Pikk zzzzyyxyzyxwzyyxwyxzyxwyxzx
A
második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesé nek tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negy ven évet. Ma van a születésnapom. Minden egyes esztendővel nagyobb féle lem költözött a szívembe, és az idén ez csak fokozódott. Egy enklávé ban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Arca már beesett, ujjai pedig remegtek a legkisebb megerőltetéstől is. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni. – Készen állsz? – Sodrony várt rám a sötétben. Rajta már ott virított a jel; két évvel volt idősebb nálam, és ha ő túl élte a rituálét, nekem is menni fog. Sodrony minden tekintetben ala csony és törékeny fiú volt; a nélkülözés barázdákat vésett az arcára, így idősnek látszott. Nézegettem, milyen fehér mindkét alkarom, az tán biccentettem. Eljött az idő, hogy nő váljék belőlem. Az alagút tágas volt, a földön fémrudak futottak. Találtunk szállító eszközökre emlékeztető roncsokat, de azok az oldalukra fekve hever tek, mint óriás, döglött bestiák. Néha óvóhelynek használtuk őket. Ha