A gamhudi koporsók és múmiadíszek by Szépművészeti Múzeum/Museum of Fine Arts Budapest

K Ó T H AY K ATA L I N A N N A

A GAMHUDI KOPORSÓK ÉS MÚMIADÍSZEK Egy egyiptomi temető leletei a Szépművészeti Múzeumban

SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM EGYIPTOMI RÉGISÉGEK

A GAMHUDI KOPORSÓK ÉS MÚMIADÍSZEK EGY EGYIPTOMI TEMETŐ LELETEI A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN

KÓTHAY KATALIN ANNA

Szépművészeti Múzeum — Egyiptomi régiségek 2.

A GAMHUDI KOPORSÓK ÉS MÚMIADÍSZEK EGY EGYIPTOMI TEMETŐ LELETEI A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN

KÓTHAY KATALIN ANNA

SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM, BUDAPEST

Olvasószerkesztő: Borus Judit, Cseh Szilvia, Radványi Orsolya, Ruttkay Helga, Vámossy Erzsébet Fotók: Galambos Éva, Mátyás Eszter, Mátyus László, Szesztay Csanád Grafikai tervezés és nyomdai előkészítés: Pressing Zsófia Nyomdai kivitelezés: PrintPix Nyomda 1032 Budapest, Bécsi út 171. www.printpix.hu Felelős kiadó: Dr. Baán László főigazgató © Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2020 Minden jog fenntartva. A címlapon: A 76. kép részlete: kartonázsgallér (ltsz. 51.2120/1), tetején a halottat védelmező, aranyozott szárnyas napkorong ábrázolásával

A kötet Acherus Grotesque és Charlie Std betűtípussal, 180 × 240 mm méretben készült. ISBN 978-615-5987-23-6

Rátonyi János Dávid (1985–2012) emlékének ajánlom

TARTALOM 9 11

A KÖZELMÚLT A GAMHUDI TEMETŐ FELFEDEZÉSE, FELTÁRÁSA ÉS A LELETEK SORSA (1907–2018)

A temető felfedezése

Előzmények: Back Fülöp egyiptomi ásatási tervei és expedíciója Sarunában

Új lelőhely: a gamhudi temető

Tervek a magyar ásatások folytatására

A gamhudi temető Back Fülöp expedíciójának távozása után

A leletek útja a világ egyiptológiai gyűjteményeibe

Leletmegosztás a kairói Egyiptomi Múzeum és az ásató Back Fülöp között

Back Fülöp koporsóadományai

Gamhudi leletek a világ más egyiptológiai gyűjteményeiben

A gamhudi leletek Budapesten

A leletek a Nemzeti Múzeumban (1907–1934)

A leletek a Szépművészeti Múzeumba kerülnek (1934)

Koporsóbontás 1936–1937-ben a Szépművészeti Múzeumban

A leletek feldolgozása a 2013–2017. évi kutatási projekt keretében

Az 1936–1937-es koporsóbontásról fennmaradt dokumentumok vizsgálata

Az 51.1999 leltári számú koporsó és múmiadíszei

Az 51.2003 leltári számú gyermekkoporsóból származó elveszett múmia és kartonázsdíszei

Elveszett vagy megsemmisült festett vászonleplek

Az A10-es koporsó

A kartonázsdíszek konzerválása

A koporsók és múmiadíszek stilisztikai és anyagvizsgálatai

A papiruszok vizsgálata

A 51.2016 ltsz. koporsó fedelének részlete

ELŐSZÓ

Németh György: A gamhudi görög papiruszok

A RÉGMÚLT A GAMHUDI KOPORSÓK ÉS MÚMIADÍSZEK, VALAMINT KÉSZÍTŐIK ÉS TULAJDONOSAIK ÓKORI TÖRTÉNETE (KR. E. 2–1. SZÁZAD)

A temető és a koporsók

A koporsók anyaga, szerkezete, típusai

Ládakoporsók

Szobor formájú antropoid koporsók

Szögletes koporsók

A koporsók díszítése

A koporsófedél ikonográfiája és feliratai

A koporsóalj ikonográfiája és feliratai

A múmiadíszek

Múmiamaszkok

Kartonázskészletek

Festett múmialeplek

73 77

A koporsók és múmiadíszek díszítésének technikája: alapozás, festékek, színek A koporsófestők

A koporsófestők szerveződése

„Műhelyek” és kezek

A hosszú feliratos rózsaszín koporsók csoportja

A kígyós koporsók csoportja

Az elnyújtott állatfejeket ábrázoló koporsók

A „páviános” mester

Egy hanyag mester

A koporsók tulajdonosai

Vagyoni helyzet

Kor és nem

Foglalkozás, leszármazás, név

Anya és fia?

Anya és lánya

Az 51.2014 leltári számú koporsó tulajdonosa

Egy gazdag nő

100

Egy névtelen gyermek

103

AJÁNLOTT IRODALOM

ELŐSZÓ A jelen könyvecske két történetet mesél el. Bár a két eseménysort évezredek választják el egymástól, mindkettőben ugyanazok a múzeumi tárgyak játszszák a főszerepet: a Közép-Egyiptomban található Gamhud ókori temetőjéből származó Ptolemaiosz-kori koporsók és múmiadíszek, amelyek az első magyar egyiptomi ásatás során kerültek elő. Az egyik történet a leletek 1907. évi felfedezését és az azóta eltelt több mint száz év eseményeit beszéli el: a temető feltárását, a leleteknek a világ számos múzeumába — köztük a Szépművészeti Múzeumba — vezető útját és tudományos feldolgozásuk érdekes mozzanatait. Ezzel párhuzamosan fokozatosan bontakozott ki egy másik, két évezreddel korábbi történet, amely a tárgyak ókori szerepéről, készítőiről és tulajdonosairól szól. A következő lapokon időben visszafelé, a felfedezéstől a koporsók ókori története felé haladva, számos színes fotóillusztráció segítségével meséljük el a két történetet az ókori Egyiptom, az egyiptológiai kutatások és a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye iránt érdeklődő múzeumlátogatók számára. A Közép-Egyiptomban található Gamhud melletti temetőben a környék társadalmának különféle vagyoni helyzetű csoportjai temetkeztek a Ptolemaiosz-kor második felében, a Kr. e. 2‒1. században. A temető két végén a halottakat sírokba temették, amelyekben az ásatók festett halotti jelenetekkel és feliratokkal ellátott, díszített múmiákat tartalmazó fakoporsókat találtak. A koporsók tulajdonosai a korabeli egyiptomi társadalom módosabb, bár nem legfelső rétegeihez tartoztak. Náluk kevésbé voltak tehetősek azok, akik számára a temető közepén jutott hely, ahol azonban nem építettek sírokat. Itt a mumifikált testeket koporsó nélkül, közvetlenül a homokba helyezték, és díszekkel is csak néhányat borítottak. Az ókor után a temető feledésbe merült. Kétezer évvel később azonban, 1907 elején egy gamhudi rábukkant a sírokra, és egy műkincskereskedővel közösen illegális ásatásokba kezdett. Néhány sírt sikerült is kifosztaniuk, ám a sírrablásról a hatóságok tudomást szereztek.Az eltulajdonított koporsók közül néhányat le is foglaltak. Ebben az időben éppen a környéken dolgozott az első magyar egyiptomi régészeti expedíció. Kezdeményezője és finanszírozója egy magyar üzletember, Back Fülöp volt, aki azonnal engedélyt kért az új temető feltárására, amit meg is kapott. Az expedíció késlekedés nélkül megkezdte a munkát, és egy hónapig dolgozott a lelőhelyen. A temetőben talált koporsók, múmiák, múmiadíszek és egyéb halotti felszerelések jelentős része a kairói Egyiptomi Múzeummal való leletmegosztás során Back Fülöp tulajdonába került. Ő ezek közül csak néhány kisebb tárgyat tartott meg, nagy részüket az Osztrák–Magyar Monarchia területén található múzeumoknak és az ásatását segítő diplomatáknak ajándékozta. Így kerültek gamhudi koporsók Bécsbe, Krakkóba, Kolozsvárra és Nagyszebenbe. A legtöbb tárgyat (huszonöt teljes koporsót és számtalan

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

egyéb leletet) Back a magyar államnak adományozta és Budapestre küldte. Ezt az anyagot először a Nemzeti Múzeum gyűjteményében helyezték el. Később, 1934-ben, átadták a Szépművészeti Múzeumnak, ahol ekkor hozták létre az addig különféle magyar közgyűjteményekben őrzött egyiptomi tárgyakból az egyiptomi gyűjteményt. Budapestre kerülésük óta a gamhudi leletek egyes jobb állapotban lévő darabjait több alkalommal láthatta a közönség kiállításokon. Az anyag egyiptológiai feldolgozása viszont csak lassan haladt előre, csakúgy, mint a koporsók állagának megőrzése és restaurálása. 1936–1937 folyamán Dobrovits Aladárnak, a Szépművészeti Múzeum egyiptológus gyakornokának a vezetésével a gyűjtemény koporsóit – köztük a gamhudi darabokat is – felnyitották és kiemelték belőlük a múmiákat és az azokat borító díszeket. Az azóta eltelt időben több koporsót is restauráltak, és Wessetzky Vilmos, majd Győry Hedvig elkezdte az anyag feldolgozását. A koporsók és múmiadíszek teljes tudományos vizsgálata és publikálásra való előkészítése ennél is később, 2013 és 2017 között az OTKA/NKFI Hivatal által támogatott pályázat (K108570) keretében történt. Az anyag egyiptológiai (művészettörténeti, vallástörténeti és történeti) vizsgálata mellett a projekt része volt a festék- és kötőanyagok vizsgálatainak elvégzése, valamint a restaurátorokkal közösen az eredmények kiértékelése. Ez a munka fontos részleteket tárt fel a sírfelszerelések készítése során felhasznált anyagokról és technikákról, a koporsók készítőinek munkamódszereiről, a szerveződésükről, valamint az egymás közötti kapcsolatairól. A projektben az egyiptológiai munka (Kóthay Katalin Anna) mellett különböző területek szakemberei vettek részt. A múmiadíszekből származó görög nyelvű papiruszokat Németh György professzor (ELTE BTK) tanulmányozta. Az anyagvizsgálatokat az eredeti tervek szerint fiatal, dinamikus faszobrász-restaurátor kollégánk és barátunk, Rátonyi János Dávid, a Szépművészeti Múzeum Régi Szobor Osztályának egykori munkatársa végezte volna el doktori disszertációja keretében. Súlyos betegségét és váratlan, mindannyiunk számára fájdalmas halálát követően ezt a feladatot témavezetője, Galambos Éva (Magyar Képzőművészeti Egyetem) vállalta magára. Mátyás Eszter (Nemzeti Múzeum) azoknak a múmiadíszeknek a konzerválását végezte el, amelyek az 1936–1937-ben történt koporsóbontás óta érintetlenül feküdtek a raktárban. A gamhudi tárgyakról Martinovich Zoltán (Szépművészeti Múzeum) készített rajzokat. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a koporsók restaurálása a Magyar Nemzeti Bank és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A restaurálás jelenleg is folytatódik Galambos Éva, Tuzson Eszter (Magyar Képzőművészeti Egyetem), Martinovich Zoltán és Berta Zsolt (Szépművészeti Múzeum) részvételével.

KÓTHAY KATALIN ANNA Budapest, 2018. március

A KÖZELMÚLT A GAMHUDI TEMETŐ FELFEDEZÉSE, FELTÁRÁSA ÉS A LELETEK SORSA (1907–2018) A temető felfedezése Előzmények: Back Fülöp egyiptomi ásatási tervei és expedíciója Sarunában Back Fülöp sikeres üzletember (a korabeli hivatalos dokumentumok szerint „kairói iparos”) volt az első magyar, aki régészeti expedíciót vezetett Egyiptomban. Az eredetileg családi vállalkozásból nemzetközi kereskedelmi céggé fejlődött Orosdi—Back cég egyiptomi ágának igazgatójaként Back évekig élt a Nílus menti országban. Ekkor határozta el, hogy ásatásokat kezdeményez a saját költségén. Az Orosdi–Back cég Back Fülöp (1862—1958) szüleinek, Back Móricnak és Schnabel Antóniának a házassága két, a ruhaiparban érdekelt zsidó kereskedőcsaládot kapcsolt össze. Schnabel Antónia annak az Orosdi (eredeti nevén Schnabel) Adolfnak volt a testvére, aki részt vett az 1848—49-es szabadságharcban, majd a szabadságharc leverése után a Kossuth-emigráció egyik tagjaként Kossuth Lajos személyi titkára volt Vidinben. Mivel tudjuk, hogy itt Kossuthot török nyelvre tanította, feltételezhetjük korábbi török kapcsolatait. 1855-ben már vagyonos kereskedő: Isztambul európai negyedében, Galatában nyitott áruházat. Vállalkozása később nemzetközi áruházlánccá nőtte ki magát. Az Orosdi és a Back család ismeretségének kezdetei a múlt homályába vesznek. Back Móric és Schnabel Antónia házassága azonban arra utal, hogy már a század közepén üzleti kapcsolatban állhattak egymással. 1888-ban Orosdi Adolf és Back Móric két-két fia közösen jegyeztette be Párizsban az Orosdi—Back céget. A cég kiterjedt nemzetközi üzlethálózatot működtetett, így számos, az európaiak és a helyi elitek igényeit kiszolgáló konfekcióáruházat üzemeltetett világszerte, főként a Közel-Keleten és Egyiptomban. E vállalat egyiptomi ágának lett az igazgatója Back Móric és Schnabel Antónia legkisebb gyermeke, Back Fülöp.

Back a vállalkozást hazafias cselekedetnek tekintette. „Hajtva a vágytól, hogy drága hazánk is, más kultúrországokhoz hasonlóan, az egyiptomi régészeti ásatásokon részt vehessen, indíttatva érzem magam, hogy létrehozzak egy ilyen expedíciót” — írta egy, az ásatásról szóló beszámolóban, amelyet beadványként a kairói Császári és Királyi Követségnek címzett. Az expedícióval a magyaroknak az egyiptomi civilizáció kutatásába való bekapcsolása, valamint a Nemzeti Múzeum európai összehasonlításban szerénynek számító egyiptomi gyűjteményének a gyarapítása volt a célja. Abban az időben

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

ugyanis Egyiptomban a külföldi expedíciók az ásatást követő leletmegosztások alkalmával a feltárt anyag felét megkapták. Back Fülöpnek az volt a terve, hogy a leletmegosztással a saját tulajdonába kerülő műtárgyak tekintélyes részét hazájának ajánlja majd fel. Az ásatási engedély megszerzésében és az expedíció megszervezésében Backnak sokat segített a lengyel Tadeusz Bolesta-Koziebrodzki báró, a Monarchia akkori kairói császári és királyi nagykövete, az ugyancsak lengyel Stadnizki gróf, követségi titkár, valamint Hermann von Hannenheim kairói osztrák—magyar konzul. Back végül egy Közép-Egyiptom északi részén, a Nílus keleti partján található lelőhely, Saruna feltárására kapott koncessziót az 1907-es ásatási szezonra (I. ábra). FÖLDKÖZI-TENGER Alexandria Naukrátisz

Szakkara

Memphisz

Hawara FAJJÚM-OÁZIS Tebtunisz Gamhud Oxürhünkhosz

Abuszir-el-Melek El-Hibe Saruna

BAHARIYA-OÁZIS El-Bawiti Hermupolisz

Antinoopolisz

Tuna-el-Gebel

I. ábra Egyiptom északi része a Ptolemaiosz-korban: a Delta, a Fajjúm-oázis és Közép-Egyiptom északi része

Magyarországon akkoriban az egyiptológia még gyerekcipőben járt. Az egyetlen és egyben első magyar egyiptológus Mahler Ede volt, aki a Királyi Magyar Egyetem Bölcsészettudományi Karán címzetes rendkívüli (azaz fizetés és tanszék nélküli) tanárként oktatta az ókori Egyiptom és Asszíria történetét, kronológiáját és nyelvét. A Pesti Hírlap „Napi hírek” rovatában 1907. november 22-én megjelent írás szerint Back Fülöp eredetileg arra kérte a magyar kormányt, hogy biztosítsák számára egy magyar szakértő tudós részvételét az ásatáson. A kormány egy „jeles magyar tudóst” javasolt, akit a lap nem nevez meg, de nyilvánvalóan csak Mahler Ede lehetett. Azt szabták

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

feltételül azonban, hogy Back Fülöp a tudósnak „ne csupán az utazását, ellátását és munkáját fizesse meg, hanem itteni állásának pótlásáról is gondoskodjék” — azaz az egyetemen történő helyettesítésének költségeit is vállalja magára. Back ezt a kérést nem teljesítette, így mást kellett keresni az ásatás vezetésére. Magyar szakértő azonban nem volt több. Végül Gaston Maspero (1846—1916), az egyiptomi Régészeti Hivatal és a kairói Egyiptomi Múzeum akkori, francia igazgatója saját tanítványát, a fiatal Tadeusz Smoleńskit, a lengyel egyiptológia úttörőjét javasolta a feladatra (1. kép). Tadeusz Samuel Smoleński (1884–1909) A sziléziai születésű, fiatalon, tüdőbetegségben elhunyt Tadeusz Smoleński volt az első lengyel egyiptológus, aki Egyiptomban régészeti ásatáso kat folytatott. A krakkói Jagelló Egyetemen történelmet tanult, majd lengyel történelemmel kezdett el foglalkozni. Betegsége miatt 1905-ben Egyiptomba küldték orvosai, ahol az Egyiptomi 1 · Tadeusz Samuel Múzeumban látott műtárgyak felkeltették érdekSmoleński lődését az egyiptológia iránt. A kairói Francia Régészeti Intézet könyvtárában vállalt állást, ezzel párhuzamosan pedig egyiptológiát tanult Gaston Masperónál. Smoleński nem csak tudósként tevékenykedett Egyiptomban. A Slowo Polskie című, Lwówban megjelenő lengyel napilap levelezőjeként folyamatosan tudósított a korabeli Egyiptom politikai eseményeiről, nem leplezve rokonszenvét az Egyiptom függetlenségéért kiálló Musztafa Kamil pasa és az egyiptomi nacionalisták iránt — ezzel párhuzamot vonva az Oszmán Birodalomhoz tartozó, a gyakorlatban brit megszállás alatt álló Egyiptom és saját, több állam által felosztott hazája között.

Sarunában 1907. január 1-én kezdődött meg a munka, és február végéig tartott. Az expedíció először egy temetőben dolgozott, amelyet az ókori Egyiptom története folyamán több korszakban is használtak. Itt számtalan rossz állapotban lévő kirabolt sírt találtak. Kivétel volt egy Pepianh nevű, az óbirodalmi 6. dinasztia idején (a Kr. e. 24—23. században) élt tisztviselő sírja, amelyet szintén kiraboltak, de a falakat díszítő domborművek és feliratok viszonylag épen maradtak. Ezeket lerajzolták. Mivel azonban a temetőből néhány agyagedényen, festett fa- és agyagmaszkon, Ptah-Szokar-Ozirisz istent ábrázoló szobrokon, áldozati táblákon és különféle szerszámokon kívül nem kerültek elő mozdítható leletek, a munkával hamar végeztek. Ezt követően a közeli Kom el-Ahmar nevű dombon folytatták a kutatást, ahol egy Ptolemaiosz-kori templom faltöredékeire, illetve egy elpusztult kopt templom emlékeire bukkantak. Back Fülöp beszámolója szerint Smoleński csalódott volt az eredmény miatt, és arra készült, hogy elhagyja Sarunát. Ekkor azonban váratlan esemény történt.

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

Új lelőhely: a gamhudi temető A Sarunával szemközti (nyugati) parton található Gamhud nevű település melletti sivatagi területen egy helyi lakos Ptolemaiosz-kori sírokra bukkant. Felkeresett egy közelben élő régiségkereskedőt, beszámolt neki a felfedezéséről, és megállapodott vele, hogy illegális ásatásba kezdenek, az előkerült leleteken pedig megosztoznak. Tervükbe beavatták a környéken élő beduinokat, akik — először úgy látszott — hajlandók lesznek együttműködni velük. Néhány sírt ki is fosztottak. Az „ásatásokat” azonban nem folytathatták, mert két beduin telegram útján jelentette a történteket a közeli Minyában lévő ásatási felügyelőnek. A hatóságok azonnal léptek, és néhány eltulajdonított koporsót sikerült is lefoglalniuk. Back Fülöp túlparton dolgozó expedíciója is tudomást szerzett az új temetőről, és azonnal engedélyt kértek Masperótól a feltárásra. Az engedélyt megkapták, és március 4-én el is kezdték a munkát Gamhudban. Smoleński vezetésével, mindössze huszonhárom nap alatt, viszonylag sok leletet gyűjtöttek a sírokból. Többek között negyvenhét fából készült, festett, múmia alakú koporsót, amelyekben díszekkel borított múmiák feküdtek. Smoleńskinek azonban romló egészségi állapota miatt még az ásatás vége előtt fel kellett hagynia a munkával. A temető további feltárását ezért Ahmed Bey Kamal egyiptomi egyiptológus folytatta, aki egy hét alatt további huszonhárom múmia formájú koporsót és egyéb leleteket talált. Ám Kamal is kénytelen volt befejezni a munkát még azelőtt, hogy az egész területet aprólékosan átkutathatta volna. A temető két végén található sírokat saját leírása szerint szinte teljesen kiürítette, de a középső rész alapos átvizsgálására és feltárására már nem maradt ideje, mert múzeumi munkái elszólították. Gondoskodnia kellett arról is, hogy az előkerült leleteket (köztük az összesen hetven, múmiát tartalmazó koporsót), amelyeket a sivatagban, az ásatás helyszínén halmoztak fel a szabad ég alatt, Kairóba szállítsák. A Nílusig tevékkel, onnan pedig hajóval jutottak el a tárgyak az Egyiptomi Múzeumba. A munka így három hónap után abbamaradt, de Back Fülöp megszerezte az engedélyt a következő ásatási szezonra is. Az év végén Smoleński vissza is tért Közép-Egyiptomba. Sarunában becsomagoltatta, majd elszállíttatta a még ott maradt faltöredékeket, valamint újabbakat is talált; Gamhudban azonban nem folytatta a feltárást. Ahmed Bey Kamal (1851–1923) Az első egyiptomi egyiptológus, aki képzett régész is volt. Heinrich Brugsch német egyiptológus tanítványa. Az egyiptomi Régészeti Hivatal munkatársaként a kairói Egyiptomi Múzeum kurátora lett, és számtalan egyiptomi lelőhelyen folytatott ásatásokat, így Gamhudban is. Régészeti tevékenysége mellett múzeumi munkája is jelentős volt. Két alkalommal is szerepet vállalt

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

a kairói Egyiptomi Múzeum gyűjteményének költöztetésében: először 1891ben Kairó Bulaq nevű negyedéből Gizába, egy korábbi királyi palota épületébe, majd 1902-ben Gizából a mai helyére, a Kairó belvárosában fekvő Tahrir téren található épületbe. Javaslatára és az ő igazgatósága alatt állította fel az egyiptomi kormány a School of Egyptology nevű intézetet, amelynek célja egyiptomi egyiptológusok képzése volt.

Tervek a magyar ásatások folytatására Back Fülöp további terve az volt, hogy újabb ásatási koncessziókat szerez és átadja őket egy létrehozandó osztrák—magyar régészeti intézetnek. Ennek tervét Maspero is támogatta. Ezzel biztosították volna az állandó magyar régészeti jelenlétet Egyiptomban. Koziebrodzki báró közbenjárására Backnak még 1907 folyamán sikerült engedélyt szereznie öt, Közép-Egyiptomban és a Fajjúm-oázisban található lelőhelyre (Assziut, Sejk-Fadle, Berse, Kaszr el-Szaid és Hawara). A követ ezzel egy időben többször is javaslatot tett a bécsi külügyminisztériumban egy kairói osztrák—magyar régészeti intézet felállítására, amely átvette volna a Back Fülöp által megszerzett koncessziókat. Erről így ír 1907. májusi jelentésében: „…magam sem mulasztottam el Back urat biztatni, hogy legalább még egy további évig a megszerzett ásatási koncessziókat használja ki, hogy ezáltal elegendő időt lehessen nyerni a tudományos intézetek vagy a Monarchia magánszemélyei számára, hogy az általa oly szerencsésen ez országban a régészeti kutatásokban bevezetett részvételt folytathassák és azok lehető legmegfelelőbb kihasználásával az oly sok kívánnivalót hagyó hazai egyiptológiai gyűjteményeket gazdagíthassák. Ez annál is inkább kívánatos lenne, mivel ebben a vonatkozásban szinte valamennyi, nálunk kevésbé tehetős kultúrországtól is évekkel lemaradtunk, minek következtében számos szép és érdekes lelettől fosztottuk meg magunkat; az ásatási versengés pedig olyan sűrű lett, hogy minden visszaadott ásatási koncessziót rögtön megpályáznak.” Az intézet létrehozására és az ásatások folytatására tett kísérlet azonban kudarccal zárult. Sem kellő hivatalos támogatottsága nem volt, sem a szakértőnek felkért Mahler Ede, a magyar egyiptológia akkori tekintélye nem állt ki az ügy mellett. Mahler elutasító érvei közül az egyik az volt, hogy megfelelő magyarországi egyiptomi gyűjtemény hiányában az akkori körülmények között nehéz lett volna az ásatásokból Magyarországra kerülő leletek elhelyezése. Így Back Fülöp nem tudta átadni az általa megszerzett koncessziókat. Az egyiptomi régészeti ásatásokban való állandó magyar részvétel álma ezért hosszú időre szertefoszlott, és csak évtizedek múlva nyílt rá lehetőség Kákosy László 1983-ban kezdődő thébai ásatásával.

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

A gamhudi temető Back Fülöp expedíciójának távozása után Back expedíciója a gamhudi Ptolemaiosz-kori temető 1907-es feltárását befejezettnek tekintette. Amikor Smoleński 1908-ban, a következő ásatási szezonban visszatért Gamhudba, nem az előző évben kutatott Ptolemaiosz-kori, hanem egy másik, a közelben található középbirodalmi, a 12. dinasztia korából származó temetőt akart feltárni — ám végül erre sem került sor. Az angol Aylward Blackman azonban úgy vélte, érdemes folytatni a kutatást a Ptolemaiosz-kori lelőhelyen. Blackman már 1907-ben érdeklődött a Gamhudban felfedezett papiruszok iránt, amelyek a múmiákra helyezett festett kartonázsdíszek egyik gyakori alapanyagát alkották. A Ptolemaiosz-korban ugyanis a korábban vászonrétegek összeragasztásával készült kartonázsokat gyakran feleslegessé vált, görög vagy démotikus nyelvű szövegeket tartalmazó papiruszok felhasználásával állították elő. A démotikus nyelv és írás A Kr. e. 7. században új nyelv és írás jelent meg Egyiptomban: a démotikus, amely az egyiptomi nyelv fejlődésének egy késői fázisát képviseli. Elnevezése a görög démosz szóból származik, jelentése „népi”. Ez az elnevezés azonban megtévesztő, hiszen a társadalom nagy része akkoriban nem tudott írni. A démotikus írást az igazgatásban és a mindennapi életben használták, adminisztratív, jogi és irodalmi szövegek, valamint levelek és egyéb magánjellegű tartalmak lejegyzésére. Emellett a vallásos szövegek megörökítésére két, már korábban kialakult írás volt használatban: a hieroglif és a hieratikus írás.

Mivel a kartonázsokból a papiruszokat eltávolítva a tudósok értékes szöveges forrásokhoz juthattak, a Ptolemaiosz-korból származó temetkezések feltárása során az ásatók kifejezetten „vadásztak” a papiruszkartonázsokra. Blackman 1907-ben, Back Fülöp ásatásával egy időben, két másik angol egyiptológus, Bernard Grenfell és Arthur Hunt társaságában, a Gamhudtól délre található Oxürhünkhoszban dolgozott. Grenfell és Hunt már évek óta több lelőhelyen is ásott a Fajjúm-oázisban és Közép-Egyiptomban, a londoni székhelyű Egypt Exploration Society megbízásából. Elsősorban démotikus nyelvű papiruszok után kutattak. Blackman, akit szintén a démotikus papiruszok érdekeltek, tudomást szerzett a Gamhudban folyó ásatásokról és arról, hogy papiruszból készült kartonázsdíszek is felbukkantak a lelőhelyen. Azonnal meg is kísérelte a megszerzésüket. Az esetről Back Fülöp így számol be: „Számos kartonázst is találtunk, amelyek múmiamaszkokból származnak, és amelyekben papirusz töredékek találhatók. […] Mindezeket a töredékeket az Egyiptomi Múzeumnak adják kigöngyölítés végett, és tanulmányozási célra, de azután a Magyar Nemzeti Múzeumnak fogják adni. Blackmann úr, egy oxfordi egyiptológus, aki most a híres papirológussal, Grenfellel és Hunttal Oxyrhynchusban (= Oxürhünkhosz) ás, a helyszínen,

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

Gamhudban kereste fel Smolenski urat, és kérte, hogy küldje el Oxfordba a démotikus papiruszokat tudományos feldolgozás céljából, amit Smolenski úr visszautasított. Maspero úr hazatérte után közölte velem, hogy ezek az urak őt is felkeresték gamhudi ásatási kérelemmel, amikor az engedélyt távirati úton már a kezemben tartottam.” Kartonázsok A Ptolemaiosz-korban gyakran festett kartonázsmaszkot és kartonázsdíszeket erősítettek a múmiákra. A kartonázst vászon- vagy papiruszrétegek öszszeragasztásával készítették, de olyan darabokat is ismerünk, amelyek vásznat és papiruszt is tartalmaznak. Az így elkészített kemény, de rugalmas kartonázst a megfelelő formára alakították, majd a felületét alapozták és jelenetekkel, feliratokkal díszítették.

Blackman első próbálkozása így nem járt sikerrel. Ám az 1909—1910-es szezonban, amikorra Back Fülöp már feladta egyiptomi ásatási terveit, az angol egyiptológus koncessziót kapott a Nílus nyugati partjának Bahnasza (= az ókori Oxürhünkhosz) és Szedment közötti területén található lelőhelyek, többek között a gamhudi temető kutatására. A munkát 1909 novemberében kezdték Gamhudban. A csupán egy hétig tartó kutatás során két kis ládányi papiruszkartonázs-töredéket és körülbelül húsz festett vászonleplet gyűjtöttek a temető területéről. Az ásatásról írt rövid beszámoló szerint az érkezésüket megelőző napokban, a Ramadán ünnepének utolsó tizenkét napján sírrablók fosztogatták a lelőhelyet. Ennek következtében az angol ásatók szanaszét dobált, összetört múmiákat, koporsókat és kartonázsdarabkákat találtak a helyszínen. Ez nagy csalódást okozott, így egy hét után el is hagyták a lelőhelyet. Mind Kamal, mind az angolok ásatási beszámolója arra vall, hogy egyikük sem remélte további látványos leletek előkerülését. Egyiptomi egyiptológusok a későbbiekben még kétszer kutattak Gamhudban, 1968-ban és 1988ban. Munkájukat azonban nem publikálták, így ezekről az expedíciókról csak keveset tudunk. Úgy tűnik, töredékeken kívül ők sem találtak mást. Idővel a sivatag felé fokozatosan terjeszkedő mezőgazdasági terület elérte a gamhudi temetőt is, így mára a lelőhely végleg elveszett a kutatás számára.

A leletek útja a világ egyiptológiai gyűjteményeibe Leletmegosztás a kairói Egyiptomi Múzeum és az ásató Back Fülöp között Az akkoriban Egyiptomban dolgozó külföldi expedíciók jelentős mértékben részesedtek az általuk talált tárgyakból a leletmegosztások során. Back Fülöp a gamhudi leletek Kairóba szállítását követően így írt erről: „Most minden

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

tárgyat az Egyiptomi Múzeumban helyeztek el, ahol a leleteket meg fogják osztani. Mint ismeretes, a Múzeumnak joga van a leletek felének a megtartására, de Maspero úr nagylelkűen nem a matematikai felét fogja Múzeuma számára meghatározni.” A Smoleński által talált leletek · · · · · · · ·

negyvenhét múmia alakú festett fakoporsó húsz, vászonból készült kartonázsmaszk, amelyek közül négy aranyozott egy terrakottaedény töredéke, felirattal egy durva kidolgozású sztélé, amelyen a sztélé tulajdonosának neve olvasható hetven fakoporsóról származó maszk (= múmia alakú fakoporsó arca) tizenegy szentély formájú faláda, amelyek közül néhányat sólyom képe díszít négy fából készült Ptah-Szokar-Ozirisz-szobor néhány kartonázsmaszk, amelyek démotikus feliratot tartalmazó papiruszból készültek

A leletmegosztás során a Smoleński által talált anyagnak több mint a fele került Back Fülöp tulajdonába. Hogy pontosan mennyi, azt nem lehet tudni, mivel nem maradt fenn teljes lista a tárgyakról. A ma ismert adatok alapján annyi bizonyos, hogy a Back Fülöpnek átadott koporsók száma legalább harminchat volt, azaz valóban meghaladta a Smoleński által talált negyvenhét koporsó felét. Smoleński többi koporsója, valamint a Kamal által összegyűjtött leletanyag a kairói Egyiptomi Múzeumban maradt. Ebből az anyagból ma mindössze néhány koporsót lehet biztosan gamhudiként azonosítani. A többi tárgy vagy raktárban kallódik, vagy időközben eladták. Ekkoriban ugyanis az Egyiptomi Múzeumban rendszeresen lehetett eredeti ókori egyiptomi tárgyakat vásárolni. A Kamal által talált tárgyak listája huszonhárom múmia alakú festett fakoporsó egy sztélé, amelyen a tulajdonos neve olvasható kötelek fonott kosarak egy nagy kerek mészkő tál egy szita töredéke egy fából készült bot egy feliratos edény töredékei néhány szentély formájú talapzat, némelyiken sólyom képe (amelyek a Smoleński által talált szentély formájú faládákhoz hasonló tárgyak töredékei lehettek) · démotikus szöveget tartalmazó papiruszokból készített kartonázsok · virágfüzérek · múmiák · · · · · · · · ·

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

Back Fülöp koporsóadományai Back a hozzá került leletekből igen nagy számban ajándékozott intézményeknek, elsősorban három monarchiabeli múzeumnak — ahogyan ő írja: „a Császári és Királyi Udvari Múzeumnak Bécsben 5 koporsó, a Krakkói Tudományos Akadémia Múzeumának, a megboldogult, nagyérdemű követségi titkár, Stadnizki gróf úr iránti hálás elismerésem jeléül, 3 koporsó, a maradékot szeretett szülővárosom, Budapest Magyar Nemzeti Múzeumának”. A Budapestre kerülő „maradék” összesen legalább huszonöt teljes koporsót jelentett. Valószínűleg egy további, negyedik koporsó is került Krakkóba, a Régészeti Múzeumba. Ugyancsak jutott koporsó még diplomatáknak, például a nagyszebeni származású kairói osztrák-magyar konzulnak, Hermann von Hannenheimnek. A neki ajándékozott koporsót a nagyszebeni Franz Binder Etnográfiai Múzeumban (Muzeul de Etnografia Universală „Franz Binder”) őrzik. Egy további gamhudi koporsó is Erdélybe került: ma Kolozsvárott, Erdély Nemzeti Történelmi Múzeumában (Muzeul National de Istorie a Transilvaniei) őrzik. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es évkönyve arról tudósít, hogy a múzeumnak Back Fülöp értékes egyiptomi múmiát adományozott: „Orosdi Back Fülöp nagykereskedő egy kifogástalan, ép állapotban lévő múmiát küldött eredeti fakoporsójával együtt, hordozva még a szállítási költségeket is. Az adomány nemcsak azért becses, mert értéke meghaladja a 3000 koronát, hanem azért is, mert első és egyetlen a maga nemében múzeumunkban. A választmány folyó évi jan. ülésében az adományozót az egyesület igazgató tagjává választotta.” Az egyiptomi régiségek 19—20. századfordulós európai értékrendjében a legizgalmasabb egyiptomi tárgynak a múmia számított. Ezt a vélekedést tükrözi a fenti leírás is, amikor az adományt nem koporsóként, hanem múmiaként határozza meg. Az idézetből az is kiderül, hogy egy múmiát tartalmazó, szépen festett, viszonylag jó állapotú, de nem a legszínvonalasabb darabok közé tartozó egyiptomi fakoporsó akkori körülbelüli értéke meghaladta a 3000 koronát. Összehasonlításképpen álljon itt néhány adat a korabeli keresetekről és árakról: · 3000 korona akkoriban egy munkás két—két és fél évi bérének felelt meg. Egy irodasegéd kezdő éves fizetése 1400 korona volt, valamint 600 korona járt lakbérre. Egy főtördelő évi 3800, egy bíró évi 5600 koronát keresett. · Mahler Ede éves fizetését rendkívüli nyilvános tanári kinevezésekor, 1910ben 4000 koronában állapították meg, amelyhez személyes pótlékként még évi 800 koronát, valamint lakhatási támogatásként további évi 1600 koronát kapott.

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

· Egy liter tej 28 fillérbe, egy liter bor 64 fillérbe, hat tojás 60 fillérbe, ¾ kg

marhahús 180—210 fillérbe, ½ kg liszt 14 fillérbe került (a fillér a korona váltópénze volt, 100 fillér 1 koronát ért). · Az Operaház napi bevétele, ha minden jegy elkelt, 4400 korona volt. · 1908-ban a Néprajzi Tár városligeti iparcsarnokbeli kiállítására, ahová később, 1912-ben a gamhudi anyag is került, a belépődíjért személyenként 1 koronát kellett fizetni.

Gamhudi leletek a világ más egyiptológiai gyűjteményeiben A Kairóban maradt gamhudi koporsók közül az egyik az idők folyamán valószínűleg Svájcba került. Arnold Kordt, a burgdorfi Museum für Völkerkunde munkatársa 1926-ban azzal bízott meg egy Max Jäger nevű ügynököt, hogy szerezzen egy múmiát a múzeum számára. Jäger egy olyan múmiakoporsót vásárolt a kairói Egyiptomi Múzeumban, amelyről stílusa alapján feltételezhető, hogy Gamhudból (bár az is lehet, hogy a Gamhudhoz nagyon közeli el-Hibe temetőjéből) származik. A koporsót és a benne fekvő múmiát a Sphinx nevű hajóval szállíttatta Marseille-be. A múmia és az utána fizetett kiviteli vám összesen 9 angol font, azaz 280 svájci frank volt. A Marseille-be való szállítás még egyszer ennyibe került. Ezt az árat Jäger túl magasnak találta, és nem szívesen fizette ki. Mivel azonban a múmiát csak holttestként lehetett regisztráltatni, nem volt olyan hajó, amelyik alacsony áron vállalta volna a szállítást. Marseille-ből a múmia és a koporsó Genfen keresztül jutott el Burgdorfba. Ez további költségeket jelentett, amelynek nagyságáról nincs információnk. Ma a világ több egyiptomi gyűjteménye is őriz olyan, a gamhudiakhoz formájukban és díszítésükben nagyon hasonló koporsókat és múmiadíszeket, amelyek származási helye ismeretlen (például a prágai Naprástek Museum, a torinói Museo Egizio vagy a Yale Peabody Museum of Natural History). Ezeknek a tárgyaknak a gamhudi leletekkel való nagyfokú hasonlósága nem hagy kétséget afelől, hogy ugyanazokban a műhelyekben készítették őket, mint a gamhudi darabokat, és néha még az is nyilvánvaló, hogy olyan mesterek díszítették őket, akiknek keze munkája a gamhudi tárgyakon is felismerhető. Ebből nem feltétlenül következik, hogy az ismeretlen eredetű darabok is a gamhudi temetőből származnak, hiszen elképzelhető, hogy egy műhely több, egymáshoz közel lévő temető számára is dolgozott. Mindenesetre a ma azonosítható gamhudi koporsók száma nem éri el a hetvenet, így nem lehetetlen, hogy a hiányzó darabok valamelyike éppen ezekkel az ismeretlen eredetű koporsókkal azonos.

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

A gamhudi leletek Budapesten A leletek a Nemzeti Múzeumban (1907–1934) A Back Fülöp által a magyar államnak adományozott gamhudi tárgyak Kairón, Alexandrián, majd Trieszten keresztül jutottak el Magyarországra. A koporsók, koporsótöredékek, koporsómaszkok, kartonázsdíszek, festett leplek, festett faládák, Ptah-Szokar-Ozirisz-szobrok és egyéb leletek összesen hetvenkét ládában érkeztek meg Budapestre 1907 folyamán. A tárgyakat — köztük legalább huszonöt teljes koporsót, amelyek díszített múmiát tartalmaztak — a Nemzeti Múzeumban helyezték el. Egy 1907-es újságcikk szerzője így ír az adomány jelentőségéről: „Magyarország eddigelé egyiptomi dolgokban nagyon hátra volt. Csak legujabban mutatkozott nálunk ez irányban is valamelyes érdeklődés, melynek egy itteni hazánkfia, Back Fülöp adott hatalmas lendületet. Itteni ásatási eredményének jelentős részét a Nemzeti Múzeum régiségtárának adományozta. Némileg pótolta a Nemzeti Muzeumnak egy nagy hiányát. Közönségünk halvány képet nyerhet arról, mily körülmények között fejlődött ki az emberi elmének egyik legnagyobb alkotása, a mit régi egyiptomi müveltségnek neveznek.” Ptah-Szokar-Ozirisz-szobrok Ptah-Szokar-Ozirisz fontos egyiptomi halotti istenség volt; alakja a Memphiszben tisztelt teremtőisten, Ptah, a memphiszi temető halotti istene, Szokarisz és a túlvilágon újjászületett és ezzel a halottak birodalmának királyává váló Ozirisz összeolvadásából jött létre. A három istenség a születés — halál — túlvilági újjászületés egységét jelképezte. A Későkorban és a görög-római korban a sírok gyakori mellékletei voltak a fából készült PtahSzokar-Ozirisz-szobrocskák, amelyek a halott újjászületését biztosították. Általában múmia alakban, emberfejjel, napkorongot és csavart kosszarvakat tartalmazó kettős tollkoronával ábrázolták az istenséget (2. kép). A szobrocskát üreges talapzatba illesztették. Esetenként a szobor teste is üreges volt. Az üregbe halotti szöveget tartalmazó papirusztekercset, esetleg mumifikált testrészt helyeztek.

Az egyiptomi ásatásról származó leletek azonban nem tartoztak szorosan a Nemzeti Múzeum gyűjtőkörébe. Bár a múzeum igazgatósága köszönetét nyilvánította, és biztosította Back Fülöpöt arról, hogy „becses ajándékának méltó felállításáról gondoskodás fog történni”, a leletek tudományos feldolgozására nem került sor. A koporsókat nem bontották fel, a közönségnek pedig éveket kellett még várnia arra, hogy láthassa az új tárgyakat, amelyek Budapestre érkezésük után a Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárába kerültek. A többi egyiptomi emléktárgy ugyanígy idetartozott, az Európán kívüli gyűj-

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

temény részeként. A Néprajzi Tár anyagát 1906-tól a városligeti Iparcsarnok épületében lehetett megtekinteni, és 1912-ben az egyiptomi anyagot — így a gamhudi leleteket is — itt állították ki (3. kép). A kiállítási teret úgy alakították ki, hogy egy egyiptomi sír belsejére hasonlítson. A terem falait és oszlopait, valamint a vitrinek széleit egyiptomi sírok ábrázolásait utánzó jelenetekkel és motívumokkal díszítették. A gamhudi koporsókat álló vagy fekvő vitrinekben tekinthették meg a látogatók. A kiállításról fennmaradt korabeli felvételeken a gamhudi leletek közül legalább tizenkilenc koporsót, számos koporsómaszkot és néhány faládát lehet azonosítani. Az 1920-as évek elején az Iparcsarnok épületét több vihar is megrongálta, ezért a tárgyakat el kellett szállítani. 1924-ben a Néprajzi Tár számára átadták a Széchenyi István (volt tisztviselőtelepi) Gimnázium épületét a néprajzi anyag ideiglenes tárolása céljából, ahol a következő évek folyamán folyamatosan helyezték el az anyagot. Az egyiptomi gyűjtemény anyagából is készítettek egy válogatást, amely jóval kisebb volt annál, mint amit az Iparcsarnokban mutattak be.

A leletek a Szépművészeti Múzeumba kerülnek (1934)

2 · Ptah-Szokar-Oziriszszobor Gamhudból Szépművészeti Múzeum, Budapest, ltsz. 51.1930

Mahler Ede már 1902-ben javasolta, hogy a Magyarországon fellelhető ókori egyiptomi tárgyakat egyetlen közgyűjteményben egyesítsék. Erre azonban csak 1934-ben került sor, amikor a múzeumi gyűjtést szabályozó VIII. törvénycikk értelmében az addig több közgyűjteményben őrzött egyiptomi tárgyakat, köztük a gamhudi leletanyagot is, átadták a Szépművészeti Múzeumnak, ahol létrehoztak egy egyiptomi gyűjteményt. Az összevonás alól kivételt jelentett a debreceni Déri Múzeum gyűjteménye, amelyet egykori tulajdonosa, Déri Frigyes azzal a feltétellel adományozott Debrecen városának, hogy a gyűjtemény a számára felépített múzeumban marad.

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

3 · Gamhudi koporsók és koporsómaszkok a városligeti Iparcsarnokban. A kiállítást 1912-től az 1920-as évek elejéig lehetett megtekinteni (a kép a Néprajzi Múzeum tulajdona)

Koporsóbontás 1936–1937-ben a Szépművészeti Múzeumban A Szépművészeti Múzeumban az új egyiptomi gyűjtemény koporsóit, amelyek többségét a Gamhudból származó darabok alkották, 1936—1937 folyamán felnyitották, és kiemelték belőlük a múmiákat. A munkát Dobrovits Aladár irányította (4. kép). A múmiák nagy részén festett kartonázsmaszkot és vászonszalagokkal rögzített kartonázskészletet vagy festett vászonleplet találtak. A díszek eltávolítása után az emberi maradványokat két múmia kivételével becsomagolták és visszaszállították a Néprajzi Tárba. Ezeket ma a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárában őrzik. A Szépművészeti Múzeumban maradt két múmiát az 1939-ben megnyitott állandó kiállításon mutatták be a közönségnek (5. kép). A koporsóbontást követően a múmiadíszek egy részét konzerválták. A leplek annyira rossz állapotban voltak, hogy egy részük a koporsóból való kiemeléskor azonnal megsemmisült, csak néhányat sikerült megőrizni. A kartonázsok egy részéből konzerválás előtt eltávolították a papiruszokat, hogy a rájuk írt szövegeket tanulmányozni lehessen (6. kép). A papiruszkartonázsok készítésénél felhasznált papiruszokhoz sok esetben csak úgy lehet hozzáfér-

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

ni, hogy közben maga a kartonázsdísz sérül vagy akár megsemmisül, hiszen általában a papirusz hordozza azt a kálcium-karbonát tartalmú alapozó réteget, amelyet festett jelenetekkel és feliratokkal díszítettek. Éppen ezért a kutatók általában nem nyúlnak a papiruszokhoz, hanem a kartonázsokat őrzik meg. A gamhudi kartonázsdíszek egy jelentős részének készítésénél azonban nemcsak papiruszt, hanem vásznat is használtak: a papirusztöredékeket vászonrétegek közé helyezték, így a jelenetek és a szövegek nem a papiruszra, hanem a legfelső vászonrétegre kerültek (7. kép). Ez jelentősen megkönnyítette a restaurátorok dolgát, akiknek így sikerült megmenteniük mind a papiruszokat, mind a kartonázsdíszeket. A kartonázsok egy kisebb részét összehajtogatva borítékokba helyezték. Ezeknek a daraboknak a konzerválására csak az utóbbi években került sor.

4 · Dobrovits Aladár a Szépművészeti Múzeum felnyitott egyiptomi koporsóival 1937-ben. Az első és a harmadik koporsóban fekvő múmiát festett vászonlepel takarja, amely mára elveszett vagy megsemmisült. A képen látható legelső koporsó ma már szintén nincs a gyűjteményben, mivel Dobrovits Aladár gyűjteménygyarapítási céllal elcserélte más egyiptomi tárgyakra

A leletek feldolgozása a 2013–2017. évi kutatási projekt keretében Azt követően, hogy Dobrovits Aladár elkezdte vizsgálni a Back Fülöp ásatásáról származó leleteket, több egyiptológus is foglalkozott az anyaggal. Wessetzky Vilmos kutatásai során azonosított néhány gamhudi koporsót a

5 · Gamhudi koporsók a Szépművészeti Múzeum 1939-ben megnyílt állandó egyiptomi kiállításán

6 · Papiruszból készült kartonázsdísz töredékének belső fele, amelyen jól láthatók a kartonázs alapanyagát adó, egymáshoz ragasztott feliratos papirusztöredékek (Mátyás Eszter felvétele)

7 · Vászonból és papiruszból készült kartonázsmaszk töredéke, amelynek jobb oldali felső részén jól látszik a festett vászonréteg alatti papirusz (Mátyás Eszter felvétele)

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

kairói Egyiptomi Múzeum raktárában, amelyekről addig nem lehetett tudni, hogy honnan származnak. Luft Ulrich a kartonázsokból kinyert démotikus nyelvű papiruszok megfejtését és publikálását kezdte meg, Győry Hedvig pedig a koporsók és kartonázsok kutatásában haladt előre, és egy kiállítást is szervezett 1997-ben, az ásatás 90. évfordulója alkalmából. A Szépművészeti Múzeum gamhudi koporsóinak és múmiadíszeinek teljes tudományos feldolgozása csak a legutóbbi években történt meg egy több évig tartó kutatómunka keretében, amelyben több tudományterület (egyiptológia, klasszika-filológia és a restaurátorszakma) szakemberei működtek együtt. A kutatás során átnéztük a leletekre vonatkozó régi dokumentumokat, köztük az 1936—1937-es koporsóbontás alkalmával készült jegyzőkönyveket és fényképeket. Elkezdtük a rossz állapotban lévő darabok restaurálását. A tárgyak díszítésének hagyományos elemzése mellett vizsgáltuk készítésük technikáját, valamint anyagvizsgálatokat is végeztünk, hogy a lehető legtöbbet derítsük ki készítésük körülményeiről és azokról a mesterekről, akik a tárgyakat díszítették. A papiruszok vizsgálatába bevontuk a görög nyelvű szövegeket is, amelyekkel eddig senki sem foglalkozott.

Az 1936–1937-es koporsóbontásról fennmaradt dokumentumok vizsgálata A koporsóbontás során a felnyitott koporsók tartalmát jegyzőkönyvekben rögzítették, amelyekben a múmiadíszeket viszonylag részletesebben ismertették, a koporsók leírását viszont teljesen mellőzték. A koporsókat beszámozták 1-től 12-ig, illetve A1-től A16-ig. A számokat krétával a talpukra írták, ám ezek a számok egy-két kivételes esettől eltekintve ma már lekoptak. Így a jegyzőkönyvekben szereplő koporsók a számok alapján csak ritkán azonosíthatók (8. kép). A koporsókról és a bennük fekvő díszített múmiákról fényképeket készítettek, de a felvételeknek csak egy része maradt fenn. Felnyitásukat követően az üres koporsókat és a belőlük kiemelt múmiadíszeket külön őrizték, és az egyiptomi gyűjtemény 1951-es leltárazása során is külön katalogizálták őket anélkül, hogy jelezték volna, melyik dísz melyik koporsóból került elő. Így évtizedekig nem lehetett tudni, hogy egy-egy múmiadísz pontosan melyik koporsóból származik. A régi fényképek vizsgálatával azonban sikerült azonosítanunk az összes koporsót és majdnem minden esetben a koporsókban talált múmiadíszeket is. A fényképeken szereplő néhány tárgy ma már nem található meg a gyűjteményben: még 1951 előtt, valószínűleg a második világháború során, megsemmisültek vagy elvesztek. A koporsóbontás alkalmával készült felvételek segítségével azonban közülük is tudtunk tanulmányozni néhányat.

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

8 · Az 51.1992-es ltsz. koporsó talpa: jól kivehető a koporsóbontás alkalmával rózsaszín krétával felírt 4-es szám

Az 51.1999 leltári számú koporsó és múmiadíszei A bontási jegyzőkönyvben A8-as számmal szereplő koporsó esetében kép és leírás is maradt a múmiadíszekről. A koporsót 1937. március 11-én nyitották fel: „Elsőnek az ideiglenesen A8-al jelzett koporsót bontottuk fel. A koporsót a sértetlen egyiptomi faszögek mellett modern vasszögekkel is lezárva találtuk. A múmiát meglehetősen ép állapotban, sértetlen burkolattal fedve találtuk. Fejét kék és arany festett kartonázs-maszk fedte, melynek mindkét halántéka behorpadt, fejtetőnél kisebb sérülések. Mellét teljesen ép kartonázs-körgallér fedte, ennek felső részét szárnyas skarabeus alkotja. Ez a gallér teljesen hozzá van ragasztva a burkolathoz. Közvetlen alatta kapumintán guggoló, aranyozott, szárnyas, Nap korongos égistennőt ábrázoló feliratos, áttört kartonázs-dísz volt, ehhez csatlakozott a lábszárakat fedő T-alakú festett kartonázs-dísz, mely felső részében Ozirisz előtt való áldozatot mutat, alsó részét két sor függőleges hieroglif felirat fedi. Lábak sérültek, összeomlottak, a felső részüket az álpapucs maradványai fedték, ennek egyes nyomait a talpaknál is megtaláltuk. A mell kétoldalát egy-egy hosszú, vékony kartonázs csík díszítette, a bal oldalán Nephthyst mint siratóasszonyt s alatta a majom ill. karvalyfejű Hóruszfiút ábrázolja. A jobboldali csík Íziszt mint siratóasszonyt ábrázolja, alatta az ember ill. sakálfejű Hóruszfiú áll. Ez utóbbinak csak a feje maradt meg, a csík többi része hiányzik. Ez a csík kissé oldalt, a múmia és a koporsó közé csúszott. A díszek valamennyire a kötelé-

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

kekhez hozzáragasztva, szallagokkal átkötve helyükön fekszenek. A múmiáról Varjú Domokos fényképet készített. Beládáztatott.” A felbontott koporsóról készített 1937-es fényképen a koporsóalj jobb oldalán fúrt lyukak, középtájon egy kisebb hiány, a lábrésznél pedig egy jellegzetes törés látható. Ezek alapján nem volt nehéz az A8-as számú koporsót a ma az 51.1999 leltári számot viselő darabbal azonosítani, amelynek oldalán ugyanazok a jellegzetességek fedezhetők fel, mint az archív felvételen látható koporsóén (9a és b kép). A jegyzőkönyvben olvasható leírás és a felnyitott koporsóban fekvő díszített múmiáról készült fénykép alapján a kartonázskészlet darabjait is könnyű volt azonosítani. Ezek ma az 51.2124-es leltári számot viselik. A maszkot viszont nem sikerült megtalálni, valószínűleg elveszett vagy megsemmisült, ahogyan a koporsóbontás során előkerült múmiadíszek több esetben is. A leírás végén olvasható „beládáztatott” kifejezés arra utal, hogy a koporsóban talált múmiát — miután a díszeit leszedték róla — ládába csomagolták a Néprajzi Tárba történő átszállításhoz.

Az 51.2003 leltári számú gyermekkoporsóból származó elveszett múmia és kartonázsdíszei Az előbbi, az 51.1999-es számú koporsóban talált kartonázsdíszekhez hasonló készlet került elő a bontási jegyzőkönyvben A1-es számmal szereplő (ma az 51.2003 leltári számot viselő) gyermekkoporsóból (10. kép). A benne talált gyermekmúmia és díszei azonban ma már nincsenek a gyűjteményben. A múmiát a bontás után nem adták át a Néprajzi Tárnak, hanem díszeivel együtt kiállították a Szépművészeti Múzeum 1939-ben megnyitott első állandó egyiptomi kiállításán. A múmia és az azt borító kartonázskészlet valamikor 1939 után, valószínűleg a második világháború alatt veszett el. Az egyiptomi gyűjtemény 1951. évi leltárazása során sem a múmia, sem a díszek nem kaptak leltári számot, amit onnan lehet tudni, hogy nem szerepelnek az akkor készült leltárkönyvben, vagyis akkor már nem voltak a gyűjteményben. Szerencsére a bontás során készített fényképen viszonylag jól látható a koporsóban fekvő múmia és az azt díszítő kartonázskészlet több eleme (11. kép). A felvétel ugyan fekete-fehér, a bontási jegyzőkönyvből azonban tudjuk, hogy a fejet takaró maszkot kékkel és arannyal festették. Szintén a jegyzőkönyv említi, hogy a mellet díszítő gallér tetején egy szárnyas szkarabeusz látható. Ez alatt egy kékkel, zölddel és arannyal festett, szárnyas istennőt ábrázoló áttört díszt találtak. Majd egy T alakú elem következett, amely az alsó lábszárat takarta, és amelynek felső részében egy, az újjászületett Ozirisz isten számára bemutatott áldozatot ábrázoltak. A T alakú elem alsó részében — a jegyzőkönyv szerint — kékkel és arannyal festett, eredetileg a feliratok számára készített, de ebben az esetben üresen hagyott oszlopok voltak. Ezek a kartonázselemek mind ikonográfiai részleteikben, mind kidol-

9a · A bontási jegyzőkönyvben A8-as számmal jelzett (ma az 51.1999 ltsz.) koporsó az 1937-es felbontáskor. A koporsóban talált kartonázskészlet itt még a múmiára erősítve látható, a kis színes képek a kartonázselemeket mai állapotukban mutatják

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

9b · Az 51.1999 ltsz. koporsó oldalról. A koporsóalj jobb oldalán ugyanazok a jellegzetes sérülések láthatók, mint az 1937-es koporsóbontás alkalmával A8-as számmal jelzett darabon 10 · Az 51.2003-as számú gyermekkoporsó

gozásukban annyira hasonlítanak az 51.1999 leltári számú koporsóban talált díszekre, hogy feltételezhetjük, mindkettőt ugyanabban a műhelyben készítették, és talán mindkettő ugyanazon mester keze munkája (12a és b kép).

Elveszett vagy megsemmisült festett vászonleplek Egyes múmiákat nem kartonázskészlet takart, hanem festett vászonlepel. Ezek közül a legtöbb rendkívül sérült állapotban került elő, és nagy részük már a koporsóból való kiemeléskor megsemmisült. Többről is maradt fenn azonban olyan fénykép, amely a bontás során készült. Ezek segítségével — ha korlátozottan is — tanulmányozni tudtuk a megsemmisült lepleket díszítő festett jelenetek és feliratok készítéstechnikáját. Minden esetben az derült ki, hogy az elveszett lepleket ugyanazok a mesterek festették, mint a fennmaradt darabokat. Az 51.1994 leltári számú koporsóban talált, ma már megsemmisült lepel fényképen látható töredékén két halotti istenség, a páviánfejű Hápi és

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

11 · Az 1937-es bontási jegyzőkönyvben A1-es számmal szerepelő (ma 51.2003 ltsz. koporsóban) talált múmia és díszei

a sólyomfejű Kebehszenuf ábrázolása látható (13. kép). Mivel ugyanezek a jellegzetes rajzú állatfejek jelennek meg az 51.1998 leltári számú koporsón ábrázolt balzsamozási jelenetben a halottas ágy alatt ábrázolt kanópuszedényeken (14. kép), nem férhet hozzá kétség, hogy a koporsón ábrázolt edényeket ugyanaz a mesterkéz festette, mint az elveszett leplen látható alakokat.

Az A10-es koporsó Az 1907-ben Budapestre került gamhudi leletek közül ma nemcsak múmiadíszek hiányoznak, hanem egy koporsó is, amelyet Dobrovits Aladár annak idején gyűjteménygyarapítási céllal más egyiptomi tárgyakra cserélt. A cseréről hivatalos irat nem maradt fenn. Mivel a gyűjtemény leltárkönyvében nem szerepel olyan koporsó, amely ma ne lenne meg, a cserére csak a leltárkönyv készítése, azaz 1951 előtt kerülhetett sor. Az elcserélt koporsóról eddig szinte semmit nem lehetett tudni. A koporsóbontás során készült egyik felvételen azonban találtunk egy olyan koporsót (lásd 4. kép), amelyet a rajta látható törések és repedések alapján nem lehetett azonosítani a gyűjtemény egyetlen darabjával sem. Mivel a koporsóban fekvő múmiát takaró festett (és ma szintén hiányzó) vászonlepel díszítése egyértelműen bizonyítja, hogy a darab Gamhudból származik, ez a koporsó lehet az elcserélt darab. A bontási jegy-

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

12a · Az 51.1999 ltsz. felnőtt koporsóban talált T alakú múmiadísz felső része (vö. 9a kép)

12b · Az egykor az 51.2003 ltsz. koporsóban talált gyermekmúmia lábszárát takaró dísz. A T alakú elem felső részén ‒ csakúgy, mint az 51.1999 ltsz. koporsóból származó fenti elemen (12a kép) ‒ azt a jelenetet ábrázolták, amelyben a halott áldozatot mutat be a trónuson ülő Ozirisz, a halottak birodalmának királya számára. A két ábrázolás legapróbb részletei (például a trónus rácsozott díszítése vagy az áldozatot bemutató halott könyöke alatt ábrázolt áldozati asztal) és kidolgozása (például az emberi alak esetében) számtalan hasonlóságot mutat. Ez arra utal, hogy a két darabot ugyanabban a műhelyben és ugyanazon minta alapján készítették

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

13 · Az 51.1994 ltsz. koporsóban talált múmiát díszítő festett lepel részlete: egy páviánfejű és egy sólyomfejű halotti istenség képe

14 · Az 51.1998 ltsz. koporsón ábrázolt balzsamozási jelenet a halottas ágyon fekvő múmiával és az ágy alatt ábrázolt négy kanópuszedénnyel, amelyekbe az egyiptomiak a mumifikálás során eltávolított belső szerveket helyezték

zőkönyv leírása alapján az elcserélt koporsót az A10-es számmal jelölt darabbal sikerült azonosítani. A fénykép segítségével még az is megállapítható volt, hogy a koporsó tulajdonosa egy Tadiuszir nevű nő volt. A halott neve a koporsóban fekvő múmiát takaró lepel feliratán szerepel.

A kartonázsdíszek konzerválása Az 1936—1937-es koporsóbontás alkalmával a múmiákról leszedett kartonázsdíszeknek csak egy részét állították helyre. Más darabokat összehajtogattak és borítékba helyeztek, abban az állapotban, ahogy találták őket. Ez utóbbiak konzerválása csak 2014-ben történt meg. Az összehajtogatott és összesen hat borítékban tárolt kartonázsanyagból öt maszkot, egy, a lábfejet díszítő elemet és több egyéb töredékes darabot sikerült helyreállítani. Az egyik borítékokban lévő apró kartonázsdarabok konzerválásra alkalmatlanok voltak. Egy másik borítékban két maszk és további kisebb töredékek darabjait találtuk (15a és b kép). A munka során a restaurátorok a borítékokban talált, vászonból és papiruszból készült díszeket először megtisztították azoktól a szennyeződésektől, amelyeket mechanikusan is el lehetett távolítani. Ezt követően párásítással megduzzasztották a textil- és papiruszrostokat, hogy a merev kartonázsok alakíthatók legyenek, és eredeti formájukat visszanyerhessék (16. kép). Majd a kartonázsokat oldószeresen is megtisztították.

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

15a

15b Összehajtogatott, borítékban őrzött gamhudi kartonázsok: (a) a borítékból való kiemeléskor és (b) a konzerválást követően (Mátyás Eszter felvétele)

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

16 · A kartonázsok 2014-es konzerválása során az egyik töredék párásítása gőz felett (Mátyás Eszter felvétele)

17 · A kartonázsok 2014-es konzerválása során az egyik maszk töredékének tisztítása kromofággal (Mátyás Eszter felvétele)

18 · A kartonázsok 2014-es konzerválása során a meglazult festék megkötése injektálással (Mátyás Eszter felvétele)

Ennek során lassan, rétegről rétegre haladva távolították el a szennyeződéseket (17. kép). Ez a folyamat különösen körültekintő munkát igényelt, mivel nagyon kellett vigyázni arra, hogy az eredeti festékréteg felülete ne sérüljön. Ugyancsak kihívást jelentett a meglazult festékrészek megkötése, amit egy speciális akrilát ragasztóanyag-keverék beinjektálásával sikerült elérni (18. kép). Végül a helyreállított kartonázstöredékek teljes felületükben textillel bevont alátámasztást kaptak, hogy állapotukat stabilan megőrizzék (19. kép).

A koporsók és múmiadíszek stilisztikai és anyagvizsgálatai A gamhudi halotti tárgyak díszítésének vizsgálata során a koporsóknak és múmiadíszeknek több ikonográfiai csoportját különítettük el. Hasonló ikonográfiai mintákat, festési technikákat, és a szövegek hasonló vagy egyező paleográfiáját kerestük. Feltételeztük, hogy az egy csoportba sorolt darabok ugyanazon műhelyben dolgozó koporsófestők, de legalábbis egymással kapcsolatban álló vagy közös hagyományt/iskolát követő mesterek munkái. Ezzel párhuzamosan elvégeztük a díszítésnél használt festék- és kötőanyagok fotótechnikai és kémiai elemzését is, ami lehetővé tette, hogy bizonyos esetekben olyan koporsók ikonográfiáját rekonstruáljuk, amelyeknek a díszítéséből szabad szemmel ma már szinte semmi nem látható (például a mára már kipergett pigmentek helyének a kimutatásával). A festékek elemzése számtalan esetben megerősítette a stilisztikai vizsgálatok alapján feltételezett műhelyek vagy koporsófestő csoportok azonosítását. Bár a festékek összetétele általában megegyezett a különböző csoportok esetében, volt egy kivétel is. A sárga festék három fajtáját különítettük el, amelyek használata különböző csoportokra volt jellemző. Egyes esetekben, amikor a stilisztikai vizsgálatok alapján nem lehetett egyértelműen csoportba sorolni egy koporsót vagy múmiadíszt, az anyagvizsgálatok eredményei segítettek elhelyezni az adott darabot.

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

A papiruszok vizsgálata Az 1936—1937-es koporsóbontást követően a kartonázsok nagy részéből eltávolították a papiruszokat, amelyeket egykor apró darabokra vágva használtak fel az elkészítésükhöz. A töredékeken olvasható szövegeket démotikus és görög nyelven írták a Kr. e. 3—2. század folyamán. A szövegek összeállítására és elolvasására azonban csak később került sor. A démotikus papiruszok közül Luft Ulrich publikált néhányat. A görög nyelvű papiruszok tanulmányozását Németh György kezdte el a 2013—2017. évi projekt keretében.

19 · A 2014-ben konzervált egyik aranyozott kartonázsmaszk (Mátyás Eszter felvétele)

Németh György A gamhudi görög papiruszok A Szépművészeti Múzeum gyűjteménye számos kisebb-nagyobb démotikus és görög papirusztöredéket őriz. A görög töredékek száma 384. E töredékek feltehetőleg mind a gamhudi ásatás során talált múmiák kartonázsaiból származnak. A rendkívül rövid görög töredékeken mindeddig nem találtunk semmiféle támpontot a papiruszos dokumentumok keletkezési idejének meghatározásához, de az ugyancsak a gamhudi anyagból ismert démotikus papiruszok datálása egészen biztos. Több démotikus dokumentum a Kr. e. 130-as évekből, VIII. Ptolemaiosz Euergetész uralkodásának időszakából származik. Az egyik démotikus dokumentum egy Ta-helet falvában lakó papok által kötött szerződést tartalmaz. Ta-helet pedig nem más, mint a görög Thólthisz egyiptomi változata. A lelőhely azonos a mai Gamhuddal, amelynek temetőjében a múmiakoporsókat találták. A másik pontosan datált igazolást Kr. e. 136. május 1-én állították ki, és azt tanúsítja, hogy Pa-weret, Nakhtu fia leszállította a gabonát Apollóniosz tárolójába. A valamennyire is értelmezhető görög papiruszok kivétel nélkül gazdasági feljegyzéseket tartalmaznak. A töredékek elolvasását és értelmezését megnehezíti az olykor meglehetősen pongyola kurzív írásmód, valamint a szövegek erősen hiányos volta.

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

20 · Papirusztöredék Thólthisz nevével (ltsz. 56.93.A)

Kurzív írás A kurzív írás az egyiptomi, a görög, illetve a latin nyelv hétköznapi lejegyzésére szolgáló kézírás volt, amit ecsettel róttak papiruszlapokra. A kurzív dokumentumok rendkívül sok rövidítést tartalmaznak. Egyes írnokok kézírása között jelentős különbség lehetett, ami szintén megnehezíti az iratok kiolvasását.

A rövid töredékek is tartalmazhatnak számunkra fontos információkat. Az egyik papirusz megadja Oxürhünkhosz nomosz nevét. Az ókori Thólthisz ebbe a nomoszba tartozott. Egy másik papiruszon pedig a kómész Thóltheósz kifejezést olvashatjuk, ami azt jelenti, hogy „Thólthisz falué” (20. kép). Ez a két adat alátámasztani látszik azt a — démotikus papiruszok által is megerősített — feltevést, hogy a kartonázsokat készítő műhely vagy műhelyek Gamhudban, vagyis Thólthiszban működhettek, és a maszkok és egyéb múmiadíszek elkészítéséhez használt, már értéktelennek minősített, újra felhasználható papiruszok ugyanabból a faluból származtak. Nomoszok A nomoszok a fáraók kora óta Egyiptom kisebb területi egységei, amelyek a Ptolemaiosz-korban közigazgatási kerületekként működtek. A nagyobb területek nomoszokra osztása a római korban is megmaradt.

A Szépművészeti Múzeumban őrzött további papirusztöredékek — adóbeszolgáltatási listákon és névjegyzékeken kívül — egy magánlevél kezdőszavait is megőrizték. Az egyik adózási papiruszon len és lednek beszolgáltatásáról olvasunk, valamint a gátépítési adó befizetéséről, egy másik papirusz pedig a búzatermés utáni adót rögzíti. Egy nagyobb méretű, különösen gondos

A KÖZELMÚLT: A gamhudi temető felfedezése

21 · Hivatalos levél a nátron kitermeléséről (ltsz. 56.91.A)

kézírású papiruszon építkezéshez használatos mészről, homokról és elszállításukról rendelkeznek. Egy névlistán Dórotheosz, Szógenész és Ptolemaiosz nevével találkozunk. Az utóbbi esetében természetesen nem az uralkodóról, hanem egy falubeliről van szó. A leghosszabb értelmezhető szöveget tartalmazó papirusz a helyi nátrontermelést szabályozta. A nátron, más néven lúgsó, a fáraók korától fontos nyersanyagnak számított. Felhasználták a múmiakészítésben, de a kozmetikai szerek és a gyógyszerek (például fekély elleni szer) készítésében is. A mosdóvízbe tett nátron különösen széppé, puhává tette az asszonyok bőrét. A gamhudi papirusz arról ír, hogy fel kell jegyezni minden nátronkészletet, akár az épületekben, akár a földeken, akár bárhol másutt őrzik is (21. kép). A fáraók korától ismert volt három nagyobb nátronlelőhely: Alsó-Egyiptomban Wádi Nátrun, Felső-Egyiptomban El-Káb, a Deltában Fákúsz. Az oxürhünkhoszi kerületből mindeddig csak az arab hódítás utánról rendelkeztünk nátronkitermelés említésével. A budapesti papirusz bizonyítja, hogy már a Kr. e. 2. században ismerték és kitermelték a Thólthisz környéki nátronlelőhelyet. A datálható papiruszok a koporsók időbeli elhelyezésében is segítenek. Egy koporsó, amelyben Kr. e. 138-ra keltezett iratot találtak, nyilvánvalóan csakis ez után az év után keletkezhetett. A kérdés az, hogy mennyi idővel? A gamhudi papiruszok általában olyan dokumentumokat tartalmaznak, amelyek a keletkezésüket követő évben már elveszítették jelentőségüket. Így a szarkofág legkorábban Kr. e. 137 után készült, de akár több évtizeddel később is lehetett a száraz homokba kidobott iratok közül olyanokat találni, amelyek kartonázs készítésére alkalmasak voltak.

A RÉGMÚLT A GAMHUDI KOPORSÓK ÉS MÚMIADÍSZEK, VALAMINT KÉSZÍTŐIK ÉS TULAJDONOSAIK ÓKORI TÖRTÉNETE (KR. E. 2–1. SZÁZAD)

A temető és a koporsók

A 51.1997 ltsz. koporsó fedelének részlete

Amikor Back Fülöp expedíciója elkezdte a munkát Gamhudban, a sírok már nem voltak érintetlenek. A lelőhelyet nemcsak 1907-es felfedezése idején fosztogatták, hanem — mint a jelekből kiderült — már az ókorban is. Az ásatók, Smoleński és Kamal azonban még így is nagyon gazdag leletanyagra bukkantak. Ma már nem állapítható meg, hogyan nézett ki a temető, és azt sem tudjuk, pontosan hol találták az egyes leleteket. Mivel Smoleński nem tudott megküzdeni súlyos betegségével, és 1909-ben, igen fiatalon meghalt, az általa talált leletekről, köztük a negyvenhét koporsóról tervezett beszámolója nem készült el. Kamal az ásatásról szóló, 1908-ban megjelent cikkében részletesen ismerteti a felfedezés körülményeit. Felsorolja, hogy milyen típusú leleteket találtak, de a régészeti kontextusról alig ír valamit. Nem tudjuk meg, hány sírra bukkantak, azok mekkorák voltak, és azt sem, hogy milyen elrendezésben találták meg a sírokban a tárgyakat. Nem derül ki, hogy az egyes koporsók mely sírokból kerültek elő és hogy a sírok hány személyesek voltak. Talán egy-egy család temetkezett egy sírhelyre, mint ahogyan más korabeli, a környéken található temetőkben gyakran előfordult. Tudjuk, hogy találtak koporsó nélküli múmiákat is, de hogy hol és mennyit, arról szintén nincs adat. Kamal az általa megtalált huszonhárom koporsót viszonylag részletesen leírta és a Smoleński által megtaláltak közül is ismertetett hármat, de a többi leletről alig derül ki valami. Kamal beszámolójából annyit tudunk meg a temetőről, hogy egy 480 méter hosszú, 120 méter széles ívelt magaslaton terült el, amelynek két végén egy aknából és az abból nyíló, általában két kamrából álló sírokat építettek (II. ábra). Az, hogy Kamal nem ír semmit a sírok dekorációjáról, arra vall, hogy díszítetlenek voltak — ahogyan ez más környékbeli temetőkben is gyakori volt. A sírokból gazdagon díszített múmiákat tartalmazó koporsók és egyéb halotti felszerelések kerültek elő. A temető középső részén temetkezőket viszont általában közvetlenül, koporsó nélkül helyezték a földbe, bár egyes múmiákat itt is múmiadíszekkel láttak el. A feltárás során összesen hetven teljes ember/múmia alakú (antropoid) fakoporsót találtak, amelyekben még benne voltak a díszített

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

múmiák. Ezeknek a leleteknek a nagy része, de valószínűbb, hogy az összes, a sírokból származik. Kamal ásatási beszámolójából úgy tűnik, hogy a temető középső részén talált múmiákat nem, vagy csak nagyon kivételes esetben helyezték koporsóba. Ezenkívül további antropoid koporsók töredékei, láda alakú fakoporsók, illetve koporsó nélküli, díszített múmiák kerültek elő. Utóbbiak közül sokat, vagy akár mindet, olyan koporsókban helyezhették egykor a sírokba, amelyeknek ma csak a töredékeit ismerjük.

II. ábra Ahmed Kamal által készített térkép az 1907-es expedíció során feltárt és átvizsgált területről. A gamhudi temető a kép bal felső részén látható bumeráng alakú terület, melynek két végén helyezkedtek el a koporsós temetkezéseket befogadó sírok

Antropoid koporsó A görög eredetű antropoid szó jelentése „ember alakú”, „emberhez hasonlatos”. Az ókori Egyiptomban készült, a valóságban nem az élő emberi testhez hasonlatos, hanem a mumifikált halottat megjelenítő koporsókat ma az egyiptológiában antropoid koporsóknak nevezik. Ezek a Középbirodalom idején, a Kr. e. 2. évezred elején jelentek meg, és azt követően igen elterjedtek. Leggyakrabban fából készítették őket, de kőből, kartonázsból és terrakottából készült antropoid koporsók is maradtak fenn. A korai időkben az antropoid

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

koporsókat láda alakú külső koporsóba helyezték, de a későbbiekben önálló koporsóként is használták őket. Egy-egy múmiát sokszor nem egy, hanem két antropoid koporsóba helyeztek, ezeket pedig egy nagy méretű külső, láda alakú vagy szintén múmia formájú szarkofágba helyezték.

A töredékek között nagy számban voltak fából készült koporsómaszkok, azaz antropoid fakoporsókról származó arcok, amelyeket külön darabból faragtak és facsapokkal erősítettek a koporsóra. Ezekből összesen hetven darab került elő. A hetven teljes koporsó, a további hetven koporsómaszk és az egyiptomi hatóságok által lefoglalt néhány koporsó alapján nyilvánvaló, hogy az antropoid koporsók száma valamivel több mint száznegyven körül lehetett. A láda alakú koporsók száma nem ismert. Kamal beszámolója szerint voltak közöttük olyanok, amelyeket külső koporsóként használtak, vagyis egy, a múmiát befogadó antropoid koporsót helyeztek beléjük. A ma ismert, Budapesten őrzött ládakoporsó-töredékek mérete alapján azonban úgy tűnik, hogy egy részükbe nem helyeztek belső koporsót, mivel a Gamhudból előkerült antropoid koporsók (a gyermekkoporsókat nem számítva) többnyire nagyobbak a ládakoporsóknál. Valószínű, hogy a ládakoporsók közül a legtöbb önálló temetkezést képviselt. Így a koporsós temetkezések teljes száma akár számottevően is meghaladhatta a száznegyvenet.

A koporsók anyaga, szerkezete, típusai A gamhudi koporsók szikomorfából (eperfüge, Ficus sycomorus) készültek, amely gyakori, de — ellentétben az importált cédrussal — nem a legdrágább anyaga volt az egyiptomi fakoporsóknak. A faanyag hiányosságait pótló betoldások rögzítéséhez hengeres és lapos facsapokat, a múmia koporsóba helyezését követően a fedél és az alj összeillesztéséhez pedig lapos facsapokat használtak (22. kép). Mind a hengeres, mind a lapos csapo22 · A 9b képen látható koporsó részlete, amelyen látszanak a koporsót összetartó facsapok

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

23 · Az 51.2788 ltsz. ládakoporsó

kat a szikomornál keményebb tamariszkuszfából (tamariska, Tamarix spp) készítették. Formájuk szerint a gamhudi koporsók három fő típusba sorolhatók: kétfajta múmia alakú típus és láda alakú darabok.

Ládakoporsók A Harmadik Átmeneti Kor (Kr. e. 1069—664) végén a négyszögletes ládakoporsóknak egy új, a korábbitól eltérő fajtája terjedt el, amely a következő évszázadok folyamán is használatban maradt. A koporsó alsó része (a koporsóalj) láda alakú volt, négy sarkán a négy égtájat jelképező oszlopokkal. Fedele azonban nem lapos volt, hanem domború. A fedél képi ábrázolásai az égboltot jelenítették meg: a koporsók a kozmoszt szimbolizálták. Előképük a korai időkből ismert, szintén a kozmoszt jelképező per-nu szentély lehetett, amely egy istenszobrot (isteni képmást) fogadott be. Ezt a koporsótípust az egyiptológiában gyakran kereszu-koporsónak hívják. Első megjelenésükkor külső koporsóként használták őket. Belsejükbe egy vagy két múmia alakú belső koporsót helyeztek. A legbelső, a múmiát befogadó koporsó a szentélybe helyezett isteni képmás (az istenszobor) mintájára a halott képmását jelenítette meg. A belső koporsót körülbelül ugyanettől az időtől nem egyszerű múmia képére, hanem szobor formájúra faragták. Mind a szobor forma, mind az isteni képmásra való utalás a halott újjászületését és isteni státuszát hangsúlyozta.

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

A per-nu szentély Az egyiptomiak elképzelése szerint Egyiptom két külön királyság egyesítésével jött létre Kr. e. 3000 körül. A két királyságnak és szimbólumainak a későbbiekben is meghatározó szerepe maradt a királyi ideológiában. Erre a király olyan címei utalnak, mint „a Két Ország ura” vagy „Felső- és Alsó-Egyiptom királya”. A két országrésznek külön védelmező istenségei is voltak: az északi országrészt, Alsó-Egyiptomot (a Nílus deltájának vidékét) a per-nu nevű ősi szentély kobra formájában ábrázolt istennője, Wadzset védelmezte. A per-nu szentély eredeti helye a Deltában található Butó városa lehetett. Felső-Egyiptomnak szintén volt egy ősi szentélye, El-Kábban, amelyet per-wer-nek neveztek, istennője pedig a keselyű alakban ábrázolt, a felső-egyiptomi királyságot védelmező Nehbet istennő volt.

A budapesti Szépművészeti Múzeum egy majdnem teljes gamhudi ládakoporsót (23. kép) és számtalan töredéket, főleg koporsóaljból származó darabokat őriz. Ezek a leletek viszonylag kis méretükkel arról tanúskodnak, hogy Gamhudban – az eredeti gyakorlattal ellentétben – ritka lehetett, hogy a láda alakú koporsókba belső koporsót helyeztek. Legtöbbjük valószínűleg közvetlenül fogadta be a múmiát, ahogy erre más görög-római kori temetőben is találunk példát.

Szobor formájú antropoid koporsók A Középbirodalom korától használatos antropoid koporsók a halottat múmia alakjában jelenítik meg, és ezzel az újjászületésére utalnak: a mumifikálás célja ugyanis a test és a benne lakó személyiség pusztulásának megakadályozása, így a túlvilágon való újjászületésének a biztosítása volt. A Ptolemaiosz-kori, köztük a gamhudi antropoid koporsók némileg különböznek klasszikus elődeiktől. A múmia alakú koporsók egy új típusához tartoznak, amelynek előzményei a Kr. e. 8. század végén megjelent új, az emberi alakot szobor formájában megjelenítő fakoporsók és a 25–26. dinasztia idejétől (Kr. e. 664–525) elterjedt, szintén szobor formájú, nagy méretű kőszarkofágok voltak. Ez az új típus az emberi alakot a szobrok kialakításához hasonlóan a múmiaalak hátán jelzett hátpillérrel és talapzaton állva ábrázolja. A gamhudi antropoid koporsók is ezt a formát folytatják (25. kép), de különböznek is a több évszázaddal korábbi mintáiktól. A Ptolemaiosz-korra ugyanis a szobor formájú koporsók arányai megváltoztak: a fej, a paróka és a felsőtest sokszor különösen hangsúlyozottá vált – ahogyan ez sok gamhudi darab esetében is megfigyelhető (24. kép). A szobor formájú antropoid koporsók készítéséhez bőséges faanyagot használtak, így a koporsók igen nehezek és több esetben megközelítik vagy akár meg is haladják a 2 méteres magasságot. Egyes darabokat egyetlen vastag fatörzsből készítettek: a fát kettévágták, majd mindkét részt kimélyítve

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

24 · Az 51.1992 ltsz. koporsó. A robusztus alak jól példázza a Ptolemaiosz-korra jellemző antropoid koporsók arányait

25 · Az 51.2002 ltsz. gyermekkoporsó, melyen jól látható a talapzat és a hátpillér

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

26 · Az 51.2015 ltsz. koporsó fedelének belső oldala. A koporsó két felét egyetlen fából faragták, vastag koporsófalat kialakítva 27 · Az 51.1990 ltsz. koporsó, amelyet nem egy fából faragtak, hanem több darabból illesztettek össze

a koporsóbelsőt múmia alakúra faragták, vastag, esetenként akár a 10 centimétert is meghaladó koporsófalat hagyva mind a tető, mind a koporsóalj esetében (26. kép). Ha nagyobb hiányosságok voltak a faanyagban, pótolták, a kisebb réseket, hézagokat homokkal tömítették. Vannak olyan, szintén nagy méretű és szintén vastag falú koporsók, amelyeket több, néha nagyon sok darabból állítottak össze; a különálló darabokat facsapokkal rögzítették egymáshoz (27. kép). Bár ezeknek a koporsóknak a formája, arányai és készítési technikája nagyjából megegyezik, fontos különbségek és minőségi eltérések fedezhetők fel közöttük: · A legszebben kidolgozott és valószínűleg a legdrágább darabok impozáns

méreteikkel, elsősorban széles vállukkal és erős, domború mellkasukkal tűnnek ki (27. kép). Az arcuk szintén feltűnően széles (25. kép), és az arcforma egyes esetekben az emberi arcot megjelenítő hieroglif jelre emlékeztet (28. kép). Más, általában alacsonyabb színvonalat képviselő koporsók esetében a váll és a mellkas kevésbé hangsúlyozott és az arc is keskenyebb, sokszor hosszúkás (29a és b kép). · A test kontúrjait a szebb daraboknál nagyon érzékletesen formázták meg. Ez a lábszár esetében a leggyakoribb: a vádlit, a sarkat és a bokát is kidolgozták (30. kép).

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

28 · Az 51.2017. ltsz koporsó: a vörössel keretezett koporsóarc az emberi arcot ábrázoló hieroglif jelet idézi

29a · Az 51.1998 ltsz. koporsó arca

29b · Az 51.2005 ltsz. gyermekkoporsó arca, amelyen a szempillát pontozással jelölték, a fület a részletek kidolgozása nélkül, sematikusan ábrázolták

A hátpillért általában külön dolgozták ki úgy, hogy néhány milliméterrel kiemelkedjen a koporsó hátának síkjából (25. kép), néha azonban csupán festett körvonallal jelezték (31. kép).

A faragás és a koporsók formájának különbségei arra utalnak, hogy a gamhudi koporsók valószínűleg nem egy műhelyből kerültek ki. Több olyan cso-

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

portot is el tudunk különíteni, amelyekről feltételezhető, hogy külön-külön műhelyekhez köthetők. Például az 51.1991 és 51.1992 leltári számú koporsó szinte pontosan egyező méretei, arányai és faragási részletei arra utalnak, hogy a kettő egyazon minta alapján készült, és valószínűleg ugyanazon koporsókészítő(k) munkája (24. és 32. kép). Az is nyilvánvaló, hogy az egyes műhelyekben sem mindig azonos színvonalú darabokat készítettek. Az 51.2002 és az 51.2004 leltári számú gyermekkoporsók arányai és formája oly mértékig hasonlóak, hogy nem lehet kétség afelől, hogy a kettő azonos modell alapján, egy műhelyben készült. Formailag mindkettő gondosan kidolgozott, az illesztések pontosak, kivitelezésük színvonala azonban egy ponton nagyon eltérő. Az első koporsó esetében az egyébként jó érzékkel faragott arcon tisztán kivehetők a vésőnyomok, ami arra vall, hogy a faragást követő munkafolyamatot, a csiszolást csak felületesen végezték el (33. kép). A másik koporsó arcát viszont nemcsak plasztikusabban faragták ki, hanem nagyobb gonddal is csiszolták (34. kép).

Szögletes koporsók Bár az úgynevezett szögletes koporsók előzményei szintén a klasszikus antropoid koporsók, nagyon különböznek tőlük. Ezek is múmia formájában jelenítik meg a halottat, de stilizáltan. A testet zömmel szögletes formák és egyenes síkok határolják; készítésüknél lekerekített, a természetes kontúrokat megjelenítő íveket csak elvétve alkalmaztak. Ez a típus a Későkor (Kr. e. 664–332) folyamán terjedt el, és a görög-római korban is használatban maradt. A Gamhudból származó szögletes koporsókat vékony deszkákból állították össze (35a—c kép). A szögletes formát általában kissé megtöri a koporsófedél tetejének enyhén domborodó, a mellkast hangsúlyozó kialakítása, illetve a váll íve (36. kép). A szögletes koporsók esetében a paróka két oldalsó szárát külön faragták és illesztették a helyére, és az is előfordul, hogy a fület, a megszokottól eltérően, nem ábrázolták (37. kép). A szögletes koporsók maszkja az előző típusba tartozó koporsókétól eltérő arcokat ábrázol: a kerekded vagy hosszúkás forma helyett a szögletes vonások do-

30 · Az 51.1992 koporsó alja: a faragás híven jeleníti meg a vádli, a boka és a sarok formáját

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

31 · Az 51.2014 ltsz. koporsó hátoldala, ahol a hátpillér nem emelkedik ki a felszínből, hanem csak festéssel jelölték

32 · Az 51.1991 ltsz. koporsó, amelynek díszítése csaknem teljesen elpusztult. A koporsó arányainak és a díszítés megmaradt részleteinek, illetve lenyomatainak az elemzésével azonban sikerült megállapítani, hogy az 51.1992 ltsz. koporsóval (24. kép) egy műhelyben készülhetett

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

33 · Az 51.2002 ltsz. gyermekkoporsó

34 · Az 51.2004 ltsz. gyermekkoporsó

minálnak (38. kép). Bár az arckifejezés sokkal egyénibbnek tűnik az antropoid koporsók nagy részének kerekded, idealizált vonásainál, ezek az arcok ugyanúgy nem portrék, mint ahogyan az előbbiek sem. Nem a halott egyedi jellegzetességeit örökítik meg. Több koporsón is ugyanazok az egyébként karakterisztikusnak tűnő vonások figyelhetők meg (39a—b kép). A szögletes koporsók esetében a szoborjelleg nem hangsúlyos. Noha van talapzatuk, teljesen egybeolvad a lábfejjel (40. kép), a hátpillér pedig általában hiányzik (41. kép). A kivitelezés minősége változó. Elvétve előfordul jó állagú, szépen faragott, viszonylag egyenletesre csiszolt felszínű deszkákból, elég pontos illesztéssel készült darab (40. kép), de sokkal gyakoribb, hogy a faragás durva, elnagyolt, a formák aránytalanok, a felszín csiszolatlan, az illesztések pontatlanok (38. kép). A szögletes koporsók olcsóbbak lehettek, mint nagy méretű antropoid társaik, mivel kevés faanyagra volt szükség az elkészítésükhöz, összeállításuk egyszerű volt, és általában a kivitelezésükre sem fordítottak túlzott gondot.

35a · Az 51.2016 ltsz. szögletes koporsó fedelének belseje 35b · Az 51.2016 ltsz. szögletes koporsó aljának belseje

35c · Az 51.1993 ltsz. koporsófedél felülről, a fejtető felől fényképezve

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

36 · Az 51.1988 ltsz. koporsó jobb oldala

37 · Az 51.2016 ltsz. szögletes koporsó

A koporsók díszítése A gamhudi koporsók a Ptolemaiosz-korban általánosan használt halotti ikonográfiát követik. Külső falukat festett halotti jelenetek és szövegek díszítik, amelyek a temetési szertartás rítusaira utalnak és védelmezik a halottat a túlvilágon. A díszítőmotívumokat, a rítusok ábrázolásait, az istenségek képeit és a szövegeket többnyire ugyanabban a sorrendben, bár néha kihagyásokkal ismételgetik az egyes darabok. A koporsóbelső a gamhudi darabok esetében mindig díszítetlen.

A koporsófedél ikonográfiája és feliratai Az antropoid koporsók „arcát” nagy méretű háromosztatú paróka keretezi, amely az ókori Egyiptomban a magas társadalmi helyzetet jelezte. Színe ál-

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

38 · Az 51.2008 ltsz. szögletes gyermekkoporsó

39a‒b · Az 51.1988 ltsz. szögletes koporsó és az 51.2013 ltsz. koporsófedél

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

talában kék vagy fekete, néhány esetben azonban csíkozott (kék-arany vagy kék-sárga). A kék színű paróka a halott isteni természetére utalt, mivel az egyiptomi elképzelések szerint az istenek haja lazúrkőből volt. A legfelső kék festékréteg alatt néha fekete festék maradványait találtuk, ami azt mutatja, hogy a parókát ilyenkor először feketére festették, majd ezt követően hordták fel a kék színt (42. kép). Ezzel sötétebb árnyalatot értek el, mint amikor kizárólag kékkel festettek (43. kép). A paróka szárának alját ritkán vízszintes csíkozással (44. kép), a homlokkal érintkező szélét néha hajtincseket imitáló motívummal (45. kép) vagy csíkozott pánttal díszítették. Az egyik koporsón a halott újjászületésére utaló kiterjesztett szárnyú szkarabeuszt ábrázoltak a fejtetőn, ugyanis a hajnali, azaz az újjászülető Nap egyik formája a szkarabeusz volt (46. kép). A koporsók arcrészét néha egybefaragták a fejjel, mint az egyik gyermekkoporsó esetében (33. kép), de általában külön maszkként illesztették a helyére (42. kép). Az arc a szebb és drágább darabok esetében aranyozott, ami ‒ a kék parókához hasonlóan ‒ a halott isteni természetét fejezi ki, utalva arra az egyiptomi elképzelésre, hogy az istenek teste aranyszínű. Máskor az arc fehér vagy halvány árnyalatú. A szemöldököt és a szem kontúrját a hajhoz hasonlóan feketére vagy kékre festették (43. kép), és néha a szempillát is ábrázolták (29b kép). A vörösre színezett száj kontúrját általában feketével hangsúlyozták. A fület sokszor csak sematikusan ábrázolták (29b kép), máskor az anatómiai részleteket feketével vagy vörössel jelölték (47. kép), egyes esetekben pedig plasztikusan is kidolgozták (44. kép). A koporsófedélen a mellkast egy füzérekből álló, sokszor az egész felsőtestet takaró gallér, az úgynevezett uszeh-gallér („széles” gallér) díszítette, amely védelmezte a halottat, jelezte magas társadalmi státuszát és megújulást biztosított számára a túlvilágon. A gamhudi gallérok geometrikus motívumokból (háromszögekből, korongokból, négyzetekből, csepp alakú motívumokból, vonalkákból) felépülő füzérekből állnak, amelyek valójában levelek, virágok, bimbók stilizált változatai (48. kép). Csak néhány kivételes darab esetében találkozunk a geometrikus elemekből álló füzérek között valódi növényi elemeket ábrázoló motívumokkal (49a kép), amelyek közvetlenül idézik a gallér virágokból és levelekből fűzött, eredetileg a királyi család és az elit tagjai által ünnepélyes alkalmakkor viselt prototípusát. A gallért két oldalon egy-egy napkorongos sólyomfejjel díszített motívum zárja le (50. kép). A gallér alatt – minden koporsón – egy térdeplő, fején napkorongot viselő, szárnyát kiterjesztő, két kezében egy-egy maat-tollat (az igazság szimbólumát) tartó istennő alakja védelmezi a halottat. Az istennőt a karja fölött elhelyezett oszlopokban olvasható szöveg egyes koporsókon Nut égistennővel, más darabokon Ízisszel, Ozirisz isten nővérével és hitvesével azonosítja (49b kép).

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

Maat Az egyiptomi maat kifejezés legelterjedtebb modern fordítása: „igazság”. A fogalom jelentése azonban többrétű. A világ kozmikus és Egyiptom társadalmi rendjére utal, amely a világ létrejöttekor alakult ki. Az egyiptomi uralkodó a maat (igazság, rend) fenntartásával biztosította a teremtés folyamatos megújulását, és ezzel a kozmosz és birodalma fennmaradását. A maat megszemélyesített alakja Maat istennő volt, a napisten (azaz a teremtő isten) leánya, aki az ábrázolásokon nevének hieroglif jelét, a maattollat viseli a fején. A halotti jeleneteken ábrázolt istennők szintén gyakran viselik a fejükön vagy tartják a kezükben ezt a tollat (52. kép).

A védelmező szárnyas istennő alatt általában az úgynevezett balzsamozási jelenetet ábrázolták, amelyben Ozirisz isten mumifikált alakját láthatjuk, amint egy oroszlán alakú halottas ágyon fekszik (51. és 53. kép). Az ágy alatt mindig megjelenik négy kanópuszedény, amelyekbe az egyiptomiak a mumifikálás során a testből eltávolított belső szerveket helyezték. Az edények fedele általában négy védelmező istenséget jelenít meg, a négy Hóruszfiút: az emberfejű Amszetet, aki a májat, a sakálfejű Duamutefet, aki a gyomrot, a páviánfejű Hápit, aki a tüdőt, és a sólyomfejű Kebehszenufot, aki a beleket védelmezte. A halottas ágy mellett egyes koporsókon Anubisz istent is ábrázolták, aki a mumifikálást végezte és átvezette a halottat a túlvilágra. Anubiszt sakálfejjel és fekete testtel jelenítették meg. A halottas ágy és a múmia fejénél gyakran látható Ízisz, a lábánál pedig Nephthüsz istennő térdeplő alakja, akik a halottat gyászolják – erre fejükhöz emelt kezük gesztusa (a siratás kézmozdulata) utal (lásd 51. kép). A balzsamozást nem minden koporsón ábrázolták; gyermekkoporsókon és kevésbé színvonalas darabokon előfordult, hogy kihagyták (54. kép). Bá Az egyiptomiak szerint az embernek több összetevője is volt, amelyek fontos szerepet játszottak a halál utáni lét elképzelésében. Az összetevők közül, amelyeket modern értelmezésben sokszor lélekformáknak tartunk, az egyik az úgynevezett bá volt. A bát emberfejjel és madártesttel ábrázolták. A bá képes volt a szabad mozgásra: sokszor úgy jelenítették meg, amint a holttestet vagy a sírt éppen elhagyja vagy visszatér oda (53. kép).

A múmiát ábrázoló jelenet alá oszlopokba rendezett halotti szöveget írtak a koporsókra (55. kép). A szöveg leggyakrabban egy egyszerű formula, amely a túlvilágon szükséges legfontosabb áldozati ajándékokat biztosítja a halott számára: kenyeret, sört, ökröt, szárnyast és szép temetést. Néhány koporsóra az úgynevezett Nut-formulát írták, amely Nut égistennő védelmét biztosította a halott számára. Egyes koporsók esetében a szövegoszlopokat felfestették, de végül nem töltötték ki felirattal (56. kép). Az üresen

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

40 · Az 51.2016 ltsz. szögletes koporsó

41 · Az 51.2008 ltsz. koporsó alja a külső oldalt díszítő istennő és egy sólyom képével

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

hagyott oszlopok valószínűleg így is hatékonyak voltak: a koporsó megfelelő helyén kitöltetlenül is felidézték a szöveget. Nut-formula Az egyiptomiak a koporsót Nut, az égistennő méhének tekintették. Nut a koporsóban fekvő halottat anyaként fogta körbe és védelmezte a túlvilágon. Ez az elképzelés a gamhudi koporsók díszítésében is megjelent. A halottat a mellen ábrázolt kiterjesztett szárnyú égistennő képe védelmezte (51. kép), a lábrészen pedig sokszor egy ma Nut-formulának nevezett felirat olvasható (55 kép). Már a legkorábbi halotti szöveggyűjtemények, az Óbirodalom idején a királyi piramisok némelyikében felírt Piramisszövegek és a Középbirodalom idején használt Koporsószövegek is tartalmazzák ezt a szöveget, amelyben az égistennő kiterjeszti oltalmát az istenné vált halott fölé és védelmezi „minden rossz dologtól”.

A szövegoszlopokat díszítőmotívumok vagy halotti istenségek keretezik. Utóbbiak között leggyakrabban a Hórusz-fiúk, Ízisz és Nephthüsz istennő, illetve más halotti istenségek alakja jelenik meg (55. és 57. kép). A balzsamozást végző Anubisz mellett ők voltak a legfontosabb szereplői a temetési szertartásnak, amelynek során a fivére, Széth isten által meggyilkolt és feldarabolt Ozirisz isten újjászületett és a halottak birodalmának az ura lett. A mítosz szerint a Hórusz-fiúk gyűjtötték öszsze Ozirisz feldarabolt testének részeit, és ők védelmezték a mumifikálás során a testből eltávolított belső szerveket tartalmazó kanópusz-edényeket is (51. és 53. kép). Ízisz és Nephthüsz istennő szerepe az volt, hogy a halottas ágynál sirassák meggyilkolt fivérüket – Ízisznek egyben férjét –, Oziriszt. Az egyiptomiak elképzelése szerint a halottak Ozirisz sorsában jelképesen osztozva és így hozzá tartozóan születtek újjá a túlvilágon. Ezért jelennek meg az Ozirisz-mítosz részletei és az Ozirisz mumifikálásában szerepet játszó istenségek a temetési szertartásban és a koporsók ikonográfiájában. Az isteni alakok mellett néha rövid feliratokat is olvashatunk, amelyek

42 · Az 51.2001 ltsz. koporsó, amelyen nyomokban látható, hogy a parókát először feketére, majd kékre festették

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

43 · Az 51.2015 ltsz. koporsó. Meglehetősen rossz állapota ellenére megállapítható, hogy eredetileg a gamhudi koporsók egyik legszebb és legdrágább darabja lehetett, amiről az aranyozott arc és az egyiptomi kékkel festett, világos színű paróka is tanúskodik

44 · Az 51.1992 ltsz. koporsó részlete

azonosítják őket, és ezzel tömören utalnak az adott isten szerepére a balzsamozás során (például „Kebehszenuf mondása” vagy „Ízisz mondása” – a „mondás” azokra a varázsszövegekre utal, amelyeket ezek az istenek recitálnak a temetési rituálé során). A „mondásokat” teljes terjedelmükben a Halottak Könyve 151. fejezete tartalmazza, amely a balzsamozás rituáléját írja le az abban részt vevő istenségek megszólaltatásával. A koporsókon nem idézett eredeti mondásokban az istenségek (pontosabban az őket megjelenítő ritualisták) Ozirisz testének helyreállításában és a mumifikált test védelmezésében betöltött konkrét szerepüket idézik fel. Kebehszenuf például így fordul Oziriszhez, vagyis az Ozirisszel azonosult halotthoz: „Fiad vagyok, Ozirisz! Azért jöttem, hogy védelmezzelek. Összegyűjtöttem számodra csontjaidat, egyesítettem számodra tagjaidat. Elhoztam számodra szívedet, és testedbe, helyére helyeztem azt. Miután elmentél, megszilárdítottam számodra házadat, hogy örökké élj.” Halottak Könyve Az ókori Egyiptomból több halotti szöveggyűjteményt is ismerünk. Ezeket a szövegeket vagy részleteiket a sírok falára, koporsókra, a sírokban elhelyezett papiruszokra vagy egyéb sírfelszerelésekre írták. A halott túlvilági sorsával foglalkoztak, segítséget nyújtottak számára a túlvilágon való eligazodáshoz, az ott rá leselkedő veszélyek, kihívások elkerüléséhez. A Halottak Könyve

45 · Az 51.2003 ltsz. gyermekkoporsó, ahol a homlok közepén láthatók a hajtincseket imitáló díszítés nyomai

47 · Az 51.1994 ltsz. koporsó, ahol a fül anatómiájának részleteit feketével ábrázolták

46 · Az 51.1997 ltsz. koporsó, amelynek parókáját az újjászülető Napot szimbolizáló kiterjesztett szárnyú szkarabeusszal díszítették

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

48 · Az 51.2107 ltsz. koporsón ábrázolt gallér néven ismert gyűjtemény használata az Újbirodalomtól terjedt el, és még a római korban is népszerű volt. A gyűjtemény önálló mondásokat, mondáscsoportokat tartalmazott, amelyek között voltak például a halottat védelmező és segítő varázsmondások, egy-egy sírfelszerelés elkészítésére vonatkozó utasítások és halotti rituálék szövegei is.

A gamhudi koporsók egy részén nem istenségek, hanem vörös és kék vagy vörös és fekete cikcakkvonalakat, valamint vörös korongokat tartalmazó oszlopok szegélyezik a feliratokat (59a és b kép). Ezek a díszítőmotívumok – a ko-

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

49a–b · A kairói Egyiptomi Múzemban őrzött egyik gamhudi koporsó két részlete: a mellkast díszítő gallér (a) és az alatta ábrázolt szárnyas istennő (b) (a kép közlésének engedélyezéséért köszönettel tartozom Schreiber Gábornak, a fotókat Mátyus László készítette)

porsókon előforduló ikonográfiai elemek többségéhez hasonlóan – a halott újjászületését voltak hivatottak biztosítani. A vízre utaló cikcakkmotívum a Nílus évenként visszatérő, a földet újból és újból megtermékenyítő áradását jelképezte, így a víz képi felidézése a halott számára is újjászületést biztosított. A vörös korongok a napnyugtakor a halottak birodalmába alászálló és hajnalban újjászülető Nap körforgására való utalással ugyancsak az újjá-

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

születés szimbólumai voltak. Az egyiptomiak ugyanis az örök életet nem egyszeri feltámadásként, hanem újjászületések ismétlődő láncolataként képzelték el. A lábfejet és a koporsótalapzatot különféle motívumokkal díszítették, az egyszerű csíkozott díszítéstől a bonyolultabb, sakktáblára emlékeztető négyzethálós mintáig (58. kép). A legtöbb koporsón két, egy-egy szentély tetején ülő, egymással szembeforduló fekete sakált ábrázoltak a lábfejen vagy a talapzat elülső részén. A két sakált a kísérő felirat több koporsón is Anubisszal azonosítja (58. és 60. kép). Az egyiptomiak halotti elképzeléseiben a sakál a temetők bejáratát őrizte, segített elpusztítani a halott ellenségeit és átvezette a halottat a túlvilágra. Néhány koporsón egy bárka jelenik meg a talapzat elülső vagy hátsó oldalán (61. kép). A bárka a napisten közlekedési eszköze volt, a halottnak pedig kifejezett kívánsága volt, hogy ő is csatlakozhasson a bárka legénységéhez, és ezzel részese lehessen a Nap állandó körforgásának: nappali égi útjának, esti túlvilági alászállásának, éjszakai túlvilági utazásának, majd annak végén, hajnalban újjászületésének. Így ez a motívum ugyancsak az újjászületést biztosította a halott számára. A koporsófedél két oldalát vagy díszítetlenül hagyták, vagy halotti istenségeket ábrázoltak rajtuk. A halotti istenek között leg50 · Az 51.2005 ltsz. gyakrabban itt is a Hórusz-fiúk, valamint Ízisz gyermekkoporsó oldalról és Nephthüsz istennő alakja tűnik fel (62a és b kép). Néhány esetben a két istennőt egy-egy kígyófejű istenséggel helyettesítették (63. kép). A kígyóistennők a Felső- és Alsó-Egyiptomot, azaz az egyiptomi királyság északi és déli részét védelmező istennőket jelenítették meg, és szerepükben azonosnak tekinthetők Ízisszel és Nephthüsszel, akik ugyancsak az északi és déli égtájat szimbolizálták. Az eddig felsoroltak mellett a halottat védelmezhették más halotti istenségek is. A korabeli koporsóikonográfia elemeinek egy viszonylag szűk választékát használó gamhudi koporsókon azonban ilyen isteneket ritkábban

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

51 · Az 51.2014 ltsz. koporsón ábrázolt védelmező istennő, alatta a balzsamozási jelenet

jelenítettek meg. Amikor mégis feltűnik közülük egy-egy, a fedélen olvasható halotti szöveget keretező vagy a koporsófedélnek a két oldalán megjelenő istenségek között láthatjuk őket, a Hórusz-fiúk, valamint Ízisz és Nephthüsz istennő társaságában, vagy a két istennő helyett. Az 51.2014 leltári számú koporsón egy-egy víziló- és íbiszfejű istenséget ábrázoltak a Nut-formulát közrefogó Hórusz-fiúk képe alatt (55. kép), vagyis azon a helyen, ahol a legtöbb koporsón Íziszt és Nephthüszt láthatjuk. A vízilófejű alak a terhességgel, a terhes anyák és az újszülöttek védelmezésével és így a termékenységgel kapcsolatban álló, vízilóként ábrázolt istennők valamelyikére utal, aki lehet a szülésnél védelmező szerepet betöltő Taweret vagy Ipet, a szoptatás istennője. A koporsón ábrázolt vízilóistennő a túlvilágon újjászülető elhunytat védelmezte, és a kezében tartott késsel távol tartotta tőle a gonosz erőket. A vele szemben ábrázolt íbiszfejű alak Thot, az írás, a tudomány és a bölcsesség istene, aki a halott földi életét, cselekedeteit jelképező szívének túlvilági mérlegelésénél, azaz a halott túlvilági sorsának eldöntésénél töltött be fontos szerepet. Thot Ozirisz testének helyreállításában és mumifikálásában, valamint az isten életre keltésében is segédkezett, így megjelenése a Hórusz-fiúk társaságában egyáltalán nem meglepő, és ugyancsak az újjászületéssel hozható összefüggésbe.

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

52 · Az 51.2132 ltsz. koporsóalj külső oldalán ábrázolt istennő fején és két kezében egy-egy maat-tollal

53 · Az 51.1992 ltsz. koporsón ábrázolt balzsamozási jelenet. A koporsón a halott fölött az emberfejű madár képében ábrázolt bája is látható

Néhány koporsó oldalán egy kos alakjában vagy kosfejjel ábrázolt istenség képét láthatjuk (64a—b kép). Ez az alak a napisten, aki éjszakai bárkájában kosfejű férfi formájában utazott át a holtak birodalmán, amelynek végén, hajnalban ifjú gyermekként vagy szkarabeuszként született újjá. A napisten éjszakai túlvilági útja és hajnali újjászületése a halott túlvilági sorsát is szimbolizálta, és az újjászületés lehetőségét biztosította számára, csakúgy, mint az Ozirisz sorsában való osztozás.

A koporsóalj ikonográfiája és feliratai A koporsóalj külső oldalán gyakran jelenik meg egy álló istennő, akit sokszor az újjászületést jelképező lótuszvirággal ábrázoltak. A női alak egyes koporsókon a tehén képében tisztelt Hathor istennő fejdíszét, a napkorongos szarvakat viseli a fején (65. kép), máskor Maat istennő szimbólumát, az igazságot jelképező maat-tollat (lásd 52. kép), vagy Ízisz istennő nevének hieroglif jelét, amely egy trónust ábrázol. Szintén sokszor látható a hátoldalon az Ozirisz gerincét és a tartósságot, maradandóságot jelképező dzsed-oszlop (66. kép). Egyes koporsók hátoldalán a fenti alakok, jelképek mellett további szimbólumok is megjelennek. A paróka hátsó részén gyakran egy, a Nyugatra, azaz a túlvilágra utaló sólyom képét ábrázolták (31. és 41. kép), de ugyanezen a helyen egy tehén alakja is megjelenhet, a Nyugat istennő szimbóluma (67. kép). Néhány kivételesen színvonalas darabon fejükön csillagot viselő, az időt szimbolizáló és Oziriszt az éjszaka óráiban védelmező óraistennőket ábrázolták (68. kép). A koporsók hátoldalán ábrázolt istennők és szimbólumok a Nyugatra, azaz a túlvilágra utalnak.

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

54 · Az 51.2005 ltsz. gyermekkoporsó, amelyen a balzsamozás jelenetét kihagyták: a védelmező szárnyas istennő alakja alatt közvetlenül a halotti felirat következik

55 · Az 51.2014 ltsz. koporsó fedelén olvasható halotti szöveg, amelyet halotti istenségek alakja keretez. A koporsó jobb oldalán két Hórusz-fiú, Kebehszenuf és Duamutef alakja látható, alattuk egy vízilófejű istennő; a bal oldalon fölül még egyszer a sólyomfejű Hórusz-fiút, Kebehszenufot ábrázolták. Az alatta ülő figura feje annyira megrongálódott, hogy nem azonosítható, legalul pedig az íbiszfejű Thot isten ülő alakja látható 56 · Az 51.1992 ltsz. koporsó fedelén látható üresen hagyott szövegoszlopok, ahová az áldozati formulát kellett volna írni

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

57 · Az 51.2013 ltsz. koporsófedélen ábrázolt ülő istenségek, az úgynevezett Hórusz-fiúk

A Nyugat Az egyiptomiak a túlvilágot, a halottak birodalmát a naplemente helyével, a Nyugattal azonosították. Itt szállt alá a kosfejű napisten a halottak birodalmába az éjszaka kezdetén, hogy majd a túlvilágon megtett útja végén hajnalban ifjú gyermekként vagy szkarabeuszként újjászülessen a keleti égbolton. A temetők, kevés kivételtől eltekintve, ezért a Nílus nyugati partján épültek, a túlvilág lakóit pedig „nyugatiaknak” nevezték. A Nyugat egyik gyakori szimbóluma a Nyugatot jelentő hieroglif jelben szereplő sólyom képe volt (41. kép). A Nyugat és a temető bejáratának egyik gyakori ábrázolása a Nyugat hegyéből (azaz a temetőből) tehén formájában kilépő, a halottat fogadó Nyugat istennő, akit a szintén tehén formájában elképzelt Hathor istennővel is azonosítottak. A temető bejáratát, azaz a túlvilág kapuját két sakálistenség őrizte, akiket egy-egy szentély tetején ülve ábrázoltak. Ez utóbbi motívum a koporsók fedelének alján, a lábfejnél jelenik meg (58. és 60. kép).

Néhány koporsó hátoldalát nem képekkel, hanem egy hosszú felirattal díszítették (69. kép). Ez a hibásan írt, tartalmilag több helyen összefüggéstelen szöveg a koporsófedélen is megjelenő áldozati formula és a Nut-formula egyes elemeinek ismételgetéséből áll. A hibákból nyilvánvaló, hogy a szöveget másoló mesterek nem ismerték a feliratot eredeti formájában és nem is állt rendelkezésükre olyan minta, amelynek alapján egy helyes változatot tudtak volna a koporsókon megörökíteni. Valamennyire azonban tudatában voltak a több évezredes hagyomány szabályainak, mivel – helyesen vagy helytelenül – bele tudták foglalni a formulába a koporsó tulajdonosának a nevét.

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

58 · Az 51.2107 ltsz. koporsó lábfeje és talapzata elölről

59a · Az 51.1998 ltsz. koporsó fedelén olvasható áldozati szöveg és az azt keretező, díszítőmotívumokkal kitöltött oszlopok

59b · A halottat védelmező égistennő, a balzsamozási jelenet és az áldozati szöveg az 51.1990 ltsz. koporsón

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

A múmiadíszek A Ptolemaiosz-korban a múmiák testét gyakran borították halotti jeleneteket és szövegeket tartalmazó festett díszekkel. A fejet kartonázsból készült maszkkal fedték, a testet szintén kartonázsból készült darabokkal vagy festett vászonlepellel borították. A kartonázskészletek több elemből álltak. A készlet fő darabjai a mellkast, a hasat, a lábat és a lábfejet díszítették, és melléjük sokszor további darabokat helyeztek (lásd 9a kép). Más esetekben a múmiát nem kartonázskészlettel, hanem festett lepellel borították, amely a nyaktól a lábfejig az egész testet beborította (70. kép). A múmiatakarókon megörökített jelenetek és feliratok, a koporsók dekorációjához hasonlóan, a halott újjászületését, istenné válását biztosították, és védelmezték a túlvilágon.

Múmiamaszkok A múmia fejét általában egy kartonázsból készült maszk fedte, amely fizikai és mágikus védelmet biztosított a halott számára. Maszkot általában akkor is helyeztek a múmiára, ha más dísszel nem látták el. A háromdimenziós maszkok sisakként fedték a múmia fejét és a halottat idealizált vonásokkal ábrázolták (71. kép). Az arcot, a fület és a nyakat általában aranyozták, amivel az újjászületett halott isteni státuszára utaltak – csakúgy, mint a koporsók arcának aranyozásakor. A koporsók esetében azonban az arcot általában csak a legjobb minőségű daraboknál aranyozták, a közepes vagy gyengébb minőségű koporsóknál nem. A múmiamaszkot viszont szinte mindig arannyal vonták be. Annak, hogy az aranyozás ritkább volt a koporsók esetében, lehettek takarékossági okai, de az is elképzelhető, hogy az újjászületett halott isteni státusza, amit a test arany színe szimbolizált, hangsúlyosabb szerepet kapott a mumifikált testtel közvetlenül érintkező múmiamaszk, mint a koporsóarc esetében. A szájat feketével, a szemet és a szemöldököt feketével vagy kékkel kontúrozták (72. kép). A háromosztatú parókát – ugyanúgy, mint a koporsók esetében – kékre vagy feketére festették, esetleg csíkozással díszítették. Csak igen ritka esetben fordult elő, hogy a múmiára nem helyeztek maszkot. Ilyen volt Tadzsehuti asszonynak az 51.2011 leltári számú koporsóban fekvő múmiája, amelynek feje alatt egy szalmával töltött párnát találtak a bontáskor (73. kép). Az egyiptomi halotti felszereléseknek gyakori része volt az úgynevezett fejtámasz, amellyel a halott fejét támasztották alá és egyben mágikusan védelmezték is. A valódi nagyságú fejtámaszok mellett kis méretű darabokat is készítettek, amelyeket amulettként használtak (74. kép). Négyszögletes alakú, növényi anyagból vagy kőből készített párnát azonban az egyiptomiak csak nagyon ritkán helyeztek a halott feje alá, és a néhány ismert, a Ptolemaiosz-kornál jóval korábbi esetben az ilyen halottak

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

60 · Az 51.2013 ltsz. koporsó talapzata két egymással szembeforduló sakál ábrázolásával

61 · A napisten bárkájának ábrázolása az 51.2014 ltsz. koporsó talapzatának hátsó részén

feltételezhetően idegen származásúak voltak. Hogy Tadzsehuti egyiptomi volt-e vagy idegen származású, nem tudjuk. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy az 51.2002 leltári számú gyermekkoporsóban, amely valószínűleg Tadzsehuti kislányának a koporsója, szintén nem találtak maszkot, és a két múmia egyéb díszekben sem bővelkedett: a kislány múmiáján semmilyen díszítés nem volt, Tadzsehutit pedig nem egy teljes készlet, hanem néhány véletlenszerűen kiválasztott kartonázselem és egy lepel takarta. A maszk és a díszek mellőzése talán a megrendelők kívánsága lehetett, de ha így volt, nem tudjuk, hogy miért.

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

62a · A z 51.2107 ltsz. koporsó jobb oldalán ábrázolt egyik Hórusz-fiú, az emberfejű Amszet 62b · Nephthüsz istennő ülő alakja az 51.2014 ltsz. koporsó fedelének jobb oldalán

Kartonázskészletek A kartonázskészletek több elemből álltak. Az egyes darabokon megörökített jelenetek, istenségek és motívumok a koporsók ábrázolásait idézik. A mellkast a már ismert széles gallér fedte, felül egy szárnyas szkarabeusz vagy szárnyas napkorong képével (76. kép). Ez alá néha egy kiterjesztett szárnyú szkarabeuszt ábrázoló darabot is helyeztek. A gallér vagy a szkarabeusz alatt a térdeplő, kiterjesztett szárnyú égistennőt ábrázoló kartonázselem következett (75. kép). A test alsó részét (a hasat és a lábat) egy vagy két kartonázselem díszítette. Ez sokszor egy T alakú darab, amelynek felső részén Ozirisz és egy vagy két istennő (Ízisz és Nephthüsz) jelenik meg, valamint egy áldozatot bemutató alak. A függőleges részén (a T szárában) egy feliratot olvashatunk – leggyakrabban az áldozati szöveget (88a—b kép). Az áldozati asztal előtt álló vagy trónuson ülő Oziriszt és a vele szemben álló, számára áldozatot bemutató, papi szerepben megjelenő halottat ábrázoló jelenet a hasat fedte, ugyanúgy, ahogyan a koporsók hasi részén a balzsamozást ábrázolták. A két jelenet kiegészítette egymást: a koporsón ábrázolt helyreállított, bebalzsamozott test az újjászületést megelőző mozzanat volt, míg a közvetlenül a múmiára helye-

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

63 · Kígyófejű halotti isten ábrázolása az 51.2013 ltsz. koporsó bal oldalán

zett kartonázsokon az áldozatot a már újjászületett Ozirisz számára mutatták be. A test alsó részét a mellet díszítő gallér mintázatát idéző hosszú, úgynevezett U alakú vagy trapéz alakú gallér is díszíthette, amely szintén a megújulást szimbolizálta (77. kép). Gyakori, de nem kötelezően használt díszek voltak a négy Hórusz-fiú, valamint Ízisz és Nephthüsz istennő alakját ábrázoló kartonázscsíkok, amelyeket a múmia két oldalára helyeztek, hogy védelmezzék a halottat – ahhoz hasonlón, ahogyan ugyanezeket a védelmező istenségeket gyakran a koporsók oldalán is megjelenítették (78. kép). A lábfejet védelmező kartonázselemek választéka a következő volt: két, egymással szembenéző sakált ábrázoló darab (79. kép), egy pár szandáltalp (80. kép), vagy egy, a halott szandálba bújtatott lábfejét ábrázoló háromdimenziós darab, amelyet csizmaként húztak a múmia lábára (81. kép).

Festett múmialeplek Számos gamhudi múmiát nem kartonázsdísszel, hanem festett vászonlepellel takartak. A budapesti gyűjtemény ma két ilyen leplet őriz (70. kép). Egy harmadik hasonló, igen töredékes darab bizonytalan eredetű, nem tudjuk, hogy Gamhudból származik-e, de lehetséges. Az 1936–1937. évi koporsóbontás során készült jegyzőkönyvek és fényképfelvételek több leplet dokumentálnak (4. és 13. kép), és hasonló darabok más, nem magyarországi gyűjteményekben is fellelhetők. A leplek anyagát adó vászonra egy fehér alapozóréteg felvitele után festették fel a jeleneteket és szövegeket. A több mezőre osztott ábrázolási felületet trapéz formában alakították ki, alsó szélét lekerekítették. A leplek díszítése részben a kartonázstakarók ikonográfiáját idézi, azzal a különbséggel, hogy itt az újjászületett Oziriszt ábrázoló jelenettel soha nem találkozunk. Legfelül egyenes vagy enyhén ívelt füzérekből álló széles gallér látható, amely stilizált és geometrikus motívumokat tartalmaz, valódi virágokat vagy leveleket soha. A gallér alatt a védelmező szárnyas istennő alakját ábrázolták, akit azonban a lepleken olvasható szöveg nem Nut égistennőnek, hanem Ízisznek nevez. A lepel alsó részét egy függőlegesen és több vízszintesen írt

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

64a · A kos alakjában ábrázolt napisten és a páviánfejű Hápi ábrázolása az 51.2014 ltsz. koporsó fedelének bal oldalán 64b · A kosfejű napisten ábrázolása az 51.2015 ltsz. koporsó fedelének jobb oldalán

felirattal több mezőre osztották. A középen futó feliratoszlopban az áldozati formula olvasható, egyes esetekben a halott nevének említésével, másokban anélkül. Oldalt a négy Hórusz-fiú, valamint Ízisz és Nephthüsz istennő alakja védelmezi a halottat. A vízszintes sorokban olvasható feliratok a Halottak Könyve 151. fejezetéből származó rövid formulák, amelyek az istenségeket azonosítják, ahogyan a koporsók némelyikén is. A leplek legalján, a lekerekített végen két szandálba bújtatott lábfejet ábrázoltak, amelyek a szabad mozgás képességét biztosították a halott számára. Az üres mezőket díszítő, háttérként megjelenő színes rombuszmintás díszítés múmiahálót imitál. A múmiaháló egy már korábban elterjedt (82. kép), gyöngyökből készített múmiadísz volt, amelyet Gamhudban nem használtak, de a lepleken megjelenítették díszítőmotívumként.

A koporsók és múmiadíszek díszítésének technikája: alapozás, színek, festékek A koporsók gondosan vagy durvábban lecsiszolt felületére, illetve a múmiadíszek vászon- (vagy papirusz-)felületére először kalcium-karbonát (kréta) tartalmú fehér alapozóréteget vittek fel nagy ecsettel, általában viszonylag egyenetlenül; a gyengébb minőségű daraboknál nagyon vékonyan, hanyag módon. A koporsóknál az arc kivételével, amelyre általában nagyobb gondot fordítottak, mint a koporsó többi részére, sokszor egyenetlen és vékony rétegben hordták fel az alapozót. Néhány koporsón az alapozás olyan vékony, hogy a megrongálódott festés alatt egyes helyeken közvetlenül látszik a fa felszíne. Ez alól csak a koporsók arcának alapozása kivétel, ahol a legtöbb esetben nem csupán vastagabban hordták fel az alapozóréteget, hanem le is csiszolták (28. kép). Az olcsóbb – főleg a szögletes – koporsók esetében

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

viszont sokszor még az arc alapozására sem fordítottak különösebb gondot (39a és b kép). Az alapozóréteg felhordását követően a díszítendő felületet szerkesztővonalakkal felosztották: kijelölték az egyes jeleneteket, illetve ikonográfiai elemeket tartalmazó mezők határait, és a szövegoszlopok határait is meghúzták. Ezt követően felvázolták a jelenetekben szereplő alakok, tárgyak főbb körvonalait („alárajz”): a koporsók és múmiadíszek egyik, szorosabban összetartozó csoportjánál sárga, egy másik csoport esetében pedig rózsaszínes/vöröses árnyalatú festékkel. A színek felhordásának kialakult sorrendje volt, és ez szinte minden darab esetében megegyezik. A sárga vagy vörös alárajz elkészítése után először a sárga színt vitték fel. Ezzel általában az isteni és egyes állati alakok testét színezték. A következő fázisban húzták meg a végleges kontúrokat feketével, amit a sárga festésre ráfutó fekete kontúrvonalak igazolnak. Ha szükségesnek találták, a fekete kontúrok megrajzolásakor javították az eredeti szerkesztővonalakat és 65 · Az 51.2003 ltsz. gyermekkoporsó hátoldaaz alárajzot (83 és 84a kép). A fekete alakokat és la. A szarvak között díszítőelemeket is ekkor színezték. Ezután könapkorongot tartalmazó vetkezett a megfelelő részletek vörösre festése, fejdísz jelzi, hogy a női legvégül hordták fel a kéket és a zöldet. Számos alak Hathor istennőt tárgyon jól megfigyelhető, hogy a vörös, a kék és jeleníti meg a zöld festék ráfut a fekete szerkesztő- és kontúrvonalakra, ami egyértelműen mutatja, hogy ezeket a színeket általában a végső kontúrvonalak megrajzolását követően vitték fel (84b kép). A koporsók és múmiadíszek festésénél viszonylag kevés színt (fehéret, feketét, vöröset, rózsaszínt, okker- és világossárgát, aranyat, kéket és zöldet) használtak. Bár egyes koporsókon felfedezhetők barnás árnyalatok, az nem külön szín, hanem az eredetileg sárga pigment elváltozása (85. kép). A színek közül nem mindegyik fordul elő valamennyi koporsón, és egyes színek használata vagy éppen hiánya a darab minőségéről és értékéről árulkodik. A fekete, vörös, kék és sárga valamennyi koporsón megtalálható. Az aranyat az arc és a nyak színezésére használták, általában a jobb minőségű koporsók esetében (43. kép), de ott sem mindig. Helyette sokszor fehérre vagy valamilyen sárgás, világos árnyalatúra színezték az arcot (például 28., 37. és 44. kép). A kartonázsokon valamivel több arany fordul elő: a kartonázsmasz-

66 · Az 51.1999 ltsz. koporsó hátoldala: két, karját imára emelő, a lemenő és felkelő Napot köszöntő pávián alakja között a maradandóságot jelképező dzsed-oszlop látható, amelynek a tetején a túlvilágot jelképező sólyom áll, alatta pedig egy karját magasba tartó istennőt ábrázoltak. A dzsed-oszlop alsó része Oziriszt jeleníti meg, akinek mumifikált alakját szintén ebben a tartásban szokták ábrázolni

67 · Az 51.1992 ltsz. koporsó hátoldala: a Nyugatot, a temető és a túlvilág helyét szimbolizáló tehén alakjában ábrázolt Nyugat istennő

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

68 · Az 51.2015 ltsz. koporsó hátoldalán ábrázolt óraistennő

69 · Az 51.2011 ltsz. koporsó alján lévő felirat

kok arcát nagyon gyakran aranyozták, és egyes esetekben a koporsókon sárgára festett részeket is, de mindig kis mennyiségben (lásd 76. kép). A szerényebb darabokon zöld egyáltalán nincs, vagy csak nagyon kevés, de a legkiemelkedőbb koporsókon és kartonázsdíszeken nagyobb mennyiségben fordul elő (86. kép). Valószínű, hogy az arany és a zöld használata megdrágította a koporsókat és múmiadíszeket. Az egyes motívumokat hagyományos szimbolikus színekkel jelenítették meg. A paróka lehetett egyiptomi kék (43. kép), csíkozott (47. kép) vagy fekete (37. és 72. kép). A koporsón ábrázolt isteni alakok parókáját szintén

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

kékre festették. A sakál alakjában vagy sakálfejjel ábrázolt Anubisz isten testét (58., 60. és 79. kép) és a Napot üdvözlő páviánokat (66. kép) feketére, a koporsón megjelenített isteni alakok ruháját leggyakrabban vörösre (59b, 62a–b, 70, 78), a múmia bepólyált testét szintén vörösre (53. kép), az isteni alakok fején ábrázolt napkorongot általában vörösre vagy pedig aranyra/sárgára festették (59b és 75. kép). Egyes koporsókon bizonyos színeket komplementer módon helyettesítettek más színekkel: például a vöröset a zölddel, így a napkorong vagy a szárnyas istennő ruhájának színeként az általánosan használt vörös helyett több koporsón és múmiadíszen is a zöld jelenik meg, ami a sarjadó növényzetet, így az újjászületést jelképezte (49b kép). A szövegeket leggyakrabban fekete kurzív jelekkel festették a koporsókra és múmiadíszekre, de a kivételes minőségű 51.2015 leltári számú darab esetében színes hieroglifákkal díszítették mind a koporsót, mind a kartonázst (87. kép). A feliratoszlopok háttere fehér vagy sárga/arany, illetve váltakozva sárga/arany és halványkék (56. és 69. kép). A koporsók díszítetlen része egyszínű: egyes koporsók esetében meghagyták a fehér alapozást (41. kép), míg a koporsók egy másik csoportján a jelenetek elkészítése után üresen maradt felületeket rózsaszínűre festették (50. kép). A rózsaszín és a fehér koporsók esetében a szerkesztővonalak és az alárajz színe is különbözik: az előbbiek esetében valamilyen rózsaszínes, pirosas árnyalatot használtak, a fehér koporsók díszítésénél pedig általában sárgát.

70 · Az 51.2119 ltsz. múmialepel

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

71 · Az 51.1951 ltsz. maszk, amely egykor az 51.2007 ltsz. koporsóban fekvő gyermekmúmia fejét fedte

72 · Az 51.2000 ltsz. koporsóban talált, 51.2125 ltsz. maszk megmaradt részlete

A festékek természetes növényi vagy ásványi, illetve mesterségesen előállított anyagokból készültek, például a vörös és a sárga természetes vas-oxidot tartalmaz, a mesterséges egyiptomi kék réz-szilikátot. A Galambos Éva által elvégzett anyagvizsgálatok alapján valószínű, hogy kötőanyagként fehérjetartalmú, azaz vizes bázisú festést alkalmaztak, alighanem enyvet. Egyiptomi kék Az ókori Egyiptomban használt legfontosabb mesterségesen előállított, kalcium-, réz- és szilikáttartalmú kék pigment. Gamhudban két tónusban használták: egy vékonyan felkent élénk (lásd 43. kép) és egy vastagon felhordott sötétebb árnyalatban.

Árnyalatokat általában a festékek vastagításával hoztak létre: például a kéket világos árnyalat eléréséhez vékonyan, a sötétebb árnyalathoz pedig vastagon vitték fel a fehér alapozórétegre. A fekete aláfestésre felhordott kék is sötétkéket eredményezett (ez utóbbi technikát néha a koporsókon a paróka, a szemöldök és a szemvonal színezésénél alkalmazták). Az egyetlen gyakori keverékszín a rózsaszín volt, amelyet vörös és fehér keverésével állítottak elő. Az anyagvizsgálatok bizonyos színek esetében több, eltérő összetételű pigmentet mutattak ki. A sárga festékminták a legváltozatosabbak. Ezeket

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

73 · Az 51.2011 ltsz. koporsóban lévő szalmával töltött párna, amelyet a múmia feje alatt találtak, amikor 1937-ben felnyitották a koporsót

74 · Kis méretű, amulettként használt, hematitból készített fejtámasz, ltsz. 51.2648, lelőhelye ismeretlen)

három csoportra lehet osztani aszerint, hogy milyen pigment fordul elő bennük: 1. okker: sötétebb, vas-oxid-tartalmú sárga; 2. auripigment: arzéntartalmú pigment, színe eredetileg élénksárga, mára halványabb, barnás vagy kifakult; 3. jarosit: vas- és kéntartalmú pigment, a színe világosabb, citromos árnyalatú. Mivel az azonos összetételű festékanyagokat tartalmazó koporsókon és múmiadíszeken sajátos közös stílusbeli jellegzetességeket is felfedezhetünk, valószínű, hogy a különböző sárgák használata elkülönülő csoportokhoz vagy műhelyekhez köthető. A festékek összetevői a koporsó minőségére és értékére is utalhattak. Az 51.2015 leltári számú koporsó rossz állapota ellenére kiemelkedő minőségű darab (43. és 87. kép): a díszítésénél használt vörös festékben, a gamhudi koporsók között egyedülállóan, cinóbert mutattunk ki, amely nagyon ritkán használt és feltételezhetően drága pigment volt az ókori Egyiptomban.

A koporsófestők A gamhudi temetőből származó koporsók és múmiatakarók mind formájukban, mind díszítésükben nagyon hasonlítanak egymásra. Ez arra vall, hogy elkészítésük során a mesterek hasonló mintákat használtak, és első pillanatra azt is feltételezhetnénk, hogy valamennyi darab egy helyen készült. A részletes stilisztikai elemzések és a festékanyagok vizsgálata során azonban kiderült, hogy a hasonlóságok mellett a részletekben szabályszerű különbségeket is felfedezhetünk, és ennek alapján a koporsók két nagyobb csoportra (a rózsaszín és a fehér koporsók csoportjára) és további kisebb csoportokra oszthatók. Ez azt jelenti, hogy a tárgyak nem egyetlen és nem is két nagy

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

75 · A z 51.2012 ltsz. koporsóból származó 51.2126. ltsz. kartonázselem, amely a halottat kiterjesztett szárnyaival védelmező égistennőt ábrázolja

műhelyből kerültek ki, hanem koporsófestők több kisebb műhelye/csoportja készítette őket. Ezek a csoportok közös ikonográfiai hagyományra épülő, de részleteikben más-más konkrét ikonográfiai minták kombinációi alapján dolgoztak, és esetenként eltérő összetételű festékanyagokat használtak.

A koporsófestők szerveződése A csoportok azonosításához először a tárgyakat díszítő mesterek keze munkája alapján vizsgáltuk a tárgyakat, azaz hasonló kezeket kerestünk. A jeleneteknél a hasonló vonalvezetést, az azonos képi részletek hasonló kidolgozását, a feliratok esetében a hasonló paleográfiát figyeltük. Az így egy csoportba sorolt darabok további vizsgálata során kiderült, hogy ikonográfiájuk részleteiben, színhasználatukban és a festékek összetételében is egyeznek. Bizonyos ikonográfiai elemekkel csak bizonyos csoportokban találkozunk: az egyik csoportban például gyakran jelenik meg két kígyófejű halotti istenség, amelyet egyetlen más csoportba tartozó koporsón sem ábrázoltak (63. kép). Más csoportoknál az volt a feltűnő, hogy mindig ugyanazok az elemek hiányoztak az ikonográfiai repertoárból: például a leples múmiát tartalmazó koporsók oldalát díszítetlenül hagyták (50. kép). Csoportfüggő különbségeket találtunk a múmiadíszek használatában is: a rózsaszín koporsókba helyezett múmiákat általában lepellel díszítették, míg a fehér koporsókban inkább kartonázskészlettel díszített múmiák feküdtek.

76 · Az 51.1992 ltsz. koporsóból előkerült kartonázsgallér (ltsz. 51.2120/1), tetején a halottat védelmező, aranyozott szárnyas napkorong ábrázolásával

77 · Az 51.2120 ltsz., az 51.1992. ltsz. koporsóból származó kartonázskészlet egyik eleme, a múmia lábát takaró, trapéz alakú elem. A darabot, amelynek alsó része hiányzik, a mellkast takaró gallér mintázatát utánzó motívumokkal díszítették

78 · Az 51.2124 ltsz., az 51.1999 ltsz. koporsóból származó kartonázskészlet két darabja. Az eredetileg a múmia egy-egy oldalára helyezett kartonázscsíkok alul és középen egy-egy Hórusz-fiút, felül Ízisz és Nephthüsz istennőt ábrázolják

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

79 · Az 51.2120 ltsz., az 51.1992 ltsz. koporsóból származó elem két, egymással szembeforduló sakál alakjának ábrázolásával, amely a lábfejet takarta

Mivel a koporsók és kartonázsok között elvétve olyanok is előfordulnak, amelyek több csoportra jellemző tulajdonságokat is mutatnak, feltételezhetjük a csoportok/műhelyek közötti kapcsolatokat, ami talán a koporsófestők műhelyek közti mozgására utal. Elképzelhető, hogy egy tanítvány, miután egy mester mellett elsajátította a szakma alapjait, máshol talált munkát. Így a koporsófestők által megtanult ikonográfiai minták és festéstechnikai jellegzetességek különbözhettek attól, ami arra a műhelyre volt jellemző, ahol később dolgoztak. A szín- és pigmenthasználatot viszont – úgy tűnik – inkább a műhelyek határozták meg, és nem az egyes koporsófestőkre jellemző egyedi sajátosságok voltak. Ez azt jelentheti, hogy a festékanyagok beszerzése és az ellenőrzésük a műhelyek kezében volt, és a koporsófestők nem maguk vásárolták az anyagokat. Nem tudjuk azonban, hogy a koporsófestők a valóságban hogyan szerveződtek, hogy az általunk egy csoportba sorolt tárgyakat díszítő kezek valóban egy-egy klasszikus értelemben vett műhelyhez tartoztak-e és hogy a műhelyek mekkorák voltak. Az is elképzelhető, hogy a koporsófestők tanoncéveik után önállóan dolgoztak tovább, egyedül vagy másodmagukkal – talán maguk is tanítványokat vettek maguk mellé. Ebben az esetben sok kis „műhely” létezését kell feltételeznünk. Sok esetben ugyanis a jeleneteket és a feliratokat ugyanazon darab esetében ugyanaz a kéz festette, és nagyon sokszor a koporsóban talált múmiadísz is ugyanennek a kéznek a munkája. Ez részben olyan jellemzőkből derül ki, mint a vonalvezetés, a vonalvastagság, vagy az alakok képmezőben történő elhelyezésének, dőlésének egyezése (lásd 88a—b kép). Ugyancsak egy kéz munkájáról árulkodnak apró részletekben felfedezhető hasonlóságok, amelyek egyazon koporsó vagy kartonázsdísz esetében mind a jelenetekben, mind a szövegekben előfordulnak: például az emberi szem, amely a jelenetekben testrészként, a szövegekben írásjelként tűnik fel (86. kép). Vannak olyan koporsók is, amelyek díszítésében legalább két kéz munkáját lehet megkülönböztetni. Leggyakrabban a koporsótető felső részének és oldalának az ábrázolásai között találunk jelentős különbségeket. Ilyenkor a ko-

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

80 · Az 51.1988 ltsz. koporsóban talált kartonázskészlethez tartalmazó fél pár szandáltalp (ltsz. 56.18-E), amelyet eredetileg a halott talpa alá helyeztek

81 · Az 51.2126 ltsz. kartonázskészlethez tartozó, az 51.2012 ltsz. koporsóból származó elem, amely a múmia lábfejét takarta. Saruba bújtatott lábfejet ábrázol, ezt azonban ebben az esetben nehéz felismerni, mert a darabot roszszul állították helyre a restaurálás során: a bal lábfej kisujjának körme azonban felismerhető a kép jobb alsó sarkában, a kék-piros díszítősáv fölött

porsóoldalon ábrázolt alakok mindig felületesebb, kevésbé igényes munkára vallanak, ami azt mutatja, hogy a koporsó oldalának díszítésére általában kevesebb figyelmet fordítottak, mint a fedél tetején ábrázolt jelenetek kidolgozására. Lehetséges, hogy a koporsóoldal kifestése a tanoncok, a beosztott koporsófestők feladata volt. Talán erről tanúskodik az 51.2017 leltári számú darab, ahol a Hórusz-fiúknak a koporsó különböző részein megjelenő ábrázolásai figyelemre méltó különbségeket mutatnak (89a—b kép). Ugyanezen a koporsón valószínűleg a jeleneteket és a feliratokat is két különböző kéz készítette: a feliratban szereplő emberi szemet ábrázoló jel (a képen pirossal bekeretezve) formája egyértelműen különbözik a fedél tetején ábrázolt isteni alakok szemétől.

Mindebből nem feltétlenül következik, hogy egyegy koporsót egy vagy legfeljebb két koporsófestő díszített. A munkában ennél többen is részt vehettek, hiszen nem biztos, hogy a sárga vagy vörös szerkesztővonalakat és az alárajzot ugyanaz a kéz készítette, mint a fekete végső kontúrvonalakat, és azt sem tudjuk, hogy az alapozás felhordása vagy az alakok színekkel való kitöltése kinek a feladata volt. A legvalószínűbb az, hogy az egyszerűbb munkafolyamatokat (például az alapozást vagy a szerkesztővonalak és az alárajz felvitelét) a tanítványok, a fontosabbakat (például a végső fekete kontúrok megrajzolását, sokszor az alárajz javításával) a mester végezte. Az alakok színekkel való kitöltése lehetséges, hogy megint a tanítványok, a beosztott koporsófestők feladata volt. Azt sem tudjuk, hogy a koporsók kifaragását ugyanazokban a műhelyekben végezték-e, mint a kifestésüket. Bár több csoport esetében egyértelmű, hogy az odasorolható koporsók formája és arányai megegyeznek, ebből csak annyi következik, hogy valószínűleg egy helyen készültek. Ez lehet, hogy ugyanaz a műhely volt, mint amelyikben a koporsók díszítése történt, és ebben az esetben a faragást és a díszítést akár egyazon mesterek is végezhették. Az is lehetséges, hogy a koporsófestők nem maguk faragták az általuk díszített tárgyakat, hanem egy állandó partnertől szerezték be őket. Az sem világos, hogy a koporsókészítők kifejezetten halotti tárgyak készítésére szakosodtak-e. Elképzelhető, hogy igen, de az is lehetséges, hogy mindennapi használati tárgyakat (például bútorokat) is díszítettek (vagy faragtak).

„Műhelyek” és kezek

82 · Fajanszgyöngyökből fűzött múmiaháló a Kr. e. 6–4. századból, ltsz. 51.1505, lelőhelye ismeretlen

A koporsókat a vizsgálatok végén két nagy csoportra osztottuk. A rózsaszín és a fehér koporsók csoportját az alábbi főbb jellemzők alapján különböztettük meg: 1. a rózsaszín koporsókon a szerkesztővonalak és az alárajz mindig vöröses árnyalatú, míg a fehér koporsók esetében nagyon kevés

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

kivételtől eltekintve sárga; 2. a rózsaszín koporsók esetében a sárga festék auripigmentet, a fehér koporsók esetében vas-oxidot (két kivételes koporsón pedig jarositot) tartalmaz. A két nagy csoportban más jelentős stilisztikai különbségeket is felfedeztünk, és ezek alapján sikerült több kisebb, önálló műhely vagy koporsófestő csoport létezését kimutatnunk.

A hosszú feliratos rózsaszín koporsók csoportja Négy budapesti rózsaszín koporsón (ltsz. 51. 2002, 51.2004, 51.2011, 51.2017) ugyanaz a jellegzetes – más gamhudi darabon nem látható – díszítési elem jelenik meg: egy, a koporsóalj külső hátoldalát díszítő hosszú, számtalan hibát tartalmazó felirat (lásd 69. kép). A négy koporsó nemcsak ebben, hanem formájában, ikonográfiai jellemzőiben és színhasználatában (elsősorban a zöld festék gyakori alkalmazásában) is nagyon hasonlít. A koporsókról vett festékminták összetétele megegyezik: a sárga, ahogyan más rózsaszín koporsókon is, auripigmentet tartalmaz. A jelenetek nagyon hasonló rajztechnikája és a szövegek hasonló paleográfiája azt bizonyítja, hogy mind a négy darab ugyanazoknak a koporsófestőknek a munkája. A jeleneteknél két eltérő, de hasonló, valószínűleg ugyanazon minta alapján dolgozó kéz munkáját tudtuk megkülönböztetni. Az egyik vékony, a másik vastagabb, kevésbé finom ecsetvonásokkal dolgozott (lásd 89a—b kép). Mivel az előbbi mindig a koporsófedél tetején ábrázolt jeleneteket festette, feltételezhetjük, hogy ő volt a mester, de legalábbis egy gyakorlottabb koporsófestő, míg a vastagabb vonalakkal dolgozó, aki az oldalakat díszítette, talán egy tanítvány lehetett. A négy koporsó közül az 51.2004 leltári számú darab különösen érdekes. Ez ugyanis az idők során annyira megrongálódott, hogy egykori díszítéséből szinte semmi sem maradt. A koporsóalj külső oldalán néhány nehezen észrevehető apró kék és fekete festékmaradványról azonban meg lehetett állapítani, hogy csak egy hosszú felirat részletei lehetnek. Ez a – Gamhudban különlegesnek számító – elem már önmagában szinte biztossá tette, hogy az 51.2004 koporsó is a hosszú feliratos koporsók csoportjába tartozik. Bár a koporsón a pigmentek kiperegtek, a zöld festék esetében, amely rézpigmentet tartalmaz, a réz beszívódott a faanyagba, és a rézpigmenteket tartalmazó réteg, azaz a zöld festés helye kimutatható volt UV-lumineszcens felvételen. Ennek a technikának a segítségével az eredeti díszítés számtalan elemét tudtuk rekonstruálni, például a gallér és az alatta ábrázolt szárnyas istennő képét. Az istennő ruhájának és a fején viselt napkorongnak az ultraibolya sugárzásban sötéten megjelenő foltja szinte egyértelműen bizonyítja a réztartalmú zöld korábbi jelenlétét. Ez szintén megerősíti az 51.2004 ltsz. koporsó besorolását, hiszen a hosszú feliratos koporsók csoportjának egyik megkülönböztető stilisztikai jegye, hogy a más csoportba tartozó darabok ábrázolásaival ellentétben az istennő ruháját és a fején viselt napkorongot

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

83 · Az 51.2003 ltsz. koporsó hátoldalán ábrázolt istennő részlete. Az istennő válla, feje és fejdísze körül jól látható az eredeti, sárga színű alárajz, valamit a sárgára színezett arc közepén a szem számára kihagyott hely. Ezeket később fekete vonalakkal véglegesítették vagy javították; a szemet jóval följebb helyezték

84a · Az 51.2120 ltsz., az 51.1992 ltsz. koporsóból származó kartonázskészlet egy darabja, amely Ízisz istennőt ábrázolja. Az eredeti, halványvörös színű alárajz és a végső, fekete kontúrok több helyen is jelentősen különböznek

84b · Az 51.2120 ltsz., az 51.1992 ltsz. koporsóból származó kartonázskészlet egy darabjának részlete, amely a sakálfejű Hórusz-fiút, Duamutefet ábrázolja: a parókánál jól látszik az eredeti vörös alárajz, az azt javító végső fekete kontúr és az arra ráfutó kék festék

85 · Az 51.2107 ltsz. koporsó részlete: a halottas ágy és a rajta fekvő múmia eredetileg élénksárga színű lehetett, ahogyan más koporsókon. A sárga festék összetevője, az arzéntartalmú auripigment azonban az idők során elváltozott, lebomlott, és a festés megbarnult

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

86 · Az 51.2120 ltsz., az 51.1992 ltsz. koporsóból származó kartonázskészlet egy eleme, amelynek festésekor nagy mennyiségben használtak zöld festéket, még olyan részletek színezésére is (például a szárnyas istennő egyes testrészei), amelyeket hagyományosan más színnel ábrázoltak

általában nem vörösre, hanem zöldre festették. A koporsóról speciális fotótechnikai eljárásokkal készített felvételeken a megsemmisült díszítés más elemei is felismerhetők, és ezek alapján meg tudtuk állapítani, hogy a darab díszítésében szinte biztosan részt vett egy olyan koporsófestő, akinek a keze nyoma a csoportba tartozó többi darab esetében is kimutatható (90a—b kép). UV-lumineszcens fotótechnikai eljárás Festett műtárgyak vizsgálata ultraibolya sugárzásban. Ultraibolya gerjesztés hatására az anyagok eltérő kontrasztviszonyban jelennek meg (sötétebbek vagy világosabbak, mint látható fényben), ezáltal láthatóvá válnak a szabad szemmel nem látható anyagok is.

A „kígyós koporsók” csoportja A fehér koporsókon belül külön csoportot alkotnak azok a darabok, amelyeken Ízisz és Nephthüsz istennő hagyományos (ülő vagy álló nőalakként való) ábrázolása sem a koporsófedél tetején, sem a koporsóoldalon nem jelenik meg. Helyettük más istenségeket ábrázoltak. A koporsófedél két oldalán a Hórusz-fiúk alatt, ahol általában az egyik oldalon Ízisz, a másik oldalon Nephthüsz istennő álló alakja jelenik meg, ezeken a koporsókon egy-egy kígyófejű, mumifikált testű, az istennőket szimbolizáló alakot láthatunk (63. kép). A koporsófedél tetején a balzsamozási jelenet bal és jobb oldalán, ahol a két istennőt szintén gyakran ábrázolták, a „kígyós koporsókon” egy-egy álló vagy ülő sakálfejű halotti isten jelenik meg (91. kép). Szintén érdekes, hogy ugyanezen darabok némelyikén a védelmező szárnyas istennő szárnyainak vége fölött jellegzetes vörös díszítőelem látható: egy kereszt szárai között négy

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

pötty, amely csak az ebbe a csoportba sorolt koporsókon látható (92. kép). Ugyancsak kizárólag ezeknél a daraboknál találkozunk a jeleneteket határoló díszítősávokat és oszlopokat kitöltő viszonylag kis méretű vörös korongokkal, amelyek más gamhudi koporsókon jóval nagyobb méretben jelennek meg (vö. a 92. és 59a—b képet). A csoportba tartozó koporsók között vannak olyanok, amelyeket ugyanaz a koporsófestő díszített (39a–b kép), de nem egyértelmű, hogy valamennyi ebbe a csoportba sorolt darab egy műhelyben készült-e. Annyi biztos, hogy ezeknek a koporsóknak a festői egy közös, a részletekben is szinte megegyező ikonográfiai mintát követtek.

Az elnyújtott állatfejeket ábrázoló koporsók

87 · Az 51. 1947 ltsz. kartonázselem, amelyet az 51.2015 ltsz. koporsóban találtak. A szöveget, a többi gamhudi koporsó és múmiadísz felirataitól eltérően, nem fekete kurzív jelekkel, hanem szépen formált, színes hieroglifákkal írták

Két jellegzetes, a többi gamhudi koporsótól ikonográfiailag némileg eltérő koporsó és a bennük talált kartonázsdíszek valószínűleg ugyannak a koporsófestő mesternek a munkái, de mindenképpen egy műhelyhez köthetők. Az egyik koporsó nagyon jó állapotban maradt fenn (24. kép). A másik darab (32. kép) díszítése nagyrészt megsemmisült, de a kevés megmaradt részlet, valamint az egykori festésnek a rossz alapozáson a faanyagba átszívódó lenyomatai alapján megállapítható, hogy ikonográfiája szinte megegyezett az épen maradt koporsóéval. A mester (vagy két mester hasonló) munkáját jellemző legfontosabb ikonográfiai és stilisztikai elemek: a nagyon magas halottas ágy (53. kép), a szárnyas istennő vállának markánsan domború, a nyaktól elszakadó ábrázolása (93. kép) és a hosszúkás, elnyújtott pofával ábrázolt állatfejű istenségek nagy aránya. Ez utóbbiak között ott találjuk a hosszúkás pofájú sakálfejű Anubiszt és a krokodilfejű Szobek istent, de különös módon hasonlóan

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

88a–b · Az 51.2116/3 és az 51.2118/3 ltsz. kartonázselem. Mindkét darabot ugyanaz a kéz díszítette. Erről nemcsak a vonalvastagság és a hasonlóan megrajzolt részletek (például a szem hasonló megformálása) tanúskodnak, hanem az is, hogy a feliratot szegélyező isteni alakokat a koporsófestő mindkét kartonázselem esetében a jobb és a bal oldalon is az azokat tartalmazó mező bal oldalához igazította. A két darab azt is bizonyítja, hogy ugyanaz a mester nem mindig dolgozott egyforma lelkesedéssel és azonos színvonalon: az (a) darabon a szöveget keretező Hórusz-fiúk kidolgozása sokkal gondosabb, aprólékosabb, mint a (b) darabon, ahol a második sorban a sakál- és a sólyomfejű alakra kevesebb figyelmet fordított a koporsófestő, és csak a legfontosabb részleteket jelenítette meg. A (b) darabon a felirat kidolgozása hasonló hanyagságról árulkodik: a szöveg végén az áldozati ajándékok felsorolásánál az eredetihez ugyan némiképp hasonló, de a valóságban hibás, értelmezhetetlen jeleket találunk, rossz sorrendben, amelyek inkább díszítőmintának tűnnek, mint írásjeleknek

elnyújtott állatfejjel ábrázolták a hagyományosan emberként megjelenített Oziriszt vagy a páviánfejű Hápit is (94. kép). Nehéz megállapítani, hogy e két utóbbi esetben milyen állatot jelenített meg a mester, valószínűleg ő sem tudta vagy nem egy valódi állat volt a mintája. Az épen maradt 51.1992 leltári számú koporsón a jeleneteket és a feliratokat valószínűleg egy kéz festette. Erre nemcsak az azonos vonalvastagság utal, hanem az is, hogy bizonyos részletek ugyanúgy jelennek meg az ábrázolásokon, mint a szövegekben. Az emberi szem ábrázolása például teljesen megegyezik a szövegekben megjelenő szemet formázó jellel, amely a koporsó felirataiban leggyakrabban Ozirisz isten nevében szerepel (86. kép).

89a–b · Az 51.2017 ltsz. koporsó tetejének és oldalának egy-egy részlete. A fedél feliratát szegélyező ülő alakokat vékony, elegáns vonalak jellemzik, míg a koporsóoldalon megjelenő hasonló alakok kidolgozatlanabbak és vastagabb, esetlenebb ecsetvonásokkal készültek. Az eltérés arról tanúskodik, hogy a koporsó díszítésében legalább két koporsófestő vett részt

90a–b · Az 51.2004 ltsz. koporsóról készült (a) normál és (b) UV-lumineszcens felvétel. Az utóbbi lehetővé tette a koporsó eredeti, mára megrongálódott díszítésének a rekonstruálását (Galambos Éva felvételei)

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

A „páviános” mester A karakteres és magabiztos, ám közepes rajzkészséggel rendelkező mester több koporsót és leplet is díszített. Lendületes, de kissé esetlen rajzának egyik legszembeötlőbb jellemzője a páviánfejű Hórusz-fiú, Hápi aránytalanul nagy feje. Munkái szintén jól azonosíthatók az emberi alakok nagy, mandulavágású szeme alapján. Ezenkívül előszeretettel festette meg az emberi alakok nagylábujjkörmét, még a mumifikált alakok esetében is (13. és 14. kép). Vonalai lendületesek, gyakran szögletesek, ami valószínűvé teszi, hogy az általa festett koporsókon olvasható, szintén lendületes, nagy, szögletes formájú, a jelenetekkel azonos vonalvastagságú jelekkel festett feliratokat is ő készítette (59a kép). Az általa a koporsókra és leplekre festett szöveget viszont valószínűleg nem értette, erre utal a hibás jelek nagy aránya. Feltehetően arra sem volt képes, hogy a halott nevét feltüntesse a feliratokban. Ugyanis azokon a koporsókon, amelyeknek a jeleneteit is és a feliratait is ő festette, az áldozati formula egyetlen esetben sem tartalmazza a halott nevét. Az egyik, szintén általa festett, Kairóban őrzött gamhudi koporsón a halott nevét is említő feliratot egyértelműen nem ő, hanem egy másik koporsófestő készítette. Talán a koporsó megrendelőjének kérésére került a név a koporsóra, mivel azonban a koporsót díszítő „páviános” mester a kérést nem tudta teljesíteni, egyik kollégáját kérhette meg a feladatra.

Egy hanyag mester Két, egymással nagyon hasonlatos T alakú kartonázselem, amelyet valószínűleg ugyanaz a kéz festett, de mindenképpen egy műhelyből származik és egyazon minta alapján készült, arról tanúskodik, hogy a koporsófestők néha hanyagul dolgoztak. Az egyik darabon a felirat nem tartalmaz hibát, ami azt mutatja, hogy a kartonázst díszítő mester rendelkezésére állt egy helyes minta a felirat elkészítéséhez, vagy kívülről ismerte és talán értette is a szöveget (95. kép). A másik kartonázs felirata ugyan rövidebb, de paleográfiája szinte megegyezik az előzőével (88b kép). A szöveg nagy részét itt is helyesen írták, ám a felirat végén az áldozati tételek felsorolása csak nyomokban hasonlít az eredeti helyes formára. Egyértelmű, hogy a szöveg készítője, ahogy haladt előre a munka során, egyre fáradtabb vagy figyelmetlenebb lett, egyre kevésbé ügyelt a jelek szép, aprólékos kidolgozására, a szöveg legvégén az írásjeleket már inkább csak díszítőelemként kezelte. A hanyagság talán az áldozati formulát szegélyező Hórusz-fiúk alakjának megfestésében is látszik: a két felső alak még részletesen kidolgozott, a két alatta lévő pedig már elkapkodott. De az is lehet, hogy a felső és az alsó alakokat két különböző kéz festette.

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

91 · Az 51.1988 ltsz. koporsó alsó része. Fent a balzsamozási jelenet látható, az oroszlános ágy végénél egy álló sakálfejű halotti istenség ábrázolásával. A halottas ágy fejénél egy hasonló sakálfejű alak maradványai ismerhetők fel

A koporsók tulajdonosai A sivatagi temető, ahonnan a koporsók származnak, a mai Gamhud falu mellett található. Az ókorban a falu helyén egy Thólthisz nevű település állt, amelyet a kartonázsok elkészítéséhez használt papiruszok közül több is említ. A papiruszok talán Thólthiszból származnak, és kartonázsokat készítő műhelyek is működhettek itt vagy a környéken. Azt azonban nem tudjuk, hogy a gamhudi temetőbe temetkezők Thólthisz lakói voltak-e. Az sem biztos, hogy egy településről származtak. Csupán annyit tudunk, amennyit a koporsók minősége, díszítése, feliratai elárulnak róluk – és ez nagyon kevés.

Vagyoni helyzet A temetőnek több körzete volt, eltérő színvonalú temetkezésekkel. A terület két szélén kialakított sírokban díszített múmiákat tartalmazó koporsókat találtak az ásatók, a középső részről viszont közvetlenül a homokba temetett, legfeljebb múmiadísszel ellátott, de koporsóval nem védett múmiák kerültek elő. Ez a különböző körzetekben temetkezők közötti számottevő vagyoni különbségekre utal. A sírokba helyezett koporsók tulajdonosai viszonylag tehetősek lehettek, ellenkező esetben nem temették volna őket koporsóba.

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

92 · Az 51.2013 ltsz. koporsó fedelének részlete a halottat védelmező szárnyas istennő ábrázolásával, akinek jobb szárnya fölött egy jellegzetes vörös díszítőmotívum látható

A koporsók változó minősége viszont arról tanúskodik, hogy köztük is voltak különbségek. Ez nemcsak a koporsók és múmiadíszek kidolgozásának technikai színvonalában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy milyen ikonográfiai elemeket jelenítettek meg és milyen színeket használtak az egyes darabok elkészítésénél. A szebb darabokat nemcsak gondosabban, aprólékosabban dolgozták ki, mint a szerényebb kivitelűeket, hanem sokkal több díszítést is alkalmaztak az elkészítésüknél. Különösen a koporsók hátoldalán és az oldalakon figyelhetünk meg ilyen különbségeket. A koporsóoldalakon, ha díszítettek, általában négy vagy hat halotti istenség látható: a négy Hórusz-fiú Ízisz és Nephthüsz istennő társaságában vagy nélkülük. A szerényebb színvonalú leples koporsók oldalát viszont díszítetlenül hagyták (50. kép), míg a legjobb minőségű kartonázsos koporsók oldalán a szokásos halotti isteneknél jóval több alakot jelenítettek meg (94. kép). A színek között a zöld és az arany lehetett a legdrágább. Ezeket a gyengébb minőségű és valószínűleg olcsóbb koporsókon nem, vagy csak igen kis mennyiségben alkalmazták, a legdrágább darabokon viszont bőven használták (például 49b, 64b és 86. kép). A kék festék értékesebb lehetett a feketénél, mivel hasonló, valószínűleg azonos műhelyből származó koporsók közül a szerényebb minőségűeken bizonyos elemeket feketére festettek (például 54., 59a kép), míg a szebb kidolgozású darabokon ugyanezek a részletek kék színűek (például 59b kép).

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

93 · Az 51.1992 ltsz. koporsó egy részlete. A szárnyas istennő jellegzetes, a válltól elkülönülten ábrázolt nyakának rajza a koporsóból előkerült hasonló jelenetet ábrázoló kartonázsdarabon is megfigyelhető (86. kép), ami arra vall, hogy mindkettőt ugyanaz a koporsófestő díszítette.

Kor és nem A koporsók között van néhány igen kis méretű darab, amelyekbe nyilvánvalóan gyermekeket temettek. Ezek aránya a teljes anyagon belül elég alacsony. A fennmaradt vagy leírásból ismert gamhudi koporsók száma hatvanöt, ebből tíz koporsó, amely másfél méter alatti, biztosan kisgyermek számára készült. A maradék ötvenöt koporsóból további kettő lehetett nagyobb gyermeké (vagy kis növésű felnőtté). Vagyis a gyermekkoporsók aránya 15–19%. Ez az arány alacsonyabb annál, mint amit a korabeli gyermekhalandóság alapján várhatnánk. A születéskor várható átlagos élettartam a korabeli Egyiptomban 20–25 év volt, és a gyermekek legalább fele nem érte meg a felnőttkort. Különösen a csecsemőhalálozás volt magas. A koporsóba temetkező egyiptomiak a társadalom módosabb rétegeihez tartoztak, és jobb életkörülményeik miatt körükben ez az arány valamivel alacsonyabb lehetett, de a 15–19% az ő esetükben is kevésnek tűnik. Ez azt jelenti, hogy a Gamhudban temetkező családok elhalálozott gyermekeinek csak egy kisebb része kapott helyet a sírokban. Ennek okát nem ismerjük. Elképzelhető, hogy – hasonlóan ahhoz, ahogy az ókori Egyiptom korábbi időszakaiban is előfordult – az elhalálozott gyermekek közül sokat (főként a csecsemőket) a házban vagy a ház körül temettek el. Az elhunytak között – úgy tűnik – több nő volt, mint férfi. A teljes gamhudi koporsóanyagban huszonkilenc esetben lehetett megállapítani a tulajdonos nemét (a koporsóban talált emberi maradványok vagy a koporsó tulajdonosának neve alapján, ha fennmaradt). Ebből kilenc férfi, egy kisfiú, tizenhat nő, kettő pedig igen fiatal kislány. A nők magas arányának okát nem tudjuk. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a koporsós temetkezést befogadó sírok speciális helyzetű nők (például papnők) és családtagjaik számára épültek.

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

A koporsók tulajdonosainak nemére nem csak a nevük utal. Az egyiptomi elképzelések szerint a halottak Ozirisszal, a halottak birodalmának urával azonosultak a túlvilágon. Ezért a halotti szövegek már az Óbirodalom korától Ozirisznek nevezték a megigazult halottakat, azaz a földi életben viselt nevük elé illesztették az „Ozirisz” jelzőt. Ezzel azt fejezték ki, hogy a halott Ozirisz formáját felöltve, Oziriszhez hasonlóan testileg megújult és újjászületett a túlvilágon. Hoszszú időn keresztül az „Ozirisz” jelzőt nemtől függetlenül használták férfiak és nők esetében. A Későkortól azonban előfordult, és a görög-római korban igen gyakorivá vált, hogy a női halottakat nem Ozirisznek, hanem Hathornak nevezték, azaz a túlvilágon az elhunytakat fogadó és védelmező istennővel azonosították. A gamhudi koporsókon általában mind a férfiakat, mind a nőket Ozirisznek nevezik a feliratok, de néhány női halottat Hathorral azonosítottak, vagy mindkét jelzőt használva Ozirisz-Hathornak nevezték őket.

94 · Istenségek ábrázolása az 51.1992 ltsz. koporsó oldalán. A hátsó oszlopban legfölül a sakálfejű Anubiszt láthatjuk, alatta a meghatározhatatlan állat fejével ábrázolt istenséget Oziriszként azonosítja a szöveg, ez alatt pedig a krokodilfejű Szobek isten ülő alakja következik

Foglalkozás, leszármazás, név Az egyiptomi halotti tárgyakon olvasható feliratok, elsősorban az áldozati szöveg, hagyományosan tartalmazta az elhunyt címeit, hivatali funkcióit, foglalkozását, nevét és gyakran leszármazását is, olykor több nemzedék felsorolásával. A gamhudi koporsók és múmiadíszek azonban ezek közül az adatok közül csak nagyon keveset említenek. Egyetlen esetben sem utalnak a halott foglalkozására, címeire. Lehetséges, hogy az ide temetkezők nem viseltek jelentős hivatalt, vagy ha igen, nem tartották szükségesnek, hogy megörökítsék a koporsójukon. Egyetlen cím tűnik fel a feliratokban: a halott anyjának neve előtt gyakran, de nem mindig, olvashatjuk a „ház úrnője” jelzőt, amelyet a férjezett asszonyok viseltek. A koporsók és a sírok feltételezett száma alapján úgy tűnik, hogy Gamhudban egy-egy sírban többen, de nem túl sokan temetkeztek. Ezért elképzelhető, hogy a gamhudi temető sírjai családi sírok voltak. A koporsókon és

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

95 · Az 51.2116/4 ltsz. kartonázselem. A fölső részben az áldozati asztal előtt ábrázolt halott a trónuson ülő, újjászületett Ozirisz számára mutat be áldozatot. Az alsó részben olvasható felirat Nut égistennő védelmét és a legfontosabb áldozati ajándékokat biztosítja a halott számára: kenyeret, sört, ökröt és szárnyast

múmiadíszeken említett leszármazások azonban csak ritkán utalnak ilyen kapcsolatokra, és sokszor nem lehetünk biztosak abban, hogy különböző koporsókon vagy múmiadíszeken talált azonos nevek valóban családi kötelékeket fednek. A leszármazás megadását nem mindenki tartotta fontosnak, és egy nemzedéknél többet soha nem említettek. A legjobb minőségű gamhudi koporsókon és múmiadíszeken mind a nők, mind a férfiak esetében az anya nevét tüntették fel, és az apa nevét csak egyetlen koporsón örökítették meg. A halott neve viszont gyakran olvasható a koporsón vagy a múmiadíszen (vagy mindkettőn), ám vannak olyan esetek is, amikor nem nevezik meg a tulajdonost. Például az 51.2005 leltári számú gyermekkoporsón az áldozati formulában nem szerepel a halott neve, a koporsóban fekvő múmiát pedig a feliratot nem tartalmazó maszkon kívül semmilyen dísz nem takarta – azaz biztosak lehetünk benne, hogy a gyermeket úgy temették el, hogy nem örökítették meg a nevét. És ez nem kirívó eset. Vannak olyan koporsók és múmiadíszek, amelyek egyáltalán nem tartalmaznak feliratot (és így nevet sem), csak a felirat számára előre elkészített, de végül üresen hagyott oszlopokat. Több koporsón és múmiadíszen az áldozati szöveg utal ugyan a halottra, de név nélkül. Az egyik Bécsben őrzött koporsón az áldozati formula végén szereplő három írásjel az áldozati ajándékokat egy meg nem nevezett halott számára ajánlja fel: „Ozirisz, akit a ház (úrnője) szült” – tehát bármely Ozirisszé vált halott, nő vagy férfi, akinek sem a nevét, sem a leszármazását nem adták meg. A név fennmaradása a tradicionális egyiptomi halotti elképzelések szerint elengedhetetlen volt a halott személyiségé-

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

96a–b · Az 51.2011 ltsz. koporsó tulajdonosának neve a koporsófedélen olvasható feliratban (a); az 51.2002 ltsz. gyermekkoporsó feliratában a kislány anyjának neve ugyanaz, mint az 51.2011 koporsó tulajdonosának neve (b)

nek túlvilági megmaradásához. Hogy a gamhudi koporsókon nem mindig tüntetik fel a halott nevét, annak az lehet a magyarázata, hogy a koporsók egy részét valószínűleg nem megrendelésre készítették egy meghatározott személy számára, hanem előregyártott darabok lehettek. Ezekre a nem megrendelésre, tehát nem konkrét elhunyt számára készített koporsókra csak magát a formulát írták fel, amely valószínűleg a halott megnevezése nélkül vagy általános megnevezésével is hatékonyan működött, csakúgy, mint ahogyan az áldozati formula üres hellyel (azaz kitöltetlen oszloppal) való jelzése is biztosította az elhunyt számára a túlvilági léthez szükséges áldozatokat. Ez a gyakorlat a túlvilági elképzelések változását is jelzi: míg korábban a túlvilági élet elengedhetetlen feltétele volt a név fennmaradása, addig a Ptolemaioszkorra – legalábbis a kevésbé színvonalas kidolgozású koporsók esetében, tehát a kevésbé tehetős vásárlók körében – már elegendő volt a koporsóra írt típusszöveg, vagy pusztán a szöveggel nem kitöltött, de annak helyét egyértelműen jelző feliratoszlop (56. kép). A koporsók tulajdonosai közül többen is teofór nevet viseltek, azaz olyan nevet, amely egy isten vagy istennő nevét tartalmazza. A Gamhudban temetkező nők körében Ízisz istennő, a férfiak körében Ozirisznak és Hápinak, a Nílus istenének nevével képzett személynevek voltak a legnépszerűbbek.

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

A női neveket gyakrabban képezték istennők, a férfineveket férfi istenek nevével, de nők is viselhettek férfi isten nevét tartalmazó és férfiak női isten nevét tartalmazó személynevet. A teofór nevek tulajdonosaik identitásáról tanúskodtak: az istennevet tartalmazó személynév ugyanis arra utalt, hogy az azt viselő személy az isten kultuszában teljesített szolgálatot, vagy az ő védelmébe ajánlották.

Anya és fia?

97 · Az 51.2014. ltsz. koporsó

Az egyik Bécsben őrzött gamhudi koporsó egy Hathor nevű nő számára készült, és az 51.1999 leltári számú budapesti koporsó tulajdonosának, Heribnek (9b kép) az édesanyját is így hívták. Mivel a Hathor név ebben az időben nem volt túl gyakori, elképzelhető, hogy a budapesti koporsó tulajdonosa a bécsi koporsó tulajdonosának a fia volt. Ezt a feltételezést erősítheti az is, hogy a két koporsó festéstechnikája és a rajtuk olvasható feliratok paleográfiája nagyon hasonló. Bár egyértelmű, hogy a kettőt két különböző koporsófestő díszítette, a kettő mégis hasonló: a fiú számára talán ugyanott rendeltek koporsót, mint az anyának, de azt egy másik mester készíthette.

Anya és lánya Szintén egy műhelyben készült az 51.2011 felnőtt- (96a kép) és az 51.2002 leltári számú gyermekkoporsó (96b kép), amelyek formája és díszítése feltűnően hasonló. Valószínű, hogy tulajdonosaik is közeli kapcsolatban álltak. A felnőttkoporsót a rajta olvasható feliratok szerint egy Tadzsehuti nevű nő számára készítették. A gyermekkoporsó tulajdonosának nevét nem lehet pontosan elolvasni, de azt tudni, hogy kislány volt, hiszen a neve előtt meg-

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

jelenő és a feliratban jól olvasható Hathor jelző csak női halottakat illetett meg. Az viszont egyértelműen kiderül a feliratból, hogy a kislány édesanyját a felnőttkoporsó tulajdonosához hasonlóan Tadzsehutinak hívták. Bár elvileg lehetséges, hogy a név egyezése véletlen, valószínűbb, hogy a felnőttkoporsó tulajdonosa a kislány nem túl gyakori nevet viselő édesanyja volt. Mivel a két koporsó feliratait ugyanaz a kéz festette, feltételezhetjük, hogy körülbelül egy időben készültek: a tulajdonosok időben egymáshoz viszonylag közel vagy akár egyszerre hunyhattak el, talán baleset vagy betegség következtében. A gyermekkoporsó mérete (112 centiméter) alapján megállapítható, hogy a benne fekvő múmia magassága egy méter alatti volt, így a kislány nem lehetett több négyévesnél. Ha Tadzsehuti tényleg az édesanyja volt és valóban egyszerre haltak meg, akkor halálakor ő is fiatal lehetett – talán a húszas éveiben járt. Mivel Tadzsehuti neve előtt a feliratban nem szerepel semmilyen tisztség, nem tudunk közelebbit a társadalmi helyzetéről. A koporsó különösen szép faragása, a jelenetek igényes kidolgozása, a zöld festék bőséges használata azonban arra utal, hogy nem lehetett olcsó. Tadzsehuti kislányának a koporsóját viszont kifejezetten elnagyoltan dolgozták ki: a faragás (különösen az arcon) nincs lecsiszolva, a koporsó jeleneteinek egy része vékony ecsettel, finoman, lendületesen rajzolt, ám más alakok durvábbak és a múmiára semmilyen díszt sem helyeztek. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy bár a család tehetősebb lehetett, hiszen a legjobb gamhudi darabok közé tartozó koporsókba temették a halottaikat, egy-két apróságon mégis spórolni próbáltak. Tadzsehuti nevének jelentése: „aki Dzsehuti (azaz Thot) istenhez tartozik”. E név alapján feltételezhetjük, hogy köze lehetett a Gamhudtól nem túl messze (bár nem is nagyon közel) fekvő Hermupolisz városához, Thot isten egyik legjelentősebb egyiptomi kultuszhelyéhez. Egy-egy isten kultuszával kapcsolatban álló (például a kultuszban szolgálatot ellátó) személyek nevét ugyanis az egyiptomiak gyakran az adott istenség nevével képezték. Az is lehet, hogy Tadzsehuti Hermupoliszban vagy a környékén született, a személynévben megjelenő istennév ugyanis arra is utalhat, hogy valaki egy adott istenség fennhatósága alá tartozó településről, területről származik.

Az 51.2014 leltári számú koporsó tulajdonosa Ugyancsak köze lehetett Hermupolisz városához az 51.2014 leltári számú koporsó tulajdonosnőjének (97. kép). Nehezen kiolvasható nevében ugyan nem Thot istennek, hanem Ízisz istennőnek a neve szerepel, a koporsóján ábrázolt istenek között azonban feltűnik az íbiszfejű Thot alakja is (55. kép). Mivel Thot ábrázolása nagyon ritka a gamhudi koporsókon, valószínűleg jelentősége volt, hogy ebben az esetben megjelenítették az istent, ami talán a

100

A gamhudi koporsók és múmiadíszek

tulajdonosnőnek Thottal, és így Hermupolisszal való kapcsolatára utal. A nő koporsójának szép kidolgozása – csakúgy, mint Tadzsehuti esetében – nem hagy kétséget afelől, hogy ő is egy módosabb család tagja lehetett.

Egy gazdag nő Az egykor legszebb és valószínűleg legdrágább gamhudi koporsó ma már a legrosszabb állapotban lévő darabok egyike (43. kép). A jelenetek és feliratok csak nyomokban maradtak meg. A koporsó faanyaga, bár igényesen faragott, már eredetileg gyenge minőségű és erősen rovarfertőzött volt, és nyilván ez okozta a díszítés ilyen mértékű romlását 98 · Az 51.2015 leltári számú koporsó. A kopor(98. kép). A megmaradt részletek só aljának oldalán jól láthatók a rovarazonban arról tanúskodnak, hogy fertőzést jelző kirepülő nyílások, amelyeket a koporsó alapozása során növényi a darab ikonográfiája különleges eredetű anyagokkal (például faforgáccsal, elemeket tartalmazott: például hánccsal) és homokos masszával tömítetaz óraistennők ábrázolását az oltek. A tömítések megtartása nagyon rossz dalakon és a hátoldalon (68. kép). volt, ami már igen korán a díszítés jelenA koporsót és a kartonázsokat tős romlását eredményezte díszítő feliratokat színes hieroglifákkal festették, ami rendkívülinek számított a fekete kurzív jelekkel festett gamhudi tárgyak között (87. kép). A festékek elkészítéséhez ritka anyagokat használtak, például a vörös festékből az általánosan elterjedt vas-oxid helyett a nagyon ritkán használt cinóbert lehetett kimutatni. A koporsó tulajdonosa a gamhudi temetőben temetkező egyik leggazdagabb vagy legmagasabb társadalmi státuszú nő lehetett. A múmiáját díszítő egyik kartonázselem a nevét is tartalmazza, de a szöveg ezen a helyen megrongálódott, ezért olvasata bizonytalan. A felismerhető jelek alapján elképzelhető, hogy Ipetnek hívták (amely szintén teofór név, mivel Ipet vízilóistennő volt). Az elhunyt anyjának neve viszont jól olvasható, ő a korszakban igen gyakori Tadiuszir nevet viselte, melynek jelentése: „akit Ozirisz adott”.

A RÉGMÚLT: A koporsók ókori története

101

Egy névtelen gyermek Az 51.2005 leltári számú, igen kis méretű koporsó tulajdonosa egy gyermek volt (29b, 50. és 54. kép). A múmiáján egy arannyal és kékkel festett maszkot találtak 1936-ban történt felbontásakor. A koporsó egyszerűen faragott, csiszolatlan, a két szem aszimmetrikus. Az alapozás nagyon vékony, a festés egyenetlen, az ábrázolt alakok kidolgozása hanyag, a szöveg szintén hanyag és helyenként oly mértékig hibás, hogy olvashatatlan. A koporsó felirata a gyermek nevét nem tartalmazza, és a múmiadíszből sem lehetett megtudni, mivel csak egy kartonázsmaszk fedte a fejét, a gamhudi maszkokra pedig nem írtak feliratot. Így még azt sem tudjuk, hogy kislány vagy kisfiú volt-e. A koporsó a gyengébb minőségű, és nyilvánvalóan olcsóbb gamhudi darabok közé tartozik.

A 51.1999 ltsz. koporsó fedelének részlete

AJÁNLOTT IRODALOM

103

AJÁNLOTT IRODALOM Blackman, Aylward Manley — John de Monins Johnson: The Graeco-Roman Branch. Archaeological Report (Egypt Exploration Fund) (1909—1910). 10—12. Győry Hedvig: Az első magyar ásatás Egyiptomban 1907. Válogatás a gamhudi ásatás leleteiből, 1997. Budapest, 1997. Győry Hedvig: On the Collars of the Gamhud Coffins. / A gamhudi koporsók gallérjai. Bulletin du Musée hongrois des Beaux-Arts / A Szépművészeti Múzeum Közleményei 101 (2004). 7—30., 127—144.

Kóthay Katalin Anna: The Gamhud Funerary Material in Regional Context. In: Katalin Anna Kóthay (ed.): Burial and Mortuary Practices in Late Period and Graeco-Roman Egypt. Proceedings of the International Conference held at the Museum of Fine Arts, Budapest, 17—19 July 2014. Budapest, 2017. 267—275. Kóthay Katalin Anna — Liptay Éva (szerk.): A Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye. Budapest, 2012. 138—143., 150—151. Kupferschmidt, Uri M.: European Department Stores and Middle Eastern Consumers: The Orosdi-Back Saga. Istanbul, 2007.

Győry Hedvig: The Story of the Gamhud Excavations. In: Jean-Claude Goyon — Christine Cardin (eds.): Proceedings of the Ninth International Congress of Egyptologists I (OLA 150). Leuven, 2007. 907—917.

Liptay Éva: Átváltozás istenné. Koporsók és koporsótöredékek a Kr. e. 10—8. századból. Budapest, 2011. (Szépművészeti Múzeum — Egyiptomi régiségek 1.)

Kamal, Ahmed Bey: Fouilles à Gamhoud. Annales du Service de l’Antiquité de l’Egypte 9 (1908). 8—30.

Nagy István: Vezető az Egyiptomi Kiállításhoz. Budapest, 1999. 112—114. (A Szépművészeti Múzeum Gyűjteményei 2.)

Kóthay Katalin Anna: Searching for the Mummy-trappings of the Gamhud Coffins. / A gamhudi koporsók múmiadíszeinek nyomában. Bulletin du Musée hongrois des Beaux-Art / A Szépművészeti Múzeum Közleményei 112—113 (2010). 25—49., 201—220.

Oroszlán Zoltán — Dobrovits Aladár: Az egyiptomi gyűjtemény. Vezető. Budapest, 1939.

Kóthay Katalin Anna: The Gamhud Artisans. In: Katalin Anna Kóthay (ed.): Art and Society. Ancient and Modern Contexts of Egyptian Art. Proceedings of the International Conference held at the Museum of Fine Arts, Budapest, 13—15 May 2010. Budapest, 2012. 235—256. Kóthay Katalin Anna: Decorating Ptolemaic Mummies: a case study of the Mummy Covers found in the cemetery of Gamhud in Middle Egypt. / Ptolemaiosz-kori múmiák díszítése: a közép-egyiptomi Gamhud temetőjéből származó múmiatakarók. Bulletin du Musée hongrois des Beaux-Art / A Szépművészeti Múzeum Közleményei 120—121 (2015—2016). 23—43., 49—69.

Schilling Lajos: A választmány jelentése az egyesület 1909. évi működéséről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Évkönyve 1909. 4—13. Schreiber Gábor: Coffin of Tasenet. In: Tamás A. Bács et alii (eds.): Hungarian Excavations in the Theban Necropolis. A Celebration of 102 years of Fieldwork in Egypt. Budapest, 2009. 23—30. Schreiber Gábor: The Burial Ensemble of Tasenet from Gamhud and the Ptolemaic Coffin Style in Northern Middle Egypt. In: Katalin Anna Kóthay (ed.): Art and Society. Ancient and Modern Contexts of Egyptian Art. Proceedings of the International Conference held at the Museum of Fine Arts, Budapest, 13—15 May 2010. Budapest, 2012. 257—263.

104

AJÁNLOTT IRODALOM

Śliwa, Joachim: Tadeusz Smoleński und die österreichisch-ungarischen Ausgrabungen in Scharuna und Gamhud. In: Tamás A. Bács (ed.): A Tribute to Excellence. Studies in Honor of Ernő Gaál, Ulrich Luft, László Török. Studia Aegyptiaca 17, Budapest, 2002. 435—442. Śliwa, Joachim — Leszek, Zinkow (eds.): Tadeusz Smoleński 1884–1909. Pisma naukowe i publicystyczne. Krakkó, 2011. Smoleński, Tadeusz: Le tombeau d’un price de la VIe dynastie à Charouna. Annales du Service de l’Antiquité de l’Egypte 8 (1907). 149—153. Smoleński, Tadeusz: Les vestiges d’un temple ptolémaïque à Kom-el-Ahmar, près de Charouna. Annales du Service de l’Antiquité de l’Egypte 9 (1908). 3—6. Smoleński, Tadeusz: Nouveaux vestiges du Temple de Kom-el-Ahmar près de Charouna. Annales du Service de l’Antiquité de l’Egypte 10 (1910). 26—27. Vozil Irén: Aranyozott kartonázsdíszek. In: Czére Andrea (szerk.): Szépművészeti Múzeum. Remekművek az ókortól napjainkig. Budapest, 2006. 14. kat. sz.

Vörös Győző: Sharuna — Gamhud: Az Osztrák—Magyar Monarchia Régészeti Missziója Egyiptomban (1907—1908). Surányi Back Fülöp (1862—1958) öröksége. Budapest, 2008. Wessetzky Vilmos: Les reliefs de Charouna et l’expédition de Philippe Back. / A sharunai reliefek és Back Fülöp expedíciója. Bulletin du Musée hongrois des Beaux-Art / A Szépművészeti Múzeum Közleményei 30 (1967). 3—6., 81—83. Wessetzky Vilmos: Données relatives à l’interprétation des représentations égyptiennes de poissons. / Adatok az egyiptomi halábrázolások értelmezéséhez. Bulletin du Musée hongrois des Beaux-Art / A Szépművészeti Múzeum Közleményei 42 (1974). 3—12., 107—110. Wessetzky Vilmos: Egy elfelejtett magyar egyiptomi expedíció. Valóság 1975/10. 67—71.