TROTH ÉS DESZPEL
É
Édes otthon
Réka lehuppant egy székre.
– Szívesen segítek rendet csinálni! – ajánlkozott Hanna. Réka megsímogatta a haját. – Köszönöm, de neked most pihenésre van szükséged. Telefonálok édesapádnak, hogy megérkeztünk, és az lesz a legjobb, ha hazaméssz és kialszod magad. Bármi történjék, szólunk neked, ne búsulj! Hanna megadóan sóhajtott. A telefonbeszélgetésből kiderült, hogy nagyon hiányzott az apjának, és alig várja, hogy hazaérjen. Megbékülten ölelte meg útitársait, majd hazaindult. – Anya, nem kellett volna mégis hagyni, hogy segítsen? Hatalmas rendetlenség van... – nyafogott Péter. - Megyek, kipakolom a cuccaimat! – és máris a szobája felé vette az irányt. – Indulok a rendőrségre, bejelenteni a betörést! – oldalgott a kapu felé Attila. – Rendben, fiúk, semmi baj, ne aggódjatok, megvárlak titeket a takarítással! Amúgy sem ajánlatos letörölni a nyomokat, ugye, Attila? – nézett Réka kaján mosollyal férjére.
• 141
TROTH ÉS DESZPEL – Anyaaaa! – hallatszott Péter szobájából egy szörnyű üvöltés. – Baj van! Kétségbeesve rohantak Péterhez, aki holtsápadtan ült a számítógépe előtt. – Mi történt?! – Ezek a rablók mindent letöröltek a laptopomról! Mindent, értitek?! – Péter hangja már lassan sírásba hajlott. Egymásra néztek. – Mi volt a gépeden? – csodálkozott az apja. – A legjobb számítógépes játékom! Amire tavaly a zsebpénzem gyűjtöttem! És végig sem vittem minden szintet! A szülők egyszerre, megkönnyebbülten felsóhajtottak. – Ti mulattok rajtam! – nézett rájuk Péter hitetlenkedve. – Tudjátok, mennyi munkám volt benne?! – hirtelen elhallgatott. – Ez furcsa... Miért nem vitték el magát a laptopot? – tűnődött. – Egy rabló rabol, nem?! – Mi volt azon a gépen még, fiam? – kérdezte az apja. – Ezek nem a játékodért jöttek. – A kedvenc filmjeim, fényképek a kirándulásokról, azok a fényképek, amiket apa készített a vadász barátaival meg a képek az erdőirtásról, a háziolvasmányok kivonata... – Ne is sorold tovább. Azt hiszem, tudom, ki volt. Elképzelhető, hogy ezt sem tudjuk bizonyítani. Megyek a rendőrségre, hogy bejelentsem, bár sok értelmét nem látom, nem tűnt el semmi érték – mondta Attila. Este érkezett haza, pálinkaszag lengte körül.
• 142
TROTH ÉS DESZPEL – Nm tom kivót – mondta és lehuppant az első, útjában lévő székre. – Nem értem – húzta fel a szemöldökét csodálkozva Péter anyja. – Azt kérdezték, gyanakszunk–e valakire – próbált szabatosan fogalmazni Attila. - Saszontam, hogy igen, de nem tom bizonyítani. – Sakkor? – kérdezte Péter, átvéve apja stílusát, nem minden él nélkül. – Sakkor hazajöttem, vagyis... Nnna megyek... – nézett körül zavartan, és ment: egyenesen a hálószoba felé. A többiek csendben vacsoráztak. Aztán ők is mentek. Ahogy teltek a napok, Attila egyre szomorúbb lett. Nemcsak hogy nem álltak mellé a falubeliek, hanem lassan kerülni kezdték. Féltek, hogy elveszítik egyetlen jövedelemforrásukat a fakitermelésnél, és Péter apja nem is tudta őket hibáztatni ezért – tehetetlen haragjában egyre többször jött haza ittasan. Leginkább az igazságtalanság zavarta. A tehetetlenség érzése megbénította – felhős szemmel nézte a kopaszodó hegyoldalt. Péter is mintha elzsibbadt volna – régi vidámsága már a múlté volt. Újra letöltötte az internetről korábbi játékát, és egész nap ütötte a billenytűket, sokszor a karja is elgémberedett, szeme alatt karikák jelentek meg. Hannát szintén kerülte – mintha mindaz, ami a szigeten történt, nem is velük esett volna meg – emléke, mint egy furcsa álom, lassan ködbe veszett. Egyedül Réka próbálta fenntartani a normalitás látszatát a lomhán guruló napok során, de lassan ő is egyre elkeseredettebb
• 143
TROTH ÉS DESZPEL lett. Egyik délután, takarítás közben, önmagát is meglepve, katonadalokat, harci indulókat énekelt – és hirtelen a földhöz vágta a portörlőt. – Fiúk, ez nem megy így tovább! – kiáltotta. – Elég a nyavalygásból! Az élet megy tovább! Péter, légy szíves, segíts, vidd ki a szemetet! Attila, javítsd meg a biciklimet, már tavasz óta ígéred! – Mindjárt, anya, csak végigviszem ezt a szintet, le kell győznöm ezeket a szörnyeket! – hallatszott Péter unott hangja. – Réka, most mennem kell, gyűlés van! Beszélek néhány emberrel, ez most fontosabb! Majd megjavítom! Azzal Attila vette a kabátját és kivonult. Réka úgy állt a szoba közepén, mint aki nem hisz a fülének. Éppen a nászajándékba kapott, metszett tükröt törölgette – hirtelen leakasztotta a falról, és teljes erejéből a földhöz csapta. Csak úgy repültek a tükörszilánkok szanaszét. Kisietett és bevágta maga után az ajtót. Péter a nagy csattanásra lekászálódott a szobájából. Nem értette, mi ez a nagy felhajtás. Összekötözte a szemeteszsák száját, és kivitte a kukába. Unatkozott. Nem volt kedve visszamenni a házba. Leheveredett a szilvafa árnyékába, és a lombokon átszűrődő fényt bámulta. Hanna huppant mellé. – Szia. Mi van veled? – Semmi, mi legyen? – mordult rá Péter, aztán megbánta nyers válaszát. – Unatkozom. Hanna aggodalmasan nézett rá. – Emlékszel Abzu tanítására? Gyere, gyakoroljuk ketten.
• 144
TROTH ÉS DESZPEL – Nincs kedvem – fordult hasra Péter. – Ezek olyan dolgok, amelyek biztosan csak a szigeten működnek. Látod, mi van itthon? Semmi sem változott, legfeljebb minden rosszabb lett. Amióta hazajöttünk, egyfolytában veszekszünk. – Azért egy próbát megér – mosolyodott rá Hanna. – Vedd úgy, hogy játszunk. – Rendben. Megyek zuhanyozni. Hanna értetlenül nézett rá. – Tisztítom magam a vízzel – magyarázta Péter kajánul. – Figyelj, én úgy értettem, hogy az érzelmeinket kellene megtisztítanunk. Örülnünk kellene valaminek. – Mégis, minek? – Nem is tudom... – bizonytalanodott el Hanna. – Én arra fogok gondolni, hogy milyen jó volt, amikor anya még élt. Utána arra, milyen jó volt a sárkányok szigetén. Ilyesmi... – Aha... Na jó, próbálkozom én is valamivel... Hanna leheveredett Péter mellé a szilvafa alá. – Kezdjük! Péter behunyta a szemét. Próbált valami olyasmire gondolni, ami örömet okozott neki. Eszébe jutott, milyen volt Deszpel hátán repülni – öröme azonban, most rájött, inkább egy felfokozott érzés volt, nem igazi öröm: izgalom, félelem egyaránt keveredett hozzá. Hasonlóan járt, mikor a szigeten töltött napokat próbálta felidézni. Öröme ott sem volt teljes: inkább a kaland varázsa, az újdonság, a kíváncsiság, meg a jövőért érzett aggodalom: ez volt az, amit érzett. – Nem
• 145
TROTH ÉS DESZPEL megy ez a dolog nekem – gondolta, és nagyot sóhajtott. – Nem is tudom, mikor is örültem úgy igazán. Hirtelen eszébe jutott az a régi nap, mikor megtanult biciklizni. Senki nem tanította, egyedül próbálkozott apja régi biciklijén. Lába alig érte el a pedált. Sokszor elesett, többször jól meg is ütötte magát, hiszen a bicikli súlyosabb volt, mint ő, leugrani sem tudott róla. Aztán egyszer csak sikerült néhány métert karikáznia, igaz, megállni nem tudott még, csak ha elesett. Nem hagyta magát. Néhány óra küzdelem után végigbiciklizett az utcán, viszonylag egyenes vonalban – és apja pont szembejött vele. Sosem felejtette el a tekintetét, és érezte, hogy szívét majd szétfeszíti az öröm és a büszkeség. – Kezdetnek ez is jó lesz – vigyorodott el. Hagyta, hogy elborítsa az a régi öröm. Hannára pislantott. Összetalálkozott a tekintetük. – Ez az! – suttogta Hanna. – Már azt hittem téged is megesznek az elementálok – mosolyodott el huncutul. – Én eszem meg őket! Elvihogták magukat. A szilvafa lombja zölden ragyogott a napsütésben.
• 146