1
250 éve született a zenetörténet egyik nagy újítója, aki szétfeszítette a bécsi klasszicizmus kereteit, és ezzel előkészítette a romantikát. A különös zsenit imádták és gyűlölték – zenéje és előadásmódja abban a korban, amikor Haydn és Mozart muzsikája andalította a közönséget, zavarba ejtően vad volt és szenvedélyes. A beethoveni hagyományt folytatta egyetemünk alapítója, Liszt Ferenc is – akit 12 évesen mutattak be a mesternek, s ő elismerő szavakkal szólt az ifjú zongoristáról. Liszt előadóként, a kor szalonjainak „sztárjaként” is Beethoven nyomába lépett, koncertjein népszerűsítette a műveit, több hangszeres alkotását is átdolgozta zongorára. Beethoven zenéje minden ízében európai. Ő maga a német kultúra ikonikus alakja, bár apai ősei miatt szeretik magukénak tudni a �amandok, de az osztrákok is, hisz többnyire Bécsben élt. Mi magyarok is kötődünk hozzá: a martonvásári Brunszvik családhoz szoros szálak fűzték – talán ide is nősült volna, ha megteheti, talán Jozefin a „Halhatatlan kedves”? Lehet, hogy e titokra is fény derül a Beethoven-emlékévhez kapcsolódó koncertévadunk műsorait tartalmazó magazinban, amelyet büszkén ajánlok most az Önök figyelmébe. A szokásosnál is több Beethoven-művet hozunk el Önöknek ebben az évben a világ élvonalába tartozó muzsikusok előadásában, és egy Beethoven-sorozattal is jelentkezünk, amelyből szabadon válogathatnak a bérletárakhoz hasonló kedvezménnyel. Kicsit azt is remélem, sikerült ezt a sorozatot úgy összeállítanunk, hogy ne legyen könnyű választani – én magam nagyon kíváncsian várom Philippe Jordan és a Bécsi Filharmonikus Zenekar januári koncertjét, akik két ismert és népszerű szimfóniával érkeznek a Zeneakadémiára. De izgalmasnak ígérkezik Varvara májusi szólókoncertje is: a fiatal orosz zongoraművésznő Beethoven műveit Sosztakovics zongoradarabjaival párosítja össze, és ezzel ígér különleges élményt a Solti terem intim atmoszférájában. Mint hogy a mester nem kényeztette el a hárfásokat, magam is a nézőtérről élvezem majd minden idők egyik legnépszerűbb zeneszerzőjének muzsikáját. Aki mindössze ötvenhat évet élt, és ebből csupán huszonötöt hallott tisztán. Mégis az egyik legfontosabb oszlopa lett az egyetemes zenei kultúrának.
HALLGASSA MEG BEETHOVEN D-DÚR HEGEDŰVERSENYÉT A BARTÓK VILÁGVERSENY ÉS FESZTIVÁL ZENEKARI DÖNTŐJÉNEK GYŐZTESE, COSIMA SOULEZ LARIVIÈRE ELŐADÁSÁBAN! 2
Dr. Vigh Andrea a Zeneakadémia rektora
1
2
Vannak olyan zeneszerzők, akiknek a műveit nem lehet eleget játszani: legfontosabb darabjaik kultúránk alapkövei, a klasszikus zene archetípusának megtestesítői, természetes részei életünknek, akárhányszor képesek vagyunk meghallgatni őket. Beethoven művei is ilyenek, az 5. szimfónia bevezető akkordjai vagy a 9. szimfónia örömódája alighanem a világ legismertebb klasszikus zenei motívumai, de még számos olyan darabját tudnánk említeni, melyet néhány ütem után mindenki felismer. Beethoven zenéje sohasem válik unalmassá, elcsépeltté, örömöt okoz újra és újra végighallgatni az ismert dallamokat. Éppen ezért művei a zenekarok és koncerttermek műsorának nélkülözhetetlen elemei világszerte – így van ez a Zeneakadémián is, ahol 2020-ban, születésének 250. évében külön fókuszt adunk művészetének: párhuzamba állítjuk olyan szerzőkkel, akik sokat merítettek tőle, előveszünk ritkábban játszott opusokat, keressük az összefüggéseket későbbi korok zenéjével. Beethoven muzsikája a neki dedikált sorozaton kívül is gyakran felhangzik műsorainkban, és a Zeneakadémián koncertező szimfonikus zenekarok is előszeretettel játsszák majd kompozícióit az ünnepi évben. Egy éve kérdőíves felmérést végeztünk közönségünk körében koncertlátogatási szokásaikról, illetve a Zeneakadémia szolgáltatásaival kapcsolatos elégedettségükről. A felmérés egyik legfontosabb tanulsága, hogy látogatóink jelentős része havonta többször is részt vesz a Zeneakadémia koncertjein, tehát népes és kitartó törzsközönségünk van. Számukra indítjuk el a Zeneakadémia Extra szolgáltatást, melynek keretében személyes érdeklődésüknek megfelelő koncertekre tudjuk felhívni a figyelmüket, különböző kedvezményeket kínálunk, a fellépőkkel kapcsolatos híreket továbbítunk és a már megvásárolt koncertekre vonatkozó praktikus üzeneteket is küldünk. Fontosnak tartjuk, hogy minél közvetlenebb kapcsolatban legyünk közönségünkkel, ismerjük igényeiket, halljuk a véleményüket. Ennek az útnak még az elején járunk, de reméljük, minél többen tartanak majd velünk és használják a Zeneakadémia Extra szolgáltatás nyújtotta előnyöket a Beethovenévben és utána is.
A zene világítótornyának nevezi a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője Beethovent, az anekdotákban mogorva, a festményeken zilált külsővel ábrázolt zeneszerzőt, aki az utókor zenetörténészei szerint ennél jóval árnyaltabb, romantikus személyiségű és sorsú művész volt. A legendás lázadó első volt abban is, hogy nem csupán kortársainál tehetségesebb mesteremberként, hanem kiválasztottként, zseniként látta önmagát. Mi, évszázadokkal később élők hősként és az akkori társadalmi viszonyok áldozataként tartjuk számon őt, aki származása miatt nem vehette feleségül álmai hölgyét, és akinek tragédiája ma is megmozgatja hallgatóinak fantáziáját – nemcsak a hölgyekét, a szerelmesekét vagy a vájtfülűekét. Az elmúlt néhány évben többnyire egy-egy fogalom köré épülő Koncertmagazinunk 2020 első felét felölelő számában Beethoven életművét és karakterét járja körbe. Természetesen most is bemutatjuk a Zeneakadémia friss koncertévadának műsorát, és közben olyan kiemelkedő művészeket faggatunk Beethovenről, mint a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Vásáry Tamás karmester vagy a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Kelemen Barnabás hegedűművész. Az ő gondolataik nyomán is megidézzük „a sors és az élet nyomorúsága ellen” tiltakozót, a „napfény felé tudatosan forduló” művészt, aki a Mozart halálát követő 20-25 évben forradalmasította a zenét, nem törődve sem a „klisékkel”, sem a szokásokkal, sem hallásának fokozatos elvesztésével. Koncertmagazinunkban meghökkentő történeteket is megosztunk Önökkel Beethovenről, „az emberről”, aki az „angyali” Mozart és az „isteni” Bach mellett a hús-vér halandó lett az egyetemes zenei kultúrában. Időszaki kiadványunk hasábjain az utóbbi kijelentés keltette miértekre is keressük a választ, a kutató szemüvegén keresztül pedig bepillantunk Beethoven és a Brunszvik család szövevényes kapcsolatába, illetve a komponista élményeibe a kor Magyarországán, hiszen Martonvásár mellett Budán, Korompán, Kismartonban és Pozsonyban is adott koncertet. Figyelemre méltó, hogy sok női zongoraművész számít kivételesen hiteles Beethoven-interpretátornak, így például Justh Szidónia – Brunszvik Teréz és Josefin sógornője – vagy Fischer Annie, a XX. század egyik legnagyobb zongoraművésze, és tavaszi Beethoven-sorozatunkban is napjaink egyik legismertebb női előadója, Varvara ad szólóestet. Közvetlen munkatársaim lelkesedése híven tükrözte Beethoven soha nem múló időszerűségét, zenéjének évszázadokon átívelő frissességét, időnként felzaklató, ám mindig csodálatra méltó hagyatékát: a következő lapokon olvasható interjúk tematikája röpke néhány nap alatt állt össze. Szeretettel ajánlom figyelmükbe a koncertprogramok közötti írásokat az emberfeletti, más dimenziójú, túlmutató, elképesztő, vulkanikus jelzőkkel illetett Beethoven születésének 250. évfordulója és a Beethoven-emlékév alkalmából is.
Csonka András a Zeneakadémia programigazgatója
Torda Júlia a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója
3
TARTALOMJEGYZÉK
7 A ZENE VIL ÁGÍTÓTORNYA TARTALOMJEGYZÉK
11 JANUÁRI KONCERTKRONOLÓGIA 22 AZ ELKÉPZELT ZENE 24 FEBRUÁRI KONCERTKRONOLÓGIA 36 PARITÁS – VÁSÁRY TAMÁS ÉS KELEMEN BARNABÁS 40 MÁRCIUSI KONCERTKRONOLÓGIA 54
„BEETHOVENT MEG KELL TANULNI” – AVAGY LUDWIG
ÉS JOZEFIN, HÁROM FELVONÁSBAN 60 ÁPRILISI KONCERTKRONOLÓGIA 72 PÁRBESZÉDBEN BARTÓKK AL 74 MÁJUSI-JÚNIUSI KONCERTKRONOLÓGIA 85 A LISZT MÚZEUM IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSA 86 KONCERTEK A RÉGI ZENEAK ADÉMIÁN 88 LISZT-KUK ACOK AK ADÉMIÁJA OTTMAR HÖRL SZOBRÁSZ JÓVOLTÁBÓL 700 SZÍNES BEETHOVEN-SZOBROT ÁLLÍTOTTAK A BONNI MÜNSTERPLATZON, KÉSZÜLVE A 2020-AS JUBILEUMI EMLÉKÉVRE © GIACOMO ZUCCA/BUNDESSTADT BONN 4
90 DIPLOMAKONCERTEK A NAGY TEREMBEN 91 KONCERTNAPTÁR 98 JEGY TÉRKÉP
5
A ZENE VILÁGÍTÓTORNYA 250 ÉVE SZÜLETETT BEETHOVEN. A KÖZELGŐ ÉVFORDULÓ KAPCSÁN KOVÁCS SÁNDOR ZENETÖRTÉNÉSZT, A LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLÁJÁNAK VEZETŐJÉT KÉRDEZTÜK AZ ANEKDOTÁKBAN ELSŐSORBAN MOGORVA, A FESTMÉNYEKEN ZILÁLT KÜLSŐVEL ÁBRÁZOLT ZENESZERZŐKÉNT MEGJELENŐ, A VALÓSÁGBAN AZONBAN JÓVAL ÁRNYALTABB SZEMÉLYISÉGŰ BEETHOVENRŐL.
„Bach az Isten, Mozart az angyal, Beethoven az ember” – mondta Ferruccio Busoni. A zenetörténeti könyvekben sok szó esik a zeneszerző, a géniusz Beethovenről. De milyen személyiség volt? Mire utal Busoni, amikor „az embernek” hívja őt?
„A ZONGORASZONÁTÁK KÖZÜL AZ OP. 111 VARIÁCIÓS MÁSODIK, VAGYIS UTOLSÓ TÉTELÉBEN OLYASMI SZÓLAL MEG, AMINEK SZINTE EGYÁLTALÁN NINCS ELŐZMÉNYE.”
A zeneszerzők többnyire tisztában voltak azzal, milyen képességeik vannak, mégis Beethoven volt az egyik első, aki megkövetelte a neki – mint zseninek – kijáró tiszteletet. Mi vezetett ahhoz, hogy elrugaszkodott attól az elsősorban udvari állásoktól függő életformától, ami még a kortársakat, pláne az elődöket jellemezte?
BEETHOVEN ZONGORASZONÁTÁINAK EGYIK ELSŐ MAGYAR KIADÁSA A RÓZSAVÖLGYI KIADÓTÓL 6
Nehéz erre válaszolni, mert nagy különbség volt a fiatal és az idősödő Beethoven személyisége között. Amikor a fiatal Beethoven 1792-ben Bécsbe került, megpróbált elegáns módon viselkedni – mégiscsak főúri társaságban volt. Többek között lovagolt, ami egyáltalán nem összeegyeztethető a későbbi csapzott, süket ember képével. Fiatalon még csak nem is volt mogorva. Persze már ekkor akadtak bizonyos tulajdonságai, amelyek talán nem a legkedvesebb vonások. Egy feljegyzés szerint például, amikor kicsit neheztelt egy kollégájára, miután az egy szalonban eljátszotta a magáét, Beethoven nagy dühödten odacsattogott, felemelt a pultról egy csellószólamot, kirakta fejjel lefelé a zongorára, és úgy, fordítva elolvasta, majd variációkat improvizált rá, csak azért, hogy megszégyenítse az illetőt, aki csak annyit mondott az ajtóból: „Ez maga az ördög!” Az idős Beethoven teljesen más volt. Hadd meséljek el egy jellemző történetet! Elment kirándulni, ahogy szokott. Kirándult, kirándult, és közben gondolkodott – süketen és magányosan. Beesteledett, ő pedig észrevette, hogy eltévedt. Egy Bécs környéki faluba ért, ahol megpróbálta megtudakolni, hol van. Lehajolva benézett az alacsony házacskák ablakain, a lakók pedig megijedtek tőle és kihívták a csendőrt. A csendőr bevitte az őrszobára, ahol Beethoven védekezni kezdett: „De hát én vagyok Beethoven!” „Azt mindenki mondhassa” – szólt a csendőr, de azért a biztonság kedvéért kihívta a polgármestert. A polgármester felöltözött, kirohant az őrszobára, megnézte Beethovent, és közölte, hogy ez tényleg ő… Különös kettősség jellemezte tehát: egyrészt mindenki tudta, hogy ez az ember zseni, másrészt a kinézete mégiscsak egy torzonborz, furcsa, kicsit talán nem teljesen komplett személy benyomását keltette.
Az igazán nagy zeneszerzők közül Mozart volt az első. 1781-ben szakított a hercegérsekkel, és onnantól kezdve kapitalista módon élt. Aztán jött Beethoven, aki egész életében úgy élt. Viszont még valamit hozzá kell tennem: Beethovenben benne volt a zsenitudat, Mozartban viszont nem, mert az akkori társadalom még nem ismerte ezt a fogalmat. A kifejezés Beethoven idejében jelent meg. Mozart – mindamellett, hogy tudta, mindenkinél tehetségesebb és jobb zeneszerző – hihetetlenül jó mesteremberként tekintett magára, Beethoven viszont azonnal zseninek, vagyis kivételezettnek tartotta magát. Úgy gondolta, hogy ő egy világítótorony.
7
Az ilyen világítótornyok, vagyis a zsenik köré mindig kultusz épül, és ez gyakran befolyásolja a művészetükről alkotott gondolkodásunkat. Hat ránk a kultusz, ez kétségtelen. Nem illik rosszat mondani a zseninek kikiáltott zeneszerzőkről. Ugyanakkor sokszor olvastam olyan véleményeket, amelyekben nagy muzsikusok – például Glenn Gould – nem átallnak erősen kritizálni bizonyos Beethoven-műveket. Nem minddel értek egyet (Gouldnak még az Appassionata szonáta sem tetszik), de a lényeg, hogy meg lehet szabadulni ettől a befolyástól.
Nézzük a másik végletet: Ön szerint Beethoven mely műveiben üt meg olyan emberfeletti szintet, amit már nehéz ép ésszel felfogni? A 9. szimfónia nyilvánvalóan ilyen. Még ha nem is tartozik a kedvenc műveim közé, egyértelműen más dimenzió. A vonósnégyesek közt is van több tétel, amelyekre az ember azt mondja, hogy kiemelkedő és messzemutató. A zongoraszonáták közül az op. 111 variációs második, vagyis utolsó tételében olyasmi szólal meg, aminek szinte egyáltalán nincs előzménye. Beethoven lassú tételeiben fantasztikus dolgok vannak, de ez még azokhoz képest is egészen elképesztő zene.
BEETHOVENT KÜLÖNÖS KETTŐSSÉG JELLEMEZTE: EGYRÉSZT MINDENKI TUDTA, HOGY EZ AZ EMBER ZSENI, MÁSRÉSZT A KINÉZETE MÉGISCSAK EGY TORZONBORZ, FURCSA, KICSIT TALÁN NEM TELJESEN KOMPLETT SZEMÉLY BENYOMÁSÁT KELTETTE.” 8
Mennyire befolyásolja egy szerző személyisége a róla alkotott művészi képet? Wagnerről például tudjuk, hogy voltak olyan elvei, amelyeket ma elég aggályosnak tartunk, a zenéjét mégis szeretjük és hallgatjuk. Nagyon jó, hogy Wagnert hozta fel példának, mert ez mutatja, hogy alig. Talán túlzás lenne kijelenteni, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevéssé. A két dolgot el kell különíteni egymástól. Wagnerről tudjuk, hogy antiszemita volt, és elég jellemtelen is (például kölcsönkért, nem adta vissza), de közben olyan zseni, hogy lenyűgözi az embert.
Milyen források állnak rendelkezésünkre, ha egy szerző személyiségére vagyunk kíváncsiak? Beethoven esetében kortársi leírások és emlékezések – sajnos levél nem maradt fent sok. A kép ugyanakkor megtévesztő. Ott vannak például a süketsége után vezetett füzetkék, amelyekbe kérdéseket írtak, és Beethoven válaszolt rájuk. A válaszokat nem írták fel, de a kérdésekből lehet rájuk következtetni. A félrevezető az, hogy ezeket utólag meghamisították, hogy szebb legyen az összhatás. Azt szoktam mondani: az emberiség csak akkor mond igazat, ha nagyon muszáj.
Ha találkozhatna Beethovennel, az emberrel, milyen közös programot választana? Kirándulnék vele. Mona Dániel
9
JANUÁRI KONCERTKRONOLÓGIA A Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésében Befogadott rendezvény
Kezdd velünk az estéd! Ha bármely intézmény diákja vagy, 500 Ft-ért bejuthatsz koncertjeinkre. Diákigazolvány felmutatásával 500 Ft-os diákjegy váltható a koncertet megelőző egy órában az üres helyekre, illetve a Nagyterem II. emeleti diákkarzatának állóhelyeire. Egy diákigazolvánnyal előadásonként egy diákjegy váltható.
Klasszikus Jazz Opera Népzene Junior Egyetemi
JANUÁR 1. (SZERDA), 18.00
NAGYTEREM ÚJÉVI NYITÁNY A RÁDIÓZENEKAR ÉS A ZENEAKADÉMIA KÖZÖS ÚJÉVI KONCERTJE
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Műsorvezető: Bősze Ádám Vezényel: Vásáry Tamás, Rajna Martin Ahhoz, hogy az emberek bárhol a világon zenével ünnepeljék az örök új kezdetet – legyen az akár egy természetes, akár egy egyezményes ciklus újraindulása –, egészen bizonyosan nincs szükség semmiféle intézményesített hagyományra. Ennek ellenére természetesen léteznek ilyen tradíciók, Magyarországon is több ilyen hangversenysorozat indult útjára az utóbbi évtizedekben, a Zeneakadémia pedig tavaly csatlakozott ezekhez. 2020. január elsején a Rádiózenekar és a Zeneakadémia hallgatói népszerű dallamokat felvonultató közös koncertjén ünnepelhetjük az új év kezdetét.
Jegyárak: 3 900, 4 900, 7 500, 9 900, 12 500 Ft Rendező: Fonó Budai Zeneház
Jegyárak: 5 000, 8 000, 10 000, 12 000 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, Magyar Rádió Művészeti Együttesei
JANUÁR 4. (SZOMBAT), 19.30
NAGYTEREM LAJKÓ FÉLIX Lajkó Félix (hegedű)
Beethoven: István király, op. 117 – Nyitány Dohnányi: C-dúr szextett, op. 37 – Finale Liszt: 15. magyar rapszódia Berlioz: Római karnevál – nyitány, op. 9 Liszt: 1. Me�sztó-keringő Arban: Fantázia és variációk a Velencei karnevál című dalra Rossini: A tolvaj szarka – Nyitány Brahms: 1. (g-moll) magyar tánc (a szerző átirata zenekarra) ifj. J. Strauss: Éljen a magyar! – gyorspolka, op. 332
Kovács Gergely (zongora), Devich Gergely (cselló), Nyújtó Zsanett (klarinét), Modrián József ( hegedű), Fejérvári János (brácsa), Berki Sándor (kürt), Pálfalvi Tamás (trombita) 10
kísérletként éli meg, mely soha nem lehet tökéletes, soha nem lehet véges. Ahogy ő fogalmaz: „Zenekarban játszani kötöttséget jelent, a jó része az, amikor a zenekar együtt meg tud szólalni. Ha van egy téma, amit elkezdünk játszani, és aztán egyszer csak robban egy nagyot. És van az a része, ami zenekarban nem, inkább szólóban működik: amikor teljes improvizáció van és nincs körülöttem senki. Mindkettő jó. Valószínűleg ha nem lenne az egyik vagy a másik, akkor hiányérzetem lenne.”
Ha létezik határtalan zene, akkor Lajkó Félix koncertjén egészen biztosan azt fogunk hallani. A hegedűművész egy olyan személyes, belső világba enged betekintést, amely egyértelműen csak az övé. Találkozunk majd páratlan virtuozitással, banális zenei témákkal, váratlanul felbúgó füttyel, szerenáddal és valahonnan már jól ismert, örök időket idéző dallamokkal is. Lajkó Félix a hegedűn való szólójátékot egy befejezetlen
LAJKÓ FÉLIX
DEVICH GERGELY
JANUÁR 7. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA VÁSÁRY TAMÁS SCHUMANNCIKLUSA 2. Robert Schumann: 2. (C-dúr) szimfónia, op. 61 a-moll csellóverseny, op. 129 3. (Esz-dúr) szimfónia, op. 97 („Rajnai”)
Devich Gergely (cselló) A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Vásáry Tamás „Schumann érzelmi életének hű tükrét zenéjében találjuk meg” – írta Vásáry Tamás a zeneszerző zongoraműveivel kapcsolatban. De mi a helyzet a szimfóniákkal? Vajon a műfaj tradíciója, a nagy elődök (Mozart és Beethoven) és a kortársak (Mendelssohn, Berlioz) példája
11
mennyiben hathattak Schumann alapvetően lírai alkotói habitusára? Megtalálta-e sajátosan szubjektív hangját a nagyobb formák és a nagyobb apparátus keretei között? A két szimfónia között egy kivételes tehetség és egy kivételes koncepciójú versenymű találkozásának lehetünk tanúi: Devich Gergely az a-moll csellóverseny szólistájaként lép pódiumra. A hangverseny előtt 18.30-tól 19.00-ig Vásáry Tamás az elhangzó művekről és Robert Schumannról mesél.
Jegyárak: 3 000, 4 500, 6 000, 7 000 Ft Rendező: Magyar Rádió Művészeti Együttesei
JANUÁR 9. (CSÜTÖRTÖK), 19.00
NAGYTEREM MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR MAGYAR KORTÁRS EST
második díjat nyert a Magyar Televízió karmesterversenyén – ezen a hangversenyen négy magyar zeneszerző egy-egy művét mutatja be. A Balassa Sándor Erkel-, Bartók–Pásztory- és Kossuth-díjas zeneszerző 1935-ben született. Négy operát, kantátákat, zenekari műveket komponált, pályájának korai szakaszából való Magyar táncok című alkotása. A Viski János Kodály Zoltán tanítványa volt, Kodály maga ajánlotta őt utódjának a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakára. Hegedűversenyét 1947-ben Zathureczky Ede mutatta be. Hangversenyünk szólistája Ábrahám Márta, a Zeneakadémia professzora, aki doktori disszertációját az 1945 után született magyar hegedűversenyekről – többek között Viski János művéről – írta. A Dohnányi Ernő Szimfonikus percek című kompozíciója balettzenének készült, a Budapesti Filharmóniai Társaság alapításának 80. évfordulója alkalmából rendezett hangversenyen mutatták be 1933-ban. A Ránki György Pomádé király új ruhája című, Károlyi Amy szövegére írt meseoperáját 1951-ben vitték színre az Operaházban, nagy sikerrel. Az opera részleteiből készült két zenekari szvit mindmáig kedvelt hangversenydarab.
Jegyárak: 4 500, 5 000, 5 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar
JANUÁR 9. (CSÜTÖRTÖK), 20.00 ÁBRAHÁM MÁRTA Balassa Sándor: Magyar táncok Viski: Hegedűverseny Dohnányi: Szimfonikus percek, op. 36 Ránki: Pomádé király új ruhája – 1. szvit
Ábrahám Márta (hegedű) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Medveczky Ádám
12
Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmesterünk – akinek karrierje 1974-ben kezdődött, amikor Kobajasi mögött
SOLTI TEREM ÁTLÁTSZÓ HANG ÚJZENEI FESZTIVÁL – NYITÓKONCERT Varga Judit: Anamorphoses 02 (2019) – ősbemutató Ashley Fure: Therefore I was (2012) – magyarországi bemutató Wojtek Blecharz: Torpor (2008) – magyarországi bemutató Marco Stroppa: Osja. Seven Strophes for a Literary Drone (2005–2008) – magyarországi bemutató Brian Ferneyhough: Time and Motion Study I (1971–1977) – magyarországi bemutató
tovább. A koncert előtt, 18.30-tól a fesztivál kurátorai és fellépő művészei ingyenes workshopon vezetik be a hallgatóságot a koncerten elhangzó új zenék világába.
ENSEMBLE INTERFACE
Ensemble Interface: Nagy Andrea (klarinét, basszusklarinét), Georgia Privitera (hegedű), Christophe Matthias (cselló), Anna D’Errico (zongora), João Carlos Pacheco (ütőhangszerek) A görög „anamorphosis” kifejezés azokra a felismerhetetlenségig eltorzított képekre vonatkozik, amelyek csak bizonyos nézőpontból, például valamilyen tükör révén válnak láthatóvá. A téli időszak legjelentősebb újzenei fesztiválja, az Átlátszó Hang nyitókoncertjén elhangzó kompozíciók közül a bécsi és a budapesti Zeneakadémián egyaránt tanító Varga Judit műve viseli ezt a címet. Az anamorfózis jelenségének ismerete ugyanakkor a többi darab megértésében is segítségünkre lehet. Napjaink egyik legeredetibb zeneszerzője, a Harvardon doktorált Ashley Fure Therefore I was című darabjában a Parkinson-kór zenei képét rajzolja meg: azt, hogy a működő tudat és a működő test között megszűnt idegrendszeri kommunikáció miként okozza a személyiség torzulását. A fiatal lengyel szerző, Wojtek Blecharz és az egykor a párizsi IRCAM kutatórészlegét vezető olasz Marco Stroppa művei a zene térbeliségével játszanak, ekként torzítva a hangszerek identitását, a 20. század végi, úgynevezett „new complexity” legnagyobb alakja, Brian Ferneyhough pedig a befogadó időérzékének módosításával játszik a Time and Motion Study I című, már-már lejátszhatatlanul nehéz szóló basszusklarinét darabban. A műveket előadó Ensemble Interface 2009ben alakult Frankfurtban, és a nagy múltú Ensemble Modern örökségét viszi
Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál Támogató: Nemzeti Kulturális Alap, Ernst von Siemens Musikstiftung, Goethe-Institut, Budapest Főváros Önkormányzata
bemutatón éneklő Baráth Emőke is a BFZ közönsége elé lép.
Jegyárak: 3 000, 4 000, 5 000, 7 100, 11 800 Ft Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar
JANUÁR 13. (HÉTFŐ), 19.00
SOLTI TEREM OPERAVIZSGA FESZTIVÁL A VIHAR KAPUJÁBAN A LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM ELŐADÁSA
olyan opera-patchworkké lényegült át, amely hét fiatal zeneszerző, a Zeneakadémia zeneszerzés szakos hallgatói közös munkájából állt össze. A kollektív mű Almási-Tóth András librettójára készült, és az ő rendezésében is válik a Zeneakadémia énekes növendékeinek előadásává: egy többféleképpen elmesélt gyilkosság példázatos történetének zenés színpadi adaptációjává.
Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
JANUÁR 13. (HÉTFŐ), 19.30
NAGYTEREM VÁRDAI ISTVÁN ÉS MŰVÉSZ BARÁTAINAK HANGVERSENYE AZ AUTIZMUSSAL ÉLŐKÉRT FERENCES JÓTÉKONYSÁGI EST
JANUÁR 10. (PÉNTEK), 19.45 JANUÁR 11. (SZOMBAT), 19.45
NAGYTEREM BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR Vivaldi: Az ünneplő Szajna – serenata, RV 693
A VIHAR KAPUJÁBAN PÉCSI ELŐADÁSÁBÓL
Baráth Emőke (szoprán), Anna Reinhold (alt), Brindley Sherratt (basszus) Budapesti Fesztiválzenekar (művészeti vezető: Jonathan Cohen)
Bucz Magor, Dankó Richárd, Dobri Dániel, Hodován Milán, Lázár Dániel, Somody Áron és Varga Abigél által komponált opera-patchwork
A barokk zene brit szakértője, a Budapesti Fesztiválzenekar visszatérő karmestere, Jonathan Cohen Vivaldi frappáns, meseszerű művén keresztül mutatja be, hogyan működött a nemzetközi diplomácia a 18. században. Az itthon ritkán hallható darabban a 2012-es magyarországi
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói: Bartos Barna, Erdős Róbert, Varga-Tóth Attila, Topolánszky Laura, Kissjudit Anna, Kósa Lőrinc Rendező, libretto: Almási-Tóth András Közreműködik: A produkcióra alakult kamarazenekar Vezényel: Sándor Szabolcs Jelmeztervező: Márton Richárd Koreográfus: Lázár Eszter
JONATHAN COHEN
Ugyanazt a tragikus eseményt minden egyes résztvevő és szemtanú máshogyan észleli és főleg másként idézi fel: ezt a mélyen emberi képletet ábrázolja Akira Kuroszava 1950-ben leforgatott filmtörténeti klasszikusa, az Akutagava írásain alapuló A vihar kapujában. A látószögek és a narratívák különbözőségét, sőt összebékíthetetlenségét érzékeltető történet most – egyszerre kézenfekvő és revelatív módon – olyan operává, pontosabban
Kodály: Capriccio Bartók: Román népi táncok, BB 68 (hegedű-zongora átirat) Mendelssohn: 1. (d-moll) zongoratrió, op. 49 Gulda: Versenymű csellóra és fúvószenekarra
Várdai István (cselló), Pusker Júlia (hegedű), Fejérvári Zoltán (zongora) Budapest Jazz Orchestra A rendhagyó 2020-as Ferences Jótékonysági Est házigazdája a Liszt-díjas csellóművész, Várdai István lesz, aki művész barátaival Kodály, Bartók és Mendelssohn műveivel tölti be a Zeneakadémia Nagytermét. Az est során a cselló szólóban, kamarazenei formációban és zenekari kísérettel is bemutatkozik.
BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA 13
Várdai István partnerei Pusker Júlia hegedűművész és Fejérvári Zoltán zongoraművész lesznek. A A koncert második felének kuriózuma Friedrich Gulda osztrák zongoravirtuóz legismertebb műve, az 1982-ben komponált csellóverseny lesz. Az izgalmas, meglepetésekben gazdag versenymű derűs, vidám hangvételével izgalmas csemegét kínál a zeneszerető közönségnek az új év első napjaiban. A nemes és elegáns csellóhang érdekes ellenpontja a fúvószenekarra írt zenekari anyagnak, amelyet a Budapest Jazz Orchestra tagjai játszanak. A Az autizmussal élők javára megrendezett est két védnöke dr. Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergombudapesti érsek lesz.
Jegyárak: 3 900, 4 900, 5 900, 6 900 Ft Rendező: Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
JANUÁR 16. (CSÜTÖRTÖK), 19.30
NAGYTEREM KAMARAZENE NAGYTEREMRE GAUTIER CAPUÇON ÉS YUJA WANG
akik régóta együtt kamarazenélnek; két különböző habitusú, de egyformán karizmatikus művészegyéniség. Választott műsoruk tökéletesen illeszkedik karakterükhöz: a széles, olykor viharos érzelmi skálát bejáró darabokban a zongora rendkívül mozgalmas és virtuóz szólamot kap, a cselló pedig szélesen áradó dallamok sokaságát mutathatja be. A Chopin és Franck művei igazi 19. századi alkotások: a polonéz Chopin pályája kezdetéről, 1831-ből származik, a szonáta bemutatójakor pedig utoljára ült nyilvánosan zongorához a szerző 1847-ben. Franck népszerű műve a híres hegedűművész barát, Eugène Ysaÿe számára készült nászajándékba 1886-ban, és a csellón remekül hangzó átiratot a komponista jóváhagyásával adták ki. A Yuja Wang és Gautier Capuçon 2020 elején ezzel az ízig-vérig romantikus műsorral európai hangversenykörútra indul. A budapesti közönségnek szerencsére nem szükséges elzarándokolnia például a párizsi Philharmonie, a londoni Barbican Centre, vagy éppen a hamburgi Elbphilharmonie nézőterére, hiszen a nagyszerű páros játéka a Zeneakadémián is megcsodálható.
Jegyárak: 6 800, 8 500, 10 200, 11 900 Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
JANUÁR 17. (PÉNTEK), 19.30
NAGYTEREM BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR WEBER, HARLAP, RAHMANYINOV YUJA WANG / GAUTIER CAPUÇON Chopin: g-moll cselló-zongora szonáta, op. 65 Chopin: Bevezetés és polonéz, op. 3 („Polonaise brillante”) Franck: A-dúr hegedű-zongora szonáta (Jules Delsart cselló-zongora átirata)
Gautier Capuçon (cselló), Yuja Wang (zongora)
14
Yuja Wang és Gautier Capuçon harmincas éveikben járó szólista világsztárok,
Weber: Euryanthe – Nyitány Aharon Harlap: Klarinétverseny Rahmanyinov: 2. (e-moll) szimfónia, op. 27
Szepesi Bence (klarinét) Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Roberto Paternostro Carl Maria von Weber Euryanthe című háromfelvonásos operájának szövegkönyve egy 13. századi francia legenda alapján készült. A történet a lovagok és udvarhölgyek világába visz minket,
SZEPESI BENCE középpontjában Adolár és Euryanthe szerelmével. A fiataloknak sok szenvedést és megpróbáltatást kell kiállniuk, hogy a mű végén végül örök hűséget fogadhassanak egymásnak. Ezen az estén az opera nyitánya szólal meg a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában. A A kanadai születésű Aharon Harlap egyike a ma élő legismertebb izraeli zeneszerzőknek. Magyarországon 2001-ben, a Dohnányi Zenekar közreműködésével hallhatta a magyar közönség a díjnyertes Klarinétversenyét a szerző vezényletével. Most újra megszólal a mű a zenekar előadásában, a klarinétszólót Szepesi Bence, az együttes szólóklarinétosa játssza. A koncertet Rahmanyinov 1908-ban bemutatott 2. szimfóniája zárja.
Perzsa mítosz, ógörög filozófiai dialógus és orosz festmények szolgáltak ihlető kiindulópontként a zeneszerzők számára, amikor e koncert műsorát alkotó kompozíciókat kottapapírra vetették. Paul Dukas 1911-es balettpoémája a perzsa és örmény mitológia légi szellemét választotta címszereplőül, míg Leonard Bernstein 1954-ben befejezett Szerenádja nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy zenévé formálja Platón nevezetes Lakomáját. A szerelem természetéről és eredetéről párbeszédet folytató Szókratész, Arisztophanész és társaik mondandóját jelentős részben a szólóhegedűs közvetíti, méghozzá olyannyira, hogy a Szerenádot olykor titkos hegedűversenyként is jellemzik. A mű szólistája ezúttal a fiatal, ám már versenygyőzelmek és fontos debütálások hosszú sorát maga mögött tudó Charlotte Saluste-Bridoux lesz. A A Rácz Zoltán által vezényelt koncert igazi slágerszámmal, az Egy kiállítás képeivel zárul majd. Muszorgszkij fantáziáját korán eltávozott barátja, Viktor Hartmann festményei ihlették meg, de azért a mű zeneszerzői önarcképeket is kínál a hallgató számára, hiszen ahogy Muszorgszkij fogalmazott: „Saját ábrázatom a közjátékokban látható.”
SZABÓ BALÁZS
JANUÁR 19. (VASÁRNAP), 15.00
NAGYTEREM ORGONALÁTOGATÁS HALADÓKNAK SZABÓ BALÁZS ZENÉS ORGONATÖRTÉNETI SOROZATA/2 A ROMANTIKA VIRTUÓZAI – MENDELSSOHN, LISZT, REGER Előad és orgonán játszik: Szabó Balázs A felvilágosodás korát követően az orgona ugyan kikerült a fókuszból, de a 19. század közepétől a legnagyobb zeneszerzők ismét a hangszerek királynője felé fordultak, és az új zongoratechnikától inspirálva gazdagították a repertoárt. Műveik az érzelmek és hangszínek páratlan kavalkádja mellett a játékosok technikai tudását is alaposan próbára teszik. A Zeneakadémia Voitorgonáján hitelesen szólaltatható meg a német romantikus orgonazene.
Milhaud: Le pauvre matelot Puccini: Gianni Schicchi
Az 1856-ban alapított, Carl Maria von Weber nevét viselő drezdai zeneművészeti főiskola egy egyfelvonásos slágeroperával és egy háromfelvonásos, mégis igen rövid és igazán delikát különlegességgel készül a Zeneakadémia immár hagyományos Operavizsga Fesztiváljára. Puccini Gianni Schicchije nem szorul bemutatásra és ajánlásra, ellenben Darius Milhaud 1927-es operája, a Le pauvre matelot, vagyis A szegény tengerész annál inkább. Panasz három felvonásban – ez a műfaji meghatározása a darabnak, amelynek librettóját Jean Cocteau egy bűnügyi sajtóhír nyomán készítette el. A négyszereplős opera, akárcsak Darius Milhaud többi zenés színpadi alkotása, jószerint ismeretlen hazánkban, így a drezdaiak produkciója a hazai koncertrepertoáron amúgy is mindössze alig néhány szerzeménnyel képviselt francia komponista életművének valóságos felfedezését ígéri.
A drezdai Zeneművészeti Főiskola hallgatói: Konrad Furian, Seunghun Han,
Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyárak: 3 000, 3 500, 4 000 Ft Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar
JANUÁR 20. (HÉTFŐ), 19.00
SOLTI TEREM OPERAVIZSGA FESZTIVÁL MILHAUD, PUCCINI A DREZDAI ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLA ELŐADÁSA
JANUÁR 18. (SZOMBAT), 19.30
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST Dukas: La péri Bernstein: Szerenád Muszorgszkij–Ravel: Egy kiállítás képei
Charlotte Saluste-Bridoux (hegedű) Concerto Budapest Vezényel: Rácz Zoltán
RÁCZ ZOLTÁN
Jegyárak: 2 200, 3 100, 3 900, 4 800, 5 900, 7 500 Ft Rendező: Concerto Budapest
Mariko Lepage, Peter Fabig, Kwanghun Mun, Paulina Bielarczyk, Elia Jang, Pauline Weiche, Hyuna Lim, Simon Holmer, Seungjin Park, Paula Götz, Ilya Silchuk, Iason Liossatos, Gerry Zimmermann, Benedikt Schlegel, Karol Kosmonaut Rendező: Prof. Barbara Beyer Színpadkép: Philipp Eckle Rendezőasszisztens: Karol Kosmonaut Korrepetitor és betanítás: Tim Fluch Zenei asszisztensek: Tim Fluch, Jaeun Kim Mentorok: Prof. Franz Brochhagen, Prof. Elisabeth Holmer
15
JANUÁR 20. (HÉTFŐ), 19.30
NAGYTEREM ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR LISZT, BRITTEN, SAINT-SAËNS
hogy általa együtt ünnepelhessük a Zeneakadémia bámulatos megújult orgonáját.
Jegyárak: 2 500, 3 200, 3 800, 4700 Ft Rendező: Óbudai Danubia Zenekar
het tehát a zeneakadémiai közönség is: az ötödik és a hatodik szimfónia korántsem hétköznapi megszólaltatására – és találkozásra egy nagy karmester-egyéniséggel.
Jegyárak: 5 300, 6 500, 7 700, 8 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont JANUÁR 23. (CSÜTÖRTÖK), 19.30
NAGYTEREM BEETHOVEN PLUSZ PHILIPPE JORDAN ÉS A BÉCSI SZIMFONIKUS ZENEKAR KOVÁCS JÁNOS Liszt: Les Préludes – szimfonikus költemény Britten: Szerenád Saint-Saëns: 3. (c-moll) szimfónia, op. 78 („Orgona”)
Szappanos Tibor (tenor), Tekula Endre (kürt), Tóka Ágoston (orgona) Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Kovács János
16
A Les Préludes kicsit olyan, mint a gyermekkori szomszéd bácsi: felnőtt fejjel hazalátogatva kényszeredett mosolygással köszönünk – „csókolom, Feri bácsi” –, nevetgélünk a százéves vicceken, megkönnyebbülten sóhajtunk a búcsúzás után, és ha csak lehet, elkerüljük a vele való találkozást. Mert egész gyerekkorunkban őt néztük, kívülről tudjuk, mikor mit csinál, mit eszik, hogyan hajol le a leesett postáért. De mi van, ha Feri bácsi valójában korunk legnagyobb alanyi költője? Vagy híres sármőr volt, aki több száz gyönyörű nő haragja elől menekült a szomszéd lakásba negyven éve? Vagy időgépkészítő? Nem fordítunk hátat az agyonjátszott műveknek sem, nyomós oka van ugyanis minden agyonjátszásnak, a remekművek pedig – általában – ezt is túlélik. A másik véglet Britten Szerenádja: szinte sosem játsszák, noha ez is remekmű, a valaha írt legszebb vallomás kürtre és tenor hangra. A műsor utolsó számaként elhangzó zseniális szimfónia pedig kiválóan alkalmas arra,
Ludwig Van Beethoven: 6. (F-dúr) szimfónia, op. 68 („Pastorale”) 5. (c-moll) szimfónia, op. 67 („Sors”)
PHILIPPE JORDAN
DAVID OISTRAKH QUARTET
Mozart: 25. (g-moll) szimfónia, K. 183 Weber: 2. (Esz-dúr) klarinétverseny, op. 74 Mozart: Requiem, K. 626
Jegyárak: 3 500, 4 000, 4 500, 5 500 Ft Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
is jelentős karriert tudnak maguk mögött. Műsorukat Felix Mendelssohn Bartholdy utolsó, 1847-ben komponált vonósnégyese nyitja. Ezután honfitársuk, Pjotr Iljics Csajkovszkij 1. vonósnégyese hangzik fel. Az 1871-es premieren a népi ihletésű, mélabús második tételt hallgatva a híres író és filozófus, Lev Tolsztoj egyszerűen sírva fakadt. A Antonín Dvořák 1887-ben keletkezett 2. zongoraötöse szintén szomorkás második részéről ismert. A tétel címe Dumka: az ukrán eredetű kifejezés epikus, melankolikus karakterű balladát takar. A műben Lajkó István zongoraművész, a Zeneakadémia oktatója működik közre. A nővére emlékének ajánlott kvartett keletkezésekor a szerző még nem sejthette, hogy ez a mű egyben az ő hattyúdala is lesz.
Sharon Kam (klarinét), Schnöller Szabina (szoprán), Szántó Andrea (mezzoszoprán), Ninh Đúc Hoàng Long (tenor), Cser Krisztián (basszus) Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Hamar Zsolt
JANUÁR 25. (SZOMBAT), 19.30
Jegyárak: 2 500, 3 300, 4 100, 4 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
JANUÁR 24. (PÉNTEK), 19.30
NAGYTEREM NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR MOZART
Bécsi Szimfonikus Zenekar Vezényel: Philippe Jordan Bécsi együttes előadásában Beethovenszimfóniákat hallani – ez mindig autentikus és egyszersmind különleges élményt ígér. A Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertjét Budapesten ráadásul korunk egyik legkeresettebb és legizgalmasabb karmestere dirigálja. A svájci Philippe Jordan, aki az elkövetkező évadtól készül átvenni a bécsi Staatsoper főzeneigazgatói tisztét, 2014 óta áll a Wiener Symphoniker élén, s a zenekar vele kezdett hozzá történetének első Beethoven-lemezciklusához, amelyből immár csak a kilencedik szimfónia vár megjelentetésre. E felvételek kapcsán a kritikusok sok szépet elmondtak már Jordanék lendületes, mélyen átgondolt és mégis spontán szellemű játékáról, amely a legmagasabb rendű Beethoven-élményt kínálja a hallgatók számára. Erre készül-
mellőzte, mert nem tudott fúgát írni, a mű így vált közismertté. A 20. században ugyan számos kísérlet történt jobb kiegészítésre, de egyik sem terjedt el. Süssmayr változatát viszont megszerette az utókor. Csoda történt? A Jóisten megsokszorozta egy jelentéktelen muzsikus képességeit? Nem, mondja egy Alon Schmuckler nevű, nagy fantáziával megáldott író, a magyarázat egyszerű: Mozart maga fejezte be a darabot. Mert a halálát 1791 decemberében csak eljátszotta, hogy elkerülje a kínos adósságokat. A színlelt temetés után Budára költözött, özvegy Tamássynénál vett ki szobát, és még sok kaland várt rá. Konstanze természetesen be volt avatva. Gyönyörű történet. A közönség eldöntheti, a csodában hisz-e inkább vagy a színes mesében. Esetleg egyikben sem, és legszívesebben új befejezést kreálna. A koncert első részében elhangzó, úgynevezett „kis” g-moll szimfónia, illetve Weber 2. klarinétversenye nem vet fel ilyen kérdéseket. Sok is lenne belőlük egy estére.
SHARON KAM
Tudjuk, Mozart torzóként hagyta ránk a Requiemet. A Lacrimosa-tételből csak nyolc ütemet írt meg, papírra vetett egy fúgatémát a tétel zárásához, illetve az Offertorium ezután következő két tételét még felvázolta, a továbbiakból viszont semmit. Miután a művet egy nevét elhallgató főúr rendelte meg jó pénzért, az özvegy segítségért folyamodott. Többen visszautasították, maradt Franz Xaver Süssmayr, a szerény tehetségű barát, ő mentette a menthetőt. A fúgatémát
NAGYTEREM NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY LAJKÓ ISTVÁN ÉS A DAVID OISTRAKH QUARTET Mendelssohn: 6. (f-moll) vonósnégyes, op. 80 Csajkovszkij: 1. (D-dúr) vonósnégyes, op. 11 Dvořák: 2. (A-dúr) zongoraötös, op. 81
Lajkó István (zongora) David Oistrakh Quartet: Andrej Baranov, Rogyion Petrov (hegedű), Fedor Belugin (brácsa), Alexej Zsilin (cselló) A 20. század egyik legnagyobb zenészéről, David Fjodorovics Ojsztrahról elnevezett vonósnégyes négy kiváló orosz művészből áll, akik nem csak kamarazenészként, hanem szólistaként
JANUÁR 26. (VASÁRNAP), 11.00
NAGYTEREM MEGÉRTHETŐ ZENE BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR A KÓRUSZENE OLYMPOSZA Tallis: Spem in alium Tormis: A vas elátkozása Schönberg: Béke a Földön, op. 13 Werle: 126. Petrarca-szonett Gyöngyösi Levente: Beati pauperes spiritu
Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma) Előad és vezényel: Hollerung Gábor Az európai kóruszene lényegében a gregorián dallamok elnyújtott hangjai
köré írt ellenszólamokból születik. Legfontosabb megjelenési formája a szakrális zene, ami a zene szépségével és egyre komplikáltabb szerkesztésmódjával mintegy áldozat az Úr oltárán. Ennek egyik betetőzése Tallis Spem in alium című, negyvenszólamú motettája. Ez az alkotás a mai napig mérce és példa a zeneszerzők számára, Gyöngyösi Leventét is megihlette. Tallis alkotása mellett a hangversenyen a magyar zeneszerző szenzációnak számító negyvenszólamú motettájának bemutatójára is sor kerül. A A barokk és a klasszikus korszak után a romantika újra felfedezte magának az önálló vokális műfajokat. Ennek a korszaknak a betetőzése Arnold Schönberg nevéhez fűződik, aki a dodekafónia atyjaként ismert, Friede auf Erden (Béke a Földön) című fiatalkori kórusművét azonban – Richard Strauss motettái mellett – a romantikus kóruszene Trisztánjaként tartjuk számon.
NYÍREGYHÁZI CANTEMUS VEGYESKAR
Jegyárak: 2 300, 2 700 Ft Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar
JANUÁR 26. (VASÁRNAP), 11.00
SOLTI TEREM LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – ZENÉLŐ TERMÉSZET ZENÉLŐ MADARAK 10–15 ÉVESEKNEK Daquin: A kakukk Rameau: A tyúk Liszt: Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak
17
Cimarosa: A titkos házasság
A Freiburgi Zeneművészeti Főiskola hallgatói
Ravel: Tükröződések – Szomorú madarak Messiaen: Madárkatalógus
Balog József (zongora) Mesélő: Mona Dániel Hogy miként keletkezett a zene, azt nem tudjuk, de sokan gondolják úgy, hogy valamikor az ősi időkben az ember felfedezte a természet hangjainak szépségét, és megpróbálta a maga eszközeivel utánozni azt. Akárhogy is történt, a „klasszikusnak” is nevezett művészi zenében mindig fontos szerepet játszott a természet, illetve az a kérdés, hogy miként idézhető meg a körülöttünk lévő világ a zene segítségével. A Zeneakadémia ifjúsági programsorozata, a Liszt-kukacok Akadémiája a tavaszi félévben zene és természet viszonyát vizsgálja. A szezont nyitó koncerten a sokszorosan díjnyertes zongoraművész, Balog József és Mona Dániel zenetörténész a madarak zenei világába nyújt betekintést. Pontosabban a klasszikus zene madárvilágába. Mert nem madárhangelemzésre vállalkoznak, hanem arra, hogy bemutassák, a különböző korszakokban – a barokktól a 20. századig – miként jelenítették meg műveikben a zeneszerzők a természet legjobb énekeseit.
Az operatörténet leghosszabb ráadása: ez a rekord 1792 óta elvitathatatlanul Domenico Cimarosa vígoperájáé, hiszen a bécsi ősbemutatón akkora sikert aratott A titkos házasság, hogy II. Lipót császár paranccsal felérő óhajára rögvest teljes egészében meg is ismételték. A kétfelvonásos mű azóta is sokak számára kedves, Giuseppe Verdi például meggyőződéssel vallotta, hogy “igazi zenei komédia, amely az opera buffa minden kívánalmának tökéletesen megfelel”. Az előadóknak jól játszható szerepeket és mutatós szólamokat kínáló vígopera ezúttal a Freiburgi Zeneművészeti Főiskola növendékeinek produkciójában látható. Nem mellesleg betekintést nyújt a közönség számára abba a művészetpedagógiai munkába, amely a német Baden-Württemberg tartomány oktatási és zenei életének 1946-ban alapított és immár rég reprezentatív rangú műhelyében zajlik.
Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
DOMENICO CIMAROSÁT ÁBRÁZOLÓ DOMBORMŰ A PÁRIZSI OPERAHÁZ HOMLOKZATÁN
Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
JANUÁR 26. (VASÁRNAP), 19.00
SOLTI TEREM OPERAVIZSGA FESZTIVÁL A TITKOS HÁZASSÁG A FREIBURGI ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLA ELŐADÁSA 18
JOSÉ CURA
Matias Tosi (ének) Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel: José Cura Zenei végzettségét tekintve karvezető, karmester és zeneszerző. Az elmúlt évtizedekben mégis énekesként ismertük meg: José Cura énekművészi diploma nélkül lett világhírű. „Az utóbbi években kevesebb énekes felkérésre mondtam igent, így végre visszatérhettem a kezdeti elhatározásomhoz, a tanult hivatásomhoz, amiért valójában hivatásos zenész lettem. Ez pedig nem más, mint a komponálás és a dirigálás” – árulta el legutóbbi budapesti fellépésekor a művész. A Montezuma és a rőthajú pap című vígoperájának librettóját maga Cura készítette el, kiindulópontja Alejo Carpentier Barokk zene című, a szó legszorosabb értelmében fantasztikus regénye volt, mely látszólag Vivaldi operájának, a Montezumának születéséről szól, hatalmas teret engedve az írói és persze a zenei képzeletnek.
A hangverseny sztárja Kirill Troussov hegedűművész, aki fiatal kora ellenére már a világ élvonalához tartozik. A legnagyobb hangversenytermekben és a leghíresebb karmesterekkel játszik évről évre, közben mesterkurzusokat tart. Hangversenyünkön Mozart öt híres hegedűversenye közül az utolsót adja elő, amelynek jellegzetessége, hogy a rondóformájú utolsó tétel egyik közjátéka magyaros-cigányzenés karakterű. A Ez előtt hangzik el a koncert elején Mendelssohn fiatalkori nyitánya, amelyet Grillparzer mesedrámájához komponált: egy vízi tündérről szól, arról a többször is megénekelt végzetszerűségről, amely lehetetlenné teszi vízi tündér és földi ember szerelmét. A nyitány legfontosabb jellemvonása az, hogy a zeneszerző milyen nagyszerűen ábrázolja zenéjében a víz világát. A A természet szeretete a legfontosabb motívum, amely Brahms második szimfóniáját inspirálta. A nagy nehezen világra hozott első szimfónia után ez a mű a felszabadult, örömteli alkotómunka termése.
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
Jegyárak: 2 000, 3 000, 4 000, 5 000 Ft Rendező: Magyar Rádió Művészeti Együttesei
José Cura: Montezuma és a rőthajú pap – vígopera (de azért nem annyira) [ősbemutató]
NAGYTEREM KIRILL TROUSSOV ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR Mendelssohn: A szép Melusina-nyitány, op. 32 Mozart: 5. (A-dúr) hegedűverseny, K. 219 Brahms: 2. (D-dúr) szimfónia, op. 73
Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
ROMAN RABINOVICH
JANUÁR 30. (CSÜTÖRTÖK), 19.00
SOLTI TEREM A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI ROMAN RABINOVICH ZONGORAESTJE Zipoli: g-moll szvit Debussy: Metszetek Satie: Gnossienne no. 1 Roman Rabinovich: Capriccio: Clown on a Bicycle Gershwin: Három prelűd Granados: Goyescas – részletek Stravinsky: Petruska
Roman Rabinovich (zongora)
JANUÁR 30. (CSÜTÖRTÖK), 19.00 JANUÁR 29. (SZERDA), 19.30
a zongoraművész Capriccio: Bohóc a biciklin című, 2016-ban bemutatott saját darabján túl számos kanonizált szerző műve csendül majd fel, valamint olyan zenetörténeti érdekességek is, mint a leghíresebb jezsuita zeneszerzőként ismertté vált Domenico Zipoli barokk szvitje.
Kirill Troussov (hegedű) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Takács-Nagy Gábor
KIRILL TROUSSOV
Jegyárak: 4 500, 5 000, 5 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar
Roman Rabinovich sokoldalú művészegyéniség. A New York-i Juilliardon végzett zongorista számos fontos nemzetközi verseny díjazottja, akit sok közismert helyszínen láthatott már a közönség, például a lipcsei Gewandhaus színpadán vagy a washingtoni Kennedy Centerben. Mindössze 10 évesen debütált előadóművészként, Zubin Mehta pálcája alatt. Gyerekkora óta a vizuális művészetek aktív rajongója, jelenleg leginkább digitális műalkotásokat készít. Rabinovich zeneszerzőként is egyre ismertebb, általában minden fellépésén elhangzik egy saját darabja. A fekete-fehér színei nevű bérlet keretén belül megrendezett esten
19
Zeneakadémia Extra A ZENEAKADÉMIA ÚJ SZOLGÁLTATÁSA • Személyre szabott hírek, információk • Kedvezményes bérletárak • Eseti jegyárkedvezmények
BEJEGYZÉS A ZENEAKADÉMIA VENDÉGKÖNYVÉBEN JORDI SAVALL (2019. ÁPRILIS 5.) 20
CSATLAKOZZON MOST! ZENEAKADEMIA.HU/EXTRA 21
AZ ELKÉPZELT ZENE LÉTEZNEK OLYAN MUZSIKUSOK, AKIK AKÁR EGY EGÉSZ SZIMFÓNIÁT – AZ ÖSSZES RÉTEGÉVEL ÉS SZÓLAMÁVAL EGYÜTT – EL TUDNAK KÉPZELNI A BELSŐ HALLÁSUK SEGÍTSÉGÉVEL. AZT A KÁLVÁRIÁT VISZONT SOHA NEM SZERETNÉM MEGTAPASZTALNI, AMIT AZ IDŐSÖDŐ BEETHOVENNEK KELLETT ÁTÉLNIE, AMIKOR ELVESZTETTE A HALLÁSÁT – VIRÁGH ANDRÁS GÁBOR ZENESZERZŐ, A SZENT ISTVÁN BAZILIKA ORGONAMŰVÉSZE, A ZENEAKADÉMIA ANALÍZIS, SZOLFÉZSZENEELMÉLET ÉS PARTITÚRAOLVASÁS TANÁRA ARRÓL A ZENÉRŐL OSZTOTTA MEG VÉLEMÉNYÉT, MELY CSUPÁN A FEJBEN SZÓLAL MEG.
VIRÁGH ANDRÁS GÁBOR
Ha a belső hallásról beszélek, akkor több dologra is gondolok: belső hallásnak nevezem azt, amikor egy ismert dallamot vagy zeneművet fel tudok idézni magamban. Amikor egy általam nem ismert zenemű partitúrájára ránézek, a zene szintén a belső képzelőerő által kel életre a fejemben. A kottaolvasást is úgy érdemes elképzelni, mint a szöveg olvasását: nem kell kimondanom a szavakat ahhoz, hogy megértsem őket, és a szövegértés messze túlmutat a betűk összeolvasásán. Az a célom, hogy amikor a diák ránéz a partitúrára, akkor a tehetsége, a tudása, a tapasztalata függvényében a lehető legpontosabban el tudja képzelni, vagyis hallja magában a zenét. Ez a képesség pedig ugyanúgy fejleszthető, mint a legtöbb emberi adottság. A belső hallás fejlesztésének van egy lassú, de nagyon hatékony módszere: alaposan át kell nézni egy ismeretlen kottát, esetleg memorizálni, majd meghallgatni a darabot a valóságban. Egy másik, talán gyakrabban alkalmazott módszer, amikor az ember úgy hallgatja a zenét, hogy közben olvassa a partitúrát. Ráadásul ma már a videó- és hangmegosztó portálokon rengeteg különböző felvétel hozzáférhető egy adott műről. Így nemcsak az interpretációs, hanem akár a hangrögzítési különbségek is ki tudják domborítani a zeneművek különböző oldalait, olyan szólamok is megszólalhatnak, amelyeket addig nem is hallottunk. Van aztán a belső hallásnak egy olyan szintje, mint a zeneszerzőké, akik egy még nem létező zenét hallanak belül. Magam is gyakran kapom meg a kérdést, hogy hogyan születik meg egy zenemű. Ha tudományosan szeretném megmagyarázni a komponálás folyamatát, akkor azt mondanám: egy eddig nem létező hangkép jelenik meg a fejemben, amely aztán önálló életre kel. Én egyébként az a típusú zeneszerző vagyok, aki soha nem ír vázlatot vagy zongorakivonatot, már az első pillanattól kezdve az adott hangszerekből kiindulva születnek meg bennem a zenei gondolatok. Úgy vélem, a komponálás egyik előfeltétele az, hogy a zeneszerző folyamatosan hallgasson új zenéket! A hallás elvesztése egy muzsikus számára nyilvánvalóan rémséges: mintha egy festő elveszítené a színlátását. Lehet, hogy utána is tud festeni, de a világának nagy része biztosan eltűnt. Beethovenben sok évtizedes tapasztalat halmozódott fel, mire elveszítette a hallását, de a képzeletében megszólaló zenét továbbra is le tudta írni. Egy ekkora életművel a háta mögött nyilvánvalóan nem okozhatott gondot számára egy egész szimfónia megalkotása még akkor sem, ha a külvilágot egyáltalán nem hallotta. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy az élő hangzás élményét semmi nem tudja pótolni.
a tehetség napja 2020 2020. február 9. (vasárnap), 11.00 – 18.30 solti terem, i. előadóterem, X. terem, XXiii. terem, Kupolaterem, nagyterem KoncerteK, nyilvános tanóráK, előadásoK Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium hallgatói, és a Liszt Ferenc Kamarazenekar (művészeti vezető Tfirst Péter)
22
Mester Ágnes
Emberi Erőforrások Minisztériuma
23
FEBRUÁRI KONCERTKRONOLÓGIA A Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésében Befogadott rendezvény Klasszikus Jazz Opera Népzene Junior Egyetemi
FEBRUÁR 1. (SZOMBAT), 19.30
NAGYTEREM ALICE SARA OTT ZONGORAESTJE MVM KONCERTEK – A ZONGORA
A 2018/19-es évad fontos helyet foglalt el a német és japán gyökerekkel rendelkező, világhírű Alice Sara Ott pályáján: új albuma Nightfall (Alkony) címen jelent meg, Satie-, Debussy- és Ravel-művekkel. Ott a CD kiadásával ünnepelte pontosan tízéves együttműködését a Deutsche Grammophonnal, amelynek exkluzív művésze. Az új album megjelenését egy japán és egy európai turné követte, olyan kiemelkedő állomásokkal, mint Párizs, Stuttgart, Bécs, München, BadenBaden, London. Budapesti szólóestjén is hallhatunk darabokat a lemezről (Satie és Debussy), ezt egészíti ki a művésznő Chopin-művekkel.
Jegyárak: 3 000, 4 000, 5 000, 6 000, 8 000, 10 000 Ft Rendező: Besszer Koncert
QUATUOR DANEL tóban. Ám a hordót később felnyitották, a démonok pedig szétszéledtek a világban. Auerbach darabjának alcíme (In umbra lucis – A fény árnyékában) egyértelmű utalás arra, hogy műve a Solti Teremben is megszólaltatott 72 angyal (In splendore lucis – A fény ragyogásában) párja: a két darab úgy egészíti ki, úgy feltételezi egymást, mint a fény és az árnyék.
Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont FEBRUÁR 2. (VASÁRNAP), 19.00
SOLTI TEREM ITT ÉS MOST NETHERLANDS CHAMBER CHOIR ÉS A QUATUOR DANEL Lera Auerbach: Goetia 72 – In umbra lucis
Netherlands Chamber Choir Quatuor Danel: Marc Danel, Gilles Millet (hegedű), Vlad Bogdanas (brácsa), Yovan Markovitch (cselló) Vezényel: Peter Dijkstra
ALICE SARA OTT Debussy: Bergamaszk szvit Debussy: Rêverie Satie: Gnossienne no. 1 Satie: Gymnopedie no. 1 Satie: Gnossienne no. 3 Chopin: b-moll noktürn, op. 9/1 Chopin: Esz-dúr noktürn, op. 9/2 Chopin: 1. (g-moll) ballada, op. 23
Alice Sara Ott (zongora) 24
A szovjet-orosz származású, amerikai zongoraművész-zeneszerző, Lera Auerbach napjaink egyik meghatározó komponistája, műveit a világ vezető szimfonikus zenekarai (New York-i és Tokiói Filharmonikusok), szólistái (Gidon Kremer, Leonidas Kavakos, Hilary Hahn, Kim Kashkashian) és kórusai (Arnold Schönberg Kórus, Szent Pál Katedrális Fiúkórusa) adják elő. Goetia 72 című, kórusra és vonósnégyesre írt kompozícióját a démonvilág ihlette. A mágia hagyománya szerint, amikor bölcs Salamon király az összes démon felett diadalmaskodott, mind a 72 démont egy rézhordóba zárta, melyet elsüllyesztett egy
FEBRUÁR 4. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM ZENEKAR A KÖZPONTBAN VÁRJON DÉNES ÉS AZ EURÓPAI KAMARAZENEKAR J. S. Bach: 5. (D-dúr) brandenburgi verseny, BWV 1050 Beethoven: 4. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58 Mozart: D-dúr szerenád, K. 239 („Serenata Notturna”) Mozart: Esz-dúr zongora-kettősverseny, K. 365
Várjon Dénes, Simon Izabella (zongora) Európai Kamarazenekar
VÁRJON DÉNES
Várjon Dénest szólistaként és kamarazenészként egyaránt a világ legkiemelkedőbb zongoristái között tartják számon. Kifinomult billentését, gazdag repertoárját és hihetetlen teherbíró képességét most egyetlen koncerten élvezheti a közönség. Az 1981-ben alapított, lemezeivel többszörösen díjnyertes, tizenöt országból verbuvált Európai Kamarazenekar élén ugyanis Bach, Beethoven és Mozart egy-egy zongoraversenyét is eljátssza. A „Versenyek különböző hangszerekre” – áll a meghatározás Bach híres sorozatának élén. Bár a hegedű és a harántfuvola is kap kisebb szólószerepeket, az 5. brandenburgi verseny tulajdonképpen a zenetörténet első billentyűsversenye. A Beethoven 4. zongoraversenye bizonyos szempontból ugyancsak első: az első a műfajban, ahol a darab elején a zongora belépése megelőzi a zenekarét. A barokk előtt tisztelgő, kettéosztott együttest alkalmazó, az éjszakai zenék elődjének tekinthető szerenád után Mozart zongora-kettősversenye zárja a koncertet, melyben Simon Izabella csatlakozik a zenészekhez.
Jegyárak: 4 900, 5 900, 6 900, 7 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
FEBRUÁR 5. (SZERDA), 19.00
SOLTI TEREM JAZZ ITT! VÁRALLYAY PETRA Várallyay Petra: Violin Caprice no. 5 Violin Caprice no. 7 Violin Caprice no. 6 Stringception Duo for Violin and Bass Guitar Stringcircles 1. hegedűverseny
Várallyay Petra (hegedű) Bolyki Sára (ének), Vucurevic Elvira, Biczó Bernadett, Soós Máté, Rábai Benedek (hegedű), Kurgyis András, Szabó Tamás (brácsa), Standi Dorottya, Zétényi Tamás (cselló),
FEBRUÁR 6. (CSÜTÖRTÖK), 19.00
SOLTI TEREM AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS KERÉNYI RÓBERT SZIGONY ÉS BARÁTAI MOLDVAI, GYIMESI, RADZSASZTÁNI KORTÁRS-AUTENTIKUS NÉPZENE Tilinkózás - Havajgatás Koboz szóló, Hóra fuhunnal Gyimesi Keserves, Lassúmagyaros, Csárdás Kavalozás: Doina, moldvai énekelt keserves, Édes Gergelem, Öves Gyimesi Kettős, Keserves, Csárdás, Héjsza Moldvai és radzsasztáni dallamok Kezes és Szerba
VÁRALLYAY PETRA
Dénes-Worowski Marcell (nagybőgő), Szabadi Ildikó (fuvola, altfuvola), Tóth-Csamangó Blanka (basszusklarinét), Berta Zalán (basszusgitár), Hencz Kornél, Szikora Balázs (ütőhangszerek) A hétgyermekes zenészcsaládból származó, Orszáczky- és Junior Artisjusdíjas Várallyay Petra első nagy sikereit klasszikus hegedűsként érte el, később azonban érdeklődése egyre inkább az improvizatív fúziós zene és a komponálás irányába vitte. A hegedülés mellett kiválóan zongorázik, énekel, hangszerel és szöveget is ír. Már a zeneakadémista évek előtt megalapította saját jazztrióját, állandó zeneszerzője a Jazzation acappella formációnak, dolgozott Bobby McFerrinnel és Yo-Yo Mával, fellépett számos hazai és külföldi fesztiválon a műfajok széles spektrumát bejárva. Februári koncertjének műsorát az általa komponált kamarazenei darabok és hegedű caprice-ok mellett 1. hegedűversenyének ősbemutatója teszi különösen izgalmassá. A művet egy igazán színes, vonósokból, fafúvósokból, basszusgitárból és ütőhangszerekből álló kamarazenekar közreműködésével szerzői előadásban hallhatja a közönség.
Jegyárak: 1 900, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Kerényi Róbert Szigony (furulya, kaval, tilinkó), Dresch Mihály (furulya, fuhun), Petrás Mária, Ábrahám Judit (ének), Tintér Gabriella (ének, gardon), Sófalvi Kiss Csaba (furulya, kaval), Nyíri László (hegedű), Szlama László (koboz), Benke Ágoston Félix (dob, doromb, tilinkó, levél síp) Kerényi Róbert emblematikus figurája a táncházmozgalom második hullámának. Ekkor, az 1980-as évek közepén fordult a figyelem az erdélyi vonószenéről a gyimesi és a moldvai magyarok zenei
KERÉNYI RÓBERT SZIGONY 25
hagyománya felé. Szigonyt aszkétikus életmódja, népzenei gyűjtései, színpadi játéka, a zenei anyagok végtelenül aprólékos feldolgozása, valamint a hátizsákból mindig előkerülő szalonna és hagyma tették – méltán – legendássá. Ezen az estén a műfaj jól ismert muzsikusaival, zenész barátaival lép színpadra. A koncert nem hagyományos értelemben vett műsorszámokból áll, hanem nagy szabadsággal előadott, hosszú és improvizatív zenei folyamatokból. A moldvai és gyimesi táncok mellett érdekes dallampárhuzamokat hallhatunk Radzsasztánból is.
saként” elgondolt műve (Bevezetés és Allegro) mind közül az egyik legkülönlegesebb, legérdekesebb. A maga idejében is ritkaságnak számító hangszerre, vonósgitárra (arpeggione vagy guitare d’amour) írta Schubert híres szonátáját, melyet napjainkban leggyakrabban brácsán vagy csellón, zongorakísérettel szólaltatnak meg. A mű vonószenekarra átdolgozott változata az utóbbi évtizedben vált népszerűvé; a Beethoven első alkotóperiódusában keletkezett szeptett pedig ősbemutatója óta örvend töretlen népszerűségnek.
Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyárak: 2 800, 3 800, 4 800, 5 800 Ft Rendező: Budapesti Vonósok
FEBRUÁR 8. (SZOMBAT), 18.00
NAGYTEREM ZUGLÓI FILHARMÓNIA
HORVÁTH GÁBOR
FEBRUÁR 7. (PÉNTEK), 19.30
FEBRUÁR 8. (SZOMBAT), 11.00
NAGYTEREM BUDAPESTI VONÓSOK ÉS SZŰCS MÁTÉ
NAGYTEREM ORGONALÁTOGATÁS HALADÓKNAK SZABÓ BALÁZS ZENÉS ORGONATÖRTÉNETI SOROZATA/3 „AZ ORGONÁM EGY ZENEKAR” – FRANCK, WIDOR, VIERNE
Beethoven: 3. Leonóra-nyitány, op. 72b Boccherini–Grützmacher: B-dúr csellóverseny Dvořák: Az erdő csendje, op. 68/5 Wagner: Trisztán és Izolda – Előjáték és Izolda szerelmi halála Stravinsky: A tűzmadár – szvit
Előad és orgonán játszik: Szabó Balázs
Puskás Zsolt (cselló) Zuglói Filharmónia Vezényel: Horváth Gábor
PILZ JÁNOS Elgar: Bevezetés és Allegro, op. 47 Schubert: a-moll („Arpeggione”) cselló-zongora szonáta, D. 821 Beethoven: Esz-dúr szeptett, op. 20
A 19. századi nagy technikai újítások elérték Franciaországot is, ahol kialakult a szimfonikus orgonatípus. Az új hangszerek már képesek voltak megjeleníteni a zenekar hangzását, a komponisták egészen új világot alkottak meg műveikben. A Voit-orgonán sármos akcentussal szólalnak meg a francia művek, meggyőzően érzékeltetve a francia stílus hangszíngazdagságát.
26
FEBRUÁR 8. (SZOMBAT), 19.00 FEBRUÁR 10. (HÉTFŐ), 19.00
SOLTI TEREM WINTERREISE
Baráth Emőke (szoprán), Razvaljajeva Anasztázia (hárfa) Rendező: Novák Eszter Látvány: Balogh Balázs, Czakó Zsolt, Zeke Edit
Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
BARÁTH EMŐKE / RAZVALJAJEVA ANASZTÁZIA
Jegyár: 3 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Schubert: Téli utazás, D. 911
Szűcs Máté (brácsa) Budapesti Vonósok (koncertmester: Pilz János, művészeti vezető: Botvay Károly) A kvartett és a nagyegyüttes kombinációjában rejlő lehetőségek főleg az utóbbi száz évben foglalkoztatták a zeneszerzőket. Edward Elgar 1905-ben befejezett, a barokk concerto grosso és a romantikus szimfonikus költemény „házasítá-
Jegyárak: 2 500, 2 700, 3 100 Ft Rendező: Zuglói Filharmónia
eredeti előadó-apparátusa a tenor hang zongorakísérettel, ám gyakran megszólal baritonok és basszusok előadásában is. A melankolikussága ellenére is népszerű darab sokféle feldolgozását hallhattuk az utóbbi években Budapesten: szimfonikus zenekarra hangszerelve csakúgy megszólalt, mint az eredeti tenorváltozatban. Másfél évvel ezelőtt napjaink egyik legelismertebb magyar énekese, a külföldön is páratlan sikereket arató Baráth Emőke vállalkozott rá, hogy megszólaltassa Schubert kései remekét Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész kíséretével. Novák Eszter rendezése gondoskodott róla, hogy az esetek túlnyomó többségében férfidrámaként megismert dalciklus hamisítatlan női szemszögből kerüljön a nézők és hallgatók elé. A 2018-ban nagy sikerrel bemutatott produkció most két alkalommal tér vissza a Solti terem színpadára.
Schubert egy évvel halála előtt, 1827-ben komponálta Téli utazás című dalciklusát. A mindvégig tragikus alaphangulatú mű
FEBRUÁR 9. (VASÁRNAP), 11.00-18.30
NAGYTEREM, SOLTI TEREM, I. ELŐADÓTEREM, X. TEREM, XXIII. TEREM, KUPOLATEREM A TEHETSÉG NAPJA 2020 Koncertek, nyilvános tanórák, előadások
Közreműködnek: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium hallgatói, tanárai Liszt Ferenc Kamarazenekar (művészeti vezető: Tfirst Péter)
Bartók: Divertimento, BB 118 Mozart: 9. (Esz-dúr) zongoraverseny, K. 271 („Jeunehomme/Jenamy”) Schubert: 5. (B-dúr) szimfónia, D. 485
David Fray (zongora) A Zeneakadémia Kamarazenekara Koncertmester: Rolla János
„Nagy jövő áll a fiatalember mögött” – mondta állítólag egy alkalommal Heinrich Heine Alfred de Musset-ről, s a megjegyzést a francia költő, a romantika korának jellegzetes, önpusztító alakja érthető módon sosem bocsátotta meg német pályatársának. Pedig a bonmot – azon túlmenően, hogy frappáns, és ennélfogva elkerülhetetlenül töprengésre készteti az embert – voltaképpen rávilágít egy fontos részletre is: nevezetesen arra, hogy a tehetség, amelynek mibenlétét olyan régóta kutatják filozófusok, esztéták, pedagógusok és újabban akár neurológusok is, nemcsak titokzatosságot és kiváltságosságot kölcsönöz annak, aki rendelkezik vele, de egyúttal fegyelmet és beosztást is követel tőle. A Zeneakadémia immár tradicionális nyílt napja éppen annak titkába avatja be az érdeklődőket évről évre, miként lehet a rendkívüli adottságokat a lehető legsokoldalúbban, legpontosabban és legértékesebben érvényre juttatni.
Az egyetem hallgatóiból álló kamarazenekar órarend szerinti projektek keretében készül fel koncertjeire. Az együttes 2020-ban háromrészes bérletben szólaltatja meg a zeneirodalom gyöngyszemeit Rolla János Kossuthdíjas hegedűművész vezetésével. S így, ahogy a próbák folyamán a diákok, úgy a hangversenyeken a közönség is tanúja lehet generációk találkozásának, illetve a magyar kamarazenekari hagyomány tovább élésének. Hiszen Rolla János ennek a tradíciónak a leghitelesebb tolmácsolója: alapító tagként részt vett a Liszt Ferenc Kamarazenekar létrehozásában, 1979-től pedig közel negyven évig állt az együttes élén mint művészeti vezető. A bérlet első hangversenyén nyitó- és záródarabként Bartók háromtételes vonószenekari Divertimentója, valamint Schubert fúvós hangszereket is felvonultató 5. szimfóniája hangzik el – az osztrák szerző az este fellépőivel egyidős volt, amikor 1816 őszén befejezte ezt a művet. A kettő között Mozart 9. (Esz-dúr) zongoraversenye hangzik el, a világhírű francia zongoraművész, David Fray tolmácsolásában, aki az idei évtől a Zeneakadémia vendégoktatója.
Jegyár: 1 500 Ft (napijegy) Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
FEBRUÁR 9. (VASÁRNAP), 19.30
NAGYTEREM A ZENEKAR MESTEREI ROLLA JÁNOS ÉS A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEKARA/1
DAVID FRAY
Jegyárak: 2 500, 3 300, 4 100, 4 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 27
FEBRUÁR 10. (HÉTFŐ), 19.30
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA VÁSÁRY TAMÁS SCHUMANNCIKLUSA 3.
A hangverseny előtt 18.30-tól 19.00-ig Vásáry Tamás az elhangzó művekről és Robert Schumannról mesél.
Jegyárak: 3 000, 4 500, 6 000, 7 000 Ft Rendező: A Magyar Rádió Zenei Együttesei
kizárólag dobbőrös instrumentumokra hangszerelt kompozíciója a görög mítoszok világát idézi meg. Bob Becker távolkeleti hagyományokra re�ektáló művei közül az indiai tánckultúrától ihletett Mudrát egy kritikus így jellemezte: a darab tökéletes reprezentációja annak, hogy Becker számára mi a fontos a zenében: az eufória, az öröm és a harmónia.
FEBRUÁR 11. (KEDD), 19.00
VÁSÁRY TAMÁS Robert Schumann: Hermann és Dorothea – nyitány, op. 136 a-moll zongoraverseny, op. 54 4. (d-moll) szimfónia, op. 120
Fülei Balázs (zongora) A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Vásáry Tamás
28
Goethe nagyszabású eposza, a Hermann és Dorottya a költőfejedelem egyik legnépszerűbb írása volt a 19. században. A történet hátterében a francia forradalom áll, melyet Goethe ironikus távolságtartással ábrázol, főhőse pedig egy ifjú polgár, Hermann, aki a szülői akarattal dacolva kitart szíve választottja, a forradalom elől menekülő Dorottya mellett. A lány lelkét nemcsak a hazájából való távozás nyomasztja, hanem jegyesének párizsi vértanúhalála is: kezdhet-e új életet egy idegen országban, egy idegen férfiú oldalán? Schumann nyitányt komponált a Goethe-mű nyomán, naplója szerint hallatlanul gyorsan, s közvetlenül a 4. szimfónia szomszédságában. A két darab között félreismerhetetlen a zenei kapcsolat és mint oly gyakran, ezúttal is Schumann hitveséhez, Clarához vezetnek a nem is oly rejtett szálak.
SOLTI TEREM ITT ÉS MOST AMADINDA PERCUSSION PROJECT
Jegyárak: 1 900, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Bob Becker: Mudra Bob Becker: Unseen Child Steve Reich: Six Marimbas Vivier: Cinq chansons pour percussion (trióváltozat, magyarországi bemutató) Xenakis: Peaux
FEBRUÁR 11. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM ORGONA A KÖZPONTBAN ELEKES ZSUZSA
Amadinda Ütőegyüttes: Bojtos Károly, Holló Aurél, Rácz Zoltán, Váczi Zoltán TanBorEn Trió: Kerek Csombor, Madaras Zoltán, Tóth Levente (ütőhangszerek) A Zeneakadémia ütőhangszeres hallgatói Claude Vivier és Steve Reich vagy Iannis Xenakis és Bob Becker zenei gondolkodásában kevés hasonló vonást lehet felfedezni, ugyanakkor az ütőhangszerek kínálta hangzáslehetőségek és az archaikus kifejezési formák iránti fokozott érdeklődés mind a négy komponistában közös. Az Amadinda Ütőegyüttes és a Zeneakadémia ütőhangszeres hallgatóinak koncertje tehát annak bemutatására is vállalkozik, hogy hányféle módon képes a tradicionális zene és az avantgárd, illetve a nyugati zene és a keleti világszemléletet közvetítő muzikalitás egymásba kapaszkodni. Vivier eredetileg szólistára írt darabja Bali szigetét, Xenakis
A ZENEAKADÉMIA ÜTŐS HALLGATÓI
budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium tanáraként növendékek százait ismertette meg a hangszerek királynőjével mintegy három évtizeden át, és tizenöt szólólemezt készített Bach, Liszt, a német romantika és a 20. század magyar orgonairodalmának izgalmas darabjaiból. Ebbe a műsorba is főleg olyan műveket válogatott össze, amelyeket alig vagy egyáltalán nem hallani koncerten. Az első részben Bach nagyszabású műve mellett egy igazi kuriózum is elhangzik: Huzella Elek az 1956-os forradalom alatt elhunyt barátja emlékére írt kompozíciója. A második félidőben pedig olyan alkotások is megszólalnak, amelyek a Zeneakadémia varázslatos hangú Voit-orgonája építésének idején íródtak. A terem arany babérlevelekkel borított falai közt a belga Jongen romantikus stílust idéző, franciás színezetű hősi szonátája szintén tökéletes miliőre talál.
Zoltán által vezetett Hungarian String Quartet 1972-ben abbamaradt munkáját kívánja folytatni. Valójában azonban a világhírűvé lett budapesti kvartettjáték kezdetére is visszautalnak, hiszen az 1909 és 1946 között működő, Waldbauer Imre és Kerpely Jenő nevével fémjelzett legendás kamarazene-társulás szintén Magyar Vonósnégyes néven hódította meg a hazai és külhoni közönséget. Az új magyar szuperkvartett hangversenyén Bartók Béla effektusokban gazdag 3. vonósnégyese után Johannes Brahms kései klarinétötöse csendül fel Klenyán Csaba közreműködésével. Az est második felében egy másik hajdani bécsi lakos, Franz Schubert ma is megrázó lassú tételében saját A halál és a lányka című dalát variáló kvartettje szerepel.
Jegyárak: 1 800, 2 300, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
ELEKES ZSUZSA J. S. Bach: Musikalisches Opfer, BWV 1079 – Ricercar a 6 Huzella: Epilogue (B-A-C-H) Volker Bräutigam: Epitaph für Maximilian Kolbe (in Gedanken an das Ricercare à 6 aus dem Musikalischen Opfer von J. S. Bach) Karg-Elert: Jesu, meine Freude – szimfonikus korál, op. 87/2 Bunk: Legenda, op. 29 Antalffy-Zsiross: Esti dal Jongen: Sonata eroïca, op. 94
FEBRUÁR 12. (SZERDA), 19.30
NAGYTEREM NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY KLENYÁN CSABA ÉS A HUNGARIAN QUARTET Bartók: 3. vonósnégyes, BB 93 Brahms: h-moll klarinétötös, op. 115 Schubert: 14. (d-moll) vonósnégyes, D. 810 („A halál és a lányka”)
Hungarian Quartet: Keller András, Pilz János (hegedű), Homoki Gábor (brácsa), Fenyő László (cselló) Közreműködik: Klenyán Csaba (klarinét)
Elekes Zsuzsa (orgona) Elekes Zsuzsa nemzetközi karrierje az 1980-as lipcsei Nemzetközi Bach Verseny megnyerésével vette kezdetét; azóta sok száz hangversenyt adott Európa szinte valamennyi országának templomaiban, hangversenytermeiben, neves fesztiváljain. Mindeközben a
A három hazai zenészgeneráció tudását, tehetségét integráló Hungarian Quartet a magyar vonósnégyesjáték külsőségektől mentes, de nagyon is humánus hagyományának megújítását tűzte ki célul. A formáció névválasztásával deklarálta, hogy az 1935-ben Végh Sándor által alapított és később Székely
HUNGARIAN QUARTET
Jegyárak: 2 500, 3 300, 4 100, 4 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
FEBRUÁR 13. (CSÜTÖRTÖK), 19.30
NAGYTEREM BACH SZÓLÓBAN FEJÉRVÁRI ZOLTÁN Johann Sebastian Bach: 1. (d-moll) francia szvit, BWV 812 2. (c-moll) francia szvit, BWV 813 3. (h-moll) francia szvit, BWV 814 4. (Esz-dúr) francia szvit, BWV 815 5. (G-dúr) francia szvit, BWV 816 6. (E-dúr) francia szvit, BWV 817
FEJÉRVÁRI ZOLTÁN
Fejérvári Zoltán (zongora) A szvit a barokk zene „szórakoztató” műfaja volt. Rövid, egyszerű szerkezetű tánctételekből állt, melyeket a zeneszerzők úgy rendeztek el egymás után, hogy a lassú és gyors tempójú, illetve a páros és páratlan lüktetésű tánctípusok változatos sorrendben kövessék egymást, ily módon képezve összetartozó ciklust. E hangszeres műfaj a 16. század elején bukkant fel az európai zenetörténetben, betetőzése pedig éppen Johann Sebastian Bach munkásságának idejére esett. Az ő életművében a szvit műfaja csaknem kizárólag egyetlen alkotóperiódusához, pályafutása egyedüli világi hivatalához, a Köthenben udvari karmesterként eltöltött hat évhez (1719–1723) kapcsolódik. A Francia szvitek néven ismertté vált sorozatot Bach valószínűleg második felesége, Anna Magdalena számára komponálta. A ciklus elnevezése nem a szerzőtől származik és erősen megtévesztő: a Francia szvitekben ugyanis nem csak gall eredetű táncok szerepelnek, és Bach nem csak francia mintákat követ a hatdarabos egyedülálló sorozatban, amelyet ezen az estén a fiatal zongoraművész, Fejérvári Zoltán előadásában hallhatunk a Nagyteremben.
Jegyárak: 3 900, 4 900, 5 900, 6 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 29
FEBRUÁR 14. (PÉNTEK), 19.00
FEBRUÁR 14. (PÉNTEK), 19.30
FEBRUÁR 15. (SZOMBAT), 19.00
SOLTI TEREM KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA GABRIELE CARCANO, STEPHEN WAARTS ÉS MARIE-ELISABETH HECKER
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
SOLTI TEREM QUATUOR MÉTAMORPHOSES ÉS A KOROSSY VONÓSNÉGYES AZ ECMA (EUROPEAN CHAMBER MUSIC ACADEMY) MESTERKURZUSÁNAK HANGVERSENYE
MARIE-ELISABETH HECKER Haydn: 42. (Esz-dúr) zongoratrió, Hob. XV:30 Brahms: 3. (c-moll) zongoratrió, op. 101 Schumann: 1. (d-moll) zongoratrió, op. 63
Stephen Waarts (hegedű), Marie-Elisabeth Hecker (cselló), Gabriele Carcano (zongora) A zongoratrió műfajának rövid történetét meséli el három fiatal, de máris nagyon sikeres művész. A holland-amerikai Stephen Waarts 2013-tól sorozatban nyerte el legrangosabb hegedűversenyek – a montreali, a Menuhin és a Queen Elisabeth – díjait, azóta pedig szólistaként és kamarazenészként járja a világot. A A 2005-ös Rosztropovics Csellóverseny első díját a német Marie-Elisabeth Hecker 18 évesen nyerte el, s azóta már Barenboimmal is dolgozott együtt. A A kritikusok által a hangok szobrászaként jellemzett Gabriele Carcano sikerrel debütált többek között a zürichi Tonhalléban, a párizsi Pleyel Teremben és a Mariinszkij Színházban is. A három kiváló szólista és kamaramuzsikus ráadásul nem először áll együtt színpadra, így igazán mély összhangra számíthatunk tőlük, miközben felvillantják az egyik legintimebb klaszszikus zenei műfaj történetének három fontos epizódját.
Jegyárak: 2 200, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 30
Boccherini: Éjjeli őrjárat Madridban Mozart: A-dúr klarinétverseny, K. 622 Mozart: c-moll mise, K. 427
Varga Gábor (basszetkürt) Celeng Mária, Gál Erika, Megyesi Zoltán, Kovács István (ének) Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel: Carlo Montanaro Múltidéző városi körséta Boccherinivel; hangszertörténeti kalandozás Mozarttal és a zenekar szólamvezető klarinétosával, Varga Gáborral; valamint egy különleges mise, amely valamiért befejezetlen maradt. A c-moll mise Mozart egyik legjelentősebb egyházzenei alkotása, a csonkán maradt Credo-tétel Et incarnatus est szakaszát pedig feleségének, Constanzának írta. Ő is énekelte a darab salzburgi előadásakor. De milyen lehetett az ifjú feleség hangja és énektudása? És ugyanebben az időszakban, bő kétezer kilométerrel távolabb, Spanyolországban, miként táncolták a menüettet a madridi koldusok és miről daloltak az utcai énekesek? A közönséget a mindig szívesen fogadott vendégkarmester, Carlo Montanaro kalauzolja Madrid, Salzburg és Bécs között.
CARLO MONTANARO
Jegyárak: 2 000, 3 000, 4 000, 5 000 Ft Rendező: Magyar Rádió Művészeti Együttesei
Beethoven: C-dúr vonósnégyes, op. 59/3 („Razumovszkij”) Bartók: 2. vonósnégyes, BB 75
Quatuor Métamorphoses: Mathilde Potier, Rachel Sintzel (hegedű), Clémence Dupuy (brácsa), Alice Picaud (cselló) Korossy Vonósnégyes: Korossy-Khayll Csongor, Tóth Kristóf (hegedű), Albert Julianna (brácsa), Devich Gergely (cselló)
nevezőre. A A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból alakult Korossy Vonósnégyes még fiatalabb formáció, amely azzal hívta fel magára a figyelmet 2019-ben, hogy kiugró teljesítménnyel kategóriagyőztesként szerepelt a Weiner Leó Országos Kamarazenei Versenyen.
Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
FEBRUÁR 15. (SZOMBAT), 19.30 FEBRUÁR 16. (VASÁRNAP), 19.30
NAGYTEREM HEINZ HOLLIGER, VÁRJON DÉNES ÉS A CONCERTO BUDAPEST Veress: Divertimento Mendelssohn: 1. (g-moll) zongoraverseny, op. 25 Weber: f-moll hangversenydarab, op. 79 Schumann: 2. (C-dúr) szimfónia, op. 61
QUATUOR MÉTAMORPHOSES A több mint másfél évtizede sikeresen működő Európai Kamarazenei Akadémia (ECMA) tagjai között neves fesztiválok, intézmények képviseltetik magukat. A kamarazenei hagyományok ápolását, ifjú formációk bemutatását célul kitűző szervezet mesterkurzusához a műfajnak világhírű előadó-együtteseket adó és a kamarazenélést ma is fontos területként művelő Zeneakadémia is csatlakozik. A kamarazenei repertoár két klasszikusát egy francia és egy magyar kvartett elmélyült műhelymunkával kialakított, fiatalosan friss olvasatában hallhatjuk. A Quatuor Métamorphoses a párizsi Conservatoire növendékeiből alakult 2016-ban, összetételében pedig a vonósnégyesjáték lényegét testesíti meg, hiszen különböző zenei háttérrel rendelkező tagjai egyéni karakterüket egymással összehangolva jutnak művészileg egységes és éppen ezért rendkívül izgalmas közös
Várjon Dénes (zongora) Concerto Budapest Vezényel: Heinz Holliger „Rendkívül zárkózott, titokzatos ember volt [...] remeteéletet élt, és nem szívesen beszélgetett. [...] Természetesen nekem többet mesélt saját műveiről, mint másoknak, hiszen nagyon közeli kapcsolatban álltunk.” Így emlékezett vissza az életének második felét Svájcban töltő Veress Sándorra műveinek nagyhatású propagátora, a nyolcvan évet elérve is fáradhatatlan Heinz Holliger, aki ezt a koncertet egy Veress-darabbal nyitja majd: a szerző harmincéves kora táján komponált, hattételes kamarazenekari Divertimentóval. A Holligert ugyancsak baráti és meghitt kollegiális kapcsolat fűzi a koncert szólistájához, Várjon Déneshez, aki ezúttal a német zenei romantika első nemzedékének két mesterét, Mendelssohnt és Webert idézi majd elénk játékával. A „Egy ideje nagyon dobol és trombitál bennem valami (C-trombitákon).
HEINZ HOLLIGER Nem tudom, mi lesz ebből.” – írta egy 1845-ös levelében Schumann, s alighanem erre a motívumra ismerhetünk rá az ekkor keletkezett 2. szimfónia első tételének indító fanfárjaiban. A levél éppen Mendelssohnnak volt címezve, s egy évvel később Lipcsében ő is vezényelte ennek az öngyógyító céllal komponált szimfóniának az ősbemutatóját.
tebb és legelkötelezettebb népszerűsítője, Heinz Holliger, aki ezen a koncerten elsőként a magyar zeneszerző 1948-as Respublika-nyitányát fogja vezényelni. Az 1848-as forradalom centenáriumára komponált darab kevéssel a művész emigrációja és svájci letelepedése előtt keletkezett, így a zeneszerző már azt a Kossuth-díjat sem vehette át, amelyet részben épp e művére hivatkozva ítéltek oda neki. A Debussy három zongorakíséretes dala, amely 1913-ból való és Mallarmé verseire íródott, a koncert második felében a zeneszerzőként is aktív Holliger 2016-os, zenekart és baritonénekest igénylő átiratában hangzik majd fel a Veress-nyitány nyomában.
Jegyárak: 2 400, 3 500, 4 300, 5 200, 6 400, 7 900 Ft Rendező: Concerto Budapest
FEBRUÁR 15. (SZOMBAT), 22.00
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST – PREMIER II VERESS SÁNDOR – HEINZ HOLLIGER Veress: Respublika-nyitány Debussy: Trois Poèmes de Mallarmé (Heinz Holliger hangszerelése)
Concerto Budapest Vezényel: Heinz Holliger „Életem nagy szerencséjének tartom, hogy tizennégy éves koromban foglalkozni kezdett velem. [...] Nagyon közeli kapcsolatban álltunk. Sőt darabot is kaptam tőle: a Passacaglia concertantét, amelyet vele tanultam meg. Rengeteg előadáson ott volt. Gyakran vezényeltem a műveit; ő eljött a próbákra és a koncertre, és nagyon világosan közölte elképzeléseit az előadásról.” Egyik interjújában ekképp idézte vissza Veress Sándor alakját művészetének legismer-
CONCERTO BUDAPEST
Jegyár: 1 000 Ft Rendező: Concerto Budapest
FEBRUÁR 16. (VASÁRNAP), 19.00
SOLTI TEREM SELINI QUARTET ÉS A KRUPPA VONÓSNÉGYES AZ ECMA (EUROPEAN CHAMBER MUSIC ACADEMY) MESTERKURZUSÁNAK HANGVERSENYE Mendelssohn: 6. (f-moll) vonósnégyes, op. 80 Schubert: 14. (d-moll) vonósnégyes, D. 810 („A halál és a lányka”)
Selini Quartet: Nadia Kalmykova, Ljuba Kalmykova (hegedű), Loredana Apetrei (brácsa), Loukia Loulaki (cselló) Kruppa Vonósnégyes: Kruppa Bálint, Osztrosits Éva (hegedű), Kurgyis András (brácsa), Baranyai Barnabás (cselló) 31
A 20. századi kamarazenei hagyományok meghatározó műhelye, a Zeneakadémia is csatlakozott a több mint másfél évtizede sikeresen működő Európai Kamarazenei Akadémiához (ECMA), amelynek célja fiatal formációk bemutatása. Ennek a kezdeményezésnek része ez a hangverseny is, amelyen egy bécsi székhelyű és egy hazai vonósnégyes szólaltatja meg a romantikus kvartettirodalom egy-egy gyönyörű alkotását. A A különböző nemzetiségű muzsikusokból álló Selini Quartet 2016-ban alakult Bécsben, azóta számos fesztiválon, versenyen, rangos koncerthelyszínen szerepelt nagy sikerrel, 2020 és 2022 között pedig az Osztrák Külügyminisztérium ösztöndíjában is részesül. A Az Európai Kamarazenei Akadémia programjában 2018 óta részt vevő Kruppa Vonósnégyest 2012-ben alapították a Zeneakadémia növendékei Kruppa Bálint vezetésével; olyan művészek segítették a formáció fejlődését, mint Keller András, Devich János, Devich Sándor és Takács-Nagy Gábor, de a négy fiatal művész részt vett a világhírű Emerson Quartet mesterkurzusán is.
SELINI QUARTET
Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
KURTÁG GYÖRGY / LIGETI GYÖRGY
Anu Komsi (szoprán), Keller András (hegedű), Zempléni Szabolcs (kürt), Várjon Dénes (zongora) A finn koloratúrszoprán, Anu Komsi rendkívül gazdag repertoárral rendelkezik, nincs olyan zenetörténeti korszak, melynek ikonikus műveit ne tűzné rendszeresen műsorára, legyen szó barokk, bécsi klasszikus vagy romantikus mesterről, de érdekes módon színpadon énekelt szerepeinek listáján a legnagyobb részt a 2021. században alkotó szerzők darabjai teszik ki. A kivételesen sokoldalú művésznő repertoárján megtalálhatjuk a három leghíresebb kortárs magyar zeneszerző, Ligeti György, Kurtág György és Eötvös Péter műveit is. Első operafellépésén Ligeti Aventures, Nouvelles Aventures című groteszkjét adta elő; Kurtág György nagyhatású darabja, a Kafka-töredékek premierje után ő volt a következő énekes, aki előadta a művet koncerten, majd a kompozícióból lemezfelvételt is készített; Eötvös Lady Sarashina című operájának főszerepét pedig a közelmúltban énekelte. A Kafka-töredékekben Keller András lesz a partnere, aki a Ligeti-életmű egyik kulcsfontosságú művében, a Kürttrióban is színpadra lép majd Zempléni Szabolcs és Várjon Dénes társaságában.
Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: Nemzeti Kulturális Alap
Paganini: 24 caprice, op. 1 – 6. g-moll („Trilla”), 17. Esz-dúr, 1. E-dúr, 9. E-dúr („Vadászat”), 24. a-moll caprice Liszt: Paganini-etűdök – 1. g-moll, 2. Esz-dúr, 4. E-dúr, 5. E-dúr („La chasse”), 6. a-moll etűd („Téma és variációk”) Oláh Kálmán: g-moll, Esz-dúr, E-dúr, E-dúr Paganini-etűd Lutosławski: Variációk egy Paganini-témára Paganini: 2. (h-moll) hegedűverseny, op. 7 – 3. Rondo à la clochette („La campanella”)
Lendvay József (hegedű), Oláh Kálmán, Balázs János (zongora) Műsorvezető: Bősze Ádám
rögtön két tükörben is megnézhetjük: Balázs János zongoraművész a Lisztetűdöket játssza el, Oláh Kálmán – az egyik legjobban improvizáló hazai jazz-zongorista – pedig saját átiratait. Előttük Lendvay József hegedűművész húzza el az eredeti caprice-okat – úgy, hogy maga Paganini is féltékeny lenne rá.
Jegyárak: 1 500, 2 000, 3 000, 4 000, 5 000, 6 000, 8 000, 10 000 Ft Rendező: Besszer Koncert
FEBRUÁR 23. (VASÁRNAP), 11.00 Az „ördög hegedűse”, ahogy már életében nevezték, nem csak saját jogán került be a zenetörténet halhatatlanjainak panteonjába, hanem Liszt révén is. A huszonéves zongoravirtuózt annyira megbabonázta Paganini játéka, hogy egy egész sorozat etűdöt – összesen hatot – komponált a híres caprice-ok témáira. Amikor 1832-ben – Paganini második párizsi útján – Liszt először hallotta, ezt írta egy tanítványának: „Naponta négy-öt órát gyakorolok! Ha meg nem tébolyodom, művészt fogsz lelni bennem. »Én is festő vagyok!« – kiáltotta Michelangelo, mikor először látott remekművet. Bár kicsiny és szegény vagyok, barátod egyre csak e nagy ember szavait hajtogatja Paganini utolsó koncertje óta. Micsoda ember, micsoda hegedű, micsoda művész! Istenem, mennyi szenvedés, mennyi nyomorúság, mennyi kínlódás abban a négy húrban!” Amit Liszt megtehetett kétszáz éve, miért ne tehetné meg ma is egy zongorista? A kérdés annyira nem költői, hogy a koncerten Paganini eredeti műveit
SOLTI TEREM LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – ZENÉLŐ TERMÉSZET ZENÉLŐ ROVAROK 10–15 ÉVESEKNEK Rimszkij-Korszakov: A dongó Bartók: Mikrokozmosz, BB 105 – Mese a kis légyről Josquin: A tücsök Chopin: f-moll („Méhek”) etűd, op. 25/2 Grieg: Lírikus darabok – Pillangó Dora Cojocaru: Rovarok, bogarak és más állatfajok
Hotzi Panni (zongora), Hotzi Mátyás (cselló), Bartek Zsolt, Marton Luca, Szűcs Péter (klarinét) Mesélő: Mona Dániel
FEBRUÁR 18. (KEDD), 19.00
SOLTI TEREM ITT ÉS MOST KURTÁG – LIGETI
32
Kurtág György: Kafka-töredékek, op. 24 Ligeti: Kürttrió
FEBRUÁR 18. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM CZIFFRA FESZTIVÁL 2020 LENDVAY JÓZSEF, OLÁH KÁLMÁN, BALÁZS JÁNOS PAGANINI+
LENDVAY JÓZSEF
Hogy miként keletkezett a zene, azt nem tudjuk, de sokan gondolják úgy, hogy valamikor az ősi időkben az ember felfedezte a természet hangjainak szépségét, és megpróbálta a maga eszközeivel utánozni azt. Akárhogy is történt,
a „klasszikusnak” is nevezett művészi zenében mindig fontos szerepet játszott a természet, illetve az a kérdés, hogy miként idézhető meg a körülöttünk lévő világ a zene segítségével. A A Zeneakadémia ifjúsági programsorozata, a Liszt-kukacok Akadémiája a tavaszi félévben zene és természet viszonyát vizsgálja. A második koncerten még mindig az eget, a szárnyaló lényeket szemléljük, ám ezúttal a madarak helyett az apró rovarok kerülnek a középpontba. A zümmögés, a fürgeség vagy egy-egy rovar szépsége – gondoljunk csak a pillangóra! – számos zeneszerzőt megihletett évszázadokkal ezelőtt is, de a modern hangszerek és hangzások máig izgalmas „rovarzenéket” inspirálnak. Mona Dániel zenetörténész és a Zeneakadémia volt és jelenlegi hallgatóiból alakult kiváló zenészcsapat mindegyikre mutat példákat.
Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
FEBRUÁR 23. (VASÁRNAP), 19.30
VAGYIM REPIN brüsszeli Erzsébet Királynő Versenynek. Amikor Vagyim Repin először játszott Magyarországon, még egy Stradivari volt a kezében, azóta két Guarnerit is lecserélt, most a harmadikat – 1743 Bonjour – hozza el a Zeneakadémiára. Grieg, Csajkovszkij és Ravel – csupa jutalomjáték nemcsak neki, de kamarapartnerének, egyben az est másik szólistájának, Balázs János zongoraművésznek is.
Jegyárak: 1 500, 2 000, 3 000, 4 000, 5 000, 6 000, 8 000, 10 000, 12 000 Ft Rendező: Besszer Koncert
NAGYTEREM CZIFFRA FESZTIVÁL 2020 VAGYIM REPIN, BALÁZS JÁNOS ÉS A BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR GÁLAKONCERT ÉS DÍJÁTADÓ
FEBRUÁR 26. (SZERDA), 19.30
Grieg: 3. (c-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 45 Csajkovszkij: Valse-Scherzo, op. 34 Csajkovszkij: Lenszkij áriája az Anyegin című operából Ravel: Tzigane Grieg: a-moll zongoraverseny, op. 16
Bruch: B-dúr oktett Haydn: 1. (D-dúr) kürtverseny, Hob. VIId:3 Beethoven: 9. (A-dúr) hegedű-zongora szonáta, op. 47 („Kreutzer”) – vonószenekari átirat
NAGYTEREM ERIC TERWILLIGER ÉS A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR
Vagyim Repin (hegedű), Balázs János (zongora) Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor A koncert sztárvendége egy olyan hegedűs, aki tizennégy éves kora óta a legnagyobb koncerttermek ünnepelt fellépője, és máig a legfiatalabb győztese a legjelentősebbek között számon tartott
ERIC TERWILLIGER 33
Eric Terwilliger (kürt) Liszt Ferenc Kamarazenekar (koncertmester: Tfirst Péter) Eric Terwilliger az elmúlt tíz évben egyszerre volt a Müncheni és a Berlini Filharmonikusok szólókürtöse. A páratlan és megtisztelő megbízatás 2019-ben, nyugdíjba vonulásával zárul le. A művész búcsúturnéjának egyik állomása a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös budapesti koncertje.
Jegyárak: 2 900, 4 800, 6 000, 8 500, 12 000 Ft Rendező: Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítványa
FEBRUÁR 27. (CSÜTÖRTÖK), 19.30
NAGYTEREM NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR A GYERMEKKOR ÁLMAI
csiság, vajon mi lehet abban az írásban, amelyet közel egy évszázadra titkosítottak, most talán valamit megsejthet. A novella címe – From me �ows what you call Time (Belőlem árad, amit időnek neveznek) – ugyanis megegyezik egy japán műével. Toru Takemitsu 1990-ben a New York-i Carnegie Hall százéves jubileumára komponált egy különleges versenyművet, öt ütős szólistára és zenekarra, ezzel a felirattal. Ezúttal az Amadinda Ütőegyüttes gondoskodik róla, hogy az idő a hangversenyen is jól teljék. A A japán mű előtt és után két, csaknem ugyanakkor (1933 és 1935 között) keletkezett angol szimfónia szólal meg. Az egyik a fiatal Brittené, aki vonószenekari darabot komponált négy tételben gyerekkori szerzeményeinek dallamait felhasználva, a másik a Brittennél tizenegy évvel idősebb Walton első alkotása a műfajban. Egy brit zenetudós szerint az ugyan nem valószínű, hogy William Waltont a 20. század legnagyobbjaihoz sorolja majd az utókor, de az első szimfóniát biztosan a század jelentős művei közt fogják számontartani.
Jegyárak: 3 500, 4 000, 4 500, 5 500 Ft Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
TÓTH-VAJNA ZSOMBOR élményei hatására az uralkodó rövidesen udvari vonósegyüttest alakított, külföldi tanulmányokra serkentette muzsikusait, valamint helyreállította az udvari kápolna nagy hatású zeneéletét. Utóbbi intézmény falai között bontogatta szárnyait a korszak két jelentős komponistája: John Blow és Henry Purcell. Tóth-Vajna Zsombor kettejük munkássága révén vet fényt egy itthon kevésbé ismert műcsoportra: a restaurációkori csembalórepertoárra. A francia és olasz stílusokat magába szívó angol billentyűszene kedvelt műfajaiból kapunk válogatást a hangverseny során: színes tánctételeket magukba foglaló szviteket, basszusvariáción alapuló, fantáziagazdag groundokat – megkoronázva mindezt Blow egyedülálló F-dúr chaconne-jával.
Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont FEBRUÁR 28. (PÉNTEK), 19.00 KAREN KAMENSEK Britten: Simple Symphony, op. 4 Takemitsu: From me �ows what you call Time Walton: 1. (b-moll) szimfónia
Amadinda Ütőegyüttes: Bojtos Károly, Holló Aurél, Rácz Zoltán, Váczi Zoltán Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Karen Kamensek
34
David Mitchell angol író 2016-ban Oslóban egy megnyitás előtt álló könyvtár munkatársainak átadott egy novellát azzal a kéréssel, hogy 2114-ig lepecsételve helyezzék letétbe. Akit furdal a kíván-
RÉGI ZENEAKADÉMIA KAMARATEREM TÓTH-VAJNA ZSOMBOR HENRY PURCELL ÉS MESTERE Henry Purcell: G-dúr szvit; A New Ground; a-moll szvit; c-moll ground; D-dúr szvit; d-moll ground John Blow: Morlake Ground; G-dúr szvit; Dr. Blow’s Chacone in Faut
Tóth-Vajna Zsombor (csembaló) A cromwelli puritán időszakot követően II. Károllyal a „magas művészet” propagálása is visszatért Londonba. Külföldi
FEBRUÁR 28. (PÉNTEK), 19.30
NAGYTEREM ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR SCHUBERT/SOSZTAKOVICS Schubert: 8. (h-moll) szimfónia, D. 759 („Befejezetlen”) Sosztakovics: 4. (c-moll) szimfónia, op. 43
Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Hámori Máté Nincs rá biztos válasz, hogy miért lett befejezetlen ez a szimfónia, de tulajdonképpen ez nem is baj. Így is a zeneirodalom egyik alapkövévé vált, sőt talán – Michelangelo rabszolgáihoz hasonlóan – pont ezért. A befejezetlenség, a tévút
mint művészi állítás romantikus és szép gondolat – még ha ez esetben nem is teljesen igaz. A másik mű a tévutak és újrakezdések nagy mesterének talán legjobb szimfóniája, mégis felfedezés lesz sokaknak, mert az 5. vagy a 10. árnyékában nem sok figyelmet kapott. Ebben kora géniuszának, Sztálin elvtársnak is komoly szerepe lehetett, aki éppen a bemutató idején intézett személyesen vezérelt kultúrpolitikai támadást Sosztakovics ellen, aminek aztán a szimfónia is áldozatul esett, a szerző úgymond „visszavonta” a művet. 1936-ot írtunk, el lehet képzelni Sosztakovics éjszakáit akkortájt. Ehhez képest a mű duzzad az erőtől, az ötlettől, a nyers és férfias szépségtől – meghazudtolva a korszellemet és a mindent átható totális terror őrületét. Sztálin meghalt, Sosztakovics él: 0–1.
HÁMORI MÁTÉ
Jegyárak: 2 500, 3 200, 3 800, 4 700 Ft Rendező: Óbudai Danubia Zenekar
TAKÁCS-NAGY GÁBOR „Gábor, te nagyon jó karmester lehetnél – a testbeszéded nagyon világos és kifejező.” Solti György mondata meghatározó volt Takács-Nagy Gábor számára, aki közel két évtizede világhírű hegedűművészként kezdett el egyre inkább érdeklődni a vezénylés iránt. Takács-Nagy a világ vezető zenei együtteseinek élén és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát irányítva is rendszeresen bizonyítja, hogy képes kihozni a zenészekből a maximumot. Vallja, hogy egy karmesternek három dolgot kell csinálnia: a jelenlétével, tanácsaival inspirálni, a mozdulataival segíteni, és önbizalmat adni a muzsikusoknak. Takács-Nagy Gábor és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának műsorán ezúttal Mendelssohn Hebridák-nyitánya, e-moll hegedűversenye és Dvořák 8. szimfóniája szerepel. A hegedűverseny szólistájaként Giovanni Guzzo lép színpadra, aki egyedi és szenvedélyes játékmódjával nyűgözi le koncertről koncertre a közönséget.
Jegyárak: 2 500, 3 300, 4 100, 4 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
FEBRUÁR 29. (SZOMBAT), 19.30
NAGYTEREM A ZENEKAR MESTEREI TAKÁCS-NAGY GÁBOR ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA Mendelssohn: Hebridák-nyitány, op. 26 Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64 Dvořák: 8. (G-dúr) szimfónia, op. 88
Giovanni Guzzo (hegedű) A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Vezényel: Takács-Nagy Gábor 35
PARITÁS VÁSÁRY TAMÁS ÉS KELEMEN BARNABÁS MEGSZOKOTT ROVATUNKBAN A HAZAI ÉS NEMZETKÖZI ZENEI ÉLET KÉT KIMAGASLÓ EGYÉNISÉGÉT, AZ ÓRIÁSI TAPASZTALATTAL RENDELKEZŐ VÁSÁRY TAMÁS ZONGORAMŰVÉSZT, KARMESTERT, ÉS A FIATAL, DE MÁR RENDKÍVÜLI EREDMÉNYEKET ELÉRT HEGEDŰMŰVÉSZT, KELEMEN BARNABÁST KÉRDEZTÜK A LÁZADÓ BEETHOVENRŐL ÉS FORRADALMI ZENÉJÉRŐL.
Ön szerint Beethoven lázadó volt? Vásáry Tamás – Gyerekkorában erőszakos apjától szenvedett, ifjúkorában egy bár viszonzott, de beteljesületlen szerelemtől. Mindennél pedig még szörnyűbb volt, hogy már fiatalon megromlott a hallása, majd teljesen megsüketült. Fiútestvéreinek írott levelében, a híres heiligenstadti végrendeletben még az öngyilkosság is felmerül. Mégis felvette a sors által eléje dobott kesztyűt, mert volt benne egy irtózatos erő, a fennmaradás ereje. Tragikus sorsa ellenére minden zenéje optimista hangon fejeződik be. Még a 3. szimfónia gyászindulója is egy dionüszoszi ünneppel folytatódik. Nem hagyta magát, lázadt – nem kevesebb, mint a sors és az élet nyomorúsága ellen. A Krisztus az olajfák hegyén című darabja Krisztus szenvedéséről szól, mégis egy győzelmi darab. Nemcsak lázad, de győz! Ha valakire ráillik a lázadó szó, Beethovenre biztosan. Kelemen Barnabás – Ha belegondolunk, hogy a Mozart halálát követő 20-25 év alatt Beethoven mennyi mindenben forradalmasította az akkori zenét, vagy akár tanárához, Haydnhoz képest mennyi újat hozott, az példátlan. Ez a zongoraműveiben és a vonósnégyeseiben a legszembetűnőbb.
Tudatosan lázadt zenei formák ellen is? V. T. – Amikor a legtragikusabb végrendeletét megírta, akkor komponálta a legvidámabb zenéit. Tudatosan fordult a napfény felé. Zenei formában is lázadt: a két opus 27-es zongoraszonáta, a cisz-moll és az esz-moll, kifejezetten nem szonátaformájú. Az utolsó, 9. szimfóniában pedig énekelnek – hát ki látott már ilyet? Ez is formabontás volt. A műveiben nyomon követhető az, amiből kinőtt, a haydni hatás, de az opus 13-as Pathétique szonáta már teljesen beethoveni. Haydnnal, noha tőle tanult, nem volt jó a kapcsolata. Mozarttal csak egyszer találkozhatott, és úgyse tanult volna tőle, mert előjött belőle a titán és a néptribun: a nép, a parasztok hangján is megszólalt. Berlioz tanára, a kifinomult Lesueur utálta Beethovent, mert durvának tartotta. Gondoljunk csak az 5. szimfónia kezdetére – mint egy elefánt a porcelánboltban. Itt már szó nincs Haydnról és Mozartról. Rögtön az első zongoraszonátájában jelen van a jellegzetes Beethoven – nem fokozatosan, finoman nőtt ki Mozartból és Haydnből, már a kezdetektől ott volt ez a fantasztikus erő. K. B. – Egyáltalán nem törődött a klisékkel és a szokásokkal. Szerintem ezt abszolút tudatosan tette. Állandóan új dolgokat keresett, szembe ment a bevett formákkal.
AZ 5. (C-MOLL) SZIMFÓNIA, OP. 67 („SORS”) PARTITÚRÁJÁNAK ELSŐ OLDALA
K. B. – Nagyon is – örök ellenzéki volt. Ebből a szempontból is hasonlíthatom egyik mesteremhez, Kocsis Zoltánhoz, aki nem mellesleg nagy Beethoven-rajongó volt.
NEMCSAK LÁZAD, DE GYŐZ! HA VALAKIRE RÁILLIK A LÁZADÓ SZÓ, BEETHOVENRE BIZTOSAN.
VÁSÁRY TAMÁS 36
Emberként is lázadó lehetett?
A korból is következik ez a lázadás? Hiszen turbulensebb korban élt, mint Haydn és Mozart, akikkel társítani szokták. V. T. – Nem gondolom… Persze, ha bármely korban nézzük is az embereket, az egyik ilyen, a másik olyan. A környezet mindenkire hat, beépül az idegrendszerbe. A mai zongoristáknak – legalább nyolcszázat hallottam versenyzsűrizés közben – kötélidegei vannak, nincs egyetlen melléütés, minden gépiesen tökéletes, mert nem mentek át olyan szörnyűségeken, mint a mi generációnk. Így persze Beethovenre is hatott a kor, a háborúk által okozott borzalmak és minden más, amit látott. K. B. – Ne felejtsük el, hogy Haydn is megélte a francia forradalmat, bár az egész forradalmi hevület ide, keletebbre kicsit később ért. De biztosan összefüggött a korral.
(VÁSÁRY TAMÁS) 37
EGY KÉSEI BEETHOVEN-ÁBRÁZOLÁS A SZERZŐ ZONGORASZONÁTÁS KÖTETÉNEK GYÖNYÖRŰ FEDŐLAPJÁN
„BEETHOVEN HEGEDŰ-ZONGORA SZONÁTÁI KÖZÜL, BÁR AZOK MÉG ERŐSEN TÁPLÁLKOZNAK HAYDN ÉS MOZART MŰVEIBŐL, MÁR A LEGKORÁBBIAK IS SOKKAL NAGYOBB LÉPTÉKŰEK, MINT A LEGTÖBB MOZART-SZONÁTA.” (KELEMEN BARNABÁS)
A szenvedély önöktől sem áll távol. Hol, milyen művében, tételben érzik ezt leginkább? V. T. – A legszenvedélyesebb darabja szerintem az f-moll zongoraszonáta, vagyis az Appassionata, különösen az utolsó tétele. Már a címében is ott van a „passio”, ami egyszerre jelent szenvedélyt és szenvedést. Én magam is nagyon szenvedélyes vagyok játék közben. Amikor zongorázom, az elején megpróbálok szobatisztán játszani, de attól olyan rosszul érzem magam, hogy az első melléütés után megkönnyebbülök és elkezdek rendesen zongorázni. Fischer Annie is azt mondta: „én is tudok melléütés nélkül játszani, de minek?” K. B. – Rögtön két hegedű-zongora szonáta, a Kreutzer és a c-moll szonáta jut eszembe. De a szenvedély nagyon egyéni, annak a forrásait az adott ember életében lehet keresni. Az alkotóművészeknél a múzsa leginkább akkor mozdul, amikor az alkotó ember valami nyomás alatt van. Beethoven egészsége és magánélete tele volt olyasmivel, ami nyomást gyakorolt rá. De ez nem mindig egyirányú, előfordul, hogy az emberben a gyász éppen a gyászolttal kapcsolatos kellemes emlékeket hozza elő.
Szokták mondani, hogy Beethoven nagy újító volt, illetve talán inkább különutas, egyfajta zsákutca, akit nem lehetett követni vagy utánozni.
„BEETHOVEN LEGSZENVEDÉLYESEBB DARABJA SZERINTEM AZ F-MOLL ZONGORASZONÁTA, VAGYIS AZ APPASSIONATA, KÜLÖNÖSEN AZ UTOLSÓ TÉTELE. MÁR A CÍMÉBEN IS OTT VAN A »PASSIO«, AMI EGYSZERRE JELENT SZENVEDÉLYT ÉS SZENVEDÉST.”
K. B. – Beethoven valóban nem volt senkinek az ugródeszkája. Tényleg egyfajta zsákutca, amelyben ő maga elképesztő utat járt be. A késői beethoveni világnak nincsenek követői. V. T. – Igen. „Beethoven-stílusban” nem komponáltak. Nincsenek Beethoven-epigonok, mert annyira egyéni hangú volt. Nem lehet utánozni, ő egy vulkán volt.
Minden előadóművész más személyiség, és ez óhatatlanul benne van a játékában. Kiket tartanak különösen nagy Beethoven-előadóknak és miért?
(VÁSÁRY TAMÁS) Mely műveiben érezni leginkább a lázadást?
„BEETHOVEN VALÓBAN NEM VOLT SENKINEK AZ UGRÓDESZKÁJA. TÉNYLEG EGYFAJTA ZSÁKUTCA, AMELYBEN Ő MAGA ELKÉPESZTŐ UTAT JÁRT BE. A KÉSŐI BEETHOVENI VILÁGNAK NINCSENEK KÖVETŐI.” (KELEMEN BARNABÁS) 38
K. B. – Ha a korai szimfóniáit nézzük, már azokban is ott van a zenekar méretét, a hangszerelést, a kidolgozások hosszát és szövevényességét tekintve. Hegedű-zongora szonátái közül pedig, bár azok még erősen táplálkoznak Haydn és Mozart műveiből, már a legkorábbiak is sokkal nagyobb léptékűek, mint a legtöbb Mozart-szonáta. Későbbi műveiben a saját régebbi darabjaival is szembe fordult: ha a késői vonósnégyeseit a koraiakkal öszszehasonlítjuk, évszázadosnak tűnik a különbség. Gondoljunk csak az opus 131-es cisz-moll kvartettre, ami egy szünet nélküli, hét attacca tételből álló, negyven percnyi zene… Nem érdekelte, hogy az akkor használt bélhúrokat nem lehetett közben hangolni. Mintha tudta volna, hogy kétszáz év múlva olyan húrok lesznek, amelyek esetleg ezt bírják. A vonósnégyeseiben az is újdonság, hogy ő volt az első, aki egyértelműen egyenrangúvá tette a négy hangszert, mindegyiket melodikus hangszerként kezelte.
V. T. – Én elsősorban Fischer Annie-t. A többiekből pontosan a szenvedély hiányzott. A karmesterek közül Karajan fantasztikusan tudott Beethovent interpretálni. Bruno Walter is. K. B. – Számomra forradalmi jelentőségűek John Eliot Gardiner korhű hangszerekkel készített Beethoven-szimfónia-felvételei. Minél több hangszer szól, annál lényegesebb, hogy milyenek azok a hangszerek. Ez hihetetlenül fontos. A nagy váltás a hangszerekben és következésképp a játékmódban és a hangzásban a 19. század vége felé történt, tehát ezek a zenék eredetileg egészen másképpen szóltak.
KELEMEN BARNABÁS
Rácz Judit
39
MÁRCIUSI KONCERTKRONOLÓGIA A Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésében Befogadott rendezvény Klasszikus Jazz Opera Népzene Junior Egyetemi
kedve töltött, s valami ilyesmire számíthat mindenki, aki ott lesz az immáron harmadik alkalommal megrendezendő Mozart-napon a Zeneakadémia épületében. A Concerto Budapest szervezésében ezúttal is egy teljes napon át tölti be majd a Nagytermet és a Solti termet az emelkedett humanizmust és dévaj derűt, időtlen szépséget és játékos rafinériát árasztó Mozart-zene, méghozzá a legkiválóbb muzsikusok előadásában.
Jegyárak: 1 500–3 000 Ft Rendező: Concerto Budapest
MÁRCIUS 2. (HÉTFŐ), 19.30 MÁRCIUS 1. (VASÁRNAP), 11.00–22.00
NAGYTEREM, SOLTI TEREM CONCERTO BUDAPEST / MOZART-NAP MŰVÉSZETI VEZETŐ: KELLER ANDRÁS
KELLER ANDRÁS
Közreműködnek többek között: Baráth Emőke, Takács-Nagy Gábor, Ránki Dezső, Spányi Miklós, Concerto Armonico Budapest és a Concerto Budapest zenészei
40
„Világos, tiszta, szép emlékként marad meg bennem ez a nap egész életemen át. Mintegy távolról, halkan csengnek még fülembe Mozart muzsikájának varázshangjai. [...] Ó, Mozart, halhatatlan Mozart – egy tisztább, jobb, boldogabb életnek mily sok, mily végtelenül sok örökké megmaradó nyomát vésted be muzsikáddal mindnyájunk lelkébe!” Így írt kétszáz éve Franz Schubert egy napjáról, amelyet nagy és olyannyira csodált pályaelődjének zenéjével ismer-
NAGYTEREM ROST ANDREA, VIGH ANDREA ÉS KELEMEN BARNABÁS MVM KONCERTEK Spohr: c-moll hegedű-hárfa szonáta, WoO 23 Saint-Saëns: Fantázia hárfára, op. 95 Saint-Saëns: Fantázia hegedűre és hárfára, op. 124 Händel: „Lascia ch’io pianga” – Almirena áriája a Rinaldo című opera második felvonásából Händel: „Ombra mai fu” – Xerszész áriája a Xerszész című opera első felvonásából Fauré: En prière Fauré: Poème d’un jour, op. 21 – 3. Adieu Fauré: Desz-dúr impromptu hárfára, op. 86 Ravel: Öt görög népdal
Rost Andrea (szoprán), Vigh Andrea (hárfa), Kelemen Barnabás (hegedű) Vigh Andrea Liszt- és Prima díjas hárfaművész 1996 óta tanít a Zeneakadémián, 2013 óta a Zeneakadémia rektora. 1993-tól 1996-ig közreműködője a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyeinek, 1993 óta évente tart szólóestet a Zeneakadémián. A walesi, az arles-i, a belgrádi, a gödöllői, a szegedi nemzetközi hárfaverseny zsűrijének tagja. A Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál alapítója és művészeti vezetője. A hangversenyen két vendégével, Rost Andreával és Kelemen
L’Achéron (művészeti vezető: François Joubert-Caillet)
VIGH ANDREA / ROST ANDREA / KELEMEN BARBABÁS Barnabással szólaltatja meg Händel, Fauré és Ravel legszebb áriáit, valamint Spohr és Saint-Saëns ritkán hallható kamaraműveit. A Rost Andrea Kossuthés Liszt-díjas énekművész diplomája megszerzése után, 1991-ben a Wiener Staatsoper magánénekese lett, ahol minden fontos szerepében megismerhette a bécsi közönség, majd hamarosan a világ összes neves operaházában is sikert aratott, valamint koncert- és dalénekesként a világ valamennyi fontos koncertpódiumán is fellépett már és énekel azóta is. A Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész korosztályának egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb hegedűművésze, kamarazenésze, vonósnégyes primáriusa, karmestere, két világhírű intézmény, a Zeneakadémia és a Kölni Egyetem tanára, a Fesztiválakadémia alapítója és művészeti vezetője.
Jegyárak: 1 500, 2 000, 3 000, 4 000, 5 000, 6 000, 8 000 Ft Rendező: Besszer Koncert
MÁRCIUS 3. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM A VOKÁLIS ZENE MESTEREI VOX LUMINIS ÉS A L’ACHÉRON Schütz: Krisztus hét szava a keresztfán, SWV 478 Kerll: Requiem Buxtehude: Fried- und Freudenreiche Hinfahrt, BuxWV 76 – 1. Mit Fried und Freud, 2. Klage Lied Steffani: Stabat Mater
Vox Luminis (művészeti vezető: Lionel Meunier)
Egy belga historikus énekegyüttes és egy francia régizenei hangszeres alakulat német és itáliai barokk mesterektől ad elő vokális egyházzenei műveket – akár nevek említése nélkül is ígéretes lehetne ez a program. A két együttesalapító és -vezető ismeretében pedig annál inkább: Lionel Meunier, aki korábban a Collegium Vocale Genttel is együtt énekelt, 2004-ben hívta életre a Vox Luminist, François Joubert-Caillet nagyszerű gambajátékos pedig 2009-ben toborozta össze a L’Achéron tagjait. A programon szereplő művek szerzői, a 17-18. századi nagy- és kismesterek – a Velencében, Drezdában és Dániában egyaránt alkotó lutheránus Heinrich Schütz, a katolikuspap-diplomata Angelo Steffani, továbbá az I. Lipót császárrá koronázásához misét komponáló Johann Caspar Kerll – jószerint személyükben reprezentálják korszakuk ezerszínű változatosságát.
L’ACHÉRON
Jegyárak: 2 900, 4 300, 5 100, 5 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
MÁRCIUS 4. (SZERDA), 19.30
NAGYTEREM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ZENEI EGYÜTTESEINEK HANGVERSENYE Verdi: Requiem
Sümegi Eszter (szoprán), Schöck Atala (alt), Fekete Attila (tenor), Cser Krisztián (basszus)
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI KONCERTZENEKARA
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara (hangképző: Juhász Bence, koncertmester: Dúlfalvy Éva) Vezényel: Kovács László Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkarának és Egyetemi Koncertzenekarának művészeti vezetője Kovács László karmester, Liszt-díjas kiváló művész, az ELTE „Eötvös” Művészeti Együttes igazgatója. Az egyetemi énekés zenekar nem hivatásos együttes, tagságát jelenlegi és egykori egyetemi hallgatók, oktatók alkotják. Repertoárjukon barokk, klasszikus, romantikus és kortárs művek, a cappella kórusművek, oratóriumok, versenyművek, szimfóniák egyaránt szerepelnek, de szívesen kalandoznak a könnyűzene és a komolyzene határterületeire is. Hivatásuknak tekintik a 20. századi zene kiemelkedő szerzői, köztük Bartók, Kodály műveinek tolmácsolását, de koncertrepertoárjukból nem hiányozhatnak a kortárs, elsődlegesen magyar szerzők alkotásai sem. Orbán György, Tóth Péter, Szokolay Sándor, Petrovics Emil, Lendvay Kamilló, Jeney Zoltán, Kocsár Miklós, Dubrovay László, Vajda János, Gyöngyösi Levente, Oláh Kálmán, Kovács Zoltán számos zenekari és kórusművet írt részben egyetemi megrendelésre, az együttesnek és karnagyainak ajánlva. Időről időre közreműködői a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, kamarazenei fesztiváloknak, a Tiszazugi Zenei Fesztiválnak, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen, évente megrendezett Mester és Tanítványa elnevezésű koncertsorozatnak, a Tihanyi Bencés Apátság koncertsorozatának, s más,
a klasszikus zene népszerűsítését szolgáló rendezvénysorozatnak. A Baross Gábor által 1948-ban alapított énekkar és az 1957-ben létrehozott, jelenlegi formájában vonós kamarazenekarként működő zenekar az elmúlt évtizedekben számos hazai és külföldi nemzetközi versenyen és fesztiválon nyert díjakat.
Jegyárak: 2 200, 3 200, 4 500, 7 000 Ft Rendező: ELTE Művészeti Együttes
MÁRCIUS 5. (CSÜTÖRTÖK), 19.00
NAGYTEREM VÁRJON DÉNES ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR BEETHOVEN-EST
MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR Ludwig van Beethoven: István király, op. 117 – Nyitány 2. (B-dúr) zongoraverseny, op. 19 6. (F-dúr) szimfónia, op. 68 („Pastorale”)
Várjon Dénes (zongora) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Takács-Nagy Gábor A Beethoven-est nyitószáma a zeneszerzőnek a magyarokhoz fűződő kapcsolatára utal. Ez a kapcsolat egyrészt személyes: a martonvásári Brunszvik-család egyik leányához gyengéd szálak kötötték; másrészt „szakmai”: Kotzebue weimari drámaíró rendelt tőle kísérőzenét Szent István királyról szóló drámájához. Ezzel a művel avatták fel 1812-ben a Pesti Német Színházat, ahol Beethoven is jelen volt. A nyitány zenéjében a korabeli, divatos verbunkoszene elemeit használja fel, feljegyzéseiben kedvesen ír „a derék bajszos magyarokról”.
41
A B-dúr zongoraverseny valójában korábban keletkezett, mint a C-dúr koncert, de a zeneműkiadó tévedése miatt fordítva sorszámozták őket. A nagyon fiatalon, 1794-95-ben komponált mű még Haydn hatását mutatja, de felfedezhetjük benne a későbbi Beethoven „oroszlánkörmeit” is. A A Pastoraleszimfónia gyönyörűséges vallomás Beethoven természetszeretetéről. Egyetlen műve, amelynek kottájába szavakkal beleírta, hogy a zene miről szól. Szinte látjuk a csörgedező patakot és a kis madárkoncertben jól felismerhető egyes madárkák énekét. A lényeg azonban az, hogy ez a mű mégsem a természet ábrázolásáról szól, hanem az emberről, aki mindezt átéli, aki örül, amikor megérkezik falura, fél a vihartól és hálás annak elmúlta után.
Jegyárak: 4 500, 5 000, 5 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar
MÁRCIUS 6. (PÉNTEK), 19.45 MÁRCIUS 7. (SZOMBAT), 19.45 MÁRCIUS 8. (VASÁRNAP), 15.30
NAGYTEREM BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR HOMAGE ON THE EARTH: TEMPÊTES, ORAGES & FÊTES MARINES Locke: A vihar – kísérőzene Rebel: Az elemek – szvit Marais: Alcyone – 4. szvit: Airs pour les Matelots et les Tritons Vivaldi: A négy évszak – Tél, RV 297 Telemann: Vízizene – C-dúr szvit, TWV 55:C3 („Hamburgi apály és dagály”)
Budapesti Fesztiválzenekar Vezényel: Jordi Savall
42
Jordi Savall élő legenda, a régizene koronázatlan királya. A Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesével közös koncertjén a vihar, a mennydörgés és a víz dicséretét juttatja főszerephez a tőle megszokott energiával és meghökkentő eszközökkel. A koncerten angol,
meg legnépszerűbb darabjait, de a koncerten szereplő szerzők mindegyike a Zeneakadémián tanult, majd tanított, így alkotásaikat erősen inspirálta e hangszer. Az elhangzó művek a magyar orgonás repertoár 20. századi szegmensét vonultatják fel, ami a későromantikától az impresszionizmuson át egészen az avantgárdig terjed, és legtöbbjük azon a Voit-orgonán szól leghitelesebben, amihez keletkezésük is köthető. JORDI SAVALL francia, itáliai és német példákon, operai, tánchoz írt vagy tisztán hangszeres zenéken keresztül ismerhetjük meg, milyen sokféle megoldás született a barokkban erre a témára.
MÁRCIUS 8. (VASÁRNAP), 19.00 MÁRCIUS 7. (SZOMBAT), 19.00
SOLTI TEREM JAZZ ITT! BINDER TRIÓ
MÁRCIUS 7. (SZOMBAT), 11.00
Előad és orgonán játszik: Szabó Balázs A Zeneakadémia 1907-ben készült Voit-orgonájának hatása alatt generációk nőttek fel. A világkarriert befutott zeneszerző, Antalff y-Zsiross Dezső kimondottan erre a hangszerre alkotta
SZABÓ BALÁZS
Jegyárak: 1 900, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyárak: 3 000, 5 100, 6 600, 9 400, 15 300 Ft Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar
NAGYTEREM ORGONALÁTOGATÁS HALADÓKNAK SZABÓ BALÁZS ZENÉS ORGONATÖRTÉNETI SOROZATA/4 A NAGY ELŐDÖK – ANTALFFY, ZALÁNFFY, SCHMIDTHAUER, GÁRDONYI, LIGETI
című anyagából válogatott műveket, melyeket triójával (Benkó Ákos – dob, Fonay Tibor – nagybőgő) átdolgozott. A rövid, zárt darabokat kinyitották és improvizatív elemekkel bővítették, ám sosem öncélú módon: az improvizált tartalom szervesen illeszkedik a bartóki koncepcióba, melynek egyik legnagyobb hazai ismerője maga Binder Károly.
BINDER TRIÓ Bartók: Gyermekeknek, BB 53 (átdolgozás)
Binder Károly (zongora), Fonay Tibor (bőgő, basszusgitár), Benkó Ákos (dobok) Binder Károly a hetvenes évek vége óta a magyar zenei élet megkerülhetetlen alakja: zongoristaként, zeneszerzőként és pedagógusként egyaránt kimagasló eredményeket ért el. Sajátos zenei világának alapját a bartóki népdalkincs, a 20. századi modern komponálási technikák és a jazz dallami és harmóniai megoldásainak szintézise szolgáltatja. Az egyetem tanszékvezető tanáraként muzsikusok generációi kerültek ki a kezei alól, de a komponálást, a koncertezést és az újabb és újabb irányzatok felfedezését továbbra sem szorítja háttérbe. Legújabb projektjeként Bartók Gyermekeknek
RÉGI ZENEAKADÉMIA KAMARATEREM BODROGI ÉVA ÉS MARCZI MARIANN BILITIS – GÖRÖG HŐSNŐK Koechlin: Öt Bilitis-dal, op. 39 Balogh Máté: 6x1 chanson (ősbemutató) Duparc: Phidylé Kozma: Bilitis-dalok – részletek Haydn: Ariadné Naxosban, Hob. XVIb:2 Debussy: Bilitis-dalok Tornyai Péter: [Új mű] (ősbemutató) Satie: Chez le docteur Satie: L’omnibus automobile Satie: Allons-y Chochotte
Bodrogi Éva (szoprán) és Marczi Mariann (zongora) Mi köti össze a rizsporos parókában díszelgő udvari muzsikust és a párizsi kávéházban füstöt eregető modernista művészt? Az antikvitás iránti rajongás. Noha más és más okból, az ókori mítoszok világa – különösen a heroinák tragikus sorsa – minden korszak képzelőerejét megragadta. Erre világít rá Bodrogi Éva és Marczi Mariann hangversenye is. A szerelmi csalódásba belepusztuló Ariadné történetét többek között Joseph Haydn kantátája nyomán ismerjük. Henri Duparc a pásztorlány Phidylé életéből tár elénk egy érzéki pillanatképet, a Bilitis-költemények középpontjában pedig az erotika áll. A versek legismertebb megzenésítése Debussytől
BODROGI ÉVA / MARCZI MARIANN származik, Pierre Louÿs antikizáló lírája azonban másokat is megihletett: egy Debussy-kortárs, valamint a magyar származású zenei ezermester, Joseph Kosma, azaz Kozma József feldolgozásai is megszólalnak az est folyamán. Az antik elbeszélések még manapság is szolgálnak mondanivalóval: Balogh Máté és Tornyai Péter zeneszerzők saját kompozícióikkal re�ektálnak az örök emberi kérdésekre.
Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
MÁRCIUS 8. (VASÁRNAP), 19.30
NAGYTEREM 25 ÉVES A SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM JUBILEUMI SZIMFONIKUS ZENEKARA Erkel: Ünnepi nyitány Liszt: Esz-dúr zongoraverseny Bartók: 1. rapszódia, BB 94b Bartók: Magyar képek, BB 103 Kodály: Psalmus Hungaricus, op. 13
Pellet Sebestyén (zongora), Bocsák Gábor (hegedű), Molnár András (ének) Liszt Ferenc Általános Iskola gyermekkórusa, Vasas Művészeti Alapítvány Vass Lajos Kórusa, Budapesti Lantos Kórus, Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekara Vezényel: Juhász Bence Műsorvezető: Zelinka Tamás A Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar 1995. október 1-én, a zene világnapján alakult meg egykori lelkes „istvános” zenekari tagokból.
Negyedszázados évfordulójuk alkalmából a magyar zeneirodalom remekeiből összeállított műsorral lépnek a közönség elé. A Erkel Ferenc Ünnepi nyitánya az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház félévszázados jubileumára készült. Az indító fanfártéma, a Szózat és a Himnusz egyes dallamfordulatai valóban ünnepi hangulatot keltenek. A Liszt Ferenc egybekomponált, de négy különböző karakterű részt tartalmazó Esz-dúr zongoraversenyét ez alkalommal Pellet Sebestyén, a Zeneakadémia tehetséges fiatal hallgatója szólaltatja meg. A A liszti magyar rapszódiáktól örökölt szerkezetben írta Bartók az 1. rapszódiát, amely Bocsák Gábor – a zenekar koncertmestere – szólójával hangzik el. A Az öttételes Magyar képek a szerző saját zongoradarabjainak meghangszereléséből született. A Kodály Psalmus Hungaricusának előadásában a zenekar régi kapcsolatai elevenednek meg, egyrészt a tenor szólót éneklő Molnár András személyében, másrészt a közreműködő kórusok tekintetében. Vezényel a zenekarral közel „egyidős” Juhász Bence karmester-kóruskarnagy, a Zeneakadémia doktori iskolájának hallgatója.
Jegyárak: 2 500, 2 900, 3 200, 3 500 Ft Rendező: Partitúra Alapítvány
A SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM JUBILEUMI SZIMFONIKUS ZENEKARA
MÁRCIUS 9. (HÉTFŐ), 19.30
NAGYTEREM HEGEDŰS ENDRE ZENEKARI ZONGORAESTJE Mozart: Don Giovanni – Nyitány Mozart: 20. (d-moll) zongoraverseny, K. 466 Beethoven: 4. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58
43
HEGEDŰS ENDRE
Hegedűs Endre (zongora) Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Vezényel: Erdélyi Dániel Jegyárak: 3 000, 4 000, 5 000, 6 000 Ft Rendező: Stúdió Liszt Kft.
Elragadtatottan kiáltott föl: »most anynyira alkotó kedvemben vagyok, ezúttal szeretnék valami egészen különlegeset írni; úgy vágyom Keletre, Perzsia rózsakertjeibe, India pálmaligeteibe, olyan érzésem van, mintha valakinek el kellene hozni a témát, amely odavisz.« Elképedten álltam előtte, alig bírtam fölfogni, hogyan írhatta le ennyire nyilvánvalóan azt, ami a zsebemben volt és amit épp át akartam neki adni.” A hangverseny előtt 18.30-tól 19.00-ig Vásáry Tamás az elhangzó művekről és Robert Schumannról mesél.
gig megőrizte kimagasló szakmai színvonalát, egyediségét és lett az ország egyetlen hivatásos női kamarakórusaként kiemelt kategóriás együttes. A kórus a hazai és nemzetközi koncertpódiumok kedvelt vendége, az elmúlt évek alatt bejárták szinte az egész világot Szentpétervártól Szicíliáig, Izraeltől Japánig. A 2018–19-es évadtól a szakmai munkát Kiss Boldizsár karnagy segíti. A kórus művészeti vezetője és karnagya 1989-től Molnár Éva.
Jegyár: 1 500 Ft Rendező: Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus
Jegyárak: 3 000, 4 500, 6 000, 7 000 Ft Rendező: Magyar Rádió Művészeti Együttesei MÁRCIUS 10. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA VÁSÁRY TAMÁS SCHUMANNCIKLUSA 4. Schumann: Az Éden és a Péri, op. 50
VÁSÁRY TAMÁS
Zemlényi Eszter, Horti Lilla, Kissjudit Anna, Kertész Mónika, Pataky Dániel, Cser Krisztián (ének) Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel: Vásáry Tamás
44
Schumann egyik legérdekesebb kompozíciója, mesei ihletésű oratóriuma mesébe illő módon keletkezett. A darab szövegírója így jegyezte le a darab szempontjából sorsdöntő találkozását a komponistával: „Amikor Périmmel a zsebemben beléptem hozzá, a legfényesebb kedvben találtam, friss házasként, szinte még a mézeshetekben.
MÁRCIUS 11. (SZERDA), 19.00
SOLTI TEREM SZOLNOKI BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS Tóth Péter: Sonnet 22 Eva Ugalde: Miserere Liszt: 137. zsoltár Liszt: Ave Maria d’Arcadelt David Ho-yi Chan: Lacrimosa Orbán György: Requiem – Agnus Dei Tallér Zsó�a: Három zongoradarab Szőnyi Erzsébet: Canticum sponsae Andorka Péter: Cantio vernalis Tóth Péter: Igéző Beischer-Matyó Tamás: A virágok vetélkedése Gyöngyösi Levente: Laudate pueri Dominum Dragony Tímea: [Új mű]
Peták Ágnes (hárfa), Fejes Krisztina, Dragony Tímea (zongora), Fánczi Gábor (basszusgitár) Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus (művészeti vezető: Molnár Éva) Vezényel: Molnár Éva, Kiss Boldizsár A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus 1969-es alapítása óta folyamatosan, hivatásos együttesként működik. Az eltelt évtizedek alatt a kórus mindvé-
SZOLNOKI BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS
BUDAPESTI VÓNOSOK óta ismert, a világ vezető csellistái csak az utóbbi időben fordultak a Csajkovszkij-kompozíció eredeti formájához. Legyen meglepetés, hogy ezúttal Fenyő László melyik mellett teszi le a voksát! A A hangverseny második részében előadott Csajkovszkij-szerenád a szerző egyik legeredetibb, legsokszínűbb kompozíciója, nem véletlen, hogy a 19. század vonószenekari művei között kitüntetett szerepet játszik.
Jegyárak: 2 800, 3 800, 4 800, 5 800 Ft Rendező: Budapesti Vonósok
MÁRCIUS 11. (SZERDA), 19.30
MÁRCIUS 12. (CSÜTÖRTÖK), 19.00
NAGYTEREM BUDAPESTI VONÓSOK ÉS FENYŐ LÁSZLÓ
RÉGI ZENEAKADÉMIA KAMARATEREM QIAN ZHOU ÉS TARASZOVA BRIGITTA
Beethoven: 4. (c-moll) vonósnégyes, op. 18/4 Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára, op. 33 Csajkovszkij: Pezzo capriccioso, op. 62 Csajkovszkij: Vonósszerenád, op. 48
Fenyő László (cselló) Budapesti Vonósok (koncertmester: Pilz János, művészeti vezető: Botvay Károly) Fenyő László a csellóirodalom két ékkövét, Csajkovszkij Pezzo capricciosóját és a Rokokó változatokat szólaltatja meg. Utóbbit a zeneszerző kortársa, a darab megrendelője, Wilhelm Fitzenhagen számos módosítással mutatta be, s a mű ebben a változatában vált népszerűvé, legtöbbször ez a változat szerepel a nemzetközi csellóversenyek kiírásában is. Bár az eredeti zeneszerzői szándék rég-
J. S. Bach: 4. (c-moll) hegedűszonáta, BWV 1017 Brahms: 3. (d-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 108 Stravinsky: Divertimento (hegedűzongora változat) Milhaud: Ökör a háztetőn, op. 58 (hegedű-zongora átirat)
Qian Zhou (hegedű), Taraszova Brigitta (zongora) Qian Zhou kínai hegedűművész 18 évesen lett egy csapásra világsztár, amikor 1987-ben a párizsi Long–Thibaud versenyen nem csak a fődíjat, de az öt különdíjat is elnyerte. Azóta rendszeresen koncertezik a világ legjelentősebb zenekaraival, és szólistaként is a legfontosabb hangversenytermekben
játszik. Qian Zhou visszatérő vendég Budapesten, 2016-ban mesterkurzust tartott a Zeneakadémián, 2017-ben a Bartók Világverseny és Fesztivál hegedű kategóriájának zsűritagja volt, 2020-ban pedig újra visszatér órákat tartani az egyetem hegedűs hallgatóinak. A mesterkurzust követő koncerten kamarapartnere a fiatal zongoraművésznő, Taraszova Brigitta, aki 2013 óta kíséri játékával a vonós diákokat az egyetemen, és olyan neves művészekkel kamarázott már, mint Szabadi Vilmos, Langer Ágnes, Kitagawa Chisa és Airi Suzuki. Műsoruk első felében egy-egy Bachés Brahms-művet adnak elő, a hangverseny második részében pedig 20. századi színpadi művek ritkán hallható átiratai szólalnak meg.
A koncertre a belépés ingyenes, a terem befogadóképességének határáig. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
QIAN ZHOU
MÁRCIUS 12. (CSÜTÖRTÖK), 19.30
NAGYTEREM BACH SZÓLÓBAN KELEMEN BARNABÁS Johann Sebastian Bach: 3. (E-dúr) hegedűpartita, BWV 1006 1. (g-moll) hegedűszonáta, BWV 1001 2. (d-moll) hegedűpartita, BWV 1004
KELEMEN BARNABÁS sorozatának címlapján. A ciklus – szerzőjének több más alkotásához hasonlóan – egyszerre vég- és kiindulási pont: a 17. század végi, Heinrich Ignaz Franz von Biber, Johann Paul Westhoff és Johann Jakob Walther nevével fémjelzett német polifon hegedűirodalom betetőzése és olyan hatású modell, amely Eugène Ysaÿe-on és Bartók Bélán át egészen a mai napig inspirálja a zeneszerzőket. A hegedűsök „Ótestamentuma” azonban nemcsak a zeneszerzés, hanem a hangszerjáték alakulásában is nagy szerepet játszott. Nem ismert, hogy Bach ezeket a darabokat tényleges előadás céljából írta, vagy pusztán zenei tanulmánynak szánta, amelyben bemutatja, hogy mit lehet egy szál hegedűn megvalósítani az 1700-as évek elején. Akármelyik változat az igaz, a ciklus már a kortársak érdeklődését is felkeltette, a darabok népszerűsége pedig Joachim József 19. századi úttörő tevékenysége óta töretlen.
Jegyárak: 3 900, 4 900, 5 900, 6 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
MÁRCIUS 13. (PÉNTEK), 19.30
Kelemen Barnabás (hegedű)
NAGYTEREM ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR KURTÁG/HAYDN/DVOŘÁK
„Sei Solo a Violino senza Basso accompagnato” – ez a szerény, rövid cím szerepel Johann Sebastian Bach Hat szólószonáta és -partita hegedűre (BWV 1001–1006) címmel közismertté vált
Kurtág György: … quasi una fantasia …, op. 27/1 Haydn: 49. (f-moll) szimfónia, Hob. I:49 („La passione”) Dvořák: h-moll csellóverseny, op. 104
45
Perényi Miklós (cselló) Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Hámori Máté Jegyárak: 2 500, 3 200, 3 800, 4 700 Ft Rendező: Óbudai Danubia Zenekar
PERÉNYI MIKLÓS
szabadságának és bámulatos technikájának köszönhetően bármilyen témából képes felépíteni egy tökéletesen arányos és izgalmas zeneművet, itt és most, a fülünk hallatára. Valódi szaktekintély ő ebben a műfajban, joggal mondhatjuk, hogy Európa egyik legjobbja, aki három évtizede tanítja is az improvizációt német zeneművészeti főiskolákon. Sokoldalúságát jelzi, hogy számos művet át is dolgozott orgonára, valamint komponál, többek között ünnepi misét írt XVI. Benedek pápa nyolcvanadik születésnapjára. A nagyszerű művész szólóestjét az teszi még különlegesebbé, hogy betekintést is enged műhelyébe, beavatva minket az improvizáció születésének kulisszatitkaiba, rejtelmeibe.
MÁRCIUS 17. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM ORGONA A KÖZPONTBAN WOLFGANG SEIFEN AZ IMPROVIZÁCIÓ MŰVÉSZETE Wolfgang Seifen: Prelúdium, adagio és fúga (német barokk stílusban) Három karakterdarab (német romantikus stílusban) – 1. Arabesque, 2. Cantilene, 3. Rapszódia Szimfonikus fantázia és kettősfúga (késő romantikus stílusban) Orgonaszimfónia – Allegro Vivace, Andante cantabile, Scherzo, quasi Danse macabre, Adagio espressivo, Finale Improvizáció a közönség által megadott témákra
Wolfgang Seifen (orgona) Moderátor: Szabó Balázs
46
Kifogyhatatlan kreativitás – írta Wolfgang Seifen koncertjéről egy lenyűgözött kritikus, és ha megnézzük a német orgonaművész műsorát, talán kicsit féltjük is: lehetséges-e ennyi rögtönzést vállalni egy estére, ráadásul ennyiféle stílusban? A hatvannégy éves muzsikusért azonban nem kell aggódnunk, ő ebben van otthon, számára az improvizáció az éltető közeg. Kivételes muzikalitásának, rendkívüli alkotói
Jegyárak: 1 800, 2 300, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
A BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM HALLGATÓI és Európa-szerte egyaránt. Az iskola hirdetőtábláján a tanév során egymást váltják az újabb és újabb oklevelek, amelyeket Budapesten, Debrecenben, Szegeden, vagy éppen Német-, esetleg Olaszországban állítottak ki, bizonyítva a Konzi valamely diákjának nagyszerű teljesítményét. Az intézmény hagyományos zeneakadémiai koncertsorozatának ezért mindig van egy olyan tavaszi estéje, amelyen az aktuális versenyek győzteseinek játékát hallgathatják a Solti terem látogatói: zongoristákét, vonósjátékosokét, fúvósokét vagy énekesekét.
visszatérő vendége. Számos jelentős zenekar szólistájaként lépett fel: többek között a Camerata Salzburg, az Academy of St. Martin in the Fields, a Camerata Bern, a zürichi Tonhalle Zenekara, az Európai Kamarazenekar, az Amerikai Szimfonikus Zenekar, a Skót Kamarazenekar és a Kremerata Baltica zenekar koncertjein olyan neves karmesterek partnereként játszott, mint Keller András, Végh Sándor, Solti György vagy Heinz Holliger. Várjon Dénes szólista pályafutása mellett nagy jelentőséget tulajdonít a kamarazenélésnek: rendszeresen fellép például Perényi Miklós, Schiff András, Steven Isserlis, Leonidas Kavakos, Radovan Vlatkovic, Tabea Zimmermann, valamint Jörg Widmann oldalán. Zeneakadémiai szólóestjén ezúttal Beethoven, Schumann, Janáček és Chopin egy-egy művét játssza.
Jegyárak: 2 000, 3 000, 4 000, 5 000, 6 000, 8 000 Ft Rendező: Besszer Koncert
Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
MÁRCIUS 18. (SZERDA), 19.30
NAGYTEREM VÁRJON DÉNES ZONGORAESTJE MVM KONCERTEK – A ZONGORA WOLFGANG SEIFEN
MÁRCIUS 18. (SZERDA), 19.00
SOLTI TEREM KONZIS KONCERTEK VERSENYGYŐZTESEK KONCERTJE Közreműködnek a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium hallgatói A Zeneakadémia gyakorlóiskolája, vagyis a Bartók Konzervatórium növendékei évről évre kiemelkedő eredményeket érnek el a tizenéves korosztály számára rendezett zenei versenyeken itthon
Beethoven: 13. (Esz-dúr) zongoraszonáta, op. 27/1 Schumann: Szimfonikus etűdök, op. 13 Janáček: Ködben Chopin: 2. (b-moll) zongoraszonáta, op. 35
Várjon Dénes (zongora) Várjon Dénes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Liszt Ferencés Veress Sándor-díjas zongoraművész a legrangosabb nemzetközi fesztiválok – többek között a Salzburgi Ünnepi Játékok, a Luzerni Fesztivál, a SchleswigHolsteini Zenei Fesztivál, a Velencei Biennálé, az amerikai Marlboro Fesztivál és az Edinburghi Fesztivál – rendszeresen
VÁRJON DÉNES
MÁRCIUS 19. (CSÜTÖRTÖK), 19.00
SOLTI TEREM BEETHOVEN PLUSZ LEONARD ELSCHENBROICH ÉS ALEXEI GRYNYUK Ludwig van Beethoven: 1. (F-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 5/1 2. (g-moll) cselló-zongora szonáta, op. 5/2 3. (A-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 69 4. (C-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 102/1 5. (D-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 102/2
Leonard Elschenbroich (cselló), Alexei Grynyuk (zongora)
Rost Andrea (szoprán) Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Hamar Zsolt
ALEXEI GRYNYUK / LEONARD ELSCHENBROICH Néhány hónapja, 2019 áprilisában jelent meg Leonard Elschenbroich és Alexei Grynyuk felvétele az összes Beethovencsellószonátával, és a CD rögtön hangos sikert aratott: a BBC Music Magazin májusban a hónap albumának választotta, a rangos Gramophone újságban pedig előkelő Editor’s Choice minősítést kapott. Utóbbi indoklásában a kritikus, Andrew Fanach-Colton többek között a zenei karakterek élénkségét, a hangszínek, textúrák változatosságát, a ritmikai frissességet emelte ki. Emellett külön kitért arra is, hogy a két művész különösen jól érvényre juttatja a szonáták lenyűgöző beethoveni invencióját, hiszen hallhatóan nagy figyelmet fordítanak a szerző előadási utasításainak aprólékos megfigyelésére és értelmezésére. Elschenbroich és Grynyuk szólistaként is világszerte koncertező muzsikusok, a közös kamarazenélés pedig már több mint tíz éve köti össze őket – ennek a kreatív együttműködésnek a gyümölcseit élvezhetjük ezen a koncerten is.
Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Nálunk a fordulat éve. Államosítások. A nagy Szovjetunióban Zsdanov elvtárs olvassa fel egy plénumon a rosszak neveit: Sosztakovics, Prokofjev… behódoltak a burzsoá ízlésnek. Nyugaton türelmetlen ifjú komponisták mindenkit avíttnak tartanak, csak a három éve halott Webernt illetik jó szóval. A tengeren túl John Cage preparált zongorára komponál. 1948-at írunk. Egy bajor öregúr mintha semmiről sem venne tudomást. Változatlanul úgy gondolja, a zenének szépnek kell lennie. Richard Strauss túlélte Webernt, Bartókot, Berget. Aggastyán. Amikor egy riporter hölgy megkérdi, mik a tervei, a válasz: „Hát, meghalni.” De ez még odébb van pár hónappal. Dalok foglalkoztatják. A kortárs Hermann Hesse verseire ír hármat, a 19. századi Eichendorff ihleti a negyediket. Elmúlásról szólnak, reménytelenül őskonzervatív zenei nyelven. Utóromantika, legyintenek a fiatalok. Vagy az öreg messzebbre látott? Egy zenetudós mostanában remek kifejezést talált arra a stílusra, amelyet Strauss nagyjából A rózsalovag óta követett. „Koraszülött posztmodern.” Vagy úgy! Akkor már nem kell pironkodnunk, ha tetszik… Örüljünk annak, hogy Rost Andreával hallhatjuk a Négy utolsó dalt (ahogy a darabokat a szerző halála – 1949 – után nevezték). Előtte Wagner, utána Schumann. Mesterdalnokoknyitány és Rajnai szimfónia.
MÁRCIUS 19. (CSÜTÖRTÖK), 19.30
NAGYTEREM NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR A RAJNA VÖLGYE Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Nyitány R. Strauss: Négy utolsó ének Schumann: 3. (Esz-dúr) szimfónia, op. 97 („Rajnai”)
ROST ANDREA
Jegyárak: 3 500, 4 000, 4 500, 5 500 Ft Rendező: Nemzeti Filharmonikusok 47
MÁRCIUS 20. (PÉNTEK), 19.30
MÁRCIUS 21. (SZOMBAT), 19.00
NAGYTEREM NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY FENYŐ LÁSZLÓ ÉS A BORODIN QUARTET
NAGYTEREM MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR OROSZ-EST
BORODIN QUARTET Borogyin: 2. (D-dúr) vonósnégyes Schubert: c-moll vonósnégyes-tétel, D. 703 („Quartettsatz”) Schubert: C-dúr vonósötös, D. 956
Fenyő László (cselló) Borodin Quartet: Ruben Aharonjan, Szergej Lomovszkij (hegedű), Igor Najdin (brácsa), Vlagyimir Balsin (cselló) Fenyő László, keresett csellóművész és a Karlsruhei Zeneakadémia professzora visszatérő vendége az idei Négyszer négyes plusz egy sorozatnak: míg februárban a Hungarian Quartet gordonkásaként hallhatjuk, addig márciusban a Borodin Quartet vendégeként lép fel Franz Schubert örökzöld C-dúr vonósötösében. A koncerten az említett kvintett mellett a néhai bécsi szerző c-moll vonósnégyestételét, egy tervezett, de soha meg nem valósult kvartettciklus nyitótételét játsszák, a hangverseny első számaként pedig a hetvenöt éves múltra visszatekintő kamarazene-társulat névadójának, Alekszandr Porfirjevics Borogyinnak 2. vonósnégyesét hallgathatjuk meg. Az orosz ötök megbecsült tagja, a civil hivatását tekintve kémikus komponista ajándékként írta e művet feleségének megismerkedésük 20. évfordulója alkalmából.
Jegyárak: 3 300, 4 500, 5 700, 6 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 48
Ljadov: C-dúr polonéz, op. 49 Glazunov: 2. koncertkeringő, op. 51 Stravinsky: A tűzmadár – szvit (1919-es változat) Rahmanyinov: 3. (d-moll) zongoraverseny, op. 30
Jurij Favorin (zongora) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Alim Shakh Alim Shakh visszatérő vendégkarmester a MÁV Szimfonikus Zenekarnál, a legendás hírű Ilja Musinnak, a szentpétervári karmesteriskola megalapítójának tanítványa volt. Ma ugyanott tanít és a világ számos helyén tart mesterkurzusokat. Műsora áttekintést ad a Csajkovszkij utáni orosz zeneszerző-nemzedék műveiből. A Anatolij Ljadov még Muszorgszkijtól is tanult, szoros kapcsolatot ápolt az orosz ötök híres zeneszerző-csoportjával, később a Szentpétervári Konzervatórium igazgatója lett. Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov Rimszkij-Korszakov tanítványa volt, 1928-tól Párizsban élt. Igor Stravinsky a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, hírnevét éppen a Párizsban bemutatott Tűzmadár című balettzenével alapozta meg, amelyből ő maga készített később zenekari szvitet. Szergej Rahmanyinov korának egyik leghíresebb zongoraművésze volt, élete
második felében Amerikában élt. Három zongoraversenye közül a harmadik pokoli nehézsége miatt ritkábban hangzik el, pedig kifejezésben és dallaminvencióban gazdag, a szólóhangszer és a zenekar igen bonyolult összjátékának köszönhetően nagyon hatásos koncertdarab.
Jegyárak: 4 500, 5 000, 5 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar
MÁRCIUS 21. (SZOMBAT), 19.00
SOLTI TEREM KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA PUSKER JÚLIA, CHRISTOPH HEESCH ÉS SZABÓ MARCELL GRIEG-EST
egy csellószonáta. Ezeken kívül csupán néhány szalondarabot és két töredékes művet, egy befejezetlen vonósnégyest és egy magányos triótételt hagyott az utókorra. Ám ez a néhány mű is szépen példázza a zeneszerző törekvését, hogy a norvég népzene jellemzőit az elfogadott kompozíciós formákba és stílusokba fonja. A koncerttermekben ritkán felbukkanó darabokat három rendkívüli tehetségű, ambiciózus fiatal művész adja elő. Pusker Júlia és Szabó Marcell egyaránt a Zeneakadémia előkészítő tagozatán tanultak, majd a londoni Royal Academy of Music, illetve a Brüszszeli Királyi Akadémia hallgatóiként folytatták tanulmányaikat. A mindössze 24 éves, berlini születésű Christoph Heesch többek között Fenyő Lászlónál is képezte magát, a világ rangos koncerttermeiben való klasszikus fellépései mellett pedig a TONALi projekt keretében valósítja meg saját zenei meditációs ötleteit.
Jegyárak: 2 200, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
MÁRCIUS 22. (VASÁRNAP), 11.00
NAGYTEREM MEGÉRTHETŐ ZENE BEETHOVEN MOSOLYA
Beethoven e művét régi barátjának és pártfogójának, Ferdinand von Waldstein grófnak ajánlotta. A kettejük barátsága még a bonni időkbe nyúlik vissza: Waldstein gróftól kapta a zeneszerző első zongoráját, de tőle kapott ösztönzést is az improvizációra, általa ismerte meg Haydn és Mozart műveit, amikor pedig Bécsbe költözött, Waldstein gróf ajánlotta be a művészetet pártoló főrangú körökhöz. Az este folyamán a művet Balog József zongoraművész tolmácsolásában hallhatjuk, aki zenei tanulmányait négyévesen kezdte, 2001-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetében tanári diplomát szerzett, majd 2004-ben végzett az egyetem zongora tanszakán. Több nemzetközi verseny győztese, illetve díjazottja, számos rádió- és televízió-felvétel készült vele, többször adott koncertet külföldön. Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként 2018-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.
Jegyárak: 2 300, 2 700 Ft Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar
SOLTI TEREM LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – ZENÉLŐ TERMÉSZET ZENÉLŐ VADAK 10–15 ÉVESEKNEK
Edvard Grieg: e-moll zongoraszonáta, op. 7 3. (c-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 45 a-moll cselló-zongora szonáta, op. 36 Andante con moto
Pusker Júlia (hegedű), Christoph Heesch (cselló), Szabó Marcell (zongora)
JURIJ FAVORIN
Balog József (zongora) Előad: Hollerung Gábor
MÁRCIUS 22. (VASÁRNAP), 11.00
PUSKER JÚLIA
Edvard Griegnek elsősorban zenekari művei, dalai és zongoraminiatúrái ismertek, kamarazenei életműve meglehetősen szűkös: egy teljes vonósnégyes, három hegedű-zongora szonáta és
Beethoven: 21. (C-dúr) zongoraszonáta, op. 53 („Waldstein”)
BALOG JÓZSEF
Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37a – Szeptember Paganini: 9. (E-dúr) caprice, op. 1/9 („Vadászat”) ifj. Johann Strauss: Cigánybáró – Zsupán áriája Schumann: Erdei jelenetek, op. 82 – Vadász a lesen Rahmanyinov: a-moll etűd, op. 39/6 Vinter: A vadász holdja
Bartók: Kilenc kis zongoradarab, BB 90 – Marcia delle bestie (Vadállatok indulója) Mancini: Rózsaszín párduc Pécsi József: Esti mese Copland: A macska és az egér
Eckhardt Gábor, Alter Katalin (zongora), Szűcs Attila (bariton), Kasza Mónika (kürt), Fehér Szonja (fagott) Mesélő: Mona Dániel Hogy miként keletkezett a zene, azt nem tudjuk, de sokan gondolják úgy, hogy valamikor az ősi időkben az ember felfedezte a természet hangjainak szépségét, és megpróbálta a maga eszközeivel utánozni azt. Akárhogy is történt, a „klaszszikusnak” is nevezett művészi zenében mindig fontos szerepet játszott a természet, illetve az a kérdés, hogy miként idézhető meg a körülöttünk lévő világ a zene segítségével. A Zeneakadémia ifjúsági programsorozata, a Liszt-kukacok Akadémiája a tavaszi félévben zene és természet viszonyát vizsgálja. A madarak és rovarok után leszállunk a földre, bemegyünk az erdőbe, de a harmadik koncerten nem a fák suhogását és a szarvasbika bőgését fogjuk vizsgálni, hanem a különféle vad- és vadászzenéket – ezekből pedig akad jócskán. Kiemelt szerepet kap majd a kürt, a vadászat hangszere, amit hosszú ideig nem is használtak a művészi zenében, hanem valóban állatkergetési segédeszközként funkcionált kint, a terepen. Az est főszereplői a Zeneakadémia zongoratanára, számos ifjúsági koncert jól ismert alakja, Eckhardt Gábor és zenésztársai lesznek.
Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 49
MÁRCIUS 22. (VASÁRNAP), 19.30
MÁRCIUS 25. (SZERDA), 19.30
NAGYTEREM BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR ZOMBOLA, SCHUMANN, SCHUBERT
NAGYTEREM BOGÁNYI GERGELY
HOLLERUNG GÁBOR Zombola Péter: 1. szimfónia („Emlékül”) Schumann: a-moll zongoraverseny, op. 54 Schubert: Esz-dúr mise, D. 950
Bartók: Szvit, BB 70 Bartók: Allegro barbaro, BB 63 Bartók: Szonáta, BB 88 Debussy: Képek, 1. füzet – 1. Tükröződések a vízen Debussy: A boldog sziget Chopin: Esz-dúr keringő, op. 18 Chopin: Asz-dúr keringő, op. 34/1 Chopin: a-moll keringő, op. 34/2 Chopin: Három mazurka, op. 56 Chopin: Tizenkét etűd, op. 10 – részletek Chopin: f-moll fantázia, op. 49
Bogányi Gergely (zongora) Jegyárak: 3 000, 4 000, 6 000, 8 000 Ft Rendező: SLG-33 Kft.
Ránki Dezső (zongora) Budafoki Dohnányi Zenekar Purcell Kórus (karigazgató: Vashegyi György) Vezényel: Hollerung Gábor A hangversenyen elsőként Zombola Péter 1. szimfóniája szólal meg. Az Erkel Ferenc-díjas fiatal kortárs szerző számos művét mutatták be a legrangosabb magyar és nemzetközi zenei fesztiválokon, több zeneszerzői díj birtokosa. A A koncert középső darabja Robert Schumann egyetlen zongoraversenye, melynek megírásához a nagy romantikus szerző 1841-ben fogott hozzá, bár már évekkel korábban megfogalmazta tervét egy olyan mű megkomponálásáról, ahol a virtuóz zongorajáték nem verseng a zenekarral, hanem együttműködve játszik vele. A Franz Schubert összesen hat misét írt, ezek közül a legutolsó az Eszdúr mise. Halála előtt néhány hónappal fejezte be, ezért ő maga sohasem hallhatta a művet. Dinamikus, grandiózus darab, melyben a szólistáknak kevesebb szerep jut, inkább a nagy kórustömbök a meghatározók benne.
Jegyárak: 3 000, 3 500, 4 000 Ft Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar 50
RÁNKI FÜLÖP Nagytermében, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, de Portóban, Rómában, Bécsben, Isztambulban, valamint franciaországi és japán zongorafesztiválokon is megfordult. Pályája során szólistaként többek között Keller András és Kocsis Zoltán karmesterekkel dolgozott együtt, és több magyarországi bemutatón is részt vett: Dukay Barnabás jó néhány szóló és háromzongorás művének ősbemutatóján játszhatott, illetve Olivier Messiaen két jelentős zenekari művének magyarországi premierjében is közreműködött.
A mű felhőtlen örömet sugároz, ami azért érdemel szót, mert az előző évben írta a zeneszerző a mélységesen tragikus Heiligenstadti végrendeletet, amelyben tudomásul véve gyógyíthatatlan halláskárosodását, elbúcsúzik a világtól és az élettől. A A Beethoven-szimfónia mellett két Mozart-mű szólal meg ezen az estén. Az „Éjjeli szerenád” Mozart egyik legkülönösebb szerenádja, a barokk concerto grosso mintájára kis vonós szólistaegyüttes folytat párbeszédet a többi vonóssal, akikhez egy üstdobpár csatlakozik. Mozart 1777-ben valószínűleg Salzburgban komponálta a koncerten elhangzó 7. (D-dúr) hegedűversenyét. A mű igazi Mozart-zene – a sokat játszott, népszerű hegedűversenyek után öröm lesz megismerni.
Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
MÁRCIUS 26. (CSÜTÖRTÖK), 19.00 BOGÁNYI GERGELY
MÁRCIUS 26. (CSÜTÖRTÖK), 19.00
SOLTI TEREM A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI RÁNKI FÜLÖP Dukay Barnabás művei Messiaen: A kerti poszáta
NAGYTEREM ROBERTO GONZÁLEZ-MONJAS ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR Mozart: D-dúr szerenád, K. 239 („Serenata Notturna”) Mozart: D-dúr hegedűverseny, K. 271a Beethoven: 2. (D-dúr) szimfónia, op. 36
MÁV Szimfonikus Zenekar Hegedűn játszik és vezényel: Roberto González-Monjas
Ránki Fülöp (zongora) A legifjabb magyar zongorista generáció egyik kiemelkedő művésze Ránki Fülöp. A fiatal zongoraművész 2018-ban szerezte meg mesterdiplomáját a Zeneakadémián, ám ennek ellenére komoly múlt áll már mögötte: fellépett Magyarország legfontosabb koncerttermeiben, többek között a Zeneakadémia
A MÁV Szimfonikus Zenekar vendége ezúttal Roberto González-Monjas fiatal spanyol hegedűművész és karmester, aki a svájci Winterthur város zenekarának koncertmestere, tanít a Londoni Guildhall Zeneakadémián, és számos világhírű zenekarban játszott vendég-koncertmesterként. Műsorán Beethoven 1803-ban keletkezett 2. szimfóniája szerepel.
ROBERTO GONZÁLEZ-MONJAS
Jegyárak: 4 500, 5 000, 5 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar
Újházi Gyöngyi, Háry Péter (cselló), Lescsinszky Áron, Monostori Gábor, Kiss Péter (zongora), Szendrey Dániel (kürt), Szűcs Péter (klarinét, basszusklarinét), Molnár Viktor (élő elektronika), Lajhó Gyula (ütőhangszerek) Koreográfus: Kulcsár Noémi Táncosok: MTE hallgatói
WIENER SÄNGERKNABEN Több mint kilencven esztendeje, 1928-ban léptek fel először Budapesten a bécsi énekesfiúk, és azóta a világjáró gyermekkórus – túl megannyi nemzedékváltáson – hanglemezek, tévéközvetítések és koncerttermi találkozások révén a magyar közönség régi kedves ismerőse. Mare nostrum, vagyis a mi tengerünk – a régi rómaiak így nevezték a Földközitengert, és ezt a fantáziacímet viseli a Wiener Sängerknaben 2020-as turnéja is, gazdag, változatos és átgondolt tematikájú programot kínálva. Különböző népek, kultúrák és vallások érintkezését, művek általi találkozását ígéri a műsor, amely gregorián Mária-himnusszal indul, hogy aztán a Mediterráneumot körbebarangolva spanyol dal, olasz sláger, de éppígy izraeli és libanoni dallamok is megszólalhassanak majd a kórus mindenkor oly tisztán csengő hangján.
MÁRCIUS 27. (PÉNTEK), 19.30
NAGYTEREM A VOKÁLIS ZENE MESTEREI WIENER SÄNGERKNABEN MARE NOSTRUM Gerald Wirth, Arnold von Bruck, Lodovico Grossi da Viadana, Tomás Luis de Victoria, Marc-Antoine Charpentier, Johannes Brahms, Felix Mendelssohn Bartholdy, Francisco de Salinas, Adriano Banchieri, ifj. Johann és Josef Strauss kórusművei, valamint mediterrán népek tradicionális dalai
Wiener Sängerknaben Vezényel: Manolo Cagnin
Bella Máté, Kutrik Bence, Solti Árpád, Varga Judit és Virágh András Gábor, vagyis a Studio 5 évről évre megrendezett, tematikus Solti termi koncertjeit mindig egy cél szervezi: az, hogy a nagyközönség és a kortárs zene között a lehető legtermészetesebb viszony jöjjön létre. E cél elérésének eszközéül most a táncot választották, amelynek ritmikussága, nonverbális eszköztára, az idő által szervezett, sajátos struktúrája oly sok mindenben hasonlít a zeneművek szerkezetére és kifejezőerejére. Immár hatodik tematikus estjükön azt szeretnék megmutatni, hogy a balett, a tánc és a zene kapcsolata a 21. században legalább annyira élő, mint a francia udvari balett és az opera 18. századi összefonódása, vagy épp Stravinsky és a Gyagilev-társulat 20. század eleji együttműködése idején volt. A program magyarországi ősbemutatóihoz ennek szellemében Kulcsár Noémi Harangozó Gyula-díjas táncművész készít koreográfiákat a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak segítségével.
Jegyárak: 2 900, 4 300, 5 100, 5 900 Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
MÁRCIUS 28. (SZOMBAT), 19.00
SOLTI TEREM ITT ÉS MOST STUDIO 5 TÁNCJÁTÉK Bella Máté: A pillangó álma Virágh András Gábor: Triptichon Solti Árpád: Seven SitCom Episodes Varga Judit: 13 Lieder (magyarországi bemutató) Kutrik Bence: The Mandelbrot Riddle
STUDIO 5
Jegyárak: 1 900, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: Nemzeti Kulturális Alap 51
MÁRCIUS 28. (SZOMBAT), 18.00
NAGYTEREM ZUGLÓI FILHARMÓNIA Haydn: A lakatlan sziget – Nyitány, Hob. Ia:13 Mozart: 22. (Esz-dúr) zongoraverseny, K. 482 Mozart: Esz-dúr zongora-kettősverseny, K. 365 Haydn: 70. (D-dúr) szimfónia, Hob. I:70
Nagy Péter, Persányi Zsófia (zongora) Zuglói Filharmónia Vezényel: Vashegyi György
PERSÁNYI ZSÓFIA
Jegyárak: 2 500, 2 700, 3 100 Ft Rendező: Zuglói Filharmónia
MÁRCIUS 29. (VASÁRNAP), 19.30
NAGYTEREM A ZENEKAR MESTEREI ROLLA JÁNOS ÉS A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEKARA/2 Haydn: Krisztus hét szava a keresztfán, Hob. XX:2
Narrátor: Mécs Károly A Zeneakadémia Kamarazenekara Alma Mater Kórus (karigazgató: Somos Csaba) Koncertmester: Rolla János Vezényel: Ménesi Gergely, Somos Csaba
52
Haydn oratóriumának keletkezéstörténete kissé bonyolult. 1786-ban a délnyugat-spanyolországi Cádiz városából megrendelést kapott a zeneszerző: a nagypénteki szertartásra kellett zenekari művet komponálnia. A bevezető
ROLLA JÁNOS ÉS A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEKARA tétel és a záró földrengészene között hét zenei meditáció hangzik el – ezek Jézus hét „szavának” felelnek meg. Közel tíz évvel később, az 1790-es évek közepén Haydn oratóriumváltozatot készített a sorozatból. A német nyelvű szöveget egy holland-osztrák diplomata, hivatalnok, a bécsi klasszikus zeneszerzők egyik neves mecénása, Gottfried van Swieten állította össze. A A hangversenyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói működnek közre: a Zeneakadémia Kamarazenekara 2020-ban három hangversenyen is színpadra áll Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész vezetésével. Az együttes második alkalommal az intézmény vegyeskarával egészül ki. A hallgatók a kórus felkészítő tanára, valamint az egyetemi szimfonikus zenekar vezetője, Ménesi Gergely irányításával szólaltatják meg a bécsi mester grandiózus művét.
Jegyárak: 1 500, 2 300, 3 100, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
MÁRCIUS 30. (HÉTFŐ), 19.30
NAGYTEREM MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR Guilmant: 2. (A-dúr) orgonaszimfónia, op. 91 Albinoni: Adagio Kodály: Budavári Te Deum
Martin Baker (orgona) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Daniel Boico
Daniel Boico a 2019/2020-as évadtól a MÁV szimfonikus zenekar művészeti vezetője, vezető karmestere. Az izraeli születésű dirigens Párizsban és Amerikában nőtt fel, karmestertanára Szentpétervárott Ilja Musin, a legendás professzor volt, aki többek között egykor Valerij Gergijevet is kinevelte. Nemzetközi karmesterversenyek győztese, Berlin, New York, San Francisco, Tel Aviv, Taiwan koncerttermeinek ismerője, és olyan sztárokkal dolgozott már együtt, mint Itzhak Perlman, Daniel Barenboim vagy Gil Shaham. A A 2020-ban fennállásának 75 éves jubileumát ünneplő MÁV Szimfonikus Zenekar mellett ismét felcsendül a Zeneakadémia orgonája Martin Baker jóvoltából. A világszerte koncertorgonistaként elismert művész a westminsteri katedrális zenei vezetője, orgonaművésze, kórusának karnagya. Ragyogó improvizációs játékával 1997-ben első díjat nyert a Szent Alban Nemzetközi Orgonafesztivál improvizációs versenyén. A Szintén lenyűgöző improvizációi és az orgonarepertoárt bővítő jelentős zeneszerzői életműve emelte a „nagyok” közé Alexandre Guilmant francia zeneszerzőt, aki szinte kivétel nélkül csak hangszerére komponált. Így például számos szólószonátát is írt orgonára, melyek közül a nyolcadikból zenekarra és orgonára átdolgozva született meg a 2. (A-dúr) szimfónia.
Jegyárak: 2 900, 4 400, 5 900 Ft Rendező: Filharmónia Magyarország
VEZETETT ÉPÜLETLÁTOGATÁS • Magyar nyelvű vezetés egyéni látogatóknak előzetes regisztráció nélkül minden pénteken és vasárnap 13.30-kor • A látogatás végén 15 perces minikoncert, amelyre külön jegy váltható • 50 % jegyárkedvezmény érvényes diákigazolvánnyal rendelkező diákok, nyugdíjasok és a 65 év felettiek, illetve fogyatékkal élők és kísérőik részére 53
„BEETHOVENT MEG KELL TANULNI” – AVAGY LUDWIG ÉS JOZEFIN, HÁROM FELVONÁSBAN SEEBERG ANNA BÁRÓNŐ 1799 MÁJUSÁBAN LÁNYAIVAL ELINDULT BÉCSBE, HOGY ZONGORALECKÉT VEGYEN A KOR FELFUTÓ MŰVÉSZÉTŐL, A HUSZONKILENC ÉVES LUDWIG VAN BEETHOVENTŐL. AZ ÁRTATLAN LÁTOGATÁSBÓL TÖBB, ÉLETRE SZÓLÓ BARÁTSÁG ÉS EGY VÉGZETES SZERELEM FAKADT. A RÉSZLETEKRŐL DR. BAJZÁTH JUDIT, AZ AGRÁRTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT LÁTOGATÓKÖZPONTJÁNAK SZAKMAI VEZETŐJE MESÉLT¹. 54
„...Ó, SZERETETT J., NEM A PUSZTA NEMI VONZALOM FŰZ ENGEM ÖNHÖZ, HANEM AZ EGÉSZ VALÓJA, ÖSSZES TULAJDONSÁGAIVAL – EZÉ A TISZTELETEM – MINDEN ÉRZELMEM – ÉRZÉSEIMNEK EGÉSZ EREJÉVEL ÖNHÖZ LÁNCOLÓDTAM.” (BEETHOVEN BRUNSZVIK JOZEFINNEK ÍRT EGYIK LEVELÉBŐL)
Hogyan került kapcsolatba Beethoven a Brunszvik családdal? A regénybe illő történet Brunszvik Teréz emlékirataiból rajzolódik ki. Seeberg Anna – ifj. Brunszvik Antal felesége és Teréz édesanyja – már ismerte Beethoven zongoratrióit, érthető, hogy szerette volna megnyerni az ígéretes művészt lányai tanárának. Barátjuk tanácsára személyesen kelt útra Bécsbe gyermekei, a huszonnégy éves Teréz és a húszéves Jozefin társaságában. A három hölgy látogatása oly nagy hatást gyakorolt Beethovenre, hogy három héten keresztül ingyen zongoraleckéket adott a lányoknak; tanítási módszeréről Teréz később részletekbe menően számolt be. A Brunszvik család a 18. század második felében élte virágkorát. Mit tud róluk az utókor?
¹A martonvásári Beethoven Emlékmúzeum fenntartója az Agrártudományi Kutatóközpont.
A családfő, idősebb Brunszvik Antal 1770-ben, birtokcsere révén jutott hozzá Martonvásárhoz – hozzávetőleg Beethoven születése napján. A hivatalnok ember 1775-ben grófi rangot kapott, és ezáltal közel került Mária Teréziához. Menye, Seeberg Anna a császárnő udvarhölgyeként szolgált, sőt, az uralkodónő volt a Teréz nevű leány keresztanyja is. Az érzékeny ifj. Antal és a gyakorlatias Anna házasságából négy gyermek született, akiket esztétikára, művészetekre oktattak. Teréz és Jozefin zongorázott, Ferenc gordonkán, Karolina pedig gitáron és csembalón játszott. A szerteágazó művészeti
55
MÁR RÉGÓTA AZ ÖNÉ A SZÍVEM, KEDVES BEETHOVEN, HA ÖNNEK EZ A BIZTOSÍTÉK ÖRÖMÖT SZEREZHET, ÚGY FOGADJA EL EZT – A LEGTISZTÁBB SZÍVBŐL. (BRUNSZVIK JOZEFIN VÁLASZFOGALMAZVÁNYA BEETHOVENNEK)
nevelés megszokott volt a 18. század elit köreiben, hiszen a hammerklavier, a zongora elődje a társasági szalonok központi elemeként funkcionált. A Brunszvik gyermekek azonban édesapjuk hatására – a művészi lelkületen túl – szabadságszerető, nyitott gondolkodású emberekké is váltak, ami a korban ritkaságnak számított, különösen a nők esetében.
Kanyarodjunk vissza Beethovenhez és a Brunszvik lányokhoz! Mi történt a zongoraleckék után? A bécsi tartózkodás végén Beethoven egy művet ajánlott a Brunszvik nővéreknek, amelyből talán már érezni lehetett vonzódását Jozefin felé. Ugyanakkor nem a zeneszerző volt az egyetlen, akinek Bécsben a fiatalabb lány felkeltette az érdeklődését. Amikor a három nő ellátogatott a Müller-féle Műcsarnok híres panoptikumába, a műintézet tulajdonosa, az idősödő Deym gróf, aki Müller álnéven nyitotta meg a galériát, első látásra beleszeretett a törékeny és igézően szép Jozefinbe. Seeberg Anna elfogadta a gazdagnak hitt arisztokrata házassági ajánlatát, és lánya könyörgése ellenére kikényszerítette a frigyet. Sajnos később fény derült Deym gróf múltjára: ifjúkori párbajvétsége miatt menekülésre kényszerült, elszegényedett, és a Brunszvik család révén adódott lehetősége újra meggazdagodni. Jozefin és Joseph Deym Martonvásáron kötöttek házasságot, majd Bécsbe költöztek, ahol első gyermekük születéséig a féltékeny gróf szinte bezárva tartotta fiatal feleségét.
Milyen kapcsolatban állt Beethoven a többi Brunszvik testvérrel?
BRUNSZVIK FERENC PORTRÉJA
Terézt nagyon becsülte a zeneszerző, „Tisztelt, nagyon tisztelt” Teréznek szólította egyetlen fennmaradt, számára írt levelében, és neki ajánlotta az opus 78-as, Fisz-dúr szonátáját, amely a zenetörténészek szerint egy tökéletesen megszerkesztett mű. A család fiú örökösét, Ferencet testvéreként szerette, erről öt levél is tanúskodik. A Deym-palotában kötöttek életre szóló barátságot, ahol a zeneszerző gyakran vendégeskedett. 1800. május 7-én Ferenc közbenjárására jöhetett el Beethoven Budára, ahol Giovanni Puntóval, a kor neves kürtművészével lépett fel a budai Várszínházban, a József nádor felesége, Alekszandra Pavlovna tiszteletére rendezett koncerten. Később Ferenc jelen volt többek közt a 9. szimfónia bemutatókoncertjén is 1824-ben.
„EZER HANG SUTTOGJA BENNEM, HOGY ÖN AZ EGYETLEN BARÁTNŐM, AZ EGYETLEN KEDVESEM. ...Ó KEDVES J., LÉPJÜNK ISMÉT GONDTALANUL ARRA AZ ÚTRA, AMELYEN MI MÁR OLY SOKSZOR BOLDOGOK VOLTUNK.” (BEETHOVEN LEVELE BRUNSZVIK JOZEFINNEK)
56
A BRUNSZVIK CSALÁD SZÓLAMONKÉNT RENDSZEREZTE ÉS SAJÁT KEZŰLEG KÖTÖTTE BE A BEETHOVEN-KOTTÁKAT
Az 1800-as koncert emlékére a mai napig nemzetközi fesztivált is szerveznek a Budavári Önkormányzat kezdeményezésével. Miként fogadta akkoriban a közvélemény Beethoven budai hangversenyét? A Magyar Kurír tudósított a fellépésről, a zeneszerzőt akkor még „egy Beethoven nevű híres muzsikusként” mutatták be, és szenvedélyes zongoristaként jellemezték. Koncertje sikerét bizonyítja, hogy – ugyancsak Ferenc közvetítésével – őt kérték fel 1812-ben a Pesti Városi Német Színház megnyitóján elhangzó zenemű komponálására, így született meg István királyról szóló darabja és annak kísérőzenéje. Haydn után meglepő lehetett a közönségnek Beethoven temperamentuma, „meg kellett tanulniuk” stílusát, zenei odaadását. Érdekesség, hogy Magyarországon a női zongoraművészeket tartották hiteles Beethoven-interpretátornak, például Brunszvik Ferenc feleségét, Justh Szidóniát, aki több Beethoven-estet is adott a szerző halála után.
Deym gróf gyermekük születése után megengedte feleségének, hogy palotájukban zenei estélyeket rendezzen, amelyeknek a kor neves muzsikusai mellett – nem véletlenül – Beethoven volt az egyik fő vendége. Hogyan befolyásolta mindez a korábbi vonzalom sorsát? Jozefin még három gyermeket szült harminc évvel idősebb férjének, akit végül 1804-ben veszített el. Néhány hónappal később Beethoven már naponta adott zongoraleckéket az özvegy Deym grófnénak, és a fennmaradt tizennégy szerelmes levél tanúsága szerint a viszony kölcsönös szerelemmé érett. A művész szerette volna feleségül venni Jozefint, ám eltérő társadalmi státuszuk miatt nem jöhetett létre a házasság. Románcuk 1804 –1807 között élte virágkorát. 1808-ban az özvegy Jozefin nővérével, Terézzel útnak indult, hogy fiainak nevelőintézetet keressen, az utazásból pedig egy 1809-re is átnyúló, több hónapos európai körút lett. Ekkor ismerte meg Jozefin Svájcban második férjét, Christoph von Stackelberg bárót. A házasság – hasonlóan a korábbihoz – egy éven belül kudarcba fulladt a férfi vagyoni helyzete és összeférhetetlen természete miatt. 57
Megihlette Beethoven zeneiségét a Jozefin iránt táplált szenvedély? Egyes zenetörténészek szerint több művét is a hőn áhított hölgy inspirálta, például a Waldstein szonáta Adagio tételét, amelyet Andante Favoriként ismerünk. A darab alapmotívumának ritmusa pontosan kiadja Josephine nevét. De megemlíthetjük a Fideliót is, amelyben Beethoven nőideálját fogalmazta meg, az erkölcsös, férje mellett kitartó eszményképet, talán Jozefint. Levelezésükből pedig kiderül, hogy A reményhez című művét Jozefinnek szánta. Szintén árulkodó jel, hogy Beethoven 1821-ben, az asszony halálának évében komponált utoljára zongoraszonátát.
„LELKEM RAJONGOTT ÖNÉRT, MÉG MIELŐTT SZEMÉLYESEN MEGISMERTEM – ÉS VONZALMÁTÓL TOVÁBBI TÁPOT KAPOTT. MÉLYEN A LELKEMBEN ŐRZÖTT ÉS KIFEJEZÉSRE KÉPTELEN ÉRZÉS KÉSZTETETT ARRA, HOGY SZERESSEM ÖNT.” (BRUNSZVIK JOZEFIN VÁLASZFOGALMAZVÁNYAIBÓL)
a „Halhatatlan Kedves”, azaz a levélfogalmazványok címzettje: Giulietta, Teresa Malfatti (a Für Elise múzsája), Antonie Brentano (egy frankfurti kereskedő felesége), Erdődy grófné vagy Jozefin. A levélkezdeményeken se címzés, se dátum, ám mind a halhatatlan, végzetes, egyetlen nőhöz szólnak, és bennük Beethoven beteljesült, boldog szerelemről ír. Annyi szerepel mindössze rajtuk, hogy az első hétfőn reggel, július 6-án íródott, majd szerzője este folytatta, és másnap reggel fejezte be. Ebből kikövetkeztethető, hogy a levél Teplitzben kelt 1812-ben és Prágában történt a találkozás. A Beethoven-kutatók kiderítették, hogy ebben az időben Antonie Brentano Prágában tartózkodott, így erős a gyanú, hogy ő lehetett a Kedves. A hölgy azonban férjnél volt, gyermeket várt, és e tény ellentétben áll Beethoven házasságot tisztelő jellemével. Jozefin naplóját is megvizsgálták, amelyben világosan leírja, hogy 1812 júliusában el akart utazni Prágába a „Kedveshez”, és szinte napra pontosan 9 hónappal ezután született Minona nevű gyermeke. A kislányról úgy tartották, mediterrán külsejével különbözött testvéreitől (Beethovent kiskorában „spanyolnak” gúnyolták), és nagy zenei tehetség hírében állt. A teljes igazságot azonban homály fedi, csak találgathatunk. Ahhoz azonban kétség sem fér, hogy Beethoven nem csak művészetében, hanem jellemében és élettörténetében is igazi romantikus hős, akinek társadalmi és magánéleti tragédiáját elsősorban származása okozta, hiszen nem vehette feleségül álmai hölgyét.
Unger Anna
Hány alkalommal járt Beethoven Martonvásáron, illetve Magyarországon? Először 1800 májusában jött ide, majd feltehetőleg 1806-ban látogatta meg a birtokot és urát, Ferencet. A legenda, és Beethoven titkára, Anton Schindler szerint 1806-ban Martonvásáron fejezte be opus 57-es, Appassionata szonátáját, amelyet kebelbarátjának dedikált. Úgy tartják, még járhatott itt 1803-ban és 1809-ben is, de erre vonatkozóan nincsenek írásos bizonyítékok. Az akkori Magyarország területén Budán, Korompán, Kismartonban és Pozsonyban adott még koncertet.
Mi történt Ludwig és Jozefin drámájának utolsó felvonásában?
58
Itt kezdődik az igazi rejtély! A hivatalos verzió szerint 1810-ben szakadt meg kettejük szoros kapcsolata, az újabb talány Beethoven halála után látott napvilágot. 1824-ben felnyitották a zeneszerző utazóládáját, s annak titkos fiókjában két arcképet és három szerelmeslevél-fogalmazványt találtak. Az egyik portré Brunszvik Terézé volt, a másik a Holdfény-szonáta ihletőjét, Giulietta Guicciardit ábrázolta. A lány a Brunszvik nővérek unokatestvére volt, és a művész azonnal beleszeretett, amikor találkoztak Bécsben, a Deym-estek egyikén, ahogy a Brunszvik nővérek leveleiből megtudtuk. Ez nem feltétlenül meglepő, hiszen Beethovenben minden húsz év körüli lány láttán azonnal fellángolt a szerelem. A tudomány még ma is vitatkozik azon, hogy ki lehetett
A Beethoven Emlékmúzeumot 1958-ban nyitották meg a martonvásári Brunszvik-kastélynak abban a régi szárnyában, mely korábban a majorsági épület lehetett. A kiállítást és az épületrészt 1989-ben újították fel, és ebben az évben került a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá. A tervek szerint a Beethoven-emlékév keretében, 2020 áprilisában a Zeneakadémia szakmai támogatásával újul meg ismét az emlékmúzeum, amelyben zenével színesítve kelhet életre Beethoven és a Brunszvik család szövevényes kapcsolata.
59
ÁPRILISI KONCERTKRONOLÓGIA A Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésében Befogadott rendezvény Klasszikus Jazz Opera Népzene Junior Egyetemi
ÁPRILIS 2. (CSÜTÖRTÖK), 19.00
SOLTI TEREM A ZENEAKADÉMIA MŰHELYEI RÉZFÚVÓS HANGSZEREK
mellett a kürt-, trombita- és harsonaoktatás megindulása is neki köszönhető. Ebből következően jelen esetben szó szerint elmondható, hogy Mihalovich 1919-ig tartó igazgatói kinevezése és tevékenysége nélkül a Zeneakadémia rézfúvós műhelyét bemutató hangverseny egészen biztosan nem jöhetett volna létre.
1985 óta több felvételt is készítettek. Ugyanakkor Herreweghe és együttese nem a jól bevált receptet követve készül az újabb és újabb előadásokra, hanem mindig keresik az új inspirációt, a műben rejlő, kibontható lehetőségeket. A közelmúltban – jelezve az együttes sokoldalúságát és művészi kíváncsiságát – Liszt-, Gesualdo- és Stravinsky-műveket vettek lemezre.
Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyárak: 4 900, 6 900, 9 900, 11 900 Ft Rendező: MÜPA, Zeneakadémia Koncertközpont, Budapesti Tavaszi Fesztivál
ÁPRILIS 4. (SZOMBAT), 19.30
ÁPRILIS 4. (SZOMBAT), 19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL COLLEGIUM VOCALE GENT
SOLTI TEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL ENSEMBLE MANDEL BINGENI SZENT HILDEGÁRD LÁTOMÁSAI
J. S. Bach: Máté-passió, BWV 244
60
Mihalovich Ödön nélkül a Zeneakadémia semmiképp sem válhatott volna azzá az intézménnyé, amelynek napjainkban ismerjük. Amikor ugyanis 1887-ben átvette Erkeltől az intézmény vezetését, annak tanrendjében még csak a zongora, orgona, ének, hegedű, cselló és zeneszerzés tantárgyak oktatása szerepelt. Mihalovich jelentősen kibővítette az iskolát: létrehozta a tanárképzést, megemelte a felvehető növendékek létszámát, olyan tanárokat szerződtetett, mint Dohnányi Ernő vagy Bartók Béla, elérte, hogy az intézmény oktatói állami alkalmazottak lehessenek, és számos új képzést indított útjára – a fuvola, oboa, klarinét és fagott tanszak megszervezése
A fél évszázada működő, világhírű belga együttes, a Collegium Vocale Gent és alapító karmestere, Philippe Herreweghe elsősorban a barokk korszak zenéjének előadásáról ismert. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az általuk képviselt hangzásideál alapvető módon határozza meg a mai zenehallgatók régizenéhez fűződő viszonyát. A Bach két passiójának előadásaiban sokan a művek ideális megszólalását látják, a Máté-passióból
PHILIPPE HERREWEGHE
Jegyár: 2 500 Ft Rendező: Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ
SOLTI TEREM
18.00–18.45
NAGYTEREM, SOLTI TEREM, KUPOLATEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL ÜTŐS NAP
KAI STROBEL
MARIANNA BEDNARSKA ÉS AZ AMADINDA ÜTŐEGYÜTTES
A 12. században élt apáca, Bingeni Szent Hildegárd kora egyik legizgalmasabb polihisztora volt. Természettudós, zeneszerző, akinek misztikus gondolatait, valamint teológiai és orvosi tanításait tartalmazó könyvei komoly hatást gyakoroltak a középkori világképre. A Látomások és kinyilatkoztatások három könyvében számos víziójáról, misztikus elragadtatásáról számol be. A 2014-ben alapított Ensemble Mandel koncertjén
TAMBUCO PERCUSSION
EMIL KUYUMCUYAN
11.00–12.15
Ensemble Mandel: Mandel Róbert (organistrum), Andrejszki Judit (ének, clavisimbalum), Szabó Zsolt (fidula), Kaltenecker Zsolt (elektronikus hangszerek), Molnár Andrea (furulyák) Művészeti vezető: Mandel Róbert
12.30–13.30
ÁPRILIS 5. (VASÁRNAP), 11.00–22.00
NAGYTEREM
MANDEL RÓBERT
KUPOLATEREM
14.00–14.45
AMADINDA ÜTŐEGYÜTTES
Vezényel: Philippe Herreweghe Collegium Vocale Gent Evangélista: Julian Prégardien Jézus: Thomas E. Bauer Dorothee Mields, Grace Davidson, Alex Potter, William Shelton, Reinoud Van Mechelen, Hugo Hymas, Peter Kooij, Tobias Berndt – ének Közreműködnek: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Fúvós Tanszékének hallgatói és tanárai
autentikus középkori zene és improvizációk füzére idézi meg a szent alakját és életművét.
15.00–16.15
THIRD COAST PERCUSSION Peter Martin: Bend Augusta Read Thomas: Resounding Earth – 2. Prayer – Star Dust Orbits (a Third Coast Percussion átirata) Devonté Hynes: Perfectly Voiceless (a Third Coast Percussion átirata) Mark Applebaum: Aphasia Philip Glass: Perpetulum (a Third Coast Percussion átirata) David Skidmore: Torched and Wrecked
Jegyár: 1 500 Ft
2012-ben a Tavaszi Fesztivál egyik legzajosabb sikerét az ütőhangszereket középpontba állító egész napos koncertsorozat aratta, az egykori Ütős Napon mások mellett Kocsis Zoltán, Balog József, Farkas Gábor, Ránki Fülöp, a Nemzeti Énekkar, külföldi vendégek és az Amadinda lépett fel. Ezúttal is nagyszerű művészek érkeznek a fesztiválra, például a fiatal lengyel fenomén, Marianna Bednarska, aki immár 19 hazai és nemzetközi versenyről hozta el az első díjat, többek között Párizsból (2009), az olaszországi Fermóból (2008) és a bulgáriai Plovdivból (2007). Izgalmas kortárs zenei műsorral lép fel a chicagói székhelyű Grammy-díjas kvartett, a Third Coast Percussion, vendégük a zeneszerzőként is aktív ütőhangszeres művész, Michael Burritt lesz. A négy nagyszerű mexikói muzsikus alkotta Tambuco Percussion a Solti teremben ad koncertet, az elsősorban marimbán és vibrafonon játszó Szaniszló Richárd pedig a jazz világát képviseli az Ütős napon. Emil Kuyumcuyan Isztambulból, az utóbbi években versenydiadalokat halmozó Kai Strobel Németországból érkezik Budapestre.
Third Coast Percussion Michael Burritt (ütőhangszerek)
Rendező: MÜPA
19.30–22.00
ÁPRILIS 6. (HÉTFŐ), 19.30
AZ ÜTŐS NAP ZÁRÓKONCERTJE
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
Jegyárak: 2 000, 2 500 Ft
VAJDA GERGELY Britten: Négy tengeri közjáték a Peter Grimes című operából, op. 33a Liszt: Két legenda Orbán György: Cantico di Frate Sole (Assisi Szent Ferenc Naphimnusza) Debussy: A tenger
Sümegi Eszter (ének) Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Vajda Gergely Ha a természet kiapadhatatlan energiájára, gigászi erejére gondolunk, elsőként juthat eszünkbe a tenger. Az is tökéletesen érthető, hogy a szüntelen mozgás látványa, a hatalmas víztömeg felfoghatatlansága mindig is szorosan összekapcsolódott a teremtés képzetével. Liszt, Debussy vagy Britten zenéjében a tenger három arcával találkozunk, de mindhárom egy kicsit áttekinthetőbbé teszi a végtelent. A Orbán György a Naphimnusz szövegét „kozmikus hálaadó imának” nevezte, mely az Isten által teremtett világot csodálatos metaforákon keresztül érti és érteti meg.
Jegyárak: 2 000, 3 000, 4 000, 5 000 Ft Rendező: Magyar Rádió Művészeti Együttesei
ÁPRILIS 7. (KEDD), 19.00
SOLTI TEREM BEETHOVEN PLUSZ PRUNYI ILONA, OLÁH VILMOS ÉS PERÉNYI MIKLÓS Beethoven: 4. (B-dúr) zongoratrió, op. 11 („Gassenhauer”) Glinka: d-moll („Patetikus”) trió Beethoven: 7. (B-dúr) zongoratrió, op. 97 („Főherceg”)
61
ÁPRILIS 7. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL SZERGEJ NAKARJAKOV ÉS A BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR
PERÉNYI MIKLÓS / PRUNYI ILONA / OLÁH VILMOS
Prunyi Ilona (zongora), Oláh Vilmos (hegedű), Perényi Miklós (cselló), Rumy Balázs (klarinét), Tóth Sára Rebeka (fagott) „Milyen ellenállhatatlanul vezeti [...] hallgatóját egyre magasabbra és magasabbra emelkedve a végtelen és határtalan szellemvilágába!” – lelkesedett E. T. A. Hoffmann egy 1810-ben publikált tanulmányában Beethoven művészetéért. Bár az idézett szöveg alapvetően az 5. szimfónia újszerűségét dicséri, világosan kiolvasható belőle, miért tekintette Hoffmann a romantikus esztétika megalkuvást nem ismerő zászlóvivőjének a bécsi komponistát. Úgy vélte, Beethoven alkotásai a zene lehető legmagasabb rendű lényegét ragadják meg, egyenesen az emberi lélekhez szólnak, és ennél fogva sosem veszíthetik el jelentőségüket az utókor számára. Meggyőződésének helytálló voltát mi sem igazolja fényesebben, mint hogy 2020-ban Beethoven születésének 250. évfordulójára emlékezik az egész zenei világ. Az ünneplésből természetesen a Zeneakadémia is kiveszi a részét egy koncertsorozattal, amelynek fellépői között a magyar hangversenyélet olyan nagyságai tisztelegnek Beethoven géniusza előtt, mint Prunyi Ilona, Perényi Miklós és Oláh Vilmos. Beethoven zongoratrióit Glinka rendhagyó hangszerösszeállítású, itáliai évei alatt komponált fiatalkori műve egészíti ki, melyben két fiatal művész, Rumy Balázs és Tóth Sára Rebeka működik közre.
Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 62
Verdi: A szicíliai vecsernye – nyitány Ponchielli: F-dúr trombitaverseny, op. 123 Arban: A velencei karnevál Respighi: Róma fenyői
Szergej Nakarjakov (trombita) Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor A világhírű trombitaművész, Szergej Nakarjakov az 1990-es évek elején robbant be a nemzetközi zenei életbe. A legnagyobb karmesterekkel játszott, többek között Sir Neville Marriner, Kent Nagano, Mihail Pletnyov, Sakari Oramo, Jaap van Zweden, Valerij Gergijev, Vlagyimir Szpivakov, Christoph Eschenbach, Vladimir Ashkenazy és Jiří Bělohlávek koncertjein működött közre. Tizenötnél is több CD-felvételt készített, melyeket a legjelentősebb lemeztársaságoknál rögzített. A legfontosabb hangversenytermekben lép fel, versenyművek szólistájaként éppúgy, mint kamarazenészként. Állandó zongorista partnere a belga Maria Meerovitch, illetve nővére, Vera Ohotnyikova. A Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével az olasz romantika pompás hangversenydarabját, Amilcare Ponchielli trombitaversenyét, valamint a korszak egyik
SZERGEJ NAKARJAKOV
legjelentősebb francia trombitavirtuóza, Joseph Jean-Baptiste Laurent Arban nápolyi népdalra írt variációsorozatát, A velencei karnevált adja elő.
Jegyárak: 3 900, 5 900, 7 900, 9 900 Ft Rendező: MÜPA
ÁPRILIS 8. (SZERDA), 19.30
NAGYTEREM PURCELL KÓRUS ÉS CONCERTO BUDAPEST
PURCELL KÓRUS Arvo Pärt: Stabat Mater Haydn: Krisztus hét szava a keresztfán, Hob. XX:2
Purcell Kórus Concerto Budapest Vezényel: Vashegyi György Majdnem 200 évnyi távolság választja el egymástól a Vashegyi György által vezényelt koncert két műsorszámát, azonban a szakrális témaválasztás és a feldolgozás emelkedettsége csak annál szorosabban kapcsolja össze egymással Pärt és Haydn művét. A Krisztus hét szava a keresztfán cádizi megrendelésre készült, s eredeti formájában tisztán hangszeres zene volt, amely számos verziót követően, 1796-ra alakult át oratóriummá, s egyszersmind Haydn egyik legszemélyesebb és legmegrendítőbb hitvallásává. A A keresztfa
tövében hangzik fel Mária panasza is, amely számtalan zeneszerzőt megihletett már, mielőtt 1985-ben Arvo Pärt feldolgozta. A három énekes szólistát szerepeltető mű a zeneszerző nevével valósággal összeforrt, úgynevezett tintinnabuli technika és stílus jegyében született. „Felfedeztem, hogy elég, ha csupán egyetlen hangot szólaltatnak meg, gyönyörűen” – hangzik a latin harang, vagyis a tintinnabulum kifejezésen alapuló elnevezés mögött meghúzódó alkotói alapgondolat.
ibb részét dolgozza fel: azt, amikor Jézus az Olajfák hegyén, a Getszemánikertben tölti az éjszakát tanítványaival és ott fogják el őt Pilátus katonái.
CSABA PÉTER
Jegyárak: 2 200, 3 100, 3 900, 4 800, 5 900, 7 500 Ft Rendező: Concerto Budapest
Jegyárak: 4 500, 5 000, 5 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar
ÁPRILIS 9. (CSÜTÖRTÖK), 19.00
ÁPRILIS 13. (HÉTFŐ), 19.30
NAGYTEREM MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR BEETHOVEN-EST
NAGYTEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL JI YONG KIM ZONGORAESTJE
Ludwig van Beethoven: Házavatás-nyitány, op. 124 Ah! per�do – koncertária, op. 65 Krisztus az Olajfák hegyén, op. 85
Ludwig van Beethoven: 14. (cisz-moll) zongoraszonáta, op. 27/2 („Holdfény”) 17. (d-moll) zongoraszonáta, op. 31/2 („Vihar”) Tizenöt variáció és fúga egy saját témára, op. 35 („Eroica-variációk”)
Kolonits Klára (szoprán), Brickner Szabolcs (tenor), Gáspár István (basszus) Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Csaba Péter Beethoven Házavatás-nyitánya a bécsi Josephstädter Theater ünnepélyes felavatására készült 1822-ben, egyetlen koncertáriáját pedig előszeretettel tűzik műsorra valamelyik nagy vokális műve, a 9. szimfónia, a C-dúr mise, vagy – mint jelen esetben – a Krisztus az Olajfák hegyén oratórium előtt. Az Ó, te áruló! című ária egy felháborodott nő panasza, akit kedvese éppen elhagyni készül. A 1803-ban írta Beethoven első oratorikus művét, amelyet ugyanazon a hangversenyen mutattak be, mint a c-moll zongoraversenyt és a 2. szimfóniát. Az oratórium a bibliai passiótörténet egyik legdráma-
Ji Yong Kim (zongora)
A káprázatos tehetségű zongorista Bach Goldberg-variációinak előadásával nyűgözte le 2019-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönségét. „Friss, excentrikus és intenzív, folyamatosan meglepetéseket tartogat a hallgatónak” – írta a koreai származású pianista Bach-felfogásáról egy elemzője. Ji ezúttal Beethoven kultikus zongoraműveivel tér vissza a Zeneakadémiára, olyan művekkel, melyek már önmagukban is excentrikusak, intenzívek és folyamatos meglepetéseket tartogatnak. Igazi ziccer egy olyan előadó számára, mint Ji, aki minden idők legifjabb zenészeként, tízéves korában nyerte meg a New York-i Filharmonikusok fiatal művészek számára meghirdetett versenyét, 2012-ben pedig a Young Concert Artists meghallgatásáról hozta el az első díjat.
Jegyárak: 4 200, 5 900, 8 200, 10 900 Ft Rendező: Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ
ÁPRILIS 14. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM JONATHAN BISS ZONGORAESTJE MVM KONCERTEK – A ZONGORA Ludwig van Beethoven: 25. (G-dúr) zongoraszonáta, op. 79 11. (B-dúr) zongoraszonáta, op. 22 14. (cisz-moll) zongoraszonáta, op. 27/2 („Holdfény”) 24. (Fisz-dúr) zongoraszonáta, op. 78 30. (E-dúr) zongoraszonáta, op. 109
Jonathan Biss (zongora)
JI YONG KIM
Jonathan Biss amerikai zenészcsaládban született 1980-ban, és hatéves korában kezdett zongorázni. Fiatal kora ellenére számos kitüntetésben részesült már, és olyan neves zenekarokkal dolgozott együtt, mint a New York-i, a Londoni vagy a Berlini Filharmonikusok. Nemrég művészeti vezetőnek nevezték ki Mitsuko Uchida mellé a Marlboro Zenei Fesztivál élére. Jelenleg legtöbb idejét Beethoven
63
JONATHAN BISS művészetének szenteli, a következő évadjainak programján a mester legfőbb művei jelennek meg. Magyarországon először ad szólóestet.
a vonószenekar és a jazzkvartett kapcsolatának kortárs átértelmezésére, új kontextusba helyezésére tesz kísérletet. A hat tételből álló szvitben éppúgy fellelhetők a barokk, a neoromantika és a kora 20. század klasszikus zenéjének elemei, mint a kortárs jazz harmónia- és ritmusvilága.
Jegyár: 3 000 Ft Rendező: Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ
Jegyárak: 2 000, 3 000, 4 000, 5 000, 6 000, 8 000 Ft Rendező: Besszer Koncert
ÁPRILIS 14. (KEDD), 19.30
SOLTI TEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL OLÁH KRISZTIÁN: PARALLEL REFLECTIONS Oláh Krisztián: Saját kompozíciók jazz quartetre Parallel Re�ections – szvit – ősbemutató
Oláh Krisztián Quartet: Oláh Krisztián (zongora), ifj. Oláh Kálmán (szaxofon), Orbán György (nagybőgő), Serei Dániel (dob) Budapesti Vonósok (művészeti vezető: Botvay Károly)
64
A fiatal zongorista, Oláh Krisztián a hazai jazzélet egyik meghatározó egyénisége. Mindössze húszévesen lett a 2015-ös Montreux-i Jazzfesztivál 3. helyezettje, ezt követően egy kéthetes akadémiai program keretén belül olyan nevekkel koncertezett együtt, mint Al Jarreau, Kurt Rosenwinkel, Nils Petter Molvær vagy Joe Sanders. 2016-ban a Magyar Jazz Szövetség az év fiatal jazz-zenészének választotta, 2018 decemberében pedig – első magyar zenészként – meghívást kapott az amerikai Thelonious Monk Institute nemzetközi jazzversenyére, ahol a világ 14 legjobb jazz-zongoristája között mérette meg magát. Parallel Re�ections című művében
OLÁH KRISZTIÁN
ÁPRILIS 15. (SZERDA), 19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL FARKAS GÁBOR ZONGORAESTJE BÉCSI ESTÉK Schubert: Négy impromptu, D. 935 Schumann: Bécsi karnevál, op. 26 Schubert–Liszt: Bécsi esték – Valse Caprice no. 6 Schubert–Liszt: Bécsi esték – Valse Caprice no. 7 Grünfeld: Bécsi este – koncertparafrázis ifj. Johann Strauss-keringőkből, op. 56
elismert interpretátora, több nemzetközi zongoraverseny győztese, a világ nagy presztízsű zenei fesztiváljainak és koncerttermeinek állandó meghívottja. Kivételes tehetségét és eddigi pályafutását Liszt- és Junior Prima díjjal ismerték el. Farkas Gábor jelenleg családjával Tokióban él, ahol a Tokyo College of Music professzora. Számos szólólemeze látott napvilágot, melyeken a romantikus zongorairodalom legnagyobb mesterei, Schumann, Chopin és Liszt műveit szólaltatja meg. Az Aoyama Music Award birtokosa, 2017 óta – a Steinway & Sons Records New York-i, hamburgi és budapesti képviseletének egyhangú döntése nyomán – Steinway Artist. Zeneakadémiai műsorának címe önmagáért beszél: a bécsi élet, a bécsi miliő ezer árnyalatát kelti majd életre.
Jegyárak: 2 000, 3 200, 4 500, 5 900 Ft Rendező: Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ
ÁPRILIS 16. (CSÜTÖRTÖK), 19.00
SOLTI TEREM KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA SZŰCS MÁTÉ ÉS A KODÁLY VONÓSNÉGYES
NAGYTEREM BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR
FARKAS GÁBOR
KODÁLY VONÓSNÉGYES Mozart: 18. (A-dúr) vonósnégyes, K. 464 Beethoven: 5. (A-dúr) vonósnégyes, op. 18/5 Brahms: 2. (G-dúr) vonósötös, op. 111
Kodály Vonósnégyes: Falvay Attila, Bangó Ferenc (hegedű), Fejérvári János (brácsa), Éder György (cselló) Szűcs Máté (brácsa)
Ilja Gringolc Stradivarijának hangjára? Lehetetlen. Felütésként szinte belobban Haydn „Tűz” szimfóniája, hogy aztán teret adjon a Mozart-hegedűversenyben sokszor primadonnaként megszólaló hegedűnek. A szünet után timpanival és jelentős fúvósszekcióval bővül ki a Budapesti Fesztiválzenekar, ez szükséges ugyanis Haydn 99. szimfóniájának megszólaltatásához.
ILJA GRINGOLC
Jegyárak: 3 000, 4 000, 5 000, 7 100, 11 800 Ft Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar
felfedezte a természet hangjainak szépségét, és megpróbálta a maga eszközeivel utánozni azt. Akárhogy is történt, a „klasszikusnak” is nevezett művészi zenében mindig fontos szerepet játszott a természet, illetve az a kérdés, hogy miként idézhető meg a körülöttünk lévő világ a zene segítségével. A A Zeneakadémia ifjúsági programsorozata, a Liszt-kukacok Akadémiája a tavaszi félévben zene és természet viszonyát vizsgálja. A szezont záró koncerten különös területre merészkedünk: le a víz alá, a halak közé. Mert, bár a halak éneke aligha inspirált bárkit is zenélésre, rengeteg zeneszerző írt „vizes” vagy éppen „halas” zenéket. Hogy ezek milyenek és miért éppen olyanok, amilyenek, azt Fülei Balázs zongoraművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője és Mona Dániel zenetörténész fogja elmesélni, s ebben nemcsak kitűnő muzsikus kollégák lesznek a segítségükre, hanem Liszt, Debussy és Schubert is.
ÁPRILIS 19. (VASÁRNAP), 11.00 Jegyárak: 2 200, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: Falvay Attila a Magyar Állam tulajdonában levő Antonio Stradivari 1731 „Hamma” hegedűn játszik
ÁPRILIS 17. (PÉNTEK), 19.45 ÁPRILIS 18. (SZOMBAT), 19.45
Farkas Gábor (zongora) Farkas Gábor generációjának egyik legkiemelkedőbb zongoraművésze, a romantikus repertoár széles körben
A magas színvonalú kamarazenélési kultúra Magyarországon a 20. században olyan világhírű kamaraegyütteseket adott Európának és a világnak, mint a Budapest Vonósnégyes, a WaldbauerKerpely Vonósnégyes, a Magyar Vonósnégyes, a Végh Kvartett, a Tátrai-vonósnégyes, a Bartók Vonósnégyes és a Takács Kvartett – csak hogy néhányat kiragadjunk a rengeteg példa közül. Ebbe a zenei kultúrába illeszkedik a Zeneakadémia növendékeiből 1966-ban alakult Kodály Vonósnégyes, amely 1972-ben vette fel a híres magyar zeneszerző nevét, és már több mint ötven éve képviseli szerte a világban a magyar vonósnégyes-kultúrát. Az együttes hanglemezre vette többek között az összes Haydn-, Beethoven- és Schubert-kvartettet, felvételeik rendszeresen kedvező nemzetközi sajtóvisszhangot váltanak ki. Az est folyamán két vonósnégyes – egy Mozart- és egy Beethoven-mű, valamint Johannes Brahms egyik vonósötöse hangzik el, ez utóbbiban a kiváló brácsaművész, Szűcs Máté csatlakozik a Kodály Vonósnégyeshez.
Haydn: 59. (A-dúr) szimfónia, Hob. I:59 („Tűz”) Mozart: 5. (A-dúr) hegedűverseny, K. 219 Haydn: 99. (Esz-dúr) szimfónia, Hob. I:99
SOLTI TEREM LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – ZENÉLŐ TERMÉSZET ZENÉLŐ HALAK 10–15 ÉVESEKNEK Liszt: Zarándokévek, Első év: Svájc – A forrás partján Debussy: Képek, 2. füzet – Aranyhalak Britten: Hal a csendes tavakban Schubert: A pisztráng, D. 550 Schubert: A-dúr („A pisztráng”) zongoraötös, D. 667 – részlet
Ilja Gringolc (hegedű) Budapesti Fesztiválzenekar Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Megyesi Zoltán (tenor), Fülei Balázs (zongora), Varga Oszkár (hegedű), Ludmány Dénes (brácsa), Varga István (cselló), Varga Viktor (nagybőgő) Mesélő: Mona Dániel
Ráunhat-e az ember Haydn és Mozart melegséget árasztó zenéjére, TakácsNagy Gábor energikus vezénylésére vagy
Hogy miként keletkezett a zene, azt nem tudjuk, de sokan gondolják úgy, hogy valamikor az ősi időkben az ember
Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
ÁPRILIS 19. (VASÁRNAP), 19.30
NAGYTEREM ZENEKAR A KÖZPONTBAN GYENYISZ MACUJEV ÉS A BÉCS– BERLIN KAMARAZENEKAR Mozart: D-dúr divertimento, K. 136 Schnittke: Versenymű zongorára és vonószenekarra Dvořák: E-dúr vonósszerenád, op. 22
Gyenyisz Macujev (zongora) Bécs–Berlin Kamarazenekar 65
Moszkvában, a novogyevicsi temetőben van egy különös sírkő. Öt vonalat véstek rá, középen egész ütemet jelző szünettel. Fölötte a hosszas kitartást jelző korona, alatta háromszoros fortissimo. Jobban talán nem is lehetne jellemezni Alfred Schnittke (1934–1998) sorsát. Németzsidó eredetű család (ezért az sch a név elején, ha nem cirill betűkkel írják), de szovjetunióbeli élet. Új utakra vágyó muzsikus, akit a Hatalom ugyan nem bánt, de nem is szeret. Inkább csak megtűr. A fiatalabbak előtt éppen ezért lesz Schnittke tekintély. Változatos életművéből ezúttal az 1979-ben komponált, vonószenekar-kíséretes zongoraversenyét ismerheti meg a közönség annak
GYENYISZ MACUJEV az irkutszki születésű zongoristafenoménnak az előadásában, akit sokoldalú muzsikusként ismer a világ. De Gyenyisz Macujev elsősorban mégis a romantikus szerzők elkötelezettje, ezért várható különös előadásnak Schnittke-interpretációja. A töprengő, szomorú, olykor vadul indulatos zenét jól ellensúlyozza Mozart egyik legszebb és legvidámabb divertimentója, illetve Dvořák öttételes vonósszerenádja.
HENNING KRAGGERUD Grieg: 1. (g-moll) vonósnégyes, op. 27 (vonószenekari átirat)
Henning Kraggerud (hegedű) Liszt Ferenc Kamarazenekar (koncertmester: Tfirst Péter) Henning Kraggerud a legkiválóbb norvég muzsikusok egyike. Neve magyarországi fellépései után a budapesti közönség számára is ismert. A Liszt Ferenc Kamarazenekar is koncertezett már a művésszel, az együtt-játék lenyűgöző élménye ösztönözte arra az együttest, hogy ismét meghívják, és az ő társaságában lépjenek pódiumra ezen az izgalmas estén.
Jegyárak: 2 900, 4 800, 6 000, 8 500, 12 000 Ft Rendező: Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítványa
ÁPRILIS 21. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR SCHÖNBERG, BRAHMS
Jegyárak: 7 900, 8 900, 9 900, 10 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
ÁPRILIS 20. (HÉTFŐ), 19.30
NAGYTEREM HENNING KRAGGERUD ÉS A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR
66
Wolf: Olasz szerenád Henning Kraggerud: Equinox szvit – részletek Grieg: 3. (c-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 45 (Henning Kraggerud és Bernt Simen Lund átirata hegedűre és vonószenekarra)
Claudio Monteverdi: Ardo e scoprir, ahi lasso, io non ardisco, SV 158 Sestina: Lagrime d’amante al sepolcro dell’amata, SV 111 Hor che ’l ciel e la terra e ’l vento tace
Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Sztanyiszlav Kocsanovszkij
SZTANYISZLAV KOCSANOVSZKIJ Schönberg: Megdicsőült éj, op. 4 (vonószenekari változat) Brahms: 4. (e-moll) szimfónia, op. 98
Kocsanovszkij az Óbudai Danubia Zenekar mindig szívesen látott vendége: bár a világ egyre fényesebb deszkákat kínál fel neki, hűségesen visszatér még a valódi világhír küszöbén is. A Schönberg Megdicsőült éj című darabja a legromantikusabb zene, amit valaha írtak, pedig az az ember szerezte, aki a romantikát sírba tette, legalábbis ezt szokták gondolni róla. A Brahmsot eddig ritkán játszott a zenekar – nagy kihívás, mert itt minden hangszín, levegővétel, vonóváltás számít: az elegancia és a precizitás románcából megszülető szenvedély komoly kihívást jelent. Bátraké a szerencse, ebben az évadban két szimfóniáját is felvették repertoárjukba: a fényes második után talán a szimfóniairodalom legszebb nyitótételét magába foglaló negyediket.
Jegyárak: 2 500, 3 200, 3 800, 4700 Ft Rendező: Óbudai Danubia Zenekar
VÁRDAI ISTVÁN különc és „fenegyerek”. Zeneszerzőként egyik legismertebb darabja a koncerten felcsendülő jazzes hangvételű versenyműve csellóra és fúvószenekarra. A nemes és elegáns csellóhang, valamint a gyakran triviális katonazene ellentétét sikerült ebben a műben összebékítenie. A szólista Várdai István a moszkvai Csajkovszkij-verseny világraszóló 3. díjával és a Genfi Nemzetközi Csellóverseny első díjával büszkélkedhet, a bécsi Zeneakadémia professzora. A Beethoven 1806-ban bemutatott 6. szimfóniája is csupa derű, jókedv és még a zenei humorra is találunk benne példát.
ÁPRILIS 22. (SZERDA), 19.00
NAGYTEREM VÁRDAI ISTVÁN ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
Jegyárak: 4 500, 5 000, 5 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar
Rossini: Semiramis – Nyitány Gulda: Csellóverseny Beethoven: 4. (B-dúr) szimfónia, op. 60
ÁPRILIS 23. (CSÜTÖRTÖK), 19.30
Várdai István (gordonka) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Kesselyák Gergely Kesselyák Gergely mindig különös gonddal állítja össze hangversenyeinek műsorát. Ezen az estén a derűé és a vidámságé a főszerep. Gioachino Rossini koncerteken is gyakran játszott operanyitányai jókedvű, színpompás szimfonikus művek, fülbemászó dallamokkal és ragyogó színekkel – ez igaz az 1823-ban Velencében bemutatott (mellesleg Voltaire szövegére komponált) Semiramis című opera nyitányára is. A Friedrich Gulda korának egyik kiemelkedő zongoraművésze volt,
NAGYTEREM A VOKÁLIS ZENE MESTEREI SIR JOHN ELIOT GARDINER, A MONTEVERDI CHOIR ÉS AZ ENGLISH BAROQUE SOLOISTS MONTEVERDI EGYHÁZI ÉS VILÁGI ZENÉJE Claudio Monteverdi: Beatus vir I, SV 268 Con�tebor tibi domine III („stile alla franzese”), SV 267 Adoramus te Christe, SV 289 Domine ne in furore tuo, SV 298 O ciechi, il tanto affaticar che giova?, SV 252 Chi vol che m’innamori, SV 256 Dixit Dominus II („concertato”), SV 264 Altri canti di Marte e di sua schiera, SV 155 Lamento della Ninfa, SV 163
Monteverdi Choir, English Baroque Soloists Énekes szólisták: Anna Dennis, Julia Doyle, Francesca Boncompagni, Silvia Frigato, Francesca Biliotti, Michal Czerniawski, Krystian Adam, Zachary Wilder, Peter Davoren, Gareth Treseder, John Taylor Ward, Gianluca Buratto Vezényel: Sir John Eliot Gardiner
már a Zeneakadémia díszdoktoraként lép színpadra, ezzel is szorosabbra fűzve kapcsolatát a magyar zenekultúrával.
Jegyárak: 8 800, 10 500, 12 200, 13 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
ÁPRILIS 24. (PÉNTEK), 19.00
SOLTI TEREM LUKA OKROS ZONGORAESTJE Beethoven: 14. (cisz-moll) zongoraszonáta, op. 27/2 („Holdfény”) Chopin: 2. (b-moll) zongoraszonáta, op. 35 Schumann: C-dúr fantázia, op. 17
Luka Okros (zongora)
SIR JOHN ELIOT GARDINER Sir John Eliot Gardiner egy Monteverdimű megszólaltatása céljából alapította immár több mint fél évszázada azt a kórust, amellyel ezúttal a korszakos jelentőségű barokk zeneszerző egyházi és világi vokális műveiből nyújt színes válogatást. A műsort most is egy zeneszerző leleményességével állította össze napjaink egyik legjelentősebb karmestere: megszólalnak többek között tételek Monteverdi élete utolsó éveiben kiadott, zenei végrendeletének is tekintett gyűjteményéből, valamint részletek a régizenei avantgárd egyik klasszikusának tekintett 8. madrigálkötetből is. Ha pedig olyan kivételes művészek szólaltatják meg ezeket a fület és elmét gyönyörködtető akusztikai csodákat, mint a Monteverdi Choir és az English Baroque Soloists, minden eséllyel felejthetetlen élményben lesz része a Nagyterem közönségének. Az esemény különlegessége, hogy Gardiner a hangversenyen
Luka Okros Londonban élő grúz művészt generációja egyik legígéretesebb zongoristájaként tartják számon. A kritikusok szerint „játéka intenzív, erőteljes és természetes, melyet lenyűgöző kreativitással ötvöz”. Nemzetközi hírnevet is szenvedélyes és izgalmas előadásaival szerzett magának. A legrangosabb nemzetközi zongoraversenyeken összesen nyolc első díjat nyert, pályafutása során pedig már több mint 40 országban adott hangversenyt. 2018-as és 2019-es nagysikerű koncertjei után 2020-ban európai turnéja egyik állomásaként tér vissza a Solti terem színpadára, ahol Beethoven, Chopin és Schumann legismertebb darabjait szólaltatja meg. Zongoraművészi karrierje mellett zeneszerzéssel is foglalkozik, saját kompozícióiból tervez lemezt kiadni a közeljövőben.
LUKA OKROS
Jegyárak: 2 800, 3 500 Ft Rendező: Molto Group Management 67
ÁPRILIS 24. (PÉNTEK), 19.30
ÁPRILIS 25. (SZOMBAT), 15.00
NAGYTEREM A ZENEKAR MESTEREI DENNIS RUSSELL DAVIES ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST / VÁRJON, PERÉNYI, KELLER, HUNGARIAN QUARTET BEETHOVEN-NAPOK FISCHER ANNIE TISZTELETÉRE Ludwig van Beethoven: 5. (D-dúr) zongoratrió, op. 70/1 („Szellem”) 16. (F-dúr) vonósnégyes, op. 135 6. (Esz-dúr) zongoratrió, op. 70/2
DENNIS RUSSELL DAVIES
Brahms: 1. (d-moll) zongoraverseny, op. 15 Bernstein: 2. szimfónia („The Age of Anxiety”)
Balog József, Vajda Marcell (zongora) A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Vezényel: Dennis Russell Davies A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának életében immár hagyomány, hogy az együttes tagjai a legnevesebb hazai és külföldi karmesterek irányításával lépnek közönség elé. Napjaink egyik leginnovatívabb és legeredetibb karmestere, a Grammy-díjas Dennis Russell Davies – ezúttal Brahms és Bernstein műveivel – már visszatérő vendégként érkezik a zenekar élére. A Brahms d-moll zongoraversenye komoly intellektuális és fizikai állóképességet igényel a szólistától, és nem támaszt kisebb elvárásokat az előadók felé Bernstein szólózongorára és zenekarra írt 2. szimfóniája sem, ami W. H. Auden Pulitzer-díjas költeménye után kapta a The Age of Anxiety, azaz A szorongás kora címet. A A zenekar mesterei sorozat áprilisi koncertjén Dennis Russell Davies és a Zeneakadémia hangszeres hallgatói mellett szólista szerepben a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb zongoristáját, Balog Józsefet, valamint az ígéretes fiatal tehetségként számon tartott Vajda Marcellt hallhatja a közönség.
Jegyárak: 2 500, 3 300, 4 100, 4 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 68
Keller András (hegedű), Perényi Miklós (cselló), Várjon Dénes (zongora) Hungarian Quartet: Keller András, Pilz János (hegedű), Homoki Gábor (brácsa), Fenyő László (cselló) Bensőségesség, szuggesztivitás, intimitás – e jelzők kötik össze a délutáni koncert egyes számait, amelyek valóban Beethoven legszemélyesebb hangú vallomásai. A hangverseny első és utolsó számaként elhangzó két zongoratriót a komponista az Erdődy Anna Mária vendégeként töltött hónapok alatt írta, s a grófnénak ajánlotta hálája jeléül. A D-dúr zongoratrió „Szellem” melléknevét a zeneszerző tanítványától, Carl Czernytől kapta, akit a lassú tétel Shakespeare Hamletjének kezdőjelenetére emlékeztetett. A két trió közt elhangzó F-dúr vonósnégyes Beethoven utolsó befejezett műve, negyedik tételének felirata – A nehéz döntés – és legelső, énekszólamra írt, nem előadásra szánt kottasora – Muszáj? Igen muszáj! – sokáig rejtély volt a zenetörténészek számára. Úgy gondolták, Beethoven saját halálát sejtette, ám kiderült, ennél sokkal banálisabb a magyarázat: egy koncertbelépőjegyet fizetni nem akaró
HUNGARIAN QUARTET
amatőr csellista szavait idézi, illetve zeneileg korábbi, e szövegre írt mókás kánonját. A triók zongoraszólamát a világ egyik legfoglalkoztatottabb zongoristája, a józan, mégis érzelemdús játékáról ismert Várjon Dénes játssza majd. Hozzá csatlakozik két nem kevésbé emblematikus személyiség: Keller András és Perényi Miklós, a vonósnégyest pedig az év elején nagy sikerrel debütált Hungarian Quartet szólaltatja meg.
Jegyárak: 2 500, 3 500, 4 500 Ft Rendező: Concerto Budapest
ÁPRILIS 25. (SZOMBAT), 19.30
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST / VÁRJON, MARWOOD, KELLER BEETHOVEN-NAPOK FISCHER ANNIE TISZTELETÉRE
hegedűversenyében hallhat a közönség. A mű karrierje nem indult zökkenőmentesen: 1806-os bemutatója nem volt sikeres, így nem is vált a repertoár részévé egészen addig, míg Joachim József elő nem vette majd’ fél évszázaddal később. A A 3. (c-moll) zongoraverseny egy hoszszas komponálási folyamat eredménye Beethoven középső alkotói korszakának kezdetéről. Egy anekdota szerint Beethoven egyszer sétája közben meghallotta Mozart c-moll zongoraversenyének (K. 491) szabadtéri előadását, s a vele tartó zongorista-zeneszerzőhöz e lelkes szavakat intézte: „Cramer, Cramer! Mi sosem leszünk képesek ehhez foghatót írni!” Nem meglepő hát, hogy a zongoraverseny kezdete éppen ennek a zenei előképnek dallamát visszhangozza. A koncertet Beethoven 4. (B-dúr) szimfóniája zárja.
Jegyárak: 2 200, 3 100, 3 900, 4 800, 5 900, 7 500 Ft Rendező: Concerto Budapest
ÁPRILIS 26. (VASÁRNAP), 15.00
ANTHONY MARWOOD Ludwig van Beethoven: D-dúr hegedűverseny, op. 61 3. (c-moll) zongoraverseny, op. 37 4. (B-dúr) szimfónia, op. 60
Anthony Marwood (hegedű), Várjon Dénes (zongora) Concerto Budapest Vezényel: Keller András „Marwood játékának sugárzó intenzitása nem mindennapi érzelmi töltettel bír”, „aranyló hang és holtbiztos zeneiség”, „elképesztő technika és szenvedély” – többek közt e szavakkal jellemezték a kritikusok Anthony Marwood hegedűjátékát, amelyet a hangverseny nyitószámában, Beethoven D-dúr
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST / PERÉNYI, VÁRJON, KELLER BEETHOVEN-NAPOK FISCHER ANNIE TISZTELETÉRE Ludwig van Beethoven: 3. (A-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 69 9. (A-dúr) hegedű-zongora szonáta, op. 47 („Kreutzer”) 15. (a-moll) vonósnégyes, op. 132
Keller András (hegedű), Perényi Miklós (cselló), Várjon Dénes (zongora) Steven Isserlis, az egyik legnagyobb ma élő csellista szerint Beethoven cselló-zongora szonátái közül az A-dúr darab az első a maga műfajában, amely egyenlő szerepet ad mindkét hangszernek. A műben semmiféle – az egyébként Beethovenre sokszor jellemző – küzdelem nem fedezhető fel: boldog hangvételével tökéletes példája a bécsi klasszika
Ludwig van Beethoven: Egmont-nyitány, op. 84 C-dúr hármasverseny, op. 56 7. (A-dúr) szimfónia, op. 92
Várjon Dénes (zongora), Perényi Miklós (cselló), Anthony Marwood (hegedű) Concerto Budapest Vezényel: Keller András
FISCHER ANNIE kiegyensúlyozottságának. A A hegedűre és zongorára írt Kreutzer-szonáta rendkívüli technikai kihívások elé állítja előadóit, hosszúságával és érzelmi túlfűtöttségével pedig a közönséget is – persze a legjobb értelemben. A mű dedikációja Rodolphe Kreutzer hegedűművésznek szól, aki sosem adta elő, mondván, hogy „felháborítóan érthetetlen”. Mindkét szonáta zongoraszólamát a többek közt saját kamarazenei fesztivált is vezető Várjon Dénes játssza majd, s hozzá csatlakozik a hazai élő legenda, Perényi Miklós, valamint a Concerto Budapest művészeti vezetője, Keller András. A A koncertet záró a-moll vonósnégyest Beethoven egy hosszú betegségből felépülve komponálta. Ennek állít emléket harmadik tétele, melynek felirata: A lábadozó szent hálaéneke az istenséghez – líd hangnemben.
A Fischer Annie emlékezetének szentelt Beethoven-napok e koncertjén Keller András három emblematikus Beethovenművet és három nagy hangszeres szólistát mutat be a közönségnek. A magyar hallgatók számára mindörökre 1956 emlékét felidéző, hősi hangvételű Egmont-nyitány 1810-ben készült el: Goethe történelmi drámája elé íródott, amelynél hamar sokkalta népszerűbbé vált. A Az 1808-as ősbemutatójú, háromtételes C-dúr hármasverseny magánszólamaiban a magyar zenei élet büszkeségei, Perényi Miklós és Várjon Dénes mellett a nagyszerű brit hegedűs, a koncertszólistaként és kamaramuzsikusként egyaránt világszerte keresett Anthony Marwood játszik majd. A Az 1811–1812-ben komponált 7. (A-dúr) szimfónia 1813. december 8-án, a bécsi egyetem nagytermében hangzott fel először nyilvánosan, méghozzá az ekkor már leginkább csak a látására támaszkodó komponista vezényletével. A mű második tételét, a filmzenékben utóbb oly nagy előszeretettel szerepeltetett Allegrettót rögtön meg is ismételtette a közönség.
Jegyárak: 2 500, 3 500, 4 500 Ft Rendező: Concerto Budapest
ÁPRILIS 26. (VASÁRNAP), 19.30
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST / VÁRJON, PERÉNYI, MARWOOD, KELLER BEETHOVEN-NAPOK FISCHER ANNIE TISZTELETÉRE
PERÉNYI MIKLÓS
Jegyárak: 2 200, 3 100, 3 900, 4 800, 5 900, 7 500 Ft Rendező: Concerto Budapest 69
ÁPRILIS 27. (HÉTFŐ), 19.00
SOLTI TEREM ÚJ LISZT FERENC KAMARAKÓRUS, JEAN-SÉBASTIEN VALLÉE
ÚJ LISZT FERENC KAMARAKÓRUS Janequin: Escoutez tous gentilz („La guerre”) Poulenc: Un Soir de neige J. S. Bach: Komm, Jesu, komm! – motetta, BWV 229 Zachary Wadsworth: Beati Quorum Remissae Bill Carlisle: Gone Home (John Wykoff átirata) Dominick DiOrio: I Am Eric Whitacre: Little Man in a Hurry Jake Runestad: Let My Love Be Heard Roderick Williams: Guiding Night Saunder Choi: The New Colossus
Új Liszt Ferenc Kamarakórus (karvezető: Nemes László Norbert) Vezényel: Jean-Sébastien Vallée
70
Ismét egy nemzetközi hírű karnagy érkezik a tízéves Új Liszt Ferenc Kamarakórushoz, hogy a kórusirodalom klasszikusaiból és újdonságaiból adjon ízelítőt. A kanadai-amerikai Jean-Sébastien Vallée a montreali McGill Egyetem professzora és az Ottawai Kórustársaság zeneigazgatója, vendégszereplése pedig több szempontból is garancia az üdítő változatosságra. Egyfelől az énekkar életébe hoz új színeket, más szemléletet a műhelymunka terén, másfelől a koncertlátogatóknak is frissítőleg hat majd az a repertoár, amelynek nagykövete. Egy reneszánsz és egy 20. századi francia szerző kompozíciója után Bach gyönyörű kétkórusos motettáját, a műsor második részében pedig főleg kortárs amerikai szerzők nagyszerű alkotásait hallhatjuk. Izgalmas és sokszínű a válogatás: a széles
hangulati skála Whitacre virtuózan szellemes kompozíciójától Dominick DiOrio egy különleges gyászvers ihlette kórusdaláig terjed.
ÁPRILIS 30. (CSÜTÖRTÖK), 19.30
Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Brandenburg Ádám: Prières nocturnes Mozart: 23. (A-dúr) zongoraverseny, K. 488 Brahms: 3. (F-dúr) szimfónia, op. 90
ÁPRILIS 29. (SZERDA), 19.00
Berecz Mihály (zongora) Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Vashegyi György
SOLTI TEREM A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI CSALOG GÁBOR
NAGYTEREM BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR BRANDENBURG, MOZART, BRAHMS
Ligeti: Etűdök – 2. Cordes à vide, 11. En suspens, 6. Automne à Varsovie, 10. Der Zauberlehring, 7. Galamb borong, 5. Arc-en-ciel J. S. Bach: Prelúdiumok és fúgák a Das Wohltemperierte Klavier köteteiből
Csalog Gábor (zongora) Csalog Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész számos magyar zeneszerzővel dolgozott már együtt, többek között Ligeti Györggyel is. Az ezredforduló óta aktív szerepet vállal Ligeti műveinek magyarországi bemutatásában. Ligeti etűdjei már a szerző életében nagy sikert arattak, amit ékesen bizonyít a számos lemezfelvétel, melyek közül az egyik Csalog Gábor 2006-ban kiadott CD-je. A koncerten a 20. századi zongoraművek mellé a zongorista Bach 1722 környékén készült Das Wohltemperierte Klavier (A jól hangolt zongora) darabjaiból válogatott. Míg Ligeti darabjai a ritmikai világra helyezik a hangsúlyt, addig Bach a dallamra és a hangnemek eltérő karaktereire fókuszál – e két világ váltja egymást folyamatosan ezen az estén.
CSALOG GÁBOR
BERECZ MIHÁLY A koncerten elsőként Brandenburg Ádám Prières nocturnes (Esti imádságok) című darabja szólal meg. A fiatal zeneszerző sok zenei műfajban tevékenykedik: koncertzenén kívül foglalkozott színház- és könnyűzenével, valamint filmzenéket is komponált. Az alkotás mellett tanít és kutat. Az egyéni hangvételű Prières nocturnes több díjat is elnyert, többek között az „Az év junior komolyzenei alkotója” díjat az Artisjus szervezésében. A Ezt követően Mozart A-dúr zongoraversenye szólal meg. A mű több érdekességet, újítást is tartalmaz. A zenekarban például megjelenik a Mozart idejében még nagyzenekari művekben ritkán használt klarinét is, emellett a fúvósok egyenrangú szerepet kapnak a vonósokkal, ami ugyancsak szokatlannak számított. A Az este utolsóként elhangzó műve Johannes Brahms 3. szimfóniája, melyet a szerző 1883-ban komponált, s elsőként Bécsben mutatták be.
Jegyárak: 3 000, 3 500, 4 000 Ft Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar
Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 71
PÁRBESZÉDBEN BARTÓKKAL KIVÁLÓ IFJÚ ZONGORISTÁK A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL, SZABADTÉRI FESZTIVÁL, VEZETETT TÚRÁK BARTÓK BUDAPESTJÉN, GYEREKPROGRAMOK ÉS ZENETUDOMÁNYI KONFERENCIA. A BARTÓK VILÁGVERSENY ZONGORA KATEGÓRIÁJÁNAK VERSENYZŐI A VILÁG EGYIK LEGNEHEZEBB REPERTOÁRJÁBAN MÉRTÉK ÖSSZE TUDÁSUKAT ÉS TEHETSÉGÜKET, VÉGÜL HÁROM TELTHÁZAS KONCERTTEL BIZONYÍTOTTÁK A ZENEAKADÉMIA NAGYTERMÉBEN: A FIATAL MUZSIKUSOK SZERETIK ÉS ÉRTIK IS BARTÓKOT.
A MÁSODIK HELYEZETT BALOGH ÁDÁM
A HARMADIK HELYEZETT PETER KLIMO MAGYAR NAGYMAMÁJÁVAL
A SZÓLÓ DÖNTŐ ELŐTTI PERCEKBEN
A NYERTES SZOKOLAY ÁDÁM
A VERSENYZŐK A BARTÓK EMLÉKHÁZBAN 72
MUNKÁBAN A ZSŰRI 73
MÁJUSI-JÚNIUSI KONCERTKRONOLÓGIA A Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésében Befogadott rendezvény Klasszikus Jazz Opera Népzene Junior Egyetemi
MÁJUS 3. (VASÁRNAP), 19.00
SOLTI TEREM BEETHOVEN PLUSZ VARVARA
A zürichi Anda Géza Zongoraverseny 2012-es győztese, Varvara Nyepomjascsaja máig úgy muzsikál, hogy az fényesen igazolja a karrierjét elindító verseny egyik zsűritagjának, Markus Hinterhäusernek lelkes ítéletét: „megdöbbentő, ahogy ez a lány játszik, nincsen rá szó: egész egyszerűen elfeledteti velünk a hangszert, ennél szebb bókot nem is lehet zongoristáról elmondani’”. A moszkvai születésű, mások mellett Jevgenyij Koroljovot is a mesterei között tudó, és még mindig csupán a harmincas évei közepén járó Varvara repertoárja Bachtól Arvo Pärtig ível. Emil Gilelsz által ihletett Beethoven-játékával már találkozhatott a budapesti közönség, ám Sosztakovicsinterpretációjával még nem, ezért is érdemes ezen az estén ellátogatni a Solti terembe.
Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
MÁJUS 3. (VASÁRNAP), 19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI VONÓSOK ÉS BARÁTI KRISTÓF Schubert: c-moll vonósnégyestétel, D. 703 („Quartettsatz”) Beethoven: D-dúr hegedűverseny, op. 61 Schubert: 14. (d-moll) vonósnégyes, D. 810 („A halál és a lányka”)
VARVARA Beethoven: g-moll fantázia, op. 77 Dmitrij Sosztakovics: 2. (h-moll) zongoraszonáta, op. 61 d-moll prelúdium és fúga, op. 87/24 A-dúr prelúdium és fúga, op. 87/7 a-moll prelúdium és fúga, op. 87/2 e-moll prelúdium és fúga, op. 87/4 Desz-dúr prelúdium és fúga, op. 87/15 Beethoven: 14. (cisz-moll) zongoraszonáta, op. 27/2 („Holdfény”)
Varvara (zongora) 74
Miriam Helms Ålien (hegedű), Szabó Ildikó (cselló), Lajkó István (zongora), Eleanor Lyons (szoprán)
BOTVAY KÁROLY gyobb hangversenytermek műsorára való, ezért ott is kell előadni – így gondolhatta Mahler, amikor elkészítette a mű vonószenekari átiratát és az eredeti kompozíció elkészülte után éppen hetven évvel, 1894-ben maga vezényelte el egy hamburgi koncerten. Miközben a mű továbbra is a vonósnégyesek törzsrepertoárjához tartozik, ma már a legtöbb vonószenekar is műsorán tartja – feltéve, hogy rendelkezik egy kvartett virtuozitásával és komplex kifejezőerejével.
Jegyárak: 2 800, 3 800, 4 800, 5 800 Ft Rendező: Budapesti Vonósok
MÁJUS 5. (KEDD), 19.00
SOLTI TEREM KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA MIRIAM HELMS ÅLIEN, SZABÓ ILDIKÓ, LAJKÓ ISTVÁN ÉS ELEANOR LYONS SOSZTAKOVICS-EST
Budapesti Vonósok (koncertmester: Pilz János, művészeti vezető: Botvay Károly) „Beethoven hegedűversenyét aligha lehet jobban és szebben játszani” – írta Baráti Kristóf előadásáról egy kritikus. Az utóbbi időben a hegedűművész már nem „csak” a szólista szerepét, hanem a karmesteri teendőket is magára vállalja, így vonójával magára a zenekarra is olyan hipnotikus hatást gyakorolhat, mint ránk. A A kvartettirodalom egyik legnagyobb alkotása, Schubert d-moll vonósnégyese léptéke, koncepciója, mondanivalójának súlya okán a legna-
Szerelem és halál – megannyi művészeti alkotást ihletett már meg ez a két téma, melyek az emberiséget örökké foglalkoztató kérdések leggyakoribbjai közé tartoznak. Ám míg egy költeményben vagy festményben könnyű felismerni az ezekre utaló motívumokat, addig kifejezetten nehéz dekódolni, amikor olyan rejtett formában mutatkoznak meg, mint például egy zongoratrió. A komponálás körülményeit ismerve azonban egyértelművé válik, hogy a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője, Dmitrij Sosztakovics két zongoratriója a szerelemnek és az elmúlásnak állít zenei emlékművet: az op. 8-as darab az első szerelem hatására és közvetlenül édesapja halála után született, az op. 67-es pedig egy elhunyt barátjának állít emléket. Ehhez csatlakozik a koncert folyamán a Hét románc című vokális mű, mely szövegének köszönhetően már explicit módon beszél az emberiség e két egyetemes tapasztalásáról. A Lajkó István zongoraművész, Szabó Ildikó csellista, és a norvég Miriam Helms Ålien hegedűművésznő alkotta trióhoz a koncerten az ausztrál szoprán, Eleanor Lyons csatlakozik.
Jegyárak: 2 200, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
SZŰCS MÁTÉ / BARÁTI KRISTÓF / VÁRDAI ISTVÁN zenészeink, Baráti Kristóf, Várdai István és Szűcs Máté nemcsak külön-külön, hanem egymással összefogva is jobbnál jobb projekteket valósítanak meg Magyarországon, legyen szó pályakezdő tehetségek támogatásáról, fesztiválszervezésről vagy – ehhez a pazarnak ígérkező Mozart–Beethovenesthez hasonló – közös hangversenyekről. A vonóstrió műfaját mintha rájuk szabták volna: a korabeli vonósnégyesek felől nézve itt a szólamok kiegyensúlyozottabban egyenrangúak és egyformán virtuózak, így igazi jutalomjátékot nyújtanak mindhárom szereplő számára. Ráadásul ezek a viszonylag ritkán játszott darabok a két szerző termésének legjavából valók: Mozart a három utolsó szimfóniával egy évben, 1788-ban írta a sziporkázó, hattételes Divertimentót, a mindössze tíz évvel később keletkezett, fiatalkori Beethoventriók pedig (különösen a c-moll) már sok tekintetben az érett mester kontrasztos, szenvedélyesen energikus stílusát mutatják.
Kobajasi Kenicsirót igazán szoros kapcsolat fűzi a MÁV Szimfonikusokhoz. Mint köztudott, 1974-ben ő nyerte meg a Magyar Televízió Első Nemzetközi Karmesterversenyét, és ezzel kezdődött fényes nemzetközi karrierje. A MÁV Zenekarral való kapcsolata azért különleges, mert ez az együttes játszott a karmesterverseny első fordulójában, és mint ő maga elmondta: ez volt az első zenekar, amelyet hazájának határain kívül vezényelt, a baráti, segítőkész fogadtatás a MÁV Szimfonikusok részéről nagy segítség volt számára a verseny további fordulóiban is. Az utóbbi évtizedekben szinte minden évadban vezényli a zenekart, 2014 óta az együttes tiszteletbeli vendégkarmestere. A Mozart Requiemje egyrészt keletkezésének titokzatos körülményei miatt (l. erről bővebben a 16-17. oldalon is), másrészt azért lett különlegesen híres, mert Mozart halálos betegen komponálta, szinte előre átélve a halál élményét. Nem is tudta befejezni a művet, egyik leghűségesebb tanítványa, Süssmayr írta meg Mozart jegyzeteit felhasználva a hiányzó részeket.
KOBAJASI KENICSIRÓ
MÁJUS 6. (SZERDA), 19.30
NAGYTEREM KAMARAZENE NAGYTEREMRE BARÁTI KRISTÓF, VÁRDAI ISTVÁN ÉS SZŰCS MÁTÉ
MIRIAM HELMS ÅLIEN / LAJKÓ ISTVÁN / SZABÓ ILDIKÓ Dmitrij Sosztakovics: 1. (c-moll) zongoratrió, op. 8 Hét románc Alexander Blok verseire, op. 127 2. (e-moll) zongoratrió, op. 67
Mozart: Esz-dúr divertimento, K. 564 Beethoven: c-moll vonóstrió, op. 9/3 Beethoven: G-dúr vonóstrió, op. 9/1
Baráti Kristóf (hegedű), Várdai István (cselló), Szűcs Máté (brácsa) Évek óta örülhetünk annak, hogy fényes nemzetközi karriert befutó fiatal
Jegyárak: 6 800, 8 500, 10 200, 11 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyárak: 2 000, 3 000, 4 000, 5 000, 6 000 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar
MÁJUS 8. (PÉNTEK), 19.00
NAGYTEREM KOBAJASI KENICSIRÓ ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR Mozart: Requiem, K. 626
Musashino Academia Musicae kórusa MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Kobajasi Kenicsiró
MÁJUS 9. (SZOMBAT), 19.00
SOLTI TEREM JAZZ ITT! MÓZES TAMARA & NAGY JÁNOS DUÓ JAZZ-COSMOS Mózes Tamara (ének, billentyűk), Nagy János (zongora, billentyűk) 75
A Sacem-díjas Mózes Tamara zongoristaénekesnő és az Erkel-díjas Nagy János zongoraművész közös, ének-zongora felállású produkciójában felcsendülő művekben az elektronikus és akusztikus, az atmoszférikus és ritmikus, a komponált és az improvizatív elemek vegyülnek, ezzel kozmikus hangzásokat létrehozva. A hangszerelés időnként olyan különleges instrumentumokkal is bővül, mint a seaboard vagy a keytar. Éteri, csodálatos zenéjük a művészek hasonló karakterének is köszönhető: mindketten a lehető legmélyebb rétegekig ismerik a zenét, mindemellett sikeres és neves pedagógusok is. A milániói világkiállítás, a brüsszeli Music Village és a Magyar Rádió Márványterme után a Zeneakadémia Solti termében is bemutatkozik e ragyogó duó, repertoárjukban saját szerzemények és ismert darabok is helyet kapnak.
MÓZES TAMARA
Jegyárak: 1 900, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Smetana: Hazám – 4. Cseh erdőkön és mezőkön Janáček: Taras Bulba Janáček: Jenůfa – Jenůfa áriája és zárójelenet Smetana: Hazám – 3. Šárka Janáček: Sinfonietta
szervezésében valósul meg. A koncert rendezője Pávai István, aki már számtalanszor bizonyította, hogy a tudományos eredmények felhasználása és a minőségi szórakoztatás igénye nem zárja ki egymást. Ünnepélyes keretek között adják át a Halmos Béla-vándordíjat és a Halmos Béla-emlékérmet is. Előbbit a Hagyományok Háza, utóbbit a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület alapította. A vándordíjat – amely nem más, mint Halmos Béla egykori hegedűje – olyan aktív, táncházakban muzsikáló, 40 év alatti, hagyományos népi hangszeres zenét játszó muzsikus kaphatja, aki határokon átívelő munkássága során élő kapcsolatot tart a határon túli magyar közösségekkel is. Az emlékérem pedig a Táncházmozgalom keretén belül kimagasló szakmai és közösségi „háttérmunkát” hivatott elismerni.
Jegyár: 1 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék
MÁJUS 10. (VASÁRNAP), 19.30
NAGYTEREM AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS A TÁNCHÁZ NAPJA Közreműködnek: a Népzene Tanszék hallgatói és tanárai
76
Az első magyarországi „városi” táncház évfordulóján rendezik országszerte – immár hagyományosan – a Táncház Napját. Az ünnepi népzenei koncert egy országos rendezvénysorozat része, amely idén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke és a Zeneakadémia Koncertközpont közös
Ádám Zsuzsanna, Kovácsházi István (ének) Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Kovács János A Kovács János által vezényelt cseh program főleg szimfonikus költeményeket kínál. Janáček egészen különleges hangszerelésű Sinfoniettáját eredetileg olyan beszédes tételcímekkel tervezte ellátni, mint például „A kastély” vagy „A kolostor”; zenekari rapszódiáját, a Taras Bulbát pedig egy Gogol-regény inspirálta. Smetana nagyszabású, hat szimfonikus költeményből álló sorozatából (Hazám) ezen az estén két „fejezet” hangzik el. A A hangverseny centrumában egy olyan operajelenet áll, mely talán nemcsak Janáček operai életművében kivételes: kevés ennyire zavarba ejtően felemelő pillanattal találkozhatunk a műfaj történetében. Ádám Zsuzsanna, a harmadik Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottja a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek különdíjaként kapta a koncertfelkérést.
Jegyárak: 2 000, 3 000, 4 000, 5 000 Ft Rendező: Magyar Rádió Művészeti Együttesei
MÁJUS 11. (HÉTFŐ), 19.30
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
KOVÁCS JÁNOS
MÁJUS 12. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM A ZENEAKADÉMIA MŰHELYEI ALMA MATER KÓRUS SZERELEM Gesualdo: Cor mio, deh, non piangete Marenzio: O voi che sospirate Elgar: My love dwelt in a northern land, op. 18 Csemiczky Miklós: Vox dilecti mei Cornelius: Szerelem, op. 18 Brahms: Szerelmi dalkeringők, op. 52
Gonda Katalin, Bácsi Tamás (zongora) Alma Mater Kórus Vezényel: Horváth Gábor
Anna Shelest (zongora) Concerto Budapest Vezényel: Neeme Järvi
A Zeneakadémia Alma Mater Kórusa, mint minden olyan zenei együttes, amely egy oktatási intézmény diákjaiból szerveződik, az állandó megújulás virtuóza. Ugyanakkor azonban kidolgozott, remek előadásai révén a klasszikus értékek őrzője is, e két tulajdonságának elválaszthatatlan volta pedig talán semmiféle téma esetén nem mutatkozhatna meg világosabban, mint ami májusi hangversenyüket szervezi. A koncert programja ugyanis az ezerféle alakváltozatban átélhető, örökkévaló vonzás, rajongás, pusztulás és megújulás, vagyis a szerelem mindent uraló erejének zenei képeit vonultatja fel a közönség előtt Gesualdo és Marenzio gyötrelmesen kromatikus, szenvedélyes madrigáljaitól Elgar, Csemiczky és Cornelius művein át Brahms nosztalgikusan gyönyörű dalkeringő-sorozatáig.
Korunk nagy karmestereinek egyik doyenje, a 83. születésnapjához közelítő Neeme Järvi, akinek immár két fia, Paavo és Kristjan is a dirigensek nemzetközi élbolyához tartozik, különleges 19. századi orosz programot vezényel majd budapesti koncertjein. Bemutatja továbbá a budapesti közönségnek az ukrán származású, Amerikában élő zongoraművésznőt, Anna Shelestet is, akivel koncerten és lemezen egyaránt előszeretettel népszerűsítik Anton Rubinstein felfedezésre érdemes zongoraversenyeit. Ezúttal az 1851-ben keletkezett 2. (F-dúr) zongoraverseny szerepel a programon: a magánszólam mutatós és igazi virtuózt követel, elvégre Rubinstein önmagának szánta. A Glazunov két zenekari koncertkeringője is a mutatós számok közül való, míg Rimszkij-Korszakov kompozíciója, az Antar, ez a szimfóniának és szimfonikus szvitnek egyaránt nevezett alkotás majdnem annyira ritka vendég a hazai koncerttermekben, akár Rubinstein zongoraversenyei. A virtuóz hangszerelésű darab „címszereplője” egy legendás arab vitéz és poéta, de a szimfóniát inspiráló gazellának és Palmyra tündérkirálynőjének is jutott szerep.
GONDA KATALIN
Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
SZABÓ BALÁZS „Mert ott van” – ismerjük George Mallory majd’ száz éve adott válaszát arra a kérdésre, miért mászta meg a Csomolungmát. Liszt tizenkét transzcendens etűdje is a zongorairodalom egyik legmagasabb vonulata, a csúcstámadásra mégis kevesen vállalkoznak, leginkább csak válogatnak a lenyűgöző sorozatból. Most a hazai koncertélet jól ismert szereplője, a Zeneakadémia Voit-orgonájának felújításában is kulcsszerepet játszó Szabó Balázs indul az embert próbáló expedícióra, a teljesség igényével, a saját átiratában szólaltatva meg a Zeneakadémia első elnökének és egykori társalapítójának ördögi virtuozitást igénylő, a maga korában lejátszhatatlannak vélt ciklusát. Szabó Balázs jóvoltából ezúttal is egy nagyszabású, merész és izgalmakkal teli vállalkozás részesei lehetünk, és olyan formában hallhatjuk Liszt egyik főművét, ahogyan eddig sosem.
Jegyárak: 1 800, 2 300, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
MÁJUS 14. (CSÜTÖRTÖK), 19.30 MÁJUS 15. (PÉNTEK), 19.30 MÁJUS 13. (SZERDA), 19.30
NAGYTEREM ORGONA A KÖZPONTBAN SZABÓ BALÁZS LISZT-EST Liszt: Transzcendens etűdök (Szabó Balázs átirata)
Szabó Balázs (orgona)
NAGYTEREM NEEME JÄRVI, ANNA SHELEST ÉS A CONCERTO BUDAPEST Glazunov: 1. koncertkeringő, op. 47 Rubinstein: 2. (F-dúr) zongoraverseny, op. 35 Glazunov: 2. koncertkeringő, op. 51 Rimszkij-Korszakov: 2. („Antar”) szimfónia, op. 9
NEEME JÄRVI
Jegyárak: 2 200, 3 100, 3 900, 4 800, 5 900, 7 500 Ft Rendező: Concerto Budapest 77
MÁJUS 15. (PÉNTEK), 22.00
MÁJUS 16. (SZOMBAT), 19.30
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST – PREMIER III CSAPÓ GYULA
NAGYTEREM ZUGLÓI FILHARMÓNIA
DUBÓCZKY GERGELY Csapó Gyula: Brácsaverseny (az átdolgozott, 2019-es változat bemutatója)
Bartók: Két kép, BB 59 Bartók: Magyar parasztdalok, BB 107 Bartók: 1. rapszódia, BB 94b – Friss Bartók: Román népi táncok, BB 76 Dohnányi: Hitvallás – Nemzeti ima Kodály: Psalmus Hungaricus, op. 13
Kovácsházi István (tenor), György-Horváth Zente (hegedű) Szent István Király Oratóriumkórus Zuglói Filharmónia Vezényel: Záborszky Kálmán
Homoki Gábor (brácsa) Concerto Budapest Vezényel: Dubóczky Gergely Csapó Gyula egytételes versenyműve a nagyszerű brácsás, Rivka Golani megrendelésére született. A zeneszerző a 2008-as bemutató előtt így jellemezte négy év alatt elkészült kompozícióját: „a zenekart nem egységes tömegként, hanem kamaraszerűen, sőt szólistákként szerepeltetem. Attól brácsaverseny, hogy a mélyhegedű szólama mintegy vörös fonálként húzódik végig a darabon. Gazdag hangszeres környezetet álmodtam köré, amelyben a brácsa megannyi megvilágításban tölti be csak rá jellemző szerepkörét. Útitárs, amely végigkísér a darabon, s amelyhez csatlakoznak mások, akik azután bizonyos pontokon ››leszállnak‹‹ mellőle. E forgatagban sokféleség és egyöntetűség kettősségét akartam felmutatni.” Csapó mára újragondolta brácsaversenyét, s ezzel a vadonatúj változattal most a kortárs művek iránt különös fogékonyságot tanúsító ifjú karmester, Dubóczky Gergely és a világszerte keresett vonós művész, a kamaramuzsikusként a Hungarian Quartetet erősítő Homoki Gábor fogja megismertetni a közönséget.
Jegyár: 1 000 Ft Rendező: Concerto Budapest 78
BUDAPESTI AKADÉMIAI KÓRUSTÁRSASÁG szöveg elhangozzék, mivel – a zenetörténetben talán egyedüliként – kizárólag a Bibliából vett, szó szerinti idézeteket dolgozott fel (a szövegkönyvet barátja és munkatársa, Charles Jennens állította össze). Ezen az estén a Budafoki Dohnányi Zenekar állandó partnere, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság tolmácsolásában hallhat a közönség részleteket Händel gigantikus oratóriumából.
Jegyárak: 2 300, 2 700 Ft Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar GYÖRGY-HORVÁTH ZENTE
Jegyárak: 2 500, 2 700, 3 100 Ft Rendező: Zuglói Filharmónia
MÁJUS 17. (VASÁRNAP), 11.00
NAGYTEREM MEGÉRTHETŐ ZENE BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR HALLELUJA
Budapesti Akadémiai Kórustársaság Budafoki Dohnányi Zenekar Előad és vezényel: Hollerung Gábor A Messiás Georg Friedrich Händel máig legnépszerűbb műve, egyben a világ egyik leggyakrabban játszott oratóriuma. Első alkalommal 1742. április 13-án Dublinban szólalt meg, s az alkotás diadalmenete a következő évi londoni koncertekkel folytatódott. Händel számára az általa irányított koncerteken rendkívül fontos volt, hogy minden
FÜLEI BALÁZS
Jegyárak: 1 000, 1 500, 2 000, 3 000, 4 000, 5 000 Ft Rendező: Besszer Koncert
MÁJUS 19. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM FÜLEI BALÁZS ZONGORAESTJE MVM KONCERTEK – A ZONGORA Debussy: Metszetek Franck: Prelúdium, korál és fúga, op. 18 Beethoven: 23. (f-moll) zongoraszonáta, op. 57 („Appassionata”) Liszt: Velence és Nápoly
Fülei Balázs (zongora) Händel: Messiás, HWV 56 – részletek
Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 2015 óta a Kamarazene Tanszék vezetője. 2010-ben Junior Prima díjjal, 2011-ben Artisjus díjjal, 2012-ben a Solti Foundation díjával tüntették ki. 2015-ben a Charlotte White’s Salon de Virtuosi Diamond Career Grand kitüntetettje lett New Yorkban, 2017-ben pedig átvehette a Liszt-díjat.
Fülei Balázs első szólóestjét tizenkét évesen adta, majd a konzervatóriumi évek után, zeneakadémistaként a nemzetközi zenei élet áramkörébe is bekapcsolódott: 2005-ben a tarantói Arcangelo Speranza Nemzetközi Zongoraverseny győztese lett, és további díjakat hozott el Milánóból, Cagliariból, Moszkvából. A legjelentősebb magyarországi és külföldi szimfonikus zenekarokkal dolgozott együtt, fellépett Európa szinte minden országában, Izraelben, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Japánban, Kínában és Vietnamban. 2012 óta tanít a Liszt
is a publikum előtt, sőt az utolsó pillanatban elhatározta, hogy befejezésként egy emelkedett hangulatú kórusdarabot is ír. Ez lett a Karfantázia. A termet nem fűtötték, s mondják, Beethoven mulatott rajta, hogy az emberek java része kitart. Most didergés nélkül lehet meghallgatni a koncert két műsorszámát, a Karfantáziát és a 6. szimfóniát. Az előbbi érdekessége a hosszabb zongorabevezető (ezt Beethoven eredetileg rögtönözte a koncerten), valamint az a melódia, amelynek igen közeli rokona a későbbi örömódadallam. Az F-dúr, úgynevezett Pastoraleszimfónia egyes tételeihez Beethoven rövid feliratokat is írt. A falusi élet szépségéről szól az első, patakparti jelenet a második. Aztán falusi ünnep kezdődik, amit a természet sajátos ünnepe szakít meg – a tomboló vihar. A befejezés hálás himnusz a természethez. Mindehhez a koncert nyitószámaként Leonard Bernstein zsoltárszövegekre komponált háromtételes, igen népszerű műve társul, a híres angliai katedrális fesztiváljára komponált Chichester Psalms.
MÁJUS 21. (CSÜTÖRTÖK), 19.30
NAGYTEREM NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR KARFANTÁZIA Bernstein: Chichester Psalms Beethoven: Karfantázia, op. 80 Beethoven: 6. (F-dúr) szimfónia, op. 68 („Pastorale”)
Frankl Péter (zongora) Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Nimrod David Pfeffer 1808. december 22-én azért gyűlt össze a közönség a Theater an der Wienben, hogy meghallgassa Beethoven új műveit. Kissé fárasztóra sikeredett a program, négy órán át tartott. Két új szimfónia (a c-moll és az F-dúr) mellett elhangzott a G-dúr zongoraverseny, egy koncertária, két misetétel és a komponista rögtönzött
NIMROD DAVID PFEFFER
Jegyárak: 3 500, 4 000, 4 500, 5 500 Ft Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
HORTI LILLA / PERÉNYI MIKLÓS / FRANKL PÉTER / KELLER ANDRÁS
Horti Lilla (szoprán), Keller András (hegedű), Perényi Miklós (cselló), Frankl Péter (zongora) A magyar kamarazene három emblematikus muzsikusa, a nyolcvanon túl is fiatalosan aktív Frankl Péter, valamint Perényi Miklós és Keller András ezúttal zongoratriók előadására szövetkezik. Műsoruk három szerzőt, háromféle zenei világot idéz meg: Beethoven Kakaduvariációiban ott van a fiatal mester frissessége és kései stílusa is, hiszen 1824-ben kiadott trióját valószínűleg pályája elején komponálta, de élete vége felé átdolgozta, kiegészítette. Dvořák a drámai és impulzív f-moll zongoratrió komponálásakor nagyrészt félretette a tőle megszokott szláv nemzeti hangvételt, és új utakat keresett, elsősorban kortársa, Brahms stílusa felé fordulva. Az est középső számában a csillogó tehetségű fiatal szoprán, Horti Lilla csatlakozik az együtteshez Sosztakovics 1967-ben írott, meditatív és melankolikus, ugyanakkor áttetsző szépségű dalciklusában.
Jegyárak: 5 300, 6 500, 7 700, 8 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont MÁJUS 23. (SZOMBAT), 19.30
NAGYTEREM KAMARAZENE NAGYTEREMRE FRANKL PÉTER, PERÉNYI MIKLÓS, KELLER ANDRÁS ÉS HORTI LILLA Beethoven: G-dúr variációk Wenzel Müller Ich bin der Schneider Kakadu című témájára, op. 121a Sosztakovics: Hét románc Alexander Blok verseire, op. 127 Dvořák: 3. (f-moll) zongoratrió, op. 65
MÁJUS 28. (CSÜTÖRTÖK), 19.30
NAGYTEREM BALASSA SÁNDOR 85 Balassa Sándor: Cívisek városa, op. 91 Fantázia hárfára és vonószenekarra, op. 76 Magyar koronázási zene, op. 63 Tündér Ilona, op. 45 Hunok völgye, op. 69
79
Vigh Andrea (hárfa) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Medveczky Ádám „Gondolatban legyen új a mű, kapcsolataiban gazdag, emberi gesztusaiban sokrétű. Legyen stílustiszta: a jelenlevő hangok csak önmagukból következzenek. (...) Csak egyféle mérce létezik: ezzel kell mérnünk a vakondtúrást és az Ararátot.” Egy több mint négy évtizede adott interjújában így fogalmazta meg az elsősorban önmaga elé kitűzött művészi-emberi elvárást Balassa Sándor, és ha a zeneszerző(i) stílusa változott is az évek során, az életművet gyarapító új és még újabb kompozíciók azóta is e szellem jegyében fogantak. A nyolcvanötödik születésnapot köszöntő hangverseny is ezt igazolja majd, Medveczky Ádám karmesteri irányításával valósággal reprezentatív mintát kínálva az életmű második felének alkotásaiból, amelyek már címválasztásaikkal a nemzeti kultúra és a nemzeti múlt hagyományainak őrzését tanúsítják.
BALASSA SÁNDOR
Jegyárak: 1 500, 2 000, 2 500, 3 000 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, MÁV Szimfonikus Zenekar
MÁJUS 29. (PÉNTEK), 19.30
NAGYTEREM BALÁZS JÁNOS ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR RAHMANYINOV ÖSSZES ZONGORAVERSENYE/1
80
Szergej Rahmanyinov: 1. (�sz-moll) zongoraverseny, op. 1 Rapszódia egy Paganini-témára, op. 43 2. (c-moll) zongoraverseny, op. 18
MÁJUS 30. (SZOMBAT), 19.30
NAGYTEREM BALÁZS JÁNOS ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR RAHMANYINOV ÖSSZES ZONGORAVERSENYE/2 Szergej Rahmanyinov: 4. (g-moll) zongoraverseny, op. 40 3. (d-moll) zongoraverseny, op. 30
Balázs János (zongora) Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Hamar Zsolt HAMAR ZSOLT
Balázs János (zongora) Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Hamar Zsolt Rahmanyinov versenyművei méltán képezik a zongorarepertoár törzselemeit. Balázs János és a Hamar Zsolt vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar két egymást követő este adja elő e remekműveket – kiegészítve azokat a virtuóz Paganini-variációkkal. A nyitódarab az ifjú Rahmanyinov első nagyszabású szerzeménye, melyet 1917-ben jelentősen átdolgozott a forradalmi zavar gások közepette. Végső formájában a darab megőrzi fiatalos lendületét és frissességét, de immár egy érett, szakavatott mester keze nyomát viseli magán. A második zongoraverseny elsöprő sikere volt az az esemény, mely kisegítette Rahmanyinovot az őt éveken át gyötrő depresszióból. A mű töretlen népszerűsége nem véletlen: a letisztult szerkezet, a zenei alapanyag organikus és gazdaságos használata, valamint a megindító líraiság joggal helyezte azt piedesztálra. Az ördögi hegedűs, Paganini legendáját narratív módon feldolgozó variációsorozat teljes művészi érettségében mutatja meg a későromantika egyik legkiemelkedőbb alkotóját.
Jegyárak: 6 800, 8 500, 10 200, 11 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Rahmanyinov harmadik zongoraversenye fokozatosan foglalta el méltó helyét a zongorairodalom legjelentősebb művei között. A zeneszerző amerikai emigrálását megelőzően, alkotói pályája csúcsán komponálta ezt a minden téren kiemelkedő darabot, melyben korábbi versenyműveinek érdemeit – a szerkezeti kifinomultságot, lírikusságot és virtuozitást – még tovább fokozta. A múlt mellett a jövőbe is tekint az alkotás: a kromatikus harmóniahasználat és a perkusszív zongoraírásmód új színt hozott a szerző életművébe. Az alkotói lehetőségek teljes kiaknázása addig ismeretlen utakra terelte Rahmanyinovot következő versenyműve komponálásakor. Bár a negyedik zongoraverseny híján van annak az érzelmi intenzitásnak, ami
BALÁZS JÁNOS
elődeit jellemzi, elsőrangúsága nem vonható kétségbe. A Balázs Jánost aligha szükséges bemutatni a hazai közönségnek; személyében a zongora egy valódi mesterét köszönthetjük.
Jegyárak: 6 800, 8 500, 10 200, 11 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Kirill Gerstein orosz-amerikai zongoraművész, a Stuttgarti Zeneművészeti Főiskola tanárának közreműködésével. A hangverseny második felében Pjotr Iljics Csajkovszkij 1876-ban keletkezett, szokatlan hangnemű, sötét hangszínű vonósnégyese szerepel.
Jegyárak: 3 300, 4 500, 5 700, 6 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
JÚNIUS 2. (KEDD), 19.30
NAGYTEREM NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY KIRILL GERSTEIN ÉS A HAGEN QUARTET
JÚNIUS 3. (SZERDA), 18.00
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSÁNAK ÉVADZÁRÓ HANGVERSENYE
Vaughan Williams: Fantázia egy Thomas Tallis-témára Britten: D-dúr zongoraverseny, op. 13 Elgar: Enigma-variációk, op. 36
Hamisítatlan angol válogatást ígér ez a koncert: két nevezetes és igen népszerű zenekari szám között egy hazánkban sajnálatosan ritkán megszólaltatott, felfedezésre érdemes versenyművel. Az „angol Kodály”, vagyis Vaughan Williams leghíresebb, 1910-ben komponált műve témájával és archaizáló hangvételével egyaránt a 16. századi pályaelőd előtt tiszteleg. Britten egyetlen zongoraversenye végső formáját 1945-ben nyerte el: a négytételes versenyművet hajdan egyes kritikusok pillekönnyű rádiózenének ítélték, ám a kompozíció mellett már akkor is olyan muzsikusok érveltek, mint például a művet Pesten is eljátszó Szvjatoszlav Richter. Ezen a koncerten a Berlinben élő izraeli zongorista, Matan Porat lesz a szólista: őt 2015-ben a Concerto Budapest mutatta be a hazai közönségnek, s azóta kamaramuzsikusként és komponistaként is visszatért már hozzánk. „Egy eredeti témára vázoltam fel variációkat. Elszórakoztam velük, mert az egyes variációkat a barátaimról neveztem el” – vallott épp készülő művéről 1898-ban Elgar, aki tőrőlmetszett gentleman lévén azért csupán monogramokkal, álnevekkel vagy épp három csillaggal „nevesítette” azokat a variációkat, amelyek együttesen meghozták számára a világhírt.
Matan Porat (zongora) Concerto Budapest Vezényel: Héja Domonkos
Jegyárak: 2 400, 3 500, 4 300, 5 200, 6 400, 7 900 Ft Rendező: Concerto Budapest
Válogatás négy évszázad kórusműveiből a reneszánsztól Kodály, Bartók és Kocsár műveiig
Magyar Rádió Gyermekkórusa Vezényel: Dinyés Soma KIRILL GERSTEIN / HAGEN QUARTET Schumann: Esz-dúr zongoraötös, op. 44. Csajkovszkij: 3. (esz-moll) vonósnégyes, op. 30
Jegyárak: 1 500, 2 000, 2 500, 3 000 Ft Rendező: Magyar Rádió Művészeti Együttesei
Kirill Gerstein (zongora) Hagen Quartet: Lukas Hagen, Rainer Schmidt (hegedű), Veronika Hagen (brácsa), Clemens Hagen (cselló) A salzburgi székhelyű Hagen Quartet igazi családi vállalkozás: a kamarazenetársulatot négy testvér – Lukas, Angelika, Veronika és Clemens – alapította 1981-ben, a második hegedű posztját 1987-től tölti be Rainer Schmidt. A kvartett főként áttetsző hangzása és a klasszikus mesterek műveinek magával ragadó interpretálása miatt vált ismertté, így különösen izgalmasnak ígérkezik, hogy ezúttal egy tőlük kevésbé megszokott, ízig-vérig romantikus programot hoznak a Zeneakadémia Nagytermébe. A koncert első felében az egyik legtöbbet játszott zongoraötöst, Robert Schumann 1842-es kompozícióját értelmezik újra
MATAN PORAT
MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSA
JÚNIUS 7. (VASÁRNAP), 19.30
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST
81
JÚNIUS 12. (PÉNTEK), 19.00
NAGYTEREM DUBRAVKA TOMŠIČ ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
Ludwig van Beethoven: Fidelio – Nyitány 5. (Esz-dúr) zongoraverseny, op. 73 („Császár”) 8. (F-dúr) szimfónia, op. 93
Dubravka Tomšič (zongora) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Daniel Boico
DUBRAVKA TOMŠIČ
„A szabadulás nagy mozdulata: sötétségből a fénybe, mélyből a magasba – igazi beethoveni vonal, dallamban, formában, drámában egyaránt.” – így jellemzi Szabolcsi Bence Beethoven Leonóra-nyitányait. A Fidelio című operához Beethoven négy nyitányt komponált, a három Leonóra-nyitány a maga szimfonikus módján elmondja az opera cselekményét, de az első kettővel nem volt megelégedve a szerző, ezért dolgozta át újra meg újra.
A Hasonlóképpen szabadítózene Beethoven utolsó zongoraversenye is, amelyet 1810-ben mutattak be, egy évvel az 5. szimfónia után. Az angolok a The Emperor (a Császár) melléknevet adták ennek a műnek, a benne rejlő méltóság és erő jelzéseképpen. A A 8. szimfónia nem drámaisággal, hanem az élet szeretetével, a jókedvvel tűnik ki a kilenc óriás közül és e tekintetben rokon hangversenyünk diadalmas örömmel befejeződő másik két darabjával. A A hangverseny szólistája Dubrovnikban született, 12 éves korától az USA-ban, a Juilliard Schoolban folytatta zongoratanulmányait. Arthur Rubinstein, a kor egyik zongoristaóriása, miután hallotta játékát, meghívta, hogy legyen magántanítványa. Jegyárak: 4 500, 5 000, 5 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar
Csatlakozzon Ön is a zeneakadémia kÖzÖsségi oldalaihoz! RÉSZLET A MISSA SOLEMNIS CREDO TÉTELÉBŐL (VÁZLAT)
zeneakademia.hu
Franz Liszt academy
zeneakademiaoFFiciaL
Liszt academy budapest
82
83
LISZT AUSZTRIÁBAN 2020. május 27. (szerda) 19.30
NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS A LISZT FERENC EMLÉKMÚZEUMBAN
Zeneakadémia, Nagyterem
művészeti vezetők:
Kokas Katalin & Kelemen Barnabás
Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű) Maxim Rysanov (brácsa) Kokas Dóra, Kyril Zlotnikov (cselló) Hegedűs D. Géza (színművész) Házigazda: Fazekas Gergely (zenetörténész)
fesztivalakademia.hu
Beharangozó koncert
2020. július 9–19.
Bartók Béla 44 hegedűduó (BB 104) – válogatás Illyés Gyula, Radnóti Miklós és József Attila versei Dmitrij Sosztakovics 8. (c-moll) vonósnégyes, op. 110 Franz Schubert C-dúr vonósötös (D. 956)
A KIÁLLÍTÁS CÍMÉVEL KAPCSOLATBAN AZONNAL FELMERÜL A KÉRDÉS A LÁTOGATÓBAN: JELEN ESETBEN VAJON LISZT KORÁRA, VAGY A MAI AUSZTRIÁRA KELL GONDOLNI? IGYEKEZTÜNK A TÁRLÓK ANYAGÁT ÚGY RENDEZNI, HOGY MINDKETTŐ VONATKOZÁS BELEFÉRJEN. EZ A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELSŐSORBAN LISZT SZÜLETÉSI HELYÉNEK SZEMPONTJÁBÓL KERÜL ELŐTÉRBE. AZ EGYKORI MAGYAR TERÜLETHEZ TARTOZÓ DOBORJÁNT MA RAIDINGNAK HÍVJÁK, ÉS BURGERLAND RÉSZE.
Kölcsönző intézmények: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Liszt Ferenc Kutatókönyvtár Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képtár Bélyegmúzeum Budapesti Történeti Múzeum– Kiscelli Múzeum MTA BTK Zenetudományi Intézet, Zenetörténeti Múzeum Eisenstadt Landesmuseum Burgenland Strobl Alajos Emlékhely Alapítvány Diözesanarchiv Eisenstadt Raiding Franz Liszt Gesellschaft Wien, Schottenstift Wien, Gesellschaft der Musikfreunde
A KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTHETŐ: 2019. MÁJUS 10-TŐL 2020. MÁJUS 9-IG 84
A kiállítás dióhéjban igyekszik összefoglalni mindazt, ami Lisztet Ausztriához köti. Megjelenik itt a komponista gyermekkora, bécsi tanulmányai és a bécsi virtuóz iskola hagyományának fontos hatása, amely megalapozta Liszt zongoraművészi és zeneszerzői pályafutásának indulását. A kiállítás bemutatja Liszt bécsi hangversenyeit, ezek fogadtatását és jelentőségét a város kulturális életében, különösen a Gesellschaft der Musikfreunde zenei programjaiban. Már az 1838-as híres hangverseny-sorozatán jelen voltak a Habsburg uralkodóház tagjai, akikkel idős koráig kapcsolatban maradt. Erről Liszt budapesti lakásának szalonjában, az állandó kiállításunk anyagai között is számos dokumentum tanúskodik. Megelevenednek Liszt körül az osztrák, vagy Ausztriában is működő művész barátok alakjai is, mint például Joseph Kriehuber, illetve Kaspar von Zumbusch , akiknek az alkotásai szintén Liszt egykori budapesti szolgálati lakását díszítik. De ugyanúgy a szoros baráti körbe tartozott a zongoragyáros Ludwig Bösendorfer, akinek számos hangszerét vásárolta meg Liszt, aki egyébként más osztrák gyártású hangszereken is játszott. A bécsi zeneszerzők között kiemelt szerepet kap Franz Schubert, akinek a dalaiból Liszt már 1838-as hangversenysorozata során számos átiratot előadott. A kiállítás egyik legkülönlegesebb dokumentuma az Erlkönig átiratából készült zenekari változat kézirata, amelyet most először tekinthet meg a közönség. Schubert mellett a kiállításon a másik kiemelt zeneszerző Beethoven, aki elsősorban Liszt 1870-es és 1877-es jubileumi Beethoven-ünnepségeken fűződő kapcsolatán keresztül jelenik meg. Mellettük helyet kapnak a kiállításban Liszt korában és személyes életében is fontos, ma már kevésbé ismert komponisták is, mint például Johann von Herbeck vagy Johann Nepomuk Hummel. Liszt legfontosabb ausztriai rokona nagybátyja, Eduard von Liszt volt. Mivel Eduard gazdag hagyatékának egy része Liszt budapesti otthonát díszíti, a másik rész jelenleg az Eisenstadti Tartományi Múzeumban, illetve Raidingban található, az ő jelentősége természetesen kiemelt szerepet kap a kiállításban. Bécs mellett több más, Liszt számára fontos ausztriai város is helyet kap a kiállításon: Graz, Eisenstadt (Liszt életében Kismarton), Achensee, Graz, Hall in Tirol, Innsbruck, Pottendorf és Salzburg. A nemzetközi kiállítás, melynek osztrák partnere egyszemélyben Liszt szülőházának is szakmai kurátora, kiemelt tematikaként kezeli a zeneszerző jelenlegi osztrák, elsősorban raidingi recepcióját. Kurátorok: Dr. Domokos Zsuzsanna és Dr. Martin Czernin, Közreműködtek: Dr. Domokos Zsuzsanna, Peternák Anna, Watzatka Ágnes, Fedoszov Júlia, Bokor Lilla Installáció: Bősze Tímea, Avar Katalin, Török Miklós A kiállítás a Liszt Múzeumok nemzetközi együttműködésének keretében jött létre.
A LISZT-MÚZEUM KÖVETKEZŐ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSA: VENDÉGSÉGBEN LISZT FERENC SUGÁRÚTI OTTHONÁBAN 2020. MÁJUS 15. – 2021. MÁJUS 7. 85
86
87
LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA MINDEN GYEREK ZENÉVEL SZÜLETIK. NINCS OLYAN CSECSEMŐ, AKIT NE ÉRINTENE MEG MOZART VAGY BACH MUZSIKÁJA, VAGY ÉPPEN A WELLHELLO, ATTÓL FÜGGŐEN, HOGY MIVEL TALÁLKOZIK OTTHON. A ZENEAKADÉMIA IFJÚSÁGI PROGRAMJAI ÉRTHETŐ MÓDON NEM A POPKULTÚRA ÉRTÉKEIVEL KÍVÁNJÁK MEGISMERTETNI A KICSIKET ÉS A NAGYOBBAKAT, HANEM AZZAL A HÁROM ZENEI VILÁGGAL, AMELY AZ INTÉZMÉNY OKTATÁSÁT ÉS HANGVERSENYÉLETÉT IS MEGHATÁROZZA, VAGYIS A KLASSZIKUS ZENÉVEL, A NÉPZENÉVEL ÉS A JAZZEL.
Hogy miként keletkezett a zene, azt nem tudjuk, de sokan gondolják úgy, hogy valamikor az ősi időkben az ember felfedezte a természet hangjainak szépségét, és megpróbálta a maga eszközeivel utánozni azt. Akárhogy is történt, a „klasszikusnak” is nevezett művészi zenében mindig fontos szerepet játszott a természet, illetve az a kérdés, hogy miként idézhető meg a körülöttünk lévő világ a zene segítségével. A Zeneakadémia ifjúsági programsorozata, a Liszt-kukacok Akadémiája a tavaszi félévben zene és természet viszonyát vizsgálja. Az égből indulva és a vízben landolva a madarak, a rovarok, a vadak és a halak által inspirált zenéket mutatja be a négy matiné, amelyeken ismét kiváló zenészek működnek közre. A mesélő ezúttal is Mona Dániel zenetörténész lesz. Minden értelemben állati évadnak nézünk elébe, amelyre sok szeretettel várjuk a Solti teremben a 10–15 éves gyermekeket, valamint szüleiket, nagyszüleiket. Az előadássorozatra bérlet is váltható. A részletek a koncertmagazin műsorismertető oldalain találhatók. Bérletár: 2020. január 1-ig: 5 800 Ft, 2020. január 2-től az első előadásig: 6 100 Ft Úgy gondoljuk, hogy a zene nem pusztán szórakozás, ezért aligha lehet elég korán kezdeni a vele való megismerkedést. 2020 tavaszán ismét tartunk kiscsoportos Liszt-kukac Zenés beavató foglalkozásokat a 6–10 éves korosztály számára a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületében szombatonként 10 órától. Emellett havonta egyszer, dupla alkalommal Jazz játszótér foglalkozásokon vehetnek részt az 5–12 éves gyerekek szombaton 10-től és 11.30-tól. A szülők a foglalkozásokon nem lehetnek jelen, ők az aznap esti, nagytermi koncert főpróbájára ülhetnek be (amennyiben a fellépőknek ez ellen nincs kifogásuk). Zenés beavató foglalkozások – Jegyár: 1 200 Ft Jazz játszótér foglalkozások – Jegyár: 1 500 Ft (A Zenés beavató és Jazz játszótér foglalkozásokra belépő csak a programon résztvevő gyermekek számára váltandó.) További részletek: zeneakademia.hu/liszt-kukacok Facebook: www.facebook.com/lisztkukacokakademiaja #lisztkukacokakademiaja
88
89
KONCERTNAPTÁR A Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésében Befogadott rendezvény Klasszikus Jazz Opera Népzene Junior Egyetemi
JANUÁR
JANUÁR 10. (PÉNTEK) JANUÁR 11. (SZOMBAT) 19.45
JANUÁR 13. (HÉTFŐ) 19.00
19.30
JANUÁR 1. (SZERDA) 18.00
NAGYTEREM ÚJÉVI NYITÁNY A RÁDIÓZENEKAR ÉS A ZENEAKADÉMIA KÖZÖS ÚJÉVI KONCERTJE
NAGYTEREM LAJKÓ FÉLIX
JANUÁR 7. (KEDD) 19.30
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA VÁSÁRY TAMÁS SCHUMANNCIKLUSA 2.
JANUÁR 9. (CSÜTÖRTÖK) 19.00
20.00
NAGYTEREM MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR MAGYAR KORTÁRS EST SOLTI TEREM ÁTLÁTSZÓ HANG ÚJZENEI FESZTIVÁL – NYITÓKONCERT
SOLTI TEREM OPERAVIZSGA FESZTIVÁL A VIHAR KAPUJÁBAN A LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM ELŐADÁSA NAGYTEREM VÁRDAI ISTVÁN ÉS MŰVÉSZ BARÁTAINAK HANGVERSENYE AZ AUTIZMUSSAL ÉLŐKÉRT FERENCES JÓTÉKONYSÁGI EST
JANUÁR 16. (CSÜTÖRTÖK) 19.30
JANUÁR 4. (SZOMBAT) 19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR
NAGYTEREM KAMARAZENE NAGYTEREMRE GAUTIER CAPUÇON ÉS YUJA WANG
JANUÁR 17. (PÉNTEK) 19.30
NAGYTEREM BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR WEBER, HARLAP, RAHMANYINOV
JANUÁR 18. (SZOMBAT) 19.30
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST
JANUÁR 19. (VASÁRNAP) 15.00
NAGYTEREM ORGONALÁTOGATÁS HALADÓKNAK SZABÓ BALÁZS ZENÉS ORGONATÖRTÉNETI SOROZATA/2 A ROMANTIKA VIRTUÓZAI – MENDELSSOHN, LISZT, REGER
JANUÁR 20. (HÉTFŐ) 19.00
SOLTI TEREM OPERAVIZSGA FESZTIVÁL MILHAUD, PUCCINI A DREZDAI ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLA ELŐADÁSA
19.30
NAGYTEREM ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR LISZT, BRITTEN, SAINT-SAËNS
JANUÁR 23. (CSÜTÖRTÖK) 19.30
NAGYTEREM BEETHOVEN PLUSZ PHILIPPE JORDAN ÉS A BÉCSI SZIMFONIKUS ZENEKAR
JANUÁR 24. (PÉNTEK) 19.30
NAGYTEREM NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR MOZART
JANUÁR 25. (SZOMBAT) 19.30
NAGYTEREM NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY LAJKÓ ISTVÁN ÉS A DAVID OISTRAKH QUARTET
JANUÁR 26. (VASÁRNAP) 11.00
NAGYTEREM MEGÉRTHETŐ ZENE BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR A KÓRUSZENE OLYMPOSZA
11.00
SOLTI TEREM LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – ZENÉLŐ TERMÉSZET ZENÉLŐ MADARAK 10–15 ÉVESEKNEK
91
JANUÁR 26. (VASÁRNAP) 19.00
SOLTI TEREM OPERAVIZSGA FESZTIVÁL A TITKOS HÁZASSÁG A FREIBURGI ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLA ELŐADÁSA
JANUÁR 29. (SZERDA) 19.30
19.00
19.00
19.00
NAGYTEREM KIRILL TROUSSOV ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR SOLTI TEREM A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI ROMAN RABINOVICH ZONGORAESTJE
19.30
19.30
NAGYTEREM ALICE SARA OTT ZONGORAESTJE MVM KONCERTEK – A ZONGORA
FEBRUÁR 2. (VASÁRNAP) 19.00
SOLTI TEREM ITT ÉS MOST NETHERLANDS CHAMBER CHOIR ÉS A QUATUOR DANEL
FEBRUÁR 4. (KEDD) 19.30
92
NAGYTEREM ZENEKAR A KÖZPONTBAN VÁRJON DÉNES ÉS AZ EURÓPAI KAMARAZENEKAR
SOLTI TEREM AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS KERÉNYI RÓBERT SZIGONY ÉS BARÁTAI MOLDVAI, GYIMESI, RADZSASZTÁNI KORTÁRSAUTENTIKUS NÉPZENE NAGYTEREM KONZIS KONCERTEK ÜNNEPI HANGVERSENY – 180 ÉVES A NEMZETI ZENEDE
19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI VONÓSOK ÉS SZŰCS MÁTÉ
FEBRUÁR 8. (SZOMBAT) 11.00
18.00
19.00
NAGYTEREM ORGONALÁTOGATÁS HALADÓKNAK SZABÓ BALÁZS ZENÉS ORGONATÖRTÉNETI SOROZATA/3 „AZ ORGONÁM EGY ZENEKAR” – FRANCK, WIDOR, VIERNE NAGYTEREM ZUGLÓI FILHARMÓNIA
19.00
SOLTI TEREM WINTERREISE/2
19.30
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA VÁSÁRY TAMÁS SCHUMANNCIKLUSA 3.
FEBRUÁR 11. (KEDD) 19.00
11.00– NAGYTEREM, 18.30
19.30
SOLTI TEREM, I. ELŐADÓTEREM, X. TEREM, XXIII. TEREM, KUPOLATEREM A TEHETSÉG NAPJA 2020
SOLTI TEREM ITT ÉS MOST AMADINDA PERCUSSION PROJECT NAGYTEREM ORGONA A KÖZPONTBAN ELEKES ZSUZSA
19.30
19.30
NAGYTEREM NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY KLENYÁN CSABA ÉS A HUNGARIAN QUARTET
19.00
19.30
22.00
NAGYTEREM BACH SZÓLÓBAN FEJÉRVÁRI ZOLTÁN
FEBRUÁR 14. (PÉNTEK) 19.00
SOLTI TEREM KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA GABRIELE CARCANO, STEPHEN WAARTS ÉS MARIE-ELISABETH HECKER
SOLTI TEREM QUATUOR MÉTAMORPHOSES ÉS A KOROSSY VONÓSNÉGYES AZ ECMA (EUROPEAN CHAMBER MUSIC ACADEMY) MESTERKURZUSÁNAK HANGVERSENYE NAGYTEREM HEINZ HOLLIGER, VÁRJON DÉNES ÉS A CONCERTO BUDAPEST NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST – PREMIER II HEINZ HOLLIGER
FEBRUÁR 16. (VASÁRNAP) 19.00
19.30
FEBRUÁR 13. (CSÜTÖRTÖK) 19.30
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
FEBRUÁR 23. (VASÁRNAP) 11.00
FEBRUÁR 15. (SZOMBAT)
FEBRUÁR 12. (SZERDA)
SOLTI TEREM WINTERREISE/1
FEBRUÁR 9. (VASÁRNAP)
NAGYTEREM A ZENEKAR MESTEREI ROLLA JÁNOS ÉS A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEKARA/1
FEBRUÁR 10. (HÉTFŐ)
FEBRUÁR 7. (PÉNTEK)
FEBRUÁR FEBRUÁR 1. (SZOMBAT)
19.30
SOLTI TEREM JAZZ ITT! VÁRALLYAY PETRA
FEBRUÁR 6. (CSÜTÖRTÖK)
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
JANUÁR 30. (CSÜTÖRTÖK) 19.00
FEBRUÁR 5. (SZERDA)
SOLTI TEREM SELINI QUARTET ÉS A KRUPPA VONÓSNÉGYES AZ ECMA (EUROPEAN CHAMBER MUSIC ACADEMY) MESTERKURZUSÁNAK HANGVERSENYE NAGYTEREM HEINZ HOLLIGER, VÁRJON DÉNES ÉS A CONCERTO BUDAPEST
19.30
19.30
NAGYTEREM CZIFFRA FESZTIVÁL 2020 LENDVAY JÓZSEF, OLÁH KÁLMÁN, BALÁZS JÁNOS PAGANINI+
11.00– NAGYTEREM, 22.00
19.30
NAGYTEREM ERIC TERWILLIGER ÉS A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR
FEBRUÁR 27. (CSÜTÖRTÖK) 19.30
NAGYTEREM NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR A GYERMEKKOR ÁLMAI
19.30
NAGYTEREM ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR SCHUBERT/SOSZTAKOVICS
FEBRUÁR 29. (SZOMBAT) 19.30
NAGYTEREM A ZENEKAR MESTEREI TAKÁCS-NAGY GÁBOR ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA
NAGYTEREM A VOKÁLIS ZENE MESTEREI VOX LUMINIS ÉS A L’ACHÉRON
MÁRCIUS 4. (SZERDA)
FEBRUÁR 28. (PÉNTEK) RÉGI ZENEAKADÉMIA KAMARATEREM TÓTH-VAJNA ZSOMBOR HENRY PURCELL ÉS MESTERE
NAGYTEREM ROST ANDREA, VIGH ANDREA ÉS KELEMEN BARNABÁS MVM KONCERTEK
MÁRCIUS 3. (KEDD)
19.30
19.00
SOLTI TEREM CONCERTO BUDAPEST / MOZART-NAP MŰVÉSZETI VEZETŐ: KELLER ANDRÁS
MÁRCIUS 2. (HÉTFŐ)
FEBRUÁR 26. (SZERDA)
FEBRUÁR 18. (KEDD) SOLTI TEREM ITT ÉS MOST KURTÁG – LIGETI
NAGYTEREM CZIFFRA FESZTIVÁL 2020 VAGYIM REPIN, BALÁZS JÁNOS ÉS A BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR GÁLAKONCERT ÉS DÍJÁTADÓ
MÁRCIUS 1. (VASÁRNAP)
19.30
19.30
19.00
SOLTI TEREM LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – ZENÉLŐ TERMÉSZET ZENÉLŐ ROVAROK 10–15 ÉVESEKNEK
MÁRCIUS
NAGYTEREM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ZENEI EGYÜTTESEINEK HANGVERSENYE
MÁRCIUS 5. (CSÜTÖRTÖK) 19.00
NAGYTEREM VÁRJON DÉNES ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR BEETHOVEN-EST
MÁRCIUS 6. (PÉNTEK), 19.45 MÁRCIUS 7. (SZOMBAT), 19.45 MÁRCIUS 8. (VASÁRNAP), 15.30 NAGYTEREM BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR HOMAGE ON THE EARTH: TEMPÊTES, ORAGES & FÊTES MARINES 93
MÁRCIUS 7. (SZOMBAT) 11.00
19.00
NAGYTEREM ORGONALÁTOGATÁS HALADÓKNAK SZABÓ BALÁZS ZENÉS ORGONATÖRTÉNETI SOROZATA/4 A NAGY ELŐDÖK – ANTALFFY, ZALÁNFFY, SCHMIDTHAUER, GÁRDONYI, LIGETI SOLTI TEREM JAZZ ITT! BINDER TRIÓ
MÁRCIUS 8. (VASÁRNAP) 19.00
19.30
RÉGI ZENEAKADÉMIA KAMARATEREM BODROGI ÉVA ÉS MARCZI MARIANN BILITIS – GÖRÖG HŐSNŐK NAGYTEREM 25 ÉVES A SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM JUBILEUMI SZIMFONIKUS ZENEKARA
19.30
MÁRCIUS 12. (CSÜTÖRTÖK) 19.00
19.30
NAGYTEREM HEGEDŰS ENDRE ZENEKARI ZONGORAESTJE
19.30
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA VÁSÁRY TAMÁS SCHUMANNCIKLUSA 4.
MÁRCIUS 11. (SZERDA) 19.00
94
SOLTI TEREM SZOLNOKI BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS
NAGYTEREM BACH SZÓLÓBAN KELEMEN BARNABÁS
NAGYTEREM ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR KURTÁG/HAYDN/DVOŘÁK
19.30
19.30
NAGYTEREM ORGONA A KÖZPONTBAN WOLFGANG SEIFEN AZ IMPROVIZÁCIÓ MŰVÉSZETE
19.30
19.00
NAGYTEREM MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR OROSZ-EST
19.00
SOLTI TEREM KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA PUSKER JÚLIA, CHRISTOPH HEESCH ÉS SZABÓ MARCELL GRIEG-EST
19.30
NAGYTEREM VÁRJON DÉNES ZONGORAESTJE MVM KONCERTEK – A ZONGORA
MÁRCIUS 19. (CSÜTÖRTÖK) 19.00
SOLTI TEREM BEETHOVEN PLUSZ LEONARD ELSCHENBROICH ÉS ALEXEI GRYNYUK
MÁRCIUS 26. (CSÜTÖRTÖK) 19.00
19.00
11.00
19.30
NAGYTEREM MEGÉRTHETŐ ZENE BEETHOVEN MOSOLYA SOLTI TEREM LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – ZENÉLŐ TERMÉSZET ZENÉLŐ VADAK 10–15 ÉVESEKNEK NAGYTEREM BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR ZOMBOLA, SCHUMANN, SCHUBERT
MÁRCIUS 25. (SZERDA) 19.30
NAGYTEREM BOGÁNYI GERGELY
SOLTI TEREM A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI RÁNKI FÜLÖP NAGYTEREM ROBERTO GONZÁLEZ-MONJAS ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
MÁRCIUS 27. (PÉNTEK) 19.30 19:30
NAGYTEREM A VOKÁLIS ZENE MESTEREI WIENER SÄNGERKNABEN MARE NOSTRUM
ÁPRILIS
ÁPRILIS 8. (SZERDA)
ÁPRILIS 2. (CSÜTÖRTÖK)
19.30
19.00
18.00
NAGYTEREM ZUGLÓI FILHARMÓNIA
19.00
SOLTI TEREM ITT ÉS MOST STUDIO 5 TÁNCJÁTÉK
MÁRCIUS 29. (VASÁRNAP) 19.30
NAGYTEREM A ZENEKAR MESTEREI ROLLA JÁNOS ÉS A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEKARA/2
MÁRCIUS 30. (HÉTFŐ) 19.30
SOLTI TEREM A ZENEAKADÉMIA MŰHELYEI RÉZFÚVÓS HANGSZEREK
ÁPRILIS 4. (SZOMBAT) 19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL COLLEGIUM VOCALE GENT
19.30
SOLTI TEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL ENSEMBLE MANDEL BINGENI SZENT HILDEGÁRD LÁTOMÁSAI
MÁRCIUS 28. (SZOMBAT)
MÁRCIUS 22. (VASÁRNAP)
MÁRCIUS 18. (SZERDA) SOLTI TEREM KONZIS KONCERTEK VERSENYGYŐZTESEK KONCERTJE
NAGYTEREM NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY FENYŐ LÁSZLÓ ÉS A BORODIN QUARTET
MÁRCIUS 21. (SZOMBAT)
11.00
19.00
NAGYTEREM NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR A RAJNA VÖLGYE
MÁRCIUS 20. (PÉNTEK)
MÁRCIUS 17. (KEDD)
MÁRCIUS 10. (KEDD) 19.30
RÉGI ZENEAKADÉMIA KAMARATEREM QIAN ZHOU ÉS TARASZOVA BRIGITTA
MÁRCIUS 13. (PÉNTEK)
MÁRCIUS 9. (HÉTFŐ) 19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI VONÓSOK ÉS FENYŐ LÁSZLÓ
NAGYTEREM PURCELL KÓRUS ÉS CONCERTO BUDAPEST
ÁPRILIS 9. (CSÜTÖRTÖK) 19.00
NAGYTEREM MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR BEETHOVEN-EST
ÁPRILIS 13. (HÉTFŐ) 19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL JI YONG KIM ZONGORAESTJE
ÁPRILIS 5. (VASÁRNAP)
ÁPRILIS 14. (KEDD)
11.00– NAGYTEREM,
19.30
NAGYTEREM JONATHAN BISS ZONGORAESTJE MVM KONCERTEK – A ZONGORA
19.30
SOLTI TEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL OLÁH KRISZTIÁN: PARALLEL REFLECTIONS
22.00
SOLTI TEREM, KUPOLATEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL ÜTŐS NAP
ÁPRILIS 6. (HÉTFŐ) 19.30
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
ÁPRILIS 7. (KEDD) 19.00
SOLTI TEREM BEETHOVEN PLUSZ PRUNYI ILONA, OLÁH VILMOS ÉS PERÉNYI MIKLÓS
19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL SZERGEJ NAKARJAKOV ÉS A BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR
NAGYTEREM MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
ÁPRILIS 15. (SZERDA) 19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL FARKAS GÁBOR ZONGORAESTJE BÉCSI ESTÉK
ÁPRILIS 16. (CSÜTÖRTÖK) 19.00
SOLTI TEREM KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA SZŰCS MÁTÉ ÉS A KODÁLY VONÓSNÉGYES 95
ÁPRILIS 17. (PÉNTEK) ÁPRILIS 18. (SZOMBAT) 19.45
NAGYTEREM BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR
ÁPRILIS 19. (VASÁRNAP 11.00
19.30
SOLTI TEREM LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – ZENÉLŐ TERMÉSZET ZENÉLŐ HALAK 10–15 ÉVESEKNEK NAGYTEREM ZENEKAR A KÖZPONTBAN GYENYISZ MACUJEV ÉS A BÉCS–BERLIN KAMARAZENEKAR
ÁPRILIS 20. (HÉTFŐ) 19.30
NAGYTEREM ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR SCHÖNBERG, BRAHMS
ÁPRILIS 22. (SZERDA) 19.00
19.00
SOLTI TEREM LUKA OKROS ZONGORAESTJE
19.30
NAGYTEREM A ZENEKAR MESTEREI DENNIS RUSSELL DAVIES ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA
NAGYTEREM VÁRDAI ISTVÁN ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
15.00
19.30
96
NAGYTEREM A VOKÁLIS ZENE MESTEREI SIR JOHN ELIOT GARDINER, A MONTEVERDI CHOIR ÉS AZ ENGLISH BAROQUE SOLOISTS MONTEVERDI EGYHÁZI ÉS VILÁGI ZENÉJE
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST / VÁRJON, PERÉNYI, KELLER, HUNGARIAN QUARTET BEETHOVEN-NAPOK FISCHER ANNIE TISZTELETÉRE NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST / VÁRJON, MARWOOD, KELLER BEETHOVEN-NAPOK FISCHER ANNIE TISZTELETÉRE
ÁPRILIS 26. (VASÁRNAP) 15.00
19.30
ÁPRILIS 23. (CSÜTÖRTÖK) 19.30
ÁPRILIS 29. (SZERDA) 19.00
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST / PERÉNYI, VÁRJON, KELLER BEETHOVEN-NAPOK FISCHER ANNIE TISZTELETÉRE NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST / VÁRJON, PERÉNYI, MARWOOD, KELLER BEETHOVEN-NAPOK FISCHER ANNIE TISZTELETÉRE
19.30
SOLTI TEREM ÚJ LISZT FERENC KAMARAKÓRUS, JEAN-SÉBASTIEN VALLÉE
NAGYTEREM BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR BRANDENBURG, MOZART, BRAHMS
MÁJUS MÁJUS 3. (VASÁRNAP) 19.00
SOLTI TEREM BEETHOVEN PLUSZ VARVARA
19.30
NAGYTEREM BUDAPESTI VONÓSOK ÉS BARÁTI KRISTÓF
19.00
19.00
SOLTI TEREM KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA MIRIAM HELMS ÅLIEN, SZABÓ ILDIKÓ, LAJKÓ ISTVÁN ÉS ELEANOR LYONS SOSZTAKOVICS-EST
MÁJUS 6. (SZERDA) 19.30
NAGYTEREM KAMARAZENE NAGYTEREMRE BARÁTI KRISTÓF, VÁRDAI ISTVÁN ÉS SZŰCS MÁTÉ
MÁJUS 8. (PÉNTEK) 19.00
NAGYTEREM KOBAJASI KENICSIRÓ ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
SOLTI TEREM JAZZ ITT! MÓZES TAMARA & NAGY JÁNOS DUÓ JAZZ-COSMOS
MÁJUS 10. (VASÁRNAP) 19.30
NAGYTEREM AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS A TÁNCHÁZ NAPJA
22.00
19.30
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA
MÁJUS 12. (KEDD) 19.30
NAGYTEREM A ZENEAKADÉMIA MŰHELYEI ALMA MATER KÓRUS SZERELEM
MÁJUS 13. (SZERDA) 19.30
NAGYTEREM ORGONA A KÖZPONTBAN SZABÓ BALÁZS LISZT-EST
MÁJUS 14. (CSÜTÖRTÖK) 19.30
19.30
NAGYTEREM NEEME JÄRVI ÉS A CONCERTO BUDAPEST
NAGYTEREM MEGÉRTHETŐ ZENE BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR HALLELUJA
MÁJUS 19. (KEDD) 19.30
NAGYTEREM FÜLEI BALÁZS ZONGORAESTJE MVM KONCERTEK – A ZONGORA
MÁJUS 21. (CSÜTÖRTÖK) 19.30
NAGYTEREM NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR KARFANTÁZIA
MÁJUS 23. (SZOMBAT) 19.30
NAGYTEREM NEEME JÄRVI ÉS A CONCERTO BUDAPEST
MÁJUS 15. (PÉNTEK)
NAGYTEREM ZUGLÓI FILHARMÓNIA
MÁJUS 17. (VASÁRNAP)
MÁJUS 11. (HÉTFŐ) 19.30
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST – PREMIER III CSAPÓ GYULA
MÁJUS 29. (PÉNTEK) 19.30
MÁJUS 16. (SZOMBAT)
11.00
MÁJUS 5. (KEDD)
ÁPRILIS 27. (HÉTFŐ) 19.00
SOLTI TEREM A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI CSALOG GÁBOR
MÁJUS 9. (SZOMBAT)
ÁPRILIS 30. (CSÜTÖRTÖK)
ÁPRILIS 25. (SZOMBAT)
NAGYTEREM HENNING KRAGGERUD ÉS A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR
ÁPRILIS 21. (KEDD) 19.30
ÁPRILIS 24. (PÉNTEK)
NAGYTEREM KAMARAZENE NAGYTEREMRE FRANKL PÉTER, PERÉNYI MIKLÓS, KELLER ANDRÁS ÉS HORTI LILLA
MÁJUS 28. (CSÜTÖRTÖK) 19.30
NAGYTEREM BALÁZS JÁNOS ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR RAHMANYINOV ÖSSZES ZONGORAVERSENYE/1
MÁJUS 30. (SZOMBAT) 19.30
NAGYTEREM BALÁZS JÁNOS ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR RAHMANYINOV ÖSSZES ZONGORAVERSENYE/2
JÚNIUS JÚNIUS 2. (KEDD) 19.30
NAGYTEREM NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY KIRILL GERSTEIN ÉS A HAGEN QUARTET
JÚNIUS 3. (SZERDA) 18.00
NAGYTEREM A MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSÁNAK ÉVADZÁRÓ HANGVERSENYE
JÚNIUS 7. (VASÁRNAP) 19.30
NAGYTEREM CONCERTO BUDAPEST
JÚNIUS 12. (PÉNTEK) 19.00
NAGYTEREM DUBRAVKA TOMŠIČ ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR
NAGYTEREM BALASSA SÁNDOR 85
97
JEGYTÉRKÉP
JEGYTÉRKÉP
KÓRUSÜLÉS
NAGYTEREM
BAL 10 – 19
SOLTI TEREM
JOBB 19 – 10
JEGYVÁSÁRLÁSI INFORMÁCIÓK
30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 39 38 37 36 35 34 33 32 31 30 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
A Zeneakadémia Koncertközpont jegypénztára a Liszt Ferenc tér 8. alatt, a főbejárat mellett üzemel. A jegypénztár általános nyitvatartása: mindennap 10.00 és 18.00 óra között. Az általános nyitvatartáson túl az előadás napján az első szünet végéig, illetve a délelőtt 10.00 órakor vagy előbb kezdődő események előtt fél órával is nyitva tart a jegypénztár. A jegypénztár elérhetőségei: telefon: (+36 1) 321-0690 / e-mail: jegy@zeneakademia.hu A Zeneakadémia Koncertközpont jegyeivel kapcsolatos kérdésekkel forduljanak a jegypénztár munkatársaihoz! A jegyvásárlással kapcsolatos további információk a Zeneakadémia honlapján találhatók: zeneakademia.jegy.hu A koncertet megelőző egy órában a nagytermi és Solti termi előadásokra érvényes diákigazolvánnyal 500 Ft-os jegy váltható a készlet erejéig.
19 18 17 16 15 14 13 12 11 10
13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22
13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
2 3 4 5 6 7 8 9 10
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10 1
2 3 4 5 6
M1 M2 M3
9 8 7 6 5 4 3 2
1
9 8 7 6 5 4 3 2
1
9 8 7 6 5 4 3 2
1
9 8 7 6 5 4 3 2
1
9 8 7 6 5 4 3 2
1
9 8 7 6 5 4 3 2
1
9 8 7 6 5 4 3 2
1
7
3 2 4 3 2 6 5 4 3 2 6 5 4 3 2
1
6 7
6
7
5
BAL 9– 1
98
1 1 1
BALKÖZÉP 1–7
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
II
III
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
III
IV
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
IV
V
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
V
VI
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
VI
VII
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
VII
VIII 1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
VIII
IX
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
IX
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
X
1
XI
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
XI
9 8 7 6 5 4 3 2
1
XII
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
XII
9 8 7 6 5 4 3 2
1
XIII 1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
5 4 3 2
1
7 6 5 4 3 2 1 7 6 5 4 3 2 1 1
JOBBKÖZÉP 1– 7
KÖZÉPERKÉLY
AZ ÉPÜLET NYITVATARTÁSA, LÁTOGATÁSI LEHETŐSÉGEI
Ismerje meg a Zeneakadémia egyedülálló szecessziós épületét! Egyéni látogatóink számára minden pénteken és vasárnap 13.30-as kezdéssel indítunk magyar nyelvű vezetést. Angol nyelven mindennap 13.30-as kezdéssel biztosítunk látogatási lehetőséget. A túrák keretében 50 perces vezetéssel várjuk az érdeklődőket. Előzetes regisztráció nem szükséges, az épületlátogatásra, valamint a külön megvásárolható kis koncertre szóló jegyek a túrák indulása előtt válthatók. Szervezett csoportok előzetes bejelentkezés alapján látogathatják az épületet. A túrák megrendelhetők angol, német, francia, spanyol, olasz, orosz, portugál, román, japán nyelven. A csoportok létszáma legalább 12 fő, legfeljebb 35 fő lehet. Bejelentkezés, időpont-egyeztetés, további információ és együttműködések utazási irodákkal: turizmus@zeneakademia.hu
XIII XIV
M3 M2 M1
M1 M2 M3 BAL 1–7
JOBB 7–1
FÖLDSZINT
6
8 9
12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
5
I II III IV V VI
1 2 3 3 2 1
XIV
M3 M2 M1
7 6 5 4 3 2 1 7 6 5 4 3 2 1
2 3 4 5 6 6 5 4 3 2
I
II
1
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1 1
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
7
5
1
4
B
I
9 8 7 6 5 4 3 2
JOBB 12 – 1
6 7 1 2 3 4 5 6 7 5 4 3 1 2 6 7 1 2 3 4 5 6 7 1 2 3 4 5
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
7
6
9 8
2
5
I II III IV V VI
A
B
9 8 7 6 5 4 3 2
FÖLDSZINT (zsöllye) 3
1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1
X
BAL 1 – 12
4
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10
1
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1
1
1
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10
9 8 7 6 5 4 3 2
1
1
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
V IV III II I 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 1
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1
1
12 – 1
2 3 4 5 6 7 8 9 10
1
9 8 7 6 5 4 3 2
A
1
1
9 8 7 6 5 4 3 2
11 10 9 8 7 6 5 4 3 2
2 3 4 5 6 7 8 9 10
12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2
2 3 4 5 6 7 8 9 10
1
12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2
1
1
1
1
12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2
OLDALERKÉLY BAL
9 8 7 6 5 4 3 2
12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2
1 – 12
2 3 4 5 6 7 8 9 10
OLDALERKÉLY JOBB
1
SZÍNPAD 24 – 13
1
22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12
1
9 8 7 6 5 4 3 2
24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13
9 8 7 6 5 4 3 2
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
1
V VI III II I
I 12 11 10 II 12 11 10 11 12 III 12 11 10 11 12 IV 12 11 10 11 12 V 12 11 10 11 12 VI 12 11 10 11JEGYTÉRKÉP 12 VII 12 11 10 11 12 VIII 12 11 10 11 12 IX 12 11 10 11 12 X 12 11 10 11 12 XI 12 11 10 11 12 XII 12 11 10 11 12 XIII 12 11 10 11 12 XIV 12 11 10 11 12 XV 12 11 10 11 12 XVI 12 11 10 11 12 XVII 12 11 10 7 8 XVIII 8 7 6
1
24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13
PÓDIUMÜLÉS: 80 HELY
24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13
13 – 24
SZÍNPAD
1
2
3
4
1 2 3 4
5
6
6 5 7 1 2 3 4 6 5 1 2 3 4 6 5 1 2 3 4
JOBB 1–9
0
14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
1
14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
1
14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
1
8 7 6 5 4 3
2 1
1
8 7 6 5 4 3
2 1
1
BAL 1–7
JOBB 8–1
KARZAT
Jegyárak: Magyar nyelvű vezetés: 2 000 Ft Idegen nyelvű vezetés: 3 500 Ft Kis koncert – választható: 1 000 Ft 50% kedvezményre jogosultak az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező diákok, a nyugdíjasok és a 65 év felettiek (a megfelelő igazolvány felmutatásával). A fenti árak 27% áfát, valamint az idegenvezetés díját tartalmazzák. TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEK
Budapest Card felmutatásával az épületlátogatás, valamint a kis koncert is 50%-os kedvezménnyel vehető igénybe. A jegypénztárban elfogadott kártyák, utalványok – így többek között a Budapest Card – az épületlátogatásra is beválthatók.
99
IMPRESSZUM FELELŐS KIADÓ:
A ZENEAKADÉMIA FENNTARTÓJA
Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora
FŐSZERKESZTŐ: Torda Júlia, a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója
FELELŐS SZERKESZTŐ: Katona Márta, zenetörténész
ZENEI SZAKLEKTOR:
A KONCERTMAGAZIN SZERZŐI:
Hajdú Lívia, zenetörténész
Belinszky Anna – zenetörténész, a Zeneakadémia Zenetudományi Tanszékének tudományos segédmunkatársa Bóka Gábor – kritikus Bolya Mátyás – népzenész, népzenekutató, a Zeneakadémia egyetemi adjunktusa, a BTK Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa Elek Martin – zenetörténész Gusztin Rudolf – zenetörténész, a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója, a BTK Zenetudományi Intézet tudományos segédmunkatársa Hózsa Zsófia – zenetörténész, a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója László Ferenc – újságíró, kritikus, kultúrtörténész Merényi Péter – zenetörténész, a Zeneakadémia hallgatója Mester Ágnes – a Zeneakadémia Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóságának munkatársa Molnár Szabolcs – zenetörténész, a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium oktatója Mona Dániel – zenetörténész Németh Zsombor – zenetörténész, a BTK Zenetudományi Intézet kutatója Rákai Zsuzsanna – zenetörténész, a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium oktatója Rácz Judit – újságíró Scholz Anna – zenetörténész, gordonkaművész, a Debreceni Egyetem adjunktusa Szentgallay György – jazz-basszusgitáros, zeneszerző, újságíró Unger Anna – a Zeneakadémia Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóságának munkatársa Várkonyi Tamás – zenetörténész
OLVASÓSZERKESZTŐ: Maros Edit
KÉPKURÁTOR: Unger Anna
KIADVÁNYMENEDZSER: Issekutz Erzsébet
LAYOUT: Allison Advertising Kft.
TÖRDELÉS: Sásdi Laura
NYOMDA: Keskeny és Társai 2001 Kft. Megjelenik a Zeneakadémia Koncert- és Rendezvényközpontjának támogatásával a Zeneakadémia Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóságának gondozásában 3000 példányban A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. LAPZÁRTA: 2019. november 15.
Külön köszönet illeti Gulyásné Somogyi Klárát, a Zeneakadémia Könyvtárának igazgatóját, valamint Csabai Adrien kutatókönyvtári könyvtárost a Beethoven-kották összegyűjtéséért és szkenneléséért.
AZ EGYETEM TÁMOGATÓI ARCHÍV ÉS KONCERTFOTÓK, MŰVÉSZPORTRÉK Acosta, Dario A Adrián Zoltán A Barsi Dorottya A Bartos Barna A Beck, Lukas (lukasbeck.com) A Benkő Sándor A Biffar, Denise A Birtalan Zsolt A Blaton, Tom A Borggreve, Marco A Borsos Mihály A Boxtel, Simon Van A Böröcz Balázs A Broede, Felix A Campa, Marc A Chan, Kurt A Cohen, Thierry A Cura, Zoe A Csányi István A Csibi Szilvia A Dobos Tamás A Dyck, Walter van A Ealovega, Benjamin A Egervári Gábor A Ekkehard, Jung A Emmer László A Erdős Dénes A Farkas Vivien A Fazekas István A Fejér Gábor A Felvégi Andrea A Fiala Gábor A Fotócenter Stúdió A Garnier, Michel A Glockner, Maren A Haase, Esther A Hamarits Zsolt A Hanck, Julien A Hargitay Olivér A Hegedüs Márton A Helbig, Maike A Hoffmann, Harald A Horváth Gábor A Horváth Péter Gyula A Horváth Zente A Hrotkó Bálint A Ifkovits, Johannes A Ignaszewski, David A Juhász Éva A Kakuszi Zoltán A Kende Luca A Ketterer, Priska A Kikkas, Kaupo A Kiss-Kuntler Árpád A Kondella Mihály A Kőhidai Szabolcs A Krakau, Wiebrig A Kurucz Árpád A Kürti Ákos A Leclercq, Francois A Leko, Mario A Leko, Mark A Lund, Nikolaj A Maeckelberghe, Wouter A Matasov, Egor A Matveev, Emil A Megrelidze, Gela A Mikes Réka A Molina Visuals A Monoki Attila A Möistlik, Ave Maria A Mudra László A Nagy Károly Zsolt A Németh Szabolcs A Nugent, Luke A Orbán Gellért A Pandzarisz Tamás A Petelinsek, Tamino A Philippet, Jacques A Pilvax Stúdió A Pilz Edina A Pufe, Daniel A Rabovsky, Daniil A Radnóti Róza A Raffay Zsófia A Reiszmann Marian A Roca, Jordi A Saunders, Keith A Schaap, Gerco A Sebestyén Zoltán A Speier Viktória A Szecsődi Balázs A Szekeres, Kasimir A Takács Andrea A Tuba Zoltán A Valuska Gábor A Várallyay Nóra A Várhegyi Klára A Vincze Marian A Vörös Attila A Wesely, Julia A Yu, Grace A Zih Zsolt A Zsugonits Gábor
101
102