2014június

FEHÉR ISTEN I SZÉL TÁMAD I WWW.CINESTAR.HU

FilmMagazin 2014. június

(G)ÉP TESTBEN (G)ÉP LÉLEK

TRANSFORMERS: A KIHALÁS KORA HOGYAN ROHANJ A VESZTEDBE ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT 2 CSILLAGAINKBAN A HIBA EXTRA: ÚJRANÉZTÜK AZ X-MEN TRILÓGIÁT

KEDVES OLVASÓK! I

smét egy rendkívül mozgalmas leadáson vagyunk túl, de lassan már az lesz szokatlan, ha flottul mennek a dolgok és összejön minden amit a lapterv összeállításakor eltervezünk. Szerencsére azonban nincs ok amiatt bánkódni, hogy ez vagy az kimaradt, hiszen olyan hihetetlenül erős újságot hoztunk össze Nektek, amit öröm lesz forgatni két focimeccs között, ezt garantálom!

Kezdjük rögtön a címlapsztorinkkal, a Transformers sorozat legújabb részével, amiről minden fontos információt megtudhattok, ha elolvassátok 6 oldalas háttércikkünket. Michael Bay a franchise totális megújulásán ügyködik, nemsokára kiderül, mekkora sikerrel.

Kiemelt részletességgel foglalkoztunk a Hogyan rohanj a veszTedbe (a címadókat innen is csókoltatjuk) és az Így neveld a sárkányodat 2 című filmekkel, hiszen nemcsak 4 oldalas háttércikkeket olvashatsz róluk, hanem 2 oldalas kritikákat is.

Az Így neveld a sárkányodat 2 írás ráadásul elég friss, hiszen jelen sorok írásakor még vagy 5 nap hátravan a premierjéig…

A hónap filmes felhozatala közül érdemes kiemelni a Fehér Istent,

ugyanis kritikusunk szerint az elmúlt évek legjobb magyar filmje lett, valamint a Szél támad című animációt, mely Hayao Miyazaki mester bevallottan utolsó alkotása, ráadásul teljesen méltó befejezése egy páratlan életműnek. Láttuk az új X-Ment is, és ahogy az lenni szokott a nagyon várt filmeknél, alaposan kettéosztotta a szerkesztőségünket, így a 4 oldalas kritikában egy pro és egy kontra véleményt is olvashattok.

A Fehér Isten és a Csillagainkban a hiba kapcsán különleges ajándékokat sorsolunk ki köztetek, előbbi kapcsán egy filmes artwork-kel ellátott telefontokot, míg utóbbinál karkötőket és a film alapjául szolgáló regényt lehet nyerni. Ki ne hagyjátok ezt a lehetőséget, lapozzatok a 21. és a 31. oldalra a részletekért!

Filmklasszikus rovatunkban ezúttal James Dean már-már felülmúlhatatlan nagysága előtt tisztelgünk, hiszen a Haragban a világgal című opus-szal foglalkozunk, ami remek példája annak, hogy egy közepesnél nem jobb filmet hogyan tud egy színész a vállára venni, és generációs remekművet csinálni belőle. Jó szórakozást kívánunk az ehavi felhozatalhoz!

CÍMLAPSZTORI: „Ha lehet egyáltalán fokozni, akkor még több akció, izgalmas karakterek és fajok, és kevesebb a bárgyú, gyerekes poénokból – ezt ígéri nekünk a rendező a június végén mozikba kerülő Transformers: A kihalás kora című moziban. Michael Bay-nek megvan a saját stílusa, tudjuk, hogy elsősorban a pörgős, akciódús filmekben mozog otthon, mint rendező, de producerként is sok filmen munkálkodik állandó jelleggel.” >> 12.

KIEMELT KRITIKA: „Mundruczó mondhatni egy igen nemzetközi problémát választott témául, ami az állatokkal (ese-tünkben kutyákkal) szembeni embertelen bánásmód borzalmaira hívja fel a néző figyelmét, ám mindez egy roppantul leegyszerűsített összefoglalása a filmnek. >> 20.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztő: Szabó Dániel (Szada) Facebook: Kónya Sándor (Sanya08) Munkatársak: Szabados Melinda (Veszják), Fekete Felícia, Holhós Linda, Hompola Júlia V. (Vampka), Pavlics Tamás (TomPowell) Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Kovács Bea (Zaphier), Török Tamás, Verebélyi Tamás (Spike), Jánvári Márk (Paulkemp), Segítőink: Molnár Krisztina (Budapest Film), Bartók Anna (Fórum Hungary), Pinczés Ádám (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film) Elérhetőség: www.tollal.hu és www.cinestar.hu Email: filmmagazin@hotmail.hu Támogatónk: www.7even.hu Következő számunk tervezett megjelenése: 2014. július 15.

2 / FilmMagazin

HÁTTÉR

HOGYAN ROHANJ A VESZTEDBE Seth MacFarlane jutalomjátékának és kreatív játszóterének is tekinthető, a Hogyan rohanj a veszTEDbe című film, hiszen Seth nemcsak egyik főszereplője, de forgatókönyvírója, rendezője, producere is a westernkomédiának, amelyben a lágyszívű Albert Stark-ot alakítja, aki rossz időben van rossz helyen. Írta: Veszják

A

történet itt sem túl bonyolult: hősünk leghőbb vágya, hogy kereket oldhasson az isten háta mögötti vadnyugati határvidékről, amely mindenki számára halálos csapdákat tartogat. Albert egyszerű birkatenyésztő, akit otthagy szeszélyes barátnője (Amanda Seyfried), miután nem mert kiállni egy pisztolypárbajra. Szegény Albert teljesen le van forrázva az eset után. Albert frusztrációját fokozza, hogy Louise összeáll a város legsikeresebb üzletemberével, Foy-jal, az öntelt ba-

4 / FilmMagazin

juszkereskedővel (Neil Patrick Harris). Roppant sajnálatos, de Foy anyagi javak és arcszőrzet tekintetében is messze lekörözi Albert-et. Ám a városba érkezik egy titokzatos és gyönyörű revolverhősnő, Anna (Charlize Theron), és megtanítja Albert-et, hogyan kell a sarkára állni, ráadásul egymásba is szeretnek.

A kegyetlen vadnyugaton azonban nem tündérmese az élet: ismét viharfellegek kezdenek el gyülekezni Albert feje felett, mert megjelenik Anna férje, Clinch Leatherwood

(Liam Neeson), a rettegett bandita.

Bosszút akar állni a férfin, akiről úgy gondolja, hogy rossz hírbe került miatta Anna. Albert-nek minden bátorságát össze kell szednie, hogy párbajra álljon ki a gonosztevővel.

Az összecsapásnak két kimenetele lehet: Albert vagy elnyeri Anna kezét és a város lakóinak tiszteletét, vagy újabb névtelen sírral gyarapszik a kis település temetője.

Seth MacFarlane és forgatókönyvíró társai, Alec Sulkin és Wellesley Wild már majdnem készen voltak

A forgatás során (jó komédiához méltón) az alkotók nagy hangsúlyt fektettek a rögtönzésre is.

Ted című leendő bombasikerükkel, amikor pihenésképpen megnézték Clint Eastwood egyik klasszikus westernjét, az Akasszátok őket magasra! (Hang ’Em High) címűt. A film közben a három jó barát ontotta a poénokat a műfaj rovására, s mire megjelent a vége felirat, eldöntötték, hogy következő közös munkájukban a westernt fordítják ki önmagából.

MacFarlane-nek nem volt elég, hogy hősét a rettenetes 1880-as évekbe vetette a sors, annak is jelentősége volt, hogy milyen foglalkozást választott számára. Utánanézett, és kiderült, hogy a birkatenyésztőket gyakran megvetette a helyi közösség. A forgatókönyvíró trió ismét Scott Stuber producerrel, a Bluegrass Films első emberével látott hozzá a projekt megvalósításához. A forgatókönyv írása közben az alkotók eldöntötték, hogy egyikük játssza majd Albert-et. MacFarlane eddig a kamera mögött töltötte a legtöbb időt, s bár nem egy karakternek kölcsönözte már a hangját Peter Griffin-től Ted-ig, első igazi színészi feladata nagy kihívás elé állította. „Seth azt mondta, most megpróbálkozom valami mással.

Vadnyugati vígjátékot csinálunk, és én leszek az egyik főszereplő, jelentette ki – mondja Stuber. – Egyre nagyobb feladatokat vállal, ami fan-

tasztikus.” A következő feladat Anna megtalálása volt. Albert és Anna románca közel sem szerelem első látásra. Lassan az hozza közel őket egymáshoz, hogy mindketten utálják a vadnyugatot, ahol millió módon meg lehet halni. A két rokonlélek azért is talál egymásra, mert Anna megtanítja Albert-et, hogyan legyen erős, a férfi pedig előhívja barátnőjéből az érzékenységet.

Anna szerepére az Oscar-díjas Charlize Theron-t kérték fel, akit drámai színésznőként tartanak számon, ő azonban igyekszik más műfajokban is kipróbálni magát. A többi színész kiválasztásakor MacFarlane nem komikusokban gondolkozott pusztán azért, mert elméletileg velük szokás megtölteni egy vígjátékot.

Theron szerződtetése után a Louise -t játszó színésznőt kellett megtalálni. Olyasvalakire volt szükség, aki bizonyos tulajdonságai miatt talán nem elég szimpatikus ahhoz, hogy a néző szerint passzolna a főhőshöz, de azért vannak olyan erényei, amelyek révén hihető, hogy valaki epekedhet utána. Ezt a középutat Amanda Seyfried testesítette meg. „Amanda a tökéletes választás mintapéldája – mondja a rendező. – Ott van az a jelenet, ahol ülnek a rönkön, és Louise éppen szakítani készül. Amikor felvettük, arra gondol-

AMANDA SEYFRIED KUTYÁJA SZTÁR ÉS GYÓGYÍT Lassan Amanda Seyfried kutyája, Finn, az ausztrál juhász is akkora sztár lesz, mint a gazdája. A 28 éves színésznő mindenhová magával viszi a rendkívül értelmes négylábút, még a beszélgetős műsorokba is, ahol Finn szívesen produkálja magát.

Most kiderült, hogy Amanda külön engedéllyel a repülőn is együtt utazhat a kutyával, vagyis Finn nem a raktérben kénytelen átvészelni a menetidőt. A színésznőnek pszichiáteri igazolása van arról, hogy a kutyának mellette kell lennie a fedélzeten, ugyanis az eb hatékony gyógyszer pánikbetegség ellen. "Nem mondom, hogy rohamot kapok, ha egyedül kell repülnöm, de kellemetlenül érzem magam mondja a színésznő. - Az anyukám szerencsére megtanított arra, hogy képes legyek kezelni a pánikot. Tudatosítom magamban, hogy ez nem valós fenyegetés, hanem csak egy tudatállapot, ami el fog múlni. És ott van Finn is, akinek a jelenléte mindig segít." (Forrás: UIP-Duna Film)

tam, Amanda vagy a világ legjobb színésznője, vagy kirúgott már ilyen aljas, szemét módon egy rakás pasit. Amanda nagyon kedves, tehát gyorsan rájöttem, hogy nem a második lehetőségről van szó.” „Louise önző kis fiatal hölgy, aki azért rúgja ki olyan érzéketlenül Albertet, mert az képtelen felfogni, miről van szó – magyarázza Seyfried. – Louise Foyba szerelmes, méghozzá olyannyira, hogy nem látja, kicsoda is a férfi valójában. Foy karizmatikus és férfias, pont az ellentéte Albertnek. Magabiztos és szexi, ezért vonzó Louise számára, no meg a tekintélyes bajsza miatt.”

Alaposan át kellett gondolni, melyik színész játssza a nők bajuszpödrő bálványát, Foy-t. Arra volt szükség, hogy kissé elemelt figura legyen, aki fél méterrel a történet világa fölött jár. A nézőknek el kellett hinniük róla, hogy komoly ellenfél Albert számára, miközben még mindig reális karakter tud maradni.

FilmMagazin / 5

HÁTTÉR

Hosszas megfontolás után MacFarlane-nek Neil Patrick Harris-re esett a választása.

Harrist nem kellett sokat győzködni, hogy vállalja el a szerepet. „Seth és én csak párszor találkoztunk a film előtt. Amikor a Family Guy-ban az Így jártam anyátokat parodizálták, páran átruccantunk a sorozatból, hogy a karakterek a mi hangunkon szólaljanak meg. Aztán egyszer csak fölhívott Seth MacFarlane a saját hangján, ami elég ritka (Harris arra utal, hogy MacFarlane számos karaktert szólaltat meg különféle

6 / FilmMagazin

sorozatokban – a ford.), és mondta, hogy van ez a film, és csak engem tud elképzelni a szerepre. Mivel a forgatás pont az Így jártam... két szezonja közé esett, könnyű volt a válasz.” Harris külön gesztusrendszert dolgozott ki annak érdekében, hogy Foy ábrázolása mentes legyen a sztereotípiáktól. „Magam sem tudom, hogy mi okból, de Foy valahányszor nyilvánosan mutatkozik, furán maga elé tarja a karját, mintha valamilyen parádén venne részt.”

Clinch Leatherwood, a hírhedt bandita, egyben Anna féltékeny férje

szerepére az alkotók a pár éve nagyszabású akciósztárrá avanzsált Liam Neeson-t szemelték ki. „Ültünk körben, mint a gyerekek, és valamelyikünk azt mondta, jó lenne olyasvalakit szerződtetni, mint Liam Neeson – emlékszik vissza Stuber.

– Aztán kiderült, hogy ez nem is álom csupán. Már dolgoztam vele, ő pedig nagy rajongója Seth-nek, tehát gyorsan összejött a dolog.”

Mivel a Hogyan rohanj... cselekménye az 1880-as évek vadnyugatán játszódik, a stáb az új-mexikói Santa Fébe ment forgatni. „Ha az

Ha érdekel, hogy mit gondolunk a filmről, akkor lapozz 2 oldalas kritikánkért a 24. oldalra!

ember westernt akar készíteni, hamar kiderül, hogy kevés városka maradt fenn az eredeti formájában – kezdi a problémák felsorolását Stuber. – Szerencsére akad vagy négy jó hely Új-Mexikóban és egykettő Arizonában, tehát azért volt miből válogatni. Szükségünk volt Albert farmjára, magára a városra, Louise házára és a csűrre, ahol a táncmulatságot tartják, és nagy szerencsénkre 80-90 százalékban készen is álltak ezek a helyszínek, nem kellett őket külön megépíteni.”

MacFarlane szerint olyan fílinget

akartak teremteni, hogy az új film látványban és hangulatban állja az összehasonlítást bármelyik klasszikus John Ford-féle westernnel.

Old Stump (Régi Rönk) városát egy kipróbált forgatási helyszínen, a Santa Fétől délre elterülő Bonanza Creek Ranchon építették meg. A birtok több mint ezer holdon terül el, van rajta öt tó, egy komplett díszletváros és két részletgazdagon felépített farm. Több mint 130 filmet forgattak, továbbá reklámszpotokat, zenés videókat készítettek itt, illetve katalógusfotózások zajlottak ezen a

festői vidéken. Az alkotók a sztenderd díszletvárost Old Stumppá alakították, amely egy régi rönk köré szerveződik. Bár a díszletváros maga kicsi és eléggé lepusztult volt, a film alkotói meglátták a hamuban a gyémántot. Mivel a produkcióhoz kétszer akkora településre volt szükség, mint amekkora rendelkezésre állt, Stephen Lineweaver látványtervező és csapata nekiállt a bővítésnek. Házakat, szélmalmokat, víztornyokat és egy templomot építettek hozzá a meglévő településhez. Old Stump létrehozása három és fél hónapot vett igénybe.

Az egyik legnagyobb attrakció az Old Stump-i hetivásár volt a díszletben, ahol felvonulnak a vadnyugati vigasságok szokásos elemei: a céllövöldék, a fényképészek és a vásári kikiáltók az élet vizével és egyéb csodálatos termékekkel, meg a szörnycirkusz. Ja, és a rettentő halálnemekről se feledkezzünk meg! „Két halálesetünk van a vásárban, elvégre ez a Hogyan rohanj a veszTEDbe – nevet Lineweaver. – De ettől még roppant vidám az egész rendezvény. Itt mulat az egész klasszikus vadnyugat, miközben persze szállítjuk a hullákat is, ahogyan a történet megköveteli.”

Seth MacFarlane megmutathatja most nekünk, hogy nem csak a Family Guy című sorozat elkészítésében tud remekelni, de sokoldalú kreatív emberként bármilyen műfajban otthon van.

Stáblista Rendező: Seth MacFarlane Főszereplők: Seth MacFarlane, Charlize Theron, Liam Neeson Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2014. június 12.

FilmMagazin / 7

HÁTTÉR

ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT 2 Kedves ellenségem, a cicasárkány… 2… Írta: Kovácsné

2

010-ben tőlem szokatlan módon maximálisan elfogult órákat zengtem az év, de inkább az évtized animációs filmjéről, az Így neveld a sárkányodat című alkotásról. Véleményem azóta sem változott, a DVD pedig időről időre most is előkerül a polcról, és mindig nagy örömet szerez, olyannyira, hogy még apa is leül a köreinkbe (pedig lenne ám vasalni való, bőven). A 2008-as Kung Fu Pandával karöltve számomra ez a film volt azon kevés alkotások egyike a 21. században, melyek képesek voltak tökéletesen kicentizni a kalandot, a látványt, a humort, az érzelmeket és giccset, ráadásul a kedves büdös hónaljú harcművész állattal ellentétben a sárkányos tininek még családilag kellemesen interpretálható pedagógiai mondanivalója is volt (nem mintha pedagógiai mondanivaló nélküli filmre a lábamat se tenném be, mert sőt, de azért az ilyesmi néha, kicsi és megfelelően szabályozott ada-

8 / FilmMagazin

gokban nem árt.) Az egyik ilyen fontos tanulság az volt, hogy tanuljá’, nem fog megártani, de azt a motívumot is meg kell említenem, ami toleranciát hirdető korunkban oly igen indokolatlanul ritkán mernek megfogalmazni, főleg gyerekfilmekben, hogy ismerd ki a másikat, és tudd, mit miért cselekszik, mielőtt vehemensen leanyáznád. Főleg ha a tulajdon szüleidről van szó.

Mindezek ismeretében nagyon reménykedtem, hogy a kellemes élmény csorbítatlanul megmarad, az alkotók nem esnek kísértésbe, és nem csinálnak második részt, amelyet – akármilyen jó is legyen – óhatatlanul az elsőhöz fogok hasonlítani, filmnézés közben végig analizálni fogok (ami a család számára roppant kellemetlen csendes, monoton mormogással és fészkelődéssel jár

A film 80%-a motion capture technikával készült, vagyis a színészek testére szerelt érzékelőkkel rögzítették a mozgásokat.

anya részéről), és egyáltalán, milyen rossz lesz nekem. Reményeim már akkor részlegesen dugába dőltek, mikor a tévésorozat (Sárkányok: Hibbant-sziget védelmezői) megjelent. Egy darabig makacsul ellenálltam, nem, nem, dehogy fogok én szörnyű, lebutított sárkányokat és Hannah Montana klónokká alacsonyított hiperidegesítő tinihősöket nézegetni, de egyrészt a gyerek ne bámuljon már olyat, amiről nincsenek fogalmaim, másrészt a tévét kizárólag akkor kapcsolja be a család, mikor dolgoznék, olyankor meg szívesen foglalkozom bármi mással, harmadrészt jó lenne tudni, miért hagyta abba apuka már megint a vasalást... Jelentem, a tévésorozat egészen emészthető volt, a hasonszőrű akció-sorozatok közül az egyik legszórakoztatóbb, még ha nem is ütötte meg egy pillanatra sem a mozifilm szintjét (jegyzem, mindez a mókás kung-fu pandás tévésorozatra is vonatkozik). Röviden: az alkotók mégis csak kísértésbe estek, olyannyira, hogy a jelenlegi második részt a jövőben még egy

harmadik is követni fogja, hogy trilógia lehessen a dologból (mely utóbbi számomra újabban szitokszónak számít, bár senki sem kérdezett.)

A jó hír az, hogy külföldön a filmet már bemutatták, és egyelőre úgy tűnik, elsöprő sikert aratott, akárki láthatja, aki témába vágó internetes oldalakon meg szokott fordulni. A történet az előző rész után 5 évvel játszódik. Hablaty és sárkánylovas haverjai immár egészen jóképű nagykamaszokká nőtték ki magukat, és éppen azzal vannak elfoglalva, hogy feltérképezik Hibbant-sziget elhagyatott területeit. Mivel az első rész alapján egész Hibbant-sziget nem tűnt nagyobbnak egy fél köpésnél, ez nem lehet túl szórakoztató, pláne sok időt lekötő elfoglaltság, gondolhatnók, de a kaland meglepetéseket tartogat: előkerült Hablaty rég halottnak vélt anyja, Valka.

(Gondolom, melltartó nélkül, mert mint emlékezetes, fia és férje sisakja az amazon harci felszerelésének F kosaraiból készült). Valka maga is sárkánylovas, és vad sárkányok

százaival él együtt (a fél köpésnyi sziget egyik negyed köpésnyi barlangjában, hehehe.). A családi újraegyesülés felet érzett öröm azonban nem tart sokáig, mert felbukkan az obligát ellenség, a hataloméhes Drago személyében. Innentől a sztori a hírek szerint némileg a Birodalom visszavág gondolatmenetét követi, amennyiben Hablaty egyfolytában azzal érvel, hogy az ellenségben „még maradt valamennyi jó, én érzem”, a többiek meg azzal, hogy dehogyis, a különbség csak az apafigura és a felelősségvállalás / sors kérdésének kibontakoztatásában van, de ez már legyen meglepetés.

A filmet ismét az a Dean DeBlois írta (a Skywalker Ranch-en, állítólag már akkor felvázolva az alapmotívumokat, amikor az előző rész utómunkálatai még javában zajlottak) és rendezte, aki annak idején Chris Sanders-szel közösen Cressida Cowell „túlságosan édeskés és bogaras” könyvsorozatából a bombasikerű (bár elismerten az eredetinél egy pöttyel idősebb közönségre be-

FilmMagazin / 9

HÁTTÉR

lőtt) első részt létrehozta. Ez mindenképp kellemesen hangzik (még akkor is, ha DeBlois volt a felelős az inkább furcsa, mint egzotikusan érdekes Lilo és Stitch-ért annak idején). Az egyébként abszolúte nem véletlen, hogy a második részről valahogy mindenkinek a Birodalom visszavág ugrott be, mert az írórendező maga is többször utalt rá, hogy ebből, illetve a nálunk méltatlanul el nem ismert, viszont minden felvilágosult szülőnek a lehető leg-

melegebben ajánlott Totoró-ból nyerte az ihletet (ha ez a film a Totoró-nak csak a felét hozza hangulatban és minőségben, már többszörösen meg fogja érni a mozijegyre kiadott pénz.) Míg az első részben a helyszín „észak” volt, úgy nagy általánosságban, az alkotók a folytatásban kimondottan Norvégiára koncentráltak, gondolom azért, mert ott még nem jártak és már régen szerették volna megnézni, tapasztalatgyűjtés ürügyén tehát több

hetes utakat szerveztek a fjordokhoz és hasonló bulis helyekre, a fene egye meg, hogy nem filmes lettem, hanem szakfordító, de ezt most hagyjuk. (Mert a filmkészítők fegyveres biztonságiakkal körülvéve pl. elmehettek megnézni az édi jegesmedvéket is – amiknek aztán olyan sok köze van a sárkányokhoz, téééényleg…)

Az animáció világában több izgalmas változás is történt az első rész óta, így például a DreamWorks-nél

A CICASÁRKÁNY A gyermeki lelkesedés sok mindent elárul egy animációs filmről, az Így neveld a sárkányodat első rész pedig olyanynyira megfogta szerzőnk kislányát, hogy egy bájos kis rajzzal kedveskedett magazinunknak. Most, 4 évvel később arra kértük, hogy a második rész kapcsán (egyelőre még a filmet nem látva) is próbálkozzon valamivel. „Most már 10 éves vagyok, sokkal jobban tudok rajzolni. Ez itt a cicasárkány, amikor épp vannak fogai, és már rajta van a szép új farka is, amit a Bélhangos csinált” – mondta az alkotó. Hát nem gyönyörű?

10 / FilmMagazin

A csapat munkáját a zseniális operatőr, Roger Deakins (Nem vénnek való vidék) is segítette, így ismét elképesztő képekre számíthatunk.

bevezették a többmagos processzorokra alapuló technológiát, amit bátran le merek írni anélkül, hogy a leghalványabb fogalmam lenne róla, hogy konkrétan mit jelent, annyi viszont bizonyos, hogy immár a renderelés eredményére komplexebb munkák esetében sem kell órákig várni, az animátorok valós időben képesek dolgozni. (Nem úgy, mint ahogy azt a Shrek-széria valamelyik mókás werkfilmjében láthattuk, ahol a szakember megalkotta Szamár bundáját, vidáman hazament aludni, és csak másnap reggelre derült ki, hogy szegény csacsi olyan lett, mint egy nyíratlan pudlikutya). Az általam olvasott kritikák valamennyien egyetértenek abban, hogy a látvány lélegzetelállító lett, pedig már az első rész repüléses jelenetei is elragadóak voltak.

(Ahogyan nagyon régen a tömegjelenetekre, később a lobogó zászlókra és még annál is később a szálanként animált hajra meg szőrre szálltak rá nagy erőkkel a szoftverfejlesztők, most a rezgő háj és a bőrfelületek apró, izmokról független rezdülései és mozdulatai vannak soron: egy darabig tehát csupa húsos jószágot és dagadt karaktert kell majd szemlélnünk az animációs filmekben, mire jön majd valami újabb divat (: )

>> ENNEK A FOLYTATÁSNAK KÉT DOLOG ADJA A LELKÉT: EGYRÉSZT VAN LELKE, AMI EGY FOLYTATÁSNÁL ELEVE RITKA, MÁSRÉSZT MER BIZONYTALANABB VIZEKRE EVEZNI (PL. FŐBB KARAKTEREKET KINYÍRNI, AMENNYIBEN EZ MOST NEM TÚL NAGY SPOILER), AMI EGY FOLYTATÁSNÁL A CSODÁVAL HATÁROS. << A régi hangok (Hablaty: Jay Baruchel, Pléhpofa: Gerald Butler, Bélhangos (minden idők legzseniálisabb mellékkaraktere, csak úgy mellesleg): Craig Ferguson) mellé felsorakozik Cate Blanchett mint Valka és Djimon Hounsou mint Drago, utóbbi nevének kiejtését még találgatni se nagyon tudom, de annyit megjegyeznék, hogy újabb adattal bővült az egyik ismerősöm diplomamunkája, aki arról ír értekezést, hogy a hollywoodi filmekben a Ganyé Ellenség az esetek 90%-ban vagy néger vagy külföldi, és ez még az animációs filmek hangjainál is megmutatkozik, ahol pedig egyébként oly mindegy lenne. A projektben szerepel továbbá Kit Harington is az egyik negatív segéderő hangjaként, őt az igényesebb tévésorozatok szerelmesei Jon Snow-ként (Havas Jon-ként) ismerhetik a Trónok harcából.

A külföldi vélemények szerint ennek a folytatásnak két dolog adja a lelkét: egyrészt van lelke, ami egy folytatásnál eleve ritka, másrészt mer bizonytalanabb vizekre evezni (pl. főbb karaktereket kinyírni, amennyiben ez most nem túl nagy spoiler), ami egy folytatásnál a csodával határos. Mi mindenesetre nagyon készülünk rá, én például már ki is vasaltam, hogy apuka lelkiismeret-furdalás nélkül képes legyen majd csatlakozni hozzánk. Csak nehogy rákapjon a dologra.

Stáblista Rendező: Dean DeBlois Eredeti hangok: Jay Baruchel, Gerard Butler, Jonah Hill Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2014. június 19.

FilmMagazin / 11

HÁTTÉR

: S R E M R O F S N A R T

A KIHALÁS KORA

Michael Bay filmje, a Transformers 2007-ben tört be a mozikba. Voltak szkeptikusok, akik nem hitték, hogy nagy siker lehet. Tévedtek. Az első rész remek volt, látványos, hangulatos, ígéretes, de a trilógia sokat vesztett a végére a minőségéből. Michael Bay most azon van, hogy a második trilógia jobb legyen. Talán tanult a hibáiból, talán nem. Hamarosan kiderül. Írta: Vampka

H

a lehet egyáltalán fokozni, akkor még több akció, izgalmas karakterek és fajok, és kevesebb a bárgyú, gyerekes poénokból – ezt ígéri nekünk a rendező a június végén mozikba kerülő Transformers: A kihalás kora című moziban. Michael Bay-nek megvan a saját stílusa, olyan filmeket rendezett, mint az Armageddon, A sziget vagy a Bad Boys (aminek harmadik része is készülőben van egyébként).

Tudjuk tehát, hogy elsősorban a pörgős, akciódús filmekben mozog otthon, mint rendező, de producerként is sok filmen munkálkodik állandó jelleggel. A körülötte fel-felreppenő pletykák sem zavarják,

nem foglalkozik a személyével foglalkozó kritikákkal és véleményekkel, hanem teszi, amihez ért: agyeldurrantós akciófilmeket tesz le elénk újra és újra. Robbantások, lövések, közelharc, sebesség, vér és adrenalin jellemezték eddig a Transformers filmeket (meg Linkin Park dalok), mindehhez azonban eddig fájdalmasan béna és gyenge poénok is hozzájöttek, különösen a második és harmadik részben. Az új trilógia a szereplőket is lecserélte, ahogy a régi humort is. A kihalás kora komorabb és sötétebb lesz, mint bármelyik előző film. És valószínűleg a Linkin Parktól is el kell búcsúznunk, hiszen a tiszta lap, az tiszta lap. He-

lyettük a tavaly felfedezett, Grammydíjas Imagine Dragons nevű banda írt dalt a filmhez. Aki ismeri őket, tudja, hogy ők sem egy rossz választás a Transformers filmek új sorozatához.

A forgatás is olyan, akár a film maga: lendületes, vicces, ugyanakkor komoly is. Bay szót ért a színészekkel és a statisztákkal is, pedig voltak problémák, amiket nehezen lehetett áthidalni, például hogy a filmben jelentős a kínai közreműködés, ami néha nem csak a forgatással, de a premierrel kapcsolatban is gondot jelentett. Valamelyik kínai nagyvárosban szerették volna tartani, ám a vízumügyek miatt rengeteg

újságíró maradt volna le róla, ezért áthelyezték a premiert Hongkongba, ahol máshogy állnak a vízumkérdéshez. Az USA után tavaly Kína volt a második legsikeresebb filmgyártó ország. Mivel ezt a filmet egy kínai cég is nagyban segítette és beszállt a gyártásba, ezért a statiszták egy része is kínai állampolgár volt, akik nem mindig értették a rendezői utasításokat. Egy idősebb hölgy például az egyik akciódús jelenet felvételénél pánikolás helyett inkább vidámnak tűnő táncba kezdett. Volt olyan eset is, más helyszíneken, ahol a helyiek nehezítették meg a dolgokat azzal, hogy komoly jeleneteknél kiabáltak be és zavarták a színészeket, volt furcsa támadás elégedetlen statiszták által, és persze balesetek is, de Bay nem arról híres, hogy hagyja magát megzavarni, úgyhogy megoldották az ilyen eseteket is. Összességében az egész forgatás energikus és újszerű volt. A filmen érződik, hogy nem egy negyedik rész, nem folytatás, hanem inkább egy új kezdet, valami friss.

A kihalás kora az előző három film után játszódik. Az autobotok eltűntek, magukra hagytak minket, az embereket, hogy megbirkózzunk

mindazzal, ami történt. Látszólag senki sem tudja, hol vannak, vagy hogy mi van velük, és úgy tűnik, nem is nagyon akarják tudni, de amikor egy új fenyegetés üti fel a fejét, Optimus sem rejtőzködik tovább, mi több, a megjelenését is újra cseréli, akárcsak a többiek. Tavaly novemberben jelent meg az első hivatalos kép a filmmel kapcsolatban, majd lassan elkezdtek szivárogni az információk, többek közt a transformerek külsejével kapcsolat-

ban. Kevés olyan filmsorozat van, ahol a kocsik, motorok, illetve egyéb technikai eszközök megjelenése ennyire hangsúlyos. A Transformersben minden forma elárul valamit a „viselőjéről”, ami az első részben volt igazán látványos, majd lassan ez is megkopott. A kihalás korában felfrissítik ezt. Minden transformer modernebb gép formáját veszi majd fel, 2013 májusában már kaptunk is képeket a tervekről, amik közül néhány azóta természetesen

AZ IMAGINE DRAGONS DALT ÍRT A TRANSFORMEREKNEK Tavaly az Imagine Dragons volt a zeneipar nagy felfedezettje, az Entertainment Weekly egyenesen "A Sárkány Évének" titulálta miattuk 2013-at. Nem csoda, hogy a bandát kérték fel, járuljon hozzá kreatívan az idei év egyik legnagyobb filmes durranása, a Transformers: A kihalás kora sikeréhez. Az Imagine Dragons dalt írt a filmhez, amelyet élőben adnak elő nagyszabású koncertjükön Hongkongban, június 19-én, a film világpremierjén. Az Imagine Dragons a film nyers változatának megtekintése után komponálta a Battle Cry (Csatakiáltás) című számot, amelyet Michael Bay rendező a cselekmény legdrámaibb pontjain alkalmaz a filmben. "Emlékszem, amikor az Imagine Dragons megjelent a zenei porondon, teljesen belefeledkeztem a számaikba, például a Demons-ba és a Radioactive-be – mondja Michael Bay. – Tudtam, hogy rájuk van szükséges, ha ugyanezt az energiát akarom sugározni az új Transformers-filmmel. Lenyűgöző, túlvilági hangot komponáltak a Battle Cry-nak." (Forrás: UIP-Duna Film)

megváltozott, nagy részük azonban megmaradt, így például Űrdongó sárga Camaro formája is, de más dögös gépek is lesznek, például Bugattik és Lamborghinik. A film nagy újítása azonban kétségkívül a „dinobotok” feltűnése lesz. Az őslények formáját felvevő űrlények már az előzetesben is zúznak, és valljuk be, roppant impozáns látvány mellett érdekesnek is tűnik, legfőképp akkor, ha elgondolkozunk rajta, vajon hogy kerültek ide? Persze „A

kihalás kora” cím miatt még hatásosabb T-Rexeket tenni a filmbe, valljuk be. Mellettük feltűnnek majd az autobotokhoz képest kevésbé barátságos, és óriási robotok is.

A színészgárda is szinte teljesen új. Michael Bay főszereplőnek Mark Wahlberg-et választotta, akivel már a Pain & Gain forgatásán is együtt dolgozott. A színész egy apát játszik, név szerint Cade Yeager-t, aki özvegy, így egyedül neveli tizenéves lányát. Szerelő, roncsokat bütyköl

és szed szét. Ő talál rá véletlenül Optimus-ra, ezzel pedig a kirobbanó események középpontjában találja magát. Menekülnie kell a kormány és más erők elől, lányával és annak barátjával együtt. Wahlberg élvezte a forgatást, egyébként is az a típus, aki komolyan veszi a dolgokat, és igyekszik a legtöbbet kihozni magából. Viszont eddig nem sok olyan filmben játszott, ahol a zöld háttér és a valójában nem létező szereplők ilyen nagy szerepet kaptak. Nagyon

A ROBOTOK

sok az olyan színész, aki nem szeret így dolgozni. „A Ted nagyon jó gyakorlás volt ilyen szempontból. Az a medve felkészített bármire, főleg azok a jelenetek, ahol verekednem kellett a semmivel. A Transformersben már könnyen magam elé tudtam képzelni a robotokat, és az sem zavart, hogy állandóan felfelé kellett néznem, mikor beszéltem.” – mondja Wahlberg, aki már játszott Tim Burton és Jonathan Demme filmekben is, és mindig elismeri a rendezők munkáját, tisztán látja a tehetségüket. Bay esetében sincs ez másképp. „Michaelt rengeteg nagyszerű, tehetséges ember veszi körül, de egyértelműen ő irányít.”

Az új szereplők közt van Stanley Tucci mellett a brit Sophia Miles, aki Tucci asszisztensét játssza. „Nem gondoltam volna, hogy komoly esélyem van megkapni a szerepet – meséli. – Egész Los Angeles benne akart lenni a filmben, azt hittem, hogy a castingosok egyből a Victoria’s Secret modellügynökségét keresik majd fel. 33 éves vagyok, úgy értem… Stanley meg én nem is lehetnénk messzebb Megan Fox-tól és Shia LaBeouf-től.” Mindez csak azt bizonyítja, hogy Michael Bay valóban komolyabbra vette a figurát, habár a Wahlberg karakterének lányát játszó, 19 éves Nicola Peltz a férfi nézők számára valószínűleg

felér majd a hiányzó Megan Foxszal. Peltz nem számít különösebben tapasztalt színésznőnek, de imádta a forgatást és a rendezőt is. „Állati volt – meséli lelkesen. – Hallod ezeket a rémisztő sztorikat Michael-ről, de az emberek túl gyorsan ítélkeznek. Hogy kiabál-e? Igen, néha hangos, de hat fiútestvérrel nőttem fel, szóval hozzászoktam.”

Bay azonban nem csak szigorú ember, de értelmes is. Másképp nem is lehetne egy ilyen nagyszabású filmet összehozni, ráadásul a rendező hajlamos emlékezetből és nem papírról dolgozni. Most is volt olyan nap az összesen 120 napos forgatásból, hogy majd’ 4000 em-

bernek fejből adta az utasításokat, teljes lelki nyugalommal, gond nélkül. „Ezt jelenti a profizmus – mondja minden szerénység nélkül. – Csak semmi pánik, minden a helyén van.” Október hatodikán véget értek a külső helyszínes forgatások, azóta csak az utómunkálatokkal foglalkoztak. A költségvetés is visszaszorult az előzőekhez képest: a 200 milliós előző költségvetésekből lefaragtak nagyjából harmincat, de ez nem ment a minőség rovására.

Mellesleg Bay eredetileg nem akarta ezt a filmet. Azt mondta a harmadik Transformers után, hogy elég volt, és nem vállal többet, de meggondolta magát, mikor a stúdió

>> BAY NEM CASK SZIGORÚ, DE ÉRTELMES IS: VOLT OLYAN NAP AZ ÖSSZESEN 120 NAPOS FORGATÁSBÓL, HOGY MAJD’ 4000 EMBERNEK FEJBŐL ADTA AZ UTASÍTÁSOKAT, GOND NÉLKÜL. << felajánlotta neki, hogy ez a rész egy új trilógia első része lesz, és nem az előzőek szigorúan vett folytatása. A Paramount alelnöke, Rob Moore azonban még mindig óvatosan fogalmaz ezzel kapcsolatban. Szerinte azon múlik, hogy Bay marad-e a következő filmre is, hogy hogyan teljesít ez a rész. És hogy lesz-e kedve a rendezőnek folytatni. Talán,

ha kap egy kis „kimenőt”, akkor nagyobb kedvvel áll majd neki a következőnek, mert a Pain & Gain után is sokkal látványosabb lelkesedéssel vetette bele magát forgatásba. A Transformers: A kihalás kora DVD-n és BlueRay-en még az ünnepek előtt megvásárolható lesz majd, de a filmsorozat következő része a csak 2017-ben kerül a mozikba.

EHAVI PREMIEREK

JÚNIUS 5.

Demóna

Csillagainkban a hiba

A Szépség és a Szörnyeteg

Készen állsz Helenre?

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

Fekete leves

Volt egyszer egy erdő

JÚNIUS 12.

Fehér Isten

Hogyan rohanj a veszTedbe

Ítélet Magyarországon

18 / FilmMagazin

Mesterséges mennyországok

Vivian Maier nyomában

JÚNIUS 19.

Szél támad

Így neveld a sárkányodat 2.

Mi vagyunk a legjobbak

Magyarok a Barcáért

A Pokol kapujában

JÚNIUS 26.

Yves Saint Laurent

Transformers: A kihalás kora

FilmMagazin / 19

KRITIKA

FEHÉR ISTEN Mundruczó Kornél filmje Cannes-ban hatalmas sikert aratott, szépen be is zsebelte az Un Certain Regard díjat. A nemzetközi sajtó többnyire szintén remek véleménnyel volt a filmről, így talán pont hazánk állította a legnagyobb elvárásokat a Fehér Isten elé, ami néhány kritikus szemében nem is tudott felnőni azokhoz. Én pedig, miután megnéztem a filmet, értetlenül álltam a negatív vélemények előtt. Írta: Török Tamás

M

undruczó mondhatni egy igen nemzetközi problémát választott témául, ami az állatokkal (esetünkben kutyákkal) szembeni embertelen bánásmód borzalmaira hívja fel a néző figyelmét, ám mindez egy roppantul leegyszerűsített összefoglalása a filmnek. Főhősünk (nyugodtan nevezhetjük annak) a 12 éves Lili, aki apjánál kényszerül lakni mindaddig, amíg édesanyja és nevelőapja viszsza nem jönnek a városba. Az apja ezt örömmel fogadja, ám mikor meglátja, hogy Lili kedvencét és egyben legjobb barátját, Hágen-t is magával hozta, már messze nem repes annyira az örömtől. A férfi

20 / FilmMagazin

nem is tűri meg sokáig a kutyust, pár nap elteltével otthagyja az állatot az egyik budapesti út szélén. Hágen elveszik, Lili kétségbeesetten keresi, a korcsokat mindenhol begyűjtik a városban, a kalamajka pedig elkezdődik. Ám amit innentől láthatunk, az nem hétköznapi.

A Fehér Isten gyakorlatilag három különböző műfajjal operál a kétórás játékidő alatt, valami egészen mesteri módon. Az alaptörténet nehezen lehetne más, mint a kutya-ember barátság fontosságának bizonyítása, ami Lili és Hágen szavak nélküli narrálásával történik a film lassú folyású, felvezető részében. Láthatjuk, hogy a lány minden szabadide-

jét a kutyussal tölti, és ami már elég hamar szemet szúrt a film során, hogy mindezt a szokásos giccsek és sallangok nélkül ábrázolja a film.

Sokan pont az ellenkezőjét állítják ennek a negatívabb hangvételű kritikákban, ám én már Lili első pillanatai után éreztem, hogy színészeink egyáltalán nem színészkednek, legalábbis a lány egész biztosan nem.

Lévén, hogy egy magyar filmről van szó, sokan itt most reflexből valami rosszra gondolhatnak, de a Fehér Isten esetében tényleg a kifejezés pozitív jelentésében gondolkodjunk, ami Psotta Zsófia kifogástalan játékának volt köszönhető. A lány gesztusaival, arcjátékával végzett igazán

A filmben jó pár olyan színész feltűnik egy-egy cameo szerep elejéig, akik már szerepeltek valamelyik Mundruczó-filmben. Felismered őket?

emlékezetes, tökéletes munkát, tekintve hogy a párbeszédekből túl sok nem is volt (ami visszaemlékezve jó döntésnek bizonyult). Az apát alakító Zsótér Sándorral sem volt alapvető probléma, ám maga a karaktere borzasztóan kidolgozatlanul, üresen hagyva maradt, amihez párosult még egy teljesen indokolatlan csavar is, ami a lányával való kapcsolatát érintette. Akik még rendkívül emelték a színészi játékok fényét, az a kutyatrénert alakító Thuróczy Szabolcs, és maga Mundruczó Kornél, aki a helyi kutyadílert / arab gyros-ost vitte vászonra.

A nevükhöz fűződnek igazán sokkoló, néha elborzasztó, ám olykor humoros jelenetek is. Ám az igazán briliáns színészi alakítások a film második harmadában indultak be igazán. Miután Hágen elveszett, a kutyus bejárta Budapest utcáit. A film itt anélkül váltott át egy igazán naturalista, már-már természetfilmeket megszégyenítő produkcióba, hogy az a nézőnek jóformán fel sem tűnt. A durván 280 kutyát foglalkoztató idomárok valami egészen elképesztő munkát végeztek, és ez még véletlenül sem egy sablon gratuláció, hanem az a több száz órányi befektetett munka valóban érezhető volt a filmen és a kutyák alakításán. Igen, nyugodt szívvel nevezem alakításnak azt, amit a Hágen-t alakító Luke és Body, na meg társaik véghezvittek. Egy-egy snitt során érezzük a kutyusok érzelmeit, és jóformán halljuk a gondolataikat, mindenféle hollywoodi alámondás nélkül. Talán a Fehér Isten az első film, ami meg-

NYEREMÉNYJÁTÉK Ha Te is szeretnél egy ilyen gyönyörű telefontokot, akkor nincs más feladatot, mint az alábbi egyszerű kérdésre helyesen válaszolni június 20-ig a cinestar@freemail.hu emailcímre „Fehér Isten – Nyereményjáték” jelige alatt.

Kérdés: Hogy hívják Lili kutyáját?

A: Cujo B: Hágen C: Lutri A helyes megfejtők közöttl két telefontokot sorsolunk majd ki.

FilmMagazin / 21

KRITIKA

>> "A

FILM ÉS ANNAK ELŐZETESE SZÁMOMRA MAJDHOGYNEM TÖKÉLETESEN ELŐREVETÍTETTE ÉS FELVÁZOLTA A FILM VÉGSŐ KÉPSORAIT, ÁM ENNEK ELLENÉRE IS A LÉLEGZETEMET VISSZAFOJTVA FIGYELTEM AZ UTOLSÓ JELENETET. <<

mutatta számomra, hogy az állatok is tudnak valódi színészi teljesítményt nyújtani, vagy nevezhetjük ezt bárminek, de elvitathatatlan az a piszok jó munka, amit Halász Árpád és csapata végzett.

Ami még a "természetfilmes" vonalat erősítette, az Rév Marcell magasan világszínvonalú operatőri munkája volt. Minden beállítás tökéletesen festett, messze a film legerősebb pontját képezte számomra ez a komponens. Én minden nap Budapest utcáit járom, olykor mégis olyan új és művészi képek tárultak elém, amik nem csak magyar filmekben mennek csodaszámba. Ám amikor kellett, akkor Rév Marcell is be tudta "piszkolni" a makulátlan képeket, ugyanis a számos kézi kamerás jelenet segít legtöbbször a feszültségkeltésben.

A film utolsó harmada, és egyben harmadik műfaja – amit igazán nehéz lenne hova besorolni – törte meg a Fehér Isten lassabb ritmusát.

Miután eljött a sokak által gúnyosan a Majmok bolygójához hasonlított kutyalázadás, a film teljesen átvált valami újba, ám egyben valami kevésbé összeszedettbe. A kutyák egymás oldalán egy igen félelmetes

22 / FilmMagazin

sereget alkottak, és Budapestet sem volt piskóta látni karantén alatt. Ám tény, hogy az eddig közel hibátlanul felépített filmbe innentől az árgus szemek itt-ott könnyedén bele tudnának kötni, kezdve ott, hogy egyáltalán mennyire életszerű egy ilyen esemény. Őszintén szólva nekem tetszett, hogy Mundruczó le akarta küzdeni a művészfilmekről alkotott sztereotípiákat, és meg mert húzni valami ilyesmit, még ha nem is passzolt teljesen abba a bizonyos harmadba. Ami viszont számomra is negatívum, hogy mérhetetlenül fel lett nagyítva a lázadás által az a probléma, amit a film górcső alá vett, és talán pont emiatt az egésznek a súlya, mondanivalója kisebbedett a nézők számára. Ám ekkor jön ismét a képbe Lili és a megvadított Hágen kapcsolata, ami elvezetett a film végső jelenetéhez, ami hát… …példaértékű. Hogy miért? Pontosan tudtam, hogy mi fog történni. A film és annak előzetese számomra majdhogynem tökéletesen előrevetítette és felvázolta a film végső képsorait, ám ennek ellenére is a lélegzetemet visszafojtva figyeltem az utolsó jelenetet. Az egész film során mintha egy lezárt palackban érlelőd-

tek volna bennem Fehér Isten által ki(nem)váltott érzelmek, amik egyszerre törtek ki 2014 egyik legemlékezetesebb lezárásában. Mundruczó tökéletesen zongorázta végig a néző érzelmi skáláját abban a pár percben, többnyire a stresszesebb tartományokban, majd stimulálta valami egészen nyugtatóval. Őszintén mondom, rendkívüli élmény volt, amire rá tesz még egy lapáttal, hogy számos módon értelmezhetjük a befejezést, és a film címe is ekkor válik csak igazán találóvá.

80% Stáblista Rendező: Mundruczó Kornél Főszereplők: Psotta Zsófia, Zsótér Sándor, Monori Lili Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2014. június 12.

KRITIKA

CSÚNY, GONOSZ BÁCSIK A fesztivál és Quentin Tarantino kedvenc izraeli thriller tényleg nem rossz, van benne humor és társadalomkritika is. Mármint Izrael kritika, mert azért ott más normák uralkodnak mint békésebb és / vagy hidegebb tájakon. Írta: Fekete Felícia

R

endesen megcsavarja az ember agyát és előítéleteit a film ami kellőképp feszes, de csak kellőképp, azért annyira nem, hogy el is felejtsük megnézni az óránkat. Kicsit sok volt benne a letépett köröm és fej, bőven átjött volna a történet ezek nélkül is, sőt talán még jobban is. De persze, lehet hogy csak én vagyok régimódi.

Amúgy a film is régimódi, bármily modern és határ-stílusdöntögető.

Végig az volt az érzésem, hogy otthon vagyok a szüleimnél a régi szobámban, nézem éjjel a tévét, és alig várom, hogy vége legyen a filmnek és mehessek aludni, de ha már elkezdtem, akkor befejezem becsülettel. Volt benne valami magyaros ettől a tévéfilm érzéstől, meg persze a forró leves és a mama telefonjai is segítették az otthonos érzést és a dramaturgiát.

Azért a macho Izraelről sok mindent elmond, hogy egyetlen egy élő nő szerepelt a filmben, az is kurva volt. A többi nő vagy halott volt levágott fejjel, vagy egy idegesítő öregasszony, aki mindig telefonál. Úgy tűnik nem én, a nagyvárosi harmincas nő voltam a célközönség, nem úgy mint a Walk of Shame-nek, ami nyilván ezerszer gyengébb, de nekem mégis jobban tetszett. Hiába emberek, ez az egész filmipar egy nagy CSEL, aminek mi mindannyian az áldozatai vagy élvezői vagyunk.

Klasszikusan jó filmnek szokták tartani az olyan műveket, ahol nem lehet tudni ki kicsoda, mindig másnak drukkolunk, izgalmas és még

nevetni is lehet. Ez pont ilyen, nem több, viszont nem is kevesebb. De soha többé nem fogom megnézni, még akkor sem ha szüleimnél alszom és csak ez megy a tévében.

70% Stáblista Rendező: Navot Papushado Főszereplők: Lior Ashkenazi, Rotem Keinan, Tzahi Grad Forgalmazó: PARLUX Hazai premier időpontja: 2014. május 29.

FilmMagazin / 23

KRITIKA

HOGYAN ROHANJ A VESZTEDBE Seth MacFarlane számomra mindig is egy érdekes figura volt. A nézeteivel, és a felfogásával valahogy sohasem tudok azonosulni, de az, ahogy azokat hirdeti, bemutatja és ahogy komédiát csinál belőle, az már-már a zsenialitás határait súrolják. Írta: Alteron

N

a persze ehhez is kell egy bizonyos gyomor. A Family Guy, az Amerikai Fater, a Cleveland Show, és a Ted atyja valami nagyon ritka beteg és polgárpukkasztó módon parodizálja ki az amerikai szub- és popkúltúra minden velejáróját. Hozzáteszem: sikeresen, hiszen akármennyire is taszító az, amit látok tőle (három FG epizód után már szinte Jokerként viselkedek), abszolút működik, még ha az érem egy olyan oldalát is képviseli, amit én nem igen tartok előreés példamutatónak. Ő tipikusan az a csávó, akinek vagy imádod minden

24 / FilmMagazin

elkészült alkotását, vagy nagy ívbe kerülöd őket a saját épséged érdekében. Szerencsére én az előbbibe tartozom, és nem véletlen tartom korunk egyik legjobb amerikai humoristájának!

A Hogyan rohanj a veszTedbe pont ezért is lesz megosztó film, és talán valahol ott a hiba, hogy valamilyen szinten talán célszerűbb lenne inkább csak paródiának felfogni, mint könnyed vígjátéknak. Na persze egyikben sem lett túlzottan a legjobb, de én inkább azt mondanám, hogy ennek a koncepciónak nem kellet volna teljes mozifilmet

szentelni. Inkább egy kétrészes Family Guy epizódnak felelt volna meg, de annak nagyon. Persze nem azt mondom, hogy nem volt jó a moziban nézni, nem arról van szó, hogy nem éreztem magam jól, csupán annyi, hogy nem biztos, hogy volt a történetben annyi szufla, hogy azt megfilmesítsék. De ez nem azt jelenti, hogy nem érné meg megnézni… sőt!

A sztori szerint Albert (Seth MacFarlane), a birkapásztor teljesen kiakadt amiatt, hogy tulajdonképpen mennyire is sz@r az élet a vadnyugaton. Bizony-bizony, milliófélekép-

SPOILER, AKI ÉRZÉKENY AZ ILYESMIRE AZ MOST NE FIGYELJEN! Ugye Nektek is bejött a Vissza a jövőbe-kikacsintás? :)

VISSZATÉR-E A TERHES MILA KUNIS A TED 2-BE? Szeptember elején kezdődik a Ted 2 forgatása, de még mindig nem tudni, az első rész női főszereplője, Mila Kunis visszatér-e benne. Akkor már nagyjából a hetedik hónapban fog járni, ami nem előnyös egy megerőltető filmforgatáson. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a brutális humoráról ismert forgatókönyvíró-rendező, Seth MacFarlane rábeszéli a színésznőt a szereplésre, hiszen irtózatos terhesvicceket lehet elsütni abból az alkalomból, hogy a női főszereplő valóban gyermeket vár. Az IMDB-n Kunis még rajta van a stáblistán, de az adatlapot februárban frissítették utoljára. A színésznő nem nyilatkozik, a Ted 2 biztosra vehető új szereplője, Amanda Seyfried azonban igen. "Nem tudom, hogy Milának van-e szerepe a Ted 2-ben – mondta Amanda a Female Firstnek. – De abban biztos vagyok, hogy nekem terhesen eszembe sem jutna, hogy ilyen állapotban visszamenjek dolgozni. Persze meg lehet találni az egyensúlyt, de nekem az anyaság lenne a fontosabb. Örülnék, ha lenne gyerekem, és már készen is állok rá." (Forrás: UIP-Duna Film)

pen rohanhatsz a vesztedbe az amerikai határvidéken, Albertnek pedig feltett szándéka, hogy mindezt elkerülje. Egyesek szerint egy gyáva, Albert szerint pedig ő csupán józan. Viszont amikor barátnője (Amanda Seyfried) dobja őt a város legtaszítóbb csávójáért (Neil Patric Harris) úgy dönt bosszút áll – noha sem lőni, sem lovagolni, sem pedig egy egészségeset ütni nem tud. Ám szerencsére segítségére siet egy szépséges pisztolyhősnő (Charlize Theron) aki kiképzi, mielőtt még a férje (Liam Neeson), a Vadnyugat legveszedelmesebb pisztolyakrobatája feltűnne.

Szerintem mindenki sejti, hogy ezt a filmet nem az összetett és jól kidolgozott történet fogja jellemezni, de egy paródiától nem is lehetne mást várni. Aki ismeri a Family Guy epizódok történetvezetését, az tudhatja, hogy mit várhatunk a filmben; nem az a lényeg, hogy hogyan jutunk el néhány ütközőponttól a másikig, hanem az, hogy eljussunk.

Vagyis: logikátlannál logikátlanabb események tömkelege, amik ebben a világban valahogy mégis működnek, köszönhetően a rengeteg gegnek, poénnak, és humorforrásnak, amik mind-mind valami iszonyatosan jól meg lettek írva. És ezért külön elismerés Seth-nek, hiszen a

film alapjául szolgáló könyvet szintén ő írta (a film megjelenésével egy időben ez a könyv is megjelent idehaza), sőt, eredetileg ez a történet kizárólag könyvben jelent volna meg. De ahogy látjuk, ez nem így történt, aminek én végső soron nagyon-nagyon örülök.

De beszéljünk egy kicsit a poénokról; bárki bármint mondhat a filmre, de azt, hogy ne lett volna vicces, azt kizárt. A folyamatos halálok, és különböző erotikus viccek – melynek a táptalaját leginkább Sarah Silverman és Giovanni Ribisi adják – tökéletesen illeszkednek ebbe az abszurd vadnyugati világba. A filmben vagy fél tucat filmes utalás és cameo található (amikor az elsőt megláttam egyenesen Dokiért kiáltottam, a stáblistás jelenetben meg majdhogynem' a könnyeimmel küszködtem), amik nagyon feldobják a játékidőt. Ami sajnos egyébként túlzóan hosszú lett. A film 2 órás és sajnos a vége felé nagyon túlnyújtottnak hatott, amit én a fő sztorivonal ürességével magyaráznék, mivel a poénáradat hiába helyénvaló, egy kétórás mozifilm épkézláb történet nélkül könnyen unalomba fulladhat. Talán jobban jártunk volna egy szimpla 90 perccel. A filmre egyébként (a poénokon kívül) már maga a stáb miatt is érdemes

beülni, hiszen minden mellékszereplő nagyon jó alakítást nyújt, és külön meglepő és figyelemre méltó, hogy Seth-nek olyan színészeket is sikerült meggyőzni néhány fontosabb szerepre, mint pl. Liam Neeson (írnék még neveket, de az már spoiler lenne, úgyhogy inkább hagyjuk is ezt a részét). Talán Seth Macfarlane színészi tapasztalatlansága látszódott egy kicsit a főszerepben, de ez nem számottevő, és első komolyabb filmbeli szerepéhez képest szerintem elfogadható alakítást nyújtott.

A Hogyan rohanj a vesztedbe nem fogja a korszakalkotó, és felejthetetlen vígjátékok táborát erősíteni, de tény, hogy nagyon szórakoztató, és vicces, helyenként pedig feltűnően ötletes! Nagyon-nagyon "beteg". A szó legpozitívabb értelmében. Ha szereted Seth MacFarlane eddigi munkáit, akkor ki ne hagyd, mert ezt imádni fogod!

75% Stáblista Rendező: Seth MacFarlane Főszereplők: Seth MacFarlane, Charlize Theron, Liam Neeson Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2014. június 12.

FilmMagazin / 25

KRITIKA

SZÉL TÁMAD A fellegekbe és tovább. Írta: Sanya08 lmodozni pedig emberi dolog, ez tudvalevő. Akad olyan, akinek leghőbb vágya, hogy író legyen, vagy hogy űrhajós, mások filmet szeretnének készíteni vagy épp a zenei életben szeretnének elhelyezkedni. Mindenre van már példa a filmtörténetet illetően, elég csak körülnézni a kínálatban. Az ember azon vágyát, hogy valami nagyot, valami emlékezeteset alkosson, megannyiszor megörökítette már a mozgókép. Emberi vágyálmokra mindig kíváncsiak leszünk, történjék bármi, hiszen álmodozni a legemberibb tulajdonságunk.

Jiro Horikoshi legnagyobb álma az, hogy repülőgépet készítsen.

Mindennapjai nagy részét tölti ki az, hogy ébren álmodik, s ezekben az álmokban fenn jár a fellegekben.

Kétség nem fér hozzá: egy elszánt és szenvedélyes emberrel van dolgunk, ne ijesszen meg senkit az a tény, hogy ez az ember később közvetve hozzájárult ahhoz, hogy Pearl

Á

26 / FilmMagazin

Harbour-t lebombázzák a japánok (a gép, amelyet tervezett nagy szerepet játszott a támadásban), Hayao Miyazaki egy idealizált képet fest erről az emberről. Más lapra tartozik, hogy mennyire akkurátus történelmileg ez a történet, hogy mennyire használt fel a fantázia körébe tartozó elemeket. Ami számít az az, hogy Miyazaki ezzel a mozival állítólag utolsó filmjét készítette el (holott már párszor bejelentette visszavonulását, ezúttal mintha komolyan is gondolná a dolgot), témájául pedig stílszerűen még véletlenül sem egy szikrázó fantáziájú, mesebeli lényekkel teli történetet mesélt el, hanem egy olyat, amely a valóságban gyökerezik. Na persze ki mondja meg, hogy nem lehet egy életrajzi filmet elmesélni a fantázia használata nélkül? Na ugye. És ha már a fantáziáról beszélünk, a rendező úr így a biztonság kedvéért egy szép szerelmi szálat is beleszőtt a cselekménybe, mert be kell látnunk, hogy

egy jó szerelmi szál mindig jól jön és bármely filmet emelhet kissé.

Miyazaki tehát ezúttal nem egy fantasy-val örvendeztetett meg minket, hanem a repülés és a szerelem fontosságát hivatott hangsúlyozni, amely így az egyik legjobb – a valóság berkeibe „beleszorított” – rajzfilm lett a sokkolóan szomorú Szentjánosbogarak sírja óta. Hogy annál a filmnél jobb-e, arról most inkább nem nyilatkozok, bár hajlok afelé, hogy nem, nem jobb. Első nézésre legalábbis semmiképp.

Jiro történetének prezentálása néhány hiba ellenére működőképes, ám nem mindig voltam biztos abban, hogy Miyazaki jól döntött: a szerelmi szál – így, hogy a film közepe tájékán lép csak be – valamelyest gyorsnak és picit feleslegesnek érződik. Függetlenül attól, hogy egyébként azok a jelenetek, amelyek a szerelmesek egymáshoz való közeledését mutatja be, valami elképesztően aranyosak és szívmelen-

Miyazaki életművével a 2014. áprilisi FilmMagazinban foglalkoztunk kiemelt részletességgel.

getőek. Szarul is érzem magam amiatt, hogy ezt mondom. A melodramatikus hangvétel itt-ott rontott az összképen. Nem mindig éreztem azt az erőt, amivel Miyazaki kikapott a székemből mondjuk a Chihirónál.

Itt is kikap, de nem úgy: az, hogy a valóságban gyökerezik és a fantáziát javarészt mellőzi (azért álomjelenetet, szürreális szcénák itt is akadnak és azok zseniálisak) némileg aláássa ezt a dolgot.

Mindezek mellett egy igazán varázslatos és szép film ez a Szél támad. Ahogyan az sejthető volt már a trailerek megtekintésekor, az animáció gyönyörű. Vannak benne szcénák, melyek kiemelkedően zseniálisak (a már említett álomjelenetek) grafikai szempontból, ötletes alkotás, ám érzelmileg nem tudott igazán közel húzni magához. Hiába a szép képek és hiába a szép tartalom, valamiért tényleg nem sikerült annyira bevonnia, mint ahogy a direktor korábbi filmjei tették. Talán a

szerelmi szál néminemű kidolgozatlansága miatt, vagy a főszereplő egysíkúsága volt az oka. Az is lehet, hogy második megtekintésre jobban fogom érezni az értékeit a filmnek és nem csupán érteni és látni. Mert az biztos, hogy értékes alkotás. Költői hangnemben beszél egy ember vágyairól, életéről, arról az érzésről, mikor másra nem is tudsz gondolni, csakis egy valamire. A repülésre.

Arra, hogy legszívesebben a fellegekben szeretnél járni. Arra, hogy el akarsz készíteni valamit, amivel kitűnhetsz, ami miatt emlékezni fognak rád. Szegény Jiro álma ugyan beteljesült és az addig gyerekcipőben járó japán repülőgépgyártást gatyába rázta az általa tervezett repülőtípussal: ezzel azonban a nemzetközi renoméját is rombolta, a már fentebb említett okok miatt.

A rendező rajongói mindenképpen tegyenek egy próbát ezzel a filmjével is, nagyot csalódni nem fognak.

Sőt, talán újabb kedvenccel álltok

szemben. Annyi azonban biztos, hogy itt némileg más tónust üt meg a direktor. Kicsivel földhözragadtabb és kicsit felnőttesebb. Kicsit drámaibb és sokkal szomorúbb, melankolikusabb dolgozat született. Aprócseprő hibái ellenére is így érzem, meg még azt, hogy mindenképp újra kell néznem egyszer. Minél hamarabb.

75% Stáblista Rendező: Hayao Miyazaki Eredeti hangok: Hideaki Anno, Mirai Shida, Jun Kunimura Forgalmazó: Cirko Film Hazai premier időpontja: 2014. június 19.

FilmMagazin / 27

KRITIKA

DEMÓNA Újabb év, újabb klasszikus gyerekmese feldolgozás. Az eddigi próbálkozások nem voltak maximálisan meggyőzőek, vajon most sikerül az áttörés? Írta: Noxwill szrevettétek már, hogy az elmúlt időszakban hogy elszaporodtak a klasszikus történetek újrafeldolgozásai? Kaptunk tavaly egy adag Jancsi és Juliskát (alias Boszorkányvadászok), volt itt Disney féle Óz, meg valami Óriásölő, amit a nemrégiben bemutatott XMen: Az eljövendő múlt napjai rendezője dirigált, több-kevesebb sikerrel. Az volt a baj ezekkel, hogy igazi áttörést egyik sem hozott. Mindegyik jó a maga módján (egy-két kivétellel), de mindig akadt ezek mellé egy halom probléma, és ennek köszönhetően nem igazán lettek kasszarobbantó alkotások. A Demóna ezen próbál változtatni.

A Demóna – ahogy mondtam – a klasszikus Csipkerózsika történetét dolgozza fel (akik esetleg egy barlangban laktak idáig, a lényeg: gonosz boszorkány, mély álomba

É

28 / FilmMagazin

szenderülő királykisasszony, két királyság állandó nézeteltérései, stb…). Úgyhogy igazi, nagy meglepetést nem kell várni a filmtől, mert az alapszituáció adott és nem is akar sokat vállalni. Kurtít a történeten itt-ott, de sajnos nem igazán a jó irányban, és akkor a lényegre térek: a Demóna sem lett jobb próbálkozás, mint az eddigiek. De hogy miért, azt csak szép sorjában.

A semmitmondó előzetesek után még bíztam mélyen abban, hogy csak kihoznak a készítők ebből a filmből valami jót és szórakoztatót, de ismét csalódnom kellett. Az első baljós előjel az volt, amikor ránéztem a stáblistára és megláttam a rendezőt: akkor már tudtam, hogy nem kell sokat várni egy olyan filmtől, amit olyasvalaki dirigál, aki korábban két Oscar-díjat kapott a legjobb díszletekért. És bejött a megér-

zésem: Robert Stromberg rendezésén érződik, hogy ezen a téren kezdő, ugyanis olyan szinten nem tud mit kezdeni a karakterekkel, hogy az valami fájdalom. És ezen az se segít, ha olyan szereplőket kap a keze közé, mint Angelina Jolie vagy Sharlto Copley. De ez még a "kissebbik" gond. A nagyobb az, hogy a forgatókönyv olyan szinten lyukas és buta, hogy, szinte már rendszeresen a homlokomra csaptam a látottakon. De valljuk be, az ilyen filmeknél ez nem olyan meglepő, úgyhogy lendüljünk is ezen tovább, és nézzük, hogyan szerepelnek a színészek maguk. Két kiemelendő név van: Angeline Jolie mint Demóna, és Sharlto Copley mint Lipót király. Nos, ha valami bízhatót kellett keresni az előzetesekben, az mindenképp Jolie játéka, mint a gonosz boszorkány. Már ott láttam,

Az első tervek szerint Tim Burton rendezte volna ezt a filmet és akkor vélhetőleg Sharlto Copley karakterét Johnny Depp játszotta volna…

hogy ez a fajta szerep egész jól áll neki, és e téren nem is csalódtam: Jolie szinte lubickol ebben, csak kár hogy a rendező úr nem sokáig hagyja ezt. Ugyanis a film nagy részében Jolie inkább egy személyiségzavaros egyénre hasonlít, mintsem egy profi színésznőre, ugyanis olyan szintű marhaságok vannak a jellemfejlődésében, hogy az valami rettenet (na, vajon kitaláljátok, hogy az egykoron jólelkű tündérből egy varázslat során kőszívvé változott boszorkány végül milyen lesz?). És ha már rettenet: Sharlto Copley. Ez a pasas számtalanszor bebizonyította, hogy egy igazi zseni (lásd: District 9 vagy Elysium). Először nem is értettem mit keres itt, és még talán most se. Ugyanis úgy tűnik, mintha Copley az Elysium szüneteiben átrollerezett volna a Disney-hez Demónát forgatni. Értsd: ugyan azt a szerepet hozza el, mint az Elysiumban. Nem vicc! A filmben inkább Kruger játszik az Elysium-ból, mintsem Lipót király a Demónából. Persze ez a fajta szerepjátszás itt is működik, hisz Lipót karakterfejlődése ezt kívánja meg, de ez a tipikus vótmá' szituáció.

A további karakterek meg csak úgy vannak, lényegi szerepük nincs. És bizony ide tartozik maga Csiprerózsika is (vagy Auróra,

ahogy itt hívják), ugyanis tisztán látszik, hogy ő csak egy eszköz Demóna jellemfejlődéséhez. Van még itt nekünk egy Hollónk (direkt írtam nagybetűvel, mert ez az ő neve, nem vicc), aki tényleg egy holló, de át tud változni szinte bármivé, csak csettint kettőt Demóna. Ő felelős a film elenyésző poénjaiért.

Nincs sok belőle, de legalább van néhány. Az utolsó, akit meg kell említeni, az a 3 tündér. Na ők az idegesítő faktor a filmben. Buták, suták, és mérhetetlenül sokat ripacskodnak. És sajnos a rendező hagyja is őket játszani, bár ne tette volna.

De hogy valami pozitívumot is mondjak: a látvány például remek (bár ez nem meglepő, ha egy olyan valaki rendezte a filmet, aki alapvetően a vizuális megvalósításért kapott korábban Oscart). A film nagyon szép, de nem úgy mint a gicscses Óz, hanem valóban szép. Különösen Múria (nem, nem a bányák). Múria szörnyei is kellőképp ízlésesek, és mutatósak, főleg azok, amelyek a földből nőnek ki. Ilyenkor azért átgondolod, hogy ezekkel nem szívesen állnál neki kukacoskodni (badum tss). A zene is néhol kefejezetten élvezetes, bár maradandót ne várjunk. A harcjelenetek kellően kreatívak, főleg amikor Demóna aprítja az ellent. És van pár

lassításos jelenet, amit nem igazán tudtam hova tenni, hogy miért használták, de legalább azok se néztek ki rosszul. Értékelés!

Habár lehet sokat szidtam a Demónát, alapvetően nem egy katasztrófa. Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám: ártalmatlan. Nem akar nagyot markolni, nem köpi szembe (teljesen) az alapművét, nincsenek benne olyan gondok, amik miatt máglyára kellene vetni. Vannak ugyan hibái, mint a szitaszerű forgatókönyv, az amatőr rendezés, vagy kissé gyatra színészi játék jobb sorsra hivatott színészektől, de ezt ellensúlyozza a kiváló látvány, egy pár vicces momentum, vagy a néhol jól csengő zene, ami a film alatt hallható. Nem vét bűnt az, aki beül a Demónára, de ne is várjon tőle csodát. Számomra azt hozta amit vártam tőle. Nem lett olyan katasztrofális, mint az Óz, de azért e téren az "etalon" számomra még mindig a Boszorkányvadászok.

Vajon az ilyen adaptációk képesek lesznek valamikor valami áttörőt mutatni? A jövő eldönti.

40% Stáblista Rendező: Robert Stromberg Főszereplők: Angelina Jolie, Elle Fanning, Peter Capaldi Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2014. június 5.

FilmMagazin / 29

KRITIKA

CSILLAGAINKBAN A HIBA Íme az év legnagyobb meglepetése, amely a töménytelen giccs ellenére is roppant szórakoztató, és messze túlteljesíti minden elvárásunkat a műfajjal szemben! Írta: zsebzsb

A

mikor romantikus filmekről beszélünk, manapság már önkéntelenül is nyálas jelenetek tömkelegére, véget nem érő csókcsatákra, valamint a teljesen irreális, bugyuta karakterekre, valamint történésekre asszociálunk. Nagyon ritka az, amikor egy film le tudja vetkőzni a műfaj ezen rákfenéit, és képes a műfajjal szembemenni úgy, hogy egy, a kategóriájába

30 / FilmMagazin

passzoló, a maga nemében mégis egyedülálló és emlékezetes alkotás tud lenni. Abban semmi meglepő nincs, hogy a Csillagainkban a hiba a fent leírt állítások mindegyikének eleget tesz. Hogy akkor mi a meglepetés? Az, hogy a film ennek ellenére sem rossz. Sőt, nagyon is jó!

Filmünk főszereplője Hazel Grace tüdőrákban szenved, csak lélegeztető gépével tud életben maradni. En-

nek fényében az élete nem éppen fenékig tejfel. Főiskolára jár, de magányos, barátai nincsenek, csak a családja van neki. Szülei és doktorai unszolására egyszer csak lemegy a helyi templomba, hogy ott a hasonló sorsúaknak tartott találkozókon vegyen részt. Az egyik ilyen alkalommal ismeri meg Augustus Waters-t, a jóképű, ámbár féllábú fiút, korábban ugyanis, szintén rák következté-

A film alapjául szolgáló regényt egy a valóságban is létező (ám 2010ben, mindössze 16 évesen elhunyt) rákos lány ihlette.

NYEREMÉNYJÁTÉK A MoziCom-nak hála kisorsolásra kerül három könyv és három szilikonos karkötő, amiért az alábbi – kissé beugratós – kérdésre kell válaszolnotok június 21-ig, „Csillagainkban a hiba – Nyereményjáték” jeligére a cinestar@freemail.hu.

Sok szerencsét! ben elveszítette az egyik lábát. A két fiatal szépen, lassan, de tényleg nagyon lassan egymásba szeret, és minden probléma ellenére próbálják úgy élvezni az életüket, ahogyan nekik megadatik. És ami a legfontosabb: ameddig megadatik.

A film, bár alapjáraton dráma, nem áll hadilábon a humorral sem. De még mennyire nem. A film nagyon vicces! Nincs benne sok poén, de az a kevés az a szó legszorosabb értelmében tökéletes. Mind a megvalósítás, mind az időzítés, minden paszszol. Az utóbbi években készültek hasonló filmek, nem is egy, így az Életrevalók, a Hasta la Vista!, valamint a Fifti-fifti. Mi a közös bennük?

Nem, nem a műfaj, volt ugyanis köztük road movie és romantikus film is.

Hanem a minőség! Szerencsére mindhárom említett alkotás, műfajtól függetlenül remekbeszabott volt.

Legnagyobb meglepetésemre, a Csillagainkban a hiba is csatlakozik ebbe a sorba. Bár talán nem olyan jó, mint három elődje, de nem okoz csalódást, semmilyen szempontból.

A humor mellett fontos kiemelni a színészeket, a mellékszereplőktől visszafogott játékot látunk, de Ansel Elgfort a Carrie és A beavatott után egy elég erős alakítással próbál kitérni a beskatulyázás elől, Shailene Woodley pedig egész egyszerűen a

Kérdés: Melyik nemrégiben bemutatott mozi franchise-ban NEM szerepelt végül a Csillagainkban a hiba főszereplője, Shailene Woodley?

A: Az Éhezők Viadala: Futótűz B: X-Men: Az eljövendő múlt napjai C: A Csodálatos Pókember 2

zseniális Utódok óta nem játszott ilyen jól! Ezen kívül sem okoz semmiben sem csalódást a film, a narratíva nagyon jó, a zeneválasztás kifogástalan, a forgatókönyv egyszerű, de nagyszerű, de úgy jobban belegondolva, tényleg semmilyen ponton nem nagyon érhetünk tetten nagyobb negatívumot. Egyet kivéve.

Ez pedig a giccs. Minden karakter, minden jelenet, minden momentum megvan a filmben, ami ahhoz kell, hogy az ember sírni akarjon, hogy néha már hányingere legyen a sok nyáltól. Ami viszont hatalmos pozitívum, hogy ezt őszinte érzelmekkel próbálja elérni, hogy nem csak megríkatni akarja az embert, hanem valóban megsiratja, hogy tele van valós problémákkal és drámával, élethű karakterekkel, és őszinte jelenetekkel. A film tehát még a legna-

gyobb negatívumát is könnyűszerrel az előnyére fordítja, így összegzésként kimondhatjuk, hogy egy nagyon erős, nagyon meglepő, nagyon bátor, nagyon őszinte és végtelenül szórakoztató darabbal van dolgunk, ami a happy endet szerencsére még csak hírből sem ismeri. Így kell ezt csinálni!

85% Stáblista Rendező: Josh Boone Főszereplők: Shailene Woodley, Ansel Elgort, Nat Wolff Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2014. június 5.

FilmMagazin / 31

KRITIKA

ÍGY NEVELD A SÁRKÁNYODAT 2 Kezdjük rögtön a lényeggel! A második rész tipikus modern kori folytatás: nagyobb, viccesebb, sok helyütt drámaibb és megkockáztatom, hogy mindezzel együtt jobb is. Írta: TomPowell

A

Dreamworks az a stúdió, amelynek animációs részlege – bátran kijelenthetjük – végérvényesen kezd felnőni és zöld ogrés gyerekszobáját maga mögött hagyni. Persze közben nem felejt el ugyanaz az ártalmatlan, popkultúrális utalásoktól hemzsegő kis lurkó maradni (pl. Turbó, Madagaszkár 3.), amire alkalomadtán emlékeztetik is, ugyanakkor az elmúlt években látványosan kezd kijönni a tinédzserkorból. Ennek első állomása az érettséginek is beillő Kung Fu Panda volt, diplomaosztónak pedig jelen írásom első fejezete feleltethető meg. Persze mint minden fiatal, a

32 / FilmMagazin

legnagyobb igyekezete ellenére is hibázik, nem talál a kör közepébe (Az öt legenda), de legalább próbálkozik, fejleszti már meglévő képességeit (Kung Fu Panda 2.), hogy végül eljusson jelenlegi doktorijához.

Amelyből eleddig a Pixar-nak és a Disney-nek van, nem is kevés, de hogy túl vannak fénykorukon, azt az egyre biztosabb receptjeik jelentik.

Persze Hablaty és Fogatlan legújabb kalandja sem találja fel a sárkányfüvet (lássuk be, ezt elég nehéz manapság), de amíg olyan rendezők kerülnek egy film élére, mint Dean DeBlois, addig a minőséget bátran emlegethetjük a fent említett elődök

szintjén. A 2010-es első rész abszolút több volt, mint kellemes meglepetés kategória. Az ezerszer elmesélt két kívülálló barátsága / ember és állat egymásra találása, valamint környezetük megváltoztatása pont a megfelelő arányban tálalta a tanmesei elemeket a humorral a látványnyal és jól eltalált karakterekkel, mindemellett kellően bátor is volt.

Ezt pedig remekül viszik tovább új sárkánylovassal és egy sereget toborzó eszelőssel, mindamellett főhőse is folyamatosan fejlődik, és hogy ez egy percig sem lesz erőltetett, arra a valóban hatásos, meghitt pillanatok jelentik a garanciát.

Az akciójelenetek többségét nem ezzel foglalkozó profik tervezték, hanem pár stábtag, akik szabadidejükben hobbiként foglalkoznak ilyennel.

AZ ELSŐ RÉSZRŐL ÍRTUK „Az Így neveld a sárkányodat annak a Dreamworks-nek a terméke, amely a bevezetőben is említett Shreket, Madagaszkárt és Kung-fu pandát is szállította.

Nem meglepő tehát, hogy kitűnő az animáció, ugyanakkor nem törekszik a lehetetlenre, tehát nem fotorealisztikus emberekkel és állatokkal dolgozik, hanem imádnivaló karikatúrákkal. A film egyébként fele ilyen jó technikai kivitelezésben, klasszikus Disney stílusban is működne, így viszont valóban lenyűgöző, a repülési jeleneteknél egyenesen könnyfakasztó, egyes megoldásaiban messze veri az Avatart.” (FilmMagazin 2010. április)

DeBlois mellől rendező partnere, Chris Sanders a folytatásra már dobbantott, hogy inkább a kőkorszaki famíliával foglalkozzon, de Croodék a bizonyíték rá, hogy nem utóbbi a bevállalósabb. Sőt! DeBlois ezúttal gyakrabban meri elhagyni a járt utat a járatlanért, és pont ezért fog elődjéhez hasonlóan bekerülni ez is a klasszikusok közé. Az író-rendező megfelelő arányban adagolja a humort, az akciót és a drámát, és mindamellett, hogy főszereplője felnövése végtelenül hatásosan van végigvezetve, különálló filmként is abszolút megállja a helyét. Ennek tetejébe pedig egy igazi lélegző világot teremtett, sárkányok élő és virágzó mitológiájával (ebben pedig nem kis szerepe van Cressida Cowell író a filmek eredetijéül szolgáló regénysorozatának), csak a némileg alulmotivált főgonoszért kár.

Az Így neveld a sárkányodat 2. azon ritka folytatások egyike, amely egyszerre dolgozza meg a rekesziz-

maidat, a szívedet és a könnycsatornáidat. Ráadásul teljesen mindegy, hogy kisebbekkel ülsz be rá, vagy csak egymagad, mert amíg nézed, ugyanolyan tátott szájú lurkó válik belőled, mint aki húsz éve ugyanekkora áhítattal bámulta az Oroszlánkirályt, az Aladdint, vagy éppen a Szépség és a szörnyeteget.

Egy szőrös szívű kritikusból pedig csak szakmájuk igazi (sárkány) mesterei tudják előhozni a még mindig benne lakó kisgyereket.

90% Stáblista Rendező: Dean DeBlois Eredeti hangok: Jay Baruchel, Gerard Butler, Jonah Hill Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2014. június 19.

FilmMagazin / 33

KRITIKA

A 100 ÉVES EMBER, AKI KIMÁSZOTT AZ ABLAKON ÉS ELTŰNT Az elmúlt években többször próbáltam újabb és újabb esélyt adni a jelenkor vígjátékainak, ám egy-két kivétellel mindig ugyanazzal a "már nekem kínos" hatással és fejfogós mozdulatsorral hagytam el a mozik termeit. Azonban a svédekre még ilyenkor is lehet számítani, igaz ami igaz, a spanyol viaszt ők sem találták fel újra. Írta: Török Tamás

A

z egyszerűség kedvéért a filmet csak "A száz éves ember…"-ként fogom említeni.

Jonas Jonasson azonos című könyve Allan Karlsson-t, a száz éves öregurat tette meg főhősének, aki kíváncsi természetének köszönhetően sec-perc alatt ráunt az öregek otthonában zajló, vagy inkább nem zajló történésekre, ezért fogta magát, és mindenféle előkészület nélkül egy szál köntösében és papucsában útra kelt, hogy világot lásson. Kalandos útja során maga mellé gyűjtött pár újdonsült barátot, és az út további részére pontosan az lesz jellemző, ami Allan egész életé-

34 / FilmMagazin

re: a felfoghatatlan abszurditás.

Engem A száz éves ember alaptörténete rögtön megvett kilóra, főleg, hogy imádom a road movie-kat, habár a film szigorúan nézve nem egészen nevezhető annak, ám hangulatában rendkívül közel áll az előbb említett műfajhoz. A film elsősorban a helyzetkomikumokra épít, amikből lesz bőven, talán már egy kicsit sok is. A film folyamatos viszszatekintésekkel dolgozik, amikben megismerhetjük a naiv férfi, Allan életét. Gyermekkora óta szenvedélye a robbantgatás, aminek köszönhetően olyan emberekkel ismerkedett meg, mint Francisco Franco,

Sztálin, vagy esetleg olyan történelmi eseményekben vállalt létfontosságú szerepet, mint a Manhattanterv. Sőt, ahogy haladunk előre a múlt eseményei között, rá fogunk jönni, hogy Allan kis túlzással az emberiség történelmének legfőbb fogaskereke volt az 1900-as évek idején. Mindezt Allan naivitásával és ital iránti szeretetével olyan abszurd módon tudja tálalni Felix Herngren, hogy az első órában zajló nevetések szép lassan elhalkulnak, mivel kezdjük megszokni az egészet…

A száz éves ember végig ugyanarra a sémára építi ki a humorát, ami egész egyszerűen kifullad szűkös

A filmben pár másodpercre Budapest is szerepet kapott, hiszen az ügynök múltjának egyik fontos állomása volt.

időn belül, nem hogy egy két órás filmnél, hiába bánt remekül Herngren a karakterekkel és a komikus helyzetekkel. Az útitársakat viszonylag korán megismerjük, akik eleinte hihetetlenül szórakoztatóak, gondolok itt a rendkívül szimpatikus és kissé "YOLO" felfogású Juliusra, vagy a mindenből csak "félig-zseni" Benny-re, akik sajnos egyre csak halványulnak, ahogy telik az idő.

Kivételt képez Gunilla, aki viszont előnnyel indult, mivel később csatlakozott be az események sűrűjébe, pont jókor, ugyanis szókimondó, laza nőcis karaktere nagyon feldobta a filmet, és szinte végig egy rendkívüli szerethető és szórakoztató karakter tudott maradni. A garantált humorfelelősök szerepében pedig azok a motoros banda teljesen idióta tagjai voltak, akiknek mindössze annyi volt a feladata, hogy visszaszerezzék azt az ötvenmillió koronát, amit Allan még a történet elején véletlenül magával vitt az útjára.

Habár a humorfaktor szép lassan leül a film végére, és tanulságból is csak egy igen elcsépeltet kapunk, voltak a filmnek olyan elemei, amire egy rossz szavam nem lehet. Ilyen az Allant alakító Robert Gustafsson játéka, aki végig le tudta kötni az ember figyelmét a maga szórakozottságával. Személyes kedvencem

a már említett Gunilla volt, akit a színészileg viszonylag tapasztalatlan Mia Skäringer keltett életre. Számomra ő tipikusan az a női karakter, akinek szókimondó, néhol igen trágár stílusába pár pillanat alatt bele lehet szeretni. Összességében a színészi alakításokra nem lehet panasz, és habár nem szoktam külön kitérni a szinkronra, főleg nem pozitív kontextusban, muszáj megemlítenem, hogy Rudolf Péter szokásához hűen remek munkát végzett Allan hangjaként, szóval, aki követi és szereti a munkásságát, annak ő egy plusz érv lehet a film mellett.

A hangulat végig ült, a film látványvilága a svédekhez képest talán szokatlanul színes, tipikus oldschool vígjátékokat idéző betétdallal, amik remek ízt kölcsönöztek még a legidiótább poénoknak is.

Remekül működött a kontraszt, ugyanis az idilli képek ellenére a film néhol igen erős fekete humorral operált, amik felemelő természetességgel dobtak fel egy-egy jelenetet.

Amire szükség is volt, elnézve a film legnagyobb hibáját…

Amíg be nem úszott a stáblista talán fel sem tűnt, vagy csak még vártam talán, de a film nemes egyszerűséggel nem szólt semmiről.

Ezt nem a legnegatívabb értelemben vegyük, de hogy a műfajon be-

lül hozzak példát, történeti szempontból még a Másnaposok trilógiának is több értelme volt. Mindezt a humor és a hangulat többnyire jól leplezte, viszont a befejezés a lehető legkisebb nyomot sem hagyta meg bennem, ami hatalmas hiba.

Pont olyan hirtelenséggel ért véget a film, ahogy az egész kaland beindult, és egy Allan típusú száz éves embertől, aki egy komplett emberi történelmet élt meg, elvártam volna legalább egy sablonos életbölcsességet, amin kicsit gondolkodhatok a film befejeztével. Ez sajnos teljesen elmaradt…

Egy-két órás kikapcsolódásnak viszont így is tökéletes A száz éves ember. A humor minden monotonitásával együtt is oda veri a mai amerikai szemeteket vígjátékok többségét, a hangulat egyedi és magabiztosan menti meg a filmet pár kritikus pillanatban. Egyszeri, talán kétszeri szórakozásnál többet ne várjunk a filmtől, kérdés egy vígjáték esetében, hogy kell-e egyáltalán ennél több. Amerikai remake pedig NEM KELL!

70% Stáblista Rendező: Felix Herngren Főszereplők: Robert Gustafsson, Iwar Wiklander, David Wiberg Forgalmazó: ADS Service Kft. Hazai premier időpontja: 2014. június 5.

FilmMagazin / 35

KRITIKA

X-MEN: AZ ELJÖVENDŐ MÚLT NAPJAI Van, aki már unja a képregényekből áthozott filmeket? Esetleg a szuperhősöket? Csodabogarakat? Biztos. De a nyár arról szól, hogy ilyeneket nézünk, mert ilyeneket adnak, és egy-két órán keresztül elfelejtjük, hogy mi erre nem is voltunk kíváncsiak. Írta: Vampka és TomPowell

S

zeretem én a régi X-Meneket is, nem voltak rosszak. Bírom a mutánsokat, a mindenféle menő és kevésbé menő képességet annak ellenére, hogy soha egyetlen képregényt, de még csak rajzfilmet se néztem velük kapcsolatban, de rajongónak nem nevezném magam.

Pontosabban eddig nem neveztem, de az előző rész, a First Class gyökeresen megváltoztatta a nézetemet, köszönhetően James McAvoy és Michael Fassbender lenyűgöző színészi játékának, és a kettejük közti tapintható kémiának. A rosszfiúk kapósak, de én ritkán szeretek

36 / FilmMagazin

meg egy-egy ilyen karaktert. Manapság mégis egyre több „villain” (nem tudok erre megfelelő magyar szót, talán a gonosztevő lenne jó?) kap elég réteget ahhoz, hogy ne tudd tiszta szívből, nyugodt lélekkel utálni. Erik Lehnsherr, alias Magneto is megváltozott a szememben a First Class után. Örültem annak, hogy megismerhettem a hátteret, és annak is, hogy a másik főszereplő, Xavier prof is egy új oldalát mutatta be, nem is beszélve a többiekről, például Mystique-ről. Ezért, és a kellemesen borzongató és torokszorító előzetes miatt ugyanolyan lelke-

sen vártam Az eljövendő múlt napjait, mint a Godzillát, a Transformers negyedik részét, és a többi popcorn mozit, azzal a különbséggel, hogy itt volt elvárásom is. Fáj kimondanom, de ez a film nálam megbukott, elég sok dolog miatt. De előbb vegyük át, hogy miről is szól.

A jövőben vagyunk, valahol nem túl messze. Egy háború miatt a mutánsok nagy része meghalt, a többiek raboskodnak, nagyon kevesen még ellenállnak. A háborúban melléjük álló emberekre ugyanez a sors vár, és akkor is kivégzik vagy bebörtönzik őket, ha esélyes, hogy a gye-

Reméljük a stáblistát nem felejtettétek el végigülni, hiszen ezúttal is egy rendkívül étvágygerjesztő plusz jelenet a jutalmunk.

>> A VILÁG MEGLEHETŐSEN ROSSZ ÁLLAPOTBAN VAN, EZÉRT X-PROFESSZOR ÉS MAGNETO KIDERÍTIK, HOGY KITTY PRYDE KÉPES VISSZAVINNI EMBEREK TUDATÁT A MÚLTBA, ÉS ELDÖNTIK, HOGY VISSZAKÜLDIK FARKAST, HOGY MEGVÁLTOZTASSÁK A JÖVŐT. << rekük mutáns lesz. Mindezt egy intelligens robotszéria szűri ki, és el is végzi a kivégzést azonnal. A világ meglehetősen rossz állapotban van, ezért X-professzor és Magneto, meg még páran valahogy kiderítik, hogy Kitty Pryde képes visszavinni emberek tudatát a múltba, és eldöntik, hogy akkor majd visszaküldenek ők is valakit, hogy megváltoztassák ezzel a jövőt. Erről szól a film. Jól hangzik? Igen. És jól sikerült? Szerintem nem.

Kezdem ott, hogy az alapszituációt sem tudtam már hozzákapcsolni semmihez. Mint mondtam, nem mozgok otthonosan abban az univerzumban, ezért vártam, hogy megmagyarázzák, hogy hogyan jutottunk hirtelen a sötét és kipusztult jövőbe, amikor a régi X-Men fil-

mek sem igazán erről szóltak, és a First Class sem említett olyasmit, ami aztán ehhez vezethetett volna.

Ez engem máris letört kicsit. Az egész olyan volt, mint valami alternatív spin-off. Én szeretem az agyalós filmeket, nagyon is, de ez nem bonyolult és izgalmas volt, hanem – számomra – simán csak indokolatlan. Aztán az is baj volt nekem, hogy megint Farkast helyezték előtérbe.

Minek? Már van két filmje (szerintem mind a kettő tök unalmas egyébként), kitalálhattak volna valami mást, pontosabban valaki mást a szerepre. Harmadik, hogy Erik alig kapott szerepet, és mikor mégis, akkor is olyan… fura volt. Oké, tudjuk, hogy Magneto elég kemény eszközökkel harcolt a mutánstársaiért, de ebben a filmben Erik legin-

kább egy félresikerült pszichopatának tűnt, míg a First Classban teljesen más volt, sőt, az idősebb verziója is normálisabban viselkedett.

Folytathatnám még a szőrszálhasogatást, de inkább nem teszem, mert volt azért jó is a filmben.

Az „új” mutánsok például. Nagyon csípem ezeket a mutációkat, nagyon ötletes dolgokat hoztak ki belőlük, a harcolós jelenetek például okosra és szépre sikerültek. A mutánsirtó robotok is jól néztek ki, habár erősen emlékeztettek Loki pusztítójára a Thorból, hogy véletlenül-e vagy sem, azt nem tudom. Az, hogy feltünedeztek „régi” mutánsok is, szintén pluszpont, habár igazán szívesen hallottam volna felőlük egy kicsit többet, és Farkasról egy kicsit kevesebbet. Ugyanakkor akik sokat szerepeltek, azok többnyire jól csinálták. McAvoy és Fassbender még mindig erős kisugárzással adják a karaktereiket, öröm őket nézni, még akkor is, ha Magneto számomra le volt butítva. Jennifer Lawrence és Peter Dinklage is túl keveset szerepeltek a karaktereikhez képest. Fon-

FilmMagazin / 37

KRITIKA

tosabbak voltak annál, mint amenynyit kaptunk belőlük. A díszlet és a cuccok viszont állatira sikerültek. A korszakra jellemző dolgok, kocsik, berendezések, ruhák, mind tökéletesek voltak.

Ha nagyon durván akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ez a film felesleges volt. Az előzetes és a First Class alapján sokkal többet vártam, tartalmasabb történetet, izgalmasabb és érthetőbb cselekményt. Nem tudom, hogy ezt hol fogják folytatni, mert azért remélem, hogy fogják. Csak épp jelen pillanatban nem elég életképes a fantáziám ahhoz, hogy el tudjam képzelni, hogyan. (60%) TOMPOWELL MÁSVÉLEMÉNYE Bryan Singert az ég is arra teremtette, hogy a mutánsok kalandjait vezényelje. Filmjeiben benne van mindaz a kisebbségi érzés, diszkrimináció és genocídiumtól való félelem, ami

38 / FilmMagazin

ezeknek a képregényeknek is a sajátossága. Ezért is volt fájó több mint egy évtizedes hiánya annak a franchise-nak az élén, ami újra elindította a máig tartó szuperhős hullámot, és ami mind a mai napig nem csak a színtiszta szórakoztatást tűzte ki céljául. És noha bocsánatos bűnnek még elment egy avíttas istenség feltámasztására tett kísérlet (ezt akkoriban a Fox másként gondolta), a szcientológia pápájának újabb karrier feltámasztására tett kísérlet, valamint az óriás paszuly története már nem volt több egyszerű bérmunkánál. De most a tékozló fiú végre hazatért, hogy rendet tegyen maga körül, és ennek tetejébe kirúgja a ház oldalát is.

Pedig Singer és forgatókönyvírója, Simon Kinberg nem kis feladatra vállalkoztak. Egyrészt a manapság divatos univerzum építés jegyében kellett tágítani a már közel másfél évtizedes, egyre laposodó szériát

(tessék csak megnézni a bevételeket és kritikákat!), másrészt fel kellett oldaniuk azt a sor gordiuszi csomót, amit a távozásuk óta a történet folyamán ejtettek és mindezt egy olyan időutazós sztoriszállal megbonyolítva, ami a múlt és jövő összes valamire való mutánsát összeboronálja egy nagyszabású (mit nagyszabású? Óriási!) kalandban. És míg a Falmászó (kis híján) saját ambíciói áldozata lett, addig a mutáns haddelhadnak ez nemhogy játszi könnyedséggel sikerült, de még új alapokra is helyezték az egész franchise-t és nem is akárhogy.

Ráadásul a túlzsúfoltság veszélye sem áll fenn. Rengeteg karaktert mozgat, jó részük csak beköszön (nincs kis szerep, csak kis színész, ugye?), vagy háttérbe szorul, de egyiküket sem érzed feleslegesnek, vagy szándékosan erőltetettnek, négy főszereplője pedig telitalálat.

Logan (VÉGRE VALAHÁRA!) nem

Ha érdekelnek a film készítésének a kulisszatitkai, akkor lapozd fel a 2014. áprilisi FilmMagazin 6 oldalas háttércikkét is!

telepszik rá a társaira és egyenlő partnerré lép elő a nem egyszer szerepkört cserélt Xavier és Magneto, valamint az eddig örökös másodkarakterként ténfergő Mystique mellé. Az ő folytonosan változó, ugyanakkor nagyon is érthető és átérezhető motivációi végig székbe szögezik a nézőt, amihez lélegzetelállító látvány is párosul: a posztapokaliptikus jövő éppen úgy működik, mint a ’70-es évek, mutánskérdéssel tarkított paranoid kétpólusú, mégis könnyed világa.

Ha pedig már a könnyedségnél tartunk: Az elsőket jegyző, és a kezdetben a kapitányi posztot ellátó Matthew Vaughn hatása sem lebe-

csülendő. A vicces ide-oda utalások a franchise határain belül és kívül egytől egyig hibátlanok. Az új szereplők közül Peter Dinklage kisujjból rázza ki a némileg kissé alulírt gennyládát, míg Evan Peters halál laza Higanyszála már most spin-offért kiállt.

De ami a legjobb az egészben, hogy nem tudod lerendezni az egyszerű „látványfilm” jelzővel, ahogy Singer első két X kalandját sem. Érezni a tettek, az események súlyát – ebben a jól ismert karakterek is közrejátszanak, akiket nem kímél a forgatókönyv – éppen ezen összetevők miatt nemcsak a legjobb XMen film, hanem műfaján belül is a

legjobbak között a helye, szorosan a Bosszúállók és A sötét lovag mellett.

Singer pedig mostantól ne menjen sehova, mert itt van az ő helye..

(95%)

80% Stáblista Rendező: Bryan Singer Főszereplők: James McAvoy, Michael Fassbender, Ellen Page Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2014. május 22.

FilmMagazin / 39

KRITIKA

A HOLNAP HATÁRA Doug Liman rendezésében és Tom Cruise, illetve Emily Blunt főszereplésével megérkezett az idei év egyik legjobban várt sci-fije. Űrlények, harci páncélok és folyamatos respawn… Írta: Santiagooo

K

ezdem is az elején: Tom Cruise sosem győzött meg, mint akciósztár, nem tudtam sosem annyira komolyan venni, mint azt a készítők szerették volna, és mindegy volt, hogy épp a Mission Impossible-ről, a Collateral-ról vagy egyéb régebbi filmjeiről beszélünk.

A tavalyi Feledés volt az első olyan alkotás, aminél kezdtem sejteni, hogy igenis lehet őt komolyan venni

40 / FilmMagazin

és bár nem nevezhettük egetrengető filmes mérföldkőnek azt a filmet, azért volt benne annyi potenciál és annyira jól volt megvalósítva minden ötlet, ami kipattant az író fejéből, hogy egy rossz szavunk sem lehetett rá. Mikor Cruise egy ilyen sci-fi irányt kezdett követni sejtettem, hogy nem várat sokáig magára a következő ilyen produktum, és láss csodát: itt A holnap határa!

A történet szerint az UFO-k – vagy, ahogy itt hívják őket, Mimicek – megtámadták drága, hőn szeretett Földünket és bizony nyerésre állnak.

Egészen addig, amíg be nem vetik az emberek az új harci páncélokat, amik segítségével lényegében még az újoncok is gyilkológépekké válhatnak. Egy győztes csata során hősiessége miatt előléptetik Ritát (Emily Blunt), aki a győzelem szim-

Ha érdekelnek a film készítésének a kulisszatitkai, akkor lapozd fel a 2014. májusi FilmMagazin 6 oldalas háttércikkét is!

bólumává válik az emberek számára. Cage (Tom Cruise) ezzel ellentétben csak az arcát adja a háborúhoz, ódzkodik mindentől, ami az erőszakkal kapcsolatos. A felettese azonban rákényszeríti, hogy egy új akció keretei között a frontvonalon kelljen harcolnia, ráadásul mindezt holnap. Mikor azonban a partraszállásnál kitör a káosz és az emberek vesztésre állnak Cage meghal – vagyis mégsem, ugyanis újra a kaszárnyában találja magát és újraéli az elmúlt nap történéseit. Miután ez maradandónak bizonyul megpróbálja menteni a menthetőt csekély kis időintervallumokban, miközben létét egy örök rendszer veszi át: Élni, Halni. Újra.

Maga a történet alapjaiban véve semmi újat nem hordoz magában.

Az UFO inváziós történetek már a könyökünkön jönnek ki és ez az ismétlődő periódusos rendszer is ismerős lehet azoknak, akik látták a Forráskódot. Itt viszont érdemes leszögezni, hogy attól függetlenül, hogy az alapkoncepció egy koppintás, még lehet jó, sőt! A Holnap határa megfogott két igazán koherens szituációt és egybe gyúrta őket, hozzáadta a magáét, majd angolosan távozott. És azt gondolom, hogy a jókról másolni nem bűn, ha végeredményben egy ütős filmet kapunk.

Mert ugyan mi mást várhatnánk az idei év talán legjobbnak ígérkező sci -fijétől, mint egy kicsit odafigyelést igénylő történetet a megszokott karakterekkel, nagyon durván megani-

mált / díszletezett látvánnyal és kevés romantikával? Szerintem semmit, de cáfoljon erre rá a Csillagok között!

A casting kellően jóra sikerült: itt van Cruise, aki most pont abból a sztereotípiából lép ki, amit a hozzám hasonlóak alkottak róla, ráadásul hagyja, hogy végignézzük. Kezdetben egy törékeny kis átlagpolgár, aki fél az erőszaktól és az események hatására bizony kőkemény gyilkológéppé változik, bemutatva, hogy

igenis van átmenet a sima Cruise, meg a badass Cruise között. Emily Blunt hozza a rászabott kötelező szerepet és itt meg is említeném, hogy borzasztóan hálás lesz mindenki ennek a filmnek, aki nem szereti a túlzottan romantikatartalmú jeleneteket a lövöldözések között.

Persze itt is megvan a vibrálás és van egy kis idő szánva a karakterekre, de a szálakat épphogy csak pedzegetni kezdik a film végére. Hatalmas plusz pont.

FilmMagazin / 41

KRITIKA

A film negatívumai közé tartozhat sokaknak majd az, hogy bizony a karakterek nem elég kidolgozottak és igazuk is van azoknak, akik így gondolják, ugyanis a film cselekményközpontú. Itt a háború, megpróbálják túlélni, nem megy, újrakezdés és így tovább, mindig csak kis lépésekkel haladva. Viszont a készítők borzasztóan ügyesen terelik el erről a figyelmünket, ugyanis rengeteg helyzetkomikum van és az ember már csak nevet mikor Cage sokadszorra hal meg valami véletlen hülyeség miatt. A párbeszédek pörgősek, a karakterszínészeket nagyon jól válogatták össze és komolyan mondom, hogy ezek a Mimic-ek is botrányosan jól néznek ki, ha nem a nagyfejű, kis zöld emberkéken vagyunk szocializálva. A harci ruha ötletes és praktikus, bár hozzátenném, hogy ez sem teljesen eredeti ötlet, mivel a Mátrixban látható Zionvédő robotpáncélhoz eléggé hasonlítanak, sőt, a Mimic-ek is eléggé Sentinel-szerűen mozognak a sok csápjukkal és kiszámíthatatlan támadásaikkal.

42 / FilmMagazin

Gyakorlatilag csak sorolom a film érdemeit, mert nincs is más dolgom, A holnap határa ugyanis egy nagyon érdekes alkotás lett annak ellenére, hogy nem sok kreativitást hordoz magában, még úgy is, hogy rengeteg már általam látott műhöz tudom hasonlítgatni bizonyos szegmenseit.

Nagyon ügyesen használja ki a 12es korhatárjelzést, ugyanis bár vér nem igazán fröcsög, de mindig pontosan tudjuk, hogy mi történt, mikor elsötétedik a kép. Ezért hát hullanak az emberek a filmben rendesen, de mivel javarészt újrakezdődik minden, ezért gyakorlatilag nem haltak meg ugyebár és bizony így már kisebbek számára is nézhető. Na, de akkor összegezzünk!

Egy borzasztóan ötlettelen koncepció, igazi tákolmány, ami sok helyről nyúlt le ötleteket, de ezeket egyedi módon és remekül alkalmazta. Habkönnyű sci-firől beszélünk, könnyen emészthető mivolta miatt, illetve nagyjából semmi elgondolkodtató nincs benne. Viszont borzasztóan jó a látványvilág, a harcok remekül megkoreografáltak, jól

a látványvilág, a harcok remekül megkoreografáltak, jól használja ki a korhatárbesorolást, hogy az idősebbek is élvezhessék és fantasztikus kikapcsolódás lesz mindazok számára, akik ettől a filmtől nem a mélyfilozófiát várták. A holnap határa egy tökéletes példa arra, hogy igenis lehet magas fordulatszámú sci-fit csinálni úgy, hogy az szórakoztató legyen. Mert bizony ennek a filmnek csak és kizárólag egy célja van: hogy Te jól szórakozz rajta és közben látványos akciót is láss. És minden olyan dolog, ami mellékes, az le is van hámozva róla, hogy csak a tömény helyzetátélés maradjon és Te csak ezzel foglalkozz. Ha a leírtak alapján egy kicsit is érdekel ez az egész, akkor csak javasolni tudom, hogy adj neki egy esélyt!

90% Stáblista Rendező: Doug Liman Főszereplők: Tom Cruise, Emily Blunt, Lara Pulven, Jeremy Piven Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2014. május 29.

KRITIKA

MÁSNAPOSOK

SZERENCSÉJE Nyilván nem a világ legjobb filmje a Spinédzserek, de én mégis tátott szájjal bámultam végig és szökellve mentem hazafelé, mikor megnéztem a moziban 16 éves koromban. Persze, mivel ízlésem makulátlan és utolérhetetlen, kiderült később, hogy még az 1001 film amit látnod kell című antológiába is beválogatták, annyira remek. Innen tudtam meg, hogy Jane Austen Emma című regényének a feldolgozása, kicsit szomorú is lettem, hogy megint nincs új a nap alatt. Írta: Fekete Felícia

E

z az egész bevezető arra szolgál, hogy felvezessem, hogy miért nem fogom szétfikázni a Másnaposok szerencséjét Ugyanis én és kedves barátnőim vagyunk a célcsoport és bármily unalmasra is sikerült ez az alkotás, én azért jól szórakoztam. Mi sem vagyunk már pimaszul fiatalok, tudunk sokat inni, általában rosszabbnál rosszabb munkáink vannak, és valamennyiünket hagyták már faképnél. Így már az elején könnyen azonosultam a főhőssel, és jókat is nevettem. Elismerem, hogy később leül a történet, a vége meg egész kellemetlen, de azért nem dőltem a kardomba egyáltalán.

Mondanom sem kell, hogy az egyenlőség hazájában, mivel egy miniruhás nő rohangál másnaposan Los Angeles utcáin, a kritikusok tel-

jesen elkészültek, hogy ez mennyire megalázó és gáz, és a női nem tökéletes lekicsinylése stb. Nem tudom miért kell ennyire kiborulni, sokkal gázabb filmek vannak, csak azok művészfilmeknek vannak álcázva és ezért nem olyan menő szidni őket…

Az egész filmet elviszi a hátán főhős, Elizabeth Banks (Éhezők Viadala), aki nagyon jó komika, és igazán inspirálónak találtam, hogy negyven évesen is lehet botladozó, vicces lánynak lenni anélkül, hogy az vérciki lenne. Persze itt az lenne a lényeg, hogy mennyire vérciki az egész, de Banks valahogy végig szupermenő, még a nagyon rosszul megírt jelenetekben is.

A fő baj inkább az, hogy kissé tényleg unalmas, ami nem túl jó pont egy vígjátéknál, és tényleg ez a

poén végig, hogy akkor most ő egy kurva vagy sem. De mivel Banks nagyon jól játszik, kibírható a film, sőt az eleje még egész jó is. Ami már igazán a ciki az az okos-beszéd és a tanulságlevonás a végén, de hát azt hiszem ezt Oprah Winfrey hazájában ezt sajnos nem lehet kihagyni.

70% Stáblista Rendező: Steven Brill Főszereplők: Elizabeth Banks, James Marsden, Gilian Jacobs Forgalmazó: Big Bang Méda Hazai premier időpontja: 2014. május 29.

FilmMagazin / 43

EXTRA

TRANSFORMERS ÁTTEKINTÉS A negyedik rész apropójából vessünk egy pillantást az alakváltó robotok mozgóképes történetére. Írta: Sanya08

B

azinagy robotokra mindig van igény – azt hiszem ezt a tényt így lazán leszögezhetjük. Ma talán nagyobb szükség van rájuk, mint valaha, de ha visszamegyünk a nyolcvanas évekbe és szemügyre vesszük a piaci kínálatot, akkor is láthatjuk, hogy elég nagy kereslete volt ezeknek a dolgoknak. Nagy robotok küzdenek egymással a Föld

44 / FilmMagazin

nevű sárgolyó birtoklásának / megvédésének okán: Jó és Rossz küzdelme. Örök témák. Robotokkal meg – ahogyan nindzsákkal – minden film / rajzfilm / képregény automatikusan sokkal jobb.

A Transformerek, azaz Alakváltók 1984-ben jelentkeztek először. Az amerikai Hasbro és a japán Takara játékgyártó cégek ekkor kezdték el

gyártani és forgalmazni az alakváltó robotok figuráit, akik át tudnak változni különféle járművé: autóvá, kamionná, repülővé, stb. A siker elkerülhetetlen volt, ennek következtében aztán jöttek a képregények, illetőleg picivel később pedig a rajzfilmsorozat.

A történet maga – legyen szó akár a képregényekről, akár a rajzfilmso-

rozatról – mindig ugyanaz volt legalábbis az alapfelállást illetően. A jóságos Autobotok a Kibertron nevű bolygójukról valahogy a Földre kerülnek, amit a gonosz Álcák Megatron vezetésével el akarnak pusztítani. Közben pedig még természetesen az emberi tényező is befigyel, de csak éppenhogy, hogy azért legyen kivel azonosulni. Na, nem mintha a robotokkal ne lehetne, tudniillik ugyanis, hogy ezek a robotok kész személyiséggel vannak megáldva, hogy a kisgyerkőcök is örüljenek és anyutól meg aputól a boltban kikönyöröghessék maguknak a játékfigurákat. Ma már persze javarészt azért olyan népszerű a Transformers, mert Michael Bay fogta magát és csinált egy egész trilógiát, plusz egy reboot-szerű, folytatásba hajló valamit, mely a rosszmájúak szerint két lábbal tapos az alakváltó robotok örökségén anélkül, hogy bármit is megőrzött volna az eredeti széria bájából és varázsából.

A Jim Shooter és Denis O’Neil által a Marvel angol részlegénél (Marvel UK) kreált képregénysorozatot annak idején kicsiny hazánkban is forgalmazták még a kilencve-

nes években. Ez a Hasbro megbízására legyártott széria tovább bővítette a már valamelyest megalapozott mitológiát (mely egyébként annyira sose volt egységes, csupán az alapfelállást és a főszereplő robotokat illetően volt az). Újabb és újabb szereplőkkel gazdagodott az univerzum, ahogy annak lennie kellett.

Ezzel párhuzamosan futott a rajz-

FilmMagazin / 45

EXTRA film, mely már sokkal nagyobb kultusznak örvend, mind nyomtatott társa. Míg a képregényben nem adatott meg az alkotóknak, hogy menő hangsávot készítsenek a látottakhoz, addig a rajzfilmes részlegnél szépen felkérték Peter Cullen-t Optimus fővezér szinkronizálására, a többi pedig már történelem. Kevés olyan ikonikus hang van a rajzfilmtörténetben, mint amilyen az övé.

Egyből felismerhető, tiszteletet parancsoló hang, így pedig a legbugyutább mondatoknak is képes volt valami mélységet és coolságot kölcsönözni. Frank Welker se járt túl rosszul Megatron hangjával: szintúgy ikonikusra sikeredett.

A rajzfilmsorozatból több is készült természetesen (van vagy nyolc, plusz a Minimax-on is akad egy sorozat, mely Mentőbotok címen fut, de kísértetiesen emlékeztet a Transformers-re), de Peter Cullen kb. mindig jelen volt Optimus hangjaként (nem véletlen, hogy Michael Bay is őt kereste meg a mozifilmajánlatával). De nem szabad elfelejteni azt, hogy a nyolcvanas években (pontosabban 1986-ban) még egy egész estés rajzfilm is készült, mely több szempontból is érdemes néznivaló. Egyrészt azért, mert a projekthez olyan neveket nyertek meg maguknak az alkotók, mint Orson Welles (Unikron hangja), vagy épp Leo-

nard Nimoy (ő Galvatron-nak kölcsönözte a hangját, ugyanakkor visszatért a Bayformers harmadik etapjához, hogy Sentinel fővezérnek személyiséget kölcsönözzön). Maga a film felettébb élvezetesre sikerült és szakmailag is tűrhető eredményeket ért el: érzelmileg megfelelően telített, kielégítő akciójelenetekkel tarkított matinémozit sikerült öszszedobniuk az alkotóknak. Ugyanez nem jött össze ugyanekkor a G.I. Joe egészestés rajzfilmverziójának, ámbár ez más lapra tartozik.

2004-ben aztán a DreamWorks és a Paramount megvették a jogait a Transformers-nek, ettől kezdve pedig megkezdődtek a találgatások az élőszereplős mozifilmet illetően.

Ezután 2005-ben már a forgatókönyvírókat is bejelentették (az azóta agyonszapult Alex Kurtzman-ról és Roberto Orciról van szó), ám ekkor a rendezőről még nem esett szó.

Egyesek azt találgatták, hogy Steven Spielberg ül majd a rendezői székbe, mely lássuk be, hogy sokkal jobb választás lett volna, mint Bay.

A TRANSFORMERS FILMEK BOMBÁZÓI

MEGAN FOX „Megan sötét, mint az éjszaka, tökmindegy mit mond, azt sem tudja mit beszél” – mondta róla Michael Bay, hát csoda, hogy összevesztek?

Egyébként a Transformers után jó pár filmben szerepelt még, de kiugró sikere nem volt.

46 / FilmMagazin

ROSIE HUNTINGTON-WHITELEY Megan Fox-ot ugyanolyan cicababával pótolták a Transformers 3-ban, mint amilyen ő maga is volt, persze a férfi nézők legnagyobb örömére.

Rosie színészi karrierjéről mindent elmond, hogy a Transformers 3 után nem is kapott más szerepet.

NICOLA PELTZ A reboot-olás legnagyobb előnye, hogy bizonyos dolgokat újra lehet gondolni. A Transformers 4 női főszerepét egy elképesztően gyönyörű, ugyanakkor rendkívül fiatal színésznő kapta, aki még tehetséges is (lásd: Bates Motel)

Kiindulva az alapfelállásból, mely szerint a film egy fiúról és az autójáról szól… Kézenfekvőbb megoldásnak tűnik, hogy egy megfelelő érzékenységű direktor nyúljon a témához. Bay választása eléggé megosztotta a nézősereget. Egyesek azt mondták, hogy ő a megfelelő rendező, hiszen van érzéke a gigantikus akciójelenetekhez, mások pedig azt mondták, hogy csak egy szennygyáros, akinek nincs sok köze a normális filmkészítéshez. Akárhogy is, az eredmény világszerte rengeteg pénzt hozott a konyhára, így nem is volt kérdés az, hogy a folytatáshoz is visszatér a többi csapattárssal együtt. Az örökké „nononono”-zó Shia LaBeouf-fel, illetve Megan Foxszal, aki azért kapta a kritikákat rendesen az első rész után. Az első rész kapta egyébként eddig a legjobb kritikákat (bár többen mondják, hogy a harmadik rész a legsötétebb meg leggrandiózusabb a három közül, de gyanús, hogy ők sokkal inkább a második rész csalódásából kiindulva mondták ezt).

A folytatás nem volt szerencsés helyzetben. Lévén, hogy a forgatókönyv írása közepette volt egy nagy forgatókönyvíró sztrájk, ez nem tett jót a projektnek, így az alkotók hajlamosak erre fogni azt, hogy a film egy idegesítő katyvasz lett. Igazából most rosszmájú leszek, és azt mondom, hogy sztrájk nélkül se lett volna sokkal jobb film. Lehet nem egyetérteni, de ragaszkodok a véleményemhez ez ügyben.

A harmadik résznél már javulást ígérgettek a stábtagok: komolyabb, sötétebb tónusú filmet akartak készíteni, mely már alapvetően röhejes Bay-t illetően. Egy film, ahol a wc-humor olyan szinten próbál funkcionálni, mintha normális, ízléses humor volna, elég érdekes. Megan Fox ugyan le lett váltva, de a helyére talált Rosie Huntington-Whiteleyhez képest ő Oscar-kaliberű színésznő volt. A porrá zúzott toronyházak és végeláthatatlan robbanások, valamint a világot sokadik alkalommal fenyegető földönkívüli veszély ugyan kielégítőnek bizonyult a CGI-bubusok számára, de a többieknek még mindig hiányzott valami.

reményem azonban, hogy valaki érzékenyebb rendező veszi át az irányítást a dolgok felett, hogy az emberi tényező és dráma is működőképes legyen, elszállt. Mindenesetre a szereposztás azért figyelemreméltó: Kelsey Grammer, Stanley Tucci, Peter Cullen és a már említett Mark W ahlberg mellett John Goodman és Ken Watanabe is tiszteletét teszi majd a filmben. Ki hangként, ki pedig fizikai valójában. További újdonság, hogy ezúttal a világért való küzdelembe a dinobotok is beszállnak majd.

IT’S REBOOT-TIME! Miután folytak a pletykálkodások az ügyben, hogy Bay otthagyja-e a projektet avagy sem (kijelentette, hogy nem óhajt visszatérni több folytatása, de ugye a pénz az nagy úr), Shia ténylegesen kiszállt az egészből, hogy aztán szomorúan konstatálja papírzacskóval a fején, hogy többé már nem híres. Bay pedig fogta magát és lecserélvén az eredeti szereplőgárdát ezúttal egy csonka családot mutat be nekünk és a cselekményt több évvel a harmadik részben történtek után helyezi. A családfőt Mark Wahlberg alakítja (aki legutóbb a minimál költségvetésű Pain & Gain-en dolgozott együtt a rendezővel), és jobb, komolyabb lesz, mint az eddigiek. Meg hitelesebb. És no more toilet humor. A

FilmMagazin / 47

EXTRA Ha már a mutánsok ismét az életükért küzdenek a mozivásznakon, akkor most végigvesszük a klaszszikus trilógia epizódjait.

Már aki hajlamos trilógiaként gondolni rá… Írta: TomPowell

A

2000-ben indult és sikerre vitt X-Men széria nélkül mára nem uralkodott volna el Hollywoodban az a fajta képregényadaptációktól való függés, mint ami napjainkra jellemzővé vált. Ezért persze lehet ezeket a filmeket gyűlölni, vagy a vicceskedő (színtisztán) Marvel filmekhez képest túl komornak titulálni, csak nem érdemes.

Ugyanis ténylegesen az X-Men filmek bizonyították be (Batman ide, Superman oda), mind a stúdiófőnököknek, mind a nézőknek, hogy a kis színes füzetekben szereplő történetek és karakterek a legkevésbé sem a gyerekeknek valóak.

X-MEN - A KÍVÜLÁLLÓK (2000) A legtöbben – vagy legalábbis sokan – Christopher Nolan-nek tulajdonítják az intelligens, nem pusztán szórakoztatás céljából készített szuperhősfilmek létrejöttét az új évezredben, előtte meg nem nagyon beszélhettünk ilyesmiről. Pedig Bryan Singer mutáns mozijai tele vannak szívvel és lélekkel, amellett, hogy komoly morális és erkölcsi kérdéseket feszegetnek, azonban legfőbb erényük, hogy szereplői nincsenek a kizárólagos igazság birtokában, és ha ebből a szemszögből nézzük, ezek a figurák nem a szokásos jórossz oldalt, hanem álláspontokat képviselnek. Mindezen szempontokat figyelembe véve furcsa, hogy Singer (Nolan-hez hasonlóan) nem bújta kisgyerekként ezeket a füzete-

48 / FilmMagazin

ÚJRANÉZTÜK

AZ X-MEN TRILÓGIÁT FilmMagazin / 49

EXTRA ket. Sőt! Mielőtt a rendező egy barátja a kezébe adott volna párat a mutánsok történeteiből, komolytalannak tartotta az egészet. Majd elolvasva ezeket, az adoptált, zsidó származású, nyíltan meleg Singer rájött arra, hogy ezeken a polgárjogi mozgalmak idején született történeteken és figurákon keresztül úgy beszélhet az őt érintő és érdeklő, a tolerancia és a diszkrimináció a társadalomban folyton felbukkanó kérdésköréről, hogy ténylegesen a nevén nevezné őket.

Viszont a stúdió csínján bánt a költségvetéssel, és egy mindössze szolid, 75 millió dolláros büdzsét állapított meg a filmnek, ezért Singer sokkalta inkább a karakterekre fektette a hangsúlyt. Pont ezért lehet, hogy a film a mára kopottas látvány elemek ellenére sem hat avíttasnak, mivel a tényleges konfliktusok mögött komolyan meghúzódó érvrendszerek, személyiségek húzódnak meg. Ráadásul már itt is tömegével hemzsegnek a szuperképességű emberek, viszont minden lényeges szereplőt a megfelelő módon sikerül elhelyezni a mutánsok Martin Luther King-jeként funkcionáló Xavier, valamint a Malcolm X-et megtestesítő Magneto közötti koordináta rendszerben (Mystique-et például mindössze egy mondattal).

Már a felütés is a műfajának legjobbjai közé emelné a fiatal Erik szüleitől való elszakadásával a haláltáborban, ami ez után jól rímel a mutáns regisztrációs törvény bevezetésére, és annak kezdeményezőjére, az egyetlen fontos emberi szereplőre, az ismeretlentől való félelem megtestesítőjeként funkcionáló Kelly szenátorra. Talán ez a széria egyik legfőbb erénye: hogy nem kell a karaktereknek külön eredettörténet, hogy megismerjük a mozgató rugóikat, az emberi természet okot szolgáltat arra, hogy mindenki beálljon valamelyik táborba. Még a magányos Farkas Logan is, akit az addig ismeretlen Hugh Jackman – aki előtt olyan színészek kerültek szóba a szerepre, mint Russel Crowe vagy Dougrey Scott – már akkor hihetetlen karizmával alakított. Sajátos apa-lánya / mentor-barát kapcsolata az éppen identitását kereső, elveszett Vadóccal hibátlan, ahogy a film másik két „főszereplője”, a két mutánsvezér is. Ian McKellen-t Singer

50 / FilmMagazin

előző filmjéből, Az eminensből hozta magával, aki hideg eleganciával hozza az abszolút érthető motivációkkal felruházott Magneto-t. Patrick Stewart – aki azért tudta kiütni az eredetileg a szerepre szánt Anthony Hopkinst, mert Singer nagy Star Trek rajongó – mint az abszolút jó, bölcs vezető, ebből a szempontból hálátlanabb szerep, de az egykori Picard kapitánynak csont nélkül elhisszük, hogy a kevesebb játékidőt kapó tanítványai zokszó nélkül követnék, akár a halálba is a jó professzort.

A film talán egyetlen lényeges hibája és a sorozat egyik állandó sarok pontja, hogy annyi karaktert mozgat, hogy nem jut mindenkire kellő hangsúly, aminek leginkább Küklopsz issza meg már itt is a levét, míg a Jean Grey / Ciklon kettős valamivel árnyaltabb képet mutat. Mégis mire a Szabadság szoborban játszódó, finoman szimbolikus, test-test elleni fináléhoz jutunk,

érezzük a cselekmény és a karakterek ellentéteinek a súlyát, ahogy a csapatdinamikát is. Pont ezek, valamint az okos filmnyelvi eszközök használata – mint például a hideg színek folytonos alkalmazása a folytonos elidegenedés kifejezéseként, amit csak a Xavier Iskolában játszódó jelenetek törnek meg – teszi még mindig kívül- és ezzel együtt időtállóvá a mai egyszerűen könnyed, látványorientált képregény adaptációk között.

X-MEN 2 (2003) Az első rész meglepően nagy sikernek bizonyult, gyártási költségei több mint kétszeresét hozta vissza csak Amerikában, mindemellett a kritikusok is odáig voltak érte. Ezek után a Fox rájött, hogy egy aranytojást tojó tyúk van a birtokában, így evidens volt a folytatás, szinte azonos stábbal (zeneszerző fronton azért történt változás), ami három évvel később érkezett is a mozikba.

A történet ott vette fel a fonalat, ahol az előző rész abbahagyta: Logan a múltját kutatja, Magneto börtönben senyved, Vadóc pedig megpróbál normális kapcsolatot kialakítani Jégemberrel, miközben Jean is különös változásokon megy keresztül. Azonban egy, az Elnök elleni merénylet feltüzeli a mutánsok elleni érzelmeket, aminek következtében a két tábor még szabadon lófráló tagjai (már akiket nem gyűjtöttek be) kénytelenek összefogni.

Singer nagyszerű arányérzékkel emelte a téteket, így a folytatások kötelező elve (nagyobbat, többet) most is érvényesül, de a mondanivaló nem sikkad el, sőt, tovább sikerül árnyalni azt. A film alapját az 1982-es God Loves, Man Kills képregényfüzet inspirálta, melyben egy fanatikus vallási vezető, William Stryker elrabolja X professzort és egy Cerebro-másolattal igyekszik kiirtani minden mutánst a Föld színéről. Singer az eredeti sztorin szá-

mos változtatást eszközölt: Strykerből a vallási fanatikusból végül katonai parancsnok lett, aki Logan múltjának a titkaira is választ szolgáltat, míg fiából, Jason-ből – avagy Lángelméből – egy lobotomizált mutáns.

Az első részben felvázolt metaforák azonban tovább erősödtek.

Stryker némileg szűkre szabott figurájában – melyet Brian Cox a tőle várható maximalizmussal tölt meg élettel – egyszerre ölt testet a homofóbia (képtelen fia másságán túllépni) és a zsidóüldözések szörnyű emlékképe. A melegséggel való párhuzam a leginkább Jégember családjának tett vallomásában teljesedik ki igazán, míg a népirtásé a katonai tudós terveiben.

Mindezek mellett az első részhez képest jelentősen kitágult a mutáns világ, nemcsak az új szereplőknek hála (Árnyék rulez!), hanem a grandiózusabb látványnak is. Árnyék Fehér Házi csörtéje, Ciklon tornádó

kavalkádja, Logan vehemens harci balettja az iskolában, vagy Pyro – szó szerint – tüzes kirohanása, amellyel megzavarja a kertvárosi idillt, mind-mind jól rímelnek a felfokozott cselekményre. A sok szereplőt azonban most sem sikerült megfelelő arányban kezelni (Küklopszot megint kispadra ültették), de talán ez a filmnek az egyetlen valamire való hibája, ami összességében nem, de részleteiben jobb elődjénél.

X-MEN - AZ ELLENÁLLÁS VÉGE (2006) A második rész még az elsőnél is nagyobb siker volt minden téren, és Singer-ék már készültek a harmadik felvonásra, azonban a Warner-nek sikerült elcsábítania a rendezőt a régóta dédelgetett Superman viszszatérhez. Singer biztosította a stúdiót, hogy az Acélember kalandja után szívesen visszatérne a mutánsokhoz, de a Fox olyannyira nem kért belőle, hogy majd tíz évig a kü-

FilmMagazin / 51

EXTRA A TÖBBI X-MEN FILMRŐL ÍRTUK

X-MEN KEZDETEK: FARKAS (2009) „Rozsomák az egyik kedvenc karakterem, ő az egyik legkeményebb, a legmenőbb és még sorolhatnám.

Hugh Jackman baromi jó volt az előző filmekben, mint Rozsi. Franc sejtette, hogy ez lesz a vége, pedig olyan jól hangzott, hogy Rozsomák saját mozifilmet kap. Ehhez képest hatalmas csalódás, röviden így lehetne összegezni a filmet. Ez egyszerűen nem volt Rozsomák. Nem volt elég vad, elég durva, amolyan "nice guy" volt szép magyarul mondva. Aki olvasta a képregényt az tudja, hogy Rozsi az nem ilyen.”

X-MEN: AZ ELSŐK (2011) „Ez a film simán helyet kap magának az 5 legjobb szuperhősmozi között. Komplex történetmesélésével, összetett és izgalmas karaktereivel, okos forgatókönyvével és kitűnő akcióival meggyőzik a legelszántabb kritikusokat is, hogy ez bizony nem mindennapi teljesítmény. Mert az ember úgy változtat az eredeti alapanyagon ahogy akar, ha a végeredményben tükrözi az adott szellemiséget és ha a kész mű ennyire színvonalas. Tulajdonképpen mondhatjuk azt, hogy ez a legjobb a sorozatból. Vagy legalábbis nekem a kedvencem lett.”

FARKAS (2013) „A mutáns univerzumból nemhiába a legnépszerűbb karakter Farkas (tudom, hogy a karakter neve eredetileg mást jelent, és a képregényekben Rozsomáknak fordították, de 13 év alatt ezen már igazán túl lehetne lépni, mert ez már így marad). Állatias külseje egyfajta nyers férfiassággal párosul, ami a mai, egyre kifinomultabb világban vonzó a nőknek, és imponáló a férfiaknak, pláne ha ez még egy kis cinizmussal is meg van fejelve. Viszont ahogy azt a legutóbbi különálló kaland is bizonyította, ez a fajta magányos hőstípus nem adható el. Másodszorra sem.”

lönleges képességű kívülállók közelébe sem engedte, ez viszont a minőségen is megérződött. Így a helyére a Csúcsformában filmekkel korrekt iparosként, A vörös sárkánynyal pedig némi minőséget is villantó Brett Ratner került. A dolog érdekessége, hogy eredetileg Ratnernek is felajánlották az első mutáns mozit, majd a Superman élén is végül Singer váltotta, így régóta esedékes volt a számára egy X-kaland.

Mégis itt kezdődött meg a franchise minőségi romlása, amit kis időre Az elsők, végül most Az eljövendő múlt napjai tört meg.

Egy valamit azonban szögezzünk le! Az ellenállás vége szórakoztató, méghozzá piszkosul. Ennek azonban be lett áldozva az előző részek intelligenciája és komplexitása, és csak okoskodásra futotta. A karakterek és a motivációik lényegesen leegyszerűsödtek (ez főleg Magneto-nál érződik, de az előző rész remekül felvezetett Pyro-ja is kárba vész), ráadásul a képregény folyam

egyik leghíresebb történetét, a Főnix-sagát is csak a minél nagyobb pusztítás alibijeként sikerül kihasználni, ezt megfejelve a mutáció elleni gyógyszer valamire való morális kérdéskörének körbejárásával, amikre az alig másfél órás játékidő nem is ad lehetőséget.

Azonban Rattner-ék annyira képesek ügyesen sáfárkodni a Singer-i örökséggel, hogy ne köpjék (teljesen) szembe azokat, és a mutánslétből való kigyógyulás (újabb meleg metafora!) is alkalom adtán érdekes kérdéseket vet fel. Mégis, a film egyik akciótól rohan a másikig, a sok szereplővel pedig ők se tudnak mit kezdeni, csakhogy Logan (és Berry kisasszony közbejárásának hála Ciklon) megkaphassa a maga rivaldafényét. Ennek leginkább a teljesen felesleges Angyal (a jobb sorsra érdemes Ben Foster tálalásában) issza meg a levét és az újonnan belépők közül is csupán Kelsey Grammer Bestiája és Ellen Page Kitty Pryde-ja tudott igazán érvénye-

sülni, de utóbbit is csak egy szerelmi háromszögbe tudják beerőltetni. És ha már itt tartunk: a film ezen részénél jön ki Vadóc figurájának az eredetihez való megváltoztatása, amit sokan nehezményeznek, ugyanakkor mégse beszélhetünk olyan fokú félreértelmezésről, mint Raimi Pókemberénél. Míg Singer a képregények füzeteihez képest egy lényegesen szolidabb karaktert faragott a lányból, és képes volt annak tinédzserkori problémáit ügyesen öszszehangolni a mutáns képességeiből fakadó elidegenedésével, addig ezzel értelemszerűen Rattner nem tudott mit kezdeni. Ezen pedig csak részben javít (sokak szerint inkább ront) a pozitív szereplők kiírása, amivel a látványos, jó sodrású, de majdhogynem üres fináléra gyakorlatilag egy szintre helyeződik a két oldal minden szereplője, így izgulni is van kiért. Minden hibája ellenére mégis valamivel több egy lélektelen látványfilmnél, de elődeinek csupán kósza árnyéka…

52 / FilmMagazin

SOROZAT

AMERICAN HORROR STORY: COVEN Nemrégiben véget ért az American Horror Story: Coven. Ryan Murphy antológia-jellegű sorozata sokak szerint az eddigi legrosszabb évadán vergődött át. Hogy a készítők előzetes ígéretei mennyire feleltek meg a valóságnak, és hogy hogy alakul a negyedik évad felvezetése, az alábbiakból kiderül. Írta: Csernák Ákos

54 / FilmMagazin

J

ól tudjuk, hogy a Coven-t felfedő vizuális jeleket már az Asylum alcímű második évadban elrejtették az alkotók. A zenegépen olvasható Édith Piaf és az "I Put a Spell on You", a híres táncjelenetben felbukkanó játékbaba, vagy Lana szökés-jelenetének fényképezése mind-mind előrevetítették a Coven boszorkányos-vudu témáját és a minotaurusz szerepét.

Aztán a túlzásairól és cifrázott elszólásairól híres Murphy nekiállt olyan óvatlan kijelentéseket tenni, amik később joggal hergelték fel az AHS csalódott rajongótáborát. Először belengette, hogy az isteni Kathy Bates a Tortúrabeli szerepéhez képest tízszer megátalkodottabb gonoszt alakít majd, majd egy Frankenstein-szerű románcot is túlhype-olt. Ígért egy viccesebb és könnyedebb hangulatot és egy "glamorous" Jessica Lange-t.

A baj csak az, hogy Ryan Murphy képtelen mértéket tartani és mindig túl sokat markol. Hiába újítja meg a szériáját évről évre, ugyanabba a hibahalomba csúszik újra és újra.

Ráadásul a Coven-nel egyidejűleg legalább három másik filmprojekten is dolgozott, ami rá is nyomta bélyegét a szezonra. (Ugyanez vezetett annak idején a Kés/alatt csúfos hanyatlásához is.)

Persze nem lehet mindenkinek megfelelni, és tény, hogy akik az Asylum idejében azon nyöszörögtek, hogy túl depresszív és gyomorforgatóan nehéz a hangulata, azok most a lazább Coven-t piszkálják.

Pedig az alkotók tényleg kitesznek magukért: az első évad (Murder House) olyan fiaskóval ért véget, ami fanyalgó rajongók hadát uszította a készítők ellen, ezért onnantól fogva minden évad utolsó harmadát csak decemberben készítik el, hogy az októbertől sugárzott sorozat visszajelzéseit figyelembe vehessék.

Amit idén kaptunk, az leginkább abban tér el az Asylum-től, hogy végül nem sikerült rendet teremteni a káoszban. Emlékezzünk csak vissza a második évad túlzsúfolt nyitányára, ami után joggal aggódtunk, hogy a történetírók képtelenek lesznek kezelni a szálakat! A finálé mégis olyan zsenialitással tett pontot minden kis sztori végére, hogy az Asylum azóta is a rajongók többségének kedvence a három évad kö-

zül. Idén azonban annyi minden siklott félre, amire már egy ütős lezárás sem lehetett gyógyír.

Pedig a Coven szerintem kivételesen jól indult: az első 3-4 rész elképesztő tempóban vegyítette az eseményeket, megspékelve egy valóban humorosabb, mégis biztató hangulattal. Majd jött a mélyrepülés: az az 5-6 epizód, amiben semmi, de tényleg semmi nem történt. A karakterek vagy nem fejlődtek, vagy következetlenül csapongtak hol jobbra, hol balra. A feldobott labdák, mint a minotaurusz, a keresztény szomszédok vagy a vérfertőzés kiaknázatlanok maradtak, ezáltal indokolatlanul pusztítva a hangulatot.

Míg a sztori egy helyben toporgott, az alkotók megfeledkeztek olyan kincsekről, mint Kathy Bates, Lily Rabe, vagy Frances Conroy. Dühítő volt nézni, ahogy epizódonként 2-3 percben elintézik őket, míg a mindenek felett álló Jessica Lange a játékidő kétharmadát megkapja, aki valljuk be őszintén: évadról évadra megújulás ide vagy oda, kezd unalmassá válni a szájába adott díjhajhász nagymonológokkal.

Ezek tükrében nem csoda, hogy a karakterek iránt is semlegesek maradtunk. Kyle az AHS történetének legfeleslegesebb alakja, Madame LaLaurie pedig nem attól lett volna tízszer gonoszabb mint Annie Wilkes, amit a Wikipédián bármikor elolvashatunk róla, hanem amit a készítőknek kötelességük lett volna bemutatni.

Sokak szerint a szöget a koporsóba azzal ütötték be, hogy az írók nekiálltak a halott karaktereket csettintésre feltámasztani. A halál viccé vált, míg a Murder House-ban akkora csavart építettek köré a készítők, hogy a fejünk leszakadt.

Mindemellett az sem vált a sorozat javára, hogy a női karakterek túltengése mellett egy markáns férfiszerepet sem láttunk. Hank egy lúzer, Danny Huston pedig a fent soroltakhoz hasonlóan egy maximálisan elpocsékolt színészóriás. És ha már súlytalanság: bár a sorozat az utolsó harmadára érezhetően beindult, a boszorkányüldözőkkel való leszámolás röhejes lett, holott katartikus csúcsponttá kellett volna avanzsálnia. Míg a boszorkány-vudu háború hasonlóan kiégett, a Supreme kiléte aránytalanul nagy hang-

súlyt kapott, pedig úgy igazán továbbra sem érdekelt senkit magán Fiona Goode-on kívül.

Igazából sokkal leszólóbban nyilatkozok a Coven-ről, mint amennyire szerettem, de van egy határ, amikor az elfogultságomon túl kell lépnem. Én imádom az American Horror Story-t, ami idén is számtalan élményt nyújtott (Alfonso GomezRejon rendezéseitől rendre hanyatt estem, Emma Roberts konstans bitch-ezése mindig ütött, az iPad-en pasziánszozó vudukirálynő Angela Bassett pedig mindent vitt). Továbbá elismerem, hogy minden évad homlokegyenest más szellemben készül el, így nem lehetek mindig én a célközönség. Azonban a kiaknázatlan lehetőségek végtelenül dühítenek, Murphy hanyagsága pedig jobban irritál mint eddig valaha.

Az agresszív promóciós hadjárat, a túlhype-olás és a tumblr-ön szállóigévé váló dialógusok helyett a negyedik évadot másfelé kéne súlyozni. Ehhez szükség lesz egy nagyon erős folyású, igenis sötét, brutális és horrorisztikus történetre halottakat feltámasztó hókuszpókusz nélkül; rejtélyekre és titkokra; egy mellékszerepbe rendelt Jessica Lange-re; valamint sokkal erősebb férfi jelenlétre. Hogy az alkotógárda ezúttal milyen ígéretekkel vezeti fel az új szériát, az még a (nem túl távoli) jövő kérdése…

FilmMagazin / 55

FILMKLASSZIKUS

HARAGBAN A VILÁGGAL Egy piros kabát melyet nem lehet elfelejteni, egy tekintet mely oly szelíd és átható, hogy egyszerűen nem lehet nem visszatekinteni. Egy film, mely inkább egy színész, egy történet, mely sokkal több lett, mint aminek szánták. Írta: Paulkemp

J

ames Dean filmográfiája három moziból áll (számos sorozat mellett, Óriás, Haragban a világgal, Édentől keletre), s ennyi elég volt, hogy örökre beírja magát a filmtörténelem nagy füzetébe. Lehet rajta vitatkozni, hogy sokak szerint egysíkú színészi teljesítményét csupán fiatalon bekövetkezett halála miatt emelték piedesztálra, én ezt viszont rajongóként mellőzném.

Azonban a ló másik oldalára sem szeretnék átesni éppen ezért a Haragban a világgal kapcsán csak anynyit mondanék el, hogy Dean nélkül (mind játéka, mind személye) nem lenne az a film, amire most, majd hatvan év távlatából visszatekintve is érdemes billentyűzetet ragadni és hosszú sorokat megtölteni.

Kezdjük ott, hogy a Haragban a világgal nem jó film, csapnivaló, felszínes szkript került a celluloid sza-

56 / FilmMagazin

lagra, szájbarágós tanulsággal és arcba mászó szimbolikával, melyet legfőképpen Dean ment meg a feledés homályától. Valószínűleg az egész történetet össze lehet foglalni két-három mondatban, hiszen az igazán ittas főhősünkkel, Jim Starkkal józanodása után csupán egy tragikus végkimenetelű csibefutam és egy még katasztrofálisabb éjszaka vár a majd két óra alatt, mely viszont legendát teremtett az Államokban.

Tehát Jim mondhatni talaj részegnek tűnve kerül be a rendőrségre, ahol hamar megjelennek jómódú szülei, hogy kimentsék, de úgy tűnik, ő inkább maradna egy zárkában, minthogy családjával távozzon.

Végül persze nem tartják bent, s másnap reggel elindul új iskolájába, ahol hamar meggyűlik a baja a helyi bőrdzsekis menőkkel, mely egy pla-

netáriumos késpárbaj után, a szakadék felé száguldásban csúcsosodik.

A csibefutam után a frissen elnyert kedvesével Judyval (Natalie Wood) és fiatal barátjával ’Platónnal’ (Sal Mineo) töltik az éjszakát bujkálva a Jimre vadászó banda elől, hogy végül igazán drámai végkifejletet hozzanak össze a csillagok alatt.

A „halottak filmjéről” (Natalie Wood is korán távozik az élők sorából) legtöbbeknek természetesen Dean feledhetetlen piros kabátja jut eszébe, mely nem véletlenül nőtt össze a színésszel és valószínűleg egy egész generációval, akik mondhatni egy új korban születtek, amikor már – közhelyesen szólva – semmi sem volt olyan, mint előtte. Egy generációval, mely egy olyan világba született, ahol nem igazán voltak kihívások és – újabb közhely – jó dolgukban nem tudtak magukkal mit kez-

>> ENNYI ÉV TÁVLATÁBÓL IS ÚGY TŰNIK, HOGY JAMES DEAN ÉLETET LEHELT A FŐHŐSBE ÉS HALHATATLANNÁ TETTE, TÚLNŐVE MINDENEN, AMIT VALAHA IS PRÓBÁLTAK VELE KÖZÖLNI. <<

deni. Jim tökéletes példája ennek, aki mindent megkapott életében jó módú családjától, ám ő mégsem találja a helyét, sőt…

Jim mégis egy szerethető figura, akit valahogy a jóság halvány aurája vesz körül, mindig jót akar, de mindig rosszul végződik. Végzet-dráma, hollywoodi cserkész-világszemléleten átszűrve. Dean valamiképpen a „jó felnőttek” világát szeretné látni, állandóan félreértett s gazfickónak vélt eminensként közvetíteni szeretne a jó felnőttek s az eredetileg szintén jó, de rossz útra tévedt ifjak között. Szemben a megejtő ártatlansággal a nagy egyetemi planetárium közvetíti az univerzum komor, ellenséges közönyét: az ember kis pont, szeressük egymást. A buta rendőrfelnőttek azonban szeretet helyett körülzárják a planetáriumba menekülő ifjakat, és Dean-nek nem ma-

rad más, mint hogy piros dzsekijét odaajándékozza a tévedésből agyonlőtt védencének, a kamaszfilozófus árva fiúnak. A legárvább mégis ő marad: senki sem érti meg.

Ezt a sok naiv jelképet, és tálcán kínált tanulságot igazán csak – mint ahogy már említettem – Dean játéka teszi igazivá, átélhetővé és emberivé. Furcsa talán egyedülálló játék, mely állandóan ritmust vált, kiszámíthatatlan, s így az egész vázat meglepetések lebegő izgalmával tölti meg. Dean vadsága lágyság, haragja szelídség, ártatlansága szemrehányás. Egyszerűen képtelenség elbújni szelíd tekintete elől.

Bár igazából nem is igazán szeretnénk, hisz nagyon úgy tűnik, hogy ilyen férfiakra lenne szüksége ennek a kornak, hogy továbblendüljön és valami elképesztően gyönyörűvé növekedjen.

IDÉZET A FILMBŐL Jim Stark: Miért csináljuk ezt?

Buzz Gunderson: Valamit csak kell csinálni. Nem igaz?

Ezt az egész mesét az ártatlan ifjakról, akik csak úgy tűnik törődésre és szeretetre vágynak, vagy hogy megmondják nekik, hogy hogyan is kellene élniük, hogyan kellene felnőtté válniuk, csúnya, rossz lelkiismeretű felnőttek agyalták ki a boszorkánykonyhájukban. De ennyi év távlatából is úgy tűnik, hogy James Dean legyőzte őket, mondhatni életet lehelt a főhősbe és halhatatlanná tette, túlnőve mindenen, amit valaha is próbáltak vele közölni.

FilmMagazin / 57

KÖV. HÓNAP A MAJMOK BOLYGÓJA FORRADALOM A majmok az urak. Ők az erősebbek, okosabbak, jobban alkalmazkodók. Tíz évvel az első, szuperintelli-gens emberszabásúak megjelenése után, övék a világ, és Caesar a vezetőjük. Az emberiség mégsem pusztult ki teljesen.

Kisebb túlélő csoportjaik bizonytalan, átmeneti békét kötöttek az uralkodó fajjal. Ám a természetes kiválasztódás nem bírja a kompromisszumokat. A béke átmeneti. Előbbutóbb ki fog törni a csata, amely vagy az embereket vagy a majmokat örökre elsöpri a föld színéről.

ORSZÁGÚTI HAJSZA A történet szerint a nem túl távoli posztapokaliptikus sivatagban járunk, ahol a természet törvényei vannak érvényben, vagyis az erősebb életben marad. Főhősünktől, Erictől valami nagyon értékeset lop el az országúti bandák egyike, balszerencséjükre azonban hátrahagyják egyik társukat. Eric így forró nyomon akadhat a fosztogatók nyomába, ami egy mindent vagy semmit játszmába csap át. Főbb szerepekben Guy Pearce, Robert Pattinson, Scoot McNairy, Susan Prior, Gillian Jones, Anthony Hayes és David Field.

58 / FilmMagazin