3 minute read
MTSZ HÍRADÓ
K
Advertisement
ülönös kérdés érkezett néhány hete a Balaton Turista és Szabadidő Egyesülethez: a Laposa Pincészet munkatársai arról érdeklődtek, hogy milyen módon vehetnének részt a turistajelzések felújításában. Az egyesület vezetője, Csiba Ágoston (Toni) nemcsak örömmel, de egyben rutinosan is fogadta a civil önkénteseket, hiszen többször vezetett már munkatúrát olyanoknak, akik nem ismerték a jelzésfestés folyamatát. Toni már számos gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki az ilyen közös munkáknak köszönhetően, és igent mondott a megkeresésre. Az egyesület részéről Bene Ildikóval, Kunos Gáborral és a pincészet munkatársaival közösen újították fel a Bujdosók lépcsőjének tetejétől a Tördemici-kilátóhelyig tartó, kék háromszöggel, valamint a Dongó-kút melletti elágazástól induló, kék körrel jelzett szakaszt az MTSZ jelzésfestési pályázatának keretein belül. A munka során szerzett élményekről Budavári Dóra, a Laposa Pincészet marketingkommunikációs munkatársa számolt be nekünk.
Fotó: Rácz Dominika
Honnan jött a jelzésfestés ötlete?
Budavári Dóra (B. D.): Nagyon szerettünk volna egy olyan csapatépítő kirándulást, ahol a kellemeset összeköthetjük a hasznossal. A munkatársak közül többen Badacsony környékén élünk, kötődünk az itteni természeti értékekhez, illetve viszonylag sokat túrázunk. Felmerült a szemétszedés is, de a turistajelzések karbantartásának ötlete szó szerint szembejött velünk. Annyira alapvetőek és szinte természetesek ezek a jelzések, ahogy ott vannak körülöttünk, miközben rengeteg törődést is igényelnek. Felújítani, újrafesteni, ellenőrizni kell őket. Ebből szerettük volna egy kicsit kivenni a részünket. Végül a Balaton Turista és Szabadidő Egyesületnek köszönhetően adódott lehetőségünk a turistajelzések festésére.
Ezek szerint hallottatok már korábban a jelzésfestésről. Ismertétek a munkafolyamatokat is?
B. D.: Tudtunk róla, hogy van ilyen, hiszen évről évre látjuk, ha megújulnak a turistajelzések. Ezért fordultunk a Balaton Turista és Szabadidő Egyesülethez, és ajánlottuk fel az önkéntes együttműködésünket. Számunkra akkor derült ki igazán, hogy ez mennyire profi és ellenőrzött folyamat, amikor közösen kimentünk a terepre, és elkezdtük a munkát. Én például nem ismertem a részfeladatokat, illetve azt sem, hogy ennyire aprólékosan át kell gondolni és meg kell tervezni minden lépést.
Milyen tapasztalatokkal lettetek gazdagabbak? B. D.: Mint minden csapatépítő és csapatban végzett munka, ez a kirándulás is megmutatta, mennyire jó együtt lenni az irodán kívül, valamint mennyire hasznos
Fotó: Rácz Dominika
más feladatokban is megtanulni együttműködni. Séta közben kicsit jobban megismertük egymást és a környezetünket. Többek között ez is célunk volt. Nagyon élveztük!
A jelzésfestés óta változott a turistajelzésekhez és a természetjáráshoz fűződő viszonyod?
B. D.: A Balaton Camino alapítójaként és rendszeres kéktúrázóként ez csak egy újabb szuper élmény volt a természetben. Többször vezettem már „offl ine túrákat”, ahol elvettük a telefont a kirándulóktól azért, hogy háborítatlanul tudják élvezni a természetet és a jelenlétet. Az biztos, hogy ezentúl még nagyobb tisztelettel tekintek a minket segítő turistajelzésekre és azok felfestőire.
A Balaton Turista és Szabadidő Egyesület ezúton hívja fel az érdeklődők fi gyelmét arra, hogy július 9. és 11. között Szigliget teljes turistaút-hálózatán és a Balatonfelvidéki Kéktúra Badacsony és Salföld közötti szakaszán folytatják a jelzések felújítási munkálatait, amelyekre szívesen várják a civil önkénteseket és a jelzésfestés iránt érdeklődőket.
A 2021. évi választmányi ülés eredményei A járványügyi helyzet miatt elrendelt korlátozások nem tették lehetővé a személyes jelenlétet igénylő választmányi ülés megrendezését. Ezért az 502/2020. (XI. 16.) kormányrendelet alapján a Magyar Természetjáró Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy ülés tartása nélküli írásbeli döntéshozatalra kéri fel az összesen 247 mandátummal rendelkező tagszervezeteit és elnökségének tagjait.
A szavazatszámláló bizottság 2021. május 28-án elvégezte a beérkezett szavazólapok ellenőrzését. A részvételi arány meghaladta a határozatképességhez szükséges 50%-ot, ugyanis 162-ből mindössze 7 szavazat volt érvénytelen.
Az MTSZ tagszervezetei és elnökségének tagjai többségi szavazással elfogadták az alábbi három napirendi pontot: 1. az MTSZ ellenőrző testülete 2020. évi jelentésének elfogadása; 2. az MTSZ – elnökség által jóváhagyott – 2020. évi egyszerűsített beszámolójának és közhasznúsági jelentésének elfogadása; 3. az MTSZ – elnökség által jóváhagyott – 2021. évi költségvetési tervének elfogadása.
Újraindul az Aranyjelvényes Túravezetők Klubja Hosszú szünet után ismét újraindul az Aranyjelvényes Túravezetők Klubja. Az első ülésre 2021. augusztus 25én kerül sor a IV. kerületi Öreghalász étteremben. Az év folytatásában a VII. kerületi Európa Center irodaház 9. emeleti irodája ad helyszínt a találkozóknak a következő időpontokban: 2021. szeptember 22., október 13. és december 8. További részletekért fordulj az Aranyjelvényes Túravezetők Klubja elnökéhez, Jancsó Ottóhoz!
Programajánló A korlátozó intézkedések enyhítése a természetjáró tagszervezeteket is pozitívan érintette, így ismét adott a lehetőség a csoportos programok szervezésére. A nyílt, bárki számára elérhető gyalog-, teljesítmény- és vezetett túrák, táborok és túraversenyek nemcsak a szervezők saját weboldalain, hanem a Magyar Természetjáró Szövetség honlapjának Eseménynaptár menüjében is megtalálhatók.