A sétáló ember titkai

A Badora Dance Company új bemutatója, az Időn kívül irodalmi és zenei inspirációk nyomán haladva különleges témáról beszél. A nehéz terhekben rejlő felemelő erőről is beszélgettünk az együttes vezetőjével, a Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas érdemes művésszel, BARTA DÓRÁval.

David Grossman Falling Out of Time című kötete az új bemutató kiindulópontja, melyben az izraeli szerző saját gyermeke elvesztését dolgozza fel. Hogyan talált rá a könyvre?

Először Osvaldo Golijov csodálatos zeneművével találkoztam, és ez vezetett el a könyvhöz. Nem a konkrét téma megjelenítése, hanem az abból fakadó lélektani és gondolati tér kibontása érdekel igazán, továbbá az idő szempontjai és annak különleges dimenziója. Olyan anyagot kerestem, ami a Liszt Ünnep kiemelkedő rangjához kapcsolódik, ugyanakkor mint bölcseleti felvetés is kuriózum. Amikor az engem foglalkoztató gondolatoknak partnert találok egy műben, és megtörténik az inspiráló találkozás, akkor indul el bennem az alkotás vágya. Ez a téma lélektani mélységekben olyan terepre küld, ahol nagy fontossága lehet a mozdulat kifejező erejének. Grossman szövege erősen beindította a fantáziámat, inspirál és felszabadult asszociációkra késztet.

Mitől különleges a könyv?

A könyv tartalmát továbbgondolva megvolt az az erős érzetem, hogy milyen az, amikor olyan útra lép az ember, ahol az emberi fájdalom kivételes mélysége nyílik meg, olyan szembesülést idézve elő, amelyben minden új értelmet nyer. Szembesülés, ahol a lelki tartalmak kapui a szélsőséges fájdalom által tárulnak fel. Nem a történetmesélés az érdekes, hanem az a lélektani attitűd, amely segítséget ad egy hasonlóan nehéz helyzetben. Az extrém eltérésből fakadó világlátás az új történetünk.

A kötet középponti témája tehát nem pusztán a gyászmunka.

Valóban, az Időn kívül cím is azt a különleges logikai és élettani attitűdöt keresi, amikor minden megszokott eltávolodik a valós létezés ellenére. A táncosaimmal olyan pontot járunk körül, ami a legnagyobb emberi traumák egyike. De valójában a kibillenés ténye a gondolati forrás, amely arra késztet, hogy mássá légy, mást tapasztalj meg a környezetedből, ennek közös érzetében kell a tánc nyelvén dolgoznunk. A módszerem előadásról előadásra változik, de mindig beszélgetéssel kezdődik a folyamat. Korán megvan a vízióm, amit elég erősnek látok, képeit, érzetét, mozgásstílusát tekintve. A konkrét koreográfia a napi munka során alakul ki. Minden mozgás belőlem fakad, de nem szeretem magam ismételni: kényszerként élem meg, hogy minden koreográfiámnak meglegyen a maga saját, a témából fakadó eredeti és új karaktere. Ahogy haladunk, a saját érzetemet terjesztem szét az alkotóműhely minden résztvevőjére: ha ez megtörténik, kezdődik az a fajta strukturált munka, amely létrehozza a konkrét mozgásanyagot.

Mennyire számít a táncosai ötleteire, improvizációira a munka során?

Jellemzően én határozok meg minden lépést. Úgy érzem, hogy a mozdulat újjászületéséhez kell az a formagazdagság iránti intenzív vágy, amely bennem van. Amikor már a lábán áll a darab, nagyon kíváncsi szoktam lenni, szívesen fogadom a táncostól érkező hozzáadott értéket, ha az önazonos az eredeti gondolattal: abban a fázisban közös a munka. A munkafolyamat végéhez közeledve rendezőként ismét az elsődleges célom lesz a vízió megvalósítása.

„Nem cél, hogy az előadás további súlyokat pakoljon a nézőre. Engem a szembenézés érdekel, annak felismerése, hogy a témával dolgunk van.”

Utalt rá, hogy nem cselekményes balett születik: töredékeket, képeket, jeleneteket látunk?

Mintha egy kiállítás tágas, kényelmes terében sétálnánk, ahol nagyívű gondolatokra nyílik lehetőség. Ilyenkor az embert megfogja az az erő, amely egy-egy alkotásból árad. Lesznek megjegyezhető és felismerhető alakok, köztük is a legfontosabb a sétáló ember karaktere. Olyan sétáról van szó, amely nem hagy megállni, hajtóerőről, amely haladásra késztet. Ez a táncban képileg, fizikailag is erőteljesen megjeleníthető gesztus. A sétáló ember ismétlődő mozdulatai mögött ott feszül az a furcsa világ, amit stílusában máris érzek. Egy emberrel nem történhet annál fájdalmasabb dolog az életében, mint hogy elveszíti a gyermekét, mégsem depressziós darabot készítünk. Hiszem, hogy a nehéz terhek magasra emelhetik az embert akkor is, amikor a fájdalommal nehéz elszámolni.

Alkotóként nem tart attól, hogy a közönség megriad a témától?

Mint mondtam, a téma igazából kiindulópont, és arra törekszünk, hogy a nehéz létezés attitűdjén túlláthassunk a nézővel közösen. Minden darabnak kell, hogy legyen súlya, akkor is, ha ezzel az egyes ember máshogy néz szembe. Aki hatásos színházi élményre vágyik, amely kizökkenti az élet hétköznapi problémáiból, jó helyen jár: ő már tudja, hogy mindez egyfajta tisztulással is végbe mehet. Nem cél, hogy az előadás további súlyokat pakoljon a nézőre. Engem a szembenézés érdekel, annak felismerése, hogy a témával dolgunk van.

Amiben segít a markáns zeneválasztás: Osvaldo Golijov Grammy-díjas argentin komponista 2020-as albumát Grossman nagyhatású könyve inspirálta.

Nem ez az első találkozásom Golijovval: Ainadamar című operájával többször dolgoztam. Gyönyörűen csengő zenéje nagyon intenzív, rendkívül változatos érzelmi tájakon át vezető világot teremt. Érzékeny, magas minőségű zene, amely sok esetben hatással van rám, hiszen kiválóan segíti az univerzális gondolkodást.

Többedszer dolgozik Tihanyi Ildi díszlet- és Kovács Andrea jelmeztervezővel is.

Igen, mert szeretem azt az általuk teremtett világot, amelyben minden gondolatot képviselni tudnak a látványon keresztül. Letisztult, minimalista jellegű, ugyanakkor monumentális elemekből épül a színpadkép. Ami a jelmezeket illeti, olyan homogén világot képzeltünk el, amelyben az ember nem a ruhája által látható, mégsem lecsupaszított. A díszlet és a jelmez is a kompozíció része, mert segítenek abban, hogy a képek, érzetek, pillanatok mélyen bevésődjenek. A mozgás mindig jelen idejű, de ami megmarad belőle, az olyan többletet adhat, ami évekkel később is előhívható az emlékezetből.

Jászay Tamás

2022. október 20., 21.

Fesztivál Színház LISZT ÜNNEP

BADORA DANCE COMPANY:

IDŐN KÍVÜL — BEMUTATÓ

Zene: Osvaldo Golijov Dramaturg: Szabó Tamás (David Grossman műve nyomán) Díszlet: Tihanyi Ildi Jelmez: Kovács Andrea Fény: Katonka Zoltán Társkoreográfus: Szőllősi Krisztina Koreográfus, rendező: Barta Dóra

Nem csak dísznek van

WWW.FIDELIO.HU

Benjamin Britten hírét-nevét nemcsak a Változatok és fúga egy Purcell-témára, a Háborús requiem, a Simple Symphony, a Vadászó őseink és a koncertrepertoár sok más sikeres darabja őrzi: a nagy angol zeneszerző a 20. század egyik legjelentősebb operakomponistája is volt, aki ebben a műfajban tizenhárom művet alkotott — maradandó, többségükben ma is játszott kompozíciókat. Operatermésének egyik jellemzője az igényes, olykor kifejezetten ínyenc témaválasztás, mely Shakespeare, Thomas Mann, Maupassant, Hermann Melville műveiből merít irodalmi inspirációt. Egy másik, nemegyszer visszatérő tulajdonság a rejtélyesség. Mindkét vonást felmutatja a Henry James kisregényéből megalkotott A csavar fordul egyet című, 1954-ben írt kétfelvonásos, melyet nem akárhol: a velencei Teatro Fenice falai között hallhatott először a közönség. Az olyan torokszorító, izgalmas-sejtelmes, titkokkal és elhallgatásokkal teli történetet, amilyen ebben a műben tárul elénk, manapság thrillernek nevezik. Fischer Iván immár sok éve vezényel és rendez nemzetközi elismerést arató operaprodukciókat. Miah Persson, Laura Aikin, Andrew Staples, Allison Cook, Ben Fletcher és Lucy Barlow személyében a Müpa színpadán két estén át nemzetközi hírű sztárok alakítják a Britten-mű szerepeit a Budapesti Fesztiválzenekar kíséretével.

2022. szeptember 9., 10.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BRITTEN: A CSAVAR FORDUL EGYET

Nevelőnő: Miah Persson Mrs. Grose: Laura Aikin Prológus, Peter Quint: Andrew Staples Miss Jessel: Allison Cook Miles: Ben Fletcher Flora: Lucy Barlow Közreműködik: Budapesti Fesztiválzenekar Vezényel és rendezte: Fischer Iván

Tassis Christoyannis

Miah Persson

Fotó: Reka Choy

Ismeretlen barokk

gyöngyszem

Néhány nappal a Britten-produkció után a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ismét operaritkaság szólal meg, és újból világklasszis énekesgárda tolmácsolásában. Jean-Baptiste Stuck a toscanai Livornóban született 1680-ban, de 1705-ben Párizsba települt, ahol a Chapelle Royale tagja lett, és csellistaként működött II. Fülöp, Orléans hercege szolgálatában. 1733-ban kapta meg a francia állampolgárságot, és 1755-ben halt meg Párizsban. Polidore című operája prológgal ellátott, ötfelvonásos tragédie en musique, amelyet az Académie Royale de Musique, a párizsi opera mutatott be 1720 februárjában. A címből az olvasó kitalálhatta, hogy a téma, mint a barokk repertoárban oly sokszor, mitológiai: Polüdórosz trójai királyfi, Priamosz és Hekabé fia történetét dolgozza fel. A magyar zenekultúra felmérhetetlenül sokat köszönhet a francia barokk repertoár bemutatása terén Vashegyi György karmesteri tevékenységének és két historikus együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar három évtizedes munkájának. A produkció vokális előadói — Hélène Guilmette, Judith Van Wanroij, Tassis Christoyannis, Thomas Dolié, Chloé Briot, Cyrille Dubois, David Witczak — a stílus avatott ismerői, legtöbbjük mesteri teljesítményét már máskor is megcsodálhatta a Müpa közönsége. A produkciót lemezfelvétel előzi meg.

2022. szeptember 13.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

JEAN-BAPTISTE STUCK: POLIDORE, 1720

Szereplők: Illione: Hélène Guilmette — szoprán Déidamie/Vénus: Judith Van Wanroij — szoprán Polidore: Tassis Christoyannis — bariton Polymnestor: Thomas Dolié — bariton Thétis/Egy tengerész/Théano: Chloé Briot — szoprán Triton/Stelenus/Egy trák/Timante/Egy görög: Cyrille Dubois — tenor Neptune/Főpap/Déiphile árnyéka: David Witczak — bariton Közreműködők: Purcell Kórus Orfeo Zenekar (korhű hangszereken) Vezényel: Vashegyi György

Hatvankét évvel Dohnányi Ernő halála után hazájában még mindig ismeretlen műnek számít emigrációs éveinek egyik jelentős alkotása, az Amerikai rapszódia, amelyet az akkoriban Floridában élő alkotó az athensi Ohio Egyetemtől 1952-ben kapott megbízás nyomán komponált, az „újvilág” különféle dallamait dolgozva fel, s amelynek egyik melódiája, a Wayfaring Stranger (Vándorló idegen) a hazájától távol élő komponista honvággyal teli zenei önarcképeként értelmezhető. Izgalmas lesz az 1954-ben Ohióban nagy sikerrel bemutatott művet meghallgatni a Nemzeti Filharmonikus Zenekar évadnyitó hangversenyén, a Dohnányi család leszármazottja, a magyar közönség által négy évtizede kedvelt Dohnányi Oliver vezényletével. Mivel az NFZ évadnyitó koncertjei hagyományosan Bartók halálának évfordulójához kapcsolódnak, annak előestéjén invitálva a koncertterembe a közönséget, ezek az események sok éve a magyar zene ünnepei. Ezúttal is hallunk tehát további hazai műveket: Erkel Ünnepi nyitányát és Bartók Hegedűversenyét — utóbbit a virtuóz Banda Ádám szólójával —, ám a leleményesen összeállított program a magyar zene és az egyetemes zenetörténet kapcsolatára is rávilágít, olyan külföldi szerző darabját szólaltatva meg finálé gyanánt, aki Bartókra is hatott, hiszen Stravinsky Tűzmadár-szvitjéből a zeneszerző 2. zongoraversenye idéz.

2022. szeptember 25.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

ÉVADNYITÓ HANGVERSENY

NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR Közreműködik: Banda Ádám — hegedű Vezényel: Dohnányi Oliver

Tabea_Zimmermann

Ránki Dezső

Dohnányi Oliver

Eltérő utak

Egy zongoraművész szólóestje számtalan sugallatot közvetíthet. Megmutathatja az előadó sokoldalúságát, demonstrálhatja virtuozitását, bizonyíthatja játékának szuggesztivitását. A muzsikusi krédójához fél évszázada hű Ránki Dezső szemérmes, mértéktartó művész: szólóestjein évtizedek óta nem önmagára, hanem a megszólaltatott művekre irányítja a figyelmet. Szeptember végi hangversenyének két részében a zenetörténet két eltérő szemléletet valló nagyja kerül reflektorfénybe. Az első rész komponistája, a romantikus Schubert nem titkolja el érzelmeit-indulatait, és zenéjének meghatározó eleme a misztikus távlat, a transzcendencia, amely egy másik szférába emeli át az arra alkalmas hallgatót. A második részben megszólaló művek alkotója, az impresszionista Debussy éppen ellenkezőleg: elrejti érzelmeit, kissé távolságtartó, ám páratlan fogékonysággal fordul az apró részletek, az érzékiség varázsa felé, színekben és árnyalatokban tobzódva, a hangok hedonistájaként. Bátran állíthatjuk: a két zeneszerző két külön világ. Ami mégis összeköti őket — s amit bizonyára Ránki Dezső előadásai is felszínre segítenek majd —, az mindkettejük zenéjének végletes kifinomultsága. Aki meghallgatja a két zeneszerző alkotásait a zongoraművész tolmácsolásában, ismét ráébredhet: sokféle út vezet a tökéletesség felé.

Kecskés M. Júlia

2022. szeptember 27.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

RÁNKI DEZSŐ ZONGORAESTJE

MVM KONCERTEK — A ZONGORA