Gergely Nóra Kiállítása Csepel Galéria /Fenyvesi Mártával/2009

Fenyvesi Márta és Gergely Nóra Csepelen Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim, amint mindnyájan tudják, kettős kiállításra készülünk, két művésznő kiállítását nyitjuk meg most, hiszen a Csepel Galéria adottságai szinte sugallják ezt a lehetőséget.

Fenyvesi Márta festői világa higgadt, fegyelmezett, zárt világ. Határozott törekvése, hogy a természettől jól elkülönített másikat, saját „második természetet” hozzon létre, ezen belül pedig önálló életet élő tárgy-műveket. Jól láthatóan meg is valósítja ezt a szándékát: kompozíciói bezárult képek, melyeknél nemcsak a keret foglalja körül a képet, de a kompozíció is észrevétlenül magába foglalja a keretet, szinte mindegyik képének eleme a festett keret. A tényleges keret és a paszpartu csak rádupláz erre: figyelmeztet, hogy minden mű külön-külön való egyéniség, amelyik egyedi figyelmet igényel. A képek belvilágában elidőzve és szemlélődve regisztrálnunk kell, hogy hangsúlyozottan bekerített helyen járunk, mintegy „zárt kertben”, a művész gondosan őrzött benső világában, melyet, íme, paradox mód, mégis kiterít, megmutat előttünk.

A képek nyelve tisztán, világosan, kimérten hangzó képi nyelv. Ezt a nyugodt hatást a pontosan, korrekten megrajzolt formák, képelemek keltik, amelyek semmi szakmai mellébeszélést, maszatolást nem engednek. Ebből korántsem következik, hogy a képeknek csak egyetlen jelentésük lehetséges. A formák rajzi értelemben egyértelműek, ám az a kontextus, képi közeg, amibe ágyazva vannak, az értelmezések változatait vetheti fel a szemlélők vizuális-kulturális beállítottsága szerint. A kontextus pedig a XX. század elejétől kialakult egyezményes plasztikai kifejezésforma, a klasszikus modern művészet számtalan lehetőséget megengedő közege. Zárt kertjeiben Fenyvesi Márta ennek a képi világnak az eszköztárát használja. Síkra redukált tér, melyen a motívumok szabadon kószálnak, amíg a szigorú képi rend, az egyensúly, a vonzás-taszítás törvényei ráncba nem szedi őket.

A motívumok, a képi elemek eredete többféle, megnevezhető figurális vagy tradicionális, illetve megnevezhetetlen stilizált vagy nonfiguratívba áthajló forma, aszerint, hogy a kép mely időszakból való. Előfordul, hogy a képelemek összeakaszkodnak, összeforrnak, ekkor a képmezőn bonyolult ábra születik és megbomlik a háttér, tágabb mélység nyílik meg, a műnek több egymás mögötti síkja keletkezik. – A zárt kert fogalma intim belső teret implikál, meghitt, barátságos helyszínt, melynek érzelmi-hangulati változásai a derű és ború szélsőségek nélküli fokozatai közt váltakoznak a színek dramaturgiája és a festői eszközök más és más alkalmazása szerint. Az utóbbi időben a sötét színek, a fekete képi hatásai is foglalkoztatják, de feltűnő a rokon színek és árnyalatok gyakori szerepe. Egy-egy formai vagy színprobléma megoldását a művész más variációban is szívesen kipróbálja; így keletkeznek képpárjai és sorozatai.

Hölgyeim és Uraim, a kert szimbolikája messzire vezet, többek között kozmológiai jelképekig, ősi kultúrák világ-modelljéig. Bizonyára nem véletlen

ezért, hogy én is a „világ” szót említettem kezdetben. Sétáljanak figyelmesen Fenyvesi Márta néhol csüggedt és borús, máskor játékosan derűs világában.

Gergely Nóra kiállításról-kiállításra meglepi látogatóit, a jámbor szemlélő számára merőben új kollekcióval. Most azonban nem egyszerű továbblépésnek tetszik, amit látunk, hanem határozott váltásnak, szakításnak az eddigiekkel.

Mintha hiányozna a lépcsőzetes folytonosság, a korábbiakhoz kötődő logikus kapcsolódás. Az első benyomások alapján életmű-fordulatra gondolhatnánk, ami új alapokra helyezi eddigi viszonyát a művészethez. Némi elmélyedés után azonban meglelhetjük azt a szálat, ami elvezet ezekhez a legújabb művekhez. Amit most befogadásra kínál, bizonyos értelemben összegzés, munkássága korábbi szakaszainak összefoglalása és magasabb szintre emelése. De nem szintézisről van szó – a szintézisig még van vagy ötven éve Nórának –, és mégcsak nem is antitézis korábbi munkáihoz képest. Tudatos építkezésnek vagyunk tanúi, tudatos életműépítésről van szó. A művész egy adott pillanatban fölméri, hol is tart, mit ért el mostanáig, s hogyan, miként kellene az eddigi eredményeket megőrizve, az újba beépítve, mindezt felülmúlni.

Mit is látunk? Munkásságának két fázisából állít ki műveket a művész. Egyrészt képítményeket mutat be, ahogyan ő nevezi térbe kiterjeszkedő tárgykollázsait, síkplasztikáit; másrészt számítógépes nyomatokat láthatunk, olyan síkművészeti alkotásokat, végső soron képeket, melyeken régebbi művei jelennek meg a legkorábbi kerámiáktól kezdve képítményein át az utóbbi évek festményeiig, meglepő kompozíciós egységben. Ahogyan különféle részekből, talált elemekből váltak szerves egységgé képítményei, ugyanígy találkoznak virtuális térben korábbi munkái most, köztük az itt „élőben” is látható képítményei.

Gergely Nóra művészete a legteljesebben korunk művészete; érzékenyen reagál a világban és a művészetben történő igen sűrű változásokra. Ugyanaz a Gergely Nóra mutatkozott meg porcelánjaiban, kerámiáiban és szobraiban, akinek a plasztikai vénája képítményeiben nyilvánult és nyilvánul meg. Az idő, mint művészete új dimenziója legelőször videofilmjei megjelenésekor tűnt fel munkáiban. A filmek virtuális és tényleges ideje, a művész múltja, az idő, amit megélt és amit műveivel futott be, mint pillanatba összesűrített, megdermesztett, és a néző számára láthatóvá tett idő jelenik meg most ezeken az új számítógépes nyomatokon. Szemlélhetjük másfelől kiterjesztett műteremként, virtuális műhelyként is ezeket a printeket, melyeken időben és térben egyébként távol eső művek, életmű-fázisok a jelenben szervülnek egésszé. Így tekinthetjük természetes fejleménynek, a képzőművész életműve szerves folytatásának mostani kiállítása anyagát.

Hölgyeim és Uraim, szemléljék élvezettel Gergely Nóra életmű-sűrítményeit.

A kiállítást megnyitom.

Elhangzott 2009. május 7-én a Csepel Galériában.