Troth és Deszpel - 14. fejezet - Sárkánymetró

TROTH ÉS DESZPEL

S

Sárkánymetró

Elgondolkodva

indultak hazafelé. Péter röviden elmesélte Hannának kalandos utazását, miközben a lány elhűlve hallgatta.

– Ha nem láttam volna a saját szememmel a sárkányt, egy szavadat sem hinném el – mondta kis idő múlva. Részletesen kikérdezte Pétert a fekete füstsárkányokról, és azokról a lényekről, melyeket György betegsége alatt látott a kő segítségével.

– Tudod, sokszor érzek én is hasonlókat, főleg ha nagyon szomorú vagyok – mondta végül. – De sosem láttam így őket, inkább érzem a jelenlétüket, és mintha a félelmemmel etetném őket. Ezek is sárkányok?

– Fogalmam sincs. György bácsit is akkor támadták le, mikor nagyon el volt keseredve. Majdnem belehalt.

Akkor hagyták békén, mikor újra nekifogott annak a munkának, amit nagyon szeret. És persze Ágota néninek is van egy kicsi köze ahhoz, hogy megjött a kedve... – mosolygott nem túl vidáman Péter. – Engem most az aggaszt, amit Deszpel mondott: hogy veszélyben vagyunk. Nem voltak véletlenek azok a támadások, és ezek szerint nincs is végük. Azt nem tudom, hogy miben lehetünk mi segítségükre a sárkányoknak, hiszen mi

• 103

TROTH ÉS DESZPEL gyerekek vagyunk, és a szüleim sem sárkányszakértők.

Majd kiderül.

Péter nagyot sóhajtott a kapujuk előtt, majd erőt vett magán, és beléptek az ajtón.

Szülei szerencsére otthon voltak.

– Mi van, gyerekek, csak nem fáztatok meg, miért vagytok olyan sápadtak? – nézett rájuk ijedten Péter anyja.

Egymásra néztek Hannával.

– Apa, anya, szeretnénk mondani valamit... – kezdte Péter halkan, majd erőt vett magán. – Az a helyzet, hogy el kell utaznunk.

– Hova, fiam? – nézett rá csodálkozva az apja.

Hanna és Péter egymásra nézett. Nem lesz könnyű...

– Apa – vett mély lélegzetet Péter – emlékszel azokra a hámokra?

– Igen. Ahhoz van köze?

– Apa, most gyorsan elmondok nektek egy–két dolgot, ha megígéritek, hogy nem büntettek meg...

Szóval, ha meg is büntettek, meg fogjátok érteni, miért nem beszéltem nektek róla.

Péter röviden elmesélte a történetet. Szülein úgy látta, hogy hiszik is és nem is az egészet, viszont figyelembe véve azt a lehetőséget, hogy mindez igaz, láthatóan kiült arcukra az aggodalom.

– Apa, anya, most csak azt kérem, hogy ha nem is hisztek nekem, tegyétek meg értem, hogy útra készen várjuk Deszpelt. Könyörgök, a ti életetetek is veszélyben van! – fejezte be mondanivalóját.

– Én is láttam a sárkányt, Attila bácsi – tette hozzá Hanna.

• 104

TROTH ÉS DESZPEL – Gyerekek, ti azt hiszem, vagy megbolondultatok, vagy teljesen felelőtlenek vagytok – mondta haragosan Péter apja. – Eszembe nem jut, hogy sárkányok hátán lovagoljak, a repülőt sem bírom... – bizonytalanodott el a hangja.

Erre az történt, amire senki sem számított.

– Akkor gyorsan csomagoljunk – mondta határozott hangon Péter anyja.

Mindenki meglepetten nézett rá.

– Hanna, most felhívom apádat és elkéreztetlek.

Tudom, hogy felelőtlenség, de nem hagyhatunk most már magadra. Azt mondom neki, hogy kirándulni viszünk – nézett Péterre a szeme sarkából. – Tudjátok, nekem részben megkönnyebbülés, hogy kiderült az igazság. Sokkal rosszabb volt azzal a gondolattal kelni– feküdni, hogy a gyermekem valamibe olyasmibe kavarodott, amiről sejtelmem sincs, micsoda. Várj csak, írok egy listát, miket hozzál magaddal... – tanácstalanul nézett Péterre. – Mit is hozzon magával?

– Azt mondta Deszpel, hogy melegen öltözzön. Meg némi édesség sem árt...

– Akkor így legyen. Bakancs legyen a lábadon, meg a meleg vízhatlan kabát – tudod, az a új zöld tollú kabátod jó lesz, sál, sapka, kesztyű. Ne vedd fel, csak csomagold össze. Édességet mi csomagolunk, ne töltsd ezzel az időt – azzal vette is a telefont, és elkéreztette Hannát az apjától.

Péter apja még morgott egy kicsit a felelőtlen és álmodozó emberekről, akik a fantázia világában élnek, aztán elment összecsomagolni a hámokat. Péter és az anyja a ruhákat pakolta egy hátizsákba. Néhány palack

• 105

TROTH ÉS DESZPEL vizet és pár tábla csokit is betettek – sosem lehet tudni...

Péter mégegyszer ellenőrizte, hogy nyakában van–e a sárkánykő.

– Gyufa, tűzszerszám is legyen kéznél – szólt Péter apja. Tekintete komor volt.

– Apa, nem lesz rá szükség! –vigyorodott el Péter.

Sötétedéskor elindult a kis csapat az erdő felé.

A lombok árnyékéból hirtelen előttük magasodott Deszpel. Péter szülei hátrahőköltek, és tágra nyílt szemmel bámulták. Péter anyja végül visszanyerte lélekjelenlétét.

– Üdvözlöm... – mondta halk hangon.

A hátuk mögött csöndes, surranó zaj hallatszott.

– Grizelda! – örvendett meg Péter, és átölelte Grizelda lábát.

– Üdvözöllek benneteket – mondta Deszpel. – Most mennünk kell, majd lesz időnk beszélgetni. Tedd le a hámokat – fordult Péter apjához, – át kell egy kicsit igazítanom őket.

Péter apja szótlanul letette a hámokat Deszpel elé, az meg káprázatos ügyességgel, foggal–körömmel csomózni kezdte.

– Én viszem a két felnőttet – fordult végül hozzájuk – a fiatalokat pedig Grizelda.

– Nem utazhat egy felnőtt és egy gyerek együtt? – kérdezte Péter anyja, aggodalommal a hangjában.

– Nincs okod félelemre – nézett rá Deszpel. – Grizelda három lényt kell vigyen, azt akarom, hogy ne legyen túlterhelve.

• 106

TROTH ÉS DESZPEL Péter Grizeldára nézett, aki álmodozó tekintettel kissé fellebbentette az egyik szárnyát. A szárnya tövénél, mint a kenguru erszényéből, apró fejecske kandikált ki.

– Biztonságban lesznek nálam a gyerekek – suttogta.

Deszpel elmagyarázta, hogyan kell felerősíteni a hámokat.

– Most nem repülni fogunk, hanem a sárkányok alagútján megyünk. Sokkal gyorsabb és biztonságosabb.

Az arcotokat hajtsátok szorosan a hátamra, és aprókat lélegezzetek, csak amennyire feltétlenül szükséges. Nagy sebességgel megyünk, és az oxigén is kevés a föld alatt.

– Mi miért nem így utaztunk? – kérdezte Péter.

– Mert amikor téged vittelek, nem tudtam, hogy megvannak–e még ezek a járatok. Ki kellett tisztítanom a szellőzőlyukakat is, mert itt–ott beomlottak. Mi, földsárkányok, más módon is tudunk közlekedni a földben, de ti a szellőzőjáratok nélkül elpusztulnátok.

Pattanjatok fel!

A „lovasok” szótlanul megölelték egymást.

A hámok úgy voltak kialakítva, hogy teljesen szorosan feküdtek a sárkányok hátán. Rögzítették a kötéseket, és indultak is.

Körülbelül egy órát repültek alacsonyan, a fák lombjainak takarásában. Sziklás hegyek közé értek. A holdat felhők takarták, alig lehetett látni valamit.

Magasra röppentek a sárkányok. A sziklafalon barlang szűk bejárata sötétlett.

– Mostantól takarékoskodjatok a lélegzetetekkel – nézett hátra Deszpel.

Besuhantak a barlangba. A bejárat mögött mély sötétség fogadta őket. A sárkányok hirtelen fejest

• 107

TROTH ÉS DESZPEL ugrottak egy kútszerű járatba és fejjel lefelé zuhanni kezdtek. Egy idő után érezhetően vízszintesen haladtak tovább. Időnként az alagút oldala súrolta az utasokat, de nem annyira, hogy lesodorja őket. Most értették meg, miért kellett olyan erősen a sárkányokhoz kötniük magukat. Elképzelhetetlen sebességgel haladtak, ha akartak volna, akkor sem tudtak volna rendesen levegőt venni. Péter füle bedugult, zúgni kezdett, szíve, mint a kalapács, úgy vert. Próbált takarékoskodni a levegővel, de érezte, mindjárt megfullad. A szűk alagút, az oxigénhiány és a sebesség miatt már–már elvesztette az eszméletét, mikor hirtelen megálltak.

– Pihenő – szólt Deszpel. – Szálljatok le.

Vaksötét volt, de legalább friss légáramlat érződött, a levegő lélegezhető volt. Zsibbadt tagokkal, dobogó szívvel kászálódtak le. Nagyon hideg volt. Valamelyik sárkány tüzet fújt, lángra lobbantott egy előre odakészített rőzsehalmot. A tűz remegő fénye boltozatos barlangot világított meg. Csermely csordogált a fal oldalán. A barlang oldalán látszott az alagút sötétségbe vesző bejárata.

– Igyatok, pihenjetek. Nemsokára újra indulunk.

Hosszú út vár még ránk – mondta Deszpel.

Olyan volt az út, mint egy rémálom. Varázslatos, de rémálom. Rövid idő elteltével újra útnak indultak. Mikor besuhantak az alagút szűk falai közé, Péter érezte, hogy nem bírja tovább, rosszul lesz, ennek ellenére próbát úrrá lenni félelmén és úgy lélegezni, ahogy Deszpel magyarázta. Egy idő múlva megint pihenőhelyhez érkeztek. Útjuk során többször is megálltak. A pihenőhelyek némelyike nagyon különös volt, egyik

• 108

TROTH ÉS DESZPEL helyen hatalmas, sötétbe vesző földalatti tó várta őket, egy másik helyen nagy, vésett kövek magaslottak föléjük komoran. Cseppkőbarlangban is megálltak – ennek a helynek a szépsége majdnem minden fáradtságukat elfeledtette velük.

Mikor már azt hitték, nem bírják tovább, hirtelen felfele kezdtek repülni a sárkányok, függőleges irányban, egy kürtőszerű vájaton.

– Megérkeztünk – szólt hátra Deszpel félig ájult utasainak, és lehuppant a földre. Mögötte szorosan Grizelda is megérkezett a gyermekekkel a hátán.

Felnéztek. Csillagos volt az ég, és langyos, balzsamos illatú szél fújt. Kimerülten rogytak a fűre.

– Mindenki megvan? – ellenőrizte Péter apja az utasokat.

Mindenki megvolt.

Hanna, ahogy kikászálódott a hámszíjak szorításából, már aludt is. Kis időre rá a többiek is követték példáját.

• 109