Japán hatasa a XIX. századi festészetre Europaban

Japán hatása a XIX. századi festészetre Európában Japanizmus Európában és a dualista Magyarországon

Készítette: Szima Viktória A szakdolgozat konzulense: Szabó László

Ott, ahol árnyas a csalit Áll egy ivor, kis drága nő, A körme zöldes drágakő, Halvány, piros rózsát szakít! És hull-hull a vörös levél És a fehérek szállanak A kék medencén, hol a nap Mint aranyos sárkány henyél. És a fehér levél repül És a vörös ing hanyagul, Ez sárga szoknyájára hull, Az meg hollóhajára ül.

A lány lantot vesz s énekel Kirebben egy skarlát-nyakú, Ezüstbegyű, ezüst darú S ércszárnnyal tör az égre fel.

A lány dalol, kezébe lant, Úgy énekel, mint egy mese, Mandulaszemű kedvese Bámulja a füvön, alant. És felsikoltott most szörnyüképp Az édes, könnye megered, Gonosz tövis sebezte meg Rózsás-eres kagylófülét. És most nevet, megint kacag, Egy rózsa szirma hullt oda.

Hol sárga csipkefátyola Mutat egy kék-eres nyakat.

Halvány, piros rózsát szakít, A körme zöldes drágakő, Áll az ivor, kis drága nő, Ott, hol árnyas a csalit! /Oscar Wilde: Le Panneau/

3

Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK............................................................................................4 1.BEVEZETŐ..............................................................................................................5 2.JAPÁN A TÖRTÉNELEM ÉS MŰVÉSZET TÜKRÉBEN................................9 3.A XIX. SZÁZAD EURÓPÁJA.............................................................................28 4.JAPANIZMUS NYUGAT-EURÓPÁBAN..........................................................40 CLAUDE MONET......................................................................................................41 5.A MAGYAR JAPANISTÁK.................................................................................52 SZÉKELY BERTALAN...............................................................................................52 6.BEFEJEZÉS...........................................................................................................54 7.FELHASZNÁLT IRODALOM............................................................................57 8.FÜGGELÉK...........................................................................................................58

4

1.

Bevezető 1.1. A témaválasztás indoklása Azért szeretném a japanizmus témája köré felépíteni a diplomamunkámat, mert a köztudatban Japán 1868-as világ felé való nyitásának fontossága egyáltalán nincs jelen. Pedig mind a történelemre, mind a képző- és iparművészetre hatással volt ez az esemény.

A távol-keleti országok iránti érdeklődés történelmi múltra tekint vissza.

A XIX. századot megelőzően csupán az előkelők sajátja volt. A XVII. századi nemesi

kúriákban

az

előkelőség

egyik

szimbólumaként

kínai

illetve

japánszobákat alakítottak ki.

A

XIX.

század

második

felétől

viszont

a

középosztály

is

megismerkedhetett a Japán kultúra újszerűségével. Ezt elsődlegesen a világkiállításokon tehette meg. Később - a japanista művészek munkássága kapcsán

-

a

hétköznapi

életében

is

találkozhatott

vele,

hiszen

a

plakátművészetben is a japanizmus jelentette az új irányvonalat. Ezenfelül a közművelődésben is megjelent a távol-kelet iránti érdeklődés, hiszen népszerű irodalmi alkotások (Pl. Pierre Loti: Madame Chrysanthéme, Oscar Wilde: Le Panneau) és zeneművek (Giacomo Puccini - A Pillangó kisasszony) születtek ebben a témában a XIX. század végnapjain.

A japanizmus1 elsősorban a XIX. századhoz köthető, azonban – más művészeti irányzatokkal egyetemben – a stílus lezárulása nem egyezik az évszázad naptári végével. Ennek megfelelően a japán stíluselemeket alkalmazó művészek azon alkotásai, melyek ugyan az 1900-as évek elejére datálhatók, részét képezik az irányzatnak.

A fentiekből kitűnik, hogy az általam vizsgálni kívánt jelenség radikális hatást gyakorolt a kor művészetére és a korszak emberére egyaránt. Ebből adódóan fontosnak tartom feleleveníteni ezt az irányzatot.

1

Japanizmus: japán stíluselemeket alkalmazó, vagy japáni hatást idéző elemekkel rendelkező XIX: századi művészeti irányzat. A festészetben és a plakátművészetben érződik a hatása legerőteljesebben

A téma választásának másik oka az, hogy andragógusként hallgató felelősséget érzek egy ily jelentős stílusformáló jelenség elismertetésének irányában. Célom ezzel egyidejűleg rávilágítani munkámmal a kulturális egyenértékűségre a nemzetek között. A napjainkban is jelenlevő negatív értékítéletek és az ezáltal keltett feszültségek felszámolása véleményem szerint csak a megfelelő tájékozottsággal, ismerettel történhet meg. A tudás alapként szolgálhat az egymáshoz való nyílt és elfogadó hozzáállás kialakulásához és a békés együttéléshez. Munkámmal a japán nép iránti ellenszenv leküzdését kívánom szolgálni, remélvén, hogy ez az érdekes ország és kedves lakói szimpatikusabbá váljanak az olvasó számára.

A tanulmány két pólus mentén építem fel. Az egyfelől a japán individuum, másfelől a nyugati művészet bemutatása adja a két fő kerete a témának. Első szakaszt Japán történelmének és művészétének megismertetésére szentelem, mivel ez elengedhetetlen a japanizmus témájának feltárásához.

Legnagyobb hangsúlyt a japán fametszet bemutatására helyezem. Majd a japanizmusból merítő művészeti-irányzatokat ismertetem meg az olvasóval.

Végezetül műelemzésekkel teszem színessé és látványossá a japanizmus jelenségét. Sajnos a dolgozat keretei nem adnak lehetőséget a japanizmushoz köthető

művészek

életművének

részletes

felvonultatásához,

ezért

munkásságuknak csak legalapvetőbb pontjait ismertetem. Remélem, hogy a mesterhez köthető művészeti irányzat bemutatása, a japán stílus ismertetése, és a művész japanizmushoz kapcsolódó alkotásainak elemzése érzékeltetni tudja majd az alkotó nagyságát.

Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy e tanulmány méltó legyen arra, hogy a híres-neves irodalmi művek mellett megjelenhessen, mint Japán ihlette tanulmány.

1.2. Aktualitás A meglátásom szerint a japanizmus témakörének vizsgálata napjainkban is aktualitással rendelkezik.

A Japán kultúra iránt nagy az érdeklődés az új évezredben. Ennek oka egyfelől a filmművészetben, az animációban és modern irodalmában rejlik, másfelől az információs technológiában való innovációs szerepéhez kapcsolódik.

6

Sok fiatal szinte rajongás jelleggel érdeklődik a japán rajzfilm, az anime és a japán stílusú képregény, a manga iránt. Ezek a főként tizenévesek lelkét kívánják megérinteni, viszont ezek a populáris kultúra részei, ennek megfelelően csak részleges képet nyújthatnak a fogyasztónak. A japán populáris kultúrát elutasító személyek is torz információkhoz jutnak általuk, tévesen vonják le a konzekvenciát a szigetországról és annak szellemiségéről.

A japán kultúra mélyebb megértését a történelmi szerepének megismerése szolgálhatja. A japanizmus jelenségének tanulmányozása segítheti e kultúrának a köztudatban való „megfelelő hely elfoglalását” 2.

A japanizmus témakörének ismerete a Japánnal folytatott kulturális és diplomáciai kapcsolatok szempontjából szintén fontos, mivel kiállítások, és rendezvények alapjául szolgálhat. Magyarország az utóbbi években több alkalommal rendezett olyan kiállításokat, és készített olyan kiadványokat, melyek tárgyköre a japáni művészet. Erre példa a Magyar Nemzeti Galéria Fujiyama 3 elnevezésű kiállítása, mely a „2005 – Japán és az Európai Unió Közötti Cserekapcsolatok Éve” jegyében került megrendezésre, vagy a Szépművészeti Múzeum Van Gogh Budapesten4 című kiállítása.

A 2009-es év szintén a japanizmus jegyében telt, mivel az a Japán-Magyar kapcsolatok éve volt. Ezt példázza a 2009-ben a Népművészeti Múzeumban rendezett harcművészeti és manga kiállítás, továbbá a múzeum által tartott –rendezvényt lezáró- japánnap, ahol a látogató betekintést nyerhetett Japán művészetének rejtelmeibe.

2

Utalás a Ruth Benedick-t által gyakran hangoztatott Japán nézetre, hogy a szigetország II. Világháborús szerepvállalása az ország távol-keleti népek közti jogos vezetőszerep elérésére irányult.

E nézet napjainkban is célkitűzésnek tekinthető, de már, mint az informatikai és kommunikációstechnológiai fejlesztésekben irányadó nemzet.

BENEDICT, RUTH- SZADAHIKO MORI: Krizantém és kard, A japán kultúra újrafelfedezése. Budapest, Nyitott Könyvműhely Kiadó, 2006. 51.

3 Fujiyama – A japán szépség Houksai és Hiroshige fametszetein és képein kiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, 2005. 10. 14 – 2005. 11. 13. A kiállítás fő témája a japánok szent hegye, a Fuji, továbbá a hegyet megörökítő festmények és fametszetek (36-36), illetve 36 fotó a szent hegyről, melyet Haruo Tomitsuka neves fotográfus örökített meg.

4 Van Gogh Budapesten kiállítás, Szépművészeti Múzeum, 2006. 12. 02- 2007. 04. 01. A múzeum 100. születésnapja alkalmából rendezett kiállítás Vincent Van Gogh életművéből és olyan sokszorosított fametszetekből, melyek Van Gogh tulajdonában megtalálhatók voltak.

7

Az Iparművészeti Múzeum Ráth Györgyről 5 elnevezett filiáléjában is állandó kiállítást tartanak japán műkincsekből és műtárgyakból, továbbá lehetőség van a múzeum fametszet-gyűjteményének megtekintésére is.

A fentiekől kitűnik, hogy nagy az érdeklődés hazánkban a Felkelő nap országa és annak művészete iránt, így a dolgozat témájának megvan a létjogosultsága Magyarországon.

1.3. Megkövetelt vizsgálati módszerek Munkámban a vizsgálati módszerként elsődlegesen a témához köthető szakirodalmak feldolgozásával tárom fel e témát. Továbbá műelemzést készítek a témához a kapcsolódó nyugati műalkotásokon a japanizmus stílusjegyeinek kimutatásához. Abban az esetben, amikor teljesen egyértelmű a kapcsolat a japán alkotás és az általa inspirált mű között, akkor összehasonlító elemzést szeretnék készíteni. A fenti módszerek segítségével illusztrálhatóvá válik a japán hatás a nyugati festészetben.

1.4. Felvetni kívánt hipotézisek A dolgozat témáját több hipotézis körüljárásával szeretném feltárni. Az első hipotézisem szerint a XIX. századi Japán nyitottá váló külpolitikája és a nemzetközi kereskedelem nagy hatást gyakorolt a művészetre. Ezt a jelenséget elsősorban az európaiak szemszögéből kívánom vizsgálni.

További feltevéseim szerint a japán művészet ihletforrásul szolgált az európai művészek számára és forradalmasította a stílusukat. A következő hipotézis szerint a japán stílus a dualista Magyarországon is megjelent, és a japanizmusra jellemző jegyek magyar műalkotásokon való megjelenését feltételezi.

Végső feltevésem arra irányul, hogy Japán inspiratív szerepe nem csupán az európai kontinensre érvényes, és az amerikai művészek munkáin is kimutathatóak a japáni stíluselemek.

5

Ráth György Múzeum, 1068 Budapest, Városligeti fasor 12.

8

2.

Japán a történelem és művészet tükrében 1.5. Történeti áttekintés Japán (japánul Nihon v. Nippon, hivatalosan Nihon-koku ill. Nippon-koku)

egy önálló szigetország Kelet-Ázsiában. A kanji6 karakterek, melyekből az ország neve áll, nap eredetet jelentenek, ezért illetik Japánt a Felkelő nap országa jelzővel.

A szigetország Kínától a Csendes-óceán, a két Koreától valamint Oroszországtól az Ohotszki-tenger és a Dél-Kínai-tenger választja el. Földrajzi elhelyezkedése szoros összefüggésben áll kultúrájával, hiszen Kína közelsége biztosította annak lehetőségét, hogy a civilizációs és kulturális „termékeket” internalizálja. Viszont a kontinenstől való elszigeteltség természetes védelmet jelentett a külső támadások ellen, például így kerülhette el a mongol uralmat 7. A védelmi funkción túl a Tokugawa-korban8 kialakuló szinte hermetikus elzártság a korábbi kulturális vívmányok tökéletesítéshez kiváló teret biztosított. Ebből eredeztethető a japán nép egyedisége.

A továbbiakban rövid barangolást teszünk a szigetország történelmében.

1.5.1. A japán archaikus korszakok – Joumon, Yayoi és Kofun kor Kezdésként ismerkedjünk meg a japán őskorral. A japán nép ősei – a jelenlegi kutatási eredmények szerint – Kelet- és Észak-Ázsia vidékéről (valószínűleg Kínán és Koreán át) érkeztek meg a szigetcsoportra. A legkorábbi kimutatható kultúra, az 50. 000 évnél is idősebb csiszolatlan őskorszaki kőkultúra a szigeteken.

6

Kanji vagy kandzsi írásrendszer: a kínaiaktól átvett írásrendszer. A négy-féle japán írásrendszer (kanji, hiragana, katakana, romaji) közül a legbonyolultabb. Egy átlag japán 18 éves koráig kb. 10.000 írásjelet sajátít el 7

1274-ben és 1281-ben Kubilaj kán seregei megtámadták Kyuusuu észak-nyugati területeit. A Houjou nemzetség (az ország katonai vezetését ellátó shouguni család) mindkét alkalommal győzedelmeskedett Dzsingiszkán unokája felett, ám ebben a szerencsének is szerepe volt. Egy tájfun söpört végig a térségen, elpusztítva a mongol flotta jelentős részét. A tájfunt „kamikaze-nek”, vagyis isteni szélnek nevezték. A japánok többízben is az isteni-szél segítségéért fohászkodtak, például 1853ban az amerikai M. Perry kapitány hajórajt benyomult a Tokiói-öbölbe és kereskedelmi kapcsolatra kötelezze a japán nemzetet. A második világháborúban harcoló öngyilkos vadászgéppilóták pedig magukat tekintették a Japánt megóvó isteni-szélnek.

8 Tokugawa-kor: Edo-kor, Bakufu, vagy a Tokugawa sógunátus kora (1603-1867). 250 évig tartó feudális abszolutizmus korszaka, mely az addig belső viszályoktól fűtött Japánba békét hozott.

A japán őskor első jelentős állomásának a Joumon (Dzsómon9) kultúra tekinthető, mely i. e. 10 500-től i. e. 300-ig tartott. A vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak a korszakban, mely a mezőgazdaság kezdeti fokaihoz vezetett el. A kort a világon ismert legrégibb kerámiákról, a „kötélmintás”, másként „zsinórmintás” edényekről nevezték el. Az építészeti kultúra is ekkorra datálható, megjelentek az első fából épített, földbe süllyesztett középrésszel rendelkező kunyhók.

A következő korszak a Yayoi (Jajoi) időszak volt, i.e. 300-ban kezdődött és i. sz. 300-ig tartott. Ekkor alakult ki a rizs tömeges termelése. Megjelenik a bronzművesség. A korszak végére – a bronz-szobrok tanúsága szerint – megjelentek a trópusi vidékre jellemző magas tető-felépítményű épületek is.

Kofun kultúra az archaikus korok utolsó fázisa, i.sz. 300-tól 552-ig tartott.

A kofun szó, vagyis tumulusz vagy ősi dombsír a temetkezési szokásokra utal.

Az óriási díszített sírhalmok a kor előkelőinek nyughelyéül szolgáltak. A sír fölé emelt a tumuluszt (domb) haniva10 szobrokkal ékítették. A szobrok már a kínai hatáson túl japáni jegyeket is mutattak. A sinto vallás egyik legősibb emléke az Isejinguu szentély szintén e korban épült fel. Az építészet mellett a kertépítés is egyre népszerűbbé vált. Az iparművészet is fejlettnek tekinthető a korszak végére, bronz ékszerek, tükrök és szobrok tanúskodnak kitűnő ízlésükről. A festészet kezdete is erre a korra datálható, elsősorban a sírkamrákat díszítő primitív képábrázolások alapozták meg a ma ismeretes japán festőművészetet.

1.5.2. A középkori Japán Az Asuka kor, mely 552 és 646 között tartott, a japán művészettörténeti középkor kezdetének tekinthető. Kínai és koreai közvetítéssel ekkor érkezett meg a buddhizmus, és a kínai írásrendszer (kanji). Az államszervezeti- és igazgatási rendszer is ekkor került átvételre. A festészet a buddhizmus hatására jelentős művészeti ággá vált. A kor festészetét a realista látásmód és természetszeretet ötvözete jellemezte. A téma szorosan kapcsolódott a vallási ideológiákhoz. Az elhangzottakra a híres-nevezetes Horyuju (Hórjú-dzsú) templom kincstárának és 9

ADDISS, STEPHEN: Hogyan nézzük a japán művészetet?. Budapest, HVG Kiadó, 2005. 12.

Haniva: ún. ’agyaggyűrűk’, hengereket, lovakat, embereket, házakat formázó 1-1,5 m-s szobrok

10

10

főcsarnokának falfestményei a legszebb példák. A buddhizmus a szobrászatban hozta a legtekintélyesebb változásokat, a japán alkotók elsajátították a bronzöntés, a faragás és díszítés technológiáját a kínai mesterektől és műveikből. Az építészet új utakat talált magának az önkifejezésben, a japán építőművészet egy látványos és hasznos újdonsággal vértezte fel alkotásait, a cinóbervörös lakkozás energikus és megragadó műveket eredményezett. A templomépítészet mellett a nemesi kastélyok építése is fejlődésnek indult. Megjelent az ikebana (virágkötészet). A legelső írott emlékek megszületése szintén az Asuka korhoz köthető.

A következő periódus Nara-kor, mely nevét a kialakuló fővárosról kapta, és a 646-tól 794-ig tartó intervallumra vonatkozik. A főváros Narában (másként Heijoukyou) alakul ki, az igazgatás központjául szolgált. A város felépítését is pontosan

megtervezték

a

kínaiakra

jellemző

szimmetrikus

alaprajzzal

és

úthálózattal.11 Az építészet mellett a hagyományos buddhista képzőművészet is magas szinten űzött volt a korban. Az iparművészet az ötvöstárgyakban, kard- és üvegkészítésében kimagasló alkotásokat hívott életre, az Amakuni kardkovács által Tenmu császár számára készített míves kardok mutatják a kor fejlettségét.

A faszobrászat jelentősége csökkent, előtérbe kerültek az üreges szárazlakk plasztikák12. Japán művelődés- és vallástörténet két legismertebb kínai nyelvű alkotása szintén a 700-as évek elején született meg, ez volt a Kojiki (A régi idők krónikája) és a Nihonshoki vagy Nihongi (Japán krónikája), mely tartalmaz több japánul íródott waka-verset13 is. Másik jelentős mű volt a Manyoushou gyűjtemény, mely az első japán verses antológia, mely a kínai verseken túl, jelentős mennyiségű japán verset is tartalmazott. A japán zene magas szintet ért el, sokféle hangszert használtak dalaik kíséretére (pl.: citera, három húros lant). A kimonó formája ekkor érte el végleges formáját, a legdíszítettebb köntösök szintén a Nara-kor remekei.

11

A kínai Tang-dinasztia fővárosának mintájára tervezték meg az első Japán fővárost. A nagyszabású terv nem valósult meg teljes egészében, de fennmaradt épületei a régi japán építészet nagyságát tanúsítják.

12 Üreges szárazlakk plasztika során az agyag alapra helyezett, faváz erősítésű, nyerslakkal átitatott kenderszövet alól az agyagot eltávolították, majd a megszilárdult szövetformát lakkréteggel vagy aranyozással díszítették.

13 Waka: japán verselési stílus, 5 és 7 szótagos sorok váltakozásán alapuló ötsoros költemények. A kedvelt témái a szerelem, a természet, esetenként az elmúlás. Ebből alakult ki a másik népszerű verselési forma a haiku, mely 5-7-5 szótagos, vagyis a wakákra jellemző utolsó két sorának elhagyása jellemzi.

11

A következő történelmi állomás a 794 és 1185 között tartó Heian-kor.

A császári székhely Kiotóba14(eredeti nevén Heianba) került át. Az udvari műveltség rendkívüli szintre fejlődik, alkotásai évszázadokra meghatározták a japán művészetről kialakult képet. 811-ben keletkezett az első valódi regény a Taketorimonogatari. 1004-ben Murasaki Shikibu megírta a máig népszerű Genji-monogatarit.

A két fenti regényből ismerhetjük meg a Heian-kori nemesség mindennapjait, így jelentős művelődéstörténeti szereppel rendelkeznek. A X. században kialakul a művészi szépírás, a kalligráfia. Megjelenik az elbeszélő tekercskép-festészet is. Önállósult iparművészeti ággá vált a lakkművesség, a textil- és papírművészeti tovább fejlődött. Az építészet remekeinek az új főváros templomai és szentélyei tekinthetőek. Tachibana Toshitsuna összefoglalta a kertművészet alapelveit.

Filozófiája szerint a természet esztétikai átformálását csak a természetből kiindulva lehet végre hajtani. Ma is ez japánok természettel való viszonyának fundamentuma Kamakura kor a következő időszak Japán történetében, amely 1185-tól 1392-ig tartott. A főváros Kamakurába költözik. Hadvezérek új, katonai kormányzást honosítanak meg, kialakult a sógunátus, ahol a politikai hatalom a katonai diktátor kezében összpontosul, a császár csupán a vallási vezető szerepét tölti be. A katonai kaszt, a szamurájok vagy bushik osztálya veszi át a társadalmi vezető szerepet.

Kialakul a zen buddhizmus. Ez a művészetre is hatást gyakorol, az iparművészeti fejlődés a hadiipari termékekre összpontosít. A képzőművészet irányítása a kiotói császári udvar kezében marad. A tekercskép festészetben kezd formát ölteni az igazi japán stílus, mely napjainkban is ismert. A természetközelség, hétköznapi témák válnak népszerűvé. Megjelenik az arckép festészet is. A szobrászat is lerázza a ’kínai béklyókat’. A kor legismertebb épületei között a Koufu-kuji pagodát és a kiotói Sanjuusangendo templomot kell megemlíteni. A színművészetben megszületik a nódráma (vallási misztérium játékok).

Majd a Muromachi (vagy Ashikaga) kor következik, mely 1392–1568 között tartott. A fővárost visszaköltöztetik Kiotóba, a korszakot az Ashikaga nemzetség uralja. Az országot a hűbéri klánok közötti polgárháború dúlja fel.

14

Kiotó: Kiotó másként Heian vagy a Keleti Főváros

12

A művészet sok ágát, így a tussal dolgozó tájképfestészetet is a zen kultúra itatja át.

Letisztultabb formák jelennek meg a művészeti ágazatokban. Ashikaga Yoshimasa sógun (1435-1490), a nagy művészet pártoló a teaszertartást társasági ceremóniává minősíti. Innen eredeztethető a teaceremónia máig töretlen ismertsége. Ráadásul a keramikusságban is fellendülést jelentett a teaszertartás homloktérbe kerülése, megnőtt az igény a finom vonalú, egyszerű vonalvezetésű teaszertartási-kellékekre.

A zen építészet ekkor élte virágkorát, sajnos a kor épületeiből egy sem maradt fenn.

Aizuchi-Momoyama-kor15 vet véget Japán széttagoltságának. A hadurak újraegyesítik Japánt. Azonban nem mondható el az 1568-től 1600-ig tartó korról, hogy az ország belső viszályoktól mentessé vált volna. Ráadásul 1543-ban megjelennek az első nyugatiak az ország partjain, a portugálok, akik magukkal hozzák Európa híres-hírhedt termékét a puskát. A portugál lőfegyver, mely megbízhatóbbnak bizonyult, mint a japán kard, lassan forradalmasította a japán hadászatot. A nyugatiakkal a kereszténység és a barokk művészet is elérkezett a szigetországba, és hamar népszerűvé vált. Ennek oka, hogy míg a japán ember egyszerre volt lekötelezettje őseinek, a földesurának, a sógunnak és a császárnak; addig a katolikus egyház szerint csak Istent és a jóságos, bűneinkért magát feláldozó Krisztust kell imádni. Tömegek keresztelkedtek át a keresztény hitre Xavéri (Szent) Ferenc misszionáriusainál. A művészetre is kihatott az „új divat”. Így a barokk művek szolgai másolása, majd az európai technikák, mint az olajfestés és a rézkarc készítés elsajátítása volt jellemző. Ez nagy feladat elé állította a japán művészeket, hiszen maguk nem alkalmaztak perspektivikus ábrázolásmódot, így nehéz volt visszaadni a barokk művek hangulatát. Ám a kereszténység hamar üldözötté vált.

A fametszetek is népszérűsödtek a korban. Az építészet a kastélyokra fókuszál.

A korszak végén a daimyouk (nagybirtokosok) csatározásai során dőlt el, kié lehet a vezető szerep az egyesült Japánban.16 A kort az 1600-as Sekigaharai csata zárta, mely megalapozta a Tokugawa klán több mint két és fél évszázados uralmát.

15

Az Aizuchi-Momoyama kort két féle időintervallummal lehet megtalálni a szakirodalmakban. Az első verzió 1568-től 1600-ig tartja számon, a másik lehetséges megjelőlés szerint 1573 és 1603 között tartott. A dolgozatban az 1568-1600 közöttiidőpontot használom, mivel ez a gyakoribb időpont megjelölés a szakirodalomban.

16 A sóguni címért három nagyúr vetélkedett Oda Nobunaga (1534-1582), majd követője Toyotomi Hideyoshi (1536-1598) és a grandiózus ellenfél Tokugawa Ieyasu (1543-1616).

13

1.5.3. 250 évig tartó béke kora Japán történelmének következő korszaka az Edo-kor vagy Tokugawakorszak, másik nevén a Bakufu17, mely 1600-tól 1868-ig tartott. A korszak elnevezéséből kiderül, hogy az új főváros Edo (mai Tokió) lett, mely a már említett Tokugawa sógunátus uralma alatt állt. A korszak első évtizedeiben Ieyasu, majd az utódjai utasításaiból kifolyólag a keresztények üldözése betetőződött, elérték, hogy hivatalosan ne maradjon keresztény japán lakos vagy misszionárius a szigeten. 18 Így keresztény művészet népszerűsége megszűnt. Ieyasu további rendelkezéseivel megszűntette a kereskedelmi kapcsolatokat a külföldi országokkal, és megtiltotta japánok külföldre távozását és külföldieknek belépését az országba. Nippon szinte ’hermetikusan’ elzárttá vált, a „szinte” szó arra utal, hogy egyetlen kiváltságos néppel kereskedelmi viszonyban maradt és kikötőhelyet

biztosított nekik

Nagasakiban, ők pedig a hollandok voltak. Ebből következik, hogy nyugati kultúrához

–irodalomhoz,

orvostudományhoz,

technikai

eszközökhöz

–

a

hollandusokon keresztül jutott Japán. Japáni műtárgyakat és műkincseket pedig kizárólag a holland kereskedőházaktól lehetett beszerezni. A hollandusok számára ez a kapcsolat pedig két okból volt kifizetődő, egyfelől Japánban a holland termékek, művek nagy népszerűségnek örvendtek. Másrészt az európai nemesség kelet imádata is fizetőképes keresletet eredményezett a hollandok egyedi kínálata számára.

A kulturális és kereskedelmi cserekapcsolat hosszú távú befektetésnek bizonyult mind a két fél számára.

A japán „elzárkózás” a kulturális kínálat fejlődéséhez és egy sajátos „japánút” megtestesüléséhez vezetett. Az építészet egyfelől letisztultabbá vált, másrészt olyan neves

épületek

születtek

a

korszakban,

melyek

technológiai

újításaikkal

forradalminak tekinthetők. Erre példa a Tokugawa Palota fülemüle-padlója, és a kiotói

Aranypavilon,

mely

a

Császári

Palota

épület-együttesének

éke.

Az elkülönült világban az ukiyo-e fametszet kialakította egyedi világát, megjelentek a színes fametszetek is, melyek népszerűsége a XIX. századra érte el fénykorát.

17

Bakufu: A sógunátus másik neve. Az Edo-kor 1868-as végét ebből kiindulva bakumatsunak (bakufu vége) nevezik.

18 Már Toyotomi Hideyosi államférfi is keresztényellenes nézeteket vallott, a kormányzói ideje alatt tö száz áttért japánt és hittérítőt feszítetett keresztre a Nagasaki kikötőbe vezető út mentén. Hideyoshi és Ieyasu tetteinek eredményeképpen a XVII. századra alig maradt – sok esetben életben – katolikus japán.

Forrás: TOTMAN, CONRAD: Japán története. Budapest, Osiris Kiad. 2006. 288-300.

14

Hiroshige, Hokusai és Utamaro fametszetei, melyek világhírűvé tették a japán szellemet, ekkor születtek meg. A lakkművesség tovább fejlődött, a keramikuság esetében leegyszerűsödés ment végbe. A kardkészítés már, mint művészeti irányzat tekinthető, mivel az Edo korban inkább státusz szimbólum volt a míves penge, mint

harcászati

eszköz,

lévén

a

korra

nem

jellemzőek

a

háborúk.

A korszakra demográfiai változások is zajlottak, melyek kihatással voltak a művészetre is. A katonai osztály fokozatosan elszegényedett, míg a japán társadalom alsó rétege, a kereskedő osztály felemelkedett. Mivel a kereskedők nem élhettek olyan lehetőséggel, hogy földbirtokba fektethessék vagyonukat –mivel az a nagyurak tulajdonát képezte -, így finom kelmék, díszes ékszerek, ínycsiklandó ételek, szép nők és a művészetek élvezőivé váltak. A kereskedőcsaládok gyakorta voltak mecénásai a művészeteknek.

Az Edo kor utolsó évtizedeiben amerikai nyomásra fokozatosan oldódni kezdett az elzárkózás. Az 1850-es évektől amerikai, orosz, angol, francia hajók állomásoztak a japán partoknál követelve a kikötők megnyitását. Matthew Perry sorhajó kapitány ágyúkkal felszerelt hajóhada vitte el az Amerikai Egyesült Államok felszólítását a szigetország vezetése számára. Az ultimátum arra vonatkozott, hogy Japán

legalább

egy

kikötőt

nyisson

meg

a

nemzetközi

kereskedelem

megvalósításához. Egyértelmű volt, hogy az elszeparált japán haditechnika nem szállhat szembe a Nyugat technológiai fölényével. Az ország vezetése belátta a helyzet tarthatatlanságát és megnyitotta a Nagasaki és Yamamoto kikötőjét.

1854-től Japán felvette a kereskedelmi kapcsolatot a külvilággal, így az európai világkiállításokon már megjelenhetett a közönség előtt a „japán szellem”’. Így a távol-keleti ország stílusa eljuthatott a forradalmi gondolkodású műkedvelők és művészek körébe, ezáltal egy új áramlat született meg a nyugati világban, melyet ma japanizmusként ismerünk. Ez az irányzat évtizedekre meghatározta az európai művészek látásmódját. Ebből kitűnik, hogy Amerika és Európa mind gazdasági, mind kulturális szempontból profitált az új kereskedelmi „partnerből”. Viszont Nippon számára az új gazdaságpolitika a kecsegtető előnyök mellett, veszélyeket és problémákat is hordozott magában. A döntés kettéosztotta a japán közvéleményt.

A külföldi kapcsolatok ellenzői és a kapcsolatokat támogató „pártok” fegyveres viszályokba bonyolódtak. Mivel a császár (Meiji) is az Amerika párti oldalon állt,

15

míg a sógun ellenezte a külföldi kapcsolatot, a helyzet végül a császár és a sógun személyére vonatkozó konfliktushoz vezetett. A nagyuraknak –életükben előszörválasztaniuk kellett a császárság és a bakufu között, a császárpárti seregek (Ishin hazafiak) és a sógunátust pártolók (Shinsengumi) több csatát vívtak. A harcokat a császárpártiak győzelme zárta 1867-ben, a Tokugawa-bakufu véget ért.

1.5.4. Japán megnyíló „kapui” –Meiji kor A Modern kor 1868-al, Meiji császár hatalmának restaurációval kezdődik, ezért Meijinek nevezik az időszakot, mely 1912-vel ért véget. Az ország vezetésének jelszavai a „Felvilágosodott kormányzás” politikája és a „Gazdag ország, erős hadsereg” kijelölték a fejlődés új útját. A gazdasági növekedés és a technológiai hátrányok csökkentése és egy „versenyképes” hadsereg felállítása volt elsődleges cél, mert ezekkel az eszközökkel kerülhette el Nippon a gyarmati sort és tarthatta meg függetlenségét. Az elhangzottak értelmében fokozódott a nemzetközi kereskedelem.

A korszak egyáltalán nem tekinthető békésnek. Japán a helyi felkeléseken túl külső háborúkba is bonyolódott, melyek a birodalomépítést és ipari nyersanyag készlet pótlását célozták, e lépések a II. Világháborús politikájuknak előfutárai.

Japán a nyugati újítások mellett különböző szokásokat vett át az európaiaktól.

Míg kultúrkincsei hihetetlen mennyiségben és meglehetősen olcsón áramoltak kifelé a világba, addig Japán minden igyekezetével „nyugati” jellegű országgá akart válni.

Az európai illemnek a teljes körű átvétele volt jellemző. „Egyes Meidzsi vezetők komolyan azt hitték, európai illemtudással rávehetik a nyugati hatalmakat az egyenlőtlen szerződések felbontására”19. Az öltözködést, zenét, táncot és társadalmi összejöveteleket áthatotta a „nyugat-mánia”. A tradicionálisan Japán művészetek vesztettek értékükből, mivel a nyugati közönség számára ezek barbárnak és egzotikusnak tűntek, mintsem „civilizált” kultúrának. Azonban lelkes művészek nem távolodtak el a hagyományos kultúrától és átmentették a XX. századba.

A fenti tendenciák jellemezték Japánt a XIX. század végnapjain. A nyílt kereskedelem a Nyugat számára remek lehetőségeket hozott. A tanulmány szempontjából a művészetre való hatását fontos ismertetni, ennek tárgyalására a következő főfejezetben történik.

19

BURUMA, IAN:

A modern Japán. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2006. 45.

16

1.6. A japán ízlés20 A következőkben a japán stílusról lesz szó. Elmondhatjuk, hogy a japán művészet kútfője a kínai művészet, hiszen már az archaikus korszakban is mintát szolgáltatott számára. Azonban a japánok természetszeretete és józansága egy precízebb, letisztultabb formavilághoz vezetett, mint a dísz és pompakedvelő kínai „rokonoké”. A tanítvány túlszárnyalta mesterét. Miután koreai vándorművészek közvetítésével megérkezett a szigetországba a fejlett kínai kultúra - az írásrendszer, az asztronómia, a finom selyem-munkák, a míves égetett kerámiák és a filozófia- új életre kelt Nippon földjén. Japán a higgadt és rendszerető gondolkodásmódja segítségével magába olvasztotta és tökéletesre „csiszolta” az újonnan megszerzett tudáselemeket. Japán alkotószellem alappillére ez a fajta tudatosság, mely történelmét több kulturális hatás átvételekor is jellemezte. Akár a portugál, a holland vagy az amerikai tudás megszerzése volt a cél, mindig ezzel a nézettel fordult feléjük. Ez a képesség jutatta a vezető szerepéhez a technológiai innovációk terén.

Legyen szó ipari termékekről vagy művészetről a japánok egyszerű eszközökkel érnek el kiemelkedő eredményeket. Ez kimutatható festészetükön, a kalligráfiáikon 21, porcelán munkáikon, de az építészet is bővelkedik efféle jegyekben.

Előszeretettel élnek az ellentétek harmóniájával; a kereket szögletessel, a pasztellt élénk színekkel, a sima felszínt durva textúrájú felülettel kombinálva vonultatják fel, így teremtve összhangot közöttük. A szimmetria hiánya valósággal művészi elvként él náluk. Azt vallják, hogy nem az egyensúly törvénye, az ismétlődés az, ami kielégíti lelket. A teljességet a variációs harmonikus együttese adja. Első pillantásra, európai szemmel sokszor szokatlannak tűnnek ezek a párosítások. Nehezen fér számunkra össze, például a japán épületek egységes formavilága a teljes mértékben aszimmetrikus elrendezéssel. Ám a két különböző hatás a szabadság és a rend együttesét valósítja meg. Ezekkel a látszólag összeférhetetlen, paradoxon elemekkel a japánok nagyművészetében ugyanolyan könnyedén találkozhatunk, mint az ebédre felszolgált sushi22 tálalásában. Tehát 20

NÁDAI PÁL: Japán ízlés Terebess Ázsia E-Tár, www.terebess.hu/keletkultinfo/nadai.html 2009.06.14.

21 Kalligráfia (japánul shodou): az ’írás útja’ vagy művésziírás. K alligráfiák készítésénél az írásjegy maga a műalkotás, ilyenkor a jelentése helyett a hangulatának átadása a cél. Az Edo-koran közkedvelt művészeti ág. Nagy japán kalligráfusok: Kuukai, Fujiwara no Teika, Dougen, Eisai, Rai Sanyou 22 Sushi: japán étel, egy kis adag ecetes rizsből és nyers halből vagy húsból készült specialitás.

17

elmondható, hogy mind a mai napig mikro- és makroszinten áthatja a japán ízlésvilágot.

A japánok a változás elfogadásával egészítik ki a fenti filozófiát. Ennek eredete szintén a természet tiszteletében gyökeredzik, hiszen a minket körülvevő természetes környezetben egyetlen állandóság létezik: maga a változás. Az évszakok, a növénytakaró és az állatvilág folyton-folyvást fejlődik, variálódik. A japán nép igyekszik követni a természet hangulatát, öltözködésüket, étkezésüket, de műalkotásaik témáit is áthatja a szezonalítás. Évezredek óta ezt az elvet testesíti meg a japáni építészet is. A tradicionális japán háznak nincs szigorúan körülhatárolt területe, a belsőtér és a természet észrevétlenül olvadnak egymásba.

A természetközelség vágya a japán ősvallásból, a sintóból származik.

Az őshit és az általa elmondott teremtésmítoszok összefűzik az isteneket a természeti jelenségekkel. Így a japánok magának a természet misztikumának hívőivé váltak.

Annak pusztító erejét és szeszélyeit racionalitásukkal igyekeznek kezelni, de – velünk, nyugatiakkal ellentétben – belátták, hogy teljesen uralmuk alá hajtani nem tudják azt. Ők együtt élnek a természettel. Művészetükben is kitűnik a hozzáállás, ők nem átalakítani akarják az „anyagot”, hanem kihozni belőle a benne rejlő értéket.

A fából vagy ékkőből készült műveknél a megmunkálásra szánt anyag egyediségét is igyekeznek beépíteni a műbe, a fa erezete a dúcnyomatokon, vagy az ásvány törésvonalai, zárványai a műalkotás elemi részévé válnak.

A japánok a művészettel is szoros kapcsolatban állnak. Az átlagos japán otthonban is megvolt a „művészet szentélye”, egy apró oltár, mely a családi ereklyéknek tisztelgett. A tehetősebb családoknál pedig a teaceremónia épületébe beleterveztek egy fülkét, mely „kiállítási térként” szolgált a család legszebb kincse számára. A tokomanak nevezett képfülkében helyezték el a pompás festményt, ízléses kalligráfiát, vagy éppen a művészien megkomponált virágcsokrot.

Az ember, a természet és művészet tökéletes összhangban van a mindenséggel a japán élet legelemibb területén is. Ez az ösztönös szépségszeretet lehetet az oka annak, hogy annyi fenséges művet tudtak életre hívni, mellyel bűvkörükbe vonták és vonják mind a mai napig a fásultságtól senyvedő Nyugatot.

18

1.7. A japán fametszet és ábrázolásmód 1.7.1. Nyomatok dúcnyomással A fametszetek a japán festészet érdekes darabjai. Nippon lakói számára hosszú időn keresztül nem jelentettek igazi értéket, mivel sokszorosítási eljárással készültek és ebből eredően nagy számban voltak elérhetőek. Jelentőségük akkor nőtt meg, mikor a nagy mértékű külföldi érdeklődés hatására a számuk radikálisan lecsökkent a japán piacon. Ezért a kormány fokozatos szabályozásba kezdett a kivitelük tekintetében. Továbbá a külföldi kézbe került darabok visszavásárlását tűzte ki céljául. Ez egy napjainkra érvényes jelenség, mivel a népszerű fametszetek túlnyomó része átvándorolt amerikai és európai tulajdonba a XX. század folyamán.

Azonban a vizsgált korszakunkban ez a jelenség még nem okozott problémát és a nyugati világ a megélénkülő kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően a korszak viszonyaihoz képest hihetetlenül olcsón juthatott ezekhez a művekhez.

A következőkben magát a fametszési, másként a dúcnyomásos technikát kívánom bemutatni.

A fametszet23, vagyis a xilográfia a legkorábbi sokszorosító eljárásnak tekinthető. Ennél a módszernél, akárcsak más hasonló jellegű grafikai eljárás során, első lépésként papíron a képtervet kell elkészíteni. Ennek szükségessége abba rejlik, hogy az eljárás folyamán az a terv útmutatóul fog szolgálni a végleges kép megalkotásához, mivel a rajz fokozatosan kerül kialakításra a nyomóformákon 24.

A folyamat első lépése, hogy az alkotó tussal felviszi a papíron korábban megtervezett sablont, és nyirkos vagy krétával bevont dúclapra nyomja a papírt.

Ezáltal a dúcon egy tükörkép keletkezik. A következő lépésben a metsző vagy maga a művész kihasítja a kontúrok közötti területeket, így érve el, hogy a rajz vonalai kidomborodnak a falapból. A megmunkált fadúcot ezután festékkel vonja be, majd a festett dúcra benedvesített papírt vagy pergament fektet. A finom anyagok könnyedén felveszik a tintát a mintáról. A papíron már az eredeti, pozitív kép jelenik meg.

23

ALTMAN, LOTHAR (2006): Festészeti lexikon. Budapest, Ikar Kiadó, 2006. 161.

Nyomóforma, más néven dúc vagy nyomódúc. Nyomódúc többféle anyagból készülhet, de jellemzően a puha faféléket preferálták. A legrégibb anyag, amit magasnyomáshoz dúcnak használtak, a kő. Ezt az anyagot mára teljes mértékben kiszorították a könnyebben megmunkálható fa, linóleum és a különböző lágy fémek. A leggyakrabban használt fafajták körte-, cseresznye-, puszpángfa. A metszésekhez, vésésekhez acél metszőkéseket és vésőket használnak.

24

19

A fa, természetes anyag lévén, bár könnyen megmunkálható, mégis vannak a felhasználásának korlátai. Nem alkalmas sűrű vonalhálóval készült képek „megörökítésére”, mivel hamar keletkeznek rajta repedések, és könnyedén törik.

Ebből adódóan stilizáltabb vonalvezetésű alkotások leképezésére alkalmas. A kép egyediségének fokozására sokszor felhasználták a fadúc hosszanti erezetének mintázatát, így a mintázat az eredeti művel egyidejűleg jelent meg a kész metszeten.

Ez elsősorban a kínai és japán fametszetek sajátja, de a reneszánszkori Európában is készültek ilyen jellegű nyomatok. A technológia fejlődésével a fametszők áttértek a szál-, illetőleg a harántdúc használatára, ebben az esetben a rostok a metszés főirányával derékszöget zárnak be. Ezzel a módszerrel könnyebben elkerülhető a fa hasadása, és a tónusok érzékeltetésére is alkalmasabbnak bizonyult, mint a korábbi „lapdúc25” technika. Ezáltal könnyedebb és kifinomultabb műveket lehetett készíteni.

A fametszet őshazája a Kínai Birodalom. Innen terjedt el Ázsiában és Európában. A fametszet technikáját Kínában eleinte selyem megfestéséhez használták. A jelenleg ismert, fametszéssel készült kép 868-ból való, kínai nyelvű buddhista szent könyv illusztrációja, a művet Stein Aurél találta Tun Huangban (Nyugat-Kína).

A fametszetek már a XIX. század előtt is mélyen megérintették a nyugatot.

A dúcnyomással Európa a XIII-XIV. században ismerkedett meg, mint arról már szó esett a Kínával való kereskedelmi kapcsolatok folyományaképpen. Második virágkorát pedig a tárgyalt korban élte, pont a japanizmusból kifolyólag.

1.7.2. A japán ábrázolásmód és a fametszet A japán metszetek ábrázolásmódjáról feltétlenül beszélni kell. A japán képekre jellemző a sajátos, perspektíva használatát kerülő ábrázolásmód, ahol a tér érzetét a tárgyak megfelelő elhelyezésével éri el. Az előtérben lévő tárgyak a lap alján, míg a háttérben lévők a lap tetején láthatóak. A tér érzetet tovább erősíti, hogy a „háttérben” helyezkedő alakzatok mérete jelentősen kisebb, mint az előtérben állóké. A vonalas távlatú „látszatterek” felületét ráadásul nem tölti ki teljesen.

A japán alkotásoknál – nem csupán a metszeteknél – gyakran az üres tér nagyobb lelki-tartalommal bír, mint maga az ábrázolt figura. Így a japáni képeken a tájnak van lelki vetülete is, szimbolikus tartalommal rendelkezik.

25

Lapdúc technika:a hosszanti metszés másik neve

20

A másik érdekesség abban rejlik, hogy a képek nem egy teljes jelenetet foglalnak magukba, hanem kiragadnak egy darabot a „valóságból”. Ezt éles levágásokkal érik el. A mű fő témája központi alakja a központi elhelyezés helyett, szándékosan el van tolva, esetleg a lapszélen kap helyet, gyakorta a művész csak egy részletét festi meg az alaknak. Így gyakorta láthatók „félbevágott” figurák, akik azt az érzést keltik, mintha éppen besétáltak volna a jelenetbe. Ezek a képkivágások a fotóművészetre emlékeztetnek, mivel az is csupán egy adott pillanat töredékét ragadja meg.

A japán művek egyediségét az is fokozza, hogy tiszta, keveretlen színeket használnak a nagy felületeken, mindezeket éles, határozott kontúrokkal övezi.

A kontúros figurákon nem érzékeltetnek sem árnyalatokat, sem pedig árnyékot. Így, európai szemmel letisztult formákat láthatunk.

Maga a japán fametszet önmagában különleges jelentőséggel bír. Japánban valóságos nemzeti művészetté fejlődött. Ezt olyan technikai felfedezés szolgálta, mint a több dúcos fametszési stílus, mellyel színes metszeteket lehetett életre hívni.

Arról már szó esett, hogy Kínából, koreai közvetítéssel érkezett meg a szigetvilágba. A kereskedők által hozott munkák elsősorban hittörténeti témákat dolgoztak fel, és a buddhizmus tanainak terjesztését tűzték célul. Ezeken felül hétköznapi ihletésű alkotások is érkeztek az országba, például tájképek.

A legelső Japánban készült fametszetek a Heian-kor (794-1185) vívmányai voltak. Ezek a fadúcos nyomatok - akárcsak a művészeti ág őshazájában - a vallást szolgálták, a buddhista templomok készítették az első, már teljesen japáni darabokat.

Az elkészült munkákat a hívőknek osztogatták, ellenszolgáltatás kérése nélkül, a hitkövető életmódra való buzdítás céljából. Általában kamikat26, buddhákat (butsu), illetve szent buddhista szútrák részleteit jelenítették meg a műalkotásokon.

A fametszet a paraszti rétegnek szóló művészeti ág volt, mivel ők a nem tudták megfizetni a drágább alkotásokat. A metszetek között találhatunk finom, kecses vonalú darabokat is, azonban a műgyűjtők és a művészettörténészek nem fordítottak rájuk túlzott figyelmet.

26

Kami: isten szó japánul. Japánban az ősvallás, a shintou (sintó) mintegy tízezer istenséget számlál.

Ezért a vallást kami-no-michi, vagyis „istenek útja” néven is ismerik. Továbbá Japánt a tízezer isten országaként is gyakorta emlegetik.

21

Az Edo-korban (1600-1867) viszont radikális változások történtek a fametszetek történetében. A fametszetek akkor nyertek nagyobb közönséget, mikor megjelent a színes dúcnyomás technika, és a vallási téma helyét átvette a könnyedebb témák -a földi örömök, a táj és a történelmi-mitikus jelenetekmegörökítése.

Először ejtsünk pár a szót a színes dúcnyomásról. Suzuki Harunobu, a fiatalon elhunyt nagy rajzoló és festő, volt az első, aki - egymás után alkalmazott dúcokkal - több színnel, illetve több tónussal díszített műveket hívott létre. A színes fametszés eljárásnál már több dúclapot használnak, a különböző színeket más-más lapra viszik fel, és csak a papíron áll össze a végleges ábra. Ez volt a legfejlettebb dúcnyomó technika, mivel mind Európában, mind Kínában csupán egyetlen színnel készült el a mű. A technika lehetővé tette, hogy nagy mennyiségben és minőségi kivitelben készüljenek, immáron színes művek, melyek már versenybe szállhattak a tusfestményekkel is. Azonban a színes metszetek leginkább reklámplakát szerepkörben híresültek el. A művek témája már nem a hit, hanem a szórakozás, a háború, a mítoszok és a szerelem lettek. Tehát azok az élmények, melyek felé szegény és tehetős is szívesen hódolt. Ezek voltak a „múlandó világ” (az ukiyo-e) képei, a tájképek (uki-e) és a történelmi-mitikus metszetek. Ezen felül ismeretes volt még egy stílus, a yokohama-e, mely Jokohama kikötőjéről kapta nevét és elsősorban a „nyugati barbárok”, a gaijin-ok ábrázolásával és szokásainak ismertetésével foglalkozott.

A következőkben három olyan művészről beszélek, akiknek művei eljutottak az európai művészkörökbe. Ők alapozták meg műveikkel a japanizmus jelenségét.

22

1.7.3. Grandiózus triász: Utamaro, Hokusai és Hirosige 27 Utamaro Kitagawa és az Ukiyo-e fametszetek A másként „múlandó világ” vagy lebegő világ” művészetének nevezett stílus az élet és szépség körében kereste témáit. A XVII. századi irányzat filozófiája, hogy a minket körülvevő világ múlandó, s pont ebből ered csodálatossága. Nem utasítja el az élvezeteket, inkább azok megismerésére törekszik. A műfaj, témájából kifolyólag a nagyvárosokhoz kötődött, Edoban virágzott a legnagyobb hévvel. A színház, a tánc, a zene, a bordélyházak világa tárul szemünk elé a metszetekről.

Legkedveltebb karakterei a népszerű kabuki-színészek, és a szépasszonyok, így a gésák és kurtizánok is. A színész-portrékat yakusha-e, a szépasszonyokról készült műveket bijinga műveknek hívják a szigetországban. A két műfaj az ukiyo-e stílus egyik irányzata. A harmadik ukiyo-e al-műfaj a tájfestészet, mely uki-e néven ismeretes, azonban erről majd Hokusai és Hiroshige alkotásainál esik majd szó.

A nagy triász első tagja Utamaro (1753-1806) volt a „múlandó világ” művészetének legkiválóbb művésze. A pezsgő, gyakorta forró erotikától fűtött képei jól példázzák az ukiyo-e célkitűzéseit.

A korai metszetein a Yoshiwara örömnegyed életébe engednek bepillantást.

Erotikus ábrázolásain – bár a japán művészek, mivel nem boncoltak, nem ismerték tökéletesen az anatómiát –megdöbbentő részletességgel tárja fel az emberi test rejtelmeit. A nőket ábrázoló, érzéki képeit, a különleges hatás elérése kedvéért ezüst- és gyöngyházporral

színesítette.

Legnevesebb

műve Válogatott költemények a szerelemről hat részből álló - sorozata, melyből mára csupán négy lap maradt fent, szintén a testi gyönyöröket élteti. A művei a bájnak és szépségnek hódolnak, nem tartalmaznak sem erkölcsi bírálatot, sem más rejtett tartalmat. A szépséget magáért a szépségéért örökíti meg. Az itt látható Szerelmespár című kép is ezt a nézetet támasztja alá.

27

SZEPESI ATTILA: A barlang, a cseresznyevirág, a szent hegy és a zöld szél Forrás: Magyar Szemle, 2003. február http://www.net.hu/magyarszemle/archivum/aktualis/szepesi.html

De nem ez volt az egyetlen témája. A szerelmen túl lelkesen ábrázolt életképeket halászokról, piaci árusokról, mesteremberekről és zenészekről. Nem értékeli Utamaro az általa érzékelt látványt, hanem megörökíti azt teljes valójában. Így európai szemmel ezeket – a mi realista alkotásainkhoz viszonyítva – „érzelemszegénynek” is lehetne tekinteni. Azonban e képek leborulnak a természet nagysága előtt, melynek a tevékeny ember is elemi része. Metszetsorozatain a természet tünékenységét érzékelteti, a ragyogó és lebegő világ egyszerre reális és éteri. A madarak tollazata, röppenése, vagy a gyűrűző víztükör, mind-mind a japán természetimádat megtestesülései. Természeti témát feldolgozó legnevesebb sorozata „Az ezüst világa”, mely a csillámló hónak a dicsőségét zengi.

A kiváló festőművész, illusztrátor, és kabuki színdarab író örökre beírta magát a nagy művészek „csarnokába”.

Jóllehet a kiadók és művészek számára a kabuki színház és az "élvezetek világa" adta a legfőbb témát, ám a tájképművészet Hiroshige és Hokusai műveivel is hatalmasat alkotott.

Uki-e, vagyis a tájkép-művészet mesterei Hokusai és Hiroshige A városokat és a vidék tájait ábrázoló fametszetek meglehetősen későn bukkannak fel a grafikusok repertoárjában. Az uki-e28, vagyis a „a lebegő képek” a XVIII. század elején jelentek meg a dúcnyomatokon, kezdetben kurtizánok és gésák hátteréül szolgáltak. Az első idők tájképei a tájnak csak egy darabját rögzítették, mivel a művek belső tereket ábrázoltak, csak az ablak és ajtónyílásokon lehetett megpillantani a természetes környezetet. Azonban a zárt térben elhelyezett figurák lassan kikerültek a szabadba. A színészek és fiatal asszonyok már a természet csodái közt mutatták meg szépségüket. Magára a tájra lassan került át a hangsúly.

A tájképek fokozatosan fejlődtek, eleinte csak az előtérben lévő részét dolgozták ki aprólékosan, majd a részletekben gazdag ábrázolás a háttérben húzódó tájra is kiterjedt. Korábban a tájak, a szent Fuji-tól eltekintve, nem ábrázoltak egy konkrét, felismerhető helyszínt. A XVIII. századi ránk maradt táj festmények a perspektívában való térképzés kísérletei voltak, s esetenként európai metszetek 28

Uki-e: lebegő képek, a nevét onnan kapta, hogy a japán térábrázolás perspektíva helyett eltolva helyezi el az alakzatokat, így érve el a térhatást. A centrumban és a háttérben álló részletek nincsenek összeköttetésben egymással, hiányzik az a folytonosság, mint az európai műveken. Ez a nézőben azt az érzetet kelti, mintha a tárgyak csupán „be lennének függesztve” a képbe, mintha csak lebegnének.

24

utánoztak. Ahogy a kereskedelmi- és utazási szabályok fokozatos megszűnésével megnőtt a tájkép metszetekre az igény a belső- és a külsőpiacon egyaránt.

A legismertebb uki-e művészek mind a mai napig Hokusai Katsushika és Hiroshige Ando Utagawa. A külföldi közönséget olyan művekkel kápráztatták el, mint "A Fuji 36 látképe", "A Tokaido 53 állomása", az "Edo nevezetes helyei" vagy "A tartományok nevezetes helyei". Japán híres tájai munkásságuk által váltak ismertté a Nyugaton.

Hokusai Katsushika Először ismerjük meg Hokusai (1760-1849) művészetét, aki talán a legismertebb a három japán művész nagymester közül. A hosszú életű művész, saját bevallása szerint már gyermekként beleszeretett a festőművészetbe. Fiatalon felfedezték tehetségét. Húszas éveire már több stílusban hatékonyan alkotott. A yakusha-e (színész-portrék) készítésében remekelt, ám ezzel nem érte be és a természet tanulmányozásába kezdett. A festményein virágok élethűen tárulnak elénk, szinte érezzük illatukat, színük elkápráztatja szemünket. Rengeteg alkotásán találkozhatunk állatokkal is, általában madarakat festett meg, de kedvelt figurája volt a tigris is, mely több művének is alapja volt. A flóráról és a faunáról fokozatosan áttért a számukra otthont adó táj megörökítésére. Egész életét a művészeti fejlődésnek szentelte, ő önmagáért megvalósította a ma oly divatos „élethosszig-tartó tanulás” elvét. Nyolcvankilenc esztendősen távozott a földi létből, akkor, mikor – a művészt idézve – épp „behatolni készült a dolgok titkaiba.” A megismerés utáni sóvárgását és profizmusát sajátos humorával fűszerezte, mely számos festményén és metszetén érződik.

A tájképek terén maradandót alkotott. Vízesései és hídjai Japán káprázatos hangulatát közvetítik a szemlélőnek. A sodró ár, a magasból alázúduló víz erőteljesen tükröződik alkotásain, szinte elsöpri a nézőt. Bár lenyűgözők e képei, azonban legismertebb munkái a japánok szent hegyéhez, a Fujisan-hoz köthetőek.

A Fujit 36 művön keresztül mutatja be, a legváltozatosabb helyzetekben tárja fel a hegynek fenséges csúcsait. Időt és energiát nem sajnálja különböző helyszínekről, más-más évszakokban örökíti meg a „vásznon”. Gyakorta az ihlető hegy csak a háttér egy apró, de elemi szereplője. Egyszer a vihartól gyötrődő, buzgó halászokat

25

támogatja a távolból. Máskor szívesen mutatja meg a Fuji téli szépségét havas lejtőivel, de lelkesen ábrázolja a szenthegyet a tsunami 29 ereje ellen küszködő hajósok óvó „isteneként” is. Az utóbbi mű, a Tsunami vagy a Hullámok alatt (1831) néven

ismert

látképe

az

egyik

legnépszerűbb, mely a 2005-ben a Magyar Nemzeti

Galéria

Fuji-nak

szentelt

kiállításán is elnyerte a közönség tetszését.

Több mint 150 év elteltével is lenyűgözi a nézőket, így érthető, hogy Hokusai miként ragadhatta meg a XIX. századi nyugati világot, hiszen napjaink nagyobb izgalmakhoz szokott emberét is elkápráztatja.

Hokusai alkotásain a lélek és a szem egyaránt feladathoz jut, a rejtett tartalom és a tökéletesen kidolgozott formavilág együtt uralja a műveket. A finom pasztellszínek, a fényhatások és az erőteljes vonalvezetés egy mozgalmas világot hoz létre, ahol a látvány a természet hatalmát hirdeti, mely a japán filozófia alapja is egyben.

Hiroshige Ando A természet erejének és szépségének tisztelete a triász legifjabb tagjának, Hiroshige Ando Utagawa30-nak (1797-1858) művein is visszatükröződik. Hiroshige fiatalkori metszeteiről harcosok és kurtizánok néznek vissza ránk, 1820 körül fordult a tájképfestészet felé. Ő legalább annyira termékeny alkotó volt, mint a két kortársa – Hokusai és Utamaro-, több ezer kép dicséri képességeit. A csillogó víz, a hajladozó fák, a dolgos emberek és szabályos és kifinomult épületek adják művei sajátos atmoszféráját. Bár a japán művészet nem az egyediségre, az individuumra alapoz, az alkotók nem tudják kizárni sajátos személyiségüket. Hiroshige a művészi fejlődése során egyéni stílusjegyekkel alkotott, melyek ma is fémjelezik műveit. Talán a részletesen megformált, háromdimenziós hatású épületek, tán az élethű figurák vagy a ragyogó színek teszik, mégis Hiroshige rövid életműve is elég volt a halhatatlansághoz.

Az európai térlátás a kései művészetében uralkodóvá válik,

viszont nála nem merül ki az axonometria szolgai másolásában, Hiroshige megérti a 29

Tsunami: árhullám, nagy tengerár Hiroshige, teljes néven Hiroshige Ando Utagawa. A festő művésznévként vette fel a Hiroshige nevet, a szakirodalom Hiroshige Ando és Hiroshige Utagawa néven is ismeri.

30

26

Nyugati térképzés módszerét, és kimagasló fokon alkalmazza azt. Az élethű tér és az élénk színek egyensúlyban vannak képein. Sok műve az európai grafika körébe is illő lenne, árnyékokkal, mozgalmas tájjal és sajátos színhasználatával túlhaladja a hagyományos fametszetek tartalmi kereteit.

Legismertebb sorozatai egyike „A keleti tengeri út, a Tokaido 53 postaállomása” cím kapta. A változás és állandóság kettősségét jeleníti meg

a metszeteken.

Elődjeinél is jobban kedvelte ezt az ellentétpárt.

Az „öröktől fogva létező” hegyek, az évszázados fák együtt élnek az időjárás szeszélyeivel, az évszakok változásaival és az emberi serénységgel. A Híd esőben művön látjuk, amint öt paraszt igyekszik elmenekülni a zápor elöl, a háttérben egy hajó küzd az árral, míg egy délceg hegy figyeli a múló élet viszontagságait. A sötét ég, az áramló folyam és a szakadó eső fényképszerűen rögzíti a pillanatot. Ez a mű volt az egyik első metszet, ami Vincent Van Gogh stílusát megújította. A róla készített azonos nevű másolata, mint a japonizmus egyik remekeként ismeretes.

A három mester által élte az ukiyo-e a virágkorát, mely sajnos kérész életűnek bizonyult. A triász halálával a stílus csillaga kihunyt, senki nem volt képes túlszárnyalni őket. A ”múlandó világ” képei a Japán elzártság megszűnésével ismét népszerűvé váltak, s tömegszámra exportálták őket.

A fentiek alapján elmondható, hogy magától értetődően lenyűgözték az európai művészeket, és a XIX. századi alkotók a fametszetek kelléktárával élesztették fel az akadémizmustól gyötört művészetet. Az európai forradalmi szellem számára kiváló cél és egyben eszköz volt a japáni művek hangulatának megörökítése.

27

3.

A XIX. század Európája 1.8. Korszellemről A XIX. század embere – legyen művész vagy „egyszerű” polgár - gyökeresen

szakítani akart a megelőző évszázad hideg racionalizmusával. Az érvekhez és kérlelhetetlen logikához való ragaszkodás az emberi lelket gúzsba kötötte.

Akadémista művészetoktatás is erre sivár szellemtelenségre kényszerítette a művésznövendékeket. A részelemek végletekig való gyakorlása, tökéletesítése az egyediség halálához vezetett. Bármennyire precízen megkomponált képeket hoztak létre, hiányzott belőlük az individuum.

Ezt a lelki elnyomást nem tűrhette sokáig az emberi szellem, a szenvedély és az indulatok elvezettek a romantikus irányzat, majd az ún. „izmusok 31” megszületéséhez, a szecesszió pedig eltúlzott mértékben pártolta az érzékiséget.

A egyéniség és az ösztönök átvették az uralmat mind a művészetben, mind a közgondolkodásban és gyökeresen szakítottak a hagyományokkal.

A XIX. században a „civilizált” kultúrának való hátat fordítás és az egzotikumhoz való kötődés vált általánossá. A távoli tájak lakói és művészetük csábította az alkotókat és a közönséget egyaránt. A romantikában elkezdődött a távol-kelethez való ragaszkodás. Az első ok, amiért a keleti témához nyúlt a Nyugat, annak eredetiségében rejtőzik. A keleti téma, a földrajzi és filozófiai távolságból kifolyólag képes volt új élményekkel feltöltetni a közönséget és az alkotót.

Az eredeti benyomását keltette minden keleties munka, mert eddig még soha el nem ismételt színeket és keretet hozott. Az orientalizmus 32, a Kelet kutatása hatalmas 31

Izmusok: impresszionizmus, expresszionizmus, posztimpresszionizmus összefoglaló neve Orientalizmus: Keletkutatás, az orientalizmussal foglalkozó kutatót pedig orientalistának nevezik.

Orientalistának számít mindenki, legyen bár antropológus, szociológus, történész vagy filológus, aki egy-egy résztémában vagy nagy általánosságban a Kelettel kapcsolatos tárgyakat tanít, a Kelettel foglalkozó írásokat tesz közzé, a Keletet kutatja; a tevékenység, melyet végez: az orientalizmus. A tudományos kutatáshoz szorosan kapcsolódva létezik az orientalizmus fogalmának egy másik jelentéstöltete is. Eszerint az orientalizmus a Kelet és a Nyugat közötti ontológiai és episztemológiai különbségeken alapuló világlátás, a Nyugati „civilizáció” és Keleti „kultúra” összevetése. Az XVIII. századi gondolkodás alacsonyabb rendűnek ítélte meg a Keletet, ezért pejoratív értelemben illette a „kultúra” és az egzotikus” szavakkal azt. Az orientalizmus tehát az utóbbi értelemben nem egyéb, mint a Kelet meghódítását, átformálását és a felette való uralom megszerzését célul kitűző nyugati viselkedésminta.

32

méreteket öltött, rengeteg lelkes kutató látogatta meg a keleti világot és tanulmányozta azt. Az ő eredményeik és az általuk gyűjtött műtárgyak segítségével léphetett először mélyebb kapcsolatba az európai művészet a Kelettel, mivel már nem csak a fényűző nemesi kúriákban lehetett találkozni a keleti – elsősorban kínai – ipar- és képzőművészeti remekekkel. Hazánkba is az orientalisták műgyűjtése által vált megismerhetővé az egzotikus tájak művészete.

Az egzotikus témák az érzelmek kifejezésére is helyet adtak, erotikától fűtött irodalmi alkotások és festmények születtek keleti színen. Hazánkba is az orientalisták műgyűjtése által vált megismerhetővé az egzotikus tájak művészete.

A század közepére a tradicionálistól való elfordulás egyre nagyobb méreteket öltött. A megújulásra vágyó művészek számára Japán új, nyílt politikája kifejezetten kedvezett. Az impresszionisták csoportja a téma mellett technikai újításokat is átvett a szigetország művészetéből. Átformálták a művészetről, festészetről korábban alkotott elképzeléseket.

A szellem forradalma nem állt meg ennyiben, a századvégre egyre burjánzóbb, dekadensebb lett a kor embere. A misztikushoz, az allegorikushoz, és az erotikához vonzódó érzés- és gondolatvilágában gyökerező művészet szintén ihletőként tekintett a távol-kelet felé.

A XIX. század vége művészeti szinten a groteszk aranykoraként is felfogható, a polgárpukkasztó gondolkodásmódjuk és ennek a megtestesülése a szecesszió, megalapozta a XX. század művészetét. Napjaink emberének önkifejezési vágya és szabadság utáni sóvárgása a XIX. századból eredeztethető, többé már semmi sem lehetett ugyanaz, e század végérvényesen rányomta bélyegét az emberi lélekre.

1.9. Európa a Japán bűvkörében Mint arról már szó esett, Európa már a XIX. századot megelőzően is ihletforrásként tekintett a távol-keletre. „Van egy bizonyos fajta sárgaláz, mely időnként elfogja az európai

29

művészetet és amelyről köztudomású, hogy fészke Kelet-Ázsiában van. Szép, de izgalmas betegség.”33 A XIII. századi világutazó Marco Polo óta Kelet-Ázsia több alkalommal ragadta meg az európai ízlést. Egyszer kínai-divatnak (chinoiserie) nevezik, máskor pedig japanizmusnak, de célja mindig ugyanaz, hogy felfrissítsék az európai művészetet. A XVIII. században az építészek látták meg a múzsát chinoiserie-ban.

Kínai lelkületű szobákat építettek a fő főúri palotákban, a kúriák kertjeit pagodákkal ékítették. A nemesség státuszszimbólummá vált a kínai imádat, bőséges gyűjteménnyel rendelkeztek a kínai iparművészet (selymek, bronzszobrok, kerámiák) alkotásaiból. Sőt egyes főúri kastélyokban „japán szobákat” is berendeztek a kínai mellett, ahol – mivel a japán művészet elérhetetlen volt – kínai művek segítségével kívánták rekonstruálni, hogy milyen lehet a japáni nép.

Japánnal ténylegesen csak az 1854-es évektől találkozhatott a nyugati szem. Az ó-világ szerelmese lett a színes metszeteknek, letisztult formáknak. Az 1862-ben nyílt párizsi Le Porte Chinoise üzlet vette először szárnyai alá a japán műalkotásokat, itt juthattak hozzá az érdeklődők a csodálatos kimonókhoz és legyezőkhöz, melyek az elit körében

hamar

népszerűvé

lettek.

Mivel

a

japán

műkedvelők számára a fametszeteik szinte értéktelenek voltak, a külföldi piacra szánt porcelánokat, lakkdobozokat, a nyomatokat ezen exportáruk csomagolására használták fel. A fametszeteket az a Rue Clauzelen álló művészbolt vette oltalmába, amit a Van Gogh által hőn kedvelt Tanguy „apó” vezetett, így az üzlet a japán metszetek fellegvárává vált. A művészboltban lehetett hozzájutni Hokusai és Hiroshige nyomataihoz, méghozzá jutányos áron.

A japán stílus közkedveltté válását az 1867-es világkiállításon szereplő japán pavilon hozta meg, itt találkozott Japán a francia tömegekkel. A sikert követően több a japán kultúrát, ipar- és képzőművészetet reprezentáló kiállítások nyíltak az XIX század utolsó évtizedeiben. 1890-ben az École des Beaux-Arts 700 fametszetet állított ki, s a következő években Hokusai, Hiroshige és Utamaro munkái számára egyéni tárlatokat is rendeztek. A kiállítások legfőbb organizátora Samuel Bing volt, 33

NÁDAI PÁL: Japán ízlés Terebess Ázsia E-Tár, www.terebess.hu/keletkultinfo/nadai.html 2009.06.14.

30

aki a stílust népszerűsítő Le Japon Artistique folyóirat kiadója, és a Salon de l'Art Noveau tulajdonosa is volt egyben. A folyóirat önmagában jót tett a japán kultúra hírnevének, de Bing lelkesedése által művészek és műkedvelők tömegei szerették meg a szigetországot.

Japanizmus 1860-as évektől mindenfelé európai művészetben szecesszió

uralkodott. vette

Az

impresszionizmus

leginkább

szárnyai

alá,

és de

a a

posztimpresszionisták is szerették térképzését és formáit.

A művek két féle módon képviselték a japán szépséget, idézték művészetét. Első esetben a japán kiegészítőkkel töltötték meg a teret, kimonóba öltözött európai alakokat ábrázoltak a művek, sőt esetenként – például Mary Cassat-nál vagy Pierre Bonnardnál – japán embereket

is

megörökítettek.

Továbbá

szívesen

festettek japán témát, mint a hidak, vagy virágok és bimbózó fák. A másik irány nem témájában, hanem eszközeiben volt japáni, a tiszta színek, az árnyék hiánya, a japános képszerkesztés és az axonometria kerülése jellemezte.

Ezenkívül a közművelődésben is fontos szerepet töltött be a japán nép imádata, az irodalom és zene is repertoárjába vette a szamurájok és gésák világát. Ezt tanúsítja Pierre Loti: Krizantém kisasszony (Madame Chrysanthéme) c. műve, de Giacomo Pucci-t is elbűvölte a távol-kelet, zeneművei a Pillangó kisasszony és a Turandot ennek jegyében születtek.

A japanizmus a magas művészet mellett megjelent a populáris kultúrában, ahol némely mű csupán árnyéka volt a japáni stílusnak. Itt most nem a plakát művészetre kell gondolni, hiszen a reklámplakátok

tekintetében

a

japanisták

rendszerint

kifinomult munkákat hívtak életre. (Bár -mai szemmel nézve -

láthatunk

eltúlzott

műveket

is.)

Volt egy másik japán stílus is, ez a kevésbé vagyonos közönség igényeit elégítette ki. Ez az emléktárgyak és díszmű-iparcikkek művészete volt. Imari-porcelántányérok a

31

falra, gyöngyházzal kirakott kesztyűdobozok és villanyerővel készült zsírkő-istenek, vagyis a mai értelemben vett giccs művészet is kialakult a japanizmus jegyében.

A japanizmus erejéből a XX. század első éveire is jutott. Azonban az I. Világháború sújtotta Európa fogékonysága folyamatosan veszni kezdett Japán iránt.

A japánizmus majd csak az 1950 években lesz újra népszerű, de akkor már stilizált építészete és minimalista formatervezése veszi át a vezető szerepet a képzőművészettől.

Japán

a

realitásával

és

egyszerűségével

tartotta

meg

népszerűségét és tartja még mai is a nyugati körökben.

1.10.

A XIX. század japanizmushoz kötődő művészeti

irányzatai 1.10.1.

Az impresszionizmus34

Az impresszionizmus egy a XIX. század második felében, Franciaországból kiinduló művészeti irányzat. Az 1870-es években élte fénykorát. Neve a „benyomás” jelentésű francia „impression” szóból ered. Az irányzat a pillanatnyi benyomások, az elillanó látvány megragadására alapoz. Céljuk a mulandóság megörökítése, az élmények egy alkotásba való befagyasztása. Ennek elérése érdekében a kompozícióról a fényhatásokra és színezésre helyezték át a hangsúlyt.

Az impresszionista festő szakítva az akadémista 35 hagyományokkal, a vázlatok és a tanulmányok készítésének kihagyásával, többnyire a természetben, illetve a helyszínen festettek. Ezt a szokást a közvetlen elődjüknek tekinthető ’plein air’ 36 irányzat alkalmazta előszeretettel. Az impresszionisták legfőbb alapelvének minősül

34

ALTMAN, LOTHAR: Festészeti lexikon. Budapest, Ikar Kiadó, 2006. 250-251.

Akadémizmus: pejoratív elnevezése annak a művészetnek, mely az akadémiáknak a XVIII. század végétől mgcsontosodott alapelveit követi. Az egyik ilyen alapelv, hogy a festőnövendékeknek először részenként, folyamatosgyakorlás mellett kell megtanulnia az adott témát –pl. ember -, majd ezek tökéletes elsajátítása után készíthette el az alakot egészében. Az irányzatban a kompozícióé volt a legfőbb szerep, melynek segítségével tökéletes megtervezett látványt hozott létre az alkotó. Viszont az érzelmek és hangulatok megőrzésére nem nyújtott igazi lehetőséget. A XIX. század során több irányzat is az akadémizmus ellen fordult, új útvonalakat keresve az önkifejezésnek. Például a romantika, az impresszionizmus, az expresszionizmus és aszecesszió.

Forrás: ALTMAN, LOTHAR: Festészeti lexikon. Budapest, Ikar Kiadó, 2006. 13.

36 A szabadban illetve a közvetlenül a természet után való festés. A plein air festők a műtermet legfeljebb a művek befejezésekor használták. Legkorábbi képviselői: Constable, Corot, Blechen Forrás: ALTMAN, LOTHAR: Festészeti lexikon. Budapest, Ikar Kiadó, 2006. 430.

35

32

ez az elgondolás. A természetes fény változásainak megörökítéséhez tiszta, keveretlen színeket alkalmaztak.

A színeik ugyanakkor nem harsányak, gyakoriak a pasztell-árnyalatok.

Szívesen dolgoznak komplementer (ellentétes) színekkel, ezzel életre keltve a különböző színeket. Előszeretettel használták a fehéret a képek élénkebbé tételéhez, az árnyékoláshoz – amihez korábban a feketét és az umbra barnát használták – az adott szín mélyebb árnyalatait vették igénybe. Ezt, a színeknek egy felületen való több árnyalatban való megjelenését valeurnek37 nevezik. Ennek segítségével egy addig sosem látott színgazdagságot eredményeztek.

A különleges látványhoz hozzájárult az is, hogy a laza ecsetkezelés hatására a tárgyak éles kontúrjai elmosódottakká váltak, a formák könnyedebbek és lágyabbak lettek. Gyakran alkalmaztak folttechnikát.

Kompozíciókban is újítás történt: képkivágásos kompozíciót használtak. Ez is a természetes hatás elérését szolgálja. Csupán annyit festenek meg a képen, amennyi pillanatnyi látóterükbe belekerült. Így gyakran szerepelnek olyan alakok a műveken, melyeknek valamely fele hiányzik. A sajátos képkivágások szeretete a XIX. század utolsó negyedében összefüggést mutat a fejlődő és egyre népszerűsödő fotóművészet képkivágásaival is, ám ez a nézet - mint arról már szó esett - elsődlegesen a japán alkotások szemléletéből származik.

A téma is szakított a szokásokkal. Az impresszionisták fő tárgya a mozgalmas nagyváros, a szórakozás és a társasági élet, továbbá a természeti és a városi táj.

Ez az újszerű élmény azonban a stílus megjelenésekor sem a kritikusokra, sem a nézőkre nem gyakorolt pozitív hatást. Mint általában a forradalmi alkotások, eleinte elutasítással került szembe. A Le Figaro, a korszak legnevesebb művészeti folyóirata hasábjain így mutatta be az impresszionistákat, 1876-ban 38: „Öt vagy hat renitens, őrült becsvágytól fűtött festő39 – közöttük egy nő – összeállt, hogy közösen mutassa be műveit”.

37

Valeur vagy valőr: francia szó, ebben az értelemben színértéket jelent Az idézetek forrása: BOYLE, DAVID: Impresszionizmus. Budapest, Képzőművészeti Kiadó, 2007. 8.

39 Az említett 6 művész: Mary Cassatt, Édouard Manet, Claude Monet, Camille Pissaro, Alfred Sisley, Pierre-Auguste Renoir. Manet nem tartotta magát impresszionistának, ezért nem tud a Le Figaro írója sem egyértelműen nyilatkozni róla. Edgar Degast is fontos megemlíteni köthető, aki magát sosem valotta impresszionistának, de szívesen segítette a bontakozó impresszionista tehetségek megismertetését a közönséggel, gyakorta ő rendezte meg kiállításaikat. Mary Cassatt-t is ő ismertette meg az impresszionistákkal.

38

33

A „kellemes” felvezetést követően eképpen folytatta a Le Figaro műkritikusa: „Közszemlére tették e közönséges alkotások sokaságát, anélkül, hogy számot vettek volna e tárgyak látványának várható drasztikus következményeivel”. Erre rögtön egy példát is hoz, hogy illusztrálja a nézőkből kiváltott extrém élményeket: „Tegnap letartóztattak egy fiatalembert, aki –miután eltávozott a kiállításról – megharapott egy járókelőt a Peletier utcán.”

A fentiekből jól látható, hogy az impresszionizmus – így vagy úgy- nagy hírnévre tett szert lévén, hisz tudjuk, a negatív reklám is reklám. Az impresszio és az impresszionista szavak évtizedek múltán is inkább szitokszónak minősültek, mintsem bóknak. A Salon (a párizsi művészet „fellegvára”, a kor új felfedezettjeinek kiállítóhelye) száműzte az impresszionistákat köreiből, így saját maguknak kellett megfelelő reprezentativitást nyújtó helyszínt találniuk. A mentsváruk az ún.

Visszautasítottak Szalonja lett (Salon des Refusées). Itt kerül kiállításra a stílus névadó festménye, Claude Monet Impresszió, a felkelő nap (1872) c. műve. Itt kell megjegyezni, hogy a legelső, az irányzathoz fűződő képet Édouard Manet már 1863ban kiállította. Ez volt a Reggeli a szabadban című festmény, melyet szívesen címkéztek „botrányos” képként is.

Az impresszionizmus azonban nem maradhatott örökre a száműzöttek csarnokában, ahogy telt az idő egyre nagyobb rajongói körrel bírt Európa szerte, hatása más művészeti irányzatokba is átszivárgott. Az impresszionista építészet 40 szívesen használt acélszerkezeteket és hatalmas üvegfelületeket. Erre a korszakra datálható a párizsi Gustave Eiffel híres tornya, mely az 1889-es világkiállításra készült és londoni Kristály Palota (Chrystal Palace) is. Hasonló stílusban épültek Európában mindenfelé a vasútállomások is, például a budapesti Nyugati pályaudvar.

Az impresszionista szobrászat jellegzetes személyisége Rodin, Alkotásainak körvonala általában nyitott, mozgalmas formák és vibráló fényhatások uralják a formákat. Legismertebb munkái a „Danae” és „A csók”. Rodin alkotásai az impresszionista elemeken túl szimbolista hatásokat és szecessziós jellemvonásokat is tükröz.

Az impresszionista irodalom is bontogatta szárnyait, habár kizárólagosan impresszionista stílusban alkotó szerzőről nem beszélhetünk, sok neves író és költő 40

BOYLE, DAVID: Impresszionizmus. Budapest, Képzőművészeti Kiadó, 2007. 30-31.

34

alkalmazta az impresszionizmus kelléktárát saját eszközeivel keverve. Elsődlegesen a lírai alkotók tartoznak ebbe a csoportba. Ide sorolható például Paul Verlaine, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula -, de Krúdy Gyula is egyfajta impresszionista epikát képvisel.

Az impresszionista zene legmeghatározóbb alakjai között Claude Debussy-t (A tenger, Egy faun délutánja szerzője) és Maurice Ravelt és a Frederick Deliust tartják számon (két alkotó szerzeményei a balettzenéhez köthetőek).

1.10.2.

A posztimpresszionizmus

Az impresszionizmus és annak forradalmi nézetei radikális változást hoztak a művészek önkifejezési módjában. Az impresszionisták által teremtett alkotószemlélet további művészeti irányvonalak melegágyául szolgáltak. Az innovatív szellem átjárta a XIX. század utolsó dekádjait. Az egyik ilyen impresszionizmusból eredeztethető irányzat a posztimpresszionizmus. A posztimpresszionizmus azonban nem volt egységes stílus. Az irányzat fogalomkörébe a XIX. század utolsó két évtizedének és a XX. sz. elejének többféle stílusa sorolható. A posztimpresszionista művészek különböző irányzatok előfutárainak tekintetők, Paul Cézanne a geometrizáló formavilágával a kubizmus elődjének fogható fel. Vincent Van Gogh és hivalkodó színvilága az expresszionizmus előfutára volt. Paul Gauguin a szimbolizmus és egzotizmus határmezsgyéjén helyezkedik el, s a szürrealisták is előszeretettel merítettek képeiből. Míg Paul Signac és Georges Seurat munkássága a pointilizmus 41 (másként neoimpresszionizmus) kategóriájához kötődik.

A

posztimpresszionista

impresszionizmussal

szemben,

s

irányzatok

sok

eltérést

egyes

nézeteivel

szembe

mutatnak is

az

szállnak.

Többségüket a kompozíció újbóli tisztelete, a vonalak, formák és színek dekoratív kezelése jellemzi, mely, mint arról szó volt, nem az impresszionizmus terméke.

Színtetista42 megközelítésük, stilizáló hajlamuk jól illeszkedett a szimbolizmussal 41

A pointilizmus (neoimpresszionizmus, divizionizmus): 1885 körül megjelenő irányzat, az impresszionisták technikájának továbbfejlesztése. Seurat nevéhez köthető elsődlegesen. Az impresszionizmus tapasztalatain alapul, illetve az ahhoz köthető optikai felfedezésekhez. Vagyis a néző szemében az apró színpöttyök eltérő, egymás mellett elhelyezett színei egységes képpé „formálódnak”. Az alapszínek (kék-vörös-sárga) megfelelő párosításával (lila-zöld-narancs) kevert színné lesznek.Az eljárás nagyon időigénye, ráadásul a kompozíciót merevvé teszi, azonban a valósághű színfestés legtökéletesebb technikája.

Forrás: ALTMAN, LOTHAR : Festészeti lexikon. Budapest, Ikar Kiadó, 2006. 391.

42 Szintetizmus (vagy cloisonnizmus): A ’cloison’, azaz válaszfal szóból ered az elnevezés.

A cloisonné (rekeszzománc) zománctechnika alapján a Pont-Aven-i iskola tagjai - Paul Gauguin és

35

rokon mondanivalójukhoz. A posztimpresszionisták nem csupán ösztönösen fordultak a spektrum színeinek kizárólagos használata felé, már a fizikai optika felfedezéseit is használják. Michel Eugéne Chevreul kémikus szimultán kontraszt törvényét is figyelembe vették, amely szerint a kiegészítő (komplementer) színpárok (vörös-zöld, kék-narancs, sárga-lila) egymás mellé kerülve felerősítik egymás intenzitását. Ezt a komplementerrel való kiegészítés technikát a japánok is ismerték, elsősorban a ruházkodásban alkalmazták az ellentétes színek párosítását. Ezenfelül az eltérő formák egymással való használatát is kedvelték/kedvelik, ezzel érve el a harmóniát.

Az irányzat legismertebb művészei a már említett Gauguin, Van Gogh, Cézanne, de magyar vonatkozással is rendelkezik a stílus, Csontváry Kosztka Tivadar alkotásai és Rippl-Rónai József életművének jelentős hányada is a posztimpresszionizmushoz köthető. A Nagybányai művészek stílusa is sok tekintetben rokon az irányzattal.

1.10.3.

A szecesszió

XIX. század utolsó évtizede és a XX. század első harmada között virágzó stílus. A századfordulón megjelenő nemzetközi stílusirányzat, nemcsak a képzőművészetben, hanem az iparművészet és az építészet területén is önálló formanyelvet alakított ki. A szecesszió latin eredetű szó, jelentése „kivonulás”, mely arra utal, hogy egyes művészek kivonultak, elkülönültek az akadémikus művészettől (ebben közös a már tárgyalt impresszionizmussal és posztimpresszionizmussal).

Az irányzat nevét Joseph Olbrich által épített a bécsi Sezession aranyozott, lombdosdíszű kupolás kiállítási épületéről kapta. Az irányzat elnevezése azonban országonként változó: német nyelvterületeken Jugendstil-ként ismerik; belgák és franciák Art nouveau-ként emlegetik; Style 1900, modern style vagy liberty styleként szerepel az angol nyelvterületeken. Az olaszok, mint szabad stílust (Stile Liberty), a spanyolok, mint virágos stílust ismerik. Hazánkban a szecesszió és az új művészet elnevezés is használatos.

Émile Bernard - által alakított stílus elnevezése. Fekete vagy kék körvonallal körülvett egyszínű felületek,a színek dekoratívan, tónusok használata nélkül való egymás mellé helyezése jellemzi. A képet színkontrasztok uralják, a perspektíva és a részletesség mellőzével.

Forrás: ALTMAN, LOTHAR : Festészeti lexikon. Budapest, Ikar Kiadó, 2006. 95.

36

A szecesszió vágya a homogén stílus megteremtése volt, ennek érdekében a stílus nem választja szét a magas és alkalmazott művészetet, vagyis a szecessziós művészek egyenértékűként kezelik a képzőművészetet és az iparművészetet.

Az esztétikum és praktikum összehangolás az egyik kiemelt elvük. Ebből fakadóan kijelenthetjük, hogy a szecesszió egy összművészeti irányzat, melynek jegyei egységesen megtalálhatók az összes művészeti ágazatban. Az épületek, a belső terek, a bútorok, festmények és kiegészítők (kerámiák, evőeszközök) és ékszerek egyaránt magukon viselik a kor dinamikus, természetet utánzó formáit. Az egységes összhatás elérését jelentősen megkönnyítette, hogy a XX. századi szecessziós építészek az épület megtervezésén túl maguk alakították ki az épületbelsőt. Gyakran a részletek megtervezése is ugyanahhoz a művészhez köthető, így a legapróbb elemnek is megvolt a helye a rendszerben. A stílus a fentieken túl megújítja a plakát művészetet, a reklámgrafikát is. A továbbiakban taglalt formavilága és kifejező ereje megfelelőnek bizonyult ezen figyelemfelkeltő célú ágazatok forradalmasítására.

A szecessziós művészek többsége plakáttervezéssel is foglalkozott, például a cseh Mucha, aki rendszeresen készített terveket a Job cigaretta plakátjaihoz, minősége

miatt

mégis

magas

művészeti

alkotásokként

kezeljük

őket.

Kijelenthetjük, hogy az art nouveau mindenre kiterjedő formatervezési szándékban kereshetjük a modern design-szemlélet eredetét, mely áthatja korunk emberét…

Az „új művészet” főbb jellemvonásai a síkszerűség hangsúlyozása, a dekoratív felületképzés, a hajlékony körvonalak. Szívesen alkalmaz stilizált növényi ornamentikát és azoknak csavart, hullámzó, ritmikus ismétlődését. A szabályos geometrikus alakzatok helyett, a mozgalmas, természetes formákat tükröző alakzatokat alkalmazza. Ezzel azt a cél szolgálva, hogy illusztrálja a XX. század felgyorsult életmódját, a változó jelent, ám nem pártolta a tömeggyártás és a sablonossá válás gondolatát. Főként a szecessziós egyedi bútorokon lelhető fel a modernitással való szembefordulás, de a festészet, a grafika és az irodalom is szívesen nyúl vissza a történelmi –ám erotikus töltetű– témákhoz (pl.: Salome, Tristán és Izolda).

Térképzésére jellemző a síkszerű képépítés és ezzel egyidejűleg a perspektivikus téralakítás kerülése, ebből is kitűnik, hogy a szecesszió művészetére erősen hatott a japán fametszet lényegre törő ábrázolásmódja. Ezenfelül szívesen

37

használ a stílus különös, természetben ritkán látható színeket és színpárokat. Kedveli a finoman kidolgozott apró részleteket, mozaik jellegű felületeket. Negatív jellemvonása a túlburjánzó, gyakorta bizarr díszítés (pl.: Jan Toorop, Aubrey Beardsley, Franz von Bayros).

Az angol és a francia ’új művészet különbségeket mutat, mely leginkább az iparművészetben érhető tetten. Az angol „modern style” gyakrabban élt geometrikusformákkal, az alakzatai sokkal letisztultabbak, viszont robosztusabbak is a belga-francia irányvonalnál. A francia art nouveau pedig a hajlítások és indák nagy „szerelmese”, formavilága íveltebb és nőiesebb hatású az albioni szecessziónál.

Hátránya, hogy gyakran a funkciót károsította meg túldíszített formáival. Ez a különbség a grafikában is fellelhető. A Közép- és Kelet-Európa országaiban a helyi népművészeti

hagyományok

szerepe

is

jelentős

a

szecessziós

alkotások

formaelemeiben (pl. Magyarország, Oroszország). Legjelentősebb képviselői a képzőművészetben Egon Schiele, Gustav Klimt, Ferdinand Hodler, Henri de Toulouse-Lautrec43, Edvard Munch, Akseli Gallen-Kallela és Alfons Mucha. A magyar szecesszió ismert alkotói Vaszary János (Aranykor, 1898), Gulácsy Lajos (Zarándokok hazatérése, 1907), Rippl-Rónai József (Kalitkás nő, 1892) és a gödöllői művésztelep alkotói, a „gödöllőiek” (Nagy Sándor: Júlia szép leány, 1913; KörösfőiKriesch Aladár: A művészet forrása, 1907). Építészetben rengeteg a felületi dekoráció, meghökkentő téralakítási elképzelések jellemzik, viszont ezek megvalósításához a kor legfejlettebb technológiáit alkalmazza, a vasbeton, az acél és az üveg használatával könnyed, levegős és mégis jól terhelhető, tartós felületeket, alkotásokat hívott életre.

A szecessziós építészet nagyjaiként ismerjük a belga H. van de Velde-t, a spanyol A.Gaudit, az osztrák O. Wagner, de a német P. Behrens, a szintén J. Hoffmannt és a belga V. Hortat sem felejthetjük ki a mesterek „csarnokából”. Magyarországon Lechner Ödönt tartjuk a stílus fő képviselőjének az építőművészetben, de Kós Károly (Madárház a Budapesti Állat- és Növénykertben) és Márkus Géza (Cifrapalota, Kecskemét) művei nagy hírnévvel bírnak hazánkban.

43

Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901), francia festő stílusa átmenetet képez a posztimpresszionizmus és a szecesszió formanyelve között. A szakirodalom elsősorban, mint szecessziós művészt tartják fenn, ebből adódóan a dolgozatban, mint az „új művészet” alkotója lesz feltűntetve.

38

Az irodalomban, mint arról már szó esett is megjelent a szecessziós hangulat, elsősorban a romantikus, erotikus és misztikus történetek által. Ugyan egységes szecessziós irodalomról nehéz beszélni, mivel keveredik más stílusirányzatokkal, mégis a dús jelző használat és az alliterációk gyakorisága alapján felismerhető a stílus. Az irodalom előszeretettel él szecessziós illusztráció adta lehetőségekkel.

Oscar Wilde és Aubrey V. Beardsley közös alkotásai jól példázzák ezt a jól kifizetődő együttműködést. Oscar Wilde Salome című drámája – bár csodálatos irodalmi remek- a két művészeti ág szimbiózisa nélkül nem vált volna halhatatlanná.

A fentiek alapján ki lehet jelenteni, hogy Japán hosszú évtizedekig múzsája volt a Nyugati művészetnek. A szigetország gyakorolta hatás átjárta a XIX. század utolsó évtizedeit, de a szecesszión keresztül a XX. századra is átörökítette egyedi jegyeit.

A továbbiakban a japonizmus Európa-szerte való megjelenésére szolgálok példákkal az impresszionista, posztimpresszionista és art nouveau-s festőművészek alkotásain keresztül.

39

4.

Japanizmus Nyugat-Európában 1.11.

Franciaország – a művészet hona

1.11.1.

Impresszionisták

Edgar Degas Hilaire Germain Edgar Degas (1834–1917) festő, grafikus, szobrász.

Az impresszionizmus nagy támogatója, aki mégsem vallotta magát impresszionista festőnek. Kedvenc témája a párizsi köznapi élet. A balett-táncosok színfalak mögötti világát, a kávéházak énekeseit, a bordélyokat, a lóversenyt, munkától fáradt asszonyokat fest. A japanizmus képlevágásait kedvelte, de nem élt távlatú téralkotás lehetőségével. Legismertebb sorozatai: A táncosnők, és az Aktok - Concorde tér (1875 k.)

A Concorde tér szintén híres Degas mű. A címéből kiindulva egy párizsi látképre számítunk, de ez csupán álca. A „fények városának” épületei abszolút hangsúlytalanok. A kép tárgya csoportkép – barátját Lepic vicomtot és lányait ábrázolja-, azonban a tervezett jelenet egybe vegyül a párizsi forgataggal. Ennek jelenségnek több oka is van, egyrészt egy alak sem néz „felénk”.

Sőt nem is a középpontba helyezi el őket, hanem japáni módon a szélén. A másik fontos momentum az éles levágások. Már a Lepic család testét is „áthasítja”, de még érdekesebb a baloldali úriember „elmetszése”, aki éppen benne van a képben. Mintha csupán belesétált volna a „felvételbe”. A japános levágást, mint már említettem, nem kíséri távlatú térképzés, hanem perspektívában ábrázol. Összességében a kép oly életszerű, hogy szinte várnánk a mozdulatsor folytatását.

- Nők a kávéházi teraszon, este (1877) Ez a mű már a kávéházak világát fejtegeti.

Az elnagyolt háttér élénkebbé teszi az előtéri jelenetet.

A

dámák

társaságán

nem

látni

beállítottságot. Az életszerűséget a sok levágás kölcsönzi, főként a barna ruhás nő, akit mintegy

„kettészel” a fehér oszlop. Ez is nipponi stílusjegy. A hölgyek és a kültérben örvénylő Párizs fényképszerű hatást ér el. Édouard Manet Manet (1832–1883)

festő

és

grafikus,

de

nem

tartotta

magát

impresszionistának. A modern festészet úttörője. Az ő köréhez tartozó művészek fedezték fel először a japán fametszetek művészi értékét. Kedveli azok síkszerűségét és intenzív kontrasztjait. Festményeinek tárgya a nagyvárosi ember, de fest plein-air tájképeket és csendéleteket is. Híres művei: a „hírhedt” Reggeli a szabadban, az Olympia (Tiziano Urbinói Vénusza után) - Émile Zola (1868) Manet barátjáról, a neves íróról Émile Zoláról készített portréján is feltűnő a japán hatás. Az írót körülvevő tárgyak közt egy festett paravánt és egy szamurájt ábrázoló metszetet is láthatunk. Azonban a japáni levágások teszik igazán hangulatossá a képet, hisz mind a felezett paraván, mind a lemaradt asztalrész újszerű módon örökíti meg a pillanatot. Szintén metszetekre utal, hogy a modell félprofilból látjuk, nem fordul a néző irányába. A térképzés is síkszerű, hiszen nem rövidülésben, hanem eltolásban lát lehetőséget a térhatás keltésére.

Claude Monet Teljes nevén Claude Oscar Monet (1840–1926) francia impresszionista festő.

A ő munkája Az impresszió (1873) adta az irányzat nevét. Legszívesebben tájképeket festett, a fényekre és az árnyalatokra koncentrálva a formák helyett. Ő is a japán képkivágások rabja volt, de szívesen festett hidakat, ami közkedvelt téma volt a Felkelő nap országában. Legkiválóbb művei: Az impresszió, Nők a kertben - Camille (Madame Monet) japán jelmezben (1875-76) A festmény Monet feleségét és volt modelljét, Camille-t mutatja meg kimonóban. A díszes selyem-köntös míves munka, melyet talán ők is a Le Porte Chinoise-tól vásároltak a háttérben függő japán legyezők mellett. Monet képlevágásai itt nem

41

radikálisak, csak a legyezőket metszi el, modelljét nem. A japán hatást ezért inkább a témában érzékeljük. Monet ezt a képét kései korszakából már eltúlzottnak véli.

42

- Tavirózsák japánhíddal (felső kép),Vízi liliomok (bal alsó), Japánhíd (jobb) A három kép ugyanaz a tárgya, a festői japán híd, ezért elengedhetetlen együtt tárgyalnunk őket. Monet művei amiatt is kapcsolódnak a szigetország művészetéhez, mivel a fametsző mesterek, például Hiroshige is szívesen öntötte őket formába a lapokon. A természet tisztelet érződik a művekből, mely a japáni nép sajátja is.

Persze Monet a tájképein az

impresszionizmus

elveit

is

éltette.

további Képei

fényjátékának színterei.

A formák nem körvonalazottak, a fény megjelenítése a cél. A tér nem síkszerű, nincsenek lebegő formák. Azonban a képkivágások szintén Nippont idézik a műkedvelő elébe.

1.11.2.

Neo- és Posztimpresszionisták

Georges Seurat Georges Seurat (1859-1891) francia festő, a pointilizmus úttörője. A neoimpresszionistákhoz sorolják, de alkotásai az expresszionizmust, a fauvizmust és a kubizmus elődjei voltak. Művei a mindennapok Párizsát, a cirkuszi artistákat, a pihenő munkásokat örökítik meg. Komplementer színpárokkal dolgozott, illetve a pointilista technika optikai színkeverésével is élt. Szerette a távlati képalkotást, akárcsak a japánok. Művein kontrasztosak, és árnyékolja a formákat. Fontos művei: Asnieres-i fürdőzés, a Cirkusz -

Cirkusz (1891) A kép elkalauzol minket a cirkusz rejtélyes és mozgalmas

gazdag atmoszférájába. Seurat légies és kecses artistái ellentétben állnak a lelátón ülő mozdulatlan nézőkkel, akikre már nem jellemzők a finom formák. A téralakítás jellegzetesen japáni, nincsen tényleges térhatás, sem rövidülések. A méretbeli

különbségek, és az eltolás adja tér érzetét. A megfelelően elhelyezett színek és markáns árnyékok ragyogóvá teszik a festményt.

Paul Cézanne Paul Cézanne (1839-1906) francia festő, a posztimpresszionizmus neves művésze. Bár színkezelése az impresszionistákéval rokon, már a színekkel nem a múló pillanatot akarja megmutatni, hanem a tárgyak lényegét. Az érett korszakában alapformákból (henger, gömb, kúp) építi formáit. Képszerkesztésére az erőteljes körvonalak jellemzőek. Nem valódi perspektívával dolgozik, itt érződik a japán hatás. Jeles képei: Auvers-i táj, Az akasztott ember háza, Egy modern Olimpia - Paul Alexis felolvas Zolának (1869-70) Cézanne a kép készültekor még jó barátságot ápolt Zolával, ennek okán festette a művet.

A japánhatás Zola baljának elmetszése és a rövidülések hiánya adja. Az író kimonóra emlékeztető öltözéke is távol-keleti hangulatot áraszt.

Az erős kontúrok

egyszerre Cézanne és a japanizmus védjegyei.

- A maincy-i híd (1879-80) A híd nemcsak a japánokat volt ihletforrása, hanem Cézannenak is. A Maincy híd kompozíciója a megszólalási hasonlít a baloldali metszetre. Az előtérben álló karcsú fa, a baloldalról belógó növényzet, a tükörsima víz és a merész vonalú híd olyan, mintha rokonlelkek keze munkáját dicsérné. Nem biztos az tény, hogy Cézanne ismerte ezt a nyomatot, viszont a hasonlóságuk meglepő.

Paul Gauguin Eugène Henri Paul Gauguin (1848–1903) francia posztimpresszionista festő és műgyűjtő. Van Gogh és Cézanne mellett a posztimpresszionizmus legnagyobb képviselője. Lelkesen festett tájképeket, azonban Tahitin találta meg álmai világát.

A japán festészet is ihlette, főként a sík-dekoratív képépítés, az árnyék hiánya és a

44

homogén színfoltok. A kontrasztok és éles, színes körvonalak jellemezték. Ismert művei: Tahiti nők, Mikor mész férjhez?, Önarckép

45

- Csendélet japán fametszettel (1889) A baloldali képen magát a csendéletet láthatjuk, mellette pedig

a

háttérben

húzódó

fametszet nagyított példányát.

Az tehát egyértelmű, hogy a téma a szigetország. Viszont ez a nézőpont visszaköszön az ábrázolásmódban is. Figyeljük meg a hatalmas, árnyalatmentes, „tiszta” felületeket. A formatervezett vázákon és magán az asztalon is feltűnik, hogy „látszattérrel” van dolgunk. Finoman eltolja az elemeket.

Az árnyékkal is óvatosan bánik, az edényeket leszámítva alig érzékelhető. Ráadásul a pompás virágok is a japán ikebana előtt tisztelegnek.

Pierre Bonnard Pierre Bonnard (1867-1947) francia posztimpresszionista, a Nabis művészcsoport alapító tagja. Fest város- és tájképeket, csendéleteket, freskókat, és sok grafikát is produkál. Plakátokat is készít, sőt a nagy foltok, a meghökkentő kivágások táblaképein is felbukkannak, mely a japánizmus legnagyszerűbb individuuma.

Az impresszionizmus és a szecesszió is megérintette. Ismert „darabjai”: Anya és gyermeke, Krokettjátszma - A homokban játszó gyermek (1894) Az alábbi kép kevés magyarázatra szorul. Elsőre pillantásra ez egy japán nyomat. A keskenysége, kimonós gyermek, festményből kilógó fa a képről levágott bejárat. Igen, az épület ébreszti fel a gyanakvást, hogy mással van dolgunk.

A távol-keleti lakásokra nem jellemző a kőfal. A látható ecsetvonások tudatosítják, hogy nem metszet, ám Bonnard tökéletes illúziót teremtett, megértette a japán lelket. Édouard Vuillard Jean-Édouard Vuillard (1868-1940) francia festő, díszletfestő, a Nabis csoport tagja. Kedveli az enteriőr-jeleneteket és portrékat. Művein a dísztelenségre

törekedett. Korai korszakában a japános kétdimenziós terek és szokatlan színek jellemzik. A japán hatás főként rajzain jelentős. Híres alkotása: A zongora - Anett születése (1899) A kép igen izgalmas megoldásokban bővelkedik. A centrumból szándékosan „eltolt” japán lány hószínű köntösben ül egy jellegzetesen japán szöveten. Az ágy háromdimenziósnak tűnik, ez a takaró mintájának elrendezéséből adódik. Az ágy mögötti síkban ábrázolt paraván ad kontrasztot a lány ruhájának. A vonalvezetés a tusfestészetre emlékeztet. Kreativitásáról ad Vuillard bizonyosságot azzal, hogy – bár levágás nincsen – csak egy részletet készít, mintha a jelenet ködből tűnne elő.

1.11.3.

Szecesszió alkotói

Henri de Toulouse-Lautrec Henri de Toulouse-Lautrec (teljes nevén Henri Marie Raymond de Toulouse-Lautrec

Monfa)

festőművész,

grafikus,

művészete

a

posztimpresszionizmus és a szecesszió határán állt. A keleti nyomatok hatottak rá, ennek jegyében számtalan grafikát hagyott hátra. Lapos színfoltokkal és kontúrokkal megteremtette a modern plakátművészetet. A Montmartre kávéházainak és mulatóinak, valamint bordélyok, cirkusz, és lóverseny világából válogatta múzsáit.

Kedvelt sorozatai: A Moulin Rouge-ban, La Goulue, Yvette Guilbert -

Az angol a Moulin Rouge-ban (1892, bal) és Jane Avril (1893, jobb) Akár az angol urat ábrázoló képet, akár a kánkán táncost ábrázoló művet nézzük,

felfigyelünk

a

japán

síkszerűséget. Főként a Jane Avril plakáton, a táncosnő alatt futó padlón érezhető. vonalakkal

A

művész

keretezi

az

karakteres alakokat,

akárcsak Hokusai és társai.

Bár

pasztellszíneket használ, a kontúrok miatt ragyog minden felület. Toulouse arra ad kiváló példát, hogy miként legyünk igazán feltűnőek egyszerű eszközökkel, a siker elmaradhatatlan.

47

1.12.

A japanizmus és Svájc

Eugéne Grasset Eugéne Samuel Grasset (1845-1917), svájci festő és az Art Nouveau pionír formatervezője. Párizshoz is köthető munkássága.

Imádta a japán stílust, a formavilágát, eszközeit számos műve őrzi, így a Jeanne d’Arc és az Alma-szedő is.

- Danses D’art (1905) A reklámplakát Grasset kései munkája. A határozott vonalak, a síkszerű tér, a kecses kéztartás, a gazdagon hímzett, kimonószerű öltözet mind a japán stílus ékes bizonyítékai. Ez a mű mutatja, hogy egy hirdetés is lehet művészi.

Félix Valloton Félix Édouard Vallotton (1865-1925) svájci festő, grafikus, a Nabis tagja, a modern fametszet megújítója. Párizshoz is kötődik életműve. Holbein, Dürer és Ingres és a japán nyomatok inspirálták. A metszetei új megoldásokat mutattak: a kontúrok mellett fekete-fehér foltokat alkalmazott nyomatain. Fametszeteiből: Kép Paul Verlaine-ről, Maszkok könyve - A hölgy és szolgálója a tónál (1896) Ez a nyomat magán viseli a japán jegyek jelentős részét. Éles körvonalak, egyszínű és árnyalatmentes elemek. A tér sem igazi axonometriából épül fel, az előtér inkább sík jellegű. A képlevágások nem extrémek. Viszont szintén japános elem, hogy az egyik hölgy háttal áll a közönségnek.

1.13.

A japanizmus holland hódolója

Vincent Van Gogh Vincent Willem van Gogh (1853-1890) holland posztimpresszionista festőművész, képkereskedő és prédikátor. Franciaországhoz szoros viszony fűzte.

Ragyogó színek, kontúros alakzatok szerepelnek művei többségén. Önarcképek, csendéletek, tájképek őrzik tudását. Japán a művei tárgyára és a körvonalaira nyomta rá bélyegét. Szívesen készített másolatokat metszetekről (Eisen és Hiroshige nyomán) Sorsának tragikus momentuma, hogy pazar műveiből egész életében csak egyet tudott eladni. Remekei: Krumplievők Íriszek Vincent Van Gogh japán

imádatának

tán

Bal: Híd esőben (V. G., 1887) Jobb: Híd esőben (Hiroshige A.)

a

legtökéletesebb kifejezői az Eisen

és

a

Hiroshige

másolatok.

Tökéletesen utánozza le és sajátítja el a mesterek minden mozdulatát. Bár ő ecsettel alkot, míg a minták Bal: A kurtizán (V. G., 1887) Jobb: Kurtizán (Eisen K.)

fametszetek,

eredményként

visszakapjuk

a

hamisíthatatlan távol-keleti életérzést.

A balodali Tanguy apó (1887) és a jobb felőli Agostina Segatori a Tambourin kávéházban (1887) képek szintén

japanista

alkotások

Vincent

ecsetéből. Erre utal Tanguy úr mögött elhelyezett nyomatok sora, illetve a hölgy

melletti polcon álló szamuráj-

szobor. A képek fényképszerű levágása és az axonometria hiánya a japán stílus mintapéldája.

1.14.

Anglia és a provokatív Beardsley

Aubrey Beardsley A szecessziós grafika lázadó mestere az angol Aubrey Vincent Beardsley (1872-1898), neve összeforrott a szecesszió grafikájával. Kidolgozott kompozíció és határozott, letisztult vonalkultúra fémjelezi keze munkáját. Rajzai általában erotikus töltetűek szimbolista értelemréteggel. A japános kétdimenziós tereket alkalmazta munkáin, de vonalvezetése is a keleti szigetország stílusát jelzi. Neves illusztrációi: Pope, Johnson és Oscar Wilde műveihez és az ún. Yellow Book kiadvány -

Salome (Illusztrációk Oscar Wilde azonos c. drámájához, 1907)

Salome öltözése

A táncos jutalma

A fekete köpeny

A fenti művek mindegyikén kimutatható a japán művészet hatása. Jól megfigyelhető, hogy a téralakítás, a „látszattér” alkalmazása. A sok kitöltetlen rész és a vele ellentétben álló feketére színezett felületek már nem csak a metszetekre, hanem a tusfestészetre is emlékeztetnek. Japáni kiegészítőkkel is ékítette az erotikus köntösbe bújtatott vallási témát. Heródiás lányát a Salome öltözése képen kimonóval takarja be –a meztelenség csorbítása nélkül-, a budoárban keleti bútorokat és porcelánokat helyez, sőt egy ikebana csokor is része a képnek. A táncos jutalma tusművön a hercegnő ismét kimonót ölt, melyet a japán kedvenc, a krizantém díszít.

A Keresztelő szent fejét tartó „asztal” is a Keletet idézi. A fekete köpeny című kép le sem tagadhatná a szamurájok világát, erre utal a vállas köntös is. A frizura – bár

50

európai kalapot hord hozzá- egyértelműen gésa viselet. A kéztartás is a dúcnyomatok hölgyeit juttatja eszünkbe. A sorozat a nézőt Beardsley különc világába zárja.

1.15.

Japán lelkület –cseh és osztrák földön

Alphonse-Maria Mucha Alfons Maria Mucha (1860-1939) cseh szecessziós festő, grafikus, formatervező. Bár él a Jugendstil formanyelvével (indák, stilizált növényi motívumok,

buja

gondolkodásában.

vonalvezetés), Plakátjai

csík

inkább alakúak,

a a

szimbolizmus századforduló

felé

hajlott

reklámiparának

különleges, egyedi termékei. Éles kontúrok, keveretlen színek jellemezték. Használta a japános térépítést is.

Alkotásait gyakran ciklusokba, pannóként rendezte össze: Csillagok, Ékkövek, Hónapok -Gismonda (bal, 894), Amidala (jobb) A két alkotás Mucha japán szeretetének kifinomult megtestesülései. A tér érzékeltetése japáni ötlettől vezérelt. A hosszúkás képforma ellenére csak az Amidalán láthatók metszetet utánzó lehasítások. Az öltözékeken is látszanak az ihlető ország védjegyei. A drapériák mintája és az esése is a nyomatok világából ered. A növényi díszlet szintén a japáni léleknek zeng ódát. Az Amidala esetén a lány is mongolidnak tűnik.

Hajviselete inkább Kínát, ajkai a gésákat juttatja eszünkbe. A két szépség méltó hírnöke japanizmusnak.

Gustave Klimt Gustave Klimt (1862-1918) osztrák festő, a Jugendstil utánozhatatlan

alkotója.

Szívesen

használ

arany-

és

ezüstszíneket, a bizánci mozaikokra való utalásul. Egyszerre használja a szecesszió geometrikus és növényien stilizáló változatát is. A japános jelleget a síkszerűségében lelhetjük fel, de van kifejezetten távol-keleti ihletésű képe is. Nevezetes képei: Zene, Poszter az első szecessziós kiállításra, Beethoven -

A táncosnő (bal), Adele (jobb)

51

Mind a két mű sík téralakítású, ezzel idézve Japánt. A levágások nem erőteljesek, de jelen vannak, főként A táncosnő esetén. A táncos hölgy virágos kimonója és a másik képen „Adél” mögött látható tusfestmények szintén Keleti hangulatot ontanak.

5.

A magyar japanisták A magyarországi japanizmus két forrásból szerezte ötletei és mintáit.

Egyrészt a hazai orientalisták és műgyűjtők44 kincsei alapján képzelte el a Felkelő nap országát. Másik módszer a párizsi tanulmányút volt, a festőtársaktól, világkiállításokból és az árusok kínálatából épült fel a japáni stílusa a művésznek. Az előbbi példával Székely Bertalan élt, míg az utóbbi Rippl-Rónai József sajátja volt.

1.16.

Japán világ a vásznon: Székely és Karlowsky Székely Bertalan Székely (1835-1910) a romantikát és az akadémizmust elegyítő magyar történelmi

festészet

legnagyobb

képviselője.

Kiváló

festő-pedagógus

volt.

Tájképeket, freskót, portrékat, női figurákat alkotott.

- Japán nő (1903) A japán nő c. művet Székely úgy készítette, hogy japán asszony asszonyt sose látott. A képen feltűnő legyezők, a tükör, az öltözék és háttér mind az

Ipar

Művészeti

Múzeum

filiáléjának

gyűjteményéből valók, a kellékeken kívül nem érezhető japániság. A romantikus festmény ennek ellenére pompás.

Karlowsky Bertalan

44

Japán gyűjteménnyel Hopp Ferenc és gróf Vay Péter műgyűjtők rendelkeztek. Kincseiket a Hopp Ferenc alakuló múzeuma vette át. A 7000 darabot meghaladó együttes fametszetekkel, festményekkel, míves kultikus szobrokkal és iparművészeti tárgyakkal idézi meg Japánt. A tárgyak ma Ráth György Múzeumban találhatók.

52

Karlowsky (1858-1938) neves festő és illusztrátor. A műcsarnoki naturalizmus képviselője. Kidolgozott tanulmányfejek és arcképek képezik repertoárját. Miniatúraszerű részletességet kedveli.

- Nő mandolinnal (Gitározó nő, 1897) A mű finom átmenetet képez a zsánerszerű és a látásmódjában is japanizáló képek között. Világos alapozás, a modell beállítása, a síkszerűségre való törekvést jelzi, a kompozíció enyhe aszimmetriája az ukiyo-e világát idézi. A fametszet a háttérben és a kiegészítőül választott hangszer erősíti a távol-keleti illúziót.

1.17.

Japán stílusjegyek mesterei: Rippl-Rónai és Vaszary

Rippl-Rónai József Rippl-Rónai (1861-1927) a modern magyar festőművészet vezéregyénisége.

A francia Nabis tagja, a posztimpresszionista és szecessziós törekvések képviselője.

Művészetét gazdag színvilág, stilizáló vonalvezetés jellemzi. A bútortervezésben is jeleskedik. Remekei: Ágyban fekvő nő, Öreganyám -

Kalitkás nő (bal, 1892), Fiatal nő rózsával (jobb, 1898) Mind a két képhasonló kompozícióra alapoz. A

hátra hajló, profilból mutatott hölgy emlékeztet a fametszetek szépasszonyaira. A Kalitkás nő művön síkra emlékeztető, ám valódi térábrázolás van. A Fiatal nő rózsával c. szőnyegen már a japáni síktér uralkodik.

Az erős vonalú keretezés szintén a szigetországra utal.

Vaszary János Vaszary János (1867-1939) festő, stílusát a naturalizmus, a szecesszió és az expresszionizmus hatotta át. Kezdő korszakában a szecesszióhoz közelítő gobelineket, ugyanakkor realisztikus életképeket is festett. Arculatát az állandó változás szövi át. A kor előrehaladtával egyre vonalasabbá válnak művei. Neves festményei: Fekete kalapos nő, Tavasz, Vásárosok - Feketekalapos nő (1895) A feketekalapos hölgy első ránézésre egy japáni asszonynak tűnik. Bár európai a modell, a mandulaszerű szemek, az apró vörös száj, a hosszú

53

nyak, és a sötét haj - amit a kalap ki is emel- a keleti ideált testesítik meg. A kevés árnyalat, a ”tiszta” felületek a japanizmus stílusát jelképezik.

-

Lilaruhás nő macskával (1900) A lilaruhát viselő hölgy és a három macska letisztultabb vonalú, mint Vaszary

előző festménye. A kép hosszúkás mivolta, a jellegzetes kontúrok, a nagy területet betöltő egyneműnek ható szín és az asszony testtartása a metszeteket idézi fel. Bár árnyékot is alkalmaz, ez a remekmű is jól beilleszthető a japanista alkotások nemzetközi és hazai sorába egyaránt.

6.

Befejezés 1.18.

Kitekintés a világra: japanizmus Amerikai képviselői

A japanizmus jelensége határokat átívelve bejárta Európát, de magára talált az Új-világban is. Mivel amerikai kezdeményezésre nyílt meg Japán a nemzetek előtt, így az USA juthatott először tekintélyesebb mennyiségben a japáni műremekekhez.

A kecses metszetek, finom kerámiák az államok művészeit is meghatották.

Három névvel érdemes foglalkozni –ily szűk keretek közt- az USA művészei közül: Whistlerrel, Cassat-val és Bradleyvel.

James Abbott McNeill Whistler (1834-1903) festő és grafikus, a japán metszetek és az impresszionizmus élénkítette művészetét. Portrékat és rézmetszeteket készít. A tompított színharmóniák és félhomály jellemzi. Az itt látható japanista képe a Rózsa és ezüst, Hercegnő a porcelán országából (1864) Mary Cassatt (1844-1926) impresszionista festőnő, társai közül őt fogta meg leginkább Japán. Művein tökéletesen alkalmazza a szigetország technikáit. A kivágások, a látszattér és az uralkodó körvonalak keleti világot hoznak létre, ebben az sem válik hátránnyá, hogy esetenként Nyugati szereplőkkel készít jelenetet. Neves munkái: Omnibuszon és az itt látható Frizura

54

William Henry Bradley (1868-1962) szecessziós festő és grafikus. Élénk színek fekete-fehér ellentétpárral társítása, leegyszerűsödött formák, kétdimenziós ábrázolás, japános levágások és érzelmi témák jellemezték műveit. Híres művei: Az ikrek, Fekete-fehér Kiállítás Negyedik Évkönyve, és a jobb oldali When Hearts are Trumps kiadvány Az előzőek jól illusztrálják, hogy nemcsak az európai kontinens számára jelentett vérfrissítő újdonságot Japán és nemzetközi szinten elérhető művészete.

Az amerikaiak is vigaszt és erőt merítettek belőle, megreformálva a kort, amiben éltek.

1.19.

Összegzés

A dolgozat során feltárásra került a japanizmus jelensége. Fény derült arra, hogy Japán külpolitikájának változása, a nyitott nemzetközi kereskedelem a műkereskedelem fellendülését is magával hozta. A Japán civilizáció kulturális termékei fogékony befogadókra leltek a XIX. századi Nyugaton. A japán hatás oly radikális volt, hogy –mint láttuk- olyan művészeti stílusirányzatoknak adott filozófiát és ezzel egyidejűleg módszereket, mint a fény-festő impresszionizmus, a változatos posztimpresszionizmus és a túlfűtött szecesszió. A művészeti-irányzatok időbeni terjedelme miatt túl is lépték a XIX. századot, elvei megjelentek az 1900-as évek első dekádjaiban is.

Elmondhatjuk továbbá, hogy nem kizárólagosan a képzőművészetet érintette, a populáris plakátművészet, az irodalom és a zene is részesült hatásából, így a közművelődésben betöltött funkciójára is kaptunk példát.

A japainizmusról megtudhattuk azt is, hogy nem kizárólagosan a művészet fellegvárában, Párizsban hódított divatja, hanem ország határokat átszelve behálózta Európát. Bejártuk a kontinens az izmusok és a modern művészet szempontjából érdemleges országait, így Hollandiát, Svájcot, a cseh és osztrák vidéket és hazánkat.

Jeles művészek festményein tanulmányozhattuk a japáni stílusjegyeket.

Kijelenthetjük, hogy hazánkban - mint a közvetlen környezetünkben is fontos szerepet töltött be a japáni stílus. A jelenséget és annak megjelenési formáit több kiválóság alkotásán figyelhettük meg.

55

Egy Amerikára való kitekintés során bebizonyosodott, hogy nem csupán Európai irányzat a tanulmány tárgya. Sok művész merített a Felkelő nap országának sajátos jellegű műalkotásaiból.

Mindezek alapján, összességében elmondható, hogy a csendes-óceáni kis szigetország évtizedeken keresztül a Nyugati világ gondolkodásának motorjává, ízlésének formálójává vált. Végérvényesen átalakította a művészetről való gondolkodásmódot Európában és Amerikában egyaránt. Nippon bizonyította, hogy innovátorrá tud válni a magas művészetek terén.

Ettől kezdve nem szabad lebecsülni ennek a nemzetnek kreativitását, fogadjuk el, hogy kultúra területén (is) számolnunk kell a japán nép találékony, racionális és természet-szerető alkotóival és káprázatos műveikkel.

56

7.

Felhasznált irodalom

Könyv formátumú szakirodalmak:  ADDISS, STEPHEN (2005): Hogyan nézzük a japán művészetet? HVG Kiadó, Bp.  ALTMAN, LOTHAR (2006): Festészeti lexikon. 1. kiad., Ikar Kiadó, Bp.  BENEDICT, RUTH- SZADAHIKO MORI (2006): Krizantém és kard, a japán kultúra újrafelfedezése. Nyitott Könyvműhely Kiadó, Bp.  BIANCO, DAVID – MANNINI, LUCIA – MAZZANTI, ANNA (2008): Az impresszionizmustól a szecesszióig. Corvina Kiadó, Bp.  BOYLE, DAVID (2007): Az impresszionizmus. Képzőművészeti Kiadó, Bp.  BURUMA, IAN (2006): A modern Japán. Európa Kiadó, Bp.  CHAMPIGNEULLE (1978): Art nouveau – Jugendstil - Szecesszió. Corvina Kiadó, Békéscsaba  EIKO BERNDT-SAITO (1980): Japán Művészet. Corvina Kiadó, Bp  FAJCSÁK GYÖRGYI, szerk.(2007): Keleti művészeti lexikon. Corvina Kiadó, Bp.  GY. HORVÁTH LÁSZLÓ (1999): Japán kulturális lexikon. Corvina Kiadó, Bp.  RAPPAI ZSUZSA, szerk. (2008): Hokuszai. Ventus Libro Kiadó, Bp.  SÉRULLAZ MAURICE (1978): Az impresszionizmus enciklopédiája. Corvina Kiadó, Bp.  SZATÓ TOMOKO (2008): A japán művészet. Scolar Kiadó, Bp.  SZÉKELY JÚLIA, szerk.(2005): Fujiyama, a japán szépség Hokusai, Hiroshige fametszetein és fényképeken. Magyar Nemzeti Galéria, Bp.  TOTMAN, CONRAD (2006): Japán története. Osiris Kiadó, Bp. Idegennyelvű szakirodalmak:  ATTERBI, PAUL, szerk.(1977): Popular Antiques. Octopus Books, London  HAMEL, MAURICE (1890): Salon de 1890. Librairie d’Art. Párizs Internetes források:  NÁDAI PÁL: Japán ízlés (Terebess Ázsia E-Tár) www.terebess.hu/keletkultinfo/nadai.html 2009.06.14.

 Japán Történei Korszakok www.nihonsuki.gportal.hu/Japán Történeti korszakok 2009.11.22.

8.

Függelék

58