Waldorf Kalendárium 2022. január

A Szegedi Waldorf Iskola kiadványa

2021/22-es tanév I. félév

Tartalom: Évindító gondolatok........................................................................................................... Vatai Gábor Interjú új tanárainkkal .............................................................................................................................

Beszámoló a képzésekről ....................................................................................... Szommer Csilla India-epocha az 5. osztályban ........................................................ Kovácsné Mukics Andrea Fafaragás- A kezdetek...................................................................................................... Virág Tibor Képzőművészeti válogatás - 2021. Ősz.................................................................. Csókási Kati Ismét Római Aquaduct épült a 6. osztálytermében ........................................ Csókási Kati Madách gondolatai a XXI. században ........................................................... Csetkovits Csilla Mezőgazdasági gyakorlat Legénden .................................................................... Antal Szilvia Diákönkormányzat .....................................................................................................................................

The Important Book Projekt ................................................................................... Bibó Boglárka Táblarajzok ........................................................................................................................... Vatai Gábor Humor-epocha a 9. osztályban ............................................................................ Szommer Csilla

Évindító gondolatok Az év végén nagyon jó volt együtt dolgozni, és olyan magunkat, az intézményt és a feladatainkat érintő kérdésekkel szembesülni, amelyek igazán hosszú időre elláttak bennünket gondolkodnivalóval.

Azt hiszem, hogy ami a leginkább szembetűnő felismerés, amit az előző években már többször is emlegettünk, az a felnőttség kérdése volt. Egy fiatal felnőtt közösség lett az iskola, amely tényleg rengeteg potenciált hordoz magában. Ha egy képben próbáljuk mindezt megragadni, talán az sokat segít, ha arra gondolunk, hogy milyen érzés ránézni egy elballagott diákunkra, amikor 21 évesen visszajön beszélgetni, bekukkant, hogy megnézze, mi is van velünk. Látszik rajtuk, hogy tetterősek, akarattal teliek és életvidámak. Bennük van minden, amik lesznek. Így van ez az iskolával is, és gondolom, hogy ez látszik rajtunk.

Emellett azonban rengeteg feladat is vár azokra a fiatal felnőttekre, akik lenni akarnak valakik. Az iskolaalapítás 2000-ben egy olyan szociális tett volt, amely magában hordozta az igényt, hogy hatni szeretne a világra. Ez a hatás már az alapítás pillanatában példaértékű

volt, hiszen hatalmas erő kellett hozzá, mint minden alulról induló kezdeményezéshez. A hatás pedig akkor is látszik, ha csak magunkra nézünk, hiszen rengeteg ember megfordult már a közösségben, az élet szinte minden területéről érkező pedagógusok, szülők, gyerekek, más iskolai dolgozók. Mindenkit idehozott valami, és mindenki hozott valamit; elvett vagy hozzátett valamit e közösséghez, ami most így fest, ahogy. Mindezzel fontos tisztában lennünk, és fel kell ismernünk, hogy a mi feladatunk az, hogy mindazt, amit eddig intuitívan, sokszor érzésből és gyakran meggondolatlanul tettünk, kezdjük el tudatosan rendszerezni, felépíteni, hasznosítani. Mindezt azért, mert ahogy a nyitó konferencián felolvasott szövegrészlet is rámutatott, inspiráltnak kell lennünk ahhoz, hogy megfelelően legyünk képesek hatni a gyerekekre, szülőkre, a szűkebb-tágabb környezetre.

Ez az inspiráció pedig a jelen világ ismeretéből kell, hogy származzon, valamint abból, hogy a szembejövő feladatokat nem automatikusan stresszel, hanem nyugalommal kezelve szemléljük és oldjuk meg. Az idén is számos minősítő eljárás,

tanfelügyeleti ellenőrzés és eddig még nem látott teher vár, amelyek arra figyelmeztetnek bennünket, hogy mi is ugyanolyan iskola vagyunk a jog terén, mint bármely más intézmény. Ez a jogi keret: az egyenlőség. A fiatal felnőttnek ezzel is szembesülnie kell, meg kell tanulnia benne magabiztosan állni, és elfogadni a normákat, amelyeket a társadalom alkotott. Miért? Azért, mert ha nem ismeri és nem érti, akkor meg sem fogja tudni változtatni azokat felnőttként. Mindemellett az, hogy az ember ismeri a világát, példaértékű a gyerekek számára is, hiszen arra ösztönzi őket, hogy a kompetens lét felé forduljank, ne pedig félelemből élve sodródjanak, mástól várva a megoldást.

A biográfia- és a vezérképmunka során nagyon hangsúlyosan, bár kissé ellentmondásosan jelent meg az anyagi helyzet, a pénz és a gazdasági szerepvállalás területe. Az iskolai évek során folyamatosan arra törekszünk, hogy az egyenlőség szemléletét nem figyelmen kívül hagyva, szociálisan érzékenyek legyünk a közösség tagjaival. Ez gyakran komoly tanulópénzt követel meg tőlünk, nem kevés konfliktussal és méltánytalansággal, amelyek viszont értékes tapasztalattal szolgálnak, de csak akkor, ha a felnőtti tudatosság megragadja a lényegét e kérdéseknek. Úgy gon-

dolom, hogy nagyon fontos a mintázatok felismerése, ami rámutat arra, hogy az egyéni felelősség és a közösség (saját létét és feladatát szem előtt tartva) kell, hogy megoldást találjon egyes helyzetekre.

Ez a testvériesség terepe. A közös munkában nagyon hangsúlyosan volt jelen tavaly is a tantárgyfelosztás, a bérezés, óraadók és státusszal rendelkezők helyzete, és összességében a megbecsültség kérdése.

Ez pedig ugyancsak egy fiatal felnőtt fontos kérdése: Mitől becsülnek meg engem? Habár arra nem vállalkozok, hogy ezt egyből megválaszoljam, mindenképp ki lehet jelenteni, hogy az első lépés ehhez az önmagunk és a saját közösségünk megbecsülése. Fontos, hogy a „waldorfos” jelző legalább nekünk ne a „trehány”, „utolsó pillanatban összedobott”, „szép-szép, de a jótól messze van” dolgot jelentse, vagy a „rendetlen” szinonimája legyen, mert ez nem önbecsülés, hanem a középszer legalizálása. Ehelyett a tevékenységünk azon oldala, amely a törődésre fókuszál, sokkal inkább hangsúlyozandó, de akkor ezt is kell tenni. Úgy rendszerszinten, mint egyénileg, az egyszerű figyelmességek, a napi kommunikáció vagy egymás munkájának méltatása, tiszteletben tartása révén. Az egyéni példa a szülők és a diákok felé, a rendszerszintű pedig akár más

Waldorf-közösségek irányába is hatni fog.

Mindezek a keretek (a külső és belső szabályok és elvek megtartása) pedig segíteni fogják mindazt a pedagógiai szabadságot kibontakozni, amely felhalmozódott már ebben a közösségben. Hosszabb és rövidebb életek tapasztalata, külföldi kinttartózkodások, más iskolák más rendszerének ismerete, különféle művészetek és tudományok ismerete és művelése, valamint az a rengeteg társas érintkezésből felhalmozódott tudás együttesen adja e közösség szellemi potenciálját. Mindezt tovább lehet bővíteni, és ami különösen izgalmas lesz a jövőben, nagyszerűen lehet és kell is kombinálni. A fiatal felnőtt

szabadsága viszont akkor igazán bizsergető, ha célja van vele, mert onnantól kezdve nem marad meg a szabadosság szintjén, hanem kreativitássá válik. Ez a célkijelölés vár most ránk, hiszen nagyon sok lehetőség áll előttünk. A szakmai tervünk is ezt a majdani célt kell, hogy szolgálja! Bármilyen irányban is indul el az iskola, azt szem előtt kell tartania, hogy a Waldorf-pedagógia is csupán egy eszköz ahhoz, hogy a jövőben egészséges önértékeléssel rendelkező, sokoldalú fiatalok álljanak majd a világban, és ne félelemmel, hanem hatni vágyással szemléljék azt. Ebben pedig egy erős identitással rendelkező fiatal felnőtt közösség nagyon sokat tud segíteni.

India-epocha az 5. osztályban Az elmúlt hetekben az ősi keleti kultúrákkal foglalkoztunk az 5. osztályban. Az idő kerekét 10 000 évvel ezelőttre tekertük vissza, s a rejtélyes Atlantiszról indultunk el Ó-Indiába, onnan Perzsiába, majd Mezopotámiába utaztunk, innen pedig a Nílus völgyébe érkeztünk.

Az emberiség tudati, gondolkodásbeli fejlődését, az akkori embereknek az élethez, az istenekhez, és a természethez való viszonyát éltük át. Legintenzívebben talán az ó-indiai emberek világában mélyedhettünk el. Az ősi mítoszok vezettek el minket ebbe a varázslatos világba.

Reggelente füstölőt gyújtottunk, párnákon ülve meditáltunk és énekeltünk. Anikó néni segítségével sok indiai dalt tanultak az ötödikesek, amelyeket minden reggel elénekeltünk, ezeket a dalokat hangszerekkel kísérték a gyerekek. A Namaszté üdvözléssel köszöntöttük egymást reggelente, a Napüdvözlet jógagyakorlataival pedig a Napot.

A gyógyító kézmozdulatok, azaz a mudrák használatát is gyakoroltuk.

Ebben az epochában két vendéget is hívtunk. Egyikőjük, Balázs Katalin Andrea, a hennázás titkaiba nyújtott egy kis betekintést, elmondta, hogyan készül a hennafesték, és azt is, hogy mikor, milyen ünnepek

alkalmából használták azt, milyen motívumokkal díszítették az indiaiak a testüket. Majd az ötödikesek is kipróbálhatták a hennafestést. Először egy mécsest díszítettek, utána pedig a kezükre kerültek szebbnél szebb motívumok.

A másik vendégünk, Csanádi Krisztina jógaoktató, 17 évig élt Indiában. Ő mesélt nekünk az ünnepekről, a közlekedésről, az indiai gyerekek játékairól, iskolájáról, az indiai ételekről, szokásokról. Közösen jógáztunk, és légzőgyakorlatokat is végeztünk, többek között az oroszlánlégzést is megtanultuk.

Szerettük volna megkóstolni az indiai ételeket is, megérezni a különleges fűszerek illatát, megízlelni őket, ezért Emese néni segítségével hozzáfogtunk néhány indiai étel elkészítéséhez. Egy lepényféleséget, chapatit sütöttünk. Vörös lencséből dahlt főztünk, és hogy az édesség se maradjon el, halavát és az indiai templomokban is osztogatott tápióka pudingot készítettük el. Otthonról is érkeztek finomságok, így megkóstolhattuk a currys csirkét, a kókuszos barfit, és indiai teasüteményt is ehettünk. Közös zenélés után az indiai szokásokhoz

híven, a földön ülve fogyasztottuk el a sok finomságot.

Kipróbáltuk, hogyan lehet rangolit készíteni. Ez nem egy étel. Ezeket a színes rizslisztből, rizsporból vagy homokból készített gyönyörű motívumokat az istenek fogadására szánták, amelyeket a ház elé a földre vagy a padlójára szórtak nagy odafigyeléssel, türelemmel.

A homokot egy keskeny fémtölcsérke segítségével öntötték a felületre (chakpur), és egy másik fémrúddal kapargatták, ütögették, hogy vib-

rációt hozzanak létre, és a homokszemek leperegjenek a tölcsérke végén. Az ötödikesek csoportokban dolgoztak, majd az egész osztály is alkotott egy közös rangolit. A gyerekek állították elő krétapor és rizsliszt keverékéből a csodás színeket, amelyekből nagyon szép rangolikat varázsoltak, kemény papírból készített tölcsérekből és a kezükkel szórva a rizslisztet. Majd azt is átélték, hogy a nagy munkával elkészített képeket egyszerűen lesöpörtük, jelezve azt, hogy semmi sem tart örökké.

Az osztályból néhányan kipróbálták, milyen érzés egy 8 m hosszú szárit felvenni, milyen is lehetett az indiai nőknek ebben az öltözékben járni.

Nehezen hagytuk el a lebegő Ó-Indiát, de a történelem kerekén tovább kellett utaznunk Perzsiába, az ellentétek országába.

Dahl Hozzávalók 4 adag ● 1 csésze vörös lencse (25 dkg) ● 2 gerezd fokhagyma ● 3 ek. kókuszzsír vagy vaj ● fél fej vöröshagyma ● 1 dobókockányi friss gyömbér vagy 1 ek. őrölt gyömbér ● 1.5 db babérlevél ● 1 kk. só ● 1 kk. bors ● 0.5 kk. őrölt római kömény ● 1 ek. kurkuma ● 1 ek. curry vagy valamilyen indiai maszala, azaz fűszerkeverék ● ízlés szerinti sárgarépa ● ha ínyenc kedvemben vagyok, belemorzsolok 1 szárított csilit, és belereszelem ½ narancs/citrom/1 egész mandarin héját is ● 1 l víz Elkészítés 1. Meghámozom a hagymát, a fokhagymát és a gyömbért, és apró darabokra szeletelem őket.

2. Erős lángon felhevítem a kókuszzsírt, és ha már forró, beletolom a hagymás-gyömbéres keveréket, majd élvezem, ahogy a készülő vacsora illata elárasztja a konyhát… de azért nem felejtem el folyamatosan kevergetni a piruló hagymát!

3. Ha üvegesre és itt-ott karamell barnára sült a hagyma, beleszórom a fűszereket – a babérlevél kivételé-

vel –, és kavargatom még egy kicsit, míg össze nem érnek az ízek.

4. Hozzáteszem a kis darabkákra vágott sárgarépát. Kicsit dinsztelem, majd hozzáöntöm a lencsét, alaposan sózom-borsozom, és a többi fűszert is beleszórom a lábosba.

2-3 percig pirítom, közben pedig felforralom a vizet a vízforralóban vagy egy másik lábosban.

5. Ráöntöm a forrásban lévő vizet a lencsére, és állandó kevergetéssel csillapítom a heves sercegést.

Miután a kotyvalék ismét felforrt,

még 1 pohár vizet, ha pedig túl híg, leveszem a fedőt pár percre, hogy elpárologjon a felesleges folyadék.

7. Készen is vagyuk: a forró főzeléket az asztalra teszem, hogy egy vekni finom kenyérrel vagy csapatival megegyük.

Halava – indiai darapuding Úgy tartják, ha valaki forró halavát eszik, elűzi, sőt, megelőzheti a megfázást. Ez a varászlatos ízű csemege rendkívül laktató, az elkészítése pedig egyszerű és nagyon sokrétű.

A mi tippünk szerint leginkább az esti, nyugodt órákban esik jól egy tányérnyi.

mérséklem a láng erejét, beledobom a babérleveleket, belemorzsolom a csilit, ráreszelem a narancsot, majd ismét megkavarom. Ha lusta vagyok, szimplán lehámozom a citrushéjat, és cafatnyi darabkákra tépem. Csodálatos lesz rájuk harapni, amikor meglepetésszerűen fel-feltűnnek a kanálban…

6. A dhal takaréklángon, fedővel letakarva 25 perc alatt fő készre.

Néha azért rákukkantok: ha túlságosan besűrűsödne, adok hozzá

Hozzávalók: ● 7,5 dl víz, ● 4 dl cukor, ● 5 dkg dió, magvak vagy gyümölcsök ● 10 dkg vaj, ● 2 dl búzadara Elkészítés A vizet a cukorral felforraljuk és kis tűzön forrón tartjuk. A vajat kis lángon megolvasztjuk, beleöntjük a búzadarát és állandóan kevergetve 10-15 percig alacsony lángon pirítjuk. Belekeverjük a durvára tört dióbelet, egyéb magvakat vagy gyümölcsöket, majd további 5 per-

cig pirítjuk. Ekkor egyik kezünkkel lassan, óvatosan beleöntjük a forró szirupot, miközben a másik kezünkkel lendületesen keverjük. 2 percig főzzük, hogy a dara az ös�szes folyadékot beigya. 10 percig lefedve pihentetjük, majd forrón vagy langyosan kínáljuk. Ízlés szerint kandírozott vagy friss gyümölcsökkel, magvakkal, kakaóval, fűszerekkel és lekvárokkal is ízesíthetjük.

Jó étvágyat!

Chapati Hozzávalók: ● 25 dkg teljes kiőrlésű liszt ● 1.5 dl langyos víz ● 0.5 kk só ● 2 ek ghí vagy vaj ● 2 ek vaj Elkészítés A sót elkeverjük a liszttel, majd belemorzsoljuk a vajat. Lassanként hozzáadunk annyi vizet, hogy egy lágy tésztát kapjunk. Nyújtódeszkán 6-8 percig gyúrjuk, míg fényes

nem lesz, majd hagyjuk néhány percet pihenni.

Ismét átgyúrjuk. Egy vastag fenekű palacsintasütőben vagy serpenyőben közepes tűznél felmelegítjük a ghít vagy a vajat. Közben a tésztából 15 egyforma nagyságú gombócot formálunk. Lisztbe forgatjuk őket, majd egyenletesen vékony lepénykéket nyújtunk belőlük (kb. 14 cm átmérőjű kerek lapokat kapunk).

A tésztát a palacsintasütőbe helyezzük, és közepes lángon sütni kezdjük. Amikor a felszínén apró fehér buborékok jelennek meg, megfordítjuk és addig sütjük, amíg az egészet buborékok nem borítják. Ekkor a chapatit átfordítva (vagyis azzal a felével lefelé, amely eddig felül volt) erős, nyílt lángra helyezzük, majd amikor labdaszerűen felfúvódott, megfordítjuk és még 5 másodpercig pirítjuk.

A chapatink akkor sült át, ha felfúvódott és a felszínén barna foltok jelentek meg. Előmelegített tányérra helyezzük, és megkenjük olvasztott vajjal. Ugyanígy elkészítjük a többi lepényt is.

Mezőgazdasági gyakorlat Legénden Mai felgyorsult világunkban sokszor már nehezen látjuk át azokat a folyamatokat, melyek minket körülvesznek és életünk elengedhetetlen részét képezik. Sokszor már nem is tudjuk, hogy az adott étel, amelyet elfogyasztunk, milyen folyamatokon megy keresztül.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat abból a szempontból, hogy a Waldorf-iskolákban 6-8. osztályig a gyerekek kertművelés órákon vesznek részt, és a növények termesztésében a vetéstől a feldolgozásig, a termények elfogyasztásáig végigélhetik az év körforgását, megélhetik a természet nagy ritmusait.

Azonban ez csak egy kicsi része az egésznek, és életkorukból adódóan is jó és kell is, hogy egy teljes gazdaságot - ahol vannak állatok, nagy gépek, és a tárolás, feldolgozás mértéke is nagyobb léptékű lássanak, annak mindennapjaiban aktívan részt vegyenek, és a lehető

legtöbb munkafolyamatba bekapcsolódjanak.

Mivel iskolánkban a kertművelés órákon a steineri biodinamikus gazdálkodás alapelvei szerint dolgozunk a kertben - komposztoltás, permetezőpreparátumok alkalmazása, biodinamikus vetésforgó -, így „adja magát”, hogy mezőgazdasági gyakorlatra is egy ilyen alapelveken alapuló gazdaságba menjenek a diákok.

Na de miért éppen Legéndre?

Nincs a közelben más gazdaság?

Minden bizonnyal van, de számomra nagyon fontos, hogy olyan emberektől tanulhassanak a diákok, akik alapítói, létrehozói és működtetői is egyben egy ilyen gazdaságnak, melyet azért hoztak létre, hogy teret adjanak a 9.-es mezőgazdasági gyakorlatnak. Nem utolsósorban az egyik alapító, Mezei Mihály édesanyja, Dr. Mezei Ottóné volt az az ember, aki Magyarországra behoz-

ta a biodinamikus gazdálkodást. Úgy gondolom, hogy amíg közvetlenül a tiszta forrásból lehet meríteni, addig érdemes is így tenni.

A gyakorlat célja, hogy egy zárt gazdaság mindennapi életében aktívan részt vegyenek a diákok, megtapasztalva a gazdaság ritmusát, valamint az alkalmazkodást adott helyzetekhez. A munkafolyamatok napi ritmusa szintén jótékony hatással van a fiatalok szervezetére, lelkivilágára. A fizikai tevékenységek segítenek, hogy otthon érezzék magukat folyamatosan és gyorsan változó testükben. Munkájuk eredménye látványos, átélik, hogy amit tesznek, az mekkora segítség tud lenni. A gazdaságban jelenlévő növény- és állatvilág összekapcsolódása az emberi tevékenységgel erős képet mutat a diákoknak arról, hogy hogyan hat az ember az őt közvetlenül körülvevő élővilágra, de azt is látják, hogy ez a hatás jóval túlmutat a szűkebb környezeten, és a tá-

gabb élővilágra, tájképre is hatással van az emberi tevékenység. Azt is meglátják, hogy ennek a minősége mennyire fontos, és erősíti az egyéni felismeréseket. Remélhetőleg a későbbi életükre is pozitív hatással lesz képessé téve őket arra, hogy felelősségteljes döntéseket hozzanak.

Ugyanakkor azt is megélik, hogy a környezet is visszahat az emberre,

Maga a gyakorlat:

meghatározza a napi tevékenységeket, életünk ritmusát. Mivel a biodinamikus gazdálkodás figyelembe veszi a bolygók és a Hold kapcsolatát a munkálatok ütemezése során - ebben a Vetési naptár © nyújt napi segítséget -, ezáltal támogatva a külső kozmikus hatásokat, amelyek érik Földünket és rajta minden élő és élettelen dolgot, a diákok figyelme nemcsak szűk környezetükre korlátozódik, hanem a tágabb világra is.

A diákokat öt csoportba osztjuk, és minden nap más-más tevékenységben vesznek részt.

A szolgálatos csoport az ételeinket készíti el, melynek alapanyaga zömmel a gazdaságból vagy más biodinamikus gazdaságból származik. Ők végzik el a ház körüli teendőket is.

A többi munkaterület: trágyás csoport, veteményes, virágos, illetve aktuális munka.

Mindenki az adott területen dolgozik egy napot, majd másnap egy másik területen ténykedik, folytatva a mások által megkezdett munkát. Legizgalmasabb a tehénfejés megtapasztalása, illetve a juhok karámból kiengedése a legelőre.

Azonban az élet, de főleg az időjárás sokszor felülírja az ideát, így, ha trágyát kell traktorra pakolni, akkor két csoport is azt csinálja. Sor

kerülhet gyógynövények gyűjtésére is.

Az idei gyakorlaton a szombathelyi és a szegedi diákok segítségével elkészült a két szamár, Perec (aki már évek óta itt él) és Nusi lakhelyének az alapja, így immáron elmondható, hogy a “hétköznapi” munkák mel-

lett maradandó nyomot hagytak a diákok Legénden.

Az évek során tett megfigyelésem az, hogy a kezdeti nehézségek után - a legnagyobb, hogy nem lehet telefont hozni - a diákok belesimulnak a gazdaság életébe, és örömmel végzik a feladatokat. Lelassulnak, élik az életet, nincs miért rohanni, kapkodni. Azt gondolom, hogy ez hatalmas ajándék, amit átélhetnek.

Bónuszként pedig a szombathelyiekkel is megismerkednek, vagy épp felelevenítik az olimpiai találkozásokat és összebarátkoznak.

Lassan aktuálissá válhat az a kérdés is, hogy akik részt vettek egyegy gyakorlaton és már kirepültek az iskolánkból, érzik-e valamilyen hatását életükben az itt eltöltött időnek?

1. Mikor és miért döntöttél úgy, hogy tanár leszel?

Cuhorka Kata: Pedagógus,családba születtem, így ezt a mintát hordozom. Orosz-angol szakra készültem az ELTE-re, de voltak kétségeim afelől, hogy ilyen fiatalon (még 18 sem voltam, amikor érettségiztem) hiteles leszek-e tanárként. Ezért végül az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy inkább még gyűjtök egyéb tapasztalatokat az emberekről, az életről, s végül közgazdász lettem. A rendszerváltás környékén szereztem a diplomámat, és pár hónap nagy cégnél való munka után áteveztem a vállalkozói létbe, és saját kongresszusszervező céget alapítottunk, ami 10 évig működött. Ezután a vendéglátásba kóstoltam bele, barátnőimmel egy francia éttermet nyitottunk és működtettünk Budapesten az Andrássy úton 10 éven keresztül. Közben ért a családalapítás, és tulajdonképpen a gyermekeim vezettek az antropozófia és a Waldorf-pedagógia felé a 90-es évek vége felé. 2013-ban kerültem az euritmiaképzésre, így lettem euritmista és euritmiatanár.

Kakuszi Sára: 2016 környékén jöttem rá, hogy talán ez a hivatásom. Nem volt ez nagy meglepetés, hiszen a szüleim szintén pedagógusok, ahogyan a család-

ban még sokan mások. Így 2017 szeptemberében megkezdtem tanulmányaimat az SZT BTK angol-spanyol tanári szakán.

Szalai Éva: Gyerekkoromban sokszor játszottunk iskolásat az öcsémmel, én voltam a tanár, ő pedig a nagyon lelkes diák (óvodás korú volt akkoriban). Akkor még nem gondoltam, hogy tényleg tanár leszek. Az egyetemi éveim alatt tanulás mellett kezdtem el tanítani cégeknél, magándiákokat, nyelviskolai csoportokat. A tanítási gyakorlatot leszámítva nem tanítottam az állami rendszerben, ezt nem is bánom, mert már a tanárképzés során is voltak kétségeim.

Töpfer Ildikó: Gyerekként óvónő szerettem volna lenni. Nagyon szerettem már akkor is a kicsikkel foglalkozni. Mivel Szegeden pont abban az időben szűnt meg ez a középiskolai képzés, ezért más irányt vett az életem egy időre. Tíz évvel az érettségi után jelentkeztem a szegedi egyetem francia szakára, amit kiegészítettem a tanári képzéssel. Nem bántam meg. A diplomához szükséges gyakorlati oktatás során tudatosult bennem igazán, mennyire élvezem a tanítást.

Farkas Ildikó: Igazából, így alakult. Nagyon gyakorlatirá-

nyítottságú a gondolkodásom, és a profitorientált piac világában terveztem az életem. Azonban ez nem valósulhatott meg, és az oktatásügyben találtam magam.

Most már tudom, hogy ez volt az igazi utam az életben.

2. Voltak-e kétségeid, hullámvölgyeid?

CK: Az euritmiaképzés nagyon hosszú, nagyon mély, nagyon időigényes, nagyon embert próbáló testi, lelki és szellemi szinten. Átalakítja a fizikai testet is, és élesen szembesíti az embert a saját határaival. Az euritmia tulajdonképpen élő antropozófia, minden benne van a mozgáson keresztül, amit Rudolf Steiner tanításaiból megismerhetünk.

Szerencsére a nagyszerű tanáraink mindig elmondták előre, hogy mikor várhatóak a krízisek, így sikerült valamennyire felkészülni rá lélekben, és áthaladni a „tű fokán” többször is. Ezekből a megpróbáltatásokból mindig új emberként kerülünk ki, pont úgy, mint a gyermekek a lázas betegségek után.

KS: Voltak. A tanári képzésnek Steitz Adelina rengeteg hibája van, illetve nagyon sokszor kellett azzal szembesülnöm, hogy egy tanárnak mennyire elveszik a szabadságát a rengeteg felé irányuló elvárás-

sal. Ez teljesen derékba törte az elképzeléseimet, miszerint én elszakadok az elavult tanítási módszerektől. Ezért is váltottam két év múlva spanyol bölcsészet szakra, és mondtam le a tanárságról.

SZÉ: Ahogy korábban írtam, nem igazán tudtam azonosulni a „hagyományos” tanárképzéssel, elavultnak és teljességgel a gyerekek (és a pedagógusok) természetes működése ellen valónak éreztem.

TI: Az egyetemen egyáltalán nem voltak kétségeim. A tanítási gyakorlat előtt inkább csak sodródtam az árral, azonban azt követően tudatosult bennem, hogy igenis ezt szeretném csinálni.

FI: Egy-két évig még vágyakoztam vissza a piac világába. De azután megéreztem azt a csodálatos érzést, milyen boldogsággal tölt el segíteni a fiataloknak, hogy elindulhassanak az életük útján. Ez megváltoztatott, hivatásommá vált a tanítás. Néhány éve a civil világba vezetett az utam. Azonban ahogy telt az idő, hiányozni kezdett a munka a fiatalokkal. Hiányzott az érzés, hogy részese legyek egy életút kezdetének. És ismét visszakanyarodtam a tanításhoz.

3. Mi jutott eszedbe először a Waldorfról?

CK: Jártam New Yorkban a Waldorf Astoria Hotelben még 1993-ban, így először ez jutott eszembe, amikor hallottam róla a 90-es években. Utána olyan baráti körünk lett, akiknek a gyerekei Solymárra és Pesthidegkútra jártak, így hamar tisztában lettem azzal, mi is a Waldorf- pedagógia.

KS: Talán az a szó, hogy gyermekbarát.

SZÉ: A Waldorf-saláta :), viccet félretéve, nem ismertem a Waldorf-pedagógiát. A nagyobbik fiamnak kerestem ovit, akkor még Újpesten laktunk, és teljesen véletlenül találtam rá a lakásunktól 300 méterre levő Waldorf-óvodára. Először játszódélutánokra jártunk hetente egyszer, és itt éreztem először azt, hogy jó helyen lenne a gyerekem. Láttam, hogy milyen odaadóak és türelmesek az óvónők, igazi paradicsomot és varázslatos világot teremtenek a gyerekek köré. Engem rögtön elvarázsolt.

TI: 25 évvel ezelőtt egy Vekerdy-előadáson voltam, és ott hallottam először a Waldorfpedagógiáról. Teljesen rácsodálkoztam, hiszen akkoriban nem volt még a köztudatban, hogy ilyen módon is lehet oktatni.

Mindhárom gyermekem állami iskolába járt/jár. Mivel azonban sokat utaztunk, megtapasztaltuk, hogy nem csak úgy lehet a gyerekeket oktatni, mint ahogyan ez történik Magyarországon. Egyre gyakrabban találkoztam a Waldorf-pedagógiával: interneten különböző cikkek és videók révén, valamint korábbi kollégák és barátok is kapcsolatba kerültek ezzel az iskolai rendszerrel, miután kivették gyermekeiket az állami oktatásból.

FI: Az én gondolataimban a Waldorfhoz a szabadság fogalma kapcsolódik. A gondolat és a szellem szabadsága. Munkám során mindig kerestem az új tanítási módszereket, amelyek lehetővé teszik, hogy a fiatalok saját maguk fedezzék fel a világot. Így találtam rá a Waldorf- iskolákra, amik a számomra egy elérhetetlen vágyat jelentettek.

4. Hogyan jutottál el hozzánk?

CK: Kiss Esztert kb. 6 éve ismerem, s ő már az ismeretségünk elején ajánlotta, hogy jöjjek Szegedre. Nagyon messze lakom, és elsősorban az általunk Dunakömlődön alapított Waldorf-oviban és -iskolában vagyok elkötelezett, így nem láttam kivitelezhetőnek, hogy utazó tanár legyek. Aztán teltek az évek, s

3 éve megkerestek a Borostyán Waldorf Iskolából, hogy menjek hozzájuk tanítani. Ezt elfogadtam, így mégiscsak elkezdődött a nagy utazás. Amikor tavasszal Frey Hajni írt egy körlevelet az euritmistáknak, hogy újra euritmistát kerestek, úgy gondoltam, ez a levél lehet, hogy most nekem jött. Rajtam kívül nem is válaszolt rá senki. Az óvodába pedig Marcsi hívott, amikor megismerkedtünk az iskolai felvételim alkalmával. Nagy örömmel jövök oda is, fantasztikusak az óvodai kollégák, és csodálatos, amivel ott találkozom péntekenként.

KS: Tamás Bogival egyik beszélgetésünk közben kiderült, hogy sajnos nem tud tovább tanárként dolgozni a Waldorfban. Én friss diplomásként munkát kerestem, és felcsillant a szemem a lehetőség hallatán, hiszen nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar képes leszek elhelyezkedni olyan munkahelyen, ahol a spanyoltudásomat tudom kamatoztatni.

SZÉ: Tavaly nyáron költöztünk vissza Szegedre, így a nagyobbik fiam az utolsó ovis évét az itteni Waldorf-óvodában járta, utána pedig Waldorf-iskolába ment tovább. Voltam néhány bemutatkozó szülői beszélgetésen, és végig az járt a fejemben,

hogy bárcsak én is ilyen iskolába járhattam volna! Öröm ilyen helyen iskolásnak lenni! Aztán úgy alakult, hogy teljesülhetett ez a kívánságom, mert a felvételi utáni ismerkedésnél kiderült, hogy épp spanyoltanárt keresnek az iskolába, én meg pont az (is) vagyok. Így szeptemberben együtt kezdtük meg az első évünket.

TI: Miközben a Waldorf-pedagógia után kutatgattam az interneten, fedeztem fel az álláshirdetést. Rögtön tudtam, hogy be kell adnom a jelentkezésemet.

Az első hospitálási nap után volt bennem némi bizonytalanság, vajon biztosan fel akarom-e adni a korábbi munkámat. Hiszen abban már megvolt a gyakorlatom, kényelmes, otthon végezhető munkáról volt szó, illetve szempont volt az is, hogy ott pótolható voltam, bármikor ki tudtam lépni belőle. Itt azonban egy hosszú elköteleződésről volt szó, minimum hat évről, jobb esetben nyolcról. Pár hét azonban elég volt számomra, hogy határozott Igen-t mondjak, így belevágtam a nagy kalandba.

FI: Néhány évig elhagytam a tanári pályát. Valahogy a megváltozott oktatási rendszerben nem éreztem jól magam. Elvesztek az emberi kapcsolatok. Egy véletlen folytán szereztem tudomást a le-

hetőségről, hogy informatikusra van szükség az iskolában. Úgy gondoltam, hogy itt ismét vis�szatalálhatok arra az érzésre, a tanítás örömére, amit korábban elvesztettem.

5. Volt-e valamilyen elvárásod vagy fenntartásod az iskolával kapcsolatban?

CK: Örültem, hogy kipróbálhatom, milyen egy nagy közösségben dolgozni, tanítani. Szívesen jöttem és igyekszem – a lehetőségeimhez mérten – tájékozódni, részt venni mindenben, s hozzátenni azokhoz a témákhoz, amikben van tapasztalatom, tudásom.

Egyedül a sok utazástól tartottam, illetve a napi 6 szakóra sem kevés, de jó időbeosztással, megfelelő ritmussal, szervezéssel és felkészüléssel eddig úgy érzem, hogy sikerül ezeket a nehézségeket megoldani.

KS: Inkább magammal szemben vannak/voltak elvárásaim, hogy megfelelően, az iskola szellemiségében tudjam végezni nálatok a munkám. Az iskola felé csak an�nyi elvárásom volt, hogy tapasztalatokkal gazdagítson, de ez elkerülhetetlenül be fog következni. ☺ SZÉ: Mivel nem volt korábbi munkatapasztalatom általános iskolában, ezért kíváncsisággal ve-

gyes izgalmat éreztem.

TI: Nem voltak elvárásaim és fenntartásaim. Egy nyugodt, otthoni munkát hagytam magam mögött. Életem során sokszor váltottam munkahelyet vagy azért, mert utazgattam a családommal, vagy azért, mert nem nyújtott elég kihívást az adott munka. Osztálytanítóként minden nap egy újabb kihívás. A gyerekek rengeteg örömet adnak. Ahhoz azonban, hogy az érdeklődésüket fenn tudjam tartani, minden egyes napra tudatosan fel kell készülnöm. Ez tart mozgásban, éberen. Élvezem a tanítást minden csodájával és kihívásaival együtt. A gyerekekkel együtt fejlődöm én is. Nemcsak én tanítom őket, hanem én is nap mint nap tanulok tőlük.

FI: Nem, elvárásaim nem voltak. Inkább kíváncsiságként fogalmaznám meg. Örültem, hogy megismerhetem a Waldorf világát és a szellemiséget, ami jellemzi.

6. Hogyan sikerült beilleszkedni?

CK: Ezt talán a kollégáktól, munkatársaktól kéne megkérdezni.

Szerencsére itt tudok lenni a csütörtöki konferencián, ami sokat segít. Már minden gyerek és kolléga, munkatárs nevét sikerült megtanulnom, s vannak, akikkel beszélgetésre is jut idő a szoros időbeosztás ellenére. Anikó is so-

kat segített, hogy megtaláljam a helyem és jól érezzem magam.

KS: Idővel. Ebben nagyon sokat segített az, hogy mind a kollégák, mind a diákok részéről nagy elfogadást tapasztaltam egészen a kezdetektől.

SZÉ: A kisebbik fiam most kezdi csak az ovit, emiatt csak heti hat órában tudok bent lenni az iskolában. Sok mindenben sajnos nem tudok részt venni, mert a felügyeletét csak nagy családi összefogással tudjuk megoldani erre a rövid időre is. Az iskolai programoknak így csupán a töredékét tapasztalhatom meg. Mindenki nagyon segítőkész, kérdezhetek, és érdemi választ / segítséget is kapok.

TI: Szerencsésnek tartom magam, mivel általában nem okoz problémát a beilleszkedés egy új közösségbe. Természetesen a solymári képzés, amelynek során sok időt töltök olyan kollégákkal, akikkel egyébként nem lenne kapcsolatom, sokat segített abban, hogy közelebb kerüljek a tanári karhoz.

FI: Nagy kihívás volt a számomra. Úgy érzem, hogy jó úton haladok. Nyitott vagyok és befogadó.

Ugyanezt a nyitottságot érzem irányomban is.

7. Milyen pozitív és negatív tapasztalataid voltak nálunk? Esetleg volt-e valamilyen nehézséged?

CK: Eddig pozitívum minden, ami a gyerekekkel, a tanítással, a kollégákkal kapcsolatos. Egy negatívum van, a terem, ahol jelenleg euritmiázunk. De ezt a problémát szerencsére mindenki érzékeli, és tudom, hogy dolgoznak is azon, hogy – talán már jövőre – megoldódjon a helyzet.

KS: Nagyon sok pozitív tapasztalatom van az iskolával kapcsolatban. Úgy érzem, sok dolog itt sokkal „jobban”, természetesebben zajlik, mint más iskolákban. Hazudnék viszont, ha azt mondanám, hogy minden tekintetben jobbnak gondolom a Waldorf-pedagógiát, mint a hagyományosat. Van néhány dolog, amit nehezebben élek meg, de ezekre inkább kihívásként tekintek, mint egy megoldandó feladatra.

SZÉ: Jó látni, hogy a gyerek mennyire elevenek és sokfélék, nem megtört és kiégett arcokat látok, de a tanárok és tanítók is szívvel-lélekkel és végtelen kreativitással teszik a dolgukat. Nagyon inspiráló ilyen környezetben diáknak és tanárnak lenni egyaránt, ilyen közegben tevékenykedni.

TI: Az első és talán egyetlen na-

gyobb mélypont az volt, amikor Mihály-napon az osztály belelépett egy darázsfészekbe. Sokukat összecsípték a darazsak, és közben még egy kisfiú folytonos verekedésére is reagálnom kellett. Aludnom kellett rá, hogy higgadtan át tudjam gondolni, mi is történt azon a napon, de úgy gondolom, hogy sikerült jól kezelnem a kialakult helyzetet. A gyermekek között időszakosan felbukkanó csúnya beszédet és verekedést nem tudom elfogadni. Folyamatosan teszek ellene, és elmondhatom, hogy három hónap után nincs erőszakos viselkedés az osztályban. A gyerekek nagyon szeretnek együtt lenni, játszani. Láthatóan jól érzik magukat az iskolában.

FI: A célom, hogy segítsem az iskola közösségét. A legjobb tudásom szerint járuljak hozzá a tanulók fejlődéséhez és a közös munkához. Sok új ember jelent meg az életemben, mélyebb megismerésükhöz időre van szükség.

Egyelőre ez az a nehézség, amivel igyekszem megbirkózni. Ezt az új munkámat úgy élem meg, mintha egy nagy családba csöppentem volna. Nyitott és befogadó emberek közé. Szeretek ide járni, mert nemcsak a munkát látom benne, hanem egy közösséget. Egyre inkább úgy érzem, hogy ide tartozom. Jó helyen vagyok.

8. Hogyan látod magad a jövőben, mik a céljaid?

CK: Szeretném jól tenni a dolgom, s elérni, hogy az euritmia olyan időtöltés legyen a gyerekeknek, amit szeretnek.

Szeretném, ha élveznék a mozdulatokat, amiket elsajátítunk, s áthatná őket a sok gyönyörű vers és az élő zene, amit Anikó jóvoltából hallgathatunk. A legfontosabb célom, hogy minél több gyermekhez eljusson az euritmia, mert olyan értékeket, képességeket kapnak általa, ami máshol nem „beszerezhető”, s ami egy életre velük marad.

KSZ: Úgy gondolom, a jövőben is tanítani fogok valamilyen formában. Nem feltétlenül iskolában, hanem akár spanyol magántanárként, vagy lovas edzőként, belovaglóként. Mindenféleképpen úgy gondolom, hogy a spanyol nyelv és a lovas világ részét fogja képezni az életemnek. Ha minden igaz, a következő két évben hippológiát fogok tanulni. Állandóan fejlesztem magam, szerintem ez nagyon fontos.

SZÉ: Nagyon érdekel a Waldorf-képzés kifejezetten a nyelvtanításról szóló része, ez a gyakorlati és elméleti tudás hatalmas muníciót jelentene.

TI: Az elsődleges cél jelenleg, hogy a következő 8 évben végig-

kísérjem az osztályt. Önmagammal szemben célként tűztem ki, hogy megcáfoljam azt a pletykát, miszerint a waldorfos diákok keveset tudnak. Úgy gondolom, hogy a Waldorf-iskolarendszer adta lehetőségekkel, a művészet által igazán sokrétű és mély tudással tudjuk gazdagítani az ide járó diákokat.

FI: Mindenképpen szeretnék mélyebben megismerkedni a Waldorf szellemiségével, mert ezt kulcsfontosságúnak tartom a további kapcsolatok és munka szemszögéből. Ami a szakmai munkámat illeti, az informatika eléggé nehezen beépíthető a Waldorf gondolati világába. Szeretnék találni olyan technikákat, amelyekkel ez a különbözőség áthidalható, hisz az IT megfelelő, tudatos használata hasznos mindenki számára.

9. Mi az, amit szívesen megosztanál magadról, magánéletedről?

Mit csinálsz a tanítás mellett?

CK: Nagyon hálás vagyok, hogy már 12 éve egy 2,5 hektáros erdőben élhetek, egy régi kúriát újítottunk fel lassanként, s két kb. 200 éves platánfa van az ablakunk előtt. A természet közelsége életvitelszerűen nagyon fontos számomra. Együtt élünk a természet ritmusával. Egész más

megtapasztalni az évszakokat így: télen pl. megélni a hideget, s hogy tennem kell azért már nyáron, hogy ilyenkor meleg legyen a házban; látni minden reggel a napfelkeltét s este a napnyugtát.

A társam, Barna, festőművész, grafikus, középiskolai Waldorfés szabadvallás tanár. A gyermekeink – Máté, Lili, Kornél, Kamilla, Marcell - már nagyok, jelenleg Budapesten élnek, tanulnak, dolgoznak, de járnak haza, vagy mi megyünk hozzájuk. A könyvekkel nem tudok betelni, az antropozófiai és Waldorf-pedagógiai írások mellett még a védikus irodalom foglalkoztat. Imádok főzni, mindig kikapcsol, a vegetáriánus életmód hihetetlen kreatívvá teszi az embert a konyhában is. A zene is kíséri az életemet: zeneiskolába jártam, hegedültem, zenekarban játszottam, majd alternatív zenekarokban énekeltem a 80as évek végén. Nagyon szeretek énekelni, szerintem ez az egyik legszebb és legegyszerűbb módja az emberek kapcsolódásának.

Két éve a Waldorf-zenetanár képzésbe is belevágtam, ahol euritmiázom is a hallgatókkal.

KS: Tanítás mellett is tanítok.

Hol spanyolt, hol a lovaglás mikéntjét, esetleg lovat is. A lovaglás már 13 éve az életem részét

képezi, négy éve van egy saját kancám is. Nagyon sokra tartom a lovassportot, és végtelenül hasznosnak gondolom egy gyerek/serdülő számára, hiszen rengeteg jellemformáló tulajdonsága van. Aki még nem lovagol, annak csak ajánlani tudom. ☺ SZÉ: Szeretek vízitúrázni, kedvenc helyem a tenger, szeretem a skandináv irodalmat és Múmint.

TI: Nagyon szeretek utazni, túrázni, kihívásokkal szembenézni. Életem során több országban is megfordultam. Német férjem révén is nyitottabbá váltam a kü-

lönböző kultúrák iránt. Úgy gondolom, hogy egy multikulturális közeg teljesen más világlátásra tanít. Sokkal elfogadóbbak, megértőbbek leszünk tőle. Mindez a tapasztalat igen hasznosnak bizonyult itt, ebben az iskolában, hiszen 22 teljesen különböző és egyedi kis csodával vagyok nap mint nap együtt.

FI: Igyekszem minél több hasznos időt tölteni a családommal.

Ugyanakkor fontos a számomra szellemi, lelki és fizikai állapotom fejlesztése.

Fafaragás az 5. osztályban - A kezdetek A Waldorf-iskolákban 5.-osztálytól kezdve vannak fafaragás órák, amikor már speciális faragókésekkel dolgozunk. Innentől kezdve jelenik meg a csoportbontás és a teremvándorlás, egyébként más szakórákhoz hasonlóan. Sok újdonsággal találkoznak a diákok ebben az időszakban, többek között a fafaragás órák is külön a fafaragó műhelyben, egészen más körülmények között zajlanak. A műhelyben több olyan szabály is érvényes a balesetvédelem miatt, amely más termekben nem kerül elő. A szúró-vágó eszközökkel (faragókésekkel, fűrészekkel) fokozott figyelemmel dolgozunk mind mások, mind a saját testi épségünk

érdekében.

Igaz, már van előzetes tapasztalatuk a diákoknak a fafaragó kés és a műhely jellegzetességeivel kapcsolatban, mert 3. osztályban a mesterségek epocha időszakában a műhelyt is meg szokták látogatni, s ki is próbálják a faragókéseket, beszélgetnek a fafaragó mesterségről.

Azután eltelik egy kis idő, amikor még az osztálytanítóval kézműveskednek, egyszerű tárgyakat készítenek faágakból, termésekből, majd 5.-től elkezdődik a műhelymunka kiscsoportokban.

A fő cél ebben a kezdeti időszakban, hogy a gyermekek ismerjék meg a faragókés biztonságos

használatát és az alapvető famegmunkálási technikákat (faragás, fűrészelés, fúrás, csiszolás). Szerezzenek tapasztalatot és jártasságot a faragásban (alapvető vágási technikák), fűrészelésben, csiszolásban, s ezek felhasználásával készítsenek íróeszközt, „karómanót” és „receficét”, valamint „varázsállatokat”.

Ismerjék meg és tudják követni a munkafolyamatokat, kapjanak lehetőséget kreativitásuk kiéléséhez, szerezzenek tapasztalatot saját

adottságaikról, fejlődjön önismeretük. Lényeges még, hogy szerezzenek ismeretet a bodza és a mogyoró növénytani és faraghatósági tulajdonságairól, valamint gyakorolják a szociális élet néhány formai elemét a közös munkán és egymás segítésén (páros munkák) keresztül.

Természetesen a felsorolt célok jó része nemcsak a kezdeti időszakban fontos, hanem végigkíséri a diákokat sok-sok éven keresztül.

A művészeti tevékenységek

Ismét Római Aquaduct épült a 6. osztálytermében November végén három napra átalakult a hatodikosaink órarendje. Csak képzőművészet órákat tartottunk és az agyagozásé, mintázásé volt a főszerep. A gyerekek izgatottan várták a nagy eseményt, hogy egy több mint 2 méter hosszú vízvezetékrendszer-makettet készítsünk majd el együtt. Voltak, akik vállalták, hogy mérnökök lesznek, voltak szobrászok, kőfaragó mesterek, inasok, rabszolgák, de még szállítók is. A feladatok cserélődtek, és mindenki kivette a részét a munkából. Anna néni és én vállaltuk néha az építésvezető és a

császár szerepét. Végül mint elégedett római polgárok örömmel láttuk, hogy az akvadukt működik, és a víz szépen csordogál a hegyi tározótól a városi közkútba. A projekt során készült fotók elárulják azt is, hogy jó hangulatban dolgoztunk.

Gratulálok minden 6. osztályosnak!

Kati néni

Képzőművészeti válogatás - 2021. Ősz Mindig nehéz egy kivonatot adni néhány hónap sok képzőművészet órájának rengeteg, szemet gyönyörködtető gyerekmunkájából. De ha a körülményeink olyanok, hogy nem bámészkodhatunk nyugodtan a folyosókon, az aulában a kiállított alkotások előtt, akkor bemutatjuk Nektek itt a Kalendáriumban művészeti tevékenységünk válogatott gyümölcseit.

Sok szeretettel: Csókási Kati 6. osztály: Az osztállyal való megismerkedésemet segítette a színes egyéniségüket tükröző „név-kép” elkészítése.

6. osztály: Mielőtt élőben tanulmányoztunk volna kint a téren egy fát, bent a teremben elemeztük a fák lehetséges formáját, és favázlatokat készítettünk.

6. osztály: „Famegfigyelés”- tanulmányrajz pasztellkrétával – Növénytan epocha

7. osztály: Szervek ábrázolása csoportmunkában – Biológia epocha Három 7. osztályos ifjú költő, Csáki Zsombor, Tompai Atilla és Vereb Tamás a szervek rajzolása közben ezeket a haikukat írta:

„Vese mese mátka, Párban van a hátban Csak az nem jó, ha árva!”

„Kavar-kever, bont, Gyomornedvet ont, Fala mucinnal bevont.”

„Kamrák vannak a szívünkben Szétárasztja vérünket, Pumpálja a testünkbe, Életben tart Bennünket!”

„Hasnyálmirigy, drága!

Volt-e dolgod mára?

Vártál-e a májra, Mint beszélgető társra?”

„Kedvence a levegő.

Port, füstöt nem tűr Ő,

„Hosszú, bolyhos belek!

Nagy terület a Tiétek, Nem élhetnék nélkületek!”

7. osztály: Az elmúlt tanévek elmaradhatatlan rajzfeladata, mikor elképzeljük Szent Mihály kardját.

Idén októberben ilyennek képzelték a hetedikesek.

7. osztály: Levegő- és színperspektíva jelenik meg a Nagy Földrajzi felfedezésekről, konkrétan Kolumbusz hajóiról készített tájképeken. – Történelemepocha

7.

8. osztály: Újragondolt kompozíció komplementer színekkel.

8. 8. osztály: Csontok tónusos ábrázolása – Biológiaepocha

9. 8. osztály: Platóni testek agyagozása – Matematikaepocha

10. 9. évfolyam: Érzékszervek (fül, szem, …) látványrajza – Biológiaepocha

11. 9. évfolyam: Természetes növényi anyagok (szén, kávé, szőlőlé, pirospaprika…) használatával ŐSKORI barlangrajzok készítése (szabadon) - Művészettörténet tananyaghoz

12.

9. évfolyam: Az Ókorban élt kelták fémművességének nyomán: szalagfonatos motívum másolása.

13.

9. évfolyam: Fantáziafejlesztő feladat: „Vers ihlette alkotások” – szabadon választott eszközzel megoldva.

14.

10. évfolyam: Geometrikus absztrakció – alkotás 20. századi modern festők: Paul Klee, Robert Delaunay stílusában.

15. 10. évfolyam: Mi az az 5 perces mozdulatrajz? A KROKI!

The Important Book Projekt Ebben a tanévben a negyedik osztályt egy érdekes projekttel kezdtük angolból. A célkitűzés egy mesekönyv alapján egy saját kis könyv megalkotása volt.

A gyerekekkel a téma bevezetéseként sokat beszéltünk a számukra fontos dolgokról. Felsoroltuk, hogy mik azok a tárgyak, érzések, fogalmak, amelyek fontosak nekünk. Majd ezt követően mindegyiket kibontottuk, és részleteiben megbeszéltük. A személyes élmények után pedig elővettük a mesekönyvet (Margaret Wise: The Important Book). Együtt dolgoztuk fel és olvastuk el azokat a fontos dolgokat, melyket a szerző kiemelt a könyvben. A gyerekek már nagyon várták, hogy a végére érjünk, hiszen tudták, hogy a mesekönyv végeztével elkezdjük írni a sajátunkat. Ehhez újból felelevenítettük a projekt elején összegyűjtött értékeket. Azokból kiindulva, rajzokkal illusztrálva lassan elkészültek a mi Fontos Könyv-eink.

A gyerekek nagy lelkese déssel kísérték végig a folyamatot. Folyamatosan öt le t e lt e k , és a fantáziájukat használva csodás munkák születtek.

Táblarajzok 9.-es epocha: Elvek és Haladás A 9. osztály első történelemepochája az XVIII-XX. század ideológiai és társadalmi fejlődését állította a középpontba. A cél az volt, hogy a felvilágosodás elveit járjuk körül, és azt vizsgáljuk meg, hogy ezek hogyan tudtak megvalósulni a korszakban. Az epocha elején a táblarajzon is látható Amelia Earhart élettörténetét vettük alapul, és általa rajzolódott ki az epocha anyaga, így: a Felvilágosodás /ami megteremti a női egyenjogúság alapját/, az Egyesült Államok létrejötte /ahonnan származott/, a forradalmak és eszméik /liberalizmus, szocializmus, nacionalizmus, amely lehetővé teszi számára a kibontakozást/, az ipari és gazdasági fejlődés /amely révén feltalálják a repülőgépet/ és végül az első világháború /ahol maga is találkozik ápolóként pilótákkal és végül elköteleződik a repülés felé/.

10.-es epocha: Kezdetek A 10. osztály első történelemepochája az emberré válás folyamatával, az első neolit és ókori civilizációk megismerésével foglalkozott. Az emberiség munkamegosztásának alakulása, az első vallások megjelenése, az írás és a tudományok megjelenése és az ilyen módon összeálló első birodalmak vívmányai álltak az órák középpontjában. Idén a vallásokat megelőző mágikus hitvilágból származó tabuk tárgyalása mentén a modern társadalmak tabuival is sokat foglalkoztunk. A rajz I. Sarrukín akkád uralkodó és az Új-babiloni Birodalom idejéből származó Istár kapu megjelenítésével igyekszik keretbe foglalni az epocha ókori időszakát.

Madách gondolatai a XXI. században “Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Madách híres szállóigéje akár a 12. év mottója is lehetne. Ha belegondolunk, mi mindent várunk el egy diáktól ebben az évben, rájövünk, hogy egy felnőttnek is becsületére válna.

Az idei év különösen nehéz a 12.-esek számára. Tavalyi projektekkel (szociális gyakorlat, szólóest) indult az év, majd rögtön évesmunka-témát kellett választani, közösen gondolkodni az éves drámáról, közben készülve az év végi nagy kirándulásra, naponta büfézni. Az osztály fele előrehozott érettségit szeretne tenni angolból, ketten informatikából is. És persze ezek mellett ott van a napi feladatok sora, az idei érdemjegyek már számítanak a továbbtanulásnál.

Ugyanakkor nekem tanárként hálás feladat 12.-ben tanítani.

Felnőtt problémákat lehet megbeszélni felnőtt módon. Ha valami váratlan eset miatt ki kell

jönnöm a teremből, az óra ugyanúgy folytatódik, mintha bent lennék. Komoly szövegekkel lehet foglalkozni komolyan. Filozófiai kérdésekről lehet vitatkozni egymást meghallgatva, érvelve a saját véleményünk mellett.

Az ember tragédiájáról a végtelenségig tudnánk beszélgetni. Minden egyes sora gondolatébresztő. Az epocha során minden egyes színből választottak a diákok egy-egy idézetet, ami számukra elgondolkodtató volt. És beszélgettünk ezekről…még ma is beszélgetnénk…vég nélkül. Az epochához készített záró művészi munkákban ezek közül dolgoztak fel néhányat.

Diákönkormányzat Tisztelt Szülők, Tanárok, Diákok, Ovasók!

Nagy megtiszteltetés számomra diákönkormányzati elnökként segíteni a szegedi Waldorf Iskolát és diákjait. Lekötelez a DÖK-képviselők bizalma abban, hogy megfelelő elnök lehetek.

Diákönkormányzatként kötelességünk segíteni a tanulókat az iskolai élet bármely területén, megfelelően tájékoztatni őket és érdekérvényesítésüket segíteni. Feladatunk az iskola mindennapi nevelő-oktató munkáját színesítő, gazdagító programok szervezése. Továbbá célunk a minél tartalmasabb és teljesebb önszerveződő iskolai diákélet kialakításában való részvétel az iskolavezetéssel és nevelőtestülettel közösen.

Tudom, hogy ezeket a célokat csakis folyamatos munkával, a diákságra irányuló állandó figyelemmel, nyitottsággal és megalapozott, megfontolt döntésekkel tudjuk sikeresen valóra váltani.

Megtisztelő számomra, hogy olyan osztályképviselőkkel és tanárokkal dolgozhatok együtt, akik hasonlóan fontosnak tartják ezeket a célokat.

A teljes diákönkormányzat nevében szeretném előre megköszönni a bizalmukat és támogatásukat!

Tisztelettel, Kozma Csaba Zétény diákönkormányzati elnök

Wágner Sára: Erasmus+

9 nap Görögországban Az Erasmus+ egy a fiatalok számára igénybe vehető, tanulásra és tapasztalásra lehetőséget nyújtó európai uniós program. Hálás vagyok, hogy tapasztalt erasmusosnak mondhatom magamat. A projekt iránti szeretetemet az iskola indította el még 2018-ban az ‘Active Citizenship’ nevű, kíváncsi fiatalokat összefogó programjával, amelyre gimis éveim egyik legszebb élményeként fogok visszaemlékezni.

2021 szeptemberében lehetőséget kaptam arra, hogy eljussak Görögország egy festői kis falujába, Methoniba. A projekt a diszkrimináció fogalmát járta körül, azonban számos más, nem teljesen ehhez a témához kapcsolódó, de a mai világban fontos szerepet játszó jelenségről is szó esett a workshop foglalkozásokon.

Ilyen volt például a formális, az informális és nonformális tanulási formák ismertetése vagy a nemzet-

közi kapcsolatteremtés fogalmának megbeszélése.

A projekten öt különböző ország (Magyarország, Görögország, Románia, Észak-Macedónia és Bulgária) fiataljai kaptak lehetőséget nemzetük kultúrájának, szokásainak, gasztronómiájának megismertetésére hol játékos, hol komolyabb hangvételű foglalkozások keretein belül.

A “fejtágító” workshopok mellett természetesen jutott idő a szórakozásra is. Minden második nap interkulturális estet szerveztek, ahol az adott napért felelős nemzet bemutatta országa különlegességeit, ki prezentációkon, ki ételeken, italokon vagy éppen interaktív ének- és táncperformanszokon keresztül.

A görög élmény megtapasztalása érdekében szabadidőnkben bebarangoltuk a falut, elmentünk hajókázni vagy éppen úszni egyet a gyönyörű-

szép, türkiz tenger vizében.

A projekt végeztével számos új baráttal, friss nemzetközi tudással és életre szóló élményekkel tértem haza.

Wágner Sára, 2021

Szűcs Róza versei Téli mese

Magányos farkas

Téli reggel napfényében, téli erdő sűrűjében, deres ágak rengetegében, a fagyott fű ölén alvó rókát láttam én.

Alvó rókát láttam én, künn, az erdő zord ölén.

Ott pihent ő egy bokorban, vörös bundába burkoltan.

Feküdt ő a bokor alján, szép fejét a földre hajtván, szemeit eltakarván.

Téli reggelnek fényében, téli erdő közepében ilyen rókát láttam én.

Magányos farkas esti szélben, vándorol fagyban és hóesésben.

Feledvén félelmet, fáradtságot, bejárja ő az egész világot. Árkon, bokron, hegyen és völgyön, sosem időzve egyetlen földön, esőben, fagyban, hóban és szélben egyedül járja a földkerekséget.

Ezer meg ezer télen keresztül, szilárd lényének húrja sem rezdül. Így járja végig a nehéz utat, mely mindig hazafelé mutat. Ő sem tudja, miért járja, s a végét mikor látja.

Egy reménnyel a szívében vándorol ezernyi évben.

Hiszi, egyszer béke várja, megpihenhet fáradt lába, végre újra hazatérhet, hosszú úton, ezer télen.

Beszámoló a képzésekről Bibó Boglárka: Mi vett rá arra, hogy képzésekre járj, miért érezted szükségességét? Mit vártál miben fog segíteni?

Szommer Csilla: Eddig állami intézményben tanítottam merőben más módszereket használva. A Waldorfban a tananyag és néhány tantárgy is teljesen új volt számomra. Ráadásul középiskolai tanárként most általános iskolában is elkezdtem tanítani. Ezért éreztem azt, hogy szükséges ismereteim elmélyítése. Szerettem volna hatékonyan, a Waldorf-alapelveknek megfelelően tanítani. Szükségem volt az antropozófiai ismeretek, életkori sajátosságok, ritmikus részek és a teljes tanítási-tanulási ív elsajátítására és alkalmazására.

BB: Milyen képzéseken vettél eddig részt? Mi a véleményed róluk?

SzCs: Elsőként még tavaly a tanévkezdés előtt részt vettem a kezdő Waldorf-pedagógusok nyári táborán, ahol azt éreztem, hogy szívom magamba a tudást és az új ismereteket. Ezt követően még a tanév során részt vettem egy online Nyelvi Műhelyen, amely gyakorlatias volt és adott új ötleteket. Ezt követte egy két hétvégés nyelvi workshop, ahol

a mesék, történetek, mondókák felhasználása a nyelvoktatásban volt a téma. Bár inspirálódtam, a képzés nem igazán arról szólt, mint amit vártam tőle. Sajnos nem kaptunk konkrét példákat, olvasmányokat, amelyeket fel tudnék később használni. Idén nyáron voltam még a Tanévindító Műhelyen, ami sajnos szaktantárgyi volt, így nem volt túl releváns számomra, de az euritmia részét kifejezetten örömmel csináltam. Végül de nem utolsósorban idén ősszel belevágtam a hároméves levelező Waldorf Nyelvtanári Képzésbe Solymáron. Bár hosszú és távol van Szegedtől, úgy érzem, hogy összetett, minden fontos témát érintő képzésbe kezdtem bele, ahol az elméleti és gyakorlati részek egyensúlyban vannak. Emellett persze a társaság is nagyon jó, a kollégákkal lehetőségünk van jobban megismerni egymást az együtt töltött hétvégék alkalmával.

BB: Milyen tapasztalásaid voltak?

Kaptál-e használható tudást, értek-e esetleges csalódások vagy pozitív megélések?

SzCs: A Tanévelőkészítő Műhely csalódás volt, mivel a felső tagozatot választva gyakorlatban is hasz-

nálható tudásra számítottam. Ehhez képest az életkori sajátosságokon kívül kevés dolgot tudok alkalmazni az óráimon, hiszen kifejezetten a természettudományos tantárgyakon volt idén a hangsúly (én pedig magyar-angol szakos vagyok).

A Kezdő Waldorf -tanárok nyári tábora nagyon hasznos volt. Egy hét alatt sikerült elsajátítani a legfontosabb alapokat. Jobban megismertem az életkori sajátosságokat, Steiner munkásságát és belepillanthattam az antropozófiába is. Az állami képzések után egy sokkal szellemibb megközelítést láthattam. Megismerkedtem az olyan új tantárgyakkal, mint a fafaragás, festés, éneklés és bothmer. Az euritmia szerelem volt első látásra. Úgy gondolom, hogy enélkül a képzés nélkül nem is szabadna elkezdeni tanítani a Waldorfban.

BB: Mi vitt közelebb a Waldorf-pedagógiához, milyen kapcsolatod lett az antropozófiával?

SzCs: A Kezdő nyári képzésen a szellemi háttér, az alapelvek és Steiner munkássága. Ezt egészítette ki és folytatta a Tanári Konferenciákon folytatott stúdiummunka, illetve az iskola által a tavalyi tanévben szervezett alkalmak Kiss Eszterrel.

Emellett természetesen a mentorommal és a kollégákkal való folyamatos eszmecsere is sokat segít.

BB: Mik a céljaid a jövőben?

SzCs: Mindenképpen szeretném önmagam fejleszteni szakmailag és személyiségileg egyaránt. Szeretnék az évek során egyre inkább a Waldorf-szellemiségében tanítani. Úgy érzem, hogy az iskolában nem csak tanítok, hanem én magam is sokat tanulok. Nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel fordulok az antropozófia tanulmányozása mellett a kézműveskedés felé, és igyekszem pótolni ebbéli hiányosságaimat.

Tavaly a ballagó tarisznyák készítésekor megtanultam a keresztszemes hímzést, a manókészítéskor a tűnemezelést, idén a kötéssel és horgolással próbálkozom. Ezúton is köszönöm a kollégák türelmét és segítségét :).

Humorepocha a 9. osztályban 9. osztályban a Humorepocha során Örkény István egyperceseivel is foglalkoztunk. Bár a Leltár című mű nem igazán vicces, a tanulók kreativitását próbára téve az volt a feladat, hogy az eredeti mű szavait felhasználva alkossanak egy történetet.

Eredeti:

Örkény István: Leltár Dombos táj (zivatar után) 3 gomolyfelhő 1 halastó 1 gátőrház 1 férfi (az ablakon kihajolva) 1 kiáltás 1 jegenyesor 1 sáros út Kerékpárnyom (a sárban) 1 női kerékpár 1 kiáltás (az előbbinél hangosabb) 1 pár szandál 1 szoknya (a szélben lobogva, a csomagtartót csapkodva) 1 milflőrmintás blúz 1 darab amalgámtömés (fogban) 1 asszony (fiatal) 1 kiáltás (még hangosabb) Új kerékpárnyomok 1 becsukódó ablak Csönd

Örkény István: Leltár című művéhez írt történetek: Kothencz Bende: Mese a leltárról Egy fiatal hölgy már órák óta járta a dombos vidéket a biciklijével, de nem jutott semerre. Végre megpillantott egy tavat, mellette egy viskóval. A nő nagyot kiáltott örömében, amire a viskóból kimászott egy jóvágású fiatalember, szakmáját tekintve halász, és azt gondolta: „Csak be kéne hívni azt a szép hölgyet egy kávéra!”

A nő azt gondolta: „Csak behívatom magam ahhoz a jóképű úrhoz!”

Mind a kettőjük jól gondolta, mert annyira jól sikerült a találkozás, hogy a biciklis nő ott maradt a halász férfinál.

Később feleségül vette, majd olyan is volt, amikor becsukták az ablakot. Jött utána a második kiáltás, amikor megtudták, hogy egy gyerekkel többen lesznek, és persze volt egy harmadik kiáltás is, amikor az a bizonyos gyerek úgy gondolta, hogy most már tényleg megnézi, mi a helyzet a világban.

Krnács Veronika: Leltár Egy ház állt a dombos táj közepén.

Még érezni lehetett az eső illatát a levegőben. Az ég tiszta volt és kék.

Csak pár gomolyfelhő látszott rajta. Szám szerint három.

A ház egy gátőré volt. A gátőr az ablakon kihajolva nézte a megduzzadt halastavat és a sáros utat, ami mellett egy jegenyesor húzódott.

A férfi, név szerint Ferenc, egy halk kiáltásra felkapta a fejét. A döcögős úton egy asszony haladt át női kerékpáron. Maga után mély kerékpárnyomot hagyott a dagonyás úton.

Még egy kiáltás, az előzőnél kicsit hangosabb, és egy pár szandál landolt a halastóban, amire a halak rögtön rákaptak, előbbi ijedtségüket legyőzve. Így a nőnek mezítláb, szandál nélkül kellett folytatnia útját a következő mólóig, ahol egy öreg halász várta. Szoknyája és milflőrmintás blúza a bicikli csomagtartóját csapdosta.

Egy hangos kiáltás és új kerékpárnyomok az út melletti megázott fűben.

Feri most már kíváncsi volt, elment a távcsövéért. Az asszony már nem látszott, mikor a gátőr visszatért, csak egy repülő amalgámtömés, ami nagy valószínűséggel az as�szony fogtömése lehetett.

A bicikli kereke még forgott párat a nádasból kikandikálva, de az is hamar elhalkult.

Feri magában nevetett, hogy miért nem szállt le az asszony a biciklijéről, miközben látszott, hogy el fog esni.

Becsukta az ablakot és teljes csönd ereszkedett a házra.

Szűcs Róza: Leltár (átdolgozás) A zivatar elvonult, az imént még szürke esőfelhőkkel borított ég most tiszta volt és ragyogó kék, néha-néha egészen távolról még hallatszott egy-egy halk mennydörgés, de lassan ez is elhalt, és felragyogott a nap halvány aranyfénnyel borítva be a dimbes-dombos tájat, mely a zápor után mintha még százszorta zöldebbé vált volna, mint előtte. A föld gőzölgött és a fűszálak hegyén vízcseppek csillogtak mint apró gyöngyszemek.

Péter az ablakban állt egészen kihajolva, hogy jól lássa a gátőrház előtt elhaladó utat. Türelmetlenül toporgott, a körmét rágta, és közben várt, hogy mikor tűnik fel az a lány, aki mindig pontosan délután 3 és fél 4 között biciklizett el itt.

Már nagyon régóta figyelte, még a nevét is tudja, Mari, igen így hívják, egy éve költözött a környékre, és ugyanabba az iskolába jár, mint ő, a tizedikbe, eggyel fölötte. Péter már hetek, valójában hónapok óta

tervezte, hogy megszólítja, hátha válaszol, ebből baj úgysem lehet, de eddig még nem volt elég bátorsága hozzá, ma azonban elhatározta, hogy megteszi, már el is tervezte, mit fog mondani, vagy mégsem… Az biztos, hogy először köszön, mégpedig…. mégpedig úgy… Ennél nem juthatott tovább, ugyanis ekkor meghallotta a bicikli kerekeinek hangját, amint a sáros úton közeledik. Vadonatúj fehér női kerékpár volt, és ott ült rajta Mari, lábán szandál, kék farmerszoknyája a csomagtartót csapkodta, blúza milflőrmintás, szőke haja lobogott, épp a fogorvostól jött. Péter gyorsan haptákba vágta magát, lesimította borzas haját és megigazította műanyag keretes szemüvegét, mely egészen lecsúszott az orrára. Minden bátorságát összeszedve odaszólt a lánynak: - Szia… Szia, Mari! – Semmi válasz, Mari oda sem nézett.

- Helló! – próbálkozott Péter egy kicsit hangosabban. Még mindig semmi, a lány csak tekert tovább.

A fiú úgy döntött, megpróbálja még egyszer, hátha…

- Szia Mari! – A lány azonban meg sem hallotta a fülhallgatótól, amit lobogó fürtjei akartak el Péter szeme elől. Mari lassan távolodott, a fiú pedig csak állt ott az ablakban szomorúan lehajtva a fejét. „Ezek a lányok!” – gondolta – még

csak köszönni sem képesek…”

Egy kacsa hápogott a halastóban a nagy jegenyefák alatt az udvar végében, hangja kárörömmel és gúnnyal teli. Péter sértődötten csukta be az ablakot. Ezután csönd támadt, mély, átható csönd.

Gyukics Kamilla: Leltár Három gomolyfelhő nevéhez híven gomolyog az égen egy tavaszi zivatar után. A késő délutáni napfény hol elbújt, hol előtűnt megcsillanva a halastó szélfodrozta felszínén.

Egy férfi a halastó melletti gátőrház ablakán kihajolva figyelte a tájat, és ki tudja, min gondolkodott.

A jegenyesor melletti úton, mely a tó mellett halad, egy kerékpár száguld végig. A sáros úton nyomot hagyva egy női bicikli hasít át. Sofőre egy fiatal asszony, kinek szoknyája zabolázhatatlanul lobog, milflőrmintás blúza beleolvadt a színes falevelek és virágok közé.

Szandálja csurom sár a bicikli kereke által felvert pocsolyák miatt.

A férfi eddig tájba révedő tekintete most átsuhant a bicikliző asszonyra, ki ekkor megcsúszott a sáros úton. A férfi kiáltásra nyitotta a száját, így láthatóvá vált az egyik fogában díszelgő amalgámtömés.

Hangja csattanva vágta szét az eddig csendes tájban lévő levegőt. A nő a tóba csúszott. Még egy kiáltás hallatszott, ám most nem a férfitól,

hanem a nőtől. Kerékpára gurult még fél métert, újabb nyomokat hagyva maga után. A nő lemerült a víz alá, majd előtűnt újból csakúgy, mint a nap az égen. Ismét kiáltott, de ez már egy vérfagyasztó sikoly volt. Az asszony elsüllyedt a mélyben, és az ablak becsukódott.

Csend.

A Kalendárium a Szegedi Waldorf Iskola kiadványa.

Szerkeszti: Bibó Boglárka ◆ Kiadványterv: Burg Balázs