Koncertek a Zeneakadémián - 2021. ősz

Page 71

DECEMBER KONCERTKRONOLÓGIA A Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésében Közös szervezésű rendezvény Befogadott rendezvény Klasszikus Jazz Opera Népzene Junior Egyetemi

2021. DECEMBER 1. (SZERDA), 19.00

SOLTI TEREM JAZZ ITT! JAZZATION PANNONICA

JAZZATION

Jazzation: Várallyay Katus, Bolyki Sára, Kanizsa Gina, Fábián Attila, Homor Máté (ének)

szabadságra. Nemcsak saját maga, de minden ember számára. 1952-ben, amikor egy barátjánál meghallotta Thelonious Monk legendás felvételét, a Round Midnightot, a zene annyira magával ragadta, hogy lekéste repülőgépét és többé nem is tért vissza családjához. New Yorkban telepedett le, és életét a jazznek szentelve, zenészek mecénásává vált. Tette mindezt olyan időkben, amikor az Egyesült Államokban a norma a szegregáció volt, és rossz szemmel nézték a fehér bőrű, nercbundát és háromsoros igazgyöngy nyakláncot viselő bárónő és a fekete zenészek kapcsolatát. Magyarország első számú a cappella jazzegyüttese – melynek tagjait Bobby McFerrin is felkérte budapesti koncertjére közreműködőnek – úgy állította össze koncertműsorát, hogy a művek végigkísérjék a „Jazz bárónő” Nicát különleges életútján az impozáns szülői háztól a New York-i jazzélet izgalmas világáig. Nem ez az első tematikus koncert a Jazzation 15 éves fennállása alatt: 2018-ban Gershwin Porgy és Besséből öt hangra írt szvit (szimfonikus zenekari kísérettel), 2020 januárjában Vivaldi Négy évszakából kóruskantáta készült számukra, melyekkel elsöprő sikert arattak éppúgy, mint az együttes fő profiljának számító jazz- és világzenei feldolgozásokkal.

Balázs-Piri Soma, Rozsonits Ildikó, Bogányi Gergely (zongora)

Jegyár: 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

NAGYTEREM VIRTUÓZOK GÁLAKONCERT VIRTUOSOS SAVE THE WORLD

9. Les cloches de Genève (A genfi harangok) R. Goldmark: Négy hegedűdarab 2. Plaintive Air Liszt: Két hangversenyetűd 1. Waldesrauschen (Erdőzsongás) Korngold: Sok hűhó semmiért – szvit a kísérőzenéből hegedűre és zongorára, op. 11

Camille Saint-Saëns, Liszt Ferenc, Manuel De Falla és mások kompozíciói

Korcsolán Orsolya (hegedű), Bonnyai Apolka (zongora)

Lugosi Ali (klarinét), Kristina Vasic (szaxofon), Abouzahra Amira, Abouzahra Mariam,Teo Gertler, Bácsy-Schwartz Zoltán (hegedű), Ella Schmalzl (cselló),

Különleges programmal lép színpadra Korcsolán Orsolya hegedűművész és Bonnyai Apolka zongoraművész a Zsidó Művészeti Napok hangversenyén. Goldmark Károly a 19-20. század for-

2021. DECEMBER 1. (SZERDA), 19.30 A Jazzation 2021 tavaszán a Zeneakadémián debütáló vadonatúj műsorában a magyar származású Pannonica Rothschild emlékének adózik. Kathleen Annie Pannonicának – Charles Rothschild és a nagyváradi bárókisas�szony, Wertheimstein Rózsika legifjabb gyermekeként – egész életében mindene megvolt, amit csak kívánhatott. Mégis egészen másra vágyott, mint amit az anyagi jólét megadhat: konvencióktól mentes életre, valódi

Jegyárak: 3 990, 6 990, 8 990, 9 990, 14 990 Ft Rendező: Virtuosos Holding Ltd.

2021. DECEMBER 2. (CSÜTÖRTÖK), 19.00

SOLTI TEREM KORCSOLÁN ORSOLYA ÉS BONNYAI APOLKA KONCERTJE ARANYKOR

KORCSOLÁN ORSOLYA BONNYAI APOLKA Goldmark: 1. (E-dúr) szvit, op. 11 Liszt: Szerelmi álmok Goldmark: A-dúr románc, op. 51 Liszt: Zarándokévek, Első év: Svájc

69


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.