Felelős kiadó: dr. VIGH Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora Főszerkesztő: TORDA Júlia a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója Műsorszerkesztő - rendezvényszervező: SZÉLL Ágnes Kiadványmenedzser: ISSEKUTZ Erzsébet Anyanyelvi lektor: MAROS Edit Tördelőszerkesztő: VÁRADI András Fotók: FELVÉGI Andrea Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóságának gondozásában Lapzárta: 2020. január 27. Zeneakadémia (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) ZENEAKADEMIA.HU A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
A TEHETSÉG NAPJA 2020 A ZENEAKADÉMIA MŰHELYTITKAI KONCERTEK, NYILVÁNOS TANÓRÁK, ELŐADÁSOK
2020. FEBRUÁR 9.
A ZENEAKADÉMIA ÉPÜLETÉNEK ALAPRAJZA
2020. FEBRUÁR 09.
Tehetség Nap
kupola
4–5. EMELET
xxiii. terem
3. EMELET
„Nagy jövő áll a fiatalember mögött” – mondta állítólag egy alkalommal Heinrich Heine Alfred de Musset-ről, s a megjegyzést a francia költő, a romantika korának jellegzetes, önpusztító alakja érthető módon sosem bocsátotta meg német pályatársának. Pedig a bonmot – azon túlmenően, hogy frappáns, és ennélfogva elkerülhetetlenül töprengésre készteti az embert – voltaképpen rávilágít egy fontos részletre is: nevezetesen arra, hogy a tehetség, amelynek mibenlétét olyan régóta kutatják filozófusok, esztéták, pedagógusok és újabban akár neurológusok is, nemcsak titokzatosságot és kiváltságosságot kölcsönöz annak, aki rendelkezik vele, de egyúttal fegyelmet és beosztást is követel tőle. A Zeneakadémia immár tradicionális nyílt napja éppen annak titkába avatja be az érdeklődőket évről évre, miként lehet a rendkívüli adottságokat a lehető legsokoldalúbban, legpontosabban és legértékesebben érvényre juttatni. Idei egész napos rendezvényünkön a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium hallgatói, tanárai, továbbá a Liszt Ferenc Kamarazenekar (művészeti vezetőjével, Tfirst Péterrel) beavatnak bennünket a közös zenélés titkaiba, a tanulói élet érdekes pillanataiba, egy-egy tanóra menetébe. Megismerkedhetünk a Zeneakadémia tehetségeivel, az éneklés technikájával, és egy kerek-asztal-beszélgetés során arra is választ keresnek, hogyan reflektál a zenei felsőoktatás a mai kor igényeire. Napijegy A tehetség napja programjaira: 1 500 Ft A Nagyteremben 19.00 órakor kezdődő koncertre külön jeggyel lehet belépni, melynek ára: 2 500, 3300, 4 100, 4 900 Ft
x. terem
2. EMELET
solti terem
I. terem ELSŐ EMELETI ELŐCSARNOK KÁVÉZÓ
1. EMELET
nagyterem kávézó
FÖLDSZINTI ELŐCSARNOK
FÖLDSZINT
KAMARAZENEKARI KONCERTEK A SOLTI TEREMBEN
A BARTÓK BÉLA KONZERVATÓRIUM KAMARAZENE TANSZAKÁNAK MŰSORA A KUPOLATEREMBEN
11.00
12.00
A Zeneakadémia tehetségei és a Liszt Ferenc Kamarazenekar I.
Kamarazene a BartókKonzervatórium növendékeivel
Telemann: D-dúr concerto grosso, TWV 54:D3 Közreműködnek: Rónai Gábor, Mihályfi Márk, Wilmek Zoltán (trombita)
Debussy: Danse (Holló Aurél átirata) Harrison: The Song of Queztecoatl Endrédi Mihály, Holló Mátyás, Kovács Boldizsár, Simon András József (ütőhangszerek)
J. S. Bach: d-moll hegedű-kettősverseny, BWV 1043 Kökény Eszter, Ho Khanh Van Hoang (hegedű) Mozart: C-dúr fuvola-hárfaverseny, K. 299 – 2. Andantino, 3. Rondeau. Allegro Szabady Ildikó (fuvola), Goda Sára (hárfa) Liszt Ferenc Kamarazenekar (koncertmester: Tfirst Péter)
15.00
A Zeneakadémia tehetségei és a Liszt Ferenc Kamarazenekar II. Vivaldi: C-dúr trombita-kettősverseny, RV 537 Seidl Dénes, Peter First (trombita) Vivaldi: d-moll concerto grosso, RV 565 Schwartz Zoltán, Tóth Kristóf (hegedű) Mozart: 17. (G-dúr) zongoraverseny, K. 453 Pellet Sebastian, Szalai Molli, Balázs Elemér (zongora) Liszt Ferenc Kamarazenekar (koncertmester: Tfirst Péter)
Beethoven: Esz-dúr szeptett, op. 20 – 1. Adagio – Allegro con brio Sárréti Márton (hegedű), Koppán Kata (brácsa), Bognár András (cselló), Du Tianze (nagybőgő), Shen Mutian (klarinét), Marics Borbála (fagott), Vitányi Milán (kürt) Ravel: Bevezetés és allegro Ferge Elizabet (hárfa), Pintér Anna (fuvola), Jakab Tivadar (klarinét), Könczei Zsombor, Rodrigues Hartyáni Ana (hegedű), Nagy Salamon (brácsa), Porkoláb Janka (cselló) Pierné: Introduction et variations sur une ronde populaire Pedro Iturralde: Hellenikus szvit Bakó Noémi, Havasi Kristóf János, Magyary Timót Gergely, Pusomi Viktória Ilona (szaxofon) Felkészítő tanárok: Holló Aurél, Horn András, Löwenberg Dániel, Nagy Viktor
NYILVÁNOS ÓRÁK ÉS A RENDKÍVÜLI TEHETSÉGEK KÉPZŐJÉNEK KONCERTJE A XXIII-AS TEREMBEN 12.30
FUVOLAÓRA OROSS VERÁVAL Oross Vera fuvolaművész, a Zeneakadémia klasszikus fuvola szakirányának vezetője a nyilvános órán növendékei, Pethő Rebeka és Csizmadi Kinga közreműködésével ad betekintést a fuvolaoktatás műhelytitkaiba. Zongorán kísér: Termes Rita
16.00
TROMBITAÓRA BOLDOCZKI GÁBORRAL Boldoczki Gábor, a Zeneakadémia rézfúvós tanszéki csoportjának vezetője a nyilvános órán Szelevényi Vito és Kőházi Attila növendékeivel vezeti be a közönséget a trombita oktatás műhelytitkaiba. Zongorán kísér: Szabó Teréz
17.30
A RENDKÍVÜLI TEHETSÉGEK KÉPZŐJÉNEK KONCERTJE Saint-Saëns: Allegro appassionato, op. 43 Schmalzl Ella (cselló) Közreműködik: Vitályos Balázs (zongora) Kreisler: Recitativo és scherzo-caprice, op. 6 Székely Anna Lilla (hegedű) Haydn: 1. (C-dúr) csellóverseny, Hob. VIIb:1 – 3. Allegro molto Jin Seok (cselló) Közreműködik: Vitályos Balázs (zongora) Liszt: Két hangversenyetűd – 2. Gnomenreigen (Manók tánca) Rozsonits Ildikó (zongora) Weber: Grand duo concertant, op. 48 – 3. Rondo. Allegro Eszenyi Zsombor (klarinét), Puskás Máté (zongora) Schumann: Adagio és Allegro, op. 70 Shimizu Yosuke (cselló), Mukeda Narihito (zongora) Liszt: Transzcendens Etűdök – 4. Mazeppa Urbán Benjámin (zongora) Tanárok: Déri György (1, 3), Járdányi Zsófia (2), Eckhardt Gábor (4, 6), Szatmári Zsolt (5) Onczay Csaba (7), Balázs János (8) A Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe olyan kiemelkedő kvalitású fiatal zenészek járnak, akik még általános vagy középiskolai tanulmányaikat folytatják, de a zenei képzést itt már a legmagasabb szinten kapják meg a Zeneakadémia mestereitől.
19.30
19.00
18.30
18.00
17.30
17.00
16.30
16.00
15.30
15.00
14.30
14.00
13.30
13.00
12.30
12.00
11.30
11.00
ROLLA JÁNOS ÉS A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEKARA/1
ORGONAÓRA SZABÓ BALÁZZSAL
ORGONAÓRA SZABÓ BALÁZZSAL
NAGYTEREM
A Zeneakadémia tehetségei és a Liszt Ferenc Kamarazenekar II.
A Zeneakadémia tehetségei és a Liszt Ferenc Kamarazenekar I.
SOLTI TEREM
Hármasban… A KOROSSY TRIÓ KONCERTJE
X. TEREM
Kerekasztalbeszélgetés
Duóban… Baranyai Barnabás és Agárdi Eszter (cselló)
Kettesben, hármasban, négyesben, ötösben… Az Ének tanszék bemutatkozása
Négyesben… A Kökény kvartett koncertje
BEMUTATKOZIK AZ ELEKTRONIKUS ZENE Négyesben, hetesben… Rézfúvós kamarazene DARK FLOW a Zeneakadémia ELECTRONIC ENSEMBLE Harsona Kvartettje
I. TEREM
A TEHETSÉG NAPJA A ZENEAKADÉMIÁN
A Rendkívüli Tehetségek Képzőjének koncertje
Trombita óra Boldoczki Gáborral
GITÁRÓRA Eötvös Józseffel
Fuvolaóra Oross Verával
XXIII. TEREM
doktori iskolások
Az Egyházzene tanszék
AZ ENSEMBLE Z KONCERTJE
Kamarazene a Bartók Konzervatórium növendékeivel
KUPOLA
PROGRAMOK A KUPOLATEREMBEN
13.30
18.00
Az Ensemble Z koncertje
A Doktori iskola koncertje
C. Ph. E. Bach: D-dúr szimfónia, Wq 176 (Siklósi Kristóf átirata) Louis Andriessen: Workers Union Ensemble Z: Siklósi Kristóf (fuvola), Nyujtó Zsanett (klarinét, basszusklarinét), Menyhért Márton, Németh Bendegúz (elektromos gitár), Csernovszky Márk (Hammond-orgona), Forgó Benjámin (zongora), Baranyi Bence (dob)
Dutilleux: Szonatina Ács Dominika (fuvola), Granik Anna (zongora)
16.30
Az Egyházzene Tanszék hangversenye Liszt: Krisztus oratórium, 3. rész: Szenvedés és feltámadás – O filii et filiae Az Egyházzene Tanszék nőikara Vezényel: Mizsei Zoltán Walther: d-moll concerto, LV 138 Bokros Virág (orgona) Gregorián: Postquam impleti Az Egyházzene Tanszék kórusa Vezényel: Déri Bori Telemann: Ária az Ich bin getauft in Christi Tode című kantátából, TWV 1:810 Johann Panna (ének), Dudinszky Luca (fuvola), Pétery Dóra (orgona) Gregorián: Adorna thalamum Az Egyházzene Tanszék kórusa Vezényel: Bolyos Koppány J. S. Bach: Herzlich lieb hab ich dich, O Herr, BWV 1115 Varga Áron (orgona) Gregorián: Ave gratia Az Egyházzene Tanszék kórusa Vezényel: Mátrai Lelle Mária Liszt: Geistliche Lieder – részletek Gólya Eszter (ének), Dosek Domonkos (orgona) Saint-Saens: Ave Verum Az Egyházzene Tanszék nőikara Katona Szilárd (szaxofon), Pétery Dóra (orgona) Vezényel: Merczel György Betanító tanárok: Merczel György, Pétery Dóra, Enyedi Pál, Rajk Judit, Seleljo Erzsébet
Wagner–Liszt: Izolda szerelmi halála a Trisztán és Izoldából Szalai Éva (zongora) Beethoven: 3. (A-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 69 – 3. Adagio cantabile – Allegro vivace Agárdi Eszter (cselló), Krizsán Kinga (zongora) J. S. Bach: E-dúr szonáta fuvolára és basso continuóra, BWV 1035 Bán Máté (fuvola), Dani Imre (zongora) Bartók: 1. rapszódia, BB 94a Miranda Liu (hegedű), Mali Emese (zongora) A Zeneakadémia Doktori Iskolájában a mesterképzést elvégzett hallgatók készülnek megszerezni DLA, azaz művészdoktori, vagy PhD, azaz bölcsészdoktori fokozatukat.
PROGRAMOK A X. TEREMBEN
12.00
16.00
HÁRMASBAN… A Korossy Trió koncertje
KETTESBEN, HÁRMASBAN, NÉGYESBEN, ÖTÖSBEN… Az Ének Tanszék bemutatkozása
Mozart: 4. (E-dúr) zongoratrió, K. 542 Mozart: 6. (G-dúr) zongoratrió, K. 564
Purcell: Boszorkányduett a Dido és Aeneasból Ortan Vivien, Mráz Nikolett (ének)
Korossy Trió: Korossy-Khyall Csongor (hegedű), Devich Gergely (cselló), Balogh Ádám (zongora)
Mozart: Kvintett a Varázsfuvolából Katona Lóránt, Csölley Martin, Kovács Viola, Józan Vivien, Kaffehr Zsuzsanna (ének)
13.00
Mozart: Tercett a Varázsfuvolából Katona Lóránt, Csölley Martin, Józan Vivien (ének)
NÉGYESBEN, HETESBEN… Rézfúvós kamarazene a Zeneakadémia Harsona Kvartettje és Rézfúvós Szeptettje közreműködésével J. S Bach: g-moll fúga, BWV 578 Eric Ewazen: Myths and Legends A Zeneakadémia Harsonakvartettje: Kolozsvári Gábor, Bogáromi Vajk, Bodon Bence, Janák Gergely (harsona) Mouret: Sinfonie de Fanfares Farnaby: Fancies, Toyes and Dreams Debussy: Children’s Corner – 6. Golliwogg’s Cakewalk Weiner: 1. divertimento, op. 20 – 2. Rókatánc Joplin: The Favorite
Mozart: Duett a Varázsfuvolából Topolánszky Laura, Kósa Lőrinc (ének) Donizetti: I Bevitori Ortan Vivien, Mráz Nikolett (ének) Donizetti: Duett a Szerelmi bájitalból Józan Vivien, Erdős Róbert (ének) Puccini: Mimì és Rodolfo duettje a Bohéméletből Tatai Nóra, Bartos Barna (ének) Puccini: Rodolfo és Marcello duettje a Bohéméletből Bartos Barna, Kósa Lőrinc (ének)
A Zeneakadémia rézfúvós szeptettje: Pusztaszegi Ákos, Higyed Bence, Lukács Vendel (trombita), Márkus Ágoston (kürt), Bartos Botond, Kozma Cristopher (harsona), Vincze Nándor (tuba)
Puccini: Mimì, Musetta, Rodolfo és Marcello kvartettje a Bohéméletből Tatai Nóra, Topolánszky Laura, Bartos Barna, Kósa Lőrinc (ének)
Bevezetőt mond: Hőna Gusztáv professzor emeritusz harsonaművész, rézfúvós kamarazene-tanár
Zongorán kísér: Dallos Erika
14.30
NÉGYESBEN… A Kökény Kvartett koncertje
17.30
DUÓBAN… Baranyai Barnabás és Agárdi Eszter
Schubert: 13. (a-moll) vonósnégyes, D. 804 („Rosamunde”)
Barrière: G-dúr szonáta két csellóra Vivaldi: a-moll szonáta csellóra és basso continuora, RV 43
Kökény Kvartett: Kökény Eszter, Dósa Csenge (hegedű), Görbicz Fülöp (brácsa), Tomasz Máté (cselló)
Baranyai Barnabás és Agárdi Eszter (cselló)
PROGRAMOK AZ I-ES ELÓADÓTEREMBEN
ELŐADÁSOK A NAGYTEREMBEN
12.30
14.00
BEMUTATKOZIK AZ ELEKTRONIKUS ZENE DARK FLOW ELECTRONIC ENSEMBLE
ORGONAÓRA SZABÓ BALÁZZSAL
1. Janca Ákos: 5 Miniatűr Élőben előadott audiovizuális kompozíció. A hang és a látvány egyidejű létrehozásával a szerző 5 rövid jelenetben mutatja be a közvetlen grafikus hangvezérlés lehetőségeit. 2. ifj. Erdélyi Gábor, Janca Ákos, Liszkai Zsanett (elektronika), Sőrés Zsolt (tanár, művészeti vezető, brácsa, elektronika) A Dark Flow Electronic Ensemble magját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elektronikus zenei médiaművészet szakirányának hallgatói alkotják, az együttes a Társas zene és az Elektronikus zenei élőjáték kurzusok résztvevőiből jött lére. A „Dark Flow” új, elektronikus formációja jelen idejű interpretációs technikákat alkalmaz. Alkotói módszere a párbeszéden és felfedezésen alapul, a tagok közösen formálnak meg spontán és véletlen hangzásokat, melyekből a csoportos ún. metazene demokratikus működésének etikáját követve hoznak létre kompozíciókat. 17.00
Kerekasztal-beszélgetés HOGYAN REFLEKTÁL A ZENEI FELSŐOKTATÁS A MAI KOR IGÉNYEIRE? Beszélgetőtársak: Péteri Lóránt (moderátor, tudományos kérdések), Vigh Andrea (rektor), Nemes László Norbert (karnagy, a Kodály Intézet igazgatója), Fekete Gyula (zeneszerző, nemzetközi és tudományos rektorhelyettes)
A nyilvános órán Szabó Balázs orgonaművész hallgatói, Zsika Alan és Palkovics Mária közreműködésével ad betekintést az orgonaoktatás műhelytitkaiba.
19.00
ROLLA JÁNOS ÉS A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEKARA
Bartók: Divertimento, BB 118 Mozart: 9. (Esz-dúr) zongoraverseny, K. 271 („Jeunehomme/Jenamy”) Schubert: 5. (B-dúr) szimfónia, D. 485 (27’) David Fray (zongora) A Zeneakadémia Kamarazenekara Koncertmester: Rolla János