LÁTÓTÁVOLSÁG
Az elalvás kis ábécéje
Győrfi Kata, Te alszol mélyebben, Budapest, Jelenkor, 2019
csak véletlenül egymás / mellé rendeződő pihenések egy sorban” (7); „az ágy olyan, / mint egy magánhangzók nélküli / recsegés” (8); „ha te sem vagy körülöttem, / mint egy mondat, / mást jelentek” (9); vagy: „úgy fekszünk egymás mellett, / mint két azonos értelmű szó” (10) a grammatika-szemantika szintjére terelik a szerelmi viszony mozzanatait. Ez a formalizáló gesztus, az intimitásnak egy grammatikai rendszerbe történő átültetése érdekes és izgalmas kontrasztot alkothat mind a szövegek színhelyeinek (hálószoba, megosztott intim terek) és témáinak (szerelem, elválás, nosztalgia) a bensőségességével. Ez azonban, meglátásom szerint, nem épül ki erős, a kötetet alapjaiban meghatározó stratégiává, és inkább csak az ezzel operáló szövegrészeket teszi emlékezetessé, mintsem a versegészeket. Ehhez a körhöz (nyelviség, nyelvi reflexivitás) kapcsolódik a beszéd
Győrfi Kata bemutatkozó kötete, a Te alszol mélyebben az emlékek és a személyes, belső vívódás ismételt megjelenítésével igyekszik megkapó olvasásélményt nyújtani. Nyelvezete könnyen hozzáférhető, bensőségre apellál. Ez megkönnyíti az azonosulást, hiszen az olvasó sokszor úgy érezheti, egy bizalmas, intim monológ fültanúja (illetve a papíron: szemtanúja). A (váltakozó formájú és hosszúságú) szabadversek hétköznapi közvetlenséggel teremtenek meg egy általában melankóliával telített, esetenként borús mikrouniverzumot. Általánosságban elmondható, hogy a könyv egyfelől személyes emlékek és benyomások, másfelől egy párkapcsolat aspektusainak, olykor kudarcainak a lenyomata. Az első ciklus (azt képzelem, hogy egyedül vagyok) erősségei a néhol metareflektív, a szövegek és a leírt interakciók nyelviségét kiemelő gesztusok. Az olyan sorok-sorpárok, mint „a szavaink
72
