4 minute read
Orgona-világpolgár
Orgonavilágpolgár
SZATHMÁRY ZSIGMOND a Zeneakadémián Gergely Ferenc növendéke volt, majd az összes Bachorgonaművet kétszer is hanglemezre játszó Helmut Walcha tanította. 1964ben NyugatNémetországban telepedett le, részt vett az új zene legendás darmstadti kurzusain és a kölni újzenei szemináriumon. Stockhausen, Berio, Pousseur, Kagel, Ligeti — megannyi jelentős komponista, akikkel személyes kapcsolatban állt, nagyjából százhúsz mű ősbemutatóját jegyzi. Ezúttal Bachdarabokat illeszt sajátjai közé budapesti hangversenyén. A ZENEI ELŐADÓMŰVÉSZET EGYIK LEGSZEBB LEHETŐSÉGE A TALÁLKOZÁS, AMELY SOKSZOR ÉRTELEMSZERŰEN AZ ELTÉRŐ GENERÁCIÓK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT IS JELENTI. A NYOLCVANKÉT ÉVES SZATHMÁRY ZSIGMONDOT HANGVERSENYÉN FIATALOK VESZIK KÖRÜL: TÖBBEK KÖZT ÉPPEN SAJÁT HANGSZERE, AZ ORGONA IFJABB JÁTÉKOSAI: PÉTERY DÓRA, REINCKE IVAN-BOGDAN ÉS KUN RAJMUND. DE PERSZE A FIATALABB GENERÁCIÓKAT KÉPVISELIK A NEMES LÁSZLÓ NORBERT VEZETTE ÚJ LISZT FERENC KAMARAKÓRUS TAGJAI ÉS AZ UMZE KAMARAEGYÜTTES HANGSZERES MUZSIKUSAI IS — AZ UTÓBBIAKAT A MAGYAR KARMESTEREK KÖZÉPGENERÁCIÓJÁNAK KIVÁLÓSÁGA, VAJDA GERGELY VEZÉNYLI. TÖBB KOROSZTÁLY, TÖBB ZENESZERZŐ, TÖBB STÍLUS, TÖBBFÉLE ELŐADÓAPPARÁTUS TALÁLKOZIK A SZÍNES ÉS VÁLTOZATOS MŰSORÚ KONCERTEN, AMELYNEK VOKÁLIS SZÓLISTÁI THURNAY VIOLA, HAJA ZSOLT ÉS GYOMBOLAI BÁLINT.
Duruflé-mű zárja a koncertet. Ő is ama szerzők közé tartozik, akivel személyes kapcsolatban állt pályája során? Sajnos nem. Én ugyanis a hatvanas években voltam fiatal, amikor Stockhausen, Ligeti, Berio, Kagel vibrált a levegőben, és annyira el voltam foglalva velük, hogy Duruflé Debussyre emlékeztető impresszionista stílusa távolabb állt tőlem.
Mikor került lélekben közelebb hozzá?
Több helyen is tanítottam, és mindenütt szívesen játsszák a darabjait. Az op. 5ös szvitből a Toccata volt az, amelyen keresztül megismerkedtem vele — és rögtön meg is szerettem. Nagyra tartom, és valóban kevésen múlt, hogy nem találkoztunk.
A műsor pontosan szerkesztett szimmetriát mutat: három saját műve között egy-egy Bach-kompozíció szerepel. Ezek kiválasztása milyen koncepció szerint történt?
Az egész program a megnyugvás irányába halad. A Tűzkeresztség megrázó eseményre utal, a végén pedig jönnek a requiemek. Bach fiatalkori műve, a Passacaglia számomra a szerző leghosszabb és legtartalmasabb darabja. A Cadenza con ostinati összefügg vele. Bachnál huszonegyszer ismétlődik a passacagliatéma, az Ostinatiban pedig saját témák ismétlődnek ostinatoszerűen. Az E-dúr szonáta III. tétele, a ciszmollban írt Adagio pedig számomra az egyik legszebb Bachkamaramű. Ezt követik a megnyugvást hozó requiemek.
Mire gondolt, amikor a koncertet nyitó darabnak a Tűzkeresztség címet adta? Valamilyen eseményhez, élményhez kapcsolódik a darab? 2004ben írtam, ugyanebben az évben nyugdíjaztak a freiburgi főiskolán. 1964ben jöttem el Magyarországról, Bécsben megálltam, ahol csekély német és még szerényebb orosz tudással kezdtem meg a kinti életet. 2004ben mindezt átgondoltam: bizony merész dolog volt ilyen nyelvtudással, ilyen kevés ismeretséggel eljönni. Ehhez sok erő kellett.
Lánya, SZATHMÁRY ANIKÓ kiváló hegedűs: vele játssza
a Cadenzát (a mű CD-felvételén is). Neki is írta a darabot? Erre a műre 1994ben felkérést kaptam a Bajor Rádió nürnbergi szekciójától. Ám a darabot mégiscsak a lányomnak írtam, hiszen magát a zenei matériát „rá szabtam”.
Nagyon szívesen komponál kamaraműveket orgonára és a legkülönfélébb egyéb hangszerekre. Van kedvenc hangszerösszeállítása?
Van egy barátom, egy ütőhangszeres, akivel sok éven át együtt játszottunk. Akkoriban gyakran írtam orgonára és ütőhangszerekre, hegedűre és ütőhangszerekre — ezek tehát a favoritok. A fúvósok közül a klarinét áll közel a szívemhez, nem utolsósorban a kiváló klarinétos, Klenyán Csaba jóvoltából.
A Fukushima-requiem ötlete közvetlenül a tragédia után, vagy csak évekkel később fogalmazódott meg önben? 2012 telén írtam a darabot. Feleségem japán volt, emiatt is sokat voltam Japánban, és persze koncerteztem is ott. Nagyon megszerettem a japánokat, megrázott, hogy éppen náluk történt ez a katasztrófa a 2. világháború és a kóbei földrengés után. A kóbei földrengés a feleségem szülőházát is teljesen elpusztította. Magát a darabot is japánok rendelték meg, az ősbemutató Hollandiában, Haarlemben volt. (Ott kétévente vannak orgonaversenyek, és ezeken 1988 óta harminc éven át mindig jelen voltam.)
Mindmáig aktív előadóművész, szólista. Mennyit gyakorol egy átlagos napján?
Előfordul, hogy nagyon sokat, és az is előfordul, hogy semmit. Ha komponálok, vagy ha éppen nincs koncertem, kevesebbet. Ez a kétféle hivatás függvénye.
Meg tudná mondani, hány templomi orgonán játszott (vagy adott koncertet) pályafutása során?
Nem tudom. Rengeteg orgona van, ezek különböző típusúak. Német, francia, angol, spanyol, olasz — mindegyiknek megvan a maga repertoárja, és én mindenfélén játszottam. Azt tudom, hogy hozzám inkább a németfrancia stílus áll közelebb, tehát ezeken az orgonákon játszottam többet. Ezek mindenütt megtalálhatók, és ez meg is határozta, hogy hol játszottam leggyakrabban. Az olasz orgonákon egykét manuál van, és pedál (ha van) — a spanyol orgonákon azonban nincs is pedál. Ezek a hangszerek más zenét is kívánnak. Bachnál a Pedalspiel a legnehezebb, legfontosabb, a franciáknál a széphangzás, a spanyoloknál a spanyoltrombita — ezek a technikai jellegzetességek a hangszereken megszólaló zenét is meghatározzák.
Van-e olyan hely, olyan orgona a világon, ahol, illetve amelyiken még nem játszott, de nagyon szeretné kipróbálni?
Van egy bambuszorgona a Fülöpszigeteken, amelyen még nem játszottam, de szeretnék eljutni oda. A 19. század elején építette egy spanyol szerzetes. Körülbelül ezer sípja van, amelyek közül mintegy kilencszáz bambuszból készült. Ez a hangszer egyedülálló. Volt ott sokszor földrengés, tűzvész, de a hangszert 1975ben restaurálta egy német orgonaépítő, és most alkalmas arra, hogy játsszanak rajta. Szívesen kipróbálnám.
Tóth Anna
2021. november 30.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
BACH — DURUFLÉ — SZATHMÁRY
Közreműködik: Szathmáry Zsigmond, Pétery Dóra Reincke Ivan-Bogdan, Kun Rajmund — orgona Szathmáry Anikó — hegedű Thurnay Viola — alt Haja Zsolt, Gyombolai Bálint — bariton Új Liszt Ferenc Kamarakórus (karigazgató: Nemes László Norbert) UMZE Kamaraegyüttes Vezényel: Vajda Gergely, Nemes László Norbert