Gerlóczy újság Vol12.

Page 1

A GERLÓCZY KÁVÉHÁZ LAPJA

Y GENERÁCIÓ - ÔSZI DESSZERT SZEMLE - KÔBÁNYA BLUES - SZÔLÔSZEMPONT


T.NAGY TAMÁS ---->

AZ Y GENERÁCIÓ AZ Y GENERÁCIÓ A FOGYASZTÓI TÁRSADALOM ALAKÍTÓJA ÉS RÉTEGE, AMELY TÖKÉLETESEN ELIGAZODVA A LEGÚJABB TRENDEK KÖZÖTT, A LEGPERGÔBB RITMUSBAN ÉLI AZ ÉLETÉT. Én a Baby boomhoz tartozom, mert az apám elsiette a dolgot. Ha nem kapkod az öreg én akár az X generáció is lehetnék. Ez úgy volt, hogy Kisbudmérnál ... / A keresztezôdésnél balra van Kisbudmér, jobbra meg Nagybudmér vagy fordítva. Végül is mindegy./ Szóval az apám megállt a keresztezôdésnél és eszébe jutott az anyám. Két okból. Egyrészt mert reggel óta nem látta, másrészt pedig megéhezett az öreg. A mai nevén a Borok útján Harkányig, még több mint egy óra volt hátra. Ott nem egy uniós projekt várta az utasokat, / megfeledkeztem megemlíteni, hogy buszsöfôr volt az apám /, hanem a fürdô masszôrjei, hogy kimasszírozzák a hedonistákból a pacalt. A pedikûrösök pihenésképpen kivagdosták mindenkinek a tyúkszemét, hogy aztán a kénes fürdôt követôen sorba álljanak a lángosért. Minden kutatást megcáfolva már akkor rajongtak az emberek a street foodért. Legtöbben a fokhagymát és a tejfölt lájkolták, majd az érzést kiposztolva a hûvös árnyékba vonultak. Felidézve a csendes pihenô idôtartamát, nem gondolom, hogy apám álmát a Pán Péter szindróma gyötörte volna. Ébredés után átérezte a lifelong learning fontosságát és annak megfelelve szépirodalmat olvasott. Nem vovozott hanem a Háború és békét olvasta. Tovább elemezve apám személyiségét, a kor tvitterezôje volt. Ezt az útjai során elszórt képeslapjai igazolják, a kézzel írt blogjaiban pedig a történelmünk viszontagságait vetette papírra. A szoftverrel nem volt hiba. Ami a hardvert illeti a Neumann János belehúzhatott volna. Hazafelé apám a gyerekkorán elmélkedett és hálával gondolt a nagyapámra aki megosztotta vele a kor legmodernebb játékait, megismerkedhetett a technika leg-újabb vívmányaival, hogy azokat magabiztosan kezelje, így aztán túlélte. Ha a szükség úgy hozta lôtt és célba talált kíméletlenül... Anyám eközben odahaza az érkezésére készült. Ennek az volt a legbiztosabb jele, hogy a fürdôkádban a halak már befejezték a gyorsúszást és a kivégzést követôen a bográcsba helyezkedtek el. Anyám bekapcsolta a busman TV-t és a lobogó tûz mellett várta az apámat, hogy kettesben csettegjen vele. A Baby boom részleteit soha nem osztották meg velem. Voltak tabuk. Ha pedig azon kaptak valakit, hogy a kulcslyukat bámulja, akkor nem a zárszerkezet mechanizmusát hozták szóba. A Y generáció szerint nagy árat fizettek az öregek a csettegésért és ôk maguk nem igazán hajlandók erre. Nem akarnak robotolni. Az engedelmességet magam sem forszíroznám. Beérem azzal, ha nem lesz hígabb a leves. Egyébként meg tökmindegy, hogy az egy bográcsban vagy brandelt papírpohárban kerül elém. Ehetô és emészthetô legyen. Felhívom azonban az említett generáció figyelmét, hogy a leírtakat és a leves sûrûjét szíveskedjen megrágni, akkor is ha van fogazata, de akkor is, ha részint hiányos vagy kivehetô fogazata van.

Ilusztráció: Flanek Péter

Ôszintén remélem, hogy az Y generáció tudja, hogy a rágás az emlôsök és az ember táplálékfelvételére jellemzô folyamat, melynek során a szilárd táplálékot a fogak feldarabolják és ezzel a táplálék felületének megsokszorozásával az enzimek számára könnyebbé válik az étel emésztése. Magát a rágást a táplálék aprítását az állkapcson, a szájpadlás elôtt elhelyezkedô fogak végzik. Ha nem ott lennének a fogak, akkor oda kellene tenni. Nem árt erre figyelemmel lenni és talán mindezt szem elôtt tartva elviselhetôbb lesz számukra az élet. A cumizás örömét félre kell tenni, az ügyesek ilyen korban már pohárból isznak.


? GERLÓCZYVendégválasz TÖRZSVENDÉGEINKET KÉRDEZTÜK, ÉS KÉRDEZÜNK KÖZÜLÜK HÁRMAT MINDEN LAPSZÁMBAN. HÁTHA KÖZELEBB JUTUNK ANNAK A TITOKNAK A MEGFEJTÉSÉHEZ, HOGY MILYEN EGY GERLÓCZYS VENDÉG...?

Mi volt a legjobb a nyárban?

Mit szeretnél a Kamermayer téren látni? Hamarosan megújulhat a tér.

Ôsszel mindenki nagy terveket szô, Te mit?

Melyik a kedvenc süteményed a Gerlóczyban?

Mivel foglalkozol, min dolgozol éppen?

VÁMOS PETI

VÁMOS HENCI

KULKA JÁNOS

A focitábor Balatongyörökön.

A Konföderációs Kupa mérkôzései.

A Konyári rosé

Nekem jó a régi.

Egy kicsit nagyobb kávézót, ahol gyerekek is rendelhetnek italt.

Platánfákat.

Én csak azt várom nagyon, hogy végre Ôsz legyen, mert a fociedzônk azt ígérte, hogy Ôsszel tornánk lesz.

Magyar zászlót készítenék a magyar-románra.

Nem szeretek tervezni.

Egyértelmûen a makaron.

Túl régen ettem sütit a Gerlóczyban, most nem emlékszem.

A citromtorta.

Nem annyira mondható dolgozásnak, mondjuk úgy, hogy nyaralok.

Az elôbb judót néztem a tévében, most följöttem a szobába az Alkotóházban.

Most leginkább forgatásokkal telnek a napjaim. Fazekas Csaba Swing címû filmjében és Árpa Attila Argo 2-jében játszom. Szeptembertôl pedig Szász Attila, A berni követ c. tv filmjében is dolgozom.

GIFT CARD Nászajándék? Évforduló? Születésnap? Ajándékozzon Gerlóczy Gift Cardot! Ez a stílusosan elegáns kis kártya úgy mûködik, mint egy feltöltô kártya. Ön megvásárolja a recepciónkon a kívánt összeggel feltöltve - barátai pedig a kártyával fizetnek a kávéházban. A keret ráadásul egy éven át felhasználható.


˝ Oszi desszert szemle AZ ÁLLANDÓ KÍNÁLAT MELLETT HETENTE EGY VADONATÚJ DESSZERTET KÉSZÍTENEK CUKRÁSZAINK. AZ AKTUÁLIS HÉT DESSZERTJÉT KERESD A HONLAPUNKON!

Pisztácia tartlet

Créme brulée

- elvarázsol A nagyi mondta - zöldalma és fekete ribiszke

- az örök favorit Opera szelet

- a legmuzikálisabb süteményünk

- tessék mosolyogni!

Cheesecake

Gerlóczy sarok 720 köbcenti gyönyör

Citrom tartlet

Csokoládé felfújt

a citrom erejével - Kulka János kedvence

- csak a szádban olvad

Panna cotta

- a remegô olasz csoda

ELÔKÉSZÜLETBEN: Dulcey


BENYÓ RITA ---->

KÔBÁNYA BLUES KÔBÁNYA MÉLYÉN, BLUES FELIRATÚ PÓLÓBAN NYIT AJTÓT T.NAGY TAMÁS, KÁVÉT FÔZ (ERÔSET), ZENÉT TESZ FEL (BLUEST) ÉS CIGARETTÁRA GYÚJT. NEM TERVEZTE MEG, CSAK ÍGY KELLETT LENNIE - EGY PERC ALATT MEGSZÜLETIK A CIKK CÍME, HOGY AZTÁN EGY ÓRA ALATT KIDERÜLJÖN EZ MÉGSE VÉLETLEN ÉS MINDEN OLYAN SPIRITUÁLIS ITT, MINT EGY BLUES SZÁMBAN. Mondják, minden sikeres férfi mögött áll egy erôs asszony. A Gerlóczy mögött T. Nagy Tamás mûhelye az erôs asszony. A felújított, átalakított kôbányai gyárépület minden téglájában ott van a kreatív gondolat. Az elbontott téglák egy másik szárnyba beépültek, a tartógerendákból szôlô futtató lett, vagy épp kerti pad. De itt újra hasznosul a régi T.Nagy féle sajtbolt plakátsorozata, és a Gerlóczy ház egyik elbontott szárnyas ajtaja is. Semmi sincs véletlenül, vagy spontán. Minden mögött van gondolat és szándékoltság. És Tamás azt mondja ezt szeretné a Gerlóczy konyháján is látni. Minden azért legyen olyan, amilyen, mert így akarták, nem azért, mert úgy alakult. Ehhez biztosít terepet a konténerekkel beépített gyárfal. Oktató kabinet, tréning helyszín, Gerlóczy torta gyártó hely, termékfejlesztés terepe. A gasztronómiai megoldások kísérleti laboratóriuma, amihez egy helyre van rendelve az alapanyag, az eszköz és a szellemi háttér. Az utcáról háziasszonyok ritkán sétálnak be ide, ez a professzorok terepe. “nem akarunk fôzôiskola lenni, olyanokkal szeretnénk foglalkozni akiknek van lojalitása, hisznek benne, van igénye hogy technikai ismereteket szerezzen, a professzionális réteg van becélozva” - mondja egyre szenvedélyesebben Tamás. Ez az a hely, ahol a molekuláris konyha, az emulzió szavak a hétköznapi nyelv részei, ahol azon gondolkodnak, hogy vajon mivel érezzük az ízeket? A nyelvünkkel, vagy a fülünkkel, vagy inkább az orrunkkal? Naponta török fel tojást, majd kezdem el felverni, kisütni, vagy szétválasztani. De sose néztem még meg, sôt sose tettem fele a kérdést, hogy vajon mit rejt a héj, a tojásban hol van a sárgája,? Tetején, alján, közepén? Mikor hazaértem T.Nagy Tamás kôbányai birodalmából az volt az elsô dolgom, hogy életemben elôször tudományos céllal felüssek egy tojást. Én csak 1 órát töltöttem ott, én csak néhány kérdéssel távoztam, de aki a Gerlóczy háttér-birodalmába belép készüljön föl, hogy a kérdések birodalmába lép. Filozófikusan hangzik, de hát a filozófia kertjét rejti a régi szerszámgépgyár épülete. Az egyik szárny - amit csak backstagenek neveznek - borospincét is rejt, amely félhomályával, hosszú fa asztalával titkos társaságok, titkos összejöveteleinek hangulatát idézik. És olyan mondatok hangoznak el, mint: “Felejts el mindent amit tanultál!”, “Törd át a falat, tanulj meg kérdezni, figyelni, nézz a dolgok mögé!” Az eredeti terv az volt hogy egyetemi campust építenek. A terület kicsinysége miatt eltávolodtak a gondolattól, hogy aztán akarva-akaratlan mégis visszatérjenek hozzá. Mert most a régi téglák mögé bújtatott konténerek a gondolkodás, tanulás, megértés terei - egy egyetemi campustól pedig pont ezt várjuk. (A szerkesztô megjegyzése: a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karának Innovatív Gasztronómia kihelyezett tanszéke mûködik itt, tehát valódi campusként is funkcionál a kôbányai létesítmény)


GERLÓCZYAjánló: ÔSZI AJÁNLAT Séfünk ajánlata az új, ôszi-téli étlapunkról: Csirkemell szárított paradicsommal, provolone rizottóval Egy egyszerû fogás, amely biztosan az egyik kedvencünk lesz.

ÍZIG VÉRIG MÁLNA NOBILIS MÁLNAPÁLINKA Nemrégiben a világ legnagyobb szeszesital mustráján elsô helyezést ért el: a San Francisco World Spirits Competition nemzetközi zsûrije díjazta arany-nyal a Nobilis 2012-es málnapálinkáját. Ôsztôl pedig a Ti feladatotok lesz, hogy a Gerlóczyban megkóstoljátok, és elmondjátok a véleményeteket errôl az ízig-vérig málna pálinkáról, amelynek utóízében még másodpercek elteltével is az intenzív málnaillat és -íz érvényesül. Érzitek, ugye?

KIÁLLÍTÁS A PIM BEMUTATJA: A MEGMOZDULT SZÓTÁR A Gerlóczytól tíz perc sétára, a Petôfi Irodalmi Múzeumban Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek nem mindennapi kiállítást, amely az irodalmi kiállításokra jellemzô hagyományos elemeket a legmodernebb multimédiás, interaktív nyelvi játékokkal ötvözi. Weöres Sándor szövegeibôl kiindulva kreatív játékokkal kerülhet közelebb a látogató a versekhez. Versfoltozás, versrajz, keresztöltés és gondolatfújás, 3D-s versleképzés, verslehívó koppintásra és sok más csoda várja a közönséget. Weöres Sándor élete a versírásról, a nyelv zeneisége körüli kísérletezésrôl szólt. „Munkámat használni lehessen, ne szájtátva csodálni”–írja Nagyság címû versében. Errôl gondoskodtak a Moholy- Nagy Mûvészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborjával együttmûködve a kiállítás szervezôi. A fantasztikus kiállítás 2014. június 1-ig látogatható JÁTÉK: NYERJ JEGYET! Küldj egy e-mailt „izzik a galagonya” tárggyal a marketing@gerloczy.hu-ra. SORSOLÁS: szeptember 30-án.

Versek 3D-s nyomtatásban a magas és mély hangrendû szavak és a hosszú és rövid szótagok alapján programozva

Illés Árpád Weöres Sándor Csöngén 1943-ban címû képe fogadja a látogatót


HAMAROSAN ÉRKEZIK AZ ÔSZI-TÉLI ÉTLAP, SZERINTÜNK SZERETNI FOGJÁTOK.

EZENTÚL AZ ÉTLAPRÓL IS ÖSSZEVÁLOGATHATTOK MAGATOKNAK MENÜT.


JUHÁSZ BÉLA ---->

SZÔLÔ-SZEM-PONT SZÜRETI RELAXÁCIÓS ISMERETTERJESZTÔ JÁTÉK Szüretelni életében egyszer már mindenki szüretelt, vagy legalábbis szeretett volna. Azt meg még mi városlakók is tudjuk, hogy szüretelni Ôsszel szokás. Egy kisebb borászatnál a szüret idôpontjának megválasztását olyan tényezôk határozzák meg, mint például, hogy mikor érnek rá a szomszédok, barátok, rokonság. A profi borászatoknál természetesen a nagy esemény idôpontját más szempontok döntik el. A szôlô érettsége, egészségi állapota és az idôjárás mellett a készíteni kívánt bor stílusát veszik alapul a borkészítôk. Hogy mik ezek a szempontok, és a különbözô irányok, azt rendhagyó módon egy relaxációs játék keretében szeretném bemutatni neked kedves olvasó. Készen állsz? Akkor kezdôdhet az utazás! Képzeljük azt, hogy kicsiny szôlô szemek vagyunk. (Ha még sosem képzeltük ezt, legyünk türelemmel magunkhoz, nem biztos, hogy elsôre sikerül!) Testvéreinkkel vidáman himbálózunk a szôlôtôkén, és arról álmodunk, hogy egy szép napon nemes bor lesz belôlünk, netán pezsgô. Most hunyjuk le szemünket, és gondoljuk el, milyen borok lennénk szívesen! (ezt a meditációs gyakorlatot segíti, ha közben egy pohár jó bort kortyolgatunk).

HA ROZÉ BOR SZERETNÉL LENNI, akkor elôször is szeretnék bemutatni egy másik lehetséges életcélt számodra, amit úgy hívnak, hogy siller. A siller kicsit mélyebb színnel és tartalommal rendelkezik, Ôsszel ezért szívesebben fogyasztják az emberek. Ráadásul, míg a rozébort gyakran lebecsülik, egy siller ugyanúgy megállja a helyét az ételek mellett, mint akár egy vörös vagy fehér bor. Így sillerként, Te is lehetsz az est fénypontja. Mit kell tenned hozzá? Elôször is magasabb csersav és beltartalmú szôlôszem légy, akit éretten szüretelnek le, de okvetlenül kérj szüretelés után 2-3 napos héjonáztatást . Eközben színezô anyag oldódik ki a héjadból, amely csodálatos színt ad majd a sillernek, amellyé válsz. Ha bátortalan vagy még a döntésben, nézz meg nálunk egy pohár sillert!

Ilusztráció: Mészáros Péter

HA VÖRÖS BOR SZERETNÉL LENNI, akkor fontos tudnod, hogy bár lehet, hogy mustfok alapján már készen állnál arra, hogy leszüreteljenek, de ne hagyd figyelmen kívül tanninjaid érettségét sem! Ez a héjadban található, és megadja mély sötét színedet. Ha a tanninjaid még nem értek be, akkor a kedves vendég, aki megtisztel azzal, hogy elfogyaszt, egy kellemetlen összerántó érzést fog érezni a szájában. Ráadásul lesz benned egy zöldpaprikás, füves aroma, amely arról árulkodik, hogy túl fiatalon szedtek le. Tudom nehéz, de ha megvárod amíg teljesen beérsz, akkor a selymes érzetû textúrán felül a különbözô piros és fekete bogyós gyümölcsös, finom fûszeres aromák kavalkádja fejlôdik majd ki benned. Szóval türelem! HA PEZSGÔ SZERETNÉL LENNI, hogy kiállítás megnyitók, friss házasságok elsô pillanatainál jelen lehess, és évfordulók, születésnapok ünneplését vidám buborékaiddal bearanyozd, akkor nem árt tudnod, hogy ehhez magas savtartalom szükséges. Ráadásul nem mindegy hogy milyen. Fontos, hogy savszerkezeted kifinomult legyen, hisz senki sem szereti a maró és bántó savakat. Ugyan téged korábban leszüretelnek, még magas savtartalmad ellenére sem fogsz kellemetlen érzést okozni. Fôleg miután palackban erjesztenek és érlelnek, az egyre finomodó széndioxiddal és a seprô adta krémesebb textúrával egyesülve pezsdítô, friss itallá válsz, és ünneplésekkor Te adod a jó hangulat alapját. HA FEHÉR BOR SZERETNÉL LENNI, elôször azt kell eldöntened, hogy milyen karakterû bor lennél leginkább. Ha friss érzetû, füves, bodzás aromájú bor kívánsz lenni - mint például az Etyeki Kúria Sauvignon Blanc bora, akkor bizony még a beérésed elôtt le kell téged szedni. Ha viszont érettebb gyümölcsös aromájú, nagyobb testû fehér bor lennél, akkor meg kell várnod, hogy teljesen beérj. Sôt, ha még különlegesebb karakterre vágysz, akkor kicsit tovább kint kell maradnod, de csak ha nem kockáztatod vele az egészségedet. Karaktertestvéred ez esetben például a St Andrea Napbora Egerbôl.

HA ÉDES BOR SZERETNÉL LENNI, akkor bizony nagy fába vágtad a fejszédet. Rengeteg dolognak kell egyszerre teljesülnie az életedben. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy csak a kiváltságos szôlôszemekbôl válhat egyszer olyan izgalmas és komplex édes bor, mint például egy Tokaji aszú. Nem elég, hogy nagyon kevés az a hely ahol a domborzati, idôjárási viszonyok is kedveznek a megszületésedhez, de egészségesnek kell maradnod a néha nagyon elnyúló késôi szüret végéig. Ekkorra koncentrálódik benned ugyanis a mustfok, újabb és újabb aromák keletkeznek benned, és közben folyamatosan madarak, méhek támadásaitól kell óvni téged. Ha mindez sikerül, akkor nemes, töppedt szem társaiddal együtt egyesével szednek majd le. Miután friss mustba áztatnak, és kipréselnek magas sav és cukortartalmad miatt csak kevés élesztô lesz képes kierjeszteni téged, nem nyílsz majd meg akárki fiának! Végül felteheted magadnak a kérdést, vajon megérdemelted-e ezt a sok fáradalmat és a kockázatot? A válaszunk az, hogy IGEN! Hiszen a világ egyik legjobb és leghíresebb bora lehetsz, nálunk pedig egy vacsora tökéletes lezárójává válhatsz. Kedves olvasó, a meditációnak vége! Reméljük, ellazultál, ha nem eléggé, akkor javasoljuk, nyiss meg egy palackkal abból a borból, amellyé válni szeretnél ! Egészségünkre!


IDÉN NYÁRON: WEDDING BOOM VOLT! Több törzsvendégünk, és egy kollégánk is megházasodott idén nyáron. Sok boldogságot az ifjú pároknak!

Dombi Anikó

bi Szabados Ga

r Miklós és Gerencsé dia au Fotó: Nagy Kl

nce és Szabó Vi

Rita Fotó: Benyó

Muray Gábor és Klementisz Réka Fotó: Erdélyi Gábor

Keszler Ge rgely (ma itre’ d hely ettesünk) és Horváth

Anett Fotó: Labo rczy Judit

Horváth C ecília

és Karádi Fotó: Egye Róbert d Petya

Tomi Puskás Bea és Opitz Fotó: Csillag Pál

Ráadásul az év esküvôi fotójának választott kép is nálunk kattant el ... Fotó: Tamás Pál

KÁVÉHÁZ FELSÔFOKON Idén is a Népszabadság 50-es éttermi top listáján „Kávéház felsôfokon”címmel olvashatjátok a Népszabadság 50 Legjobb Magyar Étterem kiadványában a Gerlóczyról szóló étteremkritikát. A Gerlóczyt idén is beválasztották az 50 legjobb magyarországi étterem közé. Az erôs mezônyben, ahol két Michlein csillagos étterem, a Costes és az Onyx áll a lista élén, a 33. helyet kapta a kávéház. A cikk szerzôi egy „Tökéletes vasárnapot” töltöttek nálunk. A nyüzsgô, párizsi hangulat, a gyors és színvonalas kiszolgálás mellett az általuk elfogyasztott ételek közül a borjú bécsinket, a bôrén sült lazacot, és a citromtortánkat méltatták.

A SZOMSZÉDBAN TÖRTÉNT Kertkapcsolat: A Gerlóczytól néhány lépésre,a hajdani Patyolat helyén megnyitott a THE GARDEN STÚDIÓ, ahol a tulajdonos, Tomcsányi Dóri fantasztikus saját tervezésû dolgai mellett számos más szuper hazai tervezô munkáival találkozhattok. A bolt Vitkovits Mihány utcai oldalán ez a csodálatos tábla került elô, amelyet a tulajdonosok megtartottak legnagyobb örömünkre. Az üzlethez kapcsolódik a Small Garden birodalom, ahol csodálatos lények, dán design tároló dobozok, és mesés mesekönyvek mellett fantasztikus gyerek ruhák kaphatók, melyek szintén hazai tervezôk munkái. Gyertek el, nézzetek körbe! Utána pedig igyatok nálunk egy jó kávét!


TRIPADVISOR 3. HELYEN A SZOBÁINK Szobáink a 3. - a ház történetében eddig legelôkelôbb - helyen állnak a világ utazóinak rangsorában. A listát vezetô Gresham Palota közvetlen közelében állni nagy megtiszteltetés. Köszönjük a review íróknak!

A PÁRNA KÖZÖS, A CSOKI NEM! Évek óta ezt a Valhrona étcsokoládét adjuk az espressónk mellé, a szállodában pedig párnacsokiként édesítjük meg a szobák elfoglalását. De miért éppen erre a csokira esett a választásunk? 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.

A csomagolás Pantone színszáma a Gerlóczy logóéval azonos. Nem kell marokra fogni. Egyszerre ketten is tudják enni. Jobb mint az altató. Mindenkinek jut belôle. Elfelejtettem. Olvad. Ha nagyon olvad nem folyik ki. A kakaót is ebbôl fôzzük. Francia. Mind a két fele egyforma ízû. A szögletes már unalmas volt. 64% a kakaótartalma. Nem nekem kell csinálni. Nem gurul le a párnáról. Kiegyensúlyozott az íze. Érzéki. Jó a dizájn. Nem robban fel magától. Az élvezetért.

MINT HAL A VÍZBEN

ZSEBBRINGA

NÔK LAPJA A GERLÓCZYBAN Hosszú Katinka világbajnok úszónônk nászútjáról érkezett a Gerlóczyba a Nôk Lapja címlap fotózására. Pontosabban a Komjádi uszodából, a reggeli edzésrôl. Katinka mosolygós, közvetlen, csak úgy, mint férje és egyben edzôje, Shane Tusup. Megtudtuk, hogy a fotózás után az úszónô szülôvárosa, Baja felé vette az irányt.

p fotó: Nôk Lapja - Csibi Szilvia

Béreld ki, tekerd meg, hajtogasd össze és közben élvezd a városnézést a nyeregbôl! Ettôl a bringától egy pillanatra sem kell megválnod, bárhová beviheted magaddal. A Bike Bro praktikus és stílusos bringáit mostantól nálunk is kibérelheted. Jelezd a recepción, hogy mikorra szeretnél egy biciklit, és a Bike Bro-s fiúk idehozzák neked! ÁRAK: Fél nap (6 óra): 3000 HUF Egy nap (21 óra): 4500 HUF 2 nap: 7000 HUF 3 nap: 9000 HUF


Történeteka bárszekrénybol ˝ DELAMAIN–EGY RÉGI NÉV A KONYAK VILÁGÁBÓL A FRANCIA ITALKULTÚRA ÉS KÜLÖNÖSKÉPPEN A KONYAK TÖBB SZÁZ ÉVRE VISSZAMENÔ TÖRTÉNETEIÉRT IS MIND A MAI NAPIG MEGKÜLÖNBÖZTETETT FIGYELMET ÉRDEMEL. ENNEK AZ EGÉSZ VILÁGON EGYEDÜLÁLLÓ HAGYOMÁNYNAK ÉKES PÉLDÁJA A DELAMAIN KONYAKHÁZ. A Delamain család egyik ága még a 17. század elején - protestáns lévén - telepedett meg Írországban. Leszármazottjuk, James Delamain egészen fiatalon, mindössze 21 évesen visszatérve, 1762-ben társult apósa, Isaac Ranson kereskedô cégéhez. A Jarnac városában székelô társaság a konyakgyártás kezdetéig visszavezethetô gyökerekkel rendelkezett, és 1725 óta szállított konyakot Írországba és Hollandiába. Ebbôl a cégbôl nôtt ki késôbb a Delamain (és akkor még Roullet) konyakház 1824-ben. A Delamain család köreibôl nem különben humanisták, tudósok, költôk kerültek ki, valamint Robert Delamain író és híres ornitológus is, akinek “A Cognac története” címû könyve (1935) ma is fontos hivatkozási pont a szakiskolákban és a konyakrajongók körében. A Charente-folyó mentén található, ezért ideális páratartalommal bíró 17. századi Delamain pincékben több ezer hordó és üveggallon pihen, amelyek közül nem kevés a 19. századból való. Legöregebb demizsonjuk 1847-es párlatot tartalmaz. És ezeket nem félnek használni! Különleges konyakjaikhoz gyakran kevernek 100-150 éve lepárolt italokat is (figyelem a konyak csak a hordóban érik, palackozás után, vagy ha áttöltik üveggallonba már nem). Mindenesetre a Delamain legfiatalabb itala a Pale&Dry is minimum 25 évig érlelt konyakokból van megalkotva. És ezekhez a fiatalabbnak számító kiadásaikhoz is kevernek a palackozás elôtt egészen idôs (a párolgás miatt akár már csak 15%-os) konyakokat is, ezáltal alakítva ki a kívánt karaktert és a végsô alkoholfokot. Kizárólag a legjobb minôséget adó régióként számon tartott Grande Champagne-ból szerzik be konyakjaikat, és még ezekre sem kötnek elôre szerzôdést: ezt minden évben csak a kóstolást követôen teszik meg. A több évtizedes tapasztalataiknak és kapcsolataiknak köszönhetôen párját ritkító vintage sorozattal rendelkeznek, amelyek - az állandó kiadások konstans minôségével szemben - mind egyedi karakterrel bírnak. Magyarországon szinte elképzelhetetlen az a fajta folytonosság, amelyet a Delamain konyakház fel tud mutatni, ugyanakkor (kis hazánkra gondolva) egy-egy történetet elkezdeni sohasem késô. www.whiskynet.hu

PRÓBÁ

LD KI

MOST!

A GERLÓCZYBA PONTOSAN ÉRKEZIK A BEAUJOLAIS! “LE BEAUJOLAIS NOUVEAU EST ARRIVÉ!” Kortyolj a városban elôször idei francia újbort, hozzá autentikus Beaujolais menüvel! IDÔPONT: 2013. november 21., 19 óra --- HELYSZÍN: Gerlóczy Kávéház (terasz) Foglalaj asztalt ingyenes számunkon! 06 80 102 600 VOILA - Beaujolais Menü: Serrano sonka frissen szeletelve, Házi pástétom, Ecetes Cornichon, helyben sült kenyér és egy pohár Louis Jadot Beaujolais Villages Primeur 2013 A menü ára: 3800 Ft/fô részére --- november végéig kapható a Gerlóczyban! A hagyomány szerint minden év novemberének harmadik csütörtökjén egy órával éjfél után több millió palack Beaujolais Novueau (francia újbor) kezdi meg útját a kis franciaországi falvakból Párizs felé, hogy aztán tovább vihessék Ôket a világ minden tájára. Ünnepélyesen kikiáltják, hogy megérkezett a Beaujolais (“Le Beaujolais Nouveau est arrivé!”), és ezzel kezdetét veszi a borvilág leghajmeresztôbb vesszôfutása, melynek végén 65 millió palack újbor kerül a világ minden pontján a borospoharakba, borkereskedésekbe. A világméretû versenyben az éttermek mindent megtesznek, hogy náluk lehessen elôször inni az év Beaujolais-jából. Volt már rá példa, hogy motorbiciklin, léghajón, magánrepülôn,vagy éppen riksán érkezett célba a Beaujolais.


GERLÓCZY:Kávéházszobákkal Sok érdekes ember száll meg a Gerlóczyban a világ minden tájáról. Vajon kik ôk? Minden lapszámban bemutatunk közülük egyet.

„EGYÉJSZAKÁS KALAND” UTÁN NÁSZÉJSZAKA A GERLÓCZYBAN... DERÛSEK, SZÉPEK, CSILLOG A SZEMÜK, SZERETIK EGYMÁST ÉS BOLDOGOK. EZÚTTAL FRISS HÁZASOKAT, PUSKÁS BEÁT ÉS OPITZ TOMAST KÉRDEZTÜK. Hogy hol töltsük a nászéjszakát nem könnyû eldönteni, hiszen optimális esetben csak egy van belôle. Miért a Gerlóczy erkélyes szobájára esett a választásotok? Bea: Több szálon kötôdünk a Gerlóczy kávéházhoz, nekem például mindig a párizsi diákéveimet juttatja eszembe francia bájával, hangulatával. A számos itt töltött alkalom közül mégis a legemlékezetesebb és legkedvesebb, amikor szerelmünk féléves fordulóját ünnepeltük. Az “egyéjszakás kaland” nevû játékotok zajlott, mi voltunk aznap este a szerencsések, akiket itt érhetett a reggel. Csodálatos éjszaka volt, az oroszlánlábas kád rabul ejtett, na meg persze a szerelem. Tomas: Természetesen a nászéjszakát eltölteni egy ilyen mesés helyen feledhetetlen, (na de hol nem az). Viszont az esküvô másik meghatározó részébôl, a menyasszony készülôdésébôl a vôlegény kimarad, de a fényképeken megörökített pillanatok megmaradnak. Ezért igazán fontos a szép és különleges helyszín, aminek ráadásul passzolnia kell az esküvô hangulatához. (Ugyanis mi egy francia hangulatú piknik esküvôt álmodtunk meg.) Aludtatok már máskor is a saját városotokban szállodában? Milyen érzés turistaként ébredni Budapesten? Bea: Igen. Az elsô évfordulónkat Budapest másik varázslatos szállodájában töltöttük, (ami szintén meglepetés volt, legalábbis nekem). Mámorító érzés volt felébredni és a világ egyik legszebb panorámájában gyönyörködni. Az esküvônk napja volt életem legszebb napja, amit a nyugodt, meghitt készülôdés alapozott meg. Tomas: Az egyéjszakás kalandunk estéje februárra esett, akkor nem az erkélyes szobában aludtunk, de azóta kacérkodtunk a gondolattal, hogy jó lenne ide visszatérni és ott reggelizni lustán, a nagy fa árnyékában. Ha jól tudjuk az esküvô után rögtön nászútra indultatok. Merre jártatok? Bea: Egy hosszú pihenésre mentünk a Balaton partjára a szeretteinkkel, napokig csak az esküvôrôl beszélgettünk. Kár lett volna ezt kihagyni, na de azért ez nem egy klasszikus nászút, mi azt egy kicsit elôre hoztuk. Tomas: (Mivel az eddigi közös életünkben a február is egy maghatározó hónap,) A polgári esküvônket szûk családi körben és a legnyagobb titokban tartottuk Valentin napján, utána utaztunk el, és élveztük a csodálatos Costa Rica-i Peninsula Papagayo trópusi lombhullató erdô szépségét, az óceán erejét. Ti mit látnátok szívesen a Kamermayer téren? Bea: Engem leginkább a térre vezetô utca jelenlegi állapota hangol le. Az üresen álló üzlethelységeket kellene megtölteni egyedi, különleges tervezôk munkáival, hiszen számos fiatal, tehetséges magyar ékszertervezô van, akik nehezen érvényesülnek. Tomas: Igen, ez egy nagyon jó példa, hiszen szívügyünk a kortárs ékszertervezés. Az eljegyzési- és a jegygyûrûnket is egy-egy hazai tervezôvel készítettük, de azért szívesen látnék több kerékpárt, babakocsit, rollert, görkorit is a téren. Mit ajánlanátok a barátaitoknak, mit próbáljanak ki a kávéházban? Bea: Egy kényelmes reggelihez, vagy egy gyors üzleti ebédhez is tökéletes választás a G.K., mi mégis vacsorázni járunk ide legszívesebben. Szeretjük az éjszakába húzódó romantikus vacsorákat, baráti összejöveteleket, akkor pedig semmiképpen sem hiányozhat a desszert. Az aktuális kedvenc a szedres óriás macaron, amit az esküvônk elôtti napok egyikén kóstoltunk elôször. Azóta már többször teszteltük, és mindig tökéletes! Tomas: Mivel Venezuelában születtem, nagyon szeretem a halakat és mindent, ami a tenger gyümölcse. Nagyon tudom ajánlani a halas ételeket, valamint az osztriga szezont. Mit üzentek azoknak a pároknak, akik még nem házasok? Bea: Ez egy nagyon tiszta érzés, vagyis szerintem akkor jó egy esküvô, egy házasság, ha ezt érzi az ember, hogy ez nem csak egy döntés volt, hanem sokkal több annál. Tomas: Hinni kell a boldogságban, és Rád talál.

A szobák ára: Korlátlan minibár fogyasztással, ingyenes wifivel két fô részére 95 euro /éjszaka + 12 euro/fô/reggeli vagy válassza tetôtéri szobáinkat: 80 euro /éjszaka + 12 euro/fô/reggeli Gerlóczy Rooms de Lux, a Gerlóczy Kávéház felett: 1052 Budapest, Gerlóczy u. 1.

IMPRESSZUM: Munkatársak: Bruckner Regina, Szegô Eszter, T. Nagy Tamás, Benyó Rita, Juhász Béla Design/fotó: Flanek Péter Nyomda: Intruder --- e-mail: marketing@gerloczy.hu Kiadja: Gerlóczy Kávéház Kft., 1052 Budapest, Gerlóczy utca 1. --- Nyitva tartás: H-V 7- 23 óráig

JÖN A KÜLFÖ LDI ÜZLET I PART NERE? Altass a a Ge Szoba rlóczyban fo 06 80 glalás a 102 6 00-a zöld s zámon s .

Fotó: Csillag Pál, Flanek Péter


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.