1 minute read
Eggyé válni a hangszerrel
Romantikus remekművekkel, többek között Schumann és Dvořák örök szépségű versenyműveivel lép színpadra a SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR és az együttest közel negyedszázada vezető, de az ország zenei életének is régóta aktív szereplőjeként ismert GYÜDI SÁNDOR karmester. Ezúttal két kiemelkedően tehetséges fiatal muzsikust hoznak magukkal a Felfedezések sorozatban.
Mindjárt a koncert első műsorszáma csemege: Robert Schumann Jelenetek Goethe Faustjából című oratóriumának nyitánya. A 9. szimfónia és a Don Giovanni zárójelenetének hangnemében, d-mollban írt, de Liszt Faustszimfóniájának jellegzetes hangvételeit is előlegező, izzón szenvedélyes zene jól mutatja, lenne még mit felfedezni a romantikus mester mellőzött alkotásai között is. A-moll zongoraversenye persze méltán szólal meg rendszeresen a koncerttermekben — ezúttal Kovács Gergely szólójával hallhatjuk. A huszonhét éves muzsikus 2018-ban kapta meg a Junior Prima-díjat, és ugyanabban az évben lett második helyezett a Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen (1. díjat nem adtak ki). Három évvel később már a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen végzett a harmadik helyen, pedig viszonylag későn, nyolcesztendősen kezdte zenei tanulmányait. Tizenkét évesen felvették a Zeneakadémiára, a kivételes tehetségek osztályába, az intézményben 2019-ben diplomázott Nádor György, Eckhardt Gábor, Némethy Attila és Réti Balázs növendékeként, jelenleg doktori tanulmányait végzi. „A színpadon érzem magam a legjobban, a színpadon tudok érvényesülni, szeretnék adni a közönségnek” — nyilatkozta, és ez az őszinte adni vágyás sugárzik minden hangból, amit megszólaltat a hangszeren.
A romantikus versenymű-irodalom másik emblematikus darabjával, Dvořák Gordonkaversenyével pódiumra lépő Jeongheon Nam csak két évvel idősebb a magyar vendégművésznél: ő 2013-ban diplomázott a Koreai Nemzeti Művészeti Egyetemen, miután befejezte tanulmányait a nagy múltú szentpétervári Rimszkij-Korszakov Konzervatóriumban. Várdai István növendékeként is tanult Mannheimben, majd Pieter Wispelwey osztályában Düsseldorfban, valamint Fenyő Lászlónál Karlsruhéban. Természetesen a nagyszerű versenyeredmények, rangos fesztiválok sem maradhattak el, ezekből is szép listát tudhat magáénak a dél-koreai művész, aki idén a nyáron megrendezett debreceni Kodály Zenei Versenyen is megmérettette magát. Jeongheon Nam a zenére tette fel az életét, és ha halljuk játékát, látjuk őt magát a színpadon, ahogyan szinte eggyé válik hangszerével, megérthetjük, mi az a varázs, amely fogva tartja.
Várkonyi Tamás
2022. szeptember 29.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem FELFEDEZÉSEK
SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR
Közreműködik: Kovács Gergely — zongora Jeongheon Nam — cselló Vezényel: Gyüdi Sándor Kovács Gergely