Prókátorok
269
sokat. Ezek persze még nem hivatalos tárgyalások, csak beszélgetni szeretnének. Így megy ez általában. Kinyitják résnyire az ajtót. Mi betesszük a lábunkat. Mondanak ezt-azt. Mi is mondunk ezt-azt. Aztán szinte észre sem vesszük, és máris pénzről folyik a szó. Hatalmas nagy pénzről. Itt vagy még, Wally? – Igen, persze. – Jól van. Nézd, Wally, hosszú utat kell még bejárnunk, amíg eljutunk addig, hogy a te ügyeidben is meg lehessen egyezni peren kívül. Lássunk munkához! Összeszedem az orvosokat az ügyfelek vizsgálatára – ez nagyon fontos. Minden erőddel legyél azon, hogy minél több ügyfél kerüljön még elő. Először valószínűleg a halálesetes ügyekben állapodunk meg – neked mennyi is van most? – Nyolc. – Csak ennyi? Azt hittem, több van. – Nyolc van, Jerry, és az egyik hamarosan tárgyalásra kerül. Emlékszel, ugye? Klopeck. – Úgy van, stimmel. Azzal a dögös csajjal a védelem élén. Az igazat megvallva, örülnék, ha lenne tárgyalás, hogy egész nap a lábát bámulhassam. – Értem. – No mindegy. Kapcsoljunk magasabb sebességbe. Ma délután felhívlak egy kész menetrenddel. Sok meló lesz, Wally, de megéri. Wally visszament a tárgyalóterembe, hogy tovább várakozzon. Fejében ott visszhangoztak Jerry Alisandros szavai: „Sok meló lesz, de megéri.” „De megéri.” Aztán ott vannak az ilyen kifejezések, hogy: „A játszma befejeződött.” „A partinak vége.” Egész életében hallotta ezeket, de vajon pontosan mit jelentenek a milliós kártérítések világában? A Varrick tényleg bedobja a törülközőt, ilyen gyorsan megadja magát, próbálja minimalizálni a veszteségeket? Wally azt feltételezte, hogy igen.
270
John Grisham
A körülötte ücsörgő elgyötört, viharvert ügyvédekre pillantott. Kispályás, piti fickók, olyanok, mint ő maga. Olyan emberekből próbálnak meg pénzt kiszorítani, akiknek nincs pénzük. Szegény nyavalyások, gondolta magában Wally. Már alig várta, hogy elmondhassa DeeAnnának a friss híreket, de először Oscarral kellett beszélnie. És nem az irodában, ahol nem lehet bizalmas beszélgetést folytatni. * Két órával később találkoztak egy olasz étteremben, nem túl messze az irodától. Oscarnak viharosan telt a délelőttje: hat felnőtt gyerek között kellett közvetítenie, akik halott édesanyjuk vagyonán marakodtak; egy olyan vagyonon egyébiránt, amely egyáltalán nem volt számottevő. Oscarnak nagy szüksége volt egy italra, és rendelt egy üveg olcsó bort. Az immáron kétszáznegyvenegy napja józan Wallynak nem okozott gondot, hogy az ásványvíznél maradjon. Miközben elkezdték eszegetni a caprese-salátát, Wally gyorsan ös�szefoglalta a Jerry Alisandrosszal lezajlott beszélgetését. Ezekkel a drámai hatású szavakkal fejezte be: – Elérkezett a pillanat, Oscar. Végre megtörténik. Oscar hangulata megváltozott, miközben az első pohár bort kortyolgatva hallgatta a társát. Még mosolyognia is sikerült, és Wally szinte látta, ahogy elpárolog a férfi szkepticizmusa. Oscar elővett egy tollat, félretolta a salátát, és írogatni kezdett. – Menjünk még egyszer végig a számokon, Wally. Egy halálesetes ügy tényleg kétmilliót ér? Wally körbepillantott, hogy meggyőződjön róla, senki sem hallgatózik. Tiszta volt a levegő. – Rengeteg kutatást végeztem. Többtucatnyi, csoportos kárrendezési ügyben született megállapodás anyagát néztem át. Egyelőre még túl sok az ismeretlen tényező ahhoz, hogy meg tudjuk jósolni, mennyit ér egy-egy ügy. Meg kell határozni a felelőssé-
Prókátorok
271
get, a halál okát, meg kell vizsgálni az ügyfél kórtörténetét, az elhunyt életkorát, a potenciális bevételkiesést, ilyesmiket. Aztán ki kell derítenünk, mennyit hajlandó áldozni a Varrick Labs. De azt hiszem, az egymillió az alsó határ. Van nyolc ügyünk. Az ügyvédi díj negyven százalék. A fele Jerryé, és kap még egy kicsit a szakértelméért, vagyis ez azt jelenti, hogy az irodánké nagyjából másfél millió dollár. Oscar sebesen jegyzetelt, bár már legalább százszor hallotta ezeket a számokat. – Ezek halálesetes ügyek. Egymilliónál többet kell, hogy érjenek – jelentette ki, mintha világéletében ilyen ügyekkel foglalkozott volna. – Lehet, hogy kétmilliót is érnek – felelte Wally. – És aztán ott vannak a nem halálesetes ügyek, jelen pillanatban összesen négyszázhét. Tegyük fel, hogy csak a fele marad meg az orvosi vizsgálatok után. A hasonló ügyek alapján úgy hiszem, hogy a százezer dollár reálisnak tűnik minden olyan ügyfélnek, akinek károsodás érte a szívbillentyűjét. Ez húszmillió dollár, Oscar. Ebből mi körülbelül három és fél milliót kapunk. Oscar leírt valamit, aztán ivott egy nagy korty bort, majd azt mondta: – Na, akkor arról kellene beszélnünk, hogyan osszuk fel a pénzt. Ezért találkoztunk most, nem? – A pénz felosztása az egyik sürgősen megbeszélendő ügy. – Rendben. Mi a baj azzal, hogy fele-fele? Mindig innen szoktunk indulni. Wally betömött a szájába egy szelet paradicsomot, majd elszántan rágni kezdte. – Az vele a baj, hogy én találtam a Krayoxxot, én hajtottam fel az ügyfeleket, és egyelőre én végzem a munka kilencven százalékát. Nyolc halálesetes ügy van az irodámban. A többi négyszáz ott van
272
John Grisham
fent Davidnél. Ha nem tévedek, a te irodádban egyetlen Krayoxxakta sincs. – Csak nem kilencven százalékot akarsz kérni? – Természetesen nem. Elmondom, mit javasolok. Bődületesen sok munkánk van. Orvosi vizsgálatokat kell megszervezni, el kell végeztetni az értékeléseket, és így tovább. Tegyünk mindent félre – David, te meg én –, és feküdjünk neki a melónak. Amint kipattan a peren kívüli egyezség híre, az ország összes ügyvédje rányomul a Krayoxxra, úgyhogy még több dolgunk lesz. És miután megérkeztek a csekkek, szerintem az a méltányos, ha hatvan-harminc-tíz arányban osztozunk. Oscar lasagnát rendelt, Wally pedig raviolit. Miután a pincér elment, Oscar azt mondta: – A te honoráriumod a duplája az enyémnek? Ilyen még sosem fordult elő. Nem tetszik nekem. – És mi tetszene? – Fele-fele. – Na és David? Amikor elvállalta a nem halálesetes ügyeket, azt ígértük neki, hogy egy rész az övé. – Jól van. Ötven százalék a tiéd, az enyém negyven, és tíz marad Davidnek. Rochelle kap egy szép prémiumot, de részesedést nem. Mivel ilyen sok pénzre lehetett számítani, könnyű volt dobálózni a számokkal, és még könnyebb volt megegyezni. Az ötezer dolláros ügyvédi díjakon csúnya veszekedések törtek ki, de ma semmi ilyen nem történt. A pénz megnyugtatta őket, és elűzte minden késztetésüket a civakodásra. Wally lassú mozdulattal a kezét nyújtotta az asztal fölött, és így tett Oscar is. Gyorsan kezet ráztak, aztán hozzáláttak az evéshez. Néhány falat után Wally azt kérdezte: – Hogy van az asszony? Oscar a homlokát ráncolta, grimaszolt, és elfordította a fejét. Paula Finleyről sosem szoktak beszélni, mert az irodában senki sem állhatta a nőt, még Oscar sem.