|6|
IRODALMI LAP 2019/1
Futóhomok; Melegház
4 KATONA ÁGOTA
Javaslatok; Rajzoló
TA RTA LO M
2
NAGY MÁRTA JÚLIA
6 VÖRÖS ANNA
Vadoma végignézi, ahogy Amidit elviszik
9 JUHÁSZ MÁRIÓ
Béla útja (teknőc-ének folyamatzenére)
12 IMRE ÁBRIS
Konyhaprés
13 NAGY HAJNAL CSILLA
14
MILBACHER DÁNIEL
15
DIÓSZEGI ÉVA
16
VERÉB LÁSZLÓ
18
B. HORVÁTH LÁSZLÓ
20
SZABÓ MARCELL
Az egyik szemem kisebb
Két meztelen ember
Te pedig
Holtomiglan
F. Róbert; T. Károly
A zseb vallási karaktere
NAGY MÁRTA JÚLIA
Futóhomok
Virágzik a tök, lustán nyúlnak el a zöldségek a homokban. Felgyülemlett minden, ami nyár, de egyszer úgyis felrobban. Egyszer úgyis olyan lesz, mint az esőáztatta üveg, preparátum egy öreg vitrinben, fókuszpont nélkül elmosódik, egy plakát virít szemben, de nem lesz címlap, hol van az még, mondja, és visszakacsintgat, így igazán szép, bandzsán és hiányzó fogakkal – hullámzó homok vidékén sohasem ér utol a hajnal.
2
Melegház
Ribizlinyaklánc csörög rajtad, rád hajol a dél, könnyű, tejfehér. Kitört egy kerék, felnyögött a szekér, felfordult a földúton, égnek meredő kerekei forognak, forognak – beleszédül a napkorong. Csak itt van jó szaga a fűnek. Hajtincshez tapadt rögdarabka, fekete, benne pici, csíkos és pöttyös és cirmos bogarakkal, tűzkőhátukon visszaverődnek a sugarak; ez a meleg egy óriás karja. Csak egy fóliasátor ez az égbolt, hidd el, benne úgy teremsz meg, mint egy mutáns paradicsom vagy virgonc retek. Azt álmodod, hogy alszol a kertben, és ha felkelsz, nem vagy már gyerek.
3
4
Leszorít a víz alá, ahol nyílik a test, és zárul az elme. a medencecsontodban, elhagyatott öblökben élnek. kertedbe ültess mandulafát.
a szórt neonfényt, ami minden évszakban követ.
eszedbe jutnak a kifagyott mandulafák.
2. A varjak úgyis erősebbek. Ha feketét látsz,
el a Rákos-patak mellet vijjogó sirályokat,
1. A szürke-zöld Budapestet felejtsd el,
3. A narancság kemény levelét ne tépkedd,
2. Dél-európai népekkel közös génszekvenciáid
1. Délre költözz, a meleg maga a nyugalom.
Javaslatok
KATONA ÁGOTA
5
Rajzoló
2
1
Csigavonalak, spirálok, labirintusok. Térképbe lépni szigorúan tilos. 3 Iszamós vágyak pihennek, lámpaoltáskor élednek újra, mikor a szemről leolvad a jég.
Ezek a kertek zarándokutak1 végső helyszínei. Növényekkel teli térképhasadékok, zöld mezők a cellulóz rostjain. Jelöletlen marad az ember. 2 A szem csarnokvizét tekinthetjük halakkal teli tónak3. Földmély felé néz a pupilla. Túl az ábrázolás határain, ahová nem jut el a fény.
VÖRÖS ANNA
Vadoma végignézi, ahogy Amidit elviszik Nézte, ahogy elvitték, és nem tett semmit sem. Nem szólt, nem lépett oda, állt csöndben és tehetetlenül, és később a fejét is elfordította. Vadoma egyszerűen nézte, hogy Amidit elviszik, és kapálózik, és azt üvölti, hogy haza akar menni, haza, és az anyját akarja. A ruhája még mindig vérfoltos. A farmerja is csupa szakadás és vér. A dadusok próbálják lefogni, sietnének, a gyermekotthon kocsija már dudál az utcáról, nem érnek rá egész nap, kit érdekel, hogy rúg és harap, csak egy szaros migránsgyerek, gyere már, ilyesmiket üvölthet a török hapsi a volán mögül. De nem is, Vadoma már hallucinál, a sofőr csak unottan cigarettázik a letekert ablaknál. Amidi vergődik, mint egy elejtett állat, a fejét eltorzítja a sírás és a sérülések. Az arcáról most az aleppói hegyek jutnak eszébe. A hegyvonulatok látszanak ilyen sötétnek és ijesztőnek a türkizkék és csillámos égen, letörölhetetlennek. Amidi arcán a hegek is letörölhetetlenek, szétszabdalják az egyébként kedves gyermeki arcot, fenyegetővé teszik, mert ha ez vele megtörtént, engedték, hogy megtörténjen, akkor mindannyian egészen védtelenek vagyunk. De azokon a hegyeken csend van. Minden alkalommal, mikor egy repülő húzott el az égen, Amidi a földre vetette magát, az asztal alá kúszott, a lábait 6
összekulcsolta, és sírva ordított. Nem bírta elviselni a repülők látványát, hiába mondták, hogy nem történik semmi, nem figyelt rájuk, olyan volt, mintha egyáltalán ott sem lenne, hanem egészen máshol, tudom, mondja hangosan Vadoma, Aleppóban, én is onnét jöttem. De a kisfiú nem látja őt sem, ilyenkor a házat láthatja, a nappalit, ahol játszottak a testvérével, és az anyját, ahogy teregette a ruhákat, a matracon fekvő nagymamát a sarokban, bágyadtan őket figyelte, az apját és a nagyapját, amint cigit sodornak, és ahogy óriási robajjal száguld el felettük egy vadászgép, és a falak megremegnek, és mint a papír, hullámozni kezdenek, majd megdőlni, befelé, rájuk. Mind a négy oldalról. Az anyja, ahogy nem is ijedten, hanem meglepve, döbbenten mered rá és a tesójára, mert erre nem számítottak, a várost szétlőtték és bombázták, de őket úgysem bánthatják. És hogy mégis, mégis megtörtént. Mikor elhalad a repülő a török tábor felett, és Vadoma is csak csöndesen ül mellette, előmászik az asztal alól. Egy önkéntes nyugtatgatja. Amidi az égre néz, majd az önkéntesre. Felemeli a kezét, és a két tenyerét összeteszi. Ráhajtja a fejét, mint aki alszik. A szemét is lecsukja hozzá. A hegek mélyebbnek tűnnek a sápadt, bőgéstől piros foltos arcon. Napokat töltött a romok alatt. Néha feleszmélt, de a legtöbb időre nem emlékszik. Sokkos állapotban emelték ki a téglák alól. Azt hitték senki sem élte túl. Még hallották a család többi tagjának a hörgését, de ilyet gyakran hallani, ha az ember 7
elhalad egy-egy rom mellett. Ezekkel nincs mit tenni, kevés a mentős, sokukat mire kiásnák, már biztosan meghalna. De aztán néhány nap múlva mégis nekiálltak Amidiék házának, mert kellett a tégla egy bunkerhez. És ahogy mozgatták a téglákat, Amidi ismét magához tért, és az anyjáért kiáltott. Most önkívületben üvölt a dadusok keze közt. Nem tudja felfogni, hogy megint elviszik, ahogy a szomszédjuk Aleppóból is elvitte, átmenekítette Törökországba. Odaérnek a kocsihoz, beteszik a hátsó ülésre. Felhúzza a lábait az ülésre, összekulcsolja őket a kezével, és ringatja magát előrehátra, előre-hátra, míg végül beindítják a kocsi motorját, és elhajtanak vele az árvaházba. Vadoma még egy darabig nézi, ahogy az őrök becsukják a kétszárnyas nagy kaput, majd egy vastag lánccal körbetekerik, lakatot kattintanak rá, és a kapuzárat többször ráfordítják. Majd az egyik öngyújtót keres, rágyújtanak. Ez a délelőtt is elmúlt, gondolta Vadoma, és nézte, ahogy a két férfi unatkozva fújja ki a füstöt.
8
JUHÁSZ MÁRIÓ
Béla útja (teknőc-ének folyamatzenére) macskamancs csobban halászó égitest égi ököl béla boldog bútorhiányban egyetlen felkavaró kellék gondoltam belenyesek a petri összesébe ezzel az ollóval vágom a körmöm béla pislog - hogy ez az egy pont van ami a felszín fölé emel alatta pedig a bárcsak formalinnak mondhatnám vizes algás közeg még beleesni sem lehet a csobbanás becsapás 9
csiklandoznak jégbuborékok béla meghalna pedig kapcsolgatom neki a villanyt a merülés fénytörés a zajt is megszűri béla pislog ez pedig nem egy folyam ha poppal szórakoztat az utca sem szopóágon ül béla kövein nincs mit morzsolgatni azt mondja rápislogok a hanyagokra ha rájövök honnan jön a garnélarák hallod a máv sziréneit lélegezz béla túl sűrűn kel fel a mesterséges nap a robotkakasok moraja naponta többszöri reggelit eredményez 10
mivan béla kiesik a szemed kopog kopog az enyém is vadászni megyünk reggel a teknős és a koszos megmentlek a vadállattól megesszük azt is vidd a zászlót béla körül a gangon a demens néni lakása az asszonyverős bajszos lakása a jelölőceruzás házmester lakása a bongyor szőke lakása a gaztevő mamma lakása a szembeni senki lakása a hajnalban boney-m-et hallgatók lakása előtt vidd a zászlót béla túl a gangon vidd lentebb le a pályaudvarra vidd tovább budáról pestre pestről budára lóbáld a zászlót és vesszél bele a betonhideg éjszakába a zászlót dobd el béla és haljál bele a táncba 11
IMRE ÁBRIS
Konyhaprés
Az apa, az anya és a fiú ebédelnek. Ne piszkáld az orrod, mondja az anya, erre a fiú megmossa a kezét a levesben. Az apa ijedtében a nadrágjába vizel, ülve marad, hátha így nem tűnik fel. Pár perc múlva cseppek koppanását hallani. Csöpög a csap, az apa kimegy megszerelni. Mikor elhagyja a szobát, a hűtő végre elfoglalja méltó helyét az asztalfőn. Az anya mélyen beléje markol, megragadja a szalámi rudat, és vastag szeleteket vág belőle a fiúnak. Egyél csak, nekem nősz nagyra, szentem, mondja, majd beleszuszakolja az etetőszékbe. A hűtő feláll, megköszöni a vacsorát, tányérját a mosogatóba rakja. Az apa csavarkulccsal a kezében jön vissza, felemeli, de elfelejti, mit akart vele csinálni, keze visszahanyatlik, közben továbbra is ott sötétlik nadrágján a folt. A hűtő ajtajával hátba vágja a fiút, aki az etetőszékkel együtt feldől, magára borítja a levest. Arcán hús- és zöldségdarabok, de nem panaszkodik, nyelve hegyével próbál szájába húzni egy kis répát az orrcimpa tövéből. Az apa csavarkulcskezével megsimogatná, vékony csíkban lehorzsolja a gyerek fejbőrét, szelíden nézik egymást. Csak engem hagytak ki az egészből, mérgelődöm magamban, miközben a kiszuperált tévé dobozán állva nézem őket, és a félig behajtott ablak résén benyúlva próbálom ujjheggyel elérni a palacsintával teli tányért.
12
NAGY HAJNAL CSILLA
Az egyik szemem kisebb Értelem helyett szimmetria két egyformán kanyarodó minta egy tengely két felén. Biciklikormány felülről. Lábfejeim a hátadon. Vitrin duplán megvett könyvekkel. Aminek nincs szimmetriája annak értelme sincs. Apám egy asztalra támaszkodik ugyanolyan jegyzettömb két oldalt arcán egyenletes mosoly. Értelmezhető. Bal lábán gipsz bal karjában mankó bal combjában vérrög. Értelmezhetetlen. A zárójelentés oldja föl: obojstranná massívna embólia plúc. 13
MILBACHER DÁNIEL
Két meztelen ember
Sz. Cs.-nek Kínzó őszinteséggel bámul rám egy alvástól gyűrött fenék. Aztán durcásan vágódik be mellém az este úgy összetúrt kanapéra. Véletlenül sem egyforma bögrék ritmusban totyognak el a kerti székekig. Villanás, és valami fogyni kezd. Szótlanul ül két álmos izzás a kelő reggel kontúrján. Óvatosan moccanó orrcimpák kavarják a levegőt. Majd lassan összecsúsznak a zajos évszakok, és akkor már nem félünk egymástól. Ott. Ketten. Százféle változatban.
14
DIÓSZEGI ÉVA
Te pedig
Egy időben minden reggel pirosra festettem a postaládát, te pedig minden alkalommal visszafestetted szürkére. Sosem hagytunk nyomot magunk után: nekem piros volt a körömlakkom, te pedig kifakultál az évek során. Néma játékaink közül ez volt a legbeszédesebb.
15
VERÉB LÁSZLÓ
Holtomiglan
Már nem tehetem meg, mint régen, nem vehetem fel, ha négyszer hív zsinórban, ha cseten állatokat sorol, egyetlen, öles matricát küldök, hogy óvva leszereljem. Már nem kérhetek kalapácsot a pultnál, figyelek a vízre, bő tippet adok, és nem csak nőknek, csocsó után visszajelölők ugyan, de csak gyanús, színinövendékeket. Esténként, ha nem iszom, azt is átgondolom mit posztolok, és a másnapok tudatosabban telnek, hétvégén szeretek takarítani, miután kétszer kivertem, meglepően szorgalmas
16
lehetek. Vigyázva étkezem, szeretem a növényi rostot, zöld almát, piros gyümölcsöket éhgyomorra fogyasztok, a demens szomszéd néninek nem nyitok ajtót, kerülöm a nehézfémekkel terhelt, nagytestű pillanatokat. Ritkábban sorolom unalomig a szorongáspontokat, a tükörről letörlöm a párát, elhagyott gyerekrajzokat, összességében éjjeleim regenerálódással telnek, már a distancia pátoszát érzem, és egyre inkább a távolságot, ha exekre, tanáraimra gondolok.
17
B. HORVÁTH LÁSZLÓ
F. Róbert
A „Pesten mindenki beteg” sorozatból
keverem a lágy pinaillatú habarcsot néha támasztom a lapátot bámulva az utcát nem vagyok nagy igényű ember igazából kevéssel is boldog volnék leggyakrabban az van hogy elképzelem ahogy az üllőin sétáló gádzsik vacsorát főznek nekem aztán nekem adják a lágy habarcsillatú pinájukat
18
T. Károly
péntek esténként a kazinczyn vannak a legszebb hímringyók szombaton pedig jobban elverem magam mint a srácokat baszás közben a szíjak látnak csak igazán a szívembe minden sercenéssel újra tiszta leszek és boldog így hétfőn kiegyensúlyozottan érkezek az irodába teszem a szépet a recepciós katinak akit úgyse fogok megdugni mert csinos de úgysem ütne vissza
19
SZABÓ MARCELL
A zseb vallási karaktere (részlet) Az első anarchisták pontosan tudták ezt. Legfőbb vágyuk a kommunikáció kiterjesztése volt, a szabad áramlás, a vélemények együgyű demokráciája, mely felszántja a kifejezés termékeny hektárjait, de amit a nyelv egészen nyersen felfogott, anyagi valósága, a betűk kampói, szegecsei és sarkantyúi a maguk részéről szintén véghez visznek a lap érintetlen felszínén. A jelek érzéki csereberéje egy piaci alkudozás alakját ölti magára, de a kérdés, mellyel a középkorú férfi, kezében különféle madáreledelekkel, megszólítja a gyümölcsöspult tulajdonosát, minden titokzatosságot eltöröl, és helyére egy kivédhetetlen konstrukciót állít: Tényleg ma reggel van? A beszéd robbanás. A lehelet a teremtés pneumája, a fuvallat a hideg gerendák közé kúszik. De a forróság nem tart soká. A nyitva felejtett, vagy épp okkal kitátott száj a születőben lévő esemény tárgyi alakját rajzolja előre. Magyarázat és demonstráció, a száj nyílása az anyagnak mutat példát, ismételni kell, 20
mint egy tornagyakorlatot. A madár csőre szélesre nyílik a fészek felett. Az élelem útja a leheleté. Belézuhan, majd újra nyílik, de már nem az éhséghez van köze. Az anyag is éhes, a fasírt, a húsgombóc, a rizsfelfújt is az. Maga az explózió mindig közvetítés, mely a metafora klasszikus szerkezetét követve három ütemre bomlik. …DD D→ (I) → A AA … A kezdeti és a végső pont közötti átmenetért a robbanás felel, mely egyben az átalakulás, a bizonytalanság letéteményese is. Hiánya egy stabil struktúra fenyegetése. Mario Buda lovaskocsija, megrakva olcsó robbanó zselatinnal, puskagolyóval, szögekkel és egyéb fémtörmelékkel, szintén az értelemközelítésért felel. Rést ütni az osztályépítményen, szétverni a nehéz betonparavánt kétféle érzékelés között, mindez egy parkoló járműben teljesül be, mely krátert feszít a takarékbetétek, ernyőt a nyugdíjalapok fölé. A gerilla hadviseléssel egy időben tudatára ébredő modern szájsebészet szintúgy a nyílások, a nyitások és közvetítések finomodó tudományát szegezi szembe a nagy sebességgel ránk záruló tér jelenségeinek. De míg az előbbi esetében a javak, a vélemények, az asszonyok és szavak cseréjét a közös kormányzás valamely hiányossága akadályozza, addig az utóbbit az önmagával egyedül a húsnövések, bőrtapéták és szarugombok formájában érintkező szervezet túlműködései szakaszolják. 21
A totális nyíltság, a külvilág feltétel nélküli szemlélése a test számára éppoly elviselhetetlen, mint az immár szabad közlekedés a fajok, osztályok, nemek és életkorok között. Mégsem tartható egészen, hogy a védtelen test az ellenállást hagyja meg a szájnak, és egyetlen nyíláson keresztül szemléli magát. A test ébrenléte egyszerűen a sorompók és határvonalak kisajátítása. Nem árulást feltételez, konverziót, hitvitát, hanem egy program következetes kiterjesztését a létezés lehető legtöbb területére. A bennszoruló levegő, a megformálhatatlan szavak egyben a közlekedés próbái is. Az ajtók örök fontoskodása, hogy kikezdjék az épület mozdulatlanságát, elég meggondolni, vakon elvégezhető. Ahogy egy edény, úgy egy szoba is közlekedhet [communicante], pontosabban megszólíthat másokat, ami egy ajtó esetében mindenekelőtt a rágás ritmusára nyíló és bezáruló teret jelenti. Az ajtó záródása csukódása egy vak fej harapásai. Milyen lehet belépni a boltba, ajtó-kettényiszálta lehelettel? A lehelet csonkítása a légzés. A távoli térségek csodálatos, azonnali hozzáférhetősége a gyalázó és meggyalázott múzeum, vagy a repülőgép egészen nevetséges suhanása zárt ajtók mögött. A gégemetszett szókincsét uralják az efféle képiségre utaló megjegyzések. A legrettegettebb esemény a folyosók és teraszok, ablakok és átjárók elbarikádozása marad. A Restauráció, a Kommün fogalmai alapján egy érthetetlen 22
műtő. A közlekedő testi-pszichikai szűkület, melynek beállta nem a halálhoz, de szótlansághoz vezet. A bezáródás rettenete mondatja vele: Mi lesz ha nem lehet a csövet levezetni? Mi lesz, ha nem elég hosszú, nem elég rugalmas? Mi lesz a cső? A képzelgés demonstrációt kíván, ami minden megnyitás sajátja. Jobban mondva minden nyitás egy száj eredendőbb kitárásának megismétlése. Mutassa meg, hogyan működik! Elfelejtette volna? Téged mire ösztönöz a hínár? Megint utána az autoritáshoz intézett ijedt esdeklés következik, melyben sürgölődés bújik meg, jogos fontoskodással. A szakember metafizikai képzete, a hibátlan postás, a hozzáértő lakatos, a techné kisgazdája. A szájsebész mint vízvezeték-szerelő: Beszélni kellene a szerelővel! Nem tudja levezetni. Miközben végig elválaszthatatlan a kitárulkozással párhuzamos, sőt a kitárulkozáshoz szükséges behatolástól. A kimondhatatlan és elvezethetetlen undortól: Mindenki belém nyom mindent!
23
I M P R E S SZ U M KIADÓ, FELELŐS KIADÓ: BORDÁS MÁTÉ SZÉKHELY: 5435 MARTFŰ, MANDULA U. 56. FELELŐS SZERKESZTŐ: BORDÁS MÁTÉ SZERKESZTŐK: KOVÁCS GERGŐ, TANCSIK BRIGITTA LAPTERV: BORDÁS ORSOLYA
FACEBOOK.COM/ROSTLAP SOUNDCLOUD.COM/ROSTIRODALMILAP ROSTIRODALMI@GMAIL.COM
/100