Troth és Deszpel - 9. fejezet - Régi történetek

TROTH ÉS DESZPEL

R

Régi történetek

Péter

másnap, reggeli után, bekukkantott György bácsihoz. Bácsikája mintha teljesen ki lett volna cserélve, az ágyán papírok hevertek szanaszét, ő pedig borzos hajjal, vidáman fütyörészve az egyik lap hátára jegyzetelt.

– Jó, hogy jössz, kis barátom, kölcsön szeretném egy kicsit kérni a laptopodat! – fordult széles mosollyal Péterhez.

– Szívesen! Nekifogtál dolgozni?

– Képzeld, azt hittem, hogy az otthoni gépemről letöröltem az egész munkámat, de ma reggel eszembe jutott, hogy a nyári szabadságom előtt lementettem valahová. Ki is ment a fejemből az egész. Így nem kell előlről kezdenem mindent!

Györgynek fülig ért a szája.

– Tudod, ez mit jelent? Nagyon keveset kell újraírnom, arra pedig úgyis ráfér!

– Rendben, délelőtt és éjszaka tiéd a laptop, azzal a feltétellel, hogy nem rázol le, ha a munkádról kérdezősködök – mondta nagyvonalúan Péter.

– Mi érdekel? – kérdezte szórakozottan György bácsi.

• 59

TROTH ÉS DESZPEL – A templomos várak. Például a Léka vár története.

György bácsi felkapta a fejét és ámulva nézett Péterre.

– Mióta érdekel téged a történelem? Léka vára... Hát ez érdekes, miért pont erről kérdezel?

– Á, semmi, csak olvastam valami sztorit az interneten, hogy ott volt valami csata, meg valami alagút egy másik várhoz és ilyesmi, arra gondoltam, hogy izgalmas...

– Valóban izgalmas az a történet, különösen azért, mert ellentmondásos. Tudod, templomos lovagok lakták Léka várát. Szokásuk szerint alagutat fúrtak a szomszédos, ugyancsak templomosok lakta vár, Borostyánkő vára felé. Miután a lovagrendet a pápa felszámolta, Léka várából is el akarták kergetni a lovagokat. A támadók az alagútból hátba támadták a lékai védőket, így ezek két tűz közé szorultak. Mind elpusztultak.

– Mi ebben az ellentmondásos? – kérdezte Péter.

– Az, hogy mindkét várat templomosok lakták. Állítólag a támadók foglyul ejtettek egy szolgát, és az árulta el az alagút bejáratának helyét, és onnan hatoltak be a támadók Léka várába. Én viszont sokkal valószínűbbnek tartom, hogy egy borostyánkői lovag árulta el, mert a titkos alagutakat csak a lovagok ismerték. Arról nem tudunk, mi lett a sorsa a borostyánkői lovagoknak, az is lehet, hogy az életüket kapták cserébe az árulásukért. Az tény, hogy az alagút egyik bejárata Borostyánkő várából nyílt, a másik pedig Léka vára alatt volt. Volt még egy másik titkos alagút is,

• 60

TROTH ÉS DESZPEL amely a közeli erdőbe vezetett, de az támadásra alkalmatlan volt, mert nagyon keskeny és a boltozata alacsony.

– Valami lehetett Lékán, talán kincs, amit kerestek a támadók? A borostyánkőiek pedig elárulták a rejtekhelyet, az alagutat is, és ezért megúszták?

– Az lehet... – nézett Péterre töprengve György.

– Mégis miért gondolod, hogy nem a szolga volt az áruló? Miért ne tudhatna egy szolga az alagútról?

Valakinek azt is meg kellett építenie, nem hiszem, hogy a lovagok ástak volna olyan hosszú alagutat!

– Azért, Péter, mert a lovagok eltüntették azokat, akik a titkos építkezéseknél dolgoztak.

Péternek elkerekedett a szeme.

– Hogy tenne ilyesmit egy lovag?

– Furcsa idők jártak akkor. A templomosok röpke száz év alatt hatalmas vagyonra tettek szert egész Európában. Nem kellett senkinek sem adót fizetniük, csak a pápának tartoztak számadással. Sőt, éppenhogy nekik volt ajánlott adományt adni, ellenkező esetben titokzatos rablók kezdték fosztogatni a környező birtokokat. Aztán út– és hídvámot szedtek, pénzt kölcsönöztek nagyuraknak kamatra – még királyok is voltak az adósaik között. Bár, lehet, hogy mindez csak légből kapott mendemonda. Olyan vélemény is van, miszerint a francia király túl sok pénzzel tartozott nekik, amit nem volt miből megadnia, ezért szövetkezett a pápával. A pápa eretnekség ürügyén feloszlatta a lovagrendet, és a vagyonuk a johannitákra szállt, jutott

• 61

TROTH ÉS DESZPEL belőle a királyoknak és a pápának is, az adósságlevelek meg eltűntek.

– Hűha! – ámult Péter.

– A magyar nép nem szerette őket. Olyan történetek maradtak fenn, hogy a lovagok valójában kegyetlenek voltak, titokban békés falusi embereket raboltak, akik soha többé nem kerültek elő. Asszonyokat, lányokat is.

A különféle kotatások során csontvázakat is találtak a lovagvárak kútjaiban. A legendák szerint rendszeresen eljártak rabolni is.

– Nem az volt a dolguk, hogy a szentföldre látogató zarándokokat védjék?

– Valóban ezért alakult a rend, de aztán elfajultak a dolgok. Állítólag még a Duna alatt is ástak alagutat, ez volt a mániájuk, össze–vissza furkálták a földet a váraik alatt.

Péter elkeseredetten bámult Györgyre.

– Én azt hittem róluk, hogy tisztaszívű lovagok voltak! Erre kiderül, hogy védelmi pénzt szedtek, mint ma a maffiózók...

– A szegénységi és tisztasági fogadalmukat sem igazán tartották be. De én nem állítom – vakarta meg György a fejét –, hogy mindegyikük ilyen volt. Ám sajnos, azt kell mondanom, hogy sok jót nem őriztek meg a veres barátokról a népi legendák. Volt például egy olyan elterjedt szólásmondás, hogy „úgy iszik, mint egy templomos”. Mondjuk, ez nem igazán nagy vétek... – vigyorgott. – Az a sok finom misebor... Állítólag nagyon értettek a szőlő nemesítéséhez, s ez csak jó dolog.

– Miért rabolták volna el az embereket?

• 62

TROTH ÉS DESZPEL – Valakinek ki kellett ásnia azt a rengeteg alagutat...

Meg állítólag a szép nőket is szerették. De ne foglalkozz ezzel, ezek csak legendák, semmi bizonyíték sincs rájuk.

– Akkor nem szép olyasmit állítani, ami rágalom is lehet – húzta össze a szemöldökét Péter.

– Mindenesetre érdekes, hogy egész Európa területén hasonló mondák maradtak fenn a lovagokról.

Azt is tartották felőlük, hogy nagyon zárkózott természetűek voltak, nem barátkoztak a helyiekkel. De vannak aztán igazán mesébe illő történetek is. Egy helyi monda szerint a veres barátok elrabolták Báthory Gábor lányát.

– Veres barátok?

– Igen, vörös kereszt volt a jelvényük.

– Miért rabolták el a lányt?

– Ez egy nyírbátori legenda. Elmesélem neked.

Báthori Gábor erdélyi fejedelem éppen Nyírbátorban tartózkodott. Volt egy szép lánya. A lány egy napon gyónni ment, és soha többé nem tért haza. Egyszer egy koldus a éjjeli vihar elől a veres barátok templomába menekült, és ott is éjszakázott. Meglátta, hogy egy titkos ajtón keresztül a barátok felhoznak egy lányt a földalatti kriptából, és hagyják, hogy egy kicsit levegőzzön a templomban. Egyből felismerte az eltűnt lányt, pedig nagyon lefogyott szegény, tiszta csont és bőr volt. Reggel elment Báthorihoz és elmondta, amit látott. Báthori haragjában kikergette a barátokat a templomból, akik a falu felé próbáltak menekülni. A Szentvér utcán kaszabolta le őket, innen kapta az utca a nevét. A Kés utcán kergette őket tovább, azért lett az Kés utca. A lány

• 63

TROTH ÉS DESZPEL sajnos már nagyon beteg volt, mikor rátaláltak. Miután kivitték a napfényre, nemsokára meghalt.

– De ez csak monda, ugye, bátyó?

– Igen, Péter. De valami valóságalapja lehet. Szoktál olvasni meséket?

– Amikor kicsi voltam, olvastam! – húzta ki magát önérzetesen Péter, enyhén sértődött hangon. – Hogyan jön ez most ide?!

– A Grimm testvérek a „Német mondák” című könyvükben azt írják, hogy a monda mindig valamilyen történeti tényhez kapcsolódik, de ezt az idő múltával az emberi fantázia is kiszínezi valamennyire. Tehát sosem lehet tudni... Neked pedig nem különös egy kissé az érdeklődési köröd? Sportolsz egyáltalán valamit, vagy csak az internetet bújod? A tanulás megy? Tudod, a fiúk focizni járnak, ilyesmire gondoltam... Nem kísérteteket vadásznak az interneten.

– Nem hittem volna rólad, hogy te is ezzel jössz, György bácsi, azt gondoltam, hogy te legalább normális vagy – mondta sértődötten Péter, aztán hirtelen felkapta a fejét.

– Kísérteteket? – nézett kerek szemmel Györgyre.

– Na ebből elég legyen, csenevész unokaöcsém. Ezt már csak viccből mondtam. Tudod, én még lábadozom, kérlek, ne fárassz. Egyezségünk szerint kérem a laptopot, és egy szendvicset is, ha lehet.

Péter elgondolkodva ballagott a konyha felé, a feje zúgott a sok új ismerettől, és azon töprengett, hogy mi köze neki mindehhez, miért pont ezt a várat mutatta meg neki a kő.

• 64

TROTH ÉS DESZPEL Eszébe jutott Deszpel és Grizelda, a repülés csodálatos érzése, és az a néhány óra, míg Grizelda pelyheinek melegében aludt.

– Vajon hogy vannak? Elköltöztek már? Vajon látni fogom–e őket még valaha? – sóhajtott.

Hirtelen újra maga előtt látta a György bácsi testét tépő áttetsző sötét „füstkrokodilokat”, és megborzongott.

• 65