A BGE KVIK hivatalos diáklapja Megjelenik a BGE KVIK, a HÖK és a DJB támogatásával 1054 Bp., Alkotmány u. 9-11. E-mail: agyalap@gmail.com Facebook: facebook.com/agyalap.bgf Hirdetésfeladás: agyalap.hirdetes@gmail.com A kiadásért felel: Dr. Fenyvesi Éva TEAM AGY-A-LAP EST.1990 Főszerkesztő, tördelőszerkesztő: Répászky Márk Tamás Olvasószerkesztő: Gőgh Brigitta Grafikus: Bodonyi Boglárka Hirdetésszervező: Répászky Márk Tamás Tamásy Zsófia
Április! Mint ha csak most kezdődött volna a tavaszi szemeszter... De nem, már túl vagyunk az első zárthelyiken, sőt, lassan jönnek a következők és a vizsgaidőszak is. Mindenki be van havazva a beadandókkal, a készüléssel és még talán a munkával is. Csodás viszont, hogy idén már nem az első hosszú hétvégét kapjuk egy-egy ünnep alkalmával. Itt volt például a 4 napos Húsvét. ReméRépászky Márk lem, hogy a lányokat rendesen megloFőszerkesztő csolták, hogy el ne hervadjanak, a fiúk pedig megkapták a tojásokat, csokit vagy pálinkát jutalomként. Én a Húsvétot most kivételesen a Balkánon töltöttem, de egy tojást ott is kaptam.:) Végre tavasz van, beindult a természet virágzása! Emlékszem, hogy márciusban még esett a hó. Ettől már nem kell tartanunk. Elő a tavaszi ruhákkal! Eljött a megújulás időszaka. Próbáljatok ki új dolgokat, (hobbi, sport, tanulás). Vagy csak élvezzétek a napsütést szabadidőtökben, valahol kint a belvárosban, vagy vidéken.
Szerkesztőség: Balla Viktória Gőgh Brigitta Kupsza Tamás Szabó Csenge Szabó Rebeka Szécsi Barbara Tamásy Zsófia Vendégszerkesztők: Kladiva Krisztina, Potoczki Viktória Rózsa Zoltán
Agy-A-Lap
3
Tartalom 5 ERKÖLCSI AGGÁLYOK A MARKETINGGEL 8 HASZNOS TIPPEK A CAMPUS MUNDI PÁLYÁZATOKHOZ 9
ÉNEKEL AZ ORSZÁG
11
HÚSVÉTI BABONÁK ÉS HAGYOMÁNYOK
13 CAMPUS MUNDI ÖSZTÖNDÍJASKÉNT THAIFÖLDÖN 15
BALKÁN TRIP: MACEDÓNIALBÁNIA!
18
NEM BÍRTA VISSZAFOGNI MAGÁT AZ EFOTT- RA LÁTOGATÓ VOLBEAT
19
LEGYÜNK EGYÜTT INDIVIDUALISTÁK!
20 SUDOKU 21
A FÖLD NAPJA
23
TAVASZI PROGRAMAJÁNLÓ: DOORS EMLÉKZENEKAR, SZEZONZÁRÓ
24
TAVASZI PROGRAMAJÁNLÓ – BUDAPEST LEGSZEBB SZABADTÉRI HELYSZÍNEI
4
Agy-A-Lap
és szemléletmóddal, amely csupán egy moralitást nélkülöző, absztrakt fogalomrendszer? A címben szereplő „marketing” szó az alkalmazott marketingre vonatkozik. Az alkalmazott marketing esetében már megfogalmazható kritika a moralitás síkján. Ez a kritika azonban a marketing felhasználásának a mikéntjét illeti, nem magát a marketinget. Közgazdasági alapvetés, hogy a vállalatok domináns célja a profitmaximalizálás. Tehát a vállalat által végzett marketing tevékenység célja az, hogy a profitmaximalizálást segítse. Fontos megérteni, hogy a marketing szakembernek nem feladata erkölcsi aspektusok elbírálása tevékenysége végzésekor. A hatékony marketing tevékenység az adott ország érvényes jogszabályainak és a vállalat kritériumainak megfelelve a legeredményesebb módon végzendő. Nem a kollektív társadalmi érdekek állnak a prioritási lista elején, hanem a cég
Agy-A-Lap
Marketing
Ezen cikknek nem célja a marketing démonizálása. Axiómaként kezelendő, hogy a marketinghez nem lehet erkölcsi értékítéletet kapcsolni, hiszen nem több, mint egy szemléletmód és egy eszközrendszer. A marketing éppúgy alkalmas lehet a kollektív, szociális érdekek szolgálására, mint önkényuralmi rendszerek politikai propagandájának terjesztésére. Ahogyan az atommaghasadás következtében létrejött nukleáris láncreakció sem tekinthető rossznak vagy jónak, hiszen lehet forrása háztartások ezreit ellátó energiának vagy városokat romba döntő pusztulásnak, úgy a marketing is magában hordozza a lehetőséget, hogy tömegek számára tegyen ismertté közérdekeket szolgáló termékeket és szolgáltatásokat vagy a közjóval ellentétes hatást fejtsen ki. Kollektív és individuális érdekek Amennyiben igaznak tekintjük a cikk elején megfogalmazott állítást, amely szerint a marketinghez nem lehet morális értékítéletet kapcsolni, mire utal mégis a cím? Hogy lehetnek erkölcsi aggályok egy olyan eszközrendszerrel
Írta: Rózsa Zoltán
Erkölcsi aggályok a marketinggel
5
Írta: Rózsa Zoltán
Marketing
individuális érdekei. Természetesen nem lehet generálisan kijelenteni, hogy a vállalati stratégia nem eshet egybe a társadalmi érdekekkel. Ugyanis sok esetben a vállalat gazdasági érdeke nem sérti a társadalom kollektív érdekeit. Milyen erkölcsi aggályok merülhetnek fel az alkalmazott marketinggel? A téma komplexitása ellenére egy mondatban kifejezhető, hogy a nem etikusan végzett marketing tevékenységgel mi a gond: A nem etikusan végzett marketing tevékenység a fogyasztói társadalom katalizátora. A fogyasztói társadalom egy olyan kifejezés, amellyel igen sokat találkozhatunk közgazdasági szakorgánumok felületein, online médiumokon, de még a képzőművészetben is szatirikus képek, videók, grafikák vagy festmények formájában. Mit jelent pontosan a fogyasztói társadalom, és mi köze a marketingnek a konzumizmushoz? A konzumizmus és a marketing A konzumizmus vagy más néven konzumerizmus egy olyan, elsősorban fejlett gazdasággal rendelkező nyugati országok társadalmára jellemző létfelfogás, amely a társadalom értelmét a rendelkezésre álló szolgáltatások és termékek elfogyasztásában látja. Az a társadalom, ahol a konzumizmus meghatározó módon van jelen, konzumista társadalommá, vagyis fogyasztói társadalommá válik.
6
Agy-A-Lap
Fogyasztói társadalom létrejöttéhez elengedhetetlen feltétel, hogy a felhasználandó javak csere útján jussanak a fogyasztókhoz és ne önellátás útján. Továbbá fontos kritérium a fogyasztói társadalom létrejöttéhez, hogy a csere tárgyául szolgáló javak egy része ne az alapvető emberi szükségletek kielégítését szolgálja. Egy fogyasztói társadalomban az egyén identitását elsősorban az határozza meg, hogy mit fogyaszt. A társadalom többi tagjához viszonyított fogyasztás az önfejlesztés, önkiteljesítés, önmegvalósítás, egyéni boldogság, magas társadalmi státusz és személyes sikeresség eszközévé válik. A fenti definíció nem állítja, hogy a fogyasztás és a konzumizmus ekvivalens lenne. A fogyasztás gazdasági értelemben nem más, mint javak ember által történő felhasználása. A konzumizmus pedig az ehhez a folyamathoz fűződő viszonyulást írja le. Az a létfelfogás, amelynek magukat alávető személyek a fogyasztásban lelik önön értéküket. Konzumizmus nem létezhet az etikátlanul végzett marketing tevékenység nélkül. Hogyan tarthatnánk fenn az irreálisan magas keresletet olyan termékekre, amelyek nem vagy csupán csekély hozzáadott értékkel rendelkeznek? Hogyan adhatnánk el megoldásként egy olyan terméket vagy szolgáltatást, amely nem kínál valódi megoldást? Hogyan ébreszthetünk a potenciális fogyasztóban hamis vágyat a fogyasztásra? A válasz az erkölcstelen marketing memetikai fertőzése.
Agy-A-Lap
Marketing
racionálisan, hanem emocionálisan hat a megtekintőre. Egy olyan belső vágyra kínál megoldást, amelyet valójában nem tud megoldani. A hamis, be nem teljesíthető ígéret frusztrációt szül a fogyasztóban. A dezodor reklámja szándékos dezinformálást követ el a fogyasztóval szemben, a legitimitás határain belül természetesen, így a jogi felelősségre vonás nem történhet meg, azonban a károk, amelyet a reklám okoz a kollektív pszichén, vitathatatlanok. Megoldás a problémára Az etikátlan marketing visszaszorítása piaci alapon nem valósulhat meg, így az állami beavatkozás elkerülhetetlenül szükséges. Jól megfontolt, a kollektív szociális érdekeket szem előtt tartott és a szabadságjogokat nem sértő, holisztikus látásmódra van szükség a törvényhozó részéről. Dánia és általában véve a Skandináv országok igen progresszív szemléletet képviselnek a korábban felvetett problémákban. Személyes meggyőződésem, hogy a dán marketing törvények gyakorlatba ültetése a magyar gazdasági környezetre szabva pozitív változásokhoz vezetne az etikus markering tevékenységért küzdött csatában.
Írta: Rózsa Zoltán
Példa a nem etikus marketing tevékenységre A cikk megalkotásának legtöbb kihívással járó pontja érkezett el ezen sorok megírásakor. Ugyanis az erkölcsileg megkérdőjelezhető és elmarasztalható reklámok olyan nagymértékben állnak rendelkezésre, hogy egy példa kiválasztása valóban nehéz feladat volt. Választásom végül az egyik legismertebb, ebben a cikkben sajnos nem megnevezhető férfi dezodorokat és egyéb kozmetikumokat előállító vállalat marketing tevékenységére esett. A cég egész marketing tevékenységét jól reprezentálja a reklámfilm, amelyben egy férfi sétál a tengerparton. Egy váratlan pillanatban testére fújja a cég által gyártott dezodort és ennek hatására több, a tengerparton sétáló nő kezd el a férfi irányába futni. A reklámfilmben látható színésznők nonverbális kommunikációja egyértelműsíti, hogy erős szexuális vonzalmat táplálnak a férfi iránt. A vonzalmat a használt dezodor indukálta. Mit állít a reklámfilm? Egyenlőség jelet tesz a szexuális vonzalom kiváltása és a termék elfogyasztása közé. A készítők tudatosan és szándékosan próbálnak meg a pszichénkben mélyen gyökerező fajfenntartási ösztön által diktált reprodukciós vágyra hatni. Habár az ápoltság és a higiénia részét képezi a vonzó megjelenésnek, a termék használata egyértelműen nem váltja ki a kisfilmben látott reakciót. Naiv módon gondolhatnánk, hogy a humor a figyelemfelkeltés eszköze. Azonban a kisfilm szándéka nem a néző megnevettetése, sokkal inkább memetikai megfertőzése. Természetesen egy, a reklámfilmet látott fogyasztó sem gondolja, hogy vonzereje exponenciális növekedésbe kezd a termék használatát követően, vagy, hogy partnerek sokasága fog sorban állva várni reprodukálási szándékkal. A reklámfilm nem
7
Írta: Tamásy Zsófia
Hasznos tippek a Campus Mundi pályázatokhoz Ez a cikk elsősorban azoknak szól, akik külföldön tervezik tölteni a szakmai gyakorlatukat vagy külföldön tanulnának. Igyekeztem összeszedni néhány hasznos gondolatot az ösztöndíj megpályázásához, ugyanis azóta egy-két dolgot már másként csináltam volna. 1. Tervezz sokkal előbbre! Bizony nem árt megfogadni a benyújtási határidőt, ami három hónap. Vagyis a program kezdete előtt 90 nappal érdemes - és erősen ajánlott – beadni a pályázatot. Én sajnos kicsit később kapcsoltam, ezért a papír munkával meggyűlt a bajom, mert külföldről kellett intéznem. Soha többet. Tehát ha szeptemberben tervezel külföl-
hanem a jövőbeli programodhoz kapcsolódó részmunkaidős állást. A pályázásnál nagyon fontos szempont a motiváció, ezért fontos, hogy megfelelő tapasztalattal is mutasd az elkötelezettséged. 3. Motiváció extrákkal Természetesen nagyon sok pályázó igyekszik majd megvillogtatni a motivációját, ezért fontos, hogy felmutass egy kicsivel többet, különlegesebbet. Ez lehet akár egy érdekes hobbi, diákközösségben való tevékenység – igen, ha szeretsz írni, akkor ezt itt is megteheted! Sőt, még az is egy nagyszerű ötlet, ha a szakdolgozatod témája kapcsolódik a szakmai gyakorlatodhoz vagy tanulmányaidhoz.
Campus Mundi
4. Frissítsd fel a nyelvtudásod! Az egy dolog, hogy van az adott nyelvből papírod, de még meg is tudsz szólalni? Ez vicces kérdés lehet, pedig sok idegeskedéstől mentesülhetsz, ha már jó előre előveszed a könyvet, felkeresel beszélgetőtársat, sokat olvasol, hogy belelendülj a nyelvbe. De ha már készen állsz a nyelvvizsgára, akkor érdemes letenned, mert ez is beleszámít a pályázásba! dön tölteni egy szemeszter, akkor már májusban ajánlott intézkedni. A gyakorlat sosem árt Ha még előrelátóbb vagy és féléved van a szakmai gyakorlatod elkezdéséig, akkor nem árt, ha diákmunkát is elvállalsz. Vagy lehet, hogy nem feltétlenül diákmunkát,
8
Agy-A-Lap
Énekel az Ország rán a következő darabokat mutatták be: Orff: Carmina Burana, Haydn: Teremtés, Dvorak: Stabat Mater, Bartók: Cantata Profana és még sok más kiemelkedő oratórium. Tavaly például Kodály halálának 50. évfordulója alkalmából a Budavári Te Deum-ot énekeltük Rossini Kis miséje mellett, idén pedig Handel Messiása fog megszólalni.
Szerencsésnek érzem magam, hiszen már általános iskolás koromban belecsöppentem a kóruséneklés világába, amelyet gimnáziumban is folytattam, kétszer pedig az Énekel az Ország egyesített kórusával tudtam felkészülni és fellépni. A középiskolában hallottam a lehetőségről és először 2015-ben, majd 2017-ben is jelentkeztem. 2017-ben a Carmina Burana-t és Szentpáli Magnificat-ját énekeltük. A májusi koncert előtt már januárban megkezdődtek az előkészületek. Ekkor lehetett akár kórusként, akár egyénenként jelentkezni az az évi projektre. Miután visszaigazolták a részvételt, már február közepétől megkezdődtek az egyéni résztvevők számára a próbák a Budapesti Dohnányi Zenekar próbatermében.
Agy-A-Lap
Cool-Túra
Minden évben január környékén hirdetik meg a projektet, amelynek keretében kórusok és egyéni énekesek is pályázhatnak a részvételre. Ilyenkor közlik az aktuális, előadásra szánt darabot, vagy többet is,a hosszától függően. Az elmúlt évek so-
Írta:Szabó Csenge
Álltál már a Művészetek Palotájának a színpadán 400 másik ember társaságában? Tudod milyen érzés teltházas előadáson énekelni? Mindezt kétszer is megtapasztalhattam. Egyszer pedig a közönség soraiból élveztem. És ez hogyan lehetséges? Az Énekel az Ország keretein belül erre is van lehetőség. Hollerung Gábor először 1985-ben rendezte meg a Budapesti Középiskolások hangversenyét, amely 2006 óta országos szintre nőtt és Énekel az Ország néven vált ismertté. A projekt lényege, hogy az ország minden tájáról érkező énekesek és kórusok elsajátítanak egy darabot, majd egy három napos tábor során, több szólam- és összpróba után a MüPa színpadán mutatják be, Hollerung Gábor, (a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagya) és a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével.
9
Írta: Szabó Csenge
Cool-Túra 10
Minden szombaton körülbelül százötven ember gyűlt össze azért, hogy három hónapig együtt énekeljen. Nagyon élveztem. Május közepén pedig elérkezik a tábor ideje. 2015-ben Egerben, 2017-ben pedig Szekszárdon volt ez a közösen együtt töltött hosszúhétvége, de tartották már Kecskeméten, Tatán és Dunaújvárosban is. Ilyenkor minden nap 3 próba van, délelőtt, délután és este. Ezek között van szólam-és összpróba is, ez függ a felkészültségi szinttől és a daraboktól is. A próbákat Egerben például a sportcsarnokban tartották, ahol mind a négyszáz fő elfér, így már ekkor nagy élmény meghallani egyszerre, ennyi ember hangját. A próbák mindig remek hangulatban telnek, sokat nevetünk, a karnagy pedig mindent megpróbál, hogy a legtöbbet kihozza belünk. Napközben a próbákon és közös étkezéseken kívül sétálunk a környéken, vagy beülünk egy cukrászdába, megismerjük a várost és egymást is. Esténként általában 10-11 óra fele érünk vissza a szállásra. Ilyenkor valaki kimegy az udvarra focizni, többen a szobákban beszélgetnek vagy épp énekelnek. Sokan vannak, akik az utóbbi 10-20 vagy 30 évben rendszeresen részt vettek az Énekel az Ország programján. Ezért tavaly egy hirtelen ötlettől vezérelve megjelent a közös karaoke. Az
Agy-A-Lap
utolsó, utazás előtti estére összeállítottak egy csokrot a korábbi évek oratóriumaiból, a legemlékezetesebb részekből. A tábor után még szokott lenni egy zenekari próba is. Ilyenkor gyakoroljuk össze az egyesített kórust a kísérő, Dohnányi Zenekarral és a szólistákkal. Ezek az alkalmak általában egy teljes napot vesznek igénybe. Ezen kívül a koncert hétvégéjén van egy főpróba is a MüPa színpadán. Mivel ilyenkor több, mint 400 ember áll egy helyen, fontos, hogy pontos rendje legyen a le és felvonulásnak, a darabok sorrendjének, a lapozásnak és természetesen az sem utolsó szempont, hogy minden egyes ember tisztán lássa a karnagyot. A koncert napján pedig nincs más hátra, mint hogy a három hónapos munka meghozza gyümölcsét. Ilyenkor mindenki mindent belead, teljes szívből énekel. Számomra a három hónapból egyértelműen a tábor és a koncert volt a legnagyobb élmény, mind a két alkalommal. Idén májusban Handel Messiását viszik színpadra május 20-án és 21-én a Művészetek Palotájában. Bátran ajánlom, hogy menjetek el és éljétek át ti is a többszáz fős koncertélményt. Vállalkozóbb szelleműek jelentkezzetek, hogy jövőre ti is részesei lehessetek ennek a gyönyörű eseménynek.
Húsvéti babonák és hagyományok Írta: Szöllősi Villő
A tojásfestéssel is csak óvatosan, ugyanis a népi hiedelmek szerint a tojásra írott szövegeknek mágikus ereje van, amik aztán meg is valósulhatnak. Legjobb barátunk a nyúlláb, amit, ha a bal zsebünkben tartunk, akkor megnöveli a szerelem esélyét, új kapcsolatokat hozhat és még a szellemektől is megvéd. Viszont húsvétkor nem szabad az égre nézni, mert aki hullócsillagot lát, az kön�nyen elveszítheti a szeretőjét. Görögországban például a barkát az ereszbe teszik, mondván, hogy ezzel elkerülhetik, hogy villám csapjon a házba. Másik nagyon fontos hagyományuk és egyben egy babona is kötődik hozzá. Ha vasárnap elmennek az éjféli misére és égő gyertyával térnek haza, amennyiben a gyertya nem alszik el míg haza érnek, akkor szerencséjük lesz az elkövetkezendő évben.
Húsvét reggelén állítólag nem szabad seperni, mert azzal kiseperjük az életünkből a szerencsét. Takarót kirázni is tilos, mert azzal pont az ellenkezőjét, balszerencsét hozhatunk magunkra.
Lengyelországban is él a locsolkodás hagyománya. A babona szerint, akit nem locsolnak meg, annak nem lesz udvarló-
Húsvét, hagyományok
A keresztény egyház egyik legfontosabb és legrégebbi ünnepéhez számos hagyomány és babona kapcsolódik. Nem csak Magyarországon találhatóak érdekes babonák a húsvéthoz kapcsolódóan, hanem szinte az összes keresztény országban. Lássuk is őket, Magyarországgal kezdve:
Az ünnep idején egy szem barka a legnagyobb egészségvédőszer. Ha lenyelünk egy darab barkát, akkor az megvéd minket a különféle gyomorbetegségektől. Ez lehet, hogy jól hangzik, de ha lehet ne próbáljátok ki, nem biztos, hogy gyomorbetegség nélkül megúszod a húsvétot.
Agy-A-Lap
11
Írta: Szöllősi Villő
locsolják meg a lányokat. Németországban húsvétkor elterjedt hagyomány a húsvéti tojásfa készítése, színes tojásokat akasztanak a fákra. A német gyerekek is keresnek tojásokat és süteményeket a kertben, valamint szokás még máglyát is gyújtani, amely a tél búcsúztatást jelképezi. ja. A másik babona, hogy a férfiak nem végezhetnek házimunkát és nem segíthetnek a sütésben, mert a bajuszuk belelóg a kenyérbe/kalácsba és így nem kel meg.
A víz és a locsolkodás A víz régóta fontos szerepet tölt be az ünneplésben. A keresztény szokások szerint
Húsvét, hagyományok
Franciaországban is létezik a tojáskeresés, viszont náluk nem a nyuszi rejti el őket, hanem a repülő harangok potyogtatják el. Ugyanis a babona szerint a harangok Rómába mennek a Szentmisére és mikor hazatérnek akkor csokitojással ajándékozzák meg az embereket. Svájcban húsvétkor az emberek az életed adó víz előtt tisztelegnek, azért gyönyörűen feldíszítik a szökőkutakat, virágokkal és festett tojásokkal. Szlovákok még rajtunk is túltesznek. A hagyomány szerint van, ahol kézzel font vesszőpálcával verik el a lányokat. Jelentése ugyan az, mint mikor vízzel
12
Nagypénteken a fiatalok reggel hideg, felszentelt vízben fürdenek meg. A Biblia szerint a rómaiak vízzel locsolták le a Jézus feltámadásának hírét hozó asszonyokat. Magyarországon húsvét hétfőn szokás a lányok meglocsolása, általában egy nagy vödör vízzel. Egyrészt ez egy udvarló gesztus, másrészt pedig a termékenységhez kötődik, hogy el ne száradjanak a lányok. A nyúl és a tojás A válaszra a néprajz- és valláskutatók sem találtak egyértelmű magyarázatot. A nyúl, mint a szaporaság jelképe fent maradt napjainkig. Az egyik monda Oster pogány istennőhöz kötődik, aki a színes tojásokat tojó madarára annyira megharagudott, hogy nyúllá változtatta. A másik történet a németekhez köthető, miszerint összetévesztették az eredetileg
Agy-A-Lap
Campus mundi ösztöndíjasként Thaiföldön Írta: Tamásy Zsófia
Ahogy az az előző lapszámokból kiderülhetett, jelenleg campus mundi ösztöndíjasként Thaiföldön töltöm a szakmai gyakorlatomat. Ebben a rövid cikkben próbálom jellemezni néhány szempontból az életemet, hiszen merőben más, mint eddig.
Kettő. Pénztárca barát.
Egy. Munkával teli.
Agy-A-Lap
Külföld
Sajnos nem (csak) nyaralni jöttem Chiang Mai-ba, hanem dolgozni. Egy boutique hotel éttermében folytatom a vendéglátós tapasztalatom bővítését. Azonban azt tudni kell, hogy Ázsián belül nemcsak Japánban dolgoznak sokat az emberek, hanem itt is. Legtöbbször kilenc órát dolgoznak a thaiok, hetente egy szabadnappal. Panaszkodni mégsem szeretnék, mert cserébe fülig mosoly thai kollégáim vannak, akiket kenyérre lehetne kenni. Vagy üvegtésztára?
Ez itt Ázsia, street food-dal, kézműves termékekkel és hihetetlen árakkal. Igaz, azt hozzá kell tennem, hogy a körülményeim miatt nem tudom, milyenek a lakás vagy szoba árak. Azt azonban biztosan állíthatom, hogy az étkezés, a közlekedés és a ruházkodás nem terheli meg a költségvetésünket. Már nem is emlékszem, hogy mikor ragadtam fakanalat és főztem, hiszen az esetek 99%-ában a piacról válogatok, ahol frissen elkészített tésztát, zöldséget és gyümölcsöt vehetek nagyon-nagyon olcsón. Mit értek nagyon olcsó alatt? A piacon vett kész főétel 240320 ft között mozog.
13
Írta: Tamásy Zsófia
Külföld
Három. Nyugodt, de nem unalmas. Lehet, hogy a végtelenül kedves és nyugodt helyiek vagy a klíma okozza, de nem tudok stresszelni. Legalábbis hosszabb távon nem. Akadnak feszült pillanataim – kinek nem- de sok minden gyógyítóan hat rám. A közelben bármikor eltekerhetek biciklivel a nemzeti parkba, elücsöröghetek egy vízesésnél, kényeztethetem az ízlelőbimbóim a mangós, kókusz tejes tejberizsszerű édességgel vagy az is elég, ha felkeresek egy buddhista templomot. Eddig egy thait se láttam dühösnek, idegesnek, de nyugodtnak, mosolygósnak annál inkább. Ez pedig ragadós szerencsére. Bár az 50. napomat töltöm ebben az országban, sok mindent már természetesnek, néhányat még mindig döbbenettel veszek. Semmi sem unalmas – na jó, néha az, hogy nagyon csípős az étel és lángol a nyelvem – még mindig sok új dolgot fedezek fel, legyen az egy kávézó, kedd esti salsa est – roppant autentikus, tudom vagy még egy óriási piac, ahol biztos vagyok benne, hogy ugyanazt az elefántos pizsamaszerű nadrágot látom, ahogy mindenhol. Négy. Mondhatni egészséges(ebb). Először is, Magyarországon – meg úgy egyébként sehol sem – éltem egészségtelenül, de a jelenlegi életvitelem mégis sokkal egészségesebbnek mondható.
14
Agy-A-Lap
Mióta rátaláltam a Mobike-ra, ami az otthoni Bubi megfelelője, munkába, piacra vagy csak úgy barangolni is azzal megyek. Csak bicikli, semmi tömegközlekedés, mert az sajnos vagy szerencsére nincs. Aztán a hotelben nem ülőmunkát végzek, ezért ez is piros pont. Természetesen mit ér mindez, ha nem megfelelően étkezek. A bundázott és olajban kisütött banán az egyetlen bűnöm, ami kifogásolható. A többi zöldség minden formában, hús, rizs, tészta, rengeteg gyümölcs és a hőség mi-
att úgyszintén rengeteg víz. Na jó, a fentebb említett nyugalom és a természet közelsége is jó hatással van a testi-lelki egészségemre. Szóval jelenleg dióhéjban így tudnám leírni az életem. Nem fenékig tejfel, itt is kell dolgozni, megbirkózni a hullámvölgyekkel és alkalmazkodni egy idegen kultúrához. Néha egyedül, néha sok segítséggel, lányként és Ázsiában. De már most állítom, hogy nagyon is megéri külföldön ta-
Balkán trip: MacedóniAlbánia!
Egy kedves barátnőmmel már néhány hónapja terveztük, hogy elutazunk valahova pár napra. Mivel számára is izgalmas a Balkán és kíváncsi volt Macedóniára, valamint a repjegyek is olcsók voltak március végére, hamar eldöntöttük, hogy ide utazzunk. Budapestről repültünk el Szkopjébe, a pici macedón főváros Nagy Sándor nevű repterére. Macedónia telis tele van természeti és kulturális látnivalókkal, világörök
séggel. Első nap a hangulatos fővárost fedeztük fel, illetve meglátogattuk az ehhez közeli Mátka-tavat és kanyont. Mind a város építészete, mind a természet szépsége, mind az emberek kedvessége hamar lenyűgözött bennünket. Tetszett, hogy mindenki próbált nekünk segíteni, útba igazítani, s többnyire beszéltek angolul. A fővárosban megtekintettük az Arheológiai Múzeum impozáns épületét, átsétáltunk a Kő hídon, a Művészek hídján, a Szem hídon, felmentünk a Régi Bazárba, megnéztük a Teréz Anya emlékhelyet és a római vízvezetéket. Meglepődtem a sok mecseten, minareten, török éttermeken, boltokon és kiírásokon. Nem tudtam, hogy ilyen nagy török és muzulmán lakossága van az országnak. Valahogy mindig úgy gondoltam, hogy a
Agy-A-Lap
Utazás
Hogyan jött az ötlet hogy épp most, és pont ide utazzak?
Írta: Répászky Márk Tamás
Macedónia és Albánia, e két ország már rég óta szerepelt a bakancslistámon. Azonban most, a húsvéti hosszú hétvégén lehetőségem volt végre felkeresni e két különleges desztinációt. Sokan talán meglepődnek, hogy miért pont ide utazom. Akik viszont jobban ismernek, tudják, hogy a Balkán szerelmese vagyok. Valahogy mindig vonzott ez a vidék, olyan különleges, számomra egzotikus! Ezzel nem vagyok egyedül, más ismerősöm is járt már ezekben az országokban.
15
Utazás
Írta: Répászky Márk Tamás
legtöbben görögkeleti, ortodox vallásúak, sok hagymakupolás templommal a városban, a görögök közelsége miatt. A török közeg egy kis befolyással volt ránk, hamar rákaptam a török teára és az édességekre, a mecseteket mindig lefotóztam. Második nap a híres Ohrid-tó partján fekvő Ohrid városába utaztunk. Egy jó 3-4 óra az út autóbusszal a kanyargós, szerpentines, hegyvidéki utakon. Az egész Ohrid-régió magába foglalja a Macedónia és Albánia határvidékén elterülő Ohridi-tavat, és a tó macedóniai, északkeleti partvidékén, Ohrid városában és környékén található
történelmi és kulturális épületegyütteseket. Az Ohridi-tó 1979-ben, az épületegyüttesek 1980-ban váltak az UNESCO természeti-kulturális világörökségi helyszíneivé. Ohrid óvárosa bájos, telis tele van vallásossággal és történelemmel. Felkerestük az amfiteátrumot, a Sámuel erődítményt és az alábbi bizánci stílusú
16
Agy-A-Lap
templomokat: a Szófia katedrális, Szent Kelemen-, Szent Zaum-, Bolnicki Szent Miklós-, Szent Konstantin és Heléna-, és Szent György-templom. A Szófia katedrálisba betérve megcsodáltuk a bizánci freskót. A tó a Balkán-félszget legidősebb tava, kb 5 millió évvel ezelőtt keletkezett. Vize kristálytiszta, mint a tengeré, mindig gyönyörű színekben pompázik. Sajnos sok turisztikai szolgáltatás most, még a szezon előtt nem volt elérhető. Ahogy Skopje-ben is, Ohridban is rengeteg barátságos macska és kutya kószált szabadon az utcákon. Harmadik nap autóstoppal utaztunk Albániába, mivel az autóbusz túl későn indult volna, így próbáltunk időt spórolni. Először Orhridból vitt el minket egy tejszállító Struga városkába, közben megálltunk egy török nemzetiségi, angol nyelvű magániskolában, a tejszállítmány egy részét ott hagyva. Kaptunk török teát a suli büféjében. Utunkat Struga-ból egy kamion sofőrrel folytattuk egészen az albán tengerpartig, Durrës-ig. A határon való átkelés volt a legizgalmasabb. Egy kissé illegális módon utaztunk. A kamionban csak 2 ülés volt, mi azonban hárman ültünk benne. Így a macedónalbán határon kifelé és befelé is gyalog sétáltunk át. Kamionos sofőrünknek a szállítmány ellenőrzése és a kötelező dokumentáció egy kicsit
volt, hogy rengeteg autómosót láttam. Ráadásul főleg fiatal, huszonéves vagy még kisebb fiúk mosták a gépjárműveket. Ebből azt gondolom, hogy ez egy hagyományos munka lehet Albániában, talán minden albán kisfiú foglalkozott autómosással. Meg-
Utazás
hosszabb időt vett igénybe. A határ után a vámosok rögtön megállították. Először megijedtünk, hogy miattunk. De nem. Az üzemanyagszintet nézték meg, ami majdnem tele volt, ez pedig elvileg nem szabályos, persze 200 egységnyi albán valutával minden megoldható. Kenőpénzzel minden működik, virágzik a korrupció Albániában. Az albán határt átlépve az első dolog, ami feltűnt, hogy vörös színű a talaj. Emellett az irdatlan mennyiségű szemétre lettem figyelmes, főleg a folyóknál és patakoknál. Számomra szokatlan volt, hogy rengetegen voltak az utcákon napközben, beszélgetve, játszva, dolgozva. Rengetegen végeznek mezőgazdasági munkát. A hosszú út köz- gyalogosan hamar bejárható. Időhiány ben egész jól megismertük az albán tájakat következtében csak néhány nevezetesséés az emberek hétköznapi életet is. Érdekes get tekintettünk meg a központban: a főteret, a Nemzeti Történelmi Múzeumot, az Et`hem Bey mecsetet, a Skanderbeg téren lévő lovasszobrot, valamint felmásztunk albán kommunista diktátor, Enver Hodzsa megbízásából épült piramisra. Tetszett, hogy itt játszottak a helyi fiatalok. Csodás kilátás nyílik innen a városra.
Írta: Répászky Márk Tamás
érkezve a tengerpartra már is lenyűgözött a tenger. Habár a part nem olyan tiszta, -az ember lépten-nyomon találkozik eldobott flakonokkal, csomagolóanyagokkala tenger vize viszonylag tiszta. Érdemes a part menti éttermekben halat enni, ugyan is sok, finom tengeri halat halásznak a térségben. Durrës-ből nagyon hamar, körülbelül fél óra alatt át lehet menni az albán fővárosba, Tiranába. Minibuszok közlekednek, 150 lekáért (albán pénznem) már el is jutunk a város elejére, ahonnan további 40 lekárét mehetünk be a belvárosba helyi autóbuszokkal. Tirana hatalmas város, a belváros azonban kisebb,
Hatalmas élmény volt ez a balkáni utazás, mind két ország annyira tetszett, hogy akármikor szívesen visszatérnék. Azonban a Balkán oly csodás és nagy, hogy maradt még néhány felfedezni való ország számomra, mint például Bosznia- és Hercegovina. Balkán-félsziget készülj, nem sokára újra jövök!
Agy-A-Lap
17
Nem bírta visszafogni magát az EFOTT-ra látogató Volbeat
Cool-Túra
EFOTT
A rockkereknek is kedvez az idei fesztivál
18
A már több mint 17 évet megélt dán rockegyüttes négy év után visszatér hazánkba: 2018. július 10-16. között az EFOTT-on John Newman és Jessie J mellett ők is headlinerként szerepelnek a fellépők sorában. Idén a Velencei-tó partjára egy visszatérő, tematikus nappal készülnek a szervezők – a színpadok utolsó akkordjai talán ekkor lesznek a legdübörgőbbek, hiszen a zárónap a rock, a metal és a punk jegyében telik majd.
A Volbeat fenegyerekei nem bírták tovább visszatartani: maguk jelentették be, hogy idén nyáron újra magyar közönség előtt lépnek színpadra, így értük már biztosan nem kell külföldi fesztiválokra utazni a hazai rajongóknak. Érkezésüknek több mint 1,7 millió rajongót felsorakoztató közösségi oldalukon csináltak hírverést, megelőzve ezzel még az EFOTT szervezőit is. A 2001-ben, Koppenhágában alakult együttes már 6 kiadott albumon és 2 DVD-n van túl, ezekből pedig nemcsak listavezetők, de aranylemezek is kikerültek, sőt a Rock the Rebel/Metal the Devil egyenesen a platinalemezig repítette a srácokat. A The Strength/The Sound/The Songs című albumuk pedig
Agy-A-Lap
2005-ben elnyerte a Danish Metal Awards legjobb debütáló lemeznek járó díját. A heavy metal és a rockabily házasításával világhírre törő Volbeat mellett magyar rockzenekarokban sem fog szűkölködni az EFOTT, sőt egy komplett estén át zúzhatnak a műfaj rajongói, a szervezők ugyanis a fesztivál vasárnap estéjére jókora rockdózissal készülnek. A fellépők között ott lesz például a Tankcsapda – a külföldön is egyre többet koncertező legendás trió is büszkélkedhet már platinalemezzel, de kiadott albumjaik többsége többnyire nem áll meg az aranyig. – Utoljára 2014-ben, Miskolctapolcán volt rocknap az EFOTT-on, ami hatalmas sikerrel zajlott. Azóta is tömegével kapjuk a leveleket, amelyekben ismétlést kérnek, ezért döntöttünk úgy, hogy idén újra behúzzuk a repertoárba, sőt egy teljes napot szánunk erre a stílusra. Nemzetközi és hazai előadók egyaránt színpadra lépnek ezen az estén, amelynek reményeink szerint új efottozóink ugyanúgy örülni fognak, mint a visszatérők – nyilatkozta Maszlavér Gábor, fesztiváligazgató. A vasárnapi rockadagban a Volbeat és a Tankcsapda mellett már biztos névként szerepel a Leander Kills és a Depresszió is, de egyéb napokon sem lesz ebből a stílusból, hovatovább punkból és metalból sem hiány, hiszen a heti fellépők sorában olyan zenekarok szerepelnek még, mint a Paddy and the Rats, az Anna and the Barbies, a Fatal Error, a Fish!, a Dorothy, a Useme vagy éppen a Supernem – és a lista még nem teljes…
Legyünk együtt individualisták!
Rólunk...
Agy-A-Lap
Írta: Szécsi Barbara
A 21. század hihetetlen mértékben felgyorsult – hallottad már ezt számtalanszor biztos. Van benne némi igazság; lehet, hogy ez magyarázza az egyén előtérbe való kerülését mindenféle szempontból. Például ha bajba kerülsz, nagy valószínűséggel magadat fogod menteni elsősorban, másokkal nem foglalkozva. Mindezt kezdve a gyerekkortól, újabb példaként mikor óvodásként különféle feladatokat kaptál, pedig te legszívesebben a játszópajtásaddal oldottad meg, vagy épp firkáltad volna össze a lapot. Ezzel nem is lenne semmi probléma, hisz fontos az önállósághoz való szoktatás már gyerekként, viszont a közoktatásba kerülés után kicsit átlendül a dolog a másik oldalra. Egy osztály részese leszel, padtársat is kapsz, de csoportmunka szempontjából kihasználatlan lehetőségként múlnak el az évek. Később elballagsz a felsőoktatásba, és szinte teljes szabadságot kapsz. Órarendedet, vizsgáidat úgy tervezed meg, ahogy neked jó, és a gimnáziumból jól ismert, korábban említett pad-, és osztálytárs fogalma végképp eltűnik. Amikor ezen a küszöbön is átlépsz egyenesen a nagy-
betűs felnőtt létbe, a munka világába, az individualistává való formálásod a végéhez ér. Megszoktad, hogy egyedül törtetsz előre a jobb lehetőségekért, és ezt a lendületet megszakítva várják el tőled, hogy csapatban is ki tudd magadból hozni a maximumot. Mégis hogy, ha eddigi életed nagy részében ennek az ellenkezőjére tanítottak? Sokan akarnak változást, elérni valami nagyobb célt manapság, lehet te is köztük vagy, emiatt hatékonyan kell együttműködnöd a tőled teljesen távolálló emberekkel, és van, aki még hátráltatni is fog. Mégis túl kell lépned akkor is, ha nem tudsz. Hogyan lehetséges azonnali sikereket elérni egy teljesen más ideológiájú, munkamorállal rendelkező emberrel ezek után? A megoldás menetét nem lehet siettetni, a problémát pedig halogatni. Ráadásképp kollektív jellegűként kellene rá tekinteni Sokan ezt mégsem akarják belátni. Vajon mikor lesz ebben megújulás – négy, vagy akár több év múlva? Egy biztos, már most eljutottunk oda, hogy a saját bőrünkön érezzük, hogy ez nem fog tovább működni, nehéz közösen önállónak lenni egy ilyen eszményben.
19
SUDOKU
A Föld napja mely alapján hazánkban és a környező országokban még nincs jelen a kezdeményezés. Ez visszavezethető arra is, hogy lényegesen kisebb mértékű a hazai erdőirtás, mint például Brazíliában, mindazonáltal bizonyos források szerint
Írta: Balla Viktória Magyarország területének valaha kétharmadát erdők borították, mely arány mára 20% körüli értékre csökkent. Ezen adat alátámasztja azt, hogy a környezetvédelem nem egy elhanyagolható és unalmas téma manapság. Ha szeretnétek többet megtudni a fentiekkel kapcsolatban, a https://www. earthday.org/ oldalon tájékozódhattok. Tegyünk együtt a bolygónkért!
Rólunk...
Április 22. a Föld napja. Ezért olvasgattam a témához kapcsolódóan, és megtudtam, hogy az idei kampány célja a műanyag szennyezés csökkentése. A kezdeményezés stratégiái közé tartoznak például (a teljesség igénye nélkül): egyetemekkel, iskolákkal való együttműködés, más szervezetekkel való kapcsolatépítés, hasznos információk szolgáltatása a polgároknak, hogy személyesen, egyénenként is felelősséget vállaljanak a műanyag hulladék mennyiségének csökkentéséért. Az utolsó pedig nem volt más, mint újságírók ösztönzése a probléma bemutatására és megoldások keresésére írásaik segítségével. A márciusi számban megjelent cikkemben már olvashattatok erről, így ez alkalommal egy másik, szintén jelentős környezetvédelemmel kapcsolatos téma mellett döntöttem. „Annál rosszabb, hogy a bolondok nem beszélhetnek bölcsen arról, amit a bölcsek bolondul tesznek.” – William Shakespeare Ilyen például az erdőirtás. Hiszem, hogy mindannyian a már jól megszokott zöld környezetben szeretnénk élni, mert nincs is jobb tavasszal egy szabadtéri pikniknél (vagy éppen Kvikniknél. Évente azonban több mint 15 milliárd fát vágnak ki, mely nagyjából 28 hektár erdőt jelent percenként. Az úgynevezett Canopy Project keretein belül folyamatosan ültetnek fákat a világ különböző pontjain, hogy ellensúlyozzák az őrületes mértékű fakitermelést. A weboldalukon egy térképet is találhattok erről,
Agy-A-Lap
21
Tavaszi programajánló: Doors Emlékzenekar, szezonzáró Írta: Balla Viktória
Mikor: április 14., szombat 19:30 Hol: Under Budapest, 1085 Budapest, József körút 60. Beugró: 1200 Ft A tavasz a zenekaroknak és kedvelőiknek egyaránt egy dolgot jelent: az év ezen időszakára esnek az utolsó beltéri megőrülések, még a négy fal közötti kiszabadulás előtt. Sokszor mondják, hogy mindenből az utolsó a legjobb, és maximálisan ki kell élvezni. Általában erre az életfilozófiára épülnek a szezonzáró bulik, és események, amikhez kellő mértékben as�szisztálnak a résztvevők, vagyis mi magunk.
Kép forrása: Facebook – Doors Emlékzenekar
Agy-A-Lap
23
Programajánló
Magyarország legrégebbi tribute zenekara, a Doors Emlékzenekar fő célja – immár 25 éve –, hogy bevezessenek minden generációt a The Doors kaotikus világába (mindezt sikeresen, ezt bizonyítja az eltelt évek mellett a számtalan fellépés is). Ezen a sok zenei stílust magába foglaló úton a következő megállójuk, és ebben a szezonban egyben a végállomásuk is az Under Budapest lesz.
Tervezett programként, vagy akár csak hirtelen felindulásból nézel be az este folytatásaként, valószínűleg ott fogsz ragadni. A The Doors zenéjében bárki beléphet a neki legszimpatikusabb stílus ajtaján az eredeti felállást megelevenítő zenekarnak köszönhetően. Ha esetleg a nagy lendületben elvesztenéd az előbb kinyitott ajtóhoz passzoló kulcsot, nem probléma, a koncert után kezdődő, és hajnalig tartó klasszikus rockdiszkó alatt még meglelheted.
Tavaszi programajánló – Budapest legszebb szabadtéri helyszínei Írta: Szabó Rebeka
A tavasz közeledtével egyre többen szeretik kint tölteni a szabadidejüket. A nagy zh és vizsgaidőszak közepette is szükségünk van egy kis lazításra, friss levegőre, ezért alábbiakban összegyűjtöttem Budapest legszebb szabadtéri helyszíneit.
Programajánló
Margit-sziget: Az Árpád híd és a Margit híd között elterülő, 2,8 km hosszú szigeten rengeteg látnivaló várja az oda látogatókat: rózsakert, mini állatkert, Zenélő Szökőkút. A sportolni vágyóknak is kedvez, futópályával,
sportparkkal, uszodákkal. Itt található a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és a Palatinus fürdő. Ezen kívül remek helyszín lehet akár piknikre, sétára is. A sziget főként nyáron kisebb szabadtéri koncerteknek is helyet ad. Rakpart: A pesti alsó rakpart a Parlamenttől a Lánchíd felé gyönyörű látványt nyújthat, főként a tavaszi és nyári időszakban az esti séták alkalmával a diákok kedvenc törzshelye. Innen pedig lehetőség nyílik átmenni a Lánchídon a Budai Várba, ami Budapest egyik leggyönyörűbb helye, este pedig lélegzetelállító látványt nyújt a kivilágí-
24
Agy-A-Lap
tott Budapestre.
Alatta található a Várkert bazár, ami számos különböző programnak, kiállításnak, szabadtéri vásárnak, fesztiválnak, koncertnek, tűzijátéknak ad otthont. Citadella:
A Citadella Budapest XI. kerületében, a Gellért-hegy tetején fekvő erőd, ahonnan madártávlatból nyílik kilátás Budapest csodálatos panorámájára. Mindenképpen érdemes ellátogatni ezekre a helyszínekre akár egy délutáni program, vagy csak egy esti séta alkalmával. Fotó források: https://www. facebook.com/Life -of-Budapestlobuhu-851561734898688/
Figyelem! Újságíró kerestetik!
Mit szólnál , ha a te cikked szerepelne most ezen az oldalon? Netán rendelkezel egy kevés írói vénával , és a helyesírással sincs gondod? Akkor semmi akadálya, hogy te is publikálhass az Agy-ALapban! Kit keresünk? Olyan hallgatót, aki szívesen készítene akár rövid beszámolókat, programajánlókat és interjúkat a hazánkban és külföldön zajló eseményekről és aktivitásokról . Újságírói előélet nem feltétel! Van már kész írásod? Küldd el nekünk e-mailben , megnézzük , és lehet, hogy a következő számunkban már a te cikked is benne lesz! Amit mi kínálunk: megjelenési lehetőséget biztosítunk kötöttségek nélkül , részese lehetsz egy szuper csapatnak , betekintést nyerhetsz a szerkesztőségi életbe és további ismeretekkel , élményekkel gazdagodhatsz! Ha felkeltettük az érdeklődésedet, várjuk a jelentkezésedet az agyalap@gmail .com-ra. További jó olvasást!
42
Agy-A-Lap