Szinapszis 2015. október by Szinapszis Online

XII. évf. // 02. sz. 2015. október NYÁR | ÉLMÉNY

GÓLYATÁBOR

SZINAPSZIS A Semmelweis Egyetem hallgatóinak lapja

Megjelent Simon András és Tornóci László szerkesztésében:

K I N E K S ZÓ L E Z A KÖ N Y V ? Mindenkinek, aki szeretne megismerkedni az EKG-regisztrátumok értékelésével. A könyvet elsősorban orvostanhallgatóknak szánjuk, akik a kórélettan tárgy keretein belül az EKGanalízis alapjait tanulják. Mivel azonban a bemutatott anyag terjedelme és tartalma jóval meghaladja a kötelező tananyag kereteit, bátran ajánljuk a könyvet azoknak a végzett orvosoknak is, akik szeretnék felfrissíteni vagy kibővíteni az EKG-val kapcsolatos ismereteiket.

• •

• • • •

M I VA N A KÖ N Y V B E N ? EKG-felvételek: 180 db sokcsatornás regisztrátum minden felvételhez leírás tartozik, esetenként klinikai és egyéb információkkal minden felvételhez tartozik legalább egy feladat (megoldással) mutató: melyik felvételeken látható egy adott jelenség magyarázó ábrák: 33 különálló oldalon glosszárium: több mint 400 szakkifejezés rövid magyarázata

Megvásárolható kedvezményes (Legendus) áron a Legendus és az EOK Könyvesboltokban, illetve megrendelhető honlapunkról.

w w w. s e m m e l we i s k i a d o. h u

TARTALOM

16 28 FŐSZERKESZTŐ FELELŐS KIADÓ

FEKETE AIMIE KURON BENCE, a HÖK alelnöke

KÉPSZERKESZTŐK

BÁNYAI BÁLINT DRIENYOVSZKI TAMÁS RESZKETŐ RÓBERT

OLVASÓSZERKESZTŐ MARKETING FELELŐS

FARKAS ZSUZSÁNNA CSŐRE JUDIT

KÖZREMŰKÖDTEK

GYULAY KATA SZIGETI SZILÁRD SZAKNYÉRI VENDEL TURAI PÉTER

Sportolási lehetőségek, Tájékoztatás

Óvjuk a jövőnket

Így mulat egy magyar orvos HomeoPáciens: Riport Dr. Boldogkői Zsolttal Személyes & szociokultúrális entitás & identitás Capa In Color

Saul fia: avagy a XXI. századi magyar filmművészet...

Társasjáték: nem csak kicsiknek A kémiás, a nővér és a pilóta: 3. rész Tour de France

Kézilabda a Semmelweisen Nem csak kicsiknek

Meg egy kis nyereményjáték...

SZERKESZTŐK

04 05 06 08 11 16 18 21 24 28 30 32 34

BARBALICS VIKTÓRIA BATA MÁTÉ ENGLER NÓRA GERGICS ENIKŐ INZÁM BERNADETT KRAUSZ MÁTÉ LAKOSA ALINA LÉVAI ESZTER MAÁR MELINDA DR. PÁSZTOR ZSÓFIA SZABÓ DIÁNA LILI TAMÁSSY ZITA VÁSÁRHELYI-NAGY FLÓRA ZÖLD BÁLINT

SZINAPSZIS | A SEMMELWEIS EGYETEM HALLGATÓINAK LAPJA | ALAPÍTVA 2005-BEN KIADJA A SE HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT | MEGJELENIK HAVONTA 2500 PÉLDÁNYBAN NYOMDAI KIVITEL: AVALONI NYOMDAIPARI KFT. | OKTÓBERI BORÍTÓKÉP: DRIENYOVSZKI TAMÁS KERESD A SZINAPSZIST A FACEBOOKON IS! A MEGJELENŐ CIKKEK NEM MINDEN ESETBEN TÜKRÖZIK A SZERKESZTŐSÉG ÉS A FELELŐS KIADÓ VÉLEMÉNYÉT. XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

SZEPTEMBER HALLGATÓI HÍREK SZABADIDŐSPORT AZ EGYETEMEN Az Egyetem által szervezett Medikus Kupa sportágak edzésein (kézilabda, kosárlabda, röplabda /férfinői/, labdarúgás /férfi/), valamint az egyéb sportági foglakozásokon minden hallgatót szeretettel várnak a Sportközpont munkatársai. Hallgatóként az Egyetem sportlétesítményeit szorgalmi időszakban, az ESMTK Pesterzsébeti Uszoda szolgáltatásait pedig egész évben térítésmentesen vehetitek igénybe érvényes diákigazolvány bemutatásával. A Zágrábi úti és a Vajda Péter utcai sporttelepen a recepción a szabad kapacitás függvényében előzetes bejelentkezéssel igényelhetitek a sportcsarnok és a szabadtéri pályák használatát., mely minden hétköznap 8:00 – 14:00 óra között 2 óra erejéig ingyenesen, szabad kapacitás függvényében. A két órát meghaladó időben a bérleti díj 50%-áért tehetik meg mindezt.

KÉSZÜLJÜNK KÖZÖSEN A MEDIKUS KUPÁRA! Minden évben a Medikus Kupán csapataink a többi orvos képző egyetem sportolóival mérik össze ügyességüket. Az idei évben a szegediek fogják megszervezni nekünk ezt a méltán híres és népszerű eseményt. Az eredményektől függetlenül azonban a meccsek igazi hangulata rajtunk, szurkolókon áll. A félév során lehetőség van a budapesti bajnokságokban induló csapatok játékaira kilátogatni és kiereszteni a hangunkat, hadd szóljon a „SOTE OLÉ!” minél hangosabban majd a kupán is. A meccsek nagy része a Zágrábi úti Sporttelepen kerül megrendezésre, ahol a testnevelés órák is vannak, így könnyen megközelíthető minden egyetemi hallgató számára. Kezdjük el a szurkolást már októberben, hogy tavasszal a leghangosabbként ismét megkaphassuk a legjobb szurkolói csapat címet a Medikus Kupán és ismerjük meg csapatainkat, játékosainkat és a nagy szurkolótábort!

MEDENCÉS BULI

Az idei évben már szeptember 3-án várt minden gólyát a HÖK által már hagyományosan megrendezett Medencés buli. A Kispesti Uszodát bejárta a gólyatábori hangulat – zene, tánc, gólyák és instruktorok. Igy egy fergeteges este kerekedett az utolsó szabad csütörtökből a félév elkezdése előtt. Köszönjük mindenki részvételét!

TÁJÉKOZTATÁS Szeptember folyamán Vámosi Péter lemondott EHÖK elnöki posztjáról, amelyet így a HÖK Alapszabály értelmében Kuron Bence Gergő alelnök tölt be a következő elnökválasztás lebonyolításáig. Munkáját köszönjük szépen! Szigeti Szilárd lemondott az ÁOK HÖK elnöki tisztségéről, helyette az elnöki feladatokat Báthori Gergő elnökhelyettes veszi át az októberben esedékes új választások végéig, melyeket a tervek szerint minden hallgató elektronikus úton, a Neptun rendszeren keresztül tud megvalósitani egyetemi szinten.

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

ELÉRHETŐSÉGEK: Zágrábi utcai sporttelep: 06 20 825 0667 Vajda Péter utcai sporttelep: 06 20 825 0666 www.esmtkuszoda-pesterzsebet.hu

SZÖVEG: TURAI PÉTER FOTÓ: BÁNYAI BÁLINT

BOE: ÓVJUK A JÖVŐNKET

Szinte nincs is emberibb formája az információközlésnek, mint egy jól felépített érdekes és egyben tanulságos előadás. A BOE (Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete) keretein belül zajló prevenciós előadásoknak alapvetően ez a célja. Nem csak információt közlünk, hanem próbáljuk fiatalabb társainkat egy helyes útra (én ezt sematikusan mindig fölskiccelem a táblára, hogy kézzelfoghatóbb legyen számukra) terelni, illetve segíteni visszatérni rá. A különböző megelőző jellegű előadásoknak más és más a hangulata, de ugyanaz a témakör is osztályról-osztályra változik. Jómagam a drog-, alkohol- és dohányzás prevenciós órákról fogok Nektek írni. Nem is olyan régen – másodéves orvostanhallgatóként kezdtem el rendszeresen fiatalokat oktatni. Első osztályom a lehető legfiatalabb korcsoportba tartozott, ennek ellenére hamar sikerült közös nevezőre kerülnöm velük, köszönhetően egy szórakoztató és szemléltető mókás játéknak. Az előadás bevezető része után rögtön megkértem minden fiatalembert, hogy ragadjanak tollat vagy ceruzát és egy darabka lapot. Fél percen keresztül annyiszor kellett leírni a teljes nevüket, ahányszor csak tudták. No, ez is mosolyt csalt az arcokra, főleg amikor bejelentettem, hogy: „most mindenki tegye ugyanezt fél percen keresztül az ellenkező – feltételezhetően gyengébbik - kezével”. Na, itt már aztán tényleg kitört a kacagás, de azért mégiscsak hangyaszorgalommal körmölték, legalábbis próbálták körmölni a most már eposzi terjedelmekbe nyúló nevüket. Mondanom sem kell, hogy a második nekifutás sokkal kevesebb leírt nevet eredményezett, mint az első. Megkérdeztem mit éreztek az utóbbi esetben és megnyugvással hallgattam mindazon tapasztalatokat, amik nagy része az általam összeállított diasor következő képein is rendre szerepelt. Itt ugye már be is csatlakoztunk a drog és függőség témájához, innentől kezdve magabiztosan tudtam folytatni az előadásom hátralevő részét és tettem így minden egyes osztálynál. Ez az egyszerű kis játék megmutatta számomra az első pár perc jelentőségét és hatását az óra további részére. A bevezető pár perc után mondhatnánk, hogy jön a lényegi része az előadásnak, de én mégsem teszem ezt. Erre később visszatérek miért is. Gyakorlatilag azonban mindenki számára nyilvánvaló, hogy a következendő 30-35 percnek kell a legmeghatározóbbnak lennie és a legtöbb információt tartalmaznia. Nem elegendő azonban pusztán rengeteg információval ellátni őket, annak az információnak célba is kell találnia. Hogy tegyem mégis elérhetővé számukra? Nagyon egyszerű a dolog… Érthető meséket, hősöket és embereket kell párhuzamba állítani a valósággal, ill. itt jönnek a képbe az asszociációs

jellegű képek, amik elgondolkodtatják és jó esetben meg is ragadják a szemlélőt. Mindezek után kapunk egy (most már) információra vágyó és érdeklődő osztályt. Most kell lecsapni! Nem kell félreérteni, nem a száraz drognómenklatúrára és szimptómákra gondolok, inkább egyfajta kérdezz-felelek játékot tartok jó ötletnek, hogy megtudjam mégis hogyan értek célba az előzőek, ill. miket kell még feltétlenül elmondanom nekik. Közeledvén az óra végéhez mindig megijedek milyen kevés időm maradt a videóra. Igen, van video! Egy kulcs jelenetnek tartom a lejátszását. Ilyenkor szépen lerakom a laptopot egy jól látható helyre és hátravonulok a terem leghátsó sarkába. Átadom magam az élménynek. Minden alkalommal… A kamera mozog... A zene zseniális... A jelenetek egymásba fonódnak. Mintegy öt és fél perc alatt teljesen megváltozik a terem hangulata. Ez a mélypont. Ki kell használni ezt a pillanatot, ilyenkor a leginkább fogékonyak a diákok. Megvárom, amíg elcsendesül a zene és szépen lassan visszatérek az osztály látóterébe. Ilyenkor végigmegyünk még egyszer a történéseken, valamint, hogy mi is állhat azok hátterében. Természetesen itt nagyjából az is kiderül ki mennyire figyelt eddig az órán, de az is, hogy kinek milyen tapasztalatai voltak eddig az életben. Azt hiszem ennél a pontnál nyílik meg leginkább az osztály és szólalnak meg azok, akik egyébként csöndben voltak. A végszó előtt kell egy átvezetés ebből a pontból. Az átvezetés gyakorlatilag a lehetőségek elsorolása (mind hosszú, mind rövid távú), amik legkevésbé vezetek függőséghez. Itt is nagyon okos válaszok szoktak érkezni, szinte csak dísznek kell fölvetítetnem az ábráimat. Elérkeztünk a legfontosabb részhez. Az előadás elején még persze az első pár perc volt a legfontosabb az előadás kimenetelét tekintve, azonban a végén átértékelődnek a dolgok és a hazaviendő üzenet megjegyzése a lesz legfőbb törekvésem. Itt már nem beszélek összetett mondatokban, nem beszélek drogról/alkoholról/dohányzásról, arról beszélek, ami a legfontosabb: bele nem kerülni ilyen helyzetekbe és kiegyensúlyozott életet élni. Egy szó, mint száz, nagyon pozitív tapasztalataim vannak a prevenciós előadásokról, kiváltképp a függőségekről tartott óráim voltak meghatározóak. Leginkább azért, mert a mókás kezdéstől eljutunk egy egészen komoly hangulatig, majd, mint egy jó karmester néhány megfelelő manőverrel, kijutunk ebből a mélypontból és remélhetőleg mindenki kellemes hangulatban indul neki a - már 5 perce tartó - szünetnek. A BOE prevenciós óráit javasolnám mindenkinek, aki szeretné megtapasztalni egy, kettő vagy több tanóra erejéig ezt a karmester szerepet. Kívánok Nektek is hasonló tapasztalatokat és jó felkészülést!

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

PORTRÉ ORVOSTÖRTÉNET | SZABADIDŐ

ÍGY MULAT EGY

MAGYAR ORVOS

ÍRTA: GERGICS ENIKŐ

Az egészségügyi szakmák sajátossága a kiégés veszélye, ezért aztán az egyetem, illetve a munka és a kikapcsolódás harmonikus egyensúlyának fontosságát valamennyien jól ismerjük gólyakorunk óta – legalábbis elméletben. Vannak köztünk olyanok, akik olyan bámulatosan tudják kihasználni minden másodperc idejüket, mintha egyszerre lennének két helyen, többségünk azonban nem ennyire hatékony a különféle elfoglaltságok szervezésében. A szemeszter közepe felé közeledve, az első nagy rémületek apropóján példát vehetünk nem egy oktatónktól a korábban készült interjúk kapcsán, de hogy ne maradjunk friss inspiráció híján ezen az őszön sem, lássuk, hogyan kapcsolódtak ki azok, akiknek szobrai, arcképei az egyetemi épületekben merev komolyságukkal feledtetik, hogy szabadidő is létezik a világon. Íme, a teljesség igénye nélkül: az időgazdálkodás nagymesterei.

ARÁNYI LAJOS GYÖRGY

(1812-1887) A kórbonctan jeles alakjának szerteágazó érdeklődése bárkit megerősíthet, hogy az egészségügyi pálya nem zárja ki a másfajta kedvtelések halmozását. Már orvostanhallgató korában is az aktív pihenés híve volt, gyalogszerrel járta az országot a szünidőben, és ezeken az utakon nagyszámú útleírást is készített, melyeket saját maga illusztrált. Az orvosi egyetem előtt egyébként bölcsészetet és jogot végzett, valószínűleg innen ered a régészet iránti lelkesedése, amely egész életében megmaradt. Sürgette a vajdahunyadi vár restaurálását és a budai vár történelmi jelentőségű épületeinek kitáblázását is, ez utóbbi kivitelezésében is szerepet vállalt.

BRENNER JÓZSEF

(1887-1919) Irodalmi munkái híresebbek, de nem elhanyagolható a neurológiai, pszichiátriai munkássága sem, a kettő fúziója pedig az Egy elmebeteg nő naplója. A Csáth Géza néven alkotó Brenner jóformán egyedül az anatómia és élettan tanulásának két éve alatt tudott szakítani örökös szerelmeivel, a festészettel, a zenével és az irodalommal. Fürdőorvosi állása mellett jól megfért az aktív irodalmi jelenlét és a páciensként megismert nők társaságának habzsolása is, ez utóbbit természetesen a morfiumhoz hasonlóan nem lehet jó szívvel javasolni kikapcsolódás gyanánt.

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

IFJ. BÓKAY JÁNOS (1858-1937) Mindamellett, hogy bevezette az orvosképzésben a kötelező gyermekgyógyászati szigorlatot, a neves gyermekgyógyász gyermeksegélyezéssel, jótékonykodással is foglalkozott. Érdekelte a régészet, nevéhez fűződik bizonyos Magyarországon talált, bronzkori leletek leírása. Fontos szerepet játszott az életében a zene, aktívan zenélt, zenét szerzett, illetve zenetörténeti tanulmányokat írt, foglalkozott Beethoven hallásával és Mozart halálának okát is fejtegette egyik írásában.

LENHOSSÉK MIHÁLY

(1863-1937) A formatio reticularist leíró Lenhossék József fia szintén neuroanatómus lett, és a neuronok elméletének elfogadtatása, a modern neuroanatómia megalkotása terén alkotott jelentőset. Bár megszállott tudós apja szavai még halálos ágyán is a nyúltagy és a koponya voltak, az antropológia iránti érdeklődésen osztoztak, az ifjabb Lenhossék bölcsészkaron oktatta is a tárgyat. Foglalkoztatta a barlangászat is, szerkesztett ebben a témában szaklapot, a szakosztály elnökségi posztját is betöltötte egy időben.

ORVOSTÖRTÉNET | SZABADIDŐ

PORTRÉ

KROMPECHER ÖDÖN

(1870-1926) A 20. század első évtizedeinek talán legmeghatározóbb magyar orvosa, a daganatpatológus Krompecher jelentős kutatási eredményei mellett számos kedvtelésnek hódolt. Szenvedélyes kiránduló, biciklista és hegymászó volt, természetjárásai során fényképezett, érdekelte az ornitológia, Hegyalja úti telkén rendszeresen kertészkedett. Több nyelven beszélt, a regények ugyan nem érdekelték, de szívesen olvasott filozófiai, történeti munkákat, élénk figyelemmel kísérte például Shackleton déli sarki felfedezőútját. Egy-egy napjába jóformán minden belefért, ami csak lehetséges az emberélet során, az otthonában kialakított műhelyében ipar-, illetve képzőművészeti érdeklődésének megfelelően nagy ügyességgel alkotott, gyermekeinek is saját kezűleg készítette például a karácsonyi ajándékokat.

BUGÁT PÁL (1793-1865) A korra jellemző módon aktívan részt vett a reformkori közéleti törekvésekben, és nyelvészeti érzékét nemcsak a magyar orvosi nyelv alapkőtételében kamatoztatta, hanem a szabadságharc leverése után támadt kényszerű tétlenségben a finnugor nyelvrokonsággal is foglalkozott. Bár nem volt nyelvész képesítése, és munkáját később sem igazán ismerték el a szakmai körök, kiadatlan magyarfinn szótárában több mint száz helytálló azonosságot állapított meg a két nyelv között. Neki köszönhetjük sok más szóalkotás mellett a fogászat, gyógyszerészet, műtét szavakat.

TOLDY FERENC

(1805-1875) Eredetileg írónak készült, érdeklődése csak később fordult az orvosi pálya felé. Nehézségekkel tett szigorlatot az alapozó tárgyakból, és csak a klinikai években érzett rá az orvostudomány ízére, ekkor azonban annyira jól hangolta össze hivatását az irodalmi érdeklődésével, hogy még az egyetem alatt megjelent egy műve, melyben a magyar költészet helyét keresi az európai irodalomban. Az orvosi szakirodalomban és szaksajtóban is hiánypótló, főleg szerkesztői tevékenysége mellett ma már a magyar tudományos irodalomtörténet megalapozójának tartják. Az Akadémia a magyar nyelv és irodalom professzorává nevezte ki, bölcsészkaron is tanított. A két tudomány közötti példaértékű egyensúlytartása ma is mintaként szolgálhat.

ISSEKUTZ BÉLA

(1886-1979) A modern magyar gyógyszerkutatás megalapozása közepette két komoly hobbinak is hódolt. Egyrészt nagyon szeretett teniszezni, amely esetében nemcsak a sport jótékony hatásait vonta maga után, hanem egy általa mesélt anekdota szerint Szent-Györgyi Albert hazahívására is így adódott alkalma, mikor annak apósával teniszezett. Másrészt kiváló sakkozó is volt, a magyar levelező sakkválogatott tagja, és nyugdíjas korában sem hanyagolta el ezt a kedvtelését. Ép testben ép lélek.

BALÓ JÓZSEF

(1895-1975) Az I. sz. Kórbonctani Intézet egykori igazgatójának tanítványaira gyakorolt hatása szinte legendás, sokan közülük meséltek a professzor emberfeletti munkabírásáról, szorgalmáról. Lenyűgöző nyelvismerettel rendelkezett, beszélt németül, angolul, franciául, olaszul, oroszul, sőt, spanyolul is. Nehéz elképzelni, hogy intenzív szakmai szerepvállalása dacára egyáltalán nem lehetett szakbarbárnak nevezni, széleskörű műveltség és olvasottság jellemezte, szerette a zenét, festett és hegedült is.

ROMHÁNYI GYÖRGY

(1905-1991) Az amiloid szubmikroszkópos struktúráját leíró jeles patológus olyan elhivatott tanár volt, aki igyekezett személyesen ismerni a hallgatóit, de kutatói és tanári tevékenységével megfért az asztrológia, régészet, az ógörög történelem és a képzőművészet iránti érdeklődése is. Tanult nyelveket, a klasszikusokon kívül kortárs magyar irodalmat is olvasott. Szerette mind a könnyű-, mind a komolyzenét, hegedülni autodidakta módon tanult meg, mesterhegedűjét egy alkalommal nagylelkűen egy tanítványa testvérének ajándékozta.

SZENTÁGOTHAI JÁNOS

(1912-1994) A Funkcionális anatómia szerzőjéről sejthető, hogy színes, képszerű, frappáns hasonlatai mögött nagy műveltség és kiváló nyelvérzék adta a hátországot. Szinte minden érdekelte, behatóan ismerte az irodalmat és a képzőművészetet, sőt maga is figyelemre méltó művészi értékkel bíró akvarelleket festett. Nagy élvezettel adott elő, pécsi működése alatt az arra fogékony tanítványainak egy időben Biblia-kört is tartott.

GRÓSZ EMIL (1865-1941)

A jeles szemész az orvosképzés reformjai terén is nagyot alkotott, és nem csak a dékáni poszt betöltése alatt, de a jóformán reggeltől estig tartó munkája mellett szakírói, sőt publicisztikai munkássága is jelentős. Legtöbb közleménye szemészeti témájú, de foglalkoztatták az általános orvoslás, a klinikák és osztályok felépítésének problémái, illetve az orvostörténet, életrajzírás is, de írt az orvosképzésről, közegészségügyről, humánpolitikáról is. Ezenkívül több mint száz újságcikket jelentetett meg különféle témákban, szinte minden érdekelte, amit a világban tapasztalt, nem korlátozta cikkeit az orvostudományra vagy annak határterületeire. Hírlapírói tevékenységéért kollégái némelyike bírálta is. Hát igen, csak óvatosan.

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

SZUBJEKTÍV HOMEOPÁTIA | VÉLEMÉNY

HOMEO PÁCIENS A Homeopáciensek által vallott nézetek körülbelül annyira versenyképesek a fejlődésben lévő tudománnyal szemben, mint a háromlábú suszterszék: ahogy a mai időkben cipészre sincs már szükség, úgy ezzel együtt a suszterszék is kiment a divatból. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a négylábú szék stabilabb alapokon áll, mint a háromlábú, és a négylábú székek sorában eleve sokkal személyreszabottabb ülőalkalmatosságok találhatóak, mint a háromlábúakéban. Ehhez hasonlóan személyre szabott lehet a gyógyítás is, a gyógyszerek egyéni igényekre való szabásával. Azonban amíg foggal-körömmel ragaszkodunk a gyógyítás suszterszékéhez, a homeopátiához, addig nincs lehetőség továbblépni ebbe a jövőbe. KÉSZÍTETTE: MAÁR MELINDA A Homeo-páciensek szemléletei sokféle környezeti hatásnak ellenállnak. Ilyenek például a józan ész, a természettudományos kutatások eredményei, a hitelt érdemlő szakemberek véleménye. Meglátásaik terjedését elősegíti a szabad verseny, az alternatív orvoslás egyéb ágazatai és az olyan tudatmódosító emberek, akik egy telejósdában is megállnák a helyüket. Valóban elégséges a gyógyulásba – és az orvosi omnipotenciába – vetett hit az egészség visszaszerzéséhez? Netán túlbecsült lenne a placebohatás? Egyáltalán etikus-e egy komplett üzletágat építeni egy minden bizonyítékot mellőző, inkoherens hipotézisrendszerre? Erre kerestem a választ Dr. Boldogkői Zsolttal, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének intézetvezető igazgatójának segítségével. 2013. február 6-án jelent meg az Indexen „Homeopátia – a nagy átverés” címmel Boldogkői nagy port kavaró cikke, melyre azután misszióját építette. A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület a magyar jogszabályokra és az uniós előírások betartására hivatkozva hárította el az igazgató úr érvelését, melyből egy olyan összefüggést vélek kihallani, hogy ami törvényes, az igaz, és vice versa. „Az igazat mondd, ne csak a valódit…” Valódinak tűnhet bármely homeopátiás szer hatása mindaddig, amíg farmakológiai szempontból meg nem cáfoljuk. Minden terápiának közös pontja, hogy hisznek benne. Nem is ezzel van a gond, hiszen az élet minden területén szükség van a hitre. Ám azt alaposan meg kell választani, hogy mi az, amiben hiszünk. Egy másik támadott felülete Boldogkőinek, hogy ő biológus. Itt szeretném azt kihangsúlyozni, hogy a biológus az emberi működéssel, az élő szervezettel foglalkozik, így megvan a szakértelme, kvalitása ahhoz, hogy ilyen kérdésekben állást foglaljon. A praktizáló orvos viszont rendszerint nem kutat, nem alkot

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

kontrollokat, nem alkalmaz statisztikát a megfigyelései értékelésére. Dr. Katona Edit pszichiáter egy új fogalmat alkotott 2014-ben: bevezette a „Boldogkői-jelenség” kifejezést. Ez nem sokáig maradt visszhang nélkül, ugyanis egy hétre rá Dr. Mari Zoltán, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem neurológus professzora felhívta a figyelmet arra, hogy az orvostudományi kutatók köre nem szorítkozik csak az orvosokra, és Boldogkőivel egyetértve kifejtette, hogy az alternatív gyógymódokkal szemben indokolt lenne a klinikai tesztelés elvárása minden esetben. Szomorú tény, hogy az orvostársadalom eléggé megosztott a homeopátia kérdéskörében, holott egy tudományos tényeken nyugvó szakterületnél ez eleve nem fordulhatna elő. Sajnos a tudományos és orvosi szervezetek nem állnak ki az áltudományokon alapuló módszerekkel szemben. Tudjuk, hogy nem működnek, de senki sem akar róla beszélni. Szervezetileg egyedül a Szkeptikusok Társasága áll ki a nyilvánosság elé a racionalitás nevében. A professzor úr szerint a magyarázat a megosztottságra a pszichológiában rejlik: az emberi agy nem egy logikai elveken működő gépezet, könnyen meggyőződéssé lehet formálni bármilyen hitrendszert, amiben az embernek érdekeltsége van, s ez teljesen ellentmondhat a józan észnek is. Úgy gondolom, ez azért nagyon veszélyes, mert ahogyan a hitet nem lehet érvekkel felépíteni, ugyanúgy nem lehet lerombolni sem ellenérvekkel. Boldogkői szerint valószínűleg azok az orvosok hajlandóbbak befogadni a homeopátia elveit, akik nem tették a magukévá a természettudományos gondolkodás alapjait. Érdekes jelenség, hogy a nyugati társadalmakban, ahol fejlettebb az egészségügy, mint például Angliában, Svájcban, állami támogatást is élveznek a homeopátiás szerek, a helyi TB támogatja őket. Ez főként annak tudható be, hogy a tudomány és az orvoslás szakmai szervezetei nem lépnek fel hatékonyan, másrészt mint demokratikus

HOMEPÁTIA | VÉLEMÉNY

országok a szólásszabadság zászlaja alatt kiállnak ezen termékek árusítása mellett. Holott ez nem társadalmi szinten eldöntendő kérdéskör, hanem attól független, szakmai hátteret igénylő megoldásért kiált. A demokráciának és a tudománynak ezt az összemosottságát kellene elkerülni, megértetve azt a szempontot az emberekkel, hogy igenis vannak olyan témakörök, amik szaktudást igényelnek, és nem lehet mindenkinek belekontárkodnia a szabad véleménynyilvánítás nevében. A kiskapuk keresésére – vagy építésére – is remek lehetőségeket kínál a pluralista demokrácia: mivel ezeket a termékeket a gyógyászatból kivették és áttették egy más kategóriába, ezért egyszerűsített engedélyezési protokoll vonatkozik rájuk, vagy pedig mint táplálék kiegészítőket forgalmazzák. És hogy miért nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak ezekre a készítményekre? Mert természetesen elvéreznének az engedélyezési eljárás során – szinte kivétel nélkül mindegyik. Hazánkban 2013. április 1-től az addig forgalomban lévő, gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítmény kategóriát felosztották két csoportra: a kizárólag növényi összetevőket, vagy növényi összetevőt is tartalmazó, gyógyhatású termékeket gyógyszerré minősítették, mellyel ugyanakkor a Gytv.-ben meghatározott, a gyógyszerengedélyezési eljárás díjánál kedvezőbb díjtétel vonatkozik rájuk, illetve azok a gyógytermékek, amelyek nem kerültek át a hagyományos növényi gyógyszer kategóriába, de gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítményként érvényes forgalomba hozatali engedéllyel rendelkeznek, 2013. április 1. napját követően is forgalomban maradhatnak gyógyszernek nem minősülő, gyógyhatású készítmény termékkategóriában. Ezzel a gyógyszerré avanzsálással az átverés gyakorlatilag legalizált lett. Az már csak hab a tortán, hogy ezek közül van, amit az orvos

SZUBJEKTÍV

ír fel, vagy a patikus ajánl. Ez azért veszélyes, mert ha egyszer netán ezeket a szereket kivonnák a forgalomból, egyesek szemében bizonyosan hitelét vesztené a modern orvosolás, nem is alaptalanul. A Gazdasági Versenyhivatal egy ideje már felvette a kesztyűt az egészségügyben jelen lévő bizonyos átverés típusokkal szemben, de Boldogkői Zsolt szerint sokkal hatékonyabb lenne az, ha szakmai szervezetek vennék fel a harcot. Ez kicsit hasonlatos Al Capone esetéhez, aki köztudottan számos gyilkosságot követett el, vagy bujtott fel rá másokat, mégsem ezért, hanem adócsalásért sikerült csak hűvösre tenni. Mivel hivatalos pecsét véd egyes termékeket (pl. homeopátiás szerek), ezért is nehéz eliminálni őket a gyógyszertárak polcairól. „Vétkesek közt cinkos aki néma…” A Tudományos Akadémia nyilatkozata a homeopátiával kapcsolatban szintén nem egyértelmű, az akupunktúráról pedig támogatóan nyilatkozik. Egyes orvosi lapokban is módszeresen kerülik a téma felvetését, mivel tudják, hogy ez megosztja a szakmát. Pedig a kényes ügyekkel is kötelességünk lenne foglalkozni, mert anélkül egy ilyen fontos ügy végére nem lehet pontot tenni. Sokan azzal a kifogással élnek Boldogkői ellen, hogy lebecsüli a placebohatást, talán azért, hogy saját maguk számára mentséget találjanak a hallgatásra. Holott a placebohatást etikusan illik kezelni, s épp ez a szempont vész el akkor, amikor beengedjük a bizonyítékokat nélkülöző, áltudományos orvoslást a mindennapokba, kvázi átverjük a gyógyulni kívánó embereket. Az a fajta placebohatás, mely az orvosi tekintélybe, illetve a gyógyszerbe vetett hiten alapul még etikusnak tekinthető, ám onnantól kezdve, ha azt mondjuk, hogy ez a szer vagy kezelés tartalmaz

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

SZUBJEKTÍV HOMEOPÁTIA | VÉLEMÉNY

“Sokan vártuk, hogy a szabadság és az internet az értelem győzelmét hozza majd magával. Ez a gondolat egyelőre vesztésre áll.” DR. BOLDOGKŐI ZSOLT

bármiféle valós, XY nevű hatóanyagot, az már hazugság. Ha az átvert páciensek rájönnek egyszer ezekre az átverésekre, attól fogva már a hagyományos orvoslásban sem fognak megbízni. Boldogkői Zsolt indított egy petíciógyűjtést is, melyet a beveszed.hu-n lehet aláírni. Minél előbb jó volna elérni a tízezres létszámot, melynek esetén lehetne kérvényezni a hazai szakmai szervezetek szerepvállalását is. Egyelőre a vártnál sokkal több orvos írta alá a petíciót, ám a hétköznapok emberei nem tolonganak túlságosan a listán. Természetesen mindenkinek magánügye eldönteni, hogy mit vesz be a gyógyulás reményében, ám az sokkal bosszantóbb, hogy valakik ezt üzletté teszik, ebből szereznek nyereséget. A hagyományos gyógyszerek homeopátiás szerekkel való helyettesítésének végeredményben káros hatása van, mivel kiszorítja az igazoltan eredményes gyógyítást az őt megillető helyéről. Egyetemünkről is több oktatónak szerepel a neve listán, ami jelzi, hogy a magasabb tudományos fokozatot elértek körében könnyebb az észérvek alapján történő meggyőzés. A professzor úr meglátása szerint a homeopátia ellen érzett kétkedést ki lehet terjeszteni az alternatív orvoslás egészére is. Ésszerűbb ugyanis az egész alternatív orvoslást egy globális hatástalanságként definiálni, még akkor is, ha netán egy-két kivétel, mint például a gyógynövényterápia egyes termékei átmennének a tudomány rostáján, noha ott sem egyedi eset, hogy az eddig hatásosnak gondolt készítményekről kiderül, hogy nem hatnak, vagy nem rendelkeznek klinikailag releváns hatással. Tehát az alternatív orvoslás főbb ágairól bátran kijelenthetjük, hogy nem működőképesek. Ilyenek például az akupunktúra vagy a csontkovácsolás, noha a csontkovácsolásnak az a része, mely a hagyományos orvoslással határos, működhet, de a háttérben megbúvó elméleti része, mely szerint intelligencia kering a gerincben, ami a csigolyák elfordultsága miatt megakad, az humbug, áltudomány. Ugyanígy téveszmeként kezelendő a szervezet lúgosításának szükségessége is az ún. lúgosító ásványvizekkel, ami ha működne, akkor is káros hatással lenne a szervezet normál pH-jára.

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

Az igazán nehéz feladat a közvélemény megváltoztatása, hiszen az átlagember gondolkodása távol áll a tudományostól, de ha elég sokszor lehetne hallani a médiában autentikus emberek véleményét, az talán elgondolkodtatna pár embert, akik aztán továbbadhatnák az információt saját köreikben. Ennek eléréséhez azonban szükség lenne a szakmai szervezetek és a hatóságok közreműködésére is, akik, ha kimondják, hogy „a király meztelen”, radikálisabb változást érhetnének el a közfelfogásban. Angolszász országokban, mint például Amerikában, ahol a tudomány nagyobb megbecsülést élvez, az ottani gyógyszer- és élelmiszerügyi hatóság (FDA) bekérte a szakvéleményeket a homeopátiával kapcsolatban, és ha nyilvánvalóvá válik ezen szerek hatástalansága, elképzelhető egy olyan drasztikus lépés, ami talán Európában sem marad visszhang nélkül. Angliában megkísérelték a homeopátiás szerek állami támogatásának megvonását, de a királyi család nyomására a minisztérium ezt az eljárást felfüggesztette. Svájcban is próbálkoztak hasonlóval, de a nép visszaszavazta azt. Talán ebben a szituációban mutatkozik meg a leginkább az, hogy szakmai kérdésekkel nem a népet kell terhelni, hanem a tudományt, így a homeopátia engedélyezése vagy beszüntetése nem lehetne közakarat kérdése. A tudományos felfedezések korában volt, amikor csak egyetlenegy ember tudta az igazságot, így ha akkor is szavazással döntöttek volna a tudományos kérdésekben, akkor az emberek leszavaztak volna minden újító gondolatot, és ma még mindig egy barlangban ücsörögnénk, vagy égetnénk a boszorkányokat. A bizonyítékokon alapuló orvoslás megköveteli, hogy az áltudományoknak ne legyen helyük a mindennapi orvoslásban, különben az ember pont azt a tulajdonságát veszíti el, amire a leginkább büszke: a racionális gondolkodást. A páciensek tájékozatlansága és az őket félretájékoztató, modern orvoslásnak hátat fordító, gyógyító személyzet vonható ezért felelősségre. A homeopátiás orvoslásban hívők hiedelemrendszerének gyenge tudományos támasztékait ismerve már nem az a kérdés, hogy nézetek igazak-e vagy sem, hanem, hogy ezek mikor fognak kiszelektálódni a köztudatból.

TÁRSADALOM | IDENTITÁS

SZUBJEKTÍV

KÉPEK: DRIENYOVSZKI TAMÁS | SZÖVEG: FEKETE AIMIE

SZEMÉLYES ÉS SZOCIOKULTURÁLIS ENTITÁS ÉS IDENTITÁS Hozzávetőlegesen képesek vagyunk olvasni a saját kultúrkörünkhöz tartozó egyének jeleit és gesztusait. Ennek megfelelően tudatos vagy tudattalan megfigyeléseinken keresztül következtetünk arra, hogy az adott személy hogyan viszonyul hozzánk, szokásainkhoz és társadalmi berendezkedésünkhöz. Interpretációink viszont minden esetben csak az egyén látszólagos viszonyulását képesek kirajzolni, valódi feltárásokra nagyon kevés esetben van lehetőségünk. Még saját kultúrkörön belül, azonos szférákhoz tartozó egyének megértésekor is rengeteg problémába ütközhetünk, és nem zárhatjuk ki a viszonyulás meghamisításának lehetőségét, a hipokráciát sem. Amiből ezért nem lenne szabad engednünk: mind magunkat, mind másokat első sorban entitásként – önálló egységként működő személyként kellene értelmeznünk. Ez a törvény lehetne az integráció alapja – integráció alatt pedig az egyéni entitás kontextusba illeszthetőségét értem, ahol a kontextus egy kapcsolati háló, természetes vagy idegen

környezet, társadalom. Az életnek ez a fajta egysége tulajdonképpen addig adott az ember számára, amíg őt természetes közegében értelmezzük. Születésünktől fogva az adott területen, adott időben uralkodó korszellem szerint kvázi perspektivikusan adódik számunkra ez a világ. Mindeközben az agyunk sematizál – sokszor kontextus híján vagy erősen redukált kontextusban – a könnyebb felfogás és feldolgozás érdekében. De vajon kontextus nélkül létezik-e érthető cselekvés? Legtöbbször a számunkra személytelent és ismeretlent sematizáljuk, ami annyit tesz, hogy egy általunk korábban nem értelmezett valóságot beleerőltetünk egy általánosított/fiktív értéktartományba. Az eredmény torzított. Számunkra a korszellem fixált, a rendelkezésünkre álló – éppen feldolgozható mennyiségű információ pedig korlátozott és meghamisítható. Fragmentumokat és keresztmetszeteket tudatosítunk; a paradigmaváltásra legtöbbször csak rákényszerülünk.

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

Személyes identitásunk egy dinamikusan bomló és épülő rendszer. Az egyensúly fenntartásában vagy felborításában nagy szerepe van a környezeti hatásoknak, hiszen csak egy bizonyos mértékig vagyunk képesek alkalmazkodni környezetünkhöz vagy kompenzálni a ránk ható változókat. Mindemellett ez az egyensúlyban tartott rendszer és dinamikus átépülése, ha úgy tetszik „terápiás ablakként” is felfogható: a reintegráció lehetőségét hordozza magában. Úgy tűnik, hogy az élet sokféleségének növekedésével, a jólét megszokásával, a tudás gyarapodásával egyre inkább növekszik a megosztottság, és annál inkább uralkodik is. Amikor az emberek életéből eltűnik az egység hatalma, és az egyébként természetes ellentétek elveszítik logikai kapcsolataikat és önállóságra tesznek szert (Hegel) az olykor költőinek tűnő távolságok egyre inkább szétfeszülnek egyén és egyén között, család és család között, nép és nép között, világ és világ között. Ez az elidegenedésnek mindig kihat valahol a boldogulásra, az egyéni és szociokulturális identitásra. Ez a fajta differenciálódás és elhatárolódás, ami tulajdonképpen egy túlcivilizált társadalom elmérgesedő betegsége, meghatározó mértékben érintheti bárki egzisztenciáját. Ebben a megosztottságban az egyik ember számára nincs jelentősége annak, ami a többi emberrel történik, az egyik társadalmi réteg a másik nyomorával szemben állva félrenéz, ahogyan az egyik terület nem

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

törődik azzal, ami egy másik területen végigsöpör. Mindenki és bárki élete megbontható komponensekből áll. A modern ember hipotetikusan szabad, élvezeteiben nehezen követhető, önmagával ellentmondásba kerülő, konfliktusaiban többnyire történeti és kulturális hátterű entitás, kinek belső világa gyakran szembekerül környezetével is: a belső feszültség valamely formáját viselkedésmintázatában hordozza. Ezt a feszültséget tovább fokozza, hogy gyakorlatban a megvalósíthatóság és a tényleges megvalósítás vetületei sosem kerülnek tökéletes fedésbe. Az ember lába alól kicsúszhat a talaj, a szíve csak átjáróház kis szív, amiben egy hajléktalan lakik – ez már önmagában is ellentmondás. Az elidegenedés pedig egyre több szférában teszi frigiddé a szociális hálót. Integritásunk megőrzéséhez szükségünk van az öntudatot behatároló dinamikus egyensúlyra, szeretteink közelségére és biztonságára, saját biztonságunkra, és egy - az önmegvalósításnak kedvező - társadalmi szerepkörre vagy a lehetőségre, mellyel az elérhető. A reményvesztés viszont bármely ponton ránk törhet, egy belső világ a legártatlanabb reflexiókban is megérezheti saját autonómiájának korlátozottságát és a megvalósítás törékenységét. A belső világ valahol ki kell, hogy feszüljön a világi moralitás és a perspektivikusan kitáruló világ között. A komponensek megbontása elbizonytalanodással, az

GÓLYATÁBOR NYÁR | ÉLMÉNY

„Hinni a legtöbb ember egyformán hisz: hagyományból vagy megtapasztalásból. Ezen a téren igencsak kevés tanítás ér el minket. ”

TÁRSADALOM | IDENTITÁS

állandósuló bizonytalanság kétségbeeséssel, a kétségbeesés félelemmel jár. A félelem mindig hitetlenségből fakad. A biztonságtól és egyensúlytól való megfosztottság viszont egyértelmű feszültséget generál, melynek levezetése már az egyén szintjén is elhanyagolhatatlan probléma. Különös figyelmet érdemel, hiszen tömegjelenség formájában előre meg nem jósolható szövődményekkel járhat, amikor tömegek önéletrajzi készlete használhatatlanná válik: kognitív érzelmek helyett reflexesen ösztönös érzelmeink kezdik viselkedésmintázatunkat meghatározni. A legtöbben nem a szegénység elől menekülünk, hanem a tudatos és tudattalan bizonytalanság elől, ami az entitás egyensúlyát felborítja. Hinni a legtöbb ember egyformán hisz: hagyományból vagy megtapasztalásból. Ezen a téren igencsak kevés tanítás ér el minket és annál is kevesebb „élő és ható”. Már személyes identitásunk terén is könnyű ezt a mesterkélt rendet megbontani, így egy tőlünk különböző szociokulturális identitást, még annyira sem tudunk értelmezni… hát még ha erősebb benne egy számunkra ismeretlen örökség.

SZUBJEKTÍV

Mindenkit és bárkit megillet a tisztasághoz való jog. Ezen jogok egyetemes érvényre juttatása viszont képtelenség. A mindenkori társadalmak úgy épülnek fel, hogy egymást megfosszuk a tisztaság lehetőségétől. Attól a szinte elérhetetlen tisztaságtól, amit az önmeghatározási jog, az integritáshoz való jog és az élethez való jog próbálnak körülírni. Mit érnek viszont a jogok, ha megvalósíthatóságuk egyik pillanatról a másikra elérhetetlenné válhat? Egy hatalomközpontú társadalomban nem tudom értelmezni a jog fogalmát. Az integritáshoz való jog az a hiány, ami öntudatra ébreszt, és kimunkálja bennem a küzdeni akarást. Az önmeghatározáshoz való jog, hogy nem pusztán anyag vagyok. Az élethez való jog, hogy elesünk, felállunk és megyünk tovább. Az élethez kevés kell. ,,

„Egy személy létérol nem adhatunk számot anélkül, ,, hogy a személy történetérol beszélnénk.” (Alasdair MacIntyre: Az erény nyomában)

NYÁR | ÉLMÉNY | PSZICHOLÓGIA SZUBJEKTÍV KORRAJZ GÓLYATÁBOR

CAPA in COLOR ÍRTA: RESZKETŐ RÓBERT

KIÁLLÍTÁS | FOTÓ

KULTÚRA

Mivel a kollektív tudatban Robert Capa neve erősen egybeforrt a fekete-fehér fotózással, így elsőre tán sokak számára hathat meglepetésként, hogy a fotóriporternek a színes képek terén is sikerült legalább annyira maradandót alkotnia. Ezért is különösen érdekes a Capa Központ időszakos kiállítása, mely egy egészen új kontextusban tárja elénk Robert Capa ezen kevésbé ismert oldalának sokszínűségét. Node, hogy, ki is Robert Capa? Azt hiszem ez az a kérdés, ami nem sok magyarázatot igényel. A magyar származású (született: Friedmann Endre) háborús fotós ikonikus fekete-fehér képeivel nagy valószínűséggel már mindenki találkozhatott valamikor élete folyamán, legyen szó akár csak a spanyol polgárháború borzalmait megörökítő ‘A milicista haláláról’ vagy a D-napról készült képsorozatáról. Ő az, aki minden egyes esetben az életét kockáztatta a tökéletes fotó elkészítésének érdekében, hogy minél hitelesebben adhassa vissza a harci események atmoszféráját, fizikális valóját. Eme hitvallásának megfogalmazódása máig is agyonismételt mondata, miszerint;

“Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.” De most nem a klasszikus fényképeiről lesz szó, hanem az igazi ritkaságnak számító színes képeiről. Ritkaságok, mert Capa idejében a színes fotózás még igencsak gyerekcipőben járt. Egyszerűbb és komplikáltabb rendszerek ugyan már a XIX. század közepétől is léteztek, de széleskörű fölhasználásuk még igen sok gyakorlati akadályba ütközött. Az igazi áttörést a technológiában végül az ún. Kodachrome negatívok 1935-ös megjelenése jelentette az ipar számára. Természetesen ahogy a legtöbb újítás esetén az lenni szokott, a szakma mesterei eleinte igencsak szkeptikusok voltak az új eljárással szemben. Többen úgy vélték, hogy a színek nem is igazán lényegesek a fotográfia számára, mivel azok csak elterelnék a figyelmet a kép fontos részleteiről. És valóban. A fekete-fehér képek esetén sokkal inkább előtérbe kerülnek a fényviszonyok, tónusok és felületek finomságai, mert a színek, mint képalkotási támpontok elhagyásával szemünkkel szabadon összpontosíthatunk ezen részletekre. Kiemelt jelentőségűvé válnak a fotós által alkalmazott kompozíciós eszközök, miáltal az alkotó a néző tekintetét vezetheti, irányíthatja. Ehhez tényleg szakértelem szükséges. A színes fotók mellett szól azonban, hogy plusz egy olyan változót jelent a kép esetében, ami számtalan lehetőséget rejt magában. Figyelemfelkeltő színek, színharmóniák és talán az egyik legfontosabb; a színek hangulatkeltő, pszichés hatásai. Ezeket a fogásokat ugyan már évszázadok óta alkalmazták más képzőművészeti ágakban, de hogy az akkor még csak saját identitását kereső fotózásban is sor kerüljön erre, az elsőre nem volt annyira magától értetődő. Nem is beszélve arról, hogy az új technika

fényérzékenysége jóval elmaradt a fekete-fehér filmekétől és még drágább is volt azoknál. Végül, ha lassan is, de a színes fotózás fokozatosan egyre elterjedtebbé vált, mind a profik, mind az amatőrök között, azon egyszerű oknál fogva, hogy az emberek könnyebben tudtak azonosulni a valóságot, a színes megjelenésnek köszönhetően, jobban reprezentáló képekkel. Capa már a II. világháború alatt is kísérletezett a színes képkészítéssel, és a kétkedőkkel ellentétben hamar belátta, hogy csak úgy maradhat valaki releváns tényező a sajtófotózás területén, ha nem zárkózik el az új technika adta lehetőségektől. Nem csak a levegőbe beszélt. Visszaemlékezések szerint a II. világháborút követően, egészen élete végéig, minden riportjához két fényképezőgépet hordott magával; egy fekete-fehér, illetve egy színes negatívval rendelkezőt. A korszak technikai korlátjai miatt azonban színes képeinek csak egy kis része került végül nyomtatásba. Hogy Robert Capa igazi zseni volt, azt mi sem bizonyíthatná jobban, hogy a színes fotózás akkor még ismeretlen vizein is ennyire remekül megállta a helyét. De ezalatt még véletlenül sem csak és kizárólag a műszaki ismereteire kell gondolni. Az úgy önmagában nem elég. Képeit elnézve Capa valódi zsenialitása abban rejtőzött, hogy legalább annyira törődött alanyaival, mint a technika részleteivel, ha nem jobban. És ettől lesz valakiből igazán jó fotós.

“Capa, aki annyi energiát fordított önnön személyiségének kitalálására, mélységes, humánus részvétet érez minden emberi lény iránt, akit a valóság csapdába ejtett” John Hershey CAPA IN COLOR Megtekinthető: 2015.10.31.-ig 1065 Budapest, Nagymező utca 8. Felnőtt: 1500 Ft Diák: 800 Ft További részletek: http://capacenter.hu

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

SAUL FIA

Avagy a XXI. századi magyar filmművészet édesgyermeke A Saul fia sikerfilm. Nem azért, mert erőszakos marketinggel és plakáthadjárattal csalogatta be az embereket a vetítőterembe, ahogy manapság a futószalagról lekerülő multiplexek szokták. Sikeres, mert valóban jó. Sikeres, mert fontos. S végül sikeres, mert megkerülhetetlen. SZÖVEG: VÁSÁRHELYI-NAGY FLÓRA Az utóbbi huszonöt évben szökőárszerű hirtelenséggel és intenzitással árasztották el a mozikat a főképp észak-amerikai blockbuster filmek. Csupa pörgés, szuperhős, kétezer fokon izzó szerelmi mámor és lófejű sorozatsztárok plázaorgiái. Ízlés szerint. Helyesebben szólva, a túlkínálat miatt átalakult ízlés szerint, mellyel egy tradicionálisan közép-európai vizualitású és tematikájú film aligha tudott mit kezdeni. Innentől fogva szinte lehetetlen volt megakadályozni, hogy a magyar rendezők jelentős (profitorientált) része ne az „amerikanizált” látásmódban és – az eredeti megamozikhoz hasonló anyagi források híján - az olcsó majmolásban lássa a megoldást. A fennmaradó igényes – de szerencsére a nehézségek ellenére is tevékeny - kisebbség pedig megmaradhatott az eddiginél is szűkebb nézőközönségre és anyagi támogatásra számot tartó rétegfilmeknél. Ennek ellenére úgy néz ki, hogy a kétezres évektől kezdve a fiatalabb filmes generáció is kezd felnőni életmű tekintetében – a kilencven után is - szinte magányos cédrusként tündöklő Tarr Béla mellé. Elég, ha Antal Nimródot említem a Kontrollal, vagy a – stílszerűen fogalmazva - páratlanul elevenbe találó Taxidermiát Pálfi György tálalásában. A nemzetközi áttörést pedig – melyben a magyar filmeknek, Tarr munkáit leszámítva, nem sok része volt az elmúlt időszakban 2008-ban Mundruczó Kornél hozta meg a Deltával. Ha nem is az Arany Pálmát, de a FIPRESCI-t (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díja, amely felér egy elsőrangú „buksi simogatással”) elhozhatta Cannes-ból. A hazai popularitás és a nemzetközi siker viszont továbbra sem mutatott túlságosan szoros korrelációt egymással. Ezidáig.

FILMVILÁG | AJÁNLÓ

Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, a Saul fia a még mindig kellőképpen felkavaró témájával, újszerű látásmódjával és bravúros technikai megoldásaival június 11-ei bemutatója óta egyszerre – és elképesztő gyorsasággal - ugrott a népszerűségi és „minőségi” listák élére Magyarországon és külföldön egyaránt. Cannes-ban elnyerte a Nagydíjat, a FIPRESCI-t és a François Chalais-díjat. A 2016-os Oscar egyik nagyreményű favoritja, és nem kizárt, hogy eljuthat oda, ahová magyar film még sosem: nem csak az idegen nyelvű, de egyes rebesgetések szerint még az „abszolút legjobb film” kategóriában is ringbe szállhat. Nem csekély, uszkve 310 milliós filmalapi támogatását pedig példátlan módon, még a moziba kerülése előtt visszahozta a külföldi eladásokból. Vajon mi a titka? A népirtás nehéz ügy. Különösen akkor, ha a nem is olyan távoli múltban történt. Amikor néhány bűnös és áldozat még napjainkban is köztünk, vagy legalábbis a köztudatban él. A dokumentarista módszer, kíméletlen és tárgyilagos realizmusával, megoldást kínál az abszolút bemutatásra. Mindemellett a néző könnyedebben viseli el a hideg lencsén át felvillantott borzalmakat, ha ő maga kívül maradhat, és előkelő távolságból szemlélődhet, míg a tárgy hitelessége biztosan nem szenved csorbát. A fikcióval azonban egészen más a helyzet. A személyes narratíva – legyen szó akár egy könnyedebb játékfilmről – magával rántja, valósággal involválja a nézőt. Halmozottan igaz ez, ha a történetvezetés, a vizuális- és hangeszközök valósághűek. S akkor itt, rögtön az elején tehetjük fel a kardinális kérdést: ugyan ki bírná ilyen átélt módon – akár csak néhány perc erejéig - önszántából elviselni egy náci haláltábor legszörnyűbb bugyrait (Nemes Jeles szavaival „a pokol közepét”)? A válasz: majdhogynem senki. Az efféle súlyos alapanyagot kívánó rendezőnek tehát nem marad túl sok választása. Vagy masszív eufemizmussal él (Sorstalanság film, Schindler listája) vagy olyan egyedi eszközöket alkalmaz, mellyel nem üldöz el, de – természetesen a szubjektív közelítés és a fiktív cselekmény korlátaival – hiteles marad. A Saul fia az utóbbi kategóriába tartozik. Köze sincs a szokványos „holokausztfilmekhez”. Különleges már maga az alaptörténet is. Valóban megtörtént eseményekre épít, nevezetesen az auschwitzi Sonderkommando 1944 októberében kirobbant lázadására. Mindig kényes dolog egy kitalált szereplőt ilyen konkrét, mondhatni minor történések középpontjába helyezni. Más a helyzet egy milliós tömeget érintő, nagy időintervallumot átölelő történelmi eseménnyel. Egy átlagos háborús film például megengedheti magának a szubjektivizmust a háttér monumentális – és egészében úgyis felfoghatatlan - voltánál fogva. A háborúban volt hely Kelly hőseinek, de mégis hogyan férhetett bele Saul az ominózus incidensbe? Nemes Jeles László megoldotta. Paradox módon olyan szélsőségesen személyes látásmódot teremtett, hogy ez a rövid idő alatt lezajló, részleteiben ismert kis fejezet elmosódott egymillió évnek látszik Saul körül. Mindezt a cselekményszövés és az audiovizuális eszközök szoros párbeszédével valósítja meg. Főhősünk, Saul, egy átlagos Sonderkommandós, már-már lélektelenné és anyagtalanná degradált emberi porhüvely. A kamera legtöbbször premier plánban mutatja az arcát: minden szegényes mimikáját, elmélyült ráncát és szájsarokba tépő sebét tűélesen vetíti a szándékosan homályos háttér elé. Szinte csak Saul arcát látjuk, amely kettős-tükörként reflektál a körülötte zakatoló gépezetre: a kamera tükrözi őt, ő pedig tükrözi az

KULTÚRA

előtte zajló történéseket. A mélységélességgel való ilyetén játék végigkíséri a filmet. Ez már önmagában szuggesztív és fojtogató érzést kelt. Az „elkent”, lidércnyomásszerű képi világ mellé azonban, még – fokozva a multimodális kontrasztot - nagyon erős hangzás is társul. Filmzene természetesen nincsen, viszont hallani lehet a krákogásba fulladó sikolyokat, sőt, szinte még a gázkamrák ajtaját kaparászó körmöket is. Elképesztően megrázó. Pont ezért kímél meg a rendező - az éppen elviselhető tűréshatáron egyensúlyozva – legalább attól, hogy a saját szemünkkel, élesen lássuk a dolgokat. Helyette – szerencsénkre - meg kell elégednünk azzal, amit a hamuszürke emberi maszkba ágyazott szempár sugároz át a celluloidra. Non plus ultra, a film nem digitális, hanem hagyományos technikával készült. Ez ugyan némi nehézséget jelentett a különböző filmbemutatók vetítésein (Nemes Jeles elmondása szerint még Cannes-ban is!), ám mindenhol őszinte csodálatot váltott ki a hozzáértőkből. Laikus rajongók – köztük én is – legfeljebb a rendezői, operatőri és színészi összmunkát értékelhetik a felvételeken, ugyanis a celluloidszalagra vett, három-négy perc hosszúságú snitteket utólag nem lehetett javítani. Végeredményben azt mondhatjuk, hogy a kiváló képminőség és különleges megvilágítás mellett a hagyományos filmezési mód hozzájárult a főhős érzékletes és spontán megjelenítéséhez. Hozzátéve azt, hogy a főszerepet alakító Röhrig Géza elsősorban íróként és zenészként, nem pedig színészként (bár szerepelt már játékfilmben) tevékeny, ez nem kis teljesítmény. Visszatérve a film cselekményéhez, szándékosan hagytam kifejtetlenül a konkrét részleteket, s nem tollforgatói eszközökkel próbálom utánozni a lényegi fejleményeket oly mesteri operatőri munkával elködösítő Erdély Mátyást. Saul története - a Saul fia - konfluens egész, amelyből nehéz kiragadni egyegy kielemzendő darabkát. Természetesen vannak kulcsmomentumok a filmben, de azt hiszem, ezek leírásával sokakat megfosztanék attól a hátborzongató katarzistól, amelyet kipirosodott szemmel, elszorult torokkal, izzadt tarkóval éreztem a vászon elsötétülése után. Azt javaslom, hogy mindenki vegyen egy mély levegőt, és nézze meg a filmet, s mellette fogadja meg a tanácsom: nem érdemes pattogatott kukoricát vinni a vetítésre, mert úgyis csak kiesik az ember szájából…

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

Alkotók kamerán innen és túl – néhány szó a stábról NEMES JELES ANDRÁS, RENDEZŐ Az 1977-es születésű Nemes Jeles András, ha fogalmazhatunk így (természetesen minden ÁOK-s befolyástól mentesen…), génjeiben hordozza affinitását a mozgóképhez, édesapja ugyanis nem más, mint A kis Valentino és az Álombrigád rendezője, Jeles András. Egyetemi tanulmányait Párizsban folytatta, ahol történelmet, irodalmat, forgatókönyvírást és nemzetközi kapcsolatokat tanult. Nos, eddigi munkáinak kvalitásaiból és sikereiből azt szűrhetjük le, hogy mindezen megszerzett tudást a gyakorlatban is kamatoztatta. 2008ban készített kisjátékfilmje a Türelem elnyerte kategóriájának nagydíját a 38-ik Magyar Filmszemlén és kijutott a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválra is. Bár a film stílusa korántsem kiforrott, megelőlegezte a Saul fiában később tökélyre fejlesztett látásmódot. Következő nagyjátékfilmjét – a Nyitott Műhelyben elhangzott beszélgetés szerint - Magyarországon tervezi forgatni, s az 1920-as évek Budapestjén játszódik majd. ERDÉLY MÁTYÁS, OPERATŐR 1976-ban született. Még nem töltötte be a negyvenet, de már négy nevével fémjelzett film szerepelt Cannes hivatalos versenyprogramjában, többek között Mundruczó Deltája is (szakmai ártalom a m. deltoideusra asszociálni!). A Türelmet is ő fényképezte, méghozzá különleges 1:1,33-as képaránnyal, mindösszesen egy snittel felvéve. RÖHRIG GÉZA, SZÍNÉSZ, ÍRÓ, VALLÁSTUDÓS… 1967-ben született, punkzenészként kezdte, majd a Színház és Filmművészeti Főiskola rendező szakán szerzett diplomát, méghozzá Szabó István osztályában. Mégis íróként tett szert jelentősebb ismertségre. Mindezt megtetézve New York-ban, a Jewish Theological Seminaryn szerzett bibliaoktatói képesítést. S végül, de nem utolsó sorban, Saul szerepében még színészként is hatalmasat alakított.

Elotérben a háttér – történelmi tények a Saul fia mögött MI VOLT A SONDERKOMMANDO? A Sonderkommando magyarra fordítva „Különleges Egységet” jelent. Tagjai olyan – többnyire, bár nem kizárólagosan zsidó – foglyok voltak, akik úgymond „segédszemélyzetként” tevékenykedtek a koncentrációs-, főképpen a megsemmisítő táborokban. Több munkakört láttak el, ám leglényegesebb feladatuk a szerencsétlen – és sokszor még gyanútlan – áldozatok gázkamrába terelése, majd a holttestek krematóriumokban vagy nyílt színi gödrökben való elégetése volt. Groteszk asszociációként ötlik fel bennem, hogy találóbb lett volna őket – Fuks után szabadon – „hullaégetőnek” nevezni. Az egységbe életerős férfiakat válogattak ki, akik, más választásuk a biztos halálon kívül nem lévén, kénytelenek voltak csatlakozni. Szállásukat a többi fogolyétól elkülönítették, „kiválasztott” státuszukat pedig megfelelő ruhajelzéssel tették nyilvánvalóvá a német személyzet és a többi rab számára. A nekik biztosított kedvezmények hamar semmissé váltak a lélek és gyomorforgató kényszermunka során, arról nem is beszélve, hogy a Sonderkommando tagjait időnként kíméletlen hidegvérrel váltották le, hogy a friss szállítmányokból válogassanak új – testileg és pszichésen épebb – rabszolgákat. Túlélési esélyeik ezért – nem számítva a közvetlen a táborba érkezés után meggyilkolt embereket -, jóval csekélyebbek voltak, mint a többi deportálté. OKTÓBERBEN TÖRTÉNT… 1944 októberében Auschwitzban, a Sonderkommando vezetésével és aktív részvételével lázadás tört ki, melyben az egyik krematóriumot félig megsemmisítették ugyan, ám a felkelés nem terjedt ki az egész táborra. A fegyveres megmozdulást hosszú ideig tartó készülődés előzte meg. Az egyik auschwitzi lőszergyárból az ott dolgozó nők – az őrök folyamatos ellenőrzése és a halállal fenyegető lebukás ellenére – papír és textildarabokba csomagolva, lőszeradagokat csempésztek ki, majd eljuttatták a Sonderkommando tagjainak. A harc végül október 7-én robbant ki, ugyanis kiszivárgott az információ, hogy az aktuális egységet ezen a napon tervezik leváltani – vagyis meggyilkolni - a németek. A Sonderkommandósok hősies harcban, mindössze néhány fegyverrel és kevés puskaporral három tisztet megöltek és tizenkettőt megsebesítettek. Néhányuknak sikerült megszöknie a táborból, ám a forrongás leverése után nem sokkal mindnyájukat elfogták. Azokat – a szökevényekkel együtt -, akik nem haltak meg a táborban dúló összecsapásban, kivétel nélkül kivégezték.

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

TÁRSASJÁTÉKOK

knek! i s c i k k a s c - nem

SZÖVEG: SZAKNYÉRI VENDEL FOTÓ: RESZKETŐ RÓBERT

Amikor a társasjáték szót meghallják, sokan - a szkeptikusok - egy gyermeteg elfoglaltságra gondolnak. A szórakozás egy olyan formájára, melyre felnőtt fejjel sokszor tartalom és haszon nélkül eltöltött időként tekintenek.

rendszerben való gondolkodásunkat és stratégiai érzékünket. Ha eddig nem tudtál felnőtt programként tekinteni a társasjátékokra, bemutatunk Neked kettőt, amelyeket nem lehet nem komolyan venni.

Azoknak az olvasóknak, akik a fent említett állítással egyet értenek, most megadjuk a választási lehetőséget: tovább lapoznak anélkül, hogy neheztelnénk rájuk (egyébként sem tudjuk meg), vagy adnak egy esélyt az ilyesfajta nézetek megcáfolására (s mi nagyon boldogak leszünk), miszerint felnőttként társasjátékozni nem csak felhőtlenül szórakoztató kikapcsolódás, de hasznos, közösségépítő és elmepallérozó gyakorlat is egyben. Sőt mi több, valójában jónéhány társasjáték sokkal inkább az agytornáról szól, mintsem a gyermeki énünk előtérbe helyezéséről. Ez egy olyan világ, ahol játszva fejleszthetjük kreativitásunkat,

Az asztali agytornák bemelegítéseként egy klasszikusnak számító kultikus játékot mutatnék be, melyet szinte mindenki ismer, aki valamilyen úton-módon kapcsolatba lépett már társasjátékkal (legyen szó levélnehezékként funkcionáló bábukról vagy szekrényeket megtöltő oktalannak vélt dobozokról). Nem, nem a létra-kígyóra gondolok, mely gyermekkorunk meghatározó élménye volt s ennek mélylélektani vizsgálatába most nem is mennék bele, de azért beláthatjuk, hogy sokan itt kapták az első pofonokat az élettől, legalábbis akik megúszták a csúnya kiütéseket a “ki nevet a végén”-ben.

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

AJÁNLÓ TÁRSASJÁTÉK | STRATÉGIA

CATAN TELEPESEI

Komolyra fordítva a szót, a játék, mely méltán öregbíti a Német társasjátékok hírnevét (ami egyébként sem mondható szegényesnek), a Catan telepesei. Mikor először találkoztam a Catannal, nem voltam már “outsider” a táblás játékok terén. Kinyitottam a dobozt, majd a kártyák, bábuk és érdekes hatszögű elemek (melyből a táblát építjük fel) vizsgálatát követően levontam az első következtetésem. Egyszerű, és valószínűleg szórakozni is fogunk, de nem vettem túlzottan komolyan. Persze tisztában voltam vele, hogy 1996-ban az év játéka lett, melyet nem szoktak csak úgy ingyen osztani minden “jöttment” játéknak, de nem számítottam arra, ami ez után történt. Az első játékot a társasoknál mindig úgy kezelem, mint az ökölvívó mérkőzések első menetét. Tapogatózás, ismerkedés az ellenféllel és az erőviszonyok felmérése. Ha az első kör meggyőz arról, hogy több rejlik valamiben, akkor kap második esélyt. A Catannál már aznap nem második esély volt, hanem sokadik! A második körben kezdtem érezni, hogy ez bizony összetettebb, mint amit az ember elsőre gondol, ezért kezdtem magam beleélni és egyre kevésbé vettem tudomást a külvilágról. A játék pedig csak folytatódott, átláttam és megértettem, hogy mitől is ilyen neves ez a játék. Ezt követően már csak szidtam magam, hogy miért nem ismerkedtünk össze korábban. A tizedik órában, a hatodik kör után kezdtem azt érezi, hogy lassan le kéne állni, de nem tudok. Ez az az érzés, ami minden társasjáték szerelmest átjár néha, azonban nagyon ritka manapság ilyen játékkal találkozni. Személy szerint még egyszer történt velem ilyen, s ez lesz a második általam bemutatott játék, de ne szaladjunk ennyire előre. Ha jellemeznem kéne a Catan telepeseit egy szóval, akkor annyit mondanék: addiktív. Szerencsére van lehetőségem, hogy bővebben kifejtsem, hiszen ennyivel nem lehet elintézni, ennél többet érdemel. Kategóriája könnyű stratégiai játék. Ahogy a legnagyobbak mondják, az igazán jó játékokat könnyű megérteni, de nehéz a mesterükké válni. A Catanra ez hatványozottan igaz. Elsőre az ember ismerkedik a területekkel, megbarátkozik a nyersanyagokkal, aztán elkezdi építeni az útjait, majd ezek közé falvakat, később pedig városokat épít. Nagyjából ennyibe össze lehet foglalni.

Dobás-nyersanyag-utak-falvak Dobás-nyersanyag-utak-városok 22

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

Unalmasnak tűnhet? Ez alapján nem túl nagy a változatosság benne, de valójában a játék nem erről szól, sokkal inkább a játékosok közti “hogyan tegyünk egymásnak még inkább keresztbe” küzdelemről. Nem, ez a játék nem rosszra nevel, egyszerűen csak kijön az emberből az, hogy ha a lovam megdöglött, akkor a szomszéd lova is dögöljön meg. Ez a kölcsönös egymásra fújás adja meg a játéknak a feszültséget, és mikor éppen kárörvendünk, akkor igazán szórakoztató tud lenni, főleg ha mi már tudjuk a fejünkben, hogy ezzel éppen a győzelmi esélyünk nőtt meg, vagy nyertünk egy kört a túlélésre. Persze pakoljuk szépen komótosan az úthálózatot, fejlesztjük a kis falvainkat, hogy egyre több nyersanyagunk legyen, de a dobókocka áldatlan szerepétől és egymás mesteri szintű szívatásától válik ez a játék fantasztikus szórakozássá, melyet a taktika fonala sző igazán színessé. Mert valójában egy stratégiai játék, a küzdelem egymás közt zajlik, de a legnagyobb ellenség a dobókocka. A nyersanyagok beszerzéséről minden területre oda fektetett véletlen számlapka gondoskodik. Ha az általunk előnyben részesített szükséges nyersanyagon található szám viszont két kockával szinte kidobhatatlan (pl.: 2-3-11-12) akkor bizony az örökkévalóságig várhatunk arra, hogy kapjunk egyegy fát, búzát, gyapjút, agyagot vagy ércet. A megszerzett nyersanyagok logikusan felépített vásárlási rendszerrel használhatók fel. Fa és agyag kell az útépítéshez, a falvakhoz már a gyapjú és búza is szükséges, ha pedig várossá akarjuk fejleszteni piciny településeinket, akkor már ércet is kell használnunk. Van még egy dolog a társasba, ami még inkább változatossá teszi az egészet. A fejlesztéskártyákban az a legjobb, hogy ha úgy tudsz könnyedén nevetni más szenvedésén és saját sikereden, hogy tudod: a következő körben Te leszel a szenvedő alany. A Catan telepesei egy jól felépített, stabil és kiegyensúlyozott játék, aminek ezt az egyszerűségét a készítő összetörte a szerencse mozsarában, majd meghintette a feszültség és kárörvendés aranymetszés szagú fűszerével. Ettől olyan fantasztikus és lebilincselő, hogy nem elég csak jónak lenni benne és megérteni, de tudni kell igazán élvezni, akkor is, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember tervezné. Remek szórakozás, könnyen elsajátítható és garantálom, hogy aki véresen komolyan veszi, annak is ugyan olyan jó szórakozás lesz, mint aki félvállról!

CIVILIZÁCIÓ

A következő választottam egy olyan játék, amire semmiképp sem lehet könnyed szórakozásként tekinteni. De ne ijedjen meg senki. Ha megérted és ráérzel, akkor mindennél jobban fogod élvezni. Sokszor látni olyat, hogy egy számítógépes játékot vagy egy televíziós sorozatot asztali formába öntenek. Találkoztam már Star Wars monopolival, Trónok Harca kártyával, World of Warcraft, Doom de még Star Trek társasjátékkal is, de mind közül a leginkább összeszedett “adaptáció” a Sid Meier által készített Civilizáció nevű játék. Elnézést, ha túlontúl is egyoldalú nézeteket vallok Vele kapcsolatban. (Igen, ez a játék megérdemli, hogy megszemélyesítsem, sőt aki nem rutinos társasjátékok terén, még “csókolomot” is köszönhetne Neki.) Annyira jól felépített és minden részletében átgondolt a Civilizáció, hogy az páratlan. Ennek persze hátránya is van, mert szabályrendszere meglehetősen bonyolult, (első olvasásra valójában a borzalmas szót is használtam), de tényleg csak az első néhány játékon kell magunkat átrágni, itt-ott fogcsikorgatva, utána rááll az ember, és mindent visz a játék (de leginkább a szabadidőnket). Ha egy gyakorlott társaság veszi elő a játékot, garantált a több órán keresztüli tömény és mindent elsöprő stratégiai ütközet. S hogyan lehet ennyire jó valami, hogy egy rutinos játékos ódákat zeng róla? Úgy, hogy nem csak hogy nincs két egyforma végkifejlet, de az is ritkaság, ha hasonló utat választ a játék folyamatán haladó igen-igen ingoványos talajon a Stratéga. Ugyanis nem lehet itt csak egyszerű játékosokról beszélni. Több körrel előre fel kell építeni az alternatívákat, melyet az ellenség lépései kuszálnak össze újra és újra. Céllal nem az ellenfél szót használtam. A legjobb barátaim mellett is vérben forgó szemekkel tudtam körbe pillantani, ha kicsit is megéreztem, hogy a taktikám ellen hatásos eszközzel rukkolhat valaki elő. Hiszen a Civilizáció szépsége a “kő-

papír-olló” effektusban rejlik. Az egyensúlyban, mely nem csak játékos-játékos közt, de a játékelemek közt is állandó marad, legyen akár mekkora apró darabja is a társasnak. A győzelmi módszerek pedig egymás nélkül nem működnének, de egyenlő arányban fejlesztve csak középszerű vesztesek lehetünk. Több alkalommal előfordult, hogy a küzdelem közepén kellett taktikát váltanom az ellenségem fölé kerekedés érdekében. Egy lépésről lépésre felépített taktikát megfordítani biztos csak úgy lehet, hogy abból jó nem sül ki, azonban a Civilizációban ez is lehetséges. Egy másik stratégia eltérő eszközöket ad a játékos kezébe arra, hogy ellenségét a földbe tiporja. Kulturális győzelemhez szükségünk van a gazdasági és a hadi fejlesztésekre is egyaránt, és ez bármely permutációban igaz, olyannyira, hogy ha egy árva játékos ülne az asztalnál, talán még szabályos aránypárok is felállíthatók lennének, de ennek elkerülése érdekében célszerű több személlyel nekiállni játszani! Tehát, kedves olvasóink, ha igazán jó stratégává akartok válni, de soknak tartjátok egyből nemzetek elnyomását és tízezrek sorsának befolyásolását, akkor fogjátok meg a Civilizációt, üljetek le és szánjatok rá néhány órát.

Következo áá itinerrel szolgálnék Nektek: #01 Játszatok egy kört, majd tegyétek túl magatokat rajta #02 Játszatok még egy kört és kezdjétek emésztgetni a szabályokat #03 Fussatok neki harmadjára és ismerkedjetek meg a játék lényegével #04 Negyedik alkalommal már megértitek a részleteket #05 Ötödjére kezdődhet a stratégiai küzdelem!

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

A KÉMIÁS, A NŐVÉR ÉS A PILÓTA

„Ha másokról beszélnek az emberek többnyire unalmasak, de ha magukról beszélnek, majdnem mindig érdekesek!” – Oscar Wilde

III. rész

Két évvel ezelőtt azok a bizonyos másodévi szigorlatok kifogtak rajtam. Kettő sikerült, de egy akkor még nem. Előttem egy passzív félév, mögöttem elkeseredés és csalódás, jelenemben pedig a megtört önbecsülésem állt. Vajon megéri-e mindez? Elég vagyok hozzá? Ha igen, miért nem sikerült, és ha nem, akkor mi az, ami hiányzik belőlem? Pusztán az volt bizonyos számomra, hogy az önbecsülésemet csak akkor nyerhetem vissza, ha újból megmérettetem. Vagy itt, vagy máshol. Október első hajnalán kibaktattam a Keleti pályaudvarra. Zsebemben útlevelemmel és némi lovettával, valamint egy bőröndnyi ruhával szálltam fel a berlini EC-re. Ismerősök, barátok, család és biztos szállás nélkül érkeztem a német fővárosba, és számomra csak az volt bizonyos, hogy valami újat akarok. Amikor kiléptem a főpályaudvarról, akkor realizáltam igazán, hogy hová is kerültem. Berlin az őrült exhibicionisták városa. Az ott eltöltött hónapok során rengeteg élményt, tapasztalatot és barátot szereztem. Utam során, ahogy mások élettörténetével megismerkedtem, önreflexióra is alkalmas pillanatokat éltem át. Az azerbajdzsáni menekült, a holland drogos és a kiégett görög jogász, az orosz escort lány és az olasz hegedűművész, a német árva ikerpár és a pilóta voltak az én akkori ideiglenes családom. Interjú-trilógiám záró darabját Lars-szal, a pilótával készítettem. Megérkezésem első hetén volt szerencsém körberepülni a Brandenburgi-tóhátságot, s ekkor ismertem meg Őt is. Több mint egy éve már annak, hogy utoljára beszéltünk, ezért még idén télen felhívtam. Mikor fertőződtél meg? Nagyjából öt-hat éve történhetett. Hogyan derült ki? Egy hónapon keresztül beteg voltam. Állandóan folyt az orrom, depressziós voltam és folyton fáradt. Sokszor aludtam el a munkahelyemen is, végül elküldtek orvoshoz, hogy vizsgáltassam ki magam. Mire gondoltál először, amikor megtudtad? Arra, hogy meg fogok dögleni. Aztán belenyugodtam és továbbléptem. Berlinben több százezer meleg él. Egyes kutatók szerint a felük HIV-pozitív. Rengeteg. A fiatalok a legfelelőtlenebbek. Köztük nemcsak a homoszexuálisok, hanem mindenki. Fiúk, lányok, össze-vissza, védekezés nélkül. Nem egyszer mondták már tizenévesek, hogy ők nem hajlandóak gumit húzni, mert úgy kevésbé élvezik.

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

Szerencsére most már olyan jó gyógyszereink vannak, hogy a vírust a szervezetben minimálisra csökkentik, és évtizedeken át lehet teljes életet élni. Németországban már szinte senki nem hal meg AIDS-ben. Minden reggel szedni kell ezt a négy bogyót, ezzel indul a napom. Itt van ez a kis gyógyszeradagoló, így a hét minden napjára külön-külön kis fachokba rendezem őket, miután kiváltottam a gyógyszertárban. Jó kis program mi? Hazamegyek, és azzal szórakozom fél órán keresztül, hogy a kéthavi adagomat rendszerezzem. Hogyan fertőződtél meg? Valószínűleg a „Lab”-ban (egy bár Berlinben) történhetett. Bevallom, nagyon sokat szexeltem Michael halála után. És én sem mindig használtam gumit. Kinek mondtad el, hogy HIV-pozitív vagy? Barátaidnak, esetleg a család tudja rólad?

Andreas és Karl tudják. De a többieknek nem mondtam el. Minek? Nem tartod fontosnak elmondani ezt a szeretteidnek? A szeretteim kifejezés kicsit túlzás. A nővéremnek lehet, hogy szólok nemsokára, de a bátyámnak nem látom értelmét. Túlságosan is ostoba volt egész életében. De tényleg, az ilyen annyira buta, hogy azt már nézni kell. A nővéremmel jó viszonyunk van, de azért vele sem osztunk meg mindent egymással. Mióta átköltözött Münchenbe, keveset beszélünk. Azt tudják egyáltalán, hogy meleg vagy? Tudják. A bátyám viszont annyira leírhatatlanul félkegyelmű, hogy ezen veszekedett a saját családjával egy héten keresztül. Érted?! Azon veszekedtek, hogy én meleg vagyok. Hogy lehet valaki ennyire… egy f@$#? Aztán persze azóta sem

EMLÉKEZÉS | HIV

tudunk erről a témáról normálisan beszélni, úgyhogy ha bármi ami „meleg” előjön, rögtön tereljük. Milyen volt annak idején homoszexuálisként felnőni? Megvoltak a szigorúan titkos találkahelyeink ahová eljárhattunk, de nagyon kellett vigyázni. A „Stasi” előszeretettel csapott le a melegekre, és minden úton-módon, koholt vádakkal próbáltak minket eltűntetni, vagy legalábbis egy kis időre börtönbe dugni. Akkor még felszolgáló és barista voltam a Mitropa-nál. Két év munka után meggyanúsítottak, hogy lopok a bevételből. De ez nem volt igaz. A főnök megtudta, hogy meleg vagyok, és nemcsak kirúgott hamis vádakra hivatkozva, hanem még fel is jelentett. Aztán letartóztattak Mennyi ideig voltál börtönben? Másfél évig. Pokoli évek voltak azok, nem fogok erről most többet beszélni. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy megismerhettem egy nagyon kedves barátomat, Andreast. Ő aztán úgy tud élni, mint senki más. Rengeteg szállodája és pénze van, azt csinál, amit akar. Havonta háromezer eurót költ el prostituáltakra, túl van a hetvenen és még mindig aktív. Talán csak ez az egy dolog tartja még életben. Miután szabadultál, mi történt veled? Elkerültem egy kereskedelmi céghez, ahol megismerkedtem Karllal. Összebarátkoztunk rögtön az első munkanap után. Andreas és Karl. Ők az én embereim. Karl és én tíz éven át dolgoztunk együtt az NDK-ban, aztán áthelyeztek minket Budapestre. Nálatok voltunk három évet. Aztán később is visszajártunk. Nagyon szeretjük Budapestet és a Balatont is. Csodálatos évek voltak azok. Sokat jártunk az ottani fürdőkbe is… „Kirali?” A Király fürdőbe? Igen. Meg ott volt az a ligetben levő fürdő is, a „Szecéni”?

Széchenyi? Pontosan. Karllal nagyon jól szórakoztunk ott. Sokat ültünk a többi nyanyussal a forró vízben, közben meg a parton pózoltak a fiatalabb fiúk. A víz meg általában elég zavaros volt. Aztán elő is fordult, hogy valakit elvertek, vagy kizavartak a fürdőből. Emlékszem, egy időben még járt oda egy csapat hímnemű állat, akinek csak az az egy célja volt, hogy a melegeket inzultálja. Nagyrészt persze inkább a heteroszexuális, egyedül ücsörgő férfiakat cseszegették ezek a hülyék, amint egy kicsit is hosszabban nézett rájuk valaki. Akkoriban nálatok ez a két közkedvelt helye volt a melegeknek. Más lehetőségünk az ismerkedésre egyáltalán nem akadt. Nem voltak internetes portálok, nem vállalhattad fel a munkahelyeden… nem tudtunk úgy ismerkedni, mint a többi ember az iskolában, egyetemen, munkában. Nem is tudtuk egyértelműen a másikról. Népligetbe, Duna korzóra jártatok? A Népliget ocsmány hely volt, nem nekünk való. Egyszer jártunk arrafelé a ’80-as években, de a legrosszabb kurvák voltak csak ott. Sokuk Jugoszláviából, Romániából szökött át, és a kurválkodásból élt. Fiúk, lányok, heterók, melegek, transzvesztiták, ott aztán minden volt. Aki elvitte őket egy körre, az útravalónak minimum egy kis szifiliszt vagy gonorrhoea-t kapott ajándékba. Ellenben a korzón, a luxushotelek környékén, ott voltak a minőségi prostituáltak. Jut eszembe! Öt évvel ezelőtt, amikor megint Budapesten nyaraltunk Karllal, megismerkedtünk egy nagyon gyönyörű fiúval, V.-vel, aki úgymond luxusprostituáltként került be anno a német, olasz, osztrák, magyar és lengyel politikai elit körébe. V.-vel jártuk együtt a várost, amikor V. egy politikai-gazdasági újságotok lapozgatása közben öt korábbi ügyfelét is felismerte a képeken. Ezek a „vendégei” döbbenetes módon pont azok a nagyfejesek, akiknek feleségük, gyermekeik vannak

MŰHELY

és homofób nézeteiket büszkén hangoztatják a plebsznek. Nappal megingathatatlan erkölcsű, hűséges családapaként és konzervatív nézeteket valló, makulátlan erkölcsű emberekként tetszelegnek a kamera előtt, éjjel meg… Undorodom az ilyen mocskos kétszínűségtől. Mit gondolsz, beszélhetnék V.-vel? Vele is nagyon szívesen készítenék interjút. Nem interjút kellene csinálnod… róla regényt lehetne írni. V.-t borzasztó nehéz elérni, de talán tudok segíteni. Azt hiszem, mostanában Oroszországban és Japánban „dolgozik”. Ő aztán olyan érdekességeket tudna neked mesélni a milliomosok köreiről, hogy legalább kétszer szakadna le közben a pofád. Szóval sok az alattomos, kétszínű, felszínes és hazug ember. Mióta fekszel most kórházban? Lassan három hete. Előző hónapban megfáztam, aztán tüdőgyulladást is kaptam. Milyen a kórházban feküdni, milyen az ellátás? Itt mindenki kedves. Végül is nem panaszkodhatok, a nővérek rendesek, s az orvosok is. Nem nézik ki a melegeket, sőt még az orvosok közt is sok meleg van. Szerintem máshol is ugyanígy vannak, de itt fel is vállalják nyíltan. Most hogyan érzed magad? Sz@rul. Az is lehet, hogy már nem épülök fel. Szoktál gondolni a halálra? Persze. Végtére is kórházban vagyok. Sokan haltak itt már meg körülöttem. Régen úgy képzeltem a halált, mint amikor valakinek hatalmas nagy fájdalmai vannak, és ha már ez a fájdalom eléri a tetőpontját, akkor már annyira elviselhetetlen lesz, hogy egyszer csak leáll a szíved és meghalsz. Aztán idősebb

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

MŰHELY EMLÉKEZÉS | HIV

lettem, egyre több halált láttam és hozzászoktam. Ahogyan majd Te is egyre idősebb leszel, egyre többet élsz meg, és látod meghalni a körülötted lévőket, akkor egyszer csak eljutsz arra a pontra, amikor már nem csinálsz belőle nagy ügyet. Elfogadod, hogy az élet velejárója. Számomra pedig van egy megnyugtató része is. Hiszek abban, hogy Michaellel újra együtt lehetünk. Ő hogyan halt meg? Michaelt hasba szúrta egy rohadék neonáci. Az S-bahntól jöttünk haza egyik éjszaka, és amikor elbúcsúztunk, megcsókoltam. Ezt meglátta a szemben lévő kocsmánál ez az „Unmensch”, majd odajött és egyszerűen beleszúrt. Én felüvöltöttem. Az emberek rohantak ki az utcára. Láttam, ahogy a szerelmem nem tud többé levegőt venni és összeesik. Ekkor nekivágódtam annak a nyomorultnak, felborítottam, kivertem a kést a kezéből és a két kezemmel akartam megfojtani. A mentőket és a rendőröket rögtön hívták, de nem tudtak mit tenni… Mi történt veled ezután? Sírtam, sírtam és sírtam. Na, meg öngyilkos gondolatok véget nem érő sorozata cikázott a fejemben. Mit éreztél, miután elveszítetted Őt? Ez egy olyan kérdés, amire most nem tudok válaszolni. Egyszerűen leírhatatlan. Ezt az állapotot csak az tudja átérezni, aki Isten ments, maga is bekerül ebbe a klubba. A szerelmed halálát átélni, talán a legszörnyűbb dolog a világon. Akkor még úgy gondoltam, bárcsak a gondolataim is vele együtt haltak volna meg, úgy talán könnyebb lenne. Miután már nem volt mellettem, folyton rá gondoltam. Minden nap, amint kinyitottam a szemem… nem érzékeltem, hogy mi történik körülöttem. Nem tudtam tudomásul venni, hogy annak, akit

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

éveken át szerettem, egyszerre csak a kiß@$#ott hiánya van. Volt bármi olyan, ami segített neked a gyász feldolgozásában? Az „okos” emberek azt szokták mondani, hogy az idő minden sebet meggyógyít. Ez önmagában baromság. A sebhelyek nem tűnnek el soha. És az idő… nem pusztán az idő múlása az, ami segít, hanem az, hogy Te közben változol. Változnak az érzéseid, a gondolataid, az emberek és a környezet körülötted, majd egyszer csak azt tapasztalod, hogy más ember vagy. Az agyad valahogyan megtanulja befoltozni az elviselhetetlent. Segítséget kaptál valakitől? Elmentem pszichiáterhez és pszichológusokhoz is, de ők sem Istenek. Nem tudják egy csapásra eltüntetni a sz@rt belőlünk. Segítettek is, meg nem is. Volt egy nagyon hiteles orvos, akit Andreas ajánlott nekem. Ő különleges volt. Éreztem rajta, hogy egy jó ember, aki tudja és érzi is, miről beszélek, nem úgy, mint a többi bólogató kiskutya. Sokszor mintha a saját bőrén megélt tapasztalatait próbálta volna átadni nekem és nem azt, amit az egyetemen belevertek a fejébe. Az ő javaslatára kezdtem el írni. Több mint kétszáz oldalt sikerült teleírnom. Újra és újra visszapörgettem az együtt töltött pillanatainkat és leírtam, lerajzoltam mindent a telebőgött lapokra. Melyek azok az emlékek, amelyeket leginkább szeretsz vele kapcsolatban? Mindet szeretem. Talán a legkedvesebb élményem az egyik nyaralásunkhoz kapcsolódik egy észak-olaszországi kisvárosban. Esténként a tengerparton sétáltunk órák hosszát, egész a világítótoronyig. A nyaralónkból kilépve az úttesten át rögtön a kikötőbe értünk. Késő délután jöttek mindig a halászhajók a napi

zsákmánnyal, aminek egy részét átvitték a kifőzdékbe és frissen kisütve el is adták az ott üdülő vendégeknek. Mi mindig Leona néninél vacsoráztunk, akit azért kedveltem annyira, mert minden szavával és mozdulatával a nagymamámat idézte vissza. Csodálatos asszony volt. Miközben pucolta, szeletelte halakat, Enya számait hallgatta és olyan szeretettel készítette el a fogásokat miközben dúdolt, hogy öröm volt nézni őt. Aztán egyszer csak Michael hirtelen felállt, és azt mondta, hogy most pedig táncolni fogunk. Én nagyon meglepődtem, mert sosem táncoltunk még előtte és nem is tudok. Aztán csak átöleltük egymást és lépegettünk jobbra-balra. Leona és az a pár vendég, aki még ott volt, figyeltek minket és csak mosolyogtak. Bár újra táncolhatnék vele. Neked mi a fontos az életben? Ez az a kérdés akar lenni, hogy mi az élet értelme? Akár… Emlékszem, Michaeltől egyszer azt kérdeztem, hogy miért nézi olyan nagy áhítattal a teliholdat vagy a napot mikor az lenyugszik, hisz’ nincs sok értelme. Ő azt felelte, hogy szerinte sincs, mégis ezekért a dolgokért él, mint a naplemente. Sokan keresik az élet értelmét, pedig szerintem nincs ilyen mindenkire érvényes kollektív életcél. Az, aki keresi, hagyja abba most, és ne pazaroljon több időt a kutatásra. Az életed értelmét nem keresni kell, hanem megválasztani. És Te vagy az, aki választ. Ennyi. Legyen munkád, otthonod, barátaid. S ha ez megvan, akkor már csak döntened kell. Számodra mi adta az élet értelmét? Minden korszakomban más volt. Fiatal koromban, emlékszem, arra törekedtem, hogy párt találjak. De amíg túlságosan is akartam, csak nem jött össze. Sokszor minden utamba akadt jöttmentbe próbáltam belelátni

EMLÉKEZÉS | HIV

a nagy Ő-t. Akkor aztán egyszer csak betelt a pohár és úgy döntöttem, hogy mást keresek. Elkezdtem tanulni, sokat olvastam és zenéltem. Mindig is foglalkoztatott az, hogy milyenek az emberek és az talán még inkább, hogy én milyen vagyok. Egyre jobban tisztába kerültem önmagammal, s megbékéltem azzal is, hogy meleg vagyok. Aztán Isten utamba sodorta Michaelt. Ezzel kaptam az élettől hat évet, amit egy csodálatos ember társaságában tölthettem el. Nem törődtünk senkivel, csak éltünk, együtt. Ez volt az a korszak, amikor nem volt szükségem kitűzött célra, hacsak Michaelt nem lehet célnak nevezni. Akkor bizony Ő volt az életem értelme. Bármi történt, ott voltunk egymásnak. Amióta viszont nincs, minden nap harcolnom kell. Ahogy egyre ráncosabb és kövérebb leszek, egyre lottyadtabb és szárazabb a bőröm, egyszóval megvénülök, már csak a barátaimat tartom fontosnak. Az emberi kapcsolatok tehát nagyon fontosak. Mit szeretsz a barátaidban? Azt, hogy ők az én bizalmasaim. A fiatalok közül sajnos még csak kevesen értékelik igazán az ilyen feltétlen bizalmat két ember között, de ez az öregedéssel változni fog. Karl és Andreas… mi ilyenek vagyunk. Lassan negyven éve ismerjük és szeretjük is egymást, persze azért nem egyszerű néha elviselni őket. Tudod, az öregek egyre hülyébbek is lesznek a korral, egyre több rigolyájuk lesz és nehezebb alkalmazkodni. Többek között az alkalmazkodás hiánya is egy azon dolgok közül, ami miatt nehéz már ilyen korban párt vagy új barátot találni. Nem tudnánk már megszokni a másikat. Az én esetemben lehet, hogy nem is akarnék megszokni egy másik embert. Nekem ez már megvolt... Szóval a barátok nélkülözhetetlenek. Túl sok elcseszett hülye szaladgál odakinn, és az a kevés ember, akit igazán megszeretsz és végigkísérnek az életeden, ők lesznek azok, akikre

MŰHELY

majd jó lesz visszagondolni öreg korodban. Azok, akikért megérte élni. Amikor kikerülsz a kórházból, mit fogsz csinálni? Amint kikerülök innen, elmegyek Michael sírjához. Ha viszont itt halok meg, táncolni fogok vele.

* Lars 2015 márciusában meghalt. Karllal beszéltem utána, a legvégén ő volt bent nála. Azt mondta, hogy Lars nem szenvedett. Álmában távozott.

Nem vagyunk annyira különlegesek. Nem értünk el kimagasló sikereket, nincs doktorink és nem is publikáltunk. Egyszerű emberek vagyunk. Olyanok, akiknek az életben nem az a fontos, amit mások legtöbbször annak tartanak: vagyon, luxusautó, vezetői állás, vagy akár a legmodernebb okostelefon. Mindezen dolgok szerepe eltörpül amellett, ha az ember megismeri és elfogadja önmagát, megtalálja a helyét e világban, s benne érdemesnek ítéli meg saját létezését. Igazán csak a hangulatok és a pillanatnyi érzések számítanak, melyek minket befolyásolnak és éltetnek, s rajtunk keresztül azt a helyet is kiszínezik, ahol élünk - mondta a Kémiás, a Nővér és a Pilóta.

KÉSZÍTETTE: ZÖLD BÁLINT

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

IMPRESSZIÓK

Tour de France A Tour de Lakóautó cím találóbb lenne, bár kevésbé jó asszociáció. Biciklit is vittünk magunkkal, így még éppen belefér France. Útitervünk szerint ötezer kilométert grasszáltunk át Franciaországon a keleti határtól a nyugati határig, az Atlanti-óceán partjáig, megérintve egy pillanatra Spanyolország első üdülőparadicsomát, San Sebastiant, majd egy provence-i biciklitúrát és a Verdon-kanyon villámlátogatását követően végigvonulva a Côte d’Azurön.

KÉSZÍTETTE: SZABÓ LILI DIÁNA

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

Az első élmény a Route des Crêtes, egy kanyargós panorámaút volt a Vogézekben. A lakókocsispot-keresés nyaralásunk során védjegyünkké vált, viszont már második este sikerült megtalálni a tökéletes helyet: Gérardmer városka egy elhagyatott, magasan fekvő utcája sarkán, ahonnan kilátás nyílt a hasonló nevű, gyönyörű tóra. Tóparti nézelődésünk után pezsgővel folytattuk a Marne folyónál Champagne-ban, a buborékok hazájában utunkat, ahol jól eláztunk, végig szakadt az eső... Különös ismertetőjegye, ha hatezer kilométert utazol tizenhat nap alatt lakóautóval, hogy minden városkára, szép falura, hegyre két fényképezőkattintásnyi időd jut, szigorúan. Úgyhogy beszaladtunk a reimsi katedrálisba, két kattintás (pedig ez a gótikus építészet egyik iskolapéldája, gyönyörű rózsaablaka van, és még Jeanne d’Arc is itt nézelődött valamikor, valószínűleg neki több ideje volt), és már indultunk is tovább Versailles felé. Hamarosan már a trianoni kastélyhoz száguldottunk kerékpárjainkon, hogy megnézzük a tetthelyszínt, ahol Magyarország sorsa eldőlt. Rossz érzés volt belépni a Tükörterembe, ahol csak egy rövid mondat utalt a még mindig fájó békére. Párizst éjfélkor nem lehetett kihagyni, úgyhogy beugrottunk egy fényképre. Megmásztuk az Eiffel-tornyot, és láttuk, amint fénypompába borul éjfélkor, míg rajta voltunk. Aztán az estét már Givernyben töltöttük, ahol az impresszionista festő, Monet lelt otthonra. Itteni házában, gyönyörű virágokkal teli kertjében alkotta meg tavirózsás képeit. A gazdag látvány, megannyi növény, színes házikó miatt bizonyára nem szerették volna túlterhelni látnivalóval a szegény turistát, ezért egy olyan impresszionista „múzeumot” alakítottak ki, ahol a gift shop nagyobb, mint a valódi látnivaló. Mindössze egyetlen aprócska teremből áll, ahol csupán egy tavirózsás kép volt. Az emberalkotta szépségek után, Étretat-ba, az Atlanti-óceán partjára vezetett utunk, amit a természet munkált gyönyörűvé. A tengerből kiemelkedő, hatalmas, hófehér sziklákat reggel is megcsodáltuk, felbaktattunk a városka legmagasabb részére, hogy onnan nézzük a pirkadatot. A romantikus látványt egy gyönyörű kis sziget, a Mont Saint Michel apátság követte, amit szerencsénk volt éjjel megcsodálni. A lakókocsiablakból néztem a kivilágított tornyokat, amiről a Disney-kastély jutott eszembe. Rövid nézelődés után Bordeaux-ba indultunk, de a finom vörösbor és a sajtok helyett a tengerpartra húzott a szívünk, ezért egy spontán ötlettől vezérelve Spanyolország felé vettük az irányt. San Sebastian könnyed volt és barátságos. Debrecen méretű üdülőváros, tiszta, homokos óceánparttal és gyönyörű, klasszikus épületekkel. Minden szolgáltatáshoz elérhetőbb áron jutottunk hozzá Franciaországhoz képest. Élveztük a tiszta óceánt és a tengerparti biciklizéseket. A következő cél Provence, ahol első megállónk a középkori hangulatú Carcassone volt. Az egykori pápai székhely, Avignon sokkal világosabb, élénkebb és színesebb. Pedig neki is van városfala, és nem fiatalabb egy cseppet sem az előbbinél. Már nagyon vágytunk rá, hogy bringára pattanhassunk, és végre megérkeztünk arra a helyre, amiért érdemes volt elhoznunk: az Okker-

FRANCIAORSZÁG | SPONTANEITÁS

ösvény. A túraútvonalat megkurtítva, Roussillon falucska meredek utcáiról gurultunk a narancs és terrakotta színű sziklák közt, kiégett levendulamezők, égkék zsalus házak és borászatkastélyok mellett vitt utunk. Aztán az izomláz, de leginkább az idő közbeszólt, rövid provence-i tartózkodásunk megkoronázásához közeledtünk: a Verdon-kanyonhoz. Lélegzetelállító, ahogy a hatalmas hegyek közt kígyózik a kékeszöld folyó. A kanyon után francia utunk a végéhez közeledett, utolsó állomásunk a Côte d’Azur. Saint Tropez-ba, ahova ugyan nem hajthattunk be lakóautóval, egy jó szórakozás reményében mégis itt töltöttünk az estét. Nagy lelkesen tekertünk öt kilométert a városig, ahol csalódásunkra semmilyen bulival, viszont annál több luxusjachttal és bárral találkoztunk. Cannes-nal valahogy mindenki jobban megbarátkozott. EMBEREK Azok a franciák, akikkel találkoztunk, nagyon kedvesek voltak. Útba igazítottak, ha nem tudtuk, merre tovább, örvendeztek, ha lecsót főztünk bográcsban a tengerparton. Segítettek, amikor szükségünk volt rá. Magától értetődő módon az anyanyelvükön szeretnek beszélni. Azonban ha nem boldogulsz a franciával, az angollal is megpróbálkoznak. A fiatalabbakkal biztosan sikerül egy nyelvet beszélni, de volt olyan idősebb francia hölgy is, aki például németül igazított útba minket a Vogézekben.

VILÁGJÁRÓ

Hasznos tapasztalatok Ha sok időd van megszervezni egy külföldi utat, az jó érzés, mert ha ügyes vagy, mindenre jut időd. De az sem jó, ha túlságosan megszervezed. Nagyon nehéz kitalálni, hogy mi fér bele tizenhat napba, főleg lakóautóval. De bármilyen utazásról is legyen szó, nekem eddig mindig a spontán dolgok sikerültek a legjobban. Amikor volt szállás, tudtam, hogy hogyan jutok oda, és hogy hova megyek. A többi pedig megtörtént. Az utazásban az a legélvezetesebb, ha bármi megtörténhet, nyitott vagy a körülötted lévő emberekre, ízekre, színekre, élményekre. Amikor nem az úticél a lényeg, hanem az utazás maga.

LAKÓKOCSIÉLMÉNYEK Összezárva két hétig lakókocsiban öt emberrel olyan hasznos dolgokat lehet megtanulni, mint az ésszerű és tervezett mosdóhasználat, fürdés németesen (azaz kétnaponta), nagyon örülsz, ha jut melegvíz hajat mosni, és jól tudod tolerálni, hogy este nem a teddy macidhoz dörgölőzöl. Kempingezési terveinket hamar elvetettük a magas árak miatt. De a vadkempingezés jóvoltából csodás helyeken alhattunk, ablakunkból csodálva a Verdon-kanyon mesterséges tavát a Lac du Sainte-Croix-t és Ré szigetén az Atlanti-óceánt. Sok más lakókocsi-tevékenység mellett a főzés volt számomra a legélvezetesebb. Nem minden nap süt az ember benzinkútnál palacsintát, vagy főz lecsót az Atlanti-óceán homokos partján bográcsban. Ez mind a „lakókocsi-életérzés” része.

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

KÉZILABDA A SEMMELWEISEN

IZGALOM, DINAMIKA ÉS KREATIVITÁS A PÁLYÁN

„NAA, JÁTSSZUNK, AMÍG MÉG NEM FÁJ A TÉRDEM!” Ellátogattunk a Zágrábi úti sporttelepre, hogy egy röpke másfél órára bevonódjunk a száguldó labdák világába, ahol egy nyitott, befogadó csapat fogadott minket. Mire megérkezem a tornacsarnokba, már egy tucat lelkes, edzéshez öltözött fiatal zsizseg, beszélget, engem és a diktafonomat is örömmel fogadnak. Van még idejük a bemelegítés előtt a kérdéseimre; arra, hogy mi a legjobb a csapatban, egyöntetűen azt a választ adják, hogy a hangulat. Nem is kell magyarázni, látom a két szememmel: Soós Zoltán edzőt barátként, örömujjongással fogadják, főleg mikor bejelenti, edzés után csapatépítő „beülünkvalahova”. Egy idén csatlakozott lány külön kiemeli, mennyire könnyű volt a beilleszkedés, milyen barátsággal üdvözölték. Jó érzés idetartozni - summázza. A szezon elején vagyunk, alapozó, erőnléti edzések vannak, de ez várakozásaimmal ellentétben nem egy drákói szigorral levezényelt kiképzést jelent, hanem dobástechnika-fejlesztést, állóképességnövelő futásokat, mindezt olyan energikusan, életkeddvel, hogy nekem is kedvem támad csatlakozni. Az edzések koedukáltak, ez viszont a lányokat cseppet sem zavarja, többen is kiemelik, ők ebből csak profitálnak:

fiúk ellen nagyobb kihívás játszani, sokat lehet így tanulni. És nem fáj? - ez az első gondolatom. Vigyáznak azért, hogy ne durvuljanak - vigyorognak a lányok - ha esetleg mégis, utána edzés végéig bocsánatért esedeznek - erre még szélesebb a vigyorgás. A kézilabda egy gyönyörű sport, dinamikus, kreatív és hihetetlenül izgalmas, konstatálom, ahogy nézem őket játszani. Mert persze kisírják ám a játékot - mondjuk Zoltánnak sincs annyira ellenére; edzői ars poetikája szerint éles helyzetekből lehet a legtöbbet tanulni. Nem is kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy feltűnjön, itt a legtöbb játékosnak van kézilabdás múltja. És akik itt vannak edzézen, az nem a teljes létszám - hívják fel a figyelmemet. Ugyanis vannak hivatalos klubnál leszerződött játékosok, akik ugyan nem a Zágrábi úton tréningeznek, de meccseken a Semmelweis csapatát erősítik. Meglepve kapom fel a fejem, amikor hallom, hogy angolul kiabálnak a játékosok. Mint kiderül, több „idegenlégiós” is játszik a csapatban, fiúk között németekkel, lányoknál norvégokkal találkoztam, ami nem is meglepő, hiszem mindkét ország, különösen Norvégia kézilabdanagyhatalomnak számít. Ez a csipetnyi multi-kulti is hozzáad ahhoz a nyitott légkörhöz, amit egész edzés alatt érzékelek. Mind tapasztaljuk, hogy orvosi egyetem mellett szabadidővel nem vagyunk igazán eleresztve, hogy bírjátok? - kérdezem. De hát ennyi kell! - néznek rám megrökönydve. Jössz, izzadsz, elgyepálod egy kicsit a másikat, futsz, elesel, fáj, és így jó. Abban az esetben, ha a kézilabdapályára még ezek után sem mernél fellépni, látogass el néhány meccsre szurkolóként! Nem is képzelnéd, mennyire szükségük van a játékosoknak arra a hangulatra, amit a drukkerek teremtenek! A csapat egyöntetűen állítja, hogy eufórikus állapotba lehet kerülni, ha a közönség rákezd egy SOTE-s indulóra. KÉSZÍTETTE: LAKOSA ALINA | KÉPEK: BÁNYAI BÁLINT

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

KÉZILABDA | CSAPATJÁTÉK

SPORT

Két instukció (Kapus melegítsen! Oké, játékra készüljetek!) között Soós Zoltánnal beszélgettem, aki 2006 óta a csapat edzője.

Szinapszis: Az elmúlt 2 évben a lányok és a fiúk is nyerték az egyetemi bajnokságot. Van olyan csapat, akitől nagyon tart a Semmelweis? Soós Zoltán: Nagyon sok olyan csapat van, aki meg tud minket szorongatni, sok akár meg is tud verni, de szerencsére úgy jött ki az előző két évben, hogy mi kerekedtünk felül. Sok függ az abban az évben érkező újaktól, kik mennek el, van-e sérülés stb. Tavaly hatalmas hajrába védtük meg bajnoki címeinket. SZ: És a Medikus Kupa? Z: Tavaly a lányok vitték el a kupát, előtte meg a fiúk, 3 éve pedig szintén a lányok, és ilyenkor a másik nem mindig második volt a rangsorban. Mondhatni ez az egyik legsikeresebb szakág az egyetemen. Ez a tizedik évem edzőként, sokat kellett várni az első sikerekre, de megérte. Az első Medikus-aranyat megkönnyeztem. Természetesen idén is megteszünk mindent, hogy a dobogó legfelső fokán álljunk. SZ: Akik idejönnek, rendelkeznek kézis múlttal? Z: Sokan igen, egészen komolyan is sportoltak, de van egy derék mennyiségű érdeklődő, akik mindig is ki akarták próbálni. Őket fel tudom hozni egy bizonyos szintre, lehetőséget kapnak a játékra, de sajnos egy profi játékos mellett érződik a különbség. Profikból pedig nincs hiány a csapatban, a leigazolt játékosaink száma tényleg magas!

SZ: És ha decemberben jönnék edzést nézni? Z: Hát igen, akkor már nem ez a létszám fogadna. Meg néha még a bajnoki meccsre is nehéz összeszedni a keretet. Tavaly volt olyan alkalom, hogy egyszerűen nem volt elég emberem, nemhogy csere, de a fiúknál eggyel kevesebben álltak pályára. Csúfos vereség vízióját látom a szemedben, de megnyertük! SZ: Hogy csináltátok? Z: Az egyik legnagyobb pozitívum, amit erről a csapatról mondhatok, fiúknál is, lányoknál is, hogy hiába nem hivatásos sportolók, küzdenek az utolsó leheletükig. Ha olyan van, meghalnak a pályán, ez nagyon dicséretes, főleg hogy nem ez az elsődleges profiljuk. SZ: Nem lehet, hogy ezt a küzdeni akarást pont az plántálta beléjük, hogy a Semmelweisre járnak? Z: Mindenképpen nagy szerepe van ebben annak, hogy mit tanulnak, mondhatjuk, hogy intelligensebbek az átlagnál. Profibb a hozzáállásuk, könnyebb velük dolgozni, ez sok év tapasztalata - voltam máshol is edző. Odateszik magukat ha edzés van. A másik meg a játékintelligencia: a lányoknál tavaly Medikus Kupán olyan helyzet állt elő, hogy 3 balkezessel kellett játszanunk. Az irányítónk, aki 5 évig ezen a poszton remekel, bal átlövőt hozott. Ez nem ment volna anélkül, hogy ilyen könnyen képesek alkalmazkodni egy új helyzethez, és ott is megállják a helyüket. SZ: Mivel motiválnád a hallgatókat, hogy csatlakozzanak a csapathoz? Z: Ez itt egy fantasztikus közösség, fiúk-lányok nem csak arra a kétszer másfél órára jönnek itt össze, amit edzéssel töltünk. Ha itt végzünk, nem az van, hogy mindenki szétszéled, hanem megyünk és jól érezzük magunkat. Medikus Kupán játszani pedig hatalmas élmény, még akkor is, ha szerencsétlen sorsolás miatt mindig vasárnap reggel kezdünk. De még így is mindig vannak velünk lelkes szurkolók.

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

MESE KICSIKNEK | NAGYOKNAK

Ha pontos képet szeretnénk alkotni egy mesebeli törpe testalkatáról, egészen apró gondolatokat kell dédelgetnünk a kérdéskörről. Ebben, ígérem, semmi lekicsinylő szándék nincs, bátran meséljétek csak el törpefalvi barátaitoknak és üzletfeleiteknek, akik az elmúlt években ragadtak rátok, meg fogják érteni. Ezek tények. Kis végtagok, kis test és kis fej, amibe annál több ész szorult. Minden arányos és valóságosan kicsi, mi vagyunk a túl nagyok. Tudják ezt a törpök is. Mázli, hogy nincs igazán interakció. Milyen kínos is lenne összekapni azon, hogy mi az ideális. „Egy negyvenes cipőhöz én például aligha vagyok ideális” – morfondírozott kedvenc paradicsompalántája alatt Levente, aki biztos élt volna az Olvasóhoz való kiszólás lehetőségével, ha tisztában lett volna a lehetőséggel. De nem volt, így nem maradt neki más, csak a kínzó kérdés: „Hogy a fittyfenébe jutott eszembe ilyeneken gondolkodni?” Ötlete sem volt. Varázslatos dolog ez a törpi elme… Levente szinte kész, érett úriembernek számított. Négyéves kora óta elhagyta a gyerekesen hangzó „Levi”-t, és ragaszkodott a sokkal hitelesebb, komolyabb Leventéhez. Felnőttesen csengett. (Pedig még mindig csak a hatot taposta.) A mi Leventénknek határozott elképzelése volt az életéről: legalább 9,3 centiméterre fog nőni, és így majd büszkén feszíthet az évente kiadott, Legsudárabb Törpék naptárban. Volt sudársági egyenruha is, kicsit hasonlított a Kisvakondéra, amit a meséből ismert. Egy mélykék kezeslábas. Nem, nem. Talán a kertésznadrág a jó szó. Ezt viselte mindenki a naptárban is. Volt ezzel kapcsolatban még egy álma. Ha az egyébként szerethető személyiségével mégis szerezne élete során valahogy ellenségeket, legalább egy rosszakarója mondja neki irigyen, hogy: „Sudárkodj arrébb, Levente!” Azt hiszem, mindenkinek vannak furcsa dolgai… Amikor ezeket először elmesélte Borinak – a legjobb pajtásának a törpóvodából –, a koraérett leányzó elég furán nézett rá. Mit érdekelte, hogy van-e nevetségesen kinéző kezeslábasa Levinek (Bori néha hívhatta így, de csak ha jó kedve volt, és éppen nem kaptak össze), fontosabb volt, hogy nem tudta elképzelni a hétköznapjait nélküle. Egyszerűen ő értette meg a legjobban. Borinak is voltak világmegváltó tervei. Együtt kovácsolták őket, természetesen alvásidőben, amikor játszani nem lehetett, mert muszáj volt alvást mímelniük, és legfeljebb egy kis halk beszélgetés nem lépte át az óvónénik ingerküszöbét. Bori nem tudta, mi lesz belőle, egyszerre mindent akart. Mivel ezt nem felejtette el napi rendszerességgel megemlíteni a környezetének, cserébe legalább kétszer meghallgatta szerető törpszüleitől naponta, hogy „na, veled sem könnyű Borka”. Ezt rendszerint kedves hang és büszke mosoly kísérte. Node, ideje visszatérni a paradicsompalánta alá.

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

Délután volt, és Levente a hazaérés előtti gondolkodós óráját töltötte félúton a gombafalú házuk felé. Épp annyira volt meleg, hogy ne legyen kellemetlen, de érezhesse, hogy valami azért még megmaradt a nyárból. Kellemes napja volt, minden különlegesebb izgalom nélkül. Ilyenkor nem volt min rágódnia, és szabadon boncolgathatott ezer és egy témát, de sosem jutott dűlőre. Ne feledjük: hat éves. Az is csoda, hogy egyedül engedik hazajönni a szülei a hét percre lévő óvodából. Szégyenteli naivitás lenne azt várni, hogy egy hat éves törpe oldja meg élete problémáit, körülbelül két oldalban. Oldja meg maga. De nem azért kezdtünk bele a történetbe, hogy ne merüljön fel semmi, csak tikkassza a paradicsomot a kora őszi napsütés. Feszültség nélkül nincs katarzis. Itt pedig az a rész jön, amikor környezetünk pöttömpannáinak és pötömpalkóinak felolvasva a mesét, nevelő célzattal elmagyarázzuk, mi is az a katarzis. Hagyok időt. *idő* Levente nyugodt derűvel rugdosott egy földdarab alakú földdarabot. „Hát ennyire különleges ez a nap, hogy még a hasonlatok sem adják magukat” – gondolta. A felismeréssel egy időben ismerősen hangzó léptekre lett figyelmes. Vagyis volt bennük valami furcsa. Gyorsak voltak. Apró törpelánylábikók közeledtek rettentően gyorsan. „Csak Borinak van ilyen nyikorgós, gumitalpú cipője! De miért siet?” Hátrafordult, és meglátta közeledni a lánykát lobogó hajjal, színes ruhácskában és hozzáillő csinos sapkában. Zaklatottan dobálta a végtagjait, ahogy szaladt. Amikor odaért, szóval már jóindulattal sem állíthatnánk, hogy szaladt volna, akkor is zaklatottan dobálta a végtagjait. „Valami nagy baj lehet” – suhant át Levente agyán. Eleve rosszul érintette, hogy élete egyik legkiegyensúlyozottabb szereplőjét ilyen állapotban látja. „Így bízza az ember a stabil környezet biztosítását a lányokra.” Persze, ezt nem gondolta senki, hiszen ki gondolna ilyet egyáltalán. „Nagyon csúnyán megharapta Bütyök a szomszédot. Attól félek, el fogják zavarni a háztól. De folyton piszkálja az a hülye. Anya is azt mondta rá valamikor, hogy AGITÁTOR. Nem tudom mit jelent, de nagyon rosszul hangzik. Drága kis poratkám!” Ennek fele sem volt tréfa. Bori megnyugtatásának ismeretségük során egyetlen módja volt. Meg kellett ölelni. Levente még nem tartott érzelmi érettségének azon pontján, ahol ez lett volna az első reakciója, de ha végiggondolta a teendőket, legalább már eszébe jutott. Hosszú, kitartó nevelés és a következő mondatok segítettek ebben: „Figyelj ide, Levi. Ha bajom van, akkor ölelj meg,

KICSIKNEK | NAGYOKNAK

és kész. Értve vagyok?” A Füles magazinnál is vadabb rejtvény megoldása, miszerint ezt mégis ki mondhatta – bizony, Bori. Idejekorán felismerte, hogy minek utalgatni. Mondtam, hogy koraérett. Szóval Bori agyon lett ölelgetve, és az idegesség szüntével már volt esély a megoldásra koncentrálni. Többé-kevésbé.

MESE

ÍRTA: LÉVAI ESZTER ILLUSZTRÁLTA: SIMON PATRIK

A két törpe eszeveszett sebességgel szedte a lábát a Borkalak felé, ahol Bütyök vidáman sercegett a kerítéshez kötve. Kis, emberi hasonlattal élve, mosolyra húzott szájszervei vidáman kattogtak szeretett gazdája láttán. Alig bírt magával, mint mindig, amikor Bori hazajött az óvodából. Volt nagy egymásra borulás. „Mitévők legyünk?” Levente továbbra is imádta a nagy és jól hangzó kérdéseket, és a választékos fogalmazást. A szülei nevelték rá, amikor kisbabakorában verseket kezdtek olvasni neki. „Te, Bori. Mi is történt pontosan?” – kérdezte a törpefiú. De nem kapott választ, csak valami furcsa hümmögést, mert Bori egyenesen a poratka hátába beszélt. El se akarta engedni. Látszott rajta, hogy nagyon fél, hogy elveszíti. Ekkor jött ki Bori anyukája, aki odaszaladt a kislányához és a változatosság kedvéért, jó anyai megérzéssel megölelte. „Semmi baj nem lesz, kicsim. Bütyök itt marad. Beszéltem a szomszéddal. Tényleg megharapta, de nem tudom, mégis mit várt, ha közben barátilag egy bottal piszkálta szegényt. Eltartott egy darabig, amíg ezt belátta. Mi pedig egyedül annyit tehetünk, hogy átköltöztetjük a kert másik végébe. De a családi poratka bizony itt marad!” Határozott hangja volt, megkérdőjelezhetetlen. Mert is volna vitatkozni ezzel bármilyen dühös szomszéd. Sírvavisítva rohantak volna vissza a sarokba. Bori is innen örökölhette a határozottságát. Mindkét apróság szeme elkerekedett. Egyszerű és konfliktusmentes megoldás volt ez a problémára. Hogy ilyen is lehetséges? Úgy néz ki. Azt azért mindketten érezték, hogy nem lesz ez mindig így, de jó volt legalább erre a napra megmaradni gondtalan gyerekeknek. Igaz, ez katarzisból is kevesebbel járt, de bármilyen nyugtalanító is, ami késik, nem múlik. Egészen kevés unszolást követően Bori anyukája után slattyogtak, asztalhoz ültek, engedelmesen süteményt ettek, és egész délután óvodás dolgokat csináltak. Levente egyedül abban volt biztos, hogy jó darabig fog még gondolkodni a paradicsompalánta alatt. Mi lett volna, ha ezt nem oldja meg senki helyettük? Hogy értenek szót a szomszéddal? Mit kezd az összetört kislánnyal, ha Bütyöknek neadjisten mennie kell? Nem tudta, és nem is akarta tudni. Jó volt ez most így. Biztonságos. Még pár évig pont erre volt szüksége. Hiszen még csak hat éves.

2015. OKTÓBER // SZINAPSZIS

EPILÓGUS REJTVÉNY | HUMOR

KÉPREJTVÉNY Kedves Olvasó! Íme egy újabb képrjetvény, melynek megfejtését a Szinapszis facebook oldalán üzenetben várjuk. A helyes megoldást beküldők között páros belépőjegyet sorsolunk ki az Erzsébet téri Óriáskerékre! Amennyiben neked is van egy leleményes rejtvényed, mellyel szeretnéd a többieket próbára tenni, bátran küldd el nekünk, segítünk a kivitelezésben!

skicc Sorok között...

Tanulmányi út...

SZINAPSZIS // 2015. OKTÓBER

KÉSZÍTETTE: RESZKETŐ RÓBERT