Szinapszis 2016. október by Szinapszis Online

NYÁR | ÉLMÉNY

XIII. évf. // 2. sz.

GÓLYATÁBOR 2016. október

SZINAPSZIS A Semmelweis Egyetem hallgatóinak lapja

8000

6100

00 F

11 5

Dr. Wéber György (1953), intézetvezető egyetemi tanár. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát 1978-ban. 1982-ben sebészeti, 1985-ben pedig érsebészeti szakvizsgát tett, 1992ben PhD-fokozatot szerzett, 1997-ben habilitált. Több mint harminc éves pécsi sebészi működése után munkatársaival együtt létrehozta a Semmelweis Egyetemen a Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézetet, melynek jelenleg is igazgatója. Nevéhez fűződik az intraoperatív ballonkatéteres angioplasztika hazai bevezetése, és az ehhez szükséges speciális ballonkatéter kifejlesztése. A világon elsőként végzett minilaparotomiás aortoiliacalis rekonstrukciót, hazánkban pedig elsőként kézzel asszisztált laparoszkópos aortobifemoralis bypass implantációt. Az új technika oktatására többször kapott meghívást a bostoni Harvard Egyetemre, meghívott előadója volt New York-i Montefiore Medical Center továbbképző tanfolyamainak, és rendszeresen tartott műtéti demonstrációt a nápolyi egyetemen. Az ezredfordulón az általa szervezett lágyék- és hasfali sérvek országos, multicentrikus, prospektív, randomizált vizsgálatainak hatására szemléletváltás következett be a hazai sérvsebészetben, elterjedt a sérvhálók használata.

Wéber György Ferencz Andrea Sándor József

MŰTÉTTAN

Dr. Ferencz Andrea (1972) a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szerzett általános orvosi diplomát, és a Sebészeti Oktató és Kutató Intézetben kezdte oktató és kutató munkáját. 2003-ban szerzett PhD-fokozatot. 2004 óta PhD-témavezető. 2000-től a PTE Sebészeti Klinikáján végezte sebész gyakornoki munkáját, és 2006-ban általános sebészet szakvizsgát tett. 2007-2010-ig az MTA Bolyai János ösztöndíjasa. 2010-ben a PTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi szakokleveles orvos diplomát szerzett. 2010-ben habilitált. Számos hazai és nemzetközi díjat (Walter Brendel Award, két alkalommal Ullmann Imre-díj), kutatási támogatást (Donhoffer Szilárd és Berde Botond ösztöndíj) nyert el, és több tudományos társaság tagja. Közel 20 éves oktatási tapasztalattal rendelkezik a sebészeti műtéttani alapismeretek graduális oktatásában, vizsgáztatásában, kreditpontos kurzusok vezetésében, valamint a TDK-hallgatók irányításában. 1999-2010-ig Pécsett a sebészeti törzsképzésben részt vevő rezidensek manuális készségfejlesztő oktatását végezte, mely képzés 2015-től a Semmelweis Egyetemen is elindult. 2011 óta a Semmelweis Egyetemen újraindított Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézetben egyetemi docensként dolgozik, az intézetvezető helyettese.

S z e r ke s z t e t t e:

Wéber György Ferencz Andrea Sándor József

Dr. Sándor József (1941) egyetemi tanár. A Budapesti Orvostudományi Egyetemen, 1965-ben szerzett általános orvosi diplomát, 1970-ben nyert sebész szakorvosi képesítést. Munkássága a Semmelweis Egyetemnek a Fővárosi Szent István Kórház Sebészeti Osztályán működő 3. Sz. Sebészeti Klinikájához kötődik, újraalakulása óta a Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet tudományos szaktanácsadója. Több évtizedes sebészeti, oktatói tevékenysége mellett közel kétszáz közleményben számolt be tudományos munkásságáról, mintegy háromszáz tudományos előadást tartott hazai és nemzetközi fórumokon, meghívott előadó volt a világ számos vezető egyetemén (Harvard, Yale, UCLA, Keio, Singapore National University stb.). Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja és tisztségviselője, egy ciklusban az International Society of Surgery tanácsnoka volt. 2001-ben az Amerikai Sebészek Gasztrointesztinális – Endoszkópos Sebészeti Társasága (SAGES), 2009-ben a Japán Endoszkópos Sebészeti Társaság választotta Tiszteleti Tagjává. Úttörő szerepe volt a hazai laparoszkópos sebészet megindításában.

„Különösen értékes könyvet tarthat kezében az olvasó, hiszen a sebészeti témájú tankönyvek nem foglalkoznak ilyen részletességgel azokkal a technikai részletekkel, ami az általános orvos számára – legalábbis orvosi műveltség szintjén – kötelező. A könyv korszerű és modern, már a jövő sebészetével is olyan magas szinten foglalkozik, hogy még a tapasztalt sebészek számára is érdeklődésre tarthat számot. Összefoglalja a legújabb technikákat és technológiákat is, így „időben” felhívja az ifjú orvostanhallgatók figyelmét az újdonságokra, és iránymutatást ad a kutatási lehetőségek felé.” (Dr. Perner Ferenc DSc, egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem) „A könyv hiánypótló, melyet az egyetemi hallgatók mellett hasznosan forgathatnak a rezidensek és a műtő dolgozói is. Számos információ még a lektornak is új volt. A munka amellett, hogy sok, érdekes orvostörténeti ismerettel látja el az olvasót, betekintést ad a sebészet legmodernebb területeibe is. Színvonalas munka, igazi oktatásra írt tankönyv.” (Dr. Horváth Őrs Péter DSc, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem) „A Műtéttan könyv a humán medicinán túl olyan tudományterületek művelői számára is érdeklődésre tart számot, mint a biológia vagy az állatorvos-tudomány. A könyv erénye, hogy a sebészi szakma fejlődését kiterjedt történelmi összefüggéseiben mutatja be, ami jól jelzi az egyetemes kultúra és az orvostudomány szoros egymásra hatását. A nagyszámú és színes képanyag közel hozza egymáshoz az elméleti alapokat és a mindennapok gyakorlatát. A laborállat-tudománnyal foglalkozó fejezetek minden állatkísérletes kutatás iránt érdeklődő kolléga számára biztos kiindulási alapot jelentenek.” (Dr. Sótonyi Péter DSc, egyetemi tanár, Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar)

Ára: 12500 Ft

ISBN 978-963-331-090-8

9 789633 310908

Körmendi István:

Kövesi György (szerk.):

A háziorvoslás–családorvoslás gyakorlata I–II.

Orális medicina

A kétkötetes könyvet a szerző tankönyvnek és szakkönyvnek is szánja. A gyakorlati medicina úgyszólván teljes spektrumát átívelve hasznos kompendiumként szolgálhatja a pályakezdő, államvizsgára készülő orvosjelölteket, vagy a családorvostan szakvizsga előtt álló kollégákat.

2700

Wéber György (szerk.), Ferencz Andrea (szerk.), Sándor József (szerk.):

Szájbetegségek A könyv bizonyos elméleti ismereteket feltételezve, azokra hivatkozva adhat tájékozódási lehetőséget a fogorvostanhallgatóknak és alkalmanként a fogorvosoknak is a szájbetegségek felismerésére, a diagnózis felállítására és a betegségek kezelésére. Tájékoztatást ad az általános betegségek fogászati vonatkozásaira és a fogak mellett a száj egyéb alkotóelemeinek és szerveinek betegségeivel kapcsolatban.

2000

Műtéttan Több mint 2000 fotóval és grafikával illusztrált Műtéttan egyetemi tankönyv hiánypótló az egyetemi oktatás és továbbképzés területén egyaránt. Általános orvosoknak, sebészeknek, állatorvosoknak, fogorvosoknak-szájsebészeknek, szakápolóknak, kísérleti állatokkal foglalkozóknak - és természetesen alapkövetelményként minden orvostanhallgatónak.

3800

Mitit ér a csoda, csodálat nélkül? Semmit! M Mi Zoltán Zo Z ol Tamás nagyon szerencsés ember, mert benne együtt létezik a csodateremtés képessége a csodálat felemelő élményével. (Ez a konstelláció a TELJESSÉG alapfeltétele.) Amikor először jártam a műhelyében, fehér köpenyt viselt. Úgy dolgozott, mint egy megfontolt patikus, egy biztonságot sugárzó orvos, egy precíziós hadmérnök, egy felkészült rekonstruktőr, egy alázatos művész. Szinte minden volt egyszerre.

Polgár Vera

METÁLMORFÓZIS

Salsa hajnalig

Zoltán Tamás minden egyes eszköze önmagában tudomány-, művészet- és szakmatörténet is egyben. Az évtizedes kísérletek, a tapasztalások és a felhalmozott tudás ott él mindegyik formában és az arányok harmóniájában. Szerszámai társként és munkatársként részt vesznek az alkotás közös folyamatában. A szerszámok, munkaeszközök csak szakavatott kézben érzik jól magukat, és ott viselkednek megfelelően. Megadják magukat a művészet és a művész erejének. A szerszám és a mesteri kéz így alkot egyetlen közös egységet, egymás nélkül nem működnek. A szorgalom, a tisztesség és az alázat csiszolja őket össze. Zoltán Tamás gyűjti, ápolja, használja, félti szerszámait, hiszen ezek az eszközök teljességének szerves részei. Ebbe minket könyv, így kínál csoda a te tteljességbe eljjes e sé ségb gbe hí gb hhívv me megg mi m nket nk et eezz a kö önyyv, v, ééss íg gy llehetőséget ehe h tőősééggeet kí kíná náál a cs soodda cs ccsodálatára. odál od álatáraa.

What W Wh h of the greatest marvels without anyone to marvel at them? They are nothing! Tamás Tam Zoltán has the good fortune to be gifted with the ability to create marvels as well as experience the uplifting Ta feeling of the marveller. (An alignment that is a prerequisite for BEING WHOLE.) When I rst visited him in his workshop, he wore a white overcoat. He worked in the manner of a thoughtful pharmacist, a physician emanating a sense of safety, a precise military engineer, a highly prepared reconstructor, a humble artist. He was virtually everything at once. Every tool owned by Tamás Zoltán is in itself simultaneously: science, art, and a piece of the history of the craft. The decades of experimentation, experience, and accumulated knowledge are alive in every form and the harmony of the proportions. His tools take part in the process of creation as partners and colleagues. The tools, the equipment only feel well in the hands of the initiate, and only there do they behave appropriately. They surrender to the energy of art and the artist. This is how the tool and the hand of the master form a single common unit, and do not work without one another. Industry, nobility and humility accustom them to one another. Tamás Zoltán collects, cares for, uses and fears for his tools, since they are an organic part of his being whole. Such opportunity marvel marvelous. iss the the ssense ense of ense of wholesomeness whhol w oles esom omen om e es en e s this thiss book boo ookk invites invi in v te vi tes us us to to bee a part partt of, off, oﬀﬀeering ring ri ngg ann op pport poo tunityy too m arrve v l at a thhee ma marv rvel e ou el ous. s. Was Wa W as nützt das Wunder ohne Bewunderung? Nichts!

Die Gegenstände und Werkzeuge von Tamás Zoltán sind Wissenschafts-, Kunst-, und Berufsgeschichte in einem. Die Versuche der Jahrzehnte, die Erfahrungen und das angehäufte Wissen leben in allen einzelnen Formen und in der Harmonie der Proportionen.Die Werkzeuge nehmen als Partner an den Schaﬀungsprozessen teil. Nur in fachkundigen Händen fühlen sie sich wohl, und verhalten sich entsprechend. Sie ergeben sich der Kraft des Künstlers und seiner Kunst. So bilden die Hand des Meisters und seine Werkzeuge eine gemeinsame Einheit, und können ohne einander nicht funktionieren. Der Fleiß, die Anständigkeit und die Demut vereinen sie. Tamás Zoltán sammelt, pegt, verwendet und behütet seine Werkzeuge, da sie organische Teile seines Wesens sind. Dieses Buch lädt uns zu dieser Vollständigkeit ein, und bietet die Möglichkeit, das Wunder zu bewundern.

Ára: 3.800 Ft

Zoltán Tamás

Tamás T Ta am Zoltán ist ein glücklicher Mensch, in seiner Person existieren zugleich die Fähigkeit Wunder zu schaﬀen, und das Erlebnis der Bewunderung. (Diese Konstellation ist die Grundbedingung der VOLLSTÄNDIGKEIT.) Als ich das erste Mal in seiner Werkstatt war, trug er einen weißen Kittel. Er arbeitete so, als wäre er ein besonnener Apotheker, ein Arzt, der Sicherheit strahlt, ein Oﬃzier des Ingenieurkorps, ein demütiger Künstler. Er war beinahe alles in einem.

TÁNCOS László

ISBN 978-963-331-380-0

9 789633 313800

Győrff y Zsuzsa:

Polgár Vera: Metálmorfózis-BORÍTÓ.indd All Pages

Zoltán Tamás:

2016. 05. 19. 4:56

Orvosnők Magyarországon

Salsa hajnalig

Metálmorfózis

A gyógyítók testi-lelki egészségének feltérképezése mellett a könyv részletesen elemzi az orvosnők helyzetét, akiknek jelentős része – „szupernőként” próbál egyszerre a legmagasabb színvonalon helytállni hivatásában és a magánéletben egyaránt.

Miféle könyv ez? Ez egy olyan könyv, amelyben a Múzsa úgy csókolja majdnem homlokon az Írónőt, hogy annak meglóduló fantáziájából születik 26 novella és 11 rövidke történet a hétköznapok ellesett pillanatairól.

Régi ötvös szerszámok képeskönyve A könyv lapjain látható ötvös szerszámok a 19. és 20. század ötvösműhelyeiből származnak, amikor még bőven élt a minőség és a maximális megfelelés és az esztétikum iránti igény. A szerző ezeket a szerszámokat közel 60 éve használja, hűséges társai és segítői.

Semmelweis Kiadó

1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. w w w. s e m m e l we i s k i a d o. h u E-könyveinket keresse a honlapunkon:

w w w.semmelweisk iado.hu/e_kony vek/

L E G E N D U S KÖ N Y V E S B O LT

1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Tel.: 210-4408, 459-1500/56353 Nyitva tartás: H-P: 9-16 óra E-mail: info@semmelweiskiado.hu

E O K KÖ N Y V E S B O LT

1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47. Tel.: 459-1500/60475 Nyitva tartás: H-P: 9-15 óra

TARTALOM

[04]

KARRIER | A MINDFULNESS MEG A TÖBBIEK

[06]

MŰHELY | ORVOSI HIVATÁS: PÁLYAVÁLASZTÁSI MOTIVÁCIÓK

[08]

PORTRÉ | TÁRGYAKRA ÉHEZŐK VIADALA

TUDOMÁNY | KOLESZTERIN VAKCINÁVAL AZ ÉRELMESZESEDÉS ELLEN PORTRÉ | GYÓGYSZERÉSZET: TÁRÁN INNEN, TÁRÁN TÚL

[10]

[13]

KORTÁRSASÁG | EGY KENDŐS MAGYAR LÁNY

[14]

SZUBJEKTÍV | FILOZÓFIA: SEMMI SEM VÁLASZOKKAL KEZDŐDIK

[16]

MŰHELY | REJTETT KURRIKULUM

[18]

KULTÚRA | MODIGLIANI: AZ ÉLET SZERELMESE

[20]

KÖZÖSSÉG | CSAPATOT ÉPÍT A BOE ÉS A SZINAPSZIS

[23]

VILÁGJÁRÓ | INDONÉZIA: ALINA CSODAORSZÁGBAN

[24]

KORTÁRSASÁG | RIO A MI SZEMÜNKKEL

[27]

POPKULT | LEVEL-1: VIDEÓJÁTÉKOK TÖRTÉNETE

[30]

SZUBJEKTÍV | JOGORVOSLAT

[33]

EPILÓGUS | SKICC: ZÖLDSÉGEK, KOMPETITÍV ORVOSLÁS, TÁRGYFELVÉTEL [34]

FŐSZERKESZTŐ FELELŐS KIADÓ TÖRDELŐSZERKESZTŐK

FEKETE AIMIE BUDAI MARCELL, a SE HÖK elnöke RESZKETŐ RÓBERT, FEKETE AIMIE

KÉPSZERKESZTŐK OLVASÓSZERKESZTŐ MARKETING FELELŐS

BÁNYAI BÁLINT, RESZKETŐ RÓBERT CSURGÓ PETRA, DRIENYOVSZKI TAMÁS FARKAS ZSUZSÁNNA CSŐRE JUDIT

OKTÓBERI BORÍTÓKÉP: FEKETE AIMIE KERESD A SZINAPSZIST A FACEBOOKON IS!

10 SZERKESZTŐK

22 06 BÁRÁNDI DÓRA ENGLER NÓRA GERGICS ENIKŐ KARKÓ ZSÓFIA KRAUSZ MÁTÉ LAKOSA ALINA LÉVAI ESZTER MAÁR MELINDA NAGY ETELE SIPOS BOLDIZSÁR SZABÓ DIÁNA LILI VÁSÁRHELYI-NAGY FLÓRA

É A SZINAPSZIS SZERKESZTOSÉGE SZINAPSZIS | A SEMMELWEIS EGYETEM HALLGATÓINAK LAPJA ALAPÍTVA 2005-BEN | KIADJA A SE HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT NYOMDAI KIVITEL: AVALONI NYOMDAIPARI KFT. STOCK FOTÓK: SHUTTERSTOCK, FREEPIK A MEGJELENŐ CIKKEK NEM MINDEN ESETBEN TÜKRÖZIK A SZERKESZTŐSÉG ÉS A FELELŐS KIADÓ VÉLEMÉNYÉT. MEGJELENIK HAVONTA 2500 PÉLDÁNYBAN XIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

TARGYAKRA Á

Ő ÉVIADALA

EHEZOK A valósággal való bármilyen egyezés kizárólag, vagy egyes szituációkban a valóság definíciójának értelmezésétől függően részben a véletlen műve. - Hírcsárda

- Önként jelentkezem! Önként jelentkezem hallgatónak! A szíved a torkodban dobog. Aztán már a füledben is. Tényleg rég elmúlt az anatómiaszigorlat. A mellkasodban valószínűleg semmi nincs az idegességtől atelektáziásnak érződő tüdőiden kívül. Az óriási kijelzőn (szponzorálta: pontosido.hu) figyeled a sebesen pörgő századmásodperceket, és szinte elviselhetetlennek tűnik a kényszer, hogy leugorj a dobogóról, még mielőtt 11:59:59-et mutatna az óra. Az évfolyamfelelős ügyintéződ szigorú figyelmeztetése, hogy ha megteszed, akkor búcsút mondhatsz az esélyeidnek és az életednek (ebben a sorrendben), távolibbnak tűnik még az anatómiánál is. A Bőségszarunál felhalmozott fegyverekre esik a pillantásod. Ott van minden, amire szükséged lehet: könyökölés, az információk visszatartása a többiek elől, a felsőbb évesek fű alatt megszerzett és a Sotepediára direkt fel nem töltött tapasztalatai a választhatókról, hatodik vizsgaalkalmak, harmadik tárgyfelvételek, VIP potyakreditek, méltányossági kérelmek formanyomtatványai, orvosi igazolások (halaszthatatlan szemészeti kivizsgálás), optikai hálózat, több IP-cím. És ha tényleg rosszra fordulnának a dolgok: kézigránát, lángszóró, kalasnyikov, koffeintabletta, kodeintartalmú köptető, italkuponok a szemeszternyitóra, zsilettpenge. Kiszámoltad, hogy a reakcióidődet is beleszámítva melyik másodpercben kell elrugaszkodnod, hogy pontosan 12:00:00-kor érj földet az arénában. Ez az egyetlen esélyed. Ebben az évben az aréna digitálisan megszerkesztett képe

egy aluljárót formál. A Bőségszaru a Trió pizza melletti Manna ABC-ben van. Odáig kell eljutnod. Máris látod az akadályokat: andalgó elitgimnazista lányok, öregasszonyok gurulós bőrönddel, egy csapat ráérős srác, arcukon adjámáegycigittesókám, egy földön fekvő hajléktalan, egy tiszteletre méltó kereskedőasszony, aki zoknit és TV-paprikát árul, az elmaradhatatlan vak szintiművész és a hippi-sámánista folkmetálgitáros. Az évfolyamfelelősöd a lelkedre kötötte, hogy ne keménykedj. Kapj fel egy harmadik tárgyfelvételt, amíg a többiek egymást irtják, és fuss, bújj el a CopyGuruban vagy a Szabó Ervinben, még napokig nem jár majd arra senki. Ott biztonságban leszel a megszerzett tíz-tizenegy krediteddel. De ahogy körülnézel, elönt az adrenalin. Mindenki a legjobb, lássátok-kívülállók-ezen-a-szakon-tanulok pólójában feszít, némelyek felvették a fonendoszkópjukat is a nagyobb nyomaték kedvéért. Mért pont te lennél az a lúzer, akinek idén sem sikerül? 11:58. Lelépsz. Elszabadul a pokol. Néhány perc múlva az évfolyamtársaid már kedélyesen darabolják egymást macsétákkal és közellenségmémekkel, a sorban toporgók üvöltve taposnak az aluljáró járókelőin és a félrehajigált pénteki kurzusokon. Gyorsan megragadod az előre kiszemelt kötelezőket, vagy legalábbis azokat, amelyekre

ORVOSTANHALLGATÓK SZÖVETKEZNEK, HOGY NÖVELJÉK ESÉLYEIKET AZ ARÉNÁVÁ VÁLT NAGYVÁRAD TÉRI ALULJÁRÓBAN

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

SZADISTA JÁTÉKMESTEREK A NEPTUN SZERVERTERMÉBEN

A HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT FOGADÓÓRÁT TART A NEPTUN RENDSZERÉBEN TALÁLHATÓ BUG-OKRÓL

mások még nem vetettek szemet, vaktában megragadsz néhány választhatót (majd leadod vagy elcseréled, csak legyen valami), és rohanni kezdesz a legközelebbi fedezék felé. Ez a terved. De mielőtt megvalósíthatnád, hirtelen – sötétség. Leállnak a szerverek, mind a másfél darab, és zárlatossá válik a virtuális valóság, a vak szintis a Castamere-i esők remixét játssza. Bezár a Trió. Akik nem jutottak kredithez, üres tekintettel néznek maguk elé. Az élénkebbek belekötnek mindenkibe. A szerverek nem indulnak újra. Majd holnap. Leszáll az éj, és a búvóhelyeden hideg van (egy kicsit aggódsz, hogy ez ugyanaz a beugró, ahol a madármászásodon a közterületen vizelés bűnébe estél). Szerencsére van nálad egy csomó tavalyi Szinapszis, ha másra nem, legalább arra jók lesznek, hogy betakarózz velük. - Most már soha nem vehetem fel a Stresszkezelést – zokogja valaki szívet tépően. - Tudom, hogy te túrtál ki a C2-ből! Te sötétben bujkáló, sunyi májmétely! Te csoffadt patkóvese, te! – rikoltozza valaki más tébolyodottan – Nehogy azt hidd, hogy megúszod! Megtalállak! Add le, vagy meghalsz! Reszketve alszol el. Második nap. A mellkasodra szíjazott energiaitalok csúnyán megcsappantak. Hallod a többieket: mindannyian a Manna ABC körül somfordáltok, hogy nyitáskor elcsípjetek még néhány kreditet. A nemzeti dohánybolt előtt néhányan a szerverekhez imádkoznak. Az ajtó előtt kicsapott viperával falkában állnak azok, akiknek még regisztrálni sem sikerült.

Tudod, hogy esélytelen. Ők is tudják. Mind tudjátok. Aztán valahogy vége van. Fásultan a biztonsági kamera felé fordulsz, és csapatsz egy poszátát. Talán eljött az ideje, hogy fellázadjunk a szerverek elnyomó rendszere ellen. Talán amíg te éhesen kucorodsz össze a hangosolvasó asztalai alatt, az utolsó energiaitalodat iszogatva, odakint a körzetek végre összefognak, és megdöntik a neptuni autokráciát, és végre lesz elég szerver. A szemeszter második hetében, amikor téged már rég lemészároltak tompa szikékkel a véletlenül összekapart Hemosztázis: a véralvadás zavarai és a jobb híján nem a saját csoportodba felvett kötelezőid miatt, tényleg megtörténik a csoda. Négy állig felfegyverzett Biztiőrrel dacolva legalább tizenöten gyülekeznek a Madárnál poszátaformációban a szekuszakmabeliek szerint veszélyesnek látszó Radlerekkel. Hát megtörtént a csoda, az áttörés, melyet más egyetemvilágok csak úgy ismernek: hallgatói érdekérvényesítés. Vagy máskor. SZÖVEG: GERGICS ENIKŐ

Neptun idén, Neptun jövőre, Neptun mindörökké. FÉNYKÉPES ILLUSZTRÁCIÓNK SUSAN COLLINS ÉHEZŐK VIADALA TRILÓGIÁJÁNAK FILMADAPTÁCIÓ-SOROZATÁBÓL SZÁRMAZIK

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

KARRIER

MÓDSZERTAN | BESZÁMOLÓ

MINDFULNESS

MEG A TÖBBIEK

Óvatosan készültünk: „Legyen a Tanácsterem, oda kétszáz-valahányan biztosan beférünk, aztán ha esetleg többeket érdekel, áttesszük a Díszterembe…” – aztán amikor már az utóbbi, közel 640 fős terem teljes kapacitását is meghaladó jelentkezés-áradat sem mutatta a lankadás jeleit, komolyan elkezdtünk izgulni. Nem önmagában a létszámnak örültünk, hanem annak, hogy talán valami olyasmi iránt mutatkozik érdeklődés, amit (különböző fórumokon) már évek óta hangsúlyozunk és próbálunk terjeszteni. És most nem csupán a mindfulnessről van szó. Szeptember utolsó hétfő estéjén Márky Ádám teltházas előadást tartott a mindfulnessről a Semmelweis Egyetem Dísztermében. Talán ez a mondat önmagában nem kelt nagy feltűnést, ezért kissé átfogalmazom. Szeptember utolsó hétfő estéjén egy hatodéves orvostanhallgató, aki egyébként a maga alapította tanácsadó és tréner cég vezetője, előadást tartott, és közösen meditált közel hétszáz emberrel, köztük nem kevés itt végzett orvossal és az egyetem öt karáról érkezett rengeteg hallgatóval a Semmelweis Egyetem Dísztermében. Így már a mondat szinte mindent leír, ami érdekessé és örömtelivé teszi azt, hogy létrejött és lezajlott az említett előadás. Van benne egy szép példa arra, miként lehet az egészségügyi tanulmányokat és hivatást összeegyeztetni valami egészen mással (vállalkozás, cégalapítás, személyiségfejlesztés). Ennek jelentősége a történet példaértékében áll: abban, hogy nem kell sem milliós tőkével, sem különleges környezettel rendelkeznie ahhoz senkinek, hogy kitaláljon és megvalósítson valamit, ami segít másokon, és egyúttal sikerrel, gyarapodással jár az ötletgazda számára is. Abban, hogy mennyire könnyen felskálázható egy jó és igényesen előkészített ötlet, és hogy mindez hallgatóként is megléphető. Bár Ádám az előadásában keveset beszélt magáról és arról, amit létrehozott, ha már csak néhány jelenlevőt inspirált arra, hogy kövesse a példáját, megérte megrendezni az estét. Az is ritkaság, amikor egy orvostanhallgató magyaráz és „oktat” (többek közt) végzetteknek – mégis jó példája ez annak, hogy mennyire nem a rang vagy pozíció, hanem a tapasztalat és tudás számít, ha készségekről, életvezetésről, vagy úgy általában a „soft skilleknek” nevezett képességekről van szó. Amelyek jelentősége pedig világszerte, egyértelműen nő. Külföldi és magyar írások sorozata mutatja be, mennyire gyorsan tevődik át a fókusz különböző állásinterjúkon a jelentkezők elméleti szaktudásáról a nem szakmai képességeikre: az érzelmi intelligenciára, kommunikációs és konfliktuskezelési készségre, szervezési-priorizálási rutinra, önállóságra és csapatmunkára való képességre, nyitottságra vagy éppen a fejlődni akarás mértékére. Más szóval a „ma sikeres embere” nem csak jó szakember, de „jó ember” is. Persze mindezen rettentően érződik a tökéletesség elvárásának nyomása. Külön kell azonban választani a

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

tökéletesség elérésének hajszolását és az önfejlesztésre törekvést – az előbbi során nagy eséllyel átmeneti, rövid sikerek mellett folyamatos kudarcok várják az embert (egyetemistát, pályakezdőt); az utóbbi esetben azonban folyamatos fejlődés mellett talán tényleg elérhető egy stabil és elégedett élet. Minden ilyen technika és tudás, amely a magunk fejlődését segíti, kicsit hozzátesz, kicsit javít a működésünkön és a mindennapokon. Ezt felismerve alakult meg számos olyan mozgalom, amely életvezetési tanácsokat és technikákat ad át (csak néhány ezek közül például a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom, a Láthatatlan Egyetem, a Toastmasters International, a Fontanus Akadémia, a Hősök Tere stb.) – amelyek tagjai-alapítói jellemzően mind elsajátítottak néhány olyan technikát, amely aztán érdemben segítette őket a karrierjükben vagy magánéletükben. Ezen elv alapján szerveztük újra a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatóságát is (röviden Semmelweis Alumni), ahol küldetésünknek tekintjük, hogy az egyre inkább igényelt, de a legtöbb hallgató által csak nehezen elérhető soft skill fejlesztési lehetőségeket elhozzuk minden semmelweises számára. A víziónk rendeződik méret szerint (egyéni tanácsadások indításától kezdve csoportos műhelyeken át több száz fős előadásokig), idő szerint (az egyetem sikeres kezdésétől a végzésközeli készségeken át a sikeres munkakezdésig, és azon is túl) és persze képességek szerint (a fent már említett készségek, ismeretek elsajátításának lehetősége minden hallgató számára). Ilyen képesség a mindfulness, a tudatos jelenlét gyakorlása – és ilyen törekvés az az előadássorozat, amelynek első előadója volt Márky Ádám. A vendégszámot tekintve (nagy örömünkre) úgy tűnik, rátapintottunk valamire: őszintén reméljük, hogy nem csak a mindfulness, de általában az önfejlesztés is hívószóvá válik a hallgatóság számára. További előadásainkat széles palettán képzeljük el: a szorosan vett skillfejlesztés mellett példaképeket, mintaadó embereket is szeretnénk meghívni előadni – a cél azonban minden esetben az, hogy a Semmelweis hallgatói valami olyat kapjanak a programtól, amit aztán maguk gyarapítására használhatnak, legyen az akár csak egy erős inspiráció, akár egy konkrét technika. A hétfő esti előadás sikere mindenkié: Ádámé, aki elhozta nekünk a saját élményeit és a területen szerzett tudását; a témáé, ami mára képessé vált megmozgatni az egyetem közel egytizedét; és azoké, akik eljöttek, mert hazavihetnek valamit, ami talán hozzátesz a mindennapi sikereikhez. Mi pedig annak örülünk, hogy a jelek szerint a fejlődés, az önfejlesztés fogalma mára már nem úgy él az egyetemisták között, mint valami gyengeség, amire csak azoknak van szükségük, akik nem képesek saját erőből megküzdeni a problémáikkal – hanem mint egy lehetőség, amit éppen hogy a sikeresek használnak, és szinte már természetes részét képezi az életüknek és egyben feltételét a sikereiknek is.

BESZÁMOLÓ | MÓDSZERTAN

KARRIER

SZÖVEG: FÜGEDI GERGELY KÉPEK: RESZKETŐ RÓBERT

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

ORVOSI HIVATÁS

PÁLYAVÁLASZTÁSI MOTIVÁCIÓK Idén szeptemberben 1844 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait a Semmelweis Egyetemen. A felvételi statisztikák alapján Egyetemünk továbbra is az egyik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az orvosés egészségtudományi képzések körében. Országos szinten ide a legmagasabb a felvételi ponthatár, az egyetem különböző képzéseire évről évre átlagosan három-négyszeres a túljelentkezés. KÉSZÍTETTE: KOMLÓS NÓRA Vajon a felvételt nyert hallgatók miért döntöttek az orvosi, fogorvosi illetve gyógyszerészi hivatás mellett? Ilyen és ehhez hasonló kérdések hangzottak el a tanulmányaikat megkezdő hallgatók pályaválasztási motivációit feltérképező személyes elbeszélgetések alkalmával, melyeknek a Korányi Frigyes Szakkollégium adott otthont. Az újdonsült Semmelweis Polgároknak három alkalommal volt lehetőségük bekapcsolódni a kutatásba az Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi és a Gyógyszerésztudományi Karon végzett előzetes online kérdőíves felmérést követően. Az augusztusban megkezdett kutatás kapcsán összesen 228 elsőéves hallgatót sikerült elérnünk. A VIZGÁLT ELSŐÉVES POPULÁCIÓ A kitöltők a három karnak megfelelően arányosan oszlanak meg, a válaszadási arány közel 35-40%-os volt. Az Általános Orvostudományi Karról 134, a Fogorvostudományi Karról 37 és a Gyógyszerésztudományi Karról összesen 57 kitöltött kérdőív érkezett be. A kitöltők átlagos életkora 19 év, a felvételi pontszámok tekintetében az átlag 453 pontnak adódott, a legtöbben 441-480 pont közötti intervallumba estek. A diákok jelentős hányada, 86%a már rendelkezett legalább egy nyelvvizsgával, 33%-uk egynél többel is. 15-en tanultak már más felsőoktatási intézményben, továbbá 44-en valamilyen oknál fogva évet halasztottak felvételijük előtt, közülük 22-en azért, mert nem nyertek felvételt közvetlenül az érettségit követően. 78 hallgató esetében van vagy volt már orvos, fogorvos, illetve gyógyszerész a családban. A válaszadók 46 %-a, tehát közel fele budapesti lakhellyel rendelkezik, vidéki nagyvárosok tekintetében Miskolc, Eger, Győr, Szombathely és Debrecen szerepelt a rangsor elején, továbbá hat külhoni magyar hallgató vett részt a kutatásban, ők Kolozsvárt, Nagyváradot (Románia), Zentát (Szerbia) és Münchent (Németország) jelölték meg lakhelyükként.

A legtöbben viszont bizakodók a jövőbeli elhelyezkedésüket illetően, bár tudják, az egyes szakterületek között vannak eltérések, a hiányszakmára jelentkezők esetleg könnyebben és gyorsabban tudnak majd a munkaerőpiacon elhelyezkedni. A gyógyszerészek kifejezetten biztosnak érzik helyzetüket, szemben az orvos illetve fogorvostanhallgatókkal a gyógyszerészi bérezést is elfogadhatóbbnak tartják. „Belegondoltam, hol lenne nekem később jobb, esetleg az egyetemi évek alatt is. Végül így döntöttem Budapest mellett, itt valóban jóval több a jövőbeli lehetőség, és vonzóbb a diákélet is.” Többen kiemelték a főváros nyújtotta előnyöket az elhelyezkedés szempontjából, illetve itt több és sokszínűbb lehetőségekre számítanak a diplomaszerzés után. A válaszolók több mint fele számol a külföldi munka lehetőségével is. A megkérdezettek közül majdnem mindenki elfogadna egy külföldi munkalehetőséget, viszont legtöbben visszatérnének szülőföldjükre, ha nem szorulnának rá anyagilag, mivel itt nevelkedtek, és ezért a társadalomért vállalnának felelősséget, és ha valaki magyar, itt tanult Magyarországon, az maradjon is itt gyógyítani. Egy orvostanhallgató azonban eképp vélekedett a kérdésről: Szeretnék Magyarországon élni, de belőlem egyszer családfenntartó lesz, és az, hogy én mit szeretnék, az másodlagos szempont lesz a gyerekeim érdekeivel szemben. “Nekem nagyon fontos volt, hogy meglegyen a munkámban a humánum. Úgy gondolom, hogy mindenki, aki erre az egyetemre jön, így van ezzel. Én is szeretnék embereken segíteni.”

90 FŐ 77 FŐ

FÉRFI, 84 FŐ

37% NŐ, 144 FŐ

45 FŐ

63% 1 FŐ NEMEK MEGOSZLÁSÁNAK ARÁNYA A KITÖLTŐK KÖRÉBEN

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

9 FŐ

4 FŐ

1 FŐ

18 19 20 21 22 26 MEGOSZLÁS ÉLETKOR SZERINT (ÉLETÉV)

PÁLYAORIENTÁCIÓ | FELMÉRÉS

FELVÉTELI TÁRGYAK IRÁNTI ÉRDEKLŐDÉS (BIOLÓGIA, KÉMIA, FIZIKA)

4 FŐ 8 FŐ 20 FŐ 58 FŐ

138 FŐ

Nem meglepő, hogy milyen hangsúlyt kapott a már a gimnáziumi évek alatt is meglévő érdeklődés a felvételi tárgyak iránti, hiszen szerves részét, nélkülözhetetlen alapját képezik a tantervnek, mindhárom kar hallgatóit végigkísérik egészen a diplomaszerzésig. Emellett legtöbben saját döntésüknek érezték az orvosi, illetve gyógyszerészi hivatás megválasztását, de mindenképpen élvezték családjuk támogatását.

Egy hallgató szerint nagy differencia van a különböző szakmák között. Ki mennyit keres, mennyire stabil anyagilag. Az orvosoknál nem látom a feljebb meneteli rendszert, a béremelkedést, azt a fajta anyagi biztonságot. Úgy tapasztalom, hogy egy rezidens nem biztos, hogy teljes mértékű biztonságot tud nyújtani saját magának és a családjának.

JÓ FIZETÉSI KILÁTÁSOK

MŰHELY

20 FŐ 23 FŐ 60 FŐ 70 FŐ

55 FŐ

KÖNNYŰ ELHELYEZKEDÉS REMÉNYE

18 FŐ 24 FŐ 40 FŐ 79 FŐ

Az emberek elismeréssel tekintenek az orvosokra, Magyarország úgy érzem, a középmezőnyben áll ezen a téren. A gyógyszerészek valamivel rosszabb helyzetben vannak, hiszen az orvos közvetlenül emberek között mozog. A gyógyszerészé is ugyanolyan szintű szellemi munka, de talán nem ismerik annyira, hogy milyen követelmények elé állítják a hallgatókat, ha meg akar szerezni egy gyógyszerész diplomát.”

67 FŐ

KÜLFÖLDI MUNKA LEHETŐSÉGE

46 FŐ 29 FŐ 52 FŐ 48 FŐ

Néhány kérdésre, egészen egybehangzó volt a válaszadás, a hallgatók egy nemes, tiszteletreméltó, társadalom által elismert hivatásként tekintenek az általuk választott szakmára, melynek lényege és legfőbb értéke az embertársainkért végzett legmagasabb színvonalú szakmai tevékenység.

53 FŐ

NEMES HIVATÁS

7 FŐ 7 FŐ 20 FŐ 77 FŐ

A legtöbben viszont bizakodók a jövőbeli elhelyezkedésüket illetően, bár tudják, hogy az egyes szakterületek között jelentős eltérések vannak, a hiányszakmára jelentkezők esetleg könnyebben és gyorsabban tudnak majd a munkaerőpiacon elhelyezkedni. A gyógyszerészek pedig kifejezetten biztosnak érzik helyzetüket, szemben az orvos illetve fogorvostanhallgatókkal a gyógyszerészi bérezést is elfogadhatóbbnak tartják.

117 FŐ A MOTIVÁCIÓS FAKTOROKAT TEKINTVE A VÁLASZADÓKNAK EGY ÖTPONTÚ SKÁLÁN KELLETT MÉRLEGELNIÜK, HOGY AZ EGYES SZEMPONTOK MILYEN MÉRTÉKBEN BEFOLYÁSOLTÁK ŐKET A PÁLYAVÁLASZTÁSUK SORÁN: 1 – EGYÁLTALÁN NEM VOLT MÉRVADÓ 5 – NAGYON MEGHATÁROZÓ VOLT

A diákok látszólag már az Egyetem kezdetén világos képpel rendelkeznek az őket körülvevő valóságról. Nem mellesleg szóba került az orvosokat érintő stressz, az őket terhelő hatalmas felelősség, ami sok más szakterületen tapasztalható nyomással össze sem mérhető, hiszen Itt nincs hibalehetőség. Ha hibázunk, a beteg akár meg is halhat. Többen hallottak már az egyre gyakoribb orvosi burn out-ról, néhányan tapasztalták is környezetükben, csakúgy, mint a hálapénz vagy az orvoselvándorlás problémáját. Azonban mindezek dacára bátran vágnak neki az orvosképzésnek, hiszen embereken segíteni és gyógyítani egy gyönyörű foglalkozás.

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

KIZÁR NYOMTA OLVAS TARTA KOLESZTERIN VAKCINÁVAL

AZ ÉRELMESZESEDÉS FELSZÁMOLÁSÁÉRT

KÉSZÍTETTE: NAGY ETELE FOTÓ: E-REGENA.CZ

A modern orvostudomány rendkívül hatékonyan képes kezelni a korábban az emberiséget tizedelő akut kórokat, azonban gyakori kritikája, hogy a krónikus népbetegségeket csak tünetileg képes kezelni. Ez a kritika évtizedeken belül elveszhet a tudományos alapú orvoslást támadók érvgyűjteményeinek sötét bugyraiban, mert az oki megoldások már a küszöbön kopogtatnak. Az egyik ilyen oki megoldást a krónikus szívérrendszeri betegségek gyógyítására Dr. Horváth István immunológus, az MTA Biológia Tudomány Doktora és a New York-i Tudományos Akadémia tagja találta meg. Új, forradalmi jelentőségű elmélete szerint az érelmeszesedés valójában nem lerakódás a belső érfalon, hanem zsírdaganat az erek media rétegében (ez szövettanon is gyönyörűen látható), mely egy immunológiai reakció során jön létre, tehát az általa kifejlesztett immunológiai módszerrel nemcsak megelőzhető, hanem a kialakult atherosclerosis „vissza is fejleszthető”.

Év elején többször hallhattuk a médiában, hogy „a professzor sikertelenül próbálta engedélyeztetni találmányát”, ennek ellenére több száz szív-érrendszeri betegen segített, ezért a bíróság meghurcolta. Először is fontos tisztázni: a bulvárújságokban felröppent hír, miszerint „külföldre vitte csodaszérumát a professzor”, nem igaz. Ezt a tudós személyesen cáfolta a vele készített interjú alkalmával. Nem adta el, és nem is fogja kiadni senkinek készítménye előállításának titkát, külföldre sem vitte azt. Mielőtt belemennénk az új elmélet megismerésébe, tekintsük át az alapvető ismereteket a koleszterinről: nagyon fontos prekurzor, mert belőle szintetizálódnak a szteránvázas hormonok (nemi hormonok, glukokortikoidok, mineralokortikoidok), de

a receptorstabilizációban (szinapszisok az idegsejtek között) és a membrán folyadékkristályos állapotának fenntartásában is nélkülözhetetlen. Legnagyobb részét a szervezet állítja elő. Nincs koleszterint bontó enzimünk, tehát az elhalt sejtekből az újra felhasználásra kerül. Mivel lipidoldékony molekula, a víz alapú vérben szabadon soha, csak fehérjéhez kötődve, lipoproteinként nagy sűrűségű HDL (high density) és alacsony sűrűségű LDL (low density) formában van jelen. Ennek a 27 szénatomos, szteránvázas molekulának 512 féle térszerkezetű sztereoizomerje létezik, melyek orvosi szempontból nagyon fontosak, hisz mindegyik eltérő térszerkezet más hatást vált ki a szervezetben: van, amit antigénként ismer fel, más közömbös neki. Most pedig ismerkedjünk meg Dr. Horváth István elméletével:

ÁTTÖRÉS? | KOLESZTERIN

TUDOMÁNY

RÓLAG ATÁSBAN SHATÓ ALOM Ez egy új elmélet és egy új gyakorlat. Nézetünk szerint a szívérrendszeri betegségeket nem a jelenlegi, elfogadott elmélet szerinti hatások alakítják ki, így nem a mostanság alkalmazott gyakorlattal (koleszterincsökkentők) kell kezelni. Elméletem szerint a szív- és érrendszeri betegségeket a koleszterin anyagcsere-problémája okozza, nem pedig a magas koleszterinszint. Az elmélet nagyon fontos eleme az ACHA, vagyis az antikoleszterin antitest (angolul anticholesterol antibody - innen jön a rövidítés). A gyakorlatban pedig a koleszterin 512 sztérikus izomere közül az egyiket, mint antigént alkalmazzuk az ún. „J for H” (Jab for Health = szúrás az egészségért) nevű vakcina hatóanyagaként, ami az okot szünteti meg, szemben a tünetkezelő koleszterincsökkentőkkel.

A cardiovascularis betegségek fő okának – régebben – a táplálékkal bevitt koleszterint gondolták, ezért azt javasolták egészségügyi szakemberek, hogy ne együnk tojást vagy szalonnát, mert sok koleszterin van benne. Ma már tudjuk, hogy a koleszterin 90 %-át (vegetáriánusoknál 100 %-át) a szervezet maga állítja elő (többek között a máj segítségével), méghozzá egy olyan feedback-mechanizmus szabályozása által, hogy csak annyi termelődik, amennyit a sejtek kérnek. A probléma ott kezdődik, ha ezt a megtermelt koleszterint a sejtek valami miatt nem tudják felhasználni. Újabban, a 2000-es évek óta a magas koleszterinszintet okolják az érelmeszesedésért. Ezzel szemben én azt állítom, hogy ez csak egy következmény, a felborult koleszterin-anyagcsere következménye, hisz ha a sejtek a koleszterint kóros folyamatok miatt (amikor nincs elég ACHA) nem képesek felhasználni, egyre többet termeltetnek a májjal, persze hogy megemelkedik a koleszterinszint. De az is fontos megemlíteni, hogy a normál koleszterinszint érték egyénenként eltérő.

A koleszterinszint tehát lényegében normál eloszlást követ, mint például a testmagasság? Úgy, ahogy mondja, a populációban a fiziológiás érték hasonló a testmagassághoz. Így előfordulhat, hogy valakinek 4,2-es értékkel is kórosan magas a koleszterinszintje, míg másnak a 9-es érték teljesen normális. Erre a következő szemléletes példát szoktam hozni: a 150 cmes és a 210 cm-es ember magassága is normális, de ha az alacsonynak a fejére nő egy 10 cm-es daganat, amitől 160 cm-es lesz a magassága, nyilván neki a 160 cm már egy kóros magasság, míg a 210 centis személy továbbra is egészséges, nyugodtan játszhat a kosárpályán. Ha nem a koleszterinszintet, akkor mit kell mérni a kóros folyamatok diagnosztikájában? Az atherogén hányadost, vagyis az LDL/HDL arányt. Normál esetben az LDL szintje körülbelül duplája a HDL-nek. Kóros esetben az LDL jóval magasabb, akár 5-6 szorosa is lehet a HDL-nek.

Mi a baj a koleszterincsökkentőkkel? A koleszterincsökkentőnek csúfolt sztatinok nem közvetlenül a koleszterin mennyiségét csökkentik (mivel nincs olyan enzim, ami képes lenne azt lebontani), hanem az azt előállító enzimeket mérgezik meg. Emellett mérgezik a májsejteket, az izmokat (van, aki a szedése során alig bír járni) stb. Rengeteg káros mellékhatását ismeri a szakirodalom, de nem beszél arról, hogy a valódi okot nem szüntetik meg. A koleszterint a sejtek továbbra is igénylik, viszont nem képesek felhasználni azt. Ha nincs szaporodás a nemi hormonok hiánya miatt, nincs gondolkodás receptorstabilizáció lehetetlensége miatt, és nincs jól működő sejtmembrán, akkor nincs élet – tehát koleszterin nélkül nincs élet.

Mások is kutattak hasonlót? Hogy fogadták az Ön kutatási eredményeit? Amerikai kutatók is kísérleteztek már a koleszterin sztérikus izomereivel. Van olyan térszerkezetű is, ami anafilaxiás sokkot okoz. Ezzel a sztereoizomerrel kísérletezve patkányokon még sikeresen tesztelték a vakcinát, de az emberekhez felépítésben és működésben sokkal hasonlóbb sertésben a vakcina nem működött: a disznók folyamatosan elpusztultak. Az eredményt leközölték tudományos cikként azzal a megállapítással, hogy a kutatás emberen nem próbálható ki, a vakcina csak alacsonyabb rendű állatokban működik. Amikor az ACHA-t itthoni kutatómunkám során megtaláltam, az igazgató majdnem kirúgott. Azzal úsztam meg, hogy én akkor már a tudomány doktora voltam, ő pedig csak kandidátus, az asszisztenseimet viszont elszedte, mert szerinte „hülyeséget kutattam”. Közel 10 évvel az ACHA megtalálása után – egy hasonló kutatásokat végző amerikai tudós eredményeinek publikálását követően – mégis leközölhettem a felfedezést egy rövidke publikációban, az Orvosi Hetilapban. Egyik kutatási eredményünket nemzetközi szinten, angolul a Medical Science Monitorban publikáltuk.

Mik a plakkok az Ön elmélete szerint? Hogyan alakulnak ki? A plakkok valójában nem lerakódások, hanem atheromák (zsírdaganatok) az ér tunica media rétegében. Először is beszéljünk a jó és rossz koleszterinről. A HDL-t szokták „jónak”, az LDL-t „rossznak” nevezni, de valójában mindkét lipoproteinben ugyanaz a koleszterin van, ezért nincs „jó” vagy „rossz” koleszterin. Csak nézőpont kérdése például, hogy az Ön zsebében lévő százforintos jó vagy rossz pénz: számomra rossz, ugyanis én azon nem vehetek semmit, számomra csak az én zsebemben lévő a jó, mert azt tudom felhasználni, ha pedig kitesszük mindkét érmét az asztalra, mindkettő ugyanolyan pénzérme. Így van ez a koleszterinnel is: csak attól függ, hogy „jó” vagy „rossz”, hogy a szervezet fel tudja-e használni vagy sem. Egészséges szervezetben, amelyben megfelelő mennyiségű ACHA termelődik, az LDL is „jó”, csak akkor nem tudja felhasználni a szervezet, ha a koleszterin-anyagcsere felborul. Ennek oka a szerkezetükben keresendő: a HDL-ben a fehérjén belül, míg az LDL-ben a fehérje felszínén helyezkednek el a koleszterin molekulák. Ahhoz, hogy az LDL-t is felhasználhassa a szervezet, a felületét le kell fedni ACHA-val. Amikor nem termelődik elegendő ACHA, az LDL csak részlegesen van lefedve, kilátszik az antigén és az antitest is, az ilyen formációt pedig immunkomplexnek nevezzük. Az immunkomplexek tulajdonsága, hogy ingerlik a vér fagocitáit (falósejtjeit) a bekebelezésükre. A fagociták az LDL-nek a koleszterinen kívül minden részét megemésztik, de a koleszterin emészthetetlen, így felgyülemlik a fagocitákban. Amikor már túl sok felgyülemlett, a fagocita apoptotikus elhalása

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

elkezdődik, ezért kilép az érpályából, hogy azon kívül haljon el. A visszamaradó koleszterinből a környező sejtek létrehozzák a habos sejtréteget. Ha nem sikerül az érfalon áthatolni, a falósejt az érfal sejtjei között hal el, a belőle kikerülő koleszterint pedig az ér simaizomsejtjei kebelezik be. Így alakul ki az atheroma. Kutatásaim során érdekes megfigyelés volt, hogy egyesek cukorbetegségükből is meggyógyultak a kezelés hatására. Ennek oka, hogy gyakran az arteria pancreatica (hasnyálmirigy artériája) atheromája miatt nem kap elég vért a hasnyálmirigy, ezért az érzékeny béta-sejtek nem termelnek elég inzulint. Ha ezek a sejtek még élnek, a vérellátás helyreállását követően újra tökéletesen működnek.

beadta saját magának, már külföldön is. Nemrég Ázsiából is felkerestek kardiológusok, mert szív-érrendszeri betegségben meghalt 3 kardiológusuk, és kissé szégyellni való, hogy ők ezeket a betegségeket gyógyítják, mégis e kórok tizedelik őket. Eddig mintegy 20 000 ember kapta meg a készítményt és közel 40 országból érkeznek visszajelzések. Eddig még senki nem tapasztalt mellékhatást, negatív következményeket.

Mi okozza a koleszterin-anyagcsere felborulását? Kiváltója, hogy az ACHA nem termelődik megfelelő mennyiségben. A csökkent termelődés oka pedig elsősorban a stresszes életmód, a mozgásszegény életvitel, majd pedig az innen-onnan származó, például káros szenvedélyekkel, dohányzással, étellel-itallal bevitt mérgek és a baktérium endotoxinok. Az endotoxinok egyik forrása a szájflóra. Ha lenyeljük, az epesavak ezeket az endotoxinokat detoxikálják, a sebeken át (például ínygyulladás során) a keringésbe jutott endotoxinok viszont felszívódva gátolják az ACHA termelést. Ezért érdemes nagy hangsúlyt fektetni a szájhigiéniára.

Hogyan értékelték a találmányát? 2004-ben Budapesten, a Géniusz Európa Találmányi kiállításon aranyérmet kaptam, majd Újvidéken kaptam egy különdíjat. Amire pedig nagyon büszke vagyok, hogy a Genfi Találmányi Világkiállításon is aranyéremmel díjaztak. Ezzel talán csak az vetekszik, hogy a 20 000 ember, aki eddig beadta magának, nem számolt be mellékhatásokról.

KIZÁRÓLAG NYOMTATÁSBAN OLVASHATÓ TARTALOM Honnan indult ki a J for H készítmény emberi kipróbálása? Ezt az elméletet nem csak kísérleti állatokon, hanem már emberen is bizonyítottuk. 2004-ben magamat oltottam be, majd a Magyar Immunológiai Társaság kongresszusán tartottam róla előadást. A konferencián nyilvánosan nekem ugrottak, hogy engedély nélkül nem szabad emberen kísérletezni, de mivel magamat oltottam be, nem volt ebben semmi törvénytelen. Az előadás végén 10-15en odajöttek a társaságból, és kérdezgettek: „ez tényleg működött nálad? Akkor adjál nekem is”. Én adtam nekik, ők sikerrel kipróbálták, működött, így tovább adták barátoknak, rokonoknak, azok saját ismerőseiknek, így tovább. Azóta eltelt 12 esztendő és már ott tartunk, hogy több száz ember

Meg lehet venni a vakcinát? Úgy tudom, a vakcina 50 000 forintba kerül. Nem lehet megvenni, csak megrendelni. Ez az előállítás költsége, mert azt nem tudjuk átvállalni. Anyagi hasznunk nincs ebből, és nem is adjuk be senkinek a vakcinát.

Mi a jövő? Harcolunk érte és próbáljuk mind itthon, mind külföldön elismertetni e vakcina létjogosultságát. Egyébként annak idején ezt a vakcinát a házkutatás során begyűjtötték tőlem, és a hatóságok által felkért, hivatalos szakértőkkel megvizsgáltatták. Megállapították, hogy a készítményem emberre nem káros, csupán koleszterin (annak egy sztérikus izomere). A jövőben az embereket preventív módon immunizálni kellene, hogy ne is alakuljon ki náluk az atherosclerosis. A távlati cél, hogy az érelmeszesedést teljesen felszámoljuk.

Szinte mindig van, akinél nem hat egy adott gyógyszer. Van olyan, akire a J for H vakcina hatástalan vagy a módszer nem alkalmazható? Igen, vannak. Nem kezelhetők, akiknek az immunrendszere nem válaszol. Ilyenek az AIDS-esek (ez is immunhiányos betegség) vagy azok, akik immunszuppresszív kezelés alatt állnak, például a szervtranszplantáltak és az autoimmun betegségben szenvedők.

A vakcina létjogosultságát eddig nem sikerült elismertetni annak ellenére, hogy öt, egymástól független intézetben reprodukálták a készítményt. A professzor úr arra kért, hogy a jogi dolgokba ne menjünk bele, főleg mivel október végén folytatódik fellebbezés okán a bírósági tárgyalás. Csupán a tájékoztatás érdekében közöljük, hogy a bíróság februárban első fokon felfüggesztett börtönt szabott ki Horváth professzorra tiltott emberkísérletek vádjával, annak ellenére, hogy a kutató - önmaga kivételével - senkinek nem adta be az injekciót, és a szakértők azt is kimondták, a J for H oltóanyag az ember egészségére nem ártalmas.

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

PORTRÉ GYÓGYSZERTÁR | GYAKORLAT

Tárán innen, tárán túl - avagy a záróvizsga-gyakorlat pillanatképei

Egy dolgot bizton állíthatok: mindenki járt már patikában. A nagymama gyógyszereit váltotta ki, esetleg egy hideg őszi napon hirtelen fejét felütő náthára keresett gyógyírt, a vizsgaidőszak kellős közepén fogyott ki a koffeintablettából vagy éppen csak citromsavra volt szüksége befőzéshez. Így vagy úgy, de mindannyian megfordultunk már gyógyszertárban. Pontosabban a tára ezen felén. A másik oldal innen a kimért, fehér köpenyes hölgyek birodalmának tűnik, akikre szúrós szemmel nézünk, ha kenőcsünket csak másnapra tudják elkészíteni, vagy a recepten szereplő kimondhatatlan nevű gyógyszert csak délutánra tudják megrendelni. Ez az a hely, ahonnan szinte gépies futószalagon érkeznek a színes dobozok, üvegek, tégelyek, mi pedig ha egyáltalán belegondolunk - nem értjük; pedig annyira nem elrugaszkodott a Világ a tárán túl sem. Egyszerre meglepő és magától értetődő a kijelentés, miszerint gyógyszerésznek és gyógyszerészhallgatónak lenni két teljesen külön dolog. Nyilván az, mondhatnánk, az egyiknek van diplomája, a másiknak nincsen. De itt én nem erre gondolok. Gyógyszerésznek tanulni és patikában gyógyszerészként dolgozni egész más. Míg itt, az egyetemen, kémcsövekben bizarr színű csapadékokat választunk le, lombikok gondosan összeállított tartalmát forraljuk, majd hűtjük, kiralitásról meg metabolizmusról olvasunk és a szívfrekvencia szabályozásáról, addig egy patikában kémcső csak kéthetente egyszer akad a kezünkbe, a sztereoizoméria szinte sosem kerül szóba, a metabolizmus is csak akkor, amikor közeleg az ebédidő, és megtelik az étkező. Annál többször jön azonban szembe számla, pecsét, vonalkódolvasó, patikaprogram, adminisztráció és a dokumentáció létező összes formája. Talán túlzó és elhamarkodott kijelentés, de ha meg kellene tippelni, mi az a tárgy, ami a patikai gyógyszerészek kezében munkájuk során a legtöbb időt tölti, némi gondolkodás után magabiztosan vágnám rá, hogy a toll az, és ha van hely, ahol az ember végtelen gyakorlással tökéletesítheti aláírását, a patika az. Szinte magától értetődő hasonlóság viszont az, hogy a fenti tevékenységek elvégzéséhez az itt dolgozók is másokhoz egészen hasonlóan, sokszínűen és nagy hatásfokkal igyekeznek éberségüket fenntartani. Itt is akad, aki zöld teát kortyolgat naphosszat, akinek keze ügyében mindig van egy energiaitalos doboz, aki körül mindig találunk egy aluljárós kávét, amit munkába menet vett és mindig van valaki, aki az otthonról hozott tejeskávéra esküszik. A koffeinfogyasztók társadalmának minden csoportja képviselteti magát. Igen furcsa, hogy koffeintablettát senkinél nem láttam - pedig bizonyos logika szerint kézenfekvő lenne. És ébernek bizony ébernek kell ám lenni. Hiszen akár évekkel a hátunk mögött és megannyi kommunikációs praktikával a zsebünkben is egészen zavarbaejtő tud lenni, amikor a tárához lépő férfi a ‘Mit adhatok?’ kérdésre megkérdőjelezhetetlen magabiztosságal az válaszolja: ‘Bármit, csak akciós legyen.’ A lehetőségek tárháza ilyenkor hatalmas. Túl nagy. A tára mögött állva mutogatási készségeink is fejlődnek. Például amikor külföldi turisták térnek be, és bonyolult kézmozdulatokkal probálkoznak

SZÖVEG: ENGLER NÓRA FOTÓ: ARANY SAS PATIKAMÚZEUM elmutogatni: kötőhártyagyulladás, allergia, álmatlanság és fásli. De ugyanolyan zavarbaejtő érzés ott állni egy látszólag vidám fiatalasszonnyal szemben, és pontról pontra elmagyarázni neki, hogyan alkalmazza a fájdalomcsillapító tapaszt rákos férje karján, miközben próbálod viszonozni őszinte reményt sugárzó tekintetében a mosolyt. Aztán az embert a tára mögött akaratlanul is vidámsággal tölti el, amikor az egyre kerekedő pocakú kismama hétről hétre megfordul a patikában, újabb és újabb magzatvédő vitaminokat vásárol, majd egyszer babakocsit tolva jelenik meg az ajtóban, és immáron tápszeres receptet nyújt át. Egészen megható percek azok is, amikor katonasapkás bácsi lép oda hozzánk unokája kezét fogva és miközben receptjeit írja alá, elmesél egy egészen rövid, de tanulságos történetet fiatalságának idejéből. A patika belső kis világa sokkal több ízben hasonlít bármely más közösség belső kis világához, mint amennyiben különbözik tőlük. Álljon az ember egy házibuliban a mosogatónak támaszkodva vagy főzzön kávét egy irodaház folyosóvégi kis teakonyhájában, abban biztos lehet, hogy ha így tesz, ő lesz a leginformáltabb, ő fogja a legrövidebb úton megtudni az aktuális pletykákat. Be kell ismerni, a patikára is igaz a kijelentés, miszerint a konyha a mindenség közepe, a társasági élet központja, ahol a hús mellé frissen tálalva előkerülnek a legszaftosabb sztorik is. Azok pedig, mint tudjuk, mindenhol vannak. Az ott dolgozók valamiféle sorsközösséget vállalnak azzal, hogy napjuk legnagyobb részét egymással és a betegekkel töltik. Szülinapkor közös sütizés, kisbaba születésénél kollektív izgalom, ruhaválasztás az esti randira a labor sarkában kúpcsomagolás közben, spontán gyorséttermi lakoma ebédkor és jóízű beszélgetések a gyógyszeres dobozok felett áruátvételkor. A mindennapok a patikában inkább hasonlíthatók hullámvasúthoz, mint monoton tevékenységhez. Ha egy hasonlattal kellene megmutatnom, milyen is gyakornokként egy patikában, azt mondanám, kicsit olyan, mint megkóstolni valamit, ami még fő. Már benne van a zöldség, a hús és a fűszer, valahol benne vagyok már én is, de igazán a része csak akkor leszek, amikor kis idő elteltével minden összeáll - mondjuk, mint egy jó kenőcs.

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

Egy kendos á magyar lány Az egyetemen találkozunk Fatimahval egy hűvös őszi délutánon. Világosbarna kendőt és szolid sminket visel, és mint mindig, most is nagyon elegáns. Egy betűbe jártunk, és kezdettől fogva nagyon közvetlennek ismertem meg, sok barátja van az egyetemen. Sokszor kérdeztem őt a vallásáról és arról, hogyan él muszlim nőként Magyarországon. SZÖVEG: SZABÓ DIÁNA LILI

Mesélnél pár szót magadról? Magyarországon születtem, a szüleim itt ismerkedtek meg, anyukám magyar, apukám pedig nigériai származású. Apukám egy ösztöndíjprogrammal jött Magyarországra a rendszerváltás után, és Debrecenben az orvosi egyetemen tanult. Néhány évvel később, a diplomaosztó után apukám vidéken kapott munkát, Kisvárdán. Ott nőttem fel, és éltem egészen a gimnázium végéig, az az én közegem. Mondhatom, hogy egy nagyon szerető közösségben nőttem fel, ahol a többiek mindig nagyon nyitottak és elfogadóak voltak, így utólag visszagondolva is. Anyukám, mielőtt férjhez ment, meggyőződésből felvette az iszlám vallást, és engem már muszlimként neveltek a szüleim. Milyen volt egy magyar közegben muszlimként felnőni? Vidéken újdonság és ismeretlen volt az emberek számára ez az egész vallási különbözőség, és úgy érzem, sokkal inkább nyitottak voltak, mint támadóak vagy előítéletesek. Érdeklődtek, és ha valamit meg kellett oldani, mindenki készséges volt, nem tapasztaltam súrlódást. Ez a 9/11-es események után változott. (A new yorki terrortámadás 2001. szeptember 11-én, a szerk.) Ezután még inkább érezni lehetett a vidék és Budapest közötti különbséget, mert ritkán ugyan, de jártunk ottani közösségekbe is. Érettségi végéig tehát olyan közösségben voltam, ahol odafigyeltek az igényeimre, azokat közös gondolkodással megoldottuk (például az iskolai étkezés), nem éreztem semmiféle megkülönböztetést. Sokszor jut ez eszembe, főleg mostanában, hogy sokan megkérdőjelezik a magyarságomat. Valóban nigériai az apukám, de nem éltem kint, nem érzem azt a kultúrát magaménak. Ott nem érzem otthon magam, azon kívül, hogy ott él a családom, és őket nagyon szeretem. Nigériában úgy éreztem magam, mint egy turista. Anyukám magyar ételeket főz, magyar az anyanyelvem, ezt tanultam, ezt szeretem, ilyen meséket néztem, minden ideköt. A vallásom mindössze annyiben nyilvánul meg egy külső szemlélő számára, hogy nem eszek sertéshúst, nem fogyasztok alkoholt meg nem dohányzom, hordom a kendőt és tartom a napi öt imát. Olyan nagy különbséget nem érzek. Mi változott miután Budapestre költöztél? Amikor elkezdtem az orvosira járni, nem volt időm ezzel foglalkozni. De az például furcsa, hogy a metrón tetőtől talpig végignéznek idősek, fiatalok, vagy akiknek éppen nem tetszik. Próbálom nem észrevenni, csak tudod, amikor nem tudsz úgy felnézni, hogy nem néznek rád, az kicsit kellemetlen érzés. Van, akinek ez nem szimpatikus, és akkor ezt hangosabban kijelenti, hogy mindenképpen meghalljam, de tudom, hogy ez nem nekem szól, mert ha hozzám mernének szólni, akkor változna a véleményük. De például a húgom sokkal rosszabbul viseli ezt. Érzi, hogy nem tett semmit az emberek ellen, ők mégis megbélyegzik, anélkül, hogy tudnának bármit róla. A 9/11 körüli időszak óta érzek nagyobb változást, mert azóta a húgom vidéken is sokkal több beszólást kapott, mint én. Aztán ha Budapesten valaki nem engedi el a negatív megjegyzéseit, akkor megesik, hogy külföldinek tettetem magam. Budapesten régóta érzem a feszültséget, és azokban akik így viselkednek, már régebben kialakult ez az ellenszenv. Vidéken, ahol a családunk élt, oda költözött még két másik muszlim család is. Tehát volt három család, mindenki orvos, éltük az életünket békességben, nem volt ebből akkora probléma, mint most. Változott mostanában az emberek hozzáállása? Számomra nagyon furcsa, hogy van, aki fél tőlem, ezt mostanában tapasztaltam. Főleg az idősebbeknél látom, ha valakire odanézek, hogy elkapja a fejét vagy

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

fintorog. Volt olyan, hogy valaki leszállt a metróról, mert felszálltam. Sokat elmondanak ezek, és én még csak nem is figyelem ezt. Egy barátnőmmel történt, aki Budapesten él, hogy március 15-én kitette a kokárdát a nemzeti ünnep alkalmából, és egy idős hölgy odament hozzá ,és kiabált vele, hogy mit képzel magáról, vagy a kendőt vagy a kokárdát vegye le, mert a kettőt nem lehet együtt viselni. Erre mit lehet reagálni? Azokban az emberekben, akik megszólítanak sokszor nincsenek gátak a beszólásokat illetően. De pozitív példa is van, pont most, amikor jöttem ide egy hölgy megszólított a villamoson, hogy nem érti ezt a gyűlölködést. Sokszor úgy érzem, ha nem lenne rajtam kendő, akkor nem így viselkednének velem. Miért fontos, hogy megőrizd a nyitottságodat és a pozitív hozzáállásodat? Elsősorban azért, mert tudom, hogy miért hordom a kendőt, mit akarok ezzel kifejezni, és tudom hogy az, ami engem ér ezért, csak egy félreértés és előítélet, ami nem nekem szól. Egyéni szinten igyekszem ezen változtatni, és megmutatni az embereknek, hogy mi az, amiben hiszek, és miről szól a vallásom. Úgy érzem, meg tudom szólítani a nyitott embereket, még akkor is, ha negatív a véleményük. Sokak számára furcsa, és érthetetlen, hogyan lehetek nem magyarnak kinéző, de magyarul beszélő és értő magyar ember. Lehet, hogy ennek történelmi háttere is van, mert a rendszerváltás előtt még nem volt ilyen mértékű népvándorlás. Úgy tudom, hogy a szüleim korosztálya az első, akik nagyobb számban érkeztek Magyarországra tanulni, és akik aztán itt telepedtek le és alapítottak családot. Lehet ez is az oka, és 10-20 év múlva már nem lesz ez a dolog annyira érdekes. Mit tehetnek azok, akik hasonló helyzetbe kerülnek? Egy kedves gesztus vagy szó sok negatív hozzáálláson tud változtatni. Küzdünk a média által generált előítéletek ellen, mert a terrorizmus és a muszlimok összekapcsolásával nagyon megbélyegeznek bennünket, olyannyira, hogy mínusz kettőről indítunk minden kommunikációt és ismerkedést. Sokszor azt gondolják, hogy valószínűleg rossz ember vagyok, aki valamit tenni fog, aki radikális, itt van Európában, mégis hordja a kendőt. Azt hiszik, hogy biztosan el vagyok nyomva, nem tanulhatok, nem vezethetek, nem csinálhatok semmit. Ezután kell elmondanom, hogy egyetemre járok, orvos leszek, embereken szeretnék segíteni, én is vezetek, csinálom a dolgom, próbálok rendes lenni másokkal, jó életet élni. Úgy gondolom, hogy nem vagyok egy értéktelen, rossz ember. Az a bántó, hogy nem csak nem

ISZLÁM | EREDET

KORTÁRSASÁG

Sajnos az nem hír, hogy valaki harmonikus kapcsolatban él a környezetével, akár muszlim, akár más vallású. Mit mondasz azoknak, akik megkérdezik tőled, hogy miről szól a vallásod? Engem muszlimként neveltek a szüleim, de volt egy olyan időszak az életemben, amikor kérdések merültek fel bennem. Egy keresztény osztálytársammal sétáltam haza, és szóba került a vallás. Azt kérdezte tőlem, hogy én honnan tudom biztosan, hogy az az igaz, amit én gondolok, és hogy az én vallásgyakorlásommal eljutok a mennyországba, amikor ő is ugyanúgy hisz abban, hogy amit ő csinál, az fogja őt elvezetni a mennyországba. Én honnan tudom, hogy nem az ő elvei igazak, és nem kell megtérnem, mondjuk az ő vallására? Emlékszem, hogy ez a kérdés nagyon elgondolkodtatott, ez nagy mérföldkő volt, és azóta is keresem az ilyen jellegű kérdésekre a választ, és megtalálom a vallásomban. Látom azt az egy igazságot, amit én keresek. Úgy gondolom, hogy a vallásom olyan választ ad a kérdésekre, ami miatt nem tudom azt mondani, hogy nem ez az egy igaz vallás.

ismernek engem, hanem már rosszul ismernek az első pillanattól fogva. Érzem a nyitottság hiányát, hogy nem akarnak megismerni engem. Aki viszont megismer, azzal általában sikerül jó kapcsolatot kialakítanom. Voltak hasonló élményeid az egyetemen, akár pozitív vagy negatív? Azon kívül, hogy néha a gyakorlatvezetőim nem értették, hogy miért vagyok magyar csoportban, és gyakran előkerül az első gyakorlatokon, hogy értek-e magyarul, mással nem találkoztam. Mivel rengeteg a külföldi hallgató, ez a közeg sokkal jobban hozzá van szokva ahhoz, hogy vannak körülötte más nemzetiségűek, akik más szokásokat tartanak. Mindenki teszi a dolgát, mindenki tanul. Nem érzek kirekesztettséget vagy megbélyegzést. Ez a korosztály nyitottabban gondolkodik, felvilágosultabb, utazik. Van egy kevésbé jó vizsgaélményem a kendő miatt, meg ezek az első gyakorlatok, de ennyire korlátozódnak a negatív tapasztalataim. De miért ne lehetne így? Miért ne lehetnének nyitottabbak az emberek? Nem bántok senkit, és nem sértek meg senkit azzal, hogy a vallásomat gyakorlom. Inkább ha az utcára kimegyek, akkor vagyok kitéve ezeknek a negatív hatásoknak. A muszlimok is nagyon változatosak. Nem értem, miért nincs meg az emberek fejében az a koncepció, hogy a muszlimok sem egyformán gyakorolják a vallásukat. Nemrég volt egy beszélgetésem két fiúval, akiknek az volt a vitapontjuk, hogyha muszlim vagy, akkor hithűnek kell lenned, és ha valaki tartja a vallást, a Korán szerint él, akkor miért történhetnek ilyen szörnyűségek, mint amik most vannak a világban. Nagyon nehéz volt nekik elmagyaráznom, hogy vannak köztünk is olyanok, akik nem értik, hogy miről szól a vallás, félreértik, rosszul csinálják, vagy nem csinálják. Alapvetően az iszlám vallás nem ütközik gyökereiben az európai gondolkodással vagy értékrenddel. Sőt, azt tudom mondani, hogy vannak olyan értékek az iszlámban, ami Európában jobban megvalósul, mint egy arab vagy egy muszlim többségű országban. Annak a körülbelül 2.5 milliárd muszlimnak a nevében beszélek, akik békességben élnek nem muszlimokkal, a vallásunk is ezt támogatja. Ez csak egy nagyon negatív és rosszindulatú propaganda, és a médiának mindig nagyobb lesz a hangja, mint annak a 20-30 ezer muszlimnak, aki most Magyarországon él.

Mint egyetemista és majdani értelmiségi, ha kérdéseket kapok, érdekel, hogy mi a válasz rájuk. Beszélgettem már keresztényekkel a Bibliáról és más vallásokról is, ha van lehetőségem, nem zárkózom el. Én is az igazságot keresem, és én megtaláltam a vallásomban. Ha feljön valami új, szeretek utánanézni, tanulni róla, szeretem tudni a miérteket. Úgy érzem, hogy nem vagyok egy vakon követő ember, aki csak csinálja a szülei miatt, a közössége miatt vagy azért, mert így nevelték. Nem ezért csinálom. Ha találnék igazságot máshol, akkor magamnak hazudnék, ha nem hagynám ezt el. Magamat csapnám be, ha ragaszkodnék a nem-igazsághoz. Nyitott vagyok, bárkivel szívesen beszélgetek, és ha valamire nem tudom a választ, utánanézek. Igyekszem a vallásomat követni, nem pedig a szokásokat. Fontos, hogy tudjam, mi az, amit a vallás előír és mi az, amit nem, mert ha a szokásokra hagyatkozunk, akkor borzasztó dolgok történhetnek a világon. Akár csak ha a terrortámadásokat vesszük. Pedig a vallás azt mondja, a Korán második szúrájában van leírva, (nem szó szerint idézve) hogy aki megöl egy ártatlan embert, az olyan, mintha az összes embert megölte volna. Ha valaki megment egy embert, olyan mintha az egész emberiséget mentette volna meg. Ezért is van például, hogy az öngyilkosság nálunk is bűn, nem ölheted meg magad, mert nincs hozzá jogod. Nem veheted el sem a saját, sem a másik ember életét. Ez lenne a gerince az egésznek, de az emberek szinte csak negatív impulzusokat kapnak. Pedig a muszlimok többsége nem így gondolkodik. Sajnos az nem hír, hogy valaki harmonikus kapcsolatban él a környezetével, akár muszlim, akár más vallású. Mindenki más elszenvedi ezeknek az embereknek a félreértését, meg azokét, akik ezt még inkább felnagyítják és promotálják. Remélem, nem lehetetlenítik majd azt el, hogy itt tanuljak és éljek. Nekem fontos Magyarország, magyarnak érzem magam, ez az otthonom. Akármennyire is vannak viszontagságaim én szeretek magyar lenni, csak ezt nem olyan egyszerű kivitelezni.

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

phy los o phy Semmi sem válaszokkal kezdődik SZÖVEG: SIPOS BOLDIZSÁR

Miért kerülünk nehéz helyzetbe, ha a filozófiát a 21. században próbáljuk elhelyezni? A modern kor gyermeke ugyan még találkozik ezzel a témával, de nem mint tudománnyal, hanem mint felesleges hóborttal, amit csak katedrákon lehet hallgatni. Pedig a filozófia is tudományként kezdte pályafutását.

A filozófia eredete évezredekkel ezelőttre datálódik, nagyjából annál is korábbra, amit bizonyossággal ismerhetünk. Az eredetét tehát nem, csupán a kezdetét ismerjük igazán. Maga a fogalom a bölcsesség szeretetét jelenti, vagyis hétköznapi, nem pedig tudományos megjelölést kap. A tudományértő ember legnagyobb gondja a filozófiával, hogy az képtelen kézzelfogható eredményt felmutatni. A tárgyak sosem közvetlenül a gondolatokból születnek, hanem már magából a cselekvésből, amit a gondolat szül. A mondat, hogy „tessék, megalkottam; itt van“ sohasem hagyja el egy filozófus száját. Egy gondolat csupán egy kezdőpont. Maga a gondolkodás (ahogy a karteziánus eszme mondja) fényt visz a sötétségbe. Mi pedig félünk a sötétben, de nem a sötéttől félünk, hanem attól, hogy abban netán olyasmire bukkanunk, amire nem szeretnénk. Különbség van a félelem tárgya és körülménye között. Mi tagadás, a filozófia valóban nem bír olyan attribútumokkal, amelyek a véges dolgok alkotását hivatottak segíteni. A filozófiában soha semmi nem lesz bizonyos. Ami mégis bizonyosságot nyer, az abban a pillanatban megszűnik filozófiának lenni. Ahogyan a fizika is mindaddig elméletekkel dolgozik, amíg nem képes egy olyan modellt létrehozni, mely már reprezentálja az elméletet.

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

FILOZÓFIA | EREDET

Egy másik, különösen filozofikus érték az egyetértéstelenség: mindenkinek magának kell megalkotnia saját filozófiáját, ami nem kis szellemi munkát igényel. A környezet befolyásolja az embert, hatással van ránk, ezért sokszor már nehéz saját, önálló filozófiát létrehoznunk. Mindez nehéz és fáradtságos munka, de a szellem számára rendkívül gyümölcsöző, ugyanis a filozófia mindent áthat, mégha azt a hétköznapokban nem is vesszük észre. Az ember csak rohan, és szinte feloldódik a környezetében, legyen az munka, tanulás, vizsga, főzés, családfenntartás vagy gyereknevelés. Azonban e foglalatosságokon túl is van egy külön emberi képesség, ami megkülönböztet minket az állatoktól: a jelenvalón túli tervezés képessége; ez tesz minket emberré, hogy ösztöneink és gondolkodásunk nemcsak az „itt és mostban“ teljesedik ki. Így az ember-lét elválaszthatatlan társa a gondolkodás. Ahogy gyerekkorunkban rácsodálkozunk mindenre, úgy a filozofikus énünk szintén rácsodálkozik mindenre. Kezdetben mind hatalmas filozófusok voltunk. Gyermeki örömmel hajkurásztunk egy tényt, egy feltevést, melyről bizonyosan tudtuk, hogy van, csak azt nem, hogy mi az. Ahogy növünk ez szép lassan eltűnik belőlünk, mindent hétköznapi jelenségként kezdünk felfogni. A szellemi lustaság határtalan volta miatt a tények utáni hajsza sokszor elpazarolt sansz marad. És ezzel az ember kivonja magát a dinamikus, fejlődő létezésből. A filozófia testvértudománya az orvoslásnak is (és itt most a koherens medicinára gondolok). Mindkét tudomány központjában az ember áll, s azok az ember nélkül létképtelenek volnának. A nyugati orvoslás, pont mint a filozófia, Görögországban kezdte érdemi fejlődését. Az emberközpontú gondolkodás a filozófiában ugyan később jelent meg, mint az orvostudományban (mondhatjuk, hogy Kierkegaardnál, a „dán Szókratésznál“). A medicina pedig, mint jó kistestvér, a filozófia mellett érett, komoly tudománnyá fejlődött, aki ugyan kedvenc játékszerét, az embert egész élete során megtartotta, azonban mára bölcsebben tárja fel azt. Ezzel szemben a filozófiától, úgy tűnik, elvették a játékát, stagnál. A hippokratészi orvoslásnál ma már nyilvánvalóan többet tudunk, azonban Arisztotelész, Platón vagy éppen Szókratész szintjére a mai napig komoly küzdelmek árán lehet csak eljutni. Ez az a lényeges különbség, ami igazán összeköti a két tudományágat. Tévedés volna azt hinni, hogy egymás babérjaira törnének. Ugyanis az orvostudomány esszenciája éppen abban rejlik, amit a filozófia elhanyagol (és vice versa). A medikus az erdetet keresi, hogy gyógyírt találjon a bajra, míg a filozófus az okot, de nem egy cél végett, csupán a tudás megszerzése érdekében. Ezért is becsülendő a bölcsesség szeretőjének munkája. Az orvos magát a választ keresi, mivel egy kérdéssel képtelen gyógyítani. A filozófus a szellemi éhségét kérdésekkel csillapítja, melyek a felismerés által teszik a körülötte lévő dolgokat érthetővé, a felismeréssel, hogy nincs egyértelmű válasz. Míg a medikus nem a tudást hajkurássza egész életén át - mivel teljes tudást képtelenség felhalmozni - hanem az igazságot; addig a filozófus képtelen elérni az igazság nyugvópontjára, habár ugyanazt az utat járja be, számára a válaszok helyett fontosabbak az újabb kérdések, melyek révén bármiféle tudásnak a birtokába kerülhet. Semmi sem válaszokkal keződik. Minden kérdésekből indul, s ez maga a filozófia. Aki mer kérdezni, az máris megtett egy lépést a tudás

SZUBJEKTÍV

megszerzése felé. Saját szellemét gyarapítja ezzel, mely által önmaga is több lehet. Filozófiához fordulni bármikor és bárkinek joga és lehetősége van; abban nem kell rigid szabványrendszerekhez igazodni. A filozófia a szabadság kifejeződésének egy formája. A hétköznapi urbanizáció elnyomó sűrűjében; a metrók- és buszkésedelmek okozta szitokszavak közti levegővételben; az életcéljaink véghezvitelének fáradhatatlan munkálkodásai közepette is meg tud jelenni, s meg is jelenik a filozófia. Sokan azonban intuitíve teljes radikalizmust fogalmaznak meg ellene. Az egyik véglet a túlzott naivitást és egyszerűséget hánytorgatja fel, a másik éppen a feloldhatatlan nehézségeket sérelmezi. Az igazság, ha van egyáltalán, valahol a két pont között fekszik. Sokszor hangzatos érvek fogalmazódnak meg, hogy a filozófia feleslegességét bizonygassák Tény, hogy ez a tudomány versenyezhet a rendszerszerető tudományokkal. A filozófia nem éppen egy materialista tárgy. A tudományhívő gondolkodónak elsősorban a bizonytalanság és a kétségbevonhatatlan kijelentések hiánya okozza a bosszúságot. Egy orvos tudja, mi egy bizonyos betegség szimptómája, s mi rá a megfelelő kúra. Ez egy ok-okozati viszony logikus leképzése. A filozófia ilyen kijelentésekkel, ehhez hasonló képekkel képtelen operálni, noha a logika tőle származik. Ezzel a logikával azonban el is jutottunk egy kritikus pontra: amint a filozófiában megjelenik egy biztos kijelentés, rögtön megszűnik elméleti tárgy lenni, s nyomban átalakul külön tudománnyá. A filozófia ennél fogva minden tudomány alapjai és sine qua non-ja. Még a teljesen fizikai tudományok is elméleti síkon indultak. A filozófia és a medicina nem is különbözik olyan nagy mértékben: mindkettő az emberrel foglalkozik; a különbség pedig meghasonuló: az egyik az embert mint szellemi lényt kezeli, lelki bajait (ebből lesz később a pszichológia; tessék, egy új tudomány), szellemi korlátait, eredetének gondjait próbálja orvosolni; a másik pedig az embert mint fizikai lényt kezeli, annak különböző kórjait, elváltozásait. A filozófia igazából képalkotással foglalkozik. Képeket alkot a világról. Elképzeléseket. Ezeket a képeket azonban mindenkinek magának kell leképeznie. Ez a végső csoda a filozófiában: a szubjektum. Bármikor és bárkinek joga és lehetősége van ahhoz, hogy filozofálásba kezdjen. Azonban mindenki csak magának tudja felépíteni ezt a világot.

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

REJTETT KURRIKULUM SZÖVEG: SZABÓ DIÁNA LILI FOTÓ: JONATHAN DUCRUIX, METAMORPHOSIS

Többször feltettem már magamnak a kérdést, és feltették már mások is: Miért járunk hat évig az orvosira? Nyilván sok hasznos és egyéb dolgot tanulunk, hatalmas könyveket kell megenni vizsgaidőszakban reggelire, ebédre és vacsorára, de azért érezhetjük, hogy nem csak ezért kell bejárnunk, valamiért nem lehet levelezőn végezni az orvosit.

Mibolíí lesz a cserebogár? Emlékszem még első évben egy nagyon aktív és tömör néhány órában, amikor a szociológiavizsgára készültem, elgondolkodtató mondatokat olvastam az indirekt szakmai szocializációról, rejtett tantervről és az orvostársadalomba való beilleszkedésről. Az akkor olvasott mondatok azóta is sokszor eszembe jutnak, és az egyetemen töltött évek alatt értelmet nyernek. Csak az első két évet kell túlélni, utána minden könnyebb lesz hallottam sok felsőbb évestől vagy már végzett orvostól. Azért én hozzátenném, nagybetűkkel írva: A TÖBBIT IS! Attól még, hogy megszokjuk két év alatt, hogy mekkora mennyiségeket kell megtanulni és elfogadjuk, hogy egyszerűen nem lehet minden vizsgára tisztességesen felkészülve odamenni, fel kell dolgoznunk, hogy nem tudunk mindent, és bármikor visszavágó lehet egy vizsga vége. Még akkor is, ha úgy érezzük, minden tételt tudunk… Ez azért - valljuk be - lelkileg megterhelő. Nem csak a lányoknak, hanem a fiúknak is, legalább a májuknak az (lehet fordítva is igaz). Ezt viszont nem lehet leírni egy felvételi tájékoztatóba. Azt igen, hogy anatból 3000 oldalt kell megtanulni, vagy hogy biokémiából az évfolyam X százaléka évet fog ismételni. De ez még nem mond sokat, mert mindenki másképpen éli meg ezeket az éveket. Van olyan is, akinek felüdülés a gimnázium után, hogy az egyetemen már nincs rendszeres számonkérés, hogy magadnak és a jövődért tanulsz, nem pedig az ötös dolgozatokért. Aki viszont az utóbbit választja, az Becker vizsgálatai szerint sikeresebben veszi az akadályokat, mint a maguknak és a jövőért tanulók ábrándozói. Hasznos lenne a tankönyv első fejezetében feltüntetni ennek a kutatásnak az eredményeit: ha azt tanulod, amit a tanárok elvárnak tőled, akkor nagyobb valószínűséggel veszed törés nélkül az akadályokat. (szeretettel a szerk.) A nehézségek ellenére változunk, fejlődünk, egyre többet tudunk tanulni, egyre jobban viseljük a kudarcokat vagy éppen a kettesért vívott harcokat. A kitűnők is nagy sóhajjal legyintenek a négyesre, mert mégis csak nehezebb kikopogtatni a tüdőgyulladást, mint a tankönyvből felmondani a leckét. De van egy csomó pozitív tapasztalatunk is, mert milyen menő már, amikor a szomszéd néni átjön és megkérdezi, hogy lóbalzsamot kenjen-e a lumbágójára vagy körömvirág kenőcsöt? Vagy amikor a haverok megkérdezik, hogy te tényleg voltál-e boncoláson?

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

Az orvossá válás rögös útja… A materiális, kézzel fogható, súlyos tananyagokon kívül még egy csomó olyan dolog ragad ránk az egyetemen, amit észre sem veszünk. Ezek is az orvossá váláshoz tartoznak, csak sokkal kevésbé tudatosítjuk őket. Ilyen például a latin nyelv használata, vagy hogy sokszor nehezünkre esik magyarul megszólalni, mert - különösen egy sikeres anatómia vizsga után - csak latin kifejezések hagyják el a szánkat. Vagy ha sok új élmény ér a nyári gyakorlaton, sokkal szívesebben találkozol egy orvosis haveroddal, akinek elmesélheted, hogy milyen ritka ritmuszavara volt a néninek, vagy hogy milyen műtéteket láttál, nem úgy, mint egy laikussal, aki azt sem érti, miről beszélsz. Nehéz elfogadni, hogy nem tudunk minden problémát megoldani, és ahogy egyre több beteggel találkoznunk, előkerülnek olyan helyzetek is, melyeket nem tudunk feldolgozni. Például, amikor először látsz valakit meghalni, akivel előtte beszélgettél. Vagy több olyan beteg hal meg a nyári gyakorlatodon, akiknek minden reggel te mérted a vérnyomását. Pedig akkor még nem is a mi betegünkről van szó. A szociológia könyv szerint meg kell tanulnunk kezelni a gyógyítással együtt járó bizonytalanságot és stresszt. Ezt a legtöbben már az első hónapoktól fogva a saját bőrükön tapasztalják. Talán ez az egyetlen, ami az egyetem végéig és jó néhány ezer oldallal a hátunk mögött sem változik. Egyszerűen hiába tanulunk meg mindent, és olvassuk el a legújabb kutatásokat, még a XXI. század orvostudományában is előfordulnak olyan esetek, amire még a legnagyobb professzorok is széttárják a karjukat, a rezidensek meg némán tátognak. A hierarchia is fontos tényező az egyetemi évek alatt, megismerjük az orvostársadalom berendezkedését, kicsi diákokból véndiákok leszünk, aztán kezdhetünk mindent elölről kicsi rezidensként. Legalább nem kell nagyon gondolkodni azon, hogy mit fogunk csinálni a következő 5-10 évben. Ha a távlati tervek nem is, de a kezdeti naiv elképzelések sok mindenkiben megváltoznak az egyetemi évek hatására.

De mi változik bennünk? A kezdeti lelkesedést és elköteleződést, hogy segíteni szeretnénk az embereknek, meg szeretnénk gyógyítani őket, felváltja a realitás és a tapasztalat, hogy nem lehet mindenkit meggyógyítani. Sok embernek nem tudunk segíteni, és sok kudarccal kell szembe néznünk, amikről sokszor azt sem lehet tudni, hogy a mi tudásunk hiányából vagy a tudomány jelen állásából következik. Mi a megoldás? Hiszen amikor vizsgára készülünk, akkor is az a célunk végső soron, hogy abszolváljuk a vizsgát, és hogy vagy a kettesért vagy az ötösért valaki megveregesse a vállunkat. Sokkal ésszerűbb tehát megvalósítható materiális és tudományos célokat kitűzni. Ezzel sem a beteg, sem pedig a mi lelkünk nem sérül. Ha törekszünk arra, hogy a lehető legjobb tudásunk szerint kezeljük a betegségeket, napra készek legyünk és keressük az új dolgokat, akkor nem érhet baj, ugye?

Mi hiányzik? Kevésszer kerül szóba közöttünk, hogy az egyetemtől milyen értékrendet kapunk a tudásunk mellé, mi az, amire még szükségünk lenne, vagy hogyan változunk az egyetemi évek alatt. Miért változnak a céljaink? Mennyire zavar minket, hogy mindig bizonytalan lesz a tudásunk? Mennyire nehéz megbirkóznunk a megoldhatatlan helyzetekkel? Hogyan készüljünk fel a kudarcokra? Hogyan forduljunk töretlen bizalommal a megoldhatatlan helyzetek felé? Mindig válaszokat kapunk és keresünk. Hiányoznak a kérdések.

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

MODIGLIANI az élet szerelmese Legendává válni több összetevős egyenlet. Kulcsfontosságú tényező a rövid, bonyodalmas életút, a kudarcoktól sem mentes karrier, szövevényes kapcsolatok a kor nagyjaival, és természetesen a megismételhetetlen és egyedülálló alkotások. Modigliani életműve az emberi arcról és a női testről szóló hosszú elmélkedés története. Művei ugyanúgy tiszteletet ébresztenek, mint a sienai madonnák, vagy az aranyfüsttel bevont, extázisba hajló szentek szobrai. Amedeo Modigliani elsősorban a festővászon profán világából csalja elő szoborrá vált modelljeit. Festészetét végigkíséri szobrász múltja, s az afrikai és keleti kultúra iránt érzett rajongása. Művészetének fűszerét éppen ez az ősi, letűnő kultúrák ikonjait geometrikus formákba öltöztető aktusa adja. Modigliani azok közül való volt, akik egyfajta

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

transzállapotban alkottak: lelküket megsokszorozva abból egy-egy darabkát az örökkévalóságba helyeztek át az alkotás folyamatában. A lélek mélységének emanációja nála a szín és legfinomabb gyöngédséggel kerekített formák voltak; meleg színhasználata és a bőr apró tónuskülönbségeinek szinte kézzelfogható érzékeltetése, a legmélyebb tisztelettel és mégis remegő vággyal festett aktok észrevétlenül repítenek el a Nemzeti Galériából a századeleji Montparnassera, Modigliani füstös kis műtermébe. A kevés fennmaradt életrajzi adatot ismerőseinek, barátainak és az utókornak a képzelete egészítette ki egy regényes, szenvedő, bohém és különösképpen dekadens művészéletté. A posztumusz mítoszteremtéshez Livornóban élő családja, főképp édesanyja járult hozzá, aki fia halála után a nyilvánosság elé tárta naplóját, melyből sok személyes gyermekkori eseményt tudhatunk meg a kérészéltű művészről. Amedeo 1884-ben, Livornóban született, szefárd zsidó családban. Felmenői közt bankár is képviseltette magát - s mindamellett az ismert filozófus, Spinoza is része a családfának - apja vállalkozása az olasz gazdasági válság hatására csődbe jutott. Szívós, és meglehetősen emancipált édesanyjának köszönhetően azonban mind

ÜLŐ AKT, 1916

KIÁLLÍTÁS | MŰVÉSZÉLET

az anyagi, mind a szellemi tőke adott volt a tehetséges fiú számára. Eugenia Modigliani ugyanis versfordításokkal, álnéven publikált irodalmi kritikákkal és magánórákkal járult hozzá a család fenntartásához. Mindössze tizenegy éves korában Dedo-t (ahogy családja becézte a gyermek Modiglianit) súlyos mellhártyagyulladás és szövődményes tuberkulózis döntötte ágynak. Innentől kezdve a festő sorsa megpecsételődött. Az akkor még gyógyíthatatlan betegség iszonyatos súlyként nehezedett a művész vállára. Ennek tudatában vágott bele hol doppingoló, hol már-már önpusztító életvitelébe, mely ideiglenes gyógyírt kínált a korai halál sejtelme okozta szorongásra. Művészpályájának indulásához azonban kellett egy újabb katalizátorként funkcionáló betegség is: tizennégy esztendősen a tífusznak esett áldozatul, s a naplóbeli feljegyzések alapján ekkor, lázálmában vallja meg anyjának legfőbb vágyát, hogy művész lehessen. Csodával határos gyógyulását követően szülei megengedték neki, hogy félbehagyja iskolai tanulmányait, és beíratták a livornói művészeti akadémiára. Gyermekkorának ezen tragikus eseményeit figyelembe véve láthatjuk, hogy ezek nem csupán mélységek, hanem egyúttal csúcspontok is; olyan életesemények, melyek alapvetően meghatározták későbbi életvitelét, az ösztönös, lázálmokkal kísért, őszinte vágyból fakadó alkotásokat. Regényes szólamokkal szólva: a beteges, csenevész olasz fiúcskából később szenvedélytől és fájdalomtól gyötört nagy párizsi művész lett, egy igazi dandy, aki olaszos öltözködésével, a feketék művészete iránti rajongásával, hattyúnyakú és üresen tátongó szemekkel ábrázolt portréjaival egy egészen egyedi színfoltja lett korának Babilonjában, Párizs forgatagában. Noha a kiállított gyűjtemény első ízben erős idegenségérzetet kelt, pár pillanat múltán az újszerűség felfedezésének élményével emeli át lelkünket az őszinte csodálat állapotába. Modigliani minden kétséget kizáróan valami újat alkotott; legyen szó festészetről vagy szobrászatról. Művészetének gyökerei viszont mélyen hagyományokba nyúlnak vissza: olaszországi tanulmányi körútja során megfordult a firenzei és velencei akadémián is, ekkor ismerkedett meg Baudelaire és Lautréamont alkotásaival, s itt, a közép-európai kultúrák olvasztótégelyében tapasztalja meg először a kábítószer hatásait is. Modigliani tehát széleskörű ismeretekkel felfegyverkezve és az újítás vágyától megrészegülten érkezik Párizsba, mely akkoriban biztos kikötője volt minden nyugtalan, gyökerét vesztett léleknek és valódi prófétának, a csalódottaknak és sikertelenül kísérletezőknek, hogy legalábbis kipróbálják tényleges vagy csupán vélt tehetségüket. A művész szívében az itáliai hagyományok iránti mély tisztelettel és prófétai hivatástudattal érkezett a művészetek fellegvárába, ahol a századelőn fellángoló őskori műkincsgyűjtés hatására népszerűvé váló afrikai tradíciókat kívánta ötvözni a modernizmus geometrikus formáival. A törzsi maszkok rezzenéstelen, és olykor kifejezéstelen arcvonásai

KULTÚRA

meglepő összhangot mutattak a szimbolisták akkori törekvéseivel: a szem a lélek tükre, lehet csukva, mint alvás közben, lehet nyitva, vagy lehet akár vak is, azonban mindig látnoki szerv, amely valahová tekint; akár kifelé a világba, akár befelé, önmagunkba. A befelé fordulás csendje és a személytelen arc megformálása jellemzi Modigliani életművét már a korai korszakától kezdve, amikor még szobrászként próbált érvényesülni. Szobrászkorszaka akkor kezdődött, amikor a Montparnasse-ra költözött, ami akkoriban új városszéli lakóterületnek számított. Ide menekültek akkoriban a turisták által elözönlött Montmartre-ról a finomabb lelkű művészlelkek, továbbá az olyan különc egyéniségek, akik egészen addig sehol máshol nem leltek befogadásra. Az építkezések és az új metróvonalak húzása remek alkalmat biztosított arra, hogy a lyukas zsebű művészek (mint amilyen Modigliani is volt) az építési hulladékokból, vagy épp magából az építési anyagból szerezzék be műveikhez az alapanyagot. Modigliani nem végzett szobrászati tanulmányokat, mégis a nehezebb kőszobrászat mellett döntött. Szobrászati alkotásaiban közös a magas, derékszögű forma, a sztéle- vagyis sírkőszerűség, ahol a megmunkált tömbből szinte semmi sem nyúlik ki a térbe. Legtöbbször pedig emberi fejet mintázott meg; a bálványábrázolásra vagy ikonfestészetre jellemző arcok szabályos egyszerűsége méltóságteljessé, indulatoktól mentes arckifejezésük misztikussá teszi ezeket a műveket. A fej erős stilizáltsága, a hosszú nyak, a nyíl alakú orr és az archaikus vonalvezetésű szemkontúr tudatosan a primitív szobrokhoz kapcsolódik. Szobrai csak érintőlegesen hasonlíthatók az úgynevezett „sculptures nègres”-hez, konkrét formai egyezőség egyetlen alkotásán sem fedezhető fel. A szobraira jellemző elegáns egyszerűség csupán parafrázisa marad az archaikus szobrászatnak. Ez utóbbi felkapottságának oka civilizációkritikai aspektusból érthető meg: az iparosodott országok technicizálódó, anyagias világa a századelőn egy egész sor ellenreakciót váltott ki. Ilyen megnyilvánulás volt az egyes művészberkek részéről a fokozott érdeklődés az afrikai, óceániai kultúra iránt. A harmadik világbeli kultikus tárgyakhoz olyan értékek fűződtek, mint az ősiség, egyszerűség, természetesség, melyek hiánycikkek lettek a 20. századi Európában. Ugyan a szobrászat mellékvágánynak bizonyult a művész életében – a kőpor beteg tüdejének sem tett jót – jócskán hozzájárult festészetének kibontakozásához. A szobrok elvezették őt a formai redukcióhoz, a lineáris alakzatokhoz, a lágyan ívelő formákhoz, mely akár egyfajta válaszként is értelmezhető a kubisták hegyes szögű, kemény ecsetkezelésére. A szobrászatból a festészetbe a Kariatida-képek vezetnek át, melyek színvilága meglehetősen visszafogott. A nőalakok szolid, csendes mosolya és a figura táncossága a kariatidák mitologikus eredetére utal, akik táncosnőként állítólag részt vettek a karyai Artemisz híres ünnepén. Fanyar bájával, tekintet nélküliségével Modigliani kariatidája tökéletesen elfordul a való világtól; egyszerre festmény és szobor, a festészet szépségének kőből faragott istennője. A festő ebben az alkotói korszakában (is) különcnek számított, aki kivonult a világból. Ugyan nem fizikálisan, hanem saját idejéből: az avantgárdból és annak formai követelményeiből. Művészete nem teoretikus programokat hirdetett meg, nem alapított iskolákat, egyszerűen kifejezte azt, amit érzett. A kariatidák után kezdődött a portrék korszaka. Ámbár a szobrászat feladását követő válságperiódus ekkor még nem ért véget a művész életében, egyre jobban képes feloldódni az alkotás folyamatában. Portréi által egyfajta körképet kapunk az akkori művészélet nagyjairól: Max Jacob, Jean Cocteau, Diego Rivera, s többek között Picasso is vászonra került. Voltak képek, melyeket anyagi megfontolás ihletett; egy-egy hanyag mozdulattal papírra vetett portré a Rotonde kávézó asztalán sokszor segítette ki a megszorult művészt. Ebben az időszakban Modigliani már „kortárs”, de még nem „modern” művész. Melegebb, élénkebb színhasználat, majd egyre lényegretörőbb, egyre levegősebb portrék jellemzik alkotói pályájának érését. Modigliani egyre jobban „átéli” modelljét, már-már úgy, mintha az saját része volna, melyet az alkotáson keresztül kell megértenie. Ebből a tapasztalatból fakad feltételezhetően az életének utolsó

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

NŐ FEKETE NYAKKENDŐVEL, 1917

LEOPOLD SURVAGE, 1918

MADAME KISLING, 1917

évét bemutató Modigliani című filmben elhangzó, későbbi szerelmének, Jeanne Hébuterne-nek szóló kijelentése is: „Ha megismerem a lelked, lefestem a szemed.” Egyik portréalanya, az orosz származású festő, Léopold Survage joggal tette fel a kérdést, miután meglátta a róla készült festményt, hogy miért csak az egyik szemét örökítette meg Amedeo. A válasz természetesen a szimbolisták alapvetéséhez hűen így hangzott: „Mindenki csak az egyik szemével tekint a világra, a másikkal önmagába néz.” Portréfestészetét az akkortájt elég visszásan megítélt aktfestészete váltotta fel. Aktjaival a formát és a színt magasztalja a maguk eredendő érzékiségében. A női testek tökéletes magukra hagyatottságban hevernek, mozdulatlanul, de figyelő arccal: nem olvadnak bele a csábító, puha felületbe; hálóhelyük koporsó is egyben. A képek stílusa szöges ellentétben áll a provokatív avantgárd művészettel, sokkal inkább a reneszánsz szépség eszményét idézik. Akkortájt azonban nem mindenki volt ezen a véleményen. Modigliani első önálló kiállítását csak krisztusi korba lépve érhette meg; műveire Bertha Weill műkereskedő hölgy figyelt fel, és az Opera közelében elhelyezkedő galériájában biztosított számára kiállító teret. Az aktképekből a kirakatba is jutott, amit viszont a szemben elhelyezkedő rendőrőrsön kevésbé díjaztak. Bertha Weill-t beidézve követelték a képek eltávolítását, mivel azok megzavarhatják a tisztes polgárok álmát. A galériatulajdonos végül bezáratta a kiállítást, s ez a cenzúrázási botrány fontos felhangként szerepel a művész élettörténetében. Modigliani nem egyszerűen az átlagos, hétköznapi szépséget festette meg nagy gondossággal, az aktokba belevetítette sajátos felfokozott esztétikai élvezetét is; ahogyan egy vallási fanatikus imádkozik az Ismeretlenhez, úgy imádta ő a nőt, és rendkívül finom ecsetkezelésével szinte életre kelti egészen fájdalmas törékenységét. Sorsának tragikuma mélyen áthatja műveinek sorát: a nők arcából áradó szomorúság Modigliani melankóliájának visszatükrözései, s lehet ez éppen tartózkodó, visszafogott fájdalom vagy kiüresedett szomorúság, a lét végességét hirdetik a pár emberöltőnél maradandóbb festővászonról. Modigliani aktfestményeinek megítélése tehát mindig végletes volt. Vagy valamiféle misztériumot, az emberi lét hihetetlenül fájdalmas törékenységét látták benne, vagy elutasították, az emberi test megkésetten túlfinomult és maníros ábrázolásmódjáért. Képeinek erkölcsi prüdériából fakadó elutasítása rávilágít arra, hogy Modigliani nem kísérletezésképpen, hagyománytiszteletből nyúlt az akt műfajához, hanem teljes vonzalommal, átszellemülő vággyal. Úgy gondolom, ez a kulcs ahhoz, hogy megértsük ezeket a képeket. Nem attól idegenkedünk, hogy az emberi testet a maga teljes valóságában lássuk; inkább attól félünk, hogy hatalmába kerít minket, a lelkünket követeli majd. De lehet-e, érdemes-e teljes odaadás nélkül élni az életet? Mi, akik tudjuk, hogy még hosszú idő van hátra, nem akarjuk jó előre elpazarolni rejtett tartalékainkat. Modigliani helyzetébe képzelve magunkat, egy szörnyű betegséggel a vállunkon már egészen más véleményen lennénk. Próbálnánk kicsikarni mindent ebből az életből, maximális gőzerővel élni és dolgozni, hogy életünk visszatekintve ne tűnjön hasztalannak. Amedeo Modigliani festői korszaka a Mindenszentekkor sírkőre helyezett mécses allegóriája; minél tovább ég a gyertya, annál nagyobbakat lobban, annál több fényt szór maga köré. Élete végéhez közeledve Modigliani művészete is egyre inkább kiteljesedett, ám a siker túl későn, élete utolsó egy-két évében érte utol. A mértéktelen élet és a nagyon is a formára koncentráló, mértéktartó mű közötti meghasonulásnak köszönhetően századunkban ismét nő az érdeklődés alkotásai iránt, s ennek köszönhetően a festészet szentélyében életműve várhatóan még sokáig örökmécsesként fog ragyogni. SZÖVEG: MAÁR MELINDA

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

AZ AMAZON, 1909

Csapatot épít a BOE és a Szinapszis SZÖVEG: SZABÓ DIÁNA LILI | FOTÓ: FEKETE AIMIE | JÁTÉK: KEEP TALKING AND NOBODY EXPLODES

Ha ősz, akkor új fejezet kezdődik az Egyesület életében, hiszen szeptember elején lehet pályázni a vezetőségi pozíciókra. Idén a frissen megalakult vezetőség és néhány lelkes tag a Szinapszis szerkesztőségének egy részével kiegészülve egy eseménydús csapatépítő hétvégén vett részt egy eldugott kis börzsönyi faluban, Kisinócon. A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete újonnan alakult vezetősége tevékenységét a csapatmunkára szeretné építeni, amit az egyesületen belüli közös munkával és más hallgatói szervezetekkel való együttműködéssel szeretne megvalósítani, ennek jegyében kapott meghívást a Szinapszis szerkesztősége is a tréning hétvégére.

Tréningek

Csapatszellem

A csapatépítő hétvége a közösségépítés és az egyéni képességek fejlesztése jegyében telt. Minden workshopon egyenlő felekből álló csapatként vettünk részt, függetlenül attól, hogy ki melyik hallgatói szervezetet képviselte. A tréningeket egy másik diákszervezet, az FDE (Felsőoktatási Diákszervezetek Egyesülete) tartotta, amely számos szakmai diákszervezetet magába foglaló ernyőszervezet. Ők úgy támogatják más egyesületek működését, hogy többek között különböző technológiai-, szervezési és menedzsment ismeretekről tartanak tréningeket.

A csapatmorfológia folyamatosan változott, alakult. A nyolcfős kezdőlétszám szombat estére huszonháromra duzzadt, és közben folyamatosan változott, hiszen mindig újabb tagokkal bővült a csapat. A Szinapszis szerkesztőség péntek délutántól csatlakozott az alakuló kis közösséghez, ami talán szombat estére formálódott igazi csapattá. A sok tréning összekovácsolt minket, de a tréningek utáni közös vacsorák és az esti borozgatások is sokat segítettek. Mindez az utolsó esti közös BOE és Szinapszis megbeszélés utáni társasjátékban csúcsosodott ki. Nem tudjuk biztosan, hogy a bombahatástalanítós társasjáték, vagy a sok közös brainstorming és szituációs játék-e az oka, de a hétvége után mindenki valamivel gazdagabban tért haza.

A leadership tréningen egy szituációs játékon keresztül vezettek be minket trénereink abba, hogy egy adott feladat elvégzésénél hogyan kell egy csapatot megszervezni és irányítani. A játékban véletlenszerűen alakultak a szerepek, azután megbeszéltük, hogy ki hogyan érezte magát a saját szerepében és csapattagként.

A facilitáció tréningen egy új szerepkört ismerhettünk meg a facilitátor személyében. Ő az, aki a gyűléseken biztosítja a megbeszélés hatékonyságát, hogy minden részvevő hozzájárulhasson a témához egy brainstorming során, és elősegíti, hogy a találkozó végén valóban sikerüljön egy végső következtetést levonni a megbeszélés tárgyáról. Ehhez a mi csapatunknak is döntést kellet A hétvége különlegessége volt, hogy hogyan tudott hoznia egy fiktív szituációban egészként és kisebb csoportokra osztva. A végső ennyi új ember és két teljesen másképp működő döntés meghozatalában egy közülünk választott facilitátor segített. hallgatói szervezet ilyen aktívan együtt lenni és megismerni egymást néhány nap leforgása alatt. A projektmenedzsment tréning szintén a csapatmunkáról szólt, hiszen újonnan Köszönhető ez talán a profi és tapasztalt trénereknek, létrejött csapatokban kellett megterveznünk és kiviteleznünk egy trénerünktől akik programjaikkal megalapozták a hétvége kapott feladatot, amit egy tervezésről alkotott modell megismerése előzött meg. szakmai felépítését, de a lelkes csapattagoknak is, A modell segítségével kipróbálhattuk, milyen egy jól átgondolt projekttervezés, akik szerették volna megismerni egymást és a másik hova kell eljutni a kivitelezési fázis előtt, milyen buktatókra kell felkészülnünk, munkáját azért, hogy a jövőben közös célokat építve valamint hogyan kezeljük, de leginkább hogyan kerüljük el ezeket. jó csapatként ismét együttműködhessünk. A tréningek felépítésüket tekintve egy ívet írtak le, a négyórás workshopokat a témához kapcsolódó közös ötletelés, egy elméleti modell megismerése és valamilyen gyakorlati módszer vagy szituációs játék kipróbálása jellemezte.

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

Alina Csodaországban Vannak pillanatok az életben, amikor érzed, hogy igen, itt valami fontos történik; ez valamilyen mértékben meg fogja határozni a későbbieket, személyiségformáló erővel bír. Pontosan ezt éreztem, amikor július közepén zuhogó esőben kiszálltam Ferihegyen. Készen álltam életem legnagyobb kalandjára. Egészen kicsi korom óta foglalkoztat Ázsia, bejártam a Távol-Kelet rajongás stációit a japán rajzfilmektől kezdve a nyelvtanulásig, aztán valahogy az egyetem alatt mindez az agyam egy hátsó fiókjába lett elpakolva, kellett a hely a stressznek meg a tanulásnak. Mígnem idén februárban egy BOE-s emailből tájékozódtam arról, hogy vannak még TDK-csere póthelyek, a lista közepén pedig Indonézia ragyogott. Tervek leporolva, jelentkezés, örömujjongás, hogy elfogadták a pályázatom, vizsgaidőszak, stressz, majd kettőt pislogtam és már július elején jártam. A szigorlatok mellett kevés, azaz semmi idő nem maradt az izgatott tervezgetésre, pedig a megnézendő helyeket összeírni, nyelvi alapokat gyakorolgatni, az ország történelmébe és kultúrájába beleásni magunkat már majdnem felér egy utazással. A repjegy vásárlás mindig kritikus pontja az utazásnak. Hála a Skyscanner-nek, sikerült megtalálnom a legjobb árú jegyeket; ez nálam egy Budapest - Szingapúr, Kuala Lumpur - Budapest körjáratot jelentett, ugyanis azt a tippet kaptam Indonéziát már megjárt barátaimtól: olcsóbb valamelyik gigapoliszba utazni, majd Ázsián belül fapadossal tovább. Szerencsére egy barátnőm barátnője Szingapúrban lakik, és a lakását örömmel megosztotta velem pár éjszakára, így lett több a városból, mint egy egyszerű tranzitállomás; járva a tiszta utcákat, lenyűgözve a hihetetlenül jól szervezett tömegközlekedéstől és attól, hogy itt minden park futókkal van tele. Chinatown, Little India, UNESCO világörökség minősítésű arborétum, pezsgő éjszakai élet – ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy itt nem lehet rossz élni. Ahogy most ezeket írom, nevetve jut eszembe, ahogy másfél órát ültem fenn az ikonikus Marina Bay Sands tetején, hogy bejuthassak a világ leghíresebb infinit pooljába. A hajót formázó tetőtéri medence csak a szálloda vendégei számára elérhető, de kedvenc magyar utazós bloggerem, a Sárga Ruhás Lány leírta, ő hogy lubickolt a világ felett: egy éppen kijövőtől kapta meg a kártyát. Nekem minimum 6 visszautasítást kellett elszenvednem, mígnem végre kaptam egyet. De éppen amikor mentem be, véletlenszerű ellenőrzés volt; szobaszám, név. Persze, hogy lebuktam, de az ajtónálló jó fej volt, és nem hívta a biztonságiakat – kínos lett volna, ha már azelőtt véget ért volna a világjárás, hogy eljutok Indonéziába. Az, hogy kikkel találkozunk, legalább annyira meghatározza az utazást, mint hogy miket látunk. Absztrakció szintjén eddig is tisztában voltam ezzel, de most értettem meg igazán; hihetetlen, mennyire feldobott, hogy egy 180 fős repülőn pont egy olyan indonéz nő mellé ültem, aki Budapestről jött, amit természetesen nagyon szeretett, sőt, a következő nyaralását is Magyarországra tervezte, így a Szingapúr - Yogyakarta út másból sem állt, mint hogy úti célokat ajánlgattam számára. A városunk, ahol egy hónapot töltöttünk Kelet-Jáva egyik fontos történelmi városa – már ha lehet itt ilyenről beszélni, mivel vannak a nagyon ősi látnivalók, és van, ami a holland gyarmatosítás óta történt, azaz egy jó 700 éves hiány áll fenn. Számomra nehezen volt emészthető, hogy mégis hogy lehet ennyire

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

VILÁGJÁRÓ INDONÉZIA | BOE

KÉP: MARJA VAN BOCHOVE / FLICKR

erős a nemzeti tudat? Előre tudtam, ez nem a Nyugat. Fejlődő világba megyek, ahogy szeretünk rá hivatkozni, de még így is kaptam egy kisebb sokkot, amikor megláttam a homestay-ünk felszereltségét: nincs meleg víz, sem sütő vagy mikró, a szobámnak még ablaka sem volt, és mindezt a pottyantós wc koronázta meg. Én lepődtem meg a leginkább magamon, de két nap után már fel sem tűntek a spártai körülmények, ebben pedig nagy szerepe volt a környék kisgyerekeinek. Egyik este a teraszunkon ücsörgünk, amikor a szemben lévő balkonról három nyolcéves forma kislány integetett át, majd az iskolában begyakarolt formulákkal a nevünket kérdezték, meg hogy honnan jöttünk, aztán fél perc múlva már robogtak is át hozzánk képeskönyvekkel, babákkal, hogy azt a két hetet, amit Solóban töltünk, megosszák velünk. Meg a helyi finomságokat is, amit az anyukáik csináltak. Európaiként igazi kuriózumnak számítottunk. Solói egy hónapunk alatt mindössze két fehér emberrel találkoztunk, így sokszor állítottak meg az utcán, hogy fotózkodjanak velünk. Mégis ezekkel a lányokkal és a közvetlen környezetünkkel olyan szoros kapcsolatot alakítottunk ki, ami túlmutatott azon, hogy mi megtesteítjük számukra a szépségideált. Eleinte bizalmatlanul figyeltek minket, fejkendő nélküli, lazán öltözködő lányokat, de figyelmességünkkel és érdeklődésünkkel kivívtuk szeretetüket és ragaszkodásukat – sosem fogom elfelejteni, mennyien kísértek ki minket a reptérre, ahogy leányaink (szeretem így nevezni őket) vigasztalhatatlan sírását sem. Otthon érezni magad a világ ellentétes felén – hihetetlen érzés. Bár kutatni mentem ki, a projekt rövid volt, és sok szabadidőt hagyott, így nem szakmailag fejlődtem, hanem emberileg – mindenek előtt alázatosabb lettem. Megtapasztaltam egy más mentalitást – sosem találkoztam még ennyire kedves és előzékeny emberekkel, a belőlük sugárzó jóindulat és segítőkészség olyan hozzáállás, amit szívesen hazahoztam volna. Szomszédaink voltak az élő példa, hogy nem kell sokat birtokolni a boldogsághoz, puritán körülmények között is minden adott az életörömhöz. Próbálok ezekből az élményekből, megfigyelésekből itthon tovább építkezni – hálás vagyok a saját életemért, jobban értékelem, amim van, és kevesebbet panaszkodom. Az Örömből nekünk is kijutott bőven, olyan gazdag programunk volt, hogy egy pillanatra sem unatkoztunk – felejthetetlen volt a napfelkeltét várni a Gunung Bromónál, majd megmászni az aktív vulkánt, ahol hallottuk a mélyből feltörő mormogást – volt benne valami kérlelhetetlen és ősi. Ahogy Borobudurnál meg Prambanannál is megéreztünk valamit a régmúlt időkből, ezek a hatalmas templomkomplexumok nemcsak méretükkel babonáznak meg, hanem a hihetetlen részletgazdagságukkal is. Ha az olvasók közül valakit Indonéziába vetne a sors, semmiképp se hagyja ki Karimunjawát – a szigetvilág valami olyasmi, ahogyan a földi paradicsomot elképzeljük: nyugalom, pálmafák és egy ritka kék korall a víz alatti mesevilágban. Búvárkodásra erősen ajánlott hely, plusz még nem lepték el a turisták sem. Napestig sorolhatnám, mit érdemes még Indonéziában csinálni. Helyhiány miatt mindössze a gasztronómiát említeném meg – itt nem lehet éhen halni, minden második bolt/kioszk ételt árul, megvan a maguk ínycsiklandozó specialitása, mintha sosem érne véget a terülj-terülj asztalkám.

SZÖVEG: LAKOSA ALINA FOTÓ: MARTA PAJAK

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

Valahogy úgy kéne lezárnom ezt a cikket, hogy mindenkinek szívből ajánlom Indonéziát, életem legjobb 5 hete volt, egy igazi life-changing experience, de ha ez nem üt át minden sorból, amit eddig írtam, akkor nem vagyok egy jó újságíró. Helyette idéznék egy nemrégiben publikált amerikai kutatást: a legtöbb idős ember azt bánja meg, hogy fiatal korában nem utazott eleget. Ti ne járjatok így, menjetek, lássatok, ízleljetek, ismerkedjetek, szerezzetek tapasztalatokat! Ha az élet arra lenne, hogy egy helyben maradjunk, gyökereink lennének, és fának hívnának bennünket.

A MI SZEMÜNKKEL KÉPEK: RIO2016.COM

– mi van az érem mögött?

A 31. riói nyári olimpia szép és emlékezetes pillanatai mellett bőven tartogatott keserédes örömöket és csalódásokat is. Legalábbis aki kicsit is követte az eseményeket, nagyjából tudja, hogy miről is beszélek. A szemeszter második hetében az MKT Corvinus és a Budapest Business Club társszervezésével került megrendezésre egy beszélgetős délután Imre Géza olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőrözővel és Lőrincz Viktor olimpiai ötödik helyezett birkózóval. A beszélgetést Léderer Ákos sportkommentátor moderálta. Léderer Ákos: A riói olimpia a szép pillanatok mellett bővelkedett drámai helyzetekben is. A magyar csapatból itt van az a két sportoló, akik ezt saját bőrükön tapasztalhatták meg. A beszélgetés előtt éppen azon gondolkoztam, hogy ha még vízilabdázókat is hívunk, mi lett volna itt. Egyébként is ambivalens a helyzet, hiszen Viktortól az érmet vették el, ezt nyugodtan ki lehet jelenteni, míg Gézának olimpiai érmekből ugyan szép számmal van, de hát az i-re az a bizonyos pont sajnos nem került fel. Bemelegítés gyanánt beszéljünk arról, hogy milyennek is láttátok ezt az olimpiát, milyen volt Rió a Ti szemetekkel? Imre Géza: Igazság szerint vegyes érzelmeim vannak vele kapcsolatban. Kicsit úgy is néztem az olimpiát, hogy mi lenne, ha előbb-utóbb mi rendeznénk ilyesmit. Akkor azt mondtam, hogy könnyedén, ennél talán jobbat is. Mindazonáltal a rendezés összességben nem volt rossz. A saját versenyünk színhelye az egyik legjobb volt, amit valaha láttam, azt viszont talán kevesen tudják, hogy ebben nagy szerepet vállaltak a magyarok is. A szállással voltak gondok, és volt, hogy másfél vagy négy óra volt az út, ha ki akartunk jutni, de összességben az olimpiai falu nagyon szép volt. Lőrincz Viktor: Számomra hatalmas élmény volt az olimpián szerepelni! Négy évvel ezelőtt ott voltam Londonban, mikor a bátyám, Tomi ezüstérmet szerzett. Akkor nagyon nagy boldogság volt látni, hogy milyen szépen menetelt előre azon a napon. Utána megbeszéltük, hogy Rióba már ketten fogunk menni, és két éremmel szeretnénk hazatérni. Egyébként ahogyan Géza is mondta, egy-két dolog fantasztikusan meg volt csinálva, de persze voltak hiányosságok is. LÁ: Mielőtt még nagyon belemennénk a versenyedbe, beszélj egy kicsit a birkózásról! A bátyád négy évvel ezelőtt Londonban úgy birkózott, hogy azzal visszaadta nekem a birkózásba vetett hitemet, de ez az olimpia megint elvett valamit, és kiderült, hogy hatalmas gondban van ez a sport. LV: Sajnos azt kell mondjam, hogy jól látod ezt az egészet, ugyanis Londonban ő egy olyan teljesítményt nyújtott, hogy nem tudtak volna belekötni. Ott nem mentek ezek az intések jobbra-balra, viszont most az a helyzet, hogy nagyon sok múlt a bírókon. Megjártam már egy két Eb-t,

KÉSZÍTETTE: BÁRÁNDI DÓRA

Vb-t, de ilyen még soha nem volt, hogy ennyire befolyásolták volna a végeredményt. Arról nem is beszélve, hogy én csináltam akciópontot, és ezt a végén egy intéssel visszaadták az ellenfélnek. Nem tudom mennyire követtétek az eseményeket, de ő az előző mérkőzéseit – a grúzzal és az iránival – ugyanígy nyerte. Nagyon szomorú, hogy ilyen megtörténhet egy olimpián, hogy emberünk nem csinál akciót, mégis bronzérmes a végén. LÁ: Összességben a magyar birkózócsapat teljesítményét hogyan értékeled? Az érem elmaradt, 2004 óta, Majoros Pisti győzelme óta nincs aranyérmünk. Szerinted most mi hiányzott? LV: Azt gondolom, hogy nagyon jól sikerült a felkészülésünk mind mentálisan, mind fizikálisan. Úgy éreztem, hogy életem formája volt aznap, mikor birkóztam, és mégis ötödikként jöttem haza. De hát ez a sport, mindent megteszünk, mindent beleadunk, és sajnos úgy alakul a végén, hogy mégsem jön össze. LÁ: Számos médiaforrásból lehetett hallani, hogy a mérkőzésed zsűrijének elnöke nyilvánosan elismerte, hogy föntről olyan nyomást kapott, hogy a meccset a németnek kell megnyerni. Most kérdezhetném, hogy ez hogy lehet, de sajnos nem egyedülálló a Te eseted. Gondolok itt az örmény fiúra, aki szintén úgy maradt le az olimpiai aranyról, hogy a szerb ellenfele nem csinált akciópontot. LV: Sok botrány volt az olimpián, és nagyon nem szerettük volna, hogy emiatt kerüljünk reflektorfénybe. Olyan jó lett volna, ha szépen csendben lemennek a versenyek normális bíráskodással. Ehelyett tényleg azt látta az ember, hogy folyamatosan a botrányok mennek. A bíró elismeréséről nem jött hivatalos közlemény sehonnan, nyilván nem is fog. Kétségkívül mindenki, aki figyelte ezeket a mérkőzéseket látta, hogy ilyen történéseknek nem szabadna teret engedni. Az a baj, hogy egy-két bíró fel sem fogja, hogy egy embernek mennyi mindent kell tennie ahhoz, hogy odakerüljön az olimpiai döntőbe, és azt egy intéssel el tudják intézni. LÁ: Géza, te azért már jó néhány olimpián szerepeltél. Melyek azok az élmények, amelyek megmaradtak, ha utólag visszagondolsz rájuk? IG: Nekem a 96’-os atlantai olimpia volt az első, amin részt vettem, és szerintem az minden sportolónak különleges. Ha megkérdezik, hogy melyik a kedvencem, akkor azt szoktam mondani, hogy ez is áll legközelebb a szívemhez. Tudni kell, hogy van egy ki nem mondott szabály arról, hogy ha valaki nyer egy érmet, akkor kint maradhat a végéig, és az aranygéppel utazhat haza. Nálam így is lett, az első nap sikerült megnyernem a bronzérmet, kint maradtam, és megismerkedtem későbbi feleségemmel, Kökény Beával.

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

LÁ: Sydneyben viszont nem voltál ott, de duplán izgulhattál, mert akkor Beával már lassan négy éve voltatok együtt. Neki ott jött el élete nagy drámája a kézis lányokkal, már ami az olimpiát illeti. Mindazonáltal, az az ezüstérem ennyi év távlatából szinte egy megközelíthetetlen dologgá vált a magyar női kézilabdázás számára. IG: Igen, ezzel párhuzamot is szoktak vonni nagyon sokan, hogy mi biztos ezért lettünk az „ezüst-pár”, és emiatt sem nyertem végül aranyat, nehogy kilógjak az otthoni sorból. LÁ: Ha jól emlékszem, Bea egyszer erre azt mondta: „Úgy látszik, hogy a sors nem akarta, hogy boldog, kiegyensúlyozott, olimpiai aranyérmes család legyünk, szerencsére az előbbi kettő az utóbbi nélkül is stimmel.” IG: (nevet) Igen, valaki feltette ezt kérdést, ő pedig egy fanyar humorral válaszolt rá, amellyel egyébként abszolút egyet tudok érteni. Szóval ők Sydneyben nyertek egy ezüstérmet. Talán kevesen emlékeznek rá a jelenlevők közül, hogy nekik is volt egy olyan meccsük, ahol olyan mázlijuk volt az osztrákok ellen, mint nekem most az elődöntőben. Néhány másodperccel a játék vége előtt döntetlen volt az állás, középkezdés az ellenfélnek, a magyar kapuban sehol senki, az osztrák játékos rálövi. Utána kiderül, hogy a lövő fél centivel átlépte a felezővonalat, szabálytalan volt. Visszafújták, a hosszabbításban pedig nyertünk. A döntőben a sors viszont elvette ezt a szerencsét, elveszítették a meccset, és ezüstérmesek lettek. Rióban most kicsit nekem is hasonló érzésem volt. LÁ: Arról nem is beszélve, mikor most Rióban a 2. körben összekerültetek a csapattársaddal, Boczkó Gáborral. Hogyan élted ezt meg? IG: Borzasztó nehezen. Igazság szerint, mikor már utaztunk ki az olimpiára, és leszállt a repülőgép, akkor jött is az sms az edzőnknek, hogy megtörtént a sorsolás és összekerültünk. Gáborról tudni kell, hogy ő nem szereti előre tudni, hogy kivel vív a versenyen, csak aznap tudja meg. De nekem ennek tudatában volt ott még pár napom egy szobában vele...

LÁ: De ő frankón nem tudta? IG: Nem, nem hiszem, de legalább addig sem feszültünk rajta. LÁ: Pedig neked kellett volna jobban, azt mondtad, hogy tízből kilencszer vagy kilenc és félszer megvert téged. IG: Lehet, hogy tízből tízszer is, de igazából nem emlékszem, hogy valaha megvertem volna normál körülmények között. Az ominózus nap reggelén együtt indultunk el, majd Boczek kérdezte, hogy melegítünk-e együtt, mire én mondtam, hogy ha lehet, akkor ne. Először csak nézett, hogy mi van, és szerintem akkor értette meg. A lényeg az, hogy utána összekerültünk, és életem egyik legnehezebb asszója volt. Abszolút feszült volt a hangulat, és a mérleg nyelve is inkább arrafelé billent. Azt tudtam, hogy valószínűleg az nyer, aki az első két tust adja, mert ez nálunk mindig így van. Mikor végül megnyertem az asszót nem öntött el a boldogság, hogy én akkor most a legjobb nyolc között vagyok. Nehéz érzés volt. LÁ: Ezután következett a két nagyágyú; Novosjolov és Grumier. Ellenük hogy álltál fel? IG: Mikor Novosjolovval kezdtünk, akkor kétszer olyat rávágott a pengémre, hogy alig bírtam megfogni. Néztem, hogy ebből nagy baj lesz, de az volt az érdekes, hogy az asszó végére elfáradt, és az igazán jó érzés, hogy a másik jobban ki van, mint a másik. Mindenhol vette a levegőt, ahol tudta, szóval eléggé meglepődtem, hogy hiába vagyok öregebb ő mégis rosszabbul bírta. Utána pedig érkezett Grumier, akin szerintem konkrétan pelust kellett cserélni. A 2015-ös moszkvai világbajnokságon egy nagyon szoros 14-14-es állás után a döntő tussal sikerült legyőznöm őt. Utána több csapatversenyen találkoztunk, és mindig egy tussal megvertem. Szóval amikor felállt, láttam hogy a tartása rogyadozó, a keze hátrébb van, szóval úgy remegett, ahogy kellett. Ettől függetlenül marha jól vívott, meg amit elfelejtünk, hogy a végén iszonyú szerencsém volt. Adtam két olyan tust, amihez – elnézést – , de nem sok közöm volt. Védeni akartam, és közben beleakadt a lábába. Sajnos ez a szerencse a döntőben elpártolt tőlem. LÁ: És akkor beszéljünk a döntő asszódról. Most, egy kis idő távlatából visszanézve hogyan értékeled?

OLIMPIA | BESZÉLGETÉS

IG: 13-9-es állásnál kezdett eldőlni az egész, legalábbis én így gondoltam, szerintem az ellenfelem is. Odáig nem volt pengeérintkezés, vártam, hogy ő majd jön, de végül nem jött. Aztán 13-9-nél egyszer csak fogta magát és elindult, akkor olyan tust adtam neki, amire azt mondtam, hogy ez még nekem is tetszett. Szép volt, megelégedtem, és bennem volt, hogy ha még egy ilyet tudok adni, milyen jó is lesz nekem. Na, onnantól kezdve egy tust sem adtam, ő pedig még jobban felgyorsult, és elkezdett pengére menni. Ez kívülről tényleg úgy nézhetett ki, hogy én kezdtem el rohanni, holott ő gyorsult fel nagyon, én pedig erre próbáltam kontrázni. A döntő, 15. tus pedig annyi volt, hogy leguggoltam, ő elindult, én meg mellészúrtam. Pedig tényleg ez a helyzet az, amiben tízből tízszer tust adok, vagy legalább egy együttest – most ez sajnos nem sikerült. LÁ: Elképesztően sok munka van mögöttetek. Viktor, te egy héttel ezelőtt azt mondtad, hogy neked most a legjobb terápia a munkaterápia. Mi lesz a pihenéssel? LV: (nevet) Azért ezt ne úgy képzeljétek el, hogy hazajövök, és ki sem jövök az edzőteremből. Volt is, meg lesz is még pihenés. Nagyon nagy segítség volt a családom, a barátaim, a barátnőm, akik folyamatosan mellettem voltak, és elterelték a gondolataimat. Még az elején kértem is tőlük, hogy ne beszéljünk róla sokat, egyszer megbeszélünk mindent, és utána mehetnek tovább a dolgok. Én olyan típus vagyok, aki inkább magában rendezi le ezeket. LÁ: Amikor sportot választottatok gyerekkorotokban, miért ezt választottátok? IG: Nekem igazából szerencsém volt. Amikor 9 éves voltam, anyukám jött értem az iskolába, ahol kicsit várnia kellett rám. Meglátott egy hirdetést játékos vívásoktatásról, és úgy gondolta, hogy engem ez marhára fog érdekelni, amivel végülis nem lőtt nagyon mellé, mert nagyon megtetszett! LV: Nagyon szeretnék szépen fogalmazni, de az a helyzet, hogy nagyon eleven gyerek voltam, a szüleim meg azt gondolták, hogy több időt kellene máshol töltenem, mint otthon. Úgy voltak vele, hogy Tomi is birkózott, menjek én is. 7 évesen be is mentem az első edzésre, majd azt mondtam köszönöm szépen, de én megyek, várnak a haverok. El is jöttem, majd a következő héten a szüleim elvittek a második edzésre is. Úgy gondoltam, hogy ez még mindig nem változtat semmit, ugyanúgy mentem vissza a haverokhoz. Az edzőm viszont a közelben lakott, én meg éppen kint voltam a játszótéren a haverokkal. Egyszer csak azt vettem észre, hogy megjelenik és kérdezi, hogy ’Te mit csinálsz?’– ’Játszótéren vagyok.’ – ’De neked edzésen kellene lenned!’ Aztán elkapott, és vitt edzésre. Onnantól kezdve meg igazából nem volt megállás. Jó helyen voltam, jó edzőkkel. LÁ: Általában ezt meg szokták kérdezni, így én is megteszem: ha a repülőtéren találkozik egy judós meg egy birkózó, akkor a fülükről tudják, hogy ők valószínűleg ilyen sportolók. Viktor, neked a bal füled nagyon rendben van. Egy ’tipikus karfiolfülhöz’ hány fültörés kell? LV: (nevet) Az a baj, hogy sok. Ha egyszer eltörik, az ember úgy van vele, ez is meg volt, kész, látják birkózó vagyok, de ez sajnos

KORTÁRSASÁG

nem így történik. Az én esetemben is volt vagy hat-hét, mire eltört fönt, majd középen, végül lent, aztán hatra dőlök, hogy megvan, nem törik el többet, na, akkor mégegyszer eltörik. Ez hozzátartozik a sporthoz. Én ezért is szerettem bele. Mikor megláttam, hogy ezek a nagyemberek jönnek törött füllel, hát nekem az volt az érzésem, hogy ilyet szeretnék. Végül nem is sikerült olyan rosszul… LÁ: Ha nem sportolnátok, mivel foglalkoznátok? IG: Én bajban lennék, mert nagyon szeretem a sportokat. Van egy-két végzettségem, de azokat semmiképpen nem választanám. Szeretek kertészkedni, bírom a növényeket, de ez egy kicsit unalmasan hangzik. Szeretek barkácsolni, de ez meg öregesen hangzik. Most inkább valami nagyon extrémet kellene mondanom. LV: Teszthorgász lennék, egyértelmű. A horgászás a hobbim, ha nem sportolnék, minden időmet a horgászparkban tölteném. Egy-két szép fogással már rendelkezünk, sajnos a tesóm vezet előttem egy kilóval, és most az a cél, hogy a 23 kilós rekordját megdöntsem. Ez egyébként nagyon fontos. A szőnyegen nem, de ha kiszabadulunk a partra, vagy elmegyünk gokartozni, akkor onnantól vérre menő a harc közöttünk. Amikor legutóbb a horgászparkban kifogtam a halat, Tomi ránézett, és utólag derült ki, hogy magában azt mondogatta, hogy csak ne legyen 30 kg. Aztán csak mikor kiderült, hogy 22 kg lett, akkor nyugodott meg, szépen megveregette a vállam; „még mindig második vagy!” LÁ: Jelenleg a világ legjobbjaihoz tartoztok, mit üzennétek a fiataloknak, mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyenek? IG: Mindig mondom, hogy az egy dolog, ha valakinek tehetsége van. Ez nem feltétlenül a sportra vonatkozik, legyen az tanulás, nyelv, bármi. Egyrészt persze meg kell találni, hogy mihez van az embernek érzéke, és ami szintén fontos, kedve. Mert hiába van érzéke valamihez, ha nincs kedve soha nem lesz belőle semmi. Nagyon sok tehetséget láttam magam körül, akik szerintem tehetségesebbek voltak nálam, mégis én értem oda előbb, sőt, ők egy-két éven belül abba is hagyták, mert nem volt meg bennük egy dolog; a kitartás. Úgy gondolom, hogy az a legfontosabb, hogy legyél kitartó, és küzdj azért, amit elképzeltél. LV: Én a saját példámat szeretném felhozni, ez pedig a plusz munka. Ha tudtam azt, hogy 2 órás edzésem van, az nekem mindig 2 óra 15 perces edzés lett. Tudtam azt, hogy ez igenis kell nekem ahhoz, hogy elérjem a célomat. A másik pedig – lehet kicsit közhelyes leszek – az, hogy merjél nagyot álmodni. Emlékszem, mikor láttam, hogy 2004-ben Majoros Pisti megnyeri az olimpiát. A versenyt, ahová én is szerettem volna egyszer kijutni, de akkor még nem tudtam ilyet elképzelni. Ahogy teltek az évek, egyre közelebbnek éreztem ezt az egészet, és az is egy hatalmas motiváció volt, amikor később Majoros Pisti lenyilatkozta, hogy igenis esélyesnek tart engem. Akkor kezdtem én is elhinni. Szóval csak azt tudom tanácsolni, hogy igenis menni és menni kell, mert akkor a cél egyre közelebb kerül, és azt veszitek észre, hogy egyszer csak áthaladtatok rajta.

BUDAPEST BUSINESS CLUB

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

VIDEÓJÁTÉKOK TÖRTÉNETE

ÍRTA: RESZKETŐ RÓBERT

Két gyakorlat között a metrón utazol. Mit veszel észre? A nyugdíjas nénik a szatyrukat szorongatják, ahogy a piacról tartanak épp hazafelé. Mások könyvet forgatnak, hogy végre egy kis kultúrával töltődjönek. Ó, várjunk csak…. Oravecz Nóra? Na mindegy, legalább olvas. Aztán fölszáll egy tinédzser banda, akik az iskolából szabadulva a metró zaját túlharsogva trécselnek, hahotáznak. A kocsi utasai rendre odasandítanak, de aztán inkább üres tekintettel bámulnak tovább maguk elé. Egy a közelben ülő idős bácsi is fölkapja tekintetét a nagy vircsaftra, hogy aztán pár másodperc múlva fejét csóválva néhány méltatlankodó megjegyzés kíséretében ismét a kezében tartott újság politikai értekezésére próbáljon meg összpontosítani. A mellette ülő lány mindebből a jelenetsorból azonban szinte semmit sem vett észre, mert a telefonját nyomkodja. Játszik. Aztán egy picit jobban odafigyelsz, és utad során látod, hogy többek is hasonlóképp tesznek. Madarakat csúzliznak tákolmányokban megbúvó disznókra, orkokkal harcolnak egy mágikus kártyajátékban, vagy épp labdákat hajítgatnak különös zsebszörnyecskék irányába. A buszmegállóban, a kávézóban, a parkon át. A videójátékok átszövik mindennapjainkat. És ez még csak egy (igaz nagy és) látványos szelete a videójátékok világának. Azoknak a videójátékoknak, melyeknek ipara lassan beéri, sőt egyes becslések szerint már túl is szárnyalta a filmgyártásét.

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

LEVEL - 1

TÖRTÉNET | JÁTÉK

KATÓDSUGÁRCSÖVES SZÓRAKOZTATÓ ESZKÖZ Az első bejegyzett elektronikus játék a Katódsugárcsöves Szórakoztató Eszköz volt, melyet Thomas T. Goldsmith fejlesztett ki 1947ben. A találmány lényege az volt, hogy egy fényív útját lehetett manipulálni a kijelzőn és… ennyi. Na jó, nem egészen. A fényív egy rakéta útját, az ív végének elhományosodása pedig a rakéta fölrobbanását jelképezte. A játék célja a megfelelő objektumok megsemmisítése volt tetszőleges, vagy szabályosan ismétlődő időközönként. A korlátozott (konkrétan nem létező) grafikai teljesítményt kompenzálandó, az eszköz képernyőjére színes fóliákat lehetett helyezni a célpontok részletgazdag ábrázolásához. A vaterán azonban ne nagyon keressük, ugyanis a Katódsugárcsöves Szórakoztató Eszköz gyártására, annak drága mivolta miatt sosem került sor.

1947

TENNIS FOR TWO A Brookhaven National Laboratory minden évben nyílt napokat tartott a nagyközönség számára, ahol is többek között számítógépeiket prezentálták. A kijelzőkön főleg statikus ábrázolások voltak láthatóak, de próbálkoztak látványosabb, mozgalmas megjelenítésekkel is, több-kevesebb sikerrel. Ezen kívánt változtatni az intézet egyik munkatársa, William Higginbotham egy interaktív eszköz előállításával, amellyel szándékai szerint a közönség szórakoztatására, illetve munkásságuk népszerűsítésére lehetett. A gépek leírásait bújva akadt rá, hogy az egyik készülékük képes ballisztikai pályák szimulációjára. Mindebből egy frappáns fordulattal oldalnézetes teniszjátékot varázsolt, amely a következő nyílt nap alkalmával hatalmas sikert aratott. Emberek százai álltak sorba, csak hogy játszhassanak egy kicsit az új szenzációval. Higginbotham elmondása szerint leginkább a fiatalabbakat fogta meg a dolog, őket alig lehetett elrángatni a gép elől. Hiába. Valami sosem változik.

1958

MAGNAVOX ODYSSEY Ralph Baer német származású feltalálót sokan nevezik a Videójátékok Atyjának. Nem hiába, ugyanis az ő fejében már 1951-ben megfogalmazódott a TV-re köthető játékkészülék gondolata. Akkori főnöke azonban mindezt badarságnak tartotta, így az ötlet jó időre parkolópályára került. Aztán a 60-as években a televíziók árának drasztikus csökkenésének köszönhetően nagyon hamar egyre több háztartás számára vált könnyebben elérhetővé a technológia. A hatalmas piaci bázist látva Baernek ismét eszébe ötlött a játékkészülék gondolata, és többedmagával egy prototípus kidolgozásába kezdett. Ennek a munkának lett az eredménye

1972

POPKULT

NIMROD Az első dedikáltan játékra készített számítógép a Nimrod volt, melyet 1951ben mutattak be Nagy-Britanniában a Festival of Britain rendezvénysorozat keretein belül. A gép az ősrégi Nim nevű matematikai stratégiai játékot futatta, és a játékosok a gép ellen játszhattak. A gyártó cég, a Ferranti saját képességeinek reklámozására hozta létre a Nimrodot, hogy mindenki láthassa, milyen komplex készülékek előállítására képesek, de a kiállítás látogatóit valamiért ez nem igen érdekelte. Túlságosan el voltak foglalva a játékkal.

1951

OXO Avagy: amőba a gép ellen. Az A. S. Douglas által fejlesztett játék létrejöttét azonban nem a puszta szórakozás vezérelte, ugyanis Douglas a Cambridge-i Egyetem professzoraként az ember-számítógép interakció témakörét kutatta, és ennek keretein belül hozta létre a programot. Persze ki tudja. Lehetséges, hogy tényleg csak nagyon amőbázni szeretett volna végre valakivel...

1952

SPACEWAR! A számítástechnika korai történetének egyik kultikus helyszíne a massechusettsi Tech Model Railroad Club volt. A név elsőre megtévesztő lehet, de valójában a klub tagjai a vasútmaketteken túl a technológia megszállottjai voltak. Olyan legendás emberek fordultak meg itt, mint Steve Jobs, Stephen Wozniak vagy épp Bill Gates. Steve Russel is a kísérletező szellemű lelkes egyének táborát erősítette, és meg sem állt az első igazán közismert játék megalkotásáig, amely a Spacewar! címet viselte. A játékban két űrhajó csatározhatott egymással egy erős gravitációs mező körül. A cél a túlélés, és az ellenfél űrhajójának megsemmisítése volt. De hogy ez ne legyen annyira egyszerű a játékosok korlátozott lőszerrel és üzemanyaggal rendelkeztek, és figyelniük kellett arra, hogy a manőverezés közben elkerüljék, hogy a gravitációs mező magába szippantsa őket. A játék roppant népszerű lett. Olyannyira, hogy a számítógép gyártója nem sokkal később új gépeit már előretelepített Spacewar! programmal árulta. Steve Russel azonban a későbbiekben sosem foglalkozott videójátékokkal. Nem látott bennük elég anyagi potenciált.

1962

a Brown Box, amelyben végül a nagyobb gyártók közül a Magnavox látott fantáziát. Így aztán 1972-ben jelent meg az első videójátékkonzol a világon; a Magnavox Odyssey. Alapjátéka a Table Tennis volt, melyben felülnézetben két játékos ütögethette egymásnak a labdát. Ugyan több játékot is lehetett futtatni a konzolon, de ezek alig tértek el egymástól, így megkülönböztetésükre egy korábban már említett trükköt alkalmaztak: mindig az adott játéknak megfelelő fóliát kellett a képernyőre illeszteni. Az Odyssey végül ugyan tisztességesen helyt állt, de közel sem robbant akkorát a piacon, mint azt sokan remélték, viszont ékes bizonyítéka lett a videójátékokban rejlő lehetőségeknek.

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS

POPKULT JÁTÉK | TÖRTÉNET

1972

1978

1980

1981

PONG Miképp Ralph Baert a Videójátékok Atyjának nevezik, úgy sokan tartják Nolan Bushnellt a Videójátékipar(!) Atyjának. Bushnell óriási rajongója volt a Spacewar!-nak. Olyannyira, hogy vidámparkbéli munkatapasztalatai alapján az ott található flipper, claw machine és egyéb “pénzbedobós” játékok mintájára létrehozta a Spacewar! árkád verzióját Computer Space néven. A dologból elég nagy bukás lett, de Bushnellt mindez cseppet sem tántorította el, mert bízott az alapötlet, avagy az üzleti modell sikerességében. Így hát Atari néven céget alapított, és újból nekifutott a projektnek. A kezdetben kis csapat része volt Al Alcorn mérnök, informatikus is. Képességeinek tesztelése gyanánt Bushnell egy külön kis feladattal látta őt el, miszerint készítsen egy asztali tenisz programot. (Az ötlet az akkor már megjelent Odyssey alapján jött.) Alcorn 1,5 héten belül előállt egy használt alkatrészekből összekovácsolt szedett-vedett prototípussal, amely azonnal elnyerte Bushnell tetszését, és tesztüzem gyanánt a gépet mihamarabb egy helyi bárban helyezte el. A játék annyira népszerű volt, hogy a legtöbb vendég már nem is az alkoholért, hanem magáért a játékért járt oda. Az eredményeket látva megindult a tömeggyártás, és a játék rövidesen meghódította az USA egészét. Ez volt a Pong. ÁRKÁDOK FÉNYKORA A 70-es évek vége és a 80-as évek eleje mondhatni a videójátékok első aranykora volt. A lassan, de biztosan épülő szegmens végül hihetetlen gyorsasággal vált a mindennapok és a popkultúra szerves részéve. Ennek legszembetűnőbb jelzői a videóárkádok elterjedése volt, melyek rövidesen ezrével lepték el Amerikát és a nagyvilágot. A globalizálódó piacon ekkoriban tört előre a japán videójátékgyártás is, olyan kultikus címeknek köszönhetően, mint a Space Invaders, Pacman vagy Donkey Kong. Az utóbbit amúgy egy viszonylag aprócska, Nintendo nevű cég készítette, és az első hatalmas sikernek örvendő és világszerte is ismert videójátékuk volt, de (spoiler alert!) véletlenül sem az utolsó. Szóval a dolgok nem is alakulhattak volna jobban. Mindenki játszott, nemtől és kortól függetlenül, otthon vagy az árkádokban, milliószámra nyelték a gépek az érméket, és csak úgy virágzott mind az ipar, mind a popkultúra. Mindennek semmi sem vethet véget, igaz? Igaz?

ATARI 2600 Az Atari következő nagy dobása az árkádok után az otthonok meghódítása volt. Első lépésben ehhez a már befutott Pong játékukat alakították át 1975-ben egy TV-re köthető készülék formájára, ami aztán az első széleskörben elterjedt konzollá vált. Az Atari viszont nem elégedett meg ennyivel, és hamarosan újabb ütőkártyával állt elő, az Atari 2600as konzol képében. A 2600-as akkoriban forradalminak számított. Cserélhető kazettáinak köszönhetően a rajta játszható játékok mennyiségének nem volt elméleti korlátja, ma már ikonikus joystick kontrollerei pedig tökéletes eszközei voltak a sokszínű játékkönyvtár irányításának. A játékok eleinte csak az árkádban fellelhető játékok átiratai voltak, amelyek funkciójukból adódan a rövid és intenzív élményekre összpontosítottak, de rövidesen megjelentek az egyedi, az otthoni környezet nyugodtabb atmoszférájához igazodó, hosszabb és tartalmasabb játékok is, mint például a Pitfall. Ez utóbbi az ipar első, ún. külsős fejlesztőjéhez, az Activisionhöz köthető, amely akkoriban a munkájuk elismertségének hiánya miatt elégedetlen Atari alkalmazottakból verbuválódott össze. A stúdió manapság leginkább Call of Duty játékairól lehet sokak számára ismert, de ne szaladjunk ennyire előre.

1977

A 2600-as nem az első konzol volt, és korántsem az egyedüli akkoriban. Elképesztő sikerének köszönhetően azonban az Atari név rövidesen egyet jelentett a videójátékokkal. AZ 1983-AS NAGY ÖSSZEOMLÁS A profithajszolás és a fokozódó verseny, a piaci pozícióját megőrizni kívánó Atarit drasztikus lépések megtételére sarkallta. Új cégpolitikájuk alapján az általuk készített játékok fejlesztési idejét az addig megszokott kb. 6 hónap helyett 6 hétben maximalizálták, mely direktívának főleg a játékok minősége látta kárát. A folyamat kicsúcsosodása az E.T. - A földönkívüli című filmhez kapcsolt videójáték volt. Az Atari, mint a licensz tulajdonosa a film sikerének hullámjait még időben szerette volna meglovagolni, így mindenáron arra törekedett, hogy a megjelenést még az azévi karácsonyi bevásárlási szezonra időzíthessék. Így a programozásra összesen 5 (írd és mondd: öt!) hét jutott. A nagy keresletben bízva az Atari milliós darabszámban jelentette meg a játékot, azonban a számításaik csúfos kudarcot vallottak. A kezdetben még ténylegesen nagyszámú eladásokat hamarosan elégedetlen vásárlók tömegei és pénzvisszafizetések sorai követték, minek következtében a korábban még piacvezető Atari végképp összeomlott, és magával rántotta az egész ipart is.

1983

De mint azt már írtuk, ez csak a folyamat betetőzése volt. A minőségkontroll hiányának, illetve a hibás és játszhatatlan játékok sokaságának köszönhetően az idő előrehaladtával lassan odalett a vásárlók konzolokba vetett bizalma. Meg aztán a személyi számítógépek is egyre elérhetőbbekké váltak, melyek multifunkcionalitásuk miatt logikusabb befektetésnek tűntek, hisz játszani tulajdonképpen azokon is lehetett. És a konzoljátékok története itt véget is érhetett volna, hacsak nincs egy bizonyos olasz vízvezetékszerelő testvérpár...

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER

NYÁR | ÉLMÉNY

GÓLYATÁBOR

JOGORVOSLAT SZÖVEG: FEKETE IVETT ANNA

A szociális háló nálunk miért csapdaként működik? Kora reggel állok a Blaha aluljárójában, várok valakire. Egy idősebb muzsikus cigány - valószínűleg skillful művészcsaládból, hegedűvel - beszélget egy földön ülő hajléktalannal. Nem sokkal később felém sompolyog, tudom előre, hogy nincs nálam készpénz, és ez igaz is. Kissé ittas tagoltsággal, de semmiképpen sem büdös alkoholistaként megáll előttem, bemutatkozik, és tulajdonképpen illedelmesen megkérdi tőlem, hogy fiú vagyok vagy lány, mert nem voltak benne biztosak. Ezt viszont nem olyan bántással kérdezni, mint egy bizonyos részeges negyvenezervoltcsakazakómhogymerteakiscsajmajdnemleönteni egyetemista (true story), aki a drámai jelenetsor után miért is ne hozzám, mint csendes szemlélőhöz fordulna egy ilyen random kérdéssel. Maga a kérdés tehát nem is lep meg, csak az a kedvesség, ahogyan felteszi. Bele is állok a dologba: korán reggel van, meg egyébként sem szeretek a hajammal bíbelődni, rövid, hátracsapom és kész. Kicsit még elnézést kéreget, aztán megsúgja, hogy temetésre megy hegedülni, a nagybőgőst várja, aztán arrébb somfordál. Az oszlop tövéből feláll a másik férfi. Egyenest odajön hozzám és bocsánatot kér a haverja nevében is. Biztosítom afelől, hogy nem bántottak meg. Kezet nyújt, én meg még mikrobiológia szigorlat után is úgy vagyok vele, hogy már csak emberségből sem érdemes őt elutasítanom. Amúgy is különös ez a kedvesség, amivel ez az egész művelet lezajlik.

Jogok? Egy hatalomközpontú társadalomban nem tudom értelmezni a jog fogalmát. Mondhatni itt leragadtam. Törvény? Mi a létjogosultsága? A rend? Ha segítségre van szükségem, az rendetlenség? Hogyan hasonulhat meg egy egész Bizottság egy hajléktalan jóindulatában? Most akkor mi vagyunk az egyetemi oktatásért vagy az oktatás van értünk? Hogyan máshogy térülhetnénk meg? A hallgató teher vagy asset? Kinek az értékrendje szerint? Konszenzus vagy kollektív tudat? A szociális háló nálunk miért csapdaként működik? Kinek a szégyene a mi szegénységünk? Nem vagyok vallásos ember, de nem tudtam nem észrevenni, hogy beteljesednek az írások: Akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól még az is elvétetik, amilye van. na meg, hogy A betű öl.

Megerősíti, hogy ők zenészek már csak úgy tudnak játszani, ha isznak, és ők bizony sokat ittak, meg egyébként is itt él az aluljáróban, a családját és házát elveszítette - itt egy picit szünetel, aztán megkérdi, hogy én mire gyűjtök. Ez a kérdés már meglep, de automatikusan tágabban értelmezem, és elmondom neki, hogy az én családom is elveszítette az otthonát, hitel volt rajta, aztán meg öten vagyunk testvérek, bizony nehéz. Erre lelkesen ajánlja nekem a Hitelkárosultak Egyesületét, hogy ők ilyesmiben segítenek, bár igaz, hogy az ő ügyvédje nem volt valami nagy performansz. Ebben maradunk, aztán némi gondolkodás után előkap a zsebéből 150 forintot, és nekem akarja adni, a családomnak, fogadjam el. Nem tudom, hogy a gesztus lep meg jobban vagy hogy kéregetőnek néz, próbálom összeszedetten nem elfogadni, de meg is köszönni a felajánlást. Nem akarok túl sokat magyarázni, de van most némi munkám, neki biztosan nagyobb szüksége van rá. Jól van - mondja - az nagyon jó, hogy fordítok. Közben megérkezik a férfi, akire várok, emberségből (vagy a kedvemért) ő is elfogadja a felé nyújtott kezet, de azért élesen rövidre zárja ezt a bimbódzó barátságot.

Hiszen még oktatják is, hogy a törvénynek nem csak a betűjét, hanem a szellemét is be kell tartani. Sokszor megfeledkezünk arról, hogy a hatalom számonkérhető, hiszen a számonkérés lehetősége általában látszólag nem elérhető. Az erőnknek nincsen gyakorlata. De ki izmosodik meg jobban, mint az, akinek lassan nincs más választása? Ha nem az, akit mindenkor a küzdelemre kényszerítenek? Természetesnek vesszük a mesterséges szelekciót. A hatalom, ami meghasonlik önmagával, összeomlásra van ítélve. Ez akkor lesz izgalmas, ha az írás valóban beteljesedik.

2016. OKTÓBER // SZINAPSZIS 2015.

EPILÓGUS HUMOR | HUMOR

skicc

KÉSZÍTETTE: RESZKETŐ RÓBERT

Bonctermi akklimatizáció...

A katalógus nem vár...

A tudatos szalonidióta szorongó mindennapjai...

SZINAPSZIS // 2016. OKTÓBER