A VISELKEDÉS ÉLMÉNYDINAMIKÁJA Koronkai Bertalan Bevezetés A viselkedés, mely külső és belső /pszichés és szomatikus/ ingerekre létrejött látható, mérhető, vizsgálható végeredmény, mely beszédválaszban, mozgásokban, vegetatív, elektorfizikai változásokban nyilvánul meg. Élmény alatt szubjektív állapotot értünk, egy helyzet megélését, átélését, a hozzátartozó kognitív, emocionális, vegetatív emlékezeti elemekkel, kísérőjelenségekkel. Az ember környezetével dinamikus körfolyamatban élő, működő lény, aki, hogy fennmaradhasson és létezéséhez /igényeihez/ megfelelő körülményeket megteremthesse, alkalmazkodni kell a mindenkori környezetéhez. Ez az alkalmazkodási processzus, ennek fokozatos kialakítása, megtanulása maga a személyiségfejlődés. Az életünk során a kicsi gyermekkortól az idős korig más és más szinten, de alkalmazkodnunk kell, melyhez a mintát a közvetlen és távolabbi környezet és a kulturális örökség biztosítja. A társadalom érdeke, hogy egyedei részére intézményrendszerei és értékrendje szerint biztosítsa a lehetőségeket az értelmi, érzelmi és mozgáskultúra elsajátítására. A szabad akarat kérdésében többféle válasz létezik. Materialista filozófusok szerint a szabadság a felismert szükségszerűség, az egzisztencialisták szerint a választás szabadságát jelenti, a perszonalizmus szerint a szabad akarat, irányultság valamire, valakire, tehát nem mindenféle kötöttségtől való szabadság, hanem szabadság valamire és ennek legfelső foka az Istenre irányultság. Alapjában jó vagy alapjában rossz-e az ember? Az első felfogás szerint alapjában jó, de ezt elfelejtette, ez rejtőzködik a sok rossz rárakódás alatt és ezeket csak le kell hántani, ki kell szabadítani az eredendően jó alaptermészetet. /Platon, gnosztikusok és hinduisták/. A másik felfogás szerint alapvetően rossz, eredeti bűnnel terhelt és kemény morális nevelés, csiszolás kell a jó természet kialakítására. /az Ószövetségre épülő vallások/. Egy harmadik dualista felfogás szerint a perzsa Zoroaszter /Zarathustra mazdaizmusa/ 5o-5o százalékban ugyan jók és rosszak és ennek csak arányai változnak, de sem a jót, sem a rosszat nem lehet teljesen kiirtani. A vagy-vagy elv a kereszténységre, a zsidó vallásra és az Iszlámra jellemző, az is-is a perzsa ősvallásra, valamint a távol-keleti Taoizmusra. A hindu és buddhista filozófiák emberszemlélete kategóriamentes és messzemenően relativisztikus. A XX. század embere gyökértelen, bizonytalan, elidegenedett, hiszen „Isten halott”, ahogy Nietzsche megfogalmazta a XIX. század végén. Az ember önmaga Isten akar lenni az ész, a természettudományok segítségével. A XX. század hajnalán abban hitt, hogy a RÁCIÓ a LOGIKA eszközeivel minden kérdést meglehet válaszolni, meg lehet oldani. A teremtés és teremtő helyébe az ANYAG önmozgását és fejlődési elvét állították.
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
A technika az ember és természetes környezete ellen fordult. Az anyag természete megfoghatatlan lett mind a makro-, mind a mikrovilág felé közelítve. Így a hatvanas évektől a posztmodern filozófia az ésszel szemben már bizalmatlan. Megfogalmazhatjuk úgy, hogy az ÉSZ is halott? Akkor mi az, amire még számítani és támaszkodni lehet? A tradíciókhoz nincs visszaút /?/, mert vagy túl okosnak, vagy nem elég okosnak bizonyulunk ehhez a lépéshez. Ha pedig sem az észre, sem a tradíciókra /istenhitre/ nem lehet támaszkodni, akkor nincs értelme életünknek és meghasonlunk önmagunkkal, elidegenedünk a világtól. Az ilyen „kétségbeesett” ember aztán mindenféle pótcselekvéssel, féktelen ösztönkiéléssel, esetenként addikcióval próbálja elviselhetőnek megélni életét és sokszor pszichoterápiás segítséget kér.
Belső /élménydinamikai/ történéseinket és azt követő viselkedésformáinkat befolyásoló belső és külső tényezők A belső tényezőkhöz sorolják Keleten a „karmikus” öröklés lehetőségét, az előző életsorozatból eredő következményeket a szigorú ok-okozati törvény alapján. A klasszikus görög ókortól élő hit, melyet a gnoszticizmus, újplatonizmus, napjainkban a rózsakeresztes, teozófus, antropozófus iskolák képviselnek a bennük létező logosz /tiszta értelem/ vagy az ősfény, melyeknek szikrái a teremtés óta bennünk vannak és munkálnak is mibennünk, és amelyeknek „isteni” természete van. Ezeknek kibontakoztatása az ember felelőssége, mert ebben semmi külső segítséget nem kap /személyes „segítő” Isten-fogalommal nem számolnak/. A buddhizmus alaptanítása szerint mindenkiben megvan a „Buddha természet”, mely az ember /intellektuális/ lehetősége a világ igazi természetének felismerésére és a megvilágosodásra. Az emberen kívüli tényező a vallásos hit Isten-fogalma. A személyes teremtő Isten, kinek kegyelmétől, adományaitól, ajándékaitól függ az ember élete. A keresztény misztikában a tökéletesedés hármas útján csak az első két szakaszt képes az ember önerejéből véghezvinni, bármilyen jó szándékú legyen is. Ezek a megtisztulás és a megvilágosodás útjai. De az egyesülés útján Isten kegyelme nélkül már nem boldogul. A nélkül nem jön létre a misztikus unió. A személytelen Tao /Kina/ vagy Brahman /India/ vagy a Világrend hivői /New Age/ szintén meg vannak győződve arról, hogy e személytelen, de hatékony erők, erőterek, melyek törvényszerűen működnek, befolyásolják életünket.
A biológiai orientációjú iskolák Sigmund Freud Hipnotikus hiperamnéziában a traumatikus élmény felidézhető. Mivel ennek lereagálása, a katarzis használ, ez azt jelenti, hogy így a belső feszültség lecsökken, és a tünet oldódik. A hisztériás beteg tehát emlékeitől szenved, ezek okozzák a kórokozó belső feszültséget. Az emlék a tudattalanban van, de magától nem felidézhető, a beteg számára nem hozzáférhető. Miért nem? Mert annyira kínos, hogy a tudatba kerülve megzavarná annak egyensúlyi állapotát. Ezért a tudat elfojtja és a kínos élmény a tudattalanba kerül. Felszínre kerülését pedig egy belső cenzúra megakadályozza a lelki egyensúly a zavartalan lelki működés érdekében /ökonómiai elv/.
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
Freud 1895-ig kialakult véleménye úgy foglalható össze, hogy mivel az ember biológiai ösztönlény, az ösztönök elfojtása zavart okoz a viselkedésben. Legfontosabb ösztön pedig a szexuális ösztön! Az elsődleges ösztönigények kielégítését ún. másodlagos folyamatok ellenőrzik, melyek a fejlődés során maguktól alakulnak ki, gátolván az ösztönök szabad kielégítését. De az ösztönök energetikai töltésüket megtartva kerülő úton mégis megnyilvánulnak most már nem lelki feszültséget okoznak, hanem pl. hisztériás bénulást. Ez a testre konvertálódás mechanizmusa. Konverzió tehát anynyit jelent, hogy a lelki feszültségből testi tünet lesz. Ez egyúttal a lelki ökonómiát szolgálja, a beteg megszabadul elviselhetetlen lelki feszültségeitől. Freud 1895 körül kezdi használni a szabad asszociációs módszert a hipnózis helyett az elfojtott élményanyag létrehozásához. Megtagadja a direkt utasításos változtatást, de magát a módosult tudatállapotot használja. A „nyugodtan” fekvő betegnek mindent ki kell mondania, ami eszébe jut. Ezeket az elfojtott élményanyag /a komplexus/ determinálja és az asszociációs sor, végül is elvezet, az elfojtott kínos emlékekhez. Az egész asszociációs processzus lényege a tudatosítás: az elfojtott anyagra emlékezni, azt feldolgozva a tudathoz integrálni, mely többszörös ismétlés, újabb és újabb nézőpontból való körüljárás után sikerül. 1896-tól Freud önanalízist végez, melynek kapcsán az elvétésekkel, elszólásokkal /szóbotlásokkal/, a felejtéssel és az álommal foglalkozik. „Bűntudati triász” működik, melynek tagjai: a bűntudat, bevallási kényszer és a vezeklési vágy. Felejtés tehát akkor lép fel, ha az illető szó vagy név valamilyen kellemetlen problémakörrel asszociálódik, és az magához vonzza a tudattalanba. Az igaz út a királyi út /via régia/ a tudattalan tartalmaihoz az álom. Tudattalan szükségletek, elfojtott vágyak öltenek képi formát és dramatizált formában játszódnak le. Az álmok többsége vágyteljesítő álom. Ilyenek a gyerekek nyilvánvaló vágyálmai. Minden kisgyermek elementáris vágya a biztonságot nyújtó szeretet. Ezt a jó családi környezet biztosítja is. Ebben találja meg a kicsi a maga szeretet-tárgyait is, elsősorban szüleiben. 2-4 éves gyerekek nagyon vehemensen fordulnak szüleik felé és természetes naivitással jelentik ki, hogy ha nagy leszek elveszem a mamát feleségül, vagy én leszek a papa felesége. Ödipusz komplexus teória, mely szerint, ahogy az Ödipusz mítoszban, Ödipusz „tudtán kívül” /tudattalanban rejlő vágyától hajtva/ saját anyját veszi feleségül. Mikor megtudja, hogy vérbűnt követett el /mert a városra szerencsétlenséget hozott és ennek okát kutatva jön rá/, önmagát megvakítja, és lánya kíséretében elhagyja városát. A megvakítást Freud a kasztrációval tartja analógnak, mely a „bűnös” szexuális vágyak ókortól szokásos büntetése volt. Mindezek az indulatok, pozitív és negatív érzelmek ki nem mondva, látensen örvénylenek a látszólag nyugodt családi miliőben. Nemcsak a kisgyerek szeretné „elcsábítani” szüleit, hanem a felnőtt szülők is „csábítják” gyermekeiket. Ebből szenvedélyes ragaszkodás, gyűlölködés, rivalizálás, féltékenykedés eredhet sok esetben. Az Ödipusz-komplexus női megfelelője a Mürrha-komplexus, ahol a lány csábítja el apját. Az Ödipusz- komplexuskörből származik a legtöbb elfojtott trauma, kínos emlék, melyek az álomban felszínre kerülhetnek burkolt formában. A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
Freud szerint ugyanis valamilyen félig-meddig tudatos, de elutasított, vagy nem teljesíthetősége miatt félretett vágy, nevezzük látens vágynak és álomgondolatnak, a tudatalattiba süllyed, és ott aszszociálódik egy elfojtott gyermekkori vággyal. /ún. libidinózus vággyal/, valamint az ahhoz kapcsolatos emlékekkel. E kettőből áll össze a látens álomtartalom. Az álom ilyen módon felszínre törne, de beleütközik az ún. cenzúrába, mely a tudat /az én, a felettes- én és a kollektív tudat/ eszköze arra, hogy az én számára elfogadhatatlan tartalmakat megszűrje, nehogy a kiváltott nagy emóciók felborítsák egyensúlyi állapotát. Az álomtartalom regresszió útján visszakerül a tudattalanba, ahol elkezdődik az álommunka, a tartalom átdolgozása, átalakítása az ún. primer megmunkálással, melynek formái a sűrités, eltolás, szimbolizáció, ellentéttel ábrázolás. Így eredeti formájában már fel nem ismerhető álom kerül az álomtudatba. Előtudatban másodlagos, szekunder átdolgozás is történik: miközben az álomtartalom szavakhoz kötődik, különböző töltelék-anyag kerül bele, mely összefüggőbbé, „érthetőbbé” teszi az álmot. Amit az ébredés után leír vagy elmond a páciens az a manifeszt álomtörténet. Az analízis tehát a manifeszt álomtörténet mögött meg kell találja az aktuális közelmúltbeli történést. Ez önmagába is lehet igen kellemetlen, traumatikus. De ezután az ennek megfelelő gyermekkori emlékanyagot is elő kell bányászni a szabad asszociációs módszerrel. Csak ilyen módon világíthatjuk meg a látens álomtartalmat a maga teljességében. A tojás alakú, felül kis kidomborodással biró, és alul nyitott alakzat jelképezi a személyiséget, mely kettéválasztott. A felső tudatos és előtudatós régió kisebbre kreált, mint a tudattalan. A tudatelőttes az aktuálisan éppen nem tudatos emlékeket tartalmazza, de ezek felidézhetők, általában szóképekhez kötöttek, megfogalmazhatók. Közte és a tudattalan között az elválasztó vonal a cenzúra az elfojtási mechanizmussal, mely a tudat számára a benne lévő tartalmakat akaratlagosan nem teszi hozzáférhetővé. A tudattalanban vannak velünk született ösztöneink, szükségleteink, mondhatnánk vegetatív-ösztönös lényünk, de itt van az elfojtott vágyak, társadalomképtelen igények is, melyek komplexussá szerveződnek össze. A komplexus külső vagy belső konfliktus hatására létrejött képződmény, mely érzelmekkel, indulatokkal oly mértékben telitett, hogy energiáival zavaró hatást gyakorol az illető testi funkcióra vagy lelki életére. Konfliktusnak ellentétes erők ütközését, ellentétes érdekek harcát értjük. Központi helyen van az én, a mélyben az ős-én /ösztön-én/ és a nagyobb részt tudatos, de a tudattalanban is benne levő felettes-én /erkölcsi-én/. A belső konfliktusok erős érzelmi dinamikával ezek között zajlanak le és hol ez, hol az kerül ki győztesen a harcból. Lehet tehát konfliktus az én és az ösztön-én között, lehet az én és a felettes-én között, melynek egy része a lelkiismeret, a beépült morális kollektív tudat által belesulykolt etikai kódex, másik része az énideál a modell, melyet megpróbál követni. Freud szerint az én is és a felettes én is az ős-énből /ösztön-énből/ alakul ki a személyiségfejlődés hosszmetszetében. Többször került elő a regresszió fogalma, mely a pszichoanalízis értelmezésében időleges /pl.: álomban/ vagy tartósabb /pl.: neurózisban/ visszaesés a lelki fejlődés egy már túlhaladott korábbi gyermekkori fázisába.
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
A csecsemőnek még igazi erogén zónái nincsenek. Egész testfelületével érzékel, itt elsősorban a bőrfelület melegérzékelése fontos. Az anyai test-meleg adja az ősbiztonságot, ősbizalmat. A szopás elsősorban önfenntartási reflexfolyamat, eleinte nincs szexuális jellege, de egy idő után, egészen korán, a szopás a szájzónát erogén zónává teszi, táplálkozástól „független” használatát a cumizás, ujjszopás bizonyítja a pszichoanalitikusok szerint. Ez a szopási időszak az ún. orális fázisa a pszichoszexuális fejlődéstörténetnek. /Oral-erotizmus/ Az ebben a korszakban ért traumák depresszív, valamint pszichoszomatikus betegségekre jelentenének diszpozíciót. A következő fázis az ürítési funkciókkal függ össze. Ezt anális korszaknak nevezik. Tehát jutalmazás és büntetés társul a székletürítéshez. Akit tehát ebben a fejlődési fázisban érnek erős érzelmi hatások, esetleg traumatikus élmények, akkor ennek az egyénnek karakterfejlődésére ez befolyást gyakorolhat. Úgynevezett kényszeres- anális karaktertípus alakul ki, precíz, pontos, ügyel a rendre, tisztaságra, a székletürítés rendszerességének és tisztálkodási ceremóniájának mintájára. A széklet értékjellegét a pénzzel asszociálja, amire például a pénznek nincs szaga közmondás utal. A fukarság, gyűjtőszenvedély, a javak felhalmozása is ilyen, illetve ebből eredő tulajdonságok lehetnek. Tárgyvesztés, szeretett személy elvesztése, kudarc ismeretes módon székrekedést okoz, ami a depresszió egyik első vegetatív tünete lehet. Két éves kor körül fallikus illetve klitorális zóna, mint örömszerzési vagy kíváncsiskodási terület. A kisgyermek babrálni kezdi péniszét, klitoriszát, mely jó érzést vált ki benne. Mindezen örömöket autoerotizmus néven szokás jellemezni, a kicsi saját testén találja meg az erotikus örömforrásokat. Sok félreértésre adott alkalmat Freudnak az a kitétele, hogy kisgyermek polimorf perverz vonásokat mutat. A kisgyermek naiv exhibiciós /genitáliát mutogató/, voyeur /kíváncsiskodó, meglesni szerető, pl. szülők szeretkezését/, dörzsölődési, hozzásimulási tendenciáit /frotteurség/ és a természetes módon jelentkező maszturbációját. Ezek a „részösztönök” aztán összeszerveződnek és a genitáliás régió szolgálatába, a szexuális előjátékokba belenőnek szerencsés és zavartalan pszichoszexuális fejlődés esetén. Az uretrális fázis, 4-5 éves korig is előfordul a bepisilés. Ez az enuresis nocturna. A pszichoszexuális fejlődés idővonalában az ödipálás fázis a 2 -5, 3 -6 éves korban zajlik, mely korszakot Szondi Lipót az „első pubertás” idejének nevezte. Ezt a látencia, a lappangás időszaka követi, mely az iskoláskor első 4 -5 évére esik. A kisgyerek rengeteg új ismeretet kénytelen befogadni, érdeklődése a tárgyi világ dolgai felé fordul - a saját testélmények, autoerotizmusok háttérbe kerülnek. Az igazi pubertás a nemi mirigyek fejlődésével indul meg és erre a másik felé fordulás a jellemző. Ilyenkor szövődnek a nagy barátságok, a bizalmas barátságok, melyek a kölcsönös szereteten, bizalmon, közös titkokon alapulnak és egészen az önfeláldozásig, mehetnek szélső esetekben. Ezt a választás, illetve tárgyorientáció nézőpontjából biszexuális szakasznak nevezik. Ez a 12-16 évig szokott tartani.
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
Ez időben az is eldől, hogy az illető fiatal mennyire tud másokat szeretni, mennyire tud elszakadni az önszeretettől, önzéstől, egocentrizmustól. Ebben az időben vannak az első szexuális próbálkozások, már nem elégítik ki a saját testén előidézett örömök. Aki nem fordul a másik nem felé, vagy legalábbis csak „mérsékelten”, nehogy magának valamilyen lelki és testi sérülést okozzon /Pl.: kasztrációs komplexus, vagy deflorációs félelem, mikor is „veszteségként” éli meg azt/ arról mondjuk, hogy narcisztikus személyiség, ki önmagát félti, túlbecsüli, mindenféleképpen óvni igyekszik. Ha a fiatalember mindezeket a fokozatokat szerencsésen végigjárta, le tudott szakadni a szülőkről, megoldotta ödipális problémáit, és örömteli kapcsolatokat tud kialakítani a másik nemmel, akkor mondhatjuk, hogy befejeződött a pszicho-szexuális fejlődése és átléphet a felnőtt korba. Itt a szexuális ösztön hajtóereje az, mely a pszichoszexuális fejlődés motorja. Freud ezt a szexuális természetű hajtóerőt /drive/ libidónak nevezte. A szexuális ösztönből származtatott le minden jót – melyet az örömelv /Lustprincip/ fogalma alá rendelt, illetve minden kultúr- és civilizációs képződményt, melyek a szexuális ösztön elfojtásából illetőleg szublimálásából jöttek létre: művészet, vallás, tudományok. Az örömelv mellett tekintetbe kell venni az úgynevezett „valóságelvet”, melyet a gyermek az énfejlődése során kénytelen tudomásul venni, és meg kell tanulnia alkalmazkodni, együtt élni a számára eleinte bizony félelmetes világgal. Nem lehet kihagyni az elméletből az önfenntartási ösztönt sem. Kialakult elsősorban Ferenczi Sándornak köszönhetően az énfejlődés, az énfenntartás, a valóságérzék fejlődésének elmélete, melynek hajtóereje az énlibidó. Narcisztikus libidó névvel is jelölik. Az önfenntartó ösztönnel velejáró énvédelem a primer nárcizmus, melynek itt kissé más a jelentése és a természetes önérdekképviseletet, önvédelmet /asszertivitást/ képviseli. Ferenczi a méhen belüli tökéletes biztonságból és jóérzésből indítja el az énfejlődés, illetve az ennek megfelelő érzelmi állapotot. Ezt az állapotot nevezi a „feltétlen mindenhatóság időszakának.” Megvan mindenünk, amire vágyunk, kielégül minden szükségletünk. A születés és a szülés utáni állapot ehhez képest kellemetlen. A szülés mechanikus megrázkódtatásáról, melyet több kiváló analitikus /pl.: O.Rank/ meghatározó első traumának tart, maga a méhen kívüli védtelen állapot, az átmeneti oxigénhiány, melyet saját ténykedéssel, légzéssel kell pótolnia, az éhségről, melyet a szopással, mely szintén már aktív cselekvés, és a melegség-igényről, melyet úgy-ahogy igyekeznek pótolni, /legjobban az anyatest melege képes erre/. A megnyugtató ritmusokról - az anya szívverése, légzése, melyet újabban zenével, a simogatás és éneklés ősi szokásának újraélesztésével lehet úgy-ahogy pótolni. Ha a csecsemő szükségleteit ideális esetben a szerető szülők igyekeznek teljesíteni, akkor a csecsemőben kialakul a második létrafok, a mágikus hallucinatórikus mindenhatóság időszaka, mert szükségleteit, vágyait szinte kitalálva szoptatják, fürdetik, pelenkázzák és a maximális jólétét biztosítják. Tehát amire vágyik hallucinatórikusan csak el kell képzelnie, és noha ehhez semmit nem kell effektívé tennie, ez meg is valósul. További fejlődési fok, mikor vágyainak már hangokkal, jelekkel, mozdulatokkal ad kifejezést, melynek nyelvét az anyák kiválóan értik is. Ez a mágikus hangok, mozdulatok időszaka.
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
A mágikus szavak és gondolatok fázisa, mikor az első „mama” szóra a mama azonnal ott terem, azt az érzést keltve, hogy a szó kimondására vágyva /ugyanis a mama megjelenése a vizuális térben, az ölbevétel stb./ később ennek gondolata is teljesüléshez kellene vezessen. Itt azonban már találkozik a „Valósággal.” Az elgondolt, most már elképzelhető vágyott helyzet nem mindig teljesül, elkezdődik az alkalmazkodási processzus, meg kell tanulnia, hogy a külső valóság, a külső világ nem mindig készséges, sőt vannak vágyak, melyeket egyáltalán nem teljesít, sőt melyekre „gondolni sem szabad.” A gyermek elkezdi utálni, „gyűlölni” az engedetlen, szabályozó külvilágot és ennek hangot is ad agresszív őszinteségében. De ez időben a már alakuló felettes-én énideál+lelkiismeret /etikai filter/ ezeket bűnnek, elfogadhatatlannak tartva elhárítja és a későbbi életkorokban egyik leggyakoribb védekező mechanizmussal kivetíti magából, projiciálja! Így nem ő a rossz kisfiú/kislány, hanem a környezetben valami, valaki. Ez az időszak a projekciós fázis. Ezzel egyidőben azt tanulja meg, hogy a környezet tekintélyszemélyeivel azonosulva sok bajt el lehet kerülni. Az identifikáció=azonosulás is feszültséget csökkentő munkamód. De ez csak egyik része az introjekciós időszaknak. A bevetítés a beépítés a saját kis személyiségbe modell-követésből, szeretetből is létrejön, ideált képez annak viselkedési, magatartás, érdeklődési sémáival. Végül is kialakul az én és külvilág elkülönítése, a belső és külső valóság elválása és ezzel a realitástudat, a tudatos alkalmazkodás, a tanulnivágyás, az igény az ismeretekre. E fázisba már a megerősödött reális én kormányoz a kialakult felettes-énnel együtt. Lényegében mind a pszichoszexuális fejlődés, mind az énfejlődés tanulási processzus, alkalmazkodás a külvilág, a kollektív tudat követelményeinek elfogadása. A személyiségfejlődés a lineáris időben megállíthatatlanul halad előre, a felnőtté válás irányába. A fejlődés azonban különböző /külső és belső/ tényezők hatására megállhat akár a pszichoszexuális fejlődés, akár az énfejlődés valamelyik szakaszában. Ezt nevezik fixációnak. Hiányos identifikáció tartós pesszimisztikus értelmetlenségi érzést fixál, vagy a környezetét állandó gyanakvással figyeli projekciói következtében és kapcsolatképtelen paranoid személyiség marad. Az „egészséges” személyiséget is érhetik azonban akkora traumák, melyeket feldolgozni nem képes és ilyenkor regrediál arra a fejlődési szintre, amellyel annak idején a legtöbb problémája volt, vagy ott érték a legkellemetlenebb élmények, melyeket túlhaladt, feldolgozott, de a tudattalanban ott éltek addig, bár zavart nem keltettek /inaktív komplexus/. A súlyos lelki helyzetben azonban az aktuális és csak elfojtással elviselhető sérelmek energiája aktivizálja a régi sérelmek emlékeit és a komplexus aktívvá válik Ha pl. a „fallikus” fokon érték annak idején a traumatikus behatások, akkor „hiszteriform”, konverziós tünetek léphetnek fel. Ilyenkor a neurózis vágy-tartalmi részét a fallikus fázisban kell keresni, míg a neurotikus látható tünet az énfejlődés megfelelő fokára való regresszió következménye. Így a hisztérikus roham, „mozgásvihar” a mágikus jelek, mozdulatok fokozatának felel meg.
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
Ha az anális fázis a „locus minoris resistenciae”, akkor vágytartalmilag, álmokban ott kell keresnünk a meghatározó élményt. A mechanizmus viszont az énfejlődési fázis mágikus szavak-gondolatok cselekvéssorozatban kifejeződő, a kényszerneurózisnak megfelelő tüneti képbe jelentkezik. Halálösztönbe olvasztotta a mások által önálló ösztönnek tekintett agressziós ösztönt, melynek eredetileg öndestrukciós tendenciája a mazochizmus és ez ellen védekező-elhárítási törekvés a kifelé irányuló agresszió, és a szadizmus. Freud szerint a pszichotikus teljes egészében elutasítja a külvilágot, a neurotikus csak megpróbálja elutasítani a realitás létét, de nem tagadja azt. A neurotikus tud kapcsolódni a terapeutához, kialakul az ún.indulatátvitel, azaz le tudja, le képes játszani a terapeutával az ödipális érzelmi-indulati hullámzásokat, gyermekkori konfliktushelyzeteket, addig szerinte a pszichotikus /elsősorban szkizofréniákra gondolt/ ahogyan akkoriban nevezte a nárcisztikus neurózisban szenvedő, erre nem képes. A személyiség szerkezetéből adódóan a különböző konfliktusok, komplexusok, helyzetek, ideges feszültséget, szorongást, lelkifurdalást, iszonyt váltanak ki. Csak a szorongást illetően létezik a pszichoanalízis szerint reális félelem, szorongás, mikor az én ténylegesen várható eseménytől, következménytől fél. Ez teljesen tudatos. Van lelkiismereti szorongás, amelyért a felettes-én felelős, és ideges, fóbiás, szorongás-félelem, mely az ösztön-én kielégületlen és elfojtott vágyaira vonatkozik. Ez eredetét illetően teljesen tudattalan. A személyiség igyekszik önmagát egyensúlyban tartani és kiküszöbölni minden olyan zavaró lelki tényezőt, mely alkalmazkodásában, viselkedésében, magatartásában zavarhatja. Az ökonómia elv szolgálatában állnak az elhárító mechanizmusok. Megismertük az elfojtást, az őselfojtás az Ödipuszkomplexuskörre vonatkozik. Volt szó a projekcióról, a kivetítésről, mely azt jelenti, hogy külső személynek tulajdonit olyan vonásokat, amit önmagában elfojtott. Introjekció identifikáció /azonosulás/ egy külső félelmetes vagy ideálszeméllyel /tekintéllyel/. A reakcióképzésnél az illető ellenkező fajta viselkedést tanúsít, mint tudattalanul szeretne. A fóbiás betegeknél látjuk az izolációt és az ellentétbe fordítást. A vágyott, de elfojtott szexuális igényt pl. az utcán megismerkedni egy férfival, átfordítja közlekedési félelemmé, egyúttal izolálja ösztönfélelmét az utcára, mely egyúttal az áttolásra is példa /vágy helyett félelem, férfi helyett utca/. Reális és sikeres pl. az ösztönkívánság átszellemítése művészeti, tudományos, vallásos tevékenységekbe, alkotóerőbe, melyet szublimálásnak nevezünk. Az eltolást, identifikációt, a jó érzelmi feldolgozást elaborációt is ide sorolják. Irreálisnak nevezzük az elhárítást, ha az csak időlegesen csökkenti a feszültséget. Az elfojtás súlyosabb eseteiben, valamint a tagadásnál /a külvilág tagadása, vagy a saját állapot felismerésének hárítása/ a tudattalanba leszorult és ott pangó energiák szomatikus irányba, saját szervezete működésének megzavarására, illetve destrukciójára képesek, és pszichoszomatikus betegségeken túl, autóagressziv kórképeket autóimmun szabályozási zavarokat eredményezhetnek, legsúlyosabb esetben a sejtek szintjén is, melyek dezorganizációja Bahnson /1979/ szerint rákhoz vezet-
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
het. A rákos megbetegedés szomatikus szinten egyenlősíthető a pszichózissal, mely a pszichés szint legmélyebb regressziója. Mint pozitivista, empirista tudós a vallást eleinte kollektív kényszerneurózisnak tartotta, melyből az emberiséget ki kellene gyógyítani az értelem segítségével. Így az infantilis biztonságigényt a tudás biztonsága váltja majd fel.
A PSZICHOANALITIKUS ÉN-PSZICHOLÓGIA ÉS TÁRGYKAPCSOLAT ELMÉLET Előzmények Késői írásaiban Freud hangsúlyozza a külvilági realitás szerepét a személyiség alakulásában, az ént az „alkalmazkodás szervének” nevezi Az elhárító mechanizmusok mellett újabb énfunkciókat különít el, mint az én szintetizáló szerepét, a szekunder gondolkodási folyamatokkal és a realitáselvvel /realitás-vizsgálat/ kapcsolatos énfunkciókat. Kifejti elméletét a személyiségben tanulás útján rögzült szorongásjelzések fontosságáról és a konstitucionális faktorok szerepéről a külvilághoz való alkalmazkodásban: veleszületett egoképződményekről beszél, melyeknek működése független az ösztönöktől és a felettes éntől /Freud/
H. Hartmann és az énpszichológia Hartmann fontosabb megállapításai: Az én nem egységes lelki szerkezet, hanem tartalmak és funkciók sokaságának összessége, melyek funkcionális alstrukturákba rendeződnek. Elhatárolja az egyes énfunkciókat, meghatározza működési körüket, megjelöli az én működése során különösen jelentős tartalmakat. /Self, humán motivációk/ Az én nem az ösztön-énből differenciálódik, hanem veleszületett én-magvakból- a „primer-kognitív autonómiából” - alakul ki. Nem az ösztönn-én-felettes -én konfliktusának termékeként jön létre, tehát az ödipális korban, hanem születéstől induló, konfliktusoktól független fejlődés eredménye. Bevezeti a Self fogalmát. A Self /Selbst/: a saját személyre /a személyiség egészére/ vonatkozó tartalmak, érzetek, képzeletek, emlékképek, koncepciók összessége, melyek testi-pszichés működéseink belső érzékelése nyomán keletkeznek bennünk. A képzetek többsége eredetileg a külvilágból származik, a környező személyek viselkedéséből, személyiségéből származó introjectumokról, identifikációkról van ugyanis szó, de ezeket az introjectumokat, identifikációkat bevetülésük és beépülésük után már saját belső világunkban, annak részeként érzékeljük. A tartalmi megszállás az önképre, a Selfre /a személyiségéről alkotott kép egészére/ vonatkozik ez a tulajdonképpeni önszeretet. A funkcionális megszállás az énfunkcók megszállását jelenti, mely élményszinten az önirányított tevékenység során jelentkező funkcionális öröm megélésében, következményes motivációfokozódásban jelentkezik.
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
Az énfejlődés folyamatában a környezeti realitás fontosságának elismerése mellett, döntően fontosnak tartja a veleszületett konstitucionális adottságokat, azaz az érzékelő rendszer és a primer autonóm kognitív apparátus jellegzetességeit. A primer kognitív autonóm apparátust olyan veleszületett képességek, humán adottságok alkotják, mint az észlelés, emlékezés, mozgás, irányítás, beszéd, gondolkodás képességei, illetve e képességek genetikus adottságai. Ezek a funkciók a szomatikus fejlődéssel párhuzamos érési folyamaton mennek keresztül a környezettel való állandó interakcióban, mely érési folyamat alapfeltétele a fejlettebb énfunkciók kialakulásának. A fejlődés során a kognitív apparátusban differenciálódási folyamatok /új funkciók, struktúrák képződése/ és integrálódási folyamatok /a kiépült struktúrák szintetizálása/ mennek végbe. A kezdetben differenciáltan autonóm kognitív funkciókból alakulnak ki a tudatos énfunkciók, mint akarati tevékenység, racionális gondolkodás. Az ösztönök megszelídített energiájára épülnek, szintén a fejlődés folyamán, a humánspecifikus vágyak és motivációk, melyek az én-be, az én tartalmai közé épülnek be. Az akarati funkciók és a humánspecifikus motivációk kiemelkedő jelentőségűek az én tevékenységében, többek között azért, mert maguk is vissza-hatnak az én további strukturálására és integrálására, az én további fejlődését segítve. Hartmann nem tagadja a valóban konfliktustermékként keletkező védekező mechanizmusok fontosságát sem az énfunkciók között. Hangsúlyozza viszont, hogy ezek nemcsak patológiás jelenségek, hanem a normál működés részei és a normál fejlődés folyamatában alakulnak ki, melynek során az éretlen, korai védekezési formák egyre érettebb, hatékonyabb védekező mechanizmusoknak adják át a helyüket. A már kialakult védekező mechanizmusok később egy „funkcióváltáson” esnek át, és eredeti céljuktól eltávolodva, állandó karaktervonássá válnak /pl. az anális kori elhárító mechanizmusok rendszeretetté/. Ezeket a belső automatizmussá és karakterjellemzőkké vált védekező mechanizmusokat nevezi Hartmann szekunder autonómiának az én működésében. Az én tevékenysége háromféle szintéren zajlik: egyrészt a külvilággal való viszonyban, másrészt az intrapszichés viszonyokban, ezen belül az énben, magában, valamint a másik két struktúrával /ösztön-én, felettes-én/ fenntartott viszonyban. A személyiségen belüli integratív-összehangoló működés, Hartmann szerint - nemcsak a nagyobb személyiségrészek /ösztön-én, felettes-én/ egységes működésének megteremtésében jelentős, hanem az én saját egységének biztosításában is: az énfunkciók sokaságának összehangolásában, az ellentétes énfunkciók közötti feszültségek feloldásában. Az ellentétek összehangolása mellett az én egy állandó önszervező, önfenntartó funkciót is ellát, azaz részt vesz önön strukturálásában, a már kialakult szerveződési szint megtartásában. A mindenkori alkalmazkodásban feltétlenül szükséges az énfunkciók aktuálisan célszerű hierarchiába való rendeződése. A személyiségen belüli éntevékenység további fontos formája az ösztönenergiák megszelídítése, az úgynevezett „libidinális” és agresszív késztetések áttolása, szublimálása, valamint az agresszió neutralizálása útján. Az agresszió neutralizálása a libidinális és agresszív színezetű tartalmak összefonódása útján történik. Ez lényegében az ugyanazon tárgyra irányuló pozitív és negatív érzések egyidejű átélését jelenti. Az erős indulatok megszelídülvén, az érettebb működést segítik. Ellentétes érzelmek kombinációjából szerveződnek például a differenciált, magasabbrendű, humán érzelmek - mint A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
a gyász, a részvét, melyek a szeretetérzés és egy ellentétes töltésű negatív érzelem összefonódásából születnek. A neutralizációs működés viszont lehetővé teszi a folyamatos, tartós érzelmi viszonyulások kialakulását. Hartmann Freudhoz hasonlóan a legfontosabb énfunkciók között tartja számon a realitáskontrollt, illetve realitásvizsgálatot. Kiterjeszti és pontosítja az énerő, illetve az éngyengeség fogalmát, mely nála nemcsak az ösztönökkel szembeni védekezés minőségére és mértékére vonatkozik, hanem kiterjed a belső integratív funkciók működésének értékelésére is. Az énerő fontos mércéinek tartja az impulzuskontroll, a feszültségtűrés és a szublimációs készség mértékét. Az utóbbi az örömszerzéssel kísért alkotótevékenységre való képességet jelenti. Bevezeti az agresszív ösztön fogalmát, illetve az agresszivitást veleszületett ösztönnek tartja, mely a libidóhoz hasonló fejlődési folyamaton megy keresztül.
A felettes-én szerkezete és fejlődése A felettes-én korai magját az orális korszakban kialakuló, erősen agresszív színezetű, túlidealizált követelményeket fenntartó felettes-én előfutárok képezik. Ezek az agressziós ösztönre épülnek. A felettesén differenciálódását a csecsemő énjének azon adottsága teszi lehetővé, hogy kezdettől képes érzelmek, indulatok, így szorongás és agresszív indulat átélésére. A csecsemő saját destruktív indulatainak /dühének/ megélésekor átéli azt, hogy benne valami rossz keletkezik, ami veszélyes, és amitől meg kell szabadulni. Ez az érzés az alapja a későbbi bűntudatnak, ami szintén azt jelenti, hogy bennünk valami rossz keletkezett, belőlünk valami rossz származott /gondolat, indulat, cselekvés/, ami ellen fel kell lépni, amitől meg kell szabadulni. A kezdetben differenciálatlan, homályos belső „rossz” érzete később folyamatosan differenciálódik, az introjiciált szülői követelmények és az introjiciált, idealizált szülőképek mentén. A csecsemő észlelései még szélsőséges érzelmi színezetűek, részben a tapasztalatok hiánya és a kognitív funkciók éretlensége, részben a saját indulatok torzító kivetülései miatt. A szülői tiltások, követelmények, büntetések tehát agresszívan torzított, túlzó formában, a pozitív színezetű szülőképek túlidealizált formában képződnek le a csecsemő belső világában, így a korai felettes-én előfutárok is agresszívak, szadisztikusak lesznek, illetve túlzó követelményeket tartanak fenn. A korai, agresszív-szadisztikus felettes-én előfutárokra épülnek később a reálisabban észlelt, kevésbé szélsőséges szülői ideálképek, illetve ezek két további származéka, az ideális önkép /vagy énideál/ és az ideális tárgykép /a számunkra fontos másik személy ideálképe/ valamint a reális szülői tiltások és követelmények, ezekhez kapcsolódóan pedig a követelmények teljesítéséért kapott jutalmak emlékei. Mindezek ötvöződéséből alakul ki tehát a teljes felettes-én struktúra az ödipális kor végére. Az ideális képzetek és a jutalmak emlékei pozitív érzelmi színezetűek, ezek a felettes-én „szeretetteli aspektusai”. A teljes felettes-én struktúra tehát nem kizárólag agresszív színezetű, hanem libidinális tartalmakkal ötvözött. A felettes-én érési folyamatában a fent leirt szerveződés mellett fontos a felettes-én tartalmak absztrahálódása. A kezdetben helyzetekhez, személyekhez kötött követelményeknek, az identifikációs folyamatok során helyzetektől, személyektől független absztrakt követelményekké kell válniuk. Amennyiben ez nem történik meg, a viselkedés könnyen válik ismét függővé külső személyek követelményeitől. A felettes-én fejlődés másik fontos sajátossága az, hogy a felettes-én követelmények jó része tudattalanná válik, a felettess-én-működés automatizálódik. Az érett én nem bízza magát az automatikus feA drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
lettess-én-tevékenységre, hanem tudatos, sajátjaként vállalt értékek alapján hozza erkölcsi döntéseit. A serdülőkor időszakában belső átrendezés történik a személyiségben, az én és felettes-én viszonyában. Átmenetileg lazul az én-felettessén integrációja, az én szabadulni igyekszik a felettes-én hatalmától, megpróbálja lerázni az énidegennek ítélt követelményeket. Következő lépésben maga is átvesz felettes-én funkciókat, végül az integráció egy új szinten helyreáll. Ez a „személyes-lelkiismeret”, rugalmasabb, de ugyanakkor megvesztegethetetlenebb a felettes-én lelkiismereténél, mely például vezeklésértékű tünetekkel, önbüntetéssel megvesztegethető. A felettes-én követelményei belső kényszert, az én lelkiismereti működése tudatos választást jelentenek. A fentiekből következik, hogy a valós erkölcsi viselkedést az én és felettes-én funkciók strukturáltsága, érettsége, valamint a két személyiségrész egymáshoz való integráltsága határozza meg. Gyenge én, éretlen felettes-énkombinációja esetén a gyenge én a korai agresszív-szadisztikus felettes-ént nem tudja elviselni, az integráció a két személyiségrész között laza, az agresszív felettes-én könnyen kivetül, ami paranoid képzetekhez vezet. Az ilyen személy kevéssé, vagy egyáltalán nem képes bűntudat megélésére. A zavar súlyosságától függően a következmények az erkölcsi viselkedés labilitásától az antiszociális viselkedésig, az időnkénti enyhe paranoiditástól, a súlyos paranoiditásig terjedhetnek. Az erős én el tudja viselni a túl szigorú, agresszív felettes-ént, vele integrált kapcsolatban tud maradni. Az agresszív felettes-én azonban elérhetetlen, túl szigorú követelményeket, bűntudatot, depressziót tart fenn, illetve a személyiség egyensúlya csak túl erős elhárító mechanizmusokkal tartható meg /depressziós, neurotikus zavarok/. A túlzó, kategorikus követelések, az állandó bűntudat ellenére, nem feltétlenül segítik a valós erkölcsi viselkedést.
Tárgykapcsolat-elmélet Az én és a felettes-én egyaránt az orális korszakban indul fejlődésnek Zavartalan fejlődés esetén a személyiség az ödipális korszak végére éri el az integrált hármas alapstruktúra színvonalát, ez azonban a születéstől való fejlődés eredménye, és ez a fejlődés a tárgykapcsolati viszonyulásmód fejlődésével párhuzamosan, azzal kölcsönös kapcsolatban történik. A három énrész többnyire nem konfliktusban, hanem együttműködve, egymást segítve fejlődik. A preödipális énfejlődés esetleg patológiája zavart okoz a későbbi fejlődésben, az ödipális probléma megoldásában is. A korai én és felettessén-fejlődés zavarai a további fejlődés elakadását, patológiás torzulását vagy későbbi regressziók alapját képező fixációs pontok kialakulását eredményezhetik. A fejlődés során jelentős szerepük van a csecsemő által megélt öröm- és kínélményeknek. Kínélmények származhatnak a kielégületlenségből-frusztrációkból vagy a saját agresszív-destruktív érzések átéléséből. A csecsemő számára mindkettő veszélyt jelent, szorongást kelt. Az agresszív impulzusok az orális korszakban harapás, felfalás, bekebelezés fantáziáiban, és diffúz erős indulat /”orális düh”/ formájában nyilvánulnak meg. Orális agresszió fennmaradásának felel meg az infantilis személyek követelőzése, telhetetlensége, vámpírszerű, követelő ragaszkodása, vagy a nárcisztikusok dühe. A túl sok kielégülés ritkább probléma, de ugyanúgy akadályozza a fejlődést, mint a túl sok frusztráció. A normál empátiával rendelkező, egészséges személyiségű, „elég jó anya” általában biztosítja a kielégülések és frusztrációk optimális arányát. A gyermek idegrendszeri működésének genetikus vagy konstitucionális zavarai, veleszületetten fokozott agresszivitás vagy szorongáshajlam, illetve A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
csökkent szorongástűrés, érzékszervi zavarok, a primer kognitív autonómia hiányos érése, illetve veleszületett defektusai, akadályozzák a normális anyai gondoskodás megfelelő hasznosítását a személyiségfejlődésben. A veleszületetten fokozott agresszivitás, vagy a csökkent szorongástűrés torzítja a normál szülői viselkedés észlelését, és túlnyomóan negatív élményekhez juttatja a gyermeket, a szülők valós viselkedésétől függetlenül is. Akár az anya valós hidegsége, elutasítása, agresszivitás, akár a saját érzelmi-indulati vagy kognitív működés zavara miatt jut a csecsemő többségében negatív élményekhez, és ez az énfunkciók kezdeti differenciálódásának vagy integrációjának a zavarát okozhatja. A kínélmények elhárítására kezdettől működnek elhárító mechanizmusok, mint a projektiv identifikáció, az énhatárok újra felbomlása, a hasítás. Túl erős működésük a valóság súlyos torzítását eredményezi, akadályává válik a fejlődésnek, sőt további regresszióhoz vezet. Normál fejlődés esetében a primitív elhárításmódok a fejlettebb elhárításoknak adják át helyüket. A korai elhárítások fennmaradása, az érettebb elhárításmódok gyengesége, állandóan jelenlévő ellenhatói lehetnek a fejlődésnek, infantilis szinten konzerválhatják a személyiséget. Ez történik a borderline és nárcisztikus struktúrák esetében. Az énfejlődés főáramát és vezérfonalát képezi a Self-alakulás, kölcsönös kapcsolatban a tárgykapcsolati viszonyulásformák fejlődésével. Mindkettő az anya-gyermek duálegységben megvalósuló szimbiotikus állapotból indul, amelyben az énhatárok még hiányoznak, azaz a Self- és tárgyreprezentánsok még nem válnak külön. A fejlődés a „résztárgy”, „átmeneti tárgy” viszonyon keresztül a Self és tárgy elkülönüléséhez, végül a „tárgyállandóság” kialakulása felé vezet. Winnicott fedezte fel, hogy a teljes differenciálódást az énhatárok stabil kialakulását az átmeneti tárgykapcsolat időszaka előzi meg. Ezek a tárgyak egyszerre reprezentálják az anyát /puhaság, melegség, mágikus védelmező szerep/ és saját magát /kicsiség/, ugyanakkor tőle különállóan léteznek. Az énhatárok kialakulása előtt jellegzetes elhárító mechanizmus és projektiv identifikáció, melynek során a csecsemő a kínélményeket, saját destruktív indulatait is az anyára vetíti, miközben vele ugyanakkor identifikált kapcsolatban marad. A feszültségtől így valójában nem egészen szabadul meg /mint a későbbi projekciós formák esetében/, hanem azt most már az anyától jövő, vele szemben fellépő fenyegetésként észleli. A további introjektív identifikációk során ezt az agresszíven torzított anyaképet introjiciálja saját Selfjébe, az agresszív feszültséget ismét saját belsejében észleli, amit elviselhetetlensége miatt bizonyos feszültségszint fölött megint csak ki kell vetítenie. Az introjektív identifikáció a Self strukturálásának, az identitásképzésnek és az én struktúrák kialakulásának fő eszköze a korai gyermekkorban. A projektiv identifikációs védekezés felerősödése az introjekciós mechanizmusokkal együtt azonban olyan körkörös folyamatot eredményez, melynek eredményeképp mind a Self-reprezentációk, mind a külső tárgyképzetek agresszíven torzítottá, negatív színezetűekké válnak. M. Klein megfogalmazásában: mind a külvilág, mind a gyermek saját belseje fenyegető, rossz tárgyakkal zsúfolttá válik. M. Klein ezt az időszakot paranoid szkizoid pozíciónak nevezte el és a későbbi pszichotikus regressziók alapjának tartja. Az énhatárok stabilizálódását megelőző átmeneti időszak fontos elhárító mechanizmusa a Jacobson által felfedezett Self-tárgy újra-összeolvadás. A Self- és tárgyképzetek újra összeolvadásáról van szó azok után, hogy előzőleg már szétváltak, azaz más szóval: az énhatárok újra felbomlásáról, mely a
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
boldog szimbiotikus állapotba menekíti vissza a csecsemőt. Ezen védekező mechanizmus fennmaradása, illetve visszatérése szintén pszichotikus állapotokhoz vezet. Az énhatárok kialakításakor, az anya külön személyként való észlelésekor jelenik meg az idegentől való félelem, illetve a szeparációs szorongás. Ez az időpont megfelel a R. Spitz által észlelt „nyolc hónaposak szorongásának”, illetve innen számítható a Mahler-féle fejlődésmenet „szeparáció-individuáció” fázisa /6-8 hónaptól 3 évik/. M. Klein ezt a kezdeti szeparációs időszakot „depresszív pozíciónak” nevezte el és a későbbi depressziós pszichózisok alapjának tartja. A depresszió a tárgyvesztéstől való félelemre épül, tárgyvesztéstől való félelem pedig csak az énhatárok kialakulása után jöhet létre, amikor a tárgy már külön áll, a Selftől függetlenül létezik, tehát már felvetődik, hogy elveszíthető. Az elveszíthetőség miatti fenyegetettség-élmény M.Klein szerint még a frusztrációs helyzetekben átélt agresszív indulatok miatti bűntudattal terhelődik. A csecsemő ugyanis azt képzeli, hogy saját pusztító indulatai semmisítették meg az anyját. A paranoid és depresszív pozíció gyakran átfedik egymást, illetve a két állapot oda-vissza könnyen átalakulhat egymásba, mivel a fejlődés folyamán ezek egymást követő lépcsőfokok. Az énhatárok kialakulását követőn a fejlődés következő lépcsőfoka a teljesen „rossz” és teljesen „jó” Self- és tárgyképzetek egységes Self-fé és egységes anyaképpé való integrálása. Az integráció a Mahlerféle szeparáció-individuáció időszak végére /3 év/ történik meg. Kialakul az egységes Self, és az érzelmi tárgyállandóság: az a képességünk tehát, hogy a másik személyt tőlünk függetlenül létező, egységes személyiségként észleljük és vele egyenletes érzelmi kapcsolatot tudjunk létesíteni. A tárgyállandóság kialakulása teszi lehetővé az érett tárgykapcsolatok, a valódi szeretetkapcsolatok kialakítását. A fejlődés alacsonyabb szintjén rögzült, vagy arra regrediált személy nem képes a másik embert egységes, tőle független személyként észlelni, a másikból csak részleteket érzékel, azokat a részleteket, amelyek őt kielégítik vagy frusztrálják, a másik személy tőle függetlenül létező saját tulajdonságairól, motivációról nem vesz tudomást. Emellett a másikról alkotott hiányos részképzeteket torzítja is projekciók, projektiv identifikációs mechanizmusok által. Így a másik személy hiányosan érzékelt világát saját tartalmaival tölti meg. A másiktól gyakran saját kívánságainak automatikus teljesítését várja, hiszen természetesnek veszi, hogy kívánságai a másik világában is jelen vannak. Igaz empátiára, mások belső világának valós megértésére nem képes. Természetesen a leirt súlyos zavar és e szélsőségesen éretlen viszonyulási forma mellett valójában az empátiára és szeretetkapcsolatra való képesség különböző fokozatai léteznek, az éretlenebb és érettebb tárgykapcsolati viszonyulásformák különböző keverékeinek megfelelően. A szeparáció-individuáció korszak jellegzetes elhárításmódja a hasítás, mely az ellentétes érzelmi színezetű tartalmak aktív széjjeltartását jelenti a tudatban 1 éves kor után, amikor az integrációt a kognitív funkciók érettsége már lehetővé tenné. Az elhárítás az ellentétes tartalmak érintkezéséből adódó feszültség kiküszöbölését szolgálja, Kernberg megfogalmazásában a jó belső és külső tárgyreprezentációk megvédését a rosszaktól. Ugyanakkor a hasítás akadályozza az integrációt, és szélsőségesen változó tudattartalmak és érzelmek kiszolgáltatottjává teszik az egyént. Egészséges fejlődés folyamán az én feszültségtűrő képességének javulásával feleslegessé válik a hasítás, illetve az érettebb elhárító mechanizmusoknak adja át helyét /elfojtás, reakcióképzés, szublimáció stb/. A hasítás fennmaradása labilissá teszi a személyiséget, domináns elhárításként való megmaradása pedig borderline szerveződési szinten rekeszti meg a fejlődést: lehetetlenné téve mind az egységes selfkoncepció, mind a reális személypercepció és az érett tárgykapcsolati viszony kialakítását. A self alakulásával szoros összefüggésben történik a nárcizmus fejlődése.
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
Ez a fejlődés a szimbiotikus közös omnipotencia érzésből felmerülve, az anya, illetve a külvilág mágikus irányíthatóságának képzetén, majd a grandiózus Self stádiumán keresztül a reális önbizalom és a külvilág szempontjait is figyelembevevő igazi autonómia felé vezet. A grandiózus Self időszaka a Mahler-féle „szeparáció-individuáció” korszak „gyakorló alfázisának” idejére esik, az intenzív mozgásfejlődés vezeti be. A gyermek megrészegül saját új képességeitől, emelkedett hangulat, omnipotencia-érzet jellemzi. A frusztráló realitás megtapasztalása következtében a tehetetlenségérzés és a kompenzáló idealizálás, valamint a saját omnipotencia érzések hullámzásán keresztül vezet az út a reális önbecsülés kialakításáig. A nárcizmus fejlődése is a tárgykapcsolatok fejlődésének függvényében alakul. Kohut az egészséges nárcizmus kialakulásának előfeltételeként jelöli meg egy visszatükröző és egy idealizálható szülőimágó elérhetőségét a gyermek számára, az elsőnek a gyermek személyének fontosságát, és emellett reális tulajdonságait kell tükröznie, az utóbbinak a frusztrációk idején kell kéznél lennie, hogy saját gyengeségének megtapasztalásakor a gyermek az idealizált szülő omnipotenciájában bízhasson. A nárcisztikus igények és kielégítési módok fejlődési lépcsőfokonként változnak. Az orális korszak nárcisztikus igényei / az anyával közös omnipotencia-érzés megszűnése, azaz a szimbiotikus közös burok felhasadása után/ a saját kívánságok, mások által való megvalósítására irányulnak. Ehhez kapcsolódik a mások eszközként való használhatóságának és mások mágikus irányíthatóságának képzete. Az orálisan fixált személyek a másik személyt, mint saját szükségletük kielégítésének eszközeit fogják fel, gyakran belátástalanul követelőzők és telhetetlenek. Sokszor azt is megkövetelnék, hogy kívánságaikat a másik magától kitalálja, mint a „jó anya”. Mintha természetes lenne számukra, hogy környezetüknek az ő kívánságaik szerint kell működnie. Ha követeléseiket a környezet nem teljesíti, dühösek, agresszívek lesznek. A grandiózus self időszakában a saját kívánságok saját tevékenység útján való megvalósítása lesz a nárcizmus célja. A korszakot az omnipotencia-érzések mellett a funkcióöröm /funkcionális megszállás/ és az önálló tevékenység fokozott igénye /”én csinálom, egyedül csinálom”/ jellemzi. Az önállóság eltúlzott igénye jelenhet meg későbbi nárcisztikus elhárításként a segítség elutasításában, a segítség elfogadásának képtelenségében, illetve általában a másokkal való együttműködés elutasításában a nárcisztikus személyeknél. Az érett személyiség nárcisztikus céljai túlmutatnak a saját kívánságok megvalósításán a személy saját létén kívül eső célok irányába. Ilyen célok hiánya a fejlődés megrekedéséhez, regresszív állapothoz vezethet, egészen a tárgykapcsolatoktól függetlenné váló, személytelen orális kielégülési formáig alkoholizmus, narkománia, az ezt kísérő regresszív viselkedésig. Míg a kis csecsemő a saját léte fennmaradásáért küzd, serdülőkortól a saját lét öncélján túlmutató önmegvalósítás lehetősége nélkül az élet értelmetlenségének intenzív kínélménye tölti el az egyént, és e kínélmény nyomán keletkező agresszió gyakran a saját lét fenntartása ellen fordul. A saját lét céljain túlmutató önmegvalósítást az érett és integrált felettess-én-struktúrák jelenléte teszi lehetővé. A teljesíthető reális felettess-én-követelményeknek való megfelelés, a lefékezett elérhető énideál megközelítése nárcisztikus kielégüléshez juttatja az egyént. Az öncél és külső cél összeolvad, az érett egészséges nárcizmus nem jelent tehát önzést, hanem a valósághoz való aktív alkalmazkodást, az érett autonóm viselkedés igényét.
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!
Az én-pszichológia és tárgykapcsolat-elmélet diagnosztikai és terápiás jelentősége Kernberg az én és felettess-én-funkciók érettsége, integráltsága és a tárgykapcsolatok minősége szerint osztályozva egy kontinuum mentén helyezi el a patológiás személyiségstrutúrákat. Míg a neurotikus személyiségstruktúrák esetében a kifejlett hármas struktúra belső diszharmóniájáról van szó, a felettes-én túlzott szigorúsága következtében - addig a súlyosabb személyiségzavarok /borderline, nárcisztikus zavarok/, valamint a pszichotikus struktúrák esetében az én és felettes-én struktúrák súlyos defektusairól - strukturális hiányokról, éretlen vagy patológiás szerveződésekről, melyek a preödipális énfejlődés hibáira vezethetők vissza. Akárcsak a valós aktuális kapcsolatokban, a terapeutával szembeni indulatáttételben is megjelennek a beteg kóros elhárításmódjai, és az én éretlenségéből adódó egyéb viselkedésjellemzői, felszínre kerülnek a kölcsönös, érett szeretetkapcsolat kialakítását akadályozó primitív tárgykapcsolati képzetek, torzítván a jelenbeli kapcsolatokat. A terapeuta ezeknek a problémáknak a jelenbeli tudatosításával és korrigálásával gyógyít. A hasítás által széttagolt részképzetek egyesítésével és a torzítások megszüntetésével segíti a személyiség integrációját, az egységes és reális önkép kialakítását, valamint a másokhoz való egyenletes érzelmi viszonyulás és egészséges kötődési képesség kifejlődését. Borderline, illetve nárcisztikus betegek esetében típusos viszontindulati reakciók a következők: szorongás, feszültségérzés a terápiás helyzetben - agresszió a beteggel szemben, a beteg dominálásának igénye, omnipotencia-érzés, hamis optimizmus és biztonságtudat, tehetetlenség-érzés, önbizalom elvesztése, védekező távolságtartás, ürességérzet, a terápia értelmetlenségének érzése. Ezeket a reaktív, illetve kompenzáló érzéseket általában az ilyen betegek bizalmatlan, agresszív, támadó vagy fölényes, lekezelő, távolságtartó viselkedése, máskor tehetetlen, hódoló, idealizáló magatartása váltja ki. Az adott primitív interakciós mintának hol egyik, hol másik oldalát vetíti a beteg a segítőre és ennek megfelelően viselkedik vele támadóan vagy lekezelően, védekezően vagy távolságtartóan, és egyben saját érzéseinek megfelelőjét, illetve tükörképét váltja ki a segítőből. E körkörös érzelmi folyamat megértése és megoldása nemcsak a diagnosztikus mozzanat és a terápiás értelmezés miatt fontos, hanem a terapeuta saját érzelmi állapotának rendezése, az egyenletes elfogadó érzelmi kapcsolat helyreállítása érdekében is. Az említett érzelmi problémák természetesen nem kizárólag az analitikus terápiák sajátosságai, hanem minden más terápiás helyzetben, sőt segítő kapcsolatban is megjelennek.
A drdaubnertanit.hu weboldal tananyaga. Kizárólag az Emberlét tanfolyami vizsgafelkészüléshez használható. Harmadik félnek ne add tovább!