METEO

Amikor

Fotó: Gulyás Attila

szakálla nő a télnek

Írta: Gaál Nikolett Páratlan szépség tárul a szemünk elé, amikor a fák ünnepi öltözetként zúzmarás köntösbe burkolóznak. Ágaik e téli tünemény nehéz súlya alatt roskadozva akár a földig is leérhetnek. De ilyen időben nem csupán a fák küzdenek meg a jeges teherrel: a zúzmara akár komoly károkat is okozhat.

M

ivel az erős zúzmarásodás miatt sok elektromos vezeték leszakadása áramkimaradásokat okozott, a jelenség képződésének kutatása az 1950-es évektől hirtelen világszerte felélénkült. Nem csoda, hiszen az általa okozott gazdasági kár jelentős anyagi következményekkel is járhat. Később, 1966-ban tervezték és szervezték meg az első magyarországi zúzmaramérő hálózat kiépítését. Ennek célja egy olyan műszer megalkotása volt, amely alkalmas a bevonatok okozta terhelések kiszámítására.

Harmat, dér, zúzmara Habár sokszor úgy tűnhet, hogy a zúzmara az égből száll alá, ez még sincs így. A zúzmara úgynevezett nem hulló mikrocsapadék, amelyet a hulló csapadéktól (eső, havazás, zápor, jégeső) az különböztet meg, hogy az nem az égből érkezik, hanem a talajfelszínen jelen lévő tereptárgyakon a felszínközeli levegő nedvességéből csapódik ki fagypont alatti hőmérsékleten. Három különböző nem hulló, talaj menti csapadékfajtát különböztethetünk meg: a harmatot, a deret és a zúzmarát.

Harmatképződést derült éjszakákon figyelhetünk meg. Ilyenkor az erős kisugárzásnak köszönhetően jobban lehűl a talaj és az ott található tárgyak felszíne, mint a felettük lévő levegő. Ennek következtében ez a meleg, alsó légréteg a hideg talajjal érintkezve lehűl, és a benne lévő vízgőz kicsapódik. A harmatot az különbözteti meg a dér és a zúzmara képződésétől, hogy az 0 °C feletti hőmérsékleten zajlik, tehát a növényzetre és a tereptárgyara a víz apró cseppek formájában csapódik ki. Legtöbbször őszi túrákon lépkedhetünk harmatos fűben, főként szélcsendes időben. Napkeltét követően a levegő felmelegedésének hatására a dér és harmat is gyorsan tovatűnik.

Többen összekeverik a zúzmarát a dérrel, ami nem csoda, hiszen kinézetükben olykor tényleg nagyon hasonlítanak. Mindkettő 0 °C alatti hőmérsékleten keletkezik. A dér főként a talaj közelében jön létre néhány centiméter vastag légrétegben, míg a zúzmarásodás több 100 vagy 1000 méteres légvastagságra is kiterjedhet. Míg a dér súlya csupán kismértékben terheli meg a növényeket, addig a zúzmaráé vastag ágakat is letörhet, akár 50-60 centiméteres törzsátmérőjű fákat is kidönthet, mint ahogy történt az az elmúlt években többek között a Börzsönyben, a Pilisben vagy a Mecsekben. Deresedést főként éjjel és

A dér a zöld füvön a leglátványosabb – Fotó: Adobe Stock

Harmat – Fotó: Burger Barna

Dér – Fotó: Magócsi Márton

hajnalban, pár órán át tapasztalhatunk, azonban a zúzmaraképződés a nap bármely szakában megfigyelhető, akár több napon, héten keresztül fennálló folyamat is lehet. Dérrel bármely évszak hajnalán találkozhatunk, amely később szublimálva elillan. Ellenben a főként elolvadva (tehát szilárd halmazállapotúból folyékonnyá válva) megszűnő zúzmarával csak novembertől februárig találkozhatunk hazánkban. A dérhez nagyon hasonló képződmény a jégvirág, amikor is a szoba meleg, párás levegője érintkezik a lehűlt ablaküveggel, ezzel örömteli téli hangulatot varázsolva, csodálatos jégmandalákat alkotva az ablakra.

Egy kis zúzmaratan A dér kialakulásához nyugalomban lévő levegőre van szükség, hogy a vízcseppecskék fagypont alatti hőmérsékleten kicsiny, fehér, kikristályosodott formában jelenhessenek meg. Ezzel szemben a zúzmarásodás elengedhetetlen feltétele a légmozgás. A szél által hordozott vízgőz a különböző felületek szél felőli oldalán csapódik ki a folyamatosan áramló enyhébb és páradús levegőből. Így a légáramlás útjában lévő, minden erősen lehűlt tereptárgyra – vezetékekre, kerítésekre, faágakra – jégtű és jégkristály formájában tapad rá. Ilyen időjárás esetén könnyedén lerázható, illetve lekaparható, egybefüggő bevonatot alkotva, finom vagy kristályos zúzmara keletkezik megközelítőleg –8 °C alatti hőmérsékleten.

Durva zúzmara akkor képződik, ha a túlhűlt vízcseppek tollszerű formában, a szél felőli oldalon felvastagszanak a tereptárgyakon, így a szél irányát ebből egyszerűen megállapíthatjuk. Létrejöttéhez –2 és –10 °C között hőmérsékletre és mérsékelt, illetve erős szélre van szükség, amelyet általában ködképződés előz meg. Üvegszerű, akár több 10 centiméter vastag, nem átlátszó jelenség, amely nehezebben, de azért még lekaparható.

Durva zúzmarából álló zászló az Alacsony-Tátra főgerincén Fotó: Szigeti Ferenc Albert

Látványos zúzmara akár a fenyő tűlevelein is képződhet Fotó: Somogyi László A harmadik típus a jeges zúzmara, amelyben túlhűlt köd- és vízcseppek fagynak ki (körülbelül –3 és 0 °C közötti hőmérsékleten) a tereptárgyakra egybefüggő, átlátszó vagy fehéres, alaktalan bevonatként. Ez a folyamat hosszabb ideig, akár napokig vagy hetekig is eltarthat, ezért tömörebb, vastagabb réteg jöhet létre, amely nehezen távolítható el. Mivel ilyenkor tekintélyes súlytöbblet is felhalmozódhat a fákon, illetve a vezetékeken (még a vékonyabb kábeleken is vezetékszakadást okozó, karvastagságú jégbevonat jöhet létre), ezért ez a típus képes a legjelentősebb károkat okozni mind a természetben, mind pedig az épített környezetben, főként decemberben és januárban.

Nagy eltéréseket figyelhetünk meg a különböző fák zúzmarával való terhelhetőségét illetően: ez függ a fa alakjától, magasságától, fajától, felületi kiterjedésétől és kérgének sajátosságaitól is. A tapasztalat azt mutatja, hogy a jelenség

által okozott terhelést a tűlevelű fák elég jól viselik, mivel leveleik télen sem hullanak le. A tűlevél könnyebben felfogja ugyan a zúzmarát, az erős szelet viszont annál hatásosabban töri meg. Az erdők széle sokkal kitettebb az erős szeleknek, ezért a zúzmaralerakodás itt sokkal jelentősebb, mint az erdők belsejében. Ezen okból kifolyólag egy sűrű erdő kevésbé lesz vastag zúzmarával terhelt, mint egy ritkás erdő. A fiatal fák ágai még viszonylag hajlékonyak, így a teher alatt nem törnek, hanem meghajolnak, de a középkorú fák merevebb ágai már megszenvedik a terhelést, hiszen már csak törni képesek. Vannak fák, amelyek jobban ellenállnak a tehernek, mint például a kőris, a gyertyán, a szil vagy a tölgy, azonban a nyár, a hárs vagy az éger már nehezebben száll szembe a súlytöbblettel. Fantasztikus zúzmarafotókat minden télen készíthetünk, elsősorban középhegységeinkben, s minden évben többször is gyönyörködhetünk a jégtűkkel ékeskedő erdők látványában. Könynyedén lencsevégre kaphatunk jégfüggönyként lelógó faágakat vagy akár 10 centiméternél is vastagabb, elképesztő látványt nyújtó, tollszerű jégtűképződményeket is. 

Jegesedő finom zúzmara egy csipkebokron Fotó: Somogyi László

A letörő ágak miatt a zúzmarás erdő akár veszélyes is lehet, a fákról lepergő zúzmara pedig hószerűen össze is gyűlhet a talajon – Fotó: Gulyás Attila