Izsó Zita

Izsó Zita Némaság

Ébredés után egy pillanatig nem tudod, mi az a gravitáció.

De aztán szépen lassan sikerül kivenned a félhomályban a kopott berendezési tárgyakat,

és eszedbe jut, hogy az idegen csapatok már megint győztek, az alexandriai könyvtár leégett, és hogy az a férfi már három napja ott van a sziklasírban.

És annyira magányos vagy, mintha egyedül maradtál volna az édenkertben. Hiába fejlődtél sokat, lettek jó tulajdonságaid, ha nincs senki, aki észrevehetné.

Úgy érzed magad, mint egy növény, ami még azelőtt kihalt, hogy felfedeznék.

Jól esne, ha most örülne neked valaki. Magad elé képzelsz egy földönkívülit, aki olyan arcot vág, mint a politikusok, amikor köszöntik az év első újszülöttjeit.

Aztán felkelsz, nem vársz tovább rá és a teremtésre.

Minden reggel megformálod magad valamilyen anyagból, ami épp kéznél van, pedig már hetek óta nem néztél tükörbe.

Felülsz, hirtelen úgy hallod, mintha sírna valaki a falak mögött, de csak képzelődsz, mert annyira nehéz elfogadni, hogy itt van veled ebben a szobában, minden, ami létezik.

Karantén

Mióta bent vagy, egyre hangosabban beszélsz. Egyre kevesebben hallják, nem tudnak elbizonytalanítani.

Felkiáltójelek nőnek a mondataidban,

mint a Piazza Nova kockakövei között a fűszálak, amiket már nem tudnak letaposni a turisták.

Otthon vagy. Bedeszkázod az ablakod, mint a koporsó fedelét, hogy életben maradj.

Mindennap rajzolsz. Kinézel a deszkák rései között. Észreveszel a téren egy követ.

Bármit csinálhatsz vele: ha akarod, rajzolhatsz rá egy embert. És csak nézed, ahogy süti a nap, olyan meleg lehet, mint egy szerv, amit most vettek ki egy testből, hogy életet adjon egy másik világnak.

Közben látod, hogy a szemközti templomból kiviszik leporolni a piszkos futószőnyeget.

Még ott vannak rajta a lábnyomai azoknak, akik ma sem jutnak messzire.

(A szöveg a szerző felolvasásában ide kattintva meghallgatható.)

Szalay Péter

Akcióterv I., 2020 módosított fotó