Gerlóczy újság TÉL vol 17.

Page 1

A GERLÓCZY KÁVÉHÁZ LAPJA

KÁVÉHÁZI TAMAGOCSI – DECEMBERI GYEREKPROGRAMOK REGGELIHEZ FOLYÉKONY LUXUS - KAMERMAYER HÁROMSZÖG (FOLYT.


T.NAGY TAMÁS ---->

KÁVÉHÁZI TAMAGOCSI BUDAPESTEN A TAMAGOCSI ISMÉT RENESZÁNSZÁT ÉLI, AMIT AZ IGAZIHOZ HASONLÓAN ETETNI, ITATNI ÉS GONDOZNI KELL, HOGY ÉLETBEN MARADJON. KÁVÉHÁZAK, KÁVÉZÓK, VENDÉGLÔK ADJÁK MINDENNEK KERETÉT, BENNE A VENDÉGGEL AKIT FEL KELLENE NEVELNI. Ha valaki nem emlékezne rá: a tamagocsi egy kulcskarikára fûzhetô mûanyag videojáték volt/lesz, amivel virtuális lényt lehetett nevelni, ami a legváratlanabb idôpontokban csipogással jelezte, hogy enne, inna, kakilna vagy aludna. Ilyenkor néhány gombnyomással egy ideig elnémíthattuk, majd minden kezdôdött elölrôl, és az egész addig tartott, amíg a kicsike éhen nem halt, vagy a felhasználó falhoz nem vágta. Reménykedjünk, hogy falhoz nem vágnak majd senkit a kávéházakban, bár a falhoz állítás, egyre gyakoribb népi játék az asztalok mellett. Az internet elterjedése óta nem csak a gyerekek, az adóellenôrök is ethernet kábellel születnek. Nincs ezzel semmi baj. Megszoktuk már, nem csak a tamagocsi, a pénztárgép is szokott csipogni. Az élet bebizonyította, az adóellenôrökkel virtuális köldökzsinórral is lehet együtt élni. A kollégák között az a hír járja, hogy jó vendégek az adóellenôrök. Stílusuk van. Bélszint, kacsamájat és homárt esznek. Messzirôl járnak hozzánk a dolgukat végezni és akár csak egy lakodalom után, csomagoltatni is szoktak. A kifinomult ízlést az fizeti, aki a másik asztalnál ül és elôtte a fôzeléket ette. A karrierválasztás a továbbélésünk tekintetében marad a mi felelôsségünk és ha nem szeretnénk Dunaszekcsôn, a világ elsô urnás tamagocsi temetôjében végezni akkor etetni, itatni és gondozni fogjuk a kedves vendégeket. A Karácsonyt leginkább a gyerekek várják, de Önök felé is van egy kiváló hírünk. A kilencvenes évek legendás virtuális házi állatkája a tamagocsi visszatér a boltokba. Ennél még jobb hír: maradunk mi is, hogy etessük, itassuk és gondozzuk Önöket és kizárt, hogy ez utóbbi csak virtuális lenne. Pontokat sem kell majd gyûjteni és a hátszín sem lesz mutáns.

Illusztráció: Flanek Péter

A kínálat egy kicsit a régi, meg aztán lesz benne új is. Néhány dolgot jegelünk, hogy mást helyette felforrósítsunk. Készülünk a karácsonyra, étellel, itallal, programmal. Megteszünk mindent, mint azt az új tamagocsi verzió is ígéri, még több közösségi érzést csempészünk a játékba. Mosolyogni fogunk, nehogy becsipogjon a kütyü.


? GERLÓCZYVendégválasz TÖRZSVENDÉGEINKET KÉRDEZTÜK, ÉS KÉRDEZÜNK KÖZÜLÜK HÁRMAT MINDEN LAPSZÁMBAN. HÁTHA KÖZELEBB JUTUNK ANNAK A TITOKNAK A MEGFEJTÉSÉHEZ, HOGY MILYEN EGY GERLÓCZYS VENDÉG.

ORAVECZ JULI

HEGEDÛS ISTVÁN

HAJGATÓ SÁRA

1. - Mivel töltôdsz télen?

Többnapos erdôjárással.

2. - Mi az, amit 2014-ben megvalósítottál és örülsz neki?

A Nyitva! fesztivál, melynek a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) munkatársaként szervezôje voltam. Szeptemberben egy hónapra régóta üres üzletekbe költöztek új budapesti kezdeményezések. Fantasztikus volt részt venni ebben az urbánus kísérletben, látni, ahogy egy ötlet mûködésbe lép, összehoz embereket és új színterek jönnek létre a városban.

1. Remélem, lesz hó: feldobja a hangulatomat. Tavaly nem volt, de amikor két éve Mustárral, a kutyánkkal hazajöttünk Brüsszelbôl, még a belvárosban is tudott a hóban hemperegni. A karácsonyt még kint töltjük, de aztán felmennénk a gyerekekkel és vele a Normafához rohangálni.

1. Erdei túrákkal, hosszú sétákkal, egész évben imádom járni a természetet! Ez persze szakmai ártalom is, az év minden hónapjában találok az erdôkön-mezôkön, útszéleken mindenféle festôalapanyagokat, persze csak fenntarthatóan gyûjtöm ezeket. A nyáron gyûjtött gyógynövényeimbôl rengeteg tea fogy el az ôszi-téli hónapokban, és a plédekbe burkolózó, könyvolvasós hétvégéknél is kevés jobbat tudok elképzelni.

3. - Ha rád szakadna egy szabadnap Budapesten, mivel töltenéd?

4. - Mi az, ami a legjobban felbosszant?

5. - Mit látnál szívesen a Kamermayer téren?

6. - Mivel foglalkozol/ min dolgozol épp?

Egy margitszigeti úszással kezdeném, budai kalandozással folytatnám és egy hamisítatlanul pesti esttel zárnám.

Mostanában a felszínesség és az érdektelenség: ha legyintünk a dolgokra, amik nem jók körülöttünk, ha elhárítjuk a cselekvést, alibiket gyártunk, vaknak tettetjük magunkat - sokat tapasztalok belôle itthon, de szerencsére bôven van ellenpélda is.

Embereket, akik használják a teret, akiket megihlet a tér fantasztikus hangulata, egyénként hozzáadnak valamit és ez közösséggé fûzi ôket. Csereberepiacon, utcabútor építésen, közös fôzésen én is garantáltan ott lennék.

A Kultúrgorillával a bécsi Design Héten bemutatott projektünk hazahozásán, adaptálásán, a KÉK-kel pedig a Lakatlan új projektjein dolgozunk.

2. Hát, nehéz kérdés. Jó kis konferenciát szerveztünk itthon az európai parlamenti választásokról tavasszal. A Magyarországi Európa Társaság elnökeként írtam néhány elemzést, tartottam elôadásokat és sokat nyilatkoztam. A legfrissebb és nagyszerû élményem az október 28-i tüntetés volt az internetadó ellen. De ne politizáljunk, ugye? 3. Valószínûleg akkor is a laptop elôtt ülnék, hiszen szabadúszóként nincs szabadnapom. Ha mégis, és itthon lenne a család, akkor vízibuszoznánk egyet a Dunán. Persze Mustárt elvinnénk a Tabánba sétálni, ott a törzshelye. Ha meg sikerülne összeszednem magam és néhány barátot, akkor este irány a bulinegyed. Most, hogy egy ideje tilos dohányozni bent, végre élvezhetném az éjszakát, de már nem bírom úgy, mint régen ... 4. Akkor most mégis politizáljunk?... Maradjunk hétköznapi szinten: amikor beszólnak Mustárnak, hogy miért pisil ide vagy oda, elôjön belôlem a hivatásos vitatkozó és közlöm az illetôvel, hogy azért, mert szobatiszta. De ez azért általában viszonylag alacsony színvonalú csata, bár kellôen idegesítô. Rengeteg kutyabarát étterem, kajálda van, ezért nem tetszik az az érvelés sem, hogy mi szeretjük az állatokat, de hát nem engedi a Köjál, vagy hogy hívják. Ja, és szerencsére ma már nem csodálkoznak azon, ha megkérdezem, ugye nincs mazsola a túrós palacsintában. Azokat a helyeket szeretem igazán, ahol az a válasz, hogy miért tennénk tönkre vele a finom palacsintát. 5. Jó lenne egy földalatti parkoló. Akkor sétálóutcákat lehetne csinálni a környéken. Odalent pedig lenne még több szint: el tudnám képzelni, hogy a Ferenciek terétôl a Deák térig húzódna alattunk egy láthatatlan város. 6. Csak a szokásos: pályázatot kell készítenem a következô konferenciánkhoz és külföldi támogatást szerezni hozzá. Brüsszel és Budapest, vagyis a kétlaki életmódom mellett idén még két másik fôvárosba, Prágába és Berlinbe utazom, és még fel kell készülnöm az elôadásomra.

2. Megnyitott az elsô stúdió-mûhelyünk, Nánai Bori barátnômmel, ami egyben egy közösségi alkotótér is. Mindenféle textiles kiállításokat, workshopokat tartunk, amellett, hogy itt alkotok, és bemutatóterem gyanánt is szolgál a BOTANIKA elnevezésû márkámnak a CikkCakk Stúdió. 3. Egy lusta reggeli után elmennék virágot venni a piacra, például szombat délelôttönként a Hunyadi téri piac elôtt sok termelôi standon kapni vágott kerti virágokat, aztán séta a Városligetben, ráérôsen fôznék egy finomat, mondjuk egy jó kókusztejes-csípôs thai levest, aztán a nemrégiben egy lomtalanításon talált kis kézi szövôkeretemen szônék egy újabb kis faliképet. 4. Az igazságtalanság. Napi apró-cseprô bosszúságok szintjén pedig a sorban állás a postán  5. Nagyon tetszenek az ún. urban gardening kezdeményezések, melyek során belvárosi icipici helyekre, kapualjakba, padkákra, járdaszigetekre is mini-kertek települnek, ilyesmi tetszene a téren, padokkal, pihenô alkalmatosságokkal. 6. A karácsonyi idôszakra rengeteg indigóval festett tárgyat készítek, és tervezem a BOTANIKA ruhakollekciót, amit jövô tavasszal szeretnék bemutatni. www.facebook.com/hellobotanika


DOLGOZÓINK KETTÔS ÉLETE /// 4. RÉSZ >> VADÁSZINÉ MOLNÁR KITTI Meggyôzött minket, hogy az éjszakai recepciós munkához nem kell feltétlenül férfinak születni.

>> AKAY ZSÓFI - a kávéház mindig mosolygós háziasszonya

A hófödte csúcsok meghódítása közben

>> NAGY ROLAND - a recepción

Billiárd fél tízkor ...

Kutyázás közben ...

TÖLTSÜK EGYÜTT! Tudjátok már, hogy hol tartjátok az ünnepi vacsorát?A Gerlóczyban? Nagyszerû ötlet! Foglaljatok most: toltsukegyutt@gerloczy.hu ---------- Várunk benneteket szeretettel!!


GERLÓCZYAjánló: MI VAN A CSOKOLÁDÉ ALATT? Elsôre talán desszertnek néznénk, ám az amarettós majanri csokoládé felszín alatt libamáj paté lapul. Hozzá frissen sült házi brióst adunk. Ez a bisztró fogás akkora sikert aratott, hogy közkívánatra marad a kínálatunkon az ünnepek végéig. Igazi ünnepi fogás, ha a Gerlóczyban jártok kóstoljátok meg.

GYEREKPROGRAMOK A SZÍNTÉRBEN, REGGELI A KÁVÉHÁZBAN Decemberben nem kell feltétlenül megôrülni. Íme egy tipp, hogy ne csak Ti, hanem a gyerekek is jól érezzék magukat. Hozzátok el a gyerkôcöket a Színtér csodás alkotó foglalkozásaira a szomszédba, és közben vásároljatok karácsonyi ajándékokat a környéken, vagy reggelizzetek egy nagyot a Gerlóczyban. DEC. 7. (VASÁRNAP) 11.OO - ADVENTI HÉTVÉGE - MESE KAKAÓVAL A gyerekek meseolvasós foglalkozással összekapcsolt különleges valódi csokiból készült kakaó kóstolásban vehetnek részt. A foglalkozás árában benne foglaltatik 1 bögre kakaó. Foglalkozás vezetôk: Élô Fruzsina, meseterapeuta, Varga Marianna, az OfficeKávé tulajdonosa. DEC. 13. (SZOMBAT) 11.OO - MESE VARRÁS Az óvodás és kisiskolás gyerekek játékos jóga és kreatív alkotás során megtudhatják, hogyan adta vissza a szivárvány színét Elmar, a tarka kockás elefánt. Foglalkozás vezetôk: Liszkay Vera, múzeumpedagógus és Tihanyi Lilla, jógaoktató, múzeumpedagógus DEC. 20. (SZOMBAT) 11.OO - NAGY KARÁCSONYFADÍSZÍTÉS A KreARTON karton karácsonyfájából készítünk egyedi karácsonyfákat, amit mindenki hazavihet és kedve szerint felállíthat otthon, vagy ajándékba odaadhatja a nagyinak. Foglalkozás vezetô: Vimola Dóra, a KraARTON tulajdonosa A programokra bejelentkezés szükséges: szinterprojekt@gmail.com

DRAGOMÁNIA Nyolc éven át vártunk Emmára. Ennyi idô telt el mióta Dragomán György megírta a több mint harminc nyelvre lefordított fehér királyt. Lehet –e a nagysikerû mû után új könyvet írni? Dragomán válasza, hogy igen. Míg az elôzô könyv a diktatúra könyve volt, ez a mostani már a rendszerváltásé. A mesélô fôhôs itt is gyerek, ezúttal a tizenhárom éves, kiskamasz Emma beszéli el az erdélyi kisváros közvetlenül a rendszerváltás utáni világát. Emma egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, váratlanul felbukkanó boszorkányos nagymamája magához veszi. A cselekmény gazdag szövésû, gyász, mágia, barátság, magány, elsô szerelem. A fô csapás azonban a történések mögött a kísértô múlt, a titkok bogozása. A nyelve sûrû de egyszerû, együltô helyben olvasásra nem ajánlott, inkább lassabb ízlelgetésre, jó kávé mellé.


TONKABABOS CSOKOLÁDÉ TARTE Halálosan finom, finoman nem halálos

A tonkabab egy olyan fûszer, amelynek borzasztó a PR-ja, az íze viszont fenomenális. Az USÁ-ban be van tiltva, az Eu-ban is szigorúan szabályozzák a használatát: 5mg tonkababot szabad 1kg termékben felhasználni. A benne található kumarin mérgezô, de ezt alkoholos (rum) áztatás során kioldják belôle, majd újra megszárítják a babokat – ez az anyag a fahéjban és a levendulában is megtalálható. Legjobb barátja a csokoládé, leginkább együtt találkozhattok velük. És az illata! Mandula, vanília, fahéj, ánizs keveredik, és nagyon intenzív.


A Kamermayer Egyesület oldala

FOLYTATÁS A Kamermayer Egyesület 2006-ban jött létre, célja a Kamermayer tér megújításának segítése. Az Egyesület egyik fô támogatója a Gerlóczy Kávéház.

HALLOTTAD? Hurrá! 2015 –ben az V. kerületi Önkormányzat megújítja a Kamermayer teret!

MIT SZERETNÉNK? Jó városi teret! bicikli tároló

több zöld felület padok

ivókút

TÁMOGASD! A Kamermayer Egyesület eddig több mint 500 támogató aláírást gyûjtött össze.

Ennek a kicsi, de annál fantasztikusabb adottságú belvárosi térnek a hozzá méltó megújítását A tér egy részén már megvalósított, szép mészkô burkolat megtartásával és ennek a felületnek a növelésével.

IRODA Januárban nyit a Kamermayer Projekt Iroda (a tér közvetlen szomszédságában, a Vitkovits Mihály utca 3-5 ben),

ahol a felújítással, a tér történetével kapcsolatban adunk részletes tájékoztatást –a Belváros Lipótvárosi Önkormányzat által nyújtott információk alapján. Klubhelyiségként is mûködik majd az iroda, ahol lesznek beszélgetések, programok, másik legfontosabb feladata lesz a tájékoztatás és programok szervezése mellett a pontos igényfelmérés, a helyi lakosság megismerése. A kutatást önkéntesek végzik majd, és annak eredményeit az Egyesület az V. kerületi önkormányzatnak átadja szabad felhasználásra.

Kövesd Te is az Egyesület Facebook oldalát, hogy ne maradj le a friss hírekrôl!


FOLYÉKONY LUXUS CALVADOS SELECTION CRISTIAN DROUIN

ARMAGNAC CASTAREDE 1974

Japán whiskey, francia forrócsokoládé, teabonbon a kínai Yunnan régióból, angol gin, díjnyertes magyar ágyas pálinka –Felkészültünk a télre. Farkasordító telet jósolnak idénre, de mit nekünk a hideg, a Gerlóczyban átmelegszik a testünk és a lelkünk!

60° KAJSZI PÁLINKA MÉLYVÍZ

BAS ARMAGNAC

CALVADOS PAYS D’ AUGE

VESPER X.O COGNAC

CRISTIAN DROUIN

DELAMAIN

JAPÁN WHISKY YOICHI

LEVENDULA SZÖRP

SMOOTHIE

SMOOTHIE

FRISECCO

ROSECCO

GIN

TAMÁS PINCE - CSOPAK

MÁLNA/MANGÓ

MARACUJA/ZÖLDALMA

BUJDOSÓ

BUJDOSÓ

HENDRICK’S

FORRÓ CSOKOLÁDÉ

TEA BONBON

VALHRONA

YEMAYA

ÁGYAS GYÜMÖLCS PÁLINKA BRILL


GERLÓCZY TEADÉLUTÁN 4-6 Délután 4 és 6 óra között kóstold meg bármelyik finom desszertünket + egy csésze igazi Yemaya teát vagy Kimbo kávét. --- 1500 Ft-ért

BELVÁROSI CSIKK SIKK A Gerlóczy is csatlakozott a Belváros Lipótváros remek zöld kezdeményezéséhez, a Csikkbrigád projekthez. A Terra Cycle -el közösen életre hívott programhoz csatlakozó vendéglátó helyek szelektíven gyûjtik a cigaretta csikkeket. A megtelt gyûjtôedényeket pedig ingyenes futárszolgálat viszi el újrahasznosításra. Így az eldobott csikkek mûanyag raklapként kelhetnek új életre. Örömmel csatlakoztunk, még sok hasonló projektet Budapestnek!

JÖJJENEK A DÍSZEK! IDÉN IS ÁLLÍTUNK KARÁCSONYFÁT A KAMERMAYER TÉREN, AMIT KÖZÖSEN SZERETNÉNK FELDÍSZÍTENI. Várunk Téged is szeretettel a fadíszítésre! Csak annyit kérünk, hogy hozz magaddal egy díszt, amelyrôl Te jutsz majd az eszünkbe, vagy nekünk készítetted! Lesz forralt bor, mézeskalács, jókedv. IDÔPONT: december 9. (kedd) este 7 órától HELYSZÍN: Gerlóczy Kávéház, téli terasz

KIS BOLYGÓK A FEDÉLZETEN: PETITE PLANET KOKEDEMA-K A GERLÓCZYBAN Hideg Gergely szociológus gondolt egyet és a hobbijából vállalkozást teremtett. Japánból eredô kokedamákat kezdett készíteni már nem csak saját örömére. A Gerlóczy 19 szobáját is ô látta el mohagömbben élô növényekkel - kokedamákkal. Minden szobát egyesével vizsgált meg Gergô, és az ottani fényviszonyok figyelembe vételével választott a környezethez legjobban illô növényt. A szobákban aztán olyan jól mutattak a kokedamák, hogy a kávéházba is kértünk párat. Gerlóczy Petite Planet Kokedama, Kokedama Gerlóczy!


HOSSZÚLÉPÉS Hosszúlépés sétajegy váltóhely lett a recepciónk. Ajándékozz városélményt karácsonyra! A “Talpig feketébe” kávéház járó túrájuk a Gerlóczyban végzôdik. www.hosszulepes.org

GIFT CARD Karácsony? Születésnap? Ajándékozzon Gerlóczy Gift Cardot! Ez a stílusosan elegáns kis kártya úgy mûködik, mint egy feltöltô kártya. Ön megvásárolja a kívánt összeggel feltöltve - barátai pedig a kártyával fizetnek a kávéházban.

VALAMI VAN A LEVESBEN... Kötter Tamás hetente legalább háromszor nálunk ebédel. És már a második könyve jelenik meg...

A keret ráadásul egy éven át felhasználható.

ERNYÔT A KALAPSZALONBÓL Hamarosan megújulnak a Gerlóczy lámpaernyôi. Nem is akárhogyan, Erdei Ildi (MASAMOD) kalapkészítô veszi kezelésbe ôket, mégpedig a házban és a kínálatban fellelhetô motívumok, elemek felhasználásával. Már alig várjuk a végeredményt!

www.masamod.com

BITTÓ ZSÓFI - Túravezetô ---->

BUDAPEST TITKAI V. CSOKOLÁDÉVÁROS Budapest fesztivál repertoárja nem régen csokoládé fesztivállal is bôvült. Idôben visszarepülve a Monarchiába, jó pár cukrászda, cukorkabolt, fûszer- és szatócsbolt, és csokoládéüzem szolgálta ki az édesszájú közönséget. A legenda szerint Erzsébet királynô udvarhölgye rendszeresen küldött a mai Ruszwurm cukrászda helyén 1827-tôl mûködô cukrászatból mentolos cukorkát a királynô kérésére. Ha ellátogatunk a Szentkirályi utcába egy modern irodaház homlokzatán (8-as szám) még láthatóak a betûk „Stühmer Frigyes Rt”, itt volt ugyanis az egyik legnagyobb és leghíresebb csokoládégyárunk. (A család pedig a mellette levô 10. szám alatti gyönyörû palotában lakott.) A hamburgi cukrászmester egy magyar cukorkakészítô üzemet vett át és tett pár éven belül sikeressé, el is nyerte az aranyérmet az 1897-es Országos Kiállításon. Halála után elôször veje, majd fia vette át az üzemet és fejlesztette tovább. Olyan sikeresek voltak nemzetközi szinten is, hogy a 63 magyarországi bolt mellett még Párizsban is nyitott egy üzlet- a boltoknak egységes volt a kinézetük, sôt a csomagolópapírokat is iparmûvészek tervezték. Bár a világháború után elveszette a nevét és Budapest Csokoládégyárként mûködött, ma már újra találkozhatunk a Stühmer névvel. Rengeteg márka kapcsolódik ehhez a gyárhoz: Aranydesszert, Melódia, Szászorszép, Zizi, Ropp és a legismertebb: a Tibi, amit az alapító unokájáról neveztek el.

«

«

karácsonyi Stühmer csomagolópapír design: Lukács Kató, 1935 körül Kodok gyûjtemény

Stühmer TIBI csokoládé plakátja design: E. Kiss, 1942 Kodok gyûjtemény

Ha még több, hasonló történetet szeretne hallani, jöjjön el a “Fabulous Budapest” túráira! Érdeklôdjön a recepción!


Történeteka bárszekrénybol ˝ HA TÉL, AKKOR FÜSTÖS WHISKY A TÉL BEKÖSZÖNTE JÓ APROPÓT SZOLGÁLTAT ARRA, HOGY NÉHÁNY SZÓT EJTSÜNK A FÜSTÖS WHISKYKRÔL. A füstös whisky megosztja az embereket. Valaki nagyon szereti, valaki ki nem állhatja, vagy legalábbis kerüli. Tévedés lenne azt hinni viszont, hogy füst és füst között nincs különbség. Van például sós füst, gyógyszeres füst, kifejezetten édes füst, sôt gyümölcsös füst is. Meg van a karcosabb fajta, meg az egészen simulékony füst is. A füst tehát nem feltétlenül nyom el minden más aromát, de az viszont igaz, hogy az ilyen whiskyk esetében egy kicsit jobban kell koncentrálni, hogy minden mást is érezhessünk. De honnan is jön a tôzeg füstje? A válaszhoz egy kicsit le kell ásnunk, méghozzá Skócia földjébe. Az országban ugyanis nagyon sok a lápos, lefolyástalan terület, ahol a sok csapadék mindig nedvesen tarja a talajt. Itt, az elhalt növényi maradékokból, levegôtôl elzárt körülmények között, egy olyan, viszonylag terméketlen talajforma alakul ki, amit úgy hívunk tôzeg. A tôzeg tulajdonképpen egy nagyon fiatal szénnek tekinthetô (60% széntartalom), fûtôértéke pedig a barnaszénével összevethetô. Így alakult ki Skóciában az, hogy a tôzeget (kivágás és szárítás után) az árpamaláta szárítására kezdték használni. Ennek füstje pedig füstössé teszi a whiskyt. Sokak szerint az se mindegy, hogy honnan származik a tôzeg. Az Orkney-szigeteken lévô Highland Parknál például esküsznek, hogy a helyi tôzeg egyedi ízt szolgáltat italuknak. Mi viszont most egy másik sziget, egy igen fiatal lepárlóját ajánlanánk most. Méghozzá a Kilchoman farmlepárlót, amely 125 év után, az elsô új fôzde volt 2006-ban, a híres Islay szigetén. Nedûje pedig oly kelendô, hogy a különlegesebb kiadásaikat pillanatok alatt elkapkodják. Italukat kóstolva nem is gondolná az ember, hogy 5-6 éves párlatokról van szó, amelyekben a tôzeg füstje szépen és harmonikusan terül ki az ember nyelvén és szájpadlásán. Az egyik legtöbbet ígérô fôzdérôl van szó tehát, nem véletlenül választották meg az alapító Anthony Wills-t tavaly az év lepárlómesterévé Skóciában. A Kilchomant az ünnepi asztalra is bátran ajánljuk, például halas, füstös lazacos ételhez, de a legtöbbet talán a fô étkezés után, lassú kortyokban adja. Sláinte! (Ha többet akarsz megtudni a whisky készítésérôl és a Kilchoman lepárlóról látogass el a www.whiskynet.hu oldalra)

OSZTRIGÁZZ A GERLÓCZYBAN! Egy pohár pezsgô, egy tucat osztriga a téli teraszunkon így lehet egy hétköznapot különlegessé tenni. Vigyázat, csak amíg a készlet tart! Minden csütörtökönként friss osztriga érkezik a Gerlóczyba, egyenesen Bretaine-ból. Ha biztosra akarsz menni, telefonálj: 06 1 501 4200


GERLÓCZY:Kávéházszobákkal Sok érdekes ember száll meg a Gerlóczyban a világ minden tájáról. Vajon kik ôk? Minden lapszámban bemutatunk közülük egyet.

MICHAEL WINCOTT PROFI MERT SZERÉNY, SZERÉNY, MERT PROFI Mi volt az elsô benyomásod Budapestrôl? Egy stockholmi barátomat jöttem meglátogatni, aki most Budapesten dolgozik. Sosem voltam még itt korábban. Csak némi benyomásom volt a városról cikkekbôl, mások sztorijaiból, fotókról, ilyesmi. És mit mondanál Budapestrôl azoknak, akik semmit nem tudnak róla? Egy formálódó, izgalmas kelet-európai város gyönyörû történelmi emlékekkel, az újító ötletek és a vállalkozó kedv látható jeleivel. Ami hiányzik belôle, az például a szofisztikáltabb éjszakai élet. A romkocsmák kamaszoknak valók, akiknek a legfôbb igénye az olcsó alkohol. A dohányzás szigorú korlátozása pedig inkább emlékeztet a korábbi, még kamaszkorú Los Angelesre, mint érett európai hozzáállásra. A sztriptízbároktól távol kéne tartani a turistákat. Kapzsi maffiózók gyanús vállalkozásai mind. Fel kéne ôket számolni. Érdemes viszont idôt szánni a város igazi ékköveinek felfedezésére. Mûvészek, designerek, éttermek egész tárháza várja a látogatókat, csak megfelelô támogatás kéne nekik, hogy megismerjék ôket. És úgy vettem észre, mintha nem nyomulnának Budapesten annyira látványosan az amerikai multik, amelyek egyébként megölik a helyi jellegzetességeket, nem hagyják ôket kibontakozni. Mindent egybevéve azért kicsit túlmisztifikáltnak érzem Budapest szokványos felvezetését a rejtôzködô szépségek városaként, de apró csalódásaim ellenére nagyon kedvesnek találtam az itteni embereket. Hogyan bukkantál a Gerlóczyra? Eredetileg egy másik helyen foglaltam, tele voltak, és a Gerlóczyt ajánlották. Az itteni miliô a párizsi kávéházak hangulatát igyekszik megidézni. Az otthonodban mi vesz körül? Hát Párizs vitathatatlanul példaértékû város, de ahhoz, hogy versenyre lehessen kelni a hangulatával, nem árt az aprólékosság. A Gerlóczy tényleg felvillantja azt az eleganciát, de - csak hogy egy részletet mondjak a párnákkal például bajban voltam. Nem rajongok a szivacsokért, a gyengéim a kényelmes tollpárnák. Az otthonom, azt hiszem, lecsapódása mindannak, amit eddig láttam, és amit abból megengedhetek magamnak. Mi volt a kedvenced a menürôl? A Gerlóczyban ettem életem elsô gulyását. Emlékezetes marad. De nyilván nem csak a gulyás miatt hosszabbítottad meg másnaponként a foglalásodat... Több oka is volt, tényleg jól éreztem magam, forgatásom sincs most, nem volt mehetnékem sehova. A személyzet is nagyon jó fej volt. Más spontán akciód is volt Budapesten? Persze. A stockholmi barátom kedvesének születésnapját ünnepeltük épp egy vasárnapon a Four Seasons teraszán. Kiszúrtam, hogy nem messze parkol egy vadonatúj Rolls Royce Ghost, és diszkréten, meglepetésképpen kibéreltem magunknak egy tíz perces útra a Centrál Kávéházig. Ezen kívül kávét szolgáltál fel reggelenként a recepciósunknak. Megesik az ilyesmi, ha kedves, tisztességes emberekkel van dolgom. Következô filmed, a Knight of Cups stáblistája elég meggyôzô. Terrence Malick rendezôvel dolgoztál együtt, és olyan színészekkel, mint Christian Bale, Natalie Portman, Cate Blanchet, Antonio Banderas, vagy Ryan O’neal. Annyit lehet tudni, hogy a film egy férfi sztorija, kísértésekrôl szól, hírnévrôl és kicsapongásokról. Sajnos nem tehetem meg Terry-vel, hogy többet árulok el. Csak annyit mondhatok, hogy nagyon felszabadító és izgalmas élmény volt ezt a karaktert eljátszani.

A szobák ára: Korlátlan minibár fogyasztással, ingyenes wifivel két fô részére 95 euro /éjszaka + 12 euro/fô/reggeli vagy válassza tetôtéri szobáinkat: 80 euro /éjszaka + 12 euro/fô/reggeli Gerlóczy Rooms de Lux, a Gerlóczy Kávéház felett: 1052 Budapest, Gerlóczy u. 1.

IMPRESSZUM: Munkatársak: Bruckner Regina, Szegô Eszter, T. Nagy Tamás, Bittó Zsófi, Klementisz Réka Design: Flanek Péter Fotó: Flanek Péter, Milica Mrvic’ Nyomda: Intruder --- e-mail: marketing@gerloczy.hu Kiadja: Gerlóczy Kávéház Kft., 1052 Budapest, Gerlóczy utca 1. --- Nyitva tartás: H-V 7- 23 óráig

JÖN A

KÜLFÖ LDI BARÁT OD? Altasd a Ger Szoba lóczyban! fo 06 80 glalás a 102 6 00-a zöld s zámon s .


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.