HUG Magazin 2016 - 2. szám by PAIGEO - Pallas Athene Innovation and Geopolitical Foundation

H U NGAR IAN G EOPOLITICS

HUG 2016 2

csíkszentmihályi mihály Hogyan váljunk kreatív társadalommá? sandy speicher Hol vannak a jövő kreatív vezetői? arjun appadurai A remény politikája sugata mitra A jövő iskolái önszerveződő rendszerek 2016/II.

ISSN 2498-647X

yaniv erlich A genom hacker barabási albert-lászló A kontroll, a sejtbiológia és a siker szilágyi istván Az ötdimenziós tér geopolitikája

ELŐSZÓ

Tisztelt Olvasóink! A 21. század a tehetség évszázada, ahol egy-egy ország versenyképességét a kreativitás és a tudás határozza meg. A versenyképes tudás megteremtéséhez meg kell ismernünk a minket körülvevő világot. Ezért átfogó látásmódot, ugyanakkor egyedi ötleteket keresünk, hogy azokat hálózatokba rendezve, tapasztalatainkat átadhassuk a következő generációknak. A HUG első számában áttekintést adtunk korunk alapvető geopolitikai mozgatórugóiról, értékekről, és az ezekhez kapcsolódó kihívásokról is. A második szám a tudásról, a kreativitásról, a technológiáról szól. Úgy gondoljuk, hogy a geopolitikai játszmák és a világban húzódó tudáshálózatok, tudásközpontok között szoros összefüggés áll fent. Az információs társadalom korában, azok az országok, amelyek nem képesek megteremteni a tudást, kénytelenek lesznek megvásárolni azt. Ma a tudás, valamint a tehetséges és képzett munkaerő áramlása olyan meghatározó erőforrás, mint az olaj volt a XX. században. Különös, fanyar iróniája a technológiai fejlődésének, hogy pont akkor értékelődik fel az ember, mint munkaerő, amikor a robotika és az automatizálás miatt sokan elveszthetik munkájukat. A HUG második száma a tudáshoz kapcsolódó geopolitika szerepét mutatja be. Az elmúlt fél évben a PAGEO meghívására Budapesten járt világhírű gondolkodók osztják meg gondolataikat a 21. század értékeiről, a tudásról, az intuícióról és a tudományt érintő globális kihívásokról.

Csíkszentmihályi Mihály, a pozitív pszichológia atyja a kreativitásról, a flow elméletéről mesél, Dörfler Viktor pedig Nobel-díjasokkal készített interjúit mutatja be. Sugata Mitra a digitális eszközök hatásáról beszél és hogy a legkisebb korosztályokat hogyan segíti az internet a jövő osztálytermeiben. Sandy Speicher a stanfordi Design Schoolt mutatja be nekünk. Olvashatnak a világ legjobb egyetemeiről és az egyetemeket osztályozó rangosok hátteréről is. Paulo Roberto Feldmann professzor Latin-Amerika szerepéről adott a HUG-nak interjút. Barabási Albert-László a hálózatkutatásról és legújabb könyvéről mesél. Yaniv Elrich pedig az adatbányászat és a génkutatás összefüggéseire világít rá. Meginterjúvoltuk a MaSat sikerein elinduló Rad Cube csapatot is, hogy minél többet megtudjunk a második magyar kockaműholdról. A következő oldalakon a tudásmegosztás és a technológia egymástól elidegeníthetetlen viszonyát mutatjuk be. Jó olvasást kívánunk!

Tisztelettel:

Csizmadia Norbert Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány kuratóriumi elnök HUG főszerkesztő

GEOLECTURES - Nemzetközi előadássorozat a Corvinuson

Bruno Giussani: A világ tele van megoldásokkal

Láthatatlan holnapok: TEDxDanubia

A genom hacker: Interjú Yaniv Erlichhel

budapest brain bar 2016

Ahol 9000 geográfus találkozik

ISKOLA A HATÁRON

GEOPILLANATOK

TARTALOMJEGYZÉK

A világ élvonalában: A legjobb egyetemek rangsorai

A Stanford Egyetem jövője

sandy speicher: Hol vannak a jövő kreatív vezetői?

Oktatási reform Indiában

Sugata Mitra: A jövő iskolái önszerveződő rendszerek

paulo roberto feldmann: A trükk, hogy legyen terved

stanford és szingapúr: A kommunikációoktatás két útja

barabási albert-lászló: A kontroll, a sejtbiológia és a siker

116

Dr. Baracskai Zoltán: Akkor tanuljuk meg a dolgokat, amikor kell...

122

csíkszentmihályi mihály: Hogyan váljunk kreatív társadalommá

128

Viktor Dörfler: A grandmaster projekt

134

Urbanizációs válság a fejlődő világban?

143

San Francisco: Együtt élni a kreativitással

150

Változó India

156

Mumbai szíve

164

Arjun Appadurai: A remény politikája

172

Szilágyi István: Az ötdimenziós tér geopolitikája

182

A kereskedelmi kémműholdak új korszaka

186 193

MaSat után a RadCube forradalmasítja az űripart Digitális tárlatvezetés a Wired magazin kurátorával

köny v, fi lm , z e n e

hálóz atok é s tu dás új m e tropoliszok a z ötdi m e nz iós té r

107

198

Könyvajánló

200

Filmajánló

204

A magyar folk története

208

TOP 10: Magyarok a világ élvonalában

GEOPILLANATOK

GEOLECTURES: nemzetközi előadássorozat a Corvinuson A Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Karának szervezésében indult el az Egyetemen a GeoLectures sorozat. A rendezvényt a Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható fejlődés Intézet kezdeményezte és koordinálja a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány támogatásával. A 2-3 havi rendszerességgel megrendezésre kerülő kurzus célja, hogy elősegítse a geopolitikai, geostratégiai, illetve a világgazdasági és regionális folyamatok megismerését, és ösztönözze az e kérdésekkel kapcsolatos gondolkodást az Egyetem hallgatóinak, kutatóinak, oktatóinak és partnereinek körében. Az intézet híres külföldi és hazai szakembereket hív meg, akik a legfrissebb eredményekről tájékoztatják a hallgatókat és minden érdeklődőt.

A nyilvános nemzetközi előadássorozat keretében olyan világhírű vendégeket sikerült meghívni, mint: Didier Sornette, Zürichi Egyetem, az üzleti előrejelzések szakértője: „A krízisek nem külső sokkhatások” (2016. március 10.) Arjun Appadurai, a globalizáció világhírű amerikai antropológusa: „A nemzeti szuverenitás kihívásai a globalizáció korszakában” (2016. április 14.) Bruno Giussani, a TED európai igazgatója: „A TED és a globális tudásmegosztás” (2016. május 5.)

BRUNO GIUSsANI: A VILÁG TELE VAN MEGOLDÁSOKKAL

szerző: Polyák Eszter 8

„Amivel manapság foglalkozom, nagyban hasonlít a korábbi, szerkesztői munkámra […] annyi a különbség, hogy nem én készítek interjút és írok cikket, hanem az ’interjúalany’ maga megy fel a színpadra, hogy élőben ismertesse a gondolatait a világgal.”

Bruno Giussani világszerte ismert technológiai és gazdasági szakember, gondolkodó, publicista és véleményvezér. 2005 óta a TED-hálózat európai igazgatója, és ő szervezte meg az első TEDGlobal rendezvényt is. Jelentős szerepe van abban, hogy a TED az utóbbi néhány évben a világ legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő tudásmegosztó platformjává vált.A Wired UK magazin 2011-ben, 2012ben, 2014-ben és 2015-ben is Európa száz legbefolyásosabb embere közé választotta. A társadalmi problémákra kreatív válaszokat kereső amerikai GOOD Magazin 2013-ban felvette őt a GOOD100 toplistára. 2016 januárjában Svájcban megkapta az év embere díjat gazdaság kategóriában. A TEDnél betöltött szerepe mellett vezető tanácsadó

a globális gazdasági és biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó AtlanticCouncil-nál, igazgatótanácsi tag a Tinext nevű svájci szoftverfejlesztő cégben. 2005 és 2015 között házigazdája és kurátora az évente megrendezett Forum des 100 konferenciának, amely Svájc legnagyobb, politikai és gazdasági kérdésekkel foglalkozó találkozója. Tanácsadóként segíti többek között a Nemzetközi Vöröskereszt munkáját is. Tagja a Vatikán Művészeti és Technológiai Tanácsának, amelyet 2015 decemberében hoztak létre azzal a céllal, hogy megalkossa a Vatikán számára a digitális világ kihívásainak megfelelő stratégiát és eszközöket a vatikáni műkincsek és levéltári anyagok digitalizálására és a nagyközönség számára való hozzáférhetővé tételére.

TED

„Ideas worth spreading” - „Megosztásra méltó gondolatok” A TED neve az angol „Technology, Entertainment, Design” szavakból ered, ám a konferenciák témakörei a névadó három szakterületnél (technológia, szórakozás, dizájn) jóval szélesebb spektrumot ölelnek fel. A TED 1984-es alapítása óta az évi egyetlen konferenciából mára világméretű hálózattá nőtte ki magát. A nemzetközi konferenciák mellett független, helyi TEDx rendezvények és kis létszámú, kötetlen hangulatú TED-szalonokalakultak. A TED nem csak rendezvényekről szól, tevékenységi körébe tartoznak az online videótárak, az ösztöndíjprogramok, könyvkiadás, oktatási célú audiovizuális tananyagfejlesztés, projektinkubációs tanácsadás is. A TED-hálózat részeként több, mint 20000 önkéntes fordító készíti el a 2000 TEDvideó feliratozását a világ több mint 100 nyelvén. A TED-videókat már több, mint egymilliárd alkalommal nézték meg, és több százezerre tehető a különböző online TED-csatornák napi látogatóinak száma.

Bruno Giussani a Corvinuson és a PAGEO Klubon Tavasszal érkezett Budapestre,a PAGEO meghívására, a világhírű gondolkodó és véleményvezér, Bruno Giussani, a TED európai igazgatója. ACorvinus Egyetemen tartott teltházas előadásán az emberiség történelmének kezdeteitől napjainkig ívelő áttekintést adott a tudás társadalmi hatásairól, a gondolatok és a közösségek egymást formáló kölcsönhatásairól. Az emberi gondolatok és közösségek a történelem hajnala óta formálják a világot. Ez a történet most új fejezetéhez érkezett. Éppen úgy, ahogyan az európai kávéházi kultúra a 20. század elején hatott a tudományra, a művészetekre és a vállalkozókedvre, napjainkban a gondolatok, párbeszédek és közösségek alkotta „globális kávéház” is képes befolyásolni a jövőnket, jelentős és folyamatos hatást gyakorolva

a globális versenyképesség és geopolitika folyamataira. Vajon melyik narratíva győz? – a kérdésre nap mint nap keressük a választ. Miképpen tudjuk újraalkotni a gondolatok és a közösségek jelentőségéről alkotott elképzeléseinket? Hogyan tudnánk ezek segítségével még hatékonyabban új lehetőségek után kutatni? És vajon mindeközben milyen új kihívásokkal szembesülünk? Bruno Giussaninak ez volt a második budapesti látogatása. A TEDxDanubia 2011 előadójaként már járt a magyar fővárosban, akkori előadásában a TED bővülésének és fejlődésének főbb lépéseiről beszélt, kiemelte a független, helyi közösségek és rendezvények jelentőségét, mint amilyenek a világ számos országában megrendezett TEDx találkozók is.

TED konferenciák típusai

TED

TEDGlobal

7 nap / évente

Észak-Amerika

világszerte

globális és nemzetközi témák

TEDYouth

TEDWoman

1 nap / évente

3 nap / 2 évente

USA

ifjú tehetségek előadásai

a nők és lányok szerepéről

TEDx

TEDSummit

1 nap / évente

1 nap (2016-ban először!)

helyi szervezés

USA

helyi sikertörténetek

interaktív találkozó

új geostratéga generációk

Az idén májusi PAGEO Klub vendége volt Bruno Giussani, a TED európai igazgatója és kurátora, aki munkája során különös figyelmet fordít a gondolatcserék mechanikának megértésére, és a korszerűbb oktatás megteremtésének lehetőségeire. Az interjúban a TED kialakulásáról, legfontosabb eredményeiről, és jövőképéről kérdeztük.

Ahogy elmondta, számtalan dolog változott az elmúlt 21 évben. Az egyik legújabb és igen figyelemre méltó része a TED-díj, amellyel számos, megvalósításra váró ötletet támogattak, így SugataMitraSchool of Cloud-ját, vagy Jamie Oliver FoodRevolution-jét. Melyik tette Önre személyesen a legnagyobb hatást?

Hogyan csatlakozott a TED-hez? Milyen volt a szervezet hőskora?

A TED-díj arról az észrevételről szól, hogy minden évben többször összehozunk embereket, a TEDx-ek révén akár több ezerszer is, hogy együtt gondolkodjanak a behozott ötletekről. A konferencián vagyunk, s amint hallgatjuk az előadókat, arra gondolhatunk, hogy mi is történik majd a beszéd után? Vannak,

21 éve csatlakoztam az 1984 óta működő TED-hez, ami akkor még egy konferenciát szervező emberek kis csapata volt, akik évente egyszer rendezték meg az eseményt Kaliforniában. Az alapítók célja az volt, hogy összekössenek három, akkoriban egymáshoz közeledő területet: a technológiát, a szórakoztatást és a dizájnt, ebből lett a betűszó, amit azonban ma már csak TED-ként használunk. Chris Anderson, az egyik alapító úgy látta, hogy ez a három terület egyre inkább összefonódik, s ezt megerősíti néhány konkrét esemény: 1984 volt az első Macinthos éve, a következő évben megjelent a CD. Új módszerek jelentek meg a szórakoztató tartalmak terjesztésére, s innen indult a konferencia is. Azonban idővel túlnőtt a három területen, és ma már magában foglalja a tudományt, filantrópiát, üzletet és számos más dolgot. A kétezres évek elején vette át Chris Anderson a szervezet vezetését, s non-profit irányultságúvá tette a korábban profitorientált TED-et. Amikor csatlakoztam, csak egy kis szervezői csapat voltunk, akik hittek abban, hogy képesek megtalálni a fontos gondolkodókat, akik az ideáikkal be tudnak szállni egy beszélgetésbe. Eleinte nem volt célunk, hogy máshová is elérjünk ezekkel a gondolatokkal, csak az esemény résztvevőihez kívántunk szólni. Később ébredtünk rá arra, hogy létrehozhatnánk azt, amit ma már úgy nevezünk, hogy az „ötletek elterjesztésének felülete”. Szem előtt tartva azt, hogy az ideák a megosztás kontextusában nyernek igazi értelmet. Nem túl hatásos, ha csak magamnak tartom meg őket, nem igaz? Így csatlakoztam a TED-hez: egy második konferenciát is szerveztünk, majd a TED Globalt, a TED-díjat, a TEDx-et és az online platformot. A látásmód pedig egyre inkább az „ideasworthspreading” felé tolódott el, hogy a gondolatokat egy párbeszéd részeként osszuk meg.

akik bemutatják az ötletüket, és vannak, akik meg is akarják valósítani azt. De legalább évente egy ötlet számára a TED-díjon keresztül biztosítjuk, hogy egy előadó valóra válthassa az elképzelését, s ezzel a közösség számára is megteremtettük a kereteket, hogy egy jó ötlet mögé állhassanak. A már említett két példa mellett kiemelkedik a vallások együttélése, az óceánok védelme, de találunk művészettel, történetmeséléssel, feljegyzett történelemmel, és számos más területtel foglalkozó díjazottakat is. A legújabb a régészetről szól, februárban jelentettük be a győztest. Az egyik, ami személyesen megérintett, Neil Turok díja volt. Neil Turok egy dél-afrikai fizikus, aki ma Kanadában dolgozik, s ezt mondta a beszédében: azt szeretném, hogy a következő Einstein Afrikából jöjjön. Természetesen ez csak egy kis cél, a nagyobb koncepció a lehetőség megteremtése a számtalan tehetséges afrikai diák számára, hogy nagy tudósok és feltalálók válhassanak belőlük. Az ötlet, amit felvázolt, egy matematikában és természettudományokban tehetséges diákokat képző iskolahálózat, ahol tudásukat felhozhatják olyan szintre, hogy nagy nyugati egyetemeken tanulhassanak tovább. Ma, öt évvel a beszéd után, öt iskola működik öt országban, s hamarosan megnyílik a hatodik is. Ez a közönség soraiban ülök segítségével valósulhatott meg, és azokéval is, akik később videón látták a beszédet. Ez a TED-díj koncepciója, egy kívánságot váltanak valóra. Mi tesz egyötletet érdemessé arra, hogy elterjesszék? Hogy milyen általánosságban egy jó TED beszéd, számos elemből áll össze, bár nincs képlet vagy algoritmus egy jó beszédhez, mindegyik más formátumban valósul meg különböző okokból.

Van néhány alapvető követelmény: jó, erős, bizonyított, adatokkal alátámasztott, valamint legyen jelentősége is. De úgy gondolom, hogy a legfontosabb a szenvedély, amivel az előadó munkát fektet az ötlet közvetítésébe, ez különbözteti meg a jó beszédet a többitől. Úgy vélem, a TED közössége, az előadók és a közönség is, számos ponton alakították a TED-et. Hol látta Ön a közösség legfontosabb formáló szerepét a szervezet történetében? Amikor egyetlen konferenciából lassan egy egész felület kezdett kialakulni, számos különböző kérdés felmerült. A platform ötlete a kezdetektől két tényezőből: ötletekből és közösségekből épül fel. A gondolatokat a megosztás kontextusában értjük, azokban a közösségekben, akikkel dolgozni szeretnénk. A TED történetének elmúlt tíz évében a közösség többször is nagy hatást gyakorolt ránk. A TEDx az egyik legfontosabb példa, azért kezdtük el a TEDx-et, mert az interneten megosztott videókra számos reakció érkezett olyanoktól, akik korábban nem hallottak a TED-ről.

Azt kérdezték, hogy nem mennénk-e el a városaikba is, amire természetesen nem volt kapacitásunk. De egy szenvedélyes kérdezőt eznem állított volna meg, ezért elkezdtünk dolgozni az igazi válaszon: mi nem tudjuk megszervezni, de te meg tudod. A TEDx kereteket biztosít, a licensz ingyenes, mindössze a szabályokat kell betartani. Engedélyeztük az embereknek, hogy a TED modellje alapján helyi eseményeket szervezhessenek, ugyanabban a formában és megközelítéssel, egy hasonló védjegy alatt. Teljes mértékben a közösség sarkallta, és itt számoltuk el a legnagyobbat: évente 30 TEDx-et terveztünk, de tavaly már 3000 eseményt tartottak világszerte. Magasan szárnyal, de ez teljes mértékben a közösségnek köszönhető. Ez persze az egész TED-et megváltoztatta: hirtelen személyesen is jelen voltunk a világ több ezer városában, kibővült a közösség, kitágult a párbeszéd, különböző kultúrák és nyelvek kapcsolódtak be. Ez lehetővé teszi, hogy általunk felkutathatatlan ötletek is megjelenjenek, s ez csupán egy szerepvállalás a közösség részéről. Innen indult el a TED Education, és az ösztöndíjak rendszere is.

Hogyan tartják a kapcsolatot a TEDx-ek helyi ágaival? Helyi, inspiráló TED előadók felléphetnek a TED globális színpadán is? Igen, teljes mértékben. Az, hogy hogyan szervezzük a közösséget, nagyrészt a keretekről szól, amelyben a TEDx működik, ez határozza meg, hogy mit lehet és mit nem. Ezen belül azonban végtelenek a lehetőségek az esemény lebonyolításában. Vannak kis, nyolcvan embert egy teremben összehívó események, színháztermeket megtöltő, komoly produkcióval készülők. Bárhol megrendezésre kerülhetnek: a sydney-i operaházban, a budapesti Uránia színházban, az Antarktisz jegén, egy hegycsúcson, vagy egy kis amazóniai szállodában. Nagyon különbözők, de mindegyik megán hordozza a mozgalomhoz való tartozás jegyeit. A keretek ilyen módon való meghatározását találtuk a legmegfelelőbbnek, hiszen az ezen belüli rugalmasság teret ad, hogy a helyi viszonyoknak és lehetőségeknek megfelelően, helyi párbeszédekre jöjjön létre minden esemény. A perifériáról jövő előadókkal kapcsolatban a TEDx szintén fontos elemét képezi a gondolatok áramlásának: pl. a budapesti TEDxDanubiát szervező barátaim jobban rálátnak a helyi gondolatokra, amit én tehetek, az a velük való párbeszéd, hogy néha egyegy általuk felfedezett előadó a nagyobb színpadra léphessen. Ez nem csupán a fő események színpada, hanem az online felület is, mivel a ted.com és több más platform is megjelenést biztosít az érdekes, éleslátó, teljes közösség számára releváns ötleteknek, a világ minden tájáról, ez a folyamat dinamikája. A másik dolog, amit a TEDx biztosít, hogy a csak helyi csoportok számára releváns beszédeknek is teret biztosít, és így is felkerülhet a videómegosztókTEDx-csatornájára. Ha valamilyen közösségnek számítanak, megérdemlik, hogy kifejeződhessenek, így egyensúlyozunk a globalitás és univerzalitás, valamint a helyi aspektusok között ebben a hálózatban. A TED egy mozgalom, amely áthatja a különböző kultúrákat. Ahogy korábban említette, a TED-nek számos oktatási vonatkozása is van. Milyen innovációkat hozott a TEDerre a területre? A TED tevékenységei között több oktatási program is van, a TED Education keretében az oktatás során felhasználható videók készülnek, s ez a program nagyon sikeresen működik. A másik a TED-Ed, amelynek tananyaga a hatékony nyilvános beszéd

alapjait tanítja a diákoknak, mi ezt prezentációs műveltségnek hívjuk. Az utóbbi években számos innováció és technológiai újítás jelent meg az oktatásban, így a számtalan különböző témában indított online kurzusok, valamint ezek kevert, online és élő változatai is. A másik olyan fejlesztés, amit személyesen is nagyon fontosnak tartok az a tükrözött oktatás.Ez általánosságban az jelenti, hogy a mai oktatási rendszerben diákok a tanteremben a tanár előadását hallgatják, azaz passzív tevékenységben vesznek részt. Majd hazamennek, s a tanulás aktív része, a házi feladat elkészítése az iskolán kívül történik. Az oktatás jövője ennek az ellenkezője: a tanár hallgatása a tanóra előtt videón keresztül történik, és ezután mész a tanterembe, az aktív részre, ami a tanárok felügyelete alatt megbeszélés, ötletek megvitatása, kutatás formájában folyik.

A TED HATÁS A TED, mint formátum kapcsán elmondhatom, hogy tényleg hatott a világra, de ez nem azon múlt, hogy mi mit alkottunk. Mi csupán rövid, jól előkészített, egy ötlet köré épülő beszédekre koncentráltunk, nem húsz különböző téma belesűrítésére egyetlen konferenciába. A formátum népszerű lett, így ma céges rendezvények, tudományos események jönnek létre a TED kereteit felhasználva. Úgy gondolom, ez nagyban köszönhető az időkeretnek, 15-20 perc tökéletes a közönségnek. Azonban nem szabad elfeledkeznünk a történet előkészítéséről sem, hiszen hiába ismered az ötletedet és tudod, hogy kell elmondani, egy meggyőző és inspiráló beszéd összerakása munkaigényes. Ezt próbáljuk a TED-en és a sikereinken keresztül átadni. Sok hibát is vétettünk, de azt hiszem, több jó, mint rossz dolgot tettünk, és megmutattuk, hogyan lehetséges kevesebb időben, jól felkészülve meggyőzni az embereket.

Így használhatók együtt a tanár felügyelete alatt töltött órák, ez a tanulás aktív részére, és az otthon végezhető passzív tanulás az előadások meghallgatásával. Véleményem szerint ez egy nagy újítás. Az innováció gyakran a mindennapi életből indul ki, ami gyakran távol esik a tudományos kutatástól. A TED azonban az egymástól távol eső területek összekötésére is képes lehet. Hogy látja, mennyire lehet a TED a jövő tudományos közvetítő eszköze? Nem hiszem, hogy formálnánk a konkrét vitákat, de a TED további fejlődését több formában is el tudom képzelni. Az újfajta oktatás mindenképpen az egyik terület, amelybe többet szeretnék fektetni a jövőben, akár újabb tevékenységek behozatalával. Ezen kívül a következő 5-6-7 év láthatóan a tartalom okostelefonokra és egyéb mobil eszközökre való integrálásáról fog szólni. Arról, hogy hogyan biztosítjuk, hogy a tartalom elérése könnyű legyen.

„..azt szeretném, hogy a következő Einstein Afrikából jöjjön” A harmadik része pedig az, hogy több milliárd ember ma még mindig nem jut internethez. Reméljük, hogy ez a következő néhány évben meg fog változni. Akár régi számítógépekkel, laptopokkal, vagyokostelefonokkal csatlakozzanak először a hálózathoz, számunkra a kérdés az, hogyan biztosítjuk számukra a tartalmak egyszerű elérését. Számos más ügyön is dolgozunk, de ez különösen fontos számunkra. A tudomány és a technológia mellett az is kitűnik a TED munkájából, hogy a nemzetközi és kultúrák közötti érintkezésben is irányadó lehet. Mit gondol, összességében inkább pozitív vagy negatív hatást vált ki az internet és a modern technológia a kultúrák és vallások érintkezésében? Egyik sem, rossz és jó is lehet. Sok, igazán pozitív tényező van a technológiában, ami tulajdonképpen csupán egy kulcs, egy eszköz számos dologra, mint a mobiltelefonok, közösségi média...Számos jó dolog van: információ és oktatás könnyű terjesztése és elérése, baráti és egyéb kapcsolattartás, érdekcsoportok kialakulása, nagyobb átláthatóság, és matöbb

olyan értékes tevékenység látható, amit korábban nem lehetett könnyen észrevenni. Természetesen sok rossz elem is van benne, így a „filter bubble” vagy a „visszhang kamra” jelensége, ami azt jelenti, hogy a közösségi oldalakon azonos gondolkodásmódú barátokkal rendelkező emberekhez nagyon gyakran csak a saját körük információi érnek el, így a valóságot megszűrve látják az interneten keresztül. És mivel nem jutnak el hozzájuk a különböző vélemények, csak azt látják, amiben már eleve hisznek. De számos más dolog, így az online zaklatás, a személyes adatok biztonságának semmibe vétele, a megfigyelés is károsak. A jó és rossz dolgok miatt nagyon sok fog múlni azokon a döntéseken, amelyeket együtt hozunk meg az elkövetkező években. Ez amiatt van, mert míg a technológia rendkívül gyorsan fejlődött, a mi alkalmazkodásunk, mind pszichológiai és társadalmi téren, sokkal lassabb volt a technológiai hatások mellett. Nincs kulcselem, de afelé haladunk, hogy a digitális kommunikáció egy fontos teret fog betölteni, jó és rossz dolgokat is kihozva az emberekből. Reményeim szerint idővel a mérleg jó felé billen el, de most minden folyamatosan változik, és nem tudjuk, hogy pontosan merre haladunk. Milyen tanácsot tudna adni a feltörekvő magyar vagy közép-európai szónokoknak, akár a helyi társadalmi viták szempontjából? Igazából egy válasz van: vegyél részt a párbeszédben. Ha van egy ötleted, és nem osztod meg, az ötlet nem ér sokat. Ha látod, hogy előtted zajlik egy párbeszéd, amihez hozzá tudnál tenni, az ötleted nélkül gyengébb lesz az eszmecsere annál, ami lehetne. Nagyon sokat jelent a részvétel, szükséges a párbeszéd és a vita megosztása a világgal. Gondolhatsz a jövőre úgy, hogy „ez” a jövő, és „ez” az oda vezető út. Sok szervezet van, ami meghatározza ezt, jelentéseket ad ki és konferenciákat szervez arról, hogy milyen lesz a jövő, és hogyan lehet oda eljutni. Ez nagyon előíró jellegű, és mi nem szeretnénk ezt tenni. A TED-nél úgy gondolunk a jövőre, mint egy helyre, amelyet együtt teremthetünk meg, ezért akarunk teret engedni a folyamatos együttgondolkodásnak. Ezért minden TED és TEDx esemény, minden videó, minden, amit csinálunk, egy darabkája ennek az együtt gondolkodásnak.

„..míg a technológia rendkívül gyorsan fejlődött, a mi alkalmazkodásunk, mind pszichológiai és társadalmi téren, sokkal lassabb volt a technológiai hatások mellett..”

Egyik sem mondja ki az utolsó szót bármilyen témában, hiszen egy fizikus beszélhet akármilyen rendkívüli felfedezésről, egy újabb kutató szembeszállhat a

A TED család legújabb tagja a TED csúcstalálkozó, mi ennek a legfontosabb célja, és hogyan képzelhetjük el ezt az idén első alkalommal megrendezen-

véleményével, mert a tudomány folyamatosan halad előre. De elengedhetetlen, hogy a párbeszéd folytatódjon, a tér folyamatosan nő, és egyre többen teszik hozzá a saját részüket. Ez a válasz a kérdésre, és ezt tesszük mi is a TED-nél: ha van valamid, tedd hozzá, mert ha nem teszed, a párbeszéd egy kevésbé érdekes jövőhöz vezet.

dő eseményt?

A jövőről szóló párbeszédben Ön és a munkatársai milyen álláspontot képviselnek, merre tart a jelenleg a világ? Hogy optimisták vagy pesszimisták vagyunk-e? A lényeget így tudnám megfogalmazni: amikor újságot olvasunk, híradót nézünk, vagy az interneten böngészünk, könnyen azt érezhetjük, hogy a világ tele van komplex, megoldhatatlan problémákkal. Azonban a valóság ennél sokkal rosszabb, mert a világ tele van megoldható problémákkal. Az pedig különösen kétségbeejtő, hogy mindenütt megoldásokra és ötletekre bukkanhatunk, politikai, társadalmi, gazdasági és tudományos téren is. Ott vannak, és valószínűleg tesztelve és alkalmazva lettek, azonban mégsem kerülnek a világ szeme elég, és nem osztotta meg és támogatja őket senki sem. A kihívások és krízisek világa és a megoldások és válaszok világa között nincs megfelelő kommunikáció. Úgy gondolom, hogy az összeköttetés megteremtésének egy része az ötletek körforgásának beindítása, mi a TED-nélezért dolgozunk. Emiatt a jövőképünk mindenképpen pozitív és reményteljes.

A csúcstalálkozó egy újfajta konferencia, amit június utolsó hétvégéjén rendezünk Kanadában. Az öt napos eseményre 580 főt várunk, jórészt olyanokat, akik már korábban is kapcsolódtak a TED-hez: TEDx szervezőket, előadókat, ösztöndíjasokat, szerzőket. A TED beszédek köré szerveződő program során számos jelenlegi problémával fogunk foglalkozni, a klímaváltozástól az energiáig, a megfigyeléstől a személyes adatok biztonságáig, a bitcointól az elektronikus valután át az empátiáig mindenféléről szó lesz, mint mindig, a témák skálája most is nagyon széles. Azonban most sok időt szánunk olyan formátumokra is, amelyekkel még nem foglalkoztunk, lesznek interaktív szekciók, workshopok, több témát megvitathatunk korábbi előadók, különböző területek szakértőinek irányításával. A cél az, hogy a közösség legelkötelezettebb tagjait összegyűjtsük az egész világról, és együtt megvitathassuk, hogy mely ötletekkel érdemes tovább foglalkoznunk. Egy kísérlet lesz arra, hogy megvalósítsuk a fent említetteket: beszéljük meg együtt az ötleteinket, és döntsük el együtt, melyeket tudjuk valóra váltani.

LÁTHATATLAN HOLNAPOK TEDX DANUBIA 2016 szerzők: Polyák Eszter, Gere László fotók: Győrffy Anna

Fénymásolóval filmet készíteni, antianyaggal elhagyni a naprendszert és legyőzni a rákot… Aki csak bepillantott a jövő megismeréséről és feltérképezéséről szóló „Láthatatlan holnapok” konferenciára, az egy új világkorszakban érezhette magát. A 2016-os TEDxDanubia, a PAGEO támogatásával ismét érdekes hazai és külföldi előadókat hozott Budapestre, akik a TED-rendezvények szellemiségében innovatív és szórakoztató, információban gazdag előadásokkal tették láthatóbbá a ránk váró, de kifürkészhetetlen jövőt.

A HATODIK DANUBIA Az 1984-ben indult TED mára már több mint száz nyelven, és több százmillió videó-megtekintés révén terjeszti azokat a gondolatokat, amelyek jobbá tehetik a világot. A rendkívül széles palettán elférnek a tudományos, üzleti és provokatív globális problémákon túl a szórakoztató tartalmak is. A TEDx-rendezvények független, lelkes helyi csapatok és közösségek szervezésében valósulnak meg világszerte. Erre a független önszervező működésre utal a névben található „x" kifejezés is. A TEDxDanubia éves konferenciáit 2010 óta rendezik meg. Az idei esemény a „Láthatatlan holnapok” alcímet kapta, amivel a szervezők arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy az egyre gyorsabb változások és a minket körülvevő mind komplexebb világ egy soha nem látott mértékben nyitott jövőt állít elénk. Ez lehet rémisztő, vagy szédítő, de ugyanakkor inspiráló, motiváló is. Hogy milyen világban fogunk élni a jövőben, csak rajtunk múlik, mi „alkotjuk” meg, ezért néha meg kell értenünk a múltat és a jelent, és felismerni az előttünk álló veszélyeket és lehetőségeket. Az elhangzott előadások egyfajta intellektuális és érzelmi utazásként erre a vezérgondolatra reflektáltak.

BÁTOR SZÍVVEL A nap első szekciója a „Bátor szívvel” címet kapta. Szó volt nem mindennapi teljesítményekről: Lubics Szilvia háromszoros győztes ultramaraton-futó a Spartathlon, a világ legkeményebb ultramaraton-versenyének lefutásáról tartott inspiráló beszámolót. Szentesi Éva elmesélte, hogyan győzte le a méhnyakrákot, hogy miért fontosak a gyakori rákszűrések, és mi mit tehetünk a korai felismerésért. Bemutatkozott a PAGEO által meghívott Alisée de Tonnac, aki korábban fejlett nyugati országok luxusiparával foglalkozott, majd 180 fokos fordulatot vett, és a nigériai Lagosba költözött, hogy közvetlen közelről segíthesse a feltörekvő piacok startupjainak ugrásszerű növekedését. Ahogy mondta, a fejlődő országok a legújabb technológiák átvételével nem folyamatos, hanem „bakugrásszerű” növekedés előtt állnak. Bátor kísérletező ötletekkel állt elő ebben a szekcióban több előadó is. „MassCraneDance” performansz keretében a bristoli kikötő óriásdaruit „perdítette táncra” Laura Kriefman, aki Budapesten mint „építészeti koreográfus” adott elő. Csiszár Mátyás kreatívipari technologista, a magyar MeetLab innovációs műhely alapítója, amely építészeti és vizuális módszerekkel katalizál szinte bármilyen projektet.

Kőszegi Tamás filmrendező bemutatta legújabb, fénymásolóval készített rövidfilmjét, illetve a „filmezés” körülményeit. Balogh Tamás jazz-zongorista az improvizatív zenéről tartott elméleti és gyakorlati bemutatót. JELÖLETLEN UTAK A következő szekció előadásai a megismerésre összpontosítottak. A komoly gondolatokat könnyedebb, zenés számok tarkították, ahol újonnan feltalált hangszerrel is találkozhattak a résztvevők (Horváth Kornél hang-bemutatója keretében), illetve más egzotikumokkal (Bozóky Felícia előadásában, aki egymás után három hangszeren, ukulelén, bendzsón és omnichordon is játszott). Volt, aki egészen új területekre fókuszált: Catharina Paulkner anyagtudós a grafén jövőbeli felhasználási lehetőségeit mutatta be, Lexi Mills digitális antropológus a digitális hálózatok és az emberi viselkedés tanulmányozásának összefüggéseiről beszélt, Yaniv Erlich genomkutató-kibergenetikus – aki szintén a PAGEO meghívására érkezett – pedig az új genetikai eljárások és a bioinformatika úttörőjeként beszélt kutatási eredményeiről. A szekciót két, a jelenkorunk geopolitikai eseményeit vizsgáló szakember előadása zárta, Daniele Genser történész, békekutató és energetikai szakértőé, aki az energiahordozókért vívott háborúkról és várható konfliktusokról beszélt. Valamint Hanif Quadir deradikalizáció és antiterrorizmus szakértőé, aki egészen különleges életutat járt be: bár az Egyesült Királyságban született, 2002-ben csatlakozott az Al-Kaidához, azonban végül elriasztotta a tálibok rendszere és kegyetlensége, ma pedig egy Kelet-Londonban létrehozott extrémizmus ellen küzdő alapítvány elnöke. REJTETT AJTÓK A lezáró rész olyan, néha jelentéktelennek tűnő eseményekkel foglalkozott, amelyek mégis egy teljesen új korszakba, egy élhetőbb jövőbe fordítják át a világot. Clio Cresswell ausztrál matematikus amellett

érvelt, hogy minden ember képes a matematikai gondolkodásmódra, hiszen a matematika egy olyan, kultúráktól független nyelv, ami mindenkiben ösztönösen megtalálható. Ennek megfelelően számos hétköznapi dolog leírható matematikai képletekkel, így a népszerű közéleti személyiség a szerelem matematikájáról is adott ki könyvet. Ryan Weed antianyag fizikus célja, hogy antianyag-meghajtású, magas sebesség elérésére képes rakétát hozzon létre, amely lehetővé tenné, hogy a Naprendszeren kívülre is indulhassanak expedíciók. Bemutatkozott néhány olyan fiatal gondolkodó is, akik a TEDxFellowship program keretében kapnak támogatást munkájukhoz. Fehér Bori a szociális design kérdéseivel foglalkozik, a MOME fenntarthatósági kutatócsoportjának tagjaként. Egy másik ösztöndíjas, Lőrincz M. Ákos immunológus a jövő talán legsürgetőbb egészségügyi problémájára, az antibiotikum-rezisztens baktériumokra keres megoldást, az immunrendszer természetes védőmechanizmusát alapul véve. Munkacsoportjával 48 óráról 6 órára csökkentették a mikrobiológiai diagnosztika idejét, hogy minél hatékonyabban kezelhessék a betegeket. Mikael Krogerus író és Roman Tschläppeler kreatív producer egy interaktív döntéselméleti bemutatót tartottak, s a könnyebb megértés érdekében egy rajztáblán vizualizálták mindazt, amit a hatékony döntés feltételeiről ismernek. Az est végén a Fricska Táncegyüttes fellépése is új ajtókat nyitogatott a hagyományos néptánc népszerűsítésével. Jelenleg ez a három fiatalember tartja a két perc alatt legtöbb csoportos (tánc) leütés világrekordját. Az Urban Dance Theatre számos táncstílust ötvöz, s produkciójukon keresztül a közönség bepillantást nyerhetett az underground tánckultúra sokszínű világába. Az estét az AmoebaBand és a birminghami CallMeUnique fellépése zárta. A számos formációban és zenei stílusban alkotó zenészek együtt a jazz, a funk, a soul és a hiphop elemeit vegyítik, elmondásuk szerint a jövő zenéjének kapuját akarják kinyitni számunkra.

A GENOM HACKER

– interjú Yaniv Erlichhel

Készítette: Gere László

Minimális genetikai ismeretek és egy jó internetkapcsolat – Yaniv Erlich szerint ennyi kell ahhoz, hogy tömegesen feltörhetőek legyenek a genetikai kutatások anonim résztvevőinek adatai. Az akkori PhD-hallgató megdöbbentő bizonyítását 2013-ban ismerte meg a világ. A ma már elismert tudós, egyetemi tanár „genom hackerként” vált világhírűvé.

2013-ban, Erlich egy másik eredményével is felhívta magára a figyelmet: kidolgozta „DNS Sudoku” néven ismerté vált DNS-szekvenálási módszert, mellyel több tízezer minta vizsgálható egyszerre, majd 97%-os pontossággal visszakereshető, hogy melyik mutáció melyik mintából származott. Ez a módszer rendkívüli módon megnöveli többek között az örökletes betegségekre való hajlam megállapításának hatékonyságát. A New York-i Genom Központ és a Columbia Egyetem munkatársaként Yaniv Erlich részt vesz a tavaly ősszel elindított, világméretű DNA Land projektben is. Ennek célja, hogy összegyűjtse és tudományos szempontok alapján megvizsgálja több millió ember genetikai adatait. Az adatbázisba már csaknem 20000 géntérkép érkezett, amelyeket tulajdonosaiknak korábban saját célokra (pl. családfakutatás vagy egészségügyi vizsgálat kapcsán) különböző genetikai laborok készíttettek el. Yaniv Erlich nevéhez több tucat jelentős tudományos publikáció és két szabadalom fűződik, rendszeres előadója a legnevesebb szakmai konferenciáknak. Eredményeit a nagyközönség is számos újságcikkből megismerheti, rendszeresen írnak róla a világ legnevesebb szakmai és tudományos ismeretterjesztő folyóiratai és lapjai.

A neves genetikus Budapesten tartott előadást a PAGEO meghívására, ahol exkluzív interjút adott a HUG magazinnak. Hogyan foglalnád össze a kutatási területed alapjait? A kutatási csoportommal olyan algoritmusokat és eszközöket próbálunk kifejleszteni, melyekkel megismerhetjük összetett tulajdonságok genetikai alapját. Közismert, hogy számos tulajdonságot, mint a magasság, az elhízás, a rákra való hajlam, de még a politikai orientációt is befolyásolják a gének, a genetikai tulajdonságok. A kérdés az, hogyan tudunk olyan eszközöket kifejleszteni, melyekkel sokkal gyorsabbá válik ezeknek a tulajdonságoknak a tanulmányozása. Már a kutatás egészen korai stádiumában szembesültünk azzal, hogy rengeteg adat áll rendelkezésünkre a genetikai háttér megismerésére. Harminc évvel ezelőtt még azt gondoltuk, hogy egy bizonyos gén felelős a skizofrénia kialakulásáért, vagy a politikai orientációért. Ma már tudjuk, hogy nincs ilyesmiről szó. Inkább úgy fest a dolog, hogy számos különböző gén együttesen felelős ezért, vagy azért a tulajdonságért. Ezért ahhoz, hogy képesek legyünk

pontosan meghatározni a kölcsönhatásokat, nagy mennyiségű adatra van szükségünk. Ez a háttere annak a munkának, amiből kiindulunk. A kutatási csapatom olyan módszereket dolgoz ki, amelyekkel a közösségi médián keresztül megjelenő adatokat felhasználva, a genetikai tulajdonságokat sokkal alaposabban feltérképezhetjük. Azt már az elején felismertük, hogy ha nincs hozzáférésünk nagy mennyiségű adathoz, akkor nem kapunk megfelelő kutatási eredményeket, azonban az emberek sokszor ragaszkodnak az adataik védelméhez, így a genetikai adataik védelméhez is. Ezeket azakadályokat közös megoldásokkal valahogy át kell hidalni, ezen sokat dolgozunk. Két nagy projekted fut jelenleg, a FamiLinx és a DNALand. Mik a legfontosabb eredmények és milyen jelentőséggel bírnak? Igen, talán ez a két legnagyobb projekt, de ezek mellett azért még van sok egyéb is. Ez a kettő valamilyen szinten átfedésben is van egymással. Mint mondtam, a kutatásunkhoz szükségünk van nagyon sok ember adataira. A genetikai vizsgálatokhoz hatalmas családfák felállítására van szükség. Te ismered a másod-unokatestvéreidet? Valószínűleg nem mindet. Ha a harmad-unokatestvérekre kérdeztem volna rá, még kevesebbet tudnál mondani.

A FamiLinx projektben éppen ezért egy teljesen másfajta megközelítést alkalmaztunk a nagy családfák felrajzolásához. Ahelyett, hogy megkérdeztük volna az embereket, vagy megpróbáltuk volna összehozni őket egyfajta felülről történő (top-down) megközelítéssel, inkább más irányba indultunk el. A geni.com weboldalhoz fordultunk, ez egy közösségi oldal, ami kifejezetten genetikai adatok megosztására szolgál. Az emberek fel tudják tölteni a családfáikat az oldalra. Mondjuk, feltöltöm én is és te is. Ha van közös rokonunk, a weboldal jelez, hogy „Hahó, ti rokonok vagytok! Esetleg össze lehetne kötni a két családfát.” Így együtt az emberek végül egy nagy közös családfát hoznak létre. A geni.com oldal üzemeltetőinek köszönhetően egyben le tudtuk tölteni az összes nyilvánosan elérhető adatot. És ma már az adatok részletes, több évig tartó áttanulmányozását követően, a demográfiai tulajdonságok hozzárendelésével számos folyamatra rálátunk a családok kontextusában. Úgy is mondhatnám, hogy létrehoztunk egy réteget nyolcvanmillió egyénnel, akiknek a tulajdonságai között kapcsolatot kerestünk. Átlátjuk például, hogy egy férj és feleség esetében milyen távolság van a születési helyeik között, és ez hogyan változott idővel (generációkra visszamenően). Ennek a távolságnak a történelmi változása megmutatja, hogy a populáció mennyire elkülönült, vagy mennyire vegyes – és ez a genetikai tulajdonságokra is hatással van.

10 ÉV ALATT A VILÁG ÉLVONALÁIG Yaniv Erlich egyetemi diplomáját 2006-ban, a Tel-Aviv-i Egyetem komputációs idegtudományi tanszékén szerezte, ahol biológiát és pszichológiát hallgatott. 2010-ben doktorált a New York állambeli Cold Spring Harbor Laboratory-ban, disszertációjában arra kereste a választ, hogyan lehet a viszonylag olcsó számítógépes elemző módszereket nagyszámú genetikai minta vizsgálatára használni, hogy azonosíthatóvá váljanak a ritka genetikai mutációk. 2010-től 2014 végéig a világ egyik legnevesebb, biotechnológiával foglalkozó kutatóintézetében, a Whitehead Intézetben volt ösztöndíjas, kutatási projektjének címe a „Web 2.0 technológiák használata a statisztikai genetika terén” volt. Tagja a GenomicPioneersGateway nevű fórumnak is. A 36 éves, izraeli születésű komputációs genetika kutató. 2015 januárja óta a New York-i Genom Központ tudományos főmunkatársa, és a Columbia Egyetem számítástechnikai tanszékének adjunktusa. E két intézmény égisze alatt ErlichLab néven saját kutatócsoportot is vezet.

43 MILLIÓ EMBER CSALÁDFÁJA Az Erlich-kutatócsoport FamiLinx néven egy globális tudományos adatbázist készített, amely 13 millió ember közös családfáját mutatja be egészen a XV. századba visszanyúló gyökerekkel. Ez az egyedülálló rendszer önkéntesen feltöltött információk alapján tartalmaz 500 évre visszamenőleg származástani, demográfiai és fenotípus-adatokat. A FamiLinx adatainak forrása a Geni.com weboldal volt, amely tízmillió felhasználó által feltöltött közel 43 millió profilt tartalmaz: családfa-információkkal, fotókkal, családi dokumentumokkal. Ezt a hatalmas információhalmazt Erlich csapata a Geni.com tulajdonosának, a MyHeritage cégnek az engedélyével átválogatta, rendszerezte, és nyilvánosan hozzáférhetővé, kutathatóvá tette.

De olyan vicces eredmények is kijöttek ebből a kutatásból, hogy átlagosan mennyit kell valakinek utaznia ahhoz, hogy egy élő rokonával találkozzon. Nagyjából ezt csináljuk a FamiLinx projekt keretei között. A származással kapcsolatos információknak egy nagyon széles rétegét próbáljuk létrehozni. Már rendelkezésünkre áll ez a „családfa-réteg”, amihez DNS-információt akarunk rendelni. A DNALand honlapján az emberek fel tudják tölteni a géntérképüket, genetikai adataikat. Ma nagyjából kétmillió embernek van hozzáférése a digitális géntérképéhez (ennyien készítették el a géntérképüket). A mi oldalunkra önkéntesen feltölthetők ezek a géntérképek további tudományos kutatásokhoz való hozzájárulásként. A DNA Landen két réteget kezelünk együtt, a családfa-réteget, illetve a géntérkép-réteget, tehát aki feltölti a géntérképét, az a családfa-adatokhoz is hozzájut. A következő lépés egy „egészségügyi-réteg” hozzáadása, az egészségügyi konzekvenciák megismerése. A kihívás számunkra az, hogyan valósítsuk ezt meg? Hogyan vegyük rá az embereket,

hogy egészségügyi adataikat is megosszák? Az egyik lehetőség a kérdőívezés. Adok egy listát különböző betegségekről, karikázd be, amelyik előfordult már nálad. Viszont az a helyzet, hogy a kérdőívek senkit nem érdekelnek. 10-20 kérdés után az ember elfárad, és már nem érdekli az egész. Még ha valaki azt is gondolja, hogy én most összeállítottam a világ legjobb kérdőívét, akkor is, valaki ezt megkapja e-mailben, ugyanezt gondolja: megint egy kérdőív, amit ki kell töltenem. Ez tehát nem volt járható út, ezért ki kellett találnunk, hogyan kössük össze sokkal hatékonyabban az adatokat. Azt találtuk ki, hogy az emberek „felajánlhatják” kutatási célokra a közösségi oldalakon fenn lévő adataikat.

„Ma nagyjából kétmillió embernek van hozzáférése a digitális géntérképéhez.” A Facebook több információt tárol rólunk, mint gondolnánk. Az, hogy milyen szövegeket, képeket teszünk fel, milyen oldalakat nézünk meg és like-olunk, egyáltalán, hogy mennyi időt töltünk a közösségi oldalonés milyen időközönként, ezek az interakciók kiadnak egyfajta mintázatot, ami már kutatási célra is alkalmas lehet. Tanulmányok bizonyítják, hogy a Facebook-adatok és a személyiségi jegyek korreláltathatók egymással, Facebook-adatok segítségével is lehet hasonlóan hiteles eredményekhez jutni, mint egy közönséges pszichológiai teszttel. Ezért minket kifejezetten ezek a közösségi oldalakon található adatok érdekelnek. Mert mi is az orvoslás jövője általánosságban? Nem az, hogy egyre többet kell orvoshoz járunk. A jövő az, hogy belép egy közbülső entitás, egyfajta automatizált entitás, aki átnézi az e-mailjeimet, Facebook-interakcióimat és Google-kereséseimet minden nap, és szól nekem, hogy „Yaniv, ma nem úgy viselkedsz, mint általában. Abból, amit az elmúlt napokban tapasztaltam, arra következtetek, hogy talán megfáztál…” Majd ezek alapján tanácsokat ad nekem, mintha az édesanyám lenne: „Vegyél fel egy pulóvert, igyál egy forró teát!”, ilyesmik. Ebben a projektben ezek a dolgok érdekelnek minket a leginkább.

Megosztanál valamit a projektjeid legújabb eredményeiből? Mutatok valamit, amit éppen pár nappal ezelőtt publikáltunk, nem konkrétan ezekhez a projektekhez kapcsolódóan, de ez most elég friss. A DNS-szekvencia meghatározása, illetve egy DNS-minta kielemzése manapság napokat vesz igénybe. Egyáltalán, ahhoz, hogy meg tudjanak vizsgálni egy DNS-mintát, be kell vinni azt a legközelebbi laborba, ami lehet, hogy elég messze van. Most egy brit cég (de van egy irodájuk a New York Genome Centerben is, pont egy folyosón az enyémmel) kifejlesztett egy eszközt, a neve Oxford Nanopole, ez tulajdonképpen egy hordozható DNS-szekvenáló. Fogod, és egy USB-kábel segítségével csatlakoztathatod a laptopodhoz, és egész egyszerűen a laptopodon kezdhetsz DNS-szekvenálásba. Tehát ahelyett, hogy a mintát egy laborba kellene küldeni, egyszerűen be kell tenni a szekvenálóba, és minden további műveletet el lehet végezni otthon saját kezűleg. Ez az eszköz nagyon érdekel most minket. Azt gondoljuk, hogy azoknak a diákoknak, akik érdeklődnek a géntechnológia iránt, ez az eszköz egy nagyszerű lehetőség lehet. Odaadod nekik, kézbe tudják venni, nem valami elvont elméletitudás marad csupán az, hogy mit is jelent a DNS-szekvenálás. Mi az osztályommal a Columbia Egyetemen kipróbáltuk, hogy DNS-t izoláltunk az egyik doktorandusz ebédjéből. Ha marhát evett, megnéztük, hogy valóban marha DNS-e volt-e az ételben, vagy odakeveredett-e valami más is… Odaadtam a mintát a diákoknak, és a szekvenálás során meg kellett határozniuk, hogy milyen ételből való. Marhahús paradicsommal. Legközelebb kipróbáljuk majd gulyással is. Nagyszerű dolog, hogy van egy olyan eszközünk, amivel valódi kísérleteket lehet végezni, akár az osztályteremben. Ez az eszköz persze még béta-verzió, vannak benne funkciók, amik még nem működnek. De fontos már ebben a fázisban megismertetni a diákokkal. Mert ugyan mi sem vagyunk idősek, de mégis úgy nőttünk fel, hogy a számítógépeinken még DOS futott. Hozzászoktunk, hogy bekapcsoljuk a számítógépet, aztán elmegyünk elkészíteni a reggelit, amíg feláll a rendszer. Ezek a gyerekek – imádom őket, de egy olyan világban nőnek fel, ahol már minden kész van, minden tökéletes. Vegyünk például egy okostelefont, ha megérintik a képernyőt, és mondjuk, fél másodpercig nem történik semmi, elkezdenek hőbörögni, hogy „olyan lassú a telefonom!”, nem?

Mi az egyetemen, a komputer-tudományi tanszéken dolgozunk, mi képezzük a jövő mérnökeit, és az a gond, hogy amikor ők megtanulnak valamit elméletben, akkor már kézbe is akarják venni a kész eszközt is. Ők nem abban nőttek fel, hogy valami még nincs „kész”. Ez az eszköz némiképp frusztrálhatja őket, de fontos, hogy azt is megtanulják, hogy nem minden tökéletes, a mérnököknek fontos, hogy ilyen stádiumban is lássák a dolgokat, nem csak olyanban, mint mondjuk a kész telefonjuk. Tehát ezt az eszközt még csak pár napja hoztuk nyilvánosságra, ez a legújabb eredményünk mostanában. Milyen veszélyeket, lehetőségeket és etikai dilemmákat hordoz magában a genetikai információk gyűjtése, tárolása, kutatása? A DNS-adatvédelem nagyon kontextusfüggő, és nagyon eltérő lehet személyenként. Az én géntérképem egészségügyi vonatkozásai valószínűleg elég unalmasak. Nincs benne semmi érdekes, van egy kis asztmám, a felmenőimnek köszönhetően valószínűleg nagyobb eséllyel van hajlamom a cukorbetegségre.

„Facebook-adatok segítségével is lehet hasonlóan hiteles eredményekhez jutni, mint egy közönséges pszichológiai teszttel.” Semmi kirívó. Én ezzel kapcsolatban nagyon nyitott vagyok, nincs titkolnivalóm. Semmi bajom nem származik abból, ha ezt megtudja valaki. Ellenkezőleg, szeretném, ha mindenki tudná, hogy asztmás vagyok, hogy ennek megfelelően kezeljenek. De vannak emberek, akik olyan speciális betegségekkel küzdenek, amikről ha mindenki tudomást szerezne, úgy éreznék, meg vannak bélyegezve, és valamiféle hátrányuk származna abból, ha az egész világ megtudná azt. Ebben az esetben a nyilvánosság komoly probléma. Egy másik dolog, hogy sokan szeretnék titokban tartani a felmenőiket. Lehet, hogy ez Magyarországon is releváns, a történelem során többször előfordulhatott ilyesmi itt is.

Például olyan zsidók, akik a második világháború után szerették volna titokban tartani az identitásukat. Ez pedig a DNS-ük alapján egyértelműen kiderülne. Ez az egész kérdés nagyban függ attól, milyen társadalomban él valaki. Ezért is lenne nagyon fontos a társadalmi szemlélet átformálása, hogy elfogadott legyen a diverzitás, a sokszínűség és a testi tökéletlenség, mert ha olyan nyitott társadalomban élünk, ahol ezeket a dolgokat elfogadják, akkor ez már nem lesz probléma, épp ellenkezőleg, ez egy lökést adhat az egyén számára, hogy jobban megismerje a betegsége mögötti genetikai okokat, vagy többet meg akarjon tudni a felmenőiről. Ennyit a kockázatokról.

„...az orvoslás jövője általánosságban? Nem az, hogy egyre többet kell orvoshoz járunk.” Ami a lehetőségeket illeti, ez alapvető fontosságú, hiszen azzal, hogy emberek megosztják az adataikat, megismerhetővé válik a történetük, az „örökségük”, jobban megismerhetjük a különböző betegségeket, és jobb gyógymódokat tudunk majd kialakítani ezekre a betegségekre. Ez a gyógyszerkutatás alapja is, és a génkutatók ezt is elősegíthetik. Szerintem ezt kell mérlegelni az adatvédelem kockázati tényezői és lehetőségei számbavételekor. Tudja-e követni a technológia azt a rohamtempót, amit ez a hatalmas adatmennyiség diktál? Képesek-e a kutatók átlátni és kezelni az információkat, vagy várható esetleg, hogy a túl sok adat egyszer csak akadályozni fogja a részletes és mély elemzést? Van-e valamilyen szűk keresztmetszet a kutatási adathalmazban? Valóban hatalmas adatmennyiségről van szó, és az ezzel való munka még nagyon új terület. Igazság szerint a képesítés is probléma, hiszen nagyon keveseket képeznek ki arra, hogyan ilyen nagy adatmennyiséget kezeljen (bigdata). Az egyik kihívást az jelenti, egyáltalán hogyan mozgassuk ezt az adattömeget? Mondjuk, meg akarom osztani veled az egyik tanulmányomat, és a mögötte lévő terabyte-nyi, akár 100 terabyte-nyi adatot. Interneten keresztül valószínűleg napokig tartana letölteni. Néha úgy tűnik, olcsóbb

kimásolni őket egy adathordozóra, és aztán egy csomagküldővel elszállítani, nem is beszélve arról, hogy sokkal gyorsabb, szóval már ez az egyszerűnek tűnő gyakorlati probléma is sokszor kihívás a kutatás során. A másik óriási kihívás a nagy adattömeggel kapcsolatban, hogyha elkezded elemezni az adatokat, és valahol hibát vétesz, annak nagyon nagy ára tud lenni. Képzeljük el úgy, mint egy lineáris lánc, ahol egyik lépésből következik a másik, és minden egyes lépés hónapokig tart, és mondjuk, észrevesszük, hogy a harmadik lépés során valami hiba történt, akkor vissza kell kanyarodni ahhoz a lépéshez, és újra kell kezdeni onnan az egészet. Ez nagyon sokszor megtörtént velem, és akár egy újabb hónapot is igénybe vett, hogy újra lefuttassuk az elemzést, amit egyszer már hibásan elvégeztünk. Egy harmadik probléma pedig egészen koncepcionális kérdés. Tényleg annyi mindenről van adat, hogy nagyon körültekintően kell megválasztani, egyáltalán mit akarok megvizsgálni? Pontosan mire is keresem a választ, és hogyan fogom azt megtalálni az adatok segítségével? Az emberi genom információtartalma ugyanis elég gazdag. Nem lehet végtelenül sok elemzést elvégezni, ezért fókuszálni kell. Nem mondhatjuk azt, hogy oké, itt ez a rakás adat, kezdjünk vele valamit. Pontosan meg kell fogalmazni egy konkrét kérdést, és arra keresni a választ. A szemünk előtt zajlik, sőt, mi is aktív részesei lehetünk Web 2.0 hálózatokon keresztül a genetikai genealógia forradalmának. Milyen hatást gyakorol ez a multidiszciplináris tudományterület társadalmi, tudományos, orvosi vagy egészségügyi szempontból a világra? Valóban egyfajta robbanás az, amit átélünk, például a közösségi média által is, az adatok mennyiségét illetően. A családfa-adatainkat például elsősorban a genetikai adatokkal összevetve próbáljuk elemezni, de sok egyéb más dologról is beszélnek ezek az adatok, például, hogy a családok milyen távolságban vannak egymástól (földrajzilag), ki honnan vándorolt merrefelé, milyenek a nők és férfiak migrációs mintái stb. Ezek emberi adatok, egyfajta nézőpontból tekintve egészségügyi következtetések vonhatók le belőlük, de másfelől viszont társadalmi mintázatokat rajzolnak ki. Összességében tehát csak az a kérdés, milyen nézőpontból tekintünk rájuk, számtalan más tudományterület számára is érdekesek lehetnek, nem csak arra, amire én használom őket.

BRAIN BAR BUDAPEST 2016 szerzล : Marรกczi Fanni

Az idén második alkalommal megrendezett „jövőfesztivál” – a Brain Bar Budapest – fő témája az innováció, a vállalkozás és a technológia életünkre gyakorolt hatása volt. A neves külföldi és magyar előadók mind elismert képviselői szakmájuknak, olyan témákban adtak elő, mint a mesterséges intelligencia, az emberi élet meghosszabbítása, a sikeres startup titka vagy a dzsihádista propaganda megjelenése az interneten.

VIKTORIYA KRAKOVNA – AZ EMBEREK JÖVŐJE Viktoriya Krakovna, a Future of Life Intézet alapítótagja előadásában igyekezett tisztázni a mesterséges intelligenciával (A.I.) kapcsolatos téves aggodalmakat, és beszélt a valódi kockázatokról is. Az A.I. technológiát már ma is rengeteg területen használják, fejlődése sokkal gyorsabb, mint ahogy azt jósolták. Idén a Google által kifejlesztett AlphaGo először győzött le emberi go játékost. Erre még tíz évig nem számítottak, a go ugyanis egy rendkívül bonyolult játék, rengeteg lehetséges lépéssel. A mesterséges intelligencia az emberekétől különböző megközelítésével képes lehet olyan problémák megoldására, amelyekkel évezredek óta küzdünk – a szegénység felszámolása, rák gyógyítása stb. A Terminátor-filmekben látott gyilkos robotok megjelenésére kevés esélyt lát Krakovna, azonban érdekes példával szemléltette a technológia tényleges kockázatát. Míg az egyes emberek általában szeretik az állatokat és nem akarnak ártani nekik, az emberiség egésze mégis veszélyt jelent az állatvilág számára – így a robotok elterjedése is kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Különösen, ha az A.I. képes lesz további gépeket létrehozni, melyek egy idő után felfoghatatlan mértékben meghaladhatják az emberek szellemi képességeit, így irányításuk garantáltan kicsúszik a kezünkből – ezt nevezik intelligenciarobbanásnak. Emellett pedig ott van az erkölcs kérdése. Filozófusok évezredek óta vitáznak azokról a témákról, amelyeket most be kellene ültetni ezeknek a robotoknak a működésébe, de ki dönthet arról, hogy ezek a gépek milyen elvek alapján „gondolkodhatnak”? Pedig szükség van az erkölcs betáplálására is. Ha egy önvezető autónak annyi utasítást adunk csak, hogy „vigyen el a reptérre, amilyen gyorsan csak tud”, az akár mások veszélyeztetése mellett is teljesíti majd a feladatot, míg egy ember megértené, hogy a leggyorsabb, de mégis biztonságos útra gondoltunk. Itt megjelenik a jogi felelősség kérdése is – ha egy önvezető autó balesetet okoz, kit vonnak majd felelősségre? A tulajdonost, a fejlesztőt vagy esetleg magát a gépet? Az A.I. tehát nem a távoli jövő kihívása, akár 40-50 éven belül megjelenhetnek a „túl intelligens” robotok, így ezekkel a problémákkal már ma aktívan kell foglalkozni. Ahogy Richard Sutton fogalmazott: „Nem kell félni, de oda kell figyelni.”

RUDI WESTENDORP – MEGÖREGEDNI ANÉLKÜL, HOGY ÖREGNEK ÉREZNÉNK MAGUNKAT Rudi Westendorp ismert gerontológus Megöregedni anélkül, hogy öregnek éreznénk magunkat címen írt könyvét számos nyelvre lefordították, azonos című előadásában a vitalitás fontosságáról, az egyén öregedésére való befolyásáról beszélt. Az emberek születéstől várható életkora folyamatosan növekszik, akár másodpercenként egyre hosszabb életre számíthatunk. Így hát mikor a felnőtt gyerekek elhagyják a szüleik otthonát, azok előtt 30-40 év állhat még, ezekkel az évtizedekkel tehát érdemes tervezni. Westendorp viccesen megjegyezte, hogy az enterpreneurok két csoportja közül jellemzően a középkorúak teljesítenek jobban, és fontos is, hogy vállalkozzanak, ugyanis az emberek életkorának kitolódásával erre bőven van idejük.

„...az öregségnek semmi köze a vitalitáshoz. Annak ellentéte – az apátia, a fiatalokra ugyanúgy jellemző lehet.” Az édesvizekben előforduló 1-2cm nagyságú hydrán keresztül mutatta be az öregedés elkerülésének módjait. Ez az állatka, ha kettévágják, mindkét feléből új egyedet képes növeszteni. Ehhez hasonlítja a ma már könnyen elérhető orvosi protéziseket, a műízületeket, műereket vagy a pacemakert.

Mi is ugyanezt tesszük, növesztünk magunknak újakat, csak épp mesterséges módon, de a lényeg ugyanaz. Tovább élünk, és újra jól érezzük magunkat. Westendorp szerint az öregségnek semmi köze a vitalitáshoz. Annak ellentéte – az apátia, a fiatalokra ugyanúgy jellemző lehet.Egy, az EU országaiban végzett kutatás eredményéből – miszerint az idős emberek nem értékelték rosszabbnak életminőségüket, mint a fiatalok, arra következtet, hogy az öregedés önmagában nem jár az életminőség romlásával. Azt javasolja tehát, hogy az életünkbe fektessünk, hiszen az minden egyes perccel egyre hosszabbra nyúlik a modern technológiának köszönhetően, az pedig, hogy boldogan öregszünk-e meg, kizárólag a hozzáállásunkon múlik. SÁNTHA HANGA – DZSIHÁD A SZOCIÁLIS MÉDIÁBAN Sántha Hanga a Migrációkutató Intézet vezető kutatója, a Dzsihád a szociális médiában című előadásában az online radikalizációról beszélt. Felhívta rá a figyelmet, hogy ez a folyamat nagyon gyorsan végbemehet, és olyan szervezetek, mint az al-Kaida vagy az ISIS sokéves tapasztalatukkal rendkívül hatékonyan manipulálják az embereket. Míg Magyarországon kilencévesként határozzák meg a legfiatalabb, teljesen önállóan internetező korosztályt, ez az Egyesült Államokban akár két-három éves gyerekekre is igaz lehet, ők teljesen egyedül, egy tablet segítségével bármilyen tartalmat elérhetnek. Ez az egyik ok, amiért nagyon veszélyes lehet az internetes dzsihádista propaganda.

„A szeptember 11-i terrortámadásokkal változott meg a radikális dzsihádista oldalak struktúrája...” Szokták az „önradikalizáció” szót használni, de ez olyan tekintetben helytelen, hogy ugyan egyedül vannak az emberek a számítógépük előtt, de a dzsihádisták azok, akik a manipulációt végzik. Ez a folyamat akár pár hét alatt végbemehet, és befejeztével – akár több száz erőszakos videó megtekintése után, az egyén számára teljesen elfogadhatóvá válik az erőszak. A weboldalak célja a propaganda, de rajtuk keresztül toboroznak, segítenek megszervezni az új csatlakozók utaztatását stb. A fórumokon a legártatlanabb, vallással kapcsolatos témáktól egészen bombagyártásig minden megtalálható. Különböző – férfiak és nők számára vonzó – témák, a férfiak hősiességére és a nők anyai ösztöneire igyekeznek hatni. Kezdetben ezek a weboldalak csak a szervezet történetét, filozófiáját mutatták be, cikkeket tartalmaztak, de nem voltak interaktívak. A szeptember 11-i terrortámadásokkal változott meg a radikális dzsihádista oldalak struktúrája, ekkoriban Bush elnök nagyon keményen fellépett ezekkel az oldalakkal szemben, amire védekezésképpen rengeteget hoztak létre, hogy ne számolhassák fel őket. Ekkoriban terjedtek el a fórumok és chatszobák is.

Sántha Hanga felhívja a figyelmet a propagandagépezet dicséretének veszélyeire, az ezáltali ingyen reklám gyártásának elkerülésére int. Emellett viszont elismeri, hogy valóban nagyon hatékonyan működnek a dzsihádisták, de megjegyzi, hogy az ISIS eszközei jóval fejlettebek, mint az al-Kaidáé. Előadását azzal zárja, hogy a dzsihádista propaganda elleni küzdelemben a keresőmotoroknak és a szociális médiának nagy a szerepe – a Google például aktívan szűri az erőszakos tartalmakat, ami hatékonyan tartja távol az internetezőket ezektől a veszélyes oldalaktól. Fontos ezenkívül a kritikus gondolkodás kialakítása, ez is olyasmi, amire sokaknak még nem sikerült szert tenniük, ezért az internet egyre gyorsabb térnyerésével könnyen áldozatul eshetnek a téves információknak.

céggel kapcsolatos fejleményeket is, például, hogy nemrégiben Alphabetté keresztelték át a vállalatot. Az Alphabet azonban csak cégnév, egy holding vállalat neve, amely a Google-t is magába foglalja. Alphabet néven semmilyen terméket nem fognak megjelentetni, egyszerűen csak azáltal, hogy összefogja a különböző vállalatokat, azok jobban tudnak diverzifikálódni működésükben.

JENS REDMER – A.I. AZ ÜZLETBEN

Előadásában bemutatta a Google által használt üzleti modellt, ami a népszerű hokibot ellentéte. A hokibot modell arról szól, hogy egy vállalat kialakít egy terméket, meghatározza az árát, majd megpróbálja kitalálni, hogy hogy alakulnak majd az eladások. Ha sikerül hirtelen megemelni az eladásokat, az egy grafikonon úgy néz ki, mint egy hokibot, és ez a vállalat célja.

Jens Redmer 2005 óta felel az üzletfejlesztésért a Google-nél, szoros együttműködésben a mérnöki csapattal. Feladata tehát új termékötletek, kutatási projektek megalkotása, partneri kapcsolatok építése. Előadásában a Google sikerének titkáról beszélt, az innováció fontosságáról, emellett bemutatta a

„Az adat tehát önmagában nem értékes, emberek kellenek hozzá, akik kinyerik belőle a tudást.”

A Google-nél azonban nem ezt alkalmazzák. Először a felhasználóban gondolkodnak, hogy hogyan lehet olyan terméket kialakítani, mint például fogkefe, amit mindennap használnak az emberek. Ha sikerült megalkotni egy olyan népszerű terméket, amit mindennap használni akarnak, akkor abból rengeteget lehet majd eladni. Ez tehát a hokibot – az eladásokra koncentrálás – ellentéte. A Google-re jellemzőek az indirekt business modellek. Az Androidnak például nincs business modellje, ezért sokan azt gondolták, hogy a telefonokon keresztül begyűjtött adatok miatt éri meg. De ez nincs így, ha az Android vonzó az app-készítőknek, szívesen fejlesztenek rajta, az emberek is szeretik használni, akkor mindenkinek hasznára válik. A növekvő internethasználat által a használók kérdéseit felhasználhatják a Google többi, keresésre alapuló termékénél. Az adat tehát önmagában nem értékes, emberek kellenek hozzá, akik kinyerik belőle a tudást. Az adatanalízis szintén nem értékes, de olyan algoritmust létrehozni, ami az adat felhasználásával újdonságot hoz létre, az már igen. A GooglePhotos erre példa. A rendszer automatikusan analizálja a fotókat, így anélkül kereshetünk rá képekre, hogy tageltük volna őket. Magától felismeri, hogy a fotón mi történik – rákereshetünk a gyermekünkre jelmezben, csak be kell írni, hogy „kislányom jelmezben”. Ez a fajta géptanulás a GoogleTranslate-ben is ott van. Az ilyen technológiák kifejlesztéséhez azonban új szakemberekre van szükség, akik fel tudják dolgozni ezt a mennyiségű adatot. Így Redmer arra biztat mindenkit, hogy ismerkedjen meg a programozás alapjaival, idővel ugyanis egyre növekszik az ilyen tudással rendelkezők iránti kereslet. LUC VAN HOECKEL – „HOGYAN TUDOK SEGÍTENI” MENTALITÁS Luc van Hoeckel a Super Local elnevezésű kezdeményezés egyik tagja,designt tanult az egyetemen, de hamar rájött, hogy az érdekli igazán, hogyan tudna valóban segíteni másokon. Előadásában a „haddsegítsek” és a „hogyan tudok segíteni” mentalitás különbségére világít rá. Egyik első projektje egy házi gyógyszerkészítő szett megtervezése volt, ami azt a célt szolgálta volna, hogy ugandai emberek könnyen hozzájussanak a szükséges kellékekhez, és maguk gyárthassanak gyógykészítményeket, amikből bevételük származik és környezetükön is segítenek. Az elkészült szett számos elismerést hozott Luc Van Hoeckel-nek, de azt a

helyiek nem használták, nem ért el valódi változást. Ekkor döbbent rá, hiába jó a termék, elengedhetetlen az igények alapos felmérése a tervezéshez. A következő projektjei már mind a célközönség alapos megismerésével kezdődtek, a termékeket velük együttműködve alkották meg.

„...nem a távolból, felülről akarja megítélni, hogy mire van szüksége az adott közösségnek, hanem velük együttműködve...” Egyik legsikeresebb kezdeményezése Malawi kórházainak fejlesztését célozta meg, ezek ugyanis rendkívül elavult, importált eszközökkel dolgoznak. Pim van Baarsen tervezővel és a kórházak orvosaival együtt megalkottak egy rendkívül egyszerűen és költséghatékonyan elkészíthető, jól használható, helyi igényekhez szabott kollekciót. A kórházi ágyból, műtőasztalokból, infúziós állványokból és más berendezésből álló termékcsaládhoz alapos gyártási utasítást mellékeltek, hogy azt a helyiek maguk állíthassák elő. A kezdeményezés nagy sikert aratott, a kórházakat jó minőségű berendezéssel látták el, és ezzel egyidőben a helyi ipart is fellendítették. Ez tehát a „hogyan tudok segíteni” gondolkodásmód, ami nem a távolból, felülről akarja megítélni, hogy mire van szüksége az adott közösségnek, hanem velük együttműködve, az ő igényeikhez szabva hoz létre olyat, amelyet aztán magukra hagyva is tovább vihetnek. GROVER NORQUIST – ANARCHIA VAGY DEMOKRÁCIA Grover Norquist amerikai politikai tanácsadóval, az Amerikaiak az adóreformért alapítójával, Anarchia vagy demokrácia címen beszélgetett David Trayford, a rendezvény moderátora. Norquist a limitált kormány híve, meglátása szerint az Egyesül Államok kormánya túl sok szabállyal irányítja az emberek mindennapi életét, a sok szabályhoz pedig nagy létszámú kormány kell. A nagy kormány magas költséggel jár, amit az állampolgárok fizetnek meg adóikon keresztül.

Ez a gondolat áll a kezdeményezés mögött, amin keresztül a nyolcvanas évektől elindulva Norquist minden republikánus politikust rábírt „adóemelés-ellenes esküjének” aláírására. Elhíresült mottója szerint nem akarja megszüntetni a kormányt, de olyan kis bürokráciát szeretne, amit „egy fürdőkádban meg lehet fojtani”. A beszélgetésben az Uber példáján keresztül mutatta be a túlzott szabályozás hátrányait.

„...találjanak egy olyan területet, ami évtizedek óta szigorú szabályozás mellett működik, és keressenek egy utat a bürokráciát megkerülve...” Az Uber azért lett sikeres, mert a rendkívül beszabályozott taxikkal szemben újat tudott mutatni. Kezdetben a kormány szinte automatikus reakcióként be akarta tiltani, de mire észbe kaptak, az utasközönség védte meg a vállalatot. Betiltani nem tudták, így a taxik voltak kénytelenek alkalmazkodni. Az Uber megjelenése óta lehet D.C. taxijaiban kártyával fizetni például. Norquist tanácsa a startupot indítani igyekvők számára, hogy találjanak egy olyan területet, ami évtizedek óta szigorú szabályozás mellett működik, és keressenek egy utat a bürokráciát megkerülve, az adott terület megújítására. Csak úgy, ahogy az Uber tette a taxival, vagy egy régi példán keresztül az e-mail a postával. Az Ubert gyakran éri kritika, hogy a nagy forgalom idején használt szorzóval árai akár a taxi sokszorosát is elérhetik. A beszélgetés során felmerült, hogy ha egy idős ember ezt az összeget nem tudja megfizetni, és emiatt nem jut el a kórházba, akkor jól működik-e a rendszer. Norquist úgy látja, hogy a szorzó motivációt ad a vezetőknek, hogy akkor is felvegyék a fuvart, mikor az kellemetlen számukra. Nem úgy, mint a taxisok, akik bizonyítottan távol maradnak New York város Manhattanen kívül eső részeitől. Ezeken a területeken bizonyítottan javított a közlekedésen az Uber jelenléte. TIM HARFORD – GAZDASÁG VS. BIOLÓGIA Tim Harford brit közgazdász arról beszélt előadásában, hogy a munka közbeni nehézségek pozitívan

hathatnak a végeredményre. Számos példát hozott, melyek közül az egyik legérdekesebb a betűtípusok tanulásra gyakorolt hatása volt. Egy kutatás azt az eredményt hozta, hogy a tanulók, akik a nehezebben olvasható ComicSans betűtípussal írt szövegből tanultak, jobban megjegyezték az anyagot. A zavaró tényezők jótékony hatását Keith Jarret szólózongorista kölni koncertjén keresztül mutatta be. A zongorista kénytelen volt egy félreértés folyamán egy rossz állapotú, próbák során használt zongorán előadni koncertjét, de azáltal, hogy igyekezett ellensúlyozni a zongora gyengeségeit, koncertje hatalmas sikert aratott, a hangfelvétel minden idők legnagyobb számban eladott jazz szólóalbuma lett. Harford azt mondja tehát, hogy a zavaró külső tényezők, a kényelmetlen munkamenet azáltal, hogy koncentrációra késztetnek, a nehézségek ellensúlyozásával a végeredményre nagyon pozitív hatást gyakorolhatnak. Másik példaként egy tesztet említett, melynek során négyfős csoportoknak kellett feladványokat megoldaniuk. Egyes csoportok kizárólag barátokból álltak, míg másokban három barát mellé egy idegent helyeztek. Az utóbbi csoportok sokkal sikeresebben oldották meg a feladatot, noha bevallásuk szerint nem élvezték annak megoldását. Ebből is látszik, hogy az akadályok, a komfortzónából való kilépés pozitív hatással van a teljesítményre, ami a munka folyamán kellemetlenségként jelenik meg, és a végeredményen nagyban javíthat. Számos további példán keresztül arra biztatta a közönséget, hogy lépjenek ki komfortzónájukból, próbáljanak ki új helyzeteket, gördítsenek maguk elé akadályokat, ezek ugyanis mind keményebb munkára ösztönzik őket, aminek eredménye nem marad majd el. FEHÉR GYULA – USTREAM Fehér Gyula a Ustream egyik alapítótagja, amit idén vásárolt meg az IBM. A vezetői szerep nehézségeiről, a cég jövőjének bizonytalanságáról, a pozitív hozzáállásról és a jó munkahelyi légkörről egyaránt volt szó. Fehér Gyula sokszor magányosnak érezte magát vezetőként; vagy olyanok vették körül, akiken nem volt akkora felelősség, mint rajta, vagy olyanok, akik már sikeres, régóta működő vállalatokat vezettek – ezáltal nem érezték át az ő bizonytalanságát. Elmondta, hogy kellemetlenül érezte magát, ha az alkalmazottak a cég pénzügyi helyzetéről kérdezték, nem mindig lehetett őszinte, csak remélni tudta, hogy átvészelik a problémásabb időszakokat.

Ugyan nagyon fontos számára az átláthatóság, de nem lett volna haszna pánikot kelteni. Más helyzetekben is a pozitív gondolkodás fontosságát hangsúlyozta – mantrájává vált a „meg tudjuk csinálni”, „minden rendben lesz” és hasonló biztató szavak. Utólag visszatekintve úgy érzi, hogy aggódhatott volna kevesebbet, de az adott helyzetekben sosem látta biztosan a végeredményt. Ugyanez volt a gondja a különböző sikeres üzletemberek bestseller könyveivel. A történetet olvasva, ha a kezdeti nehézségekről írnak is, az olvasó tudja, hogy mi lesz a könyv kifutása. Olyanok, mint egy akciófilm, ahol tudjuk, hogy a főszereplő túléli majd. Vezetőnek lenni, az alkalmazottak megélhetéséért felelni – ilyen aggodalmak között nem segít egy ilyen történet. A kellemes munkakörnyezetről és arról, hogy miért

szeretnek neki dolgozni alkalmazottai azt gondolja, hogy a megbecsülés a kulcs. Ezek az emberek az aktív éveiket fektetik bele a cégbe, ha nem elégedettek, nem viszi előre a karrierüket, elhagyják a vállalatot. Nagyon fontos megtisztelni őket, ugyanis van másik választásuk, de az ő cégébe helyezik bizalmukat. Érdemes a dolgozókba fektetni, képzésekre járatni őket, de az is, hogy kapjanak szabadságot munkájukban, legyen rajtuk felelősség. Végezetül elmondta, hogy mennyi múlik a szerencsén. Akiknek nem sikerült, legalább olyan keményen dolgoztak, mint ők, egyszerűen csak soktényezős dologról van szó. Néha egyszerűen nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy számítunk rá, ebből fakad a feszültség, ami csak akkor oldódik fel, mikor egy cég végül révbe ér – ahogy velük is történt: megjelent az IBM.

AHOL 9000 GEOGRÁFUS TALÁLKOZIK szerzők: Farkas Sára

Idén március végén a világ minden tájáról, összesen 87 országból érkeztek geográfusok, urbanisták, területfejlesztők és térképőrültek San Franciscóba, hogy kilencezer társukkal együtt egy héten keresztül feltárják és megoldják a világ nagy földrajzi kérdéseit. Ez az Amerikai Geográfusok Társaságának éves konferenciája, amelyen idén a PAGEO támogatásával magyar kutatók is előadhattak. A földrajz legnagyobb konferenciája Az Amerikai Geográfusok Társasága (AAG) 1989 óta minden évben megrendezi éves találkozóját, mely a szakma globális szinten jegyzett egyik legrangosabb konferenciájává vált. Ebben az évben a nemzetközi folyamatok, az áramlások földrajza, az információs rendszerek, a városok társadalmi és gazdasági átalakulása, az élhetőség és technológia kérdéseit járták körül a résztvevők. Átfogó motívumként többször megjelent a társadalmi megújulás, azaz a dzsentrifikáció kérdésköre. Az idén 27. alkalommal megrendezett San Franciscó-i eseményen 9000 fő vett részt. Hiába az elnevezés, közel minden negyedik szakértő az Egyesült Államokon kívüli országokból érkezett. A legnagyobb számban az Egyesült Királyság, Kanada, Kína, Németország és Ausztrália képviseltette magát, de eljöttek a Koreai Köztársaság, Japán, továbbá számos európai ország professzorai is. A 2016-os konferencia egyediségét a fogadóhelyszín, San Francisco városa adta. San Francisco, Amerika egyik legélhetőbb metropoliszának problémái és megoldásai, szorosan kapcsolódtak a konferencia vizsgálati témájához: a dzsentrifikációs folyamatokhoz. Ez a tématerület kihívások elé állítja számos nagyváros működését, köztük Budapestét is. A dzsentrifikációhoz kapcsolódó előadások a fejlett országok gazdasági átalakulásának társadalmi, városi és geopolitikai hatásait vizsgálták, ugyanakkor olyan városfejlesztési, gazdaságszabályozási és közösségfejlesztési eszközöket mutattak be, amelyek a dezsentrifikáció kezelésének jó gyakorlatai lehetnek. A városrészek közösségei nem árucikkek, a gazdasági szféra által alkalmazott szabályszerűségek itt

Dzsentrikifációs folyamatban egy város gazdasági- és társadalomszerkezete átalakul. A kreatívipari és gyorsan fejlődő, kreatív és innovatív ágazatok jövedelemalapú fluktuációt indítanak be a városrészekben. Ennek pozitív hatása, hogy az adott városrész humán kapacitásai, szellemi tőkéje és gazdasági értéktermelő képessége jelentősen növekszik. A növekedés előnyeit azonban a korábbi lakosok nem képesek élvezni az árszínvonal emelkedése miatt, így végül a terület elhagyására kényszerülnek, ami a társadalom jövedelmi alapon történő éles területi elkülönüléséhez, szegregációhoz vezet. nem működnek. Ezek a közösségek a dinamikusabb, művészeti és kulturális eszközökkel (pl. városi képzőművészettel) motiválhatóak. A nagy, fizikai, épített környezet helyett az egyszerűbb közterületi beavatkozások jelentős és pozitív irányú társadalmi változásokat képesek kialakítani. (Pl. zöldterületek fejlesztése). A társadalmi csoportok felzárkóztatásában a dzsentrifikációs folyamatok ösztönzése helyett az egyedi adottságokra, sajátos lehetőségekre, valamint a belső erőforrásokra érdemes támaszkodni.

ISKOLA

A HATÁRON

A VILÁG ÉLVONALÁBAN: A LEGJOBB EGYETEMEK RANGSORAI Készítette: Bendarzsevszkij Anton

Habár a nemzetközi szintű oktatás minőségének és versenyképességének a kérdései mindig is foglalkoztatták az embereket, ilyen jellegű ranglisták nem léteztek egészen a 2000-es évekig. A nyugati államok többségének megvolt a saját, hazai egyetemi toplistája, de azt nem lehetett pontosan tudni, hogy az adott egyetem – akár az adott ország legjobb, vezető egyeteme – hogyan teljesít a nemzetközi mezőnyben. Az első ilyen rangsort először 2003-ban hozták létre. Az azt követő években több kísérlet történt a nemzetközi felsőoktatási osztályozásra, de jelenleg három nagy ranglistát tekinthetünk a legnépszerűbbnek: az ARWU, a THE listája és a QS World University Rankings.

A világ első, felsőoktatási mezőnyt osztályozó és rangsoroló nemzetközi ranglistája csak 2003-ban született meg – paradox módon Kínában, a Shanghai Jiao Tong University által. Az egyes országok már korábban is készítettek a saját egyetemeikre vonatkozó toplistákat, sőt történt néhány kísérlet a nagyobb angolszász lapok részéről egy top besorolásra. Így ilyen listát készített már 1988 óta a Business Week, a Wall Street Journal, a Financial Times, az Economist vagy a Forbes is, ám ezek csupán az általuk megnevezett top 10-50 egyetemet tartalmazták, sok esetben csak konkrét tudományterületre koncentráltak (például az üzleti szférára) és a metodológiájuk is megkérdőjelezhető volt. ACADEMIC RANKING OF WORLD UNIVERSITIES (ARWU) A Shanghai Jiao Tong University 2003 júniusában publikálta az első nemzetközi felsőoktatási rangsorát, az Academic Ranking of World Universitiest (ARWU).

Eredetileg az volt a céljuk, hogy a kínai egyetemek globális pozícióját vizsgálják a létrehozott ranglistával, és az eredmények alapján egy felsőoktatási stratégiát alkossanak a felzárkózásra. Mivel korábban hasonló lista nem létezett, az ARWU globális rangsora rögtön a megjelenése után nagy figyelmet kapott, és ezen sokat segített a listát méltató Economist-cikk is. A jó helyezéseket elért egyetemek felkapták a listát, és idézték a weboldalaikon és publikációikban, egyes országokban pedig komoly vitákat váltott ki: most szembesültek először a hazai egyetemek globális helyezésével, és nem mindenki volt elégedett vele. Kutatások indultak, és tanulmányok egész sora született arról, hogy mi lehet az oka a helyi egyetemek nemzetközi lemaradásának. A legjobb példa rá Franciaország, ahol a francia egyetemek rossz helyezése arra kényszerítette a hatóságokat, hogy új törvényeket fogadjanak el, amelyek sokkal nagyobb szabadságot adtak az egyetemeknek.

Harvard Egyetem, USA

Stanford Egyetem, USA

Így az ARWU ranglistája komolyan hozzájárult a felsőoktatás nemzetközi reformjaihoz, hiszen az egyetemek és az oktatási felsővezetés új, eredményorientált irányba indult el, és a rossz helyezések ösztönzőként szolgáltak a változtatásokhoz. Ami megkülönböztette az ARWU-t az addigi kísérletekhez képest, hogy egyrészt egy valóban globális listát készítettek 1200 egyetem vizsgálatával, amiből végül 500-as rangsort alkottak; másrészt, hogy egy stabil és transzparens metodológiát alkalmaztak: a kínai egyetem ranglistája átlátható, követhető és tervezhető indikátorokra épült, így minden egyetem láthatta, hogy milyen területeken maradt le a versenytársaitól. Mindez lényegében nyílt versenyre hívta a világ egyetemeit! Az eredményeket a Shanghai Jiao Tong Egyetem is hasznosította, és 2007-ben egy könyvet is írtak a nagy nemzetközi egyetemekről, amelyben azt kutatták, hogy mi a sikerük titka, és a tapasztalataikra építve hogyan tudják versenyképessé tenni a kínai felsőoktatást. Ezen kívül 2005-ben egy konferenciát is szerveztek a világ egyetemeiről, és azóta minden második évben újra megrendezik azt. Az ARWU metodológiája 2003-as indulása óta változatlan, miközben a másik két nagy rangsor az elmúlt években többször is változtatott a gyakorlatán. Ez egyrészt stabilitást és jó összehasonlítási alapot ad a ranglistának, másrészt viszont ezzel figyelmenkívül hagyja a listáról szóló kritikai észrevételeket.

A ranglista alapját az egyetemek Nobel-díjasai adják: a súlyozás 10%-át teszik ki az egyetemen korábban tanult Nobel-díjasok, 20%-át pedig az egyetemen jelenleg oktató Nobel-díjat kapott professzorok. A ranglista 20%-os súlyozással nézi a sokat hivatkozott kutatókat, 20%-ban a „Nature” és a „Science” lapokban publikált kutatásokat, 20%-ban a Science Citation Indexben és a Social Science Citation Indexben szereplő kutatókat, 10%-ban pedig az egyetem per főre vetített kutatási teljesítményét vizsgálja. Ezek alapján a legutóbb, 2015 augusztusában publikált ARWU-rangsor első tíz helyén a következő egyetemek szerepelnek: 1. Harvard (USA) 2. Stanford (USA) 3. MIT (USA) 4. Berkeley (USA) 5. Cambridge (UK) 6. Princeton (USA) 7. Caltech (USA) 8. Columbia (USA) 9. University of Chicago (USA) 10. Oxford (UK) Ebből egyrészt az látszik, hogy az élmezőnyben teljes mértékben amerikai egyetemek dominálnak: a tíz legjobb egyetemből nyolc amerikai, kettő pedig angol.

A másik érdekes észrevétel, hogy az elmúlt 12 évben az élmezőny gyakorlatilag semmit nem változott (2003-ban a rangsor: Harvard, Stanford, Caltech, Berkeley, Cambridge, MIT, Princeton, Yale, Oxford, Columbia) – csupán a Yale szorult ki, és a helyére bejött a Chicagói Egyetem, illetve jelentősen javította a helyezését az MIT. Az Egyesült Államokból 146 egyetem került be a legjobb 500 közé az ARWU ranglistája szerint. Őket követi Kína 44 egyetemmel, Németország 39 egyetemmel, Nagy-Britannia 37 egyetemmel, Franciaország 22 egyetemmel, és Ausztrália-Kanada-Olaszország 20-20-20 egyetemmel. Magyarország a listában két egyetemmel szerepel (ELTE és a Szegedi Tudományegyetem). A Shanghai Jiao Tong Egyetem által készített ranglistát azonban sok kritika is érte, főleg amiatt, hogy érezhetően előnyben részesíti a természettudományokat és a műszaki tudományokat a humántudományokkal szemben. Ez részben amiatt is van, hogy a metodológiája gerincét adó Nobel-díjak is a természettudományokra fektetnek nagyobb hangsúlyt. Emiatt a nemzetközileg elismert humántudományi műhelyek sokkal rosszabb helyen szerepelnek például olyan egyetemekhez képest, amelyek nagy műszaki- vagy orvostudományi karral rendelkeznek.

A másik kritika, amely az ARWU rangsorát érte, az angol nyelvű, nemzetközileg elismert lapok előnye a súlyozásban: az angolszász országokban élő angol nyelvű kutatóknak sokkal nagyobb az esélye, hogy angol lapban publikálnak és sokkal többször is hivatkoznak rá. THE–QS WORLD UNIVERSITY RANKINGS A kínai ranglista egyik legnagyobb kritizálója az 1971ben alapított, felsőoktatással foglalkozó Times Higher Education (THE) brit hetilap volt. Kritizálták például azt, hogy a díjak vagy publikációk esetében miért a kutató eredeti, anyaegyetemének adnak pontot, és nem annak, amely az ismertséget hozó kutatásait finanszírozta, illetve hogy miért rangsorolnak előre egy intézményt egy 40 évvel ezelőtti Nobel-díjasért?...A radikális kritikai vélemény végül arra sarkallta a THE-t, hogy 2004-ben egy saját nemzetközi felsőoktatási rangsort hozzon létre a Quacquarelli Symonds (QS)-szal közösen. Ez lett a THE–QS World University Rankings. A THE-QS ranglistája komplex metodológián alapult: 1200 egyetemet vizsgáltak 88 országból, a gerincét pedig egy úgynevezett Academic Reputation Survey alkotta, amelyben több ezer kutató véleményét kérdezték az egyetemről.

Oxford, Egyesült Királyság

Így a ranglistánál fontos tényező volt, hogy milyen az egyetemek szakmai hírneve. Mivel ez a felmérés a ranglista súlyozásának 40%-át adta, így lényegében a legfontosabb tényezőjévé vált. Ezen kívül, ami a súlyozásnál számított: oktatási környezet, kutatási munkákra való hivatkozások, illetve a konkrét kutatások. Ebből aztán egy 800 egyetemre szűkített listát hoztak létre. A THE-QS ranglistáit rengeteg kritika érte, leginkább az egyetemek hírnevén alapuló metodológia miatt. Az egyes egyetemek vezetői bírálataikban hangsúlyozták, hogy a metodológia miatt az egyetemek helyezése akár évről évre változhat bármiféle ok nélkül, így a ranglistát nem lehet komolyan venni. A kritikák végül belső vitákhoz vezettek a rangsor összeállítói, a THE magazin és a Quacquarelli Symonds (QS) brit vállalat között: a THE munkatársai drasztikus változtatásokat javasoltak, ám ebbe a QS nem akart belemenni – így 2010-ben szétvált a két cég útja. TIMES HIGHER EDUCATION WORLD UNIVERSITY RANKINGS 2010-től a THE egy új, teljesen megváltozott metodológián alapuló ranglistával jelentkezett, a Times Higher Education World University Rankingsszal. Habár bizonyos részben meghagyták a megkérdezésen

alapuló felméréseket is (az oktatási környezetről és az egyetemeken folyó kutatásokról), ám ebben a fő hangsúly már nem a hírnéven, hanem az akadémiai hivatkozásokon volt, amelyek a teljes súlyozás harmadába számítottak bele. A THE ötéves periódusban 11,3 millió szakmai publikációt vizsgált, ami 51 millió hivatkozást jelentett. A metodológia másik két pillére az oktatási környezet (minőség, egyetem bevételei és fizetések), illetve a kutatási tevékenység mennyisége lett. Ezen kívül a rangsorba 5%-ban beleszámított a nemzetközi diverzitás is: külföldi professzorok és hallgatók száma alapján. A THE szakmai partnere egészen 2014-ig Thomson Reuters volt, de a 201516-os rangsortól kezdve Elsevier-re váltottak. A THE 2015-ben publikált rangsora a következő egyetemeket tartalmazza a lista első tíz helyén: 1. Caltech (USA) 2. Oxford (UK) 3. Stanford (USA) 4. Cambridge (UK) 5. MIT (USA) 6. Harvard (USA) 7. Princeton (USA) 8. Imperial College London (UK) 9. ETH Zürich (CH) 10. University of Chicago (USA)

Így ezen a ranglistán hat amerikai egyetem mellett három angol és egy svájci is szerepel az első tíz legjobb egyetem között. Magyarországról hat egyetem szerepel a THE listájában – a Semmelweis egyetem az 501-600 legjobb egyetem között van, a többi listában szereplő magyar egyetem 601-800 között szerepel. Szomszédaink közül ennél jobban csak Ausztria szerepel, ahol hét egyetem is felkerült a listára, a legjobb intézmény ebből a 142. helyen végzett. A megújult THE-ranglistát is érte kritika: a bírálói szerint túlságosan nagy hangsúlyt fektetnek a publikációs hivatkozásokra, amivel egyrészt a humántudományok kerülnek hátrányba (amelyek hagyományosan kevesebb hivatkozást használnak, mint a természettudományok), illetve hátrányba kerülnek a nem angol nyelvű egyetemek is. Példaként a London School of Economics and Political Science-t lehetne mondani rá, amely a QS-szel közösen készített listában még a 11. helyen szerepelt, a 2010-es, már önállóan kiadott THE-listában viszont már csak a 86. helyre szorult vissza a neves angol egyetem. Ugyanakkor érdekesség, hogy a THE 2015ös listájában a London School of Economics and Political Science javított a korábbi helyezésén, és a 23. helyen szerepel. QS WORLD UNIVERSITY RANKINGS A Times Higher Education és a QS szakítása után 2010-től a QS vállalat egy önálló egyetemi ranglistával jelentkezett „QS World University Rankings” címen. A rangsor összeállítója mögött a Quacquarelli Symonds (QS) oktatással és külföldi tanulással foglalkozó brit cég áll, amely 1990 óta van jelen a piacon. A cégnek a külföldi tanulás profilja és a rangsor mellett van egy elemző egysége is, amely tanulmányokat készít felsőoktatási intézmények számára az oktatási piacról. A QS a Times Higher Educationnel szakítva szinte semmit nem változtatott a korábbi metodológián, és folytatták a korábbi években kialakított gyakorlatot. A ranglista súlyozásába így 40%-kal számít bele a szakma képviselőitől kapott értékelés, illetve 10%-ban a munkáltatók által adott értékelés, akik megítélik a különböző intézményekről kikerült friss diplomásokat. Így a QS listájának a felét hírnéven alapuló, vélemény jellegű értékelés adja. A kérdőíves vizsgálatban részt vevő professzorok értékelésükben 30 egyetemet jelölhetnek, de a saját

intézményüket nem. A súlyozás másik felét a szak hallgatóinak aránya (20%), a szakra vetített hivatkozások száma (20%), és a külföldi diákok és tanárok aránya (5-5%) adja. A QS legutóbbi listája így a következőképpen alakult: 1. MIT (USA) 2. Harvard (USA) 3. Stanford (USA) 3. Cambridge (UK) 5. Caltech (USA) 6. Oxford (UK) 7. University College London (UK) 8. Imperial College London (UK) 9. ETH Zürich (CH) 10. University of Chicago (USA) Ebben a rangsorban szerepel a legkevesebb amerikai egyetem a többiekhez képest: öt amerikai, négy angol és egy svájci. Mivel a ranglista nagy részét megkérdezésen alapuló metodológia adja, így például nagyobb hangsúlyt és jobb helyezést kaphatnak a különböző régiók kiemelkedő egyetemei. Oroszország egyetemeiből például a QS listáján 21 darab szerepel – ebből is a legjobb, a Lomonoszov Egyetem a 108. helyen. Ezzel szemben a THE listáján 13 orosz egyetem, míg az ARWU rangsorában csupán 7 orosz egyetem szerepel. Hasonló arányokat láthatunk más régióban is: Brazília például a QS listáján 22 egyetemmel szerepel, míg a THE alapján 17, ARWU listájában pedig csupán 12 brazil egyetem található. Magyarország a QS rangsorában négy egyetemmel szerepel, ebből is a legjobb pozíciót a Szegedi Tudományegyetem kapta, majd őt követi a Debreceni Egyetem, az ELTE és a Corvinus. A szomszédaink közül ennél jobb helyezése Ausztriának (7 egyetem, ebből a legjobb a 153. helyen van) és Ukrajnának (6 egyetem) van, illetve Romániának 4 egyeteme szerepel a rangsorban. Mivel a rangsor felét benyomásokon és személyes véleményeken alapuló értékelések teszik ki, így az eredeti, THE-QS-szel közösen 2004-től indított listához hasonló kritikát kapja, és leginkább a természettudományokban erős egyetemek nem veszik komolyan a metodológiáját. Módszereik miatt relatíve szignifikáns különbségek is előfordulnak rajta akár egyik évről a másikra is: így például a 2015-ös listában 8. helyen szereplő Imperial College London egy évvel korábban, 2014-ben még a 2. helyen szerepelt.

A három legnagyobb felsőoktatási rangsor különbségei ellenére, ha megnézzük a top tíz egyetemet, a tízből hét mindhárom listában ugyanaz: Harvard, Stanford, MIT, Cambridge, Oxford, Caltech és University of Chicago. ALTERNATÍV MÉRÉSI MÓDSZEREK ÉS RANGSOROK

a működését.Az ismertebb nemzetközi listák közé tartozik még a 2007-ben létrehozott tajvani HEEACT, a szintén 2007-es, holland Leideni Egyetem ranglistája, a CWTS Leiden Ranking, a 2012 óta működő szaúd-arábiai Center for World University Rankings, vagy a 2013-tól készített orosz Round University Ranking. A GLOBÁLIS INDEXEK „HORGONY HATÁSA”

A legismertebb ranglisták mellett léteznek alternatív mérési módszerek is a nemzetközi felsőoktatási mezőny mérésére, amelyek szintén a 2000-es évek második felétől alakultak ki. Egyik ilyen lista a Webometrics – Ranking Web of Universitie, amelyet a Spanyol Nemzeti Kutatási Tanács (CSIC) Cybermetrics Lab-ja készíti. A Webometrics lényege, hogy az egyetemeket online jelenlét alapján értékeli. 2004 óta működik, és kezdetben azért jött létre, hogy egyfajta ösztönző erőként szolgáljon az egyetem számára, hogy növeljék az online megjelenésüket. A rangsor azt nézi, hogy mennyire nyitott egyegyetem, és mennyire elhivatott a tudásterjesztés felé – így például nézik az aloldalak és hivatkozások számát, a megosztott fájlokat és stb. Ebben a rangsorban teljes mértékben az USA dominál: a lista első tizenkét helyén amerikai egyetemek vannak, a hagyományosan jó helyezést elérő angol Oxford és Cambridge csak a 13. és 14. lett. Magyar egyetemek közül az ELTE és a BME szerepel az első 500-ban (365. illetve 411. hely), őket követi a Szegedi Tudományegyetem (530), a Debreceni Egyetem (596), és a Pécsi Tudományegyetem (896). Hasonló elven működött a G-Factor University Ranking is (Google Factor): a nemzetközi ranglista szintén az online jelenlétet mérte, de más egyetemekről származó hivatkozások száma szerint rendezte azt. Ez a lista azonban már nem érhető el. A 2003-ban megjelent kínai felsőoktatási rangsoron felbuzdulva más régiók is elkészítették a maguk rangsorát: így például a moszkvai Global University Ranking. Ez azonban nem volt hosszú életű, miután a lista 5. helyén szerepeltették az orosz Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetemet a Harvard, a Stanford és Cambridge előtt, gyorsan diszkreditálódott, és mind az üzemeltető cég, mind a honlap megszüntette

Egy komoly kritikai szempont, amit a globális rangsorok ellen felhoznak, az általuk kifejtett úgy nevezett „horgony hatás” („anchoring effect”). Egyes kutatások szerint a 2000-es években megjelenő első globális listák komoly hatással lettek az egyetemek nemzetközi megítélésére. A „horgony hatás” lényege, hogy van egy előzetes tudásunk, egy előképünk, és döntéshelyzetekben ebből kiindulva cselekszünk. Vagyis egy általunk rögzült kép befolyásolja az ítéleteinket és véleményünket. Márpedig az első publikált globális rangsorok hozzájárulhattak az előkép, a nagy egyetemekről alkotott előzetes vélemény kialakításához. Ez leginkább az első megjelenésre igaz – a meglévő ranglisták egyes változásai már nem okoznak olyan nagy változásokat a megítélésben. Ez a „horgony hatás” könnyen mérhető: azok között, akik már látták az egyik rangsort, összehasonlítva azokkal, akik még nem hallottak róla. A kutatások alapján sokkal magasabb az esély arra, hogy a megkérdezett (aki már látta a rangsort) valamelyik a listán szerepelő top egyetemet nevezi meg a véleménye szerinti legjobb egyetemnek, mint ha bármilyen másik egyetemet. Ezek a kutatások így akár kérdésessé teszik a kérdőíves méréssel dolgozó rangsorok eredményeit. Mindez pedig egészen messzemenő, meglepő hatásokat eredményezhet a kutatások szerint: a nemzetközi felsőoktatási rangsorok eredményei akár az egyetem kutatási teljesítményét, diákjai és tanárai viselkedését is befolyásolhatja. Így évről évre egyfajta fordított hatás jöhet létre: már nem az egyetem teljesítménye lesz hatással a presztízsére és értékelésére, hanem a rangsor válik az egyetem presztízsévé és teljesítményének ösztönzőjévé.

Cambridge, Egyesült Királyság 51

A STANFORD EGYETEM JÖVŐJE Szerző: Czirják Ráhel

Idén 125 éves a világ legjobb kutatóegyeteme, amely rendre az első három helyezett között szerepel a felsőoktatási intézmények különböző világranglistáin. A Stanford története összeforrt a világ legfontosabb technológiai-innovációs központjaként számon tartott Szilícium-völggyel, és ma is szoros együttműködés jellemzi kapcsolatukat. A most következő cikk azt kívánja bemutatni, hogyan jött létre ez a haladó szellemiségű tudásközpont, és milyen szerepet tölt be korunk bonyolult és kihívásokkal teli világában.

Híres Stanfordiak • Philip Zimbardo, legendás pszichológus, akit a PAGEO a Budapest Brain Barra hívott meg, szintén a Standfordon vált híressé, és most is ott professor emeritus. • Kenneth J. Arrow, Nobel-díjas közgazdász professzor • Steven Chu, Nobel-díjas, fizikaprofesszor, 1987 és 2004 között. • Milton Friedman, Nobel-emlékdíjas közgazdász professzor, Hoover Institute • Donald Knuth, a TeX megalkotója és a számítógép-tudomány úttörője, professor emeritus • Robert Laughlin, Nobel-díjas fizikaprofesszor, 1989 és 2004 között • Lawrence Lessig, a szellemi tulajdonnal és az alkotmányjoggal foglalkozó professzor • John McCarthy, a mesterséges intelligencia kifejezés kiötlője, a Lisp programozási nyelv megalkotója. • Douglas Osheroff, Nobel-díjas fizika professzor • Martin Lewis Perl, Nobel-díjas fizika professzor • Charles Richter, szeizmológus, a Richter-skála megalkotója • Myron Scholes, Nobel-emlékdíjas közgazdász professzor • Paul Berg, Nobel-díjas kémia professzor • Alvin E. Roth, Nobel-emlékdíjas közgazdász professzor Magyarok a Stanfordon • Kálmán Rudolf Emil (1930) amerikai magyar villamosmérnök, matematikus, az MTA tagja, 1964–1971 között az egyetem oktatója • Pólya György matematikaprofesszor • Szegő Gábor matematikaprofesszor

A Stanford Egyetem – teljes nevén Leland Stanford Junior Egyetem – megalapítása az idősebb Leland Stanford (1824-1893), egykori kaliforniai kormányzó nevéhez fűződik. Leland New Yorkban nőtt fel, ahol jogot tanult, majd az aranyláz időszakában, sokakhoz hasonlóan nyugatra költözött, és a vasúti építkezésekhez kötődő befektetései révén óriási vagyonra tett szert. A Republikánus Párt tagja, Kalifornia állam kormányzója (1861-1863), később pedig szenátor (1885-1893) is volt. Feleségével, Jane-nel egy fiuk született, a fiatalabbik Leland Stanford, aki 15 éves korában tífuszban hunyt el, 1884-ben. A tragédiát követően a házaspár úgy döntött, hogy mivel már nem tehetnek semmit saját gyermekükért, Kalifornia gyermekeit veszik gondjukba, és erre olyan módot kerestek, mellyel méltóképpen emelhetnek maradandó emléket elhunyt fiuknak.

Ezzel kapcsolatosan több elképzelésük is született: egyetem, múzeum, szakiskola alapítása. Végül úgy döntöttek, hogy egy múzeumot és egy egyetemet is létrehoznak, amely Leland nevét viseli. Az utóbbi megalapítása kapcsán a keleti part több neves egyetemét is – köztük a Harvardot, az MIT-t, a Cornellt és a John Hopkins Egyetemet – meglátogatták annak érdekében, hogy tanácsot kérjenek egy új felsőfokú oktatási intézmény létrehozásához. Az új egyetem szellemiségében teljesen rendhagyó volt: koedukált képzés indult, noha abban az időben a felsőoktatás kizárólag férfiak számára volt elérhető, egyik felekezethez sem tartozott, bár a kor egyetemei valamilyen egyházi szervezethez kötődtek, valamint nyíltan felvállalt célja lett, hogy „művelt és hasznos állampolgárokat” neveljen.

Hatévi tervezés és építkezés után, 1891. október 1-jén nyitotta meg kapuit, 555 férfi és női hallgatóval. A kortársak szkeptikus jóslatai ellenére a Stanford olyan népszerű intézmény volt már a kezdetektől, hogy működésének második évében az eredetileg 15 fős tantestületet 49-re kellett bővíteni. Az egyetem első elnöke a Cornellen végzett David Starr volt, aki az Indiana Egyetem elnöki posztját otthagyva érkezett ide, hogy részese lehessen ennek a kalandnak. STANFORD SZELLEMISÉGE A SZILÍCIUM-VÖLGY SZÜLETÉSE A Stanford a Szilícium-völgy szívében fekszik, és története szorosan egybeforr a világ legjelentősebb innovációs központjaként számon tartott térségével, ugyanis a „völgy” az egyetemnek köszönheti létezését. 1939-ben egykori tanára és mentora biztatására Frederick Terman, a Stanfordon végzett David Packard és William Hewlett létrehoztak egy kis elektronikai céget Palo Alto egyik garázsában. A garázst azóta a Szilícium-völgy születési helyeként tartják számon. A villamosmérnök, Frederick Terman vezetése alatt – aki 1955 és 1965 között az egyetem igazgatójaként dolgozott – kezdett bele az egyetem a „kiválóság tornyainak” építésébe, vagyis olyan kiemelkedő tudományos és mérnöki kutatásokba, amelyek vonzzák a legjobb diákokat. Terman fontos szerepet játszott a Stanford hallgatói és az egyre jelentősebbé váló technológiaiipar vállalatai közötti szorosabb együttműködés elősegítésében. Éppen ezért ma a Szilícium-völgy atyjaként tartják őt számon. Egy olyan vállalkozói szellemiséget honosított meg, amely mára a Stanford összes tudományos területét áthatja. A következő évtizedek során azegyetem egy olyan innovációs központként működött – és működik még ma is –, amelynek hatására számos kutatás, fejlesztés valósult meg, illetve olyan cégek alakultak, amelyek a Szilícium-völgyet a világ leginnovatívabb és legtermékenyebb high-tech régiójává tették. A Stanfordhoz szorosan kötődnek olyan legendás „völgybéli” vállalatok, mint a Cisco Systems, a Hewlett-Packard Company, az Intuit, a SilioconGraphics, a Sun Microsystems és természetesen a Google.

részesült. Az első díjazott 1952-ben professzor Felix Bloch (1905-1983)Edward Mills Purcellel megosztva, akik a mágneses magrezonanciát fedezték fel folyadékokban és szilárd anyagokban. A svájci születésű, zsidó származású Bloch Zürichben folytatta tanulmányait, ahol egyik hallgatótársa Neumann János volt. A később Európa-szerte tevékenykedő fizikus 1933-ban, Hitler hatalomra kerülése után volt kénytelen elhagyni Németországot, ahonnan az Egyesült Államokba emigrált. 1934-ben kezdett a Stanfordon dolgozni, ahol az elméleti fizika első professzora lett. 1952-ben Purcellel közösen kapták meg a fizikai Nobel-díjat „új utak és módszerek a nukleáris mágneses precíziós mérésekben” című munkájukért. A Stanford történetében összesen 32 Nobel-díjas volt, akik közül jelenleg 20 fő található a tanári karban. Ám a Stanford kiválóságai között nem „csupán” Nobel-díjasokat találhatunk, hanem egy amerikai elnök is az egyetem hallgatója volt. Herbert Hoover 1891ben kezdte meg tanulmányait a Stanfordon, ahol bányamérnöki diplomát szerzett.

NOBEL-DÍJASOK A Stanford tudományos teljesítményét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több kutatója is Nobel-díjban

Id. Leland Stanford

Kalifornia összes gyermekét sajátunkként kezeljük A Stanfordot a vasútmágnás, szenátor és kormányzó Leland Stanford és felesége alapította. Fiukról Leland Stanford Jr-rólnevezték el, aki 1884ben halt meg hastífuszban, éppen a 16. születésnapja előtt. Ekkor mondta feleségének Stanford:„The children of Californiashall be ourchildren.” azaz Kalifornia gyermekei lesznek a mi gyermekeink. A család meglátogatta Charles Eliotot, aki a Harvard rektora volt akkoriban, és arról kérdezték, hogy tudnának segíteni Kalifornia fiataljain. Eliot egy 5 millió dolláros alapot javasolt, ami elég volt egy egyetem elindításához 1884-ben, ma ez az összeg kb. 131 millió dollárnak felelne meg. A kampusz 28 éven keresztül épült 1886 és 1914 között, az alapkövet 1887-ben tették le Stanford Jr. 19. születésnapján.

Az I. világháború után háborús segélyezéssel foglalkozó Hoover pénz és eszközök felajánlásával létrehozott egy, a háborúról és békéről szóló dokumentumgyűjteményt, amiből később a Hoover Intézet nőtte ki magát. 1928-ban választották az Amerikai Egyesült Államok elnökévé, és sikeres üzletember lévén nem tartott igényt elnöki fizetésére, azt egy az egyben jótékony célokra ajánlotta fel. OKTATÁS A világ vezető kutatóegyetemére jelenleg 6994 alapképzésben és 9128 mesterképzésben részt vevő hallgató jár. A diák-tanár arány 4:1, ami az oktatókkal való szoros szakmai kapcsolat kialakítását hivatott elősegíteni. Az oktatás összesen hét karon folyik, nevezetesen az Üzleti Karon, a Földtudományok Karán, az Oktatási Karon, a Mérnöki Karon, a Jogi Karon, az Orvostudományi Karon, valamint a Bölcsészettudományi Karon.

A Stanford innovatív, vállalkozói szellemiségével összhangban a diákoknak lehetősége van az egyetemen folyó számos kutatásba bekapcsolódni, hogy a világ problémáira kreatív megoldást dolgozzanak ki. Összesen 93 kutatóközpont működik az intézményben mérnöki, bölcsészettudományi, orvostudományi, természettudományi és társadalomtudományi diszciplínákban. A színvonalas intézetek közül mindenképpen érdemes kiemelni egyet, ugyanis a 20. század technológiai fejlődésében fontos szerepet játszott. Nevezetesen a SLAC-et (Stanford Linear Accelerator Center), ahol a világ leghosszabb részecskegyorsítója található. A témával kapcsolatos legfontosabb felfedezések helyszíne azzal is büszkélkedhet, hogy Észak-Amerika első honlapját is itt fejlesztették ki. A tudományos tevékenység mellett az egyetem számos lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra is. A diákok 97%-a a kampuszon lakik, különböző méretű és a lakók szerint különböző összetételű szállásokon. Az egyetemen belül több mint 650 szervezet működik sporthoz, kultúrához, valláshoz és egyéb más témához kötődően, így garantáltan mindenki megtalálhatja a saját érdeklődésének megfelelő csoportot. STANFORD A 21. SZÁZADBAN A 21. század gyorsan változó világa ráébresztette az addig is haladó szellemiségben vezetett Stanfordot, hogy az évszázad új kihívásai egyben lehetőségek is arra, hogy máshogy csinálják a dolgokat, mint eddig. Ösztöndíjak sokaságával, a vállalkozói szellem örökségével és az úttörő szemléletű tantestülettel az egyetem elkötelezett a kutatás és az oktatás reneszánsza mellett, az interdiszciplináris megközelítések révén. A tudományterületek közötti együttműködés fontossága azért is nyert megerősítést, mert az egyetem meglátása szerint napjaink legsúlyosabb társadalmi problémái – mint a klímaváltozás, fenntartható energia, betegségek és globális biztonság – nem köthetők csupán egy tudományterülethez. Így mindenképpen a hagyományos akadémiai kategóriák korlátait átlépő közös tudományos tevékenységre van szükség. Nem meglepő hát, hogy a társadalmi problémák kezeléséért felelősséget érző egyetem 2016-ban bejelentette, hogy egy 750 millió dollárból gazdálkodó ösztöndíjprogramot indít, melynek célja, hogy kiképezze a jövő globális vezetőit, akik képesek lesznek megbirkózni olyan óriási kihívásokkal, mint

a globális klímaváltozás, vagy az egészségügy és az oktatás fejlesztése emberek milliói számára. Az ösztöndíjprogram költségvetéséhez 400 milliót Philip Knight, a Nike alapítója, 100 milliót Robert King és felesége, Dorothy helyi mecénások, további 250 milliót pedig egyéb támogatók ajánlottak fel. A program megálmodója John Hennessy, a Stanford elnöke, aki immáron 16 éve tölti be ezt a tisztséget. Mr. Hennessy előreláthatóan idén nyáron vonul nyugdíjba, ám ezután sem lesz tétlenségre ítélve, ugyanis az elnöki tisztségéből való leköszönte után a Knight–Hennessy-ösztöndíjprogram igazgatójaként fog tovább tevékenykedni. A program 3 éves, és a célszámok szerint évente 100 kiképzett friss diplomást szeretnének kibocsátani. A program során az ösztöndíjasok a Stanford egyetemi képzésében vesznek részt, de különböző karok által nyújtott hagyományos tanterv mellett innovációval és vállalkozással kapcsolatos ismereteket is

elsajátítanak. Szünidejükben a Google-nél, vagy a Facebook-nál kell gyakornokoskodniuk, ahol betekintést nyerhetnek a Szilícium-völgy tényleges működésébe. Továbbá a képzés sarkalatos pontját képezi a vezetői ismeretekkel kapcsolatos kurzus is, amit a Stanford minél gyakorlatorientáltabban igyekszik megvalósítani, hiszen a vezetés olyasvalami, amit a gyakorlati tapasztalatok révén, nem pedig a tanteremben lehet elsajátítani. Mindezek mellett az egyetem létrehoz egy központot, ami az ösztöndíjas diákok közötti kapcsolatok, hálózatok kialakulását hivatott elősegíteni – a személyes ismerkedés révén. A központtól a képzésben részt vevők közötti szakmai együttműködést is remélik. Mindezek fényében biztosan állíthatjuk, hogy a Stanford felkészült az új évszázad kihívásaira, és az intézmény eddigi sikereit ismerve bízhatunk abban, hogy megoldásokkal tud szolgálni korunk kihívásait illetően.

szobrok a Stanford Egyetem kertjében, USA

Hol vannak a jövő kreatív vezetői?

Sandy Speicher a dizájn gondolkodásról és az oktatásról szerző: Polyák Eszter

A jövő szempontjából talán nincs fontosabb kérdés, mint a tudásmegosztás, a kreativitás, és a tehetséggondozás kihívásai. A Stanford Egyetemen található Design School tanára, SandySpeicher az innovatív gondolkodást tartja a jövő kreatív vezetői legfontosabb készségének, amit egy újfajta oktatás keretében tanítanak a diákoknak. Az IDEO kreatív tanácsadó cég munkatársaként a dizájn gondolkodásmód folyamatát alkalmazza a mindennapok kihívásainak megoldására, erről is beszélt a PAGEO Klub vendégeként.

mindennapi kihívások Rögtön egy kérdéssel szeretném kezdeni. Észrevettétek, mennyire nyugtalanítóvá vált a világ? Hogy olyan hatalmas kihívásokkal szembesülünk, mint a globális felmelegedés, s nem tudjuk, mihez kezdjünk velük? Úgy érezzük, hogy nap mint nap elárasztanak bennünket azok a problémák, amiket sem érzelmileg, sem a kialakított rendszereinkben nem tudunk kezelni. De gondolok arra is, hogy mennyire megváltozott a világ az emberi oldalról is: olyan módokon vagyunk összekötve, ahogyan még korábban sohasem. Bár ez ma már nem újdonság, engem lenyűgöz, hogy egy gyerek mindegyik nagyszülőjével egyszerre tud beszélni interneten keresztül. Ma mindenki szót kaphat a közbeszédben, legyen bárhol is a világon, és azt hiszem, nem történhetett volna meg más amerikai elnökkel, mint Obamával, hogy egy lány egy internetre feltöltött fényképen keresztül hívja el a szalagavatójára. Az általunk használt technológiaaz egész világon megadja a lehetőséget az összekapcsolódásra, a megosztásra és a fogyasztásra. Van egy utca az Egyesült Királyságban, ahol az oszlopokat kipárnázták, mert az emberek séta közben szinte mindig a telefonjukat

nézték, és ez balesetveszélyes lett. Azt hiszem, az általam felvázoltakból kiderült, hogy miről szeretnék beszélni. Az innováció ütemét az elérhetőség és összekötöttség robbanása határozta meg, s ez túlszárnyalja a mi reakcióidőnket. A kormányzati politikáktól kezdve, az üzleti struktúrákon át egészen az oktatási rendszerig, a társadalmi berendezkedésünk nehezen bírja tartani az iramot.

„...nap mint nap elárasztanak bennünket azok a problémák, amiket sem érzelmileg, sem a kialakított rendszereinkben nem tudunk kezelni...” Az bizonyos, hogy szükségünk van olyan vezetőkre, akik kezelni tudják ezt a bizonytalanságot, azonban olyan emberek, akik jól megalapozott keretek között tudnának vezetni, s nem rombolnának le mindent, amit eddig felépítettünk.

A világ működése Ha benézünk az osztálytermekbe, ahol a jövő vezetőit készítjük fel, unott, kis részvételi hajlandóságú diákokat látunk, akik egy olyan követelményrendszernek próbálnak megfelelni, ami nagyon távol esik a világ működésétől. Egyszerűen nem a mai világra készítjük fel őket, és végképp nem arra, hogy megalkossák a jövő világát. Az IBM készített egy kiváló felmérést, a Global CEO Survey-t, aminek kereteiben vezérigazgatókkal készítettek interjúkat az egész világon arról, hogy a jövőben melyek lesznek a legfontosabb vezetői készségek. A rangsor elejére a kreatív integritás és a globális gondolkodás kerültek. A felmérés feltette azt a kérdést is, hogy a vezetőknek ma mire van szükségük a hatékony munkavégzéshez. A bizonytalanság elfogadása, hogy ne csak a termékek esetében legyenek innovatívak, hanem magán a szervezeten is fejlesszenek, ezek lettek a legfontosabb szükségleteik. A World Economic Forum készített egy jelentést arról, hogy a jövőben mire lesz szükségük az iskoláknak. Csodálatos dolgokat soroltak fel, mint például az alapvető készségeket, az írás-olvasást és a számok ismeretét, amiről mind tudjuk, hogy fontosak.

Azonban beemelték bizonyos kompetenciák fejlesztésének lehetőségeit is, így a kreativitást, a kommunikációt és olyan jellembeli tulajdonságokat, mint a kitartás és az eltökéltség. E készségek és belső tulajdonságok fejlesztése mindannyiunk számára nagyon fontos lesz a jövőben. Egy földönkívüli szemével Nagyon sok listát láttunk már, rengeteg olyan szóval, amiben mind hiszünk, de nem feltétlenül tudjuk, hogy mihez kezdjünk velük. Ahogyan ezeket a listákat szemlélem, a „kreatív vezetés” fogalmát látom mindegyik alapjaként. Ez pedig segít abban, hogy egy irányba orientálódhassunk: a jövőben nem csak vezetésre, hanem kreatív vezetésre lesz szükségünk. Értékelnünk kell azokat a képességeket, amelyek segítenek bennünket a fejlesztésben és a feltalálásban,

„...az iskolákat arra tervezték, hogy az ipari korszak polgárait nevelje ki...”

s így sikerülhet lépést tartanunk a világ változásaival. Nézzünk be újra az osztálytermeinkbe. Mielőtt a világ összes osztálytermére azt mondanám, hogy nem elég jók, szeretnék bemutatni egy feladatot. Volt egy tanárom, aki mindig azt kérdezte, hogy ha egy földönkívüli toppanna be egy osztályterembe, mit gondolna, mi történik ott? Játsszuk azt, hogy itt van a marslakónk, ideesett az osztályterembe, mit gondolunk, mi történhet? Talán azt mondhatná, hogy sorokban ülni tanulnak, felülírva a testük pillanatnyi szükségleteit. Azt is mondhatná, hogy arra képezzük ki őket, hogy a csengőszóra mozduljanak meg. Ha pedig jobban elgondolkozna, arra is juthat, hogy talán azt kell kitalálniuk, amit az az ember a terem elején már eddig is tudott. Végül arra a következtetésre juthatna, hogy az iskolákat arra tervezték, hogy az ipari korszak polgárait nevelje ki, akik arra készülnek, hogy jól illeszkedjenek a tömegbe, csendben üljenek, parancsra mozduljanak és tudást nem igénylő dolgokat hajtsanak végre. Akár 1890-ben, akár ma érkezik az iskolákba, valószínűleg ugyanarra a következtetésre jutna. De tudjuk, hogy a világ megváltozott. Az ipari szükségletekből egy teljesen új korszak alakult ki, amely az innováció, információ és részvétel időszaka. Úgy gondolom, hogy számunkra az egyik legfontosabb dolog, hogy felismerjük, ezek az iskolák egy bizonyos időben meghozott döntések eredményei. Egy sor olyan döntésé, amelyeket a mai napig folyamatosan meghozunk. Miért tesszük ezt, és mit kellene tennünk? Mi a tanterv? Hogyan alakítjuk a tanár szerepét? Minden, ami az iskolákkal kapcsolatos, valójában megtervezett tapasztalat. Úgy vélem, fontos ezt felismernünk, mert amint felismerjük, hogy megtervezett, utána döntéseket tudunk hozni az újratervezésről. Ez nagyon sok okból kifolyólag rendkívül nehéz, az egyik ok az, hogy valaha mind voltunk kisdiákok. Talán sokaknak közületek most is vannak iskolás gyerekei. Ezért mi is egy bizonyos módon látjuk a dolgokat. Ha azonban meg akarjuk változtatni ezt a két dolgot, valójában elég nehéz ezeken kívül gondolkozni. És így elég nehéz elképzelni másképp, mint a jelenlegi kialakítása. IDEO – dizájn a gondolkodásban A közepén kezdtem el, és mindezt anélkül osztottam meg, hogy mondtam volna valamit magamról vagy arról, hogy honnan jöttem. Egy IDEO nevű társaságban dolgozom, ami dizájn- és innovációs tanácsadással, szervezeteknek segít újítani.

Harminc éve az Apple első egerének tervezésével kezdtük, sokan innen ismernek minket. Azonban ma ugyanazzal a folyamattal, amivel az egeret terveztük, más kérdésekre keressük a választ, például az egészségügyi szolgáltatások esetében. A közelmúltban egy PillPack nevű szervezettel dolgoztunkegyütt, arra koncentrálva, hogyan segíthetnénk az embereknek abban, hogy nap mint nap könnyebben betarthassák a gyógyszereik szedésének megfelelő módját. Ezért minden napra kis zacskókban kapják meg a megfelelő adagot, így nem kell maguknak gondoskodniuk a többféle gyógyszer ütemezéséről. Az állampolgároknak biztosított szolgáltatások újratervezésén dolgoztunk együtt kormányokkal, például a szingapúri Emberi Erőforrások Minisztériumával a munkaügyi osztály újratervezésén, hogy gyorsabban kapcsolatba léphessenek az országba érkező munkakeresőkkel. Újragondoljuk az iskolák létrehozását is, erről a továbbiakban többet fogok beszélni. Az IDEO több mint harminc éve létezik, világszerte tíz irodával és hatszáz munkatárssal, akik kreatív vezetésre lettek teremtve. A munkánk, hogy új megoldásokat keressünk a jövő számára. Mindent, amit csinálunk, áthatja az emberközpontú problémamegoldás megközelítése. Ezért amikor azt kérik tőlünk, hogy tervezzünk egy teljes iskolarendszert, következetesen az emberek megértésével kezdjük. Ez nem azt jelenti, hogy nem gondolunk az üzleti részére, a piacra és az árakra, és nem azt, hogy figyelmen kívül hagynánk a technikai megvalósíthatóságot. Azt jelenti, hogy megkérdezzük, mi a fontos nekik, hogyan tehetjük jobbá az életüket, hogyan állítjuk összhangba az üzleti és piaci valóságot és a technikai megvalósítást, hogy jobb életet hozhassunk létre számukra. Tapasztalati úton építkező projektek Két dolog van, amit szeretnék kiemelni a design gondolkodásmóddal kapcsolatban. Az első, hogy az emberek inspirálnak bennünket. Ahelyett, hogy csak ülnénk, és azon gondolkodnánk, hogy mi legyen a következő legjobb termék,ehelyett terepre megyünk és megtapasztaljuk, milyen a valóságban. A következő projekt esetében a kérdés az volt, hogyan javíthatnánk a kórházi sürgősségi ellátás élményén. Az egyik tervezőnk, aki a kórházi sürgősségi szobát újragondoló csapat tagja volt, bejelentkezett egy kórházba, valahová felírta, hogy „ne vágjanak”, mert igazából nem volt semmi baja.

De bejelentkezett, és végig a feje mellett tartott egy kamerát, mert így nem csupán személyesen megtapasztalta, milyen betegként kórházban lenni, hanem az ügyfeleinknek is meg tudta mutatni, hogy mit látnak az ápoltak, amikor a kórházaikban tartózkodnak. El tudjátok képzelni, hogy mit mutatott a kamera? A plafont öt órán keresztül, néha megjelenik egy-egy fej, akik róla beszélnek, de nem szólnak hozzá. Amikor a kórház vezetői látták ezt, megdöbbentek, mert nem voltak tudatában, hogy a betegek ilyet tapasztalhatnak náluk. Ezért kell az embereken keresztül ihletet szerezni.

„A dizájngondolkodás empatikus, optimista, hisszük, hogy elérhető egy jobb jövő; kísérletezésen alapuló, kipróbáljuk a dolgokat, hogy tanulhassunk róluk...” Ez azonban nem csupán arra vonatkozik, hogy az embereknek készítjük, hanem hogy ki is próbáljuk ezeket az ötleteket. Az egyik ezt jellemző hozzáállás, hogy a gondolkodáshoz építünk is, nemcsak ülünk egy szobában, alkotunk, hogy visszajelzéseket kapjunk az emberektől. Kipróbáljuk velük az ötleteket, és részvételre biztatjuk őket, hogy így segítsék az ötlet fejlesztését. Például egy hotellánccal azon dolgoztunk, hogy fejlesszük a vásárlói élményt. Megismertük az embereket, elmentünk a hotelekbe, tapasztalatokat szereztünk róluk, új ötletekkel álltunk elő, és ezután kibéreltünk egy raktárt, ahol az elképzelt modell életnagyságú prototípusát építettük fel. Bevittük a vendégeket és dolgozókat, sőt még a taghotelek tulajdonosait is, és megkértük őket, hogy mondjanak el mindent, amit arról a térről gondolnak, adjanak tanácsokat, hogyan tudnánk mindezt még jobbá tenni. Így csupán az emberek tapasztalatainak megkérdezésével sokat tudtunk fejleszteni a terveken. A hotellánc pedig a lehető legpontosabban alkalmazta az ötleteket, a taghotelek pedig átvették a központi szervezet új ötleteit. Az, hogy bevettük az embereket a folyamatba, kiváló tapasztalata az ötletek önálló életre kelésének.

Ez az eljárás gyakran sokban különbözik más szervezetek munkájától, és azt hiszem, ez nem csak a munka lépéseiben nyilvánul meg, hanem a gondolkodásmódban is. A dizájngondolkodás empatikus, optimista, hisszük, hogy elérhető egy jobb jövő; kísérletezésen alapuló, kipróbáljuk a dolgokat, hogy tanulhassunk róluk; és természetesen csapatmunka, a komplex problémák sokoldalú megközelítésére sokféle területről hozunk tehetségeket. D-School – A dizájnon át az oktatásig Most visszatérnék az oktatás kérdéseire, hiszen feltehetnék a kérdést, hogyan kötjük össze a dizájnt és az oktatást. Egyfelől arra használjuk, hogy újratervezzük azt, amit tanulni akarunk; más részről hogy miképp fejlesszük a jövő vezetőit; emellett azt,amilyen módon tanulunk; és végül ehhez hogyan alakítjuk át a rendszert. Mindegyik dimenzióval kapcsolatban szeretnék példákat hozni. Az első: hogyan fejlesztjük a kreatív vezetőket, mit tanulunk? A világ egyik legsikeresebb egyetemeként a kaliforniai Stanford Egyetem új szemmel nézazokra a tanulási módszerekre, amiket elvár a hallgatóktól. A stanfordi Design School egy olyan intézmény, ami az egyetem minden részéből fogad diákokat, és a jövő kreatív vezetőinek nevelésére fókuszál. Egy szalvétával kezdődött, amikor néhányan összegyűltek, köztük David Kelly, az IDEO és a Design School alapítója is. Ezek az emberek arra gondoltak, hogy meg kell változtatni a tanulási módszereket, új készségeket kell tanítani a diákoknak, hogy máshogy cselekedhessenek a világban. Ezért elhatározták, hogy megalapítják a legjobb dizájniskolát, ami a jövő újítóit képzi, és a dizájnt tanulási folyamatként alkalmazza. Így új utak nyílnak a megszerzett tudás alkalmazására, az alapítók célja pedig a mélyreható csapatmunka és a projektalapú gondolkodás meghonosítása volt, s ezek alkotják valójában a D-School dizájn elemeit. Hogyan működik ez a gyakorlatban? Például vegyük a Dizájn az extrém megfizethetőségért kurzust, amelynek kereteiben a diákok a Föld különböző pontjaira utaztak, hogy megismerkedjenek a legfontosabb kihívásokkal, ez esetben különösképpen a szegénység támasztotta problémákkal. A kérdés az volt, hogy mit tudnának tervezni a szegények életének jobbá tételéért. Egy csoport Nepálba utazott, ahol szembesültek a csecsemőhalandóság problémáival: sok a koraszülött csecsemő, akik közül sokan nem élik túl az első heteket.

Ennek egyik oka, hogy az inkubátorok körülbelül húszezer dollárba kerülnek, s nem elérhetők a távoli kis falvakból. Hazatérésük után elkezdtek gondolkodni egy megoldáson, s végül egy olyan készüléket hoztak létre, aminek az előállítási költsége húsz-huszonöt dollár. Már végeztek a Stanfordon, és létrehoztak egy nonprofit szervezetet, ami mélyszegénységben élőknek állít elő termékeket, s a világ tizenegy országában vannak jelen. A D-School a bölcsészettudományok, az informatika, a mérnöki tudományok, az oktatás területéről és számos más tudományágból választ ki hallgatókat, és olyan osztályokba helyezik őket, ahol nincs kifejezett tananyag, hanem egy nagy kihívás szolgál a tanulás orientációjául. A tervezés folyamata alapozza meg a kurzusokat, és minden stanfordi órán ez történik,a résztvevők újra és újra átmennek a dizájn gondolkodás folyamatán. A folyamatban nem csupán a tervezés módszertanát tanulják meg, hanem megerősítik a kreatív képességeiket, azokat a képességeket, amivel változást hozhatnak a világban. Rengeteg különböző téma szolgál az órák témájául, s számos esetben több tanár vesz részt a kurzusban,

tavaly például egy középiskola megtervezéséről tartottam órát. Hogyan tervezhetjük újra a középiskolákat? Többféle megoldás is született a tér felhasználására, így például egy bizonyos osztályteremben nem is látszik, hogy hol van a tanár, sőt, öt tanár is jelen van, anélkül, hogy egyértelműen felismernénk őket. El tudjátok képzelni, milyen lehet egy ilyen osztályban tanulni? Ez nem csupán jó, hanem az ember egy mély oldalát mozgatja meg, ami a másokkal való alkotás képessége. „Design for Change” Ugyanezekkel az ötletekkel kapcsolatban szeretnék mutatni más példákat. Az egyik a „Design for Change” iskolai verseny, amit egy indiai oktatóval együttműködésben hoztunk létre. Ő azt szerette volna megismertetni a gyerekekkel, hogy ők is képesek változásokat hozni a környezetükben. A dizájn folyamatát vettük alapul, és adaptáltuk tízévesek számára. Egy országos versenyt hoztunk létre Indiában, hogy a fiatalok megmutassák, mire képesek, ha megkérjük őket, hogy vegyenek részt a közösség problémáinak megoldásában. A diákoknak felkínált folyamat elég

egyszerű. Az első lépés az „érezd”, menj a saját közösségedbe, hogy érezhesd az emberek fájdalmait. A második lépés a „képzeld el”, képzeld el, mit tehetnél a fájdalmas dolgok ellen. A harmadik lépés a „cselekedj”, válassz egy ötletet, és tegyél valamit. A negyedik lépés az „oszd meg”, ami különösen fontos, hogy a gyerekek által hozott változás láttán a felnőttek is ráébredjenek ennek jelentőségére. Mindez így valósult meg a gyakorlatban: egyfaluban egy csapat gyerek észrevette, hogy sokuk szülei kuruzslók hatása alá kerültek. Amikor betegek voltak, ezekhez a „kígyóolaj árusokhoz” mentek, akik nem igazi orvosok, és a gyerekek tenni szerettek volna valamit ezek ellen. Ezért rendeztek egy előadást, amit a falu közepén adtak elő, hogy a felnőttek is lássák a „tudományt” a kuruzslók trükkjei mögött. Ennek hatására mintegy száz felnőtt megígérte, hogy nem mennek többször ezekhez az álorvosokhoz, hanem inkább tanult orvosokhoz mennek. Egy további példa, ami az idén történt, én is csak most értesültem róla, és nagyon inspirálónak találtam. Néhány lány arra ébredt rá: annak ellenére, hogy az édesanyjuk nagyon tevékenyen részt vesz az oktatásukban és az életükben, egyik hivatalos dokumentumukon sincs feltüntetve az anya neve. Mindig csak az apa neve volt rajtuk, és ezt nagyon igazságtalannak érezték, ezért a helyi kormányzattal együttműködésben megváltoztatták az űrlapokat, így a továbbiakban már mindkét szülőjük neve fel lesz tüntetve. Ha valaki járt Indiában, különösen az ország elzárt és eldugottabb részein, az tudja, hogy ez egy radikális változás. Az első évben, amikor megrendeztük ezt a versenyt, 1500 csapat nevezett az egész országból. A gyerekek olyan problémákat oldottak meg, mint az oktatás hiánya, analfabetizmus, közlekedés, szennyezések. Ma a verseny a világ harminc országában működik, sajnos Magyarországon még nem. Érdemes lenne itt is megvalósítani, én szívesen segítek a szervezőkkel való kapcsolatfelvételben. Egy névtábla és a vezetői készségek Hogy tovább haladjunk, van még egy, ehhez kapcsolódó történetem. Andrew egy kilencedikes diák volt a Henry Ford Learning Institute-ban, ami a michiganiDearbornban van. Andrew részt vett egy D-Schoolhoz hasonló órán, amit kifejezetten középiskolások számára alakítottunk át.

„A gyerekek olyan problémákat oldottak meg, mint az oktatás hiánya, analfabetizmus, közlekedés, szennyezések.” A bemutató projekt egy névtábla tervezése volt egy osztálytársuk számára, amiről én amúgy azt gondoltam, hogy egy nagyon buta ötlet, túl egyszerűnek és unalmasnak tűnik, hogy más számára tervezzünk egy névtáblát. Volt még néhány más projekt is az órák folyamán, egyre nehezebbek lettek az idő előrehaladtával. Miután a kurzus véget ért, interjút készítettem Andrew-val, hogy a tapasztalatai alapján is fejleszthessük a tantárgyat. Megkérdeztem, hogy melyik volt a kedvenc projektje, és vajon mit mondott nekem? A névtáblás feladat volt a kedvence, és azt gondoltam, viccel, a névtábla projekt? De egy jó interjúztató nem mutatja ki az érzéseit, ezért megkérdeztem tőle, hogy miért szerette annyira azt a projektet. Erre ő ezt mondta: „a projekt során megtanultam, hogy vezető vagyok. Megtanultam, hogy változást tudok hozni valakinek az életében. Megtanultam, hogy oda tudok figyelni a másik szükségleteire, és tudok érte valamit tenni, hogy jobbá tudom tenni valaki napját. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű lecke volt, ami mindannyiunk hasznára válhat.” Ezután azt mondtam, hogy igen, valakire hatással voltál, ami csodálatos, de mire tudnád felhasználni ugyanezt a folyamatot? Kicsit körülnézett és gondolkozott, és azután azt mondta, hogy a michigani gazdaságnak is szüksége lenne egy kis segítségre, és nagyon szívesen átalakítaná az iskolai menzát is. Ekkor gondoltam azt, hogy igen, pontosan erre van szükségünk, és onnan, hogy egy emberre hatást tudunk gyakorolni, ugyanezt a meggyőződést, képességet és módszert felhasználva átalakíthatnánk egy állam gazdaságát, vagy létrehozhatnánk egy menzát, ahol jó ebédelni. Ez a néhány történet ad egy képet arról, amit mi a jövő vezetőinek neveléseként teszünk, és hogyan alakítjuk át, amit és ahogyan tanulunk. De sokan azt mondják nekem, hogy valójában nem is foglalkozunk a rendszer egészével. A történetekben tényleg csak egy-egy projektről és versenyről volt szó, de ugyanezt a dizájnfolyamatot használhatjuk arra is, hogy újragondoljuk a rendszereket. Ezért most mondok néhány szót az Innova iskolák történetéről.

Peru és az Innova iskolák Az Innova iskolák egy megfizethető magán iskolarendszert képeznek Peruban. 2012-ben Peru a globális PISA-felmérés rangsorában 65 országból a 65. helyen szerepelt, így azt mondhatjuk, hogy világviszonylatban utolsó helyen szerepelt az oktatás színvonala alapján. Az elmúlt tíz évben a gazdaságuk nőtt és stabilizálódott, azonban az oktatási rendszerüket nem sikerült fejleszteni, sőt, a néhány évvel korábbi tesztekhez képest romlottak az eredmények. Ezért Peruban a növekedés ellenére is érezték a fejlődés korlátait, mivel nincsenek meg azok a tehetségek, akik a jövőben folytatnák a gazdaság terelgetését. Jelen van még egy rohamosan növekvő középosztály is, akik sokkal jobb kilátásokat szeretnének a gyermekeinek.

„...igen, pontosan erre van szükségünk, és onnan, hogy egy emberre hatást tudunk gyakorolni, ugyanezt a meggyőződést, képességet és módszert felhasználva átalakíthatnánk egy állam gazdaságát.” A jelenlegi perui iskolai követelmények szinte kőbevésettek, egy tanár beszél az osztály előtt, a gyerekek pedig jegyzetelnek. Amikor a diákok teleírt füzetet visznek haza, a szülők úgy gondolják, hogy jól haladnak a tanulással. Az öreg épületek mállanak, és a tanárok egy olyan hiányos oktatási rendszerben tanulnak, hogy szinte tanulatlannak nevezhetjük őket. Az egyik legnagyobb kihívás Peru oktatási rendszerének reformjában, hogy hiányzik a minőség a kiinduláshoz, nincsenek tehetséges tanárok, akik majd az utánuk következő gyerekeket megfelelően tudnák tanítani. Mind a szülők, mind pedig a tanárok szeretnének tenni valamit, a változás részei akarnak lenni, nem akarják végrehajtani a felülről rájuk kényszerített intézkedést, csak azt nem tudják, hogy kezdjenek hozzá. Tanulni és segíteni szeretnének, viszont szükségük van valakire, aki tudja, hogyan nézne

ki a jó rendszer. Fantasztikus volt a diákokkal beszélni, olyanok, mint bármely másik gyerek a világon. Akkor a legboldogabbak, ha használhatják a képzelőerejüket, megmutatták nekünk a leckével teli füzeteiket, és beszéltek azokról a titkos dolgokról, amiket otthon, a feladatokon kívül csináltak; a könyvről, ami segített nekik elképzelni valamit, amire korábban még nem gondoltak. Hogyan alakítsunk ki színvonalas és megfizethető rendszert? Az iskolák pedig eldöntötték, hogy foglalkozni akarnak az ország problémájával. Olyan rendszert akartak létrehozni, ami megfizethető a felemelkedő középosztály számára, jól mérhető, hogy ki tudják mutatni az országra gyakorolt hatását, és nemzetközileg is kiváló minőségű. A küldetésük egy újabb vezetői generáció felnevelése volt. Az Innova csapatával szoros együttműködésben dolgozott az IDEO egy csoportja, hat hónapot töltöttek terepmunkával, hogy megtervezhessék azt az iskolarendszert, ami a fent említett célokat el tudja érni. Rengeteg rajzolás és beszélgetés, visszajelzések és poszterek juttattak el minket az Innova iskolák koncepciójáig. Mindent meg kellett terveznünk, nem csupán az iskola küldetését és gondolkodásmódját. Felismertük azokat a dolgokat, amire a rendszerben résztvevőknek szüksége lehet, úgy gondoltuk, hogy bele kell vonnunk a gyerekek képzelőerejét is, segítenünk kell a szülőknek és a tanároknak felismerni a jó fogalmát ebben az új iskolában. Mindent megterveztünk, az iskolai modellt a tananyaggal és a pedagógiai módszerekkel, hogyan fognak kinézni a terek, milyen lesz az órarend. Azt, hogy milyen eszközöket fognak létrehozni a rendszer hatékonyságának növelésére, hogyan határozzák meg a rendszer szerepét, hogyan fogják finanszírozni azt, és természetesen mindezek egy összképbe illesztését. Ez a rendszer egyedileg, a perui körülményekre lett tervezve, azonban máshol is hasonló lehet a helyzet. Egy kevert tanulási modellt hoztunk létre, ahol a tanítás és a technológia legjobb tulajdonságait ötvözzük, hogy segítsük a diákokat az autonóm tanulás elsajátításában, hogy ne azért tanuljanak, mert a tanárok azt mondták. Két tanítási formátum van, az egyik a tanárok által vezetett, projektalapú, ahol a tanár egy felfedező párbeszédet kezdeményez a diákokkal, így egy projekten keresztül tanulnak.

A másik inkább technológiaalapú, ahol a tanár segítségével a diákok a világ legjobb forrásait használják az alapvető tudás megszerzésére. Ahogy már említettem, a tanárok a nehézségek részét képezték, nem voltak elég jól képzettek, és most olyan innovatív módszerek alkalmazására kértük őket, amiről sohasem tanultak. Meg kellett oldanunk, hogy egy olyan rendszert hozzunk létre, amiben ők is tudnak tanulni és fejlődni. Így létrehoztunk egy standard óratervet, ami lehetővé teszi, hogy projektek alapján dolgozzanak a diákokkal. Az Innova 19 ezer óratervet készített, ami egy központi adatbázisból elérhető kezdőpont, a Tanári Forrásközpont, amihez a tanároknak a 30-70 irányadó elvet adtuk: a terv 70%-át tartsák meg, és 30%-ot alakítsanak a saját döntéseik szerint. De amikor megváltoztatnak valamit, azt tegyék bele az adatbázisba, hogy a kollégáik ezen keresztül tanulhassanak egymástól, és a központban is láthassák, ha valaki kiemelkedően újít a tanterven. Ami nagyon érdekes számomra mindebből, hogy forgatókönyvek elkészítése helyett más megoldást kellett találnunk, mert a tanárok nem a már bebizonyított terveket akarták, hanem bele szerették volna vonni a saját kreativitásukat, hogy ők is a változás részei lehessenek. Még úgy is, hogy ők is tisztában voltak tudásuk hiányosságaival, így született ez a köztes megoldás. Adunk neked egy kezdőpontot, és lehetővé tesszük,

hogy fejlődj. Az épületek külseje is fontos volt, mivel észrevettük, hogy a növekvő középosztály számos elegáns magániskolát látott, ahová szívesen küldték volna a gyermekeiket. Ezért elhatároztuk, hogy az Innova iskolák nagyon szépek lesznek, az alacsony költségvetés ellenére is, hogy a szülők büszkén hozhassák a gyerekeket az iskolába. A közös munka 2012 áprilisában fejeződött be, azóta 29 iskola működik 20 ezer tanulóval, körülbelül 900 tanárral, és két év alatt nagyon szép eredményeket értek el az állami iskolákhoz képest. Ahogy már említettem, a perui vezetők új generációját szeretnék kinevelni, ezért nem csupán az a cél, hogy ugyanazt egyre jobban és jobban végezzék el. Az általunk felépített modell elgondolkodtatott arról is, hogy milyen anyagot kellene tanítaniuk. Tudtuk, hogy a World Economic Forum által megadott, különböző készségeket is fejlesztenünk kell: kreativitást, csapatmunkát, kommunikációt, kitartást, eltökéltséget és mindazokat a képességeket, amelyeket a jövő vezetőiben látni szeretnénk. Ezért az Innova iskolák minden évben két hétre bezárnak, és minden egyes diák részt vesz egy innovációs programban, ahol az általam korábban bemutatott folyamatot használják, ugyanúgy, mint az indiai gyerekek.

A jövő kreatív vezetői Foglalkoznak a közösségeik társadalmi problémáival, megismerkednek az emberek által fontosnak tartott ügyekkel, használják a korábban megtanultakat, és sokféle módon dolgoznak együtt. A tanárok nem tudják megmondani, hogy mi a jó, mert ők sem tudják, mik lesznek a válaszok, ilyenkor gyakran megijednek, de összességében a gyerekek uralni tudják a helyzetet. Felemelő, hogyha látunk egy csapat nyolcéves és egy csapat tizenhat éves gyereket ugyanazon probléma megoldási javaslatairól beszélgetni. Idén 13500 gyerek dolgozott a társadalmi kihívások megoldásán.

Most vissza szeretnék térni az elejére. Ha bárki is emlékszik arra az érzésre, hogy milyen komplex lett a világunk, hogy mindig többet és többet tudunk, mégis úgy érezzük, hogy egyre kevesebbet értünk. Azt is tudjuk, hogy nem csupán nekünk, hanem a fiataloknak is ugyanebben a világban kell eligazodniuk, anélkül, hogy az teljes súlyával rájuk nehezedne. Problémáinkhoz új megközelítések kellenek, csak így teremthetjük meg az együtt kívánt jövőt. Itt kerül középpontba az oktatás, és közülünk sokan bekerülnek a képbe, mert mi, a felnőttek vagyunk képesek a rendszer újratervezésére, hogy az a jövő szükségleteihez alkalmazkodjon.

fotรณ: Kazuho Okui

Sandy Speicher és a Stanford Készítette: Körtvélyesi László

„A tervezésalapú gondolkodás igazából arról szól, hogy felismered a környezeted, hiszel abban, hogy szereped van a világ átformálásában, és a megfelelő lépéseket választod az ideálisabb jövő eléréséért.” Sandy Speicher a Standford D-school oktatójaként és az IDEO oktatási részlegének ügyvezetőjeként olyan innovatív és hiánypótló oktatási rendszerek kifejlesztésén dolgozik, melyek hatékonyabb megoldásokat kínálnak helyi társadalmi problémákra, kielégítetlen szükségletekre, vagy éppen ifjú tehetségek álmait segítenek megvalósítani a gyakorlatban. Speicher a tervezésalapú gondolkodást (design thinking) bevezette az alsó- és felsőoktatási rendszerbe is, több évig ő maga is tanított, de számos céggel, szervezettel, közintézménnyel dolgozott együtt. Peru oktatáspolitikai reformja a feladat a világ egyik legrosszabb iskolarendszerének reformja volt. Csak a felkészülés fél évet vett igénybe, de sikerült skálázható, megfizethető oktatási struktúrát kialakítaniuk. Kezdetben 3 iskolát vettek át, amiből hamarosan 23 lett, 13500 diákkal és 725 tanárral, várakozásaik szerint a következő három évben az iskolák száma megduplázódhat. Design for Change (Tervezz a változásért) A versenyt Indiában rendezik meg, de a világ minden tájáról vonzza azokat a diákokat, akik a saját közösségük társadalmi változásait serkentő megoldásokon dolgoznának. http://www.dfcworld.com/ Design Thinking for Educators („Design Thinking” oktatóknak): Ingyenesen letölthető módszertani tananyagot állított össze tanárok számára, hogy elsajátíthassák a Design Thinking alapú oktatás alapjait. Az eszköztár tankönyvet és munkafüzetet is tartalmaz. http://www.designthinkingforeducators.com/

100Kin10 Ez a projekt arról szól, hogy 10 év alatt 100 ezer kiváló tanár képezze a diákokat a tudomány, a technológia, a mérnöki ismeretek és a matematika területén (angolul STEM) az USA-ban. Erre azért van szükség, mert a 14 leggyorsabban fejlődő iparág közül 10 „STEM” munkaerő és szakértelemhiányban szenved Amerikában. A 100Kin10 projekt szervezői szerint Amerika versenyképessége azon múlik, képesek-e ezt a kihívást teljesíteni. https://100kin10.org/ Sandy a Stanfordon oktatáspolitikát, illetve a Washington Egyetemen vizuális kommunikációt hallgatott. Tervezői karrierjét a MetaDesignnál kezdte márkaarculat és interaktív rendszerek fejlesztőjeként. Vizuális kommunikációt oktatott a Washington University-n, és hat évig San Franciscó-i iskolákban tanított ötödikeseknek „design thinking”-et, azaz tervezésalapú gondolkodást. Sandy iskolai modellek tervezéséről tart kurzust a Stanfordon és stratégiai tanácsadója a Stanford Egyetemen található K-12 Lab Networknek. Szabadidejében imád utazni, megismerni más kultúrákat és Mona Lisa-giccseket gyűjt. AZ IDEO Az IDEO egy nemzetközi design, tervezési és stratégiai tanácsadó cég, amelyet 1991-ben a Stanford egyik spinoff-leányvállalatából hoztak létre (a David Kelley Designból, aminek névadója és alapítója egy amerikai objektivista filozófus). Eleinte terméktervezéssel foglalkoztak, ők tervezték az Apple első egerét és Palm V PDA-t, vagy a Steelcase munkahelyi forgószékét. Eredményeiket az Air New Zealand, a Coca-Cola, a ConAgra Foods, az EliLilly, a Ford, a Medtronic termékeiben is láthatjuk. 2001-től kezdve sokkal inkább a felhasználói élmény megértésére (UX: UserExeperience; pl. terveztek nem-tradicionális osztálytermeket is) törekszenek, az utóbbi időben pedig a tervezésalapú gondolkodás („design thinking”) gyakorlati és üzleti felhasználásán dolgoznak.

OKTATÁSI REFORM INDIÁBAN – A TUDÁS ÉS AZ INFORMÁCIÓ HATALMA szerző: Klemensits Péter

India mára a világ egyik legnagyobb oktatási rendszerét hozta létre, de az elmúlt évtizedek során produkált rendkívüli fejlődés ellenére, további reformok szükségesek. Az indiai kormány felismerve az oktatás valódi jelentőségét a 21. században, intézkedéseivel szilárdan elkötelezte magát a tudásalapú társadalom létrehozása mellett.

India számára a globalizáció számos lehetőséget hordoz magában, amelyet a dél-ázsiai ország demográfiai, gazdasági potenciálja révén előnyére fordíthat. India lakosságának jelenleg több mint a fele munkaképes korú, az előrejelzések szerint pedig 2020-ra a világ munkaerő állományának ¼ részét indiaiak fogják alkotni. A munkahelyteremtés központi jelentőséggel bír a kormány számára, hiszen annak sikeressége a gazdasági fejlődés motorja lehet a későbbiek során. Az információs társadalom korában azonban csak jól képzett, professzionális munkaerőre van kereslet, ezért az oktatás kiemelkedő jelentőséggel bír. A szubkontinens legnagyobb országának oktatási rendszere igyekszik alkalmaz-

oktatás fejlesztésére. Ennek jegyében fogadták el a „Nemzeti Politika az Oktatásról” elnevezésű programot, amelynek módosított változatát ma is kiemelt projektként kezeli a Modi-kormány. A nők részvétele az oktatásban kezdetben még minimálisnak volt tekinthető, de a kormányzat támogatásával 2001-re az írni és olvasni tudó nők aránya már meghaladta az 50%-ot, ami jelentős előrelépésnek minősül a 60-as évek 15%-ához képest.

kodni a kihívásokhoz, de a reformok szükségessége megkérdőjelezhetetlen. India kormányai az utóbbi években felelős oktatáspolitika révén tudatosan törekedtek a régi rendszer hibáinak kijavítására, új fejlesztések meghonosítására, valamint a kreativitást és az innovációt előtérbe állító tudásalapú társadalom felépítésére.

értelmében az állami intézmények fenntartása a központi kormány, az egyes államok kormányai és a helyi közösségek illetékességébe tartozik, a nagyszámú és eltérő típusú magániskolák mellett. Az oktatás 3 szinten folyik: alap, közép és felső. Az általános iskola alsó tagozata 5 év, ezután jön 3 év felső tagozat, majd a 4 év középiskola (két, 2 éves tagozatra bontva), majd az egyetemeken és a főiskolákon ezt követi a 3 éves alap képzés, a 2 éves master, adott esetben pedig a 3 év PhD.

A KÖZOKTATÁS NYERTESEI ÉS VESZTESEI A gyarmatosítás kora előtt Indiában nem létezett központi oktatási rendszer, ha valaki tanulni szeretett volna, akkor önként elszegődött egy mesterhez, aki elsősorban a szanszkrit nyelv, a matematika és a metafizika rejtelmeibe avatta be a diákokat. A modern iskolarendszert a britek honosították meg az országban az 1830-as években, melynek következtében a tanár és a diák korábbi szoros kapcsolata megszűnt, a tananyagban pedig a természettudományok kerültek az első helyre. Az 1920-as évek során a britek több központi intézményt is létrehoztak az oktatás felügyeletére az egyes államokban, melyek jelentősége a függetlenség megszerzése után nőtt meg. Az Indiai Köztársaság alkotmányának 45. cikkelye értelmében a 6 és 14 év közötti gyerekek számára kötelezővé tették az oktatást, de ennek teljesítése egyes területeken, még a 20. század végén is problémát jelentett a kormányzat számára. Kezdetben az oktatás felügyelete az egyes államok belügyének számított, ezért az indiai kormánynak kevés beleszólása volt az oktatást érintő kérdésekbe, a helyzet csupán csak 1976-ban változott meg, amikor egy alkotmánykiegészítést követően az oktatás valóban a nemzeti kormány illetékességébe került. Az 1980as években számos intézkedés történt a tankötelezettségi előírások betartatására és az alapszintű

KÉTÉVENKÉNT VIZSGA A KÖZÉPISKOLÁBAN A jelenlegi indiai oktatási rendszerben az állami és a magánszektor egyaránt képviselteti magát, melynek

„...2011-re az írni-olvasni tudók aránya a 7 és 10 éves korosztály körében már elérte a 75 %-ot.” A közoktatás felügyeletét ellátó legfontosabb kormányzati szerv az Oktatásért, Kutatásért és Szakképzésért Felelős Nemzeti Tanács, amely többek között felügyeli az oktatáspolitika végrehajtását az országban, valamint meghatározza a tananyagot, a tanrendet, miközben támogatást is nyújt az intézményeknek. Az alapszintű oktatás fejlesztése terén India komoly eredményeket könyvelhet el, ennek következtében 2011-re az írni-olvasni tudók aránya a 7 és 10 éves korosztály körében már elérte a 75 %-ot. Ez a gazdasági fejlődésre nézve is pozitív hatást gyakorolt. Alapszinten az iskolák 80%-át az állam finanszírozza, ennek megfelelően 1994-ben új program indult útjára az alapfokú oktatás egységesítésének céljával, amely szintén előrelendítette a fejlődést. A mindenki számára biztosítandó egységes oktatást célzó legújabb program a Szarva Shiksa Abhidzsan, jelenleg az egyik legnagyobb oktatási kezdeményezésnek számít a világon.

tanulók, Raxaul, India

Indiában a középiskolai oktatás jellegzetessége, hogy mindkét 2 éves tagozat elvégzése után a diákoknak vizsgát kell tenniük, amely esetében a részvétel életkorhoz kötött. A gimnáziumok mellett – kormányzati ösztönzésre – az intézmények jelentős része ma már szakképzést is kínál a tanulóknak, elősegítendő a munkaerőpiacon való későbbi elhelyezkedésüket. A hátrányos helyzetűek külön privilégiumokat élveznek ezen a téren. A Kendrija Vidzsalaja programot kezdetben csupán a közalkalmazottak gyerekeinek részére hozták létre, később azonban az egységes oktatási tevékenységet folytató kormányzati iskolák hálózatává nőtte ki magát. Ma a középiskolai képzés Indiában a tudományos és a technikai ismeretek elsajátítása mellett komoly hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására is, ennek következtében pl. a jóga is a tananyag szerves részét képezi. Annak ellenére, hogy az állami intézményekben nem kell fizetni a tanításért, megfigyelhető az a tendencia, hogy még a legszegényebbek is arra törekednek, hogy magániskolákba járassák a gyereküket, elsősorban

a jobb infrastrukturális körülmények, valamint az oktatás magasabb minősége okán. Jelenleg a fiatalok kb. 30%-a magániskolában végzi a tanulmányait. Ezeknek az intézményeknek egy része valóban drága és exkluzív bentlakásos iskolákat jelent, míg mások speciális módszereket követnek (mint pl. a Montessori-iskolák), de igazi nemzetközi oktatási centrumokat is találunk közöttük. A VILÁG LEGNAGYOBB FELSŐOKTATÁSI KÖZPONTJA India felsőoktatási rendszere az Egyesült Államok és Kína mögött a harmadik legnagyobb a világon, a reformoknak és a növekvő anyagi befektetéseknek köszönhetően pedig folyamatosan növekszik. 2001 és 2011 között közel 20000 főiskola jött létre, a felsősoktatásban tanulók száma pedig 8000 fővel növekedett. (Indiában alapvetően a 18-24 éves korosztályt tekintik a felsőoktatásban hallgatóknak.) Jelenleg közel 750 egyetem és 34000 főiskola található az országban.

Egyes vélemények szerint a jövőben India lehet a világ egyik legnagyobb felsőoktatási központja, amely elsősorban az online távoktatásnak köszönhetően egyre nagyobb mértékben számít a külföldiek részvételére is a rendszerben.

„Jelenleg közel 750 egyetem és 34 000 főiskola található az országban.” Jelenleg az Indira Gandhi Nemzeti Nyílt Egyetem a világ legnagyobb oktatási intézménye, megközelítően 3,5 milliós hallgatói létszámával. A felsősoktatás legfontosabb koordináló szerve az Egyetemi Ösztöndíjbizottság, amely – az Emberi Erőforrások Fejlesztésének Minisztériuma alárendeltségében – az akkreditáció jogának birtokában tényleges felügyeletet gyakorol az autonóm intézmények felett. Az oktatáspolitika elsősorban a modern tudományos és műszaki képzéseket részesíti előnyben, így elsősorban e szakterületeket képviselő egyetemek, főiskolák tettek szert nagyobb presztízsre az évek során. A Mumbai Egyetem és a Dzsavaharlal Nehru Egyetem színvonalas képzéseivel ugyan nemzetközileg is elismertséget szerzett, mindazonáltal a világ egyetemeinek 2015-ös top 200-as rangsorában két másik indiai egyetemet találunk: A Bengaluru

Tudományegyetem a 147., míg a Delhi Műszaki Egyetem a 179. lett a felmérés szerint. Az egyetemek közül a kormányzati fenntartású műszaki egyetemek vannak a legjobb helyzetben, ugyanis mint kiemelt jelentőségű intézmények, a legfontosabb tudományos fejlesztéseket is tőlük várják, ennek megfelelően a pénzügyi forrásokban sem szűkölködnek. Az egyes államok által működtetett intézmények – belőlük van a legtöbb az országban – az oktatás színvonalát tekintve eléggé heterogén jellegűek, és a pénzügyi lehetőségeik is korlátozottak. Az elmúlt évek során a magánegyetemek száma is tovább gyarapodott, növelve a leendő egyetemisták választási lehetőségeit. Az indiai felsőoktatás egyedülálló jellemzője az a kvótarendszer, amelyet a történelmileg hátrányos helyzetben lévő kaszton kívüli törzsek és a páriák érdekében vezettek be. Ma több mint 1300 kaszton kívüli csoportot különböztetnek meg az országban. Ennek értelmében szövetségi szinten, az egyetemeken és a főiskolákon a férőhelyek minimum 50 %-át a részükre fent kell tartani, hogy ők is képesítést, fokozatot szerezhessenek. TANANYAG ÉS OKTATÁSI REFORM Az indiai kormányzat már az 1980-as években felismerte, hogy az oktatásra fordított pénz a jövőben kifizetődik, ezért a GDP 6%-át tervezte oktatásra költeni, összességében azonban az 1950-es évek 1% alatti GDP részesedéséről csupán 3,6%-ra sikerült emelni az összeget 1997-98-ra.

AMIN JAVÍTANI KELL Az elmúlt évtizedek hatalmas fejlődése ellenére számos probléma ma is jelen van az indiai oktatási rendszerben, melyek kezelése nem tűr halasztást. Alapfokon, elsősorban a vidéki iskolákban súlyos infrastrukturális hiányosságok fordulnak elő, a diákokra jutó tanárok száma túl alacsony, a tanárok alulképzettsége folytán pedig az oktatás színvonala sem kielégítő. A középiskolákat tekintve a közelmúltban leginkább az elavult tananyag miatt érte kritika a rendszert, mondván nem a diákok problémamegoldó képességét fejleszti, nem készíti fel őket a munkaerőpiac mai követelményeinek megfelelően, hanem csupán az elavult ismeretek bemagolására buzdít. A felsőoktatásban szintén a minőséggel adódnak problémák, és mivel számos intézmény működik akkreditáció nélkül, továbbra is sok az érvénytelen, vagy kevésbé értékes diplomát kínáló egyetem, főiskola az országban.

2014-ig ebben a tekintetben aligha történt változás, amikor is Narendra Modi hatalomra kerülését követően az új kormány ismét a 6%-ot célozta meg. A múltban a kormányzati reformok alapvetően az alapfokú oktatás fejlesztésére fókuszáltak, az oktatásban részt vevők létszámának kiterjesztésén keresztül. A 2010-es évekre ez a helyzet gyökeresen átalakult, és a hangsúly áttevődött a felsőoktatásra. Egy felmérés szerint 2000 és 2009 között a felsőoktatási tanulmányaikat külföldön folytató indiai hallgatók létszáma 256%-kal nőtt, érzékeltetve a színvonalbeli különbséget a hazai és a külföldi egyetemek között. Ráadásul a braindrain részeként csupán alig több mint 5%-uk visszatérésére, ill. hazai munkavállalására lehetett számítani. A fentiekben ismertetett hiányosságokra reagálva 2013-ban India elnöke Pranab Mukherjee az oktatás megreformálása során a hozzáférhetőséget, megfizethetőséget és a minőséget nevezte meg a siker legfontosabb összetevőinek.

„...hogy 2022-re India közel 500 milliós képzett munkaerővel rendelkezzen.” Manmohan Singh kormánya pedig a 12. stratégiai terv megfogalmazása során a műszaki képzés és kutatás támogatása mellett, az infrastrukturális fejlesztésekre, a tananyag módosítására és a távoktatásra kívánt hangsúlyt fektetni. Nem mellékes, hogy a Singh-kormány idején a szakirányú képzés elősegítése is prioritást nyert azzal a céllal, hogy 2022-re India közel 500 milliós képzett munkaerővel rendelkezzen. A MODI-KORMÁNY SZÍNRELÉP Narendra Modi és a Bháratija Dzsanata Párt 2014. májusi választási győzelmét követően az oktatás megreformálása új lendületet vett. Modi helyesen ismerte fel, hogy a humántőke fejlesztését célzó állami befektetések egyúttal a gazdaság növekedését is elősegítik. India jelenleg 7%-os gazdasági növekedést tudhat magáénak, és a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságának számít. A munkanélküliség kérdése viszont súlyos problémát jelent. A demográfiai robbanásnak köszönhetően 2024-ig közel 120 millió fiatal – többségében képzetlen

farmer – fog megjelenni a munkaerőpiacon, miközben kereslet többnyire csupán csak a professzionálisan képzett munkaerő iránt mutatkozik, különösen az országba mind nagyobb számban érkező külföldi cégek részéről. Ezzel együtt éves átlagban több mint 2,5 millió diplomás kerül ki az egyetemekről, beleértve 25000 orvost és 350000 mérnököt is – de részben az oktatási rendszer hiányosságainak is köszönhetően – ma is közel 5 millió diplomás van állás nélkül, miközben egyes szektorokban a képzett munkaerő hiánya állandósult. A miniszterelnök a kezdetektől az innováció, a kreativitás és az élethosszig tartó tanulás hívének mutatta magát, aki az internethez köthető technológiai fejlesztések elkötelezett támogatója. Noha a reformok terén az állam mellett más hazai és külföldi szereplők támogatására is számít, az oktatásban kitart az erőteljes központosítás mellett. Az egyetemi ösztöndíjbizottság hatáskörének kibővítése, felsőoktatást szabályozó szerepének megerősítése már ennek jegyében történt. Nagy sikerként könyvelhető el, hogy 2014-ben, India 16. tagállamként csatlakozott a washingtoni egyezményhez, melynek következtében a Nemzeti Akkreditációs Tanács engedélyével rendelkező, mérnöki képzéseket biztosító indiai intézmények hallgatói, felvételi vizsga nélkül folytathatják tanulmányaikat a többi tagország intézményeiben. A kormány szándékai szerint – kapcsolódva Modi külföldi befektetéseket támogató programjához („Make in India”) – a Külföldi oktatási szolgáltatók jogállásáról szóló törvénytervezet a jövőben lehetővé tenné a nagy múltú külföldi egyetemek kirendeltségeinek alapítását is, elősegítendő a felsőoktatási képzés presztízsének, színvonalának emelését. 2015 őszétől az Új Oktatáspolitika elnevezésű kezdeményezés keretében, a MyGov internetes felületen keresztül már az állampolgárok is elmondhatták véleményüket az oktatási reformmal kapcsolatban, elősegítendő egy új minőségi, innovatív, a kor kihívásainak megfelelő kormánypolitika kialakítását. A 2015-2016-os tanévtől a kormány bevezette a választáson alapuló kreditrendszert a felsőoktatásban, amelynek az a lényege, hogy a hallgatók maguk dönthetik el, hogy milyen tárgyakat, milyen sorrendben és mennyi idő alatt kívánnak elvégezni. Az új rendszerben megjelentek a kötelező, alapozó és választható kurzusok, így a korábbinál sokkal személyre szabottabbá vált az oktatás.

Ezzel egyidejűleg az értékelés is megváltozott, hiszen a korábbi 10-es skálájú pontrendszert egy a betűkön alapuló osztályozás váltotta fel. A globalizáció követelményeihez alkalmazkodva pedig a hagyományos tanév helyett a szemesztereken alapuló képzést is bevezették, miközben a könnyebb nemzetközi összehasonlítás érdekében az indiai felsőoktatási intézmények rangsorolása is megkezdődött. A nemzeti jelentőségű műszaki és vezetéstudományi intézetek számának növelése szintén India globális szerepét hivatott bizonyítani. Noha a Modi-kormány elsősorban a felsőoktatás támogatása mellett kötelezte el magát, az általános és középiskolák fejlesztésére is számos intézkedés született. Ki kell emelni az olyan innovációkat, mint a Smartclass és az Edu India, melyek valóban forradalmi újításokat jelentenek a diákok számára. Előbbi,

A „Kerala modell" A közoktatás megreformálása során, Kerala állam példáját lehet követendőnek tekinteni. Az államban 90% feletti az írástudók aránya, messze a legmagasabb az országban, miközben a lányok oktatása is prioritást élvez. A korszerű tananyag elsajátítása pedig ténylegesen hasznosítható ismeretekkel ruházza fel a diákokat. A kormány a kezdetektől óriási összegeket költött az oktatásra, amely végül megalapozta a gazdasági fejlődést.

egy multimédiás, 3D technológián alapuló digitális tananyagtár, amely a tanárok számára megkönnyíti a tanítást és a számonkérést, míg a diákok számára az ismeretek elsajátítását. Utóbbi pedig alapvetően egy a tananyagra fókuszáló YouTube oktatási csatorna. A JÖVŐ OKTATÁSI RENDSZERE A Modi-kormány jövőbeli terveiről pontos képet fest a 2016-2017-es költségvetési tervezetbe foglalt oktatási intézkedések sora. A felsőoktatás infrastrukturális fejlesztéseinek felügyelete céljából a kormány egy új intézmény felállítását tervezi (Felsőoktatási Finanszírozási Ügynökség), miközben a képzések egységesítése miatt egy új szabályozó testület felállítása is napirendre került. Az online kurzusok támogatása mellett a kormány következő lépése a digitalizáció irányába: a bizonyítványokat és a diplomákat érintő egységes online nyilvántartás létrehozása. Az állami beruházásokat tekintve – a korábbiaknak megfelelően – továbbra is a felsőoktatás fejlesztése élvez prioritást, de a közoktatásra, főleg a szakképzésre is nagyobb figyelem irányul, ezt a pénzügyi források allokációja is érzékelteti. Hogy a reformok mennyiben váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, azt ma még nem lehet tudni, azonban kétségtelenül bizonyítják, hogy India felismerte a 21. század kihívásait, a tudás, az információ és az innováció hatalmát, ennek megfelelően pedig gyökeres változások mennek végbe az országban. India számára az információs társadalom sikeres megteremtése óriási lehetőségeket hordoz magában, miközben annak kudarca nem csupán gazdasági, hanem politikai krízis felé is sodorhatja az államot.

A jövő iskolái önszerveződő rendszerek Szerző: Sugata Mitra Sugata Mitra, a világhírű előadó a PAGEO meghívására a Brain Bar Budapest konferencián osztotta meg velünk gondolatait.

Milyenek is lesznek a jövő iskolái? Először is el kellene magyarázni, hogy mik is ezek az önszerveződő rendszerek. Az emberek sokszor azt hiszik, hogy ez önirányított tanulás, vagy ami még rosszabb, hogy önálló tanulást jelent. Teljesen másról van szó!

LYUK A FALBAN Gondoljunk csak az együtt-tapsolásra. Ha lelassítva visszahallgatjuk, akkor hallható, hogy az első másodperc-töredékben az egész csak kaotikus, esetleges, azután megjelenik a közös ritmus. Ezt csak úgy lehet mondani, hogy megjelenik. Ezt hívjuk önszerveződő rendszernek, van aki „spontán rendnek” hívja. Ez mindenütt ott van a természetben, de nem sokat tudunk róla. Ilyen spontán rend a gyerekek közötti kapcsolat például. Egy tizenhat éves kísérletemmel szeretném kezdeni, mert minden előadáson, ahol hagytam egy „lyukat a falban”, megkérdezték: „Mi történt?” Ez a lyuk egy számítógép a falban, három láb magasságban, azért három láb magasságban (kb. 91 cm), mert akkor minden három láb magas ember odajön, megnézi, piszkálja és megérti. Mire volt szükség ehhez? Csoportokra, amelyet a gyerekek saját maguk alakítanak, és ha ez megvan, létrejönnek az önszervező rendszerek. Mit fedeztünk fel ezzel a kísérlettel? Hogy internetet használó gyerekcsoportok mindent meg tudnak tanulni maguktól. 14-15 évvel ezelőtt azt mondtam, gyerekcsoportok meg tudják tanulni az internet és a számítógépek használatát maguktól. De mi történik

azután, hogy megtanulták használni az internetet? Elkezdenek keresgélni. Játékokat játszanak, képeket festenek, s végül elkezdenek keresgélni. És az internet mindent megad nekik. Azt gondoltam, hogy ez nem tanulás, pedig dehogynem. A gyerekek bejönnek, bemásolják a házi feladatukat egy keresőbe, lemásolnak mindent, ami megjelenik a képernyőn, visszamennek az iskolába, és a gyerekek tudják, hogy azt másolják le, amit kell. Mit csinálnak vajon, ha nehéz feladatot kapnak földrajzból, történelemből, természettudományból, matematikából, biológiából? A 12 évesektől középiskolai kémiát, posztgraduális fizikát, kvantummechanikát kérdezünk? 25 perc alatt megtalálják az értelmét, és úgy beszélnek, mint a tapasztalt fizikusok. Mondok egy példát egy nagyon kedves kísérletből. 11-12 évesek. Megkérdem, mi történik, ha ezt a labdát a falhoz dobom? Visszapattan. És elkapjátok? Igen, el tudjátok kapni. És újra a falhoz dobjátok, és újra visszapattan. És ha ezt sokszor megteszitek, előfordulhat-e, hogy a labda egyszer csak nem ütközik a falhoz, hanem eltűnik, és kijön a fal túlsó oldalán? Erre elnevették magukat és azt mondták, ilyesmi nem történhet.

Kaptak 25 percet, és visszajöttek Schrödinger egyenletével; azt mondták, hogy a labda egy valószínűséghullám, össze tud sűrűsödni, általában a falnak ezen az oldalán sűrűsödik össze, ezért jön vissza folyton. De néha, valahol a világegyetemben a másik oldalon is összesűrűsödhet. Vagyis a gyerekcsoportok bármit meg tudnak tanulni egyedül. Nos, akkor mit jelent mindez az oktatásra, az iskoláztatásra, vagy bármire nézve? Ezek olyan kísérletek, amelyeket több országban elvégeztem. A GATESHEADI KÍSÉRLETEK

pontosan 25 percig hatalmas zaj, a gyerekek fölalá rohangálnak. És akkor két kis kéz felemelkedik a terem egyik sarkában. Mindenki odanézett, abba a sarokba, és látta a két kis kezet. Alsós geológia 25 perc alatt.

„...a gyermekeinket az 1890-es világra készítjük fel.Csakhogy az a világ már nem létezik.”

A kísérletezés során rájöttünk, hogy amikor egy kaotikus helyzetből kialakul egy spontán rend, egy felnőtt ott lehet, de csak olyan, aki csodálja a folyamatot. Angliában tettem egy felhívást: „ha angol nagymama vagy, akinek van internete és egy webkamerája, adnál-e heti egy órát az idődből ingyen?” Több százan jelentkeztek, és nem mind nagymamák, hanem fiatal férfiak és nők is. Önök közül is lehet bárki „Skype-nagyi” – ez a név ragadt rájuk. Mindössze annyit tesznek, hogy kitalálnak egy kérdést, valami régi kérdést, amelyre választ kell találni a gyerekeknek. Gateshead egy kisváros a Tyne folyó partján, szemben Newcastle-upon-Tyne-nal, ahol az én egyetemem is van. Itt egy tanteremben kiürítettünk egy szobát, betettünk 4-5 számítógépet nagy képernyőkkel, bevittünk 20 gyereket. A gyerekek megkérdezték, hogy miért csak 5 számítógép van. S ekkor feltettünk nekik egy kérdést, hogy „miért tudnak a férfiak szakállt növeszteni, és a nők miért nem?” Először mindenki nevetett, de azután hozzáláttak, és a kérdés behúzta őket az evolúcióba, az antropológiába, a sejtekbe, a genetikába, az X és Y kromoszómába, és az egész csak ment és ment tovább, és 25 perc alatt megtörtént a szokásos csoda. Tehát ez az önszervező tanulási környezet. Mi kellett hozzá? Széles sáv, együttműködő környezet, bátorítás, elismerés. Hogyan teremtsünk együttműködő környezetet? A gyerekek csak akkor működnek együtt, ha egyedül vannak, ha senki nem figyel rájuk. Ez a SOLE módszer, és nézzük meg, hogy is működik? Egy londoni iskolában azt a kérdést tettem fel, hogy „Miért alakulnak ki izzó sziklák a tektonikus táblák szélén?” … Hétéves gyerekeknek! Máig emlékszem,

Képzeljünk el egy irodát a 19. század végén. Nincs telefon, nincs számítógép, alig van valamennyi villany, hivatalnokok hosszú sora ül, mert akkoriban nem voltak ilyen gépek, mindent embereknek kellett a saját kezükkel csinálni. Olvastak, megértették és követték az utasításokat, leírták a válaszokat, és ha kellett, fejben számoltak. Abban a rendszerben két dolgot tiltottak: a kérdezést és a kreativitást. Akkor most nézzünk meg egy vizsgatermet ma, 2015-ben, Indiában. Semmi sem változott, ugyanaz a probléma: a gyermekeinket az 1890-es világra készítjük fel. Csakhogy az a világ már nem létezik. Amikor vizsgázunk, miért nem férhetünk hozzá a számítógépekhez, vagy az okostelefonjainkhoz? Arra gondoltam, mi lenne, ha betennénk az internetet a vizsgába. Azt mondanánk, itt a papír és a ceruza, és használhatod az internetet, a telefonodat, csinálj, amit akarsz. Azt kellene nekik mondani, figyeljetek, tanuljatok meg rendesen keresni, különbséget tenni a jó meg a rossz website között, összehasonlítani őket, eldönteni, mi az igazság, mit jelent a peerreview (kollegiális lektorálás), és így tovább. Olyasmi tehát, amit mindenkinek tudni kell, de nem tanítják az iskolában. Ha egy rendszerben változást akarunk elérni, nem elég átrendezgetni, hanem meg kell hozni egyetlen adminisztratív döntést és drámaian, gyorsan meg kell változtatni mindent. Én bejártam az egész világot és megpróbáltam elmondani az embereknek: „Figyelj, így a legkönnyebb, csak ki kell próbálni.” Általános kérdések helyett olyan kérdéseket kellene feltenni, hogy „Honnan veszik az élőlények az energiát?” Amire nyilván az lenne a válasz: „Az ételből”. A következő kérdés az volna: „És hogy lesz energia az ételből?” Azt fogják mondani, két molekulából, amelynek foszfor van a közepén.

Kevesebb számítógép van, mint diák. Miért? Ha egy felügyelet nélküli, enyhén kaotikus együttműködő környezetet akar létrehozni, akkor természetesen kevesebb számítógép kell, mint gyerek. Különben meg kell nekik mondani, hogy alkossanak csoportokat, de ez előírás, tehát nem egyezik a módszer alapelveivel. De ha öt számítógép van 20 gyerekre, akkor nem kell nekik megmondani, mert úgyis csoportokba szerveződnek, nincs más választásuk. Végül is igyekszem a PhD-rendszert levinni a 9 évesek szintjére. Ami ma történik, legalábbis a világ fejlettebb részében, hogy a SOLE vagy az Iskola a felhőben rendszerben kevés a számítógép, ezért csoportok alakulnak ki, de amikor hazamennek, mindenkinek megvan a saját gépe. Úgyhogy akkor elkezdenek egymásnak írogatni, kutatnak tovább, stb. De ha ezt csináljuk az iskolában is, akkor abbahagyják a beszélgetést, ez elrontja az együttműködést. De mire is kell a beszélgetés, az interakció? Nagyon egyszerű. Van egy fizikai elmélet, hogy a különböző tapsok miért jönnek szinkronba egymással: az ember füle 7-8 ember tapsát hallja, és erre az átlagra válaszol.

De a természet miért éppen a foszfort választotta, hogy az összes energiánk alapjává tegye? És akkor meglesz a nagy kérdésre a nagy válasz. ISKOLA A FELHŐKBEN Amikor megkaptam az egymillió dollárral járó TED-díjat, felhívtak és azt mondták, hogy találjunk egy projektet, és ha tetszik az ötlet, akkor átutalják az egyetemnek a pénzt. A projektet úgy hívták, hogy Iskola a felhőkben.

„Minél nehezebb a vizsga, az olvasnivaló, annál jobbak az eredmények. Minél kön�nyebbé teszi az ember, annál rosszabbak.” Ha a gyerekeknek kérdéseket adnak fel, vizsgakérdéseket is, hagyják, hogy használják az internetet és dolgozzanak csoportban, s aztán néhány hónap múlva vizsgáztassák őket újra, papír-ceruza vizsgával internet nélkül, meglátják, milyen hihetetlen mértékben fejlődtek. Ez rendellenes eredmény – hát hogy lehet, hogy jobban emlékeznek, mint az első

napon? Azért, mert az első nap után is „googliztak”. Amikor csoportban dolgoznak, eljutnak egy bizonyos pontig, az egyéni emlékezet megint egy magasabb lépcsőfok. Középiskolai érettségi kérdéseket adtam 8 éveseknek, és ezúttal előzetesen is levizsgáztattam őket. A legtöbb vizsgaeredmény jó, persze itt használják az internetet, megkapják a válaszokat. Az egyéni válaszok is magasak, de nem annyira, mint az előbb, kivéve egy tárgyat, a földrajzot. Megkérdeztem a szülőket, miért, és azt válaszolták, „Nem tudjuk, mit csinálnak az iskolában, de amikor hazajöttek, rémesen nehéz kérdéseket tettek föl. Csak arra tudtunk válaszolni, amire földrajzból emlékeztünk.” Amikor a gyerekek az interneten böngésznek, az internet nem tudja, hogy ők gyerekek, és mindenféle eredményt dob ki: tudományos értekezést, cikkeket, tanulmányokat. A gyerekek meg elolvassák, és úgy tűnik, értik, amit olvasnak. Elkezdtem mérni, és néhány érdekes dologra bukkantam. Minél nehezebb a vizsga, az olvasnivaló, annál jobbak az eredmények. Minél könnyebbé teszi az ember, annál rosszabbak. Ha a gyerekektől azt kérdezed: most adok valami igazán könnyű feladatot, hogy akarjátok majd megcsinálni? Egyedül, vagy csoportban? – azonnal azt mondják majd, hogy egyedül. És ha valami igazán nehezet adok nekik, amiket csak 17 évesek tudnak megoldani, és megkérdem, egyedül, vagy csoportban, azt mondják, csoportban.

A 2013-ban nyert TED-pénzt arra használtam, hogy a módszert elvittem 7 helyre a világban, ezek közül öt Indiában, kettő Észak-Angliában volt. Az indiaiak között volt olyan, ahol semmi nem volt, se villany, se egészségügyi ellátás, se iskolarendszer, a skála másik végén pedig középosztálybeli angol gyerekek voltak. Három éven keresztül vizsgáltam, hova jutnak a gyerekek. Jerry Rothwell, a filmes, készített belőle egy dokumentumfilmet.

Csaknem minden rend, ami spontán alakul ki, mindig a káosz csúcsán jelenik meg. Ez a SOLE: olyan környezetbe teszünk gyerekeket, ami megengedi, hogy önmaguk legyenek, és csak várunk, hogy kialakuljon a rend. És a renddel tanulás is jön. A legrosszabb, ami történhet, hogy visszajövünk öt év múlva, és semmi nem változott, a legjobb pedig, hogy megváltozott a számonkérési rendszer… Nem mi csináljuk a változást, hanem hagyjuk, hogy megtörténjen.

MI AZ OKTATÁS JÖVŐJE?

Ő ausztráliai, nem tudom, mit tesz a gyerekek kiejtésével, de szeretik őt. Az internet folyton megszakad, a technikát rémesen nehéz biztosítani, de itt vannak, a legnagyobb teremben, ahol negyven gyerek tud

Én olyan intézményeket szeretnék, ahol a gyerekek a nagy kérdéseket tanulmányozzák, amelyeket a mediátoraik feltesznek. Úgy hívom őket, hogy „Iskolák a felhőben”. Összeállíthatod a csoportodat, átmehetsz egy másikba, sétálgathatsz köztük, megnézheted, mit csinálnak mások – tehát egyáltalán nem olyan, mint egy osztályterem. Korakati esetleg más, vagy nem más, mint az angliai iskolák, de most ilyet keresünk.

egyszerre dolgozni; itt nagyon jó dolgokat mértünk. Időközben a tanárok szerte a világon csináltak SOLE-ket, már nem is tudom, hogy mennyit, tízezrével az összes földrészen. Úgyhogy itt a következő milliárd ember. Ha jövőre is elhívnak, megmondom, hová jutottak.

SUGATA MITRA: AZ OKTATÁS FORRADALMA Készítette: Simigh Fruzsina

A 2013-as TED Prize győztes polihisztor, Sugata Mitra 1951. február 12-én született Kalkuttában, Indiában. Jelenleg a Newcastle Egyetem Oktatás, Kommunikáció és Nyelvtudomány Karának professzora, valamint az oktatással és képzéssel foglalkozó indiai multinacionális vállalat, az NIIT vezető tudományos munkatársa. Sugata Mitra neve a „Hole in the Wall" című kutatása révén vált híressé. Oktatással és közművelődéssel kapcsolatos munkák sokasága idézi a jeles szakember módszerét.

KORAI TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGA Sugata Mitra az 1970-es években szerzett PhD-fokozatot az Indiai Műszaki Egyetemen (IIT) szilárdtest fizikából. Doktori kutatása során felfedezte, hogy a molekulák struktúrája meghatározóbb hatással van azok funkciójára, mint az őket felépítő atomok. Miután ledoktorált, az energiatárolási rendszerekkel kapcsolatosan kezdett el kutatni, először az Indiai Műszaki Egyetem Energia Tanulmányok Központjában, majd a Bécsi Műszaki Egyetemen. Ezen tudományos tevékenységének eredménye egy új cink-klór elem feltalálása lett (1982), melyet a hadsereg is alkalmaz. Ezen kívül foglalkozott még a villamos energia biológiai rendszereken keresztül történő áramlásával és számítógépes hálózatokkal, az emberi elmével, memóriával és a tanulás témakörével is. Mitra a világon az elsők között volt, aki kimutatta, hogy az idegpályák stimulálásával az Alzheimer-kór mechanizmusa megfejthető (1994). AZ OKTATÁS JÖVŐJE Sugata Mitra a Minimálisan Invazív Oktatás (MIE – Minimally Invasive Education) módszerének kezdeményezője, melynek lényege, hogy a gyerekek

felügyelet nélküli környezetben tanulnak, saját kezdeményezésű kísérleteken és tapasztalatokon keresztül. Ezt bizonyította az 1999-ben Delhi egyik negyedében megkezdett, majd más országokra is kiterjesztett „Holeinthe Wall” kísérlet, melynek keretében szó szerint „lyukat vájt a falba” és az odatelepített számítógépet hagyta, hogy a nyomornegyed fiataljai belátásuk szerint használják. Hamar bebizonyosodott, hogy a gyerekek egy csoportja számára biztosított ingyenes és nyilvános hozzáférés egy számítógéphez és internethez azt eredményezi, hogy a gyerekek önállóan képesek saját számítógép-felhasználási, angol nyelvi ismereteiket fejleszteni és tanulni úgy, hogy az az iskolai jegyeiken is meglátszik, ezen kívül pedig megváltoznak társadalmi interakciós képességeik, önálló véleményt és értékrendet formálnak. Ezt a módszert fejlesztette tovább a SOLE (Self Organized Learning Environment vagy Önszerveződő Tanulási Környezet) programban, amelyről a 2015-ös Brain Bar során is előadást tartott. Mitra arra mutatott rá, hogy egy spontán kialakuló rendre építve, minimális külső beavatkozással lehet hagyni a gyerekeket tanulni, nem kell a tudást és információt beléjük sulykolni. Ha hagyjuk, hogy a gyerekek maguk alakítsanak ki csoportokat egy megfelelően

fotó: Campus Party Brasil

stimuláló, bonyolult, de okos és érdekes kérdés megválaszolása érdekében, akkor olyan fantasztikus eredményeket láthatunk, mint hogy kisiskolások megértik, miként lehetséges, ha egy labdát a falnak dobunk, akkor az Schrödinger elméletének megfelelően előfordulhat, hogy egyszer a fal másik oldalán esik le. Ezen kívül a professzor azt is tapasztalta, hogy rendkívül sok információ meg is ragad a diákok fejében, mert ha egy kérdéskör felkelti az érdeklődésüket, akkor a kutatást folytatják otthon is. A SOLE és Felhő-alapú tanítás megreformálhatja az oktatási rendszert: motiválná a vizsgarendszer megváltoztatását, hogy kreatív feladatmegoldásra ösztönözze a diákokat tárgyi tudás felhalmozása

helyett, mely már jobban megfelel egy munkahelyi csapatmunka helyzetnek. Illetve magát a kérdésfeltevőt is motiválja arra, hogy bonyolultabb és alkalmazkodásra fókuszáló kérdéseket tegyen fel, ne pedig olyat, amelyet az internetes kereső elsőre kiad. A legfontosabb tehát, hogy ne kényszerítsük, hogy a tanulás végbemenjen, hanem hagyjuk, hogy megtörténjen, csoportokban, rendszereződő káoszban, kreatívan, felügyelet nélkül. Kellő iránymutatás és motiváló támogatás mellett az emberek természetes kíváncsisága és alkalmazkodóképessége választ talál bármilyen kérdésre, legyen szó az angol nyelvről, az internetes keresés rejtelmeiről vagy tektonikus mozgásokról.

USP-Sao Francisco Jogi Egyetem, Sao Paolo, BrazĂlia 88

Paulo Roberto Feldmann: A trükk, hogy legyen terved Budapestre a PAGEO Alapítvány meghívására látogatott el, hogy előadásokat tartson a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen, valamint a Külügyi- és Külgazdasági Intézetben. Készítette: Balogh Lilla

Paulo Roberto Feldmann, az Universidade de Sao Paulo egyetem közgazdaságtan professzora és a FIA Management Intézet koordinátora. Egyetemi pályafutása mellett, több mint 25 évet töltött vezető pozíciókban brazil és nemzetközi vállalatoknál. Többek között innovációs vezetőként dolgozott a Microsoft brazil kirendeltségénél, partnerként az Ernst&Young latin-amerikai központjának stratégiai tanácsadás részlegénél és vezető pozíciókat töltött be a Citi-bank, illetve a Philips brazil leányvállalatában, valamint a Banco Safra és Nossa Caixa pénzin-tézeteknél. A tudományos kutatási területe a latin-amerikai management témakörére fókuszál, valamint az innováció és a produktivitás vállalkozásokkal való összefüggéseit vizsgálja.

Széles körű tapasztalattal rendelkezik mind a versenyszférában, mind a tudományos közösségben, miután több multinacionális cégnél is dolgozott vezető pozícióban az évek során, de emellett már több mint 20 éve professzorként is tevékenykedik a Sao Pauló-i Egyetemen. Mit gondol, a középiskolai és felsőoktatási rendszerek mennyire tudnak lépést tartani a világot formáló trendekkel és felruházni a tanulókat megfelelő készségekkel? Úgy gondolom, hogy kifejezetten a fejlődő országokban, és ebbe a kontextusba Latin-Amerika nagy részét is bele kell érteni, az oktatási rendszerek nincsenek arra felkészülve, hogy idomuljanak az elkövetkező években várt gazdasági, technológiai vagy akár energetikai változásokhoz, így nagy kihívásoknak nézünk elébe. Az oktatási rendszerek többnyire túl lassan reagálnak, különösen a technológiai változásokra, mivel ezek manapság nagyon gyakori

és radikális átalakulások, amiket adott esetben a tudományos közösség sem lát előre időben. Ez különösen a fejlődő országokat érinti, mint Brazília vagy más latin-amerikai országok, de a világ más részein sem sokkal jobb a helyzet. Példaképpen, Latin-Amerikában a városiasodás elképesztő mértéke nyomán a teljes lakosság már mintegy nyolcvan százaléka él urbánus területeken, és a világ legnagyobb városai közül is több itt található, mint Sao Paulo, Mexico City vagy Bogota. Ezek a kiterjedt urbánus területek hatalmas kihívásokkal küzdenek a túlzsúfoltság, közlekedés és környezetszennyezés terén. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy már közel vagyunk a kiút megtalálásához, hiszen e problémák kezelésére már döntő többségében létezik technológiai megoldás. Természetesen erre fel kell készíteni az embereket és kiváltképpen a diákokat, amiben az oktatásnak központi szerepe van.

Említette a technológiai változások jelentőségét. Egy 2016-os OECD-felmérés szerint a magasabb szintű gyakorlati IT-készségeket gyakran magasabb fizetéssel és jobb előmeneteli lehetőségekkel honorálják a munkáltatók, mint a hivatalos végzettséget, alacsonyabb IT-készségekkel párosítva. Mit gondol, a formális oktatás hosszú távon elveszítheti a jelentőségét a gyakorlati tanulás és a technológiai készségek dominanciája nyomán? Ez egy nagyon fontos kérdés a jövőre nézve, mivel jelenleg nem foglalkozunk kellő mértékben ezzel a problémakörrel. A növekvő munkanélküliségi ráta nagy gondot jelent Latin-Amerikában, de világszerte is, és a jelenség eredete igen összetett. Az első számú tényező a technológia. Mivel egyre szélesebb körben használjuk a technológiai vívmányokat, sok helyen szükségtelenné válik az emberi munkaerő. A gépek és computerek sok esetben véglegesen felváltják a humán munkaerőt, és bár az átalakulási folyamat során teremtődnek

új munkahelyek, a megszűnt munkahelyek száma messze meghaladja az újonnan kreáltak számát. A második tényező nem más, mint a kapitalista rendszerek krízise világszerte, amelynek hatásai Latin-Amerikában különösen erősen érezhetőek. A tőkebefektetések révén jelentős hozamhoz juthatnak azok, akik jó vagyoni helyzettel bírnak, míg azok, akiknek nincs befektethető vagyona, továbbra is a fizetésalapú jövedelemtől függenek. Ezért a munkahelyek megszűnése is őket érinti leginkább. Egyszóval a gazdagok egyre gazdagabbak, míg a szegények egyre szegényebbek lesznek. Ugyanezen dinamika mentén óriási hatalmi koncentráció zajlik a bankokban, amelyek a világ legfontosabb vállalataivá váltak. Azok a meghatározó globális cégek, amelyek nem a banki szférában működnek, szintén bankokhoz kötődnek vagy bankok tulajdonában állnak. A jelen helyzet a kapitalizmus végét jelezheti, és az embereknek számolniuk kell ezzel a realitással.

Mi áll a krízis hátterében? A kommunizmus és a szocializmus korszaka a Szovjetunió felbomlásával lezárult, mert a rendszer megbukott, de véleményem szerint jelenleg a kapitalizmus szenvedi el története legnagyobb válságát. A szegény emberek száma egyre növekszik, Latin-Amerikában például a lakosság egyharmada él napi kevesebb, mint 10 dollárból, de Ázsiában ugyanilyen ütemben és léptékkel nő az egyenlőtlenség. Európában a válság hatása nem olyan erős, mivel a rendszer megvédi a munkahelyeket és a szociális juttatásokat, így néhány európai országban még jól működik a jóléti állam modellje, de például az Amerikai Egyesült Államokban is komoly problémákkal küzdenek. Ez az első alkalom, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak is szembe kell néznie ezzel a realitással. A vagyonkoncentráció nem egy új keletű jelenség Latin-Amerikában, de senki sem foglalkozott vele, amíg izolált probléma maradt. Most, hogy az Egyesült Államokat is érinti, talán találunk rá megoldást. Az egyenlőtlenséget sokan a legnagyobb globális kockázatként szokták említeni manapság. Erről mi a véleménye? Pár évvel ezelőtt bestseller lett Thomas Piketty, francia közgazdász könyve (Thomas Piketty: Capi-tal in the Twenty-First Century (2013) – a szerk.), aki többek között az Egyesült Államokban is kutatta a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek témakörét. Piketty tézise szerint a tőke hozama konstans módon nagyobb, mint a gazdasági növekedés üteme, így ez hosszú távon a javak koncentrációjához vezet a társadalomban, ami növeli a gazdasági instabilitást és a társadalmi feszültséget, egyszóval krízishez vezet. A városoknak is fel kell készülnie erre a helyzetre, mivel a beáramló munkavállalók hatalmas tömege révén az állami vagy tagállami rendszereknek adott esetben el kell majd tartaniuk egy széles réteget, akik a technológiai változások kapcsán elvesztik a munkájukat, de szükségük van egészségügyi ellátásra, oktatásra és tömegközlekedésre, viszont mindezért nem tudnak adót fizetni. Ez bizony válsághoz vezethet. Változásokról beszélve, egy World Economic Forum-jelentés szerint (World Economic Forum: Fu-ture of Jobs Report, Jan. 2016), a ma iskolába

járó gyerekek 65 százaléka olyan munkakörben fog majd dolgozni, ami még nem is létezik. Mivel a készségek válnak az új gazdaság mozgatórugójává, a készségfejlesztés és a tehetséggondozás a nemzeti fejlődés központi elemei lesznek. Mit gondol, mit tehetnek azért az országok, hogy hatékony programokat hozzanak létre ezen a területen? Kevés olyan ország van a világon, ahol az oktatás igazán haladó lenne. Ilyen Finnország, Svédország és talán valamennyire Németország is, de a legtöbb oktatási rendszer nem készíti fel a tanulókat az új gazdaság elvárásaira és különösen a technológiai változásokra. Körülbelül egy hónapja Brazíliában járt egy finn küldöttség, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a brazil minisztereknek és államtitkároknak az oktatás fejlesztése kapcsán. Ez egy jó kezdeményezés, de a tudásátadás sajnos csak részlegesen hasznosítható, mivel a fejlődő országokban az oktatási rendszerek gyakran igen elmaradottak, és például Brazíliában lehetetlen minden gyereknek biztosítani egy laptopot, míg Finnországban vagy Svédországban ez a normális. A fejlődő országok dilemmája, hogy a rendszer átalakításra szorul és az egyes iskolák támogatásra, de mivel a költségvetés deficites, az állami kiadásokat csökkenteni kell. Márpedig az oktatás az egyik első terület, ahonnan megvonják a támogatásokat a költségcsökkentések során. A szülők számára így az egyetlen alternatíva, hogy a gyerekeiket a privát intézményekben taníttassák. Ám sokaknak nincs ehhez rendelkezésre álló anyagi erőforrása, vagy például időközben elveszti a munkáját, esetleg a fizetése vásárlóerejét. Így ez a probléma egyelőre megoldatlan marad, és igazán nagy kihívás a jövőre nézve, különösen a fejlődő országokban. Könyvében (Paulo Feldmann: Management in Latin America, Threats and Opportunities in the Globalized World, 2014) arról értekezett, hogy vannak bizonyos gazdasági fejlődést meghatározó tényezők, amelyek nem írhatók le a hagyományos közgazdaságtani elméletekkel, és sokkal inkább a nemzeti értékekhez kötődnek, amik generációkon keresztül öröklődnek és meghatározzák az emberek viselkedését. Milyen értékekre utal, és ezek hogyan befolyásolják a fejlődést? A kultúrának nagyon nagy hatása van a managementmódszerekre, és ez azért létfontosságú megállapítás, mert a nagy cégek központi jelentőséggel bírnak országaik számára.

Az országok hatalma globális vállalataik számán alapul. Például az Egyesült Államok erős, mivel a 2000 legnagyobb vállalat egynegyede amerikai, de Japán is nagy gazdasági hatalommal bír, mivel az ő részarányuk 10-12%. Latin-Amerikában ugyanígy létezhetnének fontos vállalatok, de nincsenek. Ennek az egyik oka a management módszerekben keresendő.

bőripar vagy a design. Ezek a vállalkozások együttműködnek egymással, és így a nagy versenytársakkal is szembe tudnak szállni. Ezt a konzorciumalapú együttműködési modellt tudatosan támogatja a gazdaságpolitika, hogy az egy szektorban működő cégek közvetlenül szövetkezzenek, és például közösen exportáljanak. Ilyen tipikus konzorcium a Benetton, ami számtalan kisebb céget tömörít.

„A management nem univerzális, nem ugyanolyan minden országban, a kultúra függvényében változik.”

Ez egy nagyon előnyös modell, aminek a bevezetése mellett hosszú évekig érveltem Brazíliában is, de sajnos a törvényi környezet kialakítása túlságosan nehézkesnek bizonyult. A Fecomercio (Federação do Comércio do Estado de São Paulo – Sao Pauló-i Ke-

A management nem univerzális, nem ugyanolyan minden országban, a kultúra függvényében változik. Michael Porter írta, hogy a management nem tudomány, mint a fizika, mivel akkor ugyanolyannak kellene lennie a világon mindenhol, pont úgy, ahogy a gravitáció is állandó vagy a periódusos rendszer is ugyanazokat az elemeket tartalmazza. Ezzel szemben a management más Amerikában, Magyarországon vagy Brazíliában, az adott kultúrától függően. Néha a kultúra negatívan befolyásolja a managementmódszereket, és ez problematikus lehet. Brazíliában például a család nagyon fontos, így egy új cég alapításakor a vezető pozíciókat a családtagoknak tartják fenn. Ez a gyakorlat az Egyesült Államokban elképzelhetetlen lenne, mivel ott a szakmailag legfelkészültebb jelöltet preferálják. De sok olasz multinacionális cég is családi alapokon működik, és mégis sikeresek nemzetközi viszonylatban is. Ez egy nagyon jó példa, valóban Olaszország az egyetlen hely a világon, ahol ez a modell sikeresen működik, de ez is csak kisebb cégekkel. Véleményem szerint az olasz gazdaság egyik legfontosabb eredménye, hogy egy olyan működési modellt állítottak fel, ami nagyon kedvező a kis- és közepes vállalkozásoknak. Ha belegondolunk, jellemzően nincsenek nagy olasz vállalatok, csak egy-kettő, mint a Pirelli vagy a Fiat, de az olaszok nagyon versenyképesek az olyan szektorokban, ahol jellemzően a kis- és közepes vállalkozások dominálnak, mint a textilipar,

reskedelmi Szövetség) elnökeként, több kormányzóval és miniszterrel is tárgyaltam a konzorciumok létrehozásával kapcsolatos szabályozási környezetről, de sajnos nem jártam sikerrel. Vajon miért? Brazíliában a politikusokat a nagy cégeknek köszönhetően választják meg, mivel ők fizetik a kampányok költségeit. A nagy cégek pedig nem akarnak olyan törvényeket, amelyek a kis versenytársakat védenék. Röviden ez az oka annak, hogy miért nincsenek Brazíliában konzorciumok. A kérdés nagyon is jogos, mivel a brazil kultúra igen hasonló az olaszhoz, Sao Paulóban pedig különösen erős az olasz hatás, hiszen a város közel fele olasz leszármazott, de a politikai lobbi okán nem sikerült egy hasonló gazdasági modellt kreálnunk, mint Olaszországban. Gondolja, hogy Magyarországon működhetne egy hasonló modell? Fontos erőforrás a képzett munkaerőállomány, mivel nagy hagyománya van a reál tantárgyak oktatásának és a műszaki tanulmányoknak, mint ahogy ezt Nobel-díjas tudósaink is fémjelzik. Magyarországnak roppant fontos kitörési pont az oktatás minősége, ami igen magas színvonalú. Nem vagyok a magyar gazdaság szakértője, de mikor érkezésem előtt megnéztem a legfontosabb vállalatok listáját a régióban, főleg bankokat találtam, ugyanúgy, mint Latin-Amerikában. Ezért lenne fontos létesíteni egy olyan mechanizmust, ami a bankok erejét az oktatásba csatornázza. Hogyan lenne ez lehetséges? Brazília esetében, habár szinte hihetetlennek hangzik, a bankok nem hiteleznek a cégeknek és a magánszemélyeknek, mert szívesebben forgatják a pénzüket részvény- és kötvénypiacon.

Estaiada híd, Sao Paolo, Brazília 93

Ezzel párhuzamosan, a KKV-k hatalmas nehézségekkel küzdenek. Csak a múlt évben félmillió brazil KKV ment csődbe. Egy ismert folyóirat munkatársai utánajártak ennek a témának, és közel kétezer vállalkozót interjúvoltak meg, hogy kiderítsék a tömeges csőd okát. A fő ok pedig nem volt más, mint a hitelezés hiánya. Brazíliában a bankok erősek, de kevés hitelt helyeznek ki a helyi KKV-k részére. Ezért kell ösztönözni a bankokat arra, hogy fektessenek a helyi gazdaságba, ígéretes projektekbe, járuljanak hozzá az ipar fejlesztéséhez és új munkahelyek teremtéséhez.

start-up működik, mint az Egyesült Államokban. Mégis hogyan lehetséges, hogy egy ország, ami kisebb, mint Sao Paulo városa vagy éppen Magyarország, utolérje Amerikát? Ezen sikeres modell három fő összetevője az ösztönzés a cégalapításhoz, a vállalatok és az egyetemek közötti szoros együttműködés és végül az üzleti inkubátorok aktív működtetése. Izraelben 450 inkubátor működik, míg Sao Paulóban összesen egy. Márpedig a kis cégek támogatásához szükség van az inkubátorokra, különösen a technológiai szektorban. Ez véleményem szerint, egy alapvető nemzetstratégiai kérdés. Ha egy nemzet előre akar jutni, szüksége van tudatos fejlesztéspolitikára.

Mit javasolna Magyarország esetében? Magyarország esetében ki kellene használni az oktatás magas színvonalát, és kellő támogatást adni az embereknek, hogy vállalkozzanak, alapítsanak start-up cégeket, főleg a technológiai szektorban. Ez egyáltalán nem elterjedt gyakorlat. Az egyetlen ország, ahol ezt sikerült intézményesíteni, az Izrael, a start-up-ok hazája. Egy könyv is megjelent ebben a témában, ami a „Start-up nation” címet kapta (Dan Senor: Start-up Nation: The Story of Israel's Economic Miracle, 2011 – a szerk.), mivel Izraelben ugyanannyi

Hogy lehet ilyen tudatos fejlesztéspolitikát megvalósítani a gyakorlatban? Van egy példa, amit gyakran említek az diákjaimnak, mégpedig, hogy mi a különbség Latin-Amerika és Ázsia között, hogy miért előzte le a fejlődésben olyan látványosan Latin-Amerikát az ázsiai régió az elmúlt ötven évben. Ha összehasonlítjuk Brazíliát Dél-Koreával ötven évvel ezelőtt, az egy főre jutó jövedelem szempontjából, bizony Korea sokkal szegényebbnek számított, mint Brazília.

Paulista Avenue, Sao Paolo, Brazília

„Korea készített egy hosszútávú fejlesztési tervet, és ehhez tartotta is magát. Nekünk Latin-Amerikában nincsenek terveink, és nem is készítünk terveket. Miért nem?” Ez a helyzet azóta 180 fokos fordulatot vett. Vajon mi a trükk? A trükk, hogy legyen terv. Korea készített egy hosszútávú fejlesztési tervet, és ehhez tartotta is magát. Nekünk Latin-Amerikában nincsenek terveink, és nem is készítünk terveket. Miért nem? Mert van egy elképzelés, miszerint terveket készíteni ellenkezik a szabad piac elveivel. A piacnak kell uralkodnia. Ez egy ideológiai kérdés, ami különösen az amerikai hatás következtében erősödött meg a kilencvenes évek során, a washingtoni konszenzus nyomán.

Mesélne a washingtoni konszenzus latin-amerikai hatásairól? A Szovjetunió összeomlásával és a hidegháború végeztével, az Egyesült Államok külpolitikai irányváltást eszközölt. Úgy látták, hogy szükségessé vált megnyitni a piacokat az amerikai cégek számára, ezért ratifikálták a washingtoni konszenzust. A konszenzus dióhéjban ezt üzente az országoknak: nemzetek, nyissátok meg az import piacokat, ne védjétek az iparotokat, a cégeknek versenyezniük kell! Ne tűrjetek meg állami vállalatokat, privatizáljatok mindent! Így az állam, mint piaci szereplő, elviekben szükségtelenné vált, ha úgy tetszik, kiiktatták a piac érdekében. De ez a retorika csak a világ többi részére volt érvényes, mivel az amerikaiak maguk nem követték. Az Egyesült Államokban az állam továbbra is erős piaci szereplő maradt. A szabad piac uralmának és az állam kiiktatásának szorgalmazása viszont szörnyű következményekkel járt a latin-amerikai régióban. Mivel ezek voltak az elfogadott irányelvek, minden országnak követnie kellett őket, ha IMF vagy Világbank-támogatásért szerettek volna folyamodni.

Így mindenki követte az előírásokat, amelyeket a három washingtoni székhelyű szervezet, az IMF, a Világbank és a WTO diktáltak. Az előírások követése azt is jelentette, hogy az országok nem terveztek tovább, és lassan elvesztették ezen képességüket. Ezzel szemben Ázsia nem fogadta el a washingtoni konszenzust, hiszen geopolitikai szempontból nem álltak olyan erős USA-behatás alatt, mint Latin-Amerika. Ez lehet tehát az egyik oka a regionális különbségeknek a gazdasági fejlődésben Latin-Amerika és Ázsia között? Dél-Korea, Japán, India, Kína, az ázsiai kis tigrisek sikere mind onnan ered, hogy jó terveket készítenek és ezeket végre is hajtják, még akkor is, ha közben kormányváltás történik. Ez egy nagyon fontos aspektus, hiszen a tervezés időtávja 20 vagy akár 30 éves is lehet, például Kína esetében. A tervek alapvetően nem változnak, esetleg módosítják őket, ha erre komoly szükség van, de ez nem befolyásolja a végrehajtásukat. Ehhez képest Latin-Amerikában nemcsak, hogy gyakran váltunk kormányt, de semmilyen tervet sem készítünk a jövőre nézve, ami rövidre fogva megmagyarázza, miért maradtunk le a technológia, az infrastruktúra és az energetikai szektorokban.

A városiasodás kapcsán, már beszéltünk a kihívásokról, de a negatívumok mellett, a városok a kutatásfejlesztési tevékenységek központjai is. Egy OECD-felmérés szerint (OECD: Trends Shaping Education 2016) a városok több szabadalmat regisztrálnak, mint az ország összes többi része, mind a 16 vizsgált OECD-országban. Stockholm vagy Párizs fontos központok, de vajon Budapest is lehet ilyen regionális hub a kelet-közép-európai régióban? Úgy gondolom, hogy nagy potenciál rejlik Budapestben, hogy regionális kutatásfejlesztési központ legyen, mivel a legfontosabb feltétel adott, ami nem más, mint a magasan képzett munkaerő. Véleményem szerint szükséges lenne megerősíteni a fejlesztési politikát, hogy stimulálja a technológiai innovációk megjelenését. Ez a támogatás mind pénzügyi, mind jogi szempontból fontos, hiszen a technológiai vállalkozásoknak kezdetben védelemre van szükségük, hogy megerősödjenek és versenyezni tudjanak a nagy cégekkel. Itt nemcsak a szabadalmakra gondolok, mivel átfogó jogi-gazdasági védelem hiányában a nagy cégek vagy tönkreteszik, vagy megvásárolják a feltörekvő vállalkozásokat. Gyakori eset, hogy egy ígéretes vállalkozás túlél három, négy vagy öt évig, de aztán megveszi őket

„Dél-Korea, Japán, India, Kína, az ázsiai kis tigrisek sikere mind onnan ered, hogy jó terveket készítenek és ezeket végre is hajtják.” egy nagy cég. A Skype például egy nagyon reményteljes európai cég volt, de most már egy Microsoft leányvállalat. Ezért fontos, hogy felépítsük a szükséges védelmet a kisebb cégek számára, hiszen ennek hiányában a nagy cégek egyre erősebben koncentrálódnak, és a helyi ipar nem tud fejlődni. A technológiai vállalkozások segítése és védelme mellett mi lehetne fontos kitörési pont a közép-európai régió számára? Amit még mindenképpen szeretnék hangsúlyozni Közép-Európa kapcsán, hogy általában szorosabb gazdasági kapcsolatokat kellene kiépíteni Latin-Amerikával, mivel a gazdaságaink komplementer jellegűek. Latin-Amerika jóval gazdagabb

természeti erőforrásokban és nyersanyagokban, mint a közép-európai régió, de hiányzik a képzett munkaerő, amit viszont importálhatnánk akár innen. Csak egy történetet említenék ennek kapcsán: mivel két-három évvel ezelőtt orvoshiány volt Brazíliában, Dilma Elnök asszony úgy döntött, hogy Kubából hív meg orvosokat, hogy azok Brazíliában dolgozzanak. Eleinte nagyon élesen kritizálták ezért a döntéséért, de idővel rendkívül eredményesnek bizonyult a kezdeményezés, mivel a kubai orvosok fantasztikus szakemberek. Orvosok mellett szükségünk lenne mérnökökre is, akik lehetnének akár magyarok, lengyelek vagy csehek. Én rengeteg kiaknázatlan lehetőséget látok és úgy érzem, mindenképpen érdemes lenne szorosabbra fűzni az együttműködést Latin-Amerika és Kelet-Közép-Európa között.

Budapest

STANFORD ÉS SZINGAPÚR: A KOMMUNIKÁCIÓOKTATÁS KÉT ÚTJA Készítette: Körtvélyesi László

A periodikák elterjedésével megszülető, majd a filmszínházak, filmhíradók, és a rádiópropaganda korában felnövő kortárs média és kommunikációtudomány keresi a helyét a világban. A modern kommunikációkutatás az interaktív, alulról építkező, digitális 21. században ezerarcú interdiszciplína lett.

Mindenhez érteni, de semmihez sem igazán

Polihisztor sajtósok vagy kreatívipari szakértők

Minden egyetem minden kara (az orvostudománytól a közgazdaságon át a testnevelésig), és minden magára valamit adó intézet érzi, hogy sorozatosan olyan határterületekbe ütközik, amelyeket képtelen kezelni saját eszköztárával. Természettudományok szociálpszichológiai problémákba botlanak, társadalomtudományoknak pedig informatikai és politikai kommunikációval kapcsolatos kérdéseket kell megválaszolniuk, hogy továbbléphessenek.

A legtöbb egyetem társadalom vagy bölcsészkarán a kommunikáció és médiatudományok lényegében újságíróképzést takar. Oknyomozók, rádió- és tévériporterek, digitális média újságírói mind ugyanazzal a sajtós attitűddel felvértezve kerülnek ki a munkaerőpiacra. Ez lényegében a nyugati minta.

Az útkeresés közben a kommunikáció magába olvasztotta a retorikai képzést, a szépírást, a szociálpszichológiát, az újságírást, az alapvető gazdasági, jogi és informatikai ismereteket… Ma már értelmezéstől függően szinte minden egyetem kurzuskínálatába belefér a kommunikációszak. Ugyanakkor ezek a sokszor hasonló nevű, de különböző marketing, design, újságírás, digitális média szakiránnyal rendelkező diplomák nem összeegyeztethetőek egymással. Két kiragadott példával szemléltetném a piaci és a közösségi megközelítés előnyeit, amellyel rendet teremthetünk a kommunikációkutatás zavaros erdejében is.

Más karokon van marketinggel, informatikával, vagy szociálpszichológiával vegyített kommunikációoktatás is, de ezeken konkrétan egy-egy szakterület kommunikációs problémáira specializálódva keresik a választ. Így az önálló kommunikációoktatás szempontjából ezeket elsősorban mérnöki, közgazdász, szociológiai diplomáknak tekinthetjük. A Szingapúri Nemzeti Egyetem (NUS) megfordította a kérdést, és nem egy-egy szakterület problémáira akart reagálni, de nem is az újságírás felől közelítette meg a kommunikációoktatást. A NUS a kreatívgazdaság igényeit elemezte, majdegy olyan intézetet (tanszéket) állított fel, amely az új technológiákon alapuló kommunikáció szerepét vizsgálja és oktatja. A Szingapúri Nemzeti Egyetem szerint a kommunikációs szakértők a kreatívipar igényeit elégítik ki legyen

NUS, Szingapúr

szó politikai blogokról vagy akár videójáték-tervezésről. A modern média tanszéket egy különleges társadalomtudományi intézetben helyezte el az Egyetem, ahol gyakorlati alapú kommunikáció oktatás mellett helyet kaptak a közgazdaságtani és az urbanisztikai fókuszú társadalomföldrajzi valamint politikatudományi tanszékek is. A NUS ezzel a hibrid intézettel a kreatívipari piaci igényekre ad választ, olyan jól, hogy a QS Ranking alapján a NUS Ázsia legjobb egyeteme: gyakorlati és vállalkozószellemre épülő oktatásuk –társadalmi, gazdasági és technikai fókuszával – világszínvonalú képzést nyújt. Stanford és a klasszikus út – a kommunikációoktatás nyugati mintája A kreatívipar, az üzleti kommunikáció, a PR, és az informatika is jól képzett kommunikációs szakembereket vár. A nyugati felsőoktatási intézmények, hogy kielégítsék ezeket a piaci igényeket különböző szakokon (karokon és egyetemeken) specializálódott hallgatókat képeznek. Kommunikáció- és médiaoktatás égisze alatt a nyugati egyetemek többsége tágan értelmezett újságíró- és riporterképzést tart. Ezzel párhuzamosan a pszichológia és pedagógia karokon általában

elméleti kommunikációval foglalkoznak. Gazdasági karokon kommunikációmanagementtel és marketinggel. Informatikai karokon pedig az online médiától egészen a játékfejlesztésig terjed a kurzuspaletta. Mindeközben a kreatíviparban dolgozók jelentős hányada érkezik művészeti egyetemekről is. A Stanford Egyetemen a hagyományos újságíróképzés folyik. A kurzusokon a sajtóra és a médiaiparra koncentrálnak, így a képzés központja a bölcsészkar (School of Humanities & Sciences) Kommunikáció Intézete. Ugyanakkor az Intézet nagyon fontosnak tartja az interdiszciplináris oktatást, ezért szorosan együttműködik más stanfordi intézetekkel. A doktori iskolájukban minden doktorandusznak kell egy külső, másik intézethez tartozó konzulenst is találnia, példaként a nyelvi, jogi, mérnöki és orvosi doktorátussal rendelkező konzulenseket sorolják fel. Azonban Master és Bachelor szinten a kommunikáció és kreatívipar tágabb köreinek eléréséhez szükséges tudást különböző más karokon (School of Business, School of Engineering…) áthallgatással, vagy akár teljes szakfelvétellel sajátíthatják el a hallgatók. A stanfordi modellt azért nevezhetjük klasszikusnak, mert bár a kurzuskínálatban szerepel a „new media” azaz a nem hagyományos vagy új kommunikációs eszközök elemzése, de ez nem hangsúlyos elem.

„Kommunikáció, ami alkot. […] Az intézet egymásba olvasztja a társadalomtudományokat, a humán, a művészeti, a számítástechnikai, a tervezői és mérnöki tudományokkal, hogy az új és éppen kialakuló média kontextusában adjon helyet az oktatásnak, kutatásnak és gyakorlati felhasználásuknak. A multidiszciplinaritás tudományközpontú megközelítése fémjelzi intézetünket, különböző paradigmák összeolvasztásával vezető szerepet töltünk be az új média gyakorlatának terjesztésében. […] A [kommunikáció] tanítást és a kutatást kibővítettük társadalmi, kulturális, filozófiai, gazdasági, ipari és szabályozási perspektívával.” / Mohan J. Dutta a Kommunikáció és Új média intézet igazgatója / Foglalkoznak például vizuális kommunikációval is (azaz ebben az esetben adatmegjelenítéssel), de ez is elsősorban sajtószemléletű (Computational Journalism, Data Journalism). A Kommunikációs Intézet célja olyan polihisztor szakemberek képzése, akik értenek a szociálpszichológiához, általában a társadalomtudományokhoz, a joghoz, kicsit a gazdasághoz is. Ez a tudásbázis tökéletesen alkalmas egy felkészült, a nyilvánosság számára értéket előállító sajtómunkatárs eszköztárához, azonban nem célja, hogy lefedje a teljes kreatívipar palettáját. Szingapúr NUS modell – geográfia, gazdaságtan, kommunikáció egy helyen A szingapúri modell a stanforditól teljesen eltérő: szakítottak a klasszikus felfogással és összeolvasztva egy olyan bölcseleti és társadalomtudományi kart hoztak létre, amelyben kommunikáció mellett a közgazdaságtani, a politikatudományi és a földrajzi intézetek is helyt kaptak. A Szingapúri Nemzeti Egyetemet (National University of Singapore) 1905-ben alapították, a legrégebbi felsőoktatási intézmény Szingapúrban. Kínai kutatóorvosok petíciójával indult és brit alapokon, brit támogatással épült fel még Szingapúr gyarmatvárosi korában. Ma már

100

városállam legnagyobb felsőoktatási intézménye és Ázsia első számú egyeteme. A kutatásegyetem széles körű fókusszal az orvostudományon keresztül a bölcsészkaron és egy neves business schoolon át a mérnöktudományokig szinte miden szakmai igényre képzést ajánl. Az Egyetem vezetése büszke vállalkozóközpontúságukra, és hogy minden kurzusban megjelenik a vállalkozói szellem oktatása, a felhasználhatóság és a gyakorlati megvalósítás dimenziója is. Érdemes kiemelni a Yale-NUS kart, ami lényegében a Yale egyetem kihelyezett bölcsészkara Szingapúrban. A karon jogi és MBA diplomát is lehet szerezni. A NUS Business school a szokásos Bachelor és Manager képzések (mint pl. kettős BBA+jogi, vagy BBA+programozói, vagy BBA+kommunikációtudományi diplomák) mellett kísérleti oktatást is szervez: gyakorlati szemináriumokkal multinacionális cégeknél, éles döntésekkel, de szerveztek vezetőképzést a Góbi sivatagba is. Érdekesség, hogy az alapozó kurzusok között kötelező elvégezni egy Globalizáció és Új Média modult is mindenkinek, valamint a szakok felépítésében is nagy hangsúly kerül a digitális, a gazdasági, a politikai valamint a területi dimenziók mélyreható tanulmányozására. Mester és doktori képzésben olyan

modulok közül választhatnak a hallgatók, mint: hálózatos társadalom, politikai kommunikáció, állam és civilek az informatika korában, számítógép mint környezet, technológiai megvalósítás, Informatikai és kommunikáció-technológiai (ICT) fejlesztések… Konklúzió A technológia-intenzív kreatívipar lehet korunk egyik húzóágazata. Ahhoz, hogy ezt a gyorsan fejlődő iparágat megfelelő szakemberekkel lássuk el, újra kell gondolnunk a kommunikációval foglalkozó felsőoktatási gyakorlatot is. Két külföldi jó példa áll előttünk, a Stanfordon tapasztalt klasszikus nyugati újságíróképző modell (ami most is jellemző Magyarországon), valamint a szingapúri kutató, designer és menedzserképző modell. A standfordi képzés azért sikeres, mert a bölcsészettudományi kommunikációs intézetben rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek az interdiszciplinaritásra: tehát a kommunikáció tanszék ad oktatókat és kurzusokat más szakoknak és intézeteknek, valamint hallgatóikat is arra bíztatják, hogy lépjenek kapcsolatba más karokkal diplomamunkájuk kidolgozásához.

Ez lényegében a sajtó gyakorlatának felel meg (a sajtó külső elemként fogja össze a különböző diszciplínákat), amelyben a világra nyitott, széles körű elméleti tudással felvértezett kreatív szakembereket képeznek, akik karrierjük során szakosodnak (pl. kreatív igazgatók lesznek egy cégben, vagy szerkesztők egy tévénél). A szingapúri egyetem sikerét pedig az adja, hogy különböző, a klasszikus felfogásban eltérő intézményekhez tartozó intézeteket (Közgazdaságtani, Politikatudományi, Földrajzi, Kommunikációs, Szociológiai tanszékeket) helyezett egyetlen kar alá és az oktatást az új médiához és a kreatíviparhoz társítható gyakorlati problémáknak szentelték. Az itt képzett hallgatók nem elsősorban újságírók, hanem kutatók és tervező szakemberek (az újságírás csak specializációként jelenik meg). Ez a modell az ipari és vállalati gyakorlatnak felel meg (ahol a marketing és kommunikációs osztály felel a dizájn, menedzsment, kríziskommunikáció, új technológiák használata, PR, nemzetközi kulturális, és egyéb kreatívipari… kihívásokra).

Pénz és beszéd - oktatástörténeti párhuzamok Több ezer éve használunk pénzt, a különböző javakért folytatott küzdelem formálta történelmünket, mégis a közgazdaságtanra, mint önálló tudományágra csak a 18. századtól tekinthetünk, addig lényegében a filozófia része volt és csak az ipari forradalom után vált külön, széles körben oktatott diszciplínává. A kommunikáció még a közgazdaságtannál is ősibb gyökerekkel rendelkezik, mégis csak a tömegkommunikáció szerepének és erejének felismerése után vált a mai értelemben vett önálló tudományággá. A média- és kommunikáció oktatás gyökerei az ókorban keresendőek, amelyek a retorika, nyelvtan és logika kötelező triviumán keresztül öröklődtek tovább a középkorban. A periodikák megjelenésével, majd nyelvfilozófia, nyelvelmélet és pszichológia unokatestvéreként jelenik meg az uralkodó tudományágak körében a média és kommunikációelmélet. A rádió és a film, majd a televízió gyors térhódítása elhozza a tömegkommunikáció korát. A média szerepének és erejének felismerése tette szükségessé, hogy a felsőoktatásban helyet kapjon, és megfelelő eszköztárral választ adjon a tömegtájékoztatás, a propaganda, a politikai kommunikáció és a kreatívipar kérdéseire.

101

A kreatívipar ipari forradalma Az Egyesült Királyságban 2013-2014 között 2,8 millió ember dolgozott a kreatívgazdaságban ez 8,8%-a teljes munkavállalói piacnak. A brit kormány azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Európa legerősebb és a világ egyik legnagyobb kreatív gazdaságát hozza létre 2020-ra. Ezért David Cameron kinevezett egy kreatíviparért felelős államtitkárt és elindította a CREATE UK programot, amelynek egyik pillére a kreatív oktatás fejlesztése 1) a következő generációra szabott oktatási rendszerrel, 2) munkavállalói kompetenciák fejlesztésével, továbbképzésekkel. A brit kormány célja tehát, hogy a fiatalok a kreatív, technológiai, tudományos és vállalkozói tantárgyak egyfajta fúziójában vagy kombinációjában tanulhassanak. Nagy-Britanniában a STEAM (gőz) oktatási alapelv bevezetésével szeretnék megújítani a köznevelést (Create UK). A gőzgépek hozták el az ipari forradalmat, az elnevezés a kreativitás, a humán és művészeti tudományok, valamint az ipar kapcsolatára is utal. Az oktatási rendszernek támogatnia kellene a kreativitást fókuszban STEAM-mel. (Science - Tudomány, Technology - Technológia, Engineering Tervezés, Art - Művészet és humántudományok, Math - Matematika). A korábbi STEM betűszóba így bekerül az „Art” is. Az angol stem szelepet jelent, míg a steam gőzt.

NUS, Szingapúr 102

National University of Singapore A National University of Singapore 17 karral és iskolával rendelkezik és közel 2000 modult tartanak egy szemeszterben. A QS World University Rankings 2016-os felmérése alapján a világ 12. legjobb egyeteme.

Az egyetem 17 kara

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Bölcsészettudományi divízió

Ázsiatudományi divízió

Politikatudomány

Szociális munka

Szociológia

Társadalomtudományi divízió

Közgazdaságtan

Földrajz (urbanisztika)

Pszichológia

Kommunikáció és Új média Az egyetem Kommunikációs és Új Média intézete világhírű, Ázsiában QS rangsor felmérése alapján az első, a világ összes egyetemét tekintve pedig az előkelő 12. helyen szerepel.

Kommunikációkutatás

Interaktív tervezés

Kommunikációmenedzsment szak

A média társadalmi, politikai és gazdasági dimenziót vizsgálja, elsősorban elméleti keretek között, a legújabb kommunikációs eszközökre fókuszálva.

Az ember és számítógép közötti interakciót helyezi középpontba, nagy hangsúllyal a projektalapú gyakorlatra, aminek célja egy elméleti alapokon nyugvó kész design portfólió kialakítása.

Alkalmazott kutatásokon és stratégiai tervezésű gyakorlati kommunikáción alapuló P.R. képzést ad, az új médiára specializálva.

Példa a kurzuskínálatból:

adat-vizualizáció, felhasználó-központú tervezés, területi alapú tervezés, nyilvánosság és tervezés, digitális humán interaktív történetvezetés…

válságkommunikáció, stratégiai és kampány-kommunikáció, kommunikáció a tudományban, az egészségügyben, vállalati közegben, új média szervezetek, vállalati felelősségvállalás…

Példa a kurzuskínálatból: digitális közgazdaságtan, kormányzás és új média, kiberbűnözés, nemzetközi információgyártók, tudománymenedzsment, kreatív és kultúripar, szellemi tulajdon, új média és etikai kérdések…

103

HÁLÓZATOK ÉS TUDÁS 104

105

106

A KONTROLL, A SEJTBIOLÓGIA ÉS A SIKER Interjú Barabási Albert-Lászlóval, készítette: Gere László

Barabási Albert-László napjaink magyar tudományos életének egyik legismertebb és legtöbbet idézett szereplője, neve egybeforrt korunk legdinamikusabban fejlődő területével, a hálózatkutatással. A kutató 2016. február 18-án előadást tartott a hálózatelméletről a PAGEO Klub keretében, a következőkben pedig a vele készített interjú olvasható.

Barabási Albert-László Erdélyben, Karcfalván született, bölcsész családban. Csíkszeredára járt gimnáziumba, ahol szobrászatot is tanult, majd fizikából diákolimpiát nyert. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen fraktálelméletből diplomázott, majd a Bostoni Egyetemen, H. Eugene Stanley vezetése alatt szerzett doktori fokozatot 1994-ben. Ezután az IBM alkalmazta, itt került közelebbi kapcsolatba a később szakterületévé vált hálózatelmélettel. Munkája 1999-ben a skálafüggetlen hálózatok felismeréséhez vezetett, megalkotta a Barabási-Albert-modellt, mely leírja a világháló, valamint a komplex anyagcsere-rendszerek és genetikai rendszerek szerkezetét. 2007-ig az Indiana állambeli Notre Dame Egyetem professzora volt, ma a bostoni Northeastern Egyetemen tanít, ahol az intézmény Komplex Hálózati Kutatóközpontjának vezetője. Ezen kívül a Harvard Egyetem orvosi karán is tart órákat. Tagja az Amerikai Fizikai Társaságnak, az MTA és az Academia Europaea külső tagja. 2003ban a Wired az év tudósának választotta. A világhírű hálózatkutató 2016. február 18-án tartott előadást a PAGEO Klub keretében arról, men�nyire átszövik életünket a hálózatok, majd interjút

adott a HUG magazin számára jelenlegi kutatásairól, a hálózatelmélet geopolitikai kapcsolódásairól. Jelenleg mik a kutatásod legfontosabb irányai? Milyen kérdésekre keresitek most a választ? Pillanatnyilag három csoportunk kutat a laborban. Az egyik kérdés, amit feszegetünk, az az, hogyan lehet hálózatokat kontrollálni: az elmúlt kb. 15 évben azzal foglalkoztunk, hogyan néznek ki a hálózatok, most már egyre inkább felmerül, hogy mi történik ezeken a hálózatokon, és hogy milyen eszközeink vannak arra, hogy a folyamatokat valamiképpen befolyásoljuk. Ezt kontrollnak nevezzük már csak azért is, mert az eszköztár, amit használunk hozzá, a kontrollelméletből jön a mérnöki tudományokon belül, ezt próbáljuk kiterjeszteni hálózatokra. A másik irány a sejtbiológián belüli hálók megértése, kimondottan a betegségek megértésére fókuszálva. A cél az, hogy létező betegségekre valamilyen gyógymódot találjunk, vagy a betegek állapotán változtassunk. A harmadik pedig összefogja a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos problémákat: ezen belül most a sikerrel, konkrétan a tudományos siker kérdésével foglalkozunk, azzal, hogy egy csomópont a hálózaton belül hogyan emelkedik ki a többiek közül, egy

107

tudományos életpályát hogyan lehet kvantitatívan leírni, hogyan lehet megjósolni egy szakdolgozat potenciális hatását számszerűsítve. Tehát ez a három terület fut most: a kontroll, a sejtbiológia és a siker. A Behálózva című könyved központi témája a számítógépes hálózatok voltak, amik a Villanásokban is folytatódtak, a Harvardon a sejtek hálózatát kutattad - mi az a hálózat, ami ma a legjobban foglalkoztat? Nálunk a témák folyamatosan nyílnak és záródnak le. Az internettel egyáltalán nem foglalkozunk már vagy tíz éve. A Villanások című könyv például az emberi mozgásról szólt, de az a kutatás is véget ért. Ahogy a témák kiöregednek, lezárjuk őket, nem görgetünk magunk előtt ilyen „csontvázakat”. Mások sem folytatják ezeket a témákat? De, mások csinálják, csak van egy bizonyos eszköztár, ami a kezünkben van, és azzal bizonyos szintű eredményeket el lehet érni. Utána már csak deriváljuk ugyanazokat a kérdéseket, és nem lehet nagy mértékben újat kihozni belőle. Ilyenkor, ha megjelenik egy számunkra izgalmas, új terület, akkor átcsoportosítjuk a kutatókat arra a témára. A rendszer ebből a szempontból jó, mert a diákok végeznek, a posztdoktorok elmennek egyetemi tanárnak, és akkor a kiöregedett témában már nem veszünk fel új embereket, hanem más témában erősítünk. A jövőben milyen alkalmazási területei lehetnek a modellednek, illetve melyik téma foglalkoztat a legjobban jeleneg? Mind a három fent említett téma egyszerre foglalkoztat. A hálózatkutatás segítségével nagyon-nagyon sok mindennel lehet foglalkozni. Vannak, akik térbeli hálózatokkal foglalkoznak, ami esetleg a geopolitikához állhat közelebb, lehet a világhálóval, szociális hálókkal, nyelvi hálókkal foglalkozni és így tovább, a terület nagyon gazdag. Mi most pillanatnyilag ezt a hármat vállaltunk fel, a jövőben a következő potenciálisan feljövő nagy téma az agy lesz. Pontosabban az agybeli hálók megértése, mert egyre jobb adatok várhatóak, ezért abba az irányba fogunk valószínűleg elmozdulni. Az, hogy merre tudunk mozogni, attól is függ, mely területekről jönnek olyan minőségű adatok, melyek a mi eszközeink számára már hasznosak, de még nem lerágott csont a téma.

108

Mit tanácsolnál azoknak a fiatal kutatóknak, akik a hálózatelméletben szeretnének elmélyedni? Nagyon sokan jönnek hozzám ezzel a kérdéssel, ilyenkor mindig azt beszéljük meg, mi az, ami téged érdekel, és akkor azon a részterületen belül próbálunk neked valamit keresni. Ha azt mondod, te mindenáron biológiai rendszerekkel akarsz foglalkozni, akkor nem fogok neked szociológiai problémát adni. A másik, amit meg kell nézni, hogy hol vannak a nagy kérdések. Két nagy kérdéscsomag van: először is az alapkutatás területén a hálózatok struktúráját már nagyon jól értjük, a dinamikáját viszont még nem. Arra még nincs egy átfogó elméletünk, hogy mi történik a hálózatokon, hogyan befolyásolja a hálózatokon lévő folyamat magát a hálózat struktúráját. Van sok részeredmény, de nincs egy átfogó elmélet. Ha valaki úgy érzi, hogy alapvető kérdésekkel szeretne foglalkozni, és erős matematikai háttérrel rendelkezik, akkor ebbe az irányba indítanám őt el. Itt valóban fontos az erős matematikai háttér, mert ez nem egy empirikus kérdés, itt elméletet kell kidolgozni. Ugyanakkor óriási potenciál van ezeknek az eszközöknek új területeken való alkalmazásában. Az elkövetkező 10-20 évben a legnagyobb potenciális terület az alkalmazott kutatásokban, ahogy már említettem, az agykérdés. Ugyanis végre most értünk el oda, hogy az agyat fel kell térképezni, most dolgozzák ki a világon úgy Amerikában, mint Európában az eszköztárat arra, hogy egyelőre egyszerűbb organizmusokat, majd később az ember agyát is fel tudjuk térképezni. Amint ezek a térképek megjelennek, akkor itt óriási kérdéscsomag adódik, hogy ezt hogyan elemezzük, hogyan működik az agy, mint neuronháló. Ebben a hálózatelméleti eszköztár alkalmazása elkerülhetetlen lesz. Nem azt mondom, hogy a hálózat lesz a megoldás az agy megértésére és a tudat vagy a memória kérdésének megmagyarázására. Sokfajta áttörésre szükség lesz, de a hálózatelmélet nélkül nem lehet ezeket a kérdéseket megválaszolni. Aki hosszútávon gondolkodik, annak azt mondanám, ebben az irányban induljon el. Ezen a területen belül az is megtalálja a helyét, aki az alapvető kérdésekkel akar foglalkozni, hogy hogyan néz ki ez a háló, hogyan befolyásolja az agyfolyamatokat, amik ebben részt vesznek, egészen a biológiai kérdésekig, vagy az orvoslás kérdéséig, hogyan fogjuk valamilyen módon az agyat „megjavítani”, vagyis gyógyítani az elme betegségeit.

109

Az agyprobléma egy duplahálózatos kérdés: az agysejteken belüli molekuláris hálók omolnak össze részben, amikor például azt mondjuk, hogy dopaminhiány van, viszont ennek következményeként maga a neuronhálózat is összeomolhat, és ez a két kérdés egymásra tevődik. Például az Alzheimer-kór vagy a Parkinson-kór egy agyhálózat összeomlása. Egyszerűen kihal az agy egy bizonyos része, a másik esetben pedig bizonyos molekulák felépülnek, ezért nem képes működni. Ezt a kettős hálózati kérdést nagyon sok időbe telik majd számunkra valamilyen módon kibogozni és megérteni. Ez több generációt izgalomban fog tartani.

Nem vagyok benne biztos, hogy nem jelent meg, csak lehet, hogy nem ilyen név alatt használjuk. 2007-ben megjelentettünk egy nagy Science-cikket, amelyben az import-export hálókat tanulmányoztuk. Abból már lett egy könyv is, és egy egész mozgalom. Azt vizsgáltuk, hogy mely országok mit exportálnak, és ebből felépítettünk egy hálót, aminek segítségével sikerült olyan kérdéseket feltenni, hogy melyek azok a területek, amelyek egy ország számára elérhetők lehetnek a jövőben. Mondok egy példát: ha egy ország nagyon jó a banánexportálásban, ez azt jelenti, hogy megvannak a földjei, megfelelő az éghajlata hozzá, vannak mezőgazdasági szakemberei, a csomagoláshoz, szállításhoz szükséges tudása.

Az agykutatás és a mesterséges intelligencia kutatása mennyire kapcsolódik össze?

Mindez nagyon könnyen átváltható tegyük fel a fügetermesztésre, így könnyen át lehet térni a fügeexportálásra, ha történetesen az egy jövedelmezőbb ágazat. Viszont mindez semmiben sem segít ahhoz, hogy iPadet gyártson az ország. Viszont ha valakinek már megvan arra a technológiája, hogy laptopokat gyártson, az nem feltétlenül hasznos a banántermesztésben, de iPadet könnyen készíthet. Tehát ilyen szempontból azáltal, hogy mi az a paletta, ami egy ország kezében van pillanatnyilag, nagyon pontosan meg lehet mondani azt, hogy melyek azok az iparágak, melyek elérhetők számára. A banánexportáló országoknak egy óriási, több évtizedes erőfeszítésre van szükségük ahhoz, hogy iPadet kezdjenek gyártani, mert egy teljesen új tudást, technológiát, mérnök-szakembergárdát kell kiképezniük. Nem reális, ha azt mondja egy banántermelő ország, aminek nincsen semmilyen tapasztalata elektronikában, hogy ő most a következő 20-30 évben elektronikai nagyhatalommá szeretne válni. Tehát a hálózatoknak sikerült nagyon pontosan felmérni az országok gazdasági potenciálját. Ezt az eszközt már széles körben alkalmazzák, például a Világbank is olyan szempontból, hogy ha valamelyik ország hozzá fordul fejlesztési pénzért bizonyos iparágon belül, akkor a hálózatok segítségével megnézik, hogy reális-e ez a váltás. És vagy eltanácsolják, vagy segítenek neki kialakítani egy olyan portfóliót, ami reális annak függvényében, hogy mik a meglévő erőforrásaik. Konkrét példa is volt erre, mikor Pakisztán fordult a Világbankhoz egy nagy fejlesztéssel, és ennek a térképnek a segítségével tanácsolták át egy másik irányba, ugyanis az nem volt reális, amit eredetileg terveztek. Ezt az eszköztárat egy volt diákom, aki most már az MIT professzora, César Hidalgo dolgozta ki, amikor még a laboromban kutatott Ricardo Hausmannal együtt.

Nagyon más világ a kettő. A mesterséges intelligencia kérdése jelenleg a programozók kezében van. Ugyan inspiráló számunkra az agy működésére, de nem nyilvánvaló, hogy a mesterséges intelligencia-kérdés az agy működésének alapjain lesz megoldva. Ugyanis nagyon más a hardver. Az egyik lehetőség az, hogy egy olyan szoftvert építenünk rá, ami ezen a hardveren szimulálja azt, amit az agyunk csinál, a másik pedig, hogy olyan szoftvert építünk ki, ami alkalmasabb a hardver számára.

„...a gépi gondolkodás erőssége nem az lesz, hogy teljesen reprodukálja az emberi gondolkodást, hanem, hogy kiegészíti...” Szerintem a nyerő az egy olyan szoftver lesz, ami a hardver kapacitását maximálisan kihasználja, nem pedig emulálja az emberi gondolkodást. Ez az egy reményünk arra, hogy mindig meg fog maradni az emberi gondolkodás és a gépi gondolkodás között egy minőségi különbség. Mert a gépi gondolkodás erőssége nem az lesz, hogy teljesen reprodukálja az emberi gondolkodást, hanem, hogy kiegészíti ezt. A hálózatkutatás eszköztára idáig nem igazán jelent meg geopolitikai problémák vagy nemzetközi kapcsolatok vizsgálata során. Ennek mi lehet az oka?

110

Időközben ők ezt a témát már továbbfejlesztették, a Világbanktól kezdve más országoknak is tanácsokat adnak ezzel kapcsolatban, segítenek feltérképezni az adott ország mozgásterét. Ez valamilyen módon a geopolitikai területen is előtérbe kerül, ugyanis azt, hogy ki mit állíthat elő, nagyon meghatározza a környezete, nagyon tiszta klaszterek vannak erre vonatkozóan. Például a délkelet-ázsiai klaszter nagyon erős a számítógépekben. És ez nem véletlen, egymástól tanulnak, hasonló eszköztár, tudás érhető el számukra stb., ennek eredményeképpen épülnek ki ezek a kapacitások, tehát ez nagyon geopolitikai jellegű kérdés. Biztonságpolitikai területekkel van kapcsolódásotok? Nekünk nincs, de sokan foglalkoznak ezzel a témával is. A biztonságpolitikának is nagyon sok vetülete van, az egyik, ami a hálózati gondolkodást foglalkoztatja, az az egész terrorizmus elleni harc. Ez manapság egy teljesen hálózatelméleti alapra tevődött át. Ugyanis a mai konfliktusokban már nem két nagy hadsereg áll szemben egymással, hanem valamilyen nagy hadseregek szemben állnak kis, hálózatban szerveződő csoportokkal.

Az Egyesült Államokban meg is jelent egy újabb doktrína, amit net-warnak nevezünk, vagyis hálózat-háborúnak. A következő 30-50 évben Amerika háborúi ilyenek lesznek, hogy nem kell egy valódi reguláris hadsereggel megküzdeni, hanem csak kisebb csoportokkal. Ezekben az esetekben a bombázók vagy tankok már nem annyira hasznosak, sokkal fontosabb a közösségek megértése, az érzelmek feltérképezése, megtanulni azt, hogy a falun belül ki a barát, ki az ellenség, mert a civil lakosság és a hadi szempontból aktív lakosság teljesen összefonódott és megkülönböztethetetlen egymástól. Ki kell találni, hogy ki a barát, és ki az ellenség. Ez egy nagyon fontos paradigmaváltás a világon mindenhol. Biztonságpolitikai információszerzésben twitter- vagy facebook-fiókok és tevékenységek figyelésében használják a hálózatmodelled? Az ilyen jellegű adatok nyilvánosak, ezért ezeket orrvérzésig használják mindenfélére. Ez inkább az információfeldolgozás kategóriájába tartozik. Alapító tagja vagyok a Maven7 nevű cégnek itt Magyarországon, amely nagyon sikeres cég, világszerte vannak ügyfeleink.

111

Twitter-adatfeldolgozás, közösségi oldalak információinak feldolgozása, megnézzük, hogy abból az információtömegből, ami elérhető, mi releváns számunkra. Ez már manapság egy külön szakma. Annyiban nem rutin, hogy még nem feltétlenül minden eszköz lelkében a hálózat-típusú gondolkodás van, de már egyre több esetben igen. Van egy állandó feszültség az adatbányászat és a hálózati gondolkodás között, de most már kezdenek megjelenni a hálózati-adatbányász eszközök, amik magukba szívták a hálózati gondolkodást. A bostoni intézetben például most vettünk fel nemrég egy hölgyet, akinek a területe kimondottan a hálózat-alapú adatbányászat. Sokan a határok eltűnésében, megváltozásában látják a jövőt, Te hogy látod, meg fog változni a határok szerepe? A határok már hosszú ideje szisztematikusan erodálódnak. Vannak bizonyos kategóriájú emberek, mint például én is, akik számára a határok már nem igazán számítanak. Ez a folyamat szerintem megállíthatatlan. Ez nyilvánvalóan nagyon erős feszültségben van a nemzeti öntudattal, a közösségi tudattal. A kérdés az, hogy ezek a helyi érdekek hogyan kapcsolhatók

112

össze ezekkel a „határtalan országokkal”. Ha megnézzük Magyarországot, akkor nekünk érdekes kettős érdekeink vannak: szeretnénk, hogy a határaink megszűnjenek azért, hogy a magyar közösségek részei legyenek az anyaország magyar közösségeinek, tehát, hogy az erdélyi magyar és az anyaországi magyar között ne legyen különbség. Ugyanakkor nem szeretnénk, hogy a határaink megszűnjenek, azért, hogy bizonyos nemzeti identitást meg tudjunk tartani. Ez egy gordiuszi csomó, nincs rá egy csodaeszköz, mint a hálózatelmélet, amelyik meg fogja oldani – a hálózatelmélet arra alkalmas, hogy ezeknek a különböző szemszögeit feltérképezze, megértesse velünk a problémát, és a potenciális megoldások hatásait és elérhetőségeit. A döntéshozók kezében esetleg egy eszközként működhet arra, hogy kitaláljuk, mi legyen a következő lépés. Nemzetközi kapcsolatokban, vagy gazdasági kölcsönhatásokra levetítve, azok elemzésében használható a hálózatmodell? Mi jelenleg nem végzünk ilyen kutatásokat, de a diákjaink állandóan foglalkoznak ezzel, úgy Budapesten, mint Bostonban.

Van az évi hálózatelméleti kurzusom, és ebben páronként kell egy-egy projektet elkészíteni. Minden évben van néhány olyan csoport, akik országok közötti kapcsolatokról készít hálót, majd azt tanulmányozzák. Tavaly volt egy csoport, aki azt nézte meg, hogyan kapcsolódnak össze az országok a kisebbségeiken keresztül. Például Romániában van magyar kisebbség, így össze lehet kapcsolni az országokat, lehet hálót építeni, majd azután lehet tanulmányozni. Ez még nem nevezethető kutatásnak, inkább egyfajta ujjgyakorlat, de az, hogy ezt a hallgatók ilyen könnyen elvégzik egy ilyen négyhetes kurzus alatt, azt mutatja, hogy ez igenis járható út.

„...volt egy csoport, aki azt nézte meg, hogyan kapcsolódnak össze az országok a kisebbségeiken keresztül.” Én nem annyira követem ezt az irodalmat, de manapság már egyre több adat elérhető, az országok közötti kapcsolatokkal kapcsolatban, tehát elég könnyű ezeket vizsgálni. Mondanál néhány szót a most bemutatásra kerülő új könyvedről (Network Sciences)? Ez egy olyan tankönyv, amit az elmúlt öt évben írtam és tanítottam úgy Bostonban, mint Budapesten, a Közép-európai Egyetemen. Ahogy készült a könyv, az angol verzió fejezetei fel is kerültek a webre. Most érdekes módon nyomtatásban először magyarul jelenik meg. Bár ez angolból lett magyarra fordítva, de az angol verzió csak június-július körül fog megjelenni. Két nagyon különböző közösségnek tartom ezt a kurzust: egyrészt Budapesten egy többnyire közgazdászoknak, szociológusoknak és politikatudományt hallgató diákoknak (néha orvostanhallgatók is megjelennek), akik nagyon vegyes matematikai tudással rendelkeznek, ezért úgy kell tanítanom nekik, hogy bár a képleteket megmutatom, és elbeszélgetünk róluk, de nem várom el azt, hogy nagyon matematikai szempontból közelítsék meg a problémát. Van egy szoftvercsomag, aminek segítségével ők ezt tudják alkalmazni valódi hálókra. Ugyanakkor tanítom Bostonban olyan diákoknak, akik többnyire PhD-s diákok, fizikus, számítógép-tudományi, matematikai

háttérrel, akiknek már az egész matematikai levezetés is fontos. Kérdés, hogy hogyan ír az ember egy könyvet, amely mind a két közösséget egyszerre ki tudja elégíteni? Úgy strukturáltam a könyv tíz fejezetét, hogy magában a fejezetben vannak képletek, de nincsenek bizonyítások vagy matematikai levezetések. Leírom, hogy ez mire jó, hogyan lehet alkalmazni, illusztrálom konkrét példákon keresztül. Van egy haladóknak szánt rész minden fejezet végén, amelyikben a levezetések is benne vannak. Nyilvánvalóan elsősorban azoknak íródott, akik izgalmasnak találták a Behálózvát, de nem találtak elég matematikai tartalmat benne. Ennek a könyvnek van még egy másik érdekes vetülete is, ugyanis felmerült a kérdés, hogy miért csak angolul legyen elérhető? Nyilvánvalóan le lehet fordítani úgy, hogy valamelyik országban egy kiadó felfogad egy fordítót, és kiadja. De a tudományos világban egyre ritkábban fordítunk ilyen tankönyveket, ugyanis aki már ebbe az irányba elmegy, az többnyire megpróbálja angolul olvasni. Szóval a magyar fordítással másfél évvel ezelőtt indítottunk egy érdekes kísérletet. A könyv digitális jogait teljesen megtartottam magamnak. Így megadom a lehetőségét annak, hogy közösségek álljanak össze, együtt fordítsák le, és tegyék az interneten elérhetővé a könyvet. Ennek érdekében mi megadjuk az egész szoftvercsomagot, hogy a végső könyv pontosan úgy nézzen ki, mint az eredeti angol, hogy a képek szépen beintegrálódjanak, szép legyen az egész elhelyezése és így tovább. Ezt Magyarországon kezdtük kikísérletezni, és sokat tanultunk belőle, és ezt a tapasztalatot most visszük mindenhova a világba. A magyarral együtt most már fordítás alatt van a kínai (igaz, ez hivatalos kiadón keresztül történik), és már hallottunk vissza japán, dél-amerikai, német és olasz csoportoktól, akik ilyen közösségekbe álltak össze, és ők fogják a könyvet elérhetővé tenni. Ez számomra azért izgalmas, mert ez egy új modell. Számomra az a fontos, hogy a tudás, az eszköztár legyen elérhető. Ezt most egy új kísérletként próbáljuk a világon elterjeszteni, kiküszöbölvén azokat a súrlódásokat, amivel a szerzői jog korábban járt. Tanultál Bukaresten, Budapesten és Bostonban is, jelenleg a Harvardon és a Northeastern Universityn tanítasz. Mi a legfőbb különbség a hazai és a kinti oktatási-tudományos élet között? A különbségek sok szinten megjelennek. Alapvetően más az oktatási filozófia az amerikai és a magyar rendszerben.

113

A gyerekeim itt Budapesten járnak iskolába, így rálátásom van a magyar iskolarendszerre. Az egyik különbség az, hogy az európai oktatási rendszer tudásalapú. Az amerikai pedig egy gondolkodásalapú oktatási rendszer. Amerikában nem tudást adunk le, hanem gondolkodni tanítjuk az embereket. Emiatt kialakul az a helyzet, hogy úgy tűnik, a gimnáziumban, és egészen az egyetem első-második évéig az európai diák sokkal többet tud, mint az amerikai. De hosszútávon ez az arány megváltozik, ugyanis az egyetemnek, illetve az oktatásnak nem feltétlenül az a szerepe, hogy bizonyos tudást a kezünkbe adjon. Ugyanis mi az, ami megmarad az iskolából: tudunk írni, olvasni és számolni. Talán eszünkbe

kialakítanak maguknak egy hálót, ami eddig nem volt feltérképezve, kitalálják, hogy mi legyen az, és utána azon a hálón megmutatják, hogy mit tanultak ezen a kurzuson, és hogyan tudják alkalmazni az eszközöket. Arról szó sincs, hogy én leülök vizsgáztatni, és azt mondom, hogy na, akkor meséld el nekem az Erdős–Rényi-modell alapjait. Ezt meg lehet nézni a könyvben. De érted, hogy hogyan kell analizálni egy hálót? Akkor megtanultad az egészet. Ha ez az átállás megtörténne, akkor ez nagyon sikeres lehetne. Vannak ennek más vetületei is. Magyarországon látom, hogy milyen óriási pénzhiánnyal küszködnek még a budapesti iskolák is, az elitiskolák. Akkor nem is merek arra gondolni, hogy mi történik vidéken, fa-

jut, hogy volt valami csata valahol. De a többi mind elfelejtődik, a tárgyi tudás mind kiesik. Meg tudjuk keresni, ha nagyon szükség van rá, viszont ami a legfontosabb számunkra, hogy hogyan látunk egy felmerülő kérdést, hol keressük a választ, és hogyan közelítjük meg a problémákat. Hosszútávon, legalábbis a kutatási életen belül, meg az élet más területein ez az aktív, gondolkodásra ösztönző rendszer valamivel sikeresebb.

lun. Ugyanez a helyzet az egyetemekkel is.

„...amikor tanítok, akkor a jegy nem abból jön, hogy vizsgáznak a hallgatók...” Hogyan lehetne ezt egy kicsit „lemásolni” Magyarországon? Ebből valamilyen módon tanulni kell. Én nem azt mondom, hogy már az elemi iskolai szinten ezt meg kell változtatni viszont az egyetemi szinten drasztikus változtatásra van szükség. Az amerikai rendszert megismerve számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a magyar-román rendszer milyen egyszerű: egész évben lógunk, aztán az év végi vizsgára felkészülünk. Vagyis: két hét alatt magunkba szívjuk az egész anyagot, levizsgázunk, aztán utána egyből el is vesztettük az egészet. Ez Amerikában nem így működik. Ott a jegy az egész évi aktivitásból áll össze, és megengedhetetlen egy diák számára az, hogy ő csak a végső vizsgára fog felkészülni. Ez sokkal több munka az oktató részéről; az, hogy folyamatos elvárásrendszert építünk ki, melyben állandóan teszteljük a diákot – viszont sokkal erősebb tanulási lehetőség a diákok számára. Én amikor tanítok, akkor a jegy nem abból jön, hogy vizsgáznak a hallgatók, hanem abból, hogy ők egy projektet feltérképeznek,

114

Érdekes módon, ha megnézzük, hogy a magyar nemzet mire büszke, az Puskás és a Nobel-díjasaink. Az a diákom, César Hidalgo, aki az export-import kérdésekkel is foglalkozott, létrehozott egy másik eszközt, melyben megnézte azt, hogy az egyes országoknak mi a kulturális exportja, mik azok, amit a más országok tudnak róla. Mi Magyarország kulturális exportja? A zene, a tudomány és a foci. Ebben jók voltunk. A kérdés az, meg tudjuk-e tartani a folytonosságot. Ha te határozhatnád meg, hogy az MTA mely tudományterületek alapkutatásait támogatja, melyek lennének azok? Szerinted mi az a tudományterület, amiben hazánk 10-15 éven belül világhírű lehet? Vannak területek, ahol nem erősek a hagyományaink, és vannak, melyek továbbra is fontos területek, ahova továbbra is be kell fektetni, és arra kell ügyelnünk, hogy megmaradjon a létező lendület. Ilyen a matematika például, vagy az elmúlt évtizedekben az agykutatás Magyarországon. Tehát ez lenne az egyik kérdés, hogy hol van nagyon erős hagyományunk, és hogy azon a területen mik azok a részterül tek, melyek potenciálisan hosszútávon még fontosabbá válnak. Én annyira nem ástam bele magam a tudományba, hogy ezt megmondjam, de ilyenkor egy vezető, egy gondolkodó szerepe nem az, hogy megmondja, hogy na, ebbe kell befektetni, hanem, hogy helyesen közelítse meg a kérdést. A közelítés az, hogy hol van az a szürkeállomány, amelyre építvén tovább lehet fejlődni. Elég reménytelen Magyarországnak felvennie a versenyt tegyük fel a részecskefizikában, mert nem lesz soha gyorsítónk.

Ez nem azt jelenti, hogy ne vegyünk részt a CERN munkájában, ebben a magyarok nagyon sikeresen szerepelnek, de azt mondom, hogy vannak bizonyos adottságaink, amikre tudunk építeni, és amire érdemes. Én most hirtelen kiemeltem kettőt, a matematikát és az agykutatást, és persze hozzátenném még a hálózatelméletet, amiben nagyon sok az átfedés a matematika világával Magyarországon, és hos�szútávon átfedés lesz az agykutatással is. Minden bizonnyal van még számos más terület, amire nem látok rá, és jelentős potenciál van benne. Tervezel valamikor magyar nyelvű könyvet írni? Ez egy nagyon piaci jellegű kérdés. Most ment ki például a legújabb ismeretterjesztő könyvem tervezete, az is angolul íródik.

Én nem azért írok angolul, mert nekem az könnyebb, vagy mert valamilyen módon nagyobb az affinitásom az angol iránt. Nagyon szívesen írnék magyarul, de nem ott van a piac. Én mindennel kapcsolatban, amit csinálok, azt szeretném, hogy minél több platformon elérhetővé váljon. Ha angolul megírom, akkor nagyon könnyen, nagyon sok nyelvre le lehet fordítani, magyarra is, tehát a magyar közösséget sem zárjuk ki belőle. Ha jól meggondoljuk, a Villanások egy nagyon-nagyon magyar könyv. De angolul íródott. A témája viszont erősen magyar, és Magyarországon sokkal sikeresebb volt, mint a világ többi részén, mert a világ többi részén érzelmileg nem tudtak azonosulni a történettel, míg Magyarországon a teljes nagyközönség azonosulni tudott vele.

115

Akkor tanuljuk meg a dolgokat, amikor kell, se nem előbb, sem később készítette: Prof. Dr. Baracskai Zoltán

Ma sokkal több ember sokkal több mindenről tud, mint tegnap és tegnapelőtt, de ez a tudás sekélyes. A problémamegoldáshoz nélkülözhetetlen tudáselemeket és/ vagy elméleteket majd ott és akkor érdemes „mélyíteni” ahol, és amikor kell. Nem lehet előre tudni, hogy a jövő problémái mely meglévő, és mely meg nem lévő tudások nyomán lesznek megoldhatók. Egy ilyen világra készüljünk, és ehhez egy olyan iskolát – műhelyt és tanítást – képzelek el, ahol a tudásgyártás és tudásátadás megszabadul a középszerűségtől és a karaoke-divattól. Talán itt élmény lenne az új -alexandriaiaknak a tanulás és kutatás.

Problémamegoldás: műhelyek Kulcsszavak: konceptualizálás, magyarázat, algoritmus Miliő: az új-alexandriaiak kávéháza Egyik kedvenc történetem egy fura japán matematikusról szóló hír. „Mocsizuki Sinicsi japán matematikus több mint egy évtized kutatómunka után, 2012. augusztus 22-én kiadta 500 oldalas tanulmányát az abc-sejtés bizonyításáról. Most, 3 évvel később még mindig csak négy embernek sikerült megérteni a tanulmányt: egy nottinghami matematikus professzornak 2 év tanulmányozás után, illetve három másik matematikusnak, akiknek maga Mocsizuki magyarázta el. ….” E hír nyomán megkérdeztem néhány matematikus barátomat. Senki sem kételkedik benne, hogy valami van. A tanulmány sorsa nem érdekel. Inkább az ehhez hasonló „céltalan” kutatások érdekelnek, vagyis az alapkutatások. Senki sem tagadja,

116

hogy jobb az a világ, ahol néhány kutató a kutatási pénzt szabadon használhatja, egy elvárt eredmény ígérete nélkül. Ma, talán csak a Nobel-díjasok kapnak így pénzt – nekik megelőlegezett a bizalom. Nehéz meghatározni a feltételeket, de mindenképpen „magasra kell tenni a lécet”. A világ leghíresebb műhelyei mindig egyetlen ember körül alakultak ki. Például Arthur Kornberg körül a „Biotechnology at DNAX”, Enrico Fermi körül a „Chicago Fermilab”, Oláh György körül a „USC Dornsife” és Sherwood Rowland körül a „UC Irvine Sherwood Rowland Lab”. A mester vonzza a pénzt és a tanítványokat is. Ha ez a három alkotóelem megvan, akkor már csak a szerencse kell. De fordítva is lehet okoskodni: ha van szerencse, akkor összejön a mester, a pénz és az inasok. A műhelyek sikerének kettős kulcsa egyfelől jól szervezett infrastruktúra és finanszírozás, másfelől jó kutatási koncepció. Az ideális problémamegoldó műhely miliőjének kialakítása, vagy a kutatás finanszírozásának megszervezése terén fölösleges és nem

is igen lehet újdonságot teremteni. Az új-alexandriaiak egyedi, eleddig nem létező kutatási koncepciójának kidolgozása terén azonban nélkülözhetetlen újdonságot teremteni.

„A működés megtanulható, követhetők a már bevált receptek, de a koncepció új, figyelemfelkeltő, úttörő kell, hogy legyen.” „Mi sem hasonlít jobban egy kolostorhoz (amely félreeső tájakon épült, barbár és idegen ajkú hordák veszik körül, a külvilággal nem törődő, saját kutatásaiknak élő szerzetesek lakják), mint egy amerikai egyetem. Olykor a fejedelem magához hívat egy-egy szerzetest, megteszi tanácsosának, s követi megbízással Katájába küldi, ő pedig a zárdából egykedvűen kilép a világi életbe, s a hatalom embereként ugyanazzal az aszeptikus tökéllyel igyekszik kormányozni a világot, amellyel addig görög olvasmányait rendezgette.” Egyfelől vonzó, másfelől taszító Umberto

Eco hasonlata. Vizsgáljuk meg a kutatási eredmények születésének miliőjét! Az említett műhelyek laborjainak zárt terében a gondolkodók előbb-utóbb mérésekkel tudják igazolni valaminek a működését. A japán matematikus dolgozószobájához hasonló miliőben a magányos farkas típusú gondolkodó megvilágosodhat, de csak logikával igazolhat valamit. A Bécsi Kör filozófusai a kávéházak nyitott terében akár veszekedhetnek is, és a végén vagy befogadják mások gondolatait, vagy nem. A kávéházak miliője lehetővé teszi, hogy különböző háttértudású emberek összegyűlhessenek, és megoszthassák egymással gondolataikat. Steven Johnson TED-előadásában hitvesi ágynak nevezi a kávéházakat, ahol az ötletek megtermékenyíthetik egymást. Megjelenésük óta hihetetlenül sok találmány is ennek a miliőnek köszönheti születését. Gyűjthetne-e ma Osvát Ernő kéziratokat a kávéházakban? Talán igen, talán nem. Az angol kávéházaknak döntő jelentősége volt az utóbbi ötszáz év egyik nagy szellemi mozgalmának, a felvilágosodásnak a kialakulásában és terjedésében. A bölcs ember nem szívesen jósolja meg, hogy jövő héten hány kávét ad el a kávéház, viszont tapasztalt hozzáértők esetleg képesek megmondani, ötven év múlva lesznek-e kávéházak. Sokszor könnyebb meglátni a jövőbeni életünk összképét, mint annak egyes apró részleteit.

Eli and Edythe Broad Art Museum, USA

117

Demarkáció 2.0: a puha diszciplínák felségterülete Karl Poppertől tudjuk, hogy az indukció problémája alapvetően a demarkáció problémájának téves megoldásából ered. Abból a pozitivista hitből, hogy ami a tudományt az áltudomány fölé emeli, az a tudományos módszer, és ami elvezet az igaz, bizonyos és igazolható tudáshoz, az az indukció. Ez a hit sok tekintetben tévesnek bizonyult. Az egészben az a fura, hogy láttam már nem-pozitivistát, aki megértette, és nem tartotta sarlatánnak a pozitivistát, de a fordítottját még nem. Keressünk egy új demarkációt! A problémamegoldásnak akkor van értelme, ha tudáshiány van. Ez egy ellentmondás a régi és az új tudás közt. A problémák (tudáshiány) eszmei konstrukciók – kitalációk – mindig tartalmaznak temérdek ismert és valamicske ismeretlen fogalmakat. „A demarkáció problémája nem abban állt, hogy határt húzzon a tudomány és a metafizika között, hanem inkább, hogy a tudományt elválassza az áltudománytól.” Minden, amit mondhatnék pro és kontra a tudományról az, mint a bumeráng gyorsan visszaütne. A tudomány területén „az lehet igazi forradalmár, akinek a kisujjjában van a hagyomány” , hiszen a rejtvényfejtő időszak tudáshátterének hiánya majdnem mindig álproblémákhoz vezet. Dunát lehetne rekeszteni azokkal a történetekkel, melyek arról szólnak, hogy a gyatra ismeretekkel rendelkezők fel óhajtják fedezni Amerikát. Ez annak a következménye, hogy olyan problémát képzelnek el, amelynek elfogadható megoldása már régen benne van a tudásháttérben. Nézzünk egy másik példát az álproblémák megértéséhez!

„Talán itt az ideje, hogy elgondolkodjunk a demarkáció 2.0-ról, ami szétválasztaná a kemény és puha diszciplínákat.” A „perpetuum mobile” szintén álprobléma, egyes szerzők szerint: látszatprobléma, kváziprobléma vagy pszeudoprobléma, mely értelmes kérdés látszatát kelti, de előbb-utóbb kiderül, hogy zsákutcában vagyunk.

118

Egyre több problémamegoldó műhely – belátásból vagy kényszerből – igyekszik kibújni a mono-diszciplinaritásból. A diszciplínák az idő folyamán specializálódtak. Basarab Nicolescu nyomán, 1300-ban hét diszciplínába sorolták a kutatást. 1950-ben ötvennégy diszciplínába, 1975-ben majd kétezerbe. Ma több mint nyolcezer diszciplínát lehet megnevezni. Lehetetlen egyetlen diszciplína keretein belül bármely probléma megoldása után puhatolódzni, de ebből nem következik, hogy tetszőlegesen választhatók meg a diszciplínák. „Természet anyánk nem szereti a túlzott specializációt.” Valóban, a valós problémák nem teszik meg azt a szivességet, hogy egy diszciplínán belül legyenek. Létezik egy markáns szétválasztása a diszciplínáknak, amely elfogadott ugyan, de sohasem vált népszerűvé. A Sciences és Humanities elnevezések arra utalnak, hogy néhány diszciplína besorolható a tudományokba, néhány viszont kimarad belőlük. A tudomány „láthatatlan establishmentje” nem hajlandó elválasztani a kemény és puha diszciplínákat. Ha finanszírozásról van szó, akkor a puha diszciplínák művelői elvárják, hogy egy kalap alá vegyék őket a kemény diszciplínák művelőivel. Ha a teljesítmény méréséről van szó, akkor viszont tiltakoznak a puha diszciplínák művelői az egy kalap alá vételtől. Talán a valós problémák megoldását a kemény és puha diszciplínák peremén kellene keresni. Az, hogy mi minek a peremén van, az attól függ, hogy mit állítunk be központnak. Tegyük a központba a közgazdaságtant, és azonnal izgalmas dolgokat láthatunk. A közgazdaságtan modellekkel csak a valóságban kísérletezhet. Paul Samulson könyvéről Thomas Sedláček ezt írja: „Ez a könyv viszont már olyan volt, mint egy fizikakönyv: szinte minden második oldalon ott terpeszkedett egy grafikon, egyenlet vagy táblázat. Sehol egy kétely, sehol egy etikai-gazdasági vita. Minden tiszta és világos: íme, a mechanikus gépezet, a Közgazdaságtan.” Nem ennek a dolgozatnak a dolga, hogy részletesen megvizsgálja a számszerűsítést. A csapda ott van, hogy a közgazdaság működésében sok minden kifejezhető pénzzel, ami mérhető. A pénz mozgása egy olyan komplex világban történik, ahol a változás semmiképpen sem determinisztikus. Az utóbbi néhány évtizedben két kutatási módszerről lehet hallani. Davide Ravasi egy műhelymunkánkon a sütés és főzés közötti különbséggel magyarázta meg a kvantitatív és kvalitatív megközelítés közötti különbséget. Amikor süteményt sütünk, és betoljuk a tepsit a sütőbe, akkor a recepten a sütés közben már

119

nem változtathatunk. Főzés esetén az étel menet közben alakul, kóstolgathatjuk, és ha kell, egy kis ezt vagy azt még belerakhatunk. A kvalitatív megközelítés kétféle lehet: az egyik érvényes elméleteket, meggyőződéseket validál, míg a másik olyan elméleteket használ, melyekről csak kevesen hallottak. Ami a puha diszciplínákban nincs igazolva, az nem biztos, hogy hamis. A mérés néhol arra jó, hogy az eredmény alapján kezdjünk el beszélgetni, és ez által tanuljunk, vagyis elkezdődhet a kvalitatív kutatás. Máshol semmi értelmeset nem mérhetünk. A kvantitatív módszer azt jelenti, hogy mérjük a mérhetőt. Az utóbbi időben kvalitatív módszerként az interjúkat fogadják el. Ha helikopterből nézem a diszciplínákat, akkor mond-

magasabb szinten szerveződött társulatra áthárítani jogszerűtlenség, és egyúttal súlyos bűn’. Erős szavak. Én egyszerűbben fogalmazom meg, helytelen elvenni az emberektől a felelősséget.” A szubszidiaritás alapelve azt mondja, hogy a kisebb, lokális közösségek annyi függetlenséget tarthatanak meg, amivel még, vagy már tudnak boldogulni – se többet se kevesebbet. Charles Handy nyomán a szubszidiaritást úgy is meghatározhatjuk, mint „fordított felhatalmazást” (reverse delegation). Nem az a kérdés, hogy miként lehet szabályozni ezt az ellentmondást, hanem az, miként lehet vele békésen együtt élni. „Amikor fennáll a kölcsönös bizalom, nincs szükség eljárásokat rögzítő előírásokra, kézikönyvekre, felügyelőkre, tel-

hatom, hogy a kemény diszciplínák, mondjuk a fizika vagy a biológia, így vagy úgy megbirkóznak a mérésekkel. A puha diszciplínákban ötletek, fogalmak vannak. Itt a problémák felismerése és a megoldásához vezető puhatolódzás megismételhetetlen. Lehetetlen ugyanolyan feltételek mellett kísérletezni, hiszen a puha diszciplínákban nagy a „belépési adó” . A puha diszciplínák gyenge autonómiája onnan ered, hogy azok hódolnak be a külső elvárásoknak, akik úgy érzik, hogy a tudományokhoz képest alárendelt szerpet játszanak. A „labor tőke” óriási szerepet játszik, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy a neves laboratóriumok eredményei zökkenőmentesen érvényesünlenek, de legalább is nagy port kevernek.

jesítmény-mutatókra és ellenjegyzésekre, amelyek a nagy szervezetek életét olyannyira megnehezítik. Ezek mind a bizalmatlanság jelei, és arra a félelemre utalnak, amelytől oly sok szervezet tűnik az emberi lélek börtönének.” A problémák felismerése mindig egy spekuláció – gondolati munka – eredménye. Vannak olyan problémák, amelyek másként írhatók le, ha felülről nézzük, mintha benne lennénk, együtt élnénk velük. Legyen az első alapelv, hogy helytelen elvenni az új-alexandriaiak műhelyében az emberektől a felelősséget a problémák felismerésére.

Megoldáskeresés: a szubszidiaritás elve Nem hiszem, hogy a világ úgy fog kinézni, hogy lesz rengeteg Szilícium-völgy és Kalifornia. Inkább olyan helynek a kialakítására kellene törekednünk, amelyben lesz esélyük azoknak, akik olyan problémákat szeretnének megoldani, amilyenekkel még senki se merészelt próbálkozni. Paul Krugman nem véletlenül gondolja, hogy nem élhetünk mindannyian egyetlen hatalmas városban, és a világgazdaság sem összpontosíthatja minden egyes termék termelését egyetlen telephelyre. „Szingapúr sohasem lehet olyan szellemi központ, mint Berlin.” Aki nem puhatolódzik, hanem készen veszi a megoldásokat, az soha sem tapasztalhatja meg a problémamegoldást. Az új-alexandriaiak műhelyében lényeges a szubszidiaritás. „Az 1941-ben kiadott Quadragesimo Annó-ban fogalmazták meg újra ’… amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, azt egy nagyobb és

120

A globalizáció hatásai és szellemisége előtt való korlátlan önmegadás nem vezet semmi jóra. Manapság több helyen azon igyekeznek, hogy kövessék a más helyen már bevált megoldásokat, és azok nyomán alakítsák ki világukat. A megoldáshoz szükséges tudás definiálása mindig egy spekuláció – gondolati munka – eredménye. Különböző diszciplínák háttértudása nyomán rugaszkodhatunk neki a tudáskeresésnek. Legyen a második alapelv, ami szintén a szubszidiaritásból fakad: helytelen elvenni az emberektől a felelősséget a tudáskeresésre. A puha diszciplínák eredményei egy új fogalmi keret, vagy egyedi megoldások magyarázatai vagy algoritmus. Thomas Kuhn nyomán tudjuk, hogy nincs olyan módszer, amelynek előírásait minden paradigmában érvényesnek tarthatnánk és követhetnénk. Azt, hogy ezek az eredmények a kuhn-i értelemben vett paradigmaváltást idéznek-e majd elő, csak az idő és a későbbi viták dönthetik majd el. Az új-alexandriaiak eredményeit majd a világnak kell a maga képére formálnia, miután fölismerte zsenialitásukat és az eredmények érvényességi tartományát. Egy lokális probléma megoldása is lehet meghatározó a globális világ számára. Egy lokalitás, amely önmagában véve egy egész, teljes közösséget alkot, adhat támpontokat,

kínálhat megoldásokat globális szinten is. Az új-alexandriaiak háromféle szerepet játszhatnak a problémamegoldási folyamatban, és így lehetnek: Mesterek: A világ leghíresebb műhelyei mindig egy személy körül alakultak ki. Az új-alexandriaiak problémamegoldó miliőjében is lehetőséget kéne nyújtani néhány kiemelkedő, már nemzetközi elismerésre szert tett kivételes professzor számára, hogy teljesen szabad, eredménykényszertől mentes, a saját aktuális érdeklődésüket kielégítő kutatásokat végezzenek, amelyek egyetlen korlátja az intellektuális tisztességük. „Az intellektuális tisztesség nem abban áll, hogy igyekszünk elképzelésünket megerősíteni vagy megalapozni, hanem abban, hogy meghatározzuk azokat a feltételeket, amelyek között hajlandók vagyunk feladni.” Az ilyen kutatások eredményeként gyakran egy új fogalom és/vagy fogalmi keret születik, amely fölkeltheti a tudományos világ érdeklődését, még ha nem is talál teljes vagy azonnali elfogadásra. Az új-alexandriai mester munkájának a lényege a harmónia. Ezeknek a konceptuális modelleknek a belső konzisztenciája tökéletes. Ha a külső konzisztenciája néha nem állja ki a próbát, akkor sem ablakon kidobott pénzről van szó. Ma divat a dolgozatokat (cikkek, disszertációk) visszaadni kisebb vagy nagyobb javításokra. Másként van, a konceptuális modellek javíthatatlanok. Ha a belső konzisztenciája elfogadható, akkor vagy tetszik a „kiadónak” vagy nem. Ha elfogadhatatlan a belső konzisztenciája, akkor javíthatatlan. De akkor is javíthatatlan, ha hibátlan a belső konzisztencia, csak éppen nem tetszik a „kiadónak” a dolgozatban mutogatott összkép.

„A problémákat ott illik felismerni, ahol vannak. A megoldásokat viszont ott illik keresni, ahol a tudás van.” Szakértők: A konceptuális modellek nyomán az egyedi jelenségek magyarázatára kutatásokat indítanak a szakértők. A kilencvenes évek elején a Kárpát-medence közgazdász-képzéseinek mintája a London Business School és a London School of Economics voltak. Szét kellett választani az üzletelést a közgazdaságtól. Szétválaszthatók – sőt jótékony hatása is van –, de ott motoszkálnak egymás peremén.

A filozófia és a művészet nem segítenek a jóllétnek, csak értelmet adnak neki. Az antropológia nem segít a jóllétnek, csak megérteti velünk, hogy milyen értékrendből jöttünk. A rendszerszemlélet szintén nem segít a jóllétnek, csak elfogadtatja velünk, hogy a komplex rendszerek elemeikből megérthetetlenek. Az episztemológia nem segít a jóllétnek, csak megérteti velünk, hogy a tudás gyakran lényegesebb, mint a mérhető tények. A kárpát-medencei szakértők ezekről a peremekről indíthatnak kutatásokat. Inasok: Az inasok leggyakrabban egy doktori iskola polgárai, akik olyan algoritmusokat készítenek, amelyek segítik a praxist ott és akkor. A vízilabdázók tudnak úszni, de nem mindenki vízlabdázik, aki tud úszni. A vízilabdázók beugranak a medencébe, de nem mindenki vízilabdázik, aki beugrik a medencébe. Az induktív következtetés fonákságainak megértése a lényeg, hiszen nélküle érthetetlen a gondolkodók eredményeinek terjesztése. Minden gondolkodó olvas, de nem mindenki gondolkodó, aki olvas. Az is gond, ha az inasok nem olvasnak filozófiát a görögöktől, és az is, ha csak görög filozófiát olvasnak. Az is baj, ha nincs mit elfelejteniük, de az is, ha lefagynak a régi görögöknél. „A kritikai fázis nem következik be, ha nem előzi meg a dogmatikus fázis, amiben egy elvárás, magatartás rendszeressége úgy alakul ki, hogy a hibák kiküszöbölésének folyamata megkezdődhet.” Ha ezt elfogadom, akkor Karl Popper fogalmait használva azt mondhatom, hogy a problémamegoldásban elkerülhetetlen a tudományfilozófia, azaz a dogmatikus fázis. A baj akkor kezdődik, amikor a dogmatikus fázist nem követi a kritikai. Néha egy dogma olyan megrögzött, hogy semmilyen csalódás nem tudja megingatni. A nagy kérdés, hogy ennek a három szereplőnek egy iskolából kell-e származnia. Sokkal könnyebb elindítani a kutatást azoknak az inasoknak, akik iskolájukban új-alexandriai szakértőktől és mesterektől tanultak, és már esetleg bele-belekukkanthattak a konceptuális modellek születésébe és magyarázatába. Nos, ebből nem következik, hogy ki kell zárni azokat a kívülről jelentkező szakértőket és/vagy inasokat, akiknek vaskos ajánlólevelük van. „A kutatási program szabályokból áll, melyek részben arról rendelkeznek, hogy milyen utakat kerüljünk el (negatív heurisztika), részben arról, hogy milyen utakat járjunk (pozitív heurisztika).” Talán itt az ideje, hogy megalapítsunk egy transzdiszciplináris problé-mamegoldó műhelyt, amely a világon egyedülálló koncepció nyomán működik, és korábban nem próbált programot igyekszik megvalósítani.

121

CSÍKSZENTMIHÁLYI MIHÁLY: HOGYAN VÁLJUNK KREATÍV TÁRSADALOMMÁ Készítette: Maráczi Fanni

122

Csíkszentmihályi Mihály, az Egyesült Államokban élő Széchenyi-díjas pszichológus, a flow-fogalom megalkotója, a Pallasz Athéné Geopolitikai Alapítvány meghívására érkezett Budapestre, hogy előadást tartson szakterületéről a kreativitáskutatásról. Előadását a kreativitás összetevőiről, annak a társadalom egészére gyakorolt hatásáról, és az általa vizsgált harminc Nobel-díjas hasonlóságairól több száz ember hallgatta.

123

NYOMOT HAGYNI A JÖVŐ NEMZEDÉKEIBEN Már ötven éve tanulmányozom a kérdést, hogy mi a kreativitás a kulcsa. Kilencéves koromban kezdődött 1944 októberében, amikor elindultunk a Nyugati pályaudvarról, hogy elhagyjuk Magyarországot. Hallottuk a közelgő szovjet csapatok puskáit mindenütt a városban. Visszamentünk Olaszországba, ahol apám dolgozott. Akkoriban, kilencévesként nagyon meglepett, hogy a sok felnőtt, akik magas pozíciókat töltöttek be országunkban, tanultak voltak, tapasztaltak voltak, mégsem tudták, hogy mi fog történni. Teljesen váratlanul érték őket az események, és hogy a kormány teljes karaktere és struktúrája megváltozott. Emiatt azt kezdtem keresni, ami megmagyarázza, hogy mi hiányzott ezeknek az embereknek az életéből, és mi vette rá a többi embert, hogy úgy tudták élni az életüket, hogy jobbá tették vele saját életüket és a társadalom egészét. Meg voltam róla győződve, hogy a kezünkben van a választás, hogy brutális, rövid, fájdalmas életünk lesz-e, vagy olyan életünk, aminek célja és értelme van, nyomot hagy a jövő nemzedékein. A kreativitás az a potenciál, ami megvan az emberekben, csakúgy, mint a pusztítás és a kegyetlenség potenciálja is. De a mi felelősségünk, hogy a kreativitás győzzön és ne a rombolás.

„...kezünkben van a választás, hogy brutális, rövid, fájdalmas életünk lesz-e, vagy olyan életünk, aminek célja és értelme van.” Meg kell különböztetnünk kétféle kreativitást. Az a fajta, ami megváltoztatja a kultúrát, ahogy az emberek gondolkoznak a világról az a nagy „K-s” Kreativitás. A kis k-s kreativitás olyan emberek életében mutatkozik meg, akik sosem lesznek ismertek, de a használatukkal az ő életük gazdagabbá válik és értelmet nyer. Leginkább a nagy K-s Kreativitásról fogok beszélni, mert azt könnyebb vizsgálni, és a társadalomra is nagyobb hatással van, illetve a társadalom számára is ez az a kreativitás, amiről gondoskodnunk kell, hogy ne veszítsük el. Ettől lesz a társadalom életteli, egészséges és fejlődő.

124

A nagy K-s kreativitás egyik jellemzője, hogy ritka – a kreativitás olyan, ami statisztikailag nem fordul elő gyakran, de arra is szükség van, hogy megbecsülje a társadalom, legalább egy része. A tanulmányaim legizgalmasabb része az, hogy a társadalom hogyan ismeri fel az újdonságot, a ritka eseményeket, amik változást hoznak majd. A reneszánsz kultúrája megváltoztatta a nyugati világot. Ha a firenzei reneszánszról olvasunk, akkor arra jutunk – ahogy a történészek is –, hogy a reneszánsz az uralkodó osztály műve volt, nem pedig a tehetséges fiataloké. A tehetség mindig is ott volt, de korábban nem értékelték. Firenze városa által tanúsított elkötelezettség, hogy felismerjék azokat a művészeket, festőket, szobrászokat, hogy megszépítsék a várost, egészen hihetetlen. Bárhonnan érkezhettek ezek a művészek, tehetségesnek mutatkozó vidéki gyermekek is, esélyt kaptam. Őket iskolába járatták, megtanították a technika, az anyagok használatára. Mindez azért jöhetett létre, mert a társadalom megtanulta felismerni, oktatni és élvezni a kitűnőséget, a ritka tehetségeket. TÍZEZER ÓRA ÉS MÉG EGY Ezt a munkát aztán be is kell fejezni. A nagy ötlet, amiről aztán megfeledkezünk, önmagában még nem nagy K-s kreativitás. Azt mondják, hogy tízezer óra gyakorlás kell hozzá, hogy valaminek a mesterévé váljon valaki, bármi legyen az: geometria, biológia, festészet vagy zene. Ez viszont még nem a kreativitás, a kreatív ember túlmegy a mesterségen. Fontos hangsúlyozni, hogy a kreativitás nem olyasmi, ami az ember agyában egyedül végbemegy. Egy egész rendszer szinergiájának kell lennie. A nagy K-s kreativitás során megváltoztatod a valóság reprezentálásának szimbolikus módját, legyen az fizika, biológia stb. A különböző képességeknek tárgykörén belül az egyén gazdagíthatja a közösség élményét a területtel kapcsolatban. A kreativitás megváltoztathatja a területet, annak szabályait, megváltoztathatja ahogy a számokat, eszközöket, színeket, hangokat használjuk. Tehát a kreativitás azt jelenti, az egyén meg tudja tanulni, hogy a területen belül dolgozzon, a tízezer óra után a mesterévé válik, majd miután ezt megtanulta, megváltoztatja azt, és az emberek azt mondják, „Igen erre még nem gondoltam, de így jobb csinálni.” A kreativitás három elemből áll össze: első a kultúra – ahol maga a terület és a szabályok léteznek.

Rubik a pajtában Tíz évvel ezelőtt a családommal autóztunk Coloradóban a Sziklás-hegységben. Nem voltak emberek, városok, csak medvék és mindenféle állat amerre a szem ellát. Az autónk túlmelegedett és vizet akartunk cserélni, mire megállt egy másik autó és megkérdezte, hogy mi a gond. Elkezdtünk beszélgetni, és nagy meglepődésemre kiderült, hogy ez az ember– aki nem élt messzire onnan – egy kisváros Rubik-kocka múzeumának volt a kurátora. Tudta, hogy a Rubik-kocka magyar, de ezen kívül csak annyit, hogy ez egy varázskocka, amivel a világ minden táján játszanak az emberek. A múzeumot egy pajtában rendezték be, szépen ki volt festve, a világ minden tájáról voltak kockáik, volt, amin Rubik Ernő aláírása is rajta volt. Ennek az embernek a képzelőereje olyan messzire eljutott a civilizált világban, ameddig csak lehet. Ez pedig a nagy K-s Kreativitás.

A második az ember – aki megtanulja a szabályokat, de azt gondolja, hogy tudná másképp is csinálni. Például Albert Einstein az élete végén, arra a kérdésre, hogy mi motiválta a relativitáselmélet megalkotásakor azt válaszolta, hogy nem értette a fizikát ahogy akkor tanították, ehhez volt szüksége a relativitás elméletére, hogy megérthesse. A kreatív ember rájön, hogy valami hiányzik, valami nehezen érthető és azt mondja, hogy miért nem találunk egy új módszert – így kezdődik a kreativitás. A szakértők jelentik a harmadik elemet. Amikor a társadalom nem kreatív, nincsenek új ötletek, termékek, új életmódok, az nem azért van, mert nincsenek okos, kreatív emberek, hanem azért mert az uralkodó emberek nem akarják a változást. A szakértők döntenek róla, hogy melyik új ötletet kell bevinni a kultúrába, ami ennek köszönhetően fejlődik, összetettebbé válik. A következő generáció pedig felhasználhatja a saját boldogulására, vagy ők is újdonságokat hoznak létre, amiről utána megint döntenek, hogy tovább tanítják-e majd.

Ez a modell természetesen kisebb rendszerekre is igaz. Például ha az üzletre vagy egy iskolára gondolunk, emberek bármilyen közösségére, annak mindig van saját kultúrája. Közös tudás, tradíciók, amik egy céghez vagy iskolához tartoznak. A legtöbben talán csak a fizetés miatt vannak ott, fenntartják a rendszert. De aztán ott vannak azok az egyének, akik javítanának a rendszeren újdonságokkal. Ha a cég vezetése nem veszi észre a dolgozók jó ötleteit, az lassan elzárja a céget a fejlődéstől. Ha túl sok ötletet valósítanak meg, ha nagyon sok újdonságot hoznak be, az is árt a cégnek. A menedzsmentnek tehát tudnia kell, hogy melyik ötleteket válassza, és azokat be kell építeni a cégkultúrába. Az emberek tanulmányozásakor hamar rájöttünk, hogy energiaspórolásra törekszünk: ugyanazt csináljuk, amit mindig, ugyanazt esszük, azokkal vagyunk együtt, akiket szeretünk. Ez a konzervatív tendencia. De egy idő után szeretünk túlmenni a határainkon, jobban, gyorsabban, kön�nyebben, precízebben akarjuk csinálni a dolgainkat. Ez a terjeszkedő tendencia, a kreativitás kapcsán természetesen ez lesz a fontosabb. Szükség van szabad figyelemre, hogy újat alkothass. Máig vitáznak, hogy mennyi információt tud feldolgozni az ember egy nap alatt. Jó becslés a félmillió információ: olyasmik, mint hogy éhes vagy, meleged van, a környezetből vagy belülről jövő jelzések – az emlékeid, a képzeleted. Ezeket az információkat mind felfogja az agyad. Ha minden információ a munkával, az evéssel és a tisztálkodással kapcsolatos, és az ébren töltött idő harmadát jelentéktelen dolgokkal töltöd, akkor semmi új nem jön létre, senki nem fogja felismerni a tehetséged. MIÉRT AKAR EGY EMBER KREATÍV LENNI Van egy tendenciánk, hogy jobbak akarunk lenni. A kreatív emberek megtanulják élvezni, amit csinálnak, már nem csak arról szól, hogy többet akarnak keresni. Jobban akarják csinálni, úgy ahogy még nem csinálta senki. A kreatív emberekben, akiket eddig vizsgáltam mind volt egyfajta öröm, ez az egyik legizgalmasabb dolog, ami része a flow-nak. A flow az az érzés, amit akkor érzünk, mikor valamit a lehető legjobban csinálunk. Olyasmit, amit meg kell csinálnunk és jobban csináljuk, mint mások. Másoktól támogatást kapunk, és így folytatjuk és elérünk olyan dolgokat, amikre mindenki azt gondolja, hogy nagyon jók.

125

POLITIKAI ERŐ A KREATIVITÁS MÖGÖTT Az első egyiptomi dinasztiák nagyon kreatívak voltak, de utána úgy döntöttek, hogy mivel sokkal erősebbek és gazdagabbak, mint más országok, már nem akarnak változtatni. A fáraók egy egész hivatalt hoztak létre, aminek az volt a feladata, hogy művészről művészre jártak és megbüntették őket, ha azok valami újat csináltak. Tehát Egyiptom uralkodói megőrizték a kultúra status quo-ját, az első dinasztiákkal ellentétben, akik változtak és fejlődtek. Ez tehát a szakértők és a vezetők felelőssége. Firenzében például azok, akik az új épületeket építtették, a festményeket és szobrokat rendelték meg, a nagy bankcsaládok és az akkori szakszervezetek, a céhek vezetői, a pamutipar, selyemipar dolgozói voltak, akik büszkék voltak rá, hogy támogatták a város szépségét. Ők adták a pénzt, hogy a legjobb művészeket alkalmazhassák. Egy társadalom akkor lesz kreatív, ha van politikai rendszer, ami felismeri és támogatja az újdonságot, amit érdemes támogatni. Nem egyszerű és nagyon ritka, hogy egy társadalom eljut arra a szintre, hogy megvan a lehetősége és a politikai képessége, hogy a jó ötleteket támogassa.

A flow-nak van egy olyan jellemzője, hogy tudnod kell, mi lesz a következő lépés, mire van szükség. Attól függetlenül, hogy nyugdíjas, sportoló vagy üzletember vagy, tudnod kell, hogy mit kell tenned. Kapsz információt arról, hogy jól cselekszel-e. Tehát kellenek tiszta célok és azonnali visszajelzés. A flowhoz érezned kell, hogy pont azt teszed, amire szükség van. Ha többet kéne tenned, mint amit tudsz, akkor rosszul éreznéd magad, aggasztana. Ha túl egyszerű a teendő, akkor elunnád magad. Amikor ezek megvannak, akkor jön a fókusz. Abban a szituációban

126

elfeledkezel a jövőről a múltról, a jelenben vagy. Azt érzed, hogy meg tudod tenni, amire szükség van, nem érzed, hogy muszáj, csak azt, hogy csinálod. Az idő nagyon gyorsan múlik, észre sem veszed, és mikor felnézel, rájössz, hogy fél nap telt el és nem félóra. Elfeledkezel magadról, nem magadra, nem a munkára, nem a fizetésre gondolsz, nem a karriered miatt aggódsz, egyszerűen fókuszálsz arra, amit csinálsz. Ez a flow-érzés, ez a kreatív emberek állapota, mikor dolgoznak. Vegyük a racionális gondolkodást – tiszta eredmény érdekében cselekedni. Ez a kreatívok egyik ismertetőjegye, de közben van egyfajta gyermeki naivitásuk is. Ötleteik váratlan irányokban mennek, ez nem olyasmi, amire egy felnőttől számítasz. Goethét megkérték magyarázza meg, hogyan lett a német költészet zsenije és azt válaszolta, hogy még mindig igyekszik megőrizni gyermeki nativitását. Tudnak racionálisan, rendszerezetten gondolkodni, és úgy is, mint egy gyermek. Ezek az emberek játékosak, de mégis fegyelmezettek és felelősségteljesek munkájukban és életükben egyaránt. A harminc Nobel-díjas közül, akikről írtam, hatan vagy heten voltak már közülük börtönben, mert nem a rendszer elvárásai szerint működtek. Linus Paulingot is letartóztatták egy nukleáris fegyverek elleni tüntetés miatt, mikor keresztbe feküdt a vonatsíneken. Egyiptom egyetlen Nobel-díjasát Naguib Mahfouz-t az utcán megkéselték muszlim szélsőségesek, mert az egyiptomi muszlimok jövőbeni bizonytalanságáról írt. Megbüntették, amiért nem volt fundamentalista, de ő azt mondta, egyszerűen el kell mondania, amit gondol. Majdnem meghalt, de fel tudott épülni. A valóság és a fantázia is nagyon fontos. A kreatív emberek jellemzői is mutatják, hogy a kreativitás az ellentétes erők találkozásánál jön létre. Azt gondoljuk, ezek introvertált emberek, akik egyedül dolgoznak. Ez igaz, de közben nagyon kíváncsiak is, hogy mások hogyan gondolkoznak. Nem azért mert utánozni akarják őket, hanem azért, mert talán tudnának tőlük tanulni. A társadalom nagyon fontos a tudósok számára. Ha másokkal együtt gondolkodsz, a folyamatos interakció az egy területen dolgozókkal elengedhetetlen. Az ambíció – ezek az emberek versengőek, néha arrogánsak. Isaac Newtont megkérdezték, hogyan tudott olyan messzire ellátni, amerre mások már nem – a gravitáció felismerésére célozva. Azt mondta, azért mert óriások vállain ültem.

Erre rá kell jönnünk – mindegy milyen messzire látunk, milyen mélyen értünk valamit, azt mind azért tehetjük meg, mert az előző generációk vállain állunk. A kreatív nőknek általában megvannak a nőies vonásaik, de erősek, versengőek is. A férfiak pedig általában érzékenyebbek, jobban érdelik őket az érzelmek. Gyermekkorunk óta két különböző valóságot látunk, ha lányok vagy ha fiúk vagyunk. Erre tanítjuk a gyermekeinket. A kreatív emberek élni tudnak a lehetőségeikkel, mert nincsenek korlátozva. AGÓNIA ÉS EXTÁZIS

Évekkel ezelőtt Amerikában bestseller lett egy Michelangelo életét bemutató könyv, angol címen Az agónia és az extázis. Michelangelo életének azzal a kettősségével foglalkozott, hogy nem tudta, hogyan fejezze ki magát, kompromisszumokat kellett hoznia, úgy élni, ahogy nem akarta. De az extázis amit munka közben érzett, az a vízió megjelenése volt. Ez a kreatív emberek élete – az agónia és az extázis, a bizonytalanság és szenvedés, mivel a világ nem érett meg az ötleteikre. De ott van az öröm és beteljesedés is, amit akkor éreznek, mikor valamit meg tudnak tenni, amiről nem tudták, hogy lehetséges.

A szenvedély nagyon fontos, főleg tudományokban

Ezek a tulajdonságok tehát azokra jellemzőek, akik

ahol hidegnek, racionálisnak kell lenni. De a kreatív tudósok nagyon is szenvedélyesek. Olyanokat vesznek észre, amit mások nem, nagyon izgatja őket, hogy mi mindent láthatnak még. Hasonlóan a nagy költőkhöz. Lefordítottam az olasz Nobel-díjas Salvatore Quasimodo verseit angolra és változtattam bizonyos szavakon, hogy angolosabbak legyenek. Ő visszaküldte nekem, hogy ezek nem úgy voltak: nem fekete madár volt, hanem holló. Nagyon alapos volt a konkrét szavak kapcsán, a nyelv részleteiben, hogy hogyan akarja pontosan kifejezni a valóságot.

kreatívak. Ha kreatívabb társadalmat akarunk, izgalmat, fejlődést a kultúrában, a gond általában nem az, hogy nincsenek emberek, akik így gondolkodnának. Inkább az, hogy nem tudják kifejezni, nincs támogatásuk, nem férnek hozzá a szükséges eszközökhöz. A Kreativitáshoz kreatív társadalommá kell válnunk, mint Athén vagy Firenze volt. Az, hogy az MNB Pallasz Athénét választotta jó jel. Kell egy látomás a jövőről, ami jobb történelemhez, az emberiség jobb szakaszához vezet minket. Ez az a kihívás, ami előttünk áll.

127

VIKTOR DÖRFLER: A GRANDMASTER PROJECT Készítette: Körtvélyesi László

Számos tudásmodell megalkotása után Dörfler Viktor, a glasgow-i Strathclyde Egyetem professzora a kreativitás és az intuíció kutatásába fogott. Dörfler célja a tudásteremtés, valamint a „személyes tudás” szervezett modellezése. Legutóbbi kutatási területe a „nagymesterek” azaz zsenik (Nobel-díjasok, világhírű szakácsok, gazdasági szakértők) tudására fókuszál, olyan kérdésekre keresve a választ, mint hogyan gondolkodnak a tudásformáló mesterek? Miből nyernek intuíciót? Hogyan adják át megszerzett tapasztalataikat, ötleteiket másoknak?

„Volt egy elképzelésem: ha a mesélő [tanító] nagymester, tehát van neki villanykörtéje, akkor attól függően, hogy az, aki hallgatja hol tart, mit tud a világról vagy pontokat lát a falon megvilágítva, vagy vonalakat, vagy síkokat vagy tetraédert. Tehát mindenki saját tudásához mérten, mást és mást tanulhat meg a nagyme-stertől. Akár túl is juthat rajta. Azonban, ha a tanár nem nagymester, akkor csak a saját tudásszintjét képes átadni. Például Joseph Taylor egy pillanat alatt rájött, hogy én miért nem tudom a gravitációt „rendesen” elképzelni. Egy perc alatt meg-magyarázta.” Eddig húsz nemzetközileg is elismert szakértővel készített interjút, beleértve 17 Nobel-díjast, közgazdászokat és informatikusokat is. Kutatásait a Management Learning, az International Journal of Management Reviews, a Knowledge Management Research és a Practice, Creativity and Innovation Management publikálta. „Itt nagyon fontos dolog, hogy engem az nem nagyon érdekel, amiről ők beszélnek, engem az érdekel, hogyan jár az eszük. Ahhoz hogy velem úgy beszélgessenek, hogy én rájöjjek, hogy hogyan jár az ő eszük, ahhoz engem part-nernek kell tekinteniük. El kell

128

hinniük, hogy annyira értem az ő kutatási területüket, hogy értelmesen lehet velem beszélgetni. Néhány év alatt ezért rengeteg fizikát, kémiát, közgazdaságtant tanultam. Másik nagyon fontos, hogy egóban is szinten kell lenni velük.” „Oláh Györggyel különlegesen érdekes volt az interjú, azt az egyet nem adhattam oda a titkáromnak, hogy legépelje, ugyanis vegyes magyar-angol nyelven beszélgettünk úgy, hogy azt rajtunk kívül senki nem értette.” „Nem találtunk semmilyen megfogható módszertant. Nagyon világos volt az első pillanattól kezdve, hogy bármi, ami módszer, az túl szűk ahhoz, hogy egy ilyen gazdag tudásanyaghoz valaki hozzányúljon. Egyetlen ember volt, aki nálam több Nobel-díjassal készített ilyen mélyinterjút: ő Csíkszentmihályi Mihály. Elbeszélgettem vele, ő hogyan csinálja? Azt mondta: én kipróbáltam minden mód-szert, amit ismernek a pszihológiában, és egyikkel sem mentem semmire.” „Amit tanultam az interjúból, az a Nobel-díjasok észjárására vonatkozik. Mi jellemzi az ő gondolkodásukat? Az első és leglényegesebb: az intuíció. Igyekszünk száműzni az intuíciót a tudományból, és

azt mondjuk, hogy az nem elég szisztematikus stb. Egyetlen Nobel-díjas egyetlen nagy eredménye nem született meg másképp, mint az intuíció alapján.” „A következő ami nagyon fontos, a harmónia és a szépség, például Roy J. Glau-berrel beszélgettem, aki azt kérdezte, hogy tudom-e, Maxwell úgy jött rá a Maxwell-egyenletre, hogy a szépség miatt hiányzott neki egy paraméter. Én matemat-ikus vagyok, de én nem látom, hogy ez mitől szép. Erre ő azt mondta, úgy látod, hogy felírod tenzoros alakban, azután átrakod mátrixba, akkor látod, hogy a mátrix szimmetrikus, és ez a szimmetria a szépség. Később amikor Juicsiro Nambuval beszélgettem, ő azt mondta a japán

Mozarttal kapcsolat-ban. Ő is mesterének tekintett valakit, akinél már kölyökkorában is jobb volt, de legalábbis szimbolikus szinten ő is átesett a mester-inas kapcsolaton.” „Ebből még az nem következik, hogy ezek az emberek, akik inspirálni tudják a következő gondolkodó generációt, ezeknek az embereknek mindenképpen tanítványaik vannak. Feynmannak soha nem volt tanítványa, ezt Roy Glauber úgy magyarázta, hogy ’a Feynman’ csak arra tudott volna bárki megtanítani, hogy hogyan lehet valaki Feynman, de senki nem lehet Feynman. Ő volt az egyik legnagyobb inspiráló, tömegeket inspirált arra, hogy fizikával foglalkozzanak, de ő

szépség az más, az pont az aszimmetrián alapul. Ők arra amire rájönnek, abban látják a szépséget.”

képtelen volt ezt mester-inas kapcsolatban csinálni.”

„Másik borzasztóan fontos dolog, amit lényeglátásnak hívunk. Szinte közhely, hogy a nagymester látja az összképet, közhely azoknak, akik láttak nagymestert és tudják hogy ez így van. A nagymester nem csak az összképet látja, hanem látja a részletet is, de nem mindegy, hogy melyik részletet. Az előbb említett Juicsiro Nambu pedig úgy, ahogy Tesla motorokat tudott elképzelni, neki differenciál-egyenletekben működik az agya. Azt mondta nekem, hogy soha nem javított ki egyenletet, soha nem csinált meg levezetést, felírta az elejét és a végét, a többi fejben lejátszódik le. Látja a részletet, látja az összképet, és borzasztó gyorsan tud a kettő között váltani.”

Dörfler Viktor a BME Menedzsment és vállalatgazdaságtan tanszék volt oktatója, ma a Strathclyde University (Glasgow) professzora a Management Science tanszéken, itt szerzett korábban PhD-fokozatot is. Doktori dolgozatának címe a Tanulási képesség modellje. 2010 és 2013 között a Management Development Programme (MDP) igazgatója volt, ez idő alatt újraformálta az alapképzési programot. Jelenleg diplomás és posztgraduális képzéseket tart, fő tárgyai: menedzsment, üzleti technológia, tudásgazdaság, e-commerce, adatbányászat, kutatás/tudományfilozófia, információmenedzsment. Oktat Zágrábban és az NHTV Breda egyetemen is, mint vendégoktató. A professzor kedvelt területe az olyan tudásalapú kutató- és okatatórendszerek vizsgálata is, mint az e-learning és más hasonló okos applikációk. A brit közgazdasági iskolák között elsőként hozott létre egy Massive Open Online Course (MOOC)-nak nevezett oktatási felületet, amellyel nagy tömegek számára az interneten keresztül szervezhetőek egyetemi kurzusok.

„A következő nagyon fontos dolog, hogy egy zseniális személy inspirálja a műfaját. Most nem egy elképzelt személyről beszélünk vagy (mindenkinek Einstein a hőse) Einstein olyan dolgot tett, ami szinte elképzelhetetlen, összesen két kapaszkodó volt a fizikában, a tér és az idő, és ő feladta ezt a kettőt. Az inspiráló személyt azt látni kell, beszélni kell vele, hallgatni kell. A Nobel-díjas Sherwood azt mondta, hogy elment az egyetemre, és kérdezte a felsőbb éveseket, hogy kit kell hallgatni és mondták, hogy Enrico Fermit. Sherwood értetlenkedett, hogy ő fizikus. És? Tökmindegy! Nem az a lényeg, hogy miről beszél, hanem hogy hogyan és ki az.” „Sok mindenre rájöttünk, de volt, amiben tévedtem is. Ugyanis én azt hittem, hogy a zsenit kivéve mindenkinek át kell esni az úgynevezett ’mester-inas’ kapcsolaton. Tévedtem, a zseninek is át kell esni rajta. Ez egy nagyon nagy tanulság volt, persze azután rájöttem, hogy a Howard Gardner már leírta ezt

129

„A mester-inas viszony egy borzasztóan aszimmetrikus kapcsolat. Az inasnak nem ismételgetni kell, amit a mester mond, nem ugyanazt kell csinálni, amit a mester mond. Ahogy Palágyi mondja, a mester egyedi a saját területén, tulajdonképpen az inasnak csak ezt kell eltanulnia. Összefoglalva: sem elfogadni a mester útját nem jó, sem eldobni a mester útját nem jó, de ez a kínlódás hogy sem-sem, hol az én utam, amiben megedződik az inas és így válhat mesterré.” Kreativitás és innováció a magas konyhaművészetben Egyik írásában Dörfler a minőségi gasztronómia csúcsát vizsgálta (Haute Cuisine), azt, hogy a sztárszakácsok miből merítik kreativitásukat, honnan szerzik intuícióikat. A kutatás kimutatta, hogy a gasztronómia ezen területeit általában a folyamat-menedzsment szabályai szerint írjuk le, ami viszont köszönőviszonyban sincs a Michelin-csillagos séfek elvárásaival és tapasztalataival intuícióról és kreativitással kapcsolatban. Ezzel szemben Dörfler bemutatja, hogy az innováció létrejöttében a „személyes kreativitás” és az intuícióvezérelt saját tapasztalat, valamint a „szociális (társadalmi) evolúció” is óriási szerepet játszik. A kutatás zárógondolataként Dörfler arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek az eredmények eltérhetnek a nem-nyugati társadalmak munka- és tudásszervezési folyamataiban.

130

Daniel Kahneman Születés: Tel-Aviv, 1934. Nobel-díj: 2002 Kilátáselmélet témakörében végzett munkájáért (egyetlen nem kifejezetten közgazdász díjazott) Alma materek: Jeruzsálemi Héber Egyetem (pszichológia, matematika) Berkeley (PhD pszichológiából) Egyetemek, ahol tanított: Michigani Egyetem, Cambridge, Harvard, Stanford, Princeton Egyéb kitüntetések: Amerikai Pszichológus Szövetség életműdíja Idézetek:

Oláh György Születés: Budapest,1927. május 22. Kémiai Nobel-díj: 1994 A karbo-kation kémiához való hozzájárulásáért. Alma materek: Budapesti Piarista Gimnázium, Budapesti Műszaki Egyetem Mestere: Zemplény Géza Egyetemek, ahol tanított, dolgozott: BME, MTA Központi Kémiai Kutatóintézet, Case Western Reserve University Dél-Kaliforniai Egyetem. Egyébb díjak: Corvin-lánc (2001), Széchenyi-nagydíj: (2011) Idézetek: „Ha egy nap az öröm és megelégedés, amivel a kémia eltölt, megszűnik, vagy a képességeim olyannyira lecsökkennek, hogy képtelen leszek érdemben hozzájárulni a tudomány eredményeihez (vagy fiatalabb kollégáim fejlődéséhez és próbálkozásaihoz), minden tétovázás nélkül félreállok majd.”

„Filozófus szerettem volna lenni. A pszichológia, mint a filozófia kiegészítése kezdett érdekelni, ahol az emberi létezés kérdéseit a tények és nem a szövegek vizsgálata után válaszoljuk meg.” „A boldogág szó úgy tűnik, mára értelmét vesztette, hiszen már túl sok dolog kifejezésére használjuk.”

Kenneth Arrow Születés: New York, 1921. augusztus 23. Nobel-díj: 1972 Az általános egyensúlyelmélet és a jóléti közgazdaságtan terén kifejtett munkájáért. (Máig a legfiatalabb közgazdasági Nobel-díjas. 51 éves korában kapta meg az elismerést). Alma materek: New York Városi Főiskola (BA. matematika) Columbia (MA és PhD. közgazdaságtanból) Mestere: Harold Hotelling Egyetemek, ahol tanított, dolgozott: Chicagói Egyetem, Stanford, Santa Fe Institute. A Pápai Társadalomtudományi Akadémia alapító tagja. Egyébb kitüntetések, tagságok: Az Amerikai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, a Nemzeti tudományos érem kitüntetettje

„Amikor a tudománynak az emberiség tudásvágyához és önkifejezéséhez kapcsolódó szerepéről gondolkodunk, megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy milyen sok összefonódás van a különböző intellektuális tevékenységeink között.”

„Kiváló diák voltam, de kételkedtem abban, hogy képes lennék valóban eredeti munkát végezni.”

„Ember vagyok, akit érdekel a tudomány. Egy hasznos dolgot megtanultam. Készséggel hajlandó vagyok elismerni, hogy milyen keveset tudok.”

„Mind a mai napig az emberek többsége ajánlások révén tud elhelyezkedni. A pénzügyi piacok mozgása pedig híresztelések és pletykák alapján zajlik.”

Idézetek:

131

Ă&#x161;j metrop kritikus tĂśmeg 132

poliszok:

133

Urbanizációs válság a fejlődő világban? Készítette: Czirják Ráhel

Az ókortól a 20. század első feléig az urbanizáció a fejlettség fokmérője volt – minél urbanizáltabb egy ország, annál magasabb az egy főre jutó GDP –, ám az 1960as, 1970-es évektől a függetlenné vált, egykori gyarmati országokban a városodás és a gazdasági növekedés fokozatosan szétvált egymástól. Az itteni városok lakossága hihetetlen növekedésnek indult, amivel az infrastruktúra fejlődése és a gazdaság növekedése nem tudott lépést tartani. Ez a helyzet urbanizációs válságot eredményezett a térségben, aminek egyik leglátványosabb jelensége a nyomornegyedek kialakulása. De mi a különbség a globális Észak és Dél országainak urbanizációja között? Miért jönnek létre nyomornegyedek? Jelen tanulmány ezekre a kérdésekre kíván választ adni.

A 21. században egy urbanizált világban élünk, az ENSZ szerint ugyanis 2007-2008-tól, világszinten a városi agglomerációkban élők száma (akkor több mint 3,3 milliárd fő) meghaladja a falvakban élők számát. Ez a folyamat pedig megállíthatatlanul halad előre: 2015-ben közel 4 milliárdan éltek városokban, az előrejelzések szerint 2050-re számuk meghaladhatja a 6,3 milliárd főt is. Ez alapján tehát biztosan állíthatjuk, hogy az urbanizáció, illetve maguk a városok egyre meghatározóbb szerepet játszanak az emberiség életében. Ám a fejlődő világ városait közelebbről megvizsgálva jelentős problémákat találunk. Itt ugyanis a népességnövekedés olyan gyors, hogy ezzel sem a gazdaság, sem pedig az infrastruktúra fejlődése nem képes lépést tartani, így az ottani lakosság jelentős hányada nyomornegyedekbe kényszerül. Igaz ugyan, hogy a fejlett országok városai sem hibátlanul működő települések – hiszen a fenntarthatóság sem társadalmi, sem természeti értelemben nem valósul meg, így itt is jelen van a szegregáció, a városi szegénység, a környezet károsítása, stb. Ráadásul, ha a modern urbanizáció kezdeti szakaszaira gondolunk, például London vagy Párizs esetében, szintén azt látjuk, hogy a munkások igen nagy számban éltek

134

nyomornegyedekben. De ezek mértéke össze sem hasonlítható a fejlődő országok urbánus térségeinek problémáival, ahol válságról beszélhetünk.

Az ipari forradalom jelentősége Bár városok már az időszámításunk előtti évezredekben is léteztek, a városi lakosság aránya világszinten a 19. századig korlátozott maradt. Becslések szerint 1780-ban a 100.000 főnél népesebb városok száma a Földön nagyjából 100 volt. Ám az ipari forradalomtól kezdve szinte robbanásszerű növekedés indult meg mind a városok, mind pedig a városlakók számában. Az iparosodás ugyanis olyan folyamatokat indított el, és olyan új feltételeket teremtett az urbanizáció számára, melyek lehetővé tették a városok korábbinál gyorsabb ütemű növekedésének. Alapvetően négy ilyen tényezőt, illetve folyamatot különböztethetünk meg: Migráció: Az ipari forradalom nagy hatást gyakorolt a társadalmi munkamegosztásra. A felszabaduló jobbágyság a mezőgazdaságból fokozatosan az ipari szektorba kezdett áramlani, ami térben az erőteljes faluból városba történő migráció formájában elentkezett.

India és Nepál határában 135

Delhi, India

Nagy népességkoncentrációk kialakulása: Az ipari forradalom következtében a gépi termelés fokozatosan kezdte kiszorítani a háziipart, és a fejlődés hatására az üzemméretek is nőttek. Így a városba érkező munkásokat egyre nagyobb üzemekbe vonták össze, a gyárak közelében egyre nagyobb népesség koncentrálódott. Demográfiai robbanás: Az ipari forradalom az élet szinte minden területén fejlődést eredményezett (mezőgazdaság, élelmezés, orvostudomány, egészségügyi ellátás), ezért nőttek az életben maradás esélyei, így a még mindig magas születésszámhoz egyre csökkenő halálozási ráta társult, elkezdett kinyílni a demográfiai olló, népességrobbanás következett be. Technika: Az ipari forradalom által megalapozott technika lehetővé tette a modern nagyvárosi infrastruktúra kialakulását (pl. vízvezeték, szennyvízcsatorna stb.), így műszakilag lehetővé vált a korábbinál nagyobb városok kiépülése. Fontos látnunk, hogy ezek a folyamatok egymásból

136

következtek, majd egymással párhuzamosan, egymásra hatva működtek. Mindezen folyamatok motorjaként pedig egy innováción alapuló, óriási gazdasági növekedés állt, amelynek köszönhetően az egyre erőteljesebbé váló tendenciák (fokozódó városi népesség) nem omlottak össze, mivel a városba érkező munkaerő-kínálatot az egyre bővülő gazdaság fel tudta szívni, a technológiai vívmányok pedig többnyire ki tudták szolgálni az egyre jelentősebb számú lakosságot.

Az urbanizáció szakaszai: „a városrobbanás” Az ipari forradalommal kezdődő modern urbanizációt a hazai szakmai közvélemény 4 szakaszra bontja: városrobbanás, szuburbanizáció, dezurbanizáció, reurbanizáció. A bizonyos szakaszok jellemzőit illetően nincs teljes egyetértés, ám az urbanizációs ciklus első szakaszával kapcsolatosan konszenzus alakult ki, ugyanis ezen a fázison a világ valamennyi országa már túljutott, így az idő múlása ebben az esetben lehetővé tette az objektív visszatekintést, és a szabályszerűségek letisztultabb formában való felismerését.

Általánosságban az mondható el, hogy a fentebb tárgyalt folyamatok hatására a gazdaságilag fejlett országokban a 18. század végén, 19. század elején bontakozott ki, és egészen az 1960-as ’70-es évekig tartott. (A fejlődő országok esetében viszont csak az 1960-as évektől kezdődően beszélhetünk a városrobbanásról.) A munkahelyek térbeli tömörülésével párhuzamosan lejátszódott a népesség nagyarányú és gyors koncentrálódása, melynek következtében tömeges – általában gyenge minőségű – lakásépítések kezdődtek, fokozódott a beépítettség. A túlzsúfoltság, valamint a növekvő mértékű szennyezés hatására kialakult rossz minőségű munkahelyi és lakókörnyezet miatt súlyos egészségügyi problémák léptek fel: a sűrűn lakott negyedekben rendszeresek voltak a járványok. Ezen kívül jelentős társadalmi feszültségek, komoly problémák alakultak ki: a szegények és a gazdagok lakóhelye a szegregáció révén élesen elkülönült egymástól, és az imént vázolt rossz életkörülmények az alacsonyabb társadalmi státuszú csoportokat sújtották elsősorban.

„...az ipari forradalomtól kezdve szinte robbanásszerű növekedés indult meg mind a városok, mind pedig a városlakók számában.” Lackó László az urbanizáció mennyiségi és minőségi tényezői közötti összefüggést a következőképpen magyarázza: „A városlakó népesség gyors növekedését, azaz a mennyiségi urbanizációt többnyire csak késéssel követi az ellátás színvonalának emelkedése, a civilizáltabb életforma terjedése, azaz a minőségi urbanizáció. Nagy kérdés azonban, hogy a váltás mely szakaszban történik meg, és az sem mellékes, hogy a szakadék – a két fázis, illetve a két tényezőcsoport között – mekkora”. Vagyis a városrobbanás következtében fellépő problémák kezelése érdekében, valamint a nagy népességkoncentrációk ellátására, megkésve bár, de a szolgáltatások is fejlődésnek indultak pl. vízellátási létesítmények kiépítése, szennyvíz elvezetése, elhelyezése, szemét elszállítása. Az urbanizációnál tehát egy ollóról beszélhetünk, amelynek megkülönböztethetünk egy mennyiségi és egy minőségi ágát. A nyugati világ urbanizációjának

kezdeti szakaszában (városrobbanás), az olló kissé szétnyílt, amelynek eredményeként Európa nagyvárosaiban számos nyomornegyed létezett. Ám az ollót idővel sikerült bezárni, vagyis a nyomornegyed-probléma alapvetően megoldódott. Mert bár a fejlett világ városaiban is beszélhetünk szegregálódásról és társadalmi egyenlőtlenségről, sehol nem találkozunk olyan nyomornegyedekkel, amelyek a városi lakosság jelentősebb hányadát tömörítenék.

Napjaink urbanizációs trendjei Míg korábban (az ókortól a 20. század első feléig) az urbanizáció a fejlett térségek privilégiuma, a fejlettség fokmérője volt (minél urbanizáltabb egy ország, annál magasabb az egy főre jutó GDP), az 196070-es évektől az urbanizáció súlypontja a gyarmati sorból felszabaduló fejlődő országokba helyeződött, ahol a gazdasági fejlettség és az urbanizáció fokozatosan szétválik. 1950-ben a városi lakosság csak 42%-a élt a kis és közepes jövedelmű országokban, 2015-ben már közel háromnegyede, 2050-re pedig várhatóan 80%-afog. Növekedési ütem alapján napjaink leggyorsabban urbanizálódó kontinense Afrika, ahol 1950 és 2010 között a városi népesség száma több mint tizennégyszeresére növekedett: 33 millió főről 476 millióra. 2050-re előreláthatóan ez az érték eléri az 1,3 milliárd főt. A növekedési trendek olyan gyorsak, hogy „a közszolgáltatások, a lakhatás és közlekedés kínálata nem képes lépést tartani a növekvő kereslettel, mint ahogyan a formális munkapiac sem képes felszívni a városba áramló tömegeket”. Így a szükséges infrastruktúra hiányában a népesség egy része nyomornegyedekben kénytelen élni. Bár a fejlődő országok a városi népesség százalékos arányának tekintetében a fejlett országok történelmi tendenciái szerint növekszenek, az abszolút számok tekintetében viszont a növekedés példa nélküli. Ez az oka annak, hogy bár az ipari forradalommal ugrásszerűen növekedésnek induló európai nagyvárosoknál is voltak városodással kapcsolatos problémák, napjainkban a fejlődő országoknál már urbanizációs válságról kell beszélni. „Az urbanizációs válság egy komplex jelenség, amely tartalmazza a városi túlzsúfoltságból adódó gazdasági, társadalmi hatékonyságveszteségeket és környezeti problémákat is, melyek rövid és hosszú távon egyaránt, valamint mind mikro-, mind makroszinten súlyos következményekkel járnak a tágan értelmezett fejlődés tekintetében”.

137

Az urbanizációs válság egyik jelensége a nyomornegyedek, melynek definícióját az ENSZ-HABITAT a következőképpen határozza meg: Nyomornegyed-háztartásnak nevezzük azt, amikor egyének egy csoportja, városi környezetben egy fedél alatt lakik, és a következő feltételek közül egyet vagy többet nélkülöznek: 1) olyan szilárd hajlék, amely állandó, és védelmet nyújt a szélsőséges klimatikus feltételek között is; 2) elegendő élettér, ami azt jelenti, hogy egy helyiségen maximum 3 ember osztozik; 3) könnyű hozzáférés egészséges ivóvízhez megfelelő mennyiségben, megfizethető áron; 4) hozzáférés megfelelő mellékhelyiséghez – privát, vagy akár közösségi illemhely is lehet, ha azon észszerű számú ember osztozik; 5) lakóhely birtokjogi biztonsága, mely megakadályozza az erőszakos kilakoltatást. Napjainkban a Földön élő több mint 800 millió slum-lakó a világ urbánus populációjának közel negyedét teszi ki. A szubszaharai Afrikában a helyzet ennél súlyosabb, ugyanis városi lakosságának több mint fele, 62 (!) százaléka él nyomornegyedekben. Ráadásul az előrejelzések sem biztatóak. Az ENSZ szerint ugyanis 2050-re a nyomornegyedek népessége elérheti a 2 milliárd főt.

„...az 1960-70-es évektől az urbanizáció súlypontja a gyarmati sorból felszabaduló fejlődő országokba helyeződött...” A nyomornegyedbeli szegénység sokkal többet jelent puszta pénzhiánynál. Az itt lakó emberek ugyanis ki vannak szolgáltatva egyrészt az urbánus lét veszélyeinek (pl. veszélyes hulladéklerakók, gyorsforgalmi utak, vasutak a lakóhelyek közelében), másrészt a természeti katasztrófákkal (pl. árvizek, földcsuszamlás stb.) szemben is védtelenek. Ezek a tényezők – az egészségtelen környezet által – hozzájárulnak a betegségek gyakoribb előfordulásához is.

138

A nyomornegyedekben uralkodó életkörülményeket jól jellemzik a következő adatok: Még mindig legalább 1 millióan halnak meg évente olyan betegségekben, amelyek közvetlenül a víz- és higiéniai ellátottság nem megfelelő minőségével függnek össze, valamint 10 gyermekből 1 meghal 5. születésnapja előtt a szegény országok városaiban. A fejlődő világ nyomornegyedei napjainkban hasonló nehézségekkel küszködnek, mint például az ipari forradalom hajnalán a viktoriánus London: tífusz, kolera, tuberkolózis. Ám a helyzetet még súlyosabbá teszik az olyan, úgynevezett „modern” betegségek, mint az asztma, szívbetegség, rák, stb. Így ezek az emberek a betegségek „kettős terhét” kénytelenek viselni. De hogyan alakulhatott ki ilyen helyzet? Mitől különbözik (vagy miben hasonlít) ezen térség urbanizációja a fejlett világétól?

A fejlődő világ (eltérő?) urbanizációja A szakirodalomban rengeteg vélemény olvasható azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a fejlődő és fejlett országok urbanizációját azonos tényezők alakították, alakítják-e? Enyedi György 2003-as Városi világ című munkájában azt írja, hogy a fejlődő és fejlett világ urbanizációjának alapvető különbsége az eltérő időzítésből származik. A fejlődő országok urbanizációja esetében „a megkésettségből […] számos sajátosság következik, de alapjában ugyanaz a városnövekedési mechanizmus működik, amely a fejlett Európa nagyvárosait a XX. század első felétől […] számottevően megnövelte” (Enyedi Gy. 2003, 13. o.). Vagyis a „két világ” a modern urbanizáció eltérő szakaszában van (Enyedi Gy. 2003). Enyedi feltételezi, hogy a „fejlett országokban kialakult urbanizációs ciklusok tovább haladnak a Föld egészén olyan módosulásokkal, amelyek a megkésettségből, a történelmileg kialakult városhálózatból, a kulturális különbségekből származnak” (Enyedi Gy. 2003, 14. o.). Ezt a nézetet osztja Szirmai Viktória is, aki szerint „az urbanizáció történeti útjait nem lehet megkerülni: a fejletlenebb országok végül is követik az előbbre járók által már bejárt utat, az urbanizáció főbb törvényszerűségeinek érvényesülése miatt” (Szirmai V. 2011, 37. o.). Ám a 19. század vége, 20. század eleje óta „az urbanizációs folyamatok és hatásaik radikálisan megváltoztak, többek között a globalizációs folyamatok dinamizálódása miatt” (Szirmai V. 2011, 23. o.).

Ricz Judit a következő elemekben látja a legfontosabb urbanizációs különbségeket: • eltérő időbeli lefutás, • eltérő ütem, • eltérő nagyságrend, • eltérő területi mintázat, • eltérő globális kontextus, • városi problémák mennyiségi és minőségi különbsége (Ricz J. 2009). Véleményem szerint, ha az imént felsorakoztatott álláspontokat összegezzük, a következő ok-okozati összefüggés vázolható fel: a fejlett és fejlődő országokat alapvetően eltérő történelmi háttér jellemzi, melyből adódóan eltérő lesz az időzítés, vagyis a modern urbanizáció kezdetének időpontja. A két kiinduló időpont közti különbség alatt pedig megváltozott a globális kontextus, és ez lesz az, ami minden további különbséget (eltérő ütem, nagyságrend, területi mintázat, és ebből adódóan a városi problémák különbözősége, stb.) eredményezni fog. Vagyis maguk az „urbanizáció főbb törvényszerűségei” (Szirmai V. 2011), a modern urbanizációt kiváltó

tényezőkazonosaka18.századvégénésnapjainkbanis. Ám a városnövekedést befolyásoló tényezők időközben megváltoztak, és ebből adódnak az urbanizáció eltérései a két fejlettségi szintű világban. Eltérő történelmi háttér, eltérő időzítés A modern urbanizáció alapját az ipari forradalom teremtette meg. Ez pedig legelőször Angliában, majd egész Európában bontakozott ki. Ám a gyarmati területeken ez nem valósulhatott meg az anyaországoktól való függetlenedésig, ugyanis a gyarmatok elsődlegesen nyersanyagforrásként és a késztermékek felvevőpiacaként funkcionáltak. A fejlesztések csupán a még hatékonyabb kizsigerelés érdekében történtek. Az ipari forradalom ténylegesen tehát nem tudta megvetni lábát a Harmadik világban, ezen okból kifolyólag a modern urbanizáció sem kezdődhetett meg, csak a gyarmati sorból való felszabadulás után. Vagyis míg a fejlett országok esetén a városrobbanás szakasza a 18. század végén 19. század elején kezdődött, és a 20. század első felében volt a leggyorsabb ütemű, a fejlődő országok modern urbanizációjának első szakasza a 20. század második felétől napjainkig tart.

piac Indiában

139

Eltérő globális kontextus A két esemény – ipari forradalom kezdete, Harmadik világ függetlensége – között eltelt 150-200 év alatt jelentős változások következtek be a világ fejlődését befolyásoló tényezők tekintetében. Ebből az időintervallumból is kiemelkedik az elmúlt 50 év, amikor több olyan folyamatról is beszélhetünk, mely az egész világra hatással van, de hatásuk jelentős eltérést mutat az országok fejlettségétől függően – például a globalizáció és a világgazdasági korszakváltás. Ez utóbbi folyamat az 1970-es évek olajválságaival kezdődött, amikor is a korábban húzóágazatnak számító nehézipar, és vele együtt a gazdasági, ipari centrumok is válságba jutottak. Így a centrum és periféria szerepe megváltozott, átalakítva ezzel a gazdaság korábbi térszerkezetét: a termelés az olcsó munkaerő következtében átkerült a perifériára, míg a centrum feladata az irányítás, kutatás-fejlesztés lett. A nehézipar helyett a high-tech ágazatok (mikroelektronika, számítástechnika) és a szolgáltatások váltak húzóágazattá. A periférikus területek felértékelődtek, mivel a hagyományos nehézipar hanyatlása következtében a centrumtérségekből tőke és népesség kezdett el ide áramlani, elindítva ezzel a fejlődő országokat a modern urbanizáció útján. Vagyis a posztfordi átmenet következménye, hogy az urbanizáció súlypontja a fejlődő világba helyeződött, ahol gyors városnövekedés kezdődött, míg a fejlett országok urbanizációja lelassult. Az urbanizáció eltérő tulajdonságai A fejlődő és fejlett országok urbanizációjának eltérő tulajdonságai között az eltérő időbeli lefutást és az eltérő nagyságrendet is említhetjük. A fejlett országokban ugyanis hosszú idő alatt és kevesebb embert érintve zajlott a városrobbanás szakasza, mint a fejlődőkben. A fejlődő országok urbanizációs tendenciájának alakulása hasonlít a fejlett országok 19. század végi, 20. század eleji értékeihez, eltérések az abszolút számok tekintetében vannak. Míg napjainkban a fejlett világ városi populációja 985 millió fő, és ez az érték 2030-ra várhatóan 1,05 milliárdra fog növekedni, addig a fejlődő országokban már most 2,9 milliárd városlakó él, számuk pedig várhatóan meghaladja 4 milliárdot 2030ra. Ennek oka abban keresendő, hogy a gyarmati

140

sorból felszabaduló országok iparosodása és urbanizációja egy időben zajlott a népességrobbanással. Míg ugyanis Európában és a fejlett világ más térségeiben azt láthatjuk, hogy az ipari forradalom hatására társadalmi változások zajlottak (demográfiai robbanás, foglalkozási átrétegződés), ennek nyomán pedig jelentősen módosult a térhasználat, megkezdődött a modern urbanizáció, addig a fejlődő országoknál azzal kell szembesülnünk, hogy ezek a folyamatok nem egy belső fejlődés eredményeként, egymás következtében alakultak ki, hanem gyakorlatilag az egykori gyarmattartók „örökségeként”, egy időben jelentkeztek. Ennek következtében megvalósult az a négy feltétel, ami az ipari forradalom esetében a modern urbanizáció alapját képezi (nagy népességkoncentráció, migráció, demográfiai robbanás, technika), de a gazdaság megfelelő mértékű növekedésének hiányában nincs meg az a belső potenciál, ami biztosítaná a településhálózat kiegyenlített növekedését, a kialakult nagy méretű városok megfelelő működését.

„A fejlődő világ nyomornegyedei napjainkban hasonló nehézségekkel küszködnek, mintpéldául az ipari forradalom hajnalán a viktoriánus London.” Arjun Appadurai – indiai kultúrantropológus, aki többek között az urbanizáció témakörében is kutat – a HUG-nak adott interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy az urbanizációs válság esetében egy globálisan univerzális mechanizmusról beszélhetünk, de nagyon fontos megvizsgálni az egyes térségeket, hiszen a helyi tényezők jelentősen módosíthatják a képet. (A teljes interjút ebben rovatban olvashatják). A fejlődő világ urbanizációs válságának megoldása tehát egy hatalmas kihívás, ami magában foglalja nemcsak az érintett államok megfelelő gazdasági teljesítményét, hanem egy olyan politikai berendezkedést is, amely meghallgatja a szegények szavát, és a döntéshozatal során az ő érdekeiket is figyelembe veszi.

141

San Francisco, USA 142

San Francisco: Együtt élni a kreativitással szerző: Farkas Sára

Kulturális polgárháború A város sokszínűségét, valamint rapszodikus ütemű, sajátos dinamikáját a Szilícium-völgyben szerzett hét nap tapasztalatai és impulzusai alátámasztják. A konferencián eltöltött napok első terepbejárásán azonban néhány jelenség új megvilágításba került: a betelepülő „techies”-ek és a helyi lakosok bár ténylegesen nem szívlelik egymást, e konfliktusban azonban a korábbi lakók előítéletei játszanak nagyobb szerepet. A dzsentrifikáció által gerjesztetett negatív folyamatok okozójaként ugyanis egyértelműen a technológiai szektorban dolgozókat hibáztatják a helyiek, találkozva azonban e vállalkozókkal rövid időn belül kiderül, attitűdjük a legtöbb esetben egyáltalán nem fedi a helyiek által leírt, szociálisan érzéketlen hozzáállást. Sajátos lehetőségeikhez mérten számos alulról jövő kezdeményezést hoztak létre a

helyi lakosok felzárkóztatásának és munkához jutási céljával, volt, aki vendéglátó-ipari egységében alapszintű szervizfeladatokkal bízta meg a környékbeli munkanélkülieket, de egy sajátos projekt keretében hallottunk kódolási ismeretek hajléktalanok számára történő oktatásáról is. A technológiai szektor mellett a kézműves termékek tárgykultúrája és a design ipari termékei iránt egyaránt jelentős kereslet jelentkezik. A város kerámiaipari vállalatáról (Heath Ceramics) és fazekas műhelyeiről egyaránt ismert. A helyi iparkultúrának pedig további érdekes részét képezik az aranyláz idején elterjedt, de a mai napig jelentős számmal üzemelő helyi sörfőzdék, valamint az újonnan megjelenő kézműves kávépörkölő üzemek is. Az egyik leghíresebb a bajor bevándorlók által 1896ban alapított, gőzölt sör előállítási technológiát kifejlesztő, Anchor Steam Bear. A közszolgáltatásokkal történő ellátottság megszervezésének hiánya, az amerikai átlaghoz hasonlóan e térségre is jellemző.

143

Dzsentrikifációs folyamat: a városok gazdaság- és társadalomszerkezete átalakul. A kreatívipari és tudásalapú ágazatok növekedésével összekapcsolódva, a különböző társadalmi csoportok erősödő jövedelemalapú fluktuációja kezdődik meg, ami egyre markánsabb jövedelmi egyenlőtlenségekhez és az árszínvonal gyors növekedéséhez vezet. A dzsentrifikációs folyamatok során az érintett városrészek lakossági csoportjai kicserélődnek, jellemzően az alacsonyabb jövedelemmel és iskolázottsággal rendelkező csoportokat e területeken a magasabb képzettséggel, kreativitással és vállalkozó szellemmel rendelkező fiatalabb generációk váltják fel, a mikrotérségben előállított szolgáltatások és termékek árszínvonala pedig növekedésnek indul. Ennek pozitív hatása, hogy az adott városrész humán kapacitásai, szellemi tőkéje és gazdasági értéktermelő képessége jelentősen növekszik. A növekedés előnyeit azonban a korábbi lakosok nem képesek élvezni az árszínvonal emelkedése miatt, így végül a terület elhagyására kényszerülnek, ami a társadalom jövedelmi alapon történő éles területi elkülönüléséhez, szegregációhoz vezet. A dzsentrifikáció további jellemzője az exponenciális dinamika, mely szerint a társadalmi és gazdasági változások folyamata kisléptékű és lassú ütemben zajló indulást követően, egy kritikus pontot meghaladva robbanásszerűvé, rendkívül gyors üteművé válnak. Az urbanizáció újabb fejezetében, a városokban élők arányának, lakhatási igényeinek növekedésével, olyan beruházásokra és szabályozásra van szükség, amely a társadalmi fenntarthatóságot helyezi középpontba.

144

A helyiek elmondása szerint a magánszolgáltatások, különösen az egészségügyi ellátás csak meglehetősen magas árak mellett érhetőek el, egy fogorvosi kezelés több 100 USD nagyságrendű beavatkozásnak minősül, mely azok számára is komoly anyagi terhet jelent, akik rendelkeznek munkáltatói biztosítással. Frisco és a buszháború A 2000-es évek elejétől markáns társadalmi és gazdasági változások vették kezdetét San Franciscóban. A Szilícium-völgy az Egyesült Államok egyik leg�gyorsabban növekvő térségévé vált, a városvezetés várakozásai szerint a város lakossága 2035-re eléri a 969 000 főt. San Francisco területe azonban domborzati adottságai miatt nem terjeszkedhet tovább, így egyre magasabb a népsűrűség és ingatlanárak jellemzik. Az Airbnb alternatív jelleggel működő alkalmi szálláskiadási gyakorlata pedig tovább gyorsította a bérleti árak emelkedését. Szélsőséges példája e folyamatnak Haight-Ashbury, ahol az ingatlanárak 2011-ben fél év alatt átlagosan fél millió dollárral (!) növekedtek. John Garrard Stehlin, a Berkeley Egyetem Földrajz Tanszékének oktatója szerint ezen árnövekedés hátterében elsősorban a kisléptékű, tulajdonosok vagy bérlők által végrehajtott ingatlanfejlesztések állnak és nem a külső szereplők, harmadik felekként belépő fejlesztők holding struktúrában végrehajtott infrastrukturális beruházásai állnak. E városrész viktoriánus házai már az 1960-as évektől kezdve a kreatív, művész- értelmiség közösségeinek adott otthont, akik az itteni lakások által biztosított életfeltételek javításához egyéni szinten is, „csináld magad szemlélettel”, számos kisléptékű építészeti változást, kisebb beruházásokat vittek véghez. A 2000-es években megérkeztek a technológiai szektorhoz kapcsolódó munkavállalók, a helyiek által csupán „techies”-ként jelölt csoportok, akik komoly ellenérzéseket váltanak ki az eredeti lakosokból. A város kedves és kreatív miliőjének lerombolásával, valamint a korábbi, alacsonyabb jövedelemmel rendelkező társadalmi csoportok kiszorításával a helyiek elsősorban őket vádolják. E konfliktusok 2013 végén éleződtek ki, amikor az eredeti lakosok blokád alá vették a Google-buszok által bejárt útvonalakat, hogy megakadályozzák a dolgozók munkába jutását. A tömegközlekedés

San Francisco, USA

megállóit használó Google-buszok ugyanis, késéseket okoztak a helyi járatok menetrendjében, valamint tovább növelték a megállók közelében lévő ingatlanok árát. A városvezetés azonban előzetes felméréseikre hivatkozva állítja, hogy e járatok működtetése eléri a szükséges mérethatékonysági határt, egy átlagos hétköznapon a Google, Facebook és Apple magánbuszok által szállított utasok száma eléri a 17 000 főt. A konfliktusok következményeként a település, környezeti hatástanulmányok lefolytatását követően, 2014 augusztusában kísérleti programot indított el, melyben korlátozták a magánbuszok által bejárható útvonalakat és díjat szabtak ki a közösségi megállók használatáért. A dzsentrifikáció egy nehezen megállítható folyamatot indít el, ugyanis rendkívül gyors növekedést és profitszerzési lehetőségeket ajánl a város számára, azok kihasználásához, a gazdasági érdekek szabad érvényesítéséhez azonban egyre kevesebb szabályozási korláttal szükséges élni. San Francisco esetében azonban unikalitás, hogy alulról jövő civil kezdeményezései képesek voltak gátat szabni néhány nem kívánatos fejlesztésnek, ingatlan beruházásnak. Megakadályoztak például egy olyan projektet, melynek keretében számos felhőkarcoló épült volna, ami a város környezetében jelentős szélcsatornabeli

változásokat eredményezne. A piaci viszonyok laza koordinációjával azonban felmerül a kérdés, hogy hogyan képes koordinálni a dzsentrifikációt a város vezetése és milyen léptékben határozzák meg e folyamatokat a „techies”-ként becézett újonnan betelepülők.

„...amikor az eredeti lakosok blokád alá vették a Google-buszok által bejárt útvonalakat...” Dzsentrifikációs folyamatok a világ nagyvárosaiban Az Egyesült Államokon kívül a dzsentrifikációs folyamatok kialakulásának hátterében, a legtöbb esetben központi kormányzati célok húzódnak. Erre Vancouver és Frankfurt városának eltérő fejlesztési eszközrendszere mutat példát. Vancouver esetében a város vezetése, a 2000-es évek közepén vegyes jövedelmi összetételt célzó, nagyléptékű szociális bérlakás programot indított, melynek keretében

145

200 lakás lebontásával, majd a terület sűrűbb beépítésével, 1400 új lakóingatlant hoztak létre. Mivel a bontások ellen 2007-ben jelentős tiltakozások alakultak ki, a város privatizálta a területet és magánfejlesztői részre kiszervezte annak ingatlanfejlesztését, megújítását. Ezzel azonban az alacsonyabb jövedelműeket hozta nehéz helyzetbe. A frankfurti Ostend városrészében, a vancouveri modellel szemben, a fenntarthatóságot növelt kormányzati szerepvállalással teljesítette a város. A lakosság 80%-a, közelítőleg 740 ezer fő bérli itt otthonát, a bérleti díjak azonban 2009 és 2014 között 30%-kal emelkedtek. A központi válaszintézkedések 4 pillérre épültek: felújítási támogatásokat biztosítottak a lakók és tulajdonosok részére; kitelepítették a területről a zajos, szennyező iparágakat; az állam jelentősebb tulajdoni arányokat szerzett a helyi ingatlanállományban; valamint az Európai Központi Bank székhelyét áttelepítették a városrészbe, amivel tovább erősítették annak pozitív megítélését, és a fejlődés szellemiségével áthatott közhangulatát. A Toronto Tanulság A kanadai nagyváros vízparti területeinek megújítását az 1970-es évek óta már számos projekt megpróbálta elérni, azonban a legtöbb fejlesztés ez idáig sikertelennek bizonyult. Az ország 2015 novemberében beiktatott miniszterelnöke Justin Trudeau pedig újra belevágott, hogy élettel és kreatív emberekkel töltse meg ezt a területet. Ennek érdekében a kikötői városrészt vegyes funkciókkal látták el, létrehozva 40 000 darab új lakóingatlant, valamint jelentős méretű új szolgáltatási, kereskedelmi területek és parkok kialakítására is sor került. A fejlesztés keretében előtérbe helyezték a gyalogos és kerékpáros útvonalakkal történő bejárhatóságot és korlátozták a járműforgalmat. A városrészt továbbá közvetlenül mellette elhaladó autópályával is összekötötték.

„...a városok, városrészek közösségei nem árucikkek...” Szemben azonban az előzetes fejlesztési célokkal és várakozásokkal, az új autópálya útvonal csak még jobban elszigetelte a kikötői városrészt a városszövet további, központi részeitől. A sikertelen rehabilitációs kísérlet hátterében nem a terület épített infrastruktúrájának elégtelensége, sokkal inkább

146

Yahoo Bridge: a szegény város gazdag cégei A városok fenntartásának finanszírozási elégtelenségeit jól mintázza San Francisco második hídjának, a Bay Bridge díszkivilágításának felújítási folyamata. Forráshiány miatt ugyanis a felújítás több mint egy évig elhúzódott, megoldása pedig azzal rendeződött, hogy a Yahoo egyik ügyvezetőjének épp e területre nyílt kilátása otthonából, ő pedig végül megelégelve a helyzetet, jelentős mennyiségű forrást biztosított a befejezéshez. Az állami vagy városi szintű támogatások hiányában, érdekes San Franciscó-i tapasztalat, hogy az ingatlanok egyéni szintű megújításában az Aribnb jelentős segítséget nyújthat, kereteiben ugyanis a szálláshelyet szolgáltató magánszemélyek képesek forrást gyűjteni a lakások több lépcsőben történő felújításához.

annak városközponttól való nagyobb távolsága áll. A negyed 40 000 új lakója számára csupán egy gépjármű forgalmi utat alakítottak ki a városrészen belül, a városmaggal történő hálózati kapcsolatait pedig nem fejlesztették. A lakótornyok többségét végül jelentős részben külföldi illetőségű szereplők, elsősorban befektetési céllal vásárolták meg, mellyel továbbra sem tölti be a fejlesztés azon célját, hogy a helyiek számára magasabb színvonalú és könnyen hozzáférhető lakhatási lehetőségeket biztosítsanak. Rejtett Rombolás Japán népessége 2010 óta folyamatosan csökken, melynek üteme 2045-re eléri a 4%-ot. Az üres lakásállomány nagysága ezzel párhuzamosan növekszik, aránya pedig jelenleg is rendkívül magas, közelítőleg minden harmadik lakás üresen áll. A városok egyik legfontosabb feladata, hogy megőrizzék az ingatlanok értékét, azonban az elnéptelenedés együtt jár az ott található ingatlanok értékcsökkenésével.

„A kulturális és kreatívipari ágazatok fejlődése önmagában is vonzza a kreatív munkaerő beáramlását...” Tokió városa, az országos trendekkel szemben növekszik, ez azonban a bevándorlási többletnek köszönhető, a szuburbán területek bizonyos szegmenseiben pedig már komoly népességcsökkenés vette kezdetét. E jelenség nem csupán Tokióra, hanem Osaka és Kiotó városára is jellemző, a külvárosi területeken több mint 25% az üresen álló lakások aránya. Ezzel párhuzamosan új jelenség, hogy a városok belső területein növekvő ingatlankereslet jelentkezik, ami egyre mozaikosabb városszerkezetet eredményez. A városok településrendezési terve és építési szabályai (zoning plan) a 2011-es földrengés óta változtak, azok pontszerűen a városok belső területein, magasabb beépítési sűrűséget tesznek lehetővé. A legnagyobb jövedelmezőséggel rendelkező területek fizikai szempontból is gyorsan kiemelkedtek, mellyel erős vertikalizációs folyamatok indultak el a városszerkezetben. A helyek védelme Stephen Pritchard az angliai University of Northumbria professzora a dzsentrifikáció ellen ható, közvetlen beavatkozási műveletek sorában hat intézkedésre hívta fel a figyelmet: „Community, not commodity” – azaz a városok, városrészek közösségei nem árucikkek, vagyis míg a városok egészét önmagában lehet termékként kezelni és márkával jellemezni, a társadalmi csoportok és a települések szellemiségének alakításában kevésbé a gazdasági szféra által alkalmazott szabályszerűségek és rendszerszemlélet a meghatározó, sokkal inkább a dinamikusabb, művészeti és kulturális eszközökkel motiváló beavatkozási gyakorlatok vezetnek célra. Ilyen lehet a közterületi (városi) képzőművészet (street art). A városok megújulásában a fizikai alapú, épített környezetben történő átalakítások önmagukban csupán felületes és részmegoldásokat nyújtanak, mivel a városok fejlődésének alapjait jelentő emberi

készségek, képességek, valamint a közösségi kultúrák ez által nem fejlődnek. A megújított területek felértékelődnek. miközben a kisebb jövedelmű és alacsonyabb iskolázottsággal rendelkező lakók a terület elhagyására kényszerülnek, exportálva a társadalmi felzárkózás és integráció közösségi (közhatalmi) feladatát egy másik térségbe. Ugyanakkor bizonyos egyszerűbb közterületi beavatkozások jelentős és pozitív irányú társadalmi változásokat képesek kialakítani, melyre a zöldterületek fejlesztése jó példákat nyújt. A társadalmi tőkét a non-profit szektor képes legjobban mobilizálni. A kulturális és kreatívipari ágazatok fejlődése önmagában is vonzza a kreatív munkaerő beáramlását, ha azonban e társadalmi változásokat gazdasági (például ingatlanár) spekulációk, tőkemozgások vagy a város vezetésének társadalmi célkitűzései is hajtják, e társadalmi folyamatok gyorsabbá és nagyobb mértékűvé válnak. Ezzel pedig fokozatosan dzsentrifikációs hullám veheti kezdetét.

Etnikai diverzitás, homogén korosztály San Francisco városának kreatív miliőjét jelentős részben kulturális, etnikai, valamint nem utolsó sorban domborzati és természeti környezetét is jellemző sokszínűségének köszönheti. Érdekesség, hogy az őshonos kaliforniaiak San Francisco népességének mindössze 37,7%-t adják, míg bő egyharmada a lakosságnak az Egyesült Államokon kívül született. E kulturális diverzitással szemben a város korcsoportos megoszlása meglehetősen homogén, a növekvő árszínvonal egyik negatív hatása, hogy a családok kiszorulnak a városból, az Egyesült Államok metropolisz térségeinek sorában San Francisco rendelkezik a legalacsonyabb arányú gyermeknépességgel. A társadalom átlagéletkora 38,5 év.

147

Superfood kultúra A Szilícium-völgy településeinek együttese fokozatosan egy térséggé integrálódik, San Francisco, mint központi település, élettel teli jellege és nagyvárosi életstílusa kapcsán azonban továbbra is központi hely marad. Palo Alto, a Stanford Egyetem székhelyével és megannyi startup központjával, az egyik legérdekesebb e település-együttesben. Itt található például a Facebook, a Tesla, a Pinterest, a Waze vagy a PayPal vállalkozásainak amerikai székhelye, valamint a nagy múltú Hewlett-Packard vállalat is innen jegyzi indulását. Palo Altóban a tudásintenzív, magas hozzáadott értékű tevékenységek a helyi gasztronómiai szokásokban sajátos „superfood kultúrát” érleltek ki, előtérbe helyezve a friss és magas minőségű, kizárólag természetes anyagokból készülő ételeket, salátákat. Ezek jellemző összetevője például a chia mag, a japán kultúrából érkező soba tészta (hajdinatészta), a lazac, a különböző növényi csírák és minőségi sajtok (superfood alapanyagok), továbbá a friss, elsősorban bogyós gyümölcsök. Palo Altóban az odalátogató egy átlagos vendéglátóhelyen is találkozhat organikus „facebook tumix”-szal (fagyasztott barack, áfonya, vanília joghurt, teljes zsírtartalmú tej, lágy mogyoróvaj és jég) vagy egy „Google Korty” (Google Gulp) néven jegyzett, szintén természetes alapanyagokból készülő frissítővel (fekete tea, szójatej, narancslé, banán, fagyasztott eper, méz). Szintén kaliforniai jellegzetesség a Verve Coffee, mely egy farmerek, kávépörkölők és baristák összefogásaként működő, Santa Cruz-beli mini kávévertikumot üzemeltető vállalkozás. Tevékenységük a kávébab nevelésétől a szemek szüretelésén, majd feldolgozásán és pörkölésén át, egészen a frissítő ital elkészítéséig terjed.

David Harvey szerint a városi folyamatok alakulásában az emberi jogok térnyerése jelentős változásokat hozott. Ennek hatásai a városokban kialakuló növekvő számú társadalmi mozgalmakban, térfoglalásokban, politikai aktivizmusban (foglaltház vagy squat mozgalmak, permanent camping események), valamint a művészetek egyre gyakoribb aktuális társadalmi problémákat feldolgozó témáiban és azok közterületeken történő egyre gyakoribb megjelenéseiben (social art, street art) egyaránt tükröződnek. Pritchard végül a városok fejlesztése, társadalmi csoportjaik felzárkóztatása és minél pontosabb kiszolgálása kapcsán, a dzsentrifikációs folyamatok ösztönzése helyett az egyedi adottságokra, sajátos lehetőségekre, valamint a belső erőforrásokra épülő szemlélet érvényesítését szorgalmazza.

148

KÖNYVAJÁNLÓ − David Harvey: The Ways of the World (Oxford University Press; First edition, 2016) − Eric Walberg: Postmodern Imperialism – Geopolitics and the Great Games (Clarity Press, 2011) − Nicholas Clifford, Meghan Cope, Thomas Gilles, Shaun French: Key Methods in Geography (SAGE, Third edition, 2016) − Mark Gottdiener, Leslie Budd, Panu Lehtovuori (edit.): Key Concepts in Urban Studies (SAGE, Second Edition, 2015) − Peter Roberts, Hugh Sykes, Rachel Granger: Urban Regeneration, (SAGE, Second Edition, 2016) − Nancy A. Naples, Jennifer Bickham Mendez (edit.): Border Politics – Social Movements, Collective Identities, and Globalization (New York University Press 2014) − Erik Brynjolfsson, Andrew McAfee: The Second Machine Age – Work, Progress, and Prosperity in a Time of Brilliant Technologies (W. W. Norton & Company, Inc., First edition, 2016)

149

VÁLTOZÓ INDIA szerző: Gere László

Az elmúlt évtizedekben lezajlott népességrobbanás hatására India a világ második legnépesebb országává vált. Az 1 milliárd főt is meghaladó ország lakosságának döntő része az ország nagyvárosaiban él, amelyek mérete, fejlettsége és zsúfoltsága európai viszonylatokhoz képest szinte elképzelhetetlen mértéket ölt. A nagyvárosokba érkezők számára a megfelelő élettér biztosítása nem megoldott, ugyanis a települések nem képesek fizikailag lépést tartani a népességnövekedés ütemével, ami így olyan komoly kihívások megoldása elé állítja őket, mint a városkörnyéki nyomornegyedek felszámolása vagy akár az alapvető közszolgáltatások infrastruktúrájának az ellátása. Az indiai kormány ezért is hirdette meg 2014-ben és indította útjára azt a Smart City programját, aminek eredményei mostanra kezdenek napvilágot látni. Azonban még ez sem nyújt megnyugtató választ arra a kérdésre, hogy India képes lesz-e az intelligens megoldások és megközelítések révén orvosolni a nagyvárosokat sújtó társadalmi és környezeti problémákat.

INDIA 20. SZÁZADI URBANIZÁCIÓJA India városfejlődése egészen a Kr.e. 2300-as évekig nyúlik vissza. Az első indiai városok a kontinens északnyugati felén, az Indus folyó, majd később a Gangesz folyó völgyében, illetve a szubkontinens déli felén alakultak ki. Ez nem meglepő, hiszen a folyók az első települések és városok kialakulásában komoly stratégiai szerepet játszottak, ami Indiában azt is eredményezte, hogy a két terület között nem alakultak ki ma is ismert jelentősebb népességtömörülések. A 16 – 17. századra India a világ egyik leginkább urbanizált térségévé vált, de az angol gyarmatosítás (kolonizáció) hatására megindult a városok visszafejlődése, majd idővel, az angol behatás erősödésével egy európai típusú városfejlődés vette kezdetét. Ebben az időszakban fejlődött metropolisszá India három legjelentősebb kikötője, Kalkutta, Mumbai (Bombay) és Csennai (Madrasz), illetve az országban kiépülő vasúthálózat és a modern gyáripar hatására jelentek meg a különböző iparvárosok, mint például Dzsamsedpur. A 20. század további komoly változásokat hozott India számára. 1941-ben, az indiai függetlenség kikiáltása előtti utolsó népszámlálás idején 49 város lépte át a 100.000 fős lakosságszámot, és

150

nagyjából 2500 településnek volt már városi rangja. 1947 után, a függetlenség elnyerését követő azonban egy soha nem látott mértékű városrobbanás vette kezdetét, ami 1951 és 2011 között az indiai városfejlődés „aranykorszakát” jelentette. Közel 60 év alatt hatszorosára nőtt a városi lakosság száma, ám arányuk csak alig másfélszeresére. Az 1 millió fő feletti lakossággal rendelkező városok száma 4-ről 45-re emelkedett , itt található három a világ legnépesebb városai közül (Delhi, Mumbai és Kalkutta). A növekedés üteme korántsem fog lassulni és további négy város (Ahmadábád, Bengaluru, Csennai és Haidarábád) fogja átlépni a bűvös 10 milliós határt, amivel már 7 megapolisz lesz található az ország területén. A megapoliszok ellenére az urbanizáltság szintjealacsony (31%), ami 2030-ra várhatóan 40%-ra fog növekedni, de még ilyen alacsony szint mellett is elmondható, hogy Indiában él a világon a harmadik legtöbb városlakó. Ha összehasonlításképp megnézzük a globális trendeket, jól látszik, hogy a városlakók aránya már 2007-ben elérte az 50%-ot, és ez az érték azóta már jóval nagyobb, ami jól mutatja India lemaradását az urbanizáció tekintetében.

151

Ha megpróbáljuk áttekinteni India 20. századi urbanizációjának mozgatórugóit, akkor az alábbi meghatározó eseményeknek és folyamatoknak lehetünk a szemtanúi, amelyek kialakították a ma is ismert urbanizáltsági szintet: • Közvetlenül az indiai függetlenség kivívása után menekültek tömege érkezett Indiába a mai Pakisztán területéről, illetve Bangladesből, akik főleg az ország északi urbánus részein (Delhi, valamint Kalkutta környékén, Pandzsáb területén stb.) telepedtek le. Sokszor a városok egyes részein alakítottak ki számukra lakóhelyet, de nem volt ritka az sem, hogy külön város épült a részükre. • Az angol gyarmatosítást követően iparosítási program kezdődött, amelynek hatására acélipari, petrolkémiai, műtrágyagyártó, vagy éppen alumíniumgyártó profillal rendelkező iparvárosokat hoztak létre vagy építette át. • Az urbanizáció egyik mellékhatása, a városok közötti verseny szintén érzékelteti hatását, amelynek nyertesei a százezres és milliós lélekszámmal rendelkező nagyvárosok, míg vesztesei a stagnáló vagy hanyatló a kis- és középvárosok. • Erősödik a a városok és a vidék közötti különbség, valamint egyre nagyobb kihívást jelent kezelni a város külső terülteinek a koordinálatlan terjeszkedését (urban sprawl) • A spontán és egyre nagyobb ütemben terjeszkedő nyomornegyedek (slum) India egyik legégetőbb problémáját jelentik napjainkra, mivel a milliós nagyvárosok képtelenek lakhelyet biztosítani az oda áramló lakosság számára. HOGYAN TERVEZZÜNK MEG EGY INDIAi VÁROST? TRENDEK 1990-TŐL NAPJAINKIG Az 1970-es évekig az indiai városfejlesztés centralizált módon valósult meg, amit fokozatosan felváltott a decentralizációs gondolkodás és megközelítés. Ez azt jelentette, hogy az állam helyett egyrészt a különböző civil szervezetek (NGO) és közösségi szervezetek (CBO), másrészt a helyi önkormányzatok és a magánszféra váltak a városfejlesztés meghatározó szereplőivé. A decentralizáció azonban csak az 1990-es évekre erősödött fel olyannyira, hogy a magánszféra egyre nagyobb szerepet kapjon a nagyléptékű városfejlesztési projektek megvalósításában, ez a folyamat pedig a 2000-es évektől még inkább fokozódott.

152

A magánszféra térhódításával az a probléma, hogy a szereplők nem fordítanak kellő figyelmet a társadalmi szükségletek betöltésére. Azonban a probléma ennél összetettebb, nem csupán a privatizáció felelős a félrement városfejlesztési irányokért: sokkal inkább az a szövevényes kapcsolatrendszer okolható a kialakult helyzetért, ami az újonnan feltörekvő csoportok, a bevándorló munkavállalók, az idősebb helyi lakosok, a magánszektor és az állam között jött létre. A közeljövőben várhatóan még több indiai fog a vidékies területekről a városokba áramlani. Több száz, talán több ezer új város fog India-szerte kifejlődni, ezért elengedhetetlen, hogy az újonnan felmerülő problémák nagyobb nyilvánosságot kapjanak, és kiemelt figyelmet fordítsanak azok megoldására. Jelenleg a fő kihívást a beáramlás jelenti. Sok esetben ellenséges viszony alakul ki a helyiek és az új munkahelyek reményében a városba áramlók között. India gyakorlatilag egy városi paradoxont él meg. A semmiből felépülő luxus-színvonalú toronyházakból álló városrészekkel a nyomornegyedek világa áll szembe.

Az urbanizáció két arca India urbanizációja kapcsán talán a legjobb példát Kína szolgáltathatja, ami az 1980-as évektől sikeresnek mondható, hiszen emberek százmillióit sikerült kiemelni az extrém szegénységből a városok fejlesztése révén, ami Teng Hsziao-ping miniszterelnök politikájának egyik fontos eleme volt. Afrikában ezzel szemben egy negatív példa, ugyanis nem történt tényleges előrelépés, ott ugyanis sokkal inkább a vidékies területek fejlesztésére összpontosítottak, ezzel sikeresen tartották emberek millióit a vidéki szegénységben. A sikeres urbanizáció előfeltétele a hatékony mezőgazdaság megléte, a vidéki és városi területek fejlődése ugyanis kölcsönösen hat egymásra, azonban a történelem tanulsága szerint a városi kultúra az emberi fejlődés igazi mozgatórugója, nem a mezőgazdaság.

Az egyes városok úgy vehetnek részt a programban, ha pályáznak a lehetőségre egy kormányzati útmutató alapján , a legjobb pályázatokat benyújtó városok kapnak támogatást (eddig első körben 20 város nyert a Smart City program keretében, tényleges eredményekről csak az elkövetkező években lehet majd beszámolni). A pályázat a következő szempontok szerint bírálja el a városokat: • a meglévő szolgáltatások kiépítettsége, színvonala (a 2011-es népszámlálás óta történt változások, illetve az önkormányzati költségvetés alakulása alapján az elmúlt két évben); • intézményi rendszer és kapacitások (ennek alakulása az elmúlt 3 évben); • ön-finanszírozás képessége (a helyi szervezetekhez érkezett önkormányzati kifizetések, fenntartási költségek alapján); • fejlődési út (a korábbi városfejlesztési programban [JNNURM ] megvalósított projektek, illetve eredmények alapján).

Míg történelmi távlatokban az állam mindig is a „szegények pártfogójaként” jelent meg, addig nemrégiben a vezetés „fejlesztéspárti” állammá, majd a „növekedéspárti” állammá alakult. Smart vs Slum: Fordulópont az indiai várostervezésben Az indiai kormányzat által 2014-ben elindított Smart City program célja, hogy felszámolja az eddig kontrollálatlan városnövekedésből fakadó problémákat, ráadásul szorosan kapcsolódik Narendra Modi indiai miniszterelnök „Digitális India” elnevezésű kezdeményezéséhez. „A múltban a városok a folyópartokra épültek. Ma az autópályák mentén emelkednek. A jövőben pedig a legfontosabb szempont az optikai kábelek és a következő generációs infrastruktúra elérhetősége lesz.” A Smart City program és a Digitális India című elképzelés között a valóságban is van kapcsolat, hiszen a program célja egyrészt olyan ipari folyosók (Delhi - Mumbai, Csennai - Bengaluru, Bengaluru - Mumbai) kiépítése, ami kapcsolatot teremt az indiai nagyvárosok között, valamint a smart city (intelligens város) értelmében egy élhetőbb, zöldebb és hatékonyabb közműmenedzsmenttel rendelkező város kerül kiépítésre. Az intelligens (smart) város olyan település, ahol a rendelkezésre álló technológiai lehetőségek (elsősorban az infokommunikációs technológia) innovatív

módon kerülnek felhasználásra, elősegítve ezzel egy jobb, diverzifikáltabb és fenntarthatóbb városi környezet kialakítását. Egy olyan város, ahol magas a zöldterületek arány, hatékony a városmenedzsment és a közlekedésszervezés, környezetbarát, biztonságos, elérhető a minőségi oktatás, költséghatékony a szociális és egészségügyi ellátórendszer, valamint kényelmesebbek és vonzóbbak a turisztikai szolgáltatások.

„A spontán és egyre nagyobb ütemben terjeszkedő nyomornegyedek (slum) India egyik legégetőbb problémáját jelentik napjainkra...” Az indiai kormány elképzelése szerint 100 kiválasztott települést fognak majd 15 milliárd dollár értékben rehabilitálni a legújabb infokommunikációs eszközök bevezetésével. Ez elsősorban nem a legnagyobb városokat fogja majd érinteni, hanem a körülöttük elhelyezkedő ún. szatellit-városokat, hiszen a nagymértékű népességbeáramlás, illetve a munkahelyek nagy száma miatt itt alakultak ki a legnagyobb nyomornegyedek.

153

A szatellit-városok vagy bolygóvárosok kifejezést az olyan nagyvárosok körül tervszerűen kialakított városokra használják, amelyek elsődleges feladata, hogy tehermentesítse a központi települést. Az ilyen városok többségét egy-egy ipari nagyüzem környékén hozzák létre ipari funkció ellátásának céljából. Kritikus tömeg Annak ellenére, hogy még nem ismertek a program városfejlődésre gyakorolt hatásai, számos kritikus értékelés került napvilágra a program és annak várható hatásaival kapcsolatban. Egyes vélemények szerint a fejlődés csak a kevesek kiváltsága lesz, és ennek árát a szegényebb rétegek tömegei fogják megfizetni. A kritikusok szerint zárt városok jönnek majd létre, ahol a nagyvállalatok érdekei felülírják a jogi és kormányzati érdekeket, ebből a világból pedig egészen biztosan ki lesznek rekesztve a szegényebb rétegek. Mivel India nem egy meglévő alapra próbál építkezni, hanem gyakorlatilag a semmiből akarja létrehozni az intelligens városokat, ez az erőltetett, felülről történő tervezés a működéséből adódóan kevesebb figyelmet fordít magukra a városi lakosokra, és azok tényleges igényeire . Megvan a veszélye annak, hogy egy nagyfokú társadalmi szegregáció jöjjön létre az intelligens városok révén, illetve még inkább megszilárduljanak a gazdagok és szegények közötti ellentétek, ami az ország duális társadalmi szerkezetét eredményezi. A smart city kudarca a fejlődő országokban Átfogó kritikát fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a dán származású építész-urbanista Henrik Valeur is, akinek ezzel foglalkozó műve 2014-ben jelent meg és India: the Urban Transition (India: A városi átalakulás) címet viseli. A könyv nem a hagyományos akadémiai megközelítéssel és annak módszereivel, hanem egy laikus ember szemszögéből mutatja be és írja le az indiai városfejlődést és annak hatásait, amit a kint töltött évek alatt szerzett személyes tapasztalataival gazdagon illusztrál. Könyvében öt elemet sorol fel, melyeket meghatározónak tekint a városi életminőségre vonatkozóan, ezeket veszi sorra, helyi példákkal gazdagon illusztrálva: a levegőt, vizet, ételt, lakhatást és a mobilitást. Ezek egyúttal azok a szükségletek is, melyeknek kielégítése különösen nagy kihívást jelent az indiai városok számára, és amikkel kapcsolatban a szerző szerint különösen fontos lenne a kérdéseket

154

Mit jelent a development urbanism? A szerző meglátása szerint a fejlett és a fejlődő országok között különbséget kell tenni a városfejlesztési paradigmák során fellépő problémák orvoslására. Meglátása szerint a fejlődő országokban eltérő módon kell értelmezni és alkalmazni a különböző megoldásokat, mint a fejlett országokban, ezért egy teljesen új nézőpont és perspektíva szükséges a végső megoldási koncepció kialakításához.

újrafogalmazni, illetve kreatív megoldásokat keresni rájuk. Valeur nemcsak kritizálja, hanem megoldási javaslatot is kínál az általa problémásnak vélt szempontok orvoslására. Az általa megfogalmazott és elindított development urbanism elnevezésű koncepció kiindulópontja az, hogy az indiai kormány által meghirdetett Smart City koncepció kereteit nem a gyakorló várostervezők és a tudományos éra alakította ki, hanem a különböző multinacionális cégek, akik saját informatikai és technológiai megoldásaikat szeretnék eladni az érintett városok számára. Nem meglepő tehát, hogy Valeur arra a következtetésre jutott, hogy a smart city koncepció eleve kudarcra van ítélve a fejlődő világ városaiban, és szükséges egy más megoldási utat kínálni a számukra. Ezért a development urbanism a szegénység leküzdését és a környezetvédelem témakörét tűzte ki zászlajára a fenntartható városfejlesztés égisze alatt. Mit fejlesszünk? Valeur annak ellenére, hogy világos fejlesztési célokat tűzött ki a saját koncepciójával, a könyvében mégis felteszi teoretikusan azt a kérdést, hogy mi számít valójában helyes fejlesztésnek fejlődő országok szempontjából? Végül arra az általános következtetésre jut, hogy minden egyaránt fontos. Legyen szó a szegénység és társadalmi különbség csökkentéséről, az egészségügy fejlesztéséről vagy az emberi jogok védelméről, esetleg a környezeti és a természeti erőforrások védelméről, hiszen ezekben a térségekben koncentrálódnak leginkább ezek a problémák és kihívások.

Az ENSZ előrejelzése szerint az elkövetkező 20 évben a Föld lakossága mintegy 2 milliárd fővel fog nőni, aminek jelentős része a fejlődő országok városaiban fog összpontosulni.A fejlődő országok városainakvárható lakosságnövekedése jelentős kulturális, gazdasági, politikai, tudományos és technológiai változásokat fog előidézni, amit fel kell ismerni, és időben orvosolni kell, hiszen komoly problémák forrásának gyökerét képezhetik. Az itt található városok természetesen nem csak megoldandó problémákat, hanem számos lehetőséget is hordoznak magukban. E pozitív energiák kihasználásának elmulasztása az egész társadalom számára elvesztegetett potenciált jelent, ezért is szükséges egy újfajta fejlesztési megközelítés a városok számára, amit Valuer szerint a development urbanism tölthetne be. A felfogás ugyanis egyrészt előnyben részesíti az eddig háttérbe kerülő emberi kapcsolatokat, illetve az együttműködéseket, másrészt kihangsúlyozza, hogy a városok nem csak fizikai konstrukciók, hanem összetett ökoszisztémák, ahol az emberek közösen élnek, fejlődnek és alkalmazkodnak a változó környezethez . A minőségi városi életet nem lehet előzetesen meghatározni, helyette olyan környezetet kell kialakítanunk, ahol mindenki megtalálhatja az igényeinek és lehetőségeinek megfelelő, legideálisabb körülményeket. Ez a development urbanism koncepció igazi lényege, ami a szerző szerint hozzájárulhat az indiai városokban bekövetkezett urbanizációs trendek megfordításához.

ÖSSZEFOGLALÁS Az indiai népesség az elmúlt évtizedekben jelentősen növekedett, a lakosság körében pedig egyre jelentősebb a vidékies területekről a városba történő vándorlás. Ezek a folyamatok az előrejelzések alapján a jövőben is folytatódni fognak, minek következtében prognosztizálható, hogy jelentős mértékben növekedni fog a városi lakosság száma, és aránya is az országban.

„...a smart city koncepció eleve kudarcra van ítélve a fejlődő világ városaiban...” A városok ilyen mértékű „robbanása” jelentős kihívások elé állítja az országot, amit nagy léptékű városfejlesztési programokkal próbálnak kezelni. A legújabb elképzelés szerint az intelligens városirányítási és – szervezési technológiák bevezetésével oldják meg a felmerülő problémákat, azonban ennek hatékonyságát máris vannak, akik megkérdőjelezik. Az biztos, hogy a fejlődő világ urbanizációs kihívásaira egyedi megoldásokat kell kifejleszteni, nem minden esetben átültethetők a nyugaton már bevált módszerek, kiemelt figyelmet kell fordítani a helyi viszonyokra, szükségletekre, igényekre, és nagyban építeni kell a helyben meglévő tapasztalatokra.

155

MUMBAI SZÍVE szerző: Vajda Zita

A Gettómilliomos révén a filmiparból is ismert Dharavi Mumbai egyik legnagyobb nyomornegyede, azonban az itt élő emberek saját kezükbe vették sorsukat: egyszobás lakásműhelyeket alakítottak ki, és közös erővel az egymilliós Dharavi ipari központá nőtte ki magát. A városrész sokszínűsége, az itt megjelenő sokféle iparág megkülönbözeti a többi nyomornegyedtől. Ma már a negyed turisztikai célponttá is vált, ami a nagyszabású kormányzati újjáépítési program segítségével, a teljes megújulás első jele lehet.

Dharavi A mumbai nyomornegyedekben él a város lakosságának körülbelül 60%-a, kormányzati becslések szerint több, mint 6.475.000 ember. Dharavi, Mumbai egyik nyomornegyede egész Ázsia legnagyobbja. 220 hektár terültet ölel fel, több mint egymillió embernek ad otthont, és Mumbai négy külvárosára terjed ki, melyek Sion, Bandra, Kurla és Kalina. A területet a Maharastra önkormányzat 1971-ben nyilvánította nyomornegyednek. A negyed a két legforgalmasabb (Western és Central Railway) vasútvonal között fekszik, az újonnan kialakított üzleti központ mellett. A Mumbaiba érkezők már a leszálló repülőről megtekinthetik a hatalmas nyomornegyedet. Történeti áttekintés A Dharavi tamilul laza mocsárvidéket („loose mud”) jelent, nevét még a 18. században kapta, amikor a területén mangrovemocsár volt. A 19. századtól Koli halászok éltek itt, és falujukat Koliwadanak hívták. A halászati ipar a mocsarak feltöltése után megszűnt, és így új közösségek költözhettek az újonnan kialakított szárazföldre. A Gujaratból érkező bevándorlók létrehozták az első fazekas telepet, míg a Tamil Naduból és Maharashtraból érkező tímárok megalapították a bőripart. Ezután az Uttar

156

Pradeshből érkező, főleg muszlim kézművesek telepedtek le a negyedben. Dharavi idővel menedékként szolgált a bevándorlóknak és a mumbai alvilágnak. A későbbiekben szemétgyűjtő és hulladék-újrahasznosító cégek költöztek a térségbe. A szegény vidéki területekről ideköltöző családok azért választották ezt a nyomornegyedet, mert olcsó szálláshoz juthattak Mumbai, a lehetőségek városának (akkoriban Bombay) központjában. Ennek eredményeképpen a világ legsokszínűbb, legváltozatosabb nyomornegyede épült ki.

„...ideköltöző családok azért választották ezt a nyomornegyedet, mert olcsó szálláshoz juthattak Mumbai, a lehetőségek városának (akkoriban Bombay) központjában.”

asszony a Dharavi negyedben, Mumbai, India 157

piac, Mumbai, India

Párhuzamos kultúrák Dharaviban túlnyomórészt dalitok laknak, és csupán egy százalék a bráhminok (legfelsőbb kasztba tartozók) aránya. Vallási és etnikai perspektívából a társadalom összetétele heterogén: muszlimok, keresztények, neobuddhisták, melangok, dharok és tamilok. Azonban az, hogy egy helyen élnek és dolgoznak, még nem jelenti azt, hogy egy közösséghez tartoznak. Elkülönült negyedek alakultak ki vallás, kaszt, hovatartozás és foglalkozás alapján. Dharavit 80 kerületre, úgynevezett „nagarra” lehet osztani, amelyet a különböző etnikai csoportok építettek fel és dominálják a mai napig.

Dharavinak komoly problémái vannak a közegészségüggyel, a higiéniai feltételek katasztrofálisak. Egy 2006-os kutatás kimutatta, hogy minden 1440 lakosra jut egy toalett. Nagyon kevés nyilvános illemhely van, és ezért sokan a közeli Mahim Creek folyócskában végzik el dolgukat. Dharavinak a súlyos vízhiánnyal is meg kell küzdenie, 15 háztartásra jut egy vízcsap. Ahogy haladunk a Dharaviba vezető főúton, meglehetősen elkeserítő kép tárul elénk. Ez részben annak köszönhető, hogy közvetlenül a negyed mellett magas épületek állnak, és a vadonatúj Bandra-Kurla üzleti- és bevásárlóközpont is a szomszédságban épült fel. A luxus és nyomor kontrasztja sokkoló.

Élet a nyomornegyedben A negyed jelenleg már egyáltalán nem hasonlít az egykori halászfalura. Dharaviban napjainkban körülbelül 5.000 vállalkozás működik, 15.000 egyszobás kis gyár, melyek nagy részében kisipari termékek készülnek. Meglepő módon a nyomornegyed összes éves hozama 650 millió és egymilliárd dollár között mozog. A kereskedelmi egységek 90%-a viszont illegális módon működik.

158

A negyedben általános kép, hogy állandóan zsúfoltak a szűk sikátorok, ez nem meglepő, mivel 0,4 hektáron 18.000 ember zsúfolódik össze. 28 négyzetmétert 15 személy és megszámlálhatatlanul sok egér népesít be (Jacobson). Azonban mégis sokak számára kielégítő itt élni, mivel a bérleti díjak rendkívül alacsonyak (185 rúpia havonta / 4 dollár) és munkahelyük is könnyen megközelíthető innen.

Amennyiben jobban belenézünk az itt lakók életébe, az elénk táruló látvány már nem is annyira lesújtó. Majdhogynem minden kis „chawl” (tipikus Mumbai nyomornegyedi kunyhó) belülről nagyon tiszta és szépen berendezett. Szép függönyökkel, virágokkal és növényekkel próbálják feldobni és kényelmesebbé tenni otthonaikat. Még a legkisebb kunyhóban is van tűzhely és elektromosság. A lakók nagy részének van színes televíziója és néhányuknak még videolejátszója is. 1924-ben nyílt itt az első iskola (tamil iskola), és négy évtizeden keresztül ez volt az egyetlen. Ma már több mint tíz iskola működik a környéken, ezek között vannak angol nyelvű elemi és középiskolák is. Az ötven év felettiek túlnyomó

A nyomornegyed mára már sokak által ismertté vált, sok bollywoodi, tollywoodi és még hollywoodi filmet is forgattak itt, ezek közül a legismertebb az Oscar-díj-nyertes Gettómilliomos. Dharavi mára a Mumbaiba látogatott turisták egyik célpontjává vált. Lehetőség van szervezett túrák keretében megtekinteni a nyomornegyedet, amelyek során megismerhetjük az ott lakók keserű életét és azt is, hogy mindezen hogyan kerekednek felül és hogyan kerülnek ki mégis győztesként ebből a bizarr helyzetből. Amit itt láthatunk, az nem egy koldusokból, semmittevőkből álló massza, hanem keményen dolgozó, az álmaikért küzdő emberek sokasága.

része azonban semmilyen oktatásban sem részesült, de a középkorú lakosok nagy része általános iskolai oktatásban már részt vett, a mostani fiatalok pedig már a közeli önkormányzati iskolákban tanulhatnak. Az írástudatlanság jóval magasabb, mint a város többi részén, a nyomornegyedek lakóinak mindössze 60%-a tud írni-olvasni.

Dharavi mint gazdasági „csoda” A település mérete, az itt élő emberek sokszínűsége, a sokféle iparág megkülönbözeti Dharavit a többi mumbai nyomornegyedtől. A térség gazdasági tevékenysége rendkívül színes, majdhogynem minden második kis „chawl”-ban folyik valamilyen kisipari munka.

műhely a Dharavi negyedben, Mumbai, India

159

Dharavi láthatatlan hősei

Az Otto-von-Guericke-Universität Magdeburg szerint 1. Kesztyűgyártás

4. Papad készítők

Egy kis kesztyűgyártó üzemben 5-en dolgoznak, különböző kaszthoz tartoznak, és nem egy vallási csoporthoz. Annak ellenére, hogy már 3-4 éve itt dolgoznak, nincs munkaszerződésük, ami jellemző az informális szektorra. Naponta 300 kesztyűt készítenek el. A munkaidő napi 12 óra. A munkahelyiség a tető alatt helyezkedik el, ezért itt nagyon meleg van és rossz a szellőzés, valamint a fényviszonyok se megfelelőek.

Dharaviban körülbelül 100-150 nő foglalkozik papad (ropogós kenyérszerű népszerű indiai lepény) készítésével. A foglalkozást a nők egymástól tanulják meg, és elég sok idő kell ahhoz, hogy a szakmát tökéletesen elsajátítsák. Az elkészítés kemény munka, de ez nem látszik kívülről, mert csak annyit látunk, hogy a földön ülnek a nők és gyúrják a tésztát. Napi 7-8 órával 250-300 rúpiát lehet keresni (3,75 - 4,50 dollár), 100 papad után pedig 25 rúpiát keresnek (0,375 dollár).

2. Farmergyártás 5. Hulladékgazdálkodás Az egyik farmerműhelyben három férfi és négy nő dolgozik, napi szinten 100-200 farmert készítenek. A termelési folyamat a nyersanyag megvételétől az elkészített termék eladásáig terjed ki. Egy farmert 90 rúpiáért (1,35 dollár) adnak tovább, amit ezután 150 -250 rúpiáért (2,25 dollár és 3,75 dollár) árusítanak. A farmerkészítés egy kb. 50 négyzetméteres helyiségben zajlik, viszonylag jó körülmények között. 3. Bőrgyártás A bőrtermékek készítése az egyik legrégebbi foglalkozás a negyedben, még a 19. században hozták be a Tamil Naduból érkező tímárok. Az egyik ilyen bőrműhely 15 éve alakult, és a Charmakar (bőrművesek, a dalitokhoz tartoznak) család tagjai dolgoznak itt. A tudás esetükben generációról generációra száll és kaszthoz kötött. A kis „üzem” az udvarban helyezkedik el. A gyártási folyamat a nyersanyag feldolgozásától a bőrövek, bőr pénztárcák és bőrtáskák elkészítését jelenti. Az itt dolgozók heti 75 órát dolgoznak, naponta másfél órás ebédszünetük van, és a vasárnapuk szabad. Egy bőr pénztárca körülbelül 4 dollárba kerül.

160

Amennyiben megállunk egy pillanatra a nagy nyüzsgés és káosz közepette, észrevehetjük a rendet. Férfiak, nők és gyerekek reggeltől estig gyűjtik, szelektálják a városból érkező szemetet. Becslések szerint Mumbai lakosai napi szinten 11.209 tonna szemetet termelnek, aminek jelentős része Dharaviban kerül feldolgozásra és kiválogatásra. Általánosságban véve minden szemétgyűjtő napi szinten 8,5 tonna szemetet válogat ki. A különböző típusú műanyagokért 5 és 60 rúpia közötti összeget fizetnek kilónként (0,11 dollár - 1,29 dollár/ kg). Az újrahasznosítók igazán zsenik, legalább 50-féle műanyagot is meg tudnak különböztetni. A szemétszedők napi szinten kb. 1 dollárt keresnek és sokszor éjszaka is dolgoznak. Amennyiben a dharavi szelektív hulladékgyűjtők abbahagynák, amit csinálnak, a város szemétben úszna.

mĹąhely a Dharavi negyedben, Mumbai, India 161

162

Dharavi mérete és gazdasági fontossága miatt a „megaslum” (mega nyomornegyed) kategóriába esik. Aneesh Shankar a következőképpen nyilatkozik Dharaviról: „Csak úgy, mint Mumbai India szíve, úgy Dharavi Mumbai szíve”. Számos kutató (Dr. Amita Bhide & Martina Spies 2013) vélekedik úgy, hogy Dharavi egy ipari központtá alakult át.

„...az ingyenes lakásépítési program keretében 60.000 családot költöztetnek át 33 m2 -es lakásokba.” Az itt lakók számos ipari tevékenység közül választhatnak. A havi kereset átlagosan 2,978 rúpia (61 dollár). Az egyik legnépszerűbb foglalkozás a szemét-újrahasznosítás. A nők sokszor dolgoznak cselédként a környező lakónegyedekben, de az is igen gyakori, hogy építkezésen segítenek be a férfiaknak, itt azonban alacsonyabb bért kapnak, mint a férfiak (Neelima Risbud). A következőkben öt jellemző termelési egységet mutatunk be.

Dharavi újjáépítési program Dharavi nyomornegyeddé minősítése óta (1971) számos újjáépítési program született, de egyik sem volt túl sikeres. Ennek fő oka az, hogy ezek a projektek legtöbbször figyelmen kívül hagyták az itt élők érdekeit, valamint nem vették számításba, hogy az indiaiak túlnyomó többsége a mai napig ragaszkodik a hagyományos életformához, és számukra egy többemeletes házba költözés teljesen abszurd. Mostanára Ázsia legnagyobb nyomornegyede iránt egyre több hazai és külföldi befektető is érdeklődik, mely a telek kiváló elhelyezkedésének köszönhető. A kormány tervei között is szerepel, hogy felfejleszti és újjáépíti a területet és javít az itt élők életkörülményein. 2016 márciusában jóváhagyásra került Dharavi felújítási terve. Ez azt jelenti, hogy az ingyenes lakásépítési program keretében 60.000 családot költöztetnek át 33 m2 -es lakásokba. A jövőre nézve további 40-50 ezer lakás kialakítását tervezik. Dharavit a felújítás megkönnyítése érdekében öt szektorra osztották fel. Az ötödik szektor már felújítás alatt áll (Maharashtra Housing and Area Development Authority a kivitelező) a többi négy szektort pedig köz-magán konstrukcióban tervezik felújítani. Jelenleg 16 befektető érdeklődik a projekt iránt, köztük van a Tata Reality and Infrastructure Ltd. és PwC is. A felújítás körülbelül 7 évig fog tartani (a Times of India beszámolója alapján). Azonban a program csak akkor lehet sikeres, ha a nyomornegyedben lakó embereket is bevonják a megvalósításba, és figyelembe veszik az ő igényeiket is.

163

A REMÉNY POLITIKÁJA Interjú Arjun Appadurai-jal. Készítette: Czirják Ráhel

Arjun Appadurai a világhírű globalizációkutató antropológus, civilizáció- és emberi fejlődéskutató, a Yale és a New York Egyetem professzora, a PAGEO meghívására tartott előadást a Corvinus Egyetemen. A HUG-nak szülővárosáról és a nyomornegyedek belső kreatív és aktív felszámolásáról adott interjút. Legismertebb tanulmánya a Disjuncture and Difference in the Global Cultural Economy címet viseli, ebben fejti ki, hogy szerinte a világ egyetlen rendszerré olvadt össze, amin belül komplex alrendszerek állnak fenn. Szemben áll a globalizációt kulturális imperializmusként definiáló elméletekkel. Legutóbbi könyve 2013-ban jelent meg, a The Future as a Cultural Fact: Essays on the Global Condition című munka tíz év tudományos kutatását öleli fel, amelyeket Appadurai a globalizáció területén végzett. A vizsgálat középpontjában India áll. A mumbai slum lakói között végzett kutatásban a kilátástalan körülmények között egyenlőségért, önkormányzatért és elismerésért zajló harcot mutatja be. Talán ez a küzdelem vezethette Appadurait a „remény politikájának” gondolatához, amely által a jövő megújuló antropológiájának alapjait fekteti le.

Mr. Appadurai! Az ön tudományos munkássága rendkívül szerteágazó. Miért kezdett el az urbanizáció kérdésével, kutatásával foglalkozni? Az urbanizáció egy viszonylag késői érdeklődési terület pályafutásom során. A 2000-es évekig más témákkal foglalkoztam, például Indiával kapcsolatos különböző ügyekkel, médiával, migrációval, globalizációval. Ám az idő tájt Indiában, aktualitásából fakadóan, a muszlimok és hinduk közötti konfliktus kezdett el foglalkoztatni. Ez a probléma régre vis�szavezethető gyökerekkel rendelkezik, de az 1990es évektől egy komoly nemzeti problémává vált, ami

164

felkelésekben és erőszakig fajuló konfliktusokban nyilvánult meg, főleg a városokban. A problémában érintett volt az egykori Bombay is, ahol születtem. Ennek kapcsán jöttem rá arra, hogy egyáltalán nem ismerem a városomat, ahol felnőttem, ahol 18 éves koromig éltem – utána az USA-ba költöztem. Úgyhogy elkezdtem kutatni a mumbai nyomornegyedek közösségeit, nyomornegyedek aktivistáit, az ottani szegénységet, a politikai élet alakulását a nyomornegyedekben, és ehhez hasonló témákat. És ezen az egy városon keresztül jutottam el végül az urbanizációhoz, mint számomra új kutatási területhez, az ezredforduló környékén.

Ötven éve a posztkoloniális térségben olyan sebességű urbanizáció kezdődött, ami a nyugati világban soha korábban nem volt tapasztalható. De vajon mondhatjuk-e azt, hogy a fejlődő világban urbanizációs válság van? Határozottan állíthatjuk, hogy igen. Főleg, hogyha Ázsiát és Afrikát vizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy ezen térségek nagyvárosai hasonló jellemzőkkel rendelkeznek, nevezetesen a megfelelő infrastruktúra hiányával. Az itteni nagyvárosokban ugyanis jellemzően a gyarmati időszak infrastrukurális elemeit találhatjuk meg, amelyek nem ilyen óriási mértékű népességnövekedésre voltak tervezve. A megfelelő infrastruktúra hiányában pedig óriási tömegek kénytelenek nyomornegyedekben élni, ahol semmiféle megfelelő minőségű városi szolgáltatáshoz nincs hozzáférésük. Így ezekben a városokban a társadalmi egyenlőtlenségek hatalmas mértékűre növekedtek, ami a helyi lakosságon belüli feszültség nagyarányú fokozódását eredményezi. A kiszolgáltatott helyzetben lévő, elkeseredett nyomornegyedlakók pedig sok esetben könnyen mobilizálhatóak mindenféle politikai cél érdekében.

Világ szinten egy egységes mechanizmus „hozza létre” a nyomornegyedeket, vagy térségenként eltérő okokról beszélhetünk? Országosan vannak eltérő okok, amik helyi szinten befolyásolhatják, alakíthatják a nyomornegyedek helyi jellegzetességeit, de alapvetően egy globálisan univerzális mintáról van szó. Semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a fejlődő világban már a gyarmatosítást megelőzően is voltak városok, amelyek nagyon hosszú történelemmel rendelkeztek. Vagyis ezek nem teljes mértékben rurális országok voltak, hanem szép számmal fordultak elő premodern, preindusztriális városok is bennük. De a dekolonizáció után, az ipari kapitalizmus elterjedésével egy új minőségű urbanizáció kezdődött. Ennek hatására a fejlődő világban egymással párhuzamosan zajlottak le olyan folyamatok, amik a fejlődő világban, az ipari forradalom idején egymás után, egymásból adódóan következtek. Mindezek következtében helyenként duális városi minták jöttek létre, mint például Delhiben – és sok más indiai városban –, ahol megtaláljuk a több százéves, régi Delhit, szorosan mellette pedig a fiatal, új Delhit.

165

„...ahol megtaláljuk a többszázéves, régi Delhit, szorosan mellette pedig a fiatal, új Delhit.” Általában az mondható el, hogy jelentősen megbonyolítja a dolgokat, ahogy ez a két rész egymás mellett él. Ha például megnézzük a vallási villongásokat az indiai városokban, a legsúlyosabb konfliktusok a régi városrészekben fordultak elő. Mindez pedig erőteljesen hozzájárul ahhoz, hogy a két városrész egyre inkább szétváljon egymástól. Ezt a dualitást nem találjuk meg a nyugati világ nagyvárosaiban. Afrika esetében azt láthatjuk, hogy a gazdaságban jelentős problémák vannak, amik miatt óriási a munkanélküliség. Vagyis ha ezeknek az embereknek építenénk házakat, az nem oldaná meg a problémájukat, mert továbbra sem lenne munkájuk, így jövedelmük sem, amiből az új lakásukat/házukat fenn tudnák tartani. Mi a helyzet Indiában? Indiában nagyon más a helyzet, mint a szubszaharai Afrikában. Ugyanis India egy nagyon dinamikusan fejlődő gazdaság, ami a GDP-növekedés tekintetében majdnem olyan eredményeket tud felmutatni, mint Kína. A technológia, az ipar, az infrastruktúra nagyon fejlett, sokkal fejlettebb, mint bármelyik afrikai országban. Tehát itt jelentős gazdasági növekedés valósul meg, csak ez rendkívül egyenlőtlenül oszlik el a társadalomban. Ezzel szemben Afrika legtöbb országában – leszámítva a Dél-Afrikai Köztársaságot, vagy talán Nigériát – nincs számottevő gazdasági növekedés, nincs megfelelő infrastruktúra, vagy feldolgozóipar. Tehát Indiában a javak eloszlásával, Afrikában pedig magával a növekedéssel van probléma. Számos, például afrikai, vagy indiai nyomornegyedben különböző akciókat, szervezeteket találunk, amelyeket a nyomornegyedlakók valósítottak meg, hoztak létre, hogy javítsanak saját körülményeiken. Mi okozza ott ezt a fokozott aktivitást ellentétben más térségekkel? A fejlődő világban a szegény emberek, főleg a nagyvárosokban, nem apatikusak, hanem a limitált adottságaikat is igyekeznek minél inkább kihasználni:

166

állandóan improvizálnak, innovatívak, és mindenféle kreatív módon igyekeznek megoldani a lakhatással, munkahellyel, városi szolgáltatásaikkal kapcsolatos problémáikat. Mumbaiban például a gazdaság nagy része a nyomornegyedekben lévő kis üzletek tevékenységéből származik. Ezen belül is a divatipar, ami kiemelkedik, ez a globális piacon is megjelenik: Mumbai nyomornegyedeiben olyan minőségű, például Gucci-táskákat gyártanak, amiket többek között New Yorkban értékesítenek. Szóval rengeteg energiát és kapacitást találhatunk ezeken a helyeken. A különbség nem abból fakad, hogy az emberek a fejükben különböznek (egyik helyen kreatívabbak, vagy ügyesebbek, mint más kontinensen), hanem alapvetően a lehetőség eltérő. A lehetőség, hogy gyakorolják magukat az innovációban. Ez olyan, mint a fizikai edzés. Ha nem edzel, nem leszel izmos. A szegénykultúra apatikus elemeivel valószínűleg az agrártársadalmakban találkozhatunk – a nyugati világban és a fejlődőben egyaránt –, ahol a gazdasági növekedés lehetőségei korlátozottak. Ehhez alkalmazkodva az embereknek ki kellett fejleszteniük olyan „túlélő technikákat” amelyek a szegénykultúra jellemzői. Tehát például Európában azért jellemző az apátia, mert nincs elég lehetőség arra, hogy gyakoroljanak, kipróbálják magukat a kreatív vállalkozásokban? Igen! Például a romák Európában az egyik legstigmatizáltabb, leginkább diszkrimináció által sújtott csoport, az iskolákban, munkahelyeken, az élet szinte minden területén. Többségük nélkülözi a megfelelő lakhatást és a megfelelő szociális támogatást. A média nagyon negatív képest fest róluk, a többségi társadalom stigmatizálta őket. A romák aktív diszkrimináció áldozatai Dél-Európától egészen Írországig. Ezek után pedig csodálkozunk, hogy miért teljesen reménytelenek és apatikusak. Tehát egyáltalán nem genetikai okokra vezethető vissza, hogy ma milyen reményvesztett helyzetben élnek. Ha visszaemlékezünk arra, hogy a letelepedésük előtt hogyan éltek, nagyon is aktív és kreatív csoportról beszélhetünk: ugyanis sok energia és találékonyság kellett az utazás megszervezéséhez és lebonyolításához, az üzleteléshez, kapcsolatok építéséhez, és így tovább.

Humayun császár síremléke, Új Delhi, India

167

De a modern korra a társadalom stigmatizálta őket, csakúgy, mint az afroamerikaikat az USA-ban, vagy az érinthetetleneket Indiában. Alapvetően a társadalomból való kirekesztettségük okozza ezt az apátiát. Deep Democracy című tanulmányában olvashattunk az SDI-ról (Shack/Slum Dwellers International, a nyomornegyedlakók szervezeteinek nemzetközi hálózatáról), vagy a Mahila Milanról, amelyeket nyomornegyedben élők alapítottak. Hogyan kezdődik, hogyan születik egy ilyen szervezet? Az SDI egy világ szinten működő szervezet, aminek rengeteg afrikai tagja is van – ha jól emlékszem, ös�szesen kb. 30 –, és nagyon aktív például Nairobiban. Az SDI-nak van egy indiai tagja, a Szövetség, ami három részből épül fel: egyrészt a Mahila Milan alkotja, amit mumbai nyomornegyedekben élő nők alapítottak, akik közül sokan kiöregedett szexmunkások.

„...az egész működéséhez a személyes kötelékek és a bizalom szükséges.” A második csoportot a Nemzeti Nyomornegyedlakók Szövetsége képezi, amely egész Indiában működik. A harmadik pedig olyan középosztálybeliek által alapított NGO, akik folyékonyan beszélnek angolul, képzettek, és érdekli őket a nyomornegyedek problémája. Az 1990-es években sok szerencsés véletlen következtében ez a három szervezet találkozott egymással, és így jöhetett létre a Szövetség. Ezen együttműködés keretében tevékenykednek a nyomornegyed-lakók, hogy javítani tudjanak a lakhatási körülményeiken, WC-ket építsenek, közös megtakarítási csoportokat létesítsenek, stb. Egyszóval ők nem várnak arra, hogy majd az állam megoldja a gondjaikat, hanem nyomulnak előre, és saját erőfeszítéseikkel igyekeznek pozitív változást elérni. Az SDI azért is nagyon jó, mert a különböző országokban működő szervezetek számára nagyon széles körű tanulási lehetőséget nyújt azáltal, hogy a helyi szinten megvalósuló fejlesztések tapasztalatait megosztják egymással. Tehát globális szinten állandóan tapasztalatokat cserélnek. A szervezet jelentős eredményeket tud felmutatni India nagyvárosaiban, főleg lakhatás és közhigiéniás viszonyok javításában, foglalkoztatásban, és a különböző jogokért folytatott küzdelem tekintetében is.

168

És egy olyan szervezet, mint a Mahila Milan, hogyan jön létre? Mi az első lépés? Úgy, hogy az emberek találkoznak egymással. Ez az igazi történet. Olyan személyek, akik szeretnének valamit csinálni, találkoznak egymással és felismerik, hogy vannak közös érdekeik. A találkozásaik során egyre inkább kialakul közöttük a bizalom, és megpróbálnak együtt csinálni valamit. Ők lesznek azok a kulcsfigurák, akik a szervezeteket vezetik, akik a többieket bátorítják, hogy csatlakozzanak. Tehát az egész működéséhez a személyes kötelékek és a bizalom szükséges. Mert ezek nélkül az emberek nem vállalnának semmiféle kockázatot a másikért, és így a felmerülő ötletek nem valósulhatnának meg. Mumbaiban körülbelül mennyi nyomornegyed van? Attól függően, hogy milyen statisztikát nézünk, Mumbai teljes lakossága kb. 15 millió fő. Ebből minimum 50% – körülbelül 7-8 millióan – nélkülözi a megfelelő lakhatást. Ez azt jelenti, hogy ezek az emberek vagy nyomornegyedekben (kb. 3-4 millió fő), vagy a kisebb részük az utcán él, tehát semmiféle tető sincs a fejük felett. Ha repülővel Mumbai felett járunk, láthatjuk, ahogy az óriási nyomornegyedek hatalmas kék-fedeles tengere lepi el a város nagy részét. Sokkoló mennyiségű ember él itt. Mumbai városvezetése hogyan látja a nyomornegyed-problémát? Tesznek bármiféle erőfeszítést, hogy valami megoldást nyújtsanak, vagy csak szimplán becsukják a szemüket, mint ahogyan sokáig tették ezt például Nairobiban? Nem, nem csukják be a szemüket, hanem tudomást vesznek a problémáról, és próbálják kezelni. Indiában 1947-től, a függetlenné válástól kezdve nagyon erőteljes politikai akarat érvényesül a gyarmati időszak elnyomásának kompenzálására, vagyis a mindenfajta diszkrimináció tudatos enyhítésére. Ebből eredően a szegénységet nem tekintik elfogadható állapotnak az országban. Nagyon sok olyan állami szervezet működik, aminek a feladata a szegénység, a nyomornegyedek és a lakhatás problémájának kezelése. De egy olyan városban, mint Mumbai, óriási nehézségekkel kell megküzdeniük. Az első probléma a városi lakosság nagy része számára a megfelelő infrastruktúra hiánya. És itt most milliós nagyságrendű tömegekre

kell gondolni, akik a problémában érintettek. Ezt pedig senki nem tudja megoldani egy éjszaka alatt. Másrészt India egy demokratikus állam, így itt elképzelhetetlen lenne az, ami például Kínában megtörténhet, hogy a lakosságot egyik helyről a másikra áttelepítik. Mert ha Indiában valaki ilyet próbálna meg véghezvinni, óriási tüntetések lennének, nagy mértékű ellenállás. Szóval itt nem lehetne kilakoltatni nagy tömegeket. A harmadik dolog egy olyan probléma, ami az állami szervek munkáját is nehezíti abban, hogy a szegényeken segítsenek. Ez pedig az ingatlanpiac. A kapitalista piac erőteljesen jelen van a Mumbaiban az ingatlanpiacon, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a befektetőknek a középosztály számára felhőkarcolókat éri meg a legjobban építeni. Így az igazi tárgyalás a nyomornegyedekben működő szervezetekre hárul, lényegében ők tárgyalnak ugyanis a befektetőkkel. Mi az a legnagyobb eredmény, amit a nyomornegyed-szervezetek képesek elérni? Ön szerint megszüntethetik a városi szegénységet?

Nem. A szegénység felszámolása egy rendkívül hosszú folyamat, amihez sok szereplő támogatása kell, például az államé, politikusoké, üzleti szektoré. De amit ezek a szervezetek csinálhatnak – és nagyon eredményesen csinálnak is –, az a jogokkal kapcsolatos tudatosság és méltóság egy új szintjének megteremtése a nyomornegyedlakók körében. Ezáltal a szegény nők és férfiak kapacitásait fejlesztik, akik így képessé válnak saját magukért felszólalni a befektetők, politikusok, vagy akárki előtt. Ez egy hatalmas eredmény, amikor látod, hogy például egy nő, aki korábban a szexiparban dolgozott, egy ilyen szervezetbe belépve önbizalmat szerez, tudatosítja jogait, és kiáll magáért, például úgy, hogy személyesen beszél Kofi Annannal – ez konkrétan tényleg megtörtént. Az ilyenfajta tudatosság kézzelfogható eredményeként pedig sok infrastrukturális fejlesztés is megvalósul, például WC-k építése – ami egy nagyon kardinális kérdés a nyomornegyedekben. Tehát a legnagyobb változtatás, amit ezek a szervezetek el tudnak érni, az a tudatosság megteremtése, és ez egy hatalmas eredmény..

„Nem, nem csukják be a szemüket, hanem tudomást vesznek a problémáról, és próbálják kezelni.”

169

170

AZ ÖTDIMENZIÓS TÉR

171

Az ötdimenziós tér geopolitikája szerző: Szilágyi István

A klasszikus geopolitikai elemzés a nemzetközi politikai viszonyok szárazföldi, tengeri és légi teret magában foglaló háromdimenziós térszerkezete interaktív hatalmi hálójának és összefüggésrendszerének a vizsgálatával foglalkozott. A huszadik század utolsó harmadától kezdve a geopolitikai gondolkodás uralkodó felfogását megtestesítő elemzési keretet azonban már az ötdimenziós térfogalom koordinátái jelentik.

A hagyományosnak tekinthető hármas megközelítés az űrtér, avagy világűr (Aerospace), valamint a szélesebb értelemben vett információs szféra (Infosphere) részét képező cybertér jelenségével bővült. A hatalmas méretű és minden elképzelést felülmúló, gyors ütemű technológiai és technikai fejlődés következtében az űrtér (világűr) nem csupán mindennapi életünknek, hanem a nemzetközi viszonyok rendszere szereplői közötti hatalmi vetélkedésnek is szerves részévé vált. Az űrtér asztropolitika néven ezért a geopolitikai kutatások önálló tárgyát képezi. A témában megkerülhetetlen szerzőnek tekintett Everett Dolman magát a politikai realizmus modernkori képviselőjének, valamint a klasszikus geopolitikai gondolkodók – elsősorban Alfred Thayer Mahan, Sir Halford John Mackinder és Nicholas Spykman – szellemi örökösének, örökségük továbbfejlesztőjének tekinti. Astropolitics néven publikált könyvének ezért A klasszikus geopolitika az űrkorszakban alcímet adta. Mackinder magterülettel kapcsolatos, napjainkban már tudományos szállóigévé vált mondatát korunkra alkalmazva és az űrtér jelentőségére utalva hangsúlyozza: „Aki ellenőrzi az alacsony magasságú orbitális röppályát, ellenőrzi a Föld-közeli űrteret. Aki ellenőrzi a Föld-közeli űrteret, uralja a Földet. Aki uralja a Földet, meghatározza az

172

emberiség sorsát.” Amerikai geopolitikusok jelentős csoportja ezért a mahani, a mackinderi, a haushoferi és a spykmani teória űrkorszakra történő adaptációja miatt Dolmant az úgynevezett neoklasszikus geopolitika képviselőjének tekinti és kritikával illeti tevékenységét.

„Aki ellenőrzi a Földközeli űrteret, uralja a Földet. Aki uralja a Földet, meghatározza az emberiség sorsát.” Hasonló problémákkal és kérdésekkel foglalkozik a 2013-ban Washingtonban napvilágot látott Toward a Theory of Spacepower Selected Essays című kötet, valamint a Madridi Elcano Intézet által közreadott CiberElcano nevet viselő havonta megjelenő periodika is. A neoklasszikus geopolitika képviselőivel kapcsolatban elhangzott bírálatok ellenére tény, hogy Everett Dolman aerospace-ről írott könyve és

munkái határozták meg és rakták le a szóban forgó témakör tudományos alapjait. Dolman abból a gondolatmenetből indul ki, hogy a világűrben ugyanúgy folyik – a jelenleg még elsősorban az államok közötti – hatalmi vetélkedés, mint ahogyan az a háromdimenziós térben tapasztalható. Az űrtérnek is megvannak azonban a maga sajátosságai, amelyek a klasszikus teória fogalomrendszerének adaptációját és azzal párhuzamosan új kategóriarendszer bevezetését teszik szükségessé.

befogadására, működtetésére, másrészt egymáshoz való viszonyukban jövőbeni alternatív lehetőségek, valamint az emberiség túlélését szolgáló megoldások és hatalmi stratégiák felvázolására. Az orbitális teret meghatározza a magasság és az excentricitás, a kifelé irányuló kiterjedés, a tágulás.

Az orbitális tér elemeinek pontos meghatározása

A földkörüli pályán (orbital plane) a különböző űrhajók, műholdak és űreszközök keringenek. Az orbitális pályához alapvető jellegzetességként állandó és változó magasság társul. A földtől mért legnagyobb távolság, avagy tetőpont (apogee) révén átfogó képet kapunk bolygónkról. Az földközeli, avagy alacsonyabb magasság (perigee) a részletek feltérké-

és elkülönítése természettudományos szempontból rég megtörtént. A geopolitikai elemzés azonban szükségessé teszi bizonyos fogalmak átértelmezését és bevezetését a gondolkodási rendszerbe. A hatalmi vetélkedések terrénumává vált világűr más rendszerekhez hasonlóan különböző, egymással szerves kapcsolatot alkotó térbeli elemekből áll. E térelemek jellegzetes tulajdonságaik alapján alkalmasak egyrészt katonai, polgári, tudományos, egészségügyi, meteorológiai stb. célokat szolgáló űrbeli eszközök

pezésére szolgál. Az űrhajók az orbitális tér ellipszis alakú pályáján keringenek. Az ettől való eltérések az északi és a déli szélességhez való viszonyt számszerűsítik. Az egyenlítői térhez (equatorial plane) a föld pólusaitól mért 90o-os legmagasabb távolsági pont tartozik. Az inclination az ellipszis alakú pályától való elhajlást, a felemelkedési pont (ascending nude) pedig a magasabb röppályára történő áttérés helyét jelzi. Az elmondottak alapján az űrtér szerkezete a következőképpen jellemezhető és jeleníthető meg:

Az orbitális rendszer jellemzői

173

A földkörüli orbitális pálya esetében az űreszközök keringési távolsága szerint megkülönböztethetjük a 150-től 800 kilométeres magassághoz tartozó alacsony magasságú röppályáját, a 800-35 000 km magasságban keringő közepes magasságú röppályát, valamint a 35 000 kilométeres magasságot meghaladó távolságban keringő magas röppályáját. Beszélhetünk a Földdel együtt forgó, a föld felszínétől 36 000 kilométer távolságban, az Egyenlítő síkjában keringő, 24 órás keringési idejű geostacinarius orbitális röppályáról.

174

magában. Ez az űrbeli fegyverkezés és a nagy hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakéták színtere. A földi központtól tovább távolodva a holdi űrtérhez érkezünk. Végezetül a mackinderi koncepció adaptálásával a magterületnek nevezhető Nap tere avagy a Naprendszer tere következik.

Űrbéli regionális terek

Dolman a tengeri útvonalak ellenőrzési és ütközési pontjainak mahani elméletét is kölcsön veszi. Ennek alapján öt olyan speciális pontot nevesít az űrben, amelyek fölötti ellenőrzés megszerzésével, a Föld és a Hold gravitációs ereje kölcsönösen törölni tudja egymás hatását.

Mindezekből a röppályákból és orbitális rendszerekből következően a mackinderi besorolás adaptálásával a geopolitikai skálák és szintek szerint az űrtér négy geopolitikai régióra osztható. Az egyiket az emberiség általános életterének tekinthető Föld testesíti meg. Ez a szféra Everett Dolman interpretálásában a mackinderi képlet szerinti Kelet-Közép-Európának felel meg. A geostacionárius zóna a 36 000 kilométeres távolságig húzódó földi teret foglalja

Így az aerospace-ben szemben álló hatalmak számára lehetővé válik a nem barátnak tekintett fél űreszközeinek megsemmisítése. Az ellenőrzési és ütközési pontok racionális meghatározása és űrbeli telepítése szempontjából Dolman figyelmet fordít a Van Allen-féle sugárzási zónákra is. Ezeknek a geopolitika elmélet szempontjából az a jelentőségük, hogy jelzik a különböző célú űrobjektumok alkalmazhatóságának határait és lehetőségeit.

„A brit radar, a német ballisztikus rakéta, az amerikai elektronikus számítógép és az atombomba alapvetően megváltoztatták a térről, a tér kiterjedéséről (...) kialakult képet.” A 400-tól 10 000 kilométerig terjedő belső öv még megvédi az űrhajóst és az űreszközt a károktól és veszélyektől. A külső kör jelenlegi ismereteink szerint ezt már nem tudja nyújtani. A hagyományos térfelfogás megváltozása, a világűr birtokbavétele, az űrprogramok megszületése Walter McDougall szerint négy nagy technikai felfedezéshez, háborúban kifejlesztett újításhoz kapcsolódik. A brit radar, a német ballisztikus rakéta, az amerikai elektronikus számítógép és az atombomba alapvetően megváltoztatták a térről, a tér kiterjedéséről, dimenziójáról és a nemzetközi viszonyok geopolitikai szempontú elemzéséről az 1940-es évekig kialakult képet. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a háború győzelmes megvívása és befejezése sürgető kényszerének elmúltával az említett innovációk gyakorlati alkalmazása és továbbfejlesztése késlekedést szenvedett. Az említett műszaki innovációk gyorsuló ütemű és széles körű hasznosítása a hidegháború bizonyos szempontból kétpólusúvá merevedett nemzetközi viszonyrendszerében akkor került előtérbe, amikor a Szovjetunió 1949-ben előállította a hidrogénbombát, 1957-ben útjára bocsátotta az első szputnyikot és 1960-ban Szverdlovszk felett lelőtte az amerikai U-2-es kémrepülőgépet. Ettől a pillanattól kezdve a két szuperhatalom között felerősödött az életre-halálra szóló versengés a befolyási övezetek kiterjesztéséért. Ebben a rivalizálásban egyre nagyobb szerephez jutott az immáron ötdimenziós jelleget öltő geopolitikai tér. Az államok és a nemzetközi viszonyok rendszerének, a nemzetközi társadalomnak más szereplői között megindult a küzdelem a légtér, majd napjainkban az aerospace birtokbavételére. Nemzetközi jogilag az Antarktiszhoz hasonlóan res nulliusnak (senki

földjének, senkihez nem tartozó területnek), vagy res communisnak (mindenki dolgának, mindenki által hasznosítható térségnek) egyaránt felfogható zónának tekintett űrtér elfoglalása és nem csupán távlati és nem csupán békés célú hasznosítása, továbbra is számos megoldásra váró kérdést vet fel. A res nullius és a res communis között elméletileg és elvileg óriási a különbség. Amennyiben egy dolog nem tartozik senkihez, senki tulajdonát nem képezi, akkor a nemzetközi jog hagyományos értelmezése szerint az azt elsőként birtokba vevő szerez rajta tulajdont vagy rendelkezési jogot. Ez a tipikusan gyarmatosító felfogás korunkban nem tartható. A világűr az emberiség közös kincse és öröksége. Ennek ellenére nem tagadható, hogy a nagyhatalmak és a gazdaságilag, politikailag, katonailag vezető államok privilegizált pozíciót szereztek a lég- és űrtérben. A Föld körüli pályán keringő műholdak nem csupán gazdasági, tudományos, meteorológiai és kereskedelmi célokat szolgálnak. Az AEW (Airborne Early Warning – Korai Riasztású Légi Rendszer), az AWACS (Airborne Warning and Control System – Gyors Riasztású Légi Ellenőrzési Rendszer), a C412 (Comand, Control, Communication, Intelligence, Consultation and Informatic – Irányító, Ellenőrző Kommunikációs, Konzultációs és Informatikai Intelligens Rendszer), a GPALS (Global Protection Against Limited Strikes – A Korlátozott Csapások Elleni Globális Védelmi Rendszer), a GPS (Global Positioning System – A Globális Helymeghatározó Rendszer),az SDS (Strategic Defense System – Stratégiai Védelmi Rendszer), a SEAD (Supression of Enemy Air Defences – Ellenséges Légvédelmet Blokkoló Rendszer), a SHORAD (Short Range Air Defense – Rövid Hatótávolságú Légvédelmi Rendszer), a THAAD (Theater High-Altitude Area Defense System – Nagy Magasságú Légtér Védelmi Rendszer), a TMD (Theater Missile Defense – Rakétavédelmi Rendszer), csakúgy, mint az immáron a közelmúlt történelmének részét képező Ronald Reagan amerikai elnök által meghirdetett, az űrben telepítendő csillagháborús fegyverrendszer hadi és katonai stratégiai célokat is szolgálnak. A Sivatagi Vihar A légtér, a világűr, az infoszféra és a cybertér katonai stratégiára, hadviselésre gyakorolt hatását többek között a Kuvait megvédését szolgáló 1991-es Sivatagi Vihar hadműveletben és az Irak ellen 2003-ban indított háborúban tapasztalhattuk.

175

A fenti tények és körülmények elméleti feldolgozását, a háborúk jellegére és természetének megváltozására gyakorolt hatását, új stratégiai és geopolitikai értelmezését John Warden és Robert Pape munkáiban követhetjük nyomon. John Warden neve az említett 1991-es Sivatagi Vihar elnevezésű hadművelet során vált nemzetközileg ismertté. Az ezredes egyike volt az Irak elleni légi támadások megtervezőinek és felelőseinek. Tapasztalatait The Enemy as a System (Az ellenség mint rendszer) valamint a The Air Campaign – Planning for Combat (A Légi Háború - a harc tervezése) című munkáiban emelte elméleti szintre. Warden a hadműveletek megtervezése és kivitelezése során alapvető fontosságot tulajdonított a nemzeti politikai célok, valamint a katonai stratégiai célkitűzések közötti összhang biztosításának, a légierő alkalmazásának, valamint az űrtér és a cybertér által nyújtott előnyök fel-, illetve kihasználásának. Az észak-amerikai geopolitikus különbséget tesz a hagyományos háborúk és a stratégiai háború között, és újradefiniálja az ellenség fogalmát is. Az ellenség szó alatt – véleménye szerint – nem egyszerűen konkrét hadban álló felet, hanem sajátos, koncentrikus körökből álló legyőzendő rendszert kell érteni. John Warden a győzelem szempontjából elengedhetetlen fontosságúnak tekinti a szemben álló fél gravitációs központjainak, valamint döntési centrumainak a megbénítását. A döntési központokat a fegyverek ereje mellett három szférából érheti támadás. Megszakítható az információ ellátottsága, előállítható a döntésképtelenség állapota és tönkretehető a külső és belső, a fizikai és a szellemi kommunikációs hálózata. Megfelelő légi, cyber és információs fölény birtokában elérhető a szemben álló fél tevékenységének, mozgásának teljes ellenőrzés alá helyezése. A döntő szempont a szembenálló fél stratégiai megbénítása. Ennek lényege az öt koncentrikus gyűrűből – fegyveres erők, lakosság, nemzeti infrastruktúra, létfontosságú központok, politikai vezetés – álló, gravitációs pontokra támaszkodó, összefüggő rendszert alkotó ellenfél blokkolásában ragadható meg. Warden az új típusú (légi)hadviselés legfontosabb elemének a Politikai vezetést alkotó belső gyűrű megtörését tartotta. Az általa használt biológiai hasonlat szerint ez képezi a rendszer agyát. Ez mozgatja a rendszert. Ez a legfőbb gravitációs központ. Állandó támadása, megbénítása ezért a győzelemre törekvő erők kulcsfontosságú feladata. Az elérni

176

kívánt katonai, politikai, vagy gazdasági győzelem érdekében a koncentrikus gyűrűk ellen párhuzamos és egyidejű támadások is indíthatók. Ez a felfogás találkozik Clausewitznek a háború ideális formájáról és Bonaparte Napóleonnak az erőösszpontosításról, valamint a döntő pontok fölötti ellenőrzés megszerzéséről és ott az erőfölény alkalmazásáról kifejtett nézetével. Warden szerint az ellenség legyőzése különböző, egymást kiegészítő módszerek együttes alkalmazásával jár. Ennek körébe beletartozik a légtér és az űrtér feletti uralom megszerzése, a stratégiai célú bombázások, a nem katonai célú létesítményekre mért csapások, melyek a morális ellenállás megtörését is eredményezhetik. Ez a teória és az ennek alapján követett hadi praxis azonban számos emberi jogokkal, emberiességgel kapcsolatos kérdést vet fel. Azok azonban már egy más dimenziójú elemzési szempontot vonnak be vizsgálódásokba. Gyorsabban magasabbra! John Wardenhez hasonlóan a Chicagói Egyetem professzora, Robert Anthony Pape is nagy jelentőséget tulajdonít a légierő háborús alkalmazásának. 1996-ban megjelent Bombing to Win: Air Power and Coercion in War (Bombákkal a győzelemért: légierő és kényszerítés a háborúban) című művében számos történelmi példa részletes elemzésével és bemutatásával a légi harci eszközök bevetésének előnyeit és hátrányos, nem kívánatos következményeit vizsgálja.

„..mi az űrkorszakban élünk, műveleteink az „űrkorszakban” zajlanak...” Robert Pape társadalomtudós, és nem katonai stratéga. Elemzéseiben a politikai célkitűzések megalapozása és a politikai alternatívák megfogalmazása érdekében fordult a légierő, az űrtér és a cybertér alkalmazásának stratégiai kérdései felé. A New York-i ikertornyok ellen 2001. szeptember 11-én indított támadás őt az aszimmetrikus háborúk problémáinak tanulmányozására indította. Ezért jelentette meg 2005-ben a nemzetközi terrorizmus egyik ágával foglalkozó Dying to Win: the Strategic Logic of Suicide Terrorism (Halál a győzelemért: az öngyilkos terrorizmus stratégiájának logikája) című könyvét

és szervezte meg 2010-ben a Chicagói Egyetemen A Terrorizmus és a Biztonság Chicagói Programja (Chicago Project on Security and Terrorism – CPOST) elnevezésű Intézetet. John Warden és Robert Pape elemzéseikben a modern légi háborúról írva a földkörüli pályán keringő orbitális eszközök által közvetített és továbbított adatokat is figyelembe veszik. Az űrből érkező információknak alapvető jelentőségük van a légi fölény megszerzése, biztosítása, valamint a háborús győzelem kivívása szempontjából. A „Légtér és az űrtér nem két egymástól elkülönült közeg – írja Thomas D. White tábornok –, a két kategóriát valójában nem választja el egymástól merev határvonal; igazság szerint ezek az operációs műveletek egységes és oszthatatlan terét képezik. A világűr a légtér természetes és logikus kiterjedésének tekintető; az űrtér feletti uralom csupán a légtér egyre növekvő fejlődéséből következő kumulatív eredménynek fogható fel… Pontosabban szólva mi az űrkorszakban élünk, műveleteink az „űrkorszakban”zajlanak… Thomas D. White szerint a légierő céljai csupán szintjüket tekintve változtak; az alap állandó és változatlan: nagyobb sebesség, hosszabb távolság és egyre nagyobb magasság. Másként fogalmazva – olvashatjuk – Stephen Rothsteinnek az Alabamai Maxwell Légi Bázison működő Légi Hadiakadémián készített tudományos értekezésében: „…a légtér és a világűr integrációja a légi hatalom fejlődésének természetes és logikus lépése.” A cybertér földrajza A geopolitika változó térfelfogásának ötödik dimenzióját a Cybertér (Cyberspace) jelenti. Az információs szféra részét képező, attól elválaszthatatlan elektronikus jelenségek és áramlatok világa az online kommunikáció számítógép hálózatait és az azok által továbbított, életre keltett, a virtualitás különböző formáiban alakot öltő rendszerét jelenti. A cybertér alapvetően megváltoztatta a tér, az idő, a politika és a politikai hatalom egymáshoz való viszonyát. Beköszöntött a tér és idő egyidejűségének, azonosságának a korszaka. A chronopolitika világában eltűnik és egyre inkább háttérbe szorul a meghatározott konkrét fizikai válósághoz köthető térfogalom. A „hagyományos” tereket a „spacelesness”, a konkrét alakot nélkülöző tér, a fizikailag nem érzékelhető „kiterjedés nélküliség,” váltja fel. Colin Gray Modern

Stratégia (Modern Strategy) című munkájában az ekképpen megjelenő teret anti-geography, ellen-földrajzi, avagy földrajz elleni térnek nevezi. Mindezek a tényezők a területiséghez, a területi elv érvényesüléséhez köthető politikum világára, egyik legfontosabb képviselőjének, az államnak a magatartására, az állami szerepvállalásra, az állam funkcióinak és a szuverenitás tartalmának alakulására is hatást gyakorolnak. Nem egyszerűen a globalitással együtt járó integrációs tendenciák érvényesüléséről van szó. Annál sokkal kardinálisabb, radikálisabb és mélyrehatóbb a változás. Megkezdődött a politika virtuális világba költözésének folyamata. A chronopolitika korszakában a politika elszakad, függetlenné válik a valós tértől. A huszonegyedik században a hidegháború utáni geopolitikai gondolkodásnak korábban soha nem tapasztalt térbeli viszonyok között kell megtalálnia és feltárnia a nemzetközi rendszer különböző színterein folyó hatalmi vetélkedés mozgás törvényeit. Az Egyesült Államok stratégiai kérdésekkel foglalkozó kutatóintézetei, kutatócsoportjai, döntés előkészítő és döntéshozó szervezetei, intézményei kiemeltem foglalkoznak a cybertér problémakörével. Az USA Hadügyminisztériumának Védelmi Osztálya (Department of Defense – DOD) 2008 szeptemberi dokumentuma részletesen elemezte a cybertér kérdését és a fogalomnak az alábbi rendszerszemléletű meghatározását adta. „A globális uralom információs környezete az információs technológiai infrastruktúrájának egymástól kölcsönösen függő hálózatait, az internetet, a telekommunikációs networköket, a számítógéprendszereket, az azokat meghajtó processzorokat és az azt és azokat ellenőrzőket foglalja magában.” Colin Gray a cybertér stratégiai jelentőségére utalva szintén a szélesebb értelmű környezet szó használatával magyarázza és világítja meg a cybertér jellegzetességeit: „…a szárazföldi, a tengeri, a légi és űrbéli környezet és a cybertér elektronikus birodalmának közös jellegzetessége az, hogy valamennyi harci zónának tekinthető… a Cyberspace stratégiai jelentőségű „földrajzi” zóna.” Merna Hsu Gaining and Mantaining Cyberspace Superiority: Quest for a Holy Grail? (Győzni és megtartani a cybertér elsőbbségét: a Szent Grál kérdés?) című, Rothsteinhez hasonlóan az Alabamai Maxwell Légitámaszpont Légi Hadiakadémiáján megvédett disszertációjában az ötödik dimenzió jellemző tulajdonságait, attribútumait igyekezett felvázolni, megragadni.

177

„Jóllehet, a cybertér egy mesterségesen létrehozott tárhely, az az elektromágneses fizikai törvényekből ered, az által meghatározott. Mint olyan, a cybertér nem teljes egészében az emberi akarat és szeszély alanya.”

„Ha egy állam nagyhatalom szeretne lenni, megkerülhetetlen feladatot jelent számára a cybertérbeli jelenlét és az afölött gyakorolt befolyás. ” Mi jellemzi hát ezt a teret? Hat sajátosság mindenképpen. Egyik attribútumaként a többdimenziós jelleget említhetjük. A cybertér magán viseli a nem földrajzi és a földrajzon túli, avagy anti-földrajzi jegyeket is. A használatához, az e térbe történő belépéshez szükséges hardware és software-infrastruktúra, a köztük lévő kapcsolat és tevékenység kifejthető a szárazföldön, a tengeren, a légtérben, az űrben egyaránt. Politikai és földrajzi határok nem állnak útjában. Egyidejűleg számos országban és földrajzi helyen létezik. A cybertér megvalósítja az egymással kölcsönösen összekapcsolódó hardware és software hálózatát. A cybertér mesterséges képződmény, egyben technológiafüggő, dinamikus és önmagát újjáteremtő jelenség. Fizikai határok nem szabnak gátat mozgása és tevékenysége előtt. A cybertér ugyanakkor és éppen ezért átláthatatlan és homályos. Mivel mesterséges képződmény, meghatározott szabályok szerint működtethető, ellenőrizhető, következésképpen nemzetközi egyezmények és globális „üzletkötések” tárgya lehet. Mivel a hadtörténelem viszonylag új terepének tekinthető, folyik a küzdelem a „befolyási övezetekért.” Ha egy állam nagyhatalom szeretne lenni, megkerülhetetlen feladatot jelent számára a cybertérbeli jelenlét és az afölött gyakorolt befolyás. Keith Alexander amerikai tábornok az 1823-as történelmi kontextusra utalva kijelenti: „Azt gondolom, hogy szükségünk van egy cyber Monroe doktrínára.” Villámháború a hálózatokon William T. Lord tábornok, az Egyesült Államok cybertér védelmére létrehozott szervezetének

178

parancsnoka 2008-ban megjelent tanulmányában hangsúlyozza, hogy az USA-t az elektronikus térből is támadások érik. 2001. szeptember 11-ének az ikertornyok lerombolása mellett másodlagos célja annak a pénzügyi információs rendszernek a tönkretétele volt, amelytől az Egyesült Államok gazdasága is jelentős mértékben függött. 2001. szeptember 11-ig a nemzetközi rendszer olyan szereplőjét, mint az Al-Kaida nem tekintették az amerikai nemzeti érdekek és nemzeti túlélés szempontjából komoly veszélytényezőnek. Ezt követően a helyzet alapvetően megváltozott. Megváltozott a helyzet azért is, mert 2007-ben kínai közreműködéssel támadás indult a cybertérből Észtország ellen is. A nemzetközileg egyre súlyosbodó és egyre fenyegetőbbé váló veszélyekre tehát nem csupán a nagyhatalmaknak, hanem az egyes államoknak is fel kell készülniük. „Ez egy korlátokat nem ismerő háború, ahol nincsenek szabályok; ahol semmi nem tiltott” – olvashatjuk William T. Lord tábornok cikkében. A cybertér által birtokolt képességek ellenség részétől történő megszerzése viszonylag könnyű és olcsó. Ez ellen ezért megfelelően védekezni kell. Ezt a célt szolgálja az Egyesült Államok által 2008 őszén felállított Cybertér Légierő Parancsnokság (Air Force Cyberspace Command - AFCYBER). „Ne tévedjünk – idézzük újra William T. Lord tábornokot –: ha nem vagyunk képesek a cybertér fölötti uralom megszerzésére, lég- és űrtérben elfoglalt helyünk kerül veszélybe. Például úgy, hogyha az ellenség képes rosszindulatú software-t telepíteni az F-22-es flottába, az Elfogó képtelen lesz a szükségleteknek megfelelően harcolni a csatában.” Haig Zsolt és Várhegyi István írásaikban és tanulmányaikban William T. Lord tábornokhoz hasonlóan a cybertérről mint a hadviselés új színteréről beszélnek. Az amerikai szerzőkkel és stratégákkal megegyezően ők is nagy szerepet tulajdonítanak az ötödik dimenzióban zajló küzdelmek során az információs fölény megszerzésének. Mivel elemzéseik a hadviselés jellegében bekövetkezett változásokra koncentrálnak, fontosnak tartják a cybertér kapcsán a civil és a katonai értelmezés közti különbség hangsúlyozását és bemutatását. „Civil terminológia szerint a cybertér az elektronikus kommunikációs eszközök és rendszerek (számítógép-hálózatok, telefonvonalak, műholdas rendszerek stb.) és a rajtuk található szolgáltatások, információk alkotta virtuális tér vagy világ összefoglaló neve – írják. [...] A cybertér katonai értelmezése ettől eltérő, jóval tágabb.

Az USA Nemzeti Katonai Stratégia a Cybertéri Műveletekhez (National Military Strategy for Cyberspace Operations) c. dokumentuma szerint a cybertér egy olyan tartomány, ahol hálózatos rendszerekben működő elektronikai eszközöket és az elektromágneses spektrumot használják fel az adatok tárolására, cseréjére és módosítására. Meg kell azonban jegyezni, hogy egy hálózatban lévő különböző elektronikai eszközök, különböző vezetékes kapcsolaton keresztül is csatlakozhatnak egymáshoz. Így pl. az állandó helyű (stacioner) rendszerek elterjedt hálózati összeköttetési formája a vezetékes kapcsolat, azon belül is a leginkább elterjedőben lévő optikai kábeles csatlakozás. Ennek megfelelően a fenti értelmezést ki kell terjeszteni azon hálózatokra is, melyek elemei nem rádiócsatornán, hanem vezetéken (rézvezeték, optikai kábel stb.) vannak egymáshoz kapcsolva. Mindezeken túl az elektromágneses spektrum azért is szűkítése a cybertérnek, mivel azt a frekvenciaspektrum más tartományaira is ki kell terjeszteni, ami pl. a mechanikus rezgések és a részecskesugárzások fizikai tartományát is tartalmazza. A szeizmikus és akusztikus rezgések, valamint a részecskesugárzások felderítésére eszközök sokasága szolgál (szonárok, harctéri hangérzékelők, tüzérségi bemérő eszközök, speciális mikrofonok, sugárzásmérők stb.), az ellenük vívott harcban pedig elektronikai hadviselési eszközöket (Electronic Warfare – EW) kell alkalmazni. Az irányított energiájú fegyverek, amelyek jelentős része (pl. az infrahangfegyverek,

a hallható tartományú lökéshullám-generátorok, a nagy energiájú részecskesugárzók stb.) szintén a fizikai tartományokban működnek. Ennek megfelelően helyesebb az elektromágneses spektrum helyett a teljes frekvenciatartományt értelmezni.” Az információs fölény megszerzése és megtartása tehát nem csupán rendkívül fontos, hanem kivételesen bonyolult és nehéz feladat is. Haig Zsolt–Várhegyi István szerint ez egy új típusú katonai filozófiát jelent, „amelyet hálózatközpontú hadviselésnek (Network Centric Warfare – NCW) – NATO-terminológia szerint hálózat nyújtotta képességnek (Network Enabled Capability – NEC) – neveznek. Eszerint az erőforrások kihasználása sokkal hatékonyabb, ha a rendszerek egymással összekapcsolva működnek, egyes erőforrásokat megosztva használnak, mintha önállóan, elkülönülve léteznének. A koncepció lényege, hogy a katonai műveletekben részt vevők valós időben, a megfelelő tartalomban és felhasználható formában képesek hozzáférni a feladatuk végrehajtásához szükséges valamennyi fontos információhoz. Ez az új felfogású hadviselési forma a szenzorrendszereknek, a parancsnokok, illetve a végrehajtók kommunikációs és információs rendszereinek ugyanazon hálózatba integrálásával megnöveli a harci erőt és képességet.” A cybertér az ötdimenziós geopolitikai térfelfogás alapján szorosan kötődik a „klasszikusnak” tekinthető földi, légi, tengeri színterekhez és az asztropolitikát megtestesítő űrtérhez.

179

Katonai műveletek szempontjából történő megjelenítésük, egyben kapcsolatrendszerük bemutatására és jellemzésére kiválóan alkalmas a Haig Zsolt–Várhegyi István tanulmánya. Eszerint a cyberhadviselés során megszerzendő cyberfölény elérése és fenntartása a kinetikus energia alkalmazásán alapuló fizikai pusztítást, a kognitív szférában tapasztalható különböző típusú tudati és pszichikai hadviselést, valamint az információs dimenzióhoz kapcsolható hálózati eljárásokat és tevékenységeket foglal magában. Ez rendkívül bonyolult, komplex és összetett feladatot jelent, mivel a cybertámadás maga is rendkívül bonyolult, hálózatos formában, tömeges jelleggel megnyilvánuló tevékenységformaként és jelenségegyüttesként képzelhető el. Annak elkerülése végett, hogy a cyberfölény megszerzésének katonai jellegű szakpolitikai, technikai és technológiai részleteibe belevesznénk és annak elemzésére kísérletet tennénk, felhívjuk a figyelmet Haig Zsolt 2011-ben megjelent tanulmányára. Ebben a szerző a cyberfölény megszerzése egyik alapfeltételének az információs szupremácia biztosítását jelölte meg. A szemben álló fél virtuális és tényleges erejének megtörése szempontjából – a már idézett William T. Lord tábornokhoz hasonlóan – a támadó műveletekkel azonos fontosságúnak ítéli meg a kívülről jövő rosszindulatú támadásokkal szembeni eredményes és hatékony védelmi rendszer kiépítését és megszervezését is.

180

A két lábon álló rendszer kiegészíti egymást. A saját információs tér és információs képesség hatékony védelme, az ellene indított külső és belső támadások elhárítása, sértetlenségének megóvása, a saját információs kapacitás felhasználhatóságának biztosítása nélkül esély sem nyílik a szemben álló fél információs rendszerének és lehetőségeinek korlátozására, meggyengítésére, hatástalanítására, „mozgásképtelenné” tételére. Az információs fölény a két hálózat egységes rendszerbe történő szervezésén, működésén és működtetésén alapul. A cybertér fölötti uralmat biztosító információs fölény megszerzése szempontjából alapvető jelentőségű az elektronikus területen elérendő siker, az elektronikus hadviselés sikere. Macchiavellitől az elektronikus fejedelmek koráig A huszonegyedik században az elektronika betör a politikum és a közélet világába. Átírja, újraírja és átértelmezi eddigi fogalmi apparátusunkat és gondolkodásmódunkat. Az új technológia nem csupán technikai szinten, hanem tartalmi elemeit tekintve is megváltoztatja a közügyeket, valamint a közügyek, a res publica kezelését. Az elektronika szerepének általános politikaelméleti szintre emelése tudományelméletileg paradigmatikus következményekkel jár. Új fejedelem jelenik meg a színen. Az elektronikus fejedelem.

Octavio Ianni 1999-ben megjelent tanulmányának bevezető mondatában a következőképpen fogalmaz: „A politikatörténetben elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt számos ’fejedelem’ létezik.” Az ismert latin-amerikai társadalomtudós briliáns meglátását alapul véve a leghíresebb és legismertebb eseteket említve beszélhetünk Niccolo Macchiavelli 1513-ban írott Fejedelem című művéről. E princeps hús-vér ember, élő személyiség volt. A könyv megírásához a firenzei Lorenzo Magnifico és a spanyol „Katolikus Királyok” pár társuralkodója, Kasztíliai Izabella férje, Aragóniai Ferdinánd szolgált mintául. A szerencse (fortuna) és az erény, bátorság (virtu) szükséges, de nem elégséges feltétele a politikai és politikusi sikernek. Az erő mellett elengedhetetlen a szellemi irányító befolyás, a hegemónia érvényesülése és érvényesítése is. Négyszázhuszonnégy évvel később, 1937-ben António Gramsci már a huszadik század új történelmi korszakának körülményei között egy politikai szervezet, a párt által megtestesített és megszemélyesített Új fejedelem fontosságáról és megkerülhetetlenségéről ír. A szuverenitás és a hegemónia elválaszthatatlanul összefonódtak e két fejedelem tevékenységével. A cybertér Elektronikus Fejedelme azonban Octavio Janni szerint „sem nem condottieri, sem nem politikai párt, ugyanakkor megvalósítja, meghaladja és feledteti e két klasszikus politikai szereplő tevékenységét. Az elektronikus fejedelem homályba burkolózó, aktív, jelenlévő, láthatatlan, uralkodó, mindenütt fellelhető, a társadalom minden szintjét, a lokális, a nemzeti, a regionális és a világteret egyaránt átható entitás. Jelen van struktúrák és hatalmi tömbök, nemzeti, regionális és világ szinten is; uralkodó, kollektív és szerves értelmiségi, amely mindig a különböző társadalmi-szociális és politikai-gazdasági körülményeknek megfelelően tűnik fel a világ politikai térképén. Magától értetődően az elektronikus fejedelem sem nemzeti, sem világ szinten nem homogén, nem monolit. Általánosságban véve az elektronikus fejedelem elsősorban a világban uralkodó hatalmi tömbök által nemzeti, regionális, és világméretekben érvényesített vízió szokásos kifejeződése.” Az Octavio Ianni által kifejtett gondolatok tehát megítélésünk szerint a cybertér geopolitikai elemzése, látásmódja és értelmezése során új paradigmát, új gondolkodási keretet hoznak létre. Megteremtik mindenekelőtt a huszonegyedik század világméretekben mediatizált világát. Ebben a hálózatos formában szerveződő és

működő, transznacionális szereplők és manipulációs ipar által befolyásolt térben a hegemóniaviszonyok és a közgondolkodás narratív szférájában eltűnnek a határok. A hagyományos formában és módon ellenőrizhetetlenné válnak az információk, döntő befolyásra tesznek szert a nemzetközi médiából származó ismeretek, magatartásformák, életmódok és viselkedéskultúrák. Megszűnnek a civilizációk közötti határok. A virtuális térből hömpölygő és áradó elektronikus információdömping uralkodó pozícióhoz jut a nemzetközi társadalom hegemóniaviszonyainak meghatározásában. A kulturális ipar révén mindennapossá válik a civilizációk érintkezése és találkozása. Feloldódnak és eltűnnek az országhatárok. Lelepleződnek, ugyanakkor átalakulnak a hazugságok. Új meggyőződések, új hitek, új világnézetek és világképek, új irányzatok, új globális megoldások alakulnak ki és vernek gyökeret. Az elektronikus fejedelem otthonülővé teszi, képernyő elé kényszeríti az emberiséget. Kialakul a tömeges magány (multidão solitaria) állapota.

„A kulturális ipar révén mindennapossá válik a civilizációk érintkezése és találkozása.” Az elektronika és az annak részét képező internet széleskörű hasznosítására és felhasználására sor kerül a gazdaság, a pénzügyek, az állam- és közigazgatási rendszer stb. működtetésében. Hozzájárul a közvetlen részvételen alapuló politikai demokrácia kiterjesztéséhez, a választójogi rendszerek modernizálásához, egyszerűsítéséhez, ahogy ez Rodrigo Araya Dujisin 2005-ös tanulmányában is megjelenik. Mindezen tények következtében a cybertér jelentősége messze túllép az információs fölény megszerzésének hadműveleti keretein. Nem feledhetjük ugyanakkor azt a körülményt sem, hogy a virtualitás közvetlen szférájában működő elektronikus fejedelem a hagyományosnak tekintett térben tevékenykedő klasszikus elődjeivel, a korábbi korok fejedelmeivel és politikai szervezeteivel együtt létezik és uralkodik. Ez teszi olyan bonyolulttá a nemzetközi viszonyok térbeli hatalmi viszonyainak vizsgálatát és elemzését a huszonegyedik században.

181

A kereskedelmi kémműholdak új korszaka szerző: Bendarzsevszkij A

Az elmúlt években megnövekedett fogyasztói igények kielégítésére új távérzékeléssel foglalkozó kereskedelmi cégek tűntek fel a piacon, amelyek új technológiákkal és kreatív ötletekkel próbáltak meg reagálni az aktuális vagy éppen felmerülő igények megoldására. A piaci verseny szükségessé tette, hogy az alacsony fejlesztési költségek mellett magas minőséggel operáló szolgáltatásokat hozzanak létre. Ezek közül is kiemelkedik a 2009-ben létrehozott „Skybox Imaging”, amely 2015-ig két megfigyelő műholdat juttatott Föld körüli pályára, a világon elsőként HD minőségű élőképes videókat tudott szolgáltatni, amit egy teljesen új adatfeldolgozási eljárás biztosított számukra. A céget 2014-ben 500 millió dollárért vásárolta fel a Google, ami azon dolgozik, hogy mind az adatfeldolgozási mechanizmusokat, mind a műholdfelvételeket hatékonyan beintegrálja a saját online szolgáltatásaiba.

Az elmúlt öt évben a Föld űrből történő megfigyelésében egészen új tendenciák jelennek meg: az állami szereplők mellett egyre több kereskedelmi és piaci alapon működő vállalat jelenik meg, amelyek jelentősen le tudták szorítani a költségeiket, miközben az általuk létrehozott és pályára állított műholdak akár hatékonyabb és jobb minőségű megfigyelést tesznek lehetővé. Többek között ilyen a Skybox, Urthercast és a Planet Labs. Ezeknek a távérzékelési cégeknek a megjelenését leginkább a Cubesat felépítésű műholdak kifejlesztése segítette elő. A Google Earth és a Google Maps 2005-ös, több mint tíz éves indulása óta nagyon sokat tett a műholdképek tömeges elterjesztéséért és mindennapos használatáért. Azonban mindkét alkalmazásnak vannak korlátai, amelyek nem tudnak lépést tartani a gyorsan változó és egyre sokrétűbbé váló felhasználási igényekkel. Evidens és hétköznapi elvárás egy ilyen jellegű alkalmazástól, hogy térképi alapon megmutassa a közelünkben lévő vagy az általunk keresett

182

üzleteket, szállásokat, turisztikai célpontokat. Mivel a Google műholdképei az egész Földre terjednek ki, ezért azok egy, vagy akár több év alatt frissülnek . Így gyakran előfordulhat, hogy a térkép nem az aktuális állapotokat mutatja éppen. Ez az elavultság viszont nem teszi versenyképessé az egyre inkább naprakész információkat igénylő piaci szegmenseket. A frissítési gyakoriság kérdése azonban csak az egyik a fogyasztói igények körében, ugyanis legalább ilyen kardinális pont a képminőség kérdése is. A digitális eszközeink fejlődésével egyre jobb minőségű és felbontású képet szeretnénk kapni. Ennek az igénynek eddig technikai és szabályozási korlátjai voltak: a magas költségek miatt technikailag korábban nem voltak meg a feltételei annak, hogy a nagyobb felbontású műholdképek eljussanak az általános felhasználókhoz. Ami a szabályozást illeti, az Egyesült Államok egészen 2014-ig tiltotta a nagyobb felbontású műholdfelvételek kereskedelmi terjesztését – a kép oldalának az egy pixelje nem lehetett 50 cm-nél

kisebb. Ezt a korlátozást 2014 júliusában feloldották. Magas minőségű műholdképek eddig leginkább katonai célokra voltak elérhetőek, és ennek a törvényi szabályozás volt az egyik korlátja. Az ingyenesen elérhető műholdképek alacsony felbontású felvételeket nyújtottak az állampolgárok számára. A két szereplő és azok igényei között helyezkedett el gyakorlatilag a Digital Globe vállalat, amely üzleti alapon szolgáltatott jobb minőségű képeket, de ő is csak az USA kormányzata által szabályozott felbontásig terjedően. A Digital Globe vevői között ott találjuk egyébként az amerikai Védelmi Minisztériumot és a Google-t is, amely a Digital Globe műhold felvételeit használta eddig a Google Earth-höz.

ÚJRAGONDOLVA: AZ URTHECAST, A PLANET LABS ÉS A SKYBOX Az elmúlt öt évben több új cég is megjelent, amelyek új kereskedelmi szolgáltatásokkal álltak elő a távérzékelés terén. Ezekből is érdemes három startup-céget kiemelni: az Urthecastot, a Planet Labsot és a Skyboxot. A három cég három különböző megközelítéssel állt elő, de közös bennük, hogy mindhárom a megnövekedett fogyasztói igényekre igyekezett reflektálni. Az Urthecast egy érdekes koncepcióval állt elő. A helyett, hogy pénzt költött volna egy saját műhold kifejlesztésére és elkészítésére, inkább egy magas minőségű, kép- és videofelvételek elkészítésére képes készüléket hoztak létre, amit a Nemzetközi Űrállomásra szereltek rá. Az egyik kamera közepes minőségű fényképek előállítására alkalmas, míg a másik egyméteres távolságban 4K minőségű videó felvételére képes. Az adatokat pedig az orosz Roszkoszmosz antennáinak a segítségével küldik a Földre. A Planet Labs inkább a mennyiségre fókuszált. 2014ben huszonnyolc műholdat állítottak Föld körüli pályára azzal a céllal, hogy minél frissebb adatokat tudjanak szolgáltatni a felhasználók számára. Jelenleg több mint száz műholdjuk van Föld körüli pályán, és a terveik szerint idén meglesz az a műhold men�nyiség, amely lehetővé teszi, hogy a Föld bármely pontjáról minden nap friss képeket és adatokat tudjanak szolgáltatni. A Skybox az előbbi kettőtől eltérő megközelítést választott. Ők kimondottan a magas, mondhatni prémium minőséget célozták meg, ahol a legfontosabb szempont a képek és a videók mögötti adatelemzés volt. 2015 végéig összesen két műholdat állítottak

Föld körüli pályára, amelyek olyan minőséget produkáltak, hogy 2013-ban a Skybox volt az első cég a világon, akik HD minőségű videót tudtak készíteni a Föld felszínéről az űrből. Ennek ellenére a Skybox nem fordított hátat a cég alapját képező és meghatározó adatgyűjtési és adatelemzési profilnak, hanem azt még hangsúlyosabbá tették. Az elmúlt évek során az elérhetővé vált, nyilvánosan is felhasználható űrfelvételeket összegyűjtötték, és a saját műholdjaik által készített felvételekkel, valamint az abból kinyert adatokkal elképesztő elemzések elkészítésére lettek képesek. Ez volt az pont, ami felkeltette a Google figyelmét is, ami 2014 augusztusában 500 millió dollárért végül felvásárolta a Skyboxot.

Mi a Cubesat? A Cubesat egy olyan miniatűr műhold, amely lényegében egy 10 centiméteres oldalú kocka, amely a Földön csak 1,33 kilogrammot nyom. Hétköznapi vásárlók számára is elérhető anyagokból is össze lehet rakni, ami rendkívül költséghatékonnyá teszi. Az alapelvét még 1999-ben dolgozta ki a Stanfordi Egyetem és a Kaliforniai Műszaki Egyetem. Az így felépített első Cubesat műholdat 2003-ban lőtték fel. A Cubesat műholdak alacsony Föld körüli pályán mozognak (LEO) , és kilencven perc alatt kerülik meg a Földet. Ez a legkisebb energiabefektetéssel elérhető pálya – és így a legolcsóbb is. Mivel közelebb van a felszínhez, ezért kisebb teljesítményű, olcsóbb optika is elegendő a képek készítéséhez, és könnyebb a jelek átvitele is a kisebb távolság miatt. Előnye még, hogy a kis méretük és alakzatuk miatt egymás mellé rakhatók, könnyebben szállíthatók és egyszerre több is fellőhető – például az egyik 2013-as fellövésnél egyszerre 27 Cubesat műholdat lőttek fel.

183

Miért veszélyes a Skybox? 2014-ben az Apple új iPhone telefonjának a megjelenése idején a Skybox ráállította a műholdjait a Foxconn kamionjaira, ami az Apple fő logisztikai partnerere. Miután kielemezték a kamionok forgalmát és összehasonlították a korábbi hónapok forgalmával, arra tudtak következtetni, hogy igencsak megnövekedett a Foxconn aktivitása az elmúlt pár napban és ebből megállapították, hogy várhatóan mikor kerül a boltokba és lesz elérhető az Apple új terméke. • 2013. november 21: A Skybox fellőtte az első műholdját, a SkySat1-et , és a világon elsőként tudott HD minőségű videót készíteni a Föld felszínéről az űrből. • 2014. július 8: Föld körüli pályára került a Skybox második műholdja, a SkySat2 és a következő két évben 24 újabb műhold fellövését tervezték. • 2014. augusztus 1: A Skyboxot felvásárolta a Google 500 millió dollárért, és azóta a cég Google-be történő integrálásán dolgoznak. Az anyag megírásának pillanatában a cég weboldala, Twitterje és Facebook-profilja nem volt elérhető, a Youtube-os Skybox-csatornán pedig a „Coming Soon” felirat („Hamarosan jövünk”) fogadja a látogatókat.

184

LEHETŐSÉGEK TÁRHÁZA: A MŰHOLDAK ÚJ DIMENZIÓI A Skybox és a Planet Labs által használt műholdak csak a töredékébe kerülnek az eddig használt műholdaknak, ezért is történhetett meg, hogy egy szinte a semmiből létrejött garázscég csak úgy megjelenhetett a piacon, ami korábban csak államok és a nagy tőkével rendelkező cégek felségvizét képezte. Erre a területre merészkedett be a Cubesat, ami teljesen megreformálta az iparágat. Eddig az volt a jellemző, hogy hosszú fejlesztésekkel egy egyedülálló, nagy műholdat küldtek fel a légkörbe. Ez egyrészt sok időbe telt, másrészt rendkívül költséges folyamat volt, ezért egy-egy műhold ára akár a több millió dollárt is elérte. A Cubesat műholdakkal ez az ár a töredékére esett, amit az alacsony Föld körüli pálya, a műholdak kicsi súlya és azok könnyebb feljuttatása biztosított. A csökkenő költségek mellett így több forrás jutott új technikai fejlesztésekre és a kísérletezésre, amivel lehetővé vált az elöregedő műholdpark megújítása is. Ha azt próbáljuk meg kitalálni, hogy mi lesz a Cubesat jövője, akkor azt látjuk, hogy a Cubesat által létrehozott szabványok révén hamarosan megvalósulhat a műholdak tömeggyártása, ami további költségcsökkenést idéz majd elő az űrrel foglalkozó piacokon.

A SKYBOX MÖGÖTTI KONCEPCIÓ 2009-et írunk, amikor a Stanfordi Egyetem négy diákja (Dan Berken Stock, Julian Mann, Ching YuHu és John Fenwick) egy vállalkozói szellemiségről szóló kurzust követően megalapította saját cégét, a Skyboxot. Koncepciójuk szerint a Földre egy hatalmas összefüggő adathalmazként kell tekinteni, amelynek értelmezéséhez és megértéséhez a jó minőségű felvételek nyújthatnak segítséget, amelyek önmagukban semmit nem érnek, ugyanis azok megértéséhez szükséges értelmezni, kombinálni és kielemezni a belőlük származó adatokat.

A Skybox naponta 1 terabájt mennyiségű adatot hoz létre, amit folyamatosan összehasonlít az adatbázisában található adatokkal és kielemzi őket. Ehhez a folyamathoz hatalmas szoftverkapacitás szükséges, ami képes arra, hogy egyetlen, forgalmas kikötőről készült felvétel alapján kielemezze az ott lévő hajók számát és típusát , vagy egy városban megállapítsa az építési telkek számát, vagy az azokon lévő épületek készültségi szintjét. Sőt, a Skybox felvételei révén a különböző emberi viselkedésmintákat (például: tömegtüntetések, fesztiválok vagy akár fegyveres konfliktusok) sikeresen lehet vizsgálni és következtetéseket levonni azok mechanizmusáról. A Skybox szolgáltatásait a következő szektorok használhatják : -mezőgazdasági helyzetelemzés, mezők felügyelete, stb. -humanitárius segélyezés -biztosítási monitoring (például rizikófaktor modellek) -természeti katasztrófák idején történő segítségnyújtás -üzleti szférában, kereskedelemben, pénzügyekben (például autók számának és típusának a kielemzése egy adott város vagy körzet parkolóiban) -bányászat -tengeri forgalom monitoring Jól látszik, hogy a Skybox felhasználása párátlan, új kapukat nyitott meg a felhasználók számára, azonban ez nem mindig pozitív, hiszen a Skybox nyújtotta lehetőségekkel bármikor vissza is lehet élni. A műholdak és a mögötte álló elemzői kapacitás együttese rengeteg érzékeny információt is szolgáltathat a kormány, a cégek vagy azok versenytársai számára. Ebből a nézőpontból a Google szerepe elég aggasztó, hiszen egy olyan multinacionális cég kezébe került, ami gyakorlatilag kizárólagos monopóliumot élvez a világ internetfelhasználóinak adatai nagy része fölött, ami így veszélyes kombinációk lehetőségét teszi lehetővé.

185

MaSat után a RadCube forradalmasítja az űripart szerző: Körtvélyesi László

A MaSat mérnökei és az MTA kutatói összeálltak, hogy ismét megmutassák a világnak, hogy mire képes a magyar innováció. Egyszerre három eszközt fejlesztenek: egy műholdat, egy űridőjárás-mérő eszközt a műholdon, és egy adatbázist, amely feldolgozza és a világ számára elérhetővé teszi a műhold adatait. A három rendszer segítségével az eddiginél jóval pontosabban és hatékonyabban vizsgálhatjuk a föld és a világűr sugárzási környezetét; ezen pedig műholdak, földi rendszerek és űrhajósok biztonsága is múlik.

Az MTA EK jogelőd intézménye a KFKI az 1970-es évek óta vesz részt az űrkutatásban különféle sugárzásmérő eszközökkel. Legismertebb műszerük a PILLE a Nemzetközi Űrállomáson, Farkas Bertalan és Charles Simonyi kezében is mérte a kozmikus sugárzás hatásait. A RadMag műszer a PILLE babérjaira tör, és egy komplett rendszer tagjaként akarja megalapozni az űregészség-kutatás és sugárzásmérés új korszakát. A RadMag a maga nemében egyedülálló kozmikus sugárzásmérő, a Föld mágneses terét vizsgálja. Ez az eszköz a RADCUBE műhold fedélzetén kerül Föld körüli pályára. A CROSS űridőjárási adatbázissal és információs rendszerrel pedig Magyarország a világon elsőként adhat átfogó és teljes képet a Földet körülvevő sugárzási környezetről. A három komponens kifejlesztése az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával teljes egészében magyar cégek és kutatók munkájának köszönhetően valósul meg. A műholdplatformot fejlesztő és gyártó C3S Kft. űripari vállalkozást az első magyar műhold, a MaSat-1 fejlesztői alapították. A platform fejlesztése a RadMag sugárzásmérő berendezés kiszolgálásán túl támogatja azt az európai célkitűzést, hogy az

186

egészen kis méretű műholdak gyártásában (cubesatok, nanoműholdak) Európa világvezetővé váljon. Horváth Gyulával (C3S, MaSat) és Solymár Károly Balázzsal (MTA EK) a cubesatok jövőjéről beszélgettünk. Hol áll most Európa és Magyarország az űrkutatási versenyben? Horváth Gyula (HGY): Az európai Vega hordozórakéta nagy siker volt – amin anno a Masat-1 is utazott –, de sajnos rakéta fronton Európa nagy elmaradásban van. A több százkilós vagy néhány tonnás műholdak viszonylatában mind a távérzékelési műholdak, mind pedig a kommunikációs műholdak esetében Európa fel tudja venni a versenyt, de számos területen elmaradunk. Elég, ha csak a helymeghatározásra gondolunk. A tudományos célú küldetéseknél és az ezekre később építhető szolgáltatásoknál még egy kis ország, mint a miénk is képes lehet arra, hogy világra szólót alkosson. Solymár Károly Balázs (SKB): A tudományos kutatások terén akár egy-egy kisebb kutatócsoport is képes lehet világszínvonalú eredményeket felmutatni. Ebből a szempontból nézve nincs is igazán

verseny a világ egyes régiói között, hiszen általában történelmileg megvannak azok a kutatócsoportok és fejlesztőhelyek, ahonnan egy adott terület kiemelkedő eredményei születnek. Hazánk esetében is azonosíthatóak ezek a területek, amelyek közül talán az egyik legjelentősebb a kozmikus sugárzás és az űridőjárás vizsgálata. Mit nyer egy ország azzal, ha van egy műholdja? Mit kezdhet egy egész flottával? (HGY): Egy ország egy műholddal demonstrálni tudja a képességeit, a technológia-függetlenségét. Egy flottával akár már szolgáltatni is tud. Akár országon belüli, akár országon kívüli felhasználási területek számára. Ezeknek a kis műholdaknak olyan területeken lehet hasznát venni például a távérzékelésben, ahol nem a terepi felbontás, hanem a rendkívül gyors visszatérési idő számít. Ilyen például a katasztrófavédelem vagy a mezőgazdaság egyes kérdései: aszály, belvíz vagy akár olyan speciális megoldások, melyek nem a szokványos érzékelési tartományba esnek, amiket a nagyműholdak (Sentinel, SPOT stb.) szolgáltatnak. Ezek tipikusan a felhasználói igények bővítését is eredményeznék. További felhasználások még a különféle „trackelési”

feladatok, mint például hajó vagy repülőgép flották követése, vagy adatgyűjtés madárvonulásokról, óceáni bójákról vagy nagy kiterjedésű területekre telepített szenzorokról, és persze nem utolsó sorban az űridőjárás vizsgálata is kifejezetten alkalmas terep, hogy ezek a kis műholdak flottába szerveződve megmutassák, mire képesek. Ezért is tervezzük a RADCUBE műholdat és a CROSS hálózatot. (SKB): Hazánkban rendelkezésre áll a tudás és technológia a RADCUBE műholdakból álló flotta kifejlesztéséhez és megépítéséhez. Egy ilyen rendszerre hatalmas igény mutatkozik az űriparban és az űrkutatásban egyaránt. Napjaink technológiai civilizációja nagyban függ számos, a hétköznapi életben mindennap használt szolgáltatástól, mint például a telekommunikáció, energetika vagy éppen a repülésirányítás. Mindezen szolgáltatások érzékenyen reagálhatnak az űridőjárási hatásokra, így egy előrejelző hálózat megvalósítása alapvetően szükségszerű. A világűrbe évente felbocsátott műholdak száma évről évre növekszik, miközben ezen berendezések jelentős részét komolyan túltervezik a sugárzásállóság érdekében, hiszen a várható kozmikus sugárzási és mágneses környezetet nem ismerjük elég pontosan.

187

Ez a túltervezés pedig jelentős többletköltségeket is okoz, amelyet végső soron az adott kereskedelmi műholdak által nyújtott szolgáltatások árában kell megfizetnünk. Egy űridőjárási előrejelző hálózat, mint a CROSS, ezen a téren is létfontosságú adatokat szolgáltathatna az űripari résztvevők számára, hogy a műholdak tervezésénél a valóban várható kozmikus sugárzási környezetet vehessék alapul, és ezzel jelentősen csökkenhessenek a költségek és ezáltal a szolgáltatások árai, amely már a hétköznapi embereket is érintheti. Nemrég egy japán kutatóműholddal, a Hitomival, Dél-Amerika felett elvesztették a kapcsolatot, majd kiderült, hogy a 350 millió dolláros kísérleti eszköz darabokra tört. Bár ma már emberi hibára gyanakszunk, többen a Dél-Atlanti Anomáliát hozták fel az esettel kapcsolatban. Mi ez az Anomália? Milyen az űr láthatatlan topográfiája? (HGY): Azzal érdemes tisztában lenni, hogy egy műhold darabokra hullásához több kell, mint egy mágneses anomália. Ezeket vagy belső meghibásodás, vagy ütközés okozza általában, de szerencsére ritkák az ilyen események. Az említett anomália a Földet körülvevő mágneses tér egy „anomális gyengesége”, ezen a területen korábbi mérések is akár nagyságrendileg nagyobb részecske-becsapódásokat mértek. Rendkívül fontos, hogy minél többet tudjunk a légkörünkről és a Földet körülvevő mágneses térről, hiszen e kettőnek köszönhetjük, hogy élet van a Földön, hiszen megvédenek minket az űrből és a Napból érkező káros sugárzástól. Ez a mágneses mező ciklikusan változik, most éppen gyengül, ezért elengedhetetlenül fontos, hogy pontos képet kapjunk a változásról, hogy felderíthessük a folyamatot, és fel tudjunk készülni a változással járó nehézségekre. (SKB): Bolygónk mágneses mezejét mindmáig nem értjük igazán, csupán feltételezett modelljeink vannak a leírására és a forrására vonatkozólag, de még sok a nyitott kérdés, melyek között az első számú a mágneses mező változása az idővel. A Dél-Atlanti Anomália egy olyan tartománya a mágneses mezőnek, ahol a mező árnyékoló hatása lényegesen gyengébb, így a világűrből érkező kozmikus részecskék jóval közelebb juthatnak a felszínhez és az átlagosnál nagyobb sugárzási dózist okoznak. Ez a jelenség például a Nemzetközi Űrállomáson jól kimérhető, ciklikusan megnövekvő dózisokat okoz.

188

Amikor pedig űrutazásra indulunk és elhagyjuk a bolygónkat védelmező légkört és mágneses mezőt, akkor kilépünk a világűr azon régiójába, ahol nincs védelem a kozmikus sugárzás pusztító hatásával szemben. Ez a sugárzás alapvetően két forrásból származik: a Napunkból és minden egyéb, az Univerzumból származó forrásból. Ez az összetett sugárzás teljesen más természetű, mint amivel földi körülmények között találkozhatunk (például reaktorokban), és egyben nagyon nagy veszélyt jelent az élő szervezetekre vagy éppen a világűrben használt technológiára is. Ez az egyik talán legfőbb oka, hogy ez idáig nem kíséreltünk meg emberes Mars-küldetést vagy éppen nem létesítettünk Hold-bázist. Mit okozhat egy napkitörés? Mekkora esélye van egy komolyabb zavar kialakulásának? (HGY): Az extrém mértékű napkitörések zavart okoznak a telekommunikációban, az erőművekben és az energiaszétosztó hálózatokban, de károsíthatják a műholdjainkat is, illetve komoly veszélyforrást jelentenek az emberi jelenlétre a világűrben. Ritkán, de előforduló eseményekről beszélünk. (SKB): Ilyen eseményekre láttunk már a közelmúltban példákat, amikor leálltak energetikai hálózatok vagy éppen a repülésirányító rendszer hibásodott meg napkitörés következtében. Érdemes kiemelni az űrhajósokra gyakorolt hatást és kockázati tényezőt, hiszen egy űrsétán lévő űrhajós vagy éppen egy bolygóközi küldetésen az űrhajóval utazó asztronauták is igen jelentős sugárdózist kaphatnak egy ilyen kitörés alkalmával. A RadMag-kísérlet a RADCUBE műhold harmadát foglalja el, mennyi szabad hely van még benne? (HGY): Mivel a RadMag-kísérlet aktív helyzetstabilizálást is megkíván, így a műholdplatform alaprendszerei teszik ki a műhold kicsivel több mint felét, így sok hely nem marad más műszer számára, de ez nem probléma, hiszen a küldetés célja a RadMag-kísérlet. Persze, ha marad egy kevés hely, azt nem fogjuk parlagon hagyni, de ez még a jövő zenéje. Kik a CROSS rendszer versenytársai? Mekkora esélyünk van, hogy piacvezetők, vagy hangsúlyos szereplők legyünk ezen a téren?

(HGY): Napjainkban több kutatóhely foglalkozik a kozmikus sugárzás vizsgálatával, de egyik sem tekint vissza akkora múltra, mint az MTA EK és nem is értek el olyan sikereket, mint ők a Pillével vagy a TriTel műszerekkel. Továbbá olyan átfogó koncepció, mint a CROSS hálózat az Európai Űrügynökség fejében is csak jövőbeni tervként szerepel, így kifejezetten nagy esélyünk van az élre ugrani és ott is maradni, ha a RADCUBE után a CROSS első mini-flottájának finanszírozását is meg tudjuk majd oldani. Ez nem egy elrugaszkodott gondolat, néhány kilométer autópálya költségvetéséből létrehozható, és az űrtevékenységnek egy olyan területéről beszélünk, mely egyedülálló módon maradéktalanul, azaz technológia-függetlenül rendelkezésre áll Magyarországon. (SKB): Vannak más kutatócsoportok is a világon, amelyek hasonló kutatásokat folytatnak, azonban ezen a téren hazánk világszinten is elismert helyet foglal el. A CROSS hálózat mindenképpen egyedülálló elképzelés a maga nemében, hiszen ilyen jellegű mérőhálózattal senki nem rendelkezik a világon, miközben hatalmas igény mutatkozik rá. Egy-egy nagyobb műholdküldetés végez méréseket, azonban egy összetett, térben és időben egyaránt változó környezet leírására ez korántsem elegendő. Éppen ezért fontos a műholdflotta megvalósítása reális költségek mellett, amire tökéletes lehetőséget nyújt a RadMag és a CubeSat technológia ötvözése. A végeredmény pedig valóban egy olyan hálózat, amelynek jelenleg nincs versenytársa. Milyen nemzetközi jogi/űrjogi nehézségekkel találkoztatok? 2014-ig például az USA tiltotta a HD felvételek készítését, de ezt ma már feloldották. Ki fotózhat az űrből, és kinek az engedélyével? (HGY): Az űrfelvételeknél nem a felbontás a kritikus, hanem az egy pixel által lefedett terület. A Masat-1 esetében ez nem volt probléma, hiszen a legjobb esetben is kb. 1 km-es volt az úgynevezett terepi felbontás. (SKB): Természetesen, ha valaki eljut a néhány méteres vagy néhány deciméteres nagyságrendhez, akkor érdemes körültekintően egyeztetni az illetékes hatóságokkal. Persze ezzel csak a távérzékeléssel kapcsolatos űrjogi kérdéseket feszegetjük. Nem szabad megfeledkezni a minket is érintő frekvenciagazdálkodás és űrszemét-kérdések jogi vonzatáról.

Szerencsére ezeken a területeken már rutint szereztünk a Masat-1-gyel, így most már könnyebb helyzetben vagyunk. Ki juttatja fel majd a műholdat és mikor? (HGY): A rakéta kiválasztása még ezután fog megtörténni, hiszen vizsgálni fogjuk, hogy mely műholdpályák a legizgalmasabbak a RadMag műszer számára, és ez alapján fogunk rakétát választani a következő pár hónapban. Jelenleg, ha nem emberes küldetésről beszélünk, akkor számos ország és szervezet képes eszközöket az űrbe juttatni, ráadásul két új tényezővel is számolni kell: egyrészt a civil szektor is belépett az „űrversenybe”, másrészt a nagyszámú és egyre kisebb tömegű műholdak miatt egyre kisebb méretű rakéták jelennek meg a piacon, mely teret enged az új szereplőknek is. Mindezek miatt nagymértékű átalakulás bontakozik ki épp a rakétapiacon. Láttok-e rövid és középtávon jövőt a Földtől távoli űrkutatásban? (HGY): A nagy kérdés, hogy mit tekintünk rövid és középtávnak. Többektől lehetett hallani kijelentéseket arra vonatkozóan, hogy néhány éven belül ezek elérhetővé válnak. Én inkább a néhány évtizedben hiszek. Az biztos, hogy mielőtt Hold-bázist hoznánk létre, vagy embert küldenénk a Marsra, előtte jó alaposan fel kell térképeznünk mindkét égitestet. Mivel egyiknek sincs olyan védelmi rendszere, mint a Földünknek, ezért ott az űrből és a Napból érkező sugárzást alaposan fel kell majd mérnünk, hogy megfelelő védelmet tudjunk biztosítani az oda küldött embereknek. Például erre a mérésre és az adatok kiértékelésére is alkalmas lesz a CROSS hálózat. Elon Musk SpaceX rakétájával az újrahasznosíthatóságban látja a jövőt, a nano és CubeSatok elterjedése a mennyiség győzelmét vetíti előre, a Skybox és más központok az adatelemzést fejlesztik elsősorban. Szerintetek mi dönti majd el a 21. századi űrversenyt? Melyik módszer mellett tennétek le a voksotokat, ha választani kellene? (HGY): A kis műholdak valóban teret nyertek az elmúlt időszakban és nagy potenciál van bennük a jövőben is, olyan „niche” területekre kínálnak megoldást a költséghatékonyságuk miatt, melyekre eddig a gigászi műholdak nem adtak lehetőséget; de a monstrumok sem fognak eltűnni, sőt.

189

Mindig maradnak majd olyan feladatok, melyek nem férnek el kis méretben, mint például a távérzékelés gerincét adó nagy átfogású és jó felbontású „fényképezők”, mint a Sentinel, vagy a nagy kapacitású telekommunikációs műholdak. Annak örülnék igazán, ha egy „win-win” helyzet alakulna ki és az adott feladatra optimális méretű műholdat vagy flottát használnánk – ezzel is csökkentve a potenciális űrszemét mennyiségét, hiszen ezek a műholdak egyszer csak befejezik pályafutásukat. A MASAT-ot többek között magyar egyetemisták tervezték és építették, ebben az új projektben is gondolkodtok egyetemi hallgatók bevonásán és gyakorlati képzésén? (HGY): Természetesen fontos az utánpótlás-nevelés számunkra is, ezen a területen kiváltképpen, mivel egyrészt a legnagyobb hozzáadott értékkel bír, bármely technológiaigényes iparág felett; másrészt

190

a nemrég történt ESA-csatlakozás (Európai Űrügynökség) miatt a következő években jelentősen erősödhet ez az iparág, mivel számos nagy űripari cég lát potenciált a hazai tudásbázisban. Korábbi gyakorlatunk szerint is a hallgatókat már elég korán gyakorlatorientált feladatokkal próbáljuk bevonni, így mire diplomát szereznek, már hatékonyan tudnak bekapcsolódni a csapatmunkába. Több alkalmazottunk is először ezt az utat járta be velünk és így ők fejleszthetik majd a következő RADCUBE-generációkat. (SKB): Kiemelten fontos terület az utánpótlás kinevelése a jövő űrkutatása számára. Ráadásul, mivel nincs célzottan ilyen jellegű képzés hazánkban, így jelenleg az űrkutatásban járatos mérnökök és szakemberek terén igen komoly hiány mutatkozik. Ez pedig csak növekedni fog az elkövetkező években, ahogyan hazánk egyre jobban bekapcsolódik az ESA munkájába.

GEOCACHING A geocaching a természetjárást egyesíti a GPS-technológiával és az ismeretterjesztéssel. Dave Ulmer 2000-ben elrejtett egy ládát az Amerikai Egyesült Államokban, ezzel kezdődött minden. Már 150 évvel ezelőtt is voltak olyan játékos feladatok, amelyeket csak a földrajzilag nevezetes pontok ismeretével lehetett megoldani, de a geocaching ezt az alapjátékot a GPS-eszköz intenzív használatával ötvözte. Egy elrejtett ládát földrajzi koordináták alapján egy GPS-eszközzel kell bemérni. Mivel a civil használatban engedélyezett GPS-ek nem igazán pontosak, ezért még az eszköz birtokában is komoly kihívást jelenthet egy-egy elrejtett láda megtalálása. Magyarországon 2001-ben rejtették el az első

ládát, ma már négyezernél is több megtalálható célpont van az ország területén. Eddig, közel 90 ezer játékos 1 341 734 célpontot talált meg, és a geocaching népszerűsége egyre nő. A megtalálás bejegyzésekor bárki megoszthatja a keresés közben szerzett személyes tapasztalatait; ezáltal a regisztrációs honlap egy folyamatosan bővülő online útikönyvvé válik. A geoláda megtalálása nemcsak a kincskeresésről szól, de az adott ládához kapcsolódó leírásokból sokat tanulhatunk. Valamennyiünkben ott él a kincskeresők ősi szenvedélye, és valóságos izgalmat jelenthet egy ilyen játékban akár elrejtőként, akár keresőként részt venni! Kalandra Fel!

4000. geoláda

forrás: www.geocaching.hu

Szélesség N 47° 23,662' Hosszúság E 16° 28,444' Magasság: 628 m Megye/ország: Vas

A játék hazai képviselője a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület (MGKE), amely Magyarország hivatalos geocaching-honlapját üzemelteti. www.geocaching.hu

191

192

Digitális tárlatvezetés a Wired magazin kurátorával szerző: Gere László

A Wired magazin brit kiadásának főszerkesztője a PAGEO Klub 2016. március 10én tartott alkalmán arról beszélt, milyen jövőre kell felkészülnünk, és mik azok a legfontosabb tulajdonságok, amiket a jövőről való gondolkodásban magunkévá kell tennünk ahhoz, hogy sikeresen tudjunk tájékozódni az egyre inkább felgyorsult világban. Lendületes előadása összegzéseként elmondta, hogy a jövőt nem utasíthatjuk el, a változással számolni kell, és együtt kell élni vele, még ha olykor sok minden felfoghatatlannak is tűnik számunkra belőle.

David Rowan a világ első számú technológiai magazinjának, a WIRED brit kiadásának főszerkesztője. Vezetése alatt a WIRED kimozdult a hagyományos publikációk keretei közül és konferenciák, applikációk ökoszisztémájával, mi több, tanácsadói szállal egészült ki. A vezető startupok egyre többször kérik fel személyes tanácsadásra Londontól a kínai Sencsenig. A világ leginnovatívabb alakjaival van napi szintű kapcsolatban, mint például a WhatsApp, LinkedIn, BuzzFeed, Spotify és a Nest alapítóival.David határozottan hisz abban, hogy jövőnk nem kiismerhetetlen: bár az internet, a big data, a 3D-nyomtatás és a mobiltelefonok felfoghatatlanul nagy lehetőségeket és hatalmas kockázatokat teremtenek számunkra, ezek mind elemezhetőek. A technológia a világ összes iparágát folyamatos megújulásra kényszeríti, ezáltal átalakulnak társadalmi és fogyasztási szokásaink is. Vajon ezek a technológiavezérelt társadalmi változások hogyan hatnak ránk és helyünkre a világban? A WIRED mellett ő vezeti a GQ „Digitális élet” rovatát, illetve „Tech utazó” névvel a Condé Nast üzleti magazinjának is szerzője. Szerkesztette a Guardian magazint is, de meghódította a Sunday Times, az Observer, a The Telegraph, vagy a Time Magazine

hasábjait is. Jelentőségét és szakmai felkészültségét is jól mutatja, hogy a brit kormány a tech véleményvezérek közül Davidet kérte fel a „Brit Kreatív Tehetség” című kiállítás kurátorává. Előadásában David Rowan arról beszélt, hogyan alkothatunk képet már most a jövőről. Mivel a magazin, aminek főszerkesztője, olyan cégekkel, kutatóintézetekkel foglalkozik, melyek maguk is a jövőt építik, ezekből a tapasztalataiból osztott meg néhány gondolatot a közönséggel. Először is fontos, hogy ne úgy tekintsünk a jövőre, mint egy bizonyos technológia kifejlesztésére, hanem más szemlélettel: olyan dolgok válnak elérhetővé számunkra, melyekkel jobban kifejezhetjük az egyéniségünket, egyszerűsítik a feladataink elvégzését, és segítségükkel összeköttetésbe tudunk kerülni a számunkra fontos emberekkel. Rowan arról beszél, hogy az új dolgok egyre gyorsabban terjednek el, és leginkább ez a felgyorsult ritmus az, amit már egyre kevésbé tudunk követni. Példaként a drónokat hozza, melyekre 10 évvel ezelőtt még csak valamilyen katonai eszközként tekintettünk (ha egyáltalán találkoztunk már ezzel a kifejezéssel), ma pedig bárki számára elérhető egy saját drón; az amazon egyre lendületesebben fejleszti csomagküldő drónjait, és egyes cégek az önvezető személyszállítást mint alkalmazási területet is próbálják drónokkal megvalósítani.

193

Szinte hihetetlen, hogy az önvezető autók fejlesztése milyen gyors utat jár be az ötlettől a megvalósításig. A robotika fejlődése szintén elképesztő sebességű. Az új innovációk megjelenésekor egy kis időnek el kell telnie, míg azok széles körben elérhetővé válnak. Jó példa erre az Apple II komputer, vagy az internetes böngészők elterjedése, az első kísérleti fázistól a kereskedelmi forgalomba hozásig legalább 4-5 év eltelt. Ez az időtartam is egyre rövidebbé válik, egy jó ötlet ma, az internet korában minden eddiginél könnyebben és gyorsabban elterjedhet.

Dawid Rowan 10 pontba foglalta össze, milyen változásokkal kell számolnunk a jövőben: 1. A dolgok már soha nem fognak olyan lassan változni, mint eddig – csak gyorsabban. A lineáris változások korából az exponenciális változások korába érkeztünk. (Pl. egyre olcsóbbá válnak az egységnyi teljesítményű processzorok; egyre olcsóbbá válik a DNS-szekvenálás, mindkét esetben exponenciális a csökkenés). Ez a sebesség akár veszélyes is lehet, ha nem vagyunk tudatában – és sikeres vállalkozást akarunk működtetni. 2. Átalakul a marketing világa: a felhasználók szerepe sokkal erősebb a termékek „reklámozásában”, illetve egyre nagyobb szerepe van a mesterséges

194

intelligenciának. Mesterségesen létrehozott „individuumok” küldenek nekünk személyre szabott ajánlatokat böngészési (vagy online vásárlási) előzményeink ismeretében, illetve egyre több cég „alkalmaz” mesterséges intelligenciát ügyfélszolgálatuk működtetésére (üzenetküldő szolgáltatásokon keresztül). 3. Az online és offline világ egyre kevésbé határolható el egymástól. Az „okos” termékek elterjedésével mindennapi életünk digitális adatokká konvertálódik. A „dolgok internete” még csak kezdeti stádiumban van, de hamarosan érzékelők milliárdjai vesznek majd körül bennünket, és küldenek adatokat a hálózatnak. 4. Minden vállalkozás alkalmazni fog mesterséges intelligenciát. A mesterséges intelligenciával olyan szimulációkat lehet végrehajtani minimális költségekkel, melyeket korábban soha (pl. városirányításban, közlekedésszervezésben). 5. Ma már nem hierarchiában kell gondolkodni, hanem hálózatban. Egyre inkább számít a „tömeg” véleménye és hozzájárulása, virágzanak a crowdsourcing, azaz közösségi hozzájárulással megvalósuló projektek, illetve a sharing economy (ma az Airbnb sokkal több vendéget lát el, mint a Hilton szállodalánc, mindezt anélkül, hogy akár egy lepedő kicseréléséről gondoskodniuk kelljen).

6. Új vállalatok emelkednek ki a semmiből, bármerre nézünk. Új piaci szereplők jelennek meg, akik jelentősen átformálhatják az egyes iparágakról alkotott elképzeléseinket. 7. A tervezés győz, minden egyre egyszerűbbé válik. Azok a cégek maradnak életképesek, melyek a valós emberi igények kielégítésével foglalkoznak, a lehető legegyszerűbben. (Pl. a taxis utazások körülményeskedése helyett az Uber teljesen automatizáltan működik, a felhasználó számára a lehető legkényelmesebben). Nem csak cégek esetében igaz ez, az e-kormányzásban is vannak előremutató példák (pl. az Egyesült Királyság online közigazgatási portálját igyekeztek a leginkább felhasználóbaráttá tenni, és meglehetősen sikeressé vált ez a szemlélet). 8. A jövőben nem billentyűzeteken keresztül használjuk majd az eszközöket, nem is google glass-en keresztül, hanem egy olyan interfészen keresztül, ami valószínűleg ma még nem is létezik. A virtuális valóság fejlesztése napjainkban az egyik legfontosabb innováció.

9. A biztonság egyre fontosabb kérdéssé válik. Bármit meg lehet hackelni, és hackertámadásokról naponta érkeznek hírek. 10. A startup-gondolkodás fog győzedelmeskedni a jövőben. A vállalatoknak képesnek kell lenniük az új dolgok kipróbálására, kudarcot vallani, majd újra nekifutni. Több nagy cég is átszervezi a működését, például a GE egyre inkább úgy működik, mint egy startup-cég, nyitott az új ötletekre, és ha valamilyen hasznosnak tűnő innováció fut be hozzá, azt megvalósítja. A cégek egyre nyitottabbak arra, hogy a közösség mondja meg, milyen innováció lenne vonzó számára, és a legnépszerűbb ötleteket valósítják meg. Az előadó úgy összegezte előadását, hogy készüljünk fel, biztosan érkezik majd egy új eszköz, amely megváltoztatja a jövőről való gondolkodásunkat, ahogy például 2007-ben az iPhone tette. A jövő megértéséhez az a legfontosabb, hogy felismerjük, mit változtathat meg ez az új eszköz, nem az, hogy fizikai megjelenése alapján ítéljük meg (és akár elutasítsuk azt, mint ahogy Steve Ballmer, a Microsoft korábbi vezérigazgatója reagált az iPhone-ra, annak megjelenésekor).

195

Ajรกnlรณk a nagyvilรกgbรณl: kรถnyv, film, zene

196

197

Könyvajánló Készítették: Hettyey András, Vajas Ákos

„KÍNA JÖVŐJE – A JÖVŐ KÍNÁJA”

William Callahan: China Dreams: 20 Visions of the Future Kína harminc év óta tartó lélegzetelállító növekedésének a végén William Callahan arra keresi a választ, hogy milyen lesz Kína jövője a következő évtizedekben. A kérdésnek az ad aktualitást, hogy a kínai elnök, HsziCsinping 2012 novemberében kijelentette, hogy a „kínai álom" a „kínai nép megújítását" fogja magában foglalni. A brit szakember nem elsősorban kínai politikusokat vagy közismert ellenzékieket szólaltat meg könyvében, hanem egy harmadik csoportot, az értelmiségi polgárokat. Callahan könyve így izgalmas áttekintést ad a mai kínai zeitgeist-ről, az értelmiség reményeiről és félelmeiről. A könyvből kiderül az is, hogyan vélekednek a kínai értelmiség fiataljai a kínai modellről, annak fenntarthatóságáról és jövőjéről. A szerző jóslata szerint egyáltalán nem szükségszerű az összeütközés a demokratikus Nyugat és Kína között, amint sokan feltételezik.

198

„OROSZORSZÁG KÜLDETÉSE"

Alexander Dugin: Last War of the World-Island: The Geopolitics of Contemporary Russia Vlagyimir Putyin elnök tanácsadója, Alexander Dugin, új könyvében Oroszország geopolitikai fejlődését veszi nagyító alá a Kijevi Rusztól napjaink Oroszországáig. A szerző szerint Oroszország mindörökre a szárazföldi hatalmak fő pólusa lesz, ami örökre arra ítéli, hogy a tengeri birodalmakkal konfliktusban álljon. A mai konfliktus Oroszország és a Nyugat között ugyanakkor nem csak geopolitikai, hanem ideológiai színezetű is: Dugin szerint a mai Oroszország a hagyományos értékek mellett áll ki a Nyugat liberális és piaci alapú gondolkodásával szemben. Dugin úgy látja, hogy hazájának hűnek kell maradnia eurázsiai hagyományaihoz, és meg kell akadályoznia, hogy a liberalizmus és a globalizáció aláássák az országot, máskülönben Oroszország másodlagos hatalom marad, és a liberális gondolatok fognak győzedelmeskedni az egész világon.

„A KÍNAI HADSEREG JÖVŐJE"

Joe McReynolds (Szerk.): China's Evolving Military Strategy Mintegy harminc évente a kínai Népi Felszabadító Hadsereg kiadja a Science of Military Strategy (SMS A katonai stratégia művészete) című stratégiai dokumentumát. Ez az átfogó és részletes mű bemutatja, hogy a kínai hadsereg hogyan kívánja megválaszolni az előtte álló stratégiai kihívásokat, ezért nagy jelentőséggel bír minden érdeklődő számára. Ennek ellenére Nyugaton kevesen ismerik és használják ezt a művet: éppen ezért fontos a Joe McReynolds amerikai biztonságpolitikai szakértő műve, amely az SMS alapján ismerteti a kínai haderő várható reformjait és jövőbeni felépítését. Minden szektorról egy-egy nemzetközileg is elismert szakértő készített átfogó tanulmányt, amelyek hozzásegítik az olvasót ahhoz, hogy naprakész információkkal rendelkezzen a világ legnagyobb hadseregének aktuális trendjeiről, miközben a kínai stratégiai gondolkodásba is újszerű bepillantást enged.

„A DEMOKRÁCIA JELENE ÉS JÖVŐJE" Ted Piccone: Five Rising Democracies and the Fate of the International Liberal Order A demokrácia és emberi jogok terjedése az elmúlt harminc év meghatározó geopolitikai trendje volt: 1989ben 2 milliárd ember élt abban a 69 országban, amely demokratikus volt. 2015-re ez a szám négy milliárd emberre és 125 országra nőtt. Az utóbbi években ugyanakkor egyre nagyobb apátiát, csalódottságot és növekvő nacionalizmust lehet megfigyelni. Ted Piccone, az amerikai BrookingsInstitution kutatójának a könyve öt országra - India, Indonézia, Törökország, Brazília és Dél-Afrika - koncentrál, amelyben a világ lakosságának negyede él. Ezek az államok demokratizációjukkal párhuzamosan a lakosságuk életszínvonalát is nagyban emelni tudták, külpolitikájuk azonban felváltva oszcillál egy érdekalapú és egy értékalapú, irány között. Konklúziója szerint az, hogy a demokrácia világméretű diadalmenete tovább folytatódik-e, nagyban függ ebben az öt országban bekövetkező folyamatoktól.

„AFRIKA VÁLTOZÓ INTÉZMÉNYEI"

John James Quinn: Global Geopolitical Power and African Political and Economic Institutions: When Elephants Fight John James Quinn 2015-ben megjelent könyvében az afrikai országok politikai és gazdasági intézményrendszerét vizsgálja két periódusra koncentrálva. Az 1990 előttiben az jellemezte Afrikát, hogy a politikai elitek autoriter ill. diktatorikus eszközökkel kormányoztak, a gazdaságot pedig gyakran államosították. Az 1990 utáni korszakban viszont Afrika legtöbb országában óvatos demokratizálódás vette kezdetét, gazdasági téren pedig privatizációra és nyitottabb vámrendszerekre tértek át. Ez a két periódus elválaszthatatlan az akkori nemzetközi rendszertől: a hidegháborútól és az amerikai-szovjet szembenállástól, majd pedig az 1990 utáni amerikai dominanciától. Quinn szerint mindkét nemzetközi konstelláció nagyban befolyásolta az afrikai politikai és gazdasági intézményrendszereket és alkalmazkodásra kényszerítette az afrikai eliteket.

„KÍNAI MINDENNAPOK: A KÍNAI ÍRÁSJELEK VILÁGA” CHINEASY EVERYDAY: THE WORLD OF CHINEASY CHARACTERS Shao Lan 2014 márciusában adta ki az azóta már 15 nyelvre lefordított és többek között a Wallpaper*Magazin, a Design Museum, a FastCompany és a WiredJapan által is különböző design és innovációs díjjal jutalmazott Chineasy: The New Way to Read Chineasy című könyvét. A saját gyermeke által inspirált könyv célja, hogy áthidalva Kelet és Nyugat közötti különbségeket egy sajátos vizuális kommunikációs módszer segítségével megkönnyítse és szórakoztatóvá tegye a kínai írásjelek memorizálását, amit a képekre alapozott,ugyanis azok sokkal maradandóbbak és emlékezetesebbek egy-egy szónál. Ennek a sikerkönyvnek a folytatása jelent meg 2016 márciusában Chineasy Everyday: The World of Chineasy Characters címmel, ami az első könyvben megtalálható alapvető karakterek mellett további 400 kínai írásjel elsajátítását teszi élvezetessé és játékossá minden kínai nyelv iránt érdeklődő korosztály számára.

199

filmajánló Készítette: Vajas Ákos

A Föld sója (2015) – The Salt of the Earth /Le Sel de la Terre rendező: Wim Wenders, Juliano Ribeiro Salgado főszereplők: Sebastião Salgado, Wim Wenders, Juliano Ribeiro Salgado, Lélia Warnick Salgado, Hugo Barbier játékidő: 110 perc

Az elmúlt negyven év során a brazil származású fotográfus, SebastiãoSalgado a folyton változó emberiség nyomdokain haladva utazta át a kontinenseket. Az eredetileg közgazdászként végzett és praktizáló Salgado csak később vált hivatásos fotográfussá és kezdte el fokozatosan megörökíteni a különböző fotódokumentációs projektjein – például az OtherAmericas and Sahel-l'Homme en Détresse (1986), An UncertainGrace (1990), Workers (1993), Terra (1997), Migrations and Portraits (2000) és az Africa (2007) – keresztül bolygónk arcát. Ezeknek az utazásoknak a révén szemtanúja volt a közelmúlt fontosabb történelmi eseményeinek, nemzetközi konfliktusainak, és testközelből tapasztalta az éhínség és a migráció (elvándorlás) megrázó hatásait. A sok-sokévnyi komoly lelki teherrel is járó utazásai után visszatért szülőföldjére Brazíliába, ahol belevágott a Genesisnevet viselő projektjébe, ami az

200

érintetlen területek, vadon élő növények és állatok, grandiózus tájak felfedezését tűzte ki célul, amellyel egyben tiszteleg a földbolygó szépsége előtt. Utolsó „utazásaira” fia, Juliano Salgado és a világhírű Wim Wenders rendező is elkíséri. Előttük a fotós, maga tárja fel utolsó projektjének részleteit. A film kivételes módon ötvözi a film és a fotógráfia kettőségét, amely WimWenders sztárrendező tehetségét és zsenialitását tükrözi, akinek természetesen nem ez az első dokumentumfilmes (Buena Vista Social Club, Pina) feldolgozása. Ezáltal SebastiãoSalgado képei nem csak a fotóalbumokban, hanem a tévéképernyőkön keresztül is hihetetlen megrázó és magával ragadó erővel hatnak a nézőre. Nem meglepő, hogy afilmet Oscar-díjra jelölték a legjobb dokumentumfilm kategóriában, Cannes-ban különdíjat nyert, illetve megnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Cézár-díjat is.

201

Gyerekvándorlók (2009) – Which Way Home rendező: Rebecca Cammisa játékidő: 90 perc

Az Amerikai Egyesült Államok folyamatosan építi azt a falat közte és Mexikó között, ami fizikailag meggátolná Mexikó felől az országba történő illegális határátlépést. A film a bevándorlást nem a klasszikus embercsempész vagy már felnőtt migránsok felől mutatja be, hanem a gyermekek oldaláról, akik rémisztő veszélyekkel néznek szembe meghökkentő bátorsággal és találékonysággal, hogy bejussanak az Egyesült Államokba, a lehetőségek országába. A film során Rebecca Cammisa rendező egyedül, kíséret nélkül utazó gyerekeket (Kevin, Fito, Yurico, Jairo, Jose, Olga és Freddy, valamint Juan Carlos) kísér végig a több ezer kilométeres utazás mexikói

202

szakaszán, ahol a vándorlók a „Szörny” becenevű tehervonat segítségével érkeznek el az USA határához. A rendező azonban nem csak az utazás megpróbáltatásait dokumentálja, hanem betekintést enged a gyerekekkel történő személyes beszélgetések révén abba, hogy a nézők részletesebben is megismerjék a gyerekek személyes indíttatásait, családi hátterüket és környezetüket. Így bontakozhat ki szemünk előtt például a hondurasi származású Olga és Freddy története, akik az amerikai Minnesotaba akarnak eljutni, hogy megtalálják szüleiket. Megismerhetjük a tízéves El Salvador-i Josèt, akit végül a csempészek magára hagynak a határon és egy mexikói fogolytáborba

filmajánló

kerül, vagy a ravasz és talpraesett 14 éves hondurasi származású Kevin megpróbáltatásait, akit édesanyja abban a reményben engedett útra, hogy a fia eljut New York városába és az ottani keresetéből pénzt tud majd hazaküldeni a családja számára. A film nagyon jól és különleges szemszögből villantja fel a leplet az egyre inkább előtérbe kerülő migrációs helyzet társadalmi oldalával kapcsolatban, aminek bemutatása egy ritkán látott nézőpontból, mégpedig a gyermekek irányából kerül bemutatásra. Érdekes és elgondolkodtató, hogy az amerikai álom még mindig mennyire benne él az emberek fejében,

és milyen emberfeletti húzóerővel képes szinte az egész dél és közép-amerikai kontinensen magával ragadni az embereket. Természetesen a filmen keresztül nem lehet teljes képet kapni a kontinens migrációs helyzetéről, de a rendezőnek nem is ez volt a célja, hanem csak a migráció egy olyan láthatatlan szeletére szerette volna felhívni a figyelmet, ami kevésbé kerül fókuszba: a mozgatórugókat és a vágyképeket, amelyek a legfiatalabb generáció, azaz a gyerekek fejében élnek. Mélyen elgondolkodtató történetek, melyek nem csoda, hogy számos díjat és jelölést eredményeztek a film számára.

203

A Magyar Folk Története – Jávorszky Béla Szilárd Készítette: PAGEO

A The Story Of Hungarian Folk a PAGEO támogatásával a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg, épp a Budapesti WOMEX időpontjára, ahol a bemutató is volt. Az angol nyelvű kiadás elkészültében Simon Broughtonnak, a Songlines magazin főszerkesztőjének is komoly szerepe volt. Az nem meglepő tehát, hogy a könyvről született egy kritika a rangos lapban. A vezető brit világzenei magazinban 2016 februárjában megjelent könyvrecenzió a maximális elismerést kapta. Az elismerő mondatokat pedig a zeneipar egyik nagy úttörője, Joe Boyd jegyezte. Joe Boyd Hannibal Records kiadójánál jelentek meg a Muzsikás lemezei és vette ezzel kezdetét a zenekar nagysikerű külföldi karrierje. Boyd ott volt, amikor Bob Dylan első elektromos hangszeres koncert-

204

jén felfedezte a Pink Floydot, és ő volt aR.E.M.-lemez, a Fables Of The Reconstruction producere is. 1972. május 6-án a Liszt Ferenc téri könyvklubban létrejött az első táncház, s az egykori szűk szakmai kezdeményezés ma százezreket vonz világszerte. Bár többen többször temették, múltidézőnek, korszerűtlennek bélyegezték, ma is eleven valóság, mi több, exportképes magyar termék. Nemrég, pedig mint a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje, felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. A 40. évforduló kapcsán végre megszületett a magyar népzene és világzene történetét feldolgozó, átfogó első olyan könyv, amely egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos sztori.

Szerzője arra vállalkozik, hogy e közel 300 oldalas, fotóval gazdagon illusztrált, élményszerű visszaemlékezésekkel tarkított kötetben a társadalmi–kulturális–zenei gyökerek és háttér bemutatásával, az irányzatok ismertetésével, a kiemelkedő jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek értékelésével elősegítse a magyar nép- és világzene szerepének, helyének, értékeinek megismerését. A Halmos–Sebő-duótól a Csík zenekarig, a Muzsikástól a Ghymesig, a szászcsávásiaktól Lajkó Félixig. A kötet írója, Jávorszky így emlékezik a történetekről (részlet az Előszóból) „Amikor 2011 nyarán elhatároztam, hogy megírom a negyedik iksz felé ballagó táncházmozgalom zenei vetületét, még persze nem tudhattam, hogy fél évre rá az ENSZ illetékes kormányközi bizottsága a magyar táncház módszert felveszi az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. És ezzel végképp a helyére kerül az az egykor a Liszt Ferenc térről indult szűk, városi értelmiségi kezdeményezés, amely ma is százezreket vonz világszerte. Torontótól Budapesten át Tokióig. Az ötletemmel megkerestem Kelemen Lászlót, a Hagyományok Háza igazgatóját – akivel amúgy tizenöt éve, az Utolsó Óra apropóján ismerkedtem meg –, és Lukács József „Lujót”, a Fonó Budai Zeneház alapító-tulajdonosát. Mindketten bíztattak és támogattak. Aztán, ahogy haladtam előre, sokan tették meg ugyanezt. Halmos Bélától Sebő Ferencig, Berán Istvántól Kiss Ferencig, Eredics Gábortól Éri Péterig, Korniss Pétertől Kása Béláig. E sok bíztatás és segítség adott erőt ahhoz, hogy belevágjak ebbe a felelősségteljes kalandba. Hogy végre megszülessen az, amit már akkor módfelett hiányoltam, amikor harminc éve először szédültem bele. A magyar népzene és világzene történetét feldolgozó, átfogó könyv, arra vállalkozik, hogy a társadalmi–kulturális–zenei gyökerek és háttér bemutatásával, a különböző jelenségek elemzésével, a kialakult irányzatok ismertetésével, a műfaj története szempontjából kiemelkedő jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek értékelésével elősegítse a táncházmozgalom, illetve a magyar nép- és világzene szerepének, helyének, értékeinek megismerését.

A „népzenei újhullám” megszületésében és kibontakozásában kétségkívül Sebő Ferencé és Halmos Béláé az úttörő szerep, miközben a nagyvilág a magyar népzenét elsősorban a Muzsikás révén ismerhette meg. Általuk olyan impozáns koncerthelyszínekre is eljutott, mint a londoni Queen Elisabeth Hall, a párizsi Théâtre de la Ville-ben vagy a New York-i Carnegie Hall. Nyomukban megszámlálhatatlan új, az autentikus népzene tolmácsolására felesküdött együttes alakult, amelyek ráadásul az eredeti parasztzene újabb és újabb területeit tárták/tárják fel,mint például a Téka, a Méta, a Kalamajka, az Ökrös, a Buda Folk Band vagy a Tatros. Eközben a magyarországi nemzetiségiek, mindenekelőtt a délszlávok, szintén újraértelmezték a saját népzenei gyökereiket: Sirtos, Vujicsics, Zsarátnok, Söndörgő és Vizin. Meg persze ott vannak mindazok a valóban autentikus parasztzenészek, akik maguk is eleven részévé váltak a magyar folk- és világzenei színtérnek, például a Magyarpalatkai Banda, a Szászcsávási Zenekar, Zerkula János, Fodor Sándor „Netti” és sorolhatnám tovább napestig. Emellett ott voltak azok, akik a kezdetektől nem elégedtek meg az ősi dallamok autentikus előadásával. Akik átdolgozták, a kor kihívásainak megfelelően jazzes, rockos elemekkel szőtték át azokat. Mint tette például az Olaszországban is népszerű Vízöntő, a Franciaországban és Hollandiában egyaránt nagy sikereket arató Kolinda, a kortárs kísérleti zene felől közelítő Makám, vagy a folk-rock legjobb hazai képviselője, a Barbaro. Dresch Mihály és társai anyanyelvi szinten ötvözték a magyar népzenét és az afro-amerikai gyökerű jazzt. Az elmúlt évtizedekben ez a műfaj is kitermelte a maga karakteres szólistáit, például Sebestyén Mártát, Lovász Irént, Szvorák Katit, Palya Beát, Herczku Ágit vagy Szalóki Ágit. A magyar és a délszláv mellett rendkívül erőssé vált a roma népzenei vonal (KalyiJag, Ando Drom, Romano Drom, Balogh Kálmán). A kilencvenes évek derekára kiformálódott a folktól nem egyértelműen elválasztható, sőt azzal folyamatosan keveredő világzenei színtér, amely aztán a külföld számára is érdekes előadókat és formációkat (Besh o droM, Lajkó Félix, Mitsoura) dobott a felszínre. Nem beszélve az újabb hullámról, az autentikus hagyományokat blueszal, rockkal, jazzel, elektronikával bátran keverő fiatalokról, a Buda Folk Bandtől a Tárkány Művekig.

205

Merthogy minden filozófia vagy hitrendszer annyit ér, amennyire gyakorolják azt - szokás mondani. Amit témánk szempontjából úgy is fordíthatnánk: minden hagyomány annyit ér, amennyire használják. Hogy ne csak kellő tisztelettel, illedelmesen igyekezzenek másolni azt, ami régvolt és kétségkívül elmúlt, hanem az aktuális kor igénye, tempója, vérmérséklete, esztétikája szerint újra kell értelmezni azt.

Mi több, exportképes magyar termék. Mi több, a szellemi kulturális örökség átörökítésének világszerte elismert magyar modellje.”

fotó: TEDxDanubia

Ezeknek az előadóknak és formációknak, nem győzöm hangsúlyozni, mind megvan a maguk helye és szerepe ebben a negyven éve zajló revival mozgalomban. Például a táncházas körökben mostanság sokat szidott (és persze sokak által irigyelt) – engem amúgy alig megérintő – Csík zenekarnak is. Mostani, szédítő sikersorozata popsztárokat megszégyenítő. Dalaik nemcsak táncházas környezetben vagy zajos rockkoncerten állják a sarat, de urbánus tinédzserpartikon vagy nyugdíjas klubesteken is. S ne feledjük, hídverő szerepük régóta sokkalta fontosabbá nemesedett annál, mint hogy pontosan mit és miként játszanak. Hatásukra mégiscsak tízezrek fordultak (legalább egy kicsit) az autentikus magyar népzene felé.

De hogy hozzak egy olyan példát is, ami az ortodoxabb táncházasok számára is elfogadhatóbb: itt van a Poros, mely szerintem a mai népzenei színtér egyik legreménytelibb formációja. Úgy mereget a múltból, hogy közben folyamatosan előrefelé mutat. Egyszerre hordozza az öregek bölcsességét és a fiatalok vitalitását. Ahogy ők négyen a mezőségi vagy szatmári zenéket játsszák, az már tényleg szinte rock and roll. Szóval, ezért is határoztam el, hogy megírom a nemrég negyvenéves táncházmozgalom történetének zenei vetületét. Hogy miként látja azt egy külső, de értő szemlélő. Hogy ne csak a szűk szakma, hanem a szélesebb nagyközönség is megértse, mi lehet a titka annak, hogy ez az egykori szűk szakmai kezdeményezés ma százezreket vonz világszerte. Hogy újabb és újabb generációk fedezik fel maguknak, és csak kevesen hagyják el. Hogy bár többen többször temették, múltidézőnek, korszerűtlennek bélyegezték, ma is mennyire eleven valóság.

206

207

top 10

Magyarok a világ élvonalában A Magyar Nemzeti Bank és a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány a nemzeti értékek megőrzéséért és közvetítéséért szeretné a világ figyelmét a fiatal magyar tehetségekre és a kreatív közösségekre irányítani. A „TOP 10 - Magyarok a világ élvonalában” egy közös kiadvány, amelyben bemutatják azokat a magyar tehetségeket, akikre büszkék lehetünk, akik jó példáikkal önbizalmat és ihletet adhatnak a jelenkor fiataljainak. Mert „mi, magyarok képesek vagyunk Európa és a világ legjobbjai közé kerülni!” Válogatásuk, az elmúlt 3 év magyar sikertörténeteiről ad áttekintést a gasztronómia, a sport, a kultúra, a turizmus, a technológia, valamint a tudomány tématerületein, rámutatva olyan részszegmensekre is, amelyek a nagyközönség előtt általában rejtve maradnak. Jöjjenek tehát azok a világraszóló magyarok, akik az elmúlt időszakban színesebbre festették a világhálót, és a 21. század megismerésének térképét!

208

Magyar fiú a NASA győztes projektjében Pais Gergely, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatika Karának programtervező informatikus hallgatója egy olyan nemzetközi diákcsapat tagja, amely kategóriájának legjobbja lett az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) által kiírt SpaceAppsChallenge ötletversenyen 2014-ben. A nyertes csapat tagjai az intelligens űrhajós sisak (E.C.A.S.A. Interactive Astronaut Helmet) tervével győzték meg a NASA szakértőiből álló bírálóbizottságot.

Magyarok nyerték a MoonBots világversenyt A soproni Széchenyi István Gimnázium 16-17 éves leendő mérnökeiből álló, Deák Márton vezette HungaroBots nevű csapata nyerte a 2013ban megrendezett Moonbots világversenyt. A kezdeményezés célja, hogy ösztönözzék a fiatalokat arra, hogy elgondolkodjanak a holdkutatás kihívásain.

Élen a grafénkutatásban „Általában siker nem akkor lesz egy történetből, amikor arra törekszünk, hanem akkor, ha az egy alapgondolatból, egy tiszta értékből alakul ki a kíváncsiságunk és tehetségünk által. A pesszimista ember ritkán ér el kiemelkedő sikereket, én bízok benne, hogy a következő tíz évben Magyarország számára ez egy kitörési pont lehet” - nyilatkozta Tapasztó Levente. Magyarország a világ élvonalához tartozik a jövő egyik ígéretes elektronikai anyaga, a grafén kutatásában, illetve annak a technológia számára való hozzáférhetővé tételében. Magyar kutatóknak, Tapasztó Leventének és munkatársainak sikerület először a grafén szerkezeti hullámosságát nanométer alatti (0,7 nm) pontossággal szabályozni. Dr. Bársony István szerint „a felfedezés óriási jelentőségű lehet az ipar, így egész Magyarország számára is.”

Robotika-világbajnokság Papcsák Nóra, Jakab Ágnes és Poór Fanni – felkészítő tanáruk, Abán Csaba segítségével – negyedik helyezést értek el a RoboCup2014 robotika világbajnokság katasztrófamentés kategóriájában. Egy évvel korábban a nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Baptista Általános Iskola csapata szintén negyedik helyezést ért el az Ifjúsági világbajnokságon.

Magyar a világ egyik legjobb angolnyelv-oktató portálja A magyar fejlesztésű 5Perc Angolt kiáltották ki a világ legjobb online angolnyelv-oktató kiadványának a Macmillian Education nyelvkönyvkiadó által meghirdetett Love English Awardson. 2013-ban több mint 3000 szavazatos előnnyel nyert Szalai Nóra által szerkesztett 5Perc Angol, a weboldal és az azonos nevű nyomtatott oktató magazin. 2014-ben pedig az előkelő második helyezést érte el a nemzetközi versenyen.

Kémia, fizika és a matematikai diákolimpiai győzelmek Szabó Zoltán 2012-ben és 2013-ban is abszolút első lett a Nemzetközi Fizikai Diákolimpián (IPho). Sályi Gergő és Székely Eszter a 2013-ban Moszkvában rendezett Nemzetközi Kémiai Diákolimpiáról aranyéremmel tért haza. A Közép-Európai Matematikai Olimpián egyéniben Di Giovanni Márk, Homonnay Bálint és Maga Balázs állhattak fel a dobogó legfelső fokára. A csapatversenyben ezüstérmes lett Magyarország.

209

FORRÁSjegyzék BRUNO GIUSSANI

OKTATÁSI REFORM INDIÁBAN

Az interjú a 2016. májusi PAGEO Klubon elhangzott előadás kapcsán készült.

BASU, Deepankar – DAS, Debarshi: A Sad Tale of Higher Education Reform in India. In: The Wire, 06 July, 2015 http://thewire.in/2015/07/06/a-sad-tale-of-highereducation-reform-in-india-5664/ (2016.06.30.) BASU, Sreeadha: India makes debut in World University Rankings; IISC Bangalore, IIT Delhi in the list. In: The Economic Times, September 15, 2015 http://articles. economictimes.indiatimes.com/2015-09-15/news/66568824_1_qs-world-university-rankings-iit-delhi-panjab-university (2016.06.30.) BLACKWELL, Fritz: India: a Global Studies Handbook. ABC-Clio Inc. 2004. Budget and Education. Reforming Education http://www.reformingeducation.in/ (2016.06.30.) CHAKRAVARTHI, Sriya: Future of Learning: Educational Reforms in India via Technology. In: The Huffington Post, August 30, 2014 http://www.huffingtonpost.com/ sriya-chakravarti/future-of-learning-educat_b_5539554.html (2016.06.30.) CHOPRA, Ritika: Budget 2016: Highly education likely to graduate with distinction. In: The Indian Express, March 1, 2016 http://indianexpress.com/article/india/ india-news-india/budget-2016-higher-education-likely-to-graduate-with-distinction/ (2016.06.30.) CHOUDAHA, Rahul: Latest Statistics on Indian Higher Education. http://www.dreducation.com/2012/06/latest-statistics-indian-higher.html (2016.06.30.) DURAIAPPAH, Anantha Kumar: Government’s New Education Policy will transform India. DailyO, 22 December 2015 http://www.dailyo.in/politics/new-education-policy-mhrd-unesco-mgiep-higher-education-digital-india-womens-studies/story/1/8076.html (2016.06.30.) FOX, Sandra J.: The Need for Indian Education Reform. http://www2.nau.edu/~jar/ HOE/HOE2.pdf (2016.06.30.) Govt launches Rashtriya Uchchatar Shiksha Abhiyan for bouldering Higher Education. news.biharprabha.com, October 6, 2013 http://news.biharprabha. com/2013/10/govt-launches-rashtriya-uchchatar-shiksha-abhiyan-for-bouldering-higher-education/ (2016.06.30.) HOVIS, Kathy: Economist identifies useful education reforms in India. In: The CornellChronicle, April 3, 2014 http://www.news.cornell.edu/stories/2014/04/economist-identifies-useful-education-reforms-india (2016.06.30.) India moving forward with education reforms. ICEF Monitor, 23 April 2013 http:// monitor.icef.com/2013/04/india-moving-forward-with-education-reforms/ (2016.06.30.) Institutions of National Importancehttp://mhrd.gov.in/institutions-national-importance (2016.06.30.) JAIN, Mayank: Everything you need to know about the big education reform in India. Scroll.in, May 28, 2015 http://scroll.in/article/729874/everything-you-need-toknow-about-the-next-big-education-reform-in-india (2016.06.30.) JOSHUA, Anita: ‘Over a quarter of enrolmentsinrural India areinprivateschools’, In: The Hindu, January 16, 2016 http://www.thehindu.com/features/education/ school/over-a-quarter-of-enrolments-in-rural-india-are-in-private-schools/article5580441.ece (2016.06.30.) KUMAR, Sasi V.: The Education System in India. GNU Operating System http://www. gnu.org/education/edu-system-india.html (2016.06.30.) Landslide election win in India ushers in education reforms. ICEF Monitor, 1 July 2014 http://monitor.icef.com/2014/07/landslide-election-win-in-india-ushers-in-education-reforms/ (2016.06.30.) MUKHERJEE, Somnath: Indian Education System – A call for reform. LinkedIn. com, September 25, 2015 https://www.linkedin.com/pulse/indian-education-system-call-reform-somnath-mukherjee (2016.06.30.) National Council of Educational Research and Training: Leading the Change. New Delhi, 2011. http://www.ncert.nic.in/oth_anoun/leading_the_change.pdf (2016.06.30.) New Education Policy http://mhrd.gov.in/nep-new (2016.06.30.) Number of Indian students heading abroad increases dramatically over past decade. ICEF Monitor, 27 November 2012 http://monitor.icef.com/2012/11/numberof-indian-students-heading-abroad-up-300-over-past-decade/ (2016.06.30.) Preamble, IGNOU. http://www.ignou.ac.in/ignou/aboutignou/profile/2 (2016.06.30.) RAI, Siddhartha: Modi starts a new chapter in education as „Make in India” boosts higher learning. Mail Online India, 6 May 2015 http://www.dailymail.co.uk/indiahome/indianews/article-3069290/Modi-starts-new-chapter-education-Make-India-boosts-higher-learning.html (2016.06.30.) RAMAN, S. A.: Woman’s Education. in: Stanley, Wolpert (edit): Encyclopedia of India, Vol 4. Thomson Gale, 2006. SAHNI, Urwashi: Primary Education in India: Progress and Challenges. Brookings, January 2015.http://www.brookings.edu/research/opinions/2015/01/20-primary-education-in-india-progress-challenges-sahni (2016.06.30.) Sarva Shiksha Abhiyan. Ministry of Human Resource Development. http://ssa.nic. in/ (2016.06.30.) SHEKHRI, Sheetal: Affirmative Action and Peer Effects: Evidence from Caste BasedReservation in General Education Colleges in India. March, 2011. http://people. virginia.edu/~ss5mj/Peereffects_April12_2011.pdf (2016.06.30.)

LÁTHATATLAN HOLNAPOK Készült a 2016. májusi TEDxDanubián elhangzott előadások alapján. A GENOM HACKER – YANIV ERLICH Az interjú a PAGEO támogatásával megrendezett TEDxDanubián készült. GYARMATOSÍTJA-E KÍNA AFRIKÁT? Készült a PAGEO 2016. áprilisi GeoDebates című rendezvényen elhangzottak alapján. BRAIN BAR BUDAPEST Készült a 2016. júniusi Brain Bar Budapest előadásai alapján. AHOL 9000 GEOGRÁFUS TALÁLKOZIK Készült 2016. március-áprilisi az AAG Annual Meeting esemény alapján. A VILÁG ÉLVONALÁBAN Az ARWU 2015-ös ranglistája: http://www.shanghairanking.com/ARWU2015.html (2016.06.30.) A QS 2015-ös ranglistája: http://www.topuniversities.com/university-rankings/ world-university-rankings/2015 (2016.06.30.) A THE megújult metodológiáról: https://www.timeshighereducation.com/news/ ranking-methodology-2016 (2016.06.30.) A THE 2015-ös ranglistája: https://www.timeshighereducation.com/world-university-rankings/2016/world-ranking (2016.06.30.) A Webometrics teljes metodológiájáról: http://www.webometrics.info/en/Methodology (2016.06.30.) BOWMAN, A. Nicholas; Bastedo, N. Michael: „Anchoringeffectsinworlduniversityrankings: exploringbiasesinreputationscores.” In: Higher Education, Volume 61, Issue 4, 431-444. old., 2011 April. Center for World University Rankings. http://cwur.org/ (2016.06.30.) CWTS Leiden Ranking 2016. http://www.leidenranking.com/ (2016.06.30.) Global UniversitiesRanking. https://web.archive.org/web/20100708012314/ http://www.globaluniversitiesranking.org/index.php?option=com_content&view=article&id=94&Itemid=131 (2016.06.30.) National Taiwan University Ranking. http://nturanking.lis.ntu.edu.tw/ (2016.06.30.) Ranking Web of Universities. http://www.webometrics.info/en/world (2016.06.30.) Round University Ranking. http://roundranking.com/ (2016.06.30.) SADLAK, Jan –LIUNianCai (szerk.): The World-Class University and Ranking: AimingBeyond Status. UNESCO-CEPES, 2007. ShanghaiJiaoTongUniversity-n működő Center forWorld-ClassUniversities. http:// www.shanghairanking.com/ARWU-Statistics-2015.html (2016. 06. 30.) THE World University Rankings. https://www.timeshighereducation.com/world-university-rankings/about-the-times-higher-education-world-university-rankings (2016. 06. 30.) World University Rankings. In: WES WENR – World Education News &Reviews. 2006.08.01. (2016.06.30.) A STANFORD EGYETEM JÖVŐJE Felix Bloch. Wikipedia.org https://hu.wikipedia.org/wiki/Felix_Bloch (2016.06.30.) Financial Times (2016): Stanford’sschoolforgloballeaders. (2016.02.24.) Herbert Hoover. Wikipedia.org https://hu.wikipedia.org/wiki/Herbert_Hoover (2016.06.30.) Nobel Laureates. Stanford University. http://news.stanford.edu/nobel/ (2016.06.30.) Stanford University. https://www.stanford.edu/ (2016.06.30.) Willis Lamb. Wikipedia.org https://en.wikipedia.org/wiki/Willis_Lamb (2016.06.30.) HOL VANNAK A JÖVŐ KREATÍV VEZETŐI? SandySpeicher előadása a PAGEO támogatásával a 2015. novemberi PAGEO Klubon hangzott el.

210

The Curious Case of Failing Education Reforms in India. Inclusion http://inclusion.skoch.in/95/the-curious-case-of-failing-education-reforms-in-india.html (2016.06.30.) The School System in India. Angloinfohttps://www.angloinfo.com/india/how-to/ page/india-family-schooling-education-school-system (2016.06.30.) Understanding India: The future of higher education and opportunities for international cooperation. British Council India, February 2014 https://www.britishcouncil.org/sites/default/files/understanding_india_report.pdf (2016.06.30.) VERNAL, Louis: Drive reforms in education system. In: The Times of India, August 7, 2014 http://timesofindia.indiatimes.com/home/education/news/Drive-reforms-in-education-system/articleshow/39779780.cms (2016.06.30.) SUGATA MITRA Előadása a PAGEO támogatásával a 2015. júniusi Brain Bar Budapestenhangzott el. PAULO ROBERTO FELDMANN: A TRÜKK, HOGY LEGYEN TERVED Az interjú a PAGEO támogatásával létrejött egyetemi előadások kapcsán készült. BARABÁSI-ALBERT LÁSZLÓ INTERJÚ Az interjú a PAGEO Klubon elhangzott előadás kapcsán készült. ÚJ-ALEXANDRIAIAK: AKKOR TANULJUK MEG A DOLGOKAT, AMIKOR KELL, SE NEM ELŐBB SEM KÉSŐBB BOURDIEU, P. (2005) A tudomány tudomány és a reflexivitás. Gondolat Kiadó, Budapest. ECO, U. (2008) Új középkor. Európa Könyvkiadó, Budapest. HANDY, Ch. (2004) The New Alchemists. HANDY, C. (2008) Üres esőkabát. Manager Könyvkiadó, Budapest. KRUGMAN, P. (1998) The Role of GeographyinDevelopmentPaperpreparedforthe. Annual World Bank Confer-enceonDevelopmentEconomics, Washington, D.C., April 20–21. KUHN, T. (1984) A tudományos forradalom szerkezete. Gondolat Kiadó, Budapest LAKATOS I. (1997) Lakatos Imre tudományfilozófiai írásai. Atlantisz Kiadó, Budapest. Outreach and integrationwiththe South East Europe area: Academy of Management, Workshopat OFEL Confer-ence Dubrovnik 2014. POPPER, K. (1997) A tudományos kutatás logikája. Európa Könykiadó, Budapest. POPPER, K. (1998) Szüntelen keresés. Áron Kiadó, Budapest. Steven Johnson: Wheregoodideascomefrom. In: TED IdeasWorthSpreading. http://www.ted.com/talks/steven_johnson_where_good_ideas_come_from (2016.06.30.) SEDLACEK, T. (2012) A jó és a rossz közgazdaságtana - A Gilgames-eposztól a Wall Streetig. HVG Kiadó, Budapest. TALEB, N. (2012) A fekete hattyú. Gondolat Kiadó, Budapest. CSÍKSZENTMIHÁLYI MIHÁLY Előadása a PAGEO támogatásával a 2015. decemberi PAGEO Klubon hangzott el. URBANIZÁCIÓS VÁLSÁG A FEJLŐDŐ VILÁGBAN? APPADURAI, Arjun (2016): 2016.04.15-én HUG-nak adott interjút. BOROS Ferenc (1995): A modern (újkori) urbanizáció egy lehetséges modellje. In: Területfejlesztés (dr. Bartke István), ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. BROCKERHOFF, Martin – BRENNAN, Ellen (1998): The Poverty of CitiesinDevelopingRegions.In:Population and DevelopmentReview, 24. 1. ENYEDI György (2003): Városi világ – Városfejlődés a globalizáció korában. PTE KTK Regionális Politikai és Gazdaságtan Doktori Iskola, Pécs. FERGUSON,Niall (2004): Empire: The Rise and Demise of the British World Order and theLessonsfor Global Power. Basic Books, New York. FRENCH, Hilary (2000): Megbirkózunk az ökológiai globalizációval. In: A világ helyzete 2000 - A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest. GOLUB, P. S: http://www.magyardiplo.hu/archivum/2010-aprilis/189-a-vilag-teljeselvarosiasodasa (2016.06.30.) KOVÁCS Zoltán (2002): Népesség- és településföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. LACKÓ László (1997): A századvégi urbanizáció fontosabb jellemzői – Hiedelmek és tények. Magyar Tudomány, 1997. 3. LEE, Kai N. (2007): Urbanizálódó világ. In: A világ helyzete 2007 – Városaink jövője A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest.

LOWE, Marcia D. (1992): A városok alakítása In: A világ helyzete 1992 - A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest. MEADOWS, Donella H. (1991): The Global Citizen. Island Press, Washington DC. MEADOWS, Donella H. (1996): The Global Citizen: The Least of TheseOurBrethrenhttp://www.donellameadows.org/archives/the-least-of-these-our-brethren/ (2016.06.30.) PALÁNKAI Tibor (2010): A globalizáció kialakulásáról, természetéről, hatásairól: 1970-2008. In: História, 32. 9-10. PLATÓN (2001): Az állam. Lazi Kiadó, Szeged. (fordította Jánosy István) PROBÁLD Ferenc (1990): Kenya. In: A világ országai (Szegedi Nándor), Kossuth Könyvkiadó, Budapest. RICZ Judit (2007): Urbanizáció a fejlődő országokban: trendek, dimenziók és kihívások. Tér és Társadalom, 21. 3. RICZ Judit (2009): Nyomornegyedek, szegénység, bűnözés – van-e kiút? Fala Város Régió, 2009. 2. ROODMAN, David Malin (2002): Economic Growth Falters. In: Vital Signs 2002 (Worldwatch Institute), W.W. Norton&Company, New York. SATTERTHWAITE, David (2004): The Under-estimation of Urban PovertyinLow and Middle-IncomeNations. In: PovertyReductionin Urban Areas, International Institute onEnvironment and Development, London. STEPHENS, Carolyn – STAIR, Peter (2007): A városi közegészségügy új útja. In: A világ helyzete 2007 – Városaink jövője - A Wordwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról (Worldwatch Institute), Föld Napja Alapítvány, Budapest. SZIRMAI Viktória (2011): A nagyváros szélén: A városi terjeszkedés térbeli társadalmi problémái. In: Tér és Társadalom, 25. 1. TÓTH József (szerk.) (2002): Általános társadalomföldrajz I. Dialóg Campus Kiadó, Pécs. UN-HABITAT (2003): The Challange of Slums – Global Reporton Human Settlements 2003, EarthscanPublicationsLtd, London and Sterling. UN-HABITAT (2006): State of theWorld’sCities 2006/2007 – 30 Years of ShapingtheHabitat Agenda. EarthscanPublicationsLtd, London. UN-HABITAT (2012): State of World Cities 2012/2013. UN-HABITAT, Nairobi. UN-HABITAT (2013): State of theWorld’sCities 2012/2013 – Prosperity of Cities. EarthscanPublicationLtd, London. Unstat: http://unstats.un.org/unsd/methods/m49/m49regin.htm (2016.06.30.) WHO (2016): Global Reporton UrbanHealt. http://www.who.int/kobe_centre/ measuring/urban-global-report/ugr_full_report.pdf?ua=1 (2016.06.30.) WUP 2014: World Urbanization Prospect: The 2014 Revision. United Nations, Department of Economic and Social Affairs, PopulationDivision http://esa.un.org/ unpd/wup/CD-ROM/ (2016.06.30.) SAN FRANCISCO: EGYÜTT ÉLNI A KREATIVITÁSSAL 2011. évi népszámlálás, 3. területi adatok, 3.1 Budapest. In: Központi Statisztikai Hivatal, 2013. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/ nepsz_03_01_2011.pdf(2016.06.30.) AAG.ORG. http://www.aag.org/cs/annualmeeting/annual_meeting_archives/2016_san_francisco/2016_san_francisco_highlights(2016.06.30.) NowGoogleBusProtestorsAreSuing The City Of San Francisco.Businessinsider.com, 2014. http://www.businessinsider.com/bus-lawsuit-sanfran-2014-5(2016.06.30.) ProtestingGoogle’sBuses is Insane. In: News.theregistrysf.com, 2014. http://news.theregistrysf.com/protesting-googles-buses-insane/(2016.06.30.) QuickFacts - San Francisco County, California. In: Census.gov, 2015. http://www. census.gov/quickfacts/map/PST045214/06075(2016.06.30.) San Francisco Population 2016. In: worldpopulationreview.com, 2016. http://worldpopulationreview.com/us-cities/san-francisco-population/(2016.06.30.) San Francisco’sVoteonGoogleBusesTodayWon’t End theControversy. In: Wired.com, 2015. http://www.wired.com/2015/11/google-buses-battle-isnt-over-as-san-francisco-regulators-vote/(2016.06.30.) VÁLTOZÓ INDIA ASSINK, S. (2015): Who Is theSmart City for? 2015.07.01. http://thrivingcities. com/blog/who-smart-city(2016.06.30.) Census of India 2011. http://www.censusindia.gov.in/(2016.06.30.) Government of India, Ministry of Urban Development: SmartCities – MissionStatement&Guidelines (2015). http://smartcities.gov.in/writereaddata/SmartCityGuidelines.pdf(2016.06.30.) Javaharlal Nehru National Urban RenewalMission. http://jnnurm.nic.in/ (2016.06.30.) KOHLI D. (2015): HowSmartCitiesWillForce The Poor Out. 2015. 07. 15. http://www.youthkiawaaz.com/2015/07/smart-cities-keep-the-poor-out/ (2016.06.30.) KOVÁCS Z. (2007): Népesség- és településföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2007.

211

KOZAK, I. (2015): Dual India: Smart vs. Slums. http://futureurbanism.com/interview/dual-india-smart-vs-slums/(2016.06.30.) KUNDU, A.:InfrastructureFinancing and EmergingPattern of Urbanisation: A Perspective (2004). In: India Vision 2020: The Report. MTA RKK (2011): „SmartCities” tanulmány. http://www-05.ibm.com/hu/download/IBM_SmarterCity_2011_teljes.pdf(2016.06.30.) NAIK, M. (2014): Bookreview, India: The Urban Transition – A casestudy of DevelopmentUrbanism. In: In Urban India Vol. 34, Issue 1, January–June 2014 pp.235-239, National Institute of Urban Affairs. https://henrikvaleur.wordpress. com/2016/03/09/book-review-india-the-urban-transition-a-case-study-of-development-urbanism/(2016.06.30.) SmartCities. In: Makein India http://www.makeinindia.com/article/-/v/internet-of-things(2016.06.30.) SRIVASTANA S. (2013): BehindIndia’surbanism. http://www.thehindu.com/opinion/ op-ed/behind-indias-urbanism/article4982499.ece(2016.06.30.) UN World UrbanisationProspects - The 2014 Revision (2015) http://esa.un.org/ unpd/wup/Publications/Files/WUP2014-Report.pdf(2016.06.30.) VALEUR, H. (2012): DevelopmentUrbanism. https://henrikvaleur.wordpress. com/2012/02/28/development-urbanism/(2016.06.30.) WILHELM, Z. (2008): Adatok az indiai urbanizáció folyamatának vizsgálatához. In: Modern geográfia 2008/II, pp.1-57. http://www.moderngeografia.eu/wp-content/ uploads/2012/02/wilhelm_zoltan_2008_2.pdf(2016.06.30.) MUMBAI SZÍVE A flourishingslum. In:Economist (2007. december 19.) http://www.economist.com/ node/10311293 (2016.06.30.) ATEEQ,Shaikh (2016). Mumbai: Largest slum in Asia – Dharavi gets ready for makeover. Dna India: http://www.dnaindia.com/india/report-mumbai-largestslum-in-asia-dharavi-gets-ready-for-a-makeover-2164220 (2016.06.30.) BHIDE, Amita –SPIES, Martina (2013). „Dharavi – Ground Up”: A dwellers-focused design tool for upgrading living space in Dharavi, Mumbai: http://www.kef-research.at/fileadmin/media/stories/downloads/Projektberichte/P184_final_report_ engl.pdf (2016.06.30.) DA COSTA, Anna (2010): Invisibleheroes of Dhavari. https://www.chinadialogue. net/article/show/single/en/3790-Invisible-heroes-of-Dharavi- (2016.06.30.) Dharavi – Asia’slargestSlumorMumbai’sHottestProperty? In: Life Science World. http://lifescienceworld.in/dharavi-an-article-on-enviornment/(2016.06.30.) JACOBSON, Mark (2007). Mumbai’sshadow city. In: National Geographic: http:// ngm.nationalgeographic.com/2007/05/dharavi-mumbai slum/jacobson-text (2016.06.30.) Life in a slum. In: BBC. http://news.bbc.co.uk/2/shared/spl/hi/world/06/dharavi_slum/html/dharavi_slum_intro.stm(2016.06.30.) Otto-von-Guericke-Universität Magdeburg - Living and workingintheslums of Mumbai: http://www.isoz.ovgu.de/isoz_media/downloads/arbeitsberichte/36. pdf(2016.06.30.) RISBUD, Neelima: The case of Mumbai, India. http://www.ucl.ac.uk/dpu-projects/ Global_Report/pdfs/Mumbai.pdf(2016.06.30.) Dharavi redvept plan gets finalstamp of approval. In: Times of India. http:// timesofindia.indiatimes.com/city/mumbai/Dharavi-redevpt-plan-gets-final-stamp-of-approval/articleshow/51272774.cms (2016.06.30.) A REMÉNY POLITIKÁJA Az interjú ArjunAppadurai 2016. áprilisi előadása kapcsán készült. SZILÁGYI ISTVÁN: AZ ÖTDIMENZIÓS TÉR GEOPOLITIKÁJA CiberElcano. InformeMensual de Ciberseguridad. Real InstitutoElcano. www. realinstitutoelcano.org DE ALMEIDA TOMÉ, AntónioJoaquimViana: O domínioaeroespacialnasmanifestações de poder. Efeitosnasrelaçõesinternacionais.UniversidadeLusófona de Humanidades e Tecnologias. Faculdade de CiênciasSociais e Humanas. Lisboa, 2009. DeputySecretary of Defense. The Definition of Cyberspace. May 12, 2008. Dolman, Everett: Astropolitik. ClassicalGeopoliticsintheSpaceAge. Frank Cass, London, 2002. DUJISIN, RodrigoAraya: Internet, política y ciudadanía. X. CongresoInternacional del CLAD sobre la ReformaselEstado y de la administraciónPública. Santiago de Chile, 18-21 Oct. 2005.1- 9. o. GRAY, Colin: Modern Strategy. Oxford. Oxford University Press, 1999. HAIG Zsolt–VÁRHEGYI István: Hadviselés az információs hadszíntéren. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2005.

HAIG Zsolt–VÁRHEGYI István: A cybertér és a cyberhadviselés értelmezése. Hadtudomány. XVIII. évfolyam (Elektronikus szám). 2008. (http://mhtt.en/hadtudomany/2008/2008_elektronikus/2008_2. pdf). HAIG Zsolt: Az információs hadviselés kialakulása, katonai értelmezése. Hadtudomány, 2011.1-2.sz. 12- 28. o. HSU, Merna: Gaining and MantainingCyberspaceSuperiority: Questfor a HolyGrail. School of Advanced AirpowerStudies. Air University Maxwell Air ForceBase, Alabama, 2009. JANNI, Octavio: O principeeletrónico. RevistaMexicana de Derecho Constitucional.1999. 4. sz. LORD, William T.: USAF CyberspaceCommand. ToFly and FightinCyberspace. StrategicStudiesQuarterly. Fall 2008. MEGORAN, Nick: NeoclassicalGeopolitics. In: PoliticalGeography, 2010. 29. sz.187-189. o. MCDOUGALL, Walter: The Heavens and theEarth:APoliticalHistory of theSpaceAge.New York:Basic Books,1985. PAPE, Robert Anthony: BombingtoWin: Air Power and CoercioninWar. Cornell University Press, Ithaca and London, 1996. PAPE, Rober Anthony: DyingtoWin: theStrategicLogic of SuicideTerrorism.The Random House Publishing, New York, 2005. ROTHSTEIN, Stephen: DeadonArrival? The Development of theAerospaceConcept. 1944-1958. School of Advanced AirpowerStudies. Air University Maxwell Air ForceBase, Alabama, 1999. SZILÁGYI István: Geopolitika. Publikon Kiadó, Pécs. 2013. Toward a Theory of Spacepower. SelectedEssays. Institute of National StratégicStudies.NationalDefense University. Washington,2013. WARDEN,John A.: The Enemyas a System. Airpower Journal. 1995. Spring. WARDEN,John A.: The Air Campaign – PlanningforCombat. Excel Press, 2000. What is UnstrictedWarfare? John Hopkins University AppliedPhysicsLaboratory. http://www.jhuapl.edu/urw_symposium/previous/2007/index.htm. WHITE, Thomas D.: The InevitableClimbtoSpace. In: Air University QuarterlyReview. X. no.4. (Winter 1958-1959) GEOCACHING Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület. www.geocaching.hu A KERESKEDELMI KÉMMŰHOLDAK ÚJ KORSZAKA Alacsony Föld körüli pálya (LEO). In: Wikipédia.orghttps://hu.wikipedia.org/wiki/ Alacsony_F%C3%B6ld_k%C3%B6r%C3%BCli_p%C3%A1lya (2016.06.30.) MEYER, Robinson: GoogleOwns a SatelliteNow. In: Theatlantic.com, 2014. június 10, http://www.theatlantic.com/technology/archive/2014/06/why-google-bought-satellite-startup-skybox/371531/ (2016.06.30.) MEYER, Robinson: SiliconValley's New SpySatellites. In: Theatlantic.com. 2014. június 7, http://www.theatlantic.com/technology/archive/2014/01/silicon-valleys-new-spy-satellites/282580/ (2016.06.30.) MEYER, Robinson: SomeHighSchoolersBuilt a Satellite and NASA JustSentIttoSpace. In: Theatlantic.com, 2013. november 20, http://www.theatlantic.com/ technology/archive/2013/11/some-high-schoolers-built-a-satellite-and-nasajust-sent-it-to-space/281681/ (2016.06.30.) MIMS, Christopher: Amid StratosphericValuations, GoogleUnearths a DealWithSkybox. In: The Wall Street Journal, 2014. június 15, http://www.wsj.com/ articles/amid-stratospheric-valuations-google-unearths-a-deal-with-skybox-1402864823 (2016.06.30.) Products. In: Planet.com https://www.planet.com/data/ (2016.06.30.) SkyboxImagingCapturesWorld'sFirstHigh-Resolution. https://www.youtube.com/ watch?v=fCrB1t8MncY (2016.06.30.) SkyboxImaging + Google.http://www.ditoweb.com/blog/2014/06/the-sky-is-limit-for-google-maps-skybox/ (2016.06.30.) Urthecast. Diversedataofferings. https://www.urthecast.com/enterprise (2016.06.30.) VINCENT, James: Skybox: GoogleMapsgoesreal-time – butwouldyouwant a spyintheskystaringintoyourletterbox? In: Independent, 2014. június 21, http://www. independent.co.uk/life-style/gadgets-and-tech/news/skybox-google-mapsgoes-real-time-but-would-you-want-a-spy-in-the-sky-staring-into-your-letterbox-9553934.html (2016.06.30.) http://www.skyboximaging.com/ (az elemzés megírásának pillanatában (2016.01.09.) az oldal nem volt elérhető) DAVID ROWAN Előadása a PAGEO támogatásával a 2016. márciusi PAGEO Klubonhangzott el.

212

213

IMPRESSZUM FŐSZERKESZTŐ Csizmadia Norbert FELELŐS SZERKESZTŐ Bendarzsevszkij Anton Szerkesztőbizottság Bernek Ágnes Bendarzsevszkij Anton Körtvélyesi László Salamin Géza Szatmári Péter Szapáry György Szilágyi István Vajas Ákos olvasószerkesztők Cseri Sára Czene István GRAFIKA, tördelés Szabó Zsófia KIADÓ Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány 1013 Budapest, Döbrentei utca 2. KIADÁS DÁTUMA 2016. június

214

SZERZŐINK Appadurai, Arjun Balogh Lilla Barabási Alber-László Baracskai Zoltán Bendarzsevszkij Anton Czirják Ráhel Csíkszentmihályi Mihály Csizmadia Norbert Dörfler Viktor Erlich, Yaniv Eszterhai Viktor Farkas Sára Feldmann, Roberto Gere László Giussani, Bruno Gutpintér Júlia Győrffy Anna Hettyey András Horváth Gyula Klemensits Péter Körtvélyesi László Mányai Csaba Maráczi Fanni Mitra, Sugata Polyák Eszter Rowan, David Salamin Géza Simigh Fruzsina Solymár Károly Balázs Speicher, Sandy Szilágyi István Vajas Ákos Vajda Zita

A HUG

jogi információ

A Hungarian Geopolitics (HUG) a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány időszakos kiadványsorozata, amely hazai és külföldi szerzők segítségével mutatja be Magyarország és a világ aktuális geopolitika, geostratégiai illetve a két témakörökhöz szorosabban köthető tudománytématerületek (társadalomtudomány, közgazdaságtan, ) legújabb és legérdekesebb értékeit, eredményeit és változásait. A HUG célja, hogy a tudományos területek mellett átfogó tudással újabb értékteremtésre ösztönözze a geopolitika iránt érdeklődő közösséget.

A HUG (Hungarian Geopolitics) kiadvány ingyenes, kereskedelmi forgalomba nem kerülhet. A HUG-ban megjelenő írások a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (PAGEO) szellemi termékét és tulajdonát képzik. A kiadvány tartalmának sokszorosítása, illetve a benne foglalt tartalmak felhasználása a tulajdonos az Alapítvány előzetes engedélyéhez kötött. kapcsolat A HUG kiadvánnyal kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit és problémáit a hug@pageobudapest.hu címen jelezheti munkatársaink felé.

215

216

217

Isaac Newtont egyszer – a gravitáció felismerésére célozva – megkérdezték, hogyan tudott olyan messzire ellátni amerre mások már nem. Azt válaszolta: azért mert óriások vállain ültem. Erre kell rájönnünk, hogy mindegy milyen messzire látunk, milyen mélyen értünk valamit, azt mind azért tehetjük meg, mert az előző generációk vállain állunk. Csíkszentmihályi Mihály 218