2012. novemberi FilmMagazin

JEAN-LUC GODARD REMEKMŰVE: KIFULLADÁSIG

FilmMagazin 2012. november

AMERICAN HORROR STORY - ASYLUM EPIZÓDISMERTETŐK

IGENIS LÉTEZNEK AZ ÖT LEGENDA KINYILATKOZTATÁS SILENT HILL 2 SIKERES KÜLDETÉS? AZ ARGO - AKCIÓ HATODIK ÉRZÉK A GYILKOS MÉDIUM

FELHŐATLASZ 500 ÉV, SZÁMTALAN KORSZAK, MÚLT ÉS JÖVŐ

KEDVES OLVASÓK! B

ombaként robbant a hír október végén, hogy a Disney alig több, mint 4 milliárd dollárért megvásárolta a Lucasfilm Ltd.-hez tartozó összes jogot, ezáltal a cég birtokába került a LucasArts, az Industrial Light & Magic, a Skywalker Sound valamint az egész Star Wars-franchise is. Túlélve a hír okozta első sokkot, valamint logikusan végiggondolva az egész dolgot, bátran kijelenthető, hogy ez az egyik lehető legjobb dolog, ami a Star Wars márkanévvel valaha is történKERESS MINKET FACEBOOKON IS, HOGY IDEJÉBEN ÉRTESÜLJ MINDENRŐL!

hetett. Ugyanis ne felejtsük el, hogy a Disney kezében van a Pixar és a Marvel univerzum is, ezek szárnyalása pedig arra enged következtetni, hogy nincs miért aggódnunk. A jó híreknek pedig még nincs vége: a 2015-re tervezett hetedik Star Wars film forgatókönyvét az a Michael Arndt fogja írni, aki A család kicsi kincséért Oscar-díjat kapott (teljesen megérdemelten), de az ő nevéhez fűződik a Toy Story 3 szkriptje is. A rendezői feladatok ellátására a pletykák szerint Matthew Vaughn tűnik a legesélyesebbnek, aki olyan gyorsan adta át az X-Men: First Class második részének stafétabotját Bryan Singernek, hogy nem tűnik megalapozatlannak ez a fajta vélekedés… No de 2015 még nagyon messze van,addig még lesz egypár jó film, lesz egypár ütős FilmMagazin, a novemberi szám például valami egészen elképesztő lett: Felhőatlasz, Az Argo-akció, G.I. Joe 2 és Az öt legenda háttércikkel, Silent Hill - Kinyilatkoztatás, Alex Cross, A gyilkos médium és 4 oldalas Rontó Ralph kritikával, American Horror Story - Asylum epizódismertetőkkel és a Kifulladásig című filmklasszikussal támadunk. Jó szórakozást!

(

CÍMLAPSZTORI: „A Felhőatlasz 500 évet, számtalan korszakot, múltat és jövőt átszövő epikus meséjében mindenki más, mint aki volt, és mégis mindenki ugyanaz marad. Főszereplők veszítik el látszólag jelentőségüket a következő történetben, ismeretlenek válnak hősökké, a végén pedig megtanuljuk, hogy mindig minden összefügg, és ahogy az előzetesben is elhangzik, „az életünk nem csak a miénk”. >> 16.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztő: Szabados Melinda (Veszják) Munkatársak: Csernák Ákos, Fekete Felícia, Hompola Júlia V. (Vampka), Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Horváth Krisztián (Kóczy), Komma Olívia, Kónya Sándor (Sanya08), Török Tamás, Verebélyi Tamás (Spike) Segítőink: Molnár Krisztina (Budapest Film), Bartók Anna (Fórum Hungary), Pinczés Ádám (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film), Csánki Kata (Mokép) Elérhetőség: www.tollal.hu és www.filmmagazin.web4.hu Email: filmmagazin@hotmail.hu Következő számunk tervezett megjelenése: 2011. december 16.

2 / FilmMagazin

HÁTTÉR

G.I. JOE - MEGTORLÁS Imádott hollywoodi sztárunk, a Budapestet szétlövő akcióhős Bruce Willis nem hagy minket izgalommal teli film nélkül a következő Die Hard mozi megjelenéséig, hiszen itt van nekünk a G.I.Joe: Megtorlás, mely a 2009-es G.I. Joe: A kobra árnyéka című szuperprodukció folytatásaként tart minket életben addig is. A producereknek az első film több mint 300 millió dolláros összbevételt hozott, így csak remélni lehetett, hogy megkockáztatnak egy második részt is. A G.I. Joe-csapat ezúttal nem csak halálos ellenségével, a kobrával harcol. A kormánykörökből érkező veszélyt is el kell hárítaniuk, amely puszta létüket fenyegeti. Írta: Veszják

M

egszoktuk, hogy a nyári szupermozikban olyan akciójeleneteket látunk, amelyek a nézők nagy örömére újraírják a fizika szabályait, és ez alól a G.I. Joe: Megtorlás sem kivétel, hiszen Jon M. Chu rendező mindjárt két koreográfussal dolgozott: Steve Ritzi a kaszkadőrjelenetekért, Thomas Dupont pedig az összecsapásokért felelt. A film egyik fő cselekményszála Kígyószem és esküdt ellensége, Viharárny kapcsolatával foglalkozik. Az első film végén úgy tűnt,

4 / FilmMagazin

hogy a fehér nindzsa meghalt. Amikor ismét találkozunk Kígyószemmel, éppen belső békéjét keresi, miután visszavonult az Araskinage nindzsaklán otthonába, hogy a Vak Mesterrel gyakoroljon. Itt tudja meg, hogy Viharárny életben van. A film első felében a közönség két nagyszabású akciójelenet révén ismeri meg a G.I. Joe-csapat különleges képességeit. Miután semlegesítették Pakisztán nukleáris arzenálját, az osztag kitör az ellenség gyűrűjéből.

Lorenzo di Bonaventura producer,

akinek nevéhez számos kasszasiker fűződik – többek között ő jegyzi a milliárdos hasznot hozó Transformers-franchise-t is –, úgy véli, az első G.I. Joe-film nyitott befejezése lehetővé teszi a folytatás elkészítését. „Úgy éreztem, az első rész végén felmerülő gyanú, hogy áruló van az elnök környezetében, érdekes kiindulópont lehet a második rész számára” – fejtegeti a producer. A film rendezésére John M. Chut ajánlották, aki nem sokkal korábban tette le névjegyét Justin Bieber: Soha ne

A filmet eredetileg már idén bemutatták volna, de a 3D tökéletesítésére való hivatkozással áttolták jövő tavaszra. Semmi jóra nem számítunk…

mondd, hogy soha (Justin Bieber: Never Say Never) című filmjével. A G.I. Joe-mitológia rengeteg markáns karakterből áll. A film készítői tovább akarták vinni a legjobb szereplőket és elemeket a következő részbe, miközben új hősöket is bemutatnak.

Természetesen visszatér Duke, a fiatal amerikai mintakatona, aki lelkesen és büszkén vezeti csapatát.

Ismét Channing Tatum alakítja a hőst, ugyanolyan lazán, mint legutóbb, minden közönségréteg számára szerethetővé téve a figurát. Duke a csapat vezére, Roadblock pedig a törzse. A G.I. Joe játékuniverzumában ez a szálfatermetű harcos az egyik legnépszerűbb figura. „Egyértelmű volt, hogy ebbe a filmbe már Roadblockot is beletesszük – mondja Chu. – Tudtuk, hogy az egyetlen olyan színész, aki hitelesen hozhatja a figurát, az Dawyne Johnson. A nyilvánvaló fizikai alkalmasságon kívül azért is rá esett a választásunk, mert pontosan érti, mit jelent katonának és parancsnoknak lenni. Becsület és emberség sugárzik róla.”

Szintén új G.I. Joe-karakter a filmben Flint, a nagyszerű katona, akinek van egy kis lázadó beütése. A megfelelő színészt D.J. Cotrona személyében találták meg, aki egyesíti magában a karakter legfontosabb tulajdonságait: erős, vonzó és tökös fiatalember. Csak alapos keresés után találták meg azt a színésznőt, aki ugyanolyan szép, mint amilyen erős. Adrianne Palickire esett a választásuk, aki olyan produkciókban bizonyított, mint a Vörös hajnal remake-je (Red Dawn), a Friday Night Lights – Tiszta szívvel foci vagy a Wonder Woman.

Visszatérő karakter Kígyószem, aki szintén ikonikus tagja a G.I. Joeuniverzumnak és természetesen ismét a harcművészetekben is jártas Ray Park ölti magára a halált hozó fekete nindzsa csuklyáját. Byunghun Lee koreai szupersztár alakítja ismét Viharárnyt. Örömmel fogadta, hogy ezúttal a karakter érzelmi oldalát is megmutathatja. „Byung-hun óriási munkát végzett – vélekedik di Bonaventura. – Minden harci jelenetet ő csinált, ugyanakkor azt is érzékeltette, hogy Viharárny milyen erős akaratú és nemes lelkű.”

A folytatásban immár bizonyossággá lesz, hogy a gonosz megszállta a Fehér Házat, és már az elnök sem tarthatja távol magát tőle.

Ráadásul szó szerint.

Jonathan Pryce, a kiváló karakterszínész ismét az USA elnökét alakítja, méghozzá kettős szerepben: egyrészt a jót személyesíti meg, mint az igazi elnök, másfelől a roszszat, akit megszállt a gonosz, és csak tetteti magát elnöknek. Újabb közönségkedvenc mutatkozik be az új főgonosz, Firefly szerepében, akit a kobra fogad fel, hogy segítsen kiszabadítani a kobra parancsnokot. Így már semmi akadálya nem lesz világuralmi terveik megvalósításának. Az excentrikus pszichopata szerepére a kiváló brit színészt, Ray Stevensont kérték fel, aki legutóbb a Thorban és az Eli könyvében (The Book of Eli) nyűgözte le a közönséget, míg Bruce Willis az igazi G.I. Joe-t, azaz Joe Colton tábornokot alakítja a filmben.

Di Bonaventura producer senki mást nem tudott elképzelni erre a szerepre. „Az eredeti G.I. Joe ikonikus figura, Bruce meg ikonikus mozihős, a

kettő közötti összefüggést pedig talán a vak is látja.” „Ki más tudná hitelesebben megszemélyesíteni az amerikai szuperkatonát? – teszi fel a költői kérdést Chu rendező. – Joe Colton titokzatos figura, akiről sutyorogtak a képregény sorozat egyik-másik epizódjában, de sosem jelent meg a maga valójában. Most, amikor Bruce Willis hirtelen színre lép, nyilvánvaló lesz, hogy ő a G.I. Joe lelke.”

Stáblista Rendező: Jon M. Chu Főszereplők: Channing Tatum, Dwayne Johnson, Bruce Willis Forgalmazó: UIP - Duna Film Hazai premier időpontja: 2013. április 4.

FilmMagazin / 5

HÁTTÉR

AZ ARGO-AKCIÓ Sajnos sok előítélet van bennem, főleg a mozisztárocskák iránt: így senki ne csodálkozzon, amikor szájhúzással reagáltam a hírre, hogy Ben Affleck ismét filmet rendezett. Írta: Veszják

P

edig nem kellene húznom a számat, hiszen a politikai aktivistaként is ismert Affleck eddigi mindkét rendezése (Hideg nyomon, Tolvajok városa) jól sikerült. A Good Will Hunting (Good Will Hunting) című filmmel, Matt Damon oldalán debütált színész most Az Argo-akció rendezői székébe ülve küld el minket egy megtörtént eseményeken alapuló thriller érdekfeszítő sodrába. Az Argo-akció azt meséli el, hogy miként sikerült hat amerikait kimenekíteni egy titkos és életveszélyes mentőakció során egy ellenséges országból. A film a CIA és Hollywood kevéssé ismert közös szerepvállalására koncentrál; a történteket hosszú évekig titokban tartották. Az iráni forradalom 1979. november 4-én érte el a tetőpontját, amikor fegyveresek megrohamozták a teheráni amerikai nagykövetséget,

6 / FilmMagazin

és túszul ejtettek ötvenkét amerikai állampolgárt. A káosz közepette azonban hat amerikainak sikerült megszöknie és menedékre találnia a kanadai nagykövet, Ken Taylor otthonában. Az illetékesek joggal feltételezték, hogy ha a lázadók megtalálják a hat amerikait, kivégezik őket.

Az idő szorításában a kanadai és az amerikai kormány a CIA beavatkozását kérte. A CIA a legjobb túszmentő specialistához, Tony Mendezhez fordult, aki ki is dolgozott egy tervet annak érdekében, hogy a hat amerikai elszökhessen Iránból.

A terv azonban olyan őrült, kockázatos és szokatlan volt, amilyen csak a filmekben fordulhat elő.

Joshuah Bearman (akitől 2007ben jelent meg a menekülés története a Wired magazinban) a következőket meséli: „A nagykövetség elfoglalása földrengésszerű esemény-

ként hatott a világpolitikában. Senki sem tudta, miként reagáljon a túszdrámára. Az elrejtőzött „vendégek” problémája még bonyolultabb volt, hiszen nem létezett diplomáciai megoldás. Annak a valószínűsége pedig, hogy felfedezik őket, napról napra nőtt. Egészen addig, amíg Tony Mendez – aki korábban is juttatott ki veszélyeztetett személyeket Iránból és máshonnan – elő nem állt őrült tervével.” A filmben Tony Mendez az egyetlen, aki otthonosan mozog a történet különböző világaiban és kultúrái között. Chris Terrio forgatókönyvíró a következőket nyilatkozta: „Tonynak be kell mennie a tűzfészekbe – a legijesztőbb helyre, ami egy amerikai számára csak létezhet –, és ki kell mentenie hat embert. Az óra pedig ketyeg. Közben fel kell vennie a harcot az olyan ellenséges erővel is, mint például a

Ez az első olyan Ben Affleck - rendezés, melynek nem saját maga írta a forgatókönyvét is.

bürökrácia, amely még nehezebbé teszi a küldetését. Egy bizonyos ponton túl szinte elképzelhetetlen, hogy a dolgok jól végződhessenek, mert minden az ellenkező irányba mutat. A nyomás már nem is lehetne nagyobb Tonyn.” Affleck, aki Mendezt alakítja, a következőket mondja: „Tony jön és csinálja, amit kértek tőle, teljesen titokban. Nincs fanfár, nincs kézfogás… csak teszi a dolgát, és amikor végül sikerül végrehajtania a kockázatos tervet, csöndben hazamegy. Az életét arra tette fel, hogy megpróbálja megmenteni ezeket az embereket, és ez az igazi hősiesség.”

Affleck a hat amerikai szereplő kiválasztásával kapcsolatban megjegyzi: „Voltak fényképeim az irodámban az igazi résztvevőkről, mert azt akartam, hogy a színészek valamennyire hasonlítsanak az eredeti szereplőkre. De ennél is fontosabb volt, hogy jó színészeket akartam, akik képesek kockáztatni, képesek improvizálni és képesek hozni azt a realizmust, amit kerestem.”

A házban rekedtek csapata a következőkből áll: Tate Donovan játszsza a csoport vezetőjét, Bob Anderst; Scoot McNairy Joe Staffordot, aki a csoportból folyékonyan beszélt fárszi nyelven; Kerry Bishé Joe feleségét, Kathyt; Christopher Denham

és Clea DuVall egy másik házaspár, Mark és Cora Lijek szerepében jelennek meg; Rory Cochrane pedig Lee Schatzként. Affleck azt akarta, hogy a hat színész ne csak eljátssza a szerepét, de meg is tapasztalja egy mélyebb szinten a karaktereik körülményeit. A forgatás megkezdése előtt elkülönítette őket egy hétre abban a házban, amit a későbbiekben a nagykövet rezidenciájaként

használtak. A ház ennek az időszaknak a stílusában volt berendezve, ahogyan a színészek is a jelmezeiket viselték ez alatt a hét alatt. Hogy teljesen feloldódjanak ebben a világban, a rendező elvágta őket a külvilágtól, és nem engedélyezte a számítógépek, mobiltelefonok, iPodok stb. használatát. „Elvettünk minden kortárs dolgot tőlük és korabeli játékokat, újságokat, magazinokat ad-

FilmMagazin / 7

HÁTTÉR tunk nekik – mondja a rendező. – Nem volt internetkapcsolat és tévét sem nézhettek. Ezek nélkül rá voltak kényszerülve arra, hogy beszélgessenek egymással. Azt akartam, hogy más módon érezzék magukat otthonosan, amely természetesnek tűnt. Sokkal nehezebb feladat volt a családi hangulat eljátszása. Ez több egyszerű kémiánál, a tested ellazul, természetes pózokat veszel fel és másként beszélsz az emberekhez.

Ezt a fajta kötődést akartam látni.”

A látványtervező, Sharon Seymour és a jelmeztervező, Jacqualine West Affleckkel együttműködve alkották meg ennek az időszaknak a jól tapintható hátterét. Max Daly kutató segítségével azzal kezdték, hogy rengeteg fényképet és egy halom nyomtatott képet, valamint több órányi híradó felvételt és filmet néztek meg. Seymour megjegyzi: „Nagyon sok minden változott, amihez már hozzászoktunk. A technika teljesen más volt, nem voltak számítógépek minden asztalon. Az irodai jelenetekhez régi írógépeket, telexgépeket és egyéb berendezéseket állítottunk be, amelyeket már nem láthatunk és hallhatunk többet.”

8 / FilmMagazin

A Los Angeles Times épülete szolgáltatta a helyszínt számos enteriőrhöz, köztük hetvenes évekbeli irodákhoz és a CIA konferenciaszobáihoz. A berendezés kialakításánál Seymour csapata a legkisebb részletre is figyelt, a mindenhol jelenlévő hamutartóktól, amelyeket ma már semmilyen hivatalban nem láthatunk, a világtérképekig, amelyek nagyon sokat változtak az elmúlt három évtizedben. Azoknak a jelme-

zeit, akik a CIA-nál vagy a kormánynál dolgoznak, tudatosan lezserre vették: „A hetvenes évek a szabadság fantasztikus időszaka volt, még a konzervatív emberek is ki tudták magukat fejezni a ruháikkal. Széles, színes nyakkendők és mintás kendők voltak. A divat szabályai szabadabbak voltak. Fantasztikus ilyen filmen dolgozni, mert olyan, mintha az ember egy másik korban és időben élne” – meséli Seymour.

AZ ARGO-KOMÉDIA A szaksajtó és a nézői visszajelzések feszültségéért, izgalmáért és fordulataiért dicsérik Ben Affleck új rendezését, Az Argo-akció-t (16). A CIA legtehetségesebb túszmentőjének őrült akciójáról szóló film valóban hátborzongató, de a kritikusok egyvalamiről elfeledkeznek, és erre az egyik főszereplőnek, Alan Arkin-nak kellett figyelmeztetnie őket. – Fura, hogy a film humoráról senki sem beszél – nyilatkozta az Oscardíjas színész, aki Az Argo-akció-ban filmproducert alakít, akit titkos akciójához a CIA is segítségül hív. – Oké, minden néző amiatt fogja rágni a körmét, hogy Affleck kihozza-e Teheránból a hat bujkáló amerikait. De ami közben Los Angelesben zajlik, ahogy a filmvilág megpróbál hihető hátteret teremteni Affleck hazugságainak, az tiszta kabaré. És attól olyan vicces, hogy komolyan játszunk. Nem a poénra utazunk, nem parodizáltunk senkit, sem John Goodman, sem én. Ha a kritikusok nem is, a nézők, remélem, ezt is észreveszik. Úgy jó, ha két izgalom között, nevetnek is a sztorinkon. (InterCom)

Az előzetes kritikák szerint Alan Arkin és John Goodman igazi jutalomjátékot mutat be. Alig várjuk hogy lássuk a két színészveteránt!

>> AZ ARGO-AKCIÓ

AZT MESÉLI EL, HOGY MIKÉNT SIKERÜLT HAT AMERIKAIT KIMENEKÍTENI EGY TITKOS ÉS ÉLETVESZÉLYES MENTŐAKCIÓ SORÁN EGY ELLENSÉGES ORSZÁGBÓL. A FILM A CIA ÉS HOLLYWOOD KEVÉSSÉ ISMERT KÖZÖS SZEREPVÁLLALÁSÁRA KONCENTRÁL; A TÖRTÉNTEKET ÉVEKIG TITOKBAN TARTOTTÁK. << A legnagyobb kihívást talán annak az egyre fokozódó tüntetésnek a felvétele jelentette, mely az amerikai Roosevelt Gate nagykövetség megrohamozásába fordul át. A jelenetet egy futballpályán vették fel Barkikoy körzetében. A pályán több mint 1300 ember gyűlt össze, akik Amerika-ellenes jelszavakat kántáltak fársziul, ami fokozatosan fület tépővé erősödött.

Affleck tudta, hogy a filmben megjelenő különböző világok között a zenének összekötő szerepet kell játszania. Éppen ezért az adott kor-

szak zenéjét használta arra, hogy a nézőt visszarepítse az időben. Különösen a Hollywoodban forgatott jelenetek esetében volt ez fontos. Chris Terrio kifejti: „Nem kell semmit tudnod a közel-keletről vagy ennek az időszaknak a politikájáról, hogy megértsd a történetet. A film lényege az, hogy hat embert megmentenek egy nagyon veszélyes helyről és a tény, hogy mindez valóban megtörtént, még érdekfeszítőbbé teszi a filmet.” A rendező végül így összegez: „Az Argo-akció izgalmas, lenyűgöző és ijesztő, de egyben

vicces film is, és remélem szórakoztató. Egy mélyebb szinten ez az egész a történetmesélés erejéről szól, mert hosszú ideig ezt a történetet nem lehetett elmondani.”

Stáblista Rendező: Ben Affleck Főszereplők: Ben Affleck, Bryan Cranston, John Goodman Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2012. november 22.

FilmMagazin / 9

HÁTTÉR

AZ ÖT LEGENDA Az idei, csalódást keltő animációs felhozatal után végre itt egy mese, ami tényleg ígéretesnek tűnik! Írta: Kovácsné

A

dicsőséges októberi szocia... izé... na... a régi reflexek... szóval október 23-a alkalmából gyermekeimet kötelező jelleggel moziba vitte az iskola. A legifjabb generáció ideológiai megtisztítására tett erőfeszítések tisztára mint a régi szép időkben, mondhatnók, de nem mondjuk, mert most nem erről értekezünk, hanem arról, mi a véleménye a vehemens ifjúságnak a különféle mozgóképes termékekről, amiből is frappáns átvezetéssel majd el fogunk jutni Az öt legendáig is, csak bírja az olvasó türelemmel. Szóval ivadékaim megtekintették a „10 éves voltam 1956-ban” című alkotást (lehet, hogy nem pont ez volt a címe, de ez most lényegtelen), majd a gaboni pufogó viperát megszégyenítő stílusban számoltak be élményeikről, ami meg csak réges-régi, szívet melengető emlékeket idézett fel bennem. Az ember azért igyekszik védeni az iskolát (ha már az iskola nem tudja megvédeni magát),

elvégre az iskola manapság többet látja az ember gyerekét, mint az ember maga, tehát próbáltam én is rájönni, mi volt a probléma a filmmel. (A „hát az is egy rakás...” jellegű tömör kritikával nem igen tudtam mi kezdeni). Valamivel beszédképesebb nagyobbik angyalkácska öszszefoglalójából az alábbiakat sikerült kihámozni: A film unalmas volt, mert a főszereplő kisgyerek nem halt / sebesült meg, de ráadásul a családja, a barátai és a szomszédai is életben maradtak, sőt, a házuk se dőlt le, és egyáltalán, végig nem történt semmi. Ettől még nyilván a „10 éves voltam 1956-ban” még lehet jó film, lehet mély eszmei mondanivalója, nevelheti szépre és jóra az ifjúságot fogalmam sincs, nem láttam. De hogy az ifjúságnak nem jött be, az egészen biztos.

Szomorú vagy sem: a gyermek kalandra és vérre szomjaz. Nem azért, mert ezt látta a tévében (az én gyerekeim pl. nem néznek tévét,

A FONTOSABB SZEREPLŐK

azon egyszerű okból, hogy nem érnek rá). Hanem azért, mert ezt kapja az összes régi, jó, aranyfüstös, tisztességes embert nevelő népmeséből meg filmből, melyekkel generációk hosszú sora óta vezetjük be a kis bugyutákat a kultúra világába. Egy normális gyerek nyilván nem annyi vérre szomjaz, hogy kiessen a nadrágjából, de azt sem veszi jó néven, ha másfél órán keresztül mutatnak neki egy beszélgető családot a konyhaasztal körül. Művészfilmről az árvának fogalma se nincsen, sorok mögé-közé nem lát (és itt jegyezném meg csendesen, hogy a rózsaszirmokkal az égre írt tanulság is csak addig marad meg a fejecskéjében, míg fel nem gyúlnak a fények - és ki nem derül, hogy leöntötte a kistestvérét üdítővel). Az unalmas mesénél pedig már csak azt utálja jobban, mikor megpróbálják rávenni, hogy hangosan zokogjon, ez ugyanis gyerekeknél többnyire meglepően könnyen sikerül, és az kínos.

William Joyce 13 történetet írt a film alapjául szolgáló Guardians of Childhood című sorozatban, de eddig csak 5 darab jelent meg belőlük.

HÁTTÉR Mindezek ismeretében azt hiszem nem meglepő, hogy nálunk Az öt legenda dirr-durr-piff-puff jellegű előzetese osztatlan és hangos sikert aratott, mert egy perc alatt a két kiskölök több kiirtott családot és barátot, illetve ledőlt házat kapott, mint húsz évnyi iskolai kötelező filmvetítésben együttvéve, és egyáltalán, az egész olyan színes és hangos volt, hogy csak na.

>> SZUROK,

Maga a sztori kicsit Stephen King, kicsit Michael Ende, mindenkinek ismerős, többeknek valószínűleg kissé túlságosan is. Szurok, a gonosz antagonista (eredeti hangát Jude Law adja, az egybehangzó vélemények szerint zseniálisan) úgy akarja uralma alá hajtani a gyerekeket, hogy elrabolja álmaikat és bevezeti őket a félelem varázslatos világába. Mivel a Télapó (Alec Baldwin)

A GONOSZ ANTAGONISTA ÚGY AKARJA URALMA ALÁ HAJTANI A GYEREKEKET, HOGY ELRABOLJA ÁLMAIKAT ÉS BEVEZETI ŐKET A FÉLELEM VARÁZSLATOS >> SZUROK VILÁGÁBA , A. <<GONOSZ ANTAGONISTA ÚGY AKARJA URALMA ALÁ HAJTANI A GYEREKEKET, HOGY ELRABOLJA ÁLMAIKAT ÉS BEVEZETI ŐKET

12 / FilmMagazin

aki egyébként ebben a mesében Északi névre hallgat, a Fogtündér (Isla Fischer), a Húsvéti Nyuszi (Hugh Jackman) és társaik ugyebár ippeg pont ebben az álomvilágban léteznek, össze kell fogniuk, ha meg akarják menteni a gyerekeket – és persze saját magukat is. Ehhez azonban szükségük van a magányosan élő krakéler deviáns Dér Jankó (Chris Pine) segítségére is.

A Tru 3D az egyik legrealisztikusabb háromdimenziós technika és a DreamWorks Animation összes produkciójánál kötelező használni.

Így áll fel végül is az Alternatív Avengers, testpáncél és cicanadrág helyett talpig nyúlprémben és mikulásruciban.

Mármost a gyerekek (Magyarország épeszű lakosságának legnagyobb részéhez hasonlóan) biztosan nem látták annak idején a Kretén magazinban a tetovált Télapó Bácsi kalandjait, aki vietnami veterán haverjával karöltve kíméletlenül levadássza a gonosz környezetszennyező terrorista bácsikat. Nekünk, galád szülőknek viszont rögtön ez jutott az eszünkbe, mikor a Hulk Hoganra emlékeztető Mikulást megpillantottuk. Lehet, hogy Shrek már agyonhámozgatta a „mesehősök nem azok, akiknek látszanak” témát, de bízunk benne, hogy ezen a téren ha újat nem is, de legalább valami arcpirítóan vicceset és látványosat még lehet mondani. Az előzetes tehát apánál és anyánál talán még osztatlanabb és hangosabb sikert aratott, ráadásul mi a gyerek-

kel ellentétben azt is ki tudtuk betűzni, hogy Guillermo del Toro, sőt, azt is tudjuk, hogy az ki. Persze az igaz, hogy a nagy név egy leheletnyi aggodalomra ad okot. A látvány meg az izgalom okés, de a gyermek nadrágját nekünk kell kimosni, tehát vannak bizonyos határok, amit a jó gyerekfilmnek be kell tartani (meg a jó szülőnek, mielőtt még öntudatlan örömében becígöli a kiskölyköt valami olyasmire, ami több éves pszichiátriai utókezelést tesz szükségessé). Mi jól elvagyunk a del Toro-féle emblematikus és megkerülhetetlen szem nélküli és fogakkal táplálkozó alien külsejű kis izékkel (nem kevés pénzben hajlandó lennék fogadni, hogy megint ott fognak hemzsegni a vásznon, hiszen Fogtündér központi szerepet játszik a történetben), de nem árt, ha eszünkbe jut, hogy rettegtünk mi kisgyerekként annak idején a kanapé mögé bújva az ennél nagyságrendekkel kevésbé iszonytató Szellemirtókon...

A gyerekek valószínűleg nagy szarban lennének, ha del Torónak nem lett volna egy ellenpólusa. Ez az ellenpólus nem volt más, mint a mese eredeti kiagyalója, és a film másik producere, William Joyce. A név pl. a Toy Storyból lehet ismerős, ahol Joyce mint conceptual artist tevékenykedett, de közreműködött a Robotok és az Egy bogár élete megalkotásában is. A Mr. Morris fantasztikus repülő könyveiért Oscar díjat kapott. (A rövidfilmet jelen cikk kapcsán megnézettem a gyerekekkel, és a lelkesedés az egekbe hágott, csak épp a történet végén mindenki zavartan krákogott meg zsebkendőt keresgélt. Emberünk javára legyen mondva: a gyerekeim soha életükben nem használták még szomordad hangulatú mesére a „jó” jelzőt.

Mint kisebbikem a függönybe törölgetve orrocskáját remegő hangon kifejtette: „Azért sírok mert olyan szééééép”. Na EZ már valami.).

Joyce kimondottan a fiatal gyerekek

FilmMagazin / 13

HÁTTÉR

(konkrétan a saját hatéves kislánya) szórakoztatására alkotta meg Az öt legenda alapjául szolgáló történeteket. A sztorikat imádták a kölkök, az író tehát nekilátott bővebben kidolgozni a témát, és megpróbálta magát mélyebben beleásni a Télapóra vonatkozó szakirodalomba (amiről nekem az a valóban létező és nyomtatásban is megjelent mese jutott eszembe, mikor Babar, az elefántok királya talál egy könyvet egy Szajna-parti antikváriumban, melyből kiderül, hogy a Télapó Csehszlovákiában lakik...). Joyce nem volt olyan szerencsés, mint Babar.

Batman bugyijának mintázatáról

14 / FilmMagazin

vagy a Pókember kedvenc harsinyamárkájáról könyvtárakat töltöttek meg a fóliánsok, míg a Télapóról, Húsvéti Nyúlról, Fogtündérről – semmi. Joyce tehát nyugodtan elragadtathatta magát, és minden karakterhez külön kis legendát teremtett, háttértörténetekkel, szuperképességekkel, miegyébbel.

A könyvre Hollywoodban természetesen azonnal felfigyeltek. Joyce végül a Dreamworksnél kötött ki, és egy olyan munkafolyamatban találta magát, hogy amíg ő az egyik sarokban írt (egy 300 évvel az eredet mesék után játszódó történetet, hogy könyveinek olvasói juszt se tudják előre a fordulatokat) a filmesek a másik sarokban már konvertálták is a sztorit a gyöngyvászonra. (Hogy ki konvertálta, az megint csak egy izgalmas kérdés. David Lindsay Abaire, az amúgy Pulitzer-díjas forgatókönyvíró nálam kitörölhetetlen rossz pontot szerzett a Tintaszívvel, ami akár a Csillagpor magaslataiba is emelkedhetett volna, ha a középszarul megírt, de pazar alapötletű könyvet kellő merészséggel adaptálják filmre, ám többek közt Abaire miatt is a dolog menthetetlenül pocsékba ment).

Az együttműködés eredményeként megjelenő karakterek nem mindennapiak. A teletetovált pankrátor Télapóról (aki eredetileg, mit tesz isten, szláv akcentussal beszél...) már volt szó. Dér Jankó, a történet tulajdonképpeni főszereplője a mesepanteon egy személybe sűrített Lokija és Wolverinje, az a fajta bajkeverő, akit saját magán kívül senki nem talál viccesnek, ráadásul nem igazán tudja, kicsoda, és mi dolga a világban. (Chris Pine, a Star Trekben a nem kevésbé izgága ifj. James T. Kirk szerepében felejthetetlent alakító ifjú titán tökéletes választás volt.)

A Húsvéti Nyúl egy harcos(?) pap (??), nyúlklán(???) utolsó sarja, a hangját kölcsönző Hugh Jackman szerint „olyan, mint Indiana Jones, az ember nem szívesen kötne bele egy sötét sikátorban”. No és persze Jackman-re való tekintettel a nyuszkó egy bumerángmániás vérausztrál. Szurok meg maga Voldemort (még a hangja is brit, hehehe), az hagyján, hogy pont úgy néz ki, csak van orra, de még egyfajta lóformájú, fekete, repülő kísértetekből álló dementor-serege is.

Az ember azt hinné, hogy ilyen szereplők és alaptörténet mellett Az öt legenda egy rémes buddygegekkel telezsúfolt akciófilm lesz, és az ember valószínűleg nem is téved túl nagyot, ám az a néhány szerencsés, aki már látta az alkotást, arról számol be, hogy Dér Jankó világfájdalmas magánjelenetei kellőképp kompenzálják a tobzódó hiperaktív hülyegyerek fílinget.

A történet, a karakterek, a producerek és az író tehát kipipálva, a rendező viszont némi riadalomra adhat okot. Az addig rendben van, hogy Peter Ramsey csinálta a Függetlenség napjához a storyboar-

Egyszerre készültek Az öt legendát feldolgozó könyvek és a film, ám mindkét médium teljesen más történetet mond el.

IMAX-BAN IS JÖN AZ ÖT LEGENDA Olyan jól sikerült Az öt legenda című 3D-s animációs film, hogy érdemes még költeni rá: digitálisan továbbturbózzák, hogy IMAX formátumban is mozikba kerülhessen. Így döntött a gyártó DreamWorks Animation, miután a film a szakmai és a tesztvetítéseken még a vártnál is kedvezőbb fogadtatásra talált. (UIPDuna Film)

dokat (tudom, tudom, fiatal volt és kellett a pénz), de az már kevésbé, hogy volt a felelős a Szörnyek az űrlények ellen, illetve ennek egy nem kevésbé elmétlen oldalhajtása, az amúgy vicces című, televízióra készült „Mutáns tökök az űrből” sztorijáért. (Természetesen sütőtökökről van szó.) Majd a közönség meg a jóisten eldönti, elég vér volt-e Ramseyben pucailag ahhoz, hogy a csapatban tomboló kreativitást vaskézzel összefogja és helyes mederbe terelje. Szóval én csak itt csendben, fű alatt aggódom.

Amiért valószínűleg nem kell majd aggódnom, az a vizuális megjelenítés, nekünk már az előzetestől leesett az állunk (jó, oké, nem esett le, láttunk mi már karóba húzott varjút, de az a pár perc tényleg nagyon ígéretes volt...). A filmet a DreamWorks összes többi térhatású animációs filmjéhez hasonlóan True 3Dben forgatták, ami a kisebbik csoda, a nagyobbik az, hogy visual consulant szerepkörben ismét Roger Deakins dolgozik az alkotók keze alá, aki egyrészt arról híres, hogy a Coen fivérek szinte minden filmjét

ő fényképezte, másrészt pedig arról, hogy a DreamWorks olyan filmjeinek elkészítésében működött közre, mint az Így neveld a sárkányodat vagy a Kung-fu panda 2.

Nagyobbik gyerekem kezd menthetetlenül felnőni, ami olyasfajta megnyilvánulásokban érhető tetten, hogy: „Azt nem szeretem a filmekben, hogy a bácsiknak rögtön elmúlik a sebük, mikor meg kell menteni a nénit”. Az öt legenda jobban teszi, ha felköti a gatyáját, ha az elkövetkező húsz év legszkeptikusabb ifjú hölgyét le akarja nyűgözni, mert hiába a kaland és a vér, ha a gyerek a történetet két percen belül ízekre szedi. Ha nagyon gagyi a sztori, Északinak és társainak csak akkor lesz esélye, ha a gyereket sikerül szemeinél fogva a székbe szögezni... hm... ez így azért egy kicsit erős. Fogalmazzunk akkor talán úgy, hogy „a látványos megoldásokkal annyira elvarázsolni, hogy nem jut ideje a gondolkodásra”. Bennem azért él a remény, hogy jól fogunk szórakozni, és nem állítok valótlant, mikor azt mondom, hogy majd meglátjuk, mert tényleg meg fogjuk, kalendáriumban fel van írva (a Hobbit elé), gyerek szorgalmasan számolja vissza a napokat (és halálosan megsértődött, mikor nem voltam hajlandó neki mozis adventi naptárat csinálni obligát csokidarabokkal). A kisebbiknek meg majd elmeséljük, mert hiába dühöng, ez még messze nem neki való.

Stáblista Rendező: Peter Ramsey Eredeti hangok: Chris Pine, Alec Baldwin, Hugh Jackman Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2012. november 29.

FilmMagazin / 15

HÁTTÉR

FELHŐATLASZ A filmvilágban mindig vannak „nagy filmek”, amiket beharangoznak úgy, mint világmegváltók, történelmet megváltoztatók, ám ezeknek azért a nagy része megmarad csupán jó bevételt hozó anyagnak, de végül elhalványulnak. Írta: Vampka

16 / FilmMagazin

A felhőatlasz kifejezés egy a meteorológiában használatos szakzsargon, melyben a felhők osztályozása található.

A

Felhőatlasz is rendelkezik ezzel a felhajtással, habár jóval kevesebben kapják fel a fejüket a cím említésére, mint mondjuk az Avatar idején tették, pedig a Felhőatlasz esetében van ok várni és bizalmat szavazni a filmnek, nem is egy. A Felhőatlaszt ugyanis azok a Wachowski-fivérek (illetve nővérek) készítik, akiknek a valóban korszakalkotónak számító Mátrix trilógiát köszönhetjük. Neo kalandjainak ma is nagy hatása van a filmművészetre, olyan elemek számítanak védjegyének, amit utána sokan megpróbáltak lenyúlni, de csak azt érték el, hogy mindenki a Mátrixra asszociált (pl. a levegőben megálló Trinity, akit minden oldalról mutatnak, vagy a golyó előli elhajlás).

Azóta ugyan túl sok érdemlegeset nem tudtak letenni az asztalra, de az is igaz, hogy az időzítésük sem volt olyan jó, mint amivel most a

Felhőatlasz kecsegtet. A Mátrixnál ugyanis elkapták azt a pillanatot, kihasználták az emberek azon félelmeit, amik a digitális összeomlás rémképeivel riogatták őket, és eléjük dobták azt a témát, ami leginkább izgatta a fantáziájukat. Az emberek ugyanis szeretnek félni, és nem kell feltétlenül horrorra gondolni, ha meg akarjuk őket ijeszteni, és a fotelhez akarjuk őket szegezni. A Felhőatlasz tehát már csak azért is sikeres lehet, mert egyrészt egy kritikusok által is magasztalt könyvsiker megfilmesítéséről van szó nagynevű színészekkel és rendezőkkel, másrészt a történet is kapcsolódik egy olyan globális „problémához”, amit a 2012-es apokalipszisként emlegetnek. Ez az apokalipszis dolog persze szelídült egy cseppet, és most már a tudat, a lélek, az emberi faj felemelkedése és fejlődése a téma, ami hasonló a filméhez, csakhogy a Felhőatlasz

nem olyan egyszerű dolog, mint a legtöbb könyv, amit manapság megfilmesítenek. Tisztelet a kivételnek.

A Felhőatlasz roppant bonyolult könyv, mint történetvezetésileg, mind tartalmilag, ezért évekig nem lehetett megfilmesíteni, mivel mindenki legyintett rá. Képtelenség, nem lehet, kizárt, hogy élvezhető, követhető és értelmes film készüljön belőle. Ennek oka, hogy a könyv egy kötetből, de köteten belül több kisebb részből áll, amik ráadásul két részre vannak osztva. A történetek első fele egymás után van leírva, majd középen van egy, amelyiket teljes egészében olvashatunk végig, majd azt követően a történetek második része következik. Emellett a témája is tömény, röviden leírva a lélek vándorlásáról, a sorsról, tetteink következményeiről, a szellemünk változatosságáról szól; arról, hogy mit teszünk meg életünkben, és ez

HAT RÉSZLET, HÁROM RENDEZŐ A Felhőatlasz szerkezete eléggé rendhagyó, a hat kis történetet pedig hat különböző látványvilág, korszak, hangulat jellemezte, amit a gyorsabb befejezés érdekében a három rendező ketté válva valósított meg. A Wachowsky testvérek mellett Tom Tykwer volt a harmadik ember, aki a rendezésért felelt. Tykwerrel még a Mátrix forgatása során találkoztak, és azóta is keresték az alkalmat az újabb közös munkára. De ki is ez a három ember?

A kétszemélyes rockbandára emlékeztető, egykor Wachowski fivérek, ma már "csak" testvérek a Mátrix trilógiával robbantak be a köztudatba, előtte mindössze egy filmet készítettek, ám azóta is elég csekély mértékű elismerést zsebelhettek be, pedig kétségkívül tehetséges párosról van szó. Kreatívak, bátrak és szemfülesek, csípik a több szálon futó sztorikat, szeretnek játszani a nézőkkel, meglepni őket; saját bevallásuk szerint ennek oka, hogy Tolkien regényeken és képregényeken nőttek fel. Olyan iskolába jártak, ahol a tudomány és az előadóművészet volt az irányadó, így nem csoda, hogy stílusukra a bonyolult, sokszor elvont síkon is futó történetek jellemzőek. A Mátrix sikere óta nem tudtak világszerte közkedvelt művet felmutatni, a Felhőatlasszal ennek a kellemetlen szériának talán vége lesz.

Tom Tykwer német rendező ezzel szemben olyan sikerek atyja volt, mint a Parfüm, A lé meg a Lola vagy a Párizs, szeretlek! egyik története. Nem csak rendez, hanem forgatókönyvet is ír, zenét szerez és prodecerkedik is. Fiatal korától kezdve lenyűgözte a filmvilág, érettségi után mégis sikertelenül jelentkezett számtalan filmsikolába. 1987-ben, 22 évesen a Moviemento programozója lett, és ekkor lendült fel filmes karrierje.

FilmMagazin / 17

HÁTTÉR HAT KORSZAK, HAT TÖRTÉNET ADAM EWING CSENDESÓCEÁNI NAPLÓJA Idő és hely: 1849, Csendesóceán Mesélő: Adam Ewing Történet: Adam Ewing (Jim Sturgess) egy San Fransiscoban élő, hívő ügyvéd, aki a Prófétanő elnevezésű hajón utazik, hogy egy végrendelet kedvezményezettjét megtalálja. A hajó azonban út közben javításra szorul, ezért kikötnek egy szigeten, ahol Ewing látja, ahogy egy rabszolgát, Autua-t (David Gyasi) megkorbácsolnak. Tekintetük találkozik, és attól kezdve a sorsuk öszszekapcsolódik. Ewingot különös betegség kezdi gyötörni, ezért a kapitány (Jim Broadbent) magukkal viszi a különc Dr. Henry Goose-t (Tom Hanks), a következő megállójuknál pedig, egy másik szigeten egy csapat fekete, megkeresztelt emberrel találkoznak, akik azonban rabszolgasorban élnek.

LEVELEK ZEDELGHEMBŐL Idő és hely: 1931, Belgium Mesélő: Robert Frobisher Történet: Robert Frobisher (Ben Whishaw) egy arrogáns, önimádó, fiatal férfit apja kitagadja, így nincstelenné válik. Gőgjében felkeresi az angol zeneszerzőt, Vyvyan Ayrst (Jim Broadbent), hogy az tanítsa őt. A történetet és Frobisher életét levelekből ismerjük meg, ahogy Frobisher volt szeretőjének, Rufus Sixmothnek (James D'Arcy) meséli el. Frobisher megírja a Felhőatlasz szextettet. Végül az unszimpatikus fiatalemberből igazi művész válik.

Kapcsolat az előző résszel: Frobisher megtalálja Ewing kiadott naplóját

18 / FilmMagazin

FÉL ÉLETEK - A LUISA REY REJTÉLY Idő és hely: 1975, Buenos Yerbas Mesélő: mindentudó elbeszélő Történet: Luisa Rey (Halle Berry) egy eltökélt, feltörekvő újságírónő, aki bulvármagazinnak ír. Egy nap azonban megváltozik az életszemlélete, mikor egy atomfizikussal, Rufus Sixmith-szel (James D'Arcy ) bent ragad egy liftben, aki mesél neki egy jelentésről, amiben veszélyesnek nyilvánított egy nukleáris reaktort. A dolgot eltussolták, mert túl sok pénz veszett volna oda, de Luisa elhatározza, hogy akár az élete árán is kideríti az igazságot, és lerántja a leplet.

Kapcsolat az előző résszel: Luisa megtalálja Forbisher leveleit

A film alapjául szolgáló regény hazánkban is megjelenik, érdemes mindenkinek beszereznie egy példányt, hiszen remek olvasmány!

TIMOTHY CAVENDISH RETTENETES MEGPRÓBÁLTATÁSAI Idő és hely: ma, Anglia Mesélő: Timothy Cavendish Történet: Timothy Cavendish (Jim Broadbent) egy meglehetősen hatásvadász ember, könyvkiadóként dolgozik.

Egy nap rátörik az ajtót, miközben a vécén üldögél békésen és olvasgat. A bűnös két olyan férfi, akinek a testvére börtönben van lobbanékonysága miatt. A két báty részesedést követel testvérük bevételéből, amit másnapra várnak, de Cavendishnek nincs lehetősége fizetni, ezért megszökik. Egy szer hatására azonban az Aurura-ház elnevezésű szanatóriumban találja magát, ahová talán nem nehéz bekerülni, de megszökni annál inkább.

Kapcsolat az előző résszel: Cavendish egy lerobbant vonaton elolvassa a Fél életek kéziratát

SZONMI 451 ORISZONTANÚ-SÁGA Idő és hely: 2144, Nea Szo Koprosz Mesélő: Szonmi Történet: A világ tele van klónokkal. Szonmi (Doona Bae) egy gyorsétteremben dolgozik, és mint az első tartósan dolgozó klónnak, egy Unió elnevezésű ellenzéki csoport nagy szerepet szán neki, ehhez pedig felajánlják az öntudatra ébredés ajándékát: tanulhat, művelődhet, egyedivé válhat. Szonmi elfogadja az ajánlatot, és a lázadás szónoka lesz.

Kapcsolat az előző résszel: bár a filmek tiltottak, Szonmi megnézi a Timothy Cavendish életéről szólót

A LOCSOGÓ GÁZLÓNÁL, MEG AMI UTÁNA KÖVETKEZETT Idő és hely: 2321, Hawaii Mesélő: Zakri Történet: A jövőnknek vége, az emberi faj visszaegyszerűsödött, primitív, akár a történet elbeszélése, ami összevissza, töredékekből tevődik össze. Az emberiség összeomlott, nagy része kihalt, Zakri (Tom Hanks) a saját törzsével él, mikor egy nap megjelenik egy nő, Meronima (Halle Berry), és azt állítja, ő az utolsó a fejlett civilizációból.

Kapcsolat az előző résszel: megtalálják Szonmi egy olyan eszközét, ami megőrizte őt és hangját hologram formájában

FilmMagazin / 19

HÁTTÉR

milyen hatással lesz másokéra – vagy épp a mi következő életünkre.

Tehát még könyvként is nehéz követni, akkor hogy lehetne ebből épkézláb filmet összehozni? Az emberek elvesztik a fonalat, idegesek lesznek, végül pedig a film becsődöl. Nos, a Wachowskik a tehetségükről híresek az extravagánsság és bátorság mellett (egyikük például nem félt átoperáltatni magát férfiból nővé, úgyhogy viszlát Larry, helló Lana), és nekiálltak. Olyan kevés támogatást kaptak, hogy képesek voltak felvenni jelzálogot a házukra, és olyan sok külső forrásból szedtek össze pénzt, hogy ez minden idők eddigi legdrágább független filmje a 100 millió dolláros költségével. A film német gyártásban készült, és természetesen a legdrágább német film címet is elnyerte, kérdés már csak az, képes lesz-e visszahozni a kiadásokat. Maradjunk annyiban, hogy nem kell félteni a Wachowskik otthonát, a kritikusoknak ugyanis már volt szerencséjük megtekinteni, és a reakció egyöntetű volt, és mondanom sem kell, elsöprően pozitív. „Nem csak a történetmesélésben, de technikailag is egy mestermű.

Akárcsak a szereplők: mindenki ragyog.” – mondja a Firstshowing. A Slashfilm.com szerint „a Felhőatlasznak mindenképpen szerepelnie kell a listádon, ha szereted a filmeket. Türelmet igényel, ugyanakkor rávilágít arra, hogy létünk végén nem marad más, csak a szeretet és a történeteink.” „A határtalan képzelet, a lélegzetelállító képek és a merész látvány filmje”, így a Chicago Suntimes, és még a végtelenségig folytathatnánk a kritikusok magasztalását, de abból is egyértelműen látszik, hogy milyen sikert aratott, hogy a 700 néző a film befejezése után percekig állva tapsolt… A filmben és a film létrejöttében a leg-

20 / FilmMagazin

>> A FELHŐATLASZ 500 ÉVET, SZÁMTALAN KORSZAKOT, MÚLTAT ÉS JÖVŐT ÁTSZÖVŐ EPIKUS MESÉJÉBEN MINDENKI MÁS, MINT AKI VOLT, ÉS MÉGIS MINDENKI UGYANAZ MARAD. FŐSZEREPLŐK VESZÍTIK EL LÁTSZÓLAG JELENTŐSÉGÜKET A KÖVETKEZŐ TÖRTÉNETBEN, ISMERETLENEK VÁLNAK HŐSÖKKÉ, A VÉGÉN PEDIG MEGTANULJUK, HOGY MINDEN ÖSSZEFÜGG << nagyobb felelősséget a színészek kapták, köztük is Tom Hanks volt az, akinek gyakorlatilag a jelenlegi színészgárdát köszönhetjük. Bizalmat szavazott a rendezőknek és íróknak, és ő volt az első, aki ugrott, ha hívták. Ezt látva a többi felkért színész is követte, elvégre ha Tom megy, a filmből nem lehet túl nagy bukás…

Hogy milyen színészekről van szó?

Például Hugh Grantről, Susan Sarandonról, Jim Sturgessről, Ben Wishawról, Hugo Weavingről és Halle Berryről, akik mindannyian több szerepet is játszanak a filmben.

A Felhőatlasz 500 évet, számtalan korszakot, múltat és jövőt átszövő epikus meséjében mindenki más, mint aki volt, és mégis mindenki ugyanaz marad. Főszereplők veszítik el látszólag jelentőségüket a következő történetben, ismeretlenek válnak hősökké, a végén pedig megtanuljuk, hogy mindig minden összefügg, és ahogy az előzetesben is elhangzik, „az életünk nem csak a miénk”. Ugye, ismerős mondat? Manapság számtalan weboldalon futhatunk bele ilyen, és hasonló bölcsességekbe, amik mind a decemberi átállásra figyelmeztetnek, hogy az életünk megváltozik, hogy új szintre lépünk. Nos, a Felhőatlasz valami hasonló, de sokkal emberbarátibb és érzelmesebb módon mesél egy ilyen lelkek közti felemelkedésről. A történetek összefügge-

nek, habár első pillantásra semmi közük egymáshoz, a végén pedig katartikus felismerések ragadják magukkal az olvasót. A kuszaság azonban a filmben lehet, hogy nehezebben lesz kibogozható, ezért ezen a cikken belül is találhattok egy rövid kis írást, mely összefoglalja mind a hat kis történetet, hogy könnyebb legyen követni. A könyv mindenkit elbűvöl, aki olvassa, nem kell mindenféle babonában és jóslatban hinnünk ahhoz, hogy elvarázsoljon, és szerencsére nálunk is kiadják ebben a hónapban. A megfilmesítést egyébként Natalie Portman nevéhez is fűzhetjük, ő volt az, aki a V, mint Vérbosszú forgatásán éppen ezt olvasta, és beajánlotta a Wachowskiknak, akik azonnal lecsaptak rá. Elviekben főszerepet is kapott volna, de idő közben terhes lett, így le kellett mondania róla. Hogy ez mekkora veszteség lesz számára, és hogy a kétkedők mekkorát néznek majd látván tévedésüket, november 22-én kiderül.

Stáblista Rendező: Wachowski-testvérek és Tom Tykwer Főszereplők: sokan Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2012. november 22.

EHAVI PREMIEREK

NOVEMBER 1.

Rontó Ralph

Az utolsó műszak

Silent Hill - Kinyilatkoztatás

Jackpot

Szerelem

Albert Flórián

Hisztéria

A maflás

NOVEMBER 8.

Alex Cross

Szenvedélyes versengés

Lopott szavak

Reallity

NOVEMBER 15.

Amíg alszol

Alkonyat - Hajnalhasadás 2. rész

22 / FilmMagazin

Némó nyomában 3D

Ez nem egy film

IV. Henrik - Navarra királya

Marieke, Marieke

Az Argó - akció

Felhőatlasz

Mavericks - Ahol a hullámok születnek

Egy veszedelmes viszony

Play, Gyerek”játék”

Szex, hazugság, vészhelyzet

Az öt legenda

A gyilkos médium

Monte Wildhorne csodálatos nyara

A tenger törvénye

Crulic, a túlvilágra vezető út

NOVEMBER 22.

NOVEMBER 29.

Robert Mitchum halott!

FilmMagazin / 23

KRITIKA

SILENT HILL - KINYILATKOZTATÁS Vissza kell térnem a városba… abba a városba, amit a pokol otthonnak hív… Írta: Török Tamás

24 / FilmMagazin

Kit Harington és Sean Bean már jól ismerhették egymást a Silent Hill előtt is, hiszen mindketten szerepeltek a Trónok harca című sorozatban.

M

ár gyerekkorom óta rajongok a Silent Hill sorozatért.

A legelső (mondhatjuk nyugodtan, hogy az első kettő) részek olyan leírhatatlanul nyomasztó hangulattal voltak megáldva, amit mai napig csak nagyon kevés játék tud visszaadni. A történet pedig mindig remek volt, és annak ellenére, hogy a játékot a japán KONAMI cég fejleszti, szerintem a nyugati civilizáció számára is simán emészthető ez a széria. Bevallom férfiasan, annak ellenére, hogy rajongónak tartom magamat, nem játszottam végig minden részt, ugyanis annyira nyomasztó volt az adott játék, hogy inkább kikapcsoltam, mert egyszerűen féltem… ez a jobbik eset. Sajnos voltak olyan részek, főleg az újabbak, amiket egyszerűen azért kapcsoltam ki, mert valahogy elveszett az egésznek a lelke. Az első Silent Hill film nekem az örök kedvenceim közé tartozik, ugyanis annak ellenére, hogy egy játékot dolgoz fel - nevezetesen az első Silent Hill játékot - a lehető legjobban lett életre keltve a Silent Hill érzet. Mind a város hangulata, mind a karakterek, mind a

zseniális körítés tökéletes volt. A körítés alatt leginkább Akira Yamaoka frenetikusan jó dalait értem, amik szerintem máig a játéktörténelem egyik legjobbjai. Szóval igen, anno hatalmas meglepetés volt, hogy az első film nagyjából minden rajongó igényeit kielégítette, és egy remekbeszabott Silent Hill film készült el. Azonban mint minden ilyen szériánál, a folytatásnak itt is el kellett jönnie… a véleményem a Silent Hill: Kinyilatkoztatás 3D-vel kapcsolatban pedig már messze nem ilyen rózsás.

Pár évvel vagyunk azután, hogy Sharon-nak sikerült elmenekülnie Silent Hill-ből, azonban édesanyja már nem volt ilyen szerencsés. A lány szinte semmire nem emlékszik a halott városban történt dolgokból, úgy hiszi, hogy édesanyját egy balesetben veszítette el. Ám az emlékektől nem lehet végleg megszabadulni… Sharon álmaiban Silent Hill még nagyon is élénken él, és ezek az álmok sajnos már ébrenléte közben is előjönnek, de nem ez a legrosszabb: a halott városban élő (?) rendnek Sharon-ra van szüksége

ahhoz, hogy végleg megszabaduljanak a gonosztól és véget vethessenek Alessa haragjának. A rend tudja, hogy Sharon csak akkor térhet vissza, ha azt önszántából akarja, ezért magukkal vitték a lány édesapját, a pokolba, így hát Sharon-nak vissza kell térnie rettegett rémálmai helyszínére.

A Silent Hill sorozat hangulata elég gyakran változott. Ez leginkább a játék harmadik részénél érződött, pont annál, amit a film nagyjából igyekezett feldolgozni. Sőt, inkább azt mondanám, hogy a film nagyjából jól hozta a játék történéseit, meg úgy a cselekményt is. Azonban ennél több pozitívumot nem nagyon tudok mondani, ugyanis minden, ami az első részben jó volt, az itt egyszerűen el lett felejtve, és az egész filmet egy látványos mozira alapozták. Én az eredeti Silent Hill hangulatot még eddig a percig keresem, ugyanis a filmből ez teljesen hiányzott. Egyáltalán nem éreztem az alázatot a játék és a film iránt az új rendezőben, Michael J. Bassettben. Olyan volt, mintha a játékidő egésze alatt nem történt volna sem-

FilmMagazin / 25

KRITIKA mi. Én tényleg úgy ültem be erre a Silent Hill filmre, hogy a trailer ellenére talán megismételhetik azt, amit az elsőnél, hogy egy hangulatos, ízig-vérig Silent Hill szagú filmet kapunk, de nálam ebből semmi nem jött át. A párbeszédek olyannyira sablonosak és bugyuták voltak, hogy néhol már szabályosan a hajamat téptem. A karakterekben az érzelem minimális jelét sem véltem felfedezni, bár ezt valahol meg is értem, ugyanis a Silent Hill: Kinyilatkoztatás 3D annak ellenére, hogy az év legjobb horrorfilmjének volt beharangozva, egyetlen egyszer sem volt képes megijeszteni. Egyébként az a vicces az egészben, hogy az első sem, viszont a Silent Hill szériának soha nem is voltak ilyen céljai. Mindig a történettel, a hangulattal és a képi világgal akarták a játékost nézőt - beszippantani, nem pedig azzal, amivel itt a második rész próbálkozott, hogy beledobnak 3 levágott ujjat egy hanghatás mellett az arcomba, az amúgy teljesen felesleges 3D-vel.

26 / FilmMagazin

A moziban mögöttem ült két, nagyjából 17 éves lány, akik nagyjából végig nevették a filmet, ugyanis a legjellegzetesebb Silent Hill pillanatokból ez a film inkább komédiát csinált, mintsem emléket állított nekik. Tényleg az bánt a legjobban, hogy semmi hangulata nem volt a filmnek. A jellegzetes Silent Hill zenékből is csak egyetlen egy volt, az is csak néha-néha csendült fel. Ha pedig a történetet nézzük, csak a második rész alapján, akkor az egésznek semmi értelme. Az első részben feltett és megválaszolatlanul maradt kérdéseket a második részben kellett volna érthetővé tenni. Néhol persze próbálkoztak ezzel pár flashback-kel, de szerintem ez is csak félig-meddig sikerült. (Egyébként vicces, mert jobban élveztem az első részből kivágott pár jelenetet újranézni, mint a komplett második részt.) Jöhetne a kérdés joggal -, hogy akkor ezt most csak rajongók nézzék meg? A válaszom az, hogy semmiképpen. Annak ellenére, hogy a történet csak nekik lesz

>> A SILENT HILL: KINYILATKOZTATÁS 3D ANNAK ELLENÉRE , HOGY AZ ÉV LEGJOBB HORRORFILMJÉNEK VOLT BEHARANGOZVA, E-GYETLEN EGYSZER SEM VOLT KÉPES MEGIJESZTENI. <<

A legutóbbi Silent Hill játék idén tavasszal jelent meg, mégpedig Downpour alcímmel.

A SILENT HILL JELENSÉG A legelső Silent Hill játék 1999-ben jelent meg Playstation 1-re és egy Henry Mason nevezetű férfi silent hill-i megpróbáltatásait valamint az elveszett lánya utáni kutatás történetét mesélte el nekünk. A játék osztatlan sikert aratott, így nem lehetett kérdéses a folytatás elkészítése. A Silent Hill 2-re három évet kellett várni, végül 2001-ben került bemutatásra. A fő helyszín továbbra is Silent Hill, a főszereplő azonban nem Henry Mason, hanem James Sunderland, aki levelet kap halottnak hitt feleségétől, hogy találkozzanak az említett városban, ahol a kedvenc üdülőhelyük található. A második részt egyébként sokan a sorozat legjobb darabjának tartják. A Silent Hill 3 visszakanyarodik az első rész „világához”, hiszen számos dolog kiderül a Heather Mason-ről és az ő rejtélyes múltjáról. A negyedik részben megismerkedhetünk Henry Townshenddel, aki nem tud szabadulni a saját lakásából mindaddig, míg a sokadik bezárva töltött nap után egy hatalmas lyuk meg nem jelenik a fürdőszobájának a falán.

Ez után még 4 epizód készült el, ám a minőségük részről-részre egyre gyengébb lett. A „fő” játékokon kívül készült még megannyi spin-off történet is, de olvashatunk Silent Hillről szóló könyveket, képregényeket, eszszéket, találkozhatunk a várost bemutató CD-kel, DVDkel - ám ezeket sajnos hazánkból nehéz beszerezni.

tiszta, szerintem az igazi rajongók az igazi Silent Hill hangulatért rajonganak, és nem ezért a snassz próbálkozásért.

Meglepő, de még ennek a filmnek is voltak jobb pillanatai. A látványvilág igazából teljesen rendben volt, bár sokkal inkább elrugaszkodott a valóságtól, mint az első rész, bár a játék ezt meg is követelte. Most beleköthetnék abba, hogy míg az elsőben majd’ minden lény maszkkal és sminkkel volt életre keltve, addig itt erősen CGI szagú az egész, de inkább ezt most nem feszegetném, mert nem vagyok annyira jártas ebben a témában. A látvány ellenére mint már említettem - a 3D szerintem nem volt jó, nagyon nem. Nem ért meg annyit az a pár 3D-s effekt, hogy a szemüveg miatt az egész film sötétebbnek tűnjön. Tudom, elég fura ezt felróni hibának, de aki látta, vagy ne adj’ Isten meg fogja nézni a filmet, az érteni fogja, hogy miért mondom ezt.

A színészek nagyjából rendben voltak, bár egyik sem hajtotta túl magát, ez főleg abban volt érezhető, hogy senkin nem látszott, hogy mennyire retteg, bár ez a már előbb említett okoknál fogva érthető, hogy még ők sem ijedtek meg… Adelaide

FilmMagazin / 27

KRITIKA AZ ELSŐ SILENT HILL FILM 1999, a japán Konami játékfejlesztő vállalat valami olyan forradalmi élményt, brandet indított el, ami még a mai napig is hozza a pénzt nekik, nagyrészt nem véletlenül. Az én "gamer" pályafutásomban is az első játékok között volt a fantasztikus, PS1-re kiadott Silent Hill, ami kb. minden játékosra a frászt hozta, főleg hihetetlen hangulatával. 7 évvel később Christophe Gans ezt az élményt a vászonra vitte át, és igen, szerintem minden idők talán legjobb játékadaptációjáról fogunk most beszélni. Silent Hill.

A történet szinte hajszál pontosan megegyezik a játékéval, azonban van egy hatalmas változás a filmben. Az eredetileg férfi főszereplőt itt lecserélték egy édesanyára, Rosera, akit Radha Mitchell alakít. És ez egy eszméletlen jó döntés volt, de erről majd később bővebben. A történet arról szól, hogy Sharon da Silva (Jodelle Ferland) folyamatosan egy városról álmodik, Silent Hill-ről (na, kit leptem meg?), és mivel szülei örökbe fogadták, sejtik, hogy a nyugat-virginai szellemváros Sharon szülővárosa, így édesanyja mindent félretéve elindul lányával, hogy véget vessen a lidércnyomásnak.

Csakhogy egy még nagyobba csöppenek. Sharon eltűnik, és közben egyre többet tudunk meg egy 30 évvel, még a silent hill-i tűzvész előtt élt kislányról, Alessáról. Eközben Rose férje, Christopher (Sean Bean) nagy erőkkel keresi eltűnt feleségét és lányát, s próbálja kideríteni, hogy mégis mi zajlott 30 évvel ezelőtt Silent Hill-ben. Innentől egy olyan szinten zseniálisan felépített történet kibontakozása veszi kezdetét, amit látni kell!

A rendező, Christophe Gans fantasztikus munkát végzett, hű maradt a játékhoz, és sikerült megőriznie annak nyomasztó hangulatát annak ellenére, hogy véghez vitt pár változtatást. Említettem, hogy a nőre lecserélt főszereplő jó döntés volt, méghozzá azért, mert sokkal hihetőbb lett az egész. Tényleg átérezzük, ahogy a kétségbeesett anya küzd a lányáért, és ezalatt Rose is olyannyira megerősödik, hogy a film végére én már komolyan beleszerettem. És ez a zsenialitás minden ka-

28 / FilmMagazin

rakternél megvolt, ugyanis a szereplő-casting hibátlan volt. Főleg Jodelle Ferlandet emelném ki, aki ekkor még csak 9 éves volt, viszont az ördögi Alessa kiskori énjét olyan szintű beleéléssel és hitelességgel játszotta el, hogy már csak ezért érdemes volt megnézni ezt a filmet.

A tehetséges elég visszafogott jelző erre a lányra. Itt van még a rendőrnő is, aki igen komoly segítséget fog nyújtani Rose-nak, Cybil Bennett, akit Laurie Holden alakított. Ugyanaz vonatkozik rá is, mint amit eddig mondtam. Remek karakter, hibátlan alakítás. Szóval igen, jobb szereplőgárdát nem tudnék elképzelni a filmhez, mindenki a maximumot hozta, hitelesen.

A film DVD mellékletén volt egy werk-film, "Hogyan készült?" módra. És az a profizmus, ami a Silent Hill forgatásán zajlott, elképesztő. Az összes stábtag érdeme, hogy a film olyan jó lett, amilyen. Minden egyes helyszínt külön-külön alakították ki, és összesen 100 különbözőt sikerült megalkotniuk, ami kb. 4 horrorfilmre elegendő lenne. A lényeket sem animálták ám, a maszkosok és sminkesek olyan precizítással keltették életre az alapból élettelen anyagokat, amit el sem hittem. És talán ez adta meg a filmnek azt a hitelességet, amiért annyira tetszett nekem, mert szinte minden, amit a

képernyőn láttunk, valós volt. Szóval én a film mellett ezt a kis werk-filmet is ajánlom megnézésre, mert 15 perc erejéig mi is átérezhetjük, hogy mi zajlik egy ilyen forgatáson. A zenét - mint ahogy a játékokban is Akira Yamaoka biztosította, a magához hű színvonallal.

A film hangulatát a játékból átvett nyomasztóság jellemzi, azonban itt jóval brutálisabb és groteszkebb a képvilág, viszont én ennek ellenére sem nevezném horrornak a Silent Hillt. Sokkal inkább egy pszichológiai film, durvább elemekkel. Ugyanis Alessa története nagyon megható és elgondolkodtató, és ennek köszönheti egyébként a Silent Hill, hogy nem lesz egy "tucat-horror".

Igazából nagyobb negatívumot nem tudok felhozni a filmmel kapcsolatban, bár rám elég nagy benyomást tett a Silent Hill, ez látszik az írásomból is, de azért azt el kell mondanom, hogy nem egy világmegváltó film, viszont a horror filmek között egy új műfajt teremtett meg.

Főként azoknak ajánlom a filmet, akik szerették/szeretik a játékot is, de ettől függetlenül előismeret nélkül is simán megérthető a történet, viszont csak olyanok nézzék meg, akik szeretnek elgondolkodni egy filmen, és nem csak a látványra mennek, ami egyébként itt is teljesen megállja a helyét.

Számos elem visszaköszön a Silent Hill játékokban a Jákob lajtorja című filmből, pl. a Bergen Street használata a Silent Hill 3-ban.

Clemens pedig, aki Sharon-t alakította, valami kísértetiesen hasonlított a játékbeli karakterre. Eleinte azt hittem a trailerben, hogy animált a csajszi, olyannyira passzolt hozzá.

Amellett viszont nem tudok elmenni szó nélkül, hogy az első részben szereplő Jodelle Ferland (aki a kis Sharon-t játszotta) jelenleg pont annyi idős, hogy az idősebbik lányt is eljátszhatta volna. Tény, hogy egyáltalán nem hasonlít a harmadik játékban lévő karakterre, azonban Jodelle szerintem Hollywood egyik legtehetségesebb színésznője, és én nagyon örültem volna, ha őt látom viszont a vásznon, bár így utólag belegondolva, jobb is, hogy végül nem ő kapta a szerepet. A mellékszereplők között sem volt senki kirívóan rossz, viszont nem is voltak olyan kiemelkedő alakítások, mint az elsőben Laurie Holden, aki a rendőrnőt, vagy Alice Krige, aki Christabella-t játszotta.

A film befejezése nekem nagyon nem tetszett… ugyanazt a gúnyt, mindenféle alázatot nélkülöző megvalósítást éreztem, mint az egész film alatt. A film utolsó, epikusnak szánt harca is annyira fura volt, nem mondom azt, hogy rossz, de egyszerűen nem tudom hova tenni, hogy mit is éreztem pontosan alatta.

Pont emiatt a kettős érzet - meg persze a kíváncsiság - miatt olvasgattam azért jó pár véleményt a filmről. Maradjunk annyiban, hogy nem sokra mentem vele, ugyanis van az a réteg, akik ugyanazt kifogásolják a filmben, amit én, hogy a címen kívül nem sok köze volt a Silent Hill feelinghez. Azonban vannak olyanok is, akiknek kifejezetten tetszett ez a véleményem szerint - sokkal inkább japánosra vett figura, és tökéletesen elégedettek voltak azzal, amit egy Silent Hill címként kaptak. Nos, fenntartom lehetőségként azt, hogy csak én értettem félre az egész

Silent Hill brandet, és ez egy jó film volt, de én inkább állítom azt, hogy ez csak a látványra menő, lélektelen, az egész szériára fittyet hányó próbálkozás, ami egyáltalán nem jött be. Végezetül csak annyit mondanék, hogy számomra továbbra is egy Silent Hill film létezik, az pedig a legelső. (Érdekesség: Az általam rossznak tartott második rész egy tizeddel több ponton áll IMDb-n, mint az első…)

60% Stáblista Rendező: Michael J. Bassett Főszereplők: Adelaide Clemens, Sean Bean, Carrie - Annie Moss Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2012. november 1.

FilmMagazin / 29

KRITIKA

RONTÓ RALPH Mint eddig oly sokszor, valószínűleg most is az volt a probléma, hogy túl nagy várakozásokkal ültem be a moziba. Írta: Kovácsné

S

ajnos nem voltam/vagyok gémer, e célból egy úgynevezett házastársra ruháztam be, aki kettőnk helyett is bőszen játszik (legnagyobb bánatomra erre a filmre pont nem ért rá eljönni, pedig ő biztos sokkal többet és bölcsebbet tudott volna nyilatkozni a témában, mint én). De nemgémerként (viszont elvakult és mindenre kész Pac-Man rajongóként) is teljesen meggyőzött az előzetes. Gyerekkoromban hoszszú órákat töltöttem annak a projektnek a részletes kidolgozásával, hogy majd egyszer ébren maradok, és meglesem, mit csinálnak a játékállatok éjszaka. Sajnos a gyakorlati megvalósítás túl sokáig csúszott (mire képes voltam fennmaradni éjfélig, addigra valahogy elmúlt az érdeklődésem a plüssök nokturnális tevékenységei iránt), de mai napig vevő vagyok azokra a filmekre, ahol a mindennapi életünket benépesítő élettelen tárgyak a maguk külön, titkos kis világában életre kelnek.

Anno a Toy Story (első két része)

30 / FilmMagazin

meg a Tron (első része) megkapták a maguk csücskét Kovácsné poliéderes szívéből, és nagyon reméltem, hogy a kettőt első ránézésre tökéletesen kombináló Rontó Ralphnak is jut majd egy sarok. De nem.

Rontó Ralph (John C. Reilly), a Fix It Felix című, valaha rendkívül népszerű játéktermi játék kétszeres életnagyságú, sokatmondóan piros, bugyuta pofájú gonosz figurája, aki egy szolid társasházi lakóközösségben napi nyolc órában puszta kézzel teszi tönkre mindazt, amit Javító Félix (Jack McBrayer) szintén napi nyolc órában megjavít. (Amúgy Fix It Felix soha nem létezett, vadonatúj retró játékként a filmmel párhuzamosan adták ki.) Mikor a játékterem közönsége esténként hazamegy, Félix és a lakók nagyokat smúzolnak egymással, Ralph meg mehet a szemétdombra aludni. 30 év után emberünk besokall, és elhatározza, hogy fordít a sorsán. Ez így ebben a formában nagyon ígéretes, nemdebár. Nem egy vérfagyasztóan új

gondolat, de igen hálás, Ralph majd jól rájön, hogy ogrénak rontópálnak lenni voltaképp jó meló, a társadalom jól rájön, milyen kedves arc is ez a Ralph, az előbbit majd jól befogadja az utóbbi, meg vica versa, közben meg nagyokat röhögünk, meg jobbra-balra ámuldozunk a látványos technikai megoldások láttán.

A nagy röhögésekkel nincs is probléma, iszonyú aranyosak mind a retró játékok, mind az áramvonalas, hipermodern FPS-költemények, utóbbiak terén különös tekintettel a Final Fantasy-frizurás, Lara Croft testű és Sgt. Callahan természetű amazonra (Jane Lynch), aki lassan, de biztosan beleszeret a nálánál másfél méterrel alacsonyabb Félixbe. Természetesen van buzis poén is, a Dungeon Keeperre emlékeztető veres ördög udvariasan megkéri az aktuális gyűlésüket tartó anonim alko... szörnyeket, hogy ne Sátánnak, hanem Szaténnak szólítsák.

Hihi. (Évek óta merengek rajta, miért kell minden egyes animációs filmbe

A filmben megtalálhatók számos valóban létező videójáték karakterek (pl.

Chun Li a Street Fighterből), de nem egy kitalálttal is találkozhatunk.

buzis poén, ez biztos valami ősi hagyomány, mint amikor a színházi előadás előtt nem szabad kimondani, hogy Macbeth) Remek kis világot építettek fel az alkotók, épp a megfelelő mennyiségű mátrixos szabállyal, ha pl. adott karakter átlátogat egy másik játékba, és ott megölik, akkor tényleg meghal, nem úgy, mint a saját játékában, ahol a játékosok örömére ugyebár végtelen sokszor feltámadhat (viszont viccértéke ellenére melléfogásnak tartom, hogy Ralph a „magánéletben” teljesen normálisan jár-kel, míg játékának összes többi szereplője fázisról fázisra, szaggatva mozog, mint az a nyolcvanas évek játékaiban amúgy ildomos). A történet egészen emészthető, bár középtájon kissé lefittyed, mint egy békebeli rekamé, és összességében egyetlen pillanatra sem üti meg a Toy Story szintjét. A látvány függetlenül attól, hogy szerintem tök felesleges kiadni azt a sok pénzt a háromdére, egészen biztosan ki fogja elégíteni az ilyesmire gerjedő nézőket. (Szükségtelenül térbeliesített társaihoz hasonlóan a Rontó Ralph sem „kifelé”, hanem „befelé” 3D-s, vagyis nincsenek benne a vászonból az ölünkbe ugró tárgyak, csak a háttér van hátrébb egy fél méterrel.)

MELYIK LESZ AZ ÉV LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILMJE? Nyílván erre a kérdésre ráérünk majd januárban válaszolni a már megszokott nagy évértékelőnkben, de azt azért megállapíthatjuk, hogy nagyon nehéz lesz ebben a kategóriában a legjobbat kiválasztani és sajnos nem azért, mert annyi volt a kitűnő alkotás. A Madagaszkár 3 és a Jégkorszak 4 is kritikán alulira sikerült, egyértelműen érződött rajtuk, hogy csak azért készültek el, mert a gyártó stúdió még egy rókabőrt le akart húzni a már bejáratott franchise-áról. A Merida, a bátor és a Hotel Transylvania egyszer nézhető volt, de semmi extra, a Loraxról meg inkább ne is beszéljünk. Jelen cikkben pedig az is kiderül, hogy a nagyon hype-olt Rontó Ralph miért is nem sikerült annyira ütősre, mint amilyenre kellett volna. Egyedül a Kalózok - A kétballábas banda váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de hát ugye egy fecske nem csinál nyarat. Minden bizodalmunk Az öt legendában van, ami remélhetőleg tényleg jóra sikerül majd. Következő számunkból kiderül!

FilmMagazin / 31

KRITIKA A Rontó Ralph legnagyobb problémája maga Rontó Ralph. Adja magát az összehasonlítás Shrekkel, de a párhuzam azonnal megbukik ott, hogy Shrek (legalábbis az első, hányózacskó nélkül is végigélvezhető epizódban) nem akart jó lenni, épp ellenkezőleg, ő csak lenni akart, a többiek pedig kénytelenek voltak rádöbbenni, hogy a tuskólábú, emberevő, fingszagú szörny is egy érző lény. Ralph viszont megpróbál bevágódni az úri középosztálynál, ami nem csak azért van eleve kudarcra ítélve, mert nem fér be a középosztály lakásába, és úgy néz ki, mint egy letollazott jeti, hanem azért is, mert Ralph, valljuk be, nem egy atomfizikus, mondhatni korrigálhatatlanul hülye szegénykém, ráadásul az erőszakosabbik fajtából. Kapcsolata Félixszel bizarr módon emlékeztet az Egerek és emberek alaphelyzetére, és tetteinek nagy része számomra még csak nem is bárgyún vicces volt, hanem szimplán kínos.

De Ralph sehol nincs kis barátjához, az Eperke világát idéző játékban autóversenyzéssel foglalkozó Vanellope von Cukkhoz (Sarah Silver-

man) képest. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha még visszasírom az utánozhatatlanul botrányos Ashoka Tanót a Klónok háborújából. És íme, eljövend a világvége, és Pindúr Pandúrok fúvogatják az Apokalipszis úttörősípjait: Vanellope von Cukk mellett Ashoka Tano egy Göncz Árpád. Nem azzal van baj, hogy Vanellope világában minden cukorból meg csokiból van, ez csak egy kedves kikacsintás az összes általam olyannyira gyűlölt cuncikislánykás mesécskére. Az a baj, hogy az alkotók egy jópofa, vagány, cserfes csaj helyett egy elviselhetetlen, rohadt kis gyíkot próbálnak megszerettetni velünk. Ezek után sejthető, hogy mindazok a jelenetek, ahol Ralph és Vanellope együtt szerepelnek (ez a filmnek úgy a háromnegyede) rendkívül heves tiltakozó reakciókat váltottak ki a paraszimpatikus rendszeremből. Olyannyira, hogy egy adott ponton kb. másfél percre egyszerűen bealudtam, mint a ketrecbe zárt és rendszeresen vegzált nyomorult vadállat, akinek nincs más menedéke a szörnyű valóság elől.

>> A RONTÓ RALPH LEGNAGYOBB PROBLÉMÁJA MAGA RONTÓ RALPH. ADJA MAGÁT AZ ÖSSZEHASONLÍTÁS SHREKKEL, DE A PÁRHUZAM AZONNAL MEGBUKIK OTT, HOGY SHREK NEM AKART JÓ LENNI. <<

<<

32 / FilmMagazin

Érdemes ellátogatni a film weboldalára, ahol kipróbálhatunk 3, a filmben is szereplő játékot. A kicsiket biztosan elvarázsolja a mozi előtt/után.

A vállalhatatlan főszereplők miatt viszont amúgy indokolhatatlan vonzalom támadt bennem a mellékszereplők, vagyis Félix és a bögyös amazon iránt. Kár, hogy az ő történetük nem volt jobban kifejtve, de biztos vagyok benne, hogy lesz itt még kisfilm, vírus videó meg második rész.

Szinkront ritkán szoktam fikázni, ha nem is első, de másodkézből tudom, hogy szinkront írni hálátlan, ezer szabállyal gúzsba kötött, és nem is különösebben jól fizetett meló. Mégis van egy olyan érzésem, hogy a filmen a magyar szöveg sokat rontott. A „Javító Félix” megnevezésen valószínűleg csak azért tikkeltem, mert nekem szubjektíve nem tetszik, de szerintem a „glitch”et, vagyis a hibát „bakinak” fordítani tényleg nem volt elegáns. „Itt a bakis csaj” hangzik el többször is a programhibával küszködő Vanellopéval kapcsolatban, én meg tűnődtem nagyokat, hogy vajon hol hagyta a leányzó a bakancsát... (No nem mintha így hirtelen képes lennék előrukkolni valami brilliántos megol-

dással, segítőkész férjem szerint meg magyar szavakat használni a számítástechnikával kapcsolatban amúgy is „ciki”).

A Rontó Ralph célközönségének valószínűleg nem a gyerekeket, hanem a negyvenes apukákat szánták, mindenképp tuti, hogy ők százötven százalékkal jobban ki fogják tudni élvezni, mint én. Kicsit úgy éreztem magam, mint Javító Félix társasházában a nagyvirágos ruhába és műanyag gyöngysorba öltözött középkorú kisvárosi matróna. Valahogy nem való már nekem a felelőtlen ifjonti szórakozás.

65% Stáblista Rendező: Rich Moore Eredeti hangok: John C. Reilly, Jack McBrayer, Jane Lynch Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2012. november 1.

FilmMagazin / 33

KRITIKA

KERTVÁROSI

KOMMADÓ Én már mindig félve ülök be egy vígjátékra, főleg, ha a főszerepben Ben Stiller van. A Kertvárosi Kommandó-nak azonban olyan az alapkoncepciója, amihez elég ritkán nyúlnak Hollywoodban. Szóval kivételesen (ha nem is nagy, de) reményekkel ültem be egy amerikai vígjátékra és azt kell, hogy mondjam, nem kellett csalódnom. Írta: Török Tamás

A

földönkívüliek köré épített vígjáték - mint már említettem - elég ritka, talán legutoljára a Paul volt az, ami szerintem a kritikák ellenére egész jóra sikeredett, és még pár eredeti poént is sikerült elsütniük. Mivel én otthonosan érzem magam a sci-fi témában, így hát örültem, hogy a Kertvárosi Kommandó is egy kicsit ilyen irányba mozdult el. A történet szerint filmünk kisvárosában Evan (Ben Stiller) a lakosság szíve. Különböző társaságokat, klubokat hív össze, emellett

34 / FilmMagazin

pedig maximálisan kiveszi a részét a kisváros közösség életében. Miután rejtélyes módon valaki megnyúzta a friss állampolgárságot szerző barátját, ráadásul Evan saját bevásárlóközpontjában, egy teljesen más típusú csoportot kell létrehoznia: A Polgárőrséget. Miután összesen 3an jelentkeztek erre a nemes feladatra, mindösszesen négyen fogják felvenni a harcot az ismeretlen gyilkos ellen... aki talán nem is ember.

Komolyan hangzik az alapsztori?

Megnyugtathatunk mindenkit, egyál-

talán nem az. Eredetinek sem nevezhető igazán, de mivel vígjátékról van szó, ezt elnézzük. Ben Stiller hozza a szokásos karakterét, a többiekkel ellentétben ő mereven ragaszkodik az eltervezett nyomozáshoz, míg Bob (Vince Vaughn) és Franklin (Jonah Hill) próbálja az egészet poénra venni, és igyekeznek az új fiút, Jamarcus-t (Richard Ayoade) is bevonni ebbe. Számomra Kertvárosi Kommandó sikere a tökéletes szereposztásnak köszönhető. Ben Stillert sokan nem kedve-

Vajon elmondható a Kertvárosi kommandóról, hogy a 21. századi Szellemírtó? Mindenki döntse el maga...

lik - joggal - , azonban az tény, hogy ő a mai vígjátékok egyik legnagyobb veteránja. Vince Vaughn pedig messze az egyik legtehetségesebb színész ezen a fronton, annyira természetesen játszik, viszont ha arra van szükség, akkor túlzásokba is tud esni. Ez a film televolt olyan poénokkal, amiket alapjáraton egy 5 éves is ki tudna találni, viszont ezek a színészek (leginkább Vaughn) valami zseniális módon tudnak előadni. A film egyik legütősebb poénja az volt, amikor Vince Vaughn karaktere, Bob elkezd nyitogatni egy matryoshka babát, amit persze amerikai létének köszönhetően eddig még nem ismert. Számára hatalmas csoda volt, hogy a nagyobbik babában, egy kisebb baba található. Remélem lehet érezni, hogy ez menynyire gyermeteg poén, viszont ahogy és amilyen módon ezt Vaughn elő tudta adni, hogy mindig rácsodálkozik a kisebb babákra, azon én könnyesre röhögtem magam, és erre már nagyon rég volt példa nálam. A rendező, Akiva Schaffer jól tudta, hogy nyugodtan operálhat ilyen egyszerű, ám a színészeknek köszönhetően végül nagyszerű poénokkal. Én pont ezt szeretem, az ilyen könnyed helyzet- és jellemkomikumokat, nem pedig a manapság divattá vált vulgáris, kakis-kukis-cicis

humort. Habár a Kertvárosi Kommandó sem prédikál vizet, ugyanis ők is bőven alkalmazzák ezeket az altesti poénokat, viszont még mindig nem olyan gyakorisággal, mint pl. az a Testcserében látható.

Valakiről még nem beszéltem.

Annak ellenére, hogy már jó pár filmben kisebb-nagyobb szerepet kapott, mégiscsak a 21 Jump Street után égett bele a neve az emberek agyába. Jonah Hill Hollywood talán egyik legtehetségesebb (vígjáték) színésze. Hihetetlen, hogy mennyire sokoldalú és többarcú, mondom ezt úgy, hogy eleinte nagyon nem volt szimpatikus. A Kertvárosi Kommandóban is megmutatja, hogy tud félénk és bugyuta lenni, vagy éppen szókimondó és határozott, ami viszont szerintem enyhén szólva sem ijesztő kinézetének köszönhetően nagyon viccesen tud hatni. Egyébként csak szerintem volt megfigyelhető egy hatalmas kémia Jonah Hill és Vince Vaughn között? Persze csak a kifejezés hetero értelmében.

A két srác remekül egészítette ki egymást, és nálam néha pár legendás párost is felidéztek.

Uhh, kicsit (nagyon) elkalandoztam a szereplők felé, de tény, hogy zseniális lett a cast, ami szerintem egy vígjátéknál nagyon fontos. A Kertvárosi Kommandó egy, már ré-

KERTVÁROSI DREAM TEAM Jó Ben Stiller társaságában lenni. A Kertvárosi kommandó (16) című vad vígjátékhoz Stillernek kiváló társakat sikerült toboroznia, csupa komédiás nagyágyúval marhulhat együtt: Vince Vaughn, Jonah Hill és a britek egyik kedvenc standuposa, Richard Ayoade is a kisvárosban fontoskodó polgárőrség tagja lett. A forgatás végén egy újságíró megkérte Stillert, hogy vallja be, kikből állna számára a komédiások álomcsapata, de ő őszintén azt felelte: pont azokból, akikkel végigbohóckodta a filmkészítést. – Vince Vaughn, Jonah Hill, Ayoade meg én volnánk az alap – mondta a színész, aki már sokkal inkább szeretne rendező lenni, mint komédiás. – De ha már dream team, Michael Jordan-t vagy Michael Bolton -t is bevenném. Esetleg mindkettejüket. Hatan volnánk, énekelnénk, kosaraznánk, és este még bevennénk egy híres szakácsot a csapatba. Jordan énekelne, Bolton kosarazna, én főznék – a lényeg, hogy semmit soha ne vegyünk komolyan. A Kertvárosi kommandó-nak is ez a lényege: együtt hülyültünk, és hagytuk, hogy filmezzenek közben. Nekem így működik az álomcsapat… (InterCom)

góta megfigyelhető történetvezetéssel dolgozik. Mégpedig azzal, hogy van egy 3-4 fős kis csoport, akiknek a tetteit a film végéig figyelemmel kísérjük, és a cselekmények is erre épülnek. Nekem ez a koncepció nagyon bejön, anno még a Förtelmes főnökök-et is ez mentette meg nálam a középszerűség homályától.

A Kertvárosi Kommandó ezt a stílust tökéletesen alkalmazza, a karakterek tényleg nagyon jól harmonizálnak egymással, annak ellenére is, hogy Jamarcus karaktere pofátlan módon elvolt felejtve, pedig a film talán egyetlen és legnagyobb csattanója köréje épült. Teljesen biztos vagyok benne, hogy azt a bizonyos csattanót csak utólag gondolták ki, és ezért került bele még egy plusz karakter a filmbe, ugyanis más ma-

FilmMagazin / 35

KRITIKA

>> A KERTVÁROSI KOMMANDÓ MINDEN OLYAN HIBÁJÁVAL EGYÜTT IS (AMI MÁR-MÁR A VÍGJÁTÉKOK VELEJÁRÓJA LETT) SZERINTEM EGY TELJESEN KORREKT FILM, AMI ERŐLKÖDÉS NÉLKÜL TUD VICCES LENNI. << gyarázatot nem találok arra, hogy miért hanyagolták el ennyire...

A film meglepően izgalmas volt. A sablonos alapok ellenére szerintem hangulatosra sikerült, amiben nagy része volt annak, hogy a sci-fi elemek szerintem pár, pontosan arra szakosított filmekre is köröket vertek. A földönkívüliek nagyon hatásosan lettek megcsinálva, abszolút passzoltak a környezetbe és a filmbe, szóval dicséret jár a készítőknek ezért. Pár jelenet a maga módján még "félelmetes" is volt. Aki látta a Jelek c. filmet - személyes kedvencem -, az emlékezhet egy ominózus tetős jelenetre. Na, most ebben a filmben is volt egy ilyen, és itt haljak meg, ha azon jelenet alatt nem a Jelek zenéje volt hallható! Persze, igaz, hogy az inkább egy hangeffekt, nem is zene, de egy az egyben ugyanaz volt! Én ennek nagyon örültem, mert tényleg emlékeket és érzéseket hozott fel bennem, és szeretném azt hinni, hogy ez egy tisztelgés volt M. Night Shyamalan filmje előtt a Kertvárosi Kommandó készítőitől.

36 / FilmMagazin

Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy manapság divattá vált a hullámvasút szerkezetű filmek készítése. Hogy mit értek ez alatt? Van egy remek kezdés, utána egy érdekfeszítő tárgyalás, aztán az egész film, a finálé előtt hirtelen lelassul és vontatottá válik, pont akkor, amikor a legkevésbé kéne. Itt is ez volt a helyzet, a vége felé azt éreztem, hogy talán egy kicsit hosszúra sikeredett a film, viszont annak fényében, hogy mindössze egy másfél órás alkotásról beszélünk, ez hatalmas negatívum. Azonban a finálé sem volt jó. Értem én, hogy vígjátékról van szó, és nem a monumentális befejezések, vagy emlékezetes dialógusok a lényegesek, viszont ezekkel együtt sem tudom megérteni azt, hogy miért nem erőltetik meg egy kicsit magukat a készítők az utolsó 15 percre. Elismerem, technikailag teljesen korrekt volt a film vége, de ezt a "pár percünk van, mindjárt felrobban az a bazi nagy gép, amiről nem tudunk semmit, csak azt, hogy kinyírja az egész bolygót" típusú befejezések nekem már nagyon

unalmasak. Ennek ellenére a Kertvárosi Kommandó minden olyan hibájával együtt is, ami már-már a vígjátékok velejárója lett (ezért is kezdem elveszteni a reményt ezzel a műfajjal kapcsolatban) szerintem egy teljesen korrekt film, ami néhol minden erőlködést nélkülözve tud vicces lenni. A hangulat és a színészek miatt biztos, hogy én mégegyszer meg fogom nézni.

70% Stáblista Rendező: Akiva Schaffer Főszereplők: Ben Stiller, Vince Vaughn, Richard Ayoade Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2012. október 18.

KRITIKA

ALEX CROSS Vicc, hogy mennyire rossz film az Alex Cross. Írta: Fekete Felícia

A

z Alex Cross megtekintése közben jöttem rá, hogy milyen régen láttam B (vagy ZS) kategóriás filmet. Szerencsétlen Tedre írtam, hogy a világ legroszszabb filmje, de hát persze az A kategóriás csúcsfilmek versenyén belül gondoltam.

Ha az ember nem bámul válogatás nélkül tévét vagy ritkább esetben nem megy be a moziba bármire, lemarad ezekről a maguk módján roppant érdekes filmekről. Az pedig nagy kár. Talán a legszembetűnőbb tulajdonsága ezeknek az alkotásoknak, és így az Alex Cross-nak is, a kiszámíthatóság. Tehát ha megtudjuk, hogy egy szép és boldog nő terhes akkor tuti sicher, hogy meg fogja ölni a gonosz gyilkos, na és ez meg is történik. Az összes többi áldozatot is szépen bemutatják előre, nehogy kétségeink támadjanak.

Mondjuk a tárgyalt film egy az egyben a Hetedik (nem véletlenül) így azért még könnyebb okosnak tűnni.

Mondjuk a Hetedik tényleg félelmetes volt, miután megnéztem VHS-n, nem mertem hazamenni két utcával arrébb… Még a sztori is ugyanaz: fekete, komótos, öreg rendőr, fiatalabb, fehérebb, szexibb rendőr, pszichopata gyilkos, terhes feleség.

Jaj, most mi lesz, de izgi. James Petterson jegyzi ezt a sorozatot, minek neve Alex Cross, és ebből készítenek filmeket, mint látjuk több, kevesebb sikerrel. A jelenlegi változatot Rob Cohen rendezte, akinek a Halálos iramban típusú filmeket köszönhetjük. Úgy látszik a párbeszédeket nem nagyon íratta át a legújabb filmjéhez. De nem csak a párbeszédekkel van gond, olyan furcsa dolgok jelennek meg a filmvásznon, hogy például vaksötétben, este indulnak detektíveink a helyszínre és verőfényes nappal érkeznek oda, nem tudom honnan indultak, tálán Miskolcról? Mondjuk egy biztos, a BZS kategóriás filmeknél arra nagyon vigyáznak, hogy tetszetős embere-

38 / FilmMagazin

ket szerepeltessenek benne, ez egy egyszerű dolog, így nem olyan nehéz elrontani. Nem kérnek fel egy ismertebb színésznőt, hogy játssza el a szexbombát, hanem felkérnek egy szexbombát, hogy játsszon el egy szerepet, teljesen mindegy úgyis hamarosan hulla lesz belőle. Úgy örültem mikor megláttam Edward Burns-t, igazán jóképű színész, csak még a nagy áttörés nem jött el neki, pedig már 44 éves. Sajnos ez most sem sikerült. Mondjuk legalább Christie Thurlington a felesége, az is valami.

Megdöbbentő volt, hogy milyen színészek szerepelnek egy ilyen rossz filmben. Például Richard Brookwell aki a Hetedikben is játszott, de nekem akkor is csak Bob marad a Hivatali Patkányokból. De ez még hagyján, mert akkora nagyágyúk is égették magunkat, mint Jean Reno. Erre nincsenek is szavaim. De megjelenik a Giancarlo

Esposito is. Látszik, hogy az alkotók biztosra próbáltak menni a pszichogyilkos is egy sorozatsztár, Matthew Fox a Lost-ból. Amúgy ő nyújtja a legjobb alakítást a filmben.

Az egész filmet áthatja egy kilencvenes évek eleje utóhatás, még a sminkben és a ruhákban is. Azt is hihetnénk miközben kikerekedett szemmel bámuljuk a filmet, hogy ez egy vicc és nevetni kell rajta. De nem, tök komoly az egész.

30% Stáblista Rendező: Rob Cohen Főszereplők: Tyler Perry, Matthew Fox, Edward Burns Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2012. november 8.

KRITIKA

SZESZTOLVAJOK Ki gondolta volna, hogy a híresen baloldali, folyton drámázó és üzenetfilmeket készítő Ken Loach lesz az, aki az év egyik legvidámabb filmjét fogja elkészíteni? Írta: Sanya08

N

em vagyok Ken Loach életművének nagy ismerője, de annyit én is tudok, hogy ez az ember nem ahhoz van hozzászokva, hogy komédiákat rendezzen. Ami azt illeti, általában rideg, komor drámákat készít, melyekben előszeretettel hirdeti politikai nézeteit. Egyetlen filmjét láttam csupán, a Frances McDormand főszereplésével készült Titkos hadsereg címűt.

Nem volt valami szórakoztató, de ridegsége mégis megfogott.

Na, a Szesztolvajok az eddigi Loach-hagyományokkal elviekben olyan módon szakít, hogy ezúttal nem drámát rendezett, hanem egy vidám hangvételű, alkoholmámoros filmet. A történet egy fiatalember körül bonyolódik, aki szeretne szakítani a piti bűnöző életmóddal és igyekszik megfelelni feleségének és újszülött gyermekének. A búcsú azonban – ahogyan azt már megszokhattuk hasonló témájú filmekben – sose megy zökkenőmentesen, és mindig becsúszik egy „utolsó balhé”. Felkerekedik hát kétbalkezes cimboráival és nekivágnak, hogy megfújják minden idők legjobb és legdrágább whyskijét.

Egyik legviccesebb aspektusa a filmnek a különböző, színesebbnélszínesebb és változatos akcentusok használata, melyek hallatán muszáj volt mosolyognom. Egyszerűen élvezet volt hallgatni, ahogyan ezek az emberek beszélnek, annyira nincs hozzászokva a fülem. Meglehet, ez kicsit idiótán hangozhat.

Egyéb poénforrásokban sem szűkölködik a Szesztolvajok, de a poénok leginkább a karakterek ügyetlenkedéseiből és egyszerű szóváltásaiból adódnak („Mona who?”), a szereplők közül a kopasz fickó viszi a prímet egyértelműen. Maga a cselekmény nagyjából követi a heist-filmek cselekményszerkezetét, némi angol humorral fűszerezve, de nem belépve Guy Ritchie köreibe. Loach nem úgy humorizál mint Ritchie, nem képregényfigurákat alkotott, hanem éppen ellenkezőleg: igazi, hús-vér karaktereket hozott létre, akikről elhisszük, hogy akár a valóságban is létezhetnek. Ez az egyik legnagyobb érdeme ennek a dolgozatnak.

A valóságszag, annak ellenére, hogy igenis egy mosolyra fakasztó alkotással van dolgunk. Bevallom kicsit nehézkesen vettem fel a han-

gulatot, nem volt sok kedvem nézni, de húsz perc elteltével már azon kaptam magam, hogy ott mosolygok a sötétben, és szurkolok azért, hogy minden jóra forduljon hőseink számára. Ennyire célba ért a cucc. Mi mondható még el? Jól megírt dialógusok, remek, vicces szituációk és sok-sok sziporka. Kis drámával vegyítve, de abból is csupán annyi van, hogy megalapozzunk a főhősünknek, lássuk honnan jött és ki ő, mi a célja és mi lesz majd a bűntett tétje. Szóval csak semmi szorongás, semmi politizálás, hátra kell dőlni, fel kell bontani egy üveg jófajta whiskyt és élvezni ezt a bohókás másfél órát. Az év talán legviccesebb filmje.

80% Stáblista Rendező: Ken Loach Főszereplők: Paul Bannigan, Roger Allam, James Casey Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Hazai premier időpontja: 2012. október 18.

FilmMagazin / 39

KRITIKA

A GYILKOS MÉDIUM A gyilkos médium egyáltalán nem rossz film, nincs benne gagyizás, és még csak nem is unalmas. A színészek is hibátlanok, Sigourney Weaver és Robert De Niro azért mert ők már híres és világhírű színészek, Cillian Murphy meg azért, mert születéskor egy olyan fejet kapott, ami determinálja a pszichopata szerepekre. Az még csak hagyján, hogy nagyon furcsa szeme van, de félni is nagyon jól tud. Írta: Fekete Felícia

A

z alap sztori szerint Margaret Matheson (Sigourney Weaver) egy egyetemi előadó, aki azt próbálja bizonyítani, és ez sikerül is neki, hogy mindenki csaló és szemfényvesztő, aki azt ígéri a megfáradt, elkeseredett és gyanútlan népnek, hogy kapcsolatba tud lépni a másik világgal. A másik világ itt sok mindent jelent: asztaltáncoltatást, csodás gyógyítást, gondolatolvasást sőt még nézéssel végrehajtott gyilkosságot is. Egész vicces és tanulságos példákkal mutatják be, miket képesek az emberek elhinni akár saját gyerekükről, hogy azoknak valami különleges képességük van, és milyen kifinomult, de azért

40 / FilmMagazin

nevetséges eszközökkel dolgoznak a show businessben tevékenykedő látók, akik, mint kiderült, sok mindent nem látnak, hanem inkább a fülükbe kapják az utasításokat.

Matheson segédje (Cillian Murphy) és annak friss nője az egyetemről (Elizabeth Olsen-igen, az egyik ikerlány), nyomozásba kezd a leghitelesebbnek és legnagyobb falatnak tűnő varázsló Simon Silver (Robert De Niro) viselt dolgai után, holott mindenki figyelmezteti őket, hogy nagyon veszélyes terepre tévedtek.

Nem szoktam nagyon fennakadni a színászi játékokon, de ami itt történik, szinte minden egyes szereplőt beleértve, az egészen elképesztő.

Toby Jones a konkurens tanszék kissé idegesítő vezetője hihetetlenül hiteles és öröm nézni, Joely Richardson a főguru producere szerepében meg valami olyat hoz, amit nem lehet leírni. Külön ízt ad az alakításának, hogy annyira ismerős az arca, és közben nem tudjuk ki ő és miben játszott. Az imdb persze mindig segít, és kiderül, hogy Vanessa Redgrave lányaként az anyja arcvonásait ismerjük fel benne, ami egy pszicho-thrillerben különösen hátborzongató is lehet. Robert De Niro meg akkora legenda, hogy visszafiatalítani is csak annyiból áll, hogy elő kell szedni egy hasonmását a több ezerből.

A színészi alakításokra egyáltalán nem lehet panasz, Cilian Murphy egyértelműen ellopta a show-t, de Robert De Niro is régen volt már ilyen jó.

RODRIGO CORTÉS Rodrigo Cortés neve ismeretlenül csenghet a hazai nézők számára, de mindenki találkozhatott már vele itthon is. Első filmje (A nyertes) még nem hozta meg számára a sikert, na de a második általa készített mozi (Élve eltemetve) már szinte mindenkit lenyűgözött. Az Élve eltemetve úgy tudott izgalmas és lebilincselő lenni, hogy másfél órán keresztül egyetlen helyszínen, méghozzá egy szűkös kis koporsóban játszódik. Ráadásul azt is sikerült bizonyítania, hogy Ryan Reynolds igazán jó színész, csak a szerepeit kéne jól megválogatnia… Rodrigó Cortés előtt tehát egyenes az út a nagy siker felé, kíváncsiak vagyunk a jövőben milyen filmekkel kíván elvarázsolni minket.

Az egész filmet átszövi egy kellemes kis balsejtelem, és ez még erősebb lesz attól, hogy néha eltűnik.

Ez az egyik legnagyobb erőssége az alkotásnak. Nagyon sötéten és félelmetesen indul, aztán kezd az ember egy kicsit megnyugodni majd pár perc múlva egy-ültében felemelkedik a székből ijedtében. Ezen nem segít az sem, hogy Sigourney Weaver azért akármit csinál mindig csak Ripley marad.

Ami igazán nagyszerű Rodrigo Cortés filmjében, vagyis talán egy zseniális húzás a rendezőtől, hogy sok mindent kölcsönöz nagyon jó és egyben nagy sikerű filmekből. Először is az egész hangulat a sötétséggel, rossz idővel, a szürke, nedves háztetőkkel és egy nem túl domináns, de azért létező és erezhetően gyengéd szerelmi szállal, erősen emlékeztetett az Egy makulátlan elme örök ragyogása című mesterműre. Az egyetemi világ és a "nem tudom, most akkor mi van" miatt

sokszor a szintén remek Egy csodálatos elme képeire és sztorijára hajaz. Valami rejtélyes módon a Magnólia is gyakran beugrik, valószínűleg a balsejtelem, a remek történetvezetés, a profizmus és nem utolsó sorban a zseniális színészek miatt.

A legutolsó csavar és egyben a megoldás meg szinte egy az egyben egy 1999-ben készült nagyon híres kultuszfilm. De ezt nem árulhatom el mert attól mindenki rá fog jönni, hogy akkor most mégis "mi van?"

80% Stáblista Rendező: Rodrigo Cortés Főszereplők: Robert De Niro, Sigourney Weaver, Cillian Murphy Forgalmazó: Big Bang Media Hazai premier időpontja: 2012. november 29.

FilmMagazin / 41

KRITIKA

007 - SKYFALL Sötét tónusú, komoly és lehengerlő vizualitású kémthriller kiváló alakításokkal és jól megkomponált akciókkal. Írta: Sanya08

E

mlékszünk még, mikor bejelentették az új James Bondot? Amikor megtudtuk, hogy Daniel Craig fog belebújni a 007-es ügynök bőrébe. Ugye rémlik valami?

Arra is emlékeztek, hogy mennyire nem tudtátok elfogadni azt a tényt, hogy egy ilyen baltával faragott arcú ficsúr legyen minden idők legvagányabb titkos ügynöke? Meg hogy fél a fegyverektől és összetört egy autót egy jelenet közben? Meg tengeri beteg? És hogy mindez együttvéve mennyire nem maszkulin dolog s cseppet sem a karakterhez illő?

Ugye? Rémlik? És akkor a Casino Royale vetítésén emlékeztek a saját arcotokra (oké, nyilván nem volt tükör előttetek), amikor pergett a vége főcím vagy akár a nyitó főcím? Ne is próbáljatok becsapni, egy ezresemet rá, hogy azt mondtátok magatokban: "Francba, ez a Craig eléggé stílusos, meg kell hagyni." Azt tudom, hogy én így voltam vele, bár

42 / FilmMagazin

az is tény, hogy nem vertem a nyálamat előtte, hogy mi a fenének választották Craig-et. Már az első trailer meggyőzött engem, szóval nem volt az, hogy annyira kellett győzködni. Mert igen, Craig egy baltával faragott arcú ficsúr, egy bulldog Bond, de valahogy most pont ez kellett Pierce Brosnan kifinomult ábrázata és konstans szóvicceskedése után. Megérett már egy brutális 007-es, aki nem tréfálkozik, meghúzza a ravaszt és kész. Munka elvégezve. Kellett persze hozzá Martin Campbell szaktudása, mert már Brosnant is ő hozta be a melóba, de szó ami szó, Craig karakteres arca azért sokat nyomott a latban. A folytatás, a Quantum csendje már nem volt ennyire egetrengető, inkább csak egy fuvallat, ami hamar el is szállt. Gyengén muzsikáló, bénán összerakott akciójelenetek sorozata, melyek sajnos ellensúlyban voltak a történettel szemben (amely annyira

nem volt rossz). Kérdés az volt: vajon Daniel Craig visszatér?

Néhány év csend és huzavona után igen, bejelentették, vissza fog térni és igen, megvan a rendező is Sam Mendes személyében. Sam Mendes pedig nem egy amatőr rendező. Gyerekek, ez az ember rendezte az Amerikai szépséget de az még hagyján, a Kárhozat útját is ő dirigálta le meg azt a remek párkapcsolati drámát Di Caprióval, a Szabadság útjait. Ért a stílushoz és ért a filmkészítéshez. Remek párosítás.

De megfelelő egy Bond-filmhez?

Megnéztem a Skyfall-t és meg kell mondjam: naná, hogy megfelelő egy Bond-filmhez! Mert ha azt nézzük, hogy a Casino Royale egy igazi remekmű és fantasztikus akciófilm, akkor mit szóljunk a Skyfall-hoz?

Körülbelül azt, hogy véleményem szerint ez méginkább igazi kezdete a duplanullás kalandjainak, amolyan bondos "begins", amiben óvatos

Ha minden igaz, akkor Daniel Craig még két James Bond filmben lesz látható, bővebben lejjebb, a szövegdobozban!

PLETYKA A következő két James Bond filmet 2014-ben és 2015-ben mutatnák be és egyetlen történetet mutatnának be kettévágva. A rendezői poszt még kérdéses, de nagyon győzködik Sam Mendes-t, meg lehet érteni…

dózisokban megkapja minden Bondfan a magáét. Mert mi is történik a vásznon? Akad egy sztorink, mely igazából egyszerű akár az egyszeregy: M valamit elront, egy mániákus figura pedig a vérét akarja.

Bond pedig a tetszhalál állapotából visszatér, hogy helyre tegye a dolgokat. Nem is a történet itt a lényeg, hanem a cselekmény, ahogyan fokozódnak a dolgok, és fura módon a karakterekkel illetve azok motivációikkal is számot kell vetnünk, ami ugye nem volt jellemző tulajdonsága a régebbi Bondoknak. Ezért is mondom azt, hogy ezek az új filmek óriási fordulópontot jelentenek a karakter történetében. Itt már nincsenek képregénybe illő szupergonoszok és harmadik világháború gondolatával kacérkodó ellenségek. Karakterek vannak, akciók és konfliktusok földközeli állapotba helyezve. Eddig legjobban talán most Mendesnek sikerült mindezt összeegyeztetni, azzal együtt, hogy valamit a régi Bondból is behozott. Igyekezett elszakadni a hagyományoktól így az 50. évfordulón, ugyanakkor bizonyos mértékben tiszteletben is tartotta azokat. Ezért is indít a film egy mindent elsöprő, tetőkön, vonaton átfutó akciójelenettel (mely bravúros ugyan, de a Royale nyitányát még mindig nem übereli), de ezek után

egy kémdrámát láthatunk, megmegszakítva néhány gyönyörűen fényképezett akcióval (kiemelkedő a shanghai-szcéna).

A két és fél órás játékidő első hallásra kicsit soknak tűnhet, de nem az. Nem unalmas és nem vontatott, gyönyörűen felépített és megkomponált film. Hogy úgy mondjam, tömény, akár egy skót whisky. Erős. Ütős. Beléd mar. Ha hasonlítani kéne a széria többi filmjéhez, felhozhatnám az Oroszországból szeretettel-t, mert leginkább ahhoz hasonlóan kerüli a szuperhős mozzanatokat és a high tech kütyüket. Nincs láthatatlanná váló autó, nincs robbanó toll (poén, amikor Q ezt megemlíti), csak Bond van és csak magára számíthat, főként a film utolsó harmadában, a lerobbant kastély ostrománál, ahol a film óriási fordulatot vesz és végképp szakít a berögzült hagyományokkal. Puskák, pisztoly és a saját esze. Ezek a fő fegyverek itt a finisben. Többet nem is árulnék el.

Színészek... Ember, Javier Bardem. Isteni tehetség. Vitán felül az egyik legfélelmetesebb gonosztevőt hozza életre ebben a sorozatban, aki néhány vonásában és túltervezésében ugyan kicsit Heath Jokerét idézi de nem baj. Félelmetes, perverz és velejéig romlott alakot vitt vászonra, fantasztikus volt. Monda-

nám, hogy tuti Oscarra fogják jelölni, de annyira nem érdekel már az Akadémia döntése hogy hagyjuk is. A lényeg, hogy sokáig fogunk rá emlékezni, az biztos. Ahogyan Judi Dench-re is, aki legjobb formáját hozza M-ként, ugyanez elmondható Craig-ről, aki szintúgy remekelt. Meg Roger Deakins a kamerájával. Gyönyörű.

Igen, nagyon jó film lett a Skyfall.

Talán jobb mint a Casino Royale, de ezt majd inkább az idő dönti el. Sötét tónusú, komoly és lehengerlő vizualitású kémthriller kiváló alakításokkal és jól megkomponált akciókkal. Plusz egy befejezéssel, amely minden, de minden rajongó arcára gyermeteg mosolyt varázsol.

90% Stáblista Rendező: Sam Mendes Főszereplők: Daniel Craig, Javier Bardem, Ralph Fiennes, Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2012. október 26.

FilmMagazin / 43

KRITIKA

AZ UTOLSÓ MŰSZAK A műszaknak vége, de a drogkartelleknek nincs. Írta: Fekete Felícia

A

DAVID AYER Az utolsó műszak rendezője los angelesi származású, így nem meglepő, hogy az általa készített filmek helyszínválasztásainál mindig is az általa már jól ismert környékeket preferálja. Szinte az összes filmjében megjelenik az angyalok városa: Az első Halálos iramban filmben Dominic és Brian Los Angelesben találkoznak, a Kiképzésben az ördögi Denzel Washington a los angelesi kábítószerosztály nyomozóját alakítja, de a S.W.A.T. - Különleges kommandó és Az utca királyai is a már említett városban játszódik. Emellett a rendőrséghez való vonzódás is látható.

44 / FilmMagazin

z utolsó műszak klasszikus rendőr sztori a mostanában, valószínűleg nem véletlenül, divatos mexikói drogkartell csavarral. Persze a csavar túlzás, mert a drogkartelles történeteknek mindig ugyanaz a végük. Nem nagyon van ez most sem másképp, de előtte szerencsére jól megágyaznak a szereplőknek. Mindent megtesznek, hogy megszeressük őket, és ez még akkor is sikerül nekik, ha tudjuk, hogy mire megy ki a játék. Történik mindez anélkül, hogy túlságosan szentimentális lenne a felvezetés.

Ez több dolognak köszönhető, először is a rendező David Ayer ott nőtt fel Los Angeles hírhedt South Central negyedében. Láthatóan és érezhetően ismeri a környéket, főleg a helyi rendőröket, akikről ezt a filmet forgatta. Másodszor, a szépen kigyúrt Jake Gyllenhaal és Michael Pena, akik a két főhőst alakítják, öt hónapon keresztül ültek a hátsó ülésen a járőrök kocsijában. Valószínűleg ennek is köszönhetően élethű lett az alakításuk, már amennyire én ismerem az Los Angeles-i járőröket.

Jake Gyllenhaal hozza az intelligens rendőrt, Pena meg a szimpatikus, de kemény srácot és mindkettőjüknek jól áll a szerep.

A film erősen fókuszál az USAba ősei által előbb bevándorolt amerikai és a később bevándorolt latinok közötti barátságra. Kissé már erőltetetten is, de pontosan nem tudhatjuk, hogy ez a fajta párosítás milyen gyakran fordul elő. A Külvárosi rockerekből kiindulva, akik szintén South Central-ból származnak, ez nem nagyon jellemző arrafelé, de hát egy rendőrautóban minden előfordulhat még arrafelé is. Ayer nagyon erősen kiáll amellett, hogy a rendőrök, ismert túlkapásaik ellenére, mindennap az életüket kockáztatják értünk.

Vagyis hát értük, a jó szándékú amerikai polgárokért. Ez lehet a film fő mondanivalója, és iróniát félretéve, ez minden valószínűség szerint így is van, mint ahogy az is, hogy a

mexikói kartellek átlépték a határt, és gond nélkül kinyírnak bárkit.

Ha ez idáig felkeltette az érdeklődésedet, de ugyanakkor tengeribeteg vagy, akkor ne rohanj a moziba, mert az egész film egy kézi kamerával van felvéve. Mintha mi is ott ülnénk abban az autóban, ahol túlbuzgó rendőrök előzőleg megkínzott, de mára már halott embereket találnak egy üres házban. Ez a látvány csak fokozza az ingó-bingó kamera által már amúgy is felrázott gyomrunk nyugtalanságát, de aki bírja annak, hajrá!

85% Stáblista Rendező: David Ayer Főszereplők: Jake Gyllenhaal, Michael Pena, Anne Kendrick Forgalmazó: Big Bang Media Hazai premier időpontja: 2012. november 1.

SOROZAT

AMERICAN HORROR STORY: ASYLUM

AZ AMERICAN HORROR STORY VISSZATÉRT ÉS EREJE TELJÉBEN VAN!

Október 17-én végre-valahára elindult az American Horror Story Asylum: a nyitány kapásból az eddigi legnagyobb nézettséget hozó epizód lett, az első benyomások, vélemények alapján pedig pont olyan megosztó lett, amilyennek azt Ryan Murphy szánta. A kritikusabb nézők szerint a kezdés már-már eltúlzottan agyament, tempója miatt pedig nem hagy a nézőnek egy perc nyugtot sem. Az alábbiakban SPOILER-es összefoglaló és találgatások olvashatók! Írta: Csernák Ákos WELCOME TO BRIARCLIFF A történet egyelőre úgy tűnik, két idősíkon fut majd: a jelenben a friss házas Leo és Teresa szextúrájának állomásához, az egykori briarcliff-i elmegyógyintézethez érkezünk, ahol az említett páros két aktus között igyekszik feltérképezni az épületet.

Egy elzárt helyiséghez érve azonban kisebb baleset történik, ahonnan máris átváltunk az 1960-as évekbe: az intézményt csak pár éve vette át az egyház, a betegek kezeléséért Jude nővér és Arden doktor felelnek. Ez a két figura egymás ősellenségei, akik az egyházi és világi erők összecsapását demonstrálják majd vélhetőleg az egész évadon keresztül. A fajgyűlölő és homofób Jude nõvér szerint a "mentális probléma" szépítő kifejezés a bűnre, az őrület pedig Isten hiányából fakad. (Itt kell kitérnem a karaktert pokolian jól alakító Jessica Langere, akinek már az első részben jutott két szellemi erőfitogtatás: először

46 / FilmMagazin

Arden-nel csap össze a vallás és tudomány kérdésében, majd olyan frappánsan zsarolja meg az újságíró Lana Winters barátnőjét, ami egyszerűen vérfagyasztó. Jude nővér abszolút erőfölényben van, Lange pedig nem átall minden mondatával a földbe állítani partnereit.)

A báránybőrbe bújt szadista zsarnoktól valójában nem is áll olyan távol Arden doktor, aki Istent játszik a páciensekkel, és vélhetőleg különbözõ mutánsokat hoz létre laboratóriumában, amiket az erdőben etet a hihetetlenül gyenge és mazochista hajlamú Eunice nővérrel.

Míg Eunice nővér bűnhődni szeret, addig Jude nővér inkább titkon vétkezne a monsignor-ral, a vakmerő Lana Winters újságíró pedig lerántaná a leplet az "erkölcsre nevelés"-nek álcázott kegyetlen bánásmódról. Megismerjük még a nimfomán Shelley-t, a gyanúsan tiszta Grace-t, és Briarcliff legfrissebb prédáját, Kit Walker-t. A benzinkutas

Kit-nek, akit otthon vár afro-amerikai szeretője, negyedik típusú találkozásban lesz része: a földönkívüliek elrabolják várandós nejét, magába Kit-be chipet helyeznek, akit később emberölés vádjával az intézetbe szállítanak, a hatóságok pedig örömmel jelentik: elfogták Bloody Face-t, a kor igen rettegett sorozatgyilkosát.

De közülük ki lesz majd az igazi Bloody Face? Hogyan látjuk viszont Kit Walker állapotos nejét? Grace csak a képzelet szüleménye? Miféle szörnyeteg támadta meg Leo-t és Lana-t? Mi a szerepe a közösségi helyiségben örökké játszott francia dalnak, és lesz-e jelentősége a rózsatövis okozta sebnek Lana ujján? És hogyan kapcsolódnak az erdő lényei a földönkívüliekhez? A forgatókönyvírók hihetetlen iramot diktálnak, az első részben már borzasztó mennyiségű információt kell feldolgoznunk - épp nem feszítették túl! -, a cselekmény tántoríthatatlanul me-

FilmMagazin / 47

SOROZAT

>> JUDE NŐVÉR KARAKTERE VÉGRE EMBERI REAKCIÓKAT VÁLT KI, A VADIÚJ EUNICE NŐVÉR TÖBB MINT IZGALMAS, ÉS A SZÁLAK BÁR MÉG MINDIG SOK SZÁLON FUTNAK, LASSAN ÖSSZEÉRNEK. ŰRLÉNYEK, MUTÁNS SZÖRNYEK, A SÁTÁN TÖBBEDMAGÁVAL, BLOODY FACE, ÉS EZ MÉG MINDIG CSAK A KEZDET. << netel, a hierarchiát szépen kibontották, a tudomány és vallás ütközéseit frappáns dialógusokban tálalják, a lelki vívódásokat pedig irtó erős alakítások szemléltetik. Lily Rabe, aki az első évadban kissé szürke volt, itt bruttó egy jelenetben lejátszotta korábbi önmagát, ő roppant pozitív csalódás. Sarah Paulson egyszerűen ragyog főszereplőként, Evan Peters pedig kötelezően tökéletes.

Szerintem bombasztikus lett a nyitó rész; amennyiben az alkotók nem esnek át a rohamtempóból hadarásba, akkor nem kell majd aggódnunk, mert a Welcome to Briarfcliff olyan bivalyerős alapokat fektetett le, amikre gond nélkül lehet majd építeni. Agyament figurák, devianciák, nyomasztó hangulat, a műfaj alapkliséi és azok megújítása: Az American Horror Story visszatért, és ereje teljében van!

48 / FilmMagazin

TRICKS AND TREATS Az eddigi részek felépítéséből úgy tűnik, minden rész elején kapunk pár másodpercet a jelenben játszódó vérfürdőről, ami az elhagyatott szanatóriumban zajlik. A második részben Teresa szépen sikít, amíg Leo-t tovább kaszabolja az elszabadult Bloody Face. Az érdektelenségből kifelé evezve gyorsan visszatérünk 1964-be: az újságírónő Lana Winters beutalását maga a barátnője, Wendy hagyta jóvá Jude nővér fenyegetőzésére. Most bár eltökéli, hogy kiszabadítja párját a szanatóriumból, terve meghiúsul, miután Bloody Face elkapja őt tulajdon otthonában. Hogy Wendy halott-e, azt egyelőre nem tudhatjuk (az őt alakító Clea DuVall nyilatkozatai alapján van okunk kételkedni). Bár az egyik mellékszereplőnk máris halott, érkezik a helyére egy zseniális prota-

gonista Zachary Quinto személyében, aki Dr. Thredson-t alakítja. Még nyáron cikkeztek arról, hogy Quinto és Jessica Lange ebben az évadban ősellenségek lesznek, amit a kettejük közötti légkör minden másodpercben igen egyértelműen jelez is.

Dr. Thredson azonban feltűnően "ép" és "józan", egyértelműen kilóg a sorból, ami a nézők egy része szerint csak még sötétebb múltat sejtet. Jelen epizód témája egyébként az ördögűzés: egy megszállt fiút szállítanak Briarcliff-be, akin keresztül a Sátán rengeteg mindenről lerántja a leplet: Dr. Thredson-t valószínűleg még kiskorában elhagyták a szülei, azonban amivel Jude nővért szembesíti, az klisésen sokkoló: megkörnyékezi a nővért, majd a monsignore előtt felfedi a nő gyengéd érzelmeit. És itt érkezünk el a rész egyik csúcspontjához: megis-

A negyedik epizód címe: I'm Anne Frank - Part 1 lesz. Vélhetőleg az ötödiké sem fog sokban eltérni tőle…

merjük "Judy" múltját: a volt prostituált, aki ittasan cserbenhagyásos gázolással egy kislány életéért felel.

Mindeközben Dr. Arden - aki ettől a résztől kezdve számomra a nyíltan gyűlölt karakterek közé tartozik egyre csak csábítja Eunice nővért, majd egy prostituálton élné ki szadista szenvedélyeit, azonban a nő sikerrel elmenekül. Látjuk őt még valaha? És ez újfent azt bizonyítja, hogy Dr. Arden az igazi Bloody Face? A három szimpatikusabb beutaltunk egyre közelebb kerül egymáshoz: Lana Winters-t szörnyű elektrosokk-kezelésnek vetik alá Jude nővér jóvoltából, majd később Grace-szel tervez meg egy szökést.

A démonűzés közepén áramkimaradás áll be: ez egy soha vissza nem térő lehetőség az elmenekülésre, ám Grace magával vinné a Bloody Face-nek kikiáltott Kit-et, minek következtében a bizalomra már képtelen újságírónő hálásan kiált a biztonsági őrökért. Ettől a résztől kissé megilletődtem, mert bár a cselekmény továbbra is remek tempóban halad, és szépen kezdenek összeérni az egyébként még mindig szerteágazó szálak, azonban kezd hiányozni a velejéig romlott és őrült karakterekkel szemben némi ellenpólus. Bennem ezt eddig Lana Winters képviselte, de akciója után már kevésbé győzött meg (még ha a harmadik részből kiderül, csak jót tett maguknak az árulással). A démonűzéssel együtt az élet is elszáll a megszállt fiúból, a Sátán pedig Eunice nővérbe költözik: a harmadik epizódban ez adja majd az AHS történetének egyik legbrutálisabb jelenetét.

NOR’EASTER Teresa és Leo sikerrel menekülőre fogják, miután egy időre kiiktatják Bloody Face-t, ekkor azonban valami eszméletlen fordulat történik: két újabb maszkos gyilkos bukkan fel, akik agyonlövéssel honorálják a házaspár tettét. Akinek erről a csavarról az első évad Piggy Piggy című része ugrik be, az jó nyomon jár!

Szörnyű vihar közelít Briarcliff felé (kísérteties egybecsengés a Sandyvel), a rádióban azonban beszámolnak különös fényekről, amik a szemtanúk szerint nem a viharéi. Mi már tudjuk, mik érkeznek a szanatóriumba, Dr. Arden szerint azonban a Kitből kioperált chip a KGB-től származhat, ezért további operációknak veti alá a szerencsétlent. Az epizód már egy adag sokkal nyit: Jude nővér postájával egy 1949-es újság is érkezik, amiben egy cserbenhagyásos gázolásról számolnak be. A nővér rögeszméjévé válik a fenyegetőző leleplezése: ez a paranoia epizódja. Jude nővér egész addig vádolgatja sorra a doktorokat, amíg telefonhívást nem kap az elütött kislánytól. Ki lehetett a hívó? A Eunice nővért megszálló Sátán? Jude hoszszú idő után az ital felé nyúl, majd részegen lejáratja magát a filmesten. Az epizód vége felé pedig találkozik az idegenekkel is. Nem lepődnék meg, ha Jude összeroppanna az óriási teher alatt, és az évad egy bizonyos szakaszában ápoltként a

rács túloldalán találná magát. Eunice nővér kinézi magának a mexikói túlbuzgó vallásos asszonyt, akinek annak cellájában úgy elvágja az ütőerét, hogy a végeredmény szerintem túllő eddig mindenen, amihez az amerikai televíziós kultúra hozzászokott. Eunice nővér megkörnyékezi Dr. Arden-t, aki három szóból álló szókincsével reagál, majd azzal, hogy a nimfomán Shelley-n vezetné le a feszültséget. Shelley eszméletét veszti, Dr. Arden pedig... figyelem, amputálja a nő lábait. A sokkot fokozva a 4. epizód előzetesét elnézve Shelley-ből újabb, erdőbe űzött szörny készül. És ha már szörnyek... Jude nővér mámoros pillanatait kihasználva Lana, Grace és Kit kijutnak az intézetből a filmest során! Sajnos útjuk csak az erdőig vezet, majd vissza, érthető okokból.

Hogy mi történhet még ennyi sokkoló fordulat után, azt elképzelni sem merem, de ez a rész végre hozott szimpátiát is amellett, hogy a vér, brutalitás és fordulatok egyre csak fokozódnak. Jude nővér karaktere végre emberi reakciókat vált ki, a vadiúj Eunice nővér (Lily Rabe fantasztikus előadásában!) több mint izgalmas, és a szálak bár még mindig sok szálon futnak, lassan összeérnek. Űrlények, mutáns szörnyek, a Sátán többedmagával, Bloody Face, és ez még mindig csak a kezdet.

FilmMagazin / 49

FILMKLASSZIKUS

KIFULLADÁSIG Van egy piti bűnöző Michel, aki lelő egy rendőrt és ezért menekülnie kell. Elmegy egy szeretőjéhez, egy kislányhoz, akibe beleszeret. El akar vele menni Olaszországba. Közben a rendőrség üldözi őt. Írta: Sanya08

A

történt alapján semmi izgalmas, mi? Azt mondanád: egy egyszerű kis krimi. De ha ott van egy filmnél Jean-Luc Godard neve, akkor több mint valószínű, hogy valami mást fogsz látni, mint a megszokott. Mivel Godard mégiscsak a francia filmgyártás egyik igazi fenegyereke, egy igazi kívülálló, aki magasról lesajnálja az elvárásokat, és csak azt csinálja, amihez kedve van. Egy igazi művész. Kísérletezik, szembemegy a konvenciókkal, felrúgja a filmkészítés összes szabályát, semmissé teszi az alapvető elvárásokat. Fogott egy egyszerű történetet, amelyet láttunk már azelőtt párszor, fogta és mindent leporolt róla, minden felesleget, minden zsírréteget és előadta nekünk a maga meztelen valójában. Legalábbis ez az én szemléletem, én így néztem a filmet. Ez, ha úgy vesszük,

50 / FilmMagazin

egy noir film, csak kicsit máshogy.

Egy rabló-film, de más, mint az eddigiek. Vagy legalábbis más, mint amit ez előtt a film előtt láthatott a közönség. Kicsit puritánabb, a rendező abban is újított, hogy áthozta a valóságba a történetet. A kameramozgás, a beállítások mind sokkal közelebb hozzák a szereplőket, a helyszíneket sokkal valóságosabbnak, realisztikusabbnak érezzük, mintha mondjuk a történet amerikai verzióját néznénk Humprey Bogart-tal a főszerepben.

Apropó Bogart! Van egy rész a filmben, ami nagyon tetszett, és jelentéssel bír, ha úgy nézzük. Egyfajta tiszteletadás a noir egyik emblematikus figurája előtt. Jean-Paul Belmondo megy az utcán, és észrevesz egy moziplakátot (Annál súlyosabb a bukásuk…), egy Bogart-film plakátját. Mellette képek Bogie-ról.

Michel megáll előtte, és olyan rajongó tekintettel elkezdi nézni, közben szájában a cigaretta, dől belőle a füst. Mi a képet nézzük, és ahogy a füst száll, az egész olyan misztikus, olyan szép, olyan… nem is tudom, leírhatatlan. Ilyen kis részletek, apró momentumok azok amik emlékezetessé teszik a filmet. Ez az apró momentum is mutatja, hogy honnan táplálkozik a film. Plusz néminemű utalás Michel film végi bukására.

Belmondo alakítása abszolút remek, igazi szeretnivaló gazfickót játszik, aki csak megy, rohan, sodródik az árral, kifulladásig éli az életét.

A szerelmét, illetve szeretőjét alakító Jean Seberg szintén emlékezetes, nem fogom elfelejteni sokáig azt a gyönyörű arcot, azokat az ajkakat, azt a rövid hajat, és ahogy beszél, és ahogy kinéz abban a napszemüvegben. Órákig tudnám nézni az

IDÉZETEK A FILMBŐL Patricia Franchini: Mi a legnagyobb célja az életben?

Parvulesco, az író: Halhatatlanná válni, aztán meghalni.

Parvulesco, az író: A világon csak két dolog van, ami fontos: a férfiaknak a nők, a nőknek a pénz.

arcát, esküszöm. Így, fekete-fehérben. A filmről tudni kell, hogy Godard soha nem tudta előre, hogy mit fog aznap leforgatni. Ami a forgatókönyvet illeti, az Truffaut számlájára van írva, de az a hír járja, hogy nem igazán készült konkrét könyv, improvizáltak csupán. Godard mindig a forgatás napján írta meg a dialógusokat, így a színészek is sötétben tapogatóztak, hogy mi lesz vajon a következő jelenet. Nem tudom, igaz-e ez, de hihetőnek tűnik. Godard ezért is számított fenegyereknek. Mert ő szimplán… alkotott zsigerből. Ez a legjobb kifejezés, igen: zsigerből alkotott. Ez meg is látszik valamennyire a kész filmen.

A Kifulladásig azon felül hogy filmtörténeti alapmű, kötelező tananyag egy filmrajongó számára, elképesztően friss film. Friss, és a végletekig cool. Ahogy Belmondo kinéz: kalap, öltöny, és az elmaradhatatlan cigaretta. És természetesen a legfőbb ismertetőjegye, az ajak-simogatás (vagy hogy mondjam). Ez így már önmagában nyerő. Aztán ott van Godard vágási illetve rendezési technikája, az egésznek van egyfajta jazzes hangulata, stílusa, a zene is rájátszik erre, az is telitalálat, az ember a film után is fütyörészi. Tehát röviden-tömören: ez a film megérdemli, hogy klasszikusként tekintsünk rá. Mert szórakoztató, mert inspiráló és mert átkozottul vagány.

FilmMagazin / 51

KÖV. HÓNAP

A HOBBIT - VÁRATLAN UTAZÁS Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura történetének kezdete előtt. A békésen éldegélő Zsákos Bilbó (Martin Freeman) akaratlan kalandba kényszerül: Szürke Gandalf (Ian McKellen) tűnik elő a semmiből, s szervezi be őt egy váratlan utazásba, melynek során tizenhárom törppel és azok legendás vezetőjével, Tölgypajzsos Thorinnal együtt kell viszszakövetelniük az elveszett Törp Királyságot, Erebort a rettegett sárkánytól, Smaugtól. Utazásuk temérdek veszélyes földön át vezet, találkoznak koboldokkal, orkokkal, halálos vargokkal, óriáspókokkal, alakváltókkal és mágusokkal. S noha végső céljuk a keletre fekvő Magányos Hegyet övező sivár vidék, előbb ki kell menekülniük a kobold alagutakból, ahol Bilbó találkozik azzal a lénnyel, aki örökre megváltoztatja az életét - Gollammal. Itt, a földalatti tó partján, egyedül Gollammal, a szerény Bilbó nem csak arra jön rá, hogy bátorsága és furfangja még őt magát is meglepi, egyszersmind megszállottjává válik Gollam "drágaszágának", a titokzatos gyűrűnek, amely kiszámíthatatlan és hasznos tulajdonságokkal bír. Egy kicsiny aranygyűrű, amely egész Középfölde sorsára hatással lesz, és amelyről Bilbó ekkor még semmit sem tud.

A NYOMORULTAK A XIX. századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól – az emberi lélek túlélésének időtlen testamentuma.

Jackman alakítja Jean Valjeant, az egykori elítéltet, akit évtizedeken át üldöz a könyörtelen Javert felügyelő (Crowe), miután megszegi a próbaidejét. Amikor Valjean vállalja, hogy gondoskodik Fantine, a munkásnő leányáról, Cosette-ről, az életük örökre megváltozik

52 / FilmMagazin