Troth és Deszpel - 8. fejezet - György bácsi

TROTH ÉS DESZPEL

Gy

György bácsi

Otthon az üres ház várta, szülei még nem érkeztek

haza. Gyorsan kivette a postaládából a saját levelét, és elégette. Gépies mozdulatokkal kicsomagolt, aztán lezuhanyozott.

Eszébe jutott György bácsikája, akit kisgyerek korátol nagyon kedvelt, mert hihetetlenül szórakoztató figura volt, különbözött az általa ismert felnőttek többségétől: nem halt ki belőle a gyermeki játékosság, kíváncsiság. Mindig, mikor hórihorgas alakja megjelent a kapuban, biztos lehetett benne, hogy remek idők következnek.

Szíve összeszörult az aggodalomtól. Vajon még beteg?

Bejelentkezett telefonon Ágota néninél, aki a tőle megszokott szórakozottsággal nyugtázta, hogy minden rendben van, majd áthívta vacsorázni. Péter hálásan elfogadta az invitálást. Már egy hete konzerven élt, és most ébredt rá, hogy farkaséhes.

Szerencsére a néni nem kérdezősködött sokat az osztálykirándulásól. Péter nem szívesen hazudott, a várva várt vacsorára hivatkozva kitért a kérdések elől, és derekasan nekilátott az ételnek.

• 51

TROTH ÉS DESZPEL Hanna rontott be, és ő is asztalhoz ült. Kis idő múlva csodálkozva bámult rá Péterre.

– Valahogy megváltoztál – mondta.

– Ezt hogy érted?

– Nem is tudom... Biztosan rég nem láttalak.

Péter is szemügyre vette őt. Feltűnt neki, hogy Hanna is megváltozott, de sajnos, nem előnyére. Sápadt volt, szemei alatt karikák sötétlettek, mintha le is fogyott volna.

– Jól vagy? – kérdezte Péter. – Miket csinálsz mostanában? Te is változtál.

– Aha, jól vagyok... – tért ki a válasz elől Hanna.

Osztálytársak voltak. Ritkán találkoztak iskolaidőn kívül. Mindkettőjüknek kevés barátja volt. Hanna különös, zárkózott lány volt, jól tanult, de nem csivitelt a szünetekben a többi lánnyal, Pétert pedig nem igazán érdekelte az, ami a többi fiút többnyire foglalkoztatta, de valahogy mindig tiszteletet ébresztett a többiekben, így elfogadták szótlan természetét, sőt, vékony alkata miatt sem piszkálták. Közepesen tanult, leginkább azt, ami érdekelte. Hanna többször kisegítette a házi feladatok terén.

Miután jóllakott, Péter elköszönt és hazaindult.

Otthon holtfáradtan dőlt ágyba.

Kora reggel ajtónyitásra ébredt. Megérkeztek a szülei. Nem egyedül jöttek, György bátyja is velük tartott. Péter alig ismert rá: nagyon lefogyott, arca sápadt volt, és ami a legszembetűnőbb: szemeiből kihunyt a vidámság.

• 52

TROTH ÉS DESZPEL – Gyuri velünk fog lakni egy darabig, míg össze nem

szedi egy kicsit magát – mondta apja. Gondterheltek voltak mindannyian, de igyekeztek nem kimutatni.

Kipakoltak, reggeliztek, az útviszonyokról beszélgettek.

Nemsokára György el is vonult, lefeküdt a számára előkészített szobában.

– Mi baja van György bácsinak? – kérdezte csendben az anyjától este, mikor elcsendesedett a ház.

Anyja sóhajtva nézett rá.

– A furcsa az, hogy nem tudják az orvosok sem biztosan. Infarktusra gyanakodnak. Azt mondták, hogy György csodával határos módon maradt életben. Tudod, egyedül lakik, és mikor összeesett, nem tudni, mennyi ideig feküdt öntudatlanul. A szomszédja találta meg és vitte kórházba, ő értesített minket is.

– Jó, hogy elhoztátok, anya. Éjszaka azon gondolkodott, hogy itt az alkalom... A sárkányköve Deszpel szerint gyógyító erővel bír. Nem szívesen látta György bácsit betegen, és elképzelte családja örömét bátyja hirtelen gyógyulása láttán. Csak éppen azt nem tudta, hogyan fogjon hozzá. Tenyerébe vette a követ. Nem érzett semmit.

– Gyógyítsd meg Györgyöt – suttogta neki, és remélte, hogy másnapra teljesül is a kérése.

De másnap sem történt semmilyen változás.

– Másképpen kell hozzálátnom – gondolta.

Este a követ a párnája alá dugta, mint a barlangban, amikor a kő mesélt neki. Azzal a kérdéssel a fejében hajtotta párnájára fejét, hogy mi az oka György

• 53

TROTH ÉS DESZPEL betegségének, és mit lehet tenni a gyógyulása érdekében?

Hirtelen ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mint korábban. Mintha a közvetlenül a homloka előtt vetítővászon lenne: lehunyt szemei előtt közúti baleset képe jelent meg, mentők és rendőrautók szirénáztak.

Látta Györgyöt az egyik gépkocsi mellett, véres arccal, amint egy fiatal nő teste fölé hajolva zokog. Ő maga is fiatal volt, alig ismert rá Péter. A következő jelenet egy temetés volt.

– Ezért nem nősült meg soha! – értette meg.

A következő jelenet teljesen más jellegű volt: György egy irodában, nagy íróasztal előtt állt. Az íróasztal mögött ülő szemüveges, kövér férfi visszautasító arccal átnyújtott neki egy dossziét, ő pedig megsemmisülten kiment. Aztán otthonában a számítógépe előtt ült, fejét a tenyerébe temette, majd dühösen adatokat kezdett törölni.

Ami ezután következett, megdöbbentette Pétert, minden lélekjelenlétére szüksége volt, hogy a látáshoz szükséges ellazult állapotot megtartsa. György az otthonában, a földön feküdt, mellkasa közepén és fején rés volt, amiből szürkés nyalábok csordogáltak. Vékony, fekete füstszerű lények, mint az állatkertben a krokodilok etetéskor, nyüzsögve nyelték a résekből kiáramló valamit. Úgy tűnt, mintha szájukkal tágítani is próbálták volna a réseket. Áttetszőek voltak, majdhogynem csak a mozgásuk okozta örvény volt látható. Aztán látta Györgyöt a kórházban, a testén lévő résekkel, a lények pedig körülötte köröztek, és le– lecsaptak, ügyet sem vetve az arra járó-kelő

• 54

TROTH ÉS DESZPEL ápolószemélyzetre. Azok pedig láthatóan észre sem vették őket.

– Mit lehet tenni György megmentéséért? – kérdezte Péter magában.

A kép közelített. György fejében mintha szépséges kék kristályszilánkok lettek volna. Látta, ahogy György az asztal fölé hajol: ír, dolgozik valamin, térképeket böngész, jegyzetel, és a kristályszilánkok lassan kezdenek összeállni a fejében egyetlen fénylő kristállyá.

Aztán a számítógépen dolgozott valamit, ami nem igazán ment, mert a frissen kialakult egységes kristály valamiért újra kezdett megbomlani, szilánkok hasadtak le róla. Valami baj volt a számítógép körül.

A következő kép Ágota nappalijába vitte. György és Ágota együtt dolgoztak, Ágota ült a számítógépnél, és György mintha diktált volna, vagy valami hasonló. A kék kristály teljes szépségében fénylett György fejében, a szilánkok, cserepek eltűntek, és eltűnt a rés is a fején, nem szivárgott többé onnan szürke nyaláb. A kristály fénye lehatolt a mellkasáig, és ott is láthatóan zsugorodni kezdett a rés.

A fekete árnyak dühösen keringtek körülöttük, próbálván hozzáférni a már alig észrevehető nyalábhoz, aztán a nagy részük elsuhant. Péter látta, amint a falu felé szállva eltűnnek. Ágota és György a konyhalámpa fényénél dolgoztak tovább.

Péter meglepetten szakította ki magát a sárkánykő hatása alól.

– Szűzmáriám, mik azok a fekete izék, amik a György bácsi sebeiből ömlő nyalábokat eszik?

• 55

TROTH ÉS DESZPEL Tudtommal nincs seb a testén.... Azt a megoldást javasolja a kő, hogy a bácsikámnak dolgoznia kell? Nem értem, tehát a fekete izék undorodnak a munkától?!

Mondjuk, ezzel én is így vagyok, de hogy az egyedüli ellenszer ellenük az legyen, hogy végeláthatatlanul krumplit pucoljak és szemetet hordjak ki, nem beszélve a nyelvtan háziról... – gondolta elszontyolodva. – Na, de egy próbát megér!

Reggel benyitott György szobájába.

– Bátyókám, hogy vagy? – Péter aggódva nézte György megnyúlt arcát. Egykor oroszlánsörényszerű, göndör, mostanában már ritkuló haja csapzott volt. Most látszott igazán, mennyire lefogyott. Szemében azért felvillant a szokásos huncut szikra, és rámosolygott Péterre.

– Kösz a kérdésed, éppen azon gondolkodtam, hogy ilyen úri dolgom sosem volt, csak úgy fekszem, semmi feladatom, s ha kérem, még ágyba is hozzák a reggelit...

– Amúgy, ha nem itt unatkoznál, mit dolgoznál? – kérdezte Péter kíváncsian, de nem minden hátsó gondolat nélkül.

György szemében a maradék szikra is kihunyt, arca elkomorodott.

– Valószínűleg a könyvtárban leltároznék... – mondta szomorúan.

– Én úgy tudom, hogy neked más volt a munkád – csodálkozott el Péter.

– Hát igen. Valóban más volt. De sajnos nem hagyták jóvá a mostani kutatási tervemet, ráadásul áthelyeztek a könyvtárba. És még állítólag örülhetek, mert egyáltalán

• 56

TROTH ÉS DESZPEL van munkahelyem... Pedig érdekes munka lett volna.

Nem azért, mert az enyém, de átfogó kutatási terv volt, amely mindkét szakterületemet érintette.

– Mi a te szakterületed?

– Régész és történész vagyok. Ebből akár doktorátusi szakdolgozat is lehetett volna, de ez nem volt annyira fontos számomra. Bőven elég lenne, hogyha dolgozni hagynának.

– És csak úgy magadtól, szabadidődben nem lehet ezzel foglalkozni?

– Nem lehet, Péter. Engedélyek kellenek levéltári kutatásokhoz, ásatásokhoz, régészeti feltárásokhoz.

Nemcsak engedélyekre, hanem elég sok pénzre is szükség van. Nincs sem egyik, sem másik. Na, azt hiszem lemegyek a konyhába, és feltáró munkálatokat végzek a hűtőszekrényben...

– Azért annyira nem régi a kaja – vihogott Péter. –Ne haragudj, hogy annyit nyúzlak, de mit akartál kutatni?

– Párolt csirkét zöldséges rizzsel...

– Bácsikám, komolyan kérdem! Miért nem veszik soha a felnőttek komolyan, ha egy gyerek kérdez tőlük valamit?! – zsarolta finoman Péter.

– Bocsáss meg, nincs nagy kedvem erről beszélni. A téma a középkori egyházi és világi lovagrendek, azok kialakulása, fejlődése, egymással való kapcsolata.

Vonatkozó levéltári kutatás egyrészt külföldön, és néhány egykori lovagvár alapos régészeti feltárása, mert szerintem vannak olyanok, amelyeket az évszázadok során többször átépítettek, és bizonyos nyomok arra utalnak, hogy van értelme ott ásni.

• 57

TROTH ÉS DESZPEL Péternek leesett az álla.

A reggeli vége felé, mikor már a desszertnél tartottak – a csokoládékrémes kenyér mindig jó gondolatokat ébresztett Péterben – támadt egy ötlete.

– És máshova nem lehet beadni azt a dolgozatot?

Más nem adhat engedélyt és pénzt?

– Véggigondoltam ezt már. Például beadhatnám egy angliai egyetemre, akár doktorátusi ösztöndíjat is lehetne kérni. Van ott egy történész kollegám, aki mindig is értékelte a munkámat. De nem tudok annyira angolul, hogy szakmunkát írjak. Meg eleve hamvába halt a beterjesztési kérelem is, mert a projekt részletes vázlatát kellene tartalmaznia bizonyos szövegformátumban, sortördeléssel, meg minden egyéb ilyennel... Angolul, persze. Én régész vagyok, nem nyelvész és számítógépes szerkesztő.

Péternek felragyogott az arca. Felugrott. A hirtelen mozdulattól magára öntötte a tejeskávéját, de ezzel mit sem törődve György nyakába szökött, sikeresen összekenve mindkettőjük pizsamáját.

– Én ismerek valakit, aki foyékonyan beszél angolul, ért a számítógépes szerkesztéshez, és dolgozott már könyvkiadónak is! Ráadásul a barátunk! Biztos segítene!

György hosszan nézte Pétert. Szeme könnybe lábadt, és magához ölelte. Így teljesedett be a reggeli tejeskávé végzete.

• 58