REJTETT KINCSEINK

Írta és fotók: Szigeti Ferenc Albert

Vadregényes gerinctúra és ősi templomok a határsávban

Minden értelemben határterületen mozgunk a Gömöri-Erdőhát vadregényes, hegyvidékeket idézően keskeny gerincén. A Pogányvár sziklájáról körbetekintve elmélázunk a Palócföld mibenlétén, majd Árpád-kori templomokhoz ereszkedünk le a Hangony-patak völgyébe.

Az Ózd mellett, a magyar–szlovák határon fekvő Gömöri-Erdőhát jó eséllyel ismeretlen terep még azoknak is, akik a Mátra és a Bükk „mögött” meghúzódó, hazánk egyik legnagyobb összefüggő erdőségének helyt adó Vajdavár-vidéket már esetleg felfedezték. Festői és ősi, de turistautak által nem igazán feltárt tájon járunk: a Vajdavár-vidék északi határát kijelölő, Sajónémeti határában a Sajóba ömlő, egykoron Borsod és Gömör határát kijelölő Hangony vizéről már Anonymus is megemlékezett. A hajdanán az ország egyik legszennyezettebb vízfolyásaként ismert patak völgyének felső, Ózd feletti szakasza sok mindent megőrzött ősiségéből, illetve érintetlenségéből, amit feltétlenül érdemes felfedezni. A patakvölgyek találkozásánál fekvő, éttermével és szálláskínálatával, no és persze festői dombjaival maradásra csábító Hangonyt jelzetlen, de történelmi úton hagyjuk el a Széchenyi István út folytatásában. Itt még nem sok minden árulkodik arról, hogy a GömöriErdőhátnak a falu felett elhelyezkedő, központi része az ország egyik legszebb gerincösvényét rejti. Az állattartás nyomait magukon viselő, kopár dombok egy hajlatából több tucat holló reppen fel érkezésünkre: nem kizárt, hogy a számukra terített asztalnak számító dög a farkasok prédájául szolgált, hiszen a határsávban elnyúló dombság természetes zöldfolyosót jelent a Szlovákia felől érkező nagyragadozóknak a Vajdavár-vidék irányába, onnan pedig tovább a Bükkbe és a Mátrába.

Irány a „hegy”! De Hangonyt a templomnál nyugat felé elhagyva egy nagyobb körtúrát is tehetünk a GömöriErdőháton

A Hangony-patak és a Rima völgye között természetes határt jelentő magaslatok ellenére Hangony régen Gömör és Kishont vármegyéhez tartozott, amit a címerén látható fekete sas is szimbolizál. A Birinyi-völgyben futó, széles mezei utunk pedig a Rima völgyébe átvezető kereskedelmi út volt egykoron, ahogy erről a gerincen állított kőkereszt is árulkodik.

Az ország egyik legvadregényesebb hegygerince Közeledve az erdőhöz bizony egyre inkább hegynek tűnnek azok a dombok. Az öreg bükkök alatt az évszázados taposástól és az eróziótól a puha kőzetben kialakult mélyút vitathatatlanul középhegységi hangulatában felsejlik, hogy ajnácskői barátom talán mégsem a levegőbe beszélt: ilyen gerincút az egész országban alig van. Sok vadregényes hegygerincen vezet ösvény hazánkban, de talán csak a Mátra keleti részén érezhető az, hogy egy igazi, tájakat elválasztó hegygerincen túrázunk. Itt pedig valami hasonló tájélmény várható állítólag, amiben pusztán a térképet böngészve kételkedtem, hiszen a Gömöri-Erdőhát legmagasabb csúcsai mindössze 390 méter körüliek.

A faluból kivezető szekérút egy kisebb hágóban éri el a határsávot jelentő gerincet, ahol a kereszt is áll. Innen a határkövek (és a zöld sáv jelzés) mentén haladunk, és szó szerint egyik ámulatból a másikba esünk. A gerinc gyönyörűen és egyre merészebben hullámzó ívét először szép tölgyes rajzolja ki, majd az Őz-bércet követően, egy tarvágásnak köszönhetően aztán rálátunk a Rima völgyére is északon, míg délre minden bizonnyal hazánk egyik legvadregényesebb látképe bontakozik ki. Alattunk a Gömöri-Erdőhát meglepően meredek lejtői és sűrű erdősége, a Vajdavár-vidék szintén erdős hátai felett pedig a Bükk zárja a horizontot. Innen felmérhetjük az előttünk álló „hegyek” méreteit is. Csúcsainak abszolút magassága alapján kétségtelenül dombságnak számít a Gömöri-Erdőhát, hiszen egyik sem közelíti

A határsávban álló kereszttől gyorsan a Rima völgyébe ereszkedik az ősi út

A határsávban futó zöld sáv turistajelzésen kívül csak Domaháza felett találunk jelzett utat

meg a tengerszint feletti 500 méteres magasságot, de az elénk táruló völgyek és csúcsok lejtőadatai sokkal inkább hegységhez „méltók”. Különösen, ha eszünkbe jut a szerényebb lejtőviszonyokkal és egyébként alacsonyabb csúcsokkal rendelkező Velencei-hegység.

Határkövekkel ékesített gerinctúránk következő jellegzetes pontja a Birinyi vár ódon sáncokat rejtő magaslata. Az ide felkapaszkodó ösvények meredeksége meghökkentő, a túloldalon való ereszkedés közben szó szerint fokozott óvatosságra van szükségünk, amit azért furcsa leírni egy dombság esetében. A tetőn egykoron álló földvárról sokat nem tudni, valószínűleg őrhelynek emelhették a Rima völgyéből érkező utak ellenőrzésére. Az egyetlen forrás egy per leírása, amely szerint a szomszéd birtokos fia elfoglalta, majd rablólovagként használta az erősséget. A térdgyilkos, meredek lejtőt letudva egy nyeregben találjuk magunkat, ahol egy olyan öreg bükkös borítja félhomályba az északi oldalt, amelyet a közeli Bükk vagy a Mátra is simán megirigyelhetne.

A „palóc karszt” gyöngyszeme A következő magaslat már utunk legmagasabb pontja, a 390 méter magas Pogányvár, amelyen valószínűleg valamely pogány kultúra által emelt vár állhatott. Legendája úgy szól, hogy a vár urai menekülésük előtt egy körtefa tövében ásatták el kincsüket, szolgájukat, az egyetlen szemtanút pedig megvakították, hogy ne árulhassa el a titkot. Évi egy éjszakán azonban kísérteties láng mutatja a kincs helyét. Egy másik verzió szerint kétszer, nagypénteken és virágvasárnap meg is nyílik a kincset rejtő vaskapu, hogy a napfény megtisztíthassa, ezzel pedig fényesen tartsa az aranyat.

A csúcsról leereszkedve nemsokára a Pogányvár szikláinak homokköve sárgállik a fák között. Nem kell geológusnak lennünk ahhoz, hogy beleszeressünk a helyi tájnyelvben apokaként emlegetett homokkősziklák különleges látványába, amelyekből sokat találunk a tágabb környéken, s amelyekből sok helyütt, ahogy itt is, kis „cipók” állnak ki: ezek a gumók szomszédságuknál keményebbek, mivel több meszes kötőanyag halmozódott fel bennük. Bár tudományos értelemben nem használt, az id. Noszky Jenő geológus által 1940-ben leírt karsztos hasonlat mégis működik. A csupasz, kopár homokkőfelszínek és -hegyoldalak valóban a mészkőn kialakuló karrmezőt idézik, kisebb barlangok is kialakulnak az akár függőlegesen is megálló homokkőben, sőt egyes helyeken még cseppköveket is találunk bennük.

A vadregényes táj kinyílik: az Őz-bércet elhagyva kapjuk meg első kilátásunkat mind északi, mind déli irányba

A Pogányvár alatti sziklákon könnyű beleszeretni nemcsak a vadregényes tájba, de a homokkőbe is

Az egyre elkeskenyedő, néhol már csak az ösvénynek helyt adó hegyhát (akarom mondani: dombhát) itt falszerűen nyúlik a völgy fölé. A szokatlan látvány a Gömöri-Erdőhát kőzettani felépítésének köszönhető. A felszínen látható homokkő ugyanis néhol meg-megcsúszik a felszín alatti agyagos rétegeken, a lejtős tömegmozgásoknak köszönhetően pedig alacsony és élénken kanyargó, elvékonyodó gerincvonalak maradnak hátra. A sziklák tetejéről természetesen a kilátás is vadregényes: erdő hátán erdőt látunk, civilizáció nyomait alig.

A Pogányvár szikláit elhagyva továbbra is a hangulatos gerincösvényen haladunk, mígnem egy terebélyes kaszálórét sarkába érünk. Itt egy szélesvásznú képpel búcsúzunk a GömöriErdőhát vadregényes, itt már lealacsonyodó és szelídebb formákban folytatódó gerincétől: egy nyílt, vályúszerű völgybe terel minket az ösvény Hangony felé, a rétről Ózd panelházaitól és kéményeitől indulva egészen az óriási Bükk-fennsíkig látjuk be a teret. A jó palócok, a derék barkók és a Bolhád E látványos hegygerincet megjárva, tekintetünkkel befogva a fél Palócföldet érdemes feleleveníteni azt is, hol is élnek a palócok, illetve tisztázni, hogy egyáltalán, kik is ők. E kérdések megválaszolása nem is olyan egyszerű ugyanis. Fontos tehát már az elején két biztos pontot lecövekelni a palócok eredetének meglehetősen változatos magyarázatában. Írói munkásságával és különösen az 1881-ben megjelent, A jó palócok című novelláskötetével Mikszáth Kálmán volt az, aki a palócokat beemelte a köztudatba. A történelem homályába vesző, azaz jó eséllyel bizonyosságot sosem nyerő megállapítások között jó, ha arra figyelünk, amellyel mi magunk is találkozhatunk ezen a gyönyörű tájon: az ízes nyelvjárásra, amely a nyelvészek szerint a legszembetűnőbb sajátosságokat mutatja a magyar tájnyelvek között. No és a palócok csodaváró, gazdag hiedelemvilágára, amely megannyi útszéli feszületben és a változatos tájhoz kapcsolódó történetben manifesztálódik leginkább az országot felfedezni vágyó, kíváncsi vándor számára.

Ami a palócok eredetét illeti, érdemes Paládi-Kovács Attilának a Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvében megjelent, A palócok eredete, etnikai összetevői című összefoglaló tanulmányát idézni, amely szerint hiteles forrásadatok hiányában a palóc nép eredete teljes körűen ma sem válaszolható meg. A rendkí-

A gerincet elhagyva lábunk előtt fekszik a Bolhád

Heves megyei népviselet 1908-ban Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége

vül szerteágazó kutatások a palóc nép eredete kapcsán három lehetséges irányt jelölnek meg. 1. A palócok a kabarok utódai, és a honfoglalókkal egyidejűleg érkeztek, illetve telepedtek le a Mátra és a Bükk vidékén. 2. A palóc népcsoport magja polovec-kun eredetű, és a 12. században érkezett a Kárpát-medencébe. 3. Avar, hun, szkíta töredékek leszármazottai a palócok, s a honfoglalást megelőzően telepedtek meg e vidéken.

Hasonlóan a palócok eredetéhez, a Palócföld kiterjedésének megítélését is élénk szakmai viták kísérik. A területet az 1800-as években feltáró néprajzkutatók (pl. Reguly Antal) szerint a Palócföld Nógrád, Heves, Borsod és Gömör vármegyéket érinti. Más vélemények alapján a történelmi Magyarország ezen északi részén központi helyet foglal el egy kiterjedt katolikus néptömb, ahol a magyar népesség két nagy csoportja ismeretes: a palóc és a barkó. A barkók főként Borsodban, Gömörben és a Közép-Tisza vidékén, a palócok Nógrádban és Hevesben voltak ismeretesek. Ahogy a térséggel ismerkedők számára kihagyhatatlan, de emészthető irodalomnak számító, Tájban élő eredetmondák – Jeles kövek, regélő helyek a Bolhád területén című kiadvány is írja, „a gömöri Erdőháton, a borsodi Hegyháton, a Gortva és a Tarna forrásvidékén, azaz a Medvesalján (Básti-medence) 50–60 falu alkotja a Barkóságot. Amint arra Paládi-Kovács Attila felhívja a figyelmet, a barkó és a palóc tájak népi kultúrája, a népnyelv csupán árnyalatnyi különbséget mutat. Amikor a 19. század

0

elején megkezdődött a tájak és népcsoportok tudományos kutatása, akkor Nógrád, Pest, Hont és Heves megyében a palóc, Borsodban és Gömörben inkább a barkó népnevet használták ugyanarra a néprajzi csoportra”.

A vidéket járva azon is érdemes elmélázni, hogy vajon létezik-e, hogy Anonymus a Gesta Hungarorumban a Mátrától és a Bükktől északra, az Ipoly (Ipeľ) és a Rima (Rimava) medencéjétől délre fekvő, a Cserhát-vidéktől délnyugaton a Nógrádmegyeri-patak által elválasztott, erősen széttagolt, de sok tekintetben egységes arculatú és nagyon izgalmas középtájat illette a Bolhád névvel? Bizony nem egyszerű a természeti tájak elnevezését megfelelően használni ezen a vidéken, a közelmúltig pedig még a hivatalos magyar tájfelosztás is nagyon bizonytalan volt ennek a nagyrészt üledékes kőzetekből felépülő, medencedombság jellegű, erősen tagolt térszín elnevezése kapcsán (ahogy a szlovák tájfelosztás is egyébként). Aki természetjáróként fedezi fel ezt a csodálatos és országosan is egyedülálló vidéket, észreveheti, hogy részben a zömében homokkő alkotta alapkőzet, részben a sok helyütt rátelepülő, zömében bazaltos vulkáni formák miatt a táj valóban egyedi és különös arculatú, amelyet tágabb környezetétől azért jól el lehet különíteni, főleg, hogy a Bükk és a Mátra bástyaként zárják a látóhatárt.

Neves elődök (pl. Prinz Gyula) nyomdokain haladva pont ezért vetik fel egyes kutatók, hogy Anonymus a Gesta Hungarorumban

Keskeny gerincű erdőhát a kárpáti vihar útjában Fotó: Dömsödi Áron

használt kifejezéssel a Mátrától és a Bükktől északra fekvő tájat illethette, azt a tájat, amely ma mindkét ország felől nézve periféria, de amely akár csak a természeti látnivalók hihetetlen gazdagsága folytán is mindkét ország felől nézve jobb sorsa érdemes.

Ritka szentek, gazdag templomok, megkopott emlékek Hogy ez mennyire így van, arra bizonyíték a Hangony patak hangulatos völgyében található két Árpád-kori templom. Kissikátor körtemploma európai viszonylatban is ritka, kör alakú, festett fakazettás mennyezettel büszkélkedhet, az 1978 óta Ózdhoz tartozó Szentsimon temploma pedig 1423-ban festett freskókkal és 1650-ben készített, kazettás mennyezetével hívja fel magára a figyelmet.

Kissikátor körtemplomának egyedi belső tere Fotó: Magócsi Márton

Körtemplomból nincs sok hazánkban, ezért amúgy is különleges helyet foglalnak el Magyarország templomai között. Ezeket az épületeket sokan a római Pantheonra vezetik vissza, más források meg éppen a jurtára. Mindenesetre a kör alakú formák építészeti használata a görög és a római építészetben egyaránt megtalálható, de a közép-európai körtemplomok erős párhuzamot mutatnak a valamivel idősebb kaukázusi rotundákkal is, különösen Örményország egyes templomaival.

Ezen az előkelő listán foglal el különös helyet Kissikátor római katolikus körtemploma, amely valószínűleg egy román kori rotunda alapjain épült fel 1764-ben. Országosan is egyedi vonása az, hogy kör alakú mennyezetét festett fakazetták díszítik, ami kevésbé jellemző a katolikus templomokra. A templom keletkezésének legendája Mária nevéhez kötődik: Havi (Havas) Boldogasszony napján (augusztus 8.) ugyanis kör alakban hullott a hó, s az égi jel tiszteletére épült meg a templom. Fakazettái között számos érdekes darabot találunk, a hívő lelkek ókeresztény szimbólumait ábrázolótól a kagyló motívumán át a legbájosabbig, a szemmel és orral ábrázolt holdsarlóig.

Szentsimon 1200-as években épült temploma falfestményei és festett famennyezete mellett több okból kifolyólag is különleges. Egyrészt Simon és Júdás Tádé apostolok tiszteletére emelt templomból nem sokat találunk a Kárpát-medencében, egyedül az erdélyi Nyárádszentsimon és Csíkszentsimon települések templomai vannak e két védőszentről elnevezve. Másrészt a tornya egyaránt helyt ad egy keresztnek, egy csillagnak és egy félholdnak. Üzeni, hogy a történelem viharai, az iparosítás és a perifériára kerülés ellenére a Hangony patak völgye sok régi kincset megőrzött. 

promóció

A Hatana Max OutDry a Columbia legújabb fejlesztésű túra- és multisportcipője. Felhasználási területét tekintve alkalmas akár egynapos, tempósabb túrákhoz vagy terepfutásra is, de akár utcára is hordható. A cipő teljes vízhatlanságát és a páraáteresztő képességét az OutDry membrán biztosítja. Felsőrésze jól szellőzik. A stabilitást a felsőrész szintetikus erősítései, valamint a lábujjaknál és a sarokrészen elhelyezett merevítések növelik. A Columbia új fejlesztése a Navic Fit System, egy olyan félköríves merevítés, amely a sarkat fixen tartja használat közben. Az új, tartós és rugalmas anyagból készült TechLite+ középtalp az eredeti Techlite-hoz képest 40%-kal könnyebb. A szintén most debütáló Adapt Trax járótalp egy jobb tapadást biztosító, új gumikeverékből készült.