Wirth Imre

Wirth Imre Nyoma se marad

Gyöngeségeim csokorba kötve egy világvéginek hívott állapotban, megyek az Ebihal büfébe, bár zárva, délután háromkor belebotlok egy levágott, vastag ágba, lányom sírni kezd, minek megyünk át abba a kiszáradásba?

Nézd, ott is van egy elfelejtett ág, térdeden szelíden roppan ketté, tűzre kerülve halkan elég, és nyoma sem marad a létezésnek. Mit tehetnék, hogyan állítsam meg az eltűnés örök karavánját? Tőlem kérded? Maholnap alulról könnyezem át a rám borulót.

Étolaj, banán, kenyér, paprika, paradicsom, liszt, kígyóuborka, krumpli és fokhagyma, kelkáposzta, két újhagyma még feltámadásra, kereszt alá kovászolt kenyér és némi vér, lehet mélyhűtött, friss, kés a konyhapulton, darabokra vág mindent, amit valaha tanultál.

Apám minden este verset írt részegen, állapota változó volt, ráadásul anyánkon kívül senki se reagálta túl, nem bántott senkit, csöndesen gubbasztott kint a macskanyálas asztal mellett, és megáldott minden állatot, akik úgy jöttek oda, mint részegek, szopogatva a megbocsátás időn túli kannás borát.

Ember Sári

Fekete váza (Fürdés), 2020 kerámia (égetés előtt), 65 × 36 × 36 cm