Ki akarok törni a szülői házból

Amit hátrahagyunk költözéskor

Milyen nehéz lesz kilépni a gyerekszobából és elkezdeni egy felelősségteljes életet? Sokak számára még a gondolat is ijesztő, hogy egyszer majd olyan vacsorát főzzenek, ami nem porból készült. Ahogyan az is, hogy egyszer képesek lesznek elhárítani a lefolyó dugulását és egyedül póktalanítani az egész lakást. Azonban miután kilépünk a bűvös ajtón, nemcsak a mi életünk változik meg, hanem a családtagjainké, leginkább pedig a szülőké.

Az élethez természetes módon kapcsolódó rituálé, amikor a gyermek kiszáll a szülők védelmező fészkéből és megkezdi saját életét.

Kisgyerekként elképzelni sem lehet, milyen érzés egyedül megbirkózni az anyagi problémákkal, netán a párunkkal való együttéléssel, aki a szennyes kosár melletti csempére hajítja le a ruháit minden áldott este. Mégis eljön a fiatal felnőttkor, amikor elég a számonkérésből, sokszor csak a bulik, a haverok és a szerelem számít. Ebben az időszakban a családok is gyakran veszekednek. Senki nem hibás, hisz a szülő csak félt, a gyerek meg éli a saját idejének megfelelő életet. Aztán eljön a nap, amikor ki akar szabadulni a védelmező szülői karmok alól és bejelenti, hogy elköltözik. Hol örülnek neki, hol nem, hol pedig szintén vitát szít a téma. De miért nem akarnak elengednek minket a szülői házból?

Egy személyes történet Erika és Zoli életében is megtörtént ez a beszélgetés, ami sírást és féltő szavakat követett. Próbálták meggyőzni fiukat, hogy maradjon, mivel, több éve négyesben töltik a hétvégéjüket Patrikkal, - a fiukkal - és barátnőjével. Kedvelték a lányt, emellett örültek, hogy rendben, boldogságban élnek. Viszont semmi jelét nem látták annak, hogy ez a kapcsolat komolyabbá válik olyannyira, hogy felmerül a költözés ötlete.

Értsük meg a szülő helyzetét is Felnőttként nehéz lehet látni, hogy a kis csöpp gyerek, hirtelen pelyhedző szakállú

fiúvá, vagy miniszoknyás lánnyá cseperedik. Pedig úgy indult ez a gondolatmenet, hogy ez az élet rendje. Mégis néhány szülő, a negatív oldalát látja a költözésnek. Például, hogy ritkábban fognak majd találkozni a gyerekükkel, esetleg, hogy egyre kevesebb eseményt osztanak meg egymással, vagy nem adhatnak már úgy tanácsot, mint eddig.

A másik oldalon pedig ott áll egyedüllét kérdése is. Míg egy fiatal alig várja, hogy a szülei elutazzanak, hogy egyedül lehessen a szobájába és ne szóljanak hozzá, addig a szülők egy része tudat alatt fél a magánytól. Ez történt Erikával és Zolival is; féltek, mihez kezdenek majd együtt, újra kettesben. Míg eddig a pontig együtt jártak nyaralni hármasban, négyesben, addig mostanra kettesben maradnak a párjukkal. Ekkor - az idő eltelte miatt is – felerősödhetnek a másik negatív tulajdonságai, amit eddig észre sem vettek. Hiszen korábban nem ezen volt a fókusz, hanem mindig valami mással törődtek. Érdemes belegondolni, hogy sok szülő számára ez az élethelyzet nemcsak új, hanem nehéz is. A kezdeti nehézség azonban nem jelenti azt, hogy ez örökké így marad. Találni arra is bőven példát, hogy házaspárok, akik harminc éve nevelik három gyermeküket, örülnek a költözésnek. Mert látják a gyerekeiken, hogy meg fogják tudni állni a helyüket a világban.

Mit tehetünk? Az elválás senki számára nem könnyű lépés. Azonban sokszor érdemes mégis foglalkozni vele, őszintén beszélni róla egymással és adott helyzetben közösen dönteni róla. Már csak azért is, hogy ez mindenki számára egy jó élményként rögződjön az emlékekben.

Ha téged is foglalkoztatnak hasonló kérdések és problémák, nézd meg Dr. Szántó Szilva hallgatóknak szóló előadását a témában. Mit tehetünk, hogy egészséges legyen a szüleinkkel a kapcsolatunk? címmel megtalálod a Youtube-on!