3 minute read
7 hazánkban forgatott film, amit meg kell nézned
Sokszor hallhatjuk, hogy egyes színészek éppen hazánkban tartózkodnak valamilyen film kapcsán. De vajon hány olyan művet tudnánk kapásból felsorolni, amit itthon forgattak? Ebben segítek most nektek egy kicsit. Jöjjön hát hét olyan alkotás, aminek elkészítésében fontos szerepet játszottak a magyarországi tájak.
1. Az adósság (2010) Helen Mirren és Sam Worthington játssza a főszerepet ebben a lebilincselő thrillerben, amely Rachel Singerről (Mirren), az egykori Moszad-ügynökről szól, aki 30 évvel ezelőtt arra vállalkozott, hogy elfog egy náci háborús bűnöst – a Birkenau-i Sebészt –, ám a Kelet- Berlinben végrehajtott titkos akció a célpont halálával végződött. 30 évvel később azonban feltűnik egy férfi, aki azt állítja, hogy ő a „megölt” doktor, és Rachelnek viszsza kell térnie Kelet-Európába, hogy kiderítse az igazságot.
Advertisement
3. 47 ronin (2013) Keanu Reeves nagyszabású fantasy-kalandfilmje az egyik legrégibb ősi japán história nyomán készült. Reeves játssza Kait, a számkivetettet, aki csatlakozik a 47 ronin vezetőjéhez, hogy együtt bosszút álljanak az álnok nagyúron, aki megölte gazdájukat és kitiltotta földjéről a szamurájokat. Ám küldetésük oly viszontagságokkal jár, amik az egyszerű harcost elpusztítanák.
2. Mission: Impossible – Fantom protokoll (2011) Ha Mission: Impossible, akkor mindenkinek Tom Cruise neve ugrik be, és talán ez fordítva is így van. A filmsorozat negyedik részében Ethan Hunt-nak (Tom Cruise) és csapatának minden eddiginél nehezebb helyzettel kell szembenéznie, hiszen egy terrorszervezet által elkövetett merényletet a nyakukba varrnak, így törvényen kívüliekké válnak és csak magukra számíthatnak. A filmben Cruise mellett olyan nagyszerű színészek játszanak még, mint Simon Pegg és Jeremy Renner.
4. A kém (2015) A Melissa McCarthy, Jason Statham és Jude Law főszereplésével készült fergeteges vígjátékban betekintést nyerhetünk egy olyan CIA ügynök kalandos küldetésébe, aki addig mindig csak a háttérből segítette az akciókat. Majd egyszer csak a történések közepén ta-
5. Mentőexpedíció (2015) A legendás rendezőzseni Ridley Scott vállalta azt a feladatot, hogy Andy Weir világszerte népszerű sikerkönyvét a filmvászonra vigye. Ebben olyan színészek voltak segítségére, mint Matt Damon, Jessica Chastain, Kristen Wiig, vagy éppen Jeff Daniels. A történet kezdetén egy csapat expedíciót hajt végre a Mars felszínén, amikor hirtelen homokvihar tör ki. Egy társukat Mark Watneyt (Matt Damon) halottnak hiszik így ott hagyják a bolygón. Azonban az űrhajós életben van és mindent elkövet, hogy életben is maradjon.
6. Szárnyas fejvadász 2049 (2017) A 80-as évek kultikus filmjének a Ridley Scott által rendezett Szárnyas fejvadásznak méltó folytatása ez a mű. A rendezői stafétát Denis Villeneuve vette át és a filmbe az első rész főszereplője, Harrison Ford mellé olyanok csatlakoztak, mint Ryan Gosling, Ana de Armas és Jared Leto. A film 30 évvel az első rész után játszódik. 2049-ben a replikánsok kiiktatása még mindig a szárnyas fejvadászok feladata. Egyikük, bizonyos K ügynök (Ryan Gosling) egy rutin feladatnak induló akció közben olyan horderejű felfedezést tesz, amely, ha nyilvánosságra kerül, felforgathatja mindazt, ami a földi társadalomból még megmaradt.
7. 6 Underground – Hatan az alvilágból (2019) Ryan Reynolds neve színészként, míg Michael Bay-é rendezőként fémjelezi a Netflix izgalmakkal teli akciófilmjét. Négy évvel azután, hogy szemtanúja volt egy brutális rezsim szörnyűségeinek, egy névtelen milliárdos, meghamisítja saját halálát, hogy kiképezzen egy anonim csapatot, akikkel együtt le tudja szedni az olyan bűnözőket és terroristákat, akikhez a kormány keze már nem ér el. Az azóta „Egyes” néven ismert férfi (Ryan Reynolds) felkeres öt másik embert, hogy felejtsék el a múltjukat és csatlakozzanak hozzá, mint „szellemek”: Kettes, egy kém; Hármas, egy bérgyilkos; Négyes, egy parkour futó és tolvaj; Ötös, egy orvos; és Hatos, a sofőr. Agy-a-lap