2013jnius

EXTRÁK: TIZENKÉT DÜHÖS EMBER I BATES MOTEL

FilmMagazin 6 OLDALAS KRITIKA SZEMFÉNYVESZTŐK

2013. június

KOLLÉGIUMI ÉLET SZÖRNY EGYETEM ELEVEN TESTEK Z VILÁGHÁBORÚ KÁBULAT TRANSZ

EGYÜTT

A

CINESTA R ÍRÓIVAL

AZ ACÉLEMBER A FÖLD UTÁN I GRU 2 I MOVIE 43 I TÉGED AKARLAK

KEDVES OLVASÓK! E

havi tanulságunk: sose higygyetek a trailereknek! Az ütős előzeteseknek köszönhetően ugyanis mi epekedve vártuk mind a Szemfényvesztők, mind A Föld után című filmeket, és bár a Szemfényvesztők nem lett olyan rossz, mindkét film bőven az elvárásaink alatt teljesített. Persze nem csak csalódás, hanem meglepetés is jutott a hónapra, hiszen Danny Boyle a legújabb filmjével (Transz) ismét megmutatta, miért ő a világ egyik legzseniálisabb rendezője, pedig állítólag KERESS MINKET FACEBOOKON IS, HOGY IDEJÉBEN ÉRTESÜLJ MINDENRŐL!

a forgatásra csak az olimpiai műsor próbáinak szüneteiben volt ideje.

Nincs mese, aki tud, az tud… A júniusi lapszám egyébként a Man of Steel jegyében telt, hiszen nagyon részletes háttércikket, sőt még egy kritikát is írtunk róla az újságba, úgyhogy aki nagyon várta már a filmet, az nem csak a forgatás kulisszatitkait ismerheti meg, hanem a véleményünket is megtudhatja róla. Egy héttel a bemutató előtt ez azért nem is olyan rossz dolog… A hype ellenére nyílván vannak olyanok, akiket ez az egész Superman-es mizéria hidegen hagy, ám bízunk benne, hogy ők is megtalálják számításukat ha átlapozzák a júniusi FilmMagazint. Itt van mindjárt a hónap másik nagy durranása, a Z világháború, melyről 4 oldalon keresztül értekeztünk, vagy a Szörny Egyetem, melyről szintén összegyűjtöttük az öszszes fellelhető infómorzsát. Ráadásul – hogy fokozzuk az élvezeteket – a jövő hónapban bemutatásra kerülő Gru 2-ről is olyan anyagot publikálunk, amelyet még sehol máshol nem olvashattatok, érdemes lesz rá várni, annyit megsúghatok. Most pedig lapozzatok, mert szívesen folytatnám én a magazinba zsúfolt

jóságok felsorolását de nem tehetem, mert elfogyott a bevezetőnek szánt hely, így nem maradt más hátra, minthogy jó szórakozást kívánjak az ehavi FilmMagazinhoz!

Találkozunk júliusban is!

CÍMLAPSZTORI: „Már tanúi lehettünk Pókember csodálatos feltámadásának, Batman felemelkedésének, és számos más szuperhős sikeres viszszatérésének a mozivászonra, nem lehetett hát örökké váratni azokat sem, akik az egyik legősibb hőst szerették volna viszontlátni.” >> 16. és 40.

KIEMELT KRITIKA: „A film alapötlete jó. Meg merem kockáztatni, hogy az előzetest megnézve sokunk alkarján elkezdenek ágaskodni a szőrszálak. Egy illúziókat népszerűsítő csapat, élőben kirabol Las Vegasból egy párizsi bankot úgy, hogy a hatóságok csak akkor tudják rájuk bizonyítani a tettet, ha nyíltan beismerik, hogy hisznek a varázslatban…” >> 24.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztő: Szabó Dániel (Szada) Munkatársak: Szabados Melinda (Veszják), Fekete Felícia, Holhós Linda, Hompola Júlia V. (Vampka), Pavlics Tamás (TomPowell) Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Kovács Bea (Zaphier), Kónya Sándor (Sanya08), Török Tamás, Verebélyi Tamás (Spike), Jánvári Márk (Paulkemp), Segítőink: Molnár Krisztina (Budapest Film), Bartók Anna (Fórum Hungary), Pinczés Ádám (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film) Elérhetőség: www.tollal.hu és www.cinestar.hu Email: filmmagazin@hotmail.hu Támogatónk: www.7even.hu Következő számunk tervezett megjelenése: 2013. július 14.

2 / FilmMagazin

HÁTTÉR

SZÖRNY EGYETEM A Pixar legutóbbi két filmjével (Verdák 2; Merida, a bátor) igen erősen kisiklott, itt az idő, hogy visszaállítsák a renoméjukat. Vajon sikerül majd nekik? Írta: Kovácsné

N

em tudom, rajtam kívül emlékszik-e még valaki a Szeleburdi család című könyvre (nem a filmre), abban is a Radóra, akinek rendkívül nagy a szókincse, mert az apukája nyelvész, az anyukája pedig színésznő. Az én nagyobbik lányom valami hasonló csodalény (azzal együtt, hogy az apukája szoftverfejlesztő, és ennek megfelelően keveset beszél, azt se nagyon értjük). Szóval a gyermek megtekintette a Szörny Egyetem előzetesét, és a következőket nyilatkozta: „Anya, én megfigyeltem, hogy a második részek többnyire gyengébbek az elsőnél, és sokszor előfordul, hogy valami harmatgyenge sztori mellett csak a fingós poénokat erőltetik. Nagyon aggódom, hogy a Szörny Rt.-vel is ez lesz”. Leszögezném, hogy a „fingós poén” terminus technicust a gyerek biztos nem tő-

4 / FilmMagazin

lem tanulta, magával a megállapítással viszont kénytelen vagyok egyetérteni, és magam is kétségek közt vergődve várom Mike Wazowski és Sulley legújabb kalandjait.

(Ráadásul egy héttel tovább vergődhetek, mint az az eredeti tervekben szerepelt, ezzel bünteti ugyanis a Disney kedélyes hazánkfiait, akik miatt állítólag a Vasember 3 a premier másnapján felkerült az internetre. A gyanút erősíteni látszik, hogy a torrent oldalakon megtalálható illegális kópia magyar nyelvű volt.)

A méltán népszerű, roppant aranyos és egyedi világot felépítő Szörny Rt. folytatása valószínűleg azért késett ilyen sokat, mert vad pingpong-játszmák folytak a stúdiók és a fejesek közt, kinek is kellene megvalósítani az ötletet, ami egyébként már akkor felmerült, mikor mindenki legnagyobb csodálkozására

sikerült olyan cuccokat rátukmálni igen sok pénzért néhány százezer amúgy értelmes szülőre, melyeken egy cingár lábú, egyszemű, zöld heregolyó integetett. A Disney ugyan akkoriban megvásárolta az összes Pixar film folytatásának jogát, 2006-ban viszont magát a Pixart is megvette, és a nagy kapkodásban a szörnyeknek valahogy nyomuk veszett, olyannyira, hogy 2011-ig kellett várni, hogy az alkotók ismét munkába fogjanak. Rendezőnek Dan Scanlont kérték fel, aki ebben a szerepkörben eddig még csak a Matuka és a szellemfény című alkotást tudta kipréselni magából. A forgatókönyv megírásában Robert L. Baird és Daniel Gerson működött közre, akik Scanlonnal együtt valamennyien szerepeltek a Verdák és a Szörny Rt. alkotói közt. Valamint hozzájárultak annak az emberi sza-

Az új karaktereknek a cikkben is említett Helen Mirren-en túl még olyan kiválóságok adják a hangjukat, mint Bonnie Hunt vagy Alfred Molina.

vakkal nem igazán méltatható Csodacsibének a megírásához is.

Hümm, hümm.

A divat kötelez: nem folytatással, hanem előtörténettel lesz dolgunk (fura is lenne, ha azt kellene nézni másfél óráig, hogyan röhögtetik a szörnyek az édi kis kölköket, mert ugyebár az első rész valahol ott ért véget, hogy Iszony City lakói rájönnek: a gyereknevetésből sokkal több energiát tudnak nyerni, mint a sikolyokból vagy a Nabucco földgázvezeték szopogatásából). A Szörny Egyetem, mint azt címe oly sokat sejtetően sugallja, Mike (Billy Crystal, a magyar változatban Lippai László) és Sulley (John Goodman helyett Gesztesi Károly) ifjú korába vezet vissza bennünket, mikor a két haver még egyetemre járt. Gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy kettejük közül Mike a szorgalmas szerencsétlen (aki csak azért nem szemüveges, mert nincs füle) és Sulley a stabil kettő-egész-nulla átlagú parti arc, illetve az sem okoz majd meglepetést, hogy ezek ketten ugyanabban a kollégiumi szobában kötnek ki. Annak leszünk tehát tanúi, hogyan alakul kettejük barátsága (vélhetően nem zökkenőmentesen) és miért utálja meg őket a szintén ugyanarra az egyetemre járó Randall (eredetileg Steve Buscemi, de itt

forduljak fel, ha tudom, ki lép a zseniális Kaszás Attila helyébe a százlábú kaméleon magyar hangjaként), és mit gondol erről az egészről az egyetem karót nyelt dékánja (Helen Mirren). Nyilván van egy verseny, amit az egyszemű és a szőrös csak akkor tudnak megnyerni, ha összefognak. Nyilván van egy csomó mono-poén karakter, mint pl. a mindenhonnan elkéső csiga. (Nem tudom, mi van idén a csigákkal. Jön a Turbó című animáció is az autóversenyző csigáról, és a Zöld uraiban is központi szerepet kaptak a bájos haslábúak, a pénzcsapoknál valahol biztos van egy titkos csiga-fétisiszta…)

Ami miatt a gyerek meg én aggódni kezdtünk, az az, hogy az előzetesekben még csak nyomokban sem szerepelt semmi, ami a történetre utalt volna, az viszont kissé ijesztő lenne, ha megcsinálták volna bugyikék és barbirózsaszín szörnyekkel a Hangyák a gatyában-t... Azoknak a véleménye, akik már látták a filmet, nyilván megoszlik, de érdekes, hogy többek szerint a Szörny Egyetem előtt vetített rövid animáció, a Kék esernyő a maga dialógusok nélküli öt percében sokkal több szívet és lelket hordoz, mint az utána következő extravaganza. Mint tudományos rendszerező elme (ami-

lyennek szívesen képzelem magam, mikor épp nincs jobb dolgom) nem tudtam nem észrevenni, hogy a „középszerű” és szinonimái minden egyes általam olvasott kritikában szerepeltek – szám szerint tízben, azokban is, melyek szerint az alkotás úgy egyébként szórakoztató és nézhető. Megfigyeléseim szerint a kritikusok legnagyobb baja a filmmel az eredetiség teljes hiánya és a túl sok utalás a Szörny Rt.-re, ami miatt a szűz nézők számára a Szörny Egyetem valószínűleg nehezebben értelmezhető. Mindenki dicséri viszont a mozgalmas jeleneteket, a bolondbiztos (értsd: ártatlan gyermekecskék számára kellően ártalmatlan) poénokat és karaktereket, és egyáltalán, a cukiságot. Ártatlan gyermekecskékről annyit, hogy az a bevezetőben oly igen szépen megénekelt gyermekem feltelepített valamit a gépemre, amitől megdögölt az egér, ezért jelen háttércikk az utolsó utáni legutolsó pillanatban tudott csak megszületni. A gyermekecske tehát lesheti, mikor fogom én őt moziba vinni. A többi gyermekecskét (hacsak nem szabotálták a kedves szüleik napi betevőjét biztosító technikai eszközöket) valószínűleg nyugodtan elvihetjük majd a Szörny Egyetemre. Ártani nem használ.

Stáblista Rendező: Dan Scanlon Eredeti hangok: Billy Crystal, John Goodman, Steve Buscemi Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2013. június 27.

FilmMagazin / 5

HÁTTÉR

GRU 2 Alig kellett várni (kb. röpke három évet) és végre itt van az amerikai mozi történet tízedik legsikeresebb animációs filmjének, a Grunak a folytatása. A rendezők nem hagyhatták ki a siker újabb hullámát és elhozták nekünk Gru legújabb történetét a szeretet és a család útveszőjében, egészen a lelki társ megtalálásáig, kalandokon és akciókon át. Írta: Veszják

A

Gru főhőse a világ legnagyobb főgonosza volt, aki soha nem látott megpróbáltatásokkal volt kénytelen szembenézni, amikor találkozott három árva kislánnyal. A nagy sikerű film történetének alakulását Gru, Margo, Edit és Ágnes kapcsolatának fejlődése határozta meg, és ez adja a folytatás lendületét is.

Gru három fogadott kislányával, Edittel, Margóval és Ágnessel éppen kezdené megszokni a kertvárosi családapák kiegyensúlyozott életét, amikor a gonosz ellen harcoló szupertitkos globális szervezet képviselője kopogtat nála. Gru és új társa, Lucy Wilde fölkerekedik, hogy kiderítsék, ki állhat egy borzasztó bűncselekmény mögött. Elvégre a világ

6 / FilmMagazin

legnagyobb ex-főgonoszától igazán elvárható, hogy elkapja azt, aki az ő egykori babérjaira tör…

Amikor a film alkotói elkezdtek gondolkodni a Gru 2 történetén, azonnal világossá vált számukra, hogy az előző film végkifejlete – Gru rájön, mennyire szereti a kislányokat – valójában egy új sztori kezdete. A különös kis család sorsának alakulása érdekfeszítő témának ígérkezett a világ moziközönsége számára, mert a történetben mindenki megtalálhatja azokat a momentumokat, amelyek saját magára és szeretteire is vonatkoznak.

A Gru sikercsapata tehát ismét munkába állt, közös céljuk pedig határozott volt: meg kell tartani mindent, ami az első filmben olyan jól

működött, vagyis az aranyos, a komisz és a váratlan momentumok robbanókeverékével kell levenni a lábáról a közönséget. Nem kellett tehát azon agyalniuk, milyen legyen a látvány vagy, hogy Gru mennyire gonosz és milyenek a kislányok, így több energiájuk jutott a történet kidolgozására.

A Gru 2-ben ismét a főhőssel, a kislányokkal és a Minyonokkal találkozunk, és megtudjuk, hogyan élnek a főgonosz-korszak után. Grunak csupa praktikus kérdésre kell választ adnia. Vajon alkalmas-e apának, és maga mögött tudja-e hagyni a főgonosz-lét izgalmas – no meg luxuséletet biztosító – világát? Hogyan tartja el a lányait és alkalmazza Dr. Nefariót és a Minyonokat, ha

Az első részről így nyilatkoztunk anno: „Nem akar akkorát durrantani, hogy kivigye a spázablakot, csupán kedves akar lenni, és sikerül neki.”

már nem főgonoszi státuszban tevékenykedik? A Gru-rajongóknak azonban nem kell attól tartaniuk, hogy kedvencüknek már nincs vér a pucájában. A film alkotói ügyeltek arra, hogy a hős, aki annyira szeretett fagyasztópisztollyal lövöldözni, és vasszüzet tartott a nappalijában, megőrizze legfőbb jellemvonásait.

Miközben Gru igyekszik kertvárosi mintaapává válni, egy szupertitkos bűnüldöző szervezet képviselője kopogtat az ajtaján. A FőgonoszEllenes Liga (FEL) felkéri Grut, hogy segítsen elfogni azt a zseniális gonosztevőt, aki a történet elején látható nagyszabású rablást kitervelte és elkövette. Végtére is érthető, hogy a világ legnagyobb ex-főgonosza a legalkalmasabb arra, hogy elfogja azt, aki az ő korábbi babérjaira tör. Az sem árt persze, ha a titkos akciót a világ legklasszabb tengeralattjárójának fedélzetéről irányítják. Gru nagy örömmel áll ismét csatasorba, habár most a törvény innenső oldalán, de közben igyekszik jól ellátni apai feladatait is. S mi újság a kislányokkal? Ágnes pont olyan cuki és ártatlan, mint mindig, de fájdalmasan hiányzik neki az anyai szeretet. Edit szerint Gru a legklasszabb pasas a világon, és titokban sajnálja, hogy felhagyott főgonoszi ambícióival. Ami Margót

CHRIS RENAUD A film rendezője pályafutását képregény művészként kezdte, 1994 és 2000 között a Marvel és a DC Comics munkatársa volt.

Később a Shadow Projects és a Big, Big Productions látványtervezője lett, ahol többek között az Emmyre jelölt It’s a Big Big World című gyerekműsoroban dolgozott. A munkálatok során az animációs feladatok valamennyi fázisában részt vett a karakterfejlesztéstől kezdve egészen a digitális modellezők irányításáig. illeti, ő már abban a korban van, hogy kezdik érdekelni a fiúk, amitől Grut kiveri a víz, már csak azért is, mert ő képtelen a széptevésre.

Amikor Gru nekilát, hogy felkutassa a világ legveszélyesebb aktuális főgonoszát, akarata ellenére társat kap maga mellé: a FEL egyik újoncát, Lucy Wilde-ot, akinek szakmai lelkesedésénél csak túlméretezett egója nagyobb. Gru számára ez a kapcsolat utálat első látásra. Nem számított arra, hogy valakivel együtt kell majd dolgoznia, és Lucy bármit tesz, sikító frászt kap tőle – legalábbis ez az első reakciója.

A Gru főleg abban különbözik a többi animációs filmtől, hogy a mély

emberi érzelmek, elsősorban a szeretet kérdéseit boncolgatja. „Azt akartuk, hogy a folytatásban továbbhaladjunk ezen a vonalon. Gru most egyedül neveli a kislányokat, és az a következő logikus lépés, hogy megtalálja a lelki társát. Ez pedig Lucy.”

–nyilatkozták a készítők.

Stáblista Rendező: Chris Renaud Eredeti hangok: Steve Carell, Miranda Cosgrove, Elsie Fisher Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2013. július 4.

FilmMagazin / 7

HÁTTÉR

Írta: Holhós Linda

Z VILÁGHÁBORÚ 8 / FilmMagazin

Bár hazánkban is készültek jelenetek, a film körüli mizériák és többszöri újraforgatások miatt ezek vélhetőleg nem lesznek benne a kész moziban

A

háttércikkek szerkesztésekor, én mindig arra szoktam törekedni, hogy minél több olyan információt adjak át, ami érdekes, ami felkelti a nézők figyelmét. Jelen írásomnál azonban eltérnék ettől egy kicsit. Ugyan érkezett szép terebélyes sajtóanyag a filmről… és tudom, hogy ez elsősorban egy filmes magazin… de akkor sem fog tudni senki visszatartani attól, hogy néhány mondatban össze ne foglaljam a könyv olvasása alatt tapasztaltakat. Persze tenni fogom majd mindezt a tőlem megszokott, szűkszavú módon.

Max Brooks könyve sok szempontból rendhagyó. A sok lökött zombis kezdeményekkel szemben Ő volt olyan bátor, hogy úgy döntött, nem fog ebből a témából viccet csinálni. Könyve realisztikus, olyannyira, hogyha kihúznánk az egyenletből a zombikat, és teszem azt egy agresszív vírussal helyettesítenénk, akkor is megállná a helyét. Felkészültsége elismerésre méltó, mert ugyan egy fiktív, és igen valószerűtlen apokalipszist ír le, mégis a valós történelmünkre, jelenünkre, társadalmi, és politikai jellemzőinkre épít.

Veszedelmesen következetesen.

Ebből a pár mondatból is erősen érezhető, hogy Max Brooks könyve nálam sikeresen teljesített. Fanyar humora, merész feltételezései, illetve következtetései totálisan, és viszszavonhatatlanul meggyőztek.

Tényszerűen végigkíséri a teljes folyamatot, a nulladik betegtől, a háború végéig. Ebből kifolyólag nem holmi hatásvadász történetépítés jellemzi, modern gépágyúkkal, és bazi nagy szablyákkal… halkan megsúgom, marha kíváncsi is le-

szek arra, hogy a filmben hogyan fogják kivitelezni ezt az egészet. Ha a könyvből indulunk ki, akkor egy több évet érintő világvégét kellene feldolgozni a vásznon. Ha a hollywoodi alkotókból, akkor a háború csak egy kis részét fogjuk csupán látni – vélhetőleg a legmozgalmasabb, legpánikosabb részét –, és azt is hatalmas erődemonstrációba foglalva. Űbernagy RPG-vel, tankokkal, és atomfegyverekkel… Mondjuk akkor fogok csak igazán nekikeseredni, ha ezt is propagandásítani fogják. És tuti hogy fogják… de ne legyen igazam. A könyv végig túlélők beszámolóit sorakoztatja fel. Ettől a film készítőinek el kellett térniük, mivel (gondolom én) nem dokumentumfilmet kívántak forgatni. „Megpróbáltuk követni a könyv narratív szerkezetét, de azt vettük észre, hogy menet közben elvész a feszültség, legalábbis filmes értelemben.” – nyilatkozta Dede Gardner producer. Így a sokszereplős, túlélő orientált alapelképzelés ment a levesbe, és az alkotók úgy határoztak, hogy egy főszereplő – Gerry Lane, volt ENSZ vizsgá-

Ilyenkor szoktuk azzal nyitni a cikket, hogy „nem olvastam a film alapjául szolgáló könyvet…”. De ezt a bevezetőt most kénytelen leszek mellőzni. Max Brooks azonos című regénye, köszöni szépen, remekül pihenget a nappalimban, az „olvasva” státuszú polcomon.

FilmMagazin / 9

HÁTTÉR

lótiszt – és annak családja köré fognak építkezni. Aztán innentől némiképp megoszlanak a vélemények. „A megfertőződött emberek iszonyatosan rémisztőek, és remélem, a film több szinten is működik. – mondta Brad Pitt, majd hozzátette: De elsősorban mégiscsak nagy nyári mozi akar lenni, amit azért is csináltam, hogy a fiaim jól szórakozzanak.” Ezzel szemben Gardner álláspontja homlokegyenest komolyabb: „Ez nem szimpla zombifilm, hanem kíméletlen számvetés a globális apokalipszisről. Nagyon sok a kulturális párhuzam a filmben ábrázoltak és a mi világunk között, és Max könyve azért is nagyszerű, mert dokumentumszerű hitelességgel jeleníti meg az eseményeket. Az az alapvetés, hogy bármikor bármilyen szörnyűség megtörténhet velünk, és ezzel akartam szembesíteni a nézőket. Senki nem úszhatja meg, a katasztrófa mindenkit utolérhet. Ez a törvény lendíti előre a cselekményt, de ugyanez vonatkozik a valódi életünkre is.” Szóval fő a teljes egyetértés…

10 / FilmMagazin

Azt nem nagyon kell agyonecsetelni, miért is Mr. Pitt lett a főszereplője a mozinak. Karakteres is, meg tömegek által körülrajongott is… és producer is. A rendező személyére is határozott elképzelése volt a Plan B Entertainment produkciós cégnek, név szerint Marc Fostert kérték fel, akinek olyan alkotások vannak már a háta mögött, mint a Quantum csendje, vagy az Én, Pán Péter. „Nem lehet őt rendezőként beskatulyázni… lenyűgözött, hogy minden műfajban otthon érzi magát.” – nyilatkozta Pitt Fosterről. A forgatás is kalandos derbynek bizonyult, mivel a könyv egy világháborúról szól, ahol történetesen a „világ” kifejezés szó szerint értendő. A történetileg Philadephiában zajló eseményeket Glasgowban forgatták, mivel a két hely építészeti jellemzői gyakorlatilag fedik egymást. „A város szerkezete négyzethálós, így még jobban meg tudtuk mutatni, hogyan terjed a pánik, amikor a fertőzöttek támadásba lendülnek – világít rá Michael Harm felvételvezető. – A jelenet elején több mint kétszáz statisztával

töltöttük meg a kisebb utcákat, hogy zsúfoltnak tűnjenek. Aztán amikor a nagy térhez értünk, ahol a támadás kibontakozik, már hétszáz szereplővel dolgoztunk. Szerencsénkre ott volt a Bank of Scotland teljesen kibelezett régi épülete. 4600 négyzetméter állt a stáb – statiszták, sminkesek, öltöztetők, berendezők hada – rendelkezésére a felkészüléshez, és itt evett mindenki két felvétel között." A film magas költségvetésének köszönhetően (hozzávetőlegesen 125 millió dollár) a járművek egyszerű fogyóeszközzé redukálódtak. „Több mint százötven autót törtünk össze – mesélte Simon Crane second unit rendező. – Hazavágtuk a kukásautót, Bradék Volvóját pedig belerepítettük egy mentőautóba és hasonlók. A felhasznált járművek legalább nyolcvan százaléka totálkáros lett. A glasgow-i forgatás kész hadművelet volt.” A jeruzsálemi jeleneteket Máltán, a moszkvai jeleneteket pedig itt nálunk, Magyarországon forgatták le. A zombik viselkedési mintája is rendhagyó volt, így azok kivitelezésénél is szükség volt

Mireille Enos az amerikai The Killing című sorozatból lehet ismerős, amit a nyáron a tervek szerint hazánkban is bemutatnak majd.

a megszokottól eltérő elméletek alkalmazására. „A madarak, a halak vagy a hangyák gyakran egy bizonyos mintázat szerint, tömegesen áramolva rajzanak – avatott be a rejtelmekbe a rendező. – Sajátos intelligencia fedezhető fel ebben.

Arra gondoltam, érdekes lenne, ha ezek a fertőzött emberek, akik ugye tudat nélküliek, mivelhogy halottak, valamiképpen magukban hordoznák ezt a rajzási mentalitást. Egy-egy lény mozgásának nincs kifejezett célja, de mint tömeg, valamiféle tudattalan tudatot testesítenek meg.”

Az előzetes alapján ezt sikerült is mesterien megalkotni. Annyi személyes észrevételem azonban volna, hogy a könyvben ez merőben másképp mutatkozik meg. Ott a zombik hada hatalmas ugyan, de lassú.

Nem futkorásznak esztelenül, sem tömegesen, sem egyesével. De azt azért szögezzük le, hogy filmes szempontból a zombihegy-omlás mindenképpen látványosabb. A minél hitelesebb hatás kedvéért, nemcsak hogy biológusokkal, és orvosokkal történt egyeztetés, hanem

>> A FORGATÁS IS KALANDOS DERBYNEK BIZONYULT, MIVEL A KÖNYV EGY VILÁGHÁBORÚRÓL SZÓL, AHOL TÖRTÉNETESEN A „VILÁG” KIFEJEZÉS TÉNYLEG SZÓ SZERINT ÉRTENDŐ. << táncosokkal, kaszkadőrökkel és koreográfusokkal is. Az első átalakulót a filmben Ryan Perkins-Gangnes mozgásművész alakítja. „Megfigyeltem, hogyan mozognak az epilepsziások, amikor rohamuk van, és ezt vettük alapul az átalakuláshoz – árulja el a rendező – Ryan elképesztően tehetséges mozgásművész, mindenkinek leesett az álla, amikor előadta ezt a vitustáncot. A hatás fokozása érdekében digitális trükkel kidagasztottuk a testén az ereket, és a szemén is látszik az átalakulás. Ez utóbbi momentum nagyon fontos volt nekem – szerintem akkor lesz valaki élőhalott, ha már a szemén is látszik az átváltozás.” Mindezeken felül Foster még azzal is újított, hogy az ilyen filmeknél megszokott reszketeg kameraváltások, és gyakori vágások helyett, inkább „széles ívű svenkekkel” hangsúlyozta a helyzet drámaiságát.

Őszintén szólva, képtelen vagyok megsaccolni, hogy ez a film a könyvhöz képest most jó lesz-e, vagy sem. Hogy igényes mozi, az biztos, legalábbis erre utal minden, ami eddig itt felsorolásra került. Valószínűsíthetően látnivaló is akad majd benne szép számmal – hacsak nem estek megint abba a csapdába az alkotók, hogy minden izgis jelenetet belevágtak az előzetesbe. Én mindenesetre biztosan meg fogom nézni, nagy szerelmese vagyok az apokaliptikus világvége sztoriknak

Stáblista Rendező: Marc Forster Főszereplők: Brad Pitt, Mireille Enos, Danielle Kertesz, Eric West Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2013. június 27.

FilmMagazin / 11

EXTRA ZOMBIFILMEK, AMIKET LÁTNI KELL

A FEHÉR ZOMBI (1932) Az ilyen típusú filmek alfája, a zombik debütálása a nagyvásznon, nekünk magyaroknak pedig azért is fontos, mert hazánk fia, Lugosi Béla alakítja az egyik főszerepet. A zombik itt még lassan mozgó, irányítás alatt lévő „rabszolgák”

AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA (1968) George A. Romero klasszikusa, ami nem csak kiváló horrorfilm (melyben a maréknyi túlélő megküzd a rájuk törő élőhalottakkal), hanem a hatvanas évek Amerikájának kíméletlen társadalomkritikája is.

GONOSZ HALOTT (1981) Sam Raimi hiába próbálkozott a Pókemberrel a populárisabb műfaj felé fordulni, az ő terepe egyértelműen a horror marad. Ennek ékes példája a Pokolba taszítva, és a Gonosz halott, melynek nemsokára a remake verziója is látható lesz.

RE-ANIMÁTOR - AZ ÚJRAÉLESZTŐ (1985) Az őrült tudós úgy akar szert tenni az örök élet kiváltságára, hogy kifejleszt egy szérumot, mely képes helyrepofozni az elhalt testrészeket, szöveteket. A nem várt mellékhatással viszont még ő sem számolt

HOLTAK NAPJA (1985) George A. Romero életművében Az élőhalottak éjszakája - Holtak hajnala - Holtak napja sajátos helyet foglalnak el, hiszen amellett, hogy ezek a legsikerültebb művei, még a kilátástalanság érzését is sikerült mindig kicsit feljebb tornászni.

KEDVENCEK TEMETŐJE (1989) Hogyha az írók közül a horror nagymesterét szeretnénk megnevezni, nagyon sokan Stephen Kingre szavaznának. Természetesen az ő művei között is van olyan, ami zombikat tartalmaz, ráadásul az adaptációja is egész vállalhatóra sikerült.

HULLAJÓ (1992) Peter Jackson A Gyűrűk Ura elkészítése óta már csak a Tolkien univerzumban érzi otthonosan magát, az egyéb próbálkozásai mindig kisiklanak, pedig a Frodóék kalandja előtt olyan pöpec kis filmeket rakott össze, mint a Hullajó. Gusztustalan, véres, miközben kegyetlenül megnevetett. A műfaj előtti legnagyobb fejhajtás.

28 NAPPAL KÉSŐBB (2002) Danny Boyle bármihez nyúl, az arannyá változik (lásd például ehavi számunkban a Transz kritikát). A 28 napig kómában lévő főhős (Cilian Murphy alakításában) megdöbbenve veszi tudomásul a Londonban bekövetkező változásokat: például hogy az utcák elnéptelenedtek és egy vírusnak köszönhetően mindenki olyan másként viselkedik…

HOLTAK HAJNALA (2004) Zack Snyder mindig is a vizualitásáról volt híres, és ez még egy zombifilm esetében is így volt. A címből kitalálható, hogy George A. Romero trilógiájának középső részét vette alapul a rendező, és a filmet elnézve arra gondolhatunk, hogy bár jobb nem lett, a társadalomkritika is kopottasabb, ám minden más grandiózus, látványos. És ez így van jól.

12 / FilmMagazin

HALÁLI HULLÁK HAJNALA (2004) A Simon Pegg - Nick Frost - Edgar Wright hármasnál őrültebb triót még nem hordott hátán a föld, ez pedig sokat segített egy olyan komédia létrehozásában, amiben a zombiké a főszerep. Vagy mégsem?

A HOLTAK FÖLDJE (2005) 2005-ben George A. Romero viszszatért a nagyvászonra hogy megmutassa: még mindig tud olyan zombifilmet csinálni, aminek mondanivalója is van. Gazdagok és szegények egymás ellen, na meg az elmaradhatatlan élőhalottak.

[REC] (2007) A Blair Witch Project által elterjesztett kézikamerás felvételmód a zombikat sem kímélte, sőt a műfaj egyik legjobb darabját eredményezte. A folytatásairól nem érdemes tudomást sem venni, az első részt viszont megéri megnézni.

TERRORBOLYGÓ (2007) Bár alkotói szerint a Terrobolygó és a Halálbiztos szorosan összetartozik, nem vesztünk sokat, ha utóbbit nem látjuk. A terrorbolygóban viszont a zombifilmek és mondjuk a Machete legjobb zúzós elemei keverednek.

NÁCI ZOMBIK (2009) A film, amely elhitette velünk, hogy Tommy Wirkola jó rendező, és megéri majd várni a Boszorkányvadászokra (mint kiderült: tévedtünk).

Nyugodtan állítható, norvég hóvidék ilyen beteges fantáziálásnak még sosem adott otthont ezelőtt.

ZOMBIELAND (2009) Az utóbbi idők egyik legüdítőbb vígjátéka, mentes minden sablontól, ugyanakkor tele van poénnal és mondanivalóval. Nagyon sajnáljuk, hogy a belőle készült sorozatot nem is olyan régen a pilot vetítése után lelőtte a TV-társaság.

És ha már zombik, akkor megkerülhetetlen ebben a témakörben a The Walking Dead című sorozat, melynek első két évada kifejezetten zseniális, és bár a harmadik nem tetszett mindenkinek, jelen sorok írója azt is nagyon szereti.

FilmMagazin / 13

HÁTTÉR

S

uperman, a másik bolygóról érkezett, örök kívülálló, de mindig minket védelmező idegen történetének felelevenítése nem is kerülhetett volna jobb kezekbe. A filmben alig találni olyan színészt, akit ne jelöltek volna már neves díjra, de a producerek, a rendező, sőt még a zeneszerző is világhírnévnek örvendő művész, így nem csoda, hogy nem csak a kritikusok és a régi rajongók, de az olyan emberek is izgatottan várják Az Acélember premierjét, akik azelőtt nem sok figyelmet szenteltek a földönkívüli férfi életének és kalandjainak.

A főbb szerepekben megtaláljuk Amy Adams-et, Russel Crowe-t, Kevin Costner-t, Diane Lane-t, Laurence Fishbourne-t, valamint Michael Shannon-t, akik mind legalább egyszer jelölve voltak Oscar-díjra, és van köztük nyertes is, a főszerepet pedig a brit Henry Cavill, Hollywood egyik legígéretesebb tehetsége kapta meg, akinek a kisugárzása

tökéletesen illik a nem önhibájából megközelíthetetlen ámde jólelkű Clark Kenthez. A produceri székek egyikében a Sötét Lovag trilógia alkotója, Christopher Nolan ül, aki részben Az Acélember történetvezetéséért is felel, a rendező pedig az a Zack Snyder, akinek többek közt a Watchmen és a 300 című látványorgiákat is köszönhetjük. A zenét Hans Zimmer szerezte, a kosztümöket pedig a háromszoros Oscardíjas James Acheson tervezte. Mi ez, ha nem ígéretes stáb?

De kicsoda Clark Kent valójában?

Hová tartozik? Miért küzd, miért harcol? Olyan kérdések ezek, amiket a fiatalember maga sem tud megválaszolni, és ezekre a kételyekre alapozták az alkotók Az Acélember történetét is. „Superman az a hős, aki sosem alkuszik meg, még csak közel sem jár hozzá; azt a

jót képviseli, amiről el szeretnénk hinni, mindenkiben ott van – mondja a rendező. – Superman az az ideál, amiben mindannyian hiszünk; aki kilépett a képregények lapjairól, és szinte már része lett a mindennapoknak. Az egész világ ismeri.”

A karakter ikonikus mivolta miatt Henry Cavill boldogan fogadta a hírt, hogy őt választották Kent szerepére. „Ő az a személy, aki a történelem során tényleg különleges figurává érett – mondja izgatottan, mégis felismerhető alázattal. – A remény embere, a leküzdhetetlennek tűnő feladatoktól sem hátrál meg, nem érdeklik az esélyek, bármilyen rossznak is tűnnek. Ez olyasmi, amiből erőt nyerhetünk, bárkik legyünk, bárhol a világon. Mindannyian

-

AZ

R E B M E L ACÉ

lBatman fe , k a n á s á s feltámad visszatérésének a o t la á d o s c s ős sikere kat sem, akik az Pókember h r k e n p ü t u t z e s h o le ás váratni az Már tanúi nek, és számos m é k k ö r ö át sé ka tni. Írta: Vamp lá t emelkedé ra, nem lehetett h n o z is v on tték volna e r e z mozivász s t s ő sibb h egyik legő

14 / FilmMagazin

FilmMagazin / 15

HÁTTÉR

BOLDOG SZUPER SZÜLETÉSNAPOT! Ahhoz képest, hogy nemrég múlt 75 éves, elég jó erőben van. Az első Superman-képregény 1938 áprilisának végén készült el Clevelandben, hála két unatkozó kamasz srácnak, Jerry Siegel-nek és Joe Shuster-nek – akik azóta is mint a Superman alkotói ismertek. Az első füzet június elején került a standokra és 10 centbe került. A nagy esemény 75. évfordulóját egész Amerikában úgy ünneplik, ahogy az egy nemzeti hős születésnapját illik. A város polgármestere, Frank Jackson a nagy napot Superman-napnak nyilvánította, a városházára felvonták az acélember zászlaját és minden középületet az ő színeivel: piros-kék sávokkal díszítettek fel.

A legelső képregényből körülbelül száz példány maradt fenn, közülük alig egypár igazán jó minőségű, de a nemrég Minnesotában egy ház felújítása közben előkerült darabra már több 100.000 dolláros ajánlat is érkezett a neten. (InterCom)

16 / FilmMagazin

szembenézünk nehéz időszakokkal néha, a remény ilyenkor meghatározó szerepet tölt be az életünkben.

Ennek a közös reménynek a megszemélyesítése Superman. Ezt a szerepet nem hagyhattam ki.”

Vele ellentétben Snyder nem volt olyan biztos a dolgában, mikor felkérték a rendező szerepére. Filmjei a dinamikájukról, látványukról híresek, lassan olyan jellegzetesek lesznek a belőlük sugárzó masszív energiától, mint Tim Burton absztrakt világa, vagy Quentin Tarantino morbid humora és naturális ábrázolásai. Snyder mégsem csapott le a lehetőségre azonnal. „Tinédzserként imádtam a képregényeket, Superman volt az egyik kedvencem, épp ezért nem voltam benne biztos, hogy nekem kellene ezt csinálnom.

Nem tudtam elképzelni, hová vihetném ezt a karaktert, ahol azelőtt még nem járt.” Ám mikor elolvasta a forgatókönyvet, amin Christopher Nolan is dolgozott, meggondolta magát. „Az eredeti vonalat tartva, anélkül, hogy bármit is elvettek volna abból, ami Supermant Supermanné teszi, olyan útra terelték, ami már számomra is érdekesnek tűnt.

Ekkor egyeztem bele a közös munkába. Fura, mert ez lesz életem egyik legrealisztikusabb munkája…

Nem ironikus?”

David S. Goyer egy nyilatkozatában azt mondta, hogy majd Az acélember 2-vel fognak megágyazni az Igazság ligája mozinak.

>> CLARK

AKARATA ELLENÉRE IS KÍVÜLÁLLÓKÉNT ÉLI AZ ÉLETÉT, KÜLÖNLEGES KÉPESSÉGEI MIATT ÁLLANDÓ FÉLELEMBEN TARTVA AGGÓDÓ SZÜLEIT. << A film teljes történetén többen is dolgoztak. A sztori alapvetően a már felhozott kérdésekkel, és az azokra kapott válaszokkal foglalkozik. „Az acélember a választásokról szól. – mondja David Goyer, a film egyik forgatókönyvírója. – Egy férfi a főszereplő, akinek két apja van: JorEl, akitől származik, és Jonathan Kent, aki felnevelte. Két névvel rendelkezik: ahonnan jött, Kalnak ismerik, ahol felnőtt Clark a neve. Két múltja van, bár ő eddig csak az egyiket ismerte. Most mindkét apa elvárja tőle, hogy olyan ember legyen, amilyennek ők elképzelték, és bár a módszereik nem teljesen ugyanolyanok, a céljuk végül is közös.”

A történet úgy kezdődik, ahogy azt már ismerjük: a Kent házaspár egyik nap megtalálja a kisfiút a farmjukon az űrhajóban, de nevet adnak neki, és sajátjukként nevelik fel a kicsit.

Annak azonban, hogy nem értesítik a hatóságokat, és emberként kezelik a fiút, meglesz az ára. Clark akarata ellenére is kívülállóként éli az életét, különleges képességei miatt állandó félelemben tartva aggódó szüleit, akik attól tartanak, egy nap fény derül Clark titkaira. „Jonathan és Martha tisztában vannak vele, hogy rátalálni erre a különleges kisfiúra egyszerre volt áldás és átok. – magyarázza Snyder. – Jonathan okos

ember. Tudja, hogy ő nem csak egy apa, hanem egyben egy olyan személy is, aki befolyásolhatja azt az embert, aki egyszer az egész világot megváltoztathatja. Rádöbben, hogy Clark nem csak egy különös és magányos fiú, de valami sokkal nagyobb, sokkal fontosabb dolog részese.” Costner szerint, aki Jonathant játssza, „az emberek szeretnek az olyan filmekre beülni, amiket elhihetnek, de vannak olyan a pillanatok, mikor nem hiszünk, hanem fel-

merül bennünk a kérdés: Én mit tennék az ő helyében? Milyen ember vagyok én?” Clarkot vér szerinti szülei azért küldik el maguktól, mert az otthon veszélyes, haldoklik, Jor-Elre pedig, Clark édesapjára, aki egyfajta tudós, senki sem hallgat, így inkább elküldi a fiát egy olyan helyre, ahol biztonságban lehet, ezzel pedig nem csak a fiát, de talán az egész fajtáját megmentheti egyszer. Önfejűsége és a szabad akarat kihasználása miatt azonban Jor-Elt bűnözőnek

FilmMagazin / 17

HÁTTÉR EL NEM KÉSZÜLT SUPERMAN-FILMEK Talán a legismertebb meg nem valósult Superman-projekt a Superman Lives! című volt, hiszen ezt Tim Burton rendezte volna, aki Clark Kent szerepére Nicolas Cage-et akarta felkérni. Az egyetlen probléma a forgatókönyv volt, amit eredetileg Kevin Smith vetett papírra, ám az első változat nem nyerte el Burton tetszését, ezért újraíratta azt, ám a munkálatok úgy elhúzódtak, hogy mind a rendező, mind pedig a főszereplő inkább kiszállt a projektből, nélkülük viszont már merték elkészíteni.

2002-ben is lehetőség nyílt egy Superman filmre, amiben Batman is meghatározó szerepet játszott volna: a történet alapját képező világot sújtó káosz ugyanis Joker és Lex Luthor összefogásának eredménye, amivel a két hős csak összefogva tudott volna leszámolni. A film sorsát az pecsételte meg, hogy a stúdió inkább külön mozikat akart a hősöknek, és ha jobban belegondolunk, ez a projekt nyitotta meg az utat Christopher Nolan Batman-filmjei előtt, a többi pedig már történelem.

Jár a főhajtás a döntéshozók előtt.

Egy kicsit visszaugorva az időben: 1989-ben tervbe volt véve a Superman 5, ám Christopher Reeve-et sehogy sem tudták rábírni arra, hogy ismét magára öltse a jól ismert alsógatyát. Ekkor a Warner a jogokat ideiglenesen „kiadta” egy kisebb studiónak, akik szintén nem tudtak mit kezdeni vele, így 2004-ig Superman nélkül maradt a filmvászon.

kiáltják ki, édesanyja, Lara Lor-Van szíve pedig majd’ megszakad. Évekkel később, a sarkkörön sikerül felvenniük a kapcsolatot a fiukkal, ha csak egy rövid időre is, ezzel pedig végre megadják neki azt a nyugalmat, amit sosem talált meg, még ha csak egy pillanatig is: útmutatást és magyarázatot arra, miért olyan más, mint a többiek. Ezzel együtt azonban felhívják a figyelmét az ezzel járó felelősségre is. És bár a földön Martha Kent jól gondját viseli, és állandó stabilitást jelent Clark számára minden helyzetben, de nem ő az egyetlen nő az életében, aki fontos szerepet játszik. A Pulitzer-díjas oknyomozó újságíró, Lois Lane tanúja lesz a különleges kommunikációnak Jor-Ellel, valamint a férfi emberfeletti képességeinek, és meggyőződése, hogy az évszázad sztorija van a kezében. Azzal nem számol, hogy ez a szenzáció milyen következményekkel jár majd; nem csak kettejük élete, hanem az egész bolygó sorsa megváltozhat. Eközben Zod, a Kryptoniak generálisa rátalál a Földre, és el akarja foglalni, ugyanabból a célból, amiért Jor-El elküldte a fiát a bolygóról: hogy megmentse a saját népét, ebből pedig kialakul egy olyan konfliktus, ahol mindenkinek el kell döntenie, kinek az oldalán áll. Vajon annak a fiatal férfinek is menni fog, aki még azzal sincs tisztában igazán, ő maga kicsoda?

18 / FilmMagazin

Mivel a történet a kezdetekig nyúlik vissza, a rendezőnek és a látványért felelős stábtagoknak lehetőségük volt, hogy megépítsenek egy komplett, új világot. A céljuk egy olyan képi világ megteremtése volt, ami idegen, ám mégsem kérdőjelezhető meg a valódisága. A Kryptonon élők komoly szabályok szerint élnek, merev hierarchia, kötelességtudat és hűség jellemzi őket, de intelligensek és fejlettek is, mindemellett a bolygó maga kimerült, elhasználódott és veszélyessé vált. Az alkotók a Krypton fénykorát, és ezt a sötét korszakot is meg akarták mutatni a vásznon, ez volt a legnagyobb kihívás. „Valószínűleg a legösszetettebb, legbonyolultabb tervrajzokat készítettük el, amit művészeti részleg valaha is kiadott a kezéből – meséli nevetve Alex McDowell, a látványtervező. Ám nem csak a vi-

A stáb törekedett arra, hogy a korábbi adaptációkat semmisnek tekintsék, így hát képregényeket olvastak, a filmeket viszont nem nézték meg.

zuális anyagnak kellett idegennek lennie. A másik bolygón az élővilág és szerkezet mellett a nyelv és technológia is más. Csak a film kedvéért kitalálták a kryptoniak nyelvét, olyan részletességgel, ami rávilágít a Föld és a másik bolygó alapvető különbségeire. Míg itt az énen van a hangsúly, úgy kryptoni nyelven azon, amire vonatkozik a mondandó, elvégre ők praktikusabb, és valamivel személytelenebb lények az embernél. Azt a mondatot például, hogy „én kérek egy almát” ott úgy mondanák, „alma az, amit kérek” . Ugyanilyen precíz módon dolgozták ki a gépeket és lakóhelyeket is. A Zod által vezetett űrhajó hűen tükrözi a generális személyiségét, akárcsak Jor-El otthonának színvilága.

Az acélemberben természetesen ugyanilyen fontos szerepet kap a Föld és Clark földi otthona, sőt talán még lényegesebb is, hiszen Superman itt nő fel. Sok jelenetet forgattak Chicagoban, és más városokban, ahol az igazi fordulatok és akciójelenetek megelevenedhettek. Smallville békés, idilli jeleneteit Illinois-ban, egy Plano nevű kis városkában vették fel. „Bizonyos szemszögből ez Clark ártatlanságának megtestesülése. – mondja David Goyer. – Ez reprezentálja az emberi oldalát, a földi örökségének fizikai megnyilvánulását, a menedékét a világgal szemben, ami idegennek látja őt.

Ellentétben a legtöbb dologgal az életében, Smallville egyszerű, gondtalan. Ez az otthon.”

Henry Cavill elismerte, hogy nem teljesen fogta fel a világ egyik legismertebb szuperhősének karakterével járó felelősséget, amíg egy nap Planoban nem találkozott néhány, a forgatást figyelő Superman-rajongóval. „Az érdeklődésük, a figyelmük, az, ahogy kölcsönösen hatottunk

egymásra, lenyűgöző volt, és egyben megértette velem, mennyire fontos számukra ez az egész. Nagy lehetőségnek tartottam ezt a szerepet, és komolyan megbecsültem, de aznap rájöttem, hogy megtiszteltetés is, hogy eljátszhatom, és ez a tény még inkább felértékelte a szememben a helyzetemet. Szerencsére azt hiszem, kimondhatom, hogy hűek maradtunk ahhoz a Supermanhez, akit a rajongók annyira szeretnek, emellett mégis sikerült áthelyeznünk ebbe a modern világba.

Remélem, hogy az eredmény mindenkinek tetszeni fog.” „Superman mindenkié” – fejezi be Snyder. – Ő testesíti meg a szuperhős lét alapját, általa ünnepelhetjük a szuperhősök világát a leginkább, hiszen a képességei, amik megihletnek, és lenyűgöznek – a gyorsaság, az erő, a repülés – valójában össze sem mérhetőek azokkal a csodálatos dolgokkal, amiket megtaníthat nekünk: a család és emberség fontosságát, a ragaszkodást és hűséget, na meg azt, mit jelent tartozni valahová. Ez az, amiért a rettenetes és látványos harcok, a bolygó problémái mellett szeretnénk, ha ő győzne: mert igazságos, őszinte, mert meleg szíve és csak jó szándékai vannak. Azt akarjuk, hogy minket válasszon, mellettünk döntsön, hiszen akárcsak ő, mi is keressük az utat, amin végigjárva a lehető legjobb emberekké válhatunk.”

Stáblista Rendező: Zack Snyder Főszereplők: Henry Cavill, Amy Adams, Michael Shannon Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2013. június 20.

FilmMagazin / 19

EHAVI PREMIEREK JÚNIUS 6

A Föld után

Én és te

Felcsípve

Volt egyszer egy család

Transz

Love and Lemmons Az igaz szerelem receptje

Gyakornokok

A kolónia

Utórengés

Téged akarlak

A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék

JÚNIUS 13.

Szemfényvesztők

20 / FilmMagazin

JÚNIUS 20.

Az acélember

A búcsúkoncert

Úgy hívlak: Amore

Védelmi kód

JÚNIUS 27.

Z világháború

A háború sámánja

Szörny Egyetem

Lopom a sztárom

FilmMagazin / 21

KRITIKA

SZEMFÉNYVESZ Varázslat, akció, humor, egy légtérbe zárva, megspékelve remek színészekkel, és komplex történettel. Lássuk hogyan is lehet ezt több oldalon keresztül, részletekbe menően kivesézni… Írta: Holhós Linda

M

indig is rajongtam az igazán szépen kivitelezett trükkökért. Ahogy nő az ember, úgy veszti el egyre jobban a varázslatokba vetett hitét. És ez így természetes. De persze sok minden függ az ember meggyőződéseitől, hogy mennyire engedi magát kiábrándítani. Ha vagyunk annyira ügyesek, hogy nem hagyjuk teljesen elveszni

22 / FilmMagazin

gyermeki ártatlanságunkat, akkor ezek a „varázslatok” – függetlenül attól, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy nem valódiak – igazán kellemes pillanatokat okozhatnak számunkra. A technika újdonságainak köszönhetően, ez az ágazata is szépen fejlődik a szórakoztatóiparnak.

Olyan mesteri szinteket döngetnek már a legügyesebb szemfényvesz-

tők, hogy tényleg csak rajtunk, nézőkön múlik, hogy most görcsösen ragaszkodva a valósághoz mantrázzuk magunkban, hogy ez akkor is csak becsapás, vagy elengedjük a szkeptikus oldalunkat, és egyszerűen csak hagyjuk, hogy legyőzzön bennünket a káprázat.

A film alapötlete jó. Meg merem kockáztatni, hogy az előzetest meg-

A négy lovas társulat tagjai korunk Robin Hoodjai: a gazdagoktól lopnak, amit aztán a szegényeknek adnak.

TŐK nézve, sokunk alkarján elkezdenek ágaskodni a szőrszálak. Egy illúziókat népszerűsítő csapat, élőben kirabol Las Vegasból egy párizsi bankot úgy, hogy a hatóságok csak akkor tudják rájuk bizonyítani a tettet, ha nyíltan beismerik, hogy hisznek a varázslatban… Ami persze kész röhej. Így az FBI és az Interpol szorgos hangyácskái nemes egyszerűséggel meg vannak lőve, hőseink pedig röhögnek a markukba, miközben már a következő mutatványra készülnek. A hajsza elkezdődik, mi nézők pedig izgulhatunk, hogy ki lesz a „vajon ki is itt az okosabb” elnevezésű játék győztese. Mint

mondottam, az alapötlet jó. Egy pipa a film mellett. A szereposztás is meglehetősen parádésra sikeredett.

Találkozhatunk Jesse Eisenberggel, aki A közösségi háló c. filmmel sikeresen berobbant a köztudatba, és azóta is rendszeresen tanúbizonyságot tesz sokrétű tehetségéről. Jól állt neki az enyhe beképzeltségben szenvedő illuzionista karaktere. Mark Ruffalo alakítja a mogorva FBI ügynököt, aki nagyon nem bírja elviselni, ha hülyének nézik. Őt is rengeteg filmben láthattuk már, de ezt a szerepet mintha ráöntötték volna. Kicsit idegbeteg, kicsit gúnyos, kicsit vicces. Engem teljesen

meggyőzött. Woody Harrelsont mint mentalistát köszönthetjük a történetben, aki boldog boldogtalant hipnotizál. Mit is lehetne róla mondani… dilis karaktereket előszeretettel vállaló színész, aki mindig üde színfoltja a sztorinak. Ez jelen esetünkben sincs másképp. Aztán még kapunk két nagyágyút is. A trükkök leleplezésére szakosodott volt illuzionista szerepében Morgan Freeman-t, és a milliomos patrónus személyében Michael Caine-t. Na kérem, ehhez nekem nincs is több hozzáfűznivalóm. A színészi játék remek, mindenki profi módon ellátja a mesterségét. Jár az újabb pipa.

FilmMagazin / 23

KRITIKA A vizuális effektek tekintetében nem arra kell készülni, hogy csihipuhiból, csihi-puhiba fogunk majd avanzsálni, és egymást fogják érni az autós, illetve egyéb közlekedési eszközökön elkövetett üldözéses jelenetek. Nem. Mert ilyen nem sok van a filmben. Viszont annál több nagyszabású „varázslatot” kapunk, karöltve a kérdéssel: „miért is csinálják ezek a fiatalok ezt az egészet?”

Merthogy a mi kis gaz elkövetőink nem tartják meg a lenyúlt lóvét.

Szétosztják azt az emberek közt.

Szóval egyszerre ámuldozhatunk, és gondolkozhatunk… a viccek tömegét nem is említve. Majdnem minden ötödik percre jut egy intelligens poén, amin keresztül kiengedhetjük a fáradt gőzt, ha már nagyon muszáj. Mellékfonalként – hogyha nem éreznénk elég komplexnek eddig a történetvezetést – bekerül még a képbe egy régen elhunyt bűvész, aki az egyik mutatványának köszönhetően távozik az élők sorából, illetve egy szektaszerűség, aminek a történelme egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza. És persze ahogy az már lenni szokott, minden mindennel összefügg, és a film végére mi is megkapjuk a hőn áhított egész képet. Ha ezt így egymás mellé pakolom, akkor az szűrődik le, hogy a film minden aspektusa kielégítő. De ugyebár a ronda kritikusok, mint amilyen jómagam is vagyok, marha ritkán lesznek csak tökéletesen elégedettek, és nem is én lennék én, ha nem találtam volna itt is egy nüansznyi kis apróságot, amivel nem igazán vagyok képes egyetérteni. A film hangulati fokozásában nincs hiba. Lépésről-lépésre emelkedik, hogy a végén elérjük a katarzist. És itt a probléma. A katarzis, illetve annak hiánya. Olyan mérvű fokozást teljesít a mozi, hogy a végére már azon sem döbbenne meg az ember, hogyha leszállnának a földönkívüliek David Copperfield alakját használva, és eltüntetnének kicsi bolygónkat az univerzum térképéről. Ki a titokzatos felbujtó, aki a háttérben mozgatja a szálakat? Miért történik mindez? És mi köze van mindehhez egy régen meghalt középszerű bűvésznek? Hát a válaszokat kétségkívül megkapjuk. Az már más kérdés, hogy én ezekkel a válaszokkal nem voltam maradéktalanul megelégedve. A végső motivá-

24 / FilmMagazin

ció, ami a kiötlőt motiválja… hát minden csak nem fantáziadús. És a film lezárását követően is maradnak még kérdések dögivel, kezdve a „hogyan tovább?”-al. Azt már csak tényleg suttogva jegyzem meg, hogy a titokzatos, háttérben megbújó alak személyére is ritka rövid idő alatt rá lehet jönni, ha az ember szemfüles.

Legalábbis nekem kezdetektől benne volt a listámban. Mert ugyebár ha minden illúzió, és mindent távolról a legjobb vizsgálni… Majdhogynem az ember szájába adják a választ.

De ne legyünk ennyire lehangolóak! Főleg azért ne, mert a 2013-as év kezdeti filmes viszontagságaihoz

viszonyítva ez a film még mindig értelmes, és szórakoztató.

A romantikus lelkületű egyének sem maradnak táplálék nélkül, mivel morcos FBI ügynökünk kap segítségül egy társat, egy Interpolos hölgyike személyében. Aki francia, és aki hamarabb használja a fejét, minthogy kinyitná a száját. A hölgyeményt Mélanie Laurent alakítja, aki a Becstelen brigantyk c. filmből lehet ismerős számunkra. És ugyan, itt a romantikai szál a történet végéig plátói marad, jól érezhetően mégis jelen van, és a film lezárásakor úgy gondoljuk tovább a dolgot, ahogyan akarjuk. Kellemes megoldás.

A stábot David Kwong hivatásos illuzionista segítette a minél hitelesebb (már ha ez esetben lehet hitelességről beszélni) trükkök létrehozásában.

A NÉGY LOVAS

ATLAS (JESSE EISENBERG) A társulat vezetője, igazi szakterülete a kártyatrükkök. Pimasz trükkjei hihetetlen precizitást igényelnek, így nem meglepő, ha sosem lankad a figyelme

HENLEY (ISLA FISHER) A csoport női tagjának specialitása egy különleges szabadulómutatvány, melynek keretei között összebilincselve egy vízzel és piranhákkal teli tartályból sikerül megszöknie.

MERRIT (WOODY HARRELSON) A kiégett bűvész, aki mindent elkövet annak érdekében, hogy ismét a csúcson lehessen. Zavaros múltja miatt személyét egy megfejtetlen rejtély lengi körül.

JACK WILDER (DAVE FRANCO) A legfiatalabb “lovas”, legfőbb vágya, hogy a többiek tiszteletét kivívja. Képes eltűntetni, majd pedig elővarázsolni dolgokat, ráadásul profi zsebtolvaj is.

FilmMagazin / 25

KRITIKA

A rendezésbe sem lehet nagyon hibát találni. Az a Louis Leterrier rendezte a filmet, aki A hihetetlen Hulk-ot, vagy A titánok harcát. De neki köszönhetjük a Szállító második részét is. Neve ugyan még nem a legelterjedtebb a szakmában – összesen hat filmet rendezett eddig jelen filmünkkel együtt – de az már most is tisztán kivehető, hogy szeret a pörgésre koncentrálni. Mozgásban tartja a dolgokat most is, attól nem kell tartanunk, hogy horkolni kezdenénk a moziban, vagy akár otthonunk kényelmében. Abból a szempontból imádom a filmipart, hogy ha egy valamilyen típusú filmet piacra dobnak, akkor azzal párhuzamosan megjelenik egy (vagy több) hasonló film is. Most úgy néz ki, hogy a thrillerek fogják újbóli fénykorukat élni, amiért azért nem fogunk panaszkodni, mert egy jó thriller az mindig jól jön. De nem tudtam elvonatkoztatni most sem a deja vu-tól. Ebben a hónapban a másik film, amit a magazin számára véleményeztem az a Transz volt. És bármennyire is kapálózok a felismerés ellen, nem tudom nem észrevenni a két film közti párhuzamokat. Ez is thriller, az is. Itt pénzt lopnak, ott műkincset. Itt is hipnotizálnak, ott is. Oké, a látás-

26 / FilmMagazin

mód merőben más mind a két filmnél, de akkor is… és ezen felül még eszembe jutott a tavalyi évről a Red Lights c. mozi is – amit valamilyen megmagyarázhatatlan és érthetetlen okból drága jó hazai szakaembereink A gyilkos médium-ként fordítottak. Ott is más a szemszög, de ott is van nekünk mentalistánk, és az is egy thriller. Jó a példa kicsit elnagyolt, mert abban a filmben véletle-

tett, amiben a gonosz kém, nem is tudta magáról hogy kém… fel kellett hívni telefonon, aktiválni, és akkor jött is rögtön a haddelhadd. Konklúzió: még mindig nincs új a nap alatt.

Részemről, ha már nagyon választani kell a mostanság megjelent, hasonló témát körüllengő filmek közül, akkor én magasan a Transzra szavazok. Nem mintha a Szemfényvesztők ne volna szórakoztató, mert

>> DE

NE LEGYÜNK ENNYIRE LEHANGOLÓAK! FŐLEG AZÉRT NE, MERT A 2013-AS ÉV KEZDETI FILMES VISZONTAGSÁGAIHOZ VISZONYÍTVA EZ A FILM MÉG MINDIG ÉRTELMES, ÉS SZÓRAKOZTATÓ. << nül nem hipnotizálnak senkit sem, emlékeim szerint. De ha már hipnotizálás, akkor kapásból ide lehet még sorolni A hipnotizőr c. svéd thrillert is. Kezdek tartani attól, hogy a filmkészítés atyjai most döbbentek rá arra, hogy a pszichológiának ez az ága igenis létező dolog, és most majd tömegesen fognak kikerülni az olyan filmek, ahol a tudatmódosításnak ez az eszköze lesz majd a nyerő. Mellesleg nem volna nagy újdonság ez sem, mert a ’70-es ’80-as években nem egy olyan film szüle-

az. De leginkább egy mese az egész. Túlidealizált, túl optimista, túl… nem is tudom… amerikai?

Nem azon thrillerek egyike, amikor azért rágod le tövig a körmöd, mert annyira feszült vagy, és annyira izgulsz. Inkább kalandfilm jellegű.

Mint például A nemzet aranya c. film. Abban a filmben ott vannak a szabadkőművesek, mint olyan csoport amire rejtélyeket lehet építeni.

Itt „A szem” nevű egyiptomi csoport kerül terítékre. Ismét egy halványan fellelhető párhuzam. De hát a jó re-

A forgatás során bár használtak digitális kamerát is, a jelenetek többségét egy 40 éves anamorfikus lencsével forgatták.

A NEM IS OLYAN RÉGMÚLT BŰVÉSZEI Ebben a szövegdobozban két nem is olyan régi filmre szeretnénk felhívni a figyelmeteket, amiknek hasonló a témaköre, mint a Szemfényvesztőknek. Az egyik Christopher Nolan A tökéletes trükk című filmje, ami ugyanolyan szerepet tölt be a filmográfiájában, mint az Eredet: két Batman-film közötti mestermű. A másik pedig az Edward Norton nevével fémjelzett Az illuzionista, mely ugyan elsikkadt Nolan-mozija mellett (nálunk csak DVD-n adták ki), de megtekintésre mindenképp ajánlott! ceptek mindegyikében benne szerepeltetik, hogy sózz, mert a só az alap, majd tegyél bele a kiválasztott ételbe, ami tetszik, minden harmonizáló összetevőből egy keveset, ízlés szerint. Gazdagítsd az ízvilágot! Hát jelen filmünknél ebben hiba nincs, mindenből van benne egy kevés, leszámítva a pikáns fűszereket. A csípősséget. Azt ami egyedivé, és megismételhetetlenné teszi számunkra az élményt. Ettől függetlenül jól lehet lakni vele, még a repeta is belefér…de csak módjával, nehogy elcsapjuk a gyomrunk. És persze ha sokszor eszünk belőle, akkor lassan de biztosan herótunk lesz tőle. Na, most hogy már több különböző formában sikerült megfogalmaznom azt az egyszerű tényt, miszerint a film nézhető, mi több élvezhető, mi több jónak mondható, de ezen felül

nem a legeredetibb, bár kivitelezésében kifogástalan, én úgy érzem zárom is soraim. A lényeg: az a két óra, amíg tart a mozi, lefoglalja minden érzékszervünket, nem fecsérli el az időnket, és még meg is nevettet. És az az utóbbi idők filmjeihez mérten, számomra ez már több, mint elég.

70% Stáblista Rendező: Louis Leterrier Főszereplők: Michael Caine, Dave Franco, Isla Fisher Forgalmazó: Pro Video Hazai premier időpontja: 2013. június 13.

FilmMagazin / 27

KRITIKA

A FÖLD UTÁN Lassan vagy húsz perce gondolkodok azon, hogy hogyan indítsam el ezt a kritikát, mert gyakorlatilag a semmiről kéne egy definíciót írnom így bevezetésnek. A Föld után c. sci-fi-ben rögtön két Smith is szerepel, ahol – ahogy arra számítani lehetett – a fiatalabbikra fog ránehezedni az a teher, hogy vinni-e kell a filmet a hátán. Hát, az egy dolog, hogy Shyamalan nem könnyítette meg a dolgát, de egyenesen az év egyik, ha nem a legnagyobb csalódását hozta el nekünk. Ritkán nézek trailert, de akkor nagyon átvernek. Írta: Török Tamás

M

iután az emberiség elhagyta egykori lakhelyét, a Földet, a védőrők (köztük Cypher Raige) feladatává vált, hogy megvédjék az emberi fajt az új bolygón leselkedő veszélyek elől. Ezeket a veszélyeket hívjuk Ursaknak, akik kiszagolván a félelem által kibocsátott feromonokat cserkészik be áldozatukat. Cypher azonban nem fél, így könnyűszerrel végzi ki e borzalmas lényeket. Fia, Kitai legalább annyira tehetséges védőrnek bizonyul a kiképzéseken, mint apja, a terepen viszont mindig leszerepel. A fiú azonban megkapja a bizonyítási lehetőséget, mikor apjával lezuhannak egy már régen lakhatatlanná minősített bolygó felszínére. A bolygó neve: Föld.

Basszus, a filmnek gyakorlatilag nincs története. A hivatalos webol-

28 / FilmMagazin

dalon a háttérinformációknak, az ötletes megvalósításnak és a hangulatos zenének köszönhetően úgy tűnhet, mintha a film tartalmas lenne, de ennek a szöges ellentéte igazolódott be. A történet leegyszerűsítve annyi, hogy van egy legenda, annak egy fia, a fiú apja nyomdokaiba akar lépni, eddig nem sikerült neki, majd lezuhannak az akkorra "teljesen lakhatatlanná vált Földre" (majd megindoklom az idézőjeleket), aztán a srácnak egyedül, bár apja hangjával a fülében meg kell szereznie egy, a zuhanás közben levált jeladót, mely a megmenekítésükhöz szükséges, e kaland közben pedig a fiú leküzdi minden eddigi félelmét, korrigálja hiányosságait, majd végül tökéletes védőr válik belőle. Fordulat egy darab nem lesz, de ezzel alapjáraton nem len-

ne baj, sok ilyen film van, ami sablonokra építkezik, de cserébe a körítése egyedi... kellene, hogy legyen.

Mindegy, térjünk át a részletekre.

Tehát azon már túl vagyunk, hogy érdemleges történet nincs, mindöszsze egy váz. Oké. A trailerek kb. egy dologban nem hazudtak, mégpedig hogy Jaden Smith-re lesz ráépítve az egész film, ez lesz az ő dobbantója, míg apja a háttérben asszisztál.

Ami valahol szomorú, hogy A Föld után egyetlen pozitívuma ez a srác.

Jaden alapjáraton ugyanazokkal a mimikákkal, mozdulatokkal dolgozik, de egyes jelenetekben előjött a fiú tehetsége, és jó volt belegondolni, hogy ha elmúlnak a zseniális Will Smith idők, akkor talán ott van Jaden, aki viszi tovább apja munkásságát. Visszatérve, a srác a hátán vitte a filmet, ami persze termé-

M. NIGHT SHYAMALAN TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA Na ez az a történet, amit szinte mindenki ismer: a Hatodik érzék minden idők egyik legjobb thrillere, egy első filmes rendező zsenijének hihetetlen megvillanása. Shyamalant utána az új Hitchcocknak kiáltották ki, kicsit talán korán, kicsit talán elsietve, de a bizalmat mindenképpen megelőlegezve. Ezután jött a Sebezhetetlen, ami bár nem lett olyan elsöprő, mint a Hatodik érzék, azért még mindig jó film, a képregények moziadaptációit összegyűjtő listákon rendre előkelő helyen szerepel. A Jelek és a A falu erősen megosztotta a közvéleményt és a kritikusokat (minket is), vannak akik imádják őket, mások már itt temetni kezdték az indiai rendezőt. Ami pedig ezután jött, az a totális lejtmenet és az önmegsemmisítés iskolapéldája. A Lány a vízben még úgy ahogy nézhető, ám Az eseményre nincsenek is szavak. És amikor már azt hittük, ennél már nincs lejjebb, akkor jött a teljesen minősíthetetlen (olyannyira az, hogy magazinunk a bemutatójakor 0%-ra értékelte) Az utolsó léghajlító. A Föld után trailereit nézve bizakodtunk, hátha sikerül ismét a nagyok közé kerülnie Shyamalannak, de a végeredményt elnézve inkább azt javasoljuk a rendezőnek, hogy tartson egy kis szünetet… de lehet, hogy inkább fel kéne hagynia a filmezéssel.

FilmMagazin / 29

KRITIKA

szetes, mivel 90%-ban ő volt a vásznon. Ami miatt nagyon bosszús vagyok, hogy annak ellenére, hogy az alapkoncepció nekem nagyon átjött, még az is el lett cseszve. Kitai ruhája tele van szenzorokkal, melyeken keresztül a zuhanás során súlyosan megsérült apja mindent láthatott, hallhatott így szinte az egész film során elláthatta tanácsaival a kis kadétot. Nagyon nagy probléma, ha egy film minden pontjába bele lehet kötni, de sajnos ez itt teljesen így van, ugyanis az apa-fia kapcsolat csak nyomokban volt felfedezhető a filmben, ami azért szégyen, tekintve hogy két, ténylegesen apa-fia rokoni viszonyban álló emberről van szó. E kapcsolat hiánya miatt az amúgy ötletes koncepció is megbukott.

Az egész film egy dominóként dőlt el, ahol az első dominó az volt, hogy az a bizonyos kapcsolat hiányzott a történetből. Az egész arra vezethető vissza, hogy a párbeszédek rettenetesen bugyuták voltak. Sőt, inkább – ami rosszabb – semmilyenek. Az egész film során mindössze egyetlen egy, azaz egy darab párbeszéd, inkább monológ volt, aminél az agyműködésem pár percre visszakap-

30 / FilmMagazin

csolt normál üzemmódba. Ez volt az a bizonyos "Danger is real, fear is a choice" gondolat, amire tényleg csettintettem, mert egy tökéletes definíciót írtak a félelemre. Talán ez volt a film egyetlen momentuma, ami miatt nem bántam meg, hogy megnéztem. Ettől eltekintve azonban egy értelmesebb mondat nem hangzott el, ami rányomta a bélyegét a film komolyságára, és totál elvágta a két Smith / Raige közötti kémiát, amiben szerintem a Föld után veszte is keresendő.

A másik buktató a rendezés. Én viszonylag kedvelem Shyamalant, mind a stílusát, s mint embert, a Jelek c. filmje személyes kedvencem, az az azonban egyszerűen elképesztő, hogy ennek az embernek mostanában mennyire nem megy bárminemű, a filmekkel kapcsolatos tevékenység. A Föld után dögunalom. Sajnos tényleg annyi történik, amennyit a történet sugall: semmi. Kitai halad előrefele a Földön a jeladó felé, közben pedig egy nagy madáron és a végső Ursan kívül az égvilágon semmi nem történik. Persze, a srác egy elég nagy, ám annál sablonosabb jellemfejlődé-

sen megy keresztül, aminek köszönhetően (lényegtelen spoiler következik) apja nyomdokaiba lép, leküzdi félelmét és ezzel együtt az ursat, majd hazamennek. Csodás. Vannak még próbálkozások egy párhuzamos történettel, ami flashback-ek keretében a fiú előéletét mutatják be, hogy miért is retteg annyira az ursaktól. Én egyenesen utálom a filmekben az efajta pillanatnyi viszszatekintéseket, mert általában rosszul vannak megoldva, időzítve és egyszerűen kizökkentenek a filmből. Persze, ez a veszély itt nem állt fent, mivel nem volt miből kizökkenteni, de a filmhez sem adott hozzá semmit, azt leszámítva, hogy láthattuk Lenny Kravitz – amúgy igen szemrevaló – lányát. Sok mindent elárul, hogy valami ilyesmit kell kiemelnem pozitívum gyanánt. Ami a legszomorúbb az egészben, hogy nem értem, egy ilyen "rendezéshez" miért kellett Shyamalannak a nevét adnia, amikor ezt bőven megtudta volna oldani az idősebbik Smith is.

Főleg ha már színészkedni gyakorlatilag nem színészkedett, bár egy ilyen szereppel nem is lehet mit kezdeni.

Jaden Smith-t már láthattuk a nagyvásznon, hiszen ő volt A karate kölyök remake-jében Jacke Chan tanítványa

>> A TRAILEREK KB. EGY DOLOGBAN NEM HAZUDTAK, MÉGPEDIG HOGY JADEN SMITH-RE LESZ RÁÉPÍTVE AZ EGÉSZ FILM, EZ LESZ AZ Ő DOBBANTÓJA, MÍG APJA A HÁTTÉRBEN ASSZISZTÁL. <<

A következő sorok leírása előtt leszögezném, hogy fenntartom a lehetőségét annak, hogy én vagyok a hülye, és csak ezért nem értettem a film szerintem legnagyobb, ordító bakiját. A Földet elvileg anno az emberek teljesen lakhatatlanná tették, ami valljuk be, egy elég valószínű jövőkép. Na mármost, miután Raigeék lezuhannak a bolygóra, pár perc alatt szembesülnünk kell azzal, hogy a Föld egyszerűen élőbb, mint valaha. A látványvilág viszonylag jó volt, ennek köszönhetően láthatjuk, hogy a levegő minőségén kívül annak a bolygónak az égvilágon semmi baja sincsen. A környezet gyönyörű, élő és lélegző, az állatvilág pedig habár agresszív, de sokoldalú. Nem vagyok tudós, de véleményem szerint a Föld bőven lakható volt, a levegő minőségének ellenére is, ami egy szippantással kiküszöbölhető, ahogy láthattuk is a filmben.

Ha eddig nem láttad a trailert, akkor most mindenképp nézd meg, különösen figyelj a zenére. Ugyanis az előzetes betétdala a Deus ExHuman Revolution c. videójátékból lett kölcsönözve. Annak a dalnak a minősége minimum a játék szintjén van, ami egyébként zseniális. A lényeg az, hogy a Deus Ex egyetlen száma többet ért, mint az egész film soundtrackje együttvéve. Ami elkeserítő, hogy a zenét James Newton Howard szerezte... számomra ez

elég hihetetlen, de úgy látszik, hogy a film tökéletesen titkolja, hogy milyen stáb volt mögötte. Papíron olyan minőségi sci-fit kellett volna kapnunk, hogy az nem igaz, ennek ellenére még az idei Oblivion (Feledés) is lazán lekörözte A Föld utánt, annak ellenére, hogy a Tom Cruise sci-fi sem volt éppen az újító ötletek fellegvára.

Nincs mese, A Föld után valahol a rossz és semmilyen jelzők között masírozik, a lényeg az, hogy a jótól fényévekre van. Nagyon nagy csalódás számomra, mert egy Smith név által fémjelzett filmtől többet várnék, mint ötlettelen történetet, bugyuta, semmitmondó párbeszédeket, jellegtelen karaktereket, unalmas cselekményt és egy teljesen súlytalan lezárást, amiről direkt nem beszéltem, mert egyszerűen nem lehet mit mondani róla. Jó eséllyel pályázik az év legrosszabb filmje címre.

45% Stáblista Rendező: M. Night Shyamalan Főszereplők: Jaden Smith, Will Smith, David Denman, Zoe Kravitz Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2013. június 6.

FilmMagazin / 31

KRITIKA

FEJLÖVÉS Walter Hill Schwarzenegger és Bruce Willis után végre Sylvester Stallonéval is forgatott egy filmet. Jobb későn, mint soha…

Írta: Sanya08

S

ylvester Stallone idén hatvanhét éves, de nem úgy néz ki, mint aki valaha is nyugdíjba akarna vonulni. Ami azt illeti, nekem van egy olyan sanda gyanúm, hogy azt a helyet, amit annak idején a Rocky és az Első vér sikere után kibérelt magának Hollywood-ban, és amit a kilencvenes évek végén / kétezres évek elején kissé elhanyagolt, most újra magáévá tette és mindent megtesz annak érdekében, hogy tovább szilárdítsa azt. Kérdés persze, hogy szeretik-e őt annyira most hatvanhét évesen, kissé botoxolt arccal, mint régen? Erre konkrét választ nem tudok adni, csak köntörfalazni tudnék. Felhozhatnám például jelenleg tárgyalt filmnek a külföldi bevételét, az alapján például az emberek nem kíváncsiak Sly-ra, ahogyan a régi idők modorában áll bosszút és vág le pofonokat. Mérvadónak nem mondanám, hiszen meglehet, hogy ennek az oka sokkal inkább a marketing illetve a külföldi premier rossz időzítése.

Walter Hill, a film rendezője egy másik – Stallonéhoz hasonlóan – veterán figura a zsánerben. Filmjei (48 óra, Vörös zsaru, Különös kegyetlenséggel) meghatározóak voltak a nyolcvanas években, az úgynevezett buddy movie szubzsánerét pedig még Shane Black előtt majdhogynem a csúcsra járatta. Feketefehér párosa (Eddie Murphy-Nick Nolte) után módot talált arra, hogy egyéb nációkat is összeeresszen másfél-két óra erejéig, így jutott el a módszereikben teljesen eltérő amerikai és orosz rendőrpárosig (James Belushi-Arnold Schwarzenegger) és most egy távol-keleti nyomozót hozott össze egy amerikai bérgyilkossal. Dupla csavar, náció- és szakmakonfrontálódás. Adott volt azon-

32 / FilmMagazin

ban a kérdés, hogy vajon Walter Hill – aki a Vitathatatlan, vagyis 2002 óta – nem rendezett filmet, hogyan tud visszarázódni a melóba és mennyire vannak még a kisujjában még mindig a szakma fortélyai. Sajnos nem ritka az az eset, amikor egy rendező sok év után tér vissza a műfajához, majd nem szól akkorát a visszatérése, mint ahogyan azt elvárnánk tőle (gondolok most John Carpenter legutóbbi alkotására), de kivétel erősíti a szabályt, van olyan, akinek nem okoz gondot visszatérni.

Walter Hill filmje a modern korba helyezi a történetét, vagy legalábbis feltételezem, mivel az egyik főszereplő az alkotás nagy részében egy okos telefonon keresztül jut a főbb információkhoz. Itt azonban meg is áll a modernitás, a Fejlövés nagy része ugyanis úgy játszódik le, mintha csak a nyolcvanas évek akciófilmjeit néznénk. A szereplők nagy része egy letűnt korszakra jellemző kódrendszer szerint élnek, magányos farkasok és tisztában vannak

Már nem kell sokat várnunk Stallone és Schwarzenegger legújabb közös filmjére, ha minden jól megy ősszel mi is láthatjuk majd.

WALTER HILL Walter Hill nemcsak elismert akciórendező, de nagy jelentőségű producer is, hiszen olyan kaliberű filmek felett bábáskodott, mint például a Mesék a kriptából, Az utolsó emberig, a Vitathatatlan (amit rendezett is) vagy pedig az Alien-filmek. Jelenleg éppen a Prometheus 2 előkészületein munkálkodik, reméljük Ridley Scott-tal végre egy egységesen jó megítélésű folytatást sikerül majd összehozni, mert a Prometheus finoman szólva is megosztotta a közvéleményt… az utca törvényeivel. Sylvester Stallone egy Jimmy Bobo nevű bérgyilkost alakít, aki a film narrátora is egyben. A karakterről nem sokat tudunk meg, de azt igen, hogy sokat volt börtönben, szakmájának a szakértője és van egy lánya, akinek az anyja egy drogos k*rva volt. A film elején egy feladat végrehajtása közben láthatjuk őt és a társát, akit nem sokkal később megöl egy másik férfi. Mint kiderül, a férfi, akit Bobo megölt, egy ex-rendőr, és így jön a képbe a film távol-keleti nyomozója (Sung Kang alakítja, őt láthattuk a Nindzsagyilkos című filmben, illetve a Halálos iramban-széria három

epizódjában is). A nyomozó útja szinte egyből Bobóhoz vezet, összerakva a puzzle-t, rájön a két gyilkosság közötti kapocsra és szövetséget ajánl a bérgyilkosnak: kapják el együtt a tetteseket. Ahogyan azt már a hasonló premisszával rendelkező filmektől megszokhattuk, az együttműködés nem megy egészen zökkenőmentesen. Bobo egy morcos, zsarukat elvből gyűlölő és némileg rasszista figura, akinek nem fűlik a foga a közös munkához, míg a nyomozó főként módszereiben különbözik a Stallone által alakított alaktól. Rendőr lévén nem nézi jó szemmel, hogy Bobo megöl minden

FilmMagazin / 33

KRITIKA

embert, akihez útjuk elvezet és megígéri neki: ezért még börtönbe fogja juttatni. A két színész közti kémia nagyjából működőképes, ámbár Walter Hill mintha direkt kerülné a túlzott jópofizást, sose engedi anynyira közel egymáshoz a szereplőit, mint más haverfilmekben, ezért ne is számítsunk hasonlóan vicces és emlékezetes duóra, mint a 48 óra vagy a Vörös zsaru esetében. Az ellenséges viszony mellett azonban kialakul mégiscsak egyfajta kölcsönös tisztelet”, de attól még megmarad az egészséges gyűlölködés és előítélet is.

34 / FilmMagazin

Sylvester Stallone talán még sose alakított ennyire ellenséges figurát (ellenséges, de persze a maga módján, a néző élteti a hozzá hasonló ellenséges stukker-huszárokat), társa iránti túlzott ellenségeskedés és rasszizmus néha túlzottan idegen a színésztől, már-már erőltetettnek hat. Természetesen a babérokat ő aratja le, a film legjobb pillanatai hozzá tartoznak. Hamisítatlan badass-attitűddel rendelkezik, amely a hozzá hasonló karakterek természetes velejárója. Alakítása hiteles ebből a szempontból és megvallom őszintén, nagyon örültem, hogy a The Expendables után végre minden irónia nélkül tér vissza a zsánerhez, amihez ő annyira ért. Sajnos Sung Kang nem jut túl sok szerephez az okos telefon nézegetésén kívül (a nagy fináléban persze ő is megvillantja harcművészeti tudását, de ez nem valami sok).

Egyik legörvendetesebb aspektusa a filmnek a jól bevált, ódivatú erőszakkitörések és akciójelenetek mellett, az a főellenség célkitűzésének és moráljának a megkérdőjelezése. A Jason Momoa által játszott fickó amellett hogy félelmetes fizikai jelenléttel rendelkezik, fizimiskájáról ordít, hogy ő itt a fő nemezis, mégis kapunk róla annyi információt, miszerint ő se hagyja annyiban társainak kiontott vérét, így tulajdonképpen az ő motivációja is érthető, nem

csupán Bobóé. Amellett pedig, Stallone egy bérgyilkost alakít, Momoa pedig zsoldost. Mindenki matekozzon kicsit.

Az akciójelenetek többsége a Fejlövésben – amint azt már említettem – ódivatúan erőszakosak (talán ittott túl sok a közeli és a vágás, de nem tartottam zavarónak), a csúcspont pedig egyértelműen a film végi, baltával történő leszámolás Sly és Momoa között. Kettejük párharca intenzív, duzzad a tesztoszterontól és izgalmas, még akkor is, ha túl gyorsan véget vetnek neki.

Walter Hill visszatérése tehát anynyit jelent, hogy kaptunk egy filmet, amely színre is szagra is emlékeztet a rendező korábbi filmjeire, az pedig külön örvendetes, hogy Stallone még ennyi idősen is be mer vállalni ilyen szerepeket és filmeket. Remek kikapcsolódás, ami műfajfilmként is megállja a helyét.

70% Stáblista Rendező: Walter Hill Főszereplők: Sylvester Stallone, Sung Kang, Jason Momoa Forgalmazó: Pro Video Hazai premier időpontja: Csak DVD-n, június 19-től

KRITIKA

TRANSZ Valami történt… valami meghatározhatatlan, és monumentális. Egy rövid időre még a tér-idő kontinuum is összezavarodott. Történelmi jelentőségű pillanat fog következni, mivel a szokásokkal ellentétben, most nem szapulni, és nyavalyogni fogok. Hanem MÉLTATNI. Írta: Holhós Linda

T

udom, tudom… ez nagyon nem egészséges az én estemben. Meg is vagyok döbbenve rendesen. Míg néztem a filmet kényszeresen azon járt az agyam, hogyan is fogom majd véleményezni. Merthogy, egyrészt már megszoktam a pocsék filmeket, másrészt a pocsék filmekről nem túl nagy művészet hosszú, gúnyos beszámolót írni. Megy, mint a karikacsapás. De most új helyzet állt elő, kérem szépen. Most egy olyan moziról kell nyilatkoznom, ami tetszett!

Néhány mondatban az alapszituáció… Van ez a srác (James McAvoy), aki a legnevesebb aukciós házak egyikében dolgozik. Aztán van Rembrandtnak ez a milliókat érő festménye, amit minden biztonsági protokoll ellenére meglovasítanak. A

36 / FilmMagazin

srác próbálja megállítani a rablót, de nagy igyekezetében lefejel egy izgalmasan kemény betonfalat. A kórházban tér magához úgy, hogy nem emlékszik semmire a betonfallal történő ütközés után. Ez azért komplikáció, merthogy kedves főszereplőnk szintén benne volt a rablásban. És azért is komplikáció, mert a festmény valahol félúton eltűnt.

Nincs a rablóknál, nincs a hatóságoknál… és minden jel szerint nincs a srácnál sem. A korszakalkotó ötlet: vigyük el a srácot egy hipnotizálásra szakosodott nőhöz (Rosario Dawson), aki majd kikotorássza a fiú agyából, hová is rejtette a képet.

Lássuk be, a történet eleve egyedi. A megszokott rablópandúros kalandokhoz viszonyítva, színesnek mondható. Amikor eljutottam idáig a

történetben, csillant egyet a szemem. Gondoltam, lesz ebből egy erős középkategória. Aztán elindult a hipnotizálások sora, és az egyszerű alapelképzelés egyik pillanatról a másikra elkezdett átmenetet képezni A szajré és az Eredet c. filmek között. Én pedig nem győztem kapkodni a fejem, hogy akkor most mi is a valóság, és mi az, ami csak egy egyszerű látogatás az emberi elmében. Mikor végre elkezdtem volna kievickélni abból a káoszból, amit a film felhalmozott, és letettem volna végre az álláspontomat valahová – ki a felbujtó, mégis mi történt – akkor jön még egy csavar. Illetve belibeg Rosario Dawson egy szál mosolyban a vászonra. Csak úgy… naturalisztikusan. És kamatyolunk ezzel is, majd kamatyolunk azzal is

Boyle ezen film forgatása közben jött össze a nála fiatalabb Rosario Dawson-nal, ám a kapcsolat nem volt hosszú,azóta már szakítottak is.

– vagy nem? Lehet hogy az egyik csak szuggeráció volt? És akkor most ki is itt az áldozat? És egyáltalán… ki manipulál itt kit? Élveztem.

Minden. Egyes. Percét. Az utolsó pillanatig fenntartja az érdeklődést.

Még az olyan embereknek is, mint én, akik analizálnak, és megállás nélkül gondolkoznak – túlgondolkoznak –, még azoknak is marad az utolsó felvonásra egy csipetnyi izgalom. A zenei hatások remekül kiegészítették a képi világot, még egy löketet adva ezzel az élménynek.

Olyan filmek estében, amik kerek egészet alkotnak, hajlandó vagyok engedményeket tenni, és elnézni az esetleges bicsaklásokat. Ilyen engedményt azért jelen estünkben is tennem kellett. Mégis hol vagy miben éreztem kicsit erőltetettnek a mozit? Az alapötletnél… a hipnotizálás egy elég erősen vitatott területe a pszichológiának. Annyi álláspont kering róla, hogy ember legyen a talpán az, aki el akar ezek közt igazodni. Sok szakember ért egyet abban, hogy hipnózisban sem lehet olyan dologra kényszeríteni az alanyt, amit Ő ne akarna megtenni.

A morális gátjaink elvileg erősebbek, mint az előidézett módosult tudatállapotban kapott ingerek. De ezzel szemben kimutatták, hogy vannak kis százalékban olyan egyének, akik az átlagtól hatékonyabban manipulálhatók, és akiknél könnyebben előidézhető a transz. Egyszerű halandó, és esendő emberként nem az én tisztem eldönteni, hogy melyik tábor jár közelebb a valósághoz.

Mégis, szkeptikusként – úgy hogy azért hiszek abban, hogy az emberi elme csodákra képes –, kiváltott belőlem a film némi túlzással vegyes, hitetlenkedő érzést. De ez legyen a legnagyobb bajom. James McAvoy tekintetében elfogult vagyok. Szeretem a filmjeit, és tehetségesnek is tartom. Most sem okozott csalódást. De ez ugyanúgy elmondható társairól (Rosario Dawson-ról és Vincent Cassel-ről) is.

Remek szereplőgárdát alkottak így hárman. Furcsa úgy írni egy filmről, hogy nem nagyon tudok mibe belekötni. Az a furcsa benne, hogy nem is igazán akarok elkezdeni szőrszálhasogatni. A mozi egy ütős kis thriller, használja a műfaj minden pozitív

eszközét. Remekül időzít, és kis lépésekben adagolja az információt.

Külön ki kell még emelni, hogy a film rendezője a csodálatos Danny Boyle (Transpotting, 127 óra, 28 nappal később). Lehetne még tovább róni a sorokat, olyan üres jelzőket durrogtatva, mint a „remek”, a „szédületes”, vagy a „fantasztikus” (ez utóbbit a gyakorisága miatt, én már csak akkor használom, ha nagyon nem tudok helyette mit mondani), de sok értelme nem volna. Jó dolog a szinonimapárbaj, de nem egy film kritikáján belül. Itt nagyon egyszerű a képlet: ezt a filmet, a műfaj kedvelőinek, kötelező jelleggel látni kell!

80% Stáblista Rendező: Danny Boyle Főszereplők: James McAvoy, Vincent Cassel, Rosario Dawson Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2013. június 6.

FilmMagazin / 37

KRITIKA

AZ ACÉLEMBER Hogyan lehet egy emberfeletti lényt – jelen esetben Supermant – emberivé tenni? Hát valahogy így. Írta: TomPowell

F

iatalabb fejjel – Batman után, de még Pókember előtt – én is rajongtam Supermanért, mint a legtöbb kisgyerek. Természetesen a repülés képességét irigyeltem tőle elsősorban (mondjuk, ki nem?), de az emberfeletti ereje legalább ugyanennyire imponált annak a csíkos kis takaróban magát szuperhősnek képzelő kissrácnak, akinek akkora vállai voltak (és vannak a mai napig), mint egy vízisiklónak. Aztán idősebb fejjel, ahogy folyamatosan rájön az ember, hogy a világ nem csak fekete és fehér, az Acélember idealisztikus természete a kívül hordott alsógatyájával együtt idejétmúlttá, sőt hova tovább nevetségessé vált, hiába próbálkoztak a feltámasztásával. Zach Snyder is valami hasonló gyerek lehetett, aki – Christopher Nolan hathatós közreműködésével – végre lerángatta a Krypton bolygó utolsó szülöttét a Földre.

38 / FilmMagazin

Egy legenda újrateremtése legalább ugyanannyira hálás, mint amennyire hálátlan feladat. Miután mind a Sötét Lovag, mind a Hálószövő sárba döngölte saját renoméját, annyiból könnyű helyzetben voltak az alkotók, hogy tudták milyen irányba ne menjenek. Superman viszont ebben is kívülálló. Noha a négy, Christopher Reeve nevével fémjelzett moziból az utolsó kettő vállalhatatlan, Bryan Singer 2006-os (egyébként meglehetősen alulértékelt) főhajtása utóbbi kettőt semmissé tette, de újat nem tudott hozzáadni a 70 éves alapanyaghoz, aminek mérsékelt kritikai és anyagi siker lett az eredménye. Ha nem akarták, hogy az egyik legnagyobb szuperhős a feledés homályába vesszen, elkerülhetetlen volt az újraalapozás.

Itt viszont magában hordozta a veszélyt, hogy egy ennyi ideje, hímes tojásként kezelt alapanyaghoz miként nyúljanak hozzá. Érdekes,

hogy az egyik legelrugaszkodottabb szuperhőshöz a felmentő sereg a realista megközelítésmódjáról elhíresült Nolan, és a vizuálisan pont erre a realitásra fittyet hányó Snyder hozták el a megoldást.

A párosítás azonban, ha nem is döccenőktől mentesen, de működött, mivel az emberfeletti képességeit titkoló, emberként érvényesülni próbáló hős modernizációja pont ezt kívánta. Egy identitását kereső figura, aki amellett, hogy nem érti, miért tűnik ki a sorból, azt is meg kell tanulnia, hogy mi oka van megmentenie azt a fajt, amelyik között felnőtt, de az az első adandó alkalommal ellene fordulna, ha tehetné. Ezt a korábbi interpretációk mindig is maguktól értetődően kezelték, Nolan-ék viszont ezen szerencsésen változtattak, ahogy végre az Acélember nemezisét is érthető motivációkkal ruházták fel. Ugyanakkor Snydernek sikerült meglépnie azt a tézist, amit

A film kritikai fogadtatása nagyon lehangoló, ám a nézők szeretik: az IMDB-n jelen sorok írásakor 8.4-en áll.

az amerikai képregényekre használnak, és ami leginkább pont Superman-ben érvényesül, de az eddigi adaptációkban nem vagy csak nyomokban volt fellelhető. E szerint a szuperhősök a még mindig fiatalnak számító amerikai kultúrában pont azt a szerepet töltik be, mint az ókori görög mondák, eposzok hősei és istenei. A rendező pedig nem hogy sikeresen eléri mindezt (főleg) a látvány terén, hanem új szintre emeli azt, amit eddig epikusnak gondoltunk. Michael Bay visszaadhatja az akciórendezői papírját, és mehet vissza a balettba ugrálni, mert ami vásznon a film utolsó harmadában lepörög előttünk, az egyszerűen GIGÁSZI, és ezt csak megfejeli Hans Zimmer szokásos paneljeiből összerakott epikus aláfestése.

Mégis, az isteni oldallal szemben az emberi a végére némileg elsikkad. Henry Cavill derekasan helytáll a szerepben, de hiányzik belőle

Christopher Reeve fenségessége, ami ebben az esetben nem feltétlenül baj, mindössze szokatlan. Amy Adams sem reformálta meg Lois Lane karakterét, de azt legalább sikerült elérnie, hogy ne egy idejétmúlt, feminista karikatúra legyen belőle, mint elődjeinél. Ellenben a játékidő első felében hanyagolt Michael Shannon hátborzongatóan jó Zod tábornok, rajta kívül még a vártnál nagyobb szerepet betöltő Russel Crowe-nak, és Kevin Costner-nek jutott pár morzsa.

A narratíva is itt-ott döcög (ez főleg néhány szükségtelen, vagy roszszul elhelyezett flashback képében jelentkezik), de ez a korábbi adaptációknak is sajátosságuk volt, úgyhogy ezt tudjuk be a hős emberi és isteni oldalából fakadó egyenetlenségnek. A várhatóan most útjára indított DC filmes univerzum (merthogy vannak apró utalások) azonban már most ott tart, ahova a

Marvel csak a második fázisba mert belépni: a hős helykeresésével a világban. A kérdés az, hogy ezt a kelleténél talán komolyabb mozit a folytatásokban, vagy egy Igazság Ligája filmben hogyan (látványban pedig hova) kívánják fokozni, hogy az ne menjen a karakterek rovására.

De ez egyelőre még a jövő zenéje.

Mert azt Snydernek és Nolannek mindenképpen sikerült elérnie, hogy az egykori kissrác (még ha csíkos takarójában már nem is rohangál fel s alá) egyik hősét már nem kell többé szemlesütve azzal védenie, hogy nem ódivatú. Ezt pedig mindenképpen tekinthetjük dicsőségnek.

90% Stáblista Rendező: Zack Snyder Főszereplők: Henry Cavill, Amy Adams, Michael Shannon Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2013. június 20.

FilmMagazin / 39

KRITIKA

MOVIE 43:

BOTRÁNYFILM

Nehéz néha a filmkritikus feladata. Nehéz, mert nem minden esetben adatik meg, hogy egy olyan filmet kell megnéznie és írni róla, ami mesterien van megrendezve, megírva, eljátszva, etc., hanem bizony nem egyszer előfordul az is, hogy egy kvázi értékelhetetlen művel kell megbirkóznia. Ez történt most is, és bár szeretném a haragomat írásban érzékeltetni, igyekszem visszafogni magamat. Írta: Sanya08

S

zerény véleményem szerint nincsen rosszabb egy rossz komédiánál. Mert nevetni ugye szeret mindenki, mosolyogni, kacarászni, hiszen ha ezeket műveljük, akkor azzal az egészségünk is jobb lesz, a közérzetünk, hirtelen megszűnünk morózusan tekinteni a világra. Éppen ezért tud mélységesen lehangolni és felbosszantani, ha egy olyan – komédiának titulált – filmet raknak le elénk, ami a humort messzire elkerüli. Mondják sokan, vígjátékot készíteni a legnehezebb.

Egy jó poént megírni sokszor lutri, hiszen ami mondjuk, papíron jól mutat, az a vásznon, színészekkel eljátszva nem biztos, hogy működőképes lesz. De tudjátok mit, ez a hasonlat nem passzol ehhez a filmhez, keressünk egy jobbat. Mondjuk, hogy egy jóbaráti társaságban ülsz és beszélgettek. Kötetlenül társalogtok. Kötetlen, baráti társalgásban pedig ugye nem ritka az az eset, mikor alpári témák kerülnek a terítékre. Vagy a szex, vagy a szarás,

40 / FilmMagazin

hányás, hasmenés. Nem azt mondom, hogy minden társaságban, de mindenesetre ez az én tapasztalatom. Ha ezek a témák felmerülnek, viccesnek érzi az ember, hiszen a legjobb barátaival van. Még a tapló, ízléstelen poénokat is elviseljük, mert barátok között ugye mindent szabad. A probléma ott kezdődik, hogy ha valaki ezeket a poénkodásokat fogja és megpróbálja filmre ültetni, gondolván: ez vicces lesz.

Fog egy rakás rövidke „történetet”, amiknek fő témája vagy a szarás, vagy egy here-állú ember, vagy egy fiú, akit a szülei folyton megaláznak.

Nem is folytatnám, mert rossz viszszagondolni. Nem is beszélhetünk tehát épkézláb történetről, se forgatókönyvről, csupán egy halom ízléstelen epizódról, melyek láttán nem értettem, forgatókönyvíró hogy adhatott ki a kezei közül ilyen borzalmat. A rendezőkről nem is beszélve, az már egy teljesen más tészta, de a slusszpoén mindenesetre az, hogy egy rakás sztár is a nevét adta a

produkcióhoz. Emma Stone, Richard Gere, Halle Berry, Kate Winslet és Hugh Jackman jelenléte több mint frusztráló, nehezen hiszem el, hogy eszüknél voltak, mikor elvállalták a szerepüket. Szó nincs arról, hogy probléma lenne azzal, ha egy komoly színész néha marháskodik, de itt – nem győzöm hangsúlyozni – nem beszélhetünk jó ízlésről, se humorról, se semmiről. Mindenképpen szeretném, ha mindnyájan elfelejtenénk azt, hogy ez a film elkészült. Mintha itt sem lenne…

0% Stáblista Rendező: Peter Farrelly és mások Főszereplők: Hugh Jackman, Kate Winslet, Emma Stone Forgalmazó: Pro Video Hazai premier időpontja: Csak DVD-n, június 19-től

KRITIKA

TÉGED AKARLAK Elhatároztam, hogy nem fikázom szét a Téged akarlak című tinifilmet, mert végül is miért tenném, hiszen én is olvastam az Édesvölgyi suli szerelmeseit, és a Spinédzserek meg annyira tetszett, hogy örömömben gyalog mentem haza a Duna moziból, sőt még kerültem is. Írta: Fekete Felícia

D

e azért nem bírom ki, hogy ne jegyezzem meg, volt egy olyan érzésem, hogy ez egy dél-amerikai szappanopera. A válság sújtotta Spanyolországban mindenki gazdag és szép.

Hugo három év után tér haza Londonból a tett színhelyére, Barcelonába. A nyitó kockán meg amúgy is igen gyakran van félmeztelenül és van olyan izomcsíkja a két oldalán a köldökével egy vonalban. Mindemellett a város legjobb bokszolója és sofőrje. Izmos teste természetesen érző szívet takar. Olyannyira, hogy nem tudja feledni Babit, az első szerelmét. Közte és az új csaja között őrlődik, miközben gyászolja balesetben elhunyt barátját. Kicsit haragszik az életre a történtek miatt, meg az anyjára is, de azt elfelejtették kifejteni, hogy mégis miért.

Hugónak kiváló érzéke van a gasztronómiához is, így Gint olyan pöpec randira hívja, amit őszintén megirigyeltem. Ez egyben a film leghumorosabb része is, mert mikor az alig húsz éves srác egy milliódolláros porschéval megy az első randira, akkor azért érezzük, hogy egyre távolodunk a dokumentarista ábrázolásmódtól. Barátnője, Gin, minden bizonnyal az új Penélope Cruz, igaz kisebb a melle és nagyobb az orra, de fiatal és biztos ami biztos ő is táncoslány mint Penélope. Szerencsére nem csak a főszereplők, hanem Barcelona is szép, meg a tetőteraszok is. A spanyolokra jellemzően minden éjszaka történik és ez ad egy hangulatot az amúgy teljesen tinilimonádé filmnek. A főhőst alakító Mario Casas szupersztárnak

számít Spanyolországba az új Cruzzal jó a kémiájuk, legalábbis így filmvásznon keresztül. A Téged akarlak rekordokat döntöget a spanyol jegypénztáraknál, és végül is miért ne tenné, hiszen sex, drugs and rock and roll érzelmes, spanyol kamasz-köntösben tálalva.

65% Stáblista Rendező: Fernando Molina Főszereplők: Mario Casas, María Valverde, Clara Lago Forgalmazó: ADS Service Kft. Hazai premier időpontja: 2013. június 13.

FilmMagazin / 41

KRITIKA

A.C.A.B. MINDEN ZSARU ROHADÉK Szeretek olyan filmeket nézni amelyek bepillantást engednek olyan idegen, ugyanakkor érdekes élethelyzetekbe amelyekben soha nem voltam és nem is lesz részem. Mert hát bármily furcsán hangzik, még sose voltam olasz rohamrendőr. Hogy teljesen őszinte legyek nem is szoktam nap mint nap az olasz rohamrendőrök lelkivilágával foglalkozni. Ami kár, mert Stefano Sollima filmje alapján ez egy érdekes területe az életnek. Írta: Fekete Felícia

V

együnk egy csapat olasz macsót akiknek az élete nem épp fenékig tejfel. Egy átlagos munkanapjukon lekurvaanyázzák és leköpdösik őket, ha rosszabb napjuk van kést mártanak a combjukba. Mindezek mellett az ég világon mindenki gyűlöli őket, a saját feleségüket beleérve.

Az általuk megélt rendkívül erőszakos világban ők is erőszakkal reagálnak a sérelmeikre, és sokszor önbíráskodnak. A törvényeik viszonylag egyszerűek, szemet szemért, fogat fogért, mindenki egyért, egy mindenkiért és hasonlóak, és aki ezeket megszegi arra sem méltó, hogy leköpjék. Egymást „testvéreimnek” szólítják, és ha kell törvényt szegve védik a társukat. Amire nagy szükségük is van, mert a

42 / FilmMagazin

háború nélküli generáció teljesen elvadult tagjai szó szerint vadászik rájuk. Hogy nők is végig tudják nézni a filmet, mindegyik szereplőnek megismerhetjük a családját és körülményeit, ami jelenesetben egyet jelent a problémáival. Van akinek a fekete felesége nehezen viseli a kívülről rasszistának tűnő rohamrendőri gondolkodást és eltiltja a lányától. Van akinek a fia apja iránti bosszúból rendőrverő skinheadnek áll, és hasonlók.

A film jó ütemben halad a végkifejlet felé, ami elmarad, mert végül is a végtelenségig lehetne ecsetelni Európának ezt a közös problémáját. A film igaz történeten alapul így szereplőink ott voltak Genovában a tragikus G8-as találkozón és átélhetjük velük Filippo Raciti rendőrtiszt és

Gabriele Sandri szurkoló halálát. A Repubblica újságírójának Carlo Bonininek azonos című regényén alapuló szuper filmet mindenkinek, de leginkább két fajta embernek ajánlom: mindazoknak, akik alfahímnek érzik magukat, mert így magukra ismerhetnek, és azoknak akik szeretnek alfa-hímeket nézni, sőt mi több a lelkükben turkálni.

90% Stáblista Rendező: Stefano Sollima Főszereplők: Filippo Nigro, Marco Giallini, Pierfrancesco Favinoo Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Hazai premier időpontja: 2013. június 13.

KRITIKA

TAJTÉKOS NAPOK Lassan már nem érdemes regényről úgy beszélni, hogy az megfilmesíthetetlen. Biztosan akadnak még olyan alkotások, melyekkel meggyűlne a baja a mozik fenegyerekeinek, de egyre kevesebb. Ékes bizonyíték erre Michel Gondry Boris Vianból készített dolgozata, mely nem csupán felmondja a zseniális francia író szerelemből font történetét, hanem éppen úgy vesz el belőle és ad hozzá, hogy az megállja helyét a mozgóképek világában. Írta: Paulkemp

B

oris Vian – foglalkozását tekintve jazzből fújt regény és drámaíróként foglalkoztatott mérnök és hivatalos nevettető - regényében Colin és Chloé szerelemre lobbannak egymás iránt, de a lány súlyos betegségben elhuny.

Foglalhatnánk össze nagyon egyszerűen (ahogy azt Vian is megtette) a történetet, de így elsiklanánk néhány apróság felett, mely igazán különlegessé teszi ezt a ’love sztorit’. Méghozzá – a teljesség igénye nélkül – egy zongorát mely a rajta játszott dallam alapján készít koktélokat, a fahéjas cukor illatú felhőkön utazó szerelmeseket, egy egyre jobban zsugorodó házat és csaptelepekből folyó angolnákat. Azaz egy szürreálisnak ható világot, mely tökéletes díszletül szolgál egy lánynak, akit maga Ellington hangszerelt és a fiúnak, aki képes volt ezzel megszólítani.

Éppen e kis apróság miatt tuszkolták a regényt a megfilmesíthetetlen kategóriájába, s erre csak ráerősített egy ’68-as kísérlet, mely finoman szólva is csapnivaló volt. Talán nem véletlenül kiáltott végül az alkotás Gondry zsenijéért, aki képes volt CGI nélkül újra teremteni a XX. századi irodalom egyik legnagyobb remekművének hangulatát és sokak lelki szemei előtt pergő képeit a celluloid tekercseken.

S, hogy teljesen legyen az öröm a jazzbe bújtatott képsorokon két zseniális színész fakul lassan a feketefehér világba. Audrey Tautou és Romain Duris zseniális választás volt erre a feladatra, tőlük valahogy egy pillanatra szívbemarkolóan hihetővé válik ez a gyönyörű mesei világ, melyben tényleg tragédia, ha valaki tüdejében lótuszvirág nő.

Gondry egyetlen hibája, melyet azért csak nehezen lehet felróni ne-

ki, hogy mellőzi az eredeti mű humorát. Persze lehet, hogy Vian elmés szóvirágokból táplálkozó, kacagásra kényszerítő sorai nem alkalmazhatóak a mozik sötét vetítőtermeiben, valahogy mégis hiányoznak, hogy teljes legyen a kép.

Minden esetre Az álom tudománya (és az Egy makulátlan elme örök ragyogása) után Gondry viszszatért ahhoz, amihez ért és vizuális gegekben gazdag szürreális víziót tárt elénk, melyet inkább eredeti nyelven, mint a csapnivaló magyar szinkronnal kötelező megtekinteni, minden Gondry és Vian hívőnek.

90% Stáblista Rendező: Michel Gondry Főszereplők: Audrey Tautou, Romain Duris, Omar Sy Forgalmazó: MTVA Hazai premier időpontja: 2013. május 23.

FilmMagazin / 43

KRITIKA

HALÁLOS IRAMBAN 6 Adrenalin, pörgés, feszültség, tuning verdák. Eddig ezeket már mind láttuk, elég lesz ez hatodszorra is? Írta: Atee007

1

2 éve már, hogy elkezdődött egy franchise, és még a mai napig is töretlen népszerűséggel robog előre. Mégis, egy idő után már radikális eszközökhöz kell folyamodni, ami felfrissíti a szériát, éppen ezért nyomták tele irreális akciójelenetekkel, és napjaink legnépszerűbb akciósztárjaival, de mindezek is jól tudnak állni neki. Mindössze érdekes visszatekinteni az elejére, hogy honnan is indult az egész.

Vin Diesel már szinte a Halálos Iramban 6 forgatásának utolsó napján rohant a facebookra, hogy közölje a világgal, meggyőződése szerint el fog készülni a következő rész.

Aztán jött a pofon, hogy a legsikere-

44 / FilmMagazin

sebb epizódok (Tokiói hajsza, Ötödik sebesség) rendezője, Justin Lin továbbáll. Talán már ő is érezte, hogy megfáradt a sorozat ennyi film után, még ha a közönségnek tetszik is, amit lát.

Dom és Brian, távol a világtól, egy spanyol kisvárosban bőgetik csúcsverdáikat, és élik nyugalmas életüket. Azaz csak élnék, de a bűnözők sosem tudják teljesen hátrahagyni a múltat, így a folyamatos üldözöttség kényelmetlenné válik. Többek között ezért bólintanak rá Hobbs ajánlatára, hogy segítsenek kézre keríteni egy villámgyors rablóbandát, akik egy veszélyes fegyver megépítésén dolgoznak. Meg is indul a nemzetkö-

zi hajsza Oroszországon, Anglián majd Spanyolországon keresztül padlógázzal, elképesztő sok zúzással, és fergeteges hangulattal.

De vannak, amiken Dwayne Johnson plafonszaggató kihallgatásai sem segítenek. Ez egy akciófilm, tehát nem várunk magasröptű gondolatokat, sőt, még talán furán is hangzana, ha Vin Diesel szájából elhangzana egy „a nagy erő nagy felelősséggel jár” szintű mondat, tehát a közhelyek puffogtatását elnézzük. Azt is elnézzük, hogy a sorozat, és a műfaj kliséiből építkezik a film, mert ezt úgy el tudja dugni, hogy miközben nézi az ember, fel sem tűnik, ráadásul a sztori még

Ha érdekelnek a film készítésének kulisszatitkai, ajánljuk figyelmedbe az előző számunkban közölt háttércikkünket is!

VIN DIESELNEK MILLIÁRDOKKAL TARTOZIK A FACEBOOK? Kissé neheztel Vin Diesel a legnagyobb közösségi portálra, mert még mindig nem keresték meg azzal, hogy átutalnának néhány milliárdot a bankszámlájára. A Halálos iramban-filmek sztárja ugyanis úgy véli, rengeteg pénzzel tartozik neki a Facebook, amiért miatta több mint 41 millió rajongó lép be naponta, hogy kövesse, mi történik vele. "A Facebooktól egyszer megkerestek, és arra kértek, fáradjak be az irodájukba, és magyarázzam el, hogy a búbánatban van annyi rajongóm - mondja Vin tréfásan az Entertainment Weekleynek a szerénytelenség leghalványabb árnyalata nélkül. - Most komolyan mondom, milliárdokkal jönnek nekem. De mindegy, hagyjuk."

A hatalmas izmokkal és gigantikus egóval rendelkező sztár arra különösen büszke, hogy Barack Obama elnök után sokáig ő volt a második legnépszerűbb személyiség a Facebookon.

"Amikor elindult az oldalam, még egyedül csak Obamának volt egymillió rajongója. Elkezdtem üzengetni a rajongóknak, hogy nőjön a népszerűségem, és én legyek az első, miután levertem a Coca Colát és más nagy cégeket is. Majdnem sikerült is, pedig csak azt mondogattam a skacoknak: imádlak benneteket!" (UIP-Duna Film)

némi meglepetést is tudott okozni.

Az akció- és üldözéses jelenetek eszméletlenül meg vannak csinálva, a pörgős aláfestő zenékkel kikapcsolják az agyunkat, és szórakoztatnak, viszont egy idő után már átesnek vele a ló túloldalára. A legtöbb akciófilmnél nem gondolkozom azon, hogy amit látok, az valóságos lehet-e, de itt már nem lehet csak úgy elmenni mellettük, annyira elrugaszkodik a valóságtól. Az előzetesek alapján ki lehet találni, hogy melyik jelenetekre gondolok. Külön megmosolyogtam a végén, amikor kiírták, hogy a veszélyes mutatványokat ne próbáljuk ki otthon.

Kicsit csalókák is voltak a trailerek, mert jutott hely bőven autós üldözésnek, és még az utcai versenyt sem kell nélkülözniük a rajongóknak, azzal szemben, hogy ezekkel nem nagyon villogtak az ízelítőkben.

Megértem én, hogy az lehetetlen lenne, hogy két órán keresztül versenyezzenek, vagy autóban üljenek a szereplők, de egy olyan filmnél, aminél az utcai versenyeken, meg egyáltalán a csúcsjárgányokon van a hangsúly azért elég megrendítő, hogy mindezek csak „helyt kaptak benne”. A mérleg elbillent a lövöldözés, és a bunyózás felé, ami adott, hogyha olyan izomkötegek kaptak szerepet, mint Dwayne Johnson,

vagy Kim Kold. Nekik kettejüknek a bunyója körülbelül vetekszik Hulk és Förtelem csatájával (még a méretarányok is stimmelnek).

A kliséhalmazok puffogtatása mellett a kínos szájkaraték, amik mennek a szereplők között azt az érzést erősítik, hogy bár nyüstölnék 130 percig a verdákat az odamondogatás helyett. Leginkább Tyrese Gibson karakteréhez fűződnek homlokcsapkodós beszólások (és kétlem, hogy ez a silány szinkron miatt lenne). Értem én, hogy kell két zúzás között valami, amivel oldjuk a hangulatot, de ez akkor is nevetséges.

Paul Walker erőltetett drámázása pedig már csak azért is indokolatlan volt, mert idén már a Pokoli futamban is fitogtatta színészi kvalitásait ilyen téren, több-kevesebb sikerrel.

A legpozitívabb pont ilyen tekintetben Luke Evans alakítása volt, olyan hitelesen adta a hidegvérű bűnözőt, aki mindig eléri, amit akar, hogy az mindenképpen említést érdemel.

Nem véletlenül volt olyan biztos a dolgában Vin Diesel, amikor kijelentette, hogy folytatódik a széria, mert az ígéretekhez híven olyan ütős lezárása van, ami követeli a hetedik részt. Kellemes program a Halálos Iramban 6, a franchise és a műfaj szerelmesei egyaránt megtalálják benne a számításaikat, azzal meg talán jobb nem foglalkozni, hogy mekkora kanyart csináltak az első részhez képest.

70% Stáblista Rendező: Justin Li Főszereplők: Vin Diesel, Paul Walker, Michelle Rodriguez Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2013. május 23.

FilmMagazin / 45

KRITIKA

A NAGY GATSBY Az amerikai álom testközelből, ezt kínálja számunkra Baz Luhrmann vadonatúj filmje. Írta: Delia

A

lighanem Baz Luhrmann kedvenc regényét álmodta vászonra. Mindig izgalmas kérdéseket vet fel egy adott mű esetén, ha a szerző életében a siker elmarad. Érdekes módon évek múlva mégis mindenki pontosan érti a korábban megírt gondolatokat. F. Scott Fitzgerald író esetében is ez történt, hiszen A nagy Gatsby csak a szerző halála után, évekkel később indult hódító útjára. Talán ezek ismeretében nem meglepő, hogy éppen Fitzgerald nevezte Elveszett generációnak saját nemzedékét. No, de vissza a filmhez. A húszas években járunk. Tombol a jazzkorszak. A mesélő Nick Carraway (Tobey Maguire) visszaemlékezései alapján rajzolódik ki előttünk Gatsby (Leonardo DiCaprio) személye és környezete. A végtelenül titokzatos férfi színre lépését ügyesen késlelteti a rendező. Hatalmas partijain mindenki ott van, aki számít. Ódákat

46 / FilmMagazin

zengnek róla, pedig szinte még senki sem látta élőben. Látszólag egy kiváló családból származó háborús hőssel van dolgunk, aki nem mellesleg még nagyon gazdag is. Túl szép, hogy igaz legyen, mondhatnánk és nem is állunk messze a valóságtól, hiszen a kifinomult milliárdos külső mögött elég sötét titkok rejtőznek.

Luhrmann mindig is a látvány rendezője volt, ez tagadhatatlan. Ő csak monumentális díszletek és tökéletesen fotózott képek között érzi jól magát. Nem árulunk el nagy titkot, hogy a Gatsby is illeszkedik ebbe a sorba. A Moulin Rouge esetén bejött neki a modern zenék régi környezetbe helyezése, de a mostani Jay-Z által szervírozott felhozatal nem minden esetben volt összhangban a képi világgal. A táncosok showja is inkább elvett a filmből, minthogy hozzáadott volna. Egészen A nagy Gatsby megrendezésé-

ig úgy tartottam, hogy Luhrmann jól mixeli össze a különböző korszakokat. Most viszont egyértelműen bizonyította, hogy ezt egy ponton túl már nem szabad erőltetni.

Ugyanezt gondolom a manapság minden harmadik filmhez kötelező elemként hozzátartozó 3D technológiáról is. Ezek alapján megállapítható, hogy a rendezés nem lett minden hiba nélküli. Több ponton elvész a részletekben, sokkal többet akar adni a nézőnek, mint ami végül sikerül neki. A rendező valószínűleg egy karneválra gyúrt, ezért még a Moulin Rouge-ban látott kavalkádot is túlszárnyalta, ennek eredményképp a dinamikus kezdés után lassulást tapasztalhatunk. Ez egyáltalán nem tesz jót a filmnek, de szerencsére az utolsó fél órában felpörögnek az események, és minden kérdésünkre választ kaphatunk.

Leonardo DiCaprio felemás érzéseket kelt bennünk Gatsbyként.

Ha érdekelnek a film készítésének kulisszatitkai, ajánljuk figyelmedbe az előző számunkban közölt háttércikkünket is!

GATSBY A VILÁG KÖRÜL A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál díszei voltak: velük kezdődött a filmünnep, és hatalmas ováció fogadta őket a vörös szőnyegen és a fesztiválnyitó bevonulás után egyaránt. A nagy Gatsby (12) és sztárjai meghódították Európát. De nem sokáig ültek a babérjaikon, a fesztivál még tart, ám a rendező és sztárjai már továbbrepültek, hogy le ne késsék az ausztrál premiert.

Leonardo DiCaprio ugyan nem volt ott, de a rajongók boldogan fogadták Carey Mulligan-t, Tobey Maguire-t, Baz Luhrmann-t és a stáb helyi tagjait. A kör bezárult: itt forgatták a különlegesen látványos film jó részét, és itt tartották az utolsó nagy gálabemutatóját is. „Az amerikaiak bátran nyúlnak bármilyen más nép kultúrájához – pengetett hazafias húrokat a mint mindig, most is fehér szmokingban pompázó rendező. – Most mi bebizonyítottuk, hogy az ausztrálok tudnak mit kezdeni egy amerikai klasszikussal. A nagy Gatsby Amerikában óriási siker: most már enyém Amerika. Akár egy Superman filmet is forgathatnék.

Vagy Bondot. Csak nálam a szuperkém is pezsgőt inna, és sokkal jobb zenéje lenne…”

(InterCom)

Egyrészt vannak kifejezetten hatásos, amolyan odaszegezős pillanatai, másrészt viszont sokkal többet várnánk tőle, mintha rutinból oldaná meg feladatát. Persze lehet, hogy az év eleji szuper alakításával a Django elszabadulban magasra rakta azt a bizonyos lécet. DiCaprio kinézete viszont ideális a főhős életre keltésére. Tobey Maguire kétségbeesett arccal szemlél mindent, ami körülöt-

te zajlik. Talán neki van egyedül szíve a szereplők közül. Ennek felszínre hozásában nagy érdeme van a magyar hangnak, amit Csőre Gábortól hallhatunk. Carey Mulligan kapta Daisy szerepét, aki miatt Gatsby megvalósította az amerikai álmot. Mulligan egy tipikus döntésképtelen nő. Először sajnáljuk, majd szépen lassan leveti előttünk álarcát, és már inkább Gatsby esetében érezzük ugyanezt. Három alakítást leszámítva a színészek játéka nem üt akkorát, hogy valóban a húszas években érezzük magunkat. Ennyit változott a világ. A csodaszép ruhák, tökéletes sminkek, lélegzetelállító helyszínek mégis sokáig bennünk maradnak. Luhrmann ugyanis jól tudja, hogy a néző szereti a csillogást, és akár csak néhány óra erejéig is, de ahhoz a bizonyos felső tízezerhez akar tartozni.

Kijőve a moziból egymásután jönnek a kérdések. Vajon megéri-e hajtani az amerikai álomért? Ennyire

érdekemberek lennénk? Figyelünk-e igazán egymásra? Mit tegyünk akkor, ha elérjük ugyan a céljainkat, de közben a múltban rekedünk? A nagy Gatsby ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ. Érdemes megnézni azoknak, akik olvasták Fitzgerald könyvét, de azoknak is, akik esetleg még nem, és a film hatására kedvet kapnak az olvasáshoz. A robotfilmek korában üdítően hat egy ilyen típusú, a csillogásra épülő alkotás.

70% Stáblista Rendező: Buz Luhrmann Főszereplők: Leonardo DiCaprio, Carey Mulligan, Tobey Maguire Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2013. május 16.

FilmMagazin / 47

KRITIKA

MÁSNAPOSOK 3 Nem könnyű egy olyan filmet véleményezni, aminek van előzménye, de nem lesz folytatása. Írta: Vampka

S

osem voltam a befejezések rajongója, főleg olyankor, ha minden olyan szépen ment…

Márpedig a Másnaposok trilógia kissé túlzó második része után a harmadik visszatért az első hangulatához, ezzel pedig szerintem nagyon sok néző (a kritikusokat most nem sorolom ebbe a kategóriába) tetszését el is nyerte, szépen meghajolt, aztán elment a naplementébe.

Az első rész világszerte elsöprő sikert aratott, nekem személy szerint mind a mai napig az egyik legjobb mozis élményem, és az egyik kedvenc vígjátékom. Nem is tudom, hányszor képes voltam már megnézni, ami nálam ritka esemény.

Hogy minek köszönheti a sikerét?

Viszonylag eredeti, és az emberek nagy része által ismert szituációnak (bár a partidrogok remélem, hogy nem olyan nagyon közismertek az olvasóink körében), remek forgatókönyvnek, tehetséges rendezőnek,

48 / FilmMagazin

elszánt produceri munkának és mármár személyre szabott karaktereknek. Stu, Phil és Alan olyan eredeti, természetesen kissé agyament, aztán valahogy mégis életszerű figurák, hogy képtelenség bármelyiket is nem szeretni. Hála az égnek az első részből megismert, és másodikba is átültetett jellemvonásaik és gesztusaik nem tűntek el. Stu pánikrohamai és naivitása, Alan abszurd és bugyuta hozzászólásai vagy Phil szépen fogalmazva is kemény szövegei és helyzetmegoldásai a második, és végül ebben a befejező részben is jelentős szerepet játszottak, és megnevettették a nézőket.

Ezúttal viszont nincs piálás, nincs illegális drog, a sztori egészen más irányból indul el, bár a recept lényegében ugyanaz: elindulunk, bajba kerülünk, valaki eltűnik, meg kell keresnünk. De egy ilyen trió útja soha az életben nem lesz zökkenőmentes.

Az egész úgy kezdődik, hogy a mi drága Alanünk nincs egészen a helyzet magaslatán. Mármint még annyira sem, mint amennyire szokott. Nem szedi a dilibogyóit, zsiráfokat szállítgat autópályán, tömegkatasztrófákat okozva ezzel, hogy csak egyetlen gikszert említsünk, emellett édesapja is távozik az élők sorából, Alan pedig továbbra sem hajlandó szedni a gyógyszereit. Itt lép be a képbe a farkasfalka többi tagja: Doug javaslatára összeül a család és a barátok, és rábeszélik Alant egy jó kis szanatóriumra. Phil, Stu és Doug együtt akarják leszállítani az ország másik végében lévő helyre dilinyós barátjukat, út közben viszont megtámadják őket, és itt lép a képbe az előző két rész. Ugyanis nem csak egy sima kis alkoholmámoros tortúra vár hőseinkre… Nem, most igazi keménylegénnyel kell szembenézniük, lehetőleg minél józanabbul. A gonosz maffiózó azzal

Ha érdekelnek a film készítésének kulisszatitkai, ajánljuk figyelmedbe az előző számunkban közölt háttércikkünket is!

áll elő, amire egyikük sem számít: követeli, hogy mondják meg neki, hol rejtőzködik Chow, aki megszökött a börtönből, miután több millió dollár értékű aranyrudat nyúlt le a fent említett, John Goodman által alakított maffiózótól. Kapnak pár napot, hogy előkerítsék a tolvajt, akiről kiderül, hogy régóta intim – na nem annyira intim - barátságot ápol a falka egyik tagjával. Természetesen Alannel. Hogy a főgonosz megkapja, amit akar, megint szerencsétlen Doug jár rosszul, és túszként el is tűnik a színről, amíg a már jól ismert, katasztrófacsalogató trió nekivág az országnak, hogy előkerítsék Chow-t.

Sok negatív kritikát hallottam a filmről, és hogy őszinte legyek, a legtöbb ostobább érveket sorakoztat fel, mint a filmben elhangzó poénok.

Kötözködnek, hogy miért nem a gonosz ered Chow nyomába. Zavarja őket, hogy állítólag látszik a színészeken, hogy unják már az egészet.

Panaszkodnak a visszataszító humorra, erőltetett szituációkra. Nos, a Másnaposok második részéhez képest ez a film maga a visszafogottság és finomság. Én nagyon élveztem, hogy nem kell végtagokat, meg mindenféle fura mellékszereplőt bámulnom, hanem azok köszöntek inkább vissza, akiket már ismertem.

Az is tetszett, ahogy Phil és Alan

kapcsolata a maga módján elmélyült, és tény, hogy sokszor fáradt volt a hangulat a vásznon, de én ezt betudtam a karaktereknek, elvégre MÁR MEGINT, megint bajban vannak, és most még csak azt sem mondhatják, hogy Alan a hunyó. Én a poénokkal is elvoltam, és az izgalmas jelenetek is megtették a hatásukat. Az a pillanat, mikor Phil és Alan majdnem elkapják Las Vegasban Chow-t, de ehhez le kell ereszkedniük egy lepedőből összetákolt kötélen a Cesar hotel legtetejéről, Alan pedig elkezd fotózkodni, míg Stu lentről figyeli az eseményeket…

Akkor elfogott a nosztalgia az első résszel kapcsolatban, de nem ez volt az egyetlen jelenet, mikor röhögcsélve rágtam a körmöm, hogy ebből hogy másznak ki, egyáltalán hogyan élik túl? Persze, kicsit abszurdak a helyzetek, több nyitott kérdés és logikai bukkanó is van a történetben, nem vitás, de mégiscsak egy vígjátékról van szó. Ha félretesszük a válogatós énünket, és a viszontlátás örömének lendületével beleveszünk az utolsó, nagy kalandba, akkor a kedvenc farkasfalkánk most sem fog csalódást okozni. Mindenképpen társasággal nézős darab, nyár vége felé pedig megjelenik talán DVD-n is. Mielőtt beköszönt az ősz, minden arra vevő baráti társaság összehozhat egy másnapos maratont.

70% Stáblista Rendező: Todd Philips Főszereplők: Bradley Cooper, Zach Galifianakis, Jamie Chung Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2013. május 30.

FilmMagazin / 49

KRITIKA

A ZÖLD URAI 3D Attól még, hogy nem látsz valamit, nyugodtan létezhet. Hallottál már arról a különös világról, melynek harcosai minket védenek? Megérkezett az animációs Avatar, a Jégkorszak és a Rio alkotóitól. Fedezd fel a világot, ami túltesz a képzeleteden. Írta: sirdani

I

smét egy mesekönyv került a filmvászonra, immáron 2013-ban.

William Joyce hazánkban nem oly ismert író, ámbár A zöld urai 3D filmváltozatával most be fog kerülni a köztudatba. Természetesen nincs új a nap alatt, de mégis sikerült néhány filozofikus gondolattal és pompás látványvilággal elszórakoztatnia minket a Blue Sky Studiosnak. Lássuk hát mire gondoltam szórakoztatás címszó alatt!

Ha elmegyünk egyszer egy hoszszú hétvégén a természetbe, sok olyan dolgot – apró rezdüléseket – tapasztalhatunk, érezhetünk, amelyek mellett a hétköznapi nagy rohanásban csak elsuhannánk. Éppen ezért a természet, és a zöld szeretetére alapoz az alkotás, meglehetősen találóan. A kis kerekerdő legeslegmélyén apró-cseprő, emberszerű

50 / FilmMagazin

lények élnek és minden eddiginél nagyobb háborút vívnak az erdőnk túléléséért. És a legérdekesebb, hogy mindezt a háttérben, számunkra teljesen észrevehetetlenül. A mi „felszínes” világunkkal párhuzamosan létezik egy Avatar-szerű mesevilág, egy külön dimenzió, külön életsebességgel és attitűddel ahol szokás szerint a jó (levélőrök) és a gonosz (az erdőirtó csúf bogánok), mondhatni végtelen küzdelme zajlik.

Azonban egy nem mindennapi varázslat folytán egy fiatal tinédzserlány (Mary Katherine) betekintést nyerhet ebbe az epikus világba, ahol hűséges társaival kell átvészelnie a bogánok pusztításait, és megoldást találnia az Erdő számunkra észrevehetetlen passiójára. Lehet-e a világ megmentése ennyire könnyed, mesebeli és szórakoztató egyben?

Szerencsére igen. Érdekes módon még felnőttek számára is élvezetes, hiszen egy jó családi mozi alapja hogy a família összes tagja jól érezze magát. Ebben pedig nincs hiba.

A Blue Sky Studios célja pont ez volt: nem panelekből szerettek volna összeépíteni egy mesefilmet és kiadni popcorn-moziként, hanem többletjelentéssel, plusz tanulsággal megtűzdelni a már bevált elemekkel operáló projektet. Ugye, hogy teljesen másképp hangzik? De lássuk mi is a film egyik alap filozófiai mondanivalója. A zöld lényei mind különbözőek: vannak csigák, madarak, békák, és még növények is. Azonban hiába vagyunk különbözőek, mint egy fa levelei, mert egy a „törzs” és egy irányba tartunk. Az emberi öszszefogás lényegességére próbáltak utalni a készítők, természetesen ez

Ha érdekelnek a film készítésének kulisszatitkai, ajánljuk figyelmedbe az előző számunkban közölt háttércikkünket is!

A ZÖLD URAI AZ ERDŐBEN Néha az élet utánozza a filmet, néha a filmek az életet. A Jégkorszak alkotóinak új, animációs filmje, A zöld urai olyan premierrel kápráztatta el a fantázia és a kaland kedvelőit, amely azt bizonyítja: képzelet és valóság meghökkentően közel kerülhet egymáshoz. Az „animációs Avatar”-nak is nevezett A zöld urai egy elképzelt, erdei királyságban játszódik, ahol levélőrök védik az életet a pusztulás szolgálóinak szegődött bogánok ellen. A kaland helyszínéül választott meseszerű természeti környezet megihlette a premier szervezőit: egy Párizs környéki erdőben a fák tetejére szerelték a mozi különleges üléseit, és a nézők a fák közül izgulhatták végig a fantasztikus lények közé keveredő Mary Katherine, röviden MK kalandjait. A nézőtér valódibb volt a valódinál, a film pedig természetesen 3D-ben varázsolta el a magasban figyelő közönségét.

(InterCom)

nem jön át mindenkinek, hiszen a gyerekeket lefoglalja a nyugtatóan zöld, ámbár mégis végig lélegző látványvilág és sajnos sok savanyúbb szájízű kritikus pedig egyből a sablonokon csámcsog, nem keresve a mögöttes tartalmat. Természetesen nekem is eszembe jutottak hasonló karakterek, más filmekből, hiszen a vicces két mellékszereplő éti csiga, Mub és Grub komédiás párosa nekem például Timon és Pumbára hajaz a legendás Oroszlánkirályból.

Kritikusi posztom lévén a számomra jót és rosszat is illik prezentálnom, nézzük hát szépen sorban.

Roppant kellemes volt a film látványvilága, azonban néha ez sajnos a sztorit kompenzálta. A film szkriptjén öten is dolgoztak, így óriási csapatmunkára volt szükség, rengeteg ötletet próbáltak beletenni, és biztos vagyok benne, hogy jó pár jelenet így ki is maradt, ami akár sok Oscar-díjas év animációjára is emelhetné az alkotást. Hiányoltam az

előzetesekben hallott Snow Patrol nótákat, amik sokkal eufórikusabbá tették volna az egészet, mint egy alap komolyzenei vonóskar, ami a film alatt végig játszott. Ámbár a stáblistánál már felcsendült egy Beyoncé dal, de akkor már késő volt, hiszen a nézők többsége ekkor már a wc-re sietve hagyta el a mozi termét. Pedig óriási a potenciál abban, hogy összekötünk zeneszámokat filmekkel / mesékkel, elég, ha csak a Skyfall-ra gondolunk.

FilmMagazin / 51

KRITIKA

Illetve fontos megjegyezni való még, hogy Amerikában a mesét „Epic”-nek hívják, ami szerintem sokkal inkább egy marketinges-lufi cím, mint a magyar TALÁLÓ „A zöld urai” elnevezés. Hiába aprók, és mesések a lények, néhányat ismerünk csak meg belőlük, és nem alakulnak ki elegendő érzelmi szálak köztük, hogy egy felnőttet jobban lekössön a történet. Persze érzünk néha – radar alatt leginkább – egy kis vibrálást a két főhős Nod és MK között, mégis szinte alig „kergetik”

52 / FilmMagazin

egymást és a végén is a készítők egy puszival zárták le az egész szerelmi szál összekötését. Persze nyilván, a korhatár 6+, és egy óvodás gyereknek nincsen még fejlett érzelmi világa, de azt illene tudni, hogy a kisgyerekeket nem engedik el egyedül moziba, és a szüleik kacsóit folyamatosan rángatva fogják megnézni a számukra izgalmas animációs-meséket. És a véleményt sem ők fogják megírni a különböző fórumokon, illetve otthonra sem ők fogják megvenni DVD-t karácsonyra.

Végszó gyanánt, azonban mégis pozitívan, jó hangulattal váltam el a filmtől, amikor letelt a 102-perces 3D vetítés a moziban. Nem voltak nagy elvárásaim, és az apró hibák ellenére nekem is élvezhető volt az egész és talán nem csak a kölyköknek, de nekem is mond valamit ez a fajta ökológiai tanítás, úgyhogy ideje éreznem: A Föld órája ketyeg, és mindenki csak egy apró lépéssel tud (és kell is neki) érte tenni valamit. Így hát legközelebb talán lehajolok, ha meglátok egy eldobott szemetet, és meggondolom, hova dobjam a reklámújságokat is. Végtére is, van, aki szeretne „bogánokkal teli pusztulatban” élni?

80% Stáblista Rendező: Chris Wedge Eredeti hangok: Amanda Seyfried, John Hutchinson Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2013. május 23.

KRITIKA

MAMA Guillermo del Toro több jót tett a filmiparral, mint rosszat, így ha szóba kerül a neve, akkor én bizakodom. Ez a film most viszont nem sikerült olyan húúúú de megismételhetetlenül fantasztikusra. Nem állítom, hogy rossz lett volna, mert ez nem volna igaz, de mindig ott van az a bizonyos "de"... Írta: Holhós Linda

A

dott két kislány, akinek az apjuk megöli anyucit, majd menekülőre fogja. Autóbalesetet szenvednek a nagy menekülésben, és egy barátságtalan kinézetű kunyhóban kötnek ki. Apuci itt megkísérli likvidálni szemének fényeit, de ekkor egy túlvilági "hatalom" közbelép, és apuci nyiffan ki a gyermekek helyett. Eltelik pár év.

Apuci testvére és annak élettársa még mindig kutatnak a lányok után.

Meg is találják, majd haza is viszik őket. Na igen ám, csak a lányokkal együtt jön a védelmezőjük is, a régóta foszlásban lévő szellem, aki életében egy elmegyógyintézet lakója volt. És aki – részben elhalt voltának köszönhetően, és részben mentálhigiénés problémáiból kifolyólag – meglehetősen féltékeny, a gyermekek iránti szeretete drasztikusan kisajátító jellegű. Szóval dühös pótmamánk nem nézi jó szemmel, hogy a lányok életébe más emberek is beléptek. És akkor itt jönnek a kísértések, a feszültségkeltés.

Ami tetszett: 1.) A lányok évekig élnek a barátságtalan kunyhóban a szellemmel, mindenféle emberi befolyás nélkül. És mivel még nagyon kicsik amikor oda kerülnek, így ez kihat a fejlődésükre. Nagyon szépen sikerült kivitelezni a gyerekek fejlődésbeli szokatlanságait. A mozgásukat, főleg a kisebbik lány esetében.

Az elállatiasodás jellemző vonásai egyenesen lenyűgöztek. 2.) A film látványvilága sem rossz. Oké, helyenként hatásvadász, és nem nagyon mutat semmi újat, de ettől eltekintve igényesnek, eszközei borzongatónak mondhatók. 3.) A végkifejlet. Jut is, marad is. Drámai, de mégsem. Van benne pozitívum, és van benne negatívum. Ez a megoldás kissé szokatlan, mivel egy ilyen film végén vagy mindenki meghal, vagy senki. 4.) A főszereplő hölgyemény: Jessica Chastain. Remek színésznőnek tartom, és az, hogy a film feléig rá sem ismertem... nagyon jó, intenzív és kellemes megdöbbenést okozott.

Ami nem tetszett: a klisé. A rémálmom, ha könyvekről, vagy filmekről van szó. Nincs semmi új vagy eredeti a kivitelezésben, nem rengeti meg a nézőt. Szóval egyszerű langymeleg középkategória. Pipálható, egy estés szórakozásnak elmegy, de nem generál fodrokat. Ha már szellemek, vagy ilyen túlvilági lények, akkor a Sinister sokkal hatásosabbnak tekinthető. És ennyi. A másik nagy bajom ezekkel a mozikkal, hogy húsz tőmondatban összesűríthető róluk minden.

60% Stáblista Rendező: Andrés Muschietti Főszereplők: Jessica Chastain, Nikolaj Coster-Waldau Forgalmazó: Select Video Hazai premier időpontja: Csak DVD-n, május 29-től

FilmMagazin / 53

SOROZAT

Ha csak egyetlen szóval kellene jellemeznem: borzongató. Én mit sem sejtve ültem le a képernyő elé, és be kell, valljam sikerült meglepni. Írta: Zaphier

A

dott egy kedves, intelligens, szeretnivaló fiú, aki épp most veszítette el az édesapját és így az édesanyával egy új városba költöznek, hogy előröl, kezdhessenek mindent. Hát nem szívbemarkoló? A szánalomra méltó fiú, aki barátok nélkül került ide ebbe a világvégi kis porfészekbe. Az együttérzést megérdemlő, magára maradt anyuka. Az ember azt hinné, hogy egy igazi szívhez szóló dráma veszi kezdetét. Valami azonban nem stimmel. Sőt egy idő után sok minden furává válik. A motel, amit vettek, hogy felújítva kinyithassák, túl sok titkot rejt a múltjában. Titkos napló a szőnyeg alatt, sokatmondó elöregedet vízcsövek. Maga az előző tulaj mondta, hogy a motel sok titok őrzője. Aztán ott az anya és fia viszonya.

Mintha többet rejtene magában, mint ami látszik. Talán az ő múltjuk is valami sötét titkot rejt? Sőt mintha maga White Pine Bay város idilli képe is hamis lenne. Csendes, viszszahúzódó emberek, akik mintha azért nem keresnék a másik társaságát, mert mindenkinek megvan a maga rejtegetnivalója. Itt minden olyan sejtelmes és fura. Aztán egy idő után azzal kell szembesülnöd, hogy sokkal több a titok, mint gondoltad volna és minden megoldás, újabb és újabb kérdést vett fel. Mi-

54 / FilmMagazin

kor pedig már rögtön az első részben történik egy gyilkosság, rá kell döbbenned, hogy ez nagyon meszsze van egy egyszerű és romantikus kis történettől. Ez egy igazi Hitchock hommage.

Nem is csoda, ha erre a következtetésre jutunk, hisz a történet alapja a híres rendező leghíresebb mozija a Psyho. A sorozat, a filmben feltűnő gyilkos, Norman Bates tinédzserkorát mutatja be. Az embereket és eseményeket, amelyek körülvették fiatalkorában, de az igazi középpontban Norman és az anya Norma kapcsolata áll. Megismerkedhetünk mindazzal, ami a kedves és szerethető Normant, azzá a szörnyeteggé tette, akit a Psyhoban megismerhetett a néző.

Bár a sorozat több ember sorsába is betekintést mutat, nem lehet kérdéses, hogy Norman és Norma viszi a történetet. Teljes mértékben közéjük épül a sorozat. Talán ez is az oka, hogy az írók nem vitték túlzásba a mellékszereplők számát. Igaz így legalább a karakterek kellőképpen ki tudtak rajzolódni az ember előtt. Mivel csak 10 epizódos az első évad, így talán ez lehetett a legjobb megoldás, hisz minek is sűrítettek volna be még pár szereplőt, ha itt egyértelműen az volt a cél, hogy a néző anyára és fiára fokuszáljon.

Nem is választhattak volna remekebb színészeket, mint Freddie Highmore és Vera Farmiga.

Igen, ez az a Freddie Highmore, aki Charlie volt a Charlie és a csoki gyárban; Arthur az Arthur és a villangokban és a két folytatásában.

Szerepelt A Spiderwick krónikákban; az Én, Pán Péterben, de ami az abszolút kedvencem :A szeretet szimfóniájának tehetséges kis muzsikusa. Szóval, ahogyan láthatjuk, az ifjú színész, aki még éppen, hogy csak belekezdett a húszas éveibe máris több filmben játszott főszerepet, mint más színészek egész életükben. Vitassuk a tehetségét? Szerintem nem kéne. Amerika egyik legtehetségesebb gyerekszínészétől eljutni egy gyilkos tiniig, nem kis út.

Nagyon jól játssza a hol szerethető és gyámolításra szoruló fiút, hol eszét vesztett ámokfutót. Igazán kétarcú szerep, de az ifjú Freddie remek alakítást nyújt. Már az első rész után láthatta az ember, hogy nem véletlen a választás.

Vera Farminga neve már ismeretlenebb volt a számomra, de ez semmit sem vett el a színészi játékából.

A nő egyszerűen fantasztikusan alakítja az egészségesnek és épelméjűnek tűnő nőt, aki a felszín alatt mindig olyan, mint egy robbanni készülő bomba. Az, hogy a színésznő

számomra nem olyan ismerős inkább az én hiányosságom, mert már ő is számtalan filmben mutatta meg tehetségét. Csak egyet – kettőt említve: A csíkos pizsamás fiú, Egek ura, A forráskód stb. Sok kritikus úgy véli, hogy Vera igencsak megérdemelne valamilyen díj – jelölést ezért a színészi munkáért, ahogyan Freddie Highmore is.

Persze azért van még egy – két karakter ebben a hátborzongató thriller sorozatban, aki említést érdemel. Ott van például a seriff (Nertor Carbonell). Tudom, hogy ő a törvény képviselője, de mivel egy rejtélyes sorozatról beszélünk, ahol semmi nem az, aminek látszik, az első részekben végig azon gondolkoztam, hogy ez a pasi vajon jó vagy rossz fiú. Rettentő ellentmondásos karakter. Aztán feladtam és úgy döntöttem, hogy abbahagyom az agyalást, majd kiderül.

Aztán ott a kedves és segítőkész seriff helyettes, aki egy idő után szerepet is vállal a Bates család életében. Emma (Olivia Cooke) a kedves ám sajnos meglehetősen beteges lány, aki „az igazi ártatlanság” szerepét kapta a sorozatban, és mit sem sejtve, gyengéd érzelmeket táplál Norman iránt. A fiú fejét azonban egy másik lány, a gyönyörű Bradley (Nicola Peltz) csavarja el.

Aki pedig végképp nem maradhat el az Dylan (Max Thieriot.) Nem tudom eldönteni, hogy a sorozat harmadik főszereplője címszót adjam-e neki, vagy a legfontosabb mellékszereplőjét, de talán az előbbit.

Dylan ugyanis Norman bátya, Norma fia. Igaz a fiúk csak féltestvérek és a fiú viszonya nagyon megromlott a családjával, valahogy mégis ebben a poros kisvárosban köt ki ő is.

Aztán a zűrök jönnek - mennek és igaz nyakatekert úton, de Dylan újra

fontos része lesz a Bates család életének. Együtt néznek szembe azzal a számtalan örült helyzettel, amelyet hol a poros kisváros, fura polgárainak valamelyike, hol a saját családjuk önpusztító magatartása generál.

A Bates Motel számtalan meglepetést és fordulatot tartalmaz. Igaz vannak laposabb pillanatai és néha fogalmad sincs, hogy erre vagy arra miért volt szükség, de mindent egybevetve, szerintem remek élmény.

Számomra például a második résznél vált igazán izgalmassá és bár voltak hullámvölgyei, alig várom a következő évadot. Mert azt ugye senki sem gondolja, hogy tíz epizóddal be lettünk avatva a titkokba. Ez még a felvezetés volt. Még csak most kezdődik, az igazi rémálom.

Remélhetőleg a magyar televízió is műsorra tűzi mihamarabb, de interneten máris el tudjátok érni angol nyelven és felirat is készült hozzá.

Eredeti nyelven talán még hatásosabb. Kellemes borzongást!

FilmMagazin / 55

FILMKLASSZIKUS

12 DÜHÖS EMBER Az emberek nagy többsége valószínűleg azt mondaná, hogy nem lehet egy fordulatos, izgalmas és elgondolkodtató filmet készíteni egy olyan történetről, melyben 12 ember (jelen esetünkben egy esküdtszék) órákon keresztül vitázik. 1957-ben Sidney Lumet bebizonyította, hogy tévednek. Írta: Török Tamás

A

történetet nagyjából már el is mondtam, adott egy fiatal srác, akit apja meggyilkolásával vádolnak, tekintve, hogy a bizonyítékok is erősen ellene szólnak, így egyenes út vezethet a villamosszékbe... mondja ezt a döntéshozó esküdtszék tizenegy tagja, ám a tizenkettedik nem sietné el ennyire a döntést. Most pedig mindenki fejezze be a cikkolvasást, és nyomban nézze meg a filmet! Viccet félretéve, engem lepett meg legjobban, hogy mennyire odabilincselt a Tizenkét dühös ember a monitor elé, mert valljuk be, egy ilyen élethelyzetet inkább képzelnénk el egy könyv

56 / FilmMagazin

alapanyagaként, mintsem egy másfél órás film vázaként.

Kezdeném a rendezéssel, ugyanis már a film elején egy nagyon fontos döntés született. Nagyjából a tárgyalás végén kapcsolódunk be, mielőtt az esküdtszék elkezdené a diskurálást. Ami szerintem az egyik legzseniálisabb húzás volt a filmben, hogy azt az embert, akiről a film végéig szó lesz, mindössze pár pillanatig láthatjuk a képernyőn. Jelentéktelennek tűnhet ez a kis részlet, azonban emiatt arra kényszerülünk, hogy mi is sodródjunk azokkal az érvekkel, melyeket a szék tagja fognak felhozni a fiú ellen, vagy éppen vé-

delmére. Gyakorlatilag mi is csak annyit tudunk, mint a tagok, tehát az elhangzott vádakat és az állítólagos bizonyítékokat, viszont a fiúról minimális információink vannak. Ez rendkívül okos húzás volt Lumet részéről, ugyanis a film során számtalan olyan pillanatot éltem meg, mikor egy-egy érv hallatán nekem is átbillent az a bizonyos mérleg egyik oldalról a másikra. Ám ahhoz, hogy egyáltalán érvek hangozhassanak el a film során, szükség volt arra a bizonyos "nem bűnös szavazatra"…

Egy elég komoly filozófiai kérdést vetettek fel már a film legelején. Te mit tennél, ha egy majd' biztos gyil-

kosról kéne ítéletet hozni, és látod, hogy rajtad kívül mindenki az illető kivégzésére szavaz? Te is azt mondanád, hogy egyértelmű a helyzet, a tények nem hazudnak, üljön villamosszékbe, vagy csak azért is a nemre szavaznál, mert úgy gondolod, hogy mindenki megérdemel legalább annyi esélyt, hogy átbeszéljék az ügyét? Számomra egyértelmű a válasz, pont úgy, ahogy a Henry Fonda által alakított esküdtszék 8. tagjának is az volt.

Mielőtt rátérnénk magukra az érvekre, fontos megismerni azokat az embereket, akik egy másik életéről fognak dönteni. A film talán egyik legzseniálisabb pontja ez, ugyanis a létező összes embertípus megtalálható a tagok között. Kezdjük a nemmel szavazó, nyolcadik taggal, aki a

többiek szerint az az akadékoskodó, aki órákon át egy teremben tartja őket. Más szemszögből az, aki megadja a lehetőséget az embernek, és igyekszik az állítólagos tényeket más nézőpontból megvizsgálni. Van aki csak azért szavaz "bűnös"-sel, hogy biztosan odaérjen az esti meccsre, de vannak olyanok is, akik személyes tapasztalataik miatt képtelenek objektívan szemlélni az ügyet, annak ellenére, hogy ezen egy emberi élet múlhat. Ezek az emberek könnyen meggyőzhetik a kis félénk, befolyásolható tagot, aki a film során jó párszor térfelet cserél, ám végül az észérvek mondatják ki vele a végső ítéletet. Természetesen szükség van egy tapasztalt rókára is, aki habár nem kapja meg a megfelelő tiszteletet, mégis képes

IDÉZET A FILMBŐL Esküdt 10: Esküszöm, én nem értem magukat! Mindenképpen menteni próbálják, de nem fog sikerülni! Láthatták azt a fiút, akárcsak én. Ne mondják, hogy elhitték azt a mesét a késről, hogy kiesett a zsebéből, meg hogy moziban volt. Ez a fajta mind hazug! A kérdésük se igaz! Éppolyan jól tudják, mint én. Ezeknek fogalmuk sincs, mi a becsület! Ezeknek az se nagy ügy, hogy eltegyenek valakit láb alól! /Az 5. esküdt átmegy a mosdó ajtajához/ Berúgnak, mint a disznó. Mert állandóan isznak! Mindegyik iszik! /Az 5. esküdt bemegy a mosdóba, becsapja maga mögött az ajtót/ Maga csak tudja! És bumm! Ott van egy ember kiterítve. De nem is tehetnek róla. Ilyen a természetük. Ilyennek születtek. Söpredék. Hova megy? Ezeknél nem számít egy emberélet úgy, mint nálunk. /A 11. esküdt föláll és átmegy a mosdó ajtajához. Megy az 5. esküdt után/ Ezek állandóan csak isznak meg verekszenek, és ha valakit megölnek, hát megölnek. Ők ugyan nem bánják. Persze akadnak köztük rendes fickók is.

Ezt én soha egy percig se tagadtam. Én is ismerek ilyeneket, de ezek a kivételek. De a legtöbbje érzéketlen állat! Bármire képesek! /A 4. esküdt föláll és az ablakhoz megy/ Mi folyik itt? Én csak figyelmeztetem magukat. Helyrehozhatatlan hibát követnek el. Ez a gyerek hazug. Mindegyik hazug. Én ismerem őket! Ez a gyerek hazug. Mindegyik hazug. Én ismerem őket! Hallgasson meg!

Ezek nem emberek! Ezekből kiveszett minden érzés. /A 9. esküdt az ablakhoz megy/ Mi a fene folyik itt? Én kiteszem itt a lelkemet, maguk meg... hallgassanak ide. Én… Én… Ez a rohadt kölyök, meg a fajtája... Nem ismerik a fajtáját? Ezek ellen védekezni kell. Ezek az emberek eszélyesek. Ezek... vadak. Figyeljenek. Figyeljenek. /A 4. esküdt a 10. esküdt elé lép és határozottan leállítja/ Esküdt 4: Én figyeltem. Most pedig üljön le, és többé ki ne nyissa a száját. /A 4. és a 10. esküdt mereven néznek egymásra. Végül a 10. esküdt elfordul, odamegy egy székhez és leül, háttal a többieknek. A többi esküdt (köztük az 5. és a 11. esküdt) lassan a helyükre mennek/ Esküdt 8: Volt idő... amikor... Belátom, nehéz függetleníteni magunkat az előítéletekről. Mindenféle előítélet csak bemocskolja az igazságot.

érdemi érveket felhozni. Emellett van a tárgyilagos tag is, akit tényleg csak akkor lehet meggyőzni, ha szinte 100%-osan biztos az adott állítás. Szóval igen, egy terembe összezárva a lehető legkülönbözőbb tizenkét ember, és nekik kell közös véleményre jutni. Nehéz ügy, hogy egy másik klasszikusból idézzek.

Ekkor jönnek azok a bizonyos érvek, majd a rendezés villan még egyet. Az egész a nyolcadik tag puhatolózásával kezdődik, megismerteti velünk a bizonyítékokat, próbál fogást találni rajtuk, de erre nem igazán vevő a többi hazavágyódó tag. Majd olyan húsz perc után az eddig ismert tényekkel kapcsolatban egyre több kétely merül fel, ami miatt már egy második tag is nemmel szavaz az újraszavazáson. Eközben ott van a legmeggyőzhetetlenebb, személyes élmények által vezérelt személy, aki folyamatosan az ellentábort fogja erősíteni, habár képtelen egy épkézláb indokot felhozni a fiú bűnössége mellett, az agyon szajkózott bizonyítékokon kívül.

Az értekezést olykor egy-egy rövidebb szünet szakítja meg, amikor még jobban megismerhetjük az ítélethozókat és jelenlegi álláspontjukat. Ahogy a vita folytatódik egyre inkább kezdenek elszabadulni az indulatok, olyannyira, hogy az addig meggyőzhetetlen tag is indulatában saját magának fog ellentmondani, aminek hatására csend kerekedik a teremben a többiek pedig tátott szemekkel néznek rá. Ez így fog folytatódni egészen a film végéig, ahol már-már Sherlock-ot megszégyenítő következtetésekbe kezdenek a fiú védelmére kelt tagok, ugyanis egyre többen kezdenek el kételkedni, míg végül mi is rájövünk, hogy azok a bizonyos tények mégsem annyira biztosak. Nem fogok belemenni a részletekbe, mert nem tudnám átadni azt az izgalmat, ami mindössze párbeszédek tömkelegéből fog kikerekedni. A film befejezését sokan illették kritikával, miszerint nem tudjuk meg a valóságot, hogy akkor most a fiú ölt-e, ha pedig nem, akkor ki volt az igazi gyilkos. Szerintem ez is egy olyan döntés, ami miatt mi is egy tizenharmadik tagnak érezhetjük magunkat, majd pedig meghozhatjuk saját döntésünket. Én mindenkit arra bíztatok, hogy nézze meg a filmet és mondja ki az ítéletét.

FilmMagazin / 57

KÖV. HÓNAP TŰZGYŰRŰ Amióta ember él a Földön, mindig félt attól, hogy egyszer ellenséges idegenek érkeznek a végtelenből: de mindig azt hitte, hogy az ismeretlen gonosz a csillagok közül bukkan majd elő. Pedig a Csendes-óceán alatt megnyíló kapu volt az, melyen keresztül gonosz óriásszörnyek támadtak ránk, hogy megszerezzék a világunkat.

Az ellenük folytatott háború során milliók haltak meg, és az emberiségnek már nincs hátországa és kimerültek a tartalékai.

Egy különleges fegyvernek hála a Föld régi lakói mégis kapnak egy utolsó esélyt. A hatalmas gépezeteket több pilóta irányítja, agyukat neuronhidakkal kapcsolják össze. Ám még ez is kevés. A seregből rég elbocsátott pilóta (Charlie Hunnam) és egy az első vonalban még kipróbálatlan újonc (Rinko Kikuchi) azonban elindít egy olyan harci gépezetet, amelyet már régen leselejteztek: talán ők fogják megállítani az apokalipszist.

A MAGÁNYOS LOVAS A magányos lovas egy izgalmas akcióval és sok humorral fűszerezett kalandfilm, melyben a hírhedt maszkos hőst, friss mai szemlélettel keltik életre az alkotók. Tonto, az amerikai bennszülött lélekharcos (Johnny Depp) számba veszi a korábban elmondatlan történeteket, amelyek a törvény emberét, John Reidet (Armie Hammer) az igazság jelképévé tették, miközben a nézők, mintha nagy meglepetések és humoros zsörtölődések elszabadult vonatán ülnének, szemtanúi lehetnek annak, ahogy a két valószínűtlen hős megtanul együtt dolgozni a kapzsiság és a korrupció elleni küzdelmük során.

58 / FilmMagazin