„Ahol a zene transzcendens lesz”

Az Európai Hidak: Budapest—Amszterdam koncertsorozat keretében a streaming-korszak egyik legnépszerűbb zongoristája, a holland JOEP BEVING érkezik Budapestre. A világ egyik leghallgatottabb zenésze egyedi hangot üt meg, amelyben a klasszikus zene, az ambient és az avantgárd találkozik. Eddig elvezető története pedig legalább olyan érdekes, mint a zenéje.

Többféle zenei világban is kipróbálta magát. Milyen területeket érintett ezen az úton?

Nyolcéves koromtól tizennégy éves koromig tanultam jazzt, de aztán berobbant a grunge rock zene, és már nem érdekelt annyira a zongora. Elkezdtem dobolni, de tizennyolc évesen újra felfedeztem a zongorát, és komolyan is zeneszerzés felé kezdtem tájékozódni. Az egyetem mellett elkezdtem a konzervatóriumot is, de ez túl ambiciózus elképzelés volt. Mindössze heti három órát tudtam gyakorolni, így a technikai képességeim nagyon elmaradtak a többiekétől, a stressztől a kezem is begyulladt, a többi tárgyat sem tudtam rendesen tanulni, így egy év után abbahagytam a zenei tanulmányaimat. Mindez ugyanakkor nagyon is felszabadító hatással bírt, hiszen azt valahol mindig is tudtam, hogy nem leszek egy igazi virtuóz, így ettől kezdve arra koncentrálhattam, hogy megtaláljam azt, ami igazán érdekel a zenében. Ez eleinte a jazz és a punk volt, később pedig az elektronikus zene.

Ezután viszont hosszabb időre el is távolodott a zenétől. Mi terelte vissza a zeneszerzéshez?

Miután befejeztem az egyetemi tanulmányaimat, elkezdtem dolgozni és abbahagytam a zenélést. Körülbelül huszonhat és harminchat éves korom között nem nagyon játszottam. Egy idő után beleástam magam az elektronikus zenébe, izgatni kezdett a produceri munka, építettem egy kis házi stúdiót magamnak, szóval azért foglalkoztam zenével, de teljesen más irányultsággal, a szoftveres zeneszerzésben próbáltam elmélyülni. De ez inkább hobbi volt, heti két-három órát tudtam rá szánni, persze mindig nagyon vártam, hogy végre ezzel foglalkozhassam. A fordulópont 2013-ban jött el, események láncolata vezetett ahhoz, hogy tényleg a zenére összpontosítsak. Megszületett a második gyermekem, így felszámoltam a kis stúdiószobámat, a munkám is egyre komolyabb lett, valóban nem maradt időm a zenére. Egy nap azonban annyira kimerült voltam, hogy otthon kellett maradnom, leültem a zongorához. És a zongorázás annyira természetesnek hatott abban a pillanatban, hogy az volt az egyetlen dolog, ami megnyugtatott, terápiás hatással bírt. Azt éreztem, hogy elszáll minden kétségem, hogy az alkotás az utam, és hogy nem is rajtam múlik mindez, csak követni kell a belső késztetést és a zenét. Ettől a pillanattól kezdve elkezdtem bízni magamban, türelmes lettem, és hagytam magam sodortatni a zenével.

Hogyan született meg ebből a katartikus pillanatból az első lemeze, a 2015-ös Solipsism anyaga, amely elhozta önnek a világhírt?

Ugyanebben a periódusban elhunyt egy barátom, a 2014-es South By Southwest fesztiválon történt tragikus balesetben. Ő volt az, aki folyton azt mondogatta, hogy ne felejtsem el, hogy elsősorban művész vagyok. Neki írtam a For Steven című darabot, amely elhangzott a temetésén. A családja megkért, hogy rögzítsem számukra a szerzeményt. Miközben felvettem a darabot, rájöttem, hogy követnem kell a tanácsát, és elkezdtem más zenéket is komponálni, amelyekből összeállt az első lemezem anyaga. Leginkább azzal a szándékkal született, hogy pillanatképet adjak magamról, elsősorban a családomnak, a barátaimnak. Szerettem volna, hogy legyen valami, ami fennmarad, kézzelfoghatóan, vinyl lemezen is. Szavak helyett zenével mondtam el a bennem kavargó érzéseket. Amikor elkészült, nyomattam 1500 lemezt, adtam egy koncertet és a zenét feltettem a Spotifyra, ahol egyre többen felfedezték.

Ez az első lemez aztán gyorsan elvezetett egy szerződéshez az egyik legnagyobb klasszikus zenei kiadóval, a Deutsche Grammophonnal. Ez milyen hatással volt önnél a zeneszerzésre?

Az első lemezemmel olyan pozícióból indultam, amiben abszolút semmi vesztenivalóm nem volt. Mindenféle elvárásoktól mentes lemez volt. Ugyanakkor volt egy fontos felismerésem is. Nagyon hálás vagyok azért, hogy megoszthatom a zenémet másokkal, hogy általa kapcsolódhatom a világhoz. A felismerés az volt, hogy ügyelnem kell arra, hogy ettől az állapottól soha ne távolodjam el túlzottan.

A zenéje akkor is nagyon rétegzett és összetett, amikor egyszerűnek, légiesnek hat. Nagyon sokféle irányból érkező hallgató tud azonosulni vele, kapcsolódni hozzá, jöjjön akár klasszikus zenei, minimalista, ambientes irányból, vagy akár avantgárdabb zene felől. Ön szerint mi ennek az oka?

Sokféleképpen lehet válaszolni erre a kérdésre. Az biztos, hogy régebben nagyon sokféle zenét hallgattam, de manapság már jellemzően csak a klasszikus zene, az avantgárd és az ambient foglalkoztat. Az embereknek szükségük van címkékre, definíciókra, hogy helyre tudják tenni a világot. Számomra mindig is ott kezdődnek a zenei izgalmak, ahol különböző világok találkoznak. Ahogyan Keith Jarrett képes a klasszikus zenei és a jazz improvizációkat olyan szépséggé alakítani, amely lélegzetelállító. És számomra is ez az, ami felvillanyozó, amikor nem zsánerek vannak, hanem tisztán a zene. Nem vagyok kiemelkedő zongorista, de tudatosan arra törekszem, hogy eljussak oda, ahol a zene transzcendens lesz, és a lélekhez szól.

Dömötör Endre

2022. szeptember 25.

Fesztivál Színház EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST—AMSZTERDAM

JOEP BEVING

EURÓPAI HIDAK 2022 – BUDAPEST–AMSZTERDAM Fotó: Rahi Rezvani 2022. augusztus—október

Közreműködik: Joep Beving — pianínó