TROTH ÉS DESZPEL
T
Troth
A
föld vészjóslóan morajlott tovább. Mellettük egy repedés mélyéről forró gőzsugár tört fel, és nekicsapódott a körülöttük kavargó forgószélnek. Sikoltásszerű vijjogás hallatszott és a pörgés lassan leállt: hatalmas zendüléssel csapódott melléjük a hatodik fekete sárkány élettelen teste. Troth gyors mozdulattal lenyelte a kristályt, fogaival nyakszirten ragadta a hőségtől lassan eszméletét vesztő gyermeket és egy új, hatalmas gőzsugár hajtóerejét megnyergelve, felsüvített a magasba. Nyomukban, lassú tempóban, vörösen izzó láva kúszott. Péter lassan magához tért. Felhólyagzott arcának fájdalmát a hideg valamennyire csillapította. Bedagadt szemeit csak résnyire tudta kinyitni, de amit látott, attól végigfutott hátán a hideg. Fölötte hatalmas csata dúlt. A fekete sárkányok alattomosan harcoltak: időnként láthatatlanná váltak, és lesből támadtak. A két hósárkány teste élettelenül hevert. Hovura, Grizelda és Deszpel még tartották magukat, de számtalan sebből véreztek. Troth–ot láthatóan megviselte a hosszú fogság. Ernyedten feküdt egy jégtorlaszon. Úgy nézett ki, mint egy sárkány alakú parázshalom, pikkelyei alatt alig
• 173
TROTH ÉS DESZPEL láthatóan lüktetett vörös életereje. – Tenni kell valamit... – suttogta Péter maga elé. Lassan felé mászott. Súlyos sárkánypikkely páncélja minduntalan beleakadt a jeges talajba, akadályozta az előrehaladásban. Hirtelen mozdulattal kibújt belőle. Húsába hasított a hideg. – Troth! – rázta teljes erőből a sárkányt elgémberedett kezeivel. – Troth, ébredj! Segíts! – ordította, ahogy a torkán kifért. A sárkány ránézett aranyló szemeivel. – Bátor kis ember, még élsz?! – hallatszott mély, morajló hangja. Felemelte fejét, és az utolsó pillanatban sistergő lángcsóvát fújt a felettük köröző fekete sárkányra. Péter látta Deszpelt is lángot fújni, de amit Troth produkált, még így erőtlenül is, az minden képzeletet fölülmúlt. A fekete sárkány gyors fordulattal kikerülte a lángcsóvát, hirtelen láthatatlanná vált, és újra támadt. Troth hatalmasat bődült fájdalmában, szárnyából dőlni kezdett a vér. – Hovuraaa! – sikoltott Péter. A hósárkány feléjük kanyarodott. Észrevette a sebesült tűzsárkányt, és a mellette kuporgó, kétségbeesett gyermeket. – Troth! – kiáltotta feléjük. – Emlékszel? A tűzsárkány aranyló szeme villant egyet. Hovura száját jeges lehelet hagyta el, melynek sugarában felderengett a fekete sárkány támadásba lendülő, addig láthatatlan teste. A lángcsóva sem váratott magára – ellenfelükből csak egy kupac korom maradt. Deszpel és Grizelda egyre nehezebben bírta a harcot. Troth és Hovura segítségükre sietett és a fekete
• 174
TROTH ÉS DESZPEL sárkányoknak semmi esélye sem maradt többé: végezett velük a jeges fuvallattól megszilárduló testükre irányuló össztűz. Grizelda odakúszott az egyik haldoklóhoz. – Kinek a parancsából őriztétek Troth–ot? – vallatta. A fekete sárkány nem válaszolt. Forrró örvényt kavarva landolt mellettük Troth. Több sebből is vérzett, de láthatóan nem törődött fájdalmával. A földön heverő sebesült valaha hatalmas szárnyai tépedt, véráztatta rongyként rejtették vékony, kígyószerű testét. – Lildu... – suttogta mélységes szomorúsággal Troth. – Lildu, kedvesem... A fekete sárkány lassan kinyitotta szemét. Gyötrődő tekintetéből határtalan szeretet sugárzott. – Bocsáss meg nekem! – Te is börtönőröm voltál, Lildu! Hogyan tehetted ezt?! – A tűzsárkány, tehetetlen bánatában, a jeget marcangolta maga előtt. – Nem akartam elszakadni tőled! Mikor a nemzetségem foglyul ejtett téged, önként jelentkeztem az őrzésedre. Tudtam, mit vállalok: végtelen keringést az örvény fenntartásáért. Reméltem, hogy így mindig veled maradhatok, amíg egyikünk el nem pusztul – Lildu hangja egyre erőtlenebbé vált. – Így legalább vigyázni tudtam rád. A vulkán melegét átengedtem néha a pajzson, hogy életben maradj... A tűzsárkány saját testével melengette Lildu reszkető, vérző testét, forró párát fújt rá, fejét gyöngéden feje mellé hajtotta.
• 175
TROTH ÉS DESZPEL – Kiviszünk innen, meggyógyítunk, ne félj! Többet senki sem fog elszakítani egymástól! Tudtam, hogy mindketten hűen fogunk harcolni, ellenfélként, saját nemzetségünk oldalán. A mi győzelmünk esetén, én, a tűzsárkányok vezetője, békét akartam ajánlani a nemzetségednek és a béke zálogául társamnak választottalak volna,. Így akartam megszüntetni a sárkánynemzetségek közötti villongást. Biztos voltam abban, hogy ha mégis vereséget szenvedünk, harc közben pusztulok el. – Ó, ha tudtam volna! – vergődött kétségbeesetten Lildu – Akkor nem... Troth hirtelen kiegyenesedett, és meredten nézett az előtte heverő sárkányra. Szeme szikrát szórt. – Csak te tudhattad, hogy hol találnak meg – nézett a fájdalmában vonagló, vékony fekete testre. – Bíztam benned, a kölyöksárkány korunktól tartó szövetségünk erejében, Lildu! Csak mi ketten ismertük azt a titkos relytekhelyet, ahol engem megtaláltak! Te pedig elárultál engem, hogy foglyod lehessek a világ végezetéig! Miért nem öltetek inkább meg?! – A legenda szerint az utolsó tűzsárkány halálakor a mi nemzetségünk is elpusztul. Bocsáss meg nekem... Troth hallgatott. Lildu könyörögő szeme lassan lecsukódott. Vérük összemosódott a fehér havon. A tűzsárkány teljes magasságában felegyenesedett, szárnyait kitárta, arany szeme a sápadt fényű napba fúródott. – Megbocsátok neked. Én, Troth, kimondom a neved halálod órájában. Lildu!
• 176
TROTH ÉS DESZPEL A föld hatalmasat robajlott alattuk. Hovura a foga közé kapta Pétert, és a többieknek is jelt adva, az alagút felé iramodott. Ott, ahol a jégmező azelőtt tölcsérszerűen bemélyedt, most lassan felpúposodott a hótakaró. Teljes erejükből repültek. Mögöttük nagy csattanással megrepedt a kupolaszerű jégpúp. Több méter magas vízáradat tört fel belőle, sziklákat, jégdarabokat sodorván magával. A résekből forró gőzoszlopok törtek a magasba. – Abzu! – rikoltotta Deszpel, az alagút bejáratához érve. Az árvíz az utolsó pillanatban elkerülte őket, és harsogva dübörgött tovább. Péter félig eszméletlenül lebegett a vérző Hovura fogai között. Szeme sarkából úgy látta, hogy egy fekete árnyék vergődve felszáll, de az is lehet, hogy a feltörő gőz felhője tévesztette meg elhomályosuló tekintetét.
• 177