Era hu 5

A kommunizmus fogságában.

Maros megyei kulák-gyilkosságok 1. Évfolyam, 5. sz. 2013 augusztus 2000 ingyenes példány ISSN 2286 – 0959

www.zi-de-zi.ro Kövesd a facebookon is: ERA. Zi de Zi

Készült a S.C. TRANSILVANIA GRUP BUSINESS S.R.L, a Maros Megyei Tanács és a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetsége (Maros megyei szervezet) közreműködésével.

komMunizmus.ms

Sántha József vadasdi kántortanító meggyilkolása – Bevezető Írásunk „alapanyagát” – a Sántha József kivégzése alkalmából összeállított Securitate iratcsomót – Dósa Vilmos bocsátotta rendelkezésünkre, míg az áldozat 1992. április 23-i kihantolásakor Szilágyi József fényképész készített felvételeket, amelyeket a rendelkezésemre bocsátott, és amelyekre Székely Ferenc hívta fel a figyelmem. Mindegyiküknek ezúton köszönöm a segítségét.

Hasonlóképpen köszönet illeti azon helybelieket, akik szóbeli közléseikkel segítették kutatómunkánkat.

Sántha József 1890. december 5-én született, Vadasdon.

Helyi viszonylatban sok földdel rendelkezett, ezek jórészét örökölte. (A földjeinek csak

kevés része volt sík területen, a többi nehezen művelhető dombos oldalon, és több tagban.) A mindennapi délelőtt-délutáni tanítói munka (hét elemi osztályt tanított, gyakran 50-60 gyereket is, ilyenkor a nagyobb gyerekeket felügyelőnek, vezetőnek tette kisebb osztályokba), és még a vasárnapi énekvezetés mellett szolgák tartásával művelte földjeit. Általában egy, a gazdasági munkát végző szolgát és egy, a háztartásban besegítő szolgálólányt tartott. A kántori szolgálatért a lakosok gabonával fizettek, a szegényebb családok gabona helyett napszámmal törlesztették ezt a kötelezettségüket. Ezt tekinthették a kommunisták „kizsákmányolásnak” és a nagy földterületei mellett meg a szolgatartás „bűne” mellett ezért minősítették kuláknak.

Sántha József a falun azon, ún. jobbmódú

gazdái közé tartozott, akik a búzájuk aratását kalákában végeztették. A falu népét vőfélyek hívták a kijelölt – általában szombati – napra, amikor 80-100 fiatal és fiatal házas is vonult ki a gazda búzatáblájához és aratta azt, a felfogadott zenész által húzott muzsika hangjára. Az aratással általában estére végeztek, és a gazdának egy fűzfakávára font búzakoszorút adtak át az új aratásból. Sántha József aznap este jól megvendégelte a munkásokat, majd másnap, az istentisztelet után a csűrjében aratóbált rendezett a kalákásoknak.

Nemcsak aratóbálok, hanem szüreti bálok is voltak Sántha József portáján: a két világháború között, amikor Vadasdon még nem volt községháza, a szüreti bálokat is az ő csűrjében tartották.

„Osztályharc”

Lőte László 1949. augusztus 3-i jelentése Sántha Józsefről

Az a folyamat, amely Sántha József meggyilkolásához vezetett, a kommunista rendszerben leli magyarázatát. Ez a politikai rendszer – a történelemben addig nem ismert mélységben kívánta átformálni a társadalmat. Ehhez azonban először uralma alá kellett hajtania. Nos, az államosításokkal, nagybirtokoson kitelepítésével lefejezte az általa burzsoáziának és nagybirtokos rétegnek nevezett társadalmi csoportokat – már csak a jórészt önellátó vidéki földművelő réteg dacolt a kommunista rendszerrel – őket kellett tehát még megtörni. „Osztályharcot” hirdetett tehát a kommunista párt amelyet a vidéki nincstelen- és szegényparasztok kell vívjanak a helybeli „kulákok”, módos gazdák ellen. És sok olyan egyszerű ember akadt, aki elhitte ezeket a hazug jelszavakat, beállt a kommunista pártba, és a maga módján – feljelentéssel – harcolt az addigi nagygazdák ellen.

Nos, egy ilyen egyszerű szegény asszony volt Nagy Jolán is, a Román Munkáspárt vadasdi párt-alapszervezetének titkára is. Írni-olvasni csak rosszul tudó emberként emlékeztek rá, aki a kommunista propaganda hatása alá került és elhitte azt, olyannyira, hogy például Sztálin halálakor nyilvánosan, szívből sírt, hiszen a kommunista propaganda azt terjesztette róla, hogy az a „népek nagy jótevője” volt. Áskálódására, de helytelen írásmódjára álljon itt egy általa írt, betűhíven átírt pártjelentés (szögletes zárójelben helyesen): Jelentés 1949. IV. Ho Vadasd

Nagy Jolán jelentése

(5$

Jelenleg a vetesi csata a legzobb mederben megy. [...] Es szabotal a vetesi csatában 4 siros

komMunizmus.ms

Vadasd, 1949. augusztus 7. [zsíros] paraszt: eszek meg egy szem árpát sem vetetek. 1. Nemeti Gergey bá 2. Sánta József 3 hold zabbvetése semmi más. 3. Török József sem árpát sem vetet és az mongya hogy nemis azért mert nicsen mivel vetőmagot vegyen. 4.

Németi Mihálz bá. Ő is igy nyilatkoszik [sic!] nem vet árpát mert nicen [nincsen] micel [mivel] vegyen nem is töröt meg a vetésel.

Győrfi Sándor. Németi Gergely. Sánta József.

Esz a 3 kulák 2 napja kiceyket [kincseiket?] reytegetik a köségbemindeneket horgjak szertestejel hogy nelegyen a lakásba Sánta mek [sic!- meg] minden nap szeredat jarja oda ment fárjhesz egy lánya és értékes kicset oda neyfiel [?].

Az uj alomi [állami] tanito udvarol a Györfi Sándor lányának és az este sötétben 3 nyagy böröndel el menekítete a község ből Györfi lányát álandóan a nagy gazdákal durosol és …. agja nekik az utasítást hogy mit csimayanak.

Nagy Jolan Vadasd Ez a Nagy Jolán értesítette a Milícia szerveit, hogy a helybeli Szántó József és Győrfi Sándor kulákok rémhíreket terjesztenek a lakosság között.

Elképzelhető, hogy Lőte valamilyen múltbéli, általunk bizonyosan már nem ismert ok miatt kívánta Sánthát befeketíteni. (A szóbeli visszaemlékezések szerint Lőte László édesanyja szolgálólány volt Sántha Józseféknél, ez lehetett az ellenszenv alapja, amiért Lőte Sánthát befeketítette – de több hiteles részletet nem tudunk.) Mindenképpen kellett lennie valamilyen oknak, amiért Lőte Győrfi Sándorról és Szántó Józsefről arra a Sánthára terelte a gyanút, aki ellen nem volt konkrét bizonyítéka, és akinek – ellentétben Győrfivel – nem volt Securitate dossziéja.

Valószínűleg Lőte jelentésére válaszul 1949. július 10-én a Securitate Marosvásárhelyi Hivatala arra utasította Lőtét, hogy Sántha Józsefet szigorú megfigyelés alá helyezze és jelentse a megfigyelteket.

Az ürügy 1949. augusztus 2-án Vadasdra érkezett egy Securitate főtörzsőrmester, aki feltehetően az Ideiglenes Bizottság székházában több rendszerhű személlyel román nyelvű nyilatkozatot íratott alá Sántha József ellen.

Nagy Jolán, a vadasdi párt-alapszervezet titkára azzal vádolta Sánthát, hogy az rendszerellenes tevékenységet folytat: megpróbálta lebeszélni az embereket arról, hogy állami gazdaságban dolgozzanak, „hogy az nem fizet annyit, amennyit érdemelnének a munkájuk után”; azt a hírt terjeszti az embereknek hogy ”látta az ablakban [?] Jézust, és nemsokára világvége lesz.” Továbbá, ”amikor a fiatalok sorozása volt, azt mondta, hogy azért viszik el őket, mert kezdődik a háború, mert jönnek az angolok.”

Ezenkívül az tej-és gyapjú-beszolgáltatáskor csak kilenc juh után adózott, holott 50 juha van – a többit elrejtette. Ellenszegült a közmunkának, nem akart a fogatával közmunkába szállítani – állította.

Nagy Jolán azt is felrótta Sántha Józsefnek, hogy házánál „gyűléseket tart” a többi kulákkal, például Győrfi Sándorral, amely nyomán rémhírek kelnek szárnyra a faluban.

A Nyárádgálfalván született, Vadasdon lakó, nincstelen Szőcs József azt rótta fel Sánthának, hogy az 1944-ben kérésére nem adott neki ennivalót, szidta; „elnyomta a sze-

A gépezet beindul Ezt a hírt Bogyó Nicolae/Miklós Milícia főtörzsőrmester továbbküldte (feltehetően a felettes Milícia szervhez), majd az a Securitate Marosvásárhelyi Hivatalához került, amely 1949. május 19-én elküldte a területileg illetékes egységnek, a Securitate Szovátai Osztályához sürgős kivizsgálásra és bizonyítékok gyűjtésére a rémhírterjesztők ellen.

Az utasításra Lőte László, a Securitate Szovátai Osztályának főnöke válaszolt 1949. június 13-án, a két gyanúsítottról inkább Sántha Józsefre terelve a vádakat: „[...] jelentjük, hogy nekünk is információink vannak, hogy nevezett Sántha József, tanító, született 1890. december 5-én, nős, három gyerekkel, 64,90 Ha földet birtokolván, Magyar Népi Szövetség tag, ahol nem folytatott tevékenységet, heves reakciós érzelmeiről ismert, és rémhíreket terjesztene Vadasdon ahol él, de eddig konkrét bizonyítékokat nem sikerült ellene találni [...]”.

Lőte azzal gyanúsította, hogy állandó kapcsolatban áll a helybeli kulákokkal főleg Győrfi Sándorral (akinek Securitate iratcsomója van); hogy gyakran utazik Marosvásárhelyre, és ahányszor csak visszatér onnan, újabb és újabb rémhírek terjednek a faluban.

Végezetül Lőte közölte, hogy megfigyelés alatt tartják Sánthát, és javasolta, hogy dobják ki a tanítói állásából „mivel úgy gondoljuk, hogy nem méltányos, hogy ilyen érzelmektől uralt kulák bármilyen funkciót töltsön be az államapparátusban”.

I. Kocsis bíró jegyzőkönyve. 1949. augusztus 8

A Román Munkáspárt Erdőszentgyörgy járási bizottságának jelentése 1949. július-augusztus hónapra

DXJXV]WXV

komMunizmus.ms

Varga nyilatkozata nemcsak a múltbéli rémhírkeltéssel, hanem jelenlegi felforgató tevékenységgel is vádolta Sánthát: „jelenleg állandóan a szegényparasztok között nyilvánul meg, reakciós politizálást folytatva, káromkodva a rendszer és a Román Munkáspárt ellen. Állandóan elégedetlenkedik a kormány által hozott intézkedésekkel szemben.”

Nagy valószínűséggel Varga Albert nyilatkozatát más írta, talán akkoriban általánosan közszájon forgó szóbeszédeket építve bele, legjobb esetben is az általa mondottak csekély valóságalapját színezte ki. De a nyilatkozata utolsó sorait teljesen biztosan a Securitate főtörzsőrmester fogalmazta meg – a pontos szaknyelvezet utal erre – úgy, hogy az megfeleljen az eltávolítandó ellenség leírásának: „Magatartása és megnyilvánulásai által a falu lakosságában egy kedvezőtlen légkört teremt, megakadályozva ezáltal a község politikai és adminisztratív szerveinek munkáját a lakosság körében. […] Egy veszélyes elem […].”

1949. augusztus 3-án Lőte László újabb jelentést írt a vadasdi kántortanító ügyében.

Sántha Józsefet Erdőszentgyörgy járás egyik fő uszítójának nevezte, aki „a lakosságot a szérűcséplés kapcsán lázadásra uszította, és akkor rögtön be fognak vonulni az angol-amerikai csapatok, és akkor a kommunisták vérében fürödhetnek. Hasonlóképpen arra biztatta a népet, hogy ne vessék alá magukat az adózásnak. [Rém]híreket terjeszt egy új háború kirobbanásáról. Arra biztatja a szegényparasztságot, hogy ne dolgozzon az Állami Farmokon.”

Lőte végezetül közölte, hogy ezen információk csak egy részét ellenőrizte le (azaz a leírt vádak legalább egy része csak szóbeszéd!), és a folyó hét folyamán ki fog szállni a faluban az ügy teljes kivizsgálására.

A szérűcséplés Sántha József kántortanító gényparasztokat, akik megdolgozták a földjét, nem fizetve meg őket emberségesen és olyan ételt adva nekik, amit a disznók sem ettek volna meg. [...] Földjét nem egyedül dolgozza meg, hanem más szegényparasztok segítségével, akiket különböző okokkal sikerült becsapnia, hogy megdolgozhassa a vagyonát.”

Rémhírkeltéssel is gyanúsította és azzal is, hogy megfenyegette őt. Szőcs vádjai légből kapottnak tűnnek, annak ismeretében, hogy Varga Albert, aki azt állította magáról, hogy Sántha János szolgája volt, nem rótta fel a gyenge kosztozást vádjaiban.

Csipán Károly, a Vadasd községi Ideiglenes Bizottság titkára, azt nyilatkozta, hogy Sántha József állandóan elégedetlenkedik a kormány intézkedéseivel szemben, „így folyó év július 28-án este az Ideiglenes Bizottság [székháza] előtt azt mondta, hogy túl nagy kvó-

(5$

tát róttak ki rá, amit azonban nem lesz honnan megadjon. Ezeket a szavakat elégedetlenkedő és haragos hangnemben mondta.”

Varga Albert, Vadasd község Ideiglenes Bizottságának elnöke is nyilatkozatot írt alá Sántha József ellen. Varga Albert – állítása szerint – Sántha József szolgája volt 1946ban, és az – vallomása szerint – „Egész idő alatt, amíg szolgáltam, embertelenül bánt velem, nem tévén eleget időben a jogaimnak”.

(Mivel semmilyen konkrétumot nem említ a vádoló, legfeljebb a járandósága késéssel való kifizetésére gondolhatunk – hacsak ezt is nem diktálták neki.)

Ezenkívül „Amíg a szolgálatában voltam, mondta, hogy a kommunisták nem fognak sokat hatalmon lenni, és miután megváltozik [a rendszer] elrendezik ők az egész, náluk a faluban lévő kommunistát. Még fenntartotta, hogy jönnek az angolok és amerikaiak, és akkor az egész kommunistát felakasztják.”

Nagy valószínűséggel Lőte jelentéséből a szérűcséplés elleni uszítás vádja lehetett az, amiért a Securitate marosvásárhelyi Hivatalának vezetője, Mihály Sándor Sántha kivégzése mellett döntött.

Ugyanis abban az évben próbálta meg a kommunista hatalom hangsúlyosabban erőltetni a szérűcséplést. A kommunista hatalom fő célja ugyanis az ipar fejlesztése volt, aminek finanszírozását a mezőgazdaság jövedelmének elvonásával szándékozták megoldani. Ezt a kötelező beszolgáltatás rendszerével tervezték lebonyolítani, de a földműves lakosság – évszázados szokás szerint – a gabonatermés begyűjtése után a portájára szállította és az udvarán csépelte ki, ott pedig lehetősége volt a termést (vagy annak egy részét) az adószedők, begyűjtők elől elrejteni.

Ezt a lehetőséget akarta a kommunista hatalom a szérűcséplésen keresztül kiküszöbölni

komMunizmus.ms

Adatlekérés Sántha Józsefről 1949. augusztus 4-én

– a learatott szalmásgabonát ugyanis a határban kijelölt szérűkre kellett szállítani, ott kicsépeltetni a cséplési ellenőr jelenlétében, és onnan fogatoszlopokban beszállítani az átvevő központokhoz a kötelező beszolgáltatás keretében kirótt kvótát.

A földműves-társadalom természetesen ellenállt, nem akartak a szérűn csépelni a gabonát, a kommunista hatalom pedig eldöntötte, hogy néhány hangadó gazdát kivégeztet, hogy ezzel letörje az ellenállást.

Ezért végezték ki Nyárádszeredában Kacsó István gazdát is.

Lőte jelentése nyomán másnap, augusztus 4-én a Securitate Maros Megyei Hivatala telefonutasítást küldött Lőtének, hogy még aznap 18 óráig jelentse Sántha József személyi adatait. Lőte az utasítást végre is hajtotta – valószínűleg a helyi közigazgatási szervektől, vagy a Milícia őrsről szerezték be ezeket.

A kivégzés A további hivatali ügymenet nem ismert, nagy valószínűséggel Lőte László telefonutasítást kapott a kivégzésre. A tény az, hogy 1949. augusztus 7-én, vasárnap szállt ki a faluba Lőte László és – a visszaemlékezések szerint – Tóth Zoltán Securitate/Milícia tiszt, hogy őrizetbe vegyék Sántha Józsefet, de nem találták otthon.

Ugyanis aznap – vasárnap lévén – még Sántha József vezette az éneket a vadasdi református egyházközség istentiszteletén, majd

Lőte László 1949. augusztus 4-i jelentése Sántha Józsefről

utána egy fogattal elment gabonát vásárolni Erdőszentgyörgyre vagy Havadra. Estefele kereste a két Securitate tiszt, de csak Sántha szolgáját, a helybeli Tibódi Károlyt (más visszaemlékezés szerint Varga Lajost) találták otthon, őt magukkal vitték, majd elindultak kifele a faluból, ahol szembetalálkoztak a hazaérkező Sántha Józseffel. A Securitate tisztek nem engedték hazamenni, hanem a fogatot odaadták Tibódinak, hogy hazahajtsa, Sánthát pedig közrevették és kísérték kifele a faluból, Havadtő fele. Nem sok idő múltán lövések hallatszottak, amit faluból többen is hallottak.

A gyilkosságnak – a visszaemlékezések szerint – fültanúja volt a helybeli határpásztor, Harcsás József és még két vadasdi személy is, akik az út melletti kukoricásban húzódtak meg. „Ők csak annyit hallottak, hogy a férjem így válaszolt a vele erőszakoskodó rendőröknek: »Az nem igaz! Abból egy szó sem igaz!« - Na, akkor menjen haza! – kiáltotta az egyik rendőr. Amikor átlépte a sáncot, akkor érhette a lövés.” Egyik hallgatózó szerint az áldozatot kínozták is.

Elképzelhető, hogy menetközben a két Securitate tiszt közölte Sántha Józseffel a ráhordott rágalmakat, amiket Sántha József hevesen tagadott, ezt hallhatták meg a kukoricásban rejtőzők.

Az esti szürkületben a Havadtőről Vadasdra menő Agyagási Sándor és felesége szembetalálkozott a két Securitate tiszttel, akik megkérdezték tőlük, a holttestre mutatva: „Ismeritek ezt a kutyát?” Az igenlő válasz után azt mondták

nekik: „Ha a szátok jár, ti is ide kerültök”. Az ugyancsak Vadasd fele hazabicikliző Bodoni Esztert szintén megfélemlítették, hogy ne merjen a látottakról beszélni.

Az elhunyt felesége, Sántha Ágnes így emlékezett vissza az akkor történtekre: „ - 1949. augusztus 7-e volt! Másnap kezdődött volna az aratás, de nem volt egy szem gabonánk sem. Vasárnap volt, ám férjem elindult szekérrel a szomszédos Havadtőre, hogy valami ennivalót szerezzen. Estefelé lövéseket hallottunk. Sejtettem, hogy az urammal történt valami. Azonnal béfogtam a lovakat. (A szekeret a rendőrök Varga Lajostól hazaküldték.) A falu közepén találkoztam Bodoni Eszterrel, aki ma is él. Riadt volt a tekintete, vissza-visszanézett, mint akit üldöznek.

- Jaj, mondjam vagy ne mondjam? Azt mondták, senkinek egy szót se merjek szólni, mert akkor én is odakerülök! Tessék megállni! A tanító őr meghalt – suttogta kétségbeesetten.

Azt hittem, ott helyben elpusztulok. Hogy nem szakadt rám a magasságos ég? Visszafordultam, mert tovább nem engedtek.”

A jegyzőkönyv Másnap, augusztus 8-án a helyszínre vizsgálóbiztos szállt ki. A falutól kb. 500 méterre, a Csegely laposa nevű határrészben találták meg a holttestet, amely a Vadasd-Havadtő út szélén feküdt, egy fa tövében. „Jegyzőkönyv, felvéve 1949. augusztus 8-án a helyszínen, Havadtő és Vadasd község között.

Mi, I. Kocsis bíró, […] kiszálltunk a helyszínre a Securitate és Milícia szervekkel, és megállapítottuk,

DXJXV]WXV

komMunizmus.ms

A Népújság c. korabeli lap egy cikke egy vadasdi kulák „leleplezéséről” hogy körülbelül 500 méterre Vadasd községtől, a Havadtő községbe vezető úton hasonfekvő helyzetben megtaláltuk Sántha József egyént, és a kapott tájékoztatás szerint a kivizsgáló szervek lőtték meg abban a pillanatban, amikor megpróbált megszökni a Securitate szervek által folytatott vizsgálat alól. […] Ahogy az a dr. Farkas Albert által kiállított orvosi látleletből kitűnik, egy golyóbemeneteli nyílás a tarkón volt és egy kijöveteli nyílás a szemüregnél, és a továbbiakban egy bemeneteli nyílás a bal lapocka alatt, és egy kijöveteli nyílás a bal oldalán, szegycsont alatt, a borda […].

Következtetésképp, a fentnevezett Sántha József halála a két golyó miatt következett be, mindkettő halálos lévén […].”

A holttest három napig – vasárnap estétől keddig – temetetlen volt, határpásztorokkal őriztették, majd egyszerű deszkakoporsóba (zséjébe) tetették, és a falu kulákjaival temetették el, az út mellé. Mély sírgödröt ástak neki, és az országút mellett útjavításra felhalmozott vízikövekkel fedték be a koporsót. A sírhelyen a földet elsimították, majd kavicsot raktak rá.

A határpásztoroknak még hosszú ideig őrizniük kellett a sírhelyet. Sokszor éjszakánként virágot hordtak rá a helybeliek, de ezt reggelenként a határpásztorok eltüntették, hiszen a kegyelet és emlékezés jeleinek sírra helyezése miatt őket vonták volna felelősségre.

A családtagok sorsa Az elhunyt házát és annak javait lefoglalták, 15 éves fia a szomszédos Rigmányon lakó nagyanyjához menekült, két leánya a szomszédoknál húzódott meg.

Vagy már aznap vagy pár napon belül az elhunyt özvegyét elhurcolták és kényszerlakhelyre deportálták – Lőte László augusztus 13-án jelentette, hogy az özvegyet a Milícia segítségével a Marosvásárhelyi Securitate Hivatalhoz küldte.

Sántha Ágnes így emlékezett vissza az elhurcolására és a kényszerlakhelyen töltött évekre: ”Jelentkeznem kellett a rendőrőrsön. Motorkerékpáron megérkezett Tóth Zoltán szekus tiszt. Azzal fogadott: - Na, jóasszony. Mit szól a férje piszkos dolgaihoz? Az

egész világot lángra akarta lobbantani!

Egyetlen szál ruhában, a mi szekerünkkel, Marosvásárhelyre vittek. Rigmányon keresztül haladt a szekér, a kicsi fiam csak az ablakon át nézhette, hogy hurcolják el az édesanyját… Hat hétig tartottak a marosvásárhelyi szigurancán [Securitatén – L.M.] A két nappal később agyonlőtt, Nyárádszeredai Kacsó Istvánnét is odahozták két kicsi leányával. Mi takarítottuk az épületet. Hat hétig egy keskeny padon aludtam. Ötvenéves voltam….

Marosvásárhelyről Kolozsvárra vittek, majd egy hét után Cernavodara. Ott is egy asztal tetején aludtam. Aludtam? Ettek meg a poloskák! Nyolc hétig semmit sem tudtak rólam a gyerekeim, mindenünket elvették.

Cernavodaról Mircea Vodă nevű faluba, egy kiköltöztetett kulák házába vittek. Négy évig a szalmán aludtam, mint a disznó. Mircea Vodă-ra hozták a nyárádszeredai Kacsó István fiát és gyerekeit. Még ők is vihettek magukkal ágyneműt, csak én nem. A vályogházból írtam haza levelet. A nagyobbik lányom hozott ágyneműt, egy váltás ruhát.

Mircea Vodăn találkoztam a többi elhurcolttal. Ők segítettek, hogy munkába álljak. A csatornánál utat építettünk, követ hordtunk, partvédő sávot létesítettünk. A sofőr, aki hordta az autóval a követ, s akinek rabsága kevéssel különbözött a miénktől, kihajolt a kabinból, s leköpött. Akkor már belefásultam a megaláztatások sorozatába.

Nyáron még valahogy eltelt. Reggel öt órától este hét-nyolcig emeltük a mázsás köveket, az épülő barakkok oldalait. Télen elviselhetetlen volt az élet.

Ott nem fűtöttek. Hólyaggyulladást kaptam. Ma sem tudom, hogy volt bátorságom, de az egyik hétvégén megszöktem a kényszerlakhelyről. Nem tudtam a fájdalomtól sem ülni, sem dolgozni. Azt mondtam: ha agyonlőnek, akkor is megszököm. Így jutottam el Marosvásárhelyre. Ott egy orvostanhallgató ismerősöm révén eljutottam Kótai tanár úrhoz. Három napig kezelt, s akkor visszaindulhattam. Így a vasárnapi kötelező rendőrségi viziten már jelentkezhettem. A betegség viszont mai napig hűséges társam maradt! Öt évig dolgoztam az útépítésnél, vagonkirakásnál! Utána kerültem a konyhára. Két és fél évet húztam le szakácsnőként. Bár nem őriztek állandó jelleggel, nagyon vigyáztak ránk. Volt, aki megszökött, a milícia hozta vissza. Az egyik elhurcolt nő férje meghalt, négy év után így aludhattam az ő ágyában. A legrettenetesebb az volt, hogy semmit sem tudtunk a világ dolgairól. A szomszéd faluban volt egy református pap, vasárnaponként istentiszteletet tartott. Ez volt a mi vigaszunk. Az elhurcolt idősebbek nagy része ott halt meg a Duna-csatornánál.”

Sántha Ágnesnek 1956 őszén engedélyezték, hogy Dícsőszentmártonba költözhessen ott lakó lányához, de ezt a lakhelyét sem hagyhatta el. Az államvédelmi szervek nyilvántartásában hamis módon „lázadók”-ként szerepelt.

Az utóhatás Visszatérve Sántha meggyilkolására, a gyil-

(5$

komMunizmus.ms

kosság azt a célt, hogy a környékbeli lakosságot megfélemlítse és a szérűcséplést kikényszerítse, elérte, mert a kommunista párt Erdőszentgyörgy járási szervezete július-augusztusi jelentéseiben említi, hogy „Politikai helyzet járásunkban javult […] ebben a hónapban nem volt semmi háborús rémhír, vagy szekták vagy hasonló megnyilvánulás. […] A szérű csépléssel kapcsolatban, elvittek 5 kulákot, ebből egy Sántha József áldozatul esett, egy még nem jött haza, így részben félelem, részben meggyőzés és gazdasági helyzetük javulásával fogva, a politikai helyzet is javult. Gyűlésbe többen jönnek és megértést tanúsítanak. Semmi politikai ellenes megnyilvánulás nem volt és nem is észlelhető.”

A gyilkosság utáni napokban a helybeli nagygazdák nagy félelemben éltek. Például Kutasi Dezső kulák minősítésű nagygazda hónapokig nem mert otthon aludni, idegeneknél vagy a pajtában aludt, napközben pedig a házuk melletti dombtetőn volt.

Kaszáláskor mindig a kaszálónak az erdő felőli részén kaszált, azért, hogy ha jönnek érte, be tudjon szaladni a bokrok közé.

Újratemetés A rendszerváltás után 1992. április 23-án kihantolták Sántha Józsefet és megadták neki az illő végtisztességet – a Maros megyében meggyilkolt gazdák közül egyedüliként.

László Márton

Sántha József sírja

A Sántha-gyilkosság helyszíne napjainkban

DXJXV]WXV

(5$

DXJXV]WXV

komMunizmus.ms

Kiss István meggyilkolása – Vadad 1950. július 20/21.

1950. július 20-áról 21-edikére virradó éjszaka megölték Kiss István vadadi, kulákminősítésű gazdálkodót. Alábbi írásunkban ennek a gyilkosságnak a körülményeit, mozgatórugóit taglaljuk.

Mi történt?

Kiss Istvánt 1950. július 20-án éjszaka, vadadi házában vette őrizetbe Lőte László Securitate hadnagy, Tóth Zoltán és Turcu Adrian Securitate főtörzsőrmesterek, a Securitate Szovátai Osztályának beosztottjai, majd elindultak vele Csíkfalva felé.

21-ére virradó éjjel, 2 óra körül Lőte telefonon értesítette Mihály Sándort, a Securitate Maros [Megyei] Szolgálatának főnökét, hogy Kiss István – miközben gyalogosan kísérték a csíkfalvi Milícia-őrs fele, lelökte a földre Lőtét, majd szökni próbált.

Többszöri felszólításra sem állt meg, ezért és lelőtték.

Mihály Sándor felvette a kapcsolatot Ioan C. Pogannal, a Marosvásárhelyi Törvényszék főügyészével és kimentek a helyszínre. Útközben felvették Molnár Miklós orvost, a Nyárádszeredai Járás Ideiglenes Bizottsága Egészségügyi Részlegének vezetőjét.

Amikor kiérkeztek (éjszaka 4 óra körül), a holttest a Csíkfalva-Deményháza közötti főúttól kb. 200 méterre feküdt, Tóth Zoltán és Turcu Adrian őrizték.

Elmondásuk – (és későbbi nyilatkozatuk) - szerint éjszaka 12 óra körül Kiss Istvánt letartóztatták, majd gyalogszerrel kísérték a Csíkfalvi Milícia-őrs felé. Kiss István mellett jobbról Lőte haladt, 2-3 méterrel hátrább jobbról és balról Tóth Zoltán és Turcu Adrian.

Mintegy 200 méterre a Csíkfalva-Deményháza közötti főúttól, egy náddal benőtt híd közelében Kiss István – kihasználva a sötétséget, lelökte a földre Lőtét, majd elszaladt a hídnál lévő nádas fele, azzal a szándékkal, hogy megszökjön. Mivel a szóbeli felszólításokra nem állt meg, amikor már kb. 20 méterre eltávolodott, a szolgálati pisztolyaikból kilőtt lövedékekkel lelőtték. Lőte Tóth Zoltánra és Turcura bízta a holttest őrzését, majd elment az első telefonkészülékig (csíkfalvi

rendőrörs?) és jelentette az eseményt. Fél kettő-kettő óra körül vette fel a kapcsolatot a nyárádszeredai törvényszéki orvossal, Molnár Miklóssal és értesíttette a feletteseit is az eseményről.

A helyszínen Molnár Miklós orvos megvizsgálta a holttestet. Az ő törvényszéki orvosi (act medico-legal) jelentése szerint a holttest a Csíkfalva-Deményháza főúttól mintegy 200 méterre, a főutat Vadaddal összekötő út „közvetlen szélén” arcra borulva feküdt. A holttesten külső erőszak nyomai nem voltak. „Tarkóján egy kerek seb észlelhető... a homlokon látszik a kimeneti nyílás. Egy másik seb a bal lapocka táján észlelhető, a kimeneti nyílással a jobb mellkasfélen, az ötödik bordaközben a jobb mellbimbó szintjén.” Jelentése szerint a halált a kb. 16-20 méterről leadott két lövés okozta. A helyszíni vizsgálat megejtése után a kivizsgálást végzők Securitate Szovátai Osztályára, ahol elkészítették a szükséges jegyzőkönyveket.

A temetés Közben a faluból a Milícia több kulákot értesített, hogy jelenjenek meg a községháza előtt, hozzanak magukkal lapátokat és pokrócot. Balla Péter, Győrffi János, Győrffi Sándor, Bányai Győrffi György, Szakács Márton kuláknak minősített gazdákat gyűjtötték össze, majd kimentek velük a patak mellé, ahol egy fűzfa alatt volt Kiss István holtteste. A holttestet egy pokrócba tetették, a kiömlött vérre az út porát szóratták. A testet átvitették a patak mellől a Csíkfalva-Deményháza főúton túl, és egy réten ásattak sírt.

A talaj köves volt, mivel a kirendeltek nem vittek magukkal csákányokat, nagyon nehezen ment az ásás, emiatt csak egy térdig érő gödröt tudtak ásni. Ebben temették el Kiss Istvánt, reggel 6 óra körül.

Kiss István felesége, Kiss Irma reggel felkereste a nem messze lakó Kiss Idát (Kiss István édesanyja testvére volt Kiss Istvánnak), és mondta: „Pistát elvitték az éjjel” és elindultak megkeresni. A falu végénél látták a kifelé menő embereket, s követték őket, a határból, a fák mögül nézték őket, de túl messze

Egy vadadi kulák, ami megmentette életét: Incze János mindenét otthagyva elmenekült

(5$

voltak, csak azt látták, amint összegyűlve voltak (valószínűleg ekkor ásták a sírt), majd szétrebbentek, és elindultak hazafelé.

Kiss Ida elmondása alapján a faluból kivezető út hídján túl, egy fűzfabokor egy helyen porral volt leszórva, s a por felitta a sok vért. Összeseperték a port, s abban megtaláltak Kiss István egy fogát. A fogat s a véres port aztán eltemették a Kiss István házának udvarán álló kútgém tövébe.

Másnap, 1950. július 22-én telexen értesítette Mihály Sándor a Kolozs Tartományi Securitate Igazgatóságot, hogy lelőtték Kiss Istvánt, az eset kivizsgálását tartalmazó doszsziét pedig július 24-én küldte fel a fentebb említett igazgatósághoz.

A haláleset híre hamar elterjedt a vidéken, az általánosan elterjedt vélekedés az, hogy szándékosan megtervezett gyilkosság történt.

Kontextus Kulák gyilkosság már történt egy évvel korábban is, térben közel Vadadhoz: 1949. augusztus 9-éről 10-ére virradó éjszaka meggyilkolták a nyárádszeredai Kacsó István kulák-minősítésű gazdát. A vidéki lakosság ugyanis nem akart áttérni a szérűcséplésre, emiatt megfélemlítésből lelőtték az ismert nagygazdát.

Az 1949. évi kulák-gyilkosságról tudott a KB Titkársága is, hiszen az 1950. október 10-11-én tartott, a kollektivizálás alkalmával elkövetett törvénytelenségeket vizsgáló RMP KB Titkársági gyűlésen egy felolvasott jelentésre reagálva Luka László pénzügyminiszter megkérdezte: „Tavaly a szérűcséplés miatt gyilkoltak meg embereket Maros megyében”? Az akkori gyilkosság elkövetésével is ugyanazokat a személyeket gyanúsítják, Lőte Lászlót és Tóth Zoltánt. Az ürügy is ugyanaz volt, szökési kísérlet közbeni fegyverhasználat.

Okok De miért ölette meg a Securitate Kiss Istvánt? A Securitate a kommunista rendszer terméke volt és annak az ideológiai meghatározottsága mentén működött. Amint a pártpropaganda a kulákokat állította be minden rossz okozójának vidéken, úgy az

komMunizmus.ms

állambiztonsági hivatal is megkülönböztető figyelemben részesítette őket: őket gyanúsították minden felforgatással, ha pedig más társadalmi csoportba tartozó személyekhez kötődött a kihágás, akkor csakis kulákok lehettek a felbujtók.

1950. március 30-án utasították a Securitate Szovátai Osztályát, hogy a kulákok és más ellenséges elemek felbujtása esetén ne csak jelentsék a történteket, hanem alaposabban nyomozzanak, a tettesek megtalálásáig.

Legkésőbb 1950. áprilisától a Securitate névszerinti jegyzéket állított össze a kulákokról: 1950. április 3-án utasította Securitate Maros Megyei Szolgálata az alárendelt Securitate Osztályokat (Régen, Szováta, Hévíz) a működési területükön lévő kulákok névjegyzékének összeállítására. Ez az utasítás minden bizonnyal egy országos utasítás helyi végrehajtása volt.

A kimutatást községenként kellett összeállítani, a kulákokat „veszélyességük” szerint három csoportba kellett osztani, ennek szempontjai a múltbeli politikai tevékenység, illetve a fennálló rendszerrel szembeni magatartás volt.

Az első csoportba a legveszélyesebbnek tartott kulákok kerültek, akik 1944. augusztus 23-a után is „ellenséges magatartást” tanúsítottak-róluk személyi dossziét kellett összeállítani. A második csoportba azok a kulákok kerültek, akik múltbeli politikai tevékenységük miatt gyanúsnak minősültek, de amelyek nem nyilvánultak meg ellenségesen a rendszerrel szemben. A harmadik csoportba azokat sorolták be, akikről nem volt adat múltbéli politikai tevékenységre és nem nyilvánultak meg ellenségesen a rendszerrel szemben.

A névjegyzékben ezek mellett feltüntették a személyi adatait (születés és keresztnév, születés ideje, és - feltételezhetően: lakhely, édesanyja- apja neve) A „Múltbéli politikai tevékenysége” rovatba fel kellett tüntetni, milyen párt tagja, illetve szimpatizánsa [!] volt. A „Jelenlegi politikai tevékenysége” rovatba az illető személy politikai tevékenységét kellett feltüntetni (pl. „szabotálja a kormány rendelkezéseit”, „a kollektív gazdaság ellen uszít”, „gyűlölködő soviniszta” (şovinist înfocat). A „Megjegyzések” rovatba azt kellett feltüntetni, hogy az illető kuláknak volt-e személyi dossziéja az illető Osztálynál, és ha igen, annak számát.

A községi kimutatás után egy – járások szerinti – összesítőt is el kellett készíteni. A kimutatást 1950. április 10-éig kellett elkészíteni. Sajnos nem áll még rendelkezésünkre ilyen kulák-névjegyzék, de minden bizonnyal a „veszélyességi fokozat” szerinti besorolás már egy bizonyos szelekciót eredményezett a potenciális áldozatok kiválasztásában.

De a Securitate nem állt meg a kulákok

„passzív” megfigyelésénél és besorolásánál, és nem volt elég a vizsgálatuk, megfélemlítésük.

A Securitate vezetők egyik, 1949-ben vagy 1950-ben tartott értekezletén engedélyezték a területi vezetőknek, hogy – abban az esetben, amikor a begyűjtés sikeressége forog kockán egyes felbujtó kulákok miatt, és úgy ítélik meg a helyzetet, döntést hozhatnak arról, hogy a felbujtó kulákot lelőjék, ha ezzel lázadások kitörését előzik meg. „Ugyancsak ezen eligazító gyűlések alkalmával útmutatásokat kaptuk a beszolgáltatási és begyűjtési kampánnyal kapcsolatban, ezen alkalommal feldolgozták nekünk, hogy abban az esetben, amikor megállapítjuk, hogy az ellenség olyan cselekményekre készül, amely veszélyezteti a begyűjtési kampányt, és azon a véleményen vagyunk, hogy az uszító kulákot le kell lőni (hogy ne jussunk az 1949-ben Bánáthoz hasonló helyzetekhez), akkor jelentsük ezt a helyzetet, és kérjünk engedélyt az akció lefolytatásához, amelynek szökési kísérlet vagy a szerveinkkel szembeni aktív ellenállási jellege legyen” – vallotta Mihály Sándor, a Securitate Maros Megyei Szolgálatának főnöke.

Ezekután döntött Mihály Sándor arról, hogy kulák-minősítésű gazdákat gyilkoltat meg.

Már csak az volt a kérdés, hogy hol és kit gyilkoljanak meg.

Miért pontosan Vadadra esett a választás?

Mihály Sándor szerint ott „1948-ban egy

lázadás volt, amikoris alig tudták megmenteni az illető csoportban lévő elvtársak életét akiknek az volt a feladatuk, hogy kivizsgálásra őrizetbe vegyenek egy volt hortista csendőrt.”

A „lázadás” és megtorlás Mit tudnak erről a helybeliek? A történet onnan indult, hogy a helybeli Fülöp Albert, kommunista párttag, 1945 után lejegyezte, hogy ki mit beszélt - valószínűleg jelentéseket írt, vagy legalábbis jelentett ezek alapján.

1948-ben egy bálban elvesztette a füzetet, és az Kiss Vencel volt csendőrhöz került, aki megtalálta lejegyezve a füzetben, hogy az ő édesapja, Kiss György nyilvános helyeken miket beszélt. Ezért este, amikor Fülöp Albert a fiával együtt jött haza egy szekér fával, Kiss Vencel a szekér után ballagó Fülöp Albertet belökte a sáncba, és szidalmazta, hogy miket is írogat össze az ő apjáról.

Fülöp Albert ezek után értesítette a pártszerveket. 1948. március 24-én kiszállt a faluba a mikházi őrsről egy terepjáró gépkocsival több milicista, hogy őrizetbe vegye Kiss Vencelt, de a falubeliek harangozni kezdtek, és a falu haranglábjainál hirtelen összeszaladó helybeliek Kiss Vencel védelmére keltek, így nem tudták őt elvinni. A milicista elment, de még aznap éjjel egy teherautónyi katona szállt ki és összegyűjtöttek kilenc személyt:

A Népújság című korabeli lap írása Kiss István ellen

DXJXV]WXV

komMunizmus.ms

Kiss István személyi lapja Kacsó Sándort, Kilyén Istvánt, id. Kiss Györgyöt, ifj. Kiss Györgyöt, Bányai Györgyöt, Boér Gyulát, Győrffi Esztert, és a marosvásárhelyi Sigurancára vitték őket. Hat hét verés/vallatás után három hónapi börtönbüntetésre ítélték őket, amit a szamosújvári börtönben töltöttek le. Kiss Vencel az őrizetbevételi kísérlet után korondi rokonai segítségével az ottani erdőkben bujkált, végül elfogták és ő is börtönbüntetést kapott.

A szóbeli közlésről rendőrségi jelentés nem került elő, de egy irat megerősíti, hogy nyolc falubeli személyt elítélt a Kolozsvári törvényszék egy csoportos ítélettel. Bányai Györgyöt és Kacsó Sándort 6-6 hónapra, Kiss Györgyöt 3 hónap és 1 napra, Varga Ferencet, Bányai Esztert, Kilyén Istvánt, Boér Gyulát, Varga Jánost 3-3 hónap börtönbüntetésre ítélték.

Osztályharc Az eset miatt Vadadot „rebellis” falunak minősítették, kézenfekvő volt, hogy itt kell kezdeni a megfélemlítést, innen választottak ki egy embert, akit lelőjenek. Az illető személyről egy iratcsomót kellett összeállítani, amelyben „ellenséges tevékenységét”

Orvosi látlelet részlete a holttest elhelyezkedéséről

(5$

dokumentálták.

Ezzel a céllal érkezhetett 1950. július 13án Tóth Zoltán Securitate főtörzsőrmester Vadadra, ahol több helybeli párttaggal nyilatkozatot készíttetett amelyben azok Kiss Istvánt különféle „ellenséges” cselekményekkel vádolták.

(Névszerint: Ráduly Sándor a vadadi pártalapszervezet titkára, Máthé András, a vadadi párt-alapszervezet második titkára, Kiss Márton, a Vadad községi Néptanács elnöke, Tinka Gyula és Fülöp Albert párttagok.) Mindegyikük nyilatkozatát román nyelven legépelték, majd magyarul felolvasták nekik, majd aláírták.

Máthé András, Kiss Márton, Ráduly Sándor nyilatkozata nagyrészt ugyanazt tartalmazza. Három dologgal vádolták Kiss Istvánt. Először is, hogy amikor szekérrel az úton ment, azzal biztatta az ökreit, hogy „hí, demokrácia, ezután esztek demokráciát” majd csúful káromkodott és szidta a község és az ország vezetőit. Másodszor, hogy nem végezte el a cukorrépa harmadik kapálását, hogy ezzel szabotálja a termést.

Harmadszor, hogy 1950. július 12-én több középgazdával beszélgetett (többek között Szakács Mártonnal és Kiss Ákossal), és arra biztatta őket, hogy ne álljanak be az akkor szerveződő kollektív gazdaságba, mert éhen fognak halni, és emiatt az említett gazdák a helyi Néptanácsnál kérték a beiratkozási nyi-

latkozatuk megsemmisítését.

Máthé András azzal vádolta, hogy mióta a Népújság című lapban egy cikkben leleplezték, azóta „mindenféle helyekre jár” (bujkál?) és emiatt nem fejezte be az aratást és a tarlóhántást.

(A Népújság c. napilap 1950. június 25-i számában valóban megjelent egy cikke, ebben Kiss Istvánt azzal vádolták, hogy 1945-ben döglött ökrének a húsát eladta a falubelieknek, hogy 1947-ben kőistállót épített; ugyanabban az évben a Lengyel József négygyerekes éhező szegényparasztnak nem adott kölcsön búzát; 1949-ben három hektár földjét eltitkolta, és nem fizetett utána mezőgazdasági adót.)

Az akkor 20 éves Tinka Gyula (nincstelen földműves) kollektivizálás-ellenességgel vádolta Kiss Istvánt, konkrétan azzal, hogy ő „befolyásolt” egy falubeli asszonyt, Tóth Juliannát, aki azt híresztelte, hogy az ákosfalvi kollektivisták minden vagyonát felleltározták, és amikor egyikük levágott egy saját csirkét, megbüntették és kidobták a kollektívből. Emellett azt is terjesztette, hogy az ottani kollektivisták halnak éhen a teljesíthetetlen munkanormák miatt Fülöp Albert (a falu tehénpásztora a ’40-es években) azzal vádolta Kiss Istvánt, hogy 1940-1944-ben feljelentette őt mint kommunistát, emiatt őt minden héten a csendőrök zaklatták. Azt is elmondta, hogy amikor ő tehénpásztor volt, Kiss István megverte a fiát, mert a fiú által őrzött marhák bementek a földjére és nagy kárt tettek. Emellett azzal is vádolta, hogy beperelte őt.

Végül azzal is vádolta, hogy 1946-ban, mint községi vezető, a szegényparasztokra túlzott burgonya-beszolgáltatást rótt ki, míg a gazdagparasztokra kisebbeket, emiatt a szegényparasztok télire burgonya nélkül maradtak.

Mennyire hitelesek ezek a nyilatkozatok, illetve a nyilatkozó személyek? Egyesek közülük más helységben születtek (Tinka Gyula, Máthé Endre, Ráduly Sándor), elképzelhető, hogy a falu mint „jöttmenteket” esetleg idegeneket tekintette őket, és ha nem emiatt, akkor a földnélküliségük (Tinka Gyula), illetve a foglalkozásuk okán (tehénpásztor) a falu gazdaközösségének perifériáján voltak.

Hogyan készülhettek a nyilatkozatok? A nyilatkozók szóbeli információit valakik megszerkesztették, majd román nyelven legépelték, és aláíratták velük. Nem valószínű, hogy nyomást gyakoroltak volna rájuk, hiszen pl.

Máthé András más újságban, saját nevén is adott információkat ellene, másrészt meg a

komMunizmus.ms

gyilkosság után soha nem mondták, hogy kényszer alatt tették volna. Mi több, Ráduly Sándor a gyilkosság másnapján bíróságon tanúskodott az elhunyt ellen.

A felhozott vádpontok nevetségesek: a népi demokrácia elleni állítólagos kifakadás ürügyén az ország lakosságának többségét büntetni lehetett volna, hiszen a szegénység, a rossz élelmiszer- és áruellátás a lakosság nagyrészét a rendszer ellen hangolta, és rengeteg hasonló megnyilatkozást jegyeztek fel, ilyen drasztikus ellenlépések nélkül.

A kollektivizálás ellen biztatás is elképzelhető, de ez sem volt egyedi vagy elszigetelt jelenség. A kapálás vagy aratás elmulasztása – ha valóban így volt – általában objektív okok miatt történt. A nagyobb földdel rendelkező gazdák 1949-ig részesművelésre kiadták területeik egy részét, vagy napszámosokat fogadtak. A kuláklisták összeállítása után ez a gyakorlat nagyon kockázatossá vált, hiszen emiatt a gazdát - „kizsákmányolás” címén kuláklistára tették. Nem csoda, ha sokan így képtelenné váltak a megművelésére.

Ezek a nyilatkozatok csak írásos fedezetet jelentettek a már eldöntött kivégzés megindoklásához.

De hogyan váltak ennyire ellenségeivé saját falustársuknak a nyilatkozók? Elképzelhető, hogy az addigi nagygazda iránti irigység volt az egyik indítóok. (Egy visszaemlékezés szerint Kiss István cédulán fenyegetést kapott, melyszerint ha nem osztja ki a gabonáját a szegények között, „vízhordó kalákát” csinálnak, azaz felgyújtják a csűrjét.) De a kommunista rendszer volt a legfőbb felelős: a rendszer adta kezükbe a hatalmat, amivel ők hozzájárultak saját falustársuk megöléséhez; enélkül csak irigykedő, áskálódó, tehetetlen emberek maradtak volna - de a rendszernek pontosan ilyen emberekre volt szüksége, és felhasználta őket is saját céljaira. A kommunista rendszer volt az, amely folyamatosan hirdette az „osztályharcot”, a kulákok megsemmisítését. A vadadi párt-alapszervezet szinte mindegyik gyűlésén erről szónokoltak a járási küldött „elvtársak”. De nemcsak szavakról volt szó: 1949-1950-ben munkatervvé vált az „osztályharc” a kulákokkal szemben és kimutatásokat kellett készíteni róluk. És ezt a munkatervet végre is hajtották, legalábbis az 1950 első negyedévi munkaterv kiértékelésén a vadadi párt-alapszervezet tagok jelentették, hogy: „[…] az osztályharc kellő képpen megy mert a föld mérésnél három kulákot lepleztünk le, amelyekről a kellő intézkedéseket meg is tettük.”

es tevékenységének” vázolása után őrizetbe vételét és ügyének kivizsgálását javasolta, valamint a „legpéldásabb büntetés” kiszabását.

Ugyanaznap Lőte László egy másik összefoglaló jelentést is írt, amiben Kiss Istvánt a kollektivizálás elleni agitációval vádolta és azzal, hogy emiatt a kollektív gazdaságba már beiratkozott tagok ki akarnak lépni.

A Kiss Istvánról szóló jelentést még aznap megkapta Mihály Sándor és megparancsolta, hogy Kiss Istvánt még aznap vegyék őrizetbe és küldjék el a Securitate Maros Megyei Hivatalához.

Az hogy tovább mi történt, azt az első részben már leírtuk.

A komédia A kivégzés másnapján, 1950. június 21-én a Maros Megyei Ügyészség nyilvános bírósági

Orvosi látlelet a gyilkosságról

ülésen Kiss István vádlott ügyét tárgyalta.

Kiss István ugyanis még előzőleg idézést kapott az ügyészségtől, azzal gyanúsították, hogy mintegy 1 Ha földterületet eltitkolt, hogy kisebb kötelező beszolgáltatást rójanak ki rá. A tárgyalást Nánási János bíró vezette, és résztvettek Pop Mihai és Maistrancu Petre népi ülnökök, Grünfeld Ella ügyész, Apolinaire Culinovschi jegyző. Tanúként beidézék a vadadi Ráduly Sándor párttagot is. A vádemelés ellentmondásos volt,, az ülés iratanyagában a vádlott földterületének nagyságát többféleképpen adják meg, hasonlóképpen az eltitkolt földterületét is.

Ráadásul két másik helybeli tanú (Bányai Albert és Nagy Dániel) azt vallotta, hogy a községi Ideiglenes Bizottság tévedésből egy hektár kaszálót szántóföldként tüntetett fel Kiss István esetében. Mindezek ellenére a vádlottat egy és fél évi börtönre, és teljes ingatlanvagyonának elkobzására ítélték! A per egy komédia volt csupán, hogy a kivégzett

A gépezet működése A nyilatkozatok felhasználásával Lőte 1950. július 20-án egy átiratot készített a Maros Megyei Securitate Hivatalnak, amelyben Kiss Istvánt „az adminisztratív és politikai szervek” akadályozásával vádolta. „Ellenség-

Kiss István meggyilkolása kapcsán összeállított vizsgálati dosszié fedőlapja

DXJXV]WXV

komMunizmus.ms

vagyonát átjátsszák a megalakulandó kollektív gazdaságnak. És ez nem volt egyedi eset: egy 1950. őszi, országos vizsgálat jelentése szerint addig csupán Maros megyében 27 esetben koboztak el ingatlanokat a törvényes formaságok betartásával (bírói tárgyalás ítéletének végrehajtásaképp), 5 esetben „illegálisan” (mindenféle bírósági eljárás nélkül), 20 esetben pedig vagy a kuláknak minősített tulajdonos elmenekült, elvitték, vagy elhagyta a helységet (minden bizonnyal megfelelő nyomásgyakorlás után) és a helyi Néptanács „kezelésébe” vette az ingatlant, amelybe legtöbbször kollektív gazdaság székházat rendeztek be.

Persze a folyamat nem volt véletlenszerű: a bírósági ítélettel végrehajtott 27 elkobzás esetében a meghozott ítéleteket Maros Megye Ideiglenes Bizottságának mezőgazdasági ügyekért felelős személye, Bodor András sugalmazta. Voltak, akik megpróbáltak ellenállni: azt a Stoica nevezetű bírót, aki egy ilyen ügyben különvéleményt fogalmazott meg, eltávolították a bírósági párt-alapszervezetből, ami szakmai pályafutása végét jelentette. (A pártból való kizárás a munkahelyről való eltávolítás előfeltétele volt.) Egyes párttagok a bírósági alapszervezetből nem értettek egyet a

Kiss István személyi lapja

kizárásával, őket a felettes pártszerv megfeddés után önkritikára kényszerítette.

Kiss István feleségét másnap kilakoltatták, egy szekérnyi ingóságot vihetett magával, Csíkfalvára ment egy rokonához. Kiss István, állatai, földje a kollektív gazdaságé lett, házában pedig kollektív gazdaság székház lett.

Egyéb mozdítható javait a helybeli kommunisták hordták szét.

A kivégzés után a kollektív gazdaság megalakításával kapcsolatos gyűlést tartottak a faluban, ahol Kiss Márton a községi Néptanács elnöke azt mondta a jelenlevőknek: „ha nem állnak be a kollektívbe, következhet más is.”

Ezek után igen gyorsan ment a beiratkozás.

Lőte László 1950. augusztus 5-én írt jelentésében jelentette, hogy 87 család iratkozott be a vadadi kollektív gazdaságba, „a hangulat megfelelő”, és nem voltak semmiféle „esetek” Kiss István meggyilkolása kapcsán.

1950. augusztus 6-án pedig felavatták a vadadi „Új Élet” kollektív gazdaságot.

„Túlbuzgóság” Valamikor 1950 őszén, Bukarestből vizsgálatot kezdeményeztek az 1950 nyarán, a Securitate Kolozs Tartományi Igazgatósága területén történt gyilkosságok ügyében.

Ez igazából egy hatalmi harc része volt: Alexandru Nicolschi, egyik vezető Securitate tábornok adatokat gyűjtött a Securitate Kolozs Tartományi Igazgatóságának főnöke, Patriciu Mihai ezredes ellen, valószínűleg

A Népújság című korabeli lap írása a vadadi kulákok ellen

(5$

kompromittáló adatokat gyűjtött a vetélytársnak tekintett ezredesről. Ennek részeként adatokat kerestek az általa engedlyezett „törvénytelenségek” dokumentálására, így többször is nyilatkozatot írattak az 1950 nyarán Torda és Maros megyében történt gyilkosságokról.

Több más kihallgatott között, Mihály Sándor 1950. október 12-i nyilatkozatában írt a Maros megyei két gyilkosságról. Leírta, hogy a Securitate vezetők egyik eligazításán/ értekezletén (instructaj) engedélyezték a területi vezetőknek, hogy a felbujtó kulákokat lelőjék, megelőzendő nagykiterjedésű lázadások kitörését.

Ezek után döntött arról Mihály Sándor, a Securitate Maros Megyei Szolgálatának vezetője, hogy kulák-minősítésű gazdákat gyilkoltat meg. Vadadra és Udvarfalvára esett a választása, mert – nyilatkozata szerint – Maros megye azon részén terültek el, ahol sok kulák lakott és ezek ellenséges magatartása kihatott a helységre és a környező községekre is.

Azért döntött Vadadról, mert ott – állítása szerint – egy lázadás volt 1948-ban, amikor egy volt csendőrt akartak további vizsgálatra bekísérni, és a lakosság ellenállása miatt alig sikerült megmenteni a végrehajtó szervek életét. Udvarfalvára pedig a kollektivizálás, illetve a begyűjtés sikertelenségéért esett a választás.

Mindkét esetben nyilatkozatokat vettek a két kulák-minősítésű gazdáról a helybeliektől, és más beérkező adatokkal együtt vizsgálati dossziékat nyitottak róluk, amelyek alapján jelentést készítettek a kulák-minősítésűek tevékenységéről. A jelentést Mihály Sándor Patriciu Mihai ezredesnek vagy Cuteanu Gheorghe alezredesnek küldte. A jelentés célbeérkezése után Mihály Sándor telefonon felhívta az említettek egyikét, és engedélyt kért a gyilkosság végrehajtásához, amire szóbeli engedélyt kapott.

Udvarfalván Nagy Lászlót Coreanu Alexandru hadnagy gyilkolta meg, Vadadon Kiss Istvánt Lőte László hadnagy. A gyilkosság végrehajtását szóban jelentették Mihály Sándornak, aki egy rövid jelentést küldött a felettes Securitate szervnek, amelyben közölte, hogy az illető kulákot letartóztatták, és további vizsgálatok lefolytatásáért a legközelebbi Securitate-székhelyre szállították, de megpróbált megszökni, ezért lelőtték.

Mihály Sándor 1950 nyilatkozatában elismerte, hogy hamis jelentést készített, mert az előző eligazítások alkalmával Mihai Patriciu arra utasította őket, hogy jelentéseikben ne szerepeljen, hogy a kivégzések utasítások alapján történtek. Patriciu később csak annyit kérdett Mihály Sándortól, hogy milyen hatása volt a lakosságra a kulák kivégzése.

A helyszíni vizsgálatok lefolytatása után a

komMunizmus.ms

községbeli milicistákkal összeszedettek 4-6 kulákot, akikkel a gyilkosság helyszínénél, az út mellett sírt ásattak és eltemettették az áldozatot. A sír fölött a földet el kellett simítani, hogy ne legyen sírhant alakja.

A vizsgálatok eredményét érdemi büntetés nem követte, eddigi ismereteink szerint csupán „túlbuzgóságért” rótták meg Patricu Mihait és Kovács Mihai Securitate őrnagyot.

Kiss István – Vadad 1902. szeptember 2-án született, unitárus vallású és magyar nemzetiségű volt. Édesapja István és Rozália, felesége Irma volt. Hat elemi osztályt végzett, földművelő volt. 1923-ban volt katona, egy marosvásárhelyi alakulatnál. Büntetlen előéletű volt, nem volt semmilyen párt tagja. A helyi unitárius egyház kurátora volt, és 1946-ban falusbíró.

1950-ben 24 hektár földdel, három tehénnel, két borjúval és egyéb gazdasági felszereléssel rendelkezett.

Nagyon dolgos ember volt (pl. annyira nagy munkabírású állatokat tartott, hogy nem bölcsős szekérrel, hanem hordószekérrel, két ökörrel hordta a trágyát a földjeire). Ügyes, megfontolt vállalkozó volt „ésszel dolgozott” – emlékeztek vissza rá. Nagy jövedelemre a gyümölcstermesztésből tett szert: nagyon óvatosan, szemenként kellett a szilvát leszedni, amikor pedig cseresznyét vitt eladni Marosvásárhelyre, már este megindult, és csak lépésben engedte a lovakat, hogy a kosarakban ne sérüljön a portéka.

Kiss István síremléke

László Márton

A gyilkosság helyszíne napjainkban

DXJXV]WXV

komMunizmus.ro

A hermányi nép aranyélete 1952-ben Örülhetsz, ha az újévet kényszermunkával kezdheted, Hiszen hajnali egykor Hagymavizesibe indulni És onnan este nyolcra visszaérkezni, csupa élvezet.

Ami kis pénzt a kényszerfuvarért be jő, Hiúz szemmel lesi az adószedő, Mert az adót egyszer meg kell fizesd pénzzel, Azután sorjában egyébbel.

Kezded tavasszal a gyapjúval, S ha neked nem marad, ne jajgass.

Jó hazafi vagy, megérted, Meleg ruha kell a semmittevőknek.

A húst pontosan időre add bé, Hogy ne kerülj a szabotázs bíróság elé.

A szénacsinálással siess, Hogy a kvótát Ágostonfalvára idejébe levihesd.

Búza, árpa, zab! – érjetek szaporán, Kitátott szájjal vár az ágostonfalvi nagy raktár.

Az egerek a hijúban tanakodnak: mi lesz velünk ezután?

Hiszen mind elviszik a gabonát!

A kényszerbiztosításd rendezzed, Aztán az önadót is fizessed.

A sokféle közt a tejet ne feledd, Mert jaj – ha a szabotázs bíróság emlékeztet.

Az útra hordjál kavicsot, s rendbe tartsd a hidakat, Hogyha jönnek – az autó ne rázza a naplopó hadat.

Lovad patkolva, szekered kenve legyen, Hogy a hajcsárok ingyen hordozására Éjjel-nappal kész legyen, Mert: Az őrmester urat sürgősen Barótra, Az elnököt még sürgősebben Málnásra, A referenst hajnalban a taxihoz, A titkárt Ágostonfalvára a vonathoz.

Szól a telefon: küldöttek jönnek, értük ismét hamar Barótra, El is felejtődött: kettő taxival jön, azokért gyorsan Baconba.

A munkásosztály szövetségese szót emel: Hiszen alig két napja voltam soron én, Menjen már más is, ne csak én!

Elvtárs! Ilyen csak te vagy egyedül, A többire még gyorsabban sor kerül, Egyébként sokat ne pofázz, Tudod, mit kap aki szabotál.

Most pedig nyisd ki a füled, s úgy figyelj, És hallgasd meg, mit a heti rend: Hétfőn a néptanácsnak fát hozol, Kedden magadnak dolgozhatol.

Szerdán befogsz a nagyszekérbe, S mensz a végrehajtókkal adószedésre.

Csütörtökön felmész Fenyős-fejibe, Deszkának való rönköt hozol Mert bódé kell a szérűre.

Pénteken őr-küldönc leszel az irodán, Szombaton az Ilefornak hozol Feketehegyből tűzifát.

Vasárnap minden szerszámod rendbe szedd, Hogy hétfőn az aranyéletet újra kezdd. (részlet Máthé János: Magyarhermány kronológiája (1944-1964). című munkájából) (5$

Máthé János: Magyarhermány kronológiája (1944-1964). Csíkszereda, 2008, Pro-Print.

A kötet az erdővidéki Magyarhermány település mindennapjait mutatja be 1944 augusztus 23-a és 1964 között. Pontos és hiteles képet kapunk a földművelők állami kifosztásáról, a kollektivizálás módszereiről, de a helyiek sikeres ellenállásáról, szolidalitásáról is. A kötetben helyet kapott a kronológiát író Máthé János életútja és az ellene folyó Securitate megfigyelés leírása is.

Hunya Gábor - Réti Tamás - R. Süle Andrea Tóth László: Románia 1944-1990. Gazdaságés politikatörténet. Budapest, 1990, Atlantisz-Medvetánc Kiadó.

A kötet szaktanulmányok gyűjteménye. A szerzők különféle statisztikai adatok, jogszabályok, nemzetközi intézmények adatainak felhasználásával átfogó képet adnak a romániai gazdasági helyzet hullámzásáról, az élelmiszerkrízisek okairól, a politikai hatalom koncentrálódásáról.

Balogh László: Történelem a homlokráncban. Gidófalva, 1950. Sepsiszentgyörgy, 2000, Charta Kiadó.

Az interjúkötet az 1950-ben, Gidófalván lezajlott kollektívellenes lázadás, majd kitelepítések történetét eleveníti fel, a résztvevőkkel vagy azok leszármazottaival készített beszélgetéseken keresztül.

A kötetben a szolidaritás, az ellenállás, a diktatúra módszereinek életszerű leírását kapjuk.

ERA. Zi de Zi Készült a S.C. Transilvania Grup Business S.R.L., a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetsége (Maros megyei szervezet) és a Maros Megyei Tanács közreműködésével

Alapító: Aurelian Grama Szerkesztők: László Márton, Novák Csaba Zoltán Szövegszerkesztés: Raluca Rogoz Székhely: Str. Primăriei nr. 1, Târgu-Mureş, Tel: 0265 215 612 redactia@zi-de-zi.ro, publicitate@zi-de-zi.ro www.facebook.com/Era.Zidezi

A kiadvány tartalmáért a szerkesztők és a szerzők felelnek.