A túl kicsi csizma
Sura, miután elkísérte a húgát, visszatért új férjéhez, és ott találta az esküvője maradványait. A vendégek nagy része természetesen már szétszéledt, de a megátalkodott mulatozók még a harmadik napon is ünnepeltek, megfeledkezve a házigazdáról is, és különösen az új háziasszonyról. Sura hozzálátott, hogy kitakarítson. Artúr két régi ingét befogta új felmosórongynak, a konyhával kezdte, és csöndes, de erős traktor módjára tolatott végig a házon, felsúrolva a kosz archeológiai rétegeit. Mása ellenvetés nélkül segített neki: vizet hordott a kútról, lemosta az ablakokat, és kimosta az ósdi függönyöket. Artúr a saját szobájába nem engedte be őket, Sura azonban tudta, hogy idővel oda is be fog jutni. Habár Artúr most már a férjének számított, ő továbbra is úgy viszonyult hozzá, mint kedves sógorához. A negyedik napon, amikor már minden vendég, az egyetlen Tolikot kivéve, aki sehogy se tudott kijózanodni, úgy-ahogy elszállingózott, Artúr behívta magához a barlangjába, kihúzta az íróasztala fiókját, és hatalmas ujját beledugva azt mondta neki: – Sura, pénzt innen vegyél el. Sok pénz volt benne, Sura zavarba jött, és csak legyintett: – Adj te magad. Artúr anélkül, hogy megnézte volna, belemarkolt, és amen�nyi belefért a kezébe, odaadta neki. Sura elcsodálkozott: a dolog úgy áll, hogy még gazdag is. Lisza pedig mindig azt mondta, hogy üres a zsebe, ő maga is úgy forgolódik, ahogy tud… Ez valahogy nem vágott össze. Kínos lett volna egyenesen a fiókból kivennie a pénzt, de így, a kezéből meg pláne… Hosszú éveken át abból éltek, amijük volt: a férje odaveszett a faúsztatásnál, amikor Mása mindössze kétéves volt. 220