NEW technology 2021. I. szám

Page 66

ipari tisztítás

A fenntarthatóság elve 113 éves MEWA örökség

Textilágazati megatrend: „Textilsharing” Ami 113 évvel ezelőtt még forradalmi gondolatnak tűnt, ma már mindennapi valóság: a megosztáson alapuló ipari törlőkendő-szolgáltatás kiváló ár-érték arányt képvisel, és környezetvédelmi szempontból sem kifogásolható. Szóba sem kerülhet, hogy használat után eldobjuk a törlőkendőket, hiszen ez nemcsak környezetkárosító lenne, de költségszempontból sem hatékony. Nemcsak a végfelhasználók veszik egyre inkább igénybe a megosztáson alapuló szolgáltatásokat, hanem újabban az ipari üzemek és a műhelyek is egyre jobban megbarátkoznak ezzel a gondolattal. A lényeg: a vállalat törődjön inkább azzal, amihez ért, és nem kell az üzemi textíliákhoz kapcsolódó feladatokkal, a beszerzéssel, tárolással és mosással foglalkoznia.

Még néhány évvel ezelőtt is jellemző volt, hogy sok vállalat nem törődött az erőforrások pazarlásával és a kapcsolódó többletköltségekkel. Megvették az egyszer használatos papírtörlőket vagy rongyokat, amelyeket használat után kidobtak. Egy ideje azonban tart már egy olyan folyamat, amelynek lényege a birtoklás helyett a megosztás, és amelyet a „carsharing”-hez hasonlóan akár „textilsharing”-nek is nevezhetnénk. Ennek a rendkívül hatékony megoldásnak az egyik úttörője a MEWA, amely lényegében 1908 óta nyújtja megosztáson alapuló szolgáltatását. Az egyszerű – ám zseniális – alapötlet: a törlőrongyokat a cég kiszállítja, használat után begyűjti, kimossa, majd visszaviszi a rendeltetési helyére. Ezzel kíméli az erőforrásokat és nem termel hulladékot. Ráadásul a felhasználóknak sem kell foglalkozniuk az egésszel: pénzt és időt takarítanak meg. A MEWA piacvezetőként élenjáró a rendszer alkalmazásában

A MEWA rendszerével – amely nélkül ma már aligha lehet elképzelni az ágazatot – egy globális trend élén áll. Ügyfélként az iparvállalatok és a kisüzemek egyaránt folyamatosan profitálnak a MEWA tapasztalataiból, amelyeket a többször felhasználható ipari törlőkendő-szolgáltatás területén szerzett. A törlőkendőrendszer

úgy működik, hogy a MEWA elszállítja a szennyezett törlőkendőket és tisztákat hoz helyettük – a biztonságos és praktikus SaCon® tárolóedényekben. Rendszerszintű szolgáltatás

A textilmegosztás mögött rejlő erőforráskímélő folyamatok és hatékony szolgáltatási körforgás nagy mértékben szolgálja a környezetvédelem és a fenntarthatóság ügyét. A MEWA minősített textilszolgáltatóként ipari üzemek és kisebb műhelyek beszállítója. A jelenlegi koronavírus-járvány fényében a szokásosnál is fontosabb téma a higiénia, a tisztaság és a mikrobiológiai biztonság. A MEWA törlőkendőmosási folyamatait már a Covid-időszak előtt is úgy tervezték meg, hogy tökéletesen deaktiválják a vírusokat. Ez a szolgáltatás minden olyan ágazatban nagyon fontos, ahol a higiéniának kiemelt szerepe van. Higiéniailag kifogástalan törlőkendőivel a MEWA külső szolgáltatóként járul hozzá ahhoz, hogy a rendszerek működéséhez elengedhetetlen gyártási, kereskedelmi vagy egyéb ipari területeken az emberek dolgozni tudjanak, a gépek ne álljanak le, a járművek karbantartását és tisztítását el lehessen végezni. mewa.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Textilágazati megatrend: „Textilsharing”

2min
page 66

DURABLE TABLET HOLDER XL ipari használatra

2min
pages 64-65

Az EPAL raklapok készen állnak a Brexitre

1min
page 63

SSI SCHÄFER mindig egy lépéssel előrébb

2min
pages 61-62

A Gebrüder Weiss megkezdte első hidrogénüzemű teherautójának tesztelését

1min
page 61

A raktárak öt legnagyobb kihívása 2021-ben

1min
page 60

Milyen a zöld gondolkodás?

3min
pages 58-59

Az OMRON bemutatja azúj generációs i4L SCARA robotsorozatot

1min
page 57

Innovatív, új vezetékazonosító megoldás

1min
page 57

A haditengerészeti iskolában telepítették először a Xerox ElemX 3D nyomtatóját

1min
page 57

A speciális gépeket gyártó Schaeffler egységesített villamos tervezéssel lép be új piacokra

1min
page 56

Az új Intesis átjáró megkönnyíti az EtherNet/IP és a BACnet közötti kommunikációt

1min
page 56

Kis és közepes szériák automatizálása a leghatékonyabb módon

3min
pages 54-55

Vállalatirányítás, auditok és oktatás egy helyen

2min
page 52

Az innováció ünnepe – CES 2021

1min
page 51

Tökéletes munkatársat, MOST!

2min
page 50

Exkluzív interjú Marosvölgyi Dórával, az EIT Jumpstarter mentorával

4min
pages 48-49

3D Systems DMP FLEX 350 – ipari fémnyomtató rendszer kiváló minőségű, komplex fém alkatrészek gyártásához

3min
pages 46-47

Többféle anyag, gyorsaság, pontosság – itt a Stratasys új gépe

2min
pages 44-45

Íme, a gyárad digitális ikertestvére

1min
page 43

Engedjük szabadjára az adatok erejét!

2min
pages 42-43

Idén indítják a Porsche okos présüzemét

1min
page 41

Gyártósorok tervezése és összeszerelése magas minőségben

2min
pages 40-41

Custom solutioNs

4min
pages 38-39

MVK Fusion

3min
pages 36-37

Godány Tamás: „Mérőgépeink kiválóan működnek együtt robotokkal és egyéb automatizált eszközökkel”

2min
page 35

Az önálló szekrények könnyebb kezelhetőséget biztosítanak

2min
pages 32, 34

Az energiatakarékos világítás szenzorai 1. ‒ Mozgásérzékelési technológiák a gyakorlatban

10min
pages 28-31

Kiemelkedő fejlődési lendületben vannak a lézervágó gépek

3min
pages 25-26

Új HSG X3015 sík lézervágó

1min
page 24

Az autóipari lézerhegesztés öt égető kérdése

3min
pages 22-23

Egyediség a szerszámgyártásban

3min
pages 20-21

A digitális gyártás élenjárója

4min
pages 18-19

Rigó Zoltán: „Cél a 60 százalékos időmegtakarítás a fémmegmunkálásban.”

2min
page 17

A CNC-s az új sztárszakma?

6min
pages 14-16

Átfogó szerszámfelügyelet

4min
pages 11, 13-14

Megmunkálás a profitra tervezve

2min
page 10

A DNS-ükbe van kódolva az innováció

2min
page 8

A mesterséges intelligencia új korszakot nyit a gyártófolyamatok számára

1min
page 7

Így változtatja meg az additív gyártás a repülést és a honvédelmet

1min
page 7

A gyártás jövőjének záloga a mobilkommunikáció

1min
page 6

A polip bőre inspirálta az alakváltó okosgélt

1min
page 6

Üvegszerelvények nyomtatása

1min
page 6

Az a mozgalmas 2020-as (és 21-es) év

1min
page 5
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.