„Langy, permeteg eső szemerkél, új búza pelyhe ütközik. Kéményre gólya s a levert tél jeges csúcsokra költözik. Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erőszak. Asztalos műhelye előtt remény legyint meg, friss fenyőszag...” József Attila: Március
Köszönet mindenkinek, aki a Kalendárium mai számának létrehozásában segédkezett: Tóth Viktória (helyesírás-ellenőrzés), Makra Nelli (fotók a Waldorf Hetek előadásáról), Fabulya Edit, Antal Szilvi (English is fun), Gubányi Eszter (vers), Gyuris Péter (rejtvény), Rácz Sándorné, Rácz Sándor, Kadnár Viki (könyvajánló), Turáni Zsuzsi, Németh Attila,
Sebő Timi, Tóth Anita (6. osztály) Sebő Hunor (9. osztály), Kovács Kamilla (12. osztály), Szűcs Réka (8. osztály), Krasznai Moci (12. osztály) Kiadványterv: Horváth Vera Szerkesztő: Kovács Attila Külön köszönet Ciceri Adriánnak a tizenkettedikeseink színdarabjáról készített fotókért!
S É T E Z I F E B s é S É L E D N E R I D A É J T B E N név IDŐ20P13/O 2014. ta g 00 órái 1-16-ig, i ebéd 0
s (április u i c r á M fizetés
Pótbe
) 28-30-ig
30–16: 0 óráig 0 : 6 1 – 0 7:3
n 7: é 1 2 – 0 2 24-én
prilis
2014. Á
Ft/adag 490 Tipusok teljesárus 245 a s l e o y Ált.Isk 520 vezmén d e k a l Ált. Isko lai teljes árus es 260 sko ezmény v Középi d e k i a skol Középi
i nap s é z e k t É 15 15 15 15
dő Fizeten t 7 350 F t 3 675 F 7 800Ft t 3 900 F
A jövő héte
h ó nap ü nn
n
ep
lesz! Időpont: má rcius 25. (ke dd), az 1.,3.,6. és 8. osztályok szerepelnek . A pontos ke zdés 14 óra.
Molnár Ferenc: Liliom
(részlet)
JULI: Hogyan kacérkodsz vele? MARI: Mondja, hogy menjek a ligetbe. Aztán nem megyek a ligetbe. Aztán kendőt ígér, mégse nem megyek. Akkor szépen hazakísér, és nem történik semmi erkölcs. JULI: Így kell kacérkodni? MARI: Csak így. Tilos, tilos, de szívem joga. JULI: Nem veszekedtek soha? MARI: Csak mikor érzékiség van. JULI: Érzékiség? MARI: Megfogja a kezemet, úgy sétálunk. Aztán lóbálni akarja a kezemet, én meg nem hagyom. Aszondom, maradhasson. Ő meg aszongya: mér olyan dacos? Megin’ akarja lóbálni, megin’ nem hagyom. Aztán sokáig nem hagyom, addig, amíg egyszer csak hagyom. Akkor lóbáljuk a kezünket. Föl, le, föl, le, és ez az érzékiség. Ez is tilos, de szívem joga. JULI: Így élsz boldogan. MARI: Meg még boldogabban is. A legszebb a szívszerelme. JULI: Az is van? MARI: Az úgy van, hogy most már háromkor virrad. Hát akkor már megvolt a kacérság is meg az érzékiség is, szívem joga, hát elkövetkezik a szív szerelme. A padra ülök, és Hugó fogja a kezemet. Bort nem iszunk, csak piros limonádét. Hát nem részeg a Hugó. A pofáját az arcomhoz támasztja, és hallgatunk. Aztán leragad a szeme, és akkor lecsúszik az arcomról, mert elalszik. Fogja a kezemet álmában, és csak úgy megvagyunk ott ketten. És ez a szív szerelme.
Köszönet Ciceri Adrián nak a képekért!
Szereposztás: Liliom - Kátai Tomi Juli - Tar Polett Mari - Bán Borcsi Hugó - Virág Levente Muskátné - Faragó Manyi Ficsúr - Szekeres Márkó Hózlinger - Tápai Norbi Hollunderné - Turi Ádám Ikrek - Nagy Krisztián és Szloboda Csandra Anya - Túri Reni Lujza - Krasznai Moci Kapitány - Rácz Sanyi Berkovits - Tóth Kitti Rendőr - Hegedűs Évi Fogalmazó - Jávorszky Dóri Angyalok - Bük Viki és Boros Szimi Súgó - Kovács Kamilla Hangosítás - Boti és Kristóf Rendezte - Csomor Szilvia
Emberi lélek!
Emberi lélek!
A végtagokban élsz, amelyek a világtéren át a szellem tengerlényébe visznek. Gyakorold a szellemre emlékezést a lélek mélyén, hol a világteremtő létben a saját Én az isteni Énben él, és ekkor igazi életet élsz majd az emberi világban.
A légzésben és szívverésben élsz, melyek az idő ritmusán át saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek. Gyakorold az elmélkedést a szellemről a lélek egyensúlyában, hol hullámzó és világot teremtő tettek a saját Ént a Világénnel egyesítik. És valóban érezni fogsz az emberlélek működésében, mert körötted Krisztus akarata működik a világ ritmusában, kegyelmet osztva a lelkeknek. Kyriosok, Dynameisek, Exuziák (Ti fényszellemek), hadd töltse be a tűz Keletről, Amit a Nyugat alakít ki. Ők mondják: In Christo morimur (Krisztusban életté válik a halál), ezt hallják az elemi szellemek keleten, nyugaton, északon és délen, hallják meg az emberek!
Mert uralkodik az Atya-Szellem, a Magasságos, a világ mélységeiben létet teremtve. Szeráfok, kerubok, trónok, (Ti erőszellemek), hangozzék a magasságokból. Ami a mélységekben visszhangra talál, ők ezt mondják: Ex Deo nascimur! (Istentől van az emberiség.) Ezt hallják az elemi szellemek keleten, nyugaton, északon és délen, hallják meg az emberek!
Emberi lélek! A fej nyugalmában élsz, mely az öröklét mélyéről feltárja néked a világgondolatokat. Gyakorold a szellem látását a gondolatok nyugalmában, hol örök isteni célok világlények fényében a saját Ént a szabad akaratnak ajándékozzák. És valóban gondolkodsz majd az emberi szellem mélyén. Mert működik a szellem a világlétben fényért esedezve. Archék, Arkangyalok, Angyalok (Ti, a lélek szellemei), kérjétek a mélységektől azt, amit meghallgatnak a magasságok! Ez így hangzik: Per spiritum sanctum reviviscimus. (A szellem kozmikus gondolataiban támad fel a lélek.) Ezt hallják az elemi szellemek keleten, nyugaton, északon és délen,
hallják meg az emberek! Idők fordulóján a világ szellemi fénye belépett a földi létbe. Az éjszakai sötétség uralma megszűnt, nappali fény sugárzott az emberi lélekben. Fény, mely melegíti a szegény pásztorok szívét, fény, mely megvilágosítja a bölcs királyok fejét. Isteni fény, Krisztus-Nap, melegítsd szívünket, világosítsd meg elménket, hogy jó legyen, amit szívünkből alapítva, értelmünkkel céltudatosan tenni akarunk.
A gyerekekkel való jó időtöltést nem kell napokhoz kötni – fejti ki véleményét Vekerdy Tamás pszichológus, akit a gyermek–szülő kapcsolat különféle stratégiáiról kérdeztünk. – Milyen a boldog gyermek? – A boldog szót nem szeretem, inkább a derűs, jókedvű kifejezéseket használnám. Az a gyerek érzi jól magát a bőrében, akit elfogadnak olyannak, amilyen ő valójában. A nevelésnek két nagy lehetősége van: legyél, aki vagy, és én ebben támogatni foglak; vagy legyél, akivé én akarlak tenni. Kérdezhetnénk, hogy dehát a gyerek valamilyen? Igen. Nem véletlen, hogy az ujjlenyomatunk is különböző, a DNS-ünkről nem is beszélve. Az a valami is különbözik, ami ezt megszabja: a hívő szerint a halhatatlan lelkünk, a nem hívő szerint az a kód, amit a természettől kapunk. A gyerek életkoronként is változik. A kisgyereknek a legfontosabb tevékenység a szabad és nem a fejlesztő játék. Mindennap kellene mesélni neki, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet. Emellett napi négy-öt óra futkározásra, üvöltözésre lenne szüksége még akkor is, amikor iskolába kerül. Egy göttingeni felmérés szerint a gyerekeink katasztrofálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek pallón, nem ugrálnak patak
felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki. Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik. Azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon a gyermekeink olyan körülmények között élnek-e, ami az életkorukhoz szabott. Vajon hagyjuk-e kamasz gyermekeinket ábrándozni, merengeni, heverészni. Mert a kamasz fiziológiás lustaságban szenved. Ezt régen ösztönösen tudták, ma már tudományosan is bebizonyították, mégis olyan az iskolarendszer, ami azt mondja: hozd a maximumot, ezen múlik a továbbtanulásod. – Megismerhetik a szülők a gyermekeiket teljes mértékben? – Igen, ha megengedik maguknak. De sokan nem teszik, mert létezik egy korlátolt elképzelésük arról, hogy milyen legyen a gyerekük. Van a világban egy megállíthatatlan trend, a topmenedzserképzést már az óvodában elkezdik. A zöld óvodában van angoloktatás, a pirosban német, a zöldben jövőre japán is indul. Lényeges kérdés, hogy van-e számítógépes szoba, járnak-e be edzők, hogy kikapkodják a délelőt-
ti szabad játékból a gyereket, és lovaglásra, úszásra, karatéra vigyék, azaz neurotizálják. A szorongó szülők azt gondolják, hogy a legjobbat akarják a gyereknek, holott régóta tudjuk, a zseniális topmenedzser nem abból lesz, aki már az óvodában is ezt tanulta, hanem abból, aki teljes értékű óvodás lehetett, teljes érzelmi biztonsággal, aztán lehetett teljes értékű kamasz, akit szabadon engedtek végre. Először ölelték testi-lelki értelemben, aztán végre tudták hajtani a második mozdulatot, az elengedést. Ezt is elfelejtettük, egy kutatás szerint a kamaszkor nem konfliktusos kor, ha a gyereket szabadon engedjük. „Kisfiam, amíg az én kenyeremet eszed, itthon vagy fél 9-re!” Miért lenne otthon? Pontosan tudjuk, hogy az időérzék megváltozik kamaszkorban és kezd eltolódni. Egyre később tud a gyerek elaludni, nem azért, mert rossz. Mikor ez kiderült, egyes amerikai tagállamokban úgy döntöttek, hogy a kamaszoknak fél 10kor fog kezdődni az iskola. Nálunk azt sem tudják az illetékesek, hogy ez történik a ka-
masszal. Nulladik óra van, mert nem fér be az órarendbe a sok baromság, amit a fejükre akarnak zúdítani. – Sok szülő megijed attól, hogy a gyermeke megváltozik kamaszkorban, úgy érzi, nem is ismeri már igazán. Ezért elkezdi mindentől félteni, például a drogtól. – A kamaszkor a második születés kora. Az aranyos, kedves szőke kislányom, aki a háromnapos erdei iskolában mindent felírt, hogy elmesélje nekem, most nem mond el semmit, a haja barna lesz, bezárkózik. Szinte úgy érzem, hogy utál engem. Német Waldorf-tanárok erre azt mondták, hogy a kamaszra ki kéne írni: „átépítés miatt átmenetileg zárva”. A faggatott kamasz hazudik, ez a leválás része. Az tud jól leválni, akinek megadták az érzelmi biztonságot. A szülőnek pedig ki kell bírni, az egész nem tart soká. 3–8 év, aztán a gyerek visszatér hozzánk, és újra kedves lesz. Amit tehetünk a kamaszért, hogy elviseljük a jelenlétét. Aki pedig jól ült a családja által nyújtott érzelmi biztonságban, az nem lesz függő. Az lesz függő, aki óriási érzelmi nélkülözéssel érkezik a kamaszkorba, és ezt próbálja pótolni. Magyarországon őrült hisztéria van a drog körül, amit a politikai pártok még tovább szítanak, miközben itthon az alkohol a legveszélyesebb drog. A kamaszkor a végletességek kora, és amíg a gyerek váltogat a végletek között, nincs baj. Az a normális kamaszkor, amikor úgy tűnik, mintha nem lenne normális. A baj akkor van, ha megmerevedik az egyik végletben.
– Akkor a biztonságot nyújtó jelenléten kívül nem is lehet mást csinálni? – Mint a jó tréner, aki elkapja a tornászt, amikor zuhan. De nem fogja végig a nyújtón. A kamaszt csak kamaszkora előtt lehet „nevelni”, de akkor is inkább az őszinte együttélés a fontos. – Most egy olyan generáció neveli a gyermekeit, amelyik még sokkal inkább szabadon volt eresztve. Ők voltak a „kulcsos gyerekek”. Mégis egyre több olyan szülő van, aki a gyermeke minden percét betáblázza, hozza-viszi az iskolából, különórákra járatja. Az USA-ban ezeket a szülőket „helikopterszülőknek” nevezik. Milyenek lesznek ezek a túlféltett gyerekek felnőttkorukban? – Nem kell négy különóra! Az idegen nyelv fontos, a mozgás már kicsit más kérdés. Nincs ma Magyarországon játékos, szórakoztató sport, az egyesületek pedig eredményre mennek, ez a gyerek számára nagyon rossz. Kamaszkorig ilyenben nem szabadna részt venni. Nagyon sok olyan gyereket kezelünk, aki 11-12 éves korára pszichológushoz kerül, mert ő csak második vagy harmadik, pedig ugyanannyit edz, mint az első. Ezt nehéz kibírni, a versenysport pokol. A zeneoktatás sem szabad, kötelező hozzá a szolfézs, amit a gyerekek utálnak. Azt kell átlátni a szülőnek, hogy mi az az egy-két különóra, ami megéri. Közben az egész életet kicsit le kéne lassítani, mert ez a gyerekek számára életmentő lenne. Az is katasztrófa, hogy egy 12 éves gyerek még nem tud egyedül közle-
kedni, harmadikos koruktól már nyugodtan járhatnak egyedül iskolába. – Létezik olyan, hogy jó szülői stratégia? – Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma, óriási családok éltek együtt, és mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik. Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek. (forrás: Vasárnapi Hírek)
(Tizenkettedikesek esszéi Az ember tragédiájáról) Szokás mondani, hogy minden vég egy új kezdet, hogy minden mozgásban van. A végről anyámtól hallottam először, és bevallom, fájt, mai napig emlékszem a nyilalló fájdalomra, az öntudat ébredése ez számomra, egy kis halál, az idő betoppanása és valami nyugtalanító kilökődés az örökléttudatból. Valamint természetes volt, hogy a nevem egy virágot jelent, amiből tea lesz, és ha megfázunk, ezt kell inni, és hogy vasárnap nincs ovi, mert akkor nagypapával templomba megyünk, és „Uzsonna a magasságban” meg „Miatyánk”, amit már félig tudok, mert nagypapa mindig elmondatta velem. A végén meg a pöttyös és remegő kezű, poshadtvirágszagú nénik motyogása. Így kezdődött meg földi hipnózisom, járhattam volna, mondjuk úgy is, mint Buddha, hogy eltitkolják előlem, amit ők is tudnak, mert fájdalmas, de tulajdonképpen az is egy hipnózis. De bizonyosan megtérült az, miként rázúdult a földi tudás eltitkolt része, és egy olyan hitbe ötvöződött, ami máig fennmaradt. Tehát ezen a logikán haladva minden gyermeket nevelj az örökkévalóság burkában, valamilyen úton-módon zúdítsd rá a földi végesség tudatát, és a gyermek elkezd hinni. Nos, azért lássuk be, ez nem is ilyen egy-
szerű, de Buddhának és nekem egyaránt fájt a létvégtudat. Mikor megtudtuk, bekattant valami, mintha a földi küldetésünk megkezdődött volna, a stopper elindult, cselekedj, szemlélj, tudj, de ketyeg az a bizonyos óra, és légy gyors. A biológiai szükségletek, a megfoghatatlan, a hullámzó dolgok ott odabent mind fontossá váltak, és valami bent mindig csak nőtt, hogy vedd el, neked ez kell, egyre nagyobbat növesztettél belőle, ő pedig az Ego. Az én, aki akar. De miután mindig csak akart, észrevétlen eltiport másokat, és csak a nagy mamlasz sötét árnyéka maradt. Az üres, kietlen Ego szeretetre lett éhes és elkezdett kompenzálni, majd a hit erősödött benne, hogy a régi felé vágyik, és elsajátította az önzetlen szeretetet, az önzetlenséget. Szerintem a tudás és hit nem lehet meg egymás nélkül, mert ha nincs kellő rálátásunk a világra, akkor akár hamis hitet is kialakíthatunk, de ha hamis a tudás, akkor arra hamis hit épül. Szerintem több igazság létezik, de a választ úgyis mindannyian a halálban leljük meg.
Fontos folyamatok zajlanak bennünk felnőttekben, szülőkben és tanárokban egyaránt, miközben az iskola hétköznapjait éljük. Iskola ez a felnőtteknek is. És reméljük, hogy mindeközben, ahogy mi magunk is jelen vagyunk itt, meg változunk és fejlődünk, egyre jobb iskolájává tud válni a gyerekeinknek is. Fontos kérdéseket teszünk fel magunknak és egymásnak, többek közt azt is sokszor (és az évek során sokszor még), hogy miért is vagyunk itt (még?). Mert idejöttünk mind valamiért, és idehoztuk a gyerekeinket, aztán itt is maradtunk, de lehet, hogy ez a kettő nem ugyanaz. Január 26-án Sebő Timi kezdeményezésére szervezetállításon vettünk részt Makón, amiben Timi kollégája, Kovács Géza volt segítségünkre, és aminek a fókuszában a szegedi Waldorf Iskola, mint szervezet szerepelt. Mi is az a szervezetállítás? Megkértük Orosz Balázst - aki szülőként van jelen iskolánk életében, és aki családállítással foglalkozik -, hogy hozzon képbe kicsit bennünket ezzel kapcsolatban. „A szervezetállítás egy erőforrásokra figyelő, megoldás-központú beavatkozási módszer, melynek folyamán fény derülhet a szervezet gyengeségeire és erősségeire, lehetőségeire. Rá lehet tekinteni, hogy hogyan alakult, és hová tarthat, észlelhető, hogy kik ennek a folyamatnak a fontos szereplői. Fel lehet térképezni a szervezeten belüli erőviszonyokat, lehetőségeket: pl. mi az, ami ott van, jelen van, de mégsem használják erőforrásként? Segítséget nyújthat abban, hogy mindenki a helyére kerüljön a rendszerben, hogy jól érezze magát, minél teljesebben, önmagaként tudjon részt venni a szervezet közös munkájában. Mint módszer, a
családállításból ered, de nem Bert Hellinger nevéhez köthető, hanem tanítványai megfigyelései alapján alakult ki. A családállításnál pl. kiemelt jelentőségű az érkezési sorrend, a szervezetnél is fontos, hogy ki mikor lépett be, de itt nagyobb jelentőséget kaphat az, hogy ki mekkora felelősséget hordoz. Nyugat-Európában komoly cégek is igénybe veszik a szervezetállítást jövőjük tervezésekor.” A januári szervezetállítás ún. fedett állítás volt. Ez azt jelenti, hogy először meséltünk kicsit az iskolánkról, a történetéről, a főbb szervezeti egységeiről – néhány kívülálló ember segítette a munkánkat -, utána pedig Géza felírt 4 cetlire egy-egy szereplőt (szülőket, diákokat, tanárokat, egyesületet), és ezeket összehajtogatva adtuk oda azoknak, akik az állítás szereplői voltak, így senki nem tudta, hogy kit jelenít meg. Először elhelyeztük a szereplőket a térben (úgy, hogy még mindig senki sem tudta, hogy ki kicsoda), majd pedig a szereplők kezdték el megkeresni azt a helyet, ami számukra a legkényelmesebb volt. Később egy 5. cetli is kiosztásra került, és ezzel egy 5. szereplő is színre került (iskolavezetés). Az állítás egy későbbi szakaszában néztük csak meg ezeket a cetliket, akkor derült csak ki, hogy ki kit képvisel, ami külön érdekessé tette a dolgot. Az alábbiakban a résztvevők szubjektív beszámolóit olvashatjátok erről a rendszerállításról, amiből remélhetőleg annak ellenére is kikerekedik egy kép azok számára, akik nem voltak jelen, hogy mindegyikünknek nagyon más maradt meg a legfontosabbként erről az eseményről. Fabulya Edit
párkapcsolatunkban, akár szellemi vagy testi szinten. Több éve figyelem az iskolánk működését. Volt, hogy ellenállhatatlan vágyat éreztem, takarítva, rendet rakva, nagy szemeteszsákokat ragadva elkezdtem a szemetet, hulladékot kipucolni az iskolából. Volt, hogy csak úgy csendes megfigyelőként fejtegettem a titkot, vajon miért, hogyan történnek a dolgok? Hol születik és hal meg egy idea? Mi az oka, hogy külön-külön sok jó embert ismertem meg ebben a közösségben, együtt sokszor mégis valami egészen más születik meg belőlünk? Nem találtam választ…Viszont kellőképp megtépázva, ázottan, fáradtan hátradőlve azt mondtam: kell, hogy legyen valami megoldás. És eszembe jutott a morfogenetikus mező! Ahol nem kell ténylegesen jelen lenni minden érintettnek, teljesen elég, ha valaki képviseli a különböző erőket, melyeknek együttműködése hol jobban, hol kevésbé táplálja iskolánkat. A család- és rendszerállítás egy bizonyos morfogenetikus mezőben történik. Kovács Géza kollégámmal gyakran végzünk olyan terápiákat, melyek a kineziológia, aurasoma és a rendszerállítás ötvözetével nyújtanak segítséget egy-egy helyzet elakadásában. Hiszen tudvalevő, hogy ha az energia valahol elakad, az előbb-utóbb megmutatkozik valahol, pl. az egészségünkben,
Egy felismerésemet osztanám meg veletek ennek az állításnak a kapcsán: azt, hogy bár önigazgatóak vagyunk, az nem azt jelenti, hogy itt ne lenne szükség valamiféle vezetésre, irányításra, mert e nélkül könnyen széteshet az egész szervezet. Sebő Timi Először vettem részt felállításon, bár hallottam előtte már érdekeseket és hiteleseket a családállításról. Azaz kicsit hitetlenkedve vágtam bele egy szervezetállításba. Aztán nagyon egyszerűen alakult az egész: alig történik valami, nem tudok, nem értek először semmit, de később húsba vágó mintázatok, azonosságok villantak be számomra ebben-abban a játszott fikciós helyzetben saját iskolánk, szervezetünk hétköznapi húsvér valóságával kapcsolatban. Nem értem, hogyan működik, de működik. Képeim: az egyesület mint mozdulatlan, de nélkülözhetetlen középpont; a Wakond mint a tanároknak a többiek felé fordulását előmozdító erő; a halott eszme(?) mint keresztben fekvő és elhatároló mezsgye; a szülők mint kifelé húzódó, majd visszaforduló résztvevők. Erős képek. Németh Attila
Nekem a családállítás mindig a csoda kategóriába tartozott. Csoda, mert itt a spiritualitás valósággá válik, és bebizonyosodik, hogy a tények csak tünetek, és az okot valahol máshol lehet megtalálni. A mi szervezetünknél is bebizonyosodott, hogy sok-sok tünetünket egy szervezetállítás keretében, akár bennünket nem, vagy csak kevéssé ismerő segítők is tökéletesen tudják modellezni. Az ok pedig a másfél óra végén lesújtóan vált valósággá. A tanárok kívül rekedése, a szülők elmenekülése, majd visszatérése, a gyerekek felnőttektől való függése, ez mind egy olyan szép eszme sokféleképp való értelmezésén múlik, amit ha kiveszünk a rendszerből, azonnal békés együttlétbe olvad a konfliktusok sokasága. Tehát a küldetésmondatunk túl tömör ahhoz, hogy mindenki hasonlót halljon belőle. Számomra ez a szervezetállítás azt bizonyította, hogy az iskola körül szorgoskodó sok tanár, szülő, gyermek és más segítők, megvalósítva saját feladatukat vagy elképzelésüket, sok esetben nem közösséget építenek, hanem magányos szélmalomharcot vívnak. Leginkább saját magukkal. Többnyire azzal vigasztalom magam ilyenkor, hogy mi legalább elkezdtünk valamit, amit a gyermekeink vagy unokáink valóra válthatnak. És most megyek, harcolok tovább a saját szélmalmommal, nem szeretnék kilógni a sorból. Rácz Sándor
Családállításon már voltam, nem állítóként, csak képviselőként. Szervezetállításon még sohasem. Mivel nem volt elég külsős jelentkező, én is beálltam valakinek (valamilyen csoportnak) a helyére, csak nem tudtam, kiére. Számomra ismét nagyon izgalmas volt azt megélni, hogy amint beállok, közvetítő közeggé válok, és a képviselt érzéseit érzékelem, nem pedig a sajátomat. Nem tudni, hogy miért működik ez a dolog (és lehet, hogy nem is fontos, hogy miért), csak működik. Nekem az volt érdekes tanulság, hogy a különböző szereplőket leginkább az a „Waldorf-eszme” választja el, ami mindenkinek mást jelent, amit nem tudunk egzaktan megfogalmazni, mert nem is lehet (amikor azt mondjuk: ez waldorfos, ez meg nem waldorfos). A tanárnak, a diáknak, a szülőnek és az egyesületnek is mást jelent az, hogy „Waldorf”. És mindenki a másiktól várja el, hogy az ő „Waldorf-képének” feleljen meg. Próbáltuk azt is, hogy a Waldorf-eszme képviselője kiment a képből. Ekkor a képviselők nagyon közel tudtak kerülni egymáshoz. Én ezt úgy értelmeztem: ha ez a másikkal szemben támasztott, homályos elvárás eltűnik (és mindenki a saját feladataira koncentrál) mély, elfogadó szeretet alakul ki a résztvevők között. Ha a „Waldorf-eszme” képviselőjét benne hagytuk az állításban, akkor jött létre mindenki számára elfogadható helyzet, ha az eszme képviselője volt középen, és mindannyian őt néztük, rá koncentráltunk, mint közös cél megvalósítására.
Ezzel a záróképpel ért véget az állítás. Szép élmény volt ez a vasárnap délután, jó lenne, ha többen, több szervezeti csoportból meg tudnák ezt tapasztalni! Köszönet érte Gézának és Timinek, hogy megszervezte!
kor visszatettük őt a helyére, akkor ő maga továbbra sem csinált semmit, állt középen, ugyanakkor helyreállt a rend, a szereplők elkezdtek mellé rendeződve egy kört alkotni az „eszme” felett.
Turáni Zsuzsanna
A harmadik pedig maga az „eszme”. Neki nem osztottunk cetlit, ő maga hívatlanul jött be a jelenetbe azzal, hogy a szülők, diákok és az egyesület (majd később, amikor közelebb jöttek, a tanárok is) mindannyian egy pontot néztek a lábuk előtt. Így a szereplők nem is tekintettek egymásra, talán nem is érzékelték közvetlenül egymást, csak azt a bizonyos „valamit”. „Eszmének” neveztük el, de igazából szerintem inkább egyfajta (még inkább többfajta, minden szereplőnek más) a fejünkben megjelenő reprezentánsa, kivetítése volt az eszmének. Talán mondhatnánk dogmának is? Szóval valami olyasmi, ami először nem segített, hanem gátolt abban, hogy lássuk egymást, és közvetlen kapcsolatba kerülhessünk egymással. Számomra ez még inkább kiemelte a mindennapjainkban a valódi találkozások, ismerkedések, emberi kapcsolódások és együttműködések fontosságát, személyes küldetésünk megfogalmazásának megúszhatatlanságát, azt, hogy a közös cél velünk, általunk telik meg konkrét tartalommal, és hogy fontosak a szavak, de az, amit és ahogy teszünk, még fontosabb.
Szervezetállításon korábban még nem vettem részt, családállításon már igen. Kíváncsi voltam nagyon, és nem csak a havas téli út tartogatott kalandokat, hanem maga az állítás is, amiből az alábbi dolgokat emelném ki. Az egyik az, hogy amikor az iskolavezetés bejött a képbe, akkor a tanárok (ekkor még az állítás fedett részénél tartottunk, tehát senki sem tudta, hogy kit jelenít meg) ekkor végre a többiek felé fordultak (addig szinte háttal álltak mindenkinek). Szóban pedig azt jelezték vissza, hogy érzik a támogatást és a biztonságot a hátuk mögött. Közben a szülők, akik már majdnem kimentek a térből, elkezdtek visszamenni és közeledni a többiekhez. A másik az, hogy amikor kíváncsiságból azt kértem (hiszen sokak szerint a fenntartónak semmi szerepe nincs, csak egy kötelezően letudandó jogi izé), hogy az egyesületet – akinek a megjelenítője végig nem csinált semmit, csak állt kitartóan a jelenet közepén – vegyük ki a képből, akkor kitört a káosz: a diákok kakaskodni kezdtek a tanárokkal, a szülők még kijjebb vonultak. Ami-
Fabulya Edit
A Waldorf Hetek c. előadássorozat keretén belül Rácz Sándorné (Erika néni), nyolcadikos osztálytanító tartott előadást szülőknek, tanároknak, érdeklődőknek arról, hogy milyen sajátosságai vannak a Waldorf-iskolában a természettudományok oktatásának. A természettudományok tanításának gesztusai Steiner Alapkő-meditációjához köthetők. Úgy értelmezhetjük az Alapkő-meditációt, mint ami az ember fő segítségforrása lehet ahhoz, hogy túlélje ezt a nehéz világkorszakot, hogy Énje megerősödjék, hogy magára találjon, s vigaszra és bátorításra leljen saját maga és a másik ember életében. Steiner a nevelésről a következőket mondja: „Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lén�nyé lehessen.” A Waldorf-iskolákban a természettudományos tantárgyak ugyanolyan súllyal vannak jelen, mint bármely más tantárgy. Hangsúlyt fektetünk arra, hogy mielőtt a gyerekek megismerkednek a virtuális világgal, megismerjék a természeti világot, és azon keresztül fejlesszék szociális és alkotóképességeiket. A természettudományos oktatás célja csak részben a tudás átadása, ennél fonto-
sabb a gondolkodás pallérozása, és ezen keresztül a jellem formálása. A gyermekek számára nagyon fontos a tapasztalás. Kisgyermekkorban a játékok, az ünnepek kapcsán is a természeti világot ismerhetik meg. A nevelés célja ilyenkor az, hogy a gyerekek megélhessék: A VILÁG JÓ. Általános iskolás korban a világ eleven kutatása, tapasztalása történik, főleg az alkotás, a művészi tevékenységek során, de a gyerekek meséken, képeken, szavakon keresztül is ismerkednek a világgal, ez biztonságot ad számukra. A célunk megmutatni: A VILÁG SZÉP. Az általános iskolás kor vége felé a gyermek egyre inkább elválasztottságot érez a világtól. A pubertáskorban valami új születik, és valami meghal benne: nem érzi, hogy a világ jó, illetve szép, és önmagávall is elégedetlen. Ezért kifelé kell irányítanunk a figyelmét, hogy a gondolkodás révén észrevegye: A VILÁG IGAZ. Így a gimnáziumi évek során új kapcsolata alakul ki a külvilággal, rádöbben, hogy „benne vagyok a világban és a világ is énbennem, vagyis: nem vagyok egyedül!” Meg kell mutatnunk a fiatalnak, hogyan használhatjuk fel a tudományokat a modern korban, hogyan működnek a bennünket körülvevő berendezések, természeti jelensé-
gek. Ha nem érti ezeket, az az antiszociális élet kezdete, melynek az a következménye, hogy az emberek embertelenül bánnak egymással. Ha megérti az ifjú a dolgok működését, akkor saját eszméi támadnak, melyekért érdemes élni. A természettudományos gondolkodás „lépései”: 1. Észlelés: Vannak olyan tapasztalásaink, amelynek nem ébredünk tudatára, és vannak, amiknek tudatára ébredünk. Amikor tudatára ébredsz annak, hogy érzékelsz, akkor tudsz levonni következtetéseket. Ahová irányítjuk a figyelmünket, ott tudunk következtetéseket levonni. Ez az éber tudatállapot gesztusa. Nehéz a gyerekeknél sokáig fenntartani ezt az éber állapotot, és arra is vigyázni kell, hogy ha túlkínálat van előregyártott következtetésekből, akkor elmarad a gondolkodás! Tehát a cél: az ÉBERSÉG fejlesztése. 2. Ítéletalkotás: Ez akkor történik, amikor összekapcsoljuk pillanatnyi érzékeléseinket a korábbi érzékeléseinkkel. Nagy igénye az embernek, hogy megértse, mi történik körülötte, ezért összekapcsolja az új érzékelést a régivel. Az ítéletalkotás pillanata: amikor valami újjal kell szembesülnünk. Az ítéletalkotás gyakorlása a szokásrendszert befolyásolja, alakítja. Így keletkezik: a TUDÁS.
3. Fogalomalkotás: Például: meg tudjuk-e fogalmazni magunknak, mi az, hogy „szék”? Nem is olyan egyszerű feladat, ugye? Mert a „szék” széles spektrumú fogalom. Nem lezárt, nem rögzített, képes a fejlődésre, növekedésre. Mindenki tudja, mi az, hogy szék, de megfogalmazni már nehéz, mert a fogalom az alvó tudatállapotban létezik mindaddig, míg a figyelem középpontjába nem vonjuk. A fogalmak az étertest „alkotásai”, és a BÖLCSESSÉG alapját adják meg, ezért fontos olyan fogalmakkal megismertetnünk a gyerekeket, melyek folyamatosan tudnak fejlődni, változni. (Pl. a fény.) Hogyan is zajlik ez az órákon? 1. Találkozás a jelenséggel. Szembesülés. 2. Feldolgozzuk, reflektálunk a szembesülésre. 3. Visszaemlékezés. Fontos, hogy a visszaemlékezés már egy másik napon történjen! Azzal, hogy nem egy nap alatt „daráljuk le” az egészet, vagyis nem ugyanazon a napon alkotjuk meg a fogalmakat, amelyeken találkoztunk a jelenséggel, hanem alszunk rá egyet, kihasználjuk az éjszakai erőket . A kísérletek után szóban felidézzük, milyen jelenséggel találkoztunk. Ezzel felemeljük a ritmikus rendszerbe, az alvással pedig a
szellemi világba. Az óra alatt a gyerekek tudatos tevékenységet, írásos munkát és művészi alkotást végeznek. A mi feladatunk: lehetőséget biztosítani a világ megismerésére, és elegendő időt adni a
munkára, hogy valódi rácsodálkozások történhessenek, mert tanárként a legjobb élmény: látni a diákok arcán a rácsodálkozás örömét...
Sebő Hunor (9. osztály) Egy hegymászó 40 méter mély, teljesen függőleges szakadékhoz ér. A szakadék falán van egy támpont éppen félúton (20 méternél), ahol megállni is lehet, és van a kötél rögzítésére is kialakított hely. Csak egy kés és egy 30 méter hosszú erős kötél van nála. Hogyan tud lejutni úgy, hogy legfeljebb 1 métert ugorhat le?
Előző rejtvény megfejtése (100. matek óra) Az előző heti, 10x10-es négyzetbe írandó számok első helyes megfejtését K.P.-től kaptuk, amihez gratulálunk! :) A megfejtésért járó jutalomcsokit Tündénél veheted át! Gyuris Péter
(Beszámoló a „A mi kertünk” pályázat egyik eseményéről) A Norvég Civil Alap pályázata keretében sor kerül iskolánkban a szelektív hulladékgyűjtés kialakítására is. Az ehhez vezető lépéseket Krnács György szülőtársunk dolgozta ki. (iskolánk honlapján elolvasható. Hogy a gyerekek élményen alapuló tudást szerezzenek, és megértsék a kidobott dolgok elkülönített gyűjtésének okát – a szeletív edények puszta kihelyezése helyett – első lépésként kirándulásokat szerveztünk nekik a Sándorfalvi úti Regionális Hulladékkezelő Telepre. Az osztályok önkéntes alapon kertművelés órákon, illetve osztálytanítóikkal, főtanításon járták be a hulladékudvart. Eddig a 4., 6., 7., 8. és a 10. osztály vett részt a programon. Az 5. osztály a jövő hétre tervezi a látogatást. A telepen szerzett tapasztalatokat Gyurival beszélik majd meg, ezt
követően pedig megfigyelik, mi kerül a saját osztályukban lévő kukákba. Hogyan lehetne elérni, hogy kevesebb legyen a szemét, illetve hogyan kellene a keletkező hulladékot úgy kezelni, hogy a lehető legnagyobb rész újrahasznosítható legyen? A diákokkal a komposztáló üzemet, a szen�nyvíztisztító telepet és a szelektív válogatót tekintettük meg. Ezek az egységek az óriási hulladék depó körül találhatóak. A depóba kerül Szegedről és a környező településekről minden, amit nem használunk újra. A depó ránézésre egy nagy füves domb, csak a tetején látszik a szemét. A telep munkatársától megtudtuk, hogy az alapterülete 100 Ha (1Ha=10 000 m2!), magassága 11 m, körülbelül olyan magas, mint egy négyemeletes ház. A kérdés az, hogy meddig lehet még rá kupacolni, és mennyi idő alatt termelünk meg egy ilyen kupacot? Egy külön üzem tisztítja – többek között – az esőzéskor onnan lefolyó szennyvizet. A tisztított vizet újra felhasználják a hatalmas domb locsolására, hogy megkössék a szálló port, illetve meg-
Köszönjük Biacsi Schön Áron részlegvezető fogadókészségét és a Telep munkatársainak kedves idegenvezetését! Még egy rejtvény Ki tudja, hová kerülnek a joghurtos poharak? Minden helyes megfejtő egy sportcsokit kap újrahasznosítható csomagolásban:)
akadályozzák a gigantikus szemétkupac felgyulladását. 2007 óta működik a komposztáló üzem, ami a környék zöld hulladékát dolgozza fel és alakítja át tápanyaggá, csökkentve a depóniára kerülő szemetet és alternatívát adva a műtrágyahasználat helyett. A világítást a hulladék bomlásával keletkező gáz felhasználásával biztosítják. A válogatóüzemben nyomon követhettük a csomagolóanyagokat tartalmazó, ún. sárga zsákok útját. Hátborzongató és kissé nyomasztó látni azt a töménytelen mennyiségű, összenyomott alumínium italos dobozt, műanyag flakont, kartonpapírt, üveghegyet (szó szerint!), amit a mindennapi életünk során kitermelünk. Az osztályokat meg is mázsálták: a hatodikosokat kísértem, ezért tudom, hogy ők együtt 1220 kilogrammot nyomnak. És mivel waldorfosak, ezt már fel is használták a matek órán az átlagszámításnál.
Itt külön, négy méter mély tartályokon keresztül tisztul meg a víz. Aztán elraktározzák és felhasználják. Amikor odaértünk, volt egy tiszta vizű tó, amiben aranyhalak úszkáltak. Engem az újrahasznosítós rész ragadott meg legjobban. Ott egy gép szétszedi a nejlont, amiben a szelektív van, ezáltal kihullik a tartalma, onnan egy mozgólépcsőre hasonlító gép viszi fel, eközben kihullanak a megszabottnál kisebb darabok. Fent egy futószalagon kiválogatják és olyan tartályokba rakják, ahonnan lecsúszik és külön kupacba kerül. Ott összenyomják kocka alakúra és elszállítják. Megdöbbentő, hogy a szelektívnek csak egy kis részét hasznosítják újra. Volt még egy víztisztító épület, ami nem volt túl nagy, de a levegő meleg volt és párás, és tele volt mindenféle növénnyel.
A szeméttelepen volt még humusz egy nagy nejlon alatt. De a veszélyes hulladékot nem hasznosítják újra, azt egy most már hatalmas dombra teszik, ami régen kiásott gödör volt. A hulladékot beborítják földdel, ide nem mentünk fel. Mostani állapotában úgy néz ki, mint egy átlagos domb, ami felett sirályok repkednek. A kirándulás után biztos, hogy még jobban odafigyelek a környezetemre. Ja! És volt egy nagy mérleg, amire az osztály felfért és megméretkőzött: 3 tonna 1 mázsát nyomtunk cuccokkal együtt, ha jól emlékszem...
Kadnár Viki rovata: Dr. Thomas Gordon (1918-2002) a humanisztikus pszichológia klasszikusa. A társadalmi együttműködésre gyakorolt pozitív hatása miatt Nobel-békedíjra jelölték. A modern kapcsolati készségek és nevelési gyakorlat terén egyedülálló.
Hallgass meg Ha arra kérlek, hogy hallgass meg, és elkezdesz tanácsokat adni nekem, nem azt teszed, amire kértelek. Ha arra kérlek, hogy hallgass meg, és azt kezded mondani nekem, hogy miért nem kellene így éreznem, taposol az érzéseimen.
De ha elfogadod, mint egy egyszerű tényt, hogy azt érzem, amit érzek, bármily irracionális is az, akkor nem kell már győzködnöm téged, s közösen megérthetjük azt, hogy mi is van az irracionális érzéseim mögött.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg, és erre azt hiszed, hogy tenned kell valamit, hogy megoldd a problémámat,akkor félreértettél, bármilyen furcsának is tűnik.
S amikor már minden világos, s a válaszok megvannak, nincs szükségem tanácsra. Az irracionális érzések értelmet nyernek, mert megértettük, hogy mi van mögöttük.
Figyelj! Mindössze annyit kértem, hogy hallgass meg, ne beszélj, vagy… csak hallgass meg. Könnyű tanácsot adni, megveszed és elolvasod a szakembert és a horoszkópot is, ugyanabban az újságban.
Talán éppen ezt csinálják a prédikátorok, mert az Isten néma, nem próbál tanácsot adni, s megjavítani dolgokat. Csak hallgat, s hagyja, hogy megjavítsd saját magadnak.
Én is tudok segíteni magamon. Nem vagyok reménytelen. Talán bátortalan és tétova, de nem reménytelen. Ha olyat teszel értem, amit én is meg tudok tenni magamért, akkor megerősíted félelmemet és tehetetlenségemet.
Kérlek tehát, hogy hallgass meg, s csak figyelj, ha azonban beszélni akarsz, várj egy percet, míg te következel... És én foglak meghallgatni téged.