BECKY SHARP az első szerethető szélhámosnő a világirodalomban
A kép az Intersonic tulajdona
Thackeray, W. M.: Hiúság vására bemutatása etikai szempontból
Becky Sharp - az első szerethető szélhámosnő a világirodalomban Thackeray, W. M.: Hiúság vására bemutatása etikai szempontból
William Makepeace Thackeray (1811–1863) angol regényíró, a viktoriánus korszak egyik legjelentősebb szerzője volt. Legelhíresültebb műve a Hiúság vására (1848) című alkotás. Az író „hősök nélküliregényként” határozza meg munkáját. S valóban: karakterei kivétel
nélkül
alkalmatlanok
a
hősi
titulusra,
vagy
erkölcsiségükből,
vagy
jelentéktelenségükből adódóan. A leginkább főhősként értékelhető figura a furfangos Rebecca Sharp és a szende Amelia Sedley. Rebecca viszont nem egy idealizált nőalak, egy számító, ravasz kisasszony, Amelia pedig túl erőtlen a főszereplő címhez. A szerző mind a két figurához saját életéből választott példákat: vad Miss Sharpot édesanyjáról mintázta, míg az imádnivaló Sedley lány feleségét idézi. Bár bizonyára Ameliából akart szerethetőbb szereplőt faragni, mégis kettőjük közül egyértelműen Becky Sharp az izgalmasabb karakter. Kitartása és humora enyhíti a figura ellenszenvességét. Ráadásul alakja etikai szempontból is érdekes. A dolgozatban az ő figurájához köthető etikai kérdéseket kívánom bemutatni. Először pár szót a regényről. Thackery a társadalmi életben és az egyes emberek jellemében főleg a rosszat látja és láttatja. Irónia itatja át munkáit, kifigurázza a jót és rosszat egyaránt. A művet egyszerre jellemzi a realista esztétikai törekvés és az eszményítés klasszicista hagyománya. Képet kíván adni a kor képmutatásáról. A világot a pénz és az érdek mozgatja, akárcsak hőseit. A szerelem nála nem több mint pillanatnyi hangulat, testi vágy. A figurái fonálon függő marionett bábuk, akiket csak az erkölcstelen világ és az önérdek rángat. Tehát a regény maga, a korabeli társadalom szétesését árasztja magából. A mű legkülönbözőbb bűnös lelkeket vonultatja fel ennek igazolásához. Egészfelvonulása a különböző jellemeknek, főleg a rossz jellemeknek. A szerző elsősorban főszereplő nélküli regényt akart teremteni, de a mű Becky Sharp-ja mégis főkarakterré vált. Ő inkább a megtestesült amorális akarat, benne tükröződik a korszak és az akkori társadalom képe. Ez a kép pedig egyáltalán nem hízelgő…
Most magáról a cselekményről szeretnék számot adni. A szerző a regényt egy vásári bábjáték megidézésével alakítja ki, ezzel kívánja illusztrálni a világ hamisságát. Már az előszóban figyelmezteti az olvasót: „Nincs egyéb hozzáfűznivaló erkölcsi tanulságom a Hiúság Vására itt következő történetéhez. Van, aki a vásárt általában erkölcstelennek tartja, s szolgáival és családtagjaival egyetemben el is kerüli; valószínűleg igaza van. De aki másképpen gondolkozik, s kedélye léha, jóindulatú vagy éppen gunyoros, talán szívesen fordul be ide egy félórára, és megnézi a mutatványokat. Akad mindenféle jelenet: ijesztő csaták, nagyszabású és előkelő műlovaglás, néhány jelenet a nagyvilági életből, néhány pedig a nagyon is középszerűből, némi szerelmeskedés az érzelmek számára és némi könnyed bohózat; mindezt megfelelő díszletek között tündöklően megvilágítják a Szerző saját gyertyái.” A Hiúság vásárában tett képzeletbeli séta után a Pinkerton kisasszonyok híres lánynevelő intézetében (Chiswick Mall) találjuk magunkat. Két fiatal lány indul egyszerre útnak a való életbe: az egyik a közkedvelt édes Amelia Sedley, egy londoni gazdag bankár angyali gyermeke. A másik végzett növendék pedig Rebecca Sharp (Becky), egy korán árvaságra jutott, vagyontalan leány. Érte már nem hullanak patakokban a könnyek, és ő szívében sem él szeretet az intézet és annak lakói iránt. Ellenszenvét a távozáskor ki is nyilvánítja: a Chiswick Mall legkedveltebb olvasmányát, melyet ajándékba is megkap búcsúzóul, laza csuklómozdulattal dobja ki a robogó fogatból és franciául élcelődve vesz búcsút volt „otthonától”. Barátnőjével, Ameliával elhajtanak a Sedley lakba, mivel Rebeccát is meghívták néhány hétre barátnője családjához. Becky számító, haszonleső lélekkel szemléli az embereket, hiszen tudja, hogy a neki szánt nevelőnői életnél többre hivatott. Okos nő és jó megfigyelő, ezért tudja, mi kell a környezetének, így hamar meg tudja kedveltetni magát bárkivel. Nyaralása alatt megismeri a gazdag dandyt, Joseph Sedley, aki legjobb barátnője édesbátyja. A lány kiveti rá a hálóját, ezt Amelia is pártolja, hisz így nem kéne elválniuk egymástól. Ám a terv meghiúsul, mikor Joseph, nem veszi őt feleségül, hanem visszatér Indiába. Ekkor Rebecca útra kel, hogy elfoglalja állását Crawley Pitt báró családjánál. Itt mindent megtesz, hogy nélkülözhetetlenné váljon. A család több férffi tagját is igyekszik ujjai köré csavarni. A báró ifjabb fia, Rawdon - gyönge akaratú és kissé együgyű dragonyos kapitány - el is veszi feleségül.
Közben Amelia apja tönkremegy, a családtól mindenki elfordul, kivéve Amelia vőlegényét, George Osborne-t, aki feleségül veszi a lányt. Amelia csak később tudja meg, hogy az Osborne fiú elsősorban apjával szembeni dacból és baráti tanácsra vezeti oltárhoz a lányt. A waterlooi csatában Osborne elesik és Amelia ezután csak gyermekének él. George legjobb barátja – a korábbi jótevő- William Dobbin segíti a családot. Dobbin később megkéri Amelia
kezét,
de
a
lány
elutasítja
és
kapcsolatuk
megmarad
barátságnak.
Addig Becky férjével több ízben is megpróbál betörni a társasági életbe. Szerencsejáték és flört kövezi útjukat. Rebecca megismeri lord Steyne, akivel kétes barátságot köt. A segítségével befogadja az elit, de sajnos nagy árat kell fizetnie ezért. Férje elhagyja és minden vagyon nélkül menekülnie kell. Továbbra is kalandoréletet folytat. Évek múlva újra találkozik Ameliáékkal. Életében először tényleg jót tesz, felnyitja régi barátnője szemét, hogy elhunyt férje Osborne erkölcstelen volt és Amelia megtudja, hogy mindent Dobbinak köszönhet. Rebeccának köszönhetően Ameliáék egymásra találnak. Beckynek is felragyog a szerencse csillaga: Joseph Sedley újra a bűvkörébe kerül, így Rebecca szép vagyonra tesz szert. Crawleyné – vagyis Rebecca Sharp kisasszony – soha nem mond le a kalandor szerepről, sosem javul meg. Úgyhogy a regény végén sem szabadulunk ki a Hiúság Vásárából, benne maradunk a bűn posványában. Itt nem bukik el a rossz végérvényesen, és a jó győzelme is elmarad. Thackeray alkotása egy igen éles társadalomkritikája, górcsöve alá veszi a beképzelt arisztokráciát, a pénzsóvár nagypolgársággal és a gátlástalan törtetőket. Lépten-nyomon feltárja azt, amit a kor társadalmában rosszal: „Pénz és tekintély a legfőbb javak a Hiúság Vásárában”. A tiszta Amelia és az önző Becky szándékosan éles kontrasztfigurák, de a párhuzamos szerkesztés törvényére bukkanunk Amelia második férje, a jószívű Dobbin, s az hiú George Osborne barátságában is. A műben az emberek a látszatra helyezik a hangsúlyt és álértékek megszerzésének rendelik alá magukat. Ez a társadalom által tolerált normátlanság. Ha mindenki ezeket az elveket vallja, akkor nem számít, hogy erkölcstelen, ezt vallja maga Rebecca is. Igaz, vannak egyes szereplők, mint a korlátolt és erényes Emília Sedley vagy a nagylelkű William Dobbin, akik más értékrenddel is bírnak. Ám erényességüket csak az olvasó tudja értékeli, a mű szereplői nem ismerik fel tisztaságuk fontosságát. A mű végkifejletben a naiv szereplők erkölcsi szempontból felértékelődnek ugyan, de nem képesek megváltozatni a környezetüket.
Most szóljunk pár szót Rebbecca Sharpról. Becky egyszerre rendelkezik egy asszonyi fegyvertárával és a férfiak szellemi monopóliumával. Tudja, mit akar és azt is, hogy ezeket, hogyan tudja elérni. Ő az első azon regényhősnők sorában, kiknek számára az érvényesülés az elsődleges. Mivel Becky nehéz körülmények között kezdi életét, érdekházassággal és más alávaló eszközök használatával igyekszik helyet vívni magának a világban, s ezt nem is szégyelli. Arisztokrata sorra, vagyonra szeretne szert tenni, ehhez képes bármire, legyen szó csábításról, hazugságról vagy árulásról. Egyszerre hidegszívű kígyó, mégis szenvedélyes, álmodozó, de mások álmait letipró „hősnő”. Persze nem ő az egyetlen kétes jellemű női karakter a világirodalomban. A házasságtörő asszonyok történeteinek közt ott szerepel Bovaryné, Anna Karenina, Effie Becky Sharp ezen felül a gátlástalan női karrieristák első példánya is egyben. A negatív hősnő sikerének titka abban rejlik, hogy minden körülmények között alkalmazkodni próbál környezete változó elvárásaihoz. Mindenkinek eljátsza azt, amit látni szeretne. Siker és bukás között egyensúlyozik. Az olvasó nem szánja, hiszen gátlástalan, úgy érezhető, hogy ez kijár neki. Ám felső tízezer (a nemesség és a pénzurak) ezt várják el tőle, ezt a törtetést és gerinctelenséget. Csak ezáltal nyílnak meg előtte az arisztokrácia körei. Ez nem meglepő, mivel e társadalom is olyan romlott, mint ő maga. Becky a regényirodalom egyik legösszetettebb nő alakja. Egyszerre tud bűbájos, szép, kedves és tomboló, gonosz és hazug lenni, miközben szellemes humora és esze párját ritkítja. „Ha néha megtámadták, Becky azzal a fogással élt,hogy alázatos naivságot színlelt, s ilyenkor volt a leg veszedelmesebb. Ebben a kedvében a leggonoszabb dolgokat mondotta ki a legegyszerűbb keresetlenséggel, s aztán volt rá gondja, hogy ravaszul még bocsánatot is kérjen elszólásaiért, hadd tudja meg az egészvilág, mit mondott.” Sharp kisasszonyt a tudatos immoralitás jellemzi. Mindenképpen le akarja győzni az ellenségeit, tudja, hogy csak az erkölcs áthágásával érheti ezt el. Maga választja az útját és nincs benne megbánás. Minden szava hazugság. Ő vonzó lelkiismeretlenség allegóriája. „Felülemelkedtem, mert van eszem – gondolta Becky –, s az emberek legnagyobb része ostoba. Most már nem tudnék visszamenni, és azokkal az emberekkel érintkezni, akikkel apám műtermében találkoztam. Bárki cserélhetném társaságbeli helyzetemet és minden ismerősömet egy csinos összegű, három-százalékos állampapírra!”
Ferdeszemmel nézünk rá, mégis megértjük és nem bánjuk sikereit. Írójának legnagyobb bravúrja az, hogy rá tud minket venni arra, hogy rokonszenvezzünk ezzel a kétes életű figurával. Az ő sikerei fejezik ki írójának véleményét a világról és benne az emberekről. A karakter elítéléséhez azért figyelembe kell vennünk, hogy a XIX. századi Angliában járunk, ahol egy nő lehetőségei igen korlátozottak voltak a társadalmi ranglétrán való feljebbkerülésre. A jó házassághoz taktikai érzékre is szükség volt, ez kétszeresen is igaz egy árva leányra, akinek nincsenek kapcsolatai, anyagi eszközei. Ezért kénytelenek igen kétes jövedelemforrásokból adósságcsinálásból, csalásból élni. A narrátori kommentárok persze morális ítéleteket mondanak felette, és kijátsszák vele szemben Amelia erkölcsiségét. Az ironikus hangvételű ítélkezés kiváló példája az alábbi idézet is: „Nem hiszem, hölgyeim, hogy jogunk van a rosszallásra azért, mert Rebecca Sharp kisasszony eltökélte szívében, hogy meghódítja ezt a kövér piperkőcöt. Igaz, hogy a férjvadászat feladatát a fiatal lányok általában kellő szerénységgel a mamájukra bízzák, de ne felejtsük el, hogy Sharp kisasszonynak nem volt édes szülője, aki elrendezze számára ezt a kényes ügyet, s ha ő maga nem fog magának férjet, széles e világon senkit nem talál, aki ezt a munkát elvégezné helyette.” A fenti idézetből is kitűnik, hogy a karakter már a történet elején az erkölcstelenség bűnébe esett. Érdekes viszont az, hogy az író – bár ironizál – felszólít minket normáink felfüggesztésére. Ezzel a módszerrel mutatja be a társadalmának általános habitusát. Ismert tény az, hogy egy normátlansággal túltelített területen maga a normátlanság válik normává. Ez itt is jól megfigyelhető: Becky a törtetők és beképzeltek társadalmába beilleszkedni, elsajátítva környezetének erkölcsi züllését. Viszont érdekes momentum, hogy mindezek ellenére környezetének lenézése nem szűnik meg. Bár az ő „értékeiket” képviseli, származása és érvényesülési módszerei miatt megtagadják. Csak részeges beilleszkedés létezik számára. Rendszeresen ebbe a kettősségbe botlik, míg a társasága maga számára veszélytelennek ítéli akcióit, bíztatásban részesül. Például Lady Crawley pártolja mind Rebecca törtetését, mind a rangon aluli házasság ötletét, míg rá nem jön, hogy a nevelőnő választottja nem más, mint unokaöccse Rawdon. Ekkor szembefordul a párral és megtagadja őket, annak ellenére, hogy támogató hozzáállásával ő is megerősítette a pár szándékait.
Ebből is kitűnik, hogy ez a karakter kettősmércével értékeli az életet: egy norma létezik az ő számára, és egy egészen más áll a világ dolgaira. Mikor Franciaországban élnek férjével, akkor a társaság középpontja: bálokat tart, nem hiányozhat egy eseményről sem, mindenki a kegyeit keresi. Eközben a háta mögött sokan megvetik, azzal nyugtatva magukat, hogy Londonban majd szóba sem elegyednek vele. Akik a kontinensen imádói, azok Angliában legnagyobb erkölcsi bírái. Megvetik törtetéséért, azért, hogy be akar kerülni a finomabb körökbe. Úgy érzik, hogy felette állnak mind rangban, mind pedig erkölcs tekintetében. Ám ezutóbbi erősen megkérdőjelezhető, hiszen, hogy lehet valaki erkölcsi bíró, aki leveti magáról elveit kényelmességből és csak azért mert nem hazájában tartózkodik? A társadalom alapvetően képes tolerálni az immoralitást: a csúcson lévőknek megbocsátja a normák áthágását, de bukásuk után már bűnösként kezelik őket. Ami a műben különösen érdekes az az, hogy ebben a világban nincsenek igazi - erkölcsi értelemben vett - normák. A történetben a normátlanság annyira elfogadott, hogy az vált kvázi normává. Tehát nincs olyan – erkölcsi szempontból értékelhető - norma, melyeket Sharp kisasszony magáévá tehetne, helyette csak környezetének normátlanságának mását öltheti magára. Ebből kitűnik, hogy a Hiúság vásárában az egyetlen normakövető szereplő az Becky Sharp. Örökös megfelelési kényszere vezeti egyre elítélendőbb utakra őt és családját. Ezt a társadalom elfogadja, ezt egyáltalán nem rója fel nekik. A felsőbb körök nem bánják, hogy a férj szerencsejátékos vagy azt, hogy Rebecca kacér. Egy szálka van a szemükben: az, hogy nevelőnő szegénysége és származása ellenére a köreikbe próbál férkőzni és nem nyugszik bele sorsába. „Voltak pillanatok, amikor maga is finom úri-hölgynek hitte magát, s elfelejtette, hogy otthon nincs pénze a szekrényben, hitelezők ólálkodnak a kapu körül, boltosoknak kell hízelegnie és udvarolnia, szóval nincsen biztos talaj a lába alatt.” Másik érdekes momentum a nevelőnő londoni előkelő körökbe való bekerülése: Lord Steyne –aki maga sem igazi kékvérű arisztokrata- segíti az útján: állja számláit, ékszereket kölcsönöz neki és meghívja a házában tartott estélyre is. A társaság először kerüli, majd amikor látja, hogy a Steyne család milyen figyelemmel tünteti ki, kezd megenyhülni. Viszolygásuk akkor enyészik el, mikor Becky egy dalt ad elő a publikumnak. Ekkor veszik észre, hogy van értékelhető képessége, annyira tetszik nekik az előadás. A szereplők felfüggeszti normáikat, megfeledkeznek arról, hogy alapvetően mennyire lenézik a produkció előadóját. Mivel élvezetet nyernek Becky tehetsége által, a lány hasznossá válik a szemükben.
Vagyis önös érdekből fogadják el, persze csupán addig, míg a jól felfogott érdekük is ezt súgja nekik. Abban a pillanatban, amikor már nincs rá szükségük, hátat fordítanak neki és élvezik elbukását. Lord Steyne sem a hős megmentő, hanem egy Mephisto, aki súlyos árat követel a szolgálataiért. A lány lelke helyett inkább a testét kérné ellenszolgáltatásképpen. Amikor nem teljesül ez a vágya, akkor ellenséggé válik. Egy erkölcsös világban előkelő úrnak nem azért segítenek egy bajba jutott leánynak, hogy kihasználják. Ám ez a Hiúság Vására, ahol semmi sem az, aminek hittük őket. Itt az erkölcsösség és a norma nem egymást helyettesítő fogalmak. A „Vásár” társadalma tolerálja ezt a kvázi normává vált erkölcsi fertőt. Összegzésként elmondható, hogy senki - sem Rebecca Sharp, sem pedig regény karaktereinek többsége – nem képes Thackeray remekében ellenállni a társadalmukban fennálló visszás elvárások tömkelegének. Mindegyikük – bár más-más mértékben - magáévá teszi koruk becstelenségét, nem tudnak vagy nem mernek ellenállni. Egyedül a könyv legtisztább szívű szereplői lehetőséget kapnak a kitörésre és új és feltehetően értékesebb életet kezdhetek. A többiek számára elmarad a feloldozás. Az író nem hiteget minket, nincs menekvés a hiúság bűne elő. Az ő zárószavai álljanak itt végszó gyanánt: „Ó, hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?... Elég volt, gyerekek, csukjuk be a színházat, rakjuk el a bábukat. Játékunk véget ért.”