Dal+Szerző magazin 2014/04

Page 1

dal+ szerző AZ ARTISJUS INGYENES ZENEIPARI, KULTURÁLIS MAGAZINJA I MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE I MMXIV / IV. I

www.artisjus.hu

SZABADSÁG ÉS LEEGYSZERŰSÖDÉS PRESSER GÁBOR-INTERJÚ

ÍGY TÁMOGATJA A KÖNNYŰZENÉT a Cseh Tamás Program SOSINCS KŐBE VÉSVE Interjú Szabó Attilával MINDENKI EGYÉRT, EGY MINDENKIÉRT Boggie-interjú A SZÖRNYETEG, NEM A ROSSZINDULATÚ FAJTÁBÓL Sáry László, zeneszerző

1


EDITORIAL

TARTALOM

2 HÍREK 4 LEMEZAJÁNLÓ 6 ÍGY TÁMOGATJA A KÖNNYŰZENÉT… A CSEH TAMÁS PROGRAM 10 ZENÉSZPROFIL SEXEPIL / MIDDLEMIST RED

Év végi fókuszunk a Cseh Tamás Program körül forog, mely nyáron indult el a kön�nyűzene támogatására. Pályakezdő zenekarok felvételeinek elkészítését, klubokat, feltörekvő együtteseket előzenekarként maguk mellé vevő ismertebb előadókat, a könnyűzenei médiát, a zenei exportot segítik többek között a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatai. Nemrég megszülettek az első pályázati eredmények: garantáltan hónapokig tartó beszélgetéseket, vitákat generálnak a tervek, hogyan működhetnek hatékonyan a gyakorlatban. Címlapunkon Presser Gábor, aki igazán sűrű évet zárt, Csík János pont évzáró SYMA-beli koncertjén tölti be az ötvenet – megannyi karrierösszegzés. A magyarországi villamosítás mint központi elem Sáry Lászlóval és a két Novaival történt beszélgetéseink során egyaránt felbukkan. Csemer Boglárka, azaz Boggie pályája az elmúlt egy évben meglehetősen izgalmas fordulatot vett, többek között azt is megvizsgáljuk, mennyire lehet tudatosan építkezni külföldön és itthon. Nem véletlen, hogy oldalpáron a Middlemist Red és a Sexepil: egyik őrületes felhajtás közepén, míg a másik a sokat látottak több évtizedes bölcsességével. Nagyon boldog karácsonyt kívánunk minden olvasónknak! n a szerk.

2

12 SOSINCS KŐBE VÉSVE INTERJÚ SZABÓ ATTILÁVAL (CSÍK ZENEKAR) 16 SZABADSÁG ÉS LEEGYSZERŰSÖDÉS PRESSER GÁBOR-INTERJÚ } 20 MINDENKI EGYÉRT, EGY MINDENKIÉRT BOGGIE-INTERJÚ } 24 LISTÁK YOUTUBE, FACEBOOK, MAHASZ 26 ÖNKÉNT ÉS DALOLVA SZERZŐI VÉLEMÉNYEZŐ BIZOTTSÁG 2. RÉSZ 28 A SZÖRNYETEG, NEM A ROSSZINDULATÚ FAJTÁBÓL BESZÉLGETÉS SÁRY LÁSZLÓVAL } 34 PROGRAMAJÁNLÓ PROGRAMOK IPADRE 36 A NÖVEKEDÉS SZOLGÁLATÁBAN A KULTURÁLIS ÉS KREATÍV PIACOK FELMÉRÉSE AZ EU-BAN 38 A FENEKED A GYENGÉM JOGI ESETEK 40 MAJD ELMÚLIK, MAJD MEGJÖN IDŐSEBB ÉS IFJABB NOVAI GÁBOR } 46 RADNÓTI MIKLÓS DAL+SZÖVEG 48 TAKÁCS ZSUZSA IRODALOM


IMPRESSZUM

16 AZ LGT-NEK IS MEGVOLT / MEGVAN AZ A JÓ SZOKÁSA, HOGY SOSEM VETTÜK TÚL KOMOLYAN MAGUNKAT, TUDUNK RÖHÖGNI MAGUNKON

20 MÁSOK MILLIÓKAT FIZETNEK EGY OLYAN MARKETINGKAMPÁNYÉRT, AMI NEKEM INGYEN AZ ÖLEMBE HULLOTT A PARFÜM MIATT

DAL+SZERZÔ

Az ARTISJUS negyedéves magazinja MMXIV. negyedik negyedév Kiadja az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület megbízásából a BPRNR Kft. (1119 Budapest, Bikszádi utca 9/b) Felelős kiadó: Dr. Szinger András (ARTISJUS) Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Bihari Balázs, Madarász Iván, Tóth Péter Benjamin, Victor Máté Ebben a számban közremûködtek: Balázs Konrád, Balkányi Nóra, Bihari Balázs, Fodor Klaudia Franciska, Gerényi Gábor, Hegyi György, Nagy Kátya, Németh Marcell, Rácz Mihály, Rónai András Lapterv: typoslave (info@typoslave.hu) Címlapfotó: Vető Gábor Korrektor: Kótai Kata

28 NEM IGAZ AZ A HÍRESZTELÉS, HOGY „MUMUS” LENNE A KORTÁRS ZENE

40 AMIKOR MEGHALLGATTAM AZ ELSŐ GITÁRPÁRBAJON SZÖRÉNYI LEVENTÉÉK DALÁT, AKKOR RÖGTÖN ELDÖNTÖTTEM, HOGY ÉN IS DALOKAT FOGOK ÍRNI

Nyomdai kivitelezés: Color Pack Zrt., 4400 Nyíregyháza, Westsik Vilmos u. 4. Értékesítési képviselet: Cser Kft., 1114 Budapest, Ulászló utca 8. E-mail: info@csermedia.hu / Tel.: +36-1 206 25 83 Jogkezelés zölden: Az Artisjus vigyáz a környezetre. A Dal+Szerző magazint újrahasznosított papírra, környezetbarát technológiával nyomtatjuk. A magazin elektronikus változata elérhető a www.dalszerzo.hu oldalon. Ha szeretnéd lemondani a papír alapú Dal+Szerzőt, és kizárólag elektronikusan olvasnád, küldj egy e-mailt az adataiddal a kommunikacio@artisjus.com címre. A Dal+Szerző költségei: Amikor a Dal+Szerző magazin kiadása mellett döntöttünk, kulcskérdés volt, hogy ez az aktívabb és nyitottabb forma ne növelje a kommunikációra szánt költségeket. Ezért a magazin indításával a régi Artisjus Évkönyvet megszüntetjük, a tagoknak szóló éves jelentést pedig elektronikus változatban készítjük, amivel jelentős nyomdai és postaköltséget spórolunk. A magazin reklámokat is tartalmaz, ezzel szintén a költségeket csökkentjük. Cikk- és hírjavaslatokat várunk a kommunikacio@artisjus.com címre. A cikkek válogatásánál a témák egyensúlyára vagyunk figyelemmel – műfajok, korosztályok, nemek szerint. ISSN 2063-4188


HÍREK

d+sz hírek több üzletben szólhat mostantól a zene Háttérzene-szolgáltató cégekkel kötött együttműködési megállapodást az Artisjus, és jogdíjkedvezményekkel is ösztönzi, hogy egyre több üzletben szóljon minőségi, odaillő zene. Ezzel a magyarok vásárlás közben több helyen hallhatnak majd zenei műsorokat, köztük magyar zenét is. Sorra indulnak Magyarországon azok a szolgáltatók, amelyek az üzletekben szóló háttérzenére specializálódtak: abban segítenek a tulajdonosoknak, hogy megtalálják a megfelelő zenét saját vásárlói közösségükhöz. Eddig az üzlet két helyre fizetett az ilyen zenéért: az Artisjus felé a jogdíjat, a háttérzene-szolgáltató felé pedig szolgáltatási díjat. Az Artisjus több hazai háttérzene-szolgáltatóval dolgozott ki megállapodást arról, hogy mostantól az ilyen szolgáltatás olcsóbban és egyszerűbben legyen elérhető az üzleteknek és vendéglátóhelyeknek. A 3G Multimédiával, a Kitto Mediával, a Mixgarral, a Mood Media Hungary-vel és a Music Engine-nel kialakított együttműködési megállapodás alapján az üzlet tulajdonosa a szolgáltatón keresztül a jogdíjfizetést is el tudja intézni, leegyszerűsítve ezzel az ügyintézés menetét. A megállapodás nyitott, tehát azonos feltételek mellett bármelyik új szolgáltató csatlakozhat a partneri hálózatba, jelenleg is több szereplővel folynak a tárgyalások. Emellett, hogy minél több vendéglátó üzletben szóljon a zene, az Artisjus 2015-től csökkentené az éttermek, büfék, kávézók és más helyek jogdíjterheit. Ha a 2014 őszén benyújtott tarifajavaslatot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az illetékes miniszter elfogadják, átlagosan 19,5 százalékkal kell majd kevesebb jogdíjat fizetnie ezeknek az üzleteknek januártól, így várhatóan egyre több helyen fogyaszthatnak majd zenehallgatás mellett. A két intézkedés ugyan jogdíjcsökkentést jelent, de a középtávú tervek szerint ez nem vezethet a szerzők bevételének visszaeséséhez. Ha sikerül egyre több

2

mmxiv.iv üzletet bevonni a zeneszolgáltatásba, és javítható az önkéntes befizetések aránya, azzal az alkotói kifizetések csökkenése megállítható. a kreatív ipar – hétmillió munkahely Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a kreatív és kultúripar a nehéz gazdasági helyzet ellenére is folyamatos növekedést mutat. Ma az EU harmadik legnagyobb munkaadó szektorának és az európai gazdaság meghatározó tényezőjének számít. A kutatást a közös jogkezelők európai szervezete, a GESAC megbízásából készítette az EY (Ernst & Young). Az eredmény: a kreatív és a kulturális iparágak 535,9 milliárd eurót termelnek és 7 millió embernek adnak munkát, így az EU harmadik legnagyobb munkaadó szektorának számítanak az építőipar és az élelmiszeripar után. Kiderült az is, hogy a vizsgált iparág meghatározó szerepet tölt be a digitális piacon, képes alkalmazkodni az új médiumok kihívásaihoz is. A tanulmány megállapította, hogy a tabletet a felhasználók a vele töltött idő 70 százalékában kulturális fogyasztásra használják. A zeneiparban a digitális eladások 2009 és 2013 között 109 százalékkal növekedtek. A kreatív és kultúripart tizenegy alszektorra lebontva vizsgálták, ezek a könyvpiac, az előadóművészet, a sajtó, a zene, a televízió, a film, a rádió, a videojátékok és játékok, a képzőművészetek, az építészet és a reklám. átadták a déry-díjakat A „magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményéért” Ferencz Győző költő, műfordító, irodalomtörténész, Halasi Zoltán költő, író, műfordító, Havasréti József irodalomtörténész, író és Tompa Andrea író, kritikus vehette át az idén a Déry Tibor Alapítvány díját. A Déry Tibor-díj az első olyan irodalmi elismerés, amelyet

magánvagyonból alapítottak, és 1984 óta évenként ítélik oda olyan alkotóknak, akik a magyar irodalom művelésében kimagasló eredményeket értek el. A Déry Tibor Alapítvány az író özvegyének végakaratából jött létre, aki vagyonát a magyar államra hagyta azzal a feltétellel, hogy annak értékesítése után a befolyt összeg kamataiból kimagasló irodalmi tevékenységű művészeket díjazzanak. A jutalmakat és az okleveleket 29. alkalommal adták át 2014. október 17-én, az Artisjus székházában. Az alapítvány titkára az Artisjus főigazgatója, Szinger András, a kitüntetést odaítélő kuratórium elnöke Závada Pál, tagjai Ilia Mihály, Keresztesi József és Lator László. készül az első magyar zeneipari jelentés Az Artisjus, Mahasz és az EJI átfogó képet kíván adni a hazai zenei alkotók, előadók és zeneipari szakemberek munkájáról, ezért a ProArt megbízásából közgazdász elemző készíti az első magyar zenei jelentést. Sok más európai ország példáját követve, most végre a magyar zeneipari szereplők is jobban megismerhetik az iparágat, amelyben működnek. Talán ennél is fontosabb, hogy a politikai szereplők is a helyén tudják majd kezelni területünket. A kérdőíves kutatás mellett állami szerveknél, szakmai szervezeteknél, közös jogkezelőknél tárolt adatok szolgálják a közgazdasági elemzés alapját. A munkában olyan kiemelt, a maga területén úttörő zenei vállalkozások is részt vesznek, mint az A38, a Sziget Kft., a Mood Media vagy a WMMD. A zenészek körében végzett kérdőíves felmérés első eredményei azt mutatják, hogy a szerzők és előadók idén és jövőre kedvezőbb évet zárnak majd a bevételeiket tekintve, mint a korábbi években. Kiderült az is, hogy a kilencvenes években még öt évet, ma legfeljebb három évet kell várnia az előadóknak az első lemezmegjelenésre. A válaszadók felének tavaly jelent meg hangfelvétele,


HÍREK

d+sz hírek közülük minden negyedik zenész jelen van a streaming szolgáltatásokban is. A jelentés további eredményei hamarosan elérhetőek lesznek a részt vevő közös jogkezelők online felületein. artisjus füzetek Legfrissebb kiadványainkban választ adunk azokra a kérdésekre, amelyekkel a szerzők nap mint nap felkeresik az Artisjus ügyfélszolgálatot. Röviden és átláthatóan rendszereztünk olyan információkat, amelyekkel előbb-utóbb minden zenei alkotó találkozni fog pályája során. A füzetek az idei Budapest Music Expón debütáltak nagy sikerrel, azóta pedig ingyen elvihetők a Szerzői Ügyfélszolgálatról – és már blogunkról is elérhetőek. A sorozatban eddig megjelent: Tények az Artisjusról, Első lépések az Artisjusnál, A zenei átdolgozásról, Szerzői Információs Rendszer. Készülőben: A jogdíjak felosztása. jean-michel jarre a szerzőkért Az ismert francia zenész ismét felemelte a szavát, hogy a szerzők is méltányosan részesüljenek a digitális piaci bevételekből. Idén ősszel először, az ENSZ szerzői joggal is foglalkozó szervezete (a WIPO) neves szerzőket fogadott a világ minden tájáról. A szerzői jogkezelők nemzetközi szövetsége (CISAC) által szervezett panelbeszélgetésen Jean-Michel Jarre elmondta, hogy a digitális gazdaság középpontjában az alkotók állnak. „Mi, szerzők nagyon szeretjük a technológiát. Szeretjük, hogy a közönség a digitális szolgáltatásokkal jobb hozzáférést kap a kultúrához, és szeretjük, hogy szélesebb közönséget érhetünk el. De olyan üzleti modellekre van szükségünk, amelyek minden félnek kedvezőek.” A WIPO Közgyűlésén a Föld több mint száz országából érkező kulturális miniszterek, nagykövetek és diplomaták előtt Jarre arról is beszélt, hogy új partnerségeket kell kötni a digitális szektorral. n

mmxiv.iv izé karányi dani bártfalvi sándor és kamau makumi (mary popkids) társaságában

izé harcsa verával a kultúrfitnesz személyi trénere, horváth gergely beszélgetett

izé szeltner ildi, a dark notes frontembere a tizenkettedik izé színpadán

3


LEMEZAJÁNLÓ

cabaret medrano esővonat

anez listen closely

anton vezuv into the sea

disc laptop

disc VINYL RECORDlaptop

disc laptop

A Cabaret Medrano Esővonat című harmadik nagylemeze olyan, mint egy színes karneváli menet: a „varieté műsor” Dél-Amerikából indul, hangos mulatozással áll meg Magyarországon, majd csendesen érkezik meg egy afrikai dzsemboriba. Legújabb albumukon tetten érhetők a latin dallamok, a sanzon és a népzene, a zseniális szövegek többségét pedig ezúttal is a zenekarvezető Kamondy Imre jegyzi. A nyitó Milonge Del Borges igazi latinos, táncra csábító dal, ennek egyenes folytatása a Tangó a jégen, mely szellemes szövegével egyfajta fricska is a hatalmas szenvedélyeket megmozgató tangózenének, igazi balkán-tangó. A latin szeretőknek hátat fordítva az Angyalpor ezúttal matróznóta, ami a végére vad fedélközi mulatozásba csap át. Innen érkezünk meg a Betyárnótához, ahol a bánatot bús hegedű festi meg, ez pedig a spanyol lovas dalával, a Cordobával – mely egy Federico Garcia Lorca-versből készült – osztozik szomorúságán. Ezt követi az Egy szelíd bokszoló – ez Viszockij művéből született –, mely a kávéházi kabarék mutatványa, igazi magyar nóta ízű refrénnel. A címadó Esővonat alatt az ütősök keltette lágy zakatolás bravúrosan festi meg a robogó vonat hangulatát, míg a Vasárnapi cimborák keserédes szövegével és felemelő klarinét szólamaival mintha egy körúti kocsmában foglalna végül helyet a hosszas vándorlás végén. De a képzeletbeli utazás végállomása ezúttal Afrika, ahol számunkra ismeretlen nyelven csendül fel a záró Zimbá. n

Az ANEZ Demeter Zoltán és Szalai Anesz kísérleti elektronikát játszó duója. A kettejük által zajokból, hangokból és énekből felépített dalok egy külön kis magába szippantó világot képeznek, ahol egyszerre fogható meg hangulatában a nagyváro­ sok acélos melódiája és a tradicionális világkép. Előbbire jó példa a minimál Walk Alone, míg utóbbi hangulat a Titan és az Eskimo című dalokban érhető tetten. A picit csilingelő hangminták az Eskimóban úgy szólnak, mint sűrű, apró hópelyhek, míg a visszhangok olyanok, mintha az igluk tükörsima faláról csapódnának vissza. A sötét hangulatú, fülbekúszó énekkel indító Northern Town kísérteties downtempóba csúszik át, de nem ez az egyetlen pont a Listen Closelynál, ahol a hangok nemcsak „képekké” állnak össze, hanem a gyönyörködtetésen túl táncolható elektronikus szerzeményekké is, mint ahogy az a Soft Hornsban és a címadó Listen Closelyban. A záró Restless Traveling olyan, mint egy jól eső nyújtás: finom dallamával elringat, megnyugtat, lágyan kikísér a duó által teremtett elektronikus hangerdőből. n

Az Into The Sea szerzeményei a pince mélyén születtek, a dalszerző-énekeszongorista Gyulai István Sztív írta ki magából egy sötét időszakát. Ahogy a cím is utal rá, a lemezen visszatérő motívum a tenger – valóban találó a hullámzó, végtelenségével ijesztő és csábító óceánhoz hasonlítani ezeket a melankolikus, hömpölygő dalokat. Az egyik leginkább magába szippantó darab a Fishes szívszaggató szövegével és gitárszólamával de a gyönyörűen szerkesztett dalok hangulata helyenként hagynak némi utat a fénynek is. Ilyen például a Seven Seas is, ahol a harmonika és a bendzsó egyfajta tűznél száradós, mezítlábas romantikát ad, vagy a Bird, melynek zenéjében és gitárjátékában is van valami mesei, játékos árnyalat. A Moment Of Blissben egy huszonöt fős gyerekkórus is szerepet kapott: a lassan, balladaszerűen induló dal a közepe fele begyorsul, torzul az ének, a kórus pedig kísérteties visszhangként szól a háttérben, míg a gyorsaság kántálássá válik, a zongorista ujjai pedig szétcsúsznak a billentyűkön. Pont ezek miatt az apró cseppek, ízek miatt válik az Anton Vezuv óceánja kiismerhetetlenül bámulatossá. n

narrator records

mamazone

szerzői kiadás


LEMEZAJÁNLÓ

gájer bálint egyszerű az élet

animal cannibals qr kód

the qualitons tomorrow’s news

disc laptop

disc laptop

disc VINYL RECORDlaptop

A szving hercegként emlegetett Gájer Bálint több mint ezer fellépés után végre elérkezett első nagylemezéhez. A tizennégy számos Egyszerű az élet nyolc saját és hat feldolgozást tartalmaz. A számok nagy része „swing’n’pop”, de időnként tetten érhető az albumon bossanova és cha-cha-cha is, három darab pedig klasszikus big band hangszerelésben született meg a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével. A címadó dal igazi fülbemászó, könnyed és optimista sláger, míg az Elmaradt pillanatok merengős, filmzene hangulatú darab. Az egy szerelmi kalandot megéneklő, fülledt zongorával és óvatos trombitával kísért Bajkeverő, mintha csak a latin ritmusokkal táncra csábító Bomba párja lenne, míg A gyógyír te legyél című, big banddel kísért darab a macsó nőcsábász helyett ezúttal egy magányos és szomorú szemű bárénekes képét festi meg. Saját dalai mellett érdemes megemlíteni a feldolgozásokat is, melyek Gájer Bálint előadásában nemcsak elénekelt dalok, hiszen a szvingesített Moves Like Jaggert vagy a Skyfallt annyira „belakta” bársonyos és erőteljes orgánumával, hogy elfelejtjük Adam Levine vagy Adele hangjának keresését a slágerek mögött. n

Qka MC és Ricsipí immáron egy negyedszázada nyomja szellemes, mégis sokszor kritikus szövegeit a körülötte lévő változó világról. Ezúttal sem tesznek másként, ám a QR kód egyszerre összegez és önmeghatároz. A dalok nemcsak az oldschool-rajongóknak szólnak, hanem a mai tiniknek is, mint ahogy Melyik, melyik című számuk is, de ezt a korosztályt célozza meg a köztévés főcímzenévé vált Helló, meló! és az ironikus Lóg is. Az idei nyár Cannibals-slágere, a bolondozós Fesz­ti­vááál is helyet kapott az albumon, de a lazább dalok mellett ismét születtek elgondolkoztató darabok: így az idő múlásáról szóló Minden változik, a szívmelengető Szimpla dolgok vagy túlhajszolt életet megidéző A meló mellett. A Tisztelet egyedülálló, pörgős fordulataival maga a nagybetűs RAP. És ki más fogalmazhatná meg ma Magyarországon jobban mindezeket, mint a két és fél évtizede szövegelő kannibálok? n

Hirtelen váltások, elszállós, lebegős, ugyan­akkor helyenként nagyon is húzós, rockosabb részek jellemzik a Qualitons visszatérő, Tomorrow’s News című második nagylemezét. A zenekar, mint ahogy mindig, a ’60-as évekhez, ezen belül ennek pszichedéliájához nyúlik vissza, az autentikus hangzás érdekében pedig a Bem mozi termében, egy az egyben vették fel a hangszeres részeket, így csak az éneksávokat kellett külön rögzíteniük. Az Indiegogo kampánnyal is megtámogatott lemez első dala a hihetetlenül dögös és karcos Walkin’ On Water. Az előző album instrumentális darabjaitól eltérően, ezúttal nagy hangsúlyt kaptak az énekes darabok is, a vokálok és a szöveges részek pedig kifejezetten üdítően hatottak a dalokra: a My Latest Dream vagy a Wonder About You is jóval szegényebb lenne G. Szabó Hunor dobos éneke nélkül. A lemez felénél megbújó Come in to Play igazi táncolható darab, rock and roll-őrület, de összességében a lemezre sokkal jellemzőbbek az olyan pszichedelikus örvénylésbe és káoszba forduló darabok, mint amilyen a Pocket Dialer, a Gone to You vagy a záró, éteri hangokban kiteljesedő Soap Bubble. A Gone to You billentyűk, dob és gitárok által keltett záró disszonanciája olyan, mintha egy önfeledt jammelés rögzítése lenne az örökkévalónak. A kábulatból a Stain ráz fel, amely egyenesen földbe döngöl és felpofoz – ahogy a számhoz készült klip is teszi. n

universal music

magneoton

grund records

5


ZENEIPAR

CSEH TAMÁS PROGRAM

így támogatja a könnyűzenét a cseh tamás program Nyáron indult el a Cseh Tamás Program a könnyűzene támogatására. Pályakezdő zenekarok felvételeinek elkészítését, klubokat, feltörekvő együtteseket előzenekarként maguk mellé vevő ismertebb előadókat, a könnyűzenei médiát, a zenei exportot segítik többek között a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatai. A nyolc alprogramot tartalmazó Cseh Tamás Program (CSTP) céljait, működését Bajnai Zsolt, az NKA alelnöke által megbízott szakmai tanácsadó, valamint Sápi Zsófia, a Cseh Tamás Programiroda igazgatója segítségével tekintettük át. Bajnai Zsolt koordinálta a program kidolgozását, illetve a széles körű szakmai egyeztetéseket. A márciusban elkezdődött megbeszélések során kristályosodott ki, hogy milyen alprogramok lesznek, és az is, hogy melyik mennyi pénzt kap az ebben az idényben rendelkezésre álló 500 millió forintból. Az egyeztetésekről lejjebb írunk bővebben, először pedig végigvesszük az alprogramokat. pályakezdők első hang- és képfelvételének elkészítése A 60 milliós keretösszegből 30 előadó nyerhet 2-2 millió forintot. Ezt legalább öt saját zeneszám profi körülmények közötti felvételére, valamint egy profi klipre kell fordítani; az eredményt legalább 300 példányban kell megjelentetni, hozzá promóciós portfólióval (képek, sajtóanyagok stb.). Minden nyertes mellé egy-egy mentort rendel az NKA, akinek díjazására 200 ezer forintot el kell különíteni. A pályázat határideje szeptember 22. volt. A több mint 200 pályázónak zártkörű meghallgatást tartottak; az itt eljátszott két-két dal és a leadott írásos anyag (a támogatás felhasználásáról szóló részletes terv és költségvetés) alapján dönt a zsűri – ennek névsorát lásd alább.

6

Bajnai Zsolt szerint a pályázat azoknak szólt, akik a maguk szűkebb környezetében már elértek valamit, de támogatásra van szükségük a következő lépcsőfok megtételéhez. Az elkészített profi hangfelvételnek, klipnek olyannak kell lennie, amit oda lehet adni rádióknak, tévéknek, küldeni fesztiváloknak, kluboknak. A cél az, hogy a nyertesek ne maradjanak helyben, vagyis a maguk régiójában, ahol már esetleg jól bejáratott fellépési lehetőségeik vannak, hanem az egész ország területén tudjanak játszani (e célt a másik oldalon a klubtámogatási alprogram segíti). A mentorok – menedzserek, a zenei élet más megbecsült tagjai – havi szinten tartják majd a kapcsolatot a nyertesekkel: segítenek a megfelelő stúdió, szakemberek kiválasztásában, a felvételek elkészítésénél; elmondják, hova kell küldeni ezeket. Vagyis korántsem csak „a nevüket adják”. Miután a zsűri kiválasztotta a 30 támogatott zenekart, hozzájuk rendelik a mentorokat is abból a kb. negyvenes listából, amelyet az egyeztetések során állítottak össze.

A pályakezdő zenekarok kiválasztásánál a jövőben elképzelhető, hogy a Cseh Tamás Program együttműködik majd tehetségkutató versenyekkel.


ZENEIPAR

klubtámogatás November 10-ig lehetett pályázni az NKA honlapján a 60 milliós keretösszegből 2-2 millióra. Az elnyert támogatásból kizárólag élőzenei és belépődíjas koncerteket lehet tartani, legalább nyolcat, nem a klubbal azonos megyéből származó fellépővel, 2015. május 31-ig. A pályázat célja, hogy a fővároson kívül minden megyében legalább egy, élőzenei koncerthelyszínként működő klub tartósan tudjon működni. Bajnai Zsolt elmondta, hogy az egyeztetések során kiderült, hogy sok vidéki városban csak akkor van zenei élet, ha egy-két „megszállott” működteti azt. Ha ezek az emberek kiöregszenek, tönkremennek vagy bármi más okból abbahagyják a koncertek szervezését, akkor ezzel a zenei élet is megszűnik. A különféle városi napokat, fesztiválokat (amelyek más kategóriába tartoznak, és az NKA más programjaiból nyerhetnek támogatást) leszámítva az ilyen helységekben nem lehet koncerteket, például egy országos turné egy állomását leszervezni. Az egyeztetések során felmerült, hogy egyes kiválasztott klubok infrastruktúrájának fejlesztését, és ne koncerteket támogasson a CSTP. Ezzel azonban az a probléma, hogy nehéz ezeket a klubokat kiválasztani, főleg, hogy ezek olyan sokfélék, hogy nem lehet egyetlen rendszert rájuk húzni; ráadásul ez rendkívül pénzigényes program is lett volna. A koncertek támogatása mellett szól az is, hogy így végül a zenészekhez és szerzőkhöz (vagyis jogtulajdonosokhoz) jut vissza az a pénz, amelyet az üres hordozó díjból megkap az NKA.

egy pályázónál, hogy országos turnét vállaljon. Ez egyébként jelentősen megszűri a potenciális pályázók körét.

médiatámogatás Ez két részből áll. Nem országos lefedettségű rádiók, tévék no­ vember 13-ig pályázhatnak az NKA honlapján a 80 milliós keretösszegből maximum 4-4 millió forintra. Ebből már létező vagy ezután elindítandó, elsősorban magyar könnyűzenével foglalkozó műsorok költségeit fizethetik. A heti minimum 20 perces (tévé) vagy 1 órás (rádió) műsorokban legalább 50 százaléknyi időt a Programhoz kapcsolódó zenei anyagokra, információkra kell szánni; minimum 20 perc beszélgetésnek kell lennie. A nyomtatott és online lapokban a Cseh Tamás Programiroda médiavásárlással fog megjelenni, a tervek szerint egyes lapokban akár pl. támogatott rovatokra is számíthatunk – és természetesen a CSTP eredményeinek, történéseinek megjelenítésére. Míg a filmes, táncos vagy a komolyzenész szakmának számos fóruma van – magyarázta az alprogram mögötti elgondolást Bajnai Zsolt –, addig a könnyűzenével kevesebb, főleg online lap foglalkozik, és ezek is folyamatos létbizonytalanságban vannak. Pedig a műfaj fejlődéséhez az is hozzátartozik, hogy a média lenyomatot képezzen a kortárs eseményekről; mint ahogy a korábbi évtizedekből is ismerjük azt a néhány lapot, amelyek rendszeresen közöltek zenészinterjúkat, lemezkritikákat, slágerlistákat. Arra a gyakorta megjelenő érvre, hogy azért kevés a magyar kön�nyűzenével foglalkozó műsor, mert a hallgatókat nem érdekli, Bajnai Zsolt azt mondta: legalább egy kis időt kell ezeknek adni, hogy pályakezdők előzenekarként történő fellépéseinek támogatása kiderüljön, valóban így van-e; hiszen az elmúlt 25 év egyik nagy November 13-ig lehet pályázni az NKA honlapján a 80 milliós ke- hazugsága, hogy „az emberek igénytelenségére fogták a magyar retösszegből maximum 4-4 millió forintra. A „főzenekarok”, illetve média lecsúszását”. menedzsmentjük pályázhat, azonban az elnyert összeg minimum 70 százaléka az előzenekar költségeit kell hogy fedezze. Legalább könnyűzenei export 10, egyenként minimum 20-20 perces előzenekari fellépést kell Ez a pályázat még nem jelent meg, jelenleg is folyik egy olyan vállalni, a koncertek legalább fele belépődíjas kell hogy legyen. rendszer kidolgozása, amely hatékony lehet, és befér az NKA kereA 2015. augusztus 31-ig lebonyolítandó programban lehetnek tei közé. 50 milliós keretből a magyar zenekarok külföldi fellépését fesztiválfellépések is. fogja támogatni a CSTP. Ebben az alprogramban nem olyan konBajnai Zsolt erről – a PANKKK-ban megismert támogatási for- certeket kívánnak támogatni, amelyek a határon túli magyaroknak, mákhoz képest új – alprogramról elmondta, hogy ennek is az vagy egyes külföldi nagyvárosok jelentős magyar közönségének a célja, hogy bemutatkozási fórumot teremtsen. Míg a magyar szólnak; hanem olyan fellépéseket, amelyek a külföldi klubok vagy könnyűzene hőskorából számos példát ismerünk egy-egy na- fesztiválok közönségével ismertetik meg a hazai előadókat. Nem gyobb zenekar előtt feltűnt, majd saját jogán is országosan is- egy „magyar világsztár kineveléséről” van szó (az egyeztetéseken mertté lett együttesekre, addig ma már ez a fórum egyre kevésbé Bajnai Zsolt szerint elhangzott, hogy ez esetben a CSTP teljes idei működik. Egyre többször mondják azt az országos turnét vállalni és jövő évi költségvetését erre kéne adni, és a siker nyilván még képes zenekarok is, hogy jó, ha ők keresnek valamennyit, és már úgy sem lenne garantált), inkább az a cél, hogy legyenek zenekanem fér bele a költségvetésbe egy újabb buszbérlet, több felsze- rok, akik egy-két külföldi klub vagy fesztivál visszajáró vendégeivé relés szállítása, pakolása stb. Ebben a pályáztatási formában a válnak. Az egyeztetések során elhangzott, hogy jelenleg kb. évi pénz nagy része az előzenekaroknak megy, de azért a főzenekar 300 külföldi koncertet adnak magyar zenekarok. sem jár rosszul. Az NKA Zenei Kollégiumát a döntésben szakér- Itt azonban az a megoldandó probléma, hogy gyakran csak néhány tők segítik majd, akik megmondják, hogy pl. egyáltalán reális-e nap áll rendelkezésére egy előadónak, hogy válaszoljon: elfogad-e 

7


ZENEIPAR

 egy meghívást, ahol például fellépti díjat kap, de az utazás költségét nem állja a külföldi klub. Ilyen szűk határidővel természetesen nem lehet egy külön NKA-pályázatot lebonyolítani. Bajnai Zsolt olyan rendszert képzelt el a probléma orvoslására, hogy egy nyilvános, pontosan lefektetett szabályzat alapján lehessen tudni, hogy mire lehet támogatást kapni a CSTP keretében, valamint azt is, hogy mennyi az erre rendelkezésre álló keret, mondjuk havi bontásban. Az alprogramban további 20 millió forint lesz arra, hogy a magyar könnyűzene legalább két nagy nemzetközi vásáron szervezetten megjelenjen: kiajánlókkal, kiadványokkal, esetleg a színpadokra befizetett zenekarokkal. Ezeken a showcase-eken eddig meglehetősen esetleges volt a magyar jelenlét.

A programirodához tartozik több alprogram is. A Jogdíjbevételek Növekedését Ösztönző Alprogram keretében az iparági szereplőkkel történt egyeztetés, kutatás után indulnak kampányok. Fontos, hogy magát a kampányt megelőzze egy előzetes, a célcsoportokat célzó felmérés, hiszen valószínűleg a műsorszolgáltató adatlap kitöltésének és beküldésének fontosságáról nem a metróban kihelyezett plakátokon kell meggyőzni az érintetteket – mondta Sápi Zsófia. A Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzésének Alprogramja keretében relikviák vásárlására, tanulmányok, mélyinterjúk elkészítésére lesz 20 millió forint. Itt is, mint az előző alprogramnál, sok szereplő már tevékenykedik a területen: a cél az, hogy őket összefogják, illetve ha vannak még olyan feladatok, amelyekkel senki nem foglalkozik, akkor itt elindítsák a munkát. Intézménytámogatásra egyelőre nincs lehetősége a programirodának, így a Zenei Menedzsmentet TámoA Cseh Tamás Programiroda a Design Terminál keretein belül jött gató Alprogram keretében sem lehetséges a 10 milliós keretből létre, igazgatója Sápi Zsófia. Az irodának több feladata van: a például ezzel foglalkozó iskolákra költeni, viszont előadók meghí-

A Cseh Tamás Programiroda és alprogramjai

program kommunikációja (beleértve azt, hogy a támogatott kiadványokon, koncerteken megjelenjen, hogy ezek a Cseh Tamás Programnak köszönhetően, közpénz felhasználásával jöttek létre; illetve a médiavásárlást is); folyamatos kapcsolattartás a nyertes zenekarokkal, mentoraikkal és a potenciális pályázókkal; a CSTP kapcsolódó rendezvényeinek megszervezése (konferenciák, rendezvények, a pályakezdők zenekarok meghallgatása); továbbá három kisebb alprogram megszervezése. A programiroda meghívásos pályázat keretében a következő három évre 100-100 millió forintot kap ezekre a feladatokra. Így biztosítható a CSTP életben maradása. Azért a Design Terminál lett az anyaintézmény, mert állami tulajdonú intézményhez akarták adni e feladatokat, ám a könnyűzenének „a magyar közigazgatásban nincsen sem gazdája, sem helye” – fogalmazott Bajnai Zsolt. Sápi Zsófia igazgató hangsúlyozta, hogy minden a pályáztatással, a pénz kiosztásával és az elszámolással kapcsolatos feladat az NKA-nál marad; a programiroda maga nem ír ki pályázatokat.

8

vására igen. Itt a tervek között például az szerepel, hogy külföldi iskolákban zenei menedzsmentet tanuló hallgatóknak ösztöndíjat biztosít a CSTP. A programiroda igazgatójának hosszú távú terve, hogy amolyan tudásközpontként is működjön az iroda, illetve a honlap, hiszen számos zenekar van, amely nem ismeri a zeneipar működését, a szükséges információkat.

A Cseh Tamás Program kialakítása 2013. okt. 7-én fogadta el a Parlament a szerzői jogi törvény országos visszhangot kiváltó módosítását, amely az üres hordozó díjból befolyt összeg 25 százalékának elköltését az NKA hatáskörébe utalja. Februárban L. Simon László – akkor az NKA alelnöke, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke, ma a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára – vezetésével kezdődtek az egyeztetések egy könnyűzenei programról; ezeken szakmai szervezetek vettek részt, valamint olyan zenészek, akik a szakmát érintő kérdésekben gyakran megnyilvánulnak, illetve annak


ZENEIPAR

idején a PANKKK környékén is jelen voltak. Egy újabb körben további résztvevők kerültek be, illetve sok vidéki városban járva az egyeztetéseket vezető Bajnai Zsolt újabb és újabb iparági szereplőkkel találkozott; becslése szerint összesen kétszázan-kétszázötvenen véleményezték a programot, segítettek a kialakításában. Az egyeztetések során alakult ki az is, hogy milyen alprogramok lesznek, és az is, hogy melyikre nagyjából mekkora keretösszeget érdemes elkülöníteni.

mekkora siker lesz: az is lehet, hogy az érdeklődés elmarad a várakozásoktól, de az is kiderülhet, hogy ez a legsikeresebb alprogram, amelyre érdemes nagyobb összeget elkülöníteni.

A CSTP részben a PANKKK emlékét idézi fel, de nem annak felelevenítését vagy „meghaladását” célozza, ezért is választottak új nevet (amelynek használatára egyébként Cseh Tamás özvegyétől és a jogait kezelő alapítványtól felhatalmazást kértek). A program kialakítását részben az is meghatározta, hogy a törvény szerint az NKA keretein belül kell lebonyolítani, és ez határokat szab a támogatási formáknak. Így például a zenei oktatás fejlesztése, amely egyébként Bajnai Zsolt szerint rendkívül fontos cél lenne, egyrészt túl sok pénzbe kerülne, másrészt nehezen beilleszthető az NKA szigorú pályázati rendszerébe. (Ötletként felmerült például, hogy minden megyeszékhelyen legyen olyan stúdió, például iskolákban, amelyeket amatőr zenekarok használhatnak.) Nem sokkal azután, hogy 2014. május 12-én Balog Zoltán bejelentette a CSTP elindulását, kiderült, hogy az üres hordozó díjból a korábban becsült 700 millió helyett 1,2 milliárd forint lesz az NKA számára átutalt összeg. Ezután indulhatott a program végső kidolgozása, és nyáron írták ki az első pályázatot. Az 1,2 milliárdból zenei pályázatok is gazdálkodnak; a Cseh Tamás Programnak az évadban 100+400 millió jutott, a következő kettőre pedig a programiroda által kezelt 100-100 millió a biztos, az efölötti összeg a jogdíjak mértékétől is függ.

A kollégium vezetője (a szakmai szervezetek által delegált személy): Popa Péter (a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének főtitkára, a Zenekar című folyóirat alapítója és főszerkesztője).

A Cseh Tamás Program zsűrije A Cseh Tamás Program pályázatairól az NKA dönt, amelynek Zenei Kollégiuma a következőkből áll:

A szakmai szervezetek által delegált személyek: Boronkay Antal zenetörténész (Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft. ügyvezető igazgatója), Ember Csaba (zenetanár, karnagy, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke), Zsoldos Béla (zeneművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, a Magyar Jazz Szövetség alelnöke). Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek: Dósa Richárd (zenész, az Animal Cannibals alapító tagja, háromszoros Arany Zsiráf-díjas, VIVA Comet életműdíjas rapper), Gerenday Ágnes (az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárság Művészeti Főosztályának zeneművészeti szakreferense), Kisszabó Gábor (zenész, kulturális menedzser, producer), Póka Egon (zenész, zeneszerző, a Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója, igazgatója).

A CSTP működését, eredményeit a programiroda szorosan követni, rendszeresen publikálni fogja.

Mellettük a következők vesznek még részt a Cseh Tamás Program zsűrizésében felkért szakértőként: Bágyi Balázs, Dankó Gábor, Kovács Ákos (Dadan), Kovács Levente, Környei Attila, Márkus Tibor, Mikóczy Anita, Molnár Gábor, Oláh Szabolcs, Palásti Kovács Zoltán, Piskor Zoltán (Pite), Rákosi Krisztián, Sasváry Zoltán, Ennek egyik célja, hogy a programba bekerülteket visszacsá- Szabó András, Szabó Áron (Vasaló), Szalai Attila, Temesi Bertalan, bítsa (például a pályakezdő zenekarokat a következő körben Tóth Szabolcs, Török Ferenc, Unger Balázs, Vermes Orsi. n előzenekarként; vagy hogy a támogatást nem nyerő előadók is újra jelentkezzenek), másrészt a nyilvánosságnak és a dön- Rónai András (DALSZERZO BLOG) téshozóknak is fontos a visszajelzés. Ha látható, hogy például a klubtámogatásból hány zenekar hány koncertje valósult meg, ezek mennyi nézőt vonzottak, illetve mennyi jogdíj befizetésével jártak, akkor tudható az is, hogy a könnyűzene támogatására költött pénzt „nem szórták ki az ablakon”. Bajnai Zsolt azt is elmondta, hogy az eredmények ismeretében változhat is a program felépítése, illetve az egyes alprogramokra fordított keretösszegek arányai (a pontos pénzek majd májusban derülnek ki). Így például előre nem tudható, hogy az előzenekaros pályázat

9


PROFIL

SEXEP IL

tapasztalt visszatérők A kilencvenes évek első felében az MTV-ben gyakran felbukkanó csapat: külföldi lemezszerződés, Európa, Amerika és még sorolhatnánk. Az inaktív évek után tizenkilenc (!) évvel Your Scream Is Music címmel most új lemezt adtak ki. Az 1988-as bemutatkozó (és máris sikereket hozó) album, az Egyesült Álmok után Hegyi Zoltán énekes egy évvel később már távozott a zenekarból, és ezzel már be is következett az első nagy fordulat – a holland Mick Ness-t vették be a helyére 1989-ben, akivel angolul kezdtek számokat írni. Az új felállásban kiadott három lemez 1991-től 1995-ig sorra hozta a sikereket bel- és külföldön egyaránt. A Sexepil klipjeit az amerikai és az európai MTV egyaránt játszotta, Björk akkori zenekarával, a Sugarcubes-zal turnézták körbe Európát, kipipáltak egy kisebb USA-turnét és nagyszínpadosak lettek a Szigeten. A sikerek ellenére ezután eltűnt a zenekar. A nehézségeket leginkább két tag távolléte okozta – Mick Ness énekes Hollandiában élt, Vangel Tibor dobos pedig kiköltözött családjával Angliába.

A zenekar 2001-es újraegyesítéséhez – ahogy László Viktor basszusgitáros fogalmaz – „nehezen értek egybe a szálak”. Ő akkoriban producerként egy női zenekart szeretett volna összekovácsolni Deák Endre segítségével. A produkcióhoz nem találtak női dobost, így felmerült Vangel Tibor neve, és arra gondoltak, hogy miért is ne hozzák össze újra a Sexepilt? Így állt fel újra a zenekar kilencvenes években működő formája Deák Endre gitárossal kiegészülve. a „hegyi zoli-reunion” A régi rajongók nagy örömére 2012-ben újra Hegyi Zolival koncertezett a Sexepil, pontosabban az első nagy inkarnációval jelölt Sex-E-PIL. Ennek ötlete Hegyi 50. születésnapi buliján született meg, az akkori Gödör (most Akvárium) klubban. Az eseményen részt vett László Viktor és Kocsis Tamás is, akik a Búcsúkoncert zenekar dobosával és persze Hegyi Zolival kiegészülve előadták az Igazi zöld, igazi kék című Sex-E-PILslágert. Ebben az évben több koncertet adtak Hegyivel, de a színfalak mögött teljesen más irányba tartott a zenekar. a hat évig készülő visszatérő lemez A Your Scream Is Music munkálatai 2008ban kezdődtek. Ekkoriban történt egy újabb jelentős változás a zenekarban – Mick Ness énekes kiszállt a bandából, és rengeteg fejtörést és meghallgatást kö-

10

vetően arra jutottak a tagok, hogy egész egyszerűen Vangel Tibor dobost állítják a mikrofonhoz. A dobok mögé Golovics Ferenc (ex-Kollaps) került. Úgy, ahogy korábban is, főként az ekkor már énekes Vangel Tibor távolléte nehezítette meg az előrehaladást, aki a mai napig Angliában él. A felvételek az Aquarium stúdióban készültek Schram Dávid hangmérnök segítségével, a keverést is ő jegyzi. A masterért Gavin Lurssen felelt, akiről elég, ha annyit mondunk el, hogy ő dolgozott a Queens of the Stone Age legutóbbi albumán is. A lemez érdekessége, hogy szalagra rögzítették a minél jobb minőségű dob- és basszushangzás érdekében. A Your Scream Is Musichoz digitalizált formában is hozzá lehet férni, audiofilek hamarosan élvezhetik bakeliten is. A november 17-én megjelent korong fajsúlyosabb, összetettebb dalokat hozott a korábbi Sexepilhez képest, keményebb gitárriffekkel, a korábbiakhoz hasonló melankolikus, de mégis megnyerő énekdallamokkal és szövegvilággal. Ha nem tudnánk, kik csinálták a lemezt, kinevetnénk, aki azt mondja, hogy nem huszonéves srácok műve. Nemcsak a zenében, a tagokban is bőven maradt energia – ismét készen állnak arra, hogy újra nyakukba vegyék a kilométereket, hogy Magyarországon túlra is elvigyék a dalaikat. n Balázs Konrád, fotó: fűrész zsolt


PROFIL

MIDDLEMIST RED

most jön csak az igazi meló A 2012-ben alakult middlemistes srácoknál nagyobbat dobbantani kevesen tudtak az elmúlt években. Egy év alatt több tehetségkutatót nyertek, majd a novemberi nagylemez-bemutatón megtöltötték az A38 Hajót. Egy éve még negyven embernek játszottak. Az első EP egy éve jelent meg, az As If You Could Mess This Up-on az Ivan and The Parazol-billentyűs, egyébként hangmérnök-producer Beke Istvánnal dolgoztak együtt. Egy évre rá jött ki a három hónap alatt készült nagylemez, a Supersonic Overdrive. Klasszikus rock, indie és az új hullámos pszichedelikus vonalon a zenekar Led Zeppelinhez, Doorshoz, Beatleshez, King Crimsonhoz – a hatvanas és a korai hetvenes évekhez – nyúl vissza. Deli Soma (basszusgitár, vokál) azt mondja, tulajdonképpen „neo, vagy picit pszichedelikus gitárzenét” játszanak. Somát éppen videóforgatás alatt értük el, amit a Multicoloured Drive-hoz készítettek és november végén mutatták be. „Egyelőre kint vagyunk a Lupa-szigeten, nem mes�sze Szentendrétől. Sztoris, nem image klip ez, mi csak statisztaként tűnünk majd fel.” A fény és a csillogás 2014 januárban kezdődött a Middlemist Red számára az Index alternatív dalversenyével. A Számot a legfiatalabb formációként nyerték meg: Nóvé Soma (ének, gitár), Papp Dávid (gitár), Ürögdi Ábel (dob, vokál) és Deli Soma pofátlanul a húszas éveik elején járnak. Tavasszal a francia streamelő rádió és oldal, a Deezer nemzetközi tehetségkutatóját is megnyerték – fölényesen. A Young Gunsra 182 országból választottak ki összesen négy, lemezkiadóval még nem leszerződött bandát. A Middlemist ezzel határozatlan

idejű támogatást kapott az oldaltól. „Leginkább a menedzsmentünket segítik, a kiadóval együtt szemezgetnek külföldi kapcsolatokból. A tervek szerint jövőre több kisebb-nagyobb showcase fesztiválon kapunk lehetőséget. Szeretnénk nagyobb lépést tenni kifelé” – mondja Deli Soma. A nyári törvényszerű fesztiválozásban voltak voltos és szigetes fellépések is, a Middlemistnek legjobban a Bánkitó Fesztivál jött be. Ősszel az Akváriumban az atlantai garázsrock banda, a Black Lips előtt zenéltek és játszottak a Balcony TVben is. A bandára jellemző a tudatos kampányépítés, az igényes design, a profi nethasználat (elérhetőek iTunes-tól kezdve Spotifyon át Google Playig). Nem maradt ki az úgy tűnik, eltűnni képtelen fizikai hordozó sem, a friss Supersonic Overdrive már megérkezett a Wave lemezboltba. A Middlemist korábban azt mondta, a változás jele lehetett, mikor már nem csak haverok jártak a koncertjeikre – meg az a srác, aki ismeretség nélkül az elejétől vágta az összes dalszövegüket. „Most, a lemezbemutató után tudatosítjuk magunkban, mi is történik. Talán ez az áttörés afelé, hogy ismerjenek minket. Eddig a fellépések előtt azt mondtuk, de jó lenne, ha eljönnének kétszázan. Nagyon örülünk, hogy most erőlködés nélkül megtöltöttük a hajót 600-650 emberrel.” Deli Soma azt mondja, eszméletlenül jól érezték magu-

kat a koncerten. „Mindenki abszolút élte az egészet. Van például az a szám, amiben hangszereket cserélünk, én dobolok. A hajón is beültem a dob mögé, és akkor éreztem, ahogy full mozog alattam minden. Nagy élmény volt.” A látványos bevonulás miatt persze felmerül, nem szállnak-e el majd axel­ turneresen a srácok. „Ekkora hype mellett komoly volt az elvárás, hogy a lemez nagyon jó legyen. Csúnyán bukhattunk volna. A nyomás hál’ istennek inkább növelte a kreativitást. Most jön csak az igazán a melós része a dolognak. Fenn kell tartanunk az érdeklődést, hogy megmutassuk, van bennünk potenciál.” n Balkányi Nóra fotó: kránicz richárd

11


INTERJÚ INTERJÚ

SZABÓ ATTILA, A CSÍK ZENEKAR PRÍMÁSA

sosincs kőbe vésve A Csík zenekar minden tekintetben a csúcson van, ennek egyik velejárója az év végi SYMA csarnokbeli nagykoncert is. Az ezzel járó összegzéseket, az új történéseket, és a zenekar munkamódszerét hoztuk szóba Szabó Attilával, a Csík egyik prímásával, aki a sikereket hozó alterock feldolgozások felelőse is. D+SZ: A Csík zenekar fejlődését jól nyomon tudjuk követni a lemezeken. A legutóbbin már a rockzenei feldolgozások és az autentikus átdolgozások mellett saját szerzemények is helyet kaptak. Adja magát a kérdés, mi a következő állomás? Szabó Attila: A zenekar eredetileg autentikus táncházas zenekarként működött, elég sokáig csak eredeti népzenét játszottunk, táncegyüttest kísértünk, táncházakat tarottunk. Én anno még az egri Gajdos zenekarban csináltam már feldolgozásokat, sőt saját, erősen népzenei behatású saját szerzeményt is rögzítettünk lemezre, tehát a feldolgozásos vonal számomra nem volt ismeretlen terep, sőt! Arra viszont nem gondoltam, hogy majd pont a kizárólag autentikus muzsikát játszó Csíkkal fogunk ilyen újszerű feldolgozásokat összehozni. Aztán amikor beindult a dolog, akkor egy idő után egyértelművé vált, hogy csak az lehet a következő lépcsőfok, ha a saját dalainkat is fokozatosan bevonjuk a repertoárba. Arra azonban ügyelünk, hogy a koncertrepertoárban egyensúlyban maradjanak az autentikus összállítások, a feldolgozások és a saját szerzemények. D+SZ: Elég töményre is sikerült minden az utóbbi időben, az eddigi életművet egy elegáns húzással bakeliten megjelent válogatással is összegeztétek, és egy riportkönyv is megjelent. Ilyenkor mi történik, elégedettség és megnyugvás, vagy inkább valamiféle megtisztulás és várakozás? SZA: A 25 éves jubileum kapcsán jelentek meg az általad említett kiadványok, amelyek természetesen egyfajta összegzésként mutatták meg dalokban és szavakban a zenekar elmúlt negyedszázadát. A megjelenések után természetesen volt egyfajta megnyugvás, pár hónapig ültünk a babérjainkon, de aztán nekiláttunk az új lemeznek, amely idén áprilisban ki is jött Amit szívedbe rejtesz címmel.

12

D+SZ: Változott valamit egyébként a munkamódszer az alkotói folyamatokat tekintve azzal, hogy saját szerzemények is képbe kerültek? Egyébként egy egész albumot nézve kész van előre mondjuk fejben, vagy inkább elindul valami apróbb ötletből és abból fejlődik ki? SZA: Részemről nagyon sokszor úgy működik, hogy otthon elkészítem a demót, amit végigküldök a többieknek, de ez mostanában a feldolgozásokkal is így van, szóval ebben nincs különbség. A hangszerelési ötleteimet természetesen megmutatom a zenekarnak, de nagyon fontos, hogy ez sosincs kőbe vésve. Ez nálunk


mindig is így volt: a végső formák a próbák alatt és sokszor a koncerteken leszűrt reakciók alapján alakulnak ki. A legutolsó lemeznél ez most úgy zajlott, hogy mindenki hozta a saját dolgait, legyenek azok összeállítások, feldolgozások, vagy saját dalok. Ezeket a próbák során raktuk össze, csiszolgattuk, majd felvettük őket. Ebben a már kialakult rögzített formában hallgatgattuk őket, aztán közösen eldöntöttük, hogy mi legyen a lemezen, mi maradjon ki. A mostani lemez annyiban volt rendhagyó, hogy egy kivételével minden dal erre a lemezre készült, tehát a közönség ezt az anyagot még sosem hallhatta. Mivel így a

dalok nekünk is újak voltak, a formálódási folyamat gyakorlatilag még most, a lemez megjelenése után fél évvel is tart. Egyébként van már pár olyan dal, amelyeket az évek során rögzítettünk, de valahogy nem kerültek fel semmilyen kiadványra. Talán ki kellene adni egyszer őket olyan címmel, hogy Dalok a spájzból, vagy valami hasonló… D+SZ: Ti olyan műfajban indultatok, ahol általában nem vár egy adott zenekar különösebben mást, mint hogy minél jobb és elismertebb legyen a táncházasfolklór világban, és rendszeresen húz-

hassa. Megvolt az a pont, ahol kiderült számotokra, hogy itt elindult a történet másfelé is, vagy ezt nem ilyen könnyű tetten érni? SZA: Voltak olyan emlékezetes pillanatok, amikor nagyon érezhető volt, hogy na igen, most megtörtént valami. Számomra az egyik, talán legemlékezetesebb ilyen élmény egy pécsi koncerthez fűződik. Az egyetemi napokon muzsikáltunk egy hatalmas sátorban, pár ezer ember előtt és azt vettem észre, hogy amikor elkezdtük játszani a Kispál-feldolgozásokat, akkor természetesen ment ezerrel az éneklés, ugrálás, rockkoncertekre jellemző módon. Aztán 

13


INTERJÚ

 jöttek az autentikus dalok, és azt láttuk, hogy az a több ezer ember házasságban, a közös cél érdekében mindig meg kell oldani a egy torokként énekli a zenekarral azt, hogy „Garibaldi csárdás kis- felmerülő problémákat. Minden év elején tartunk egy kb. kétkalapja…”. Ez egy nagyon megkapó pillanat volt. hónapos szünetet, aztán egy megbeszéléssel kezdünk, ahol eldöntjük, hogy abban az évben nagyjából mit szeretnénk csinálni. D+SZ: Vannak még igazán kis bulik is, amiket szívesen csi- Viszonylag jól le van osztva, hogy ki mivel foglalkozik a zenekaron náltok a Csík zenekarral, vagy az ilyesmit már nehezebb tető belül. Például az Artisjussal való kapcsolattartás az én feladatom alá hozni egy ekkora apparátussal? Megkeresnek egyáltalán lett, lévén a feldolgozások nagy része hozzám köthető, és amikor benneteket például még kisebb volumenű táncházazással? megbeszéltem anno az eredeti szerzőkkel, hogy mit, hogyan szeSZA: Zenekarként sajnos már nagyon régen muzsikáltunk retnék feldolgozni, akkor fontos volt, hogy ennek a szerzői jogi táncházat. Pedig igény az volna rá… Külön-külön szoktunk mu- hátterével is tisztában legyek. Van külön szervezőnk, aki a konzsikálni, ki többet, ki kevesebbet. Nemrég egy kolozsvári tánc- certek lebonyolításával, és a járulékos szervezéssel foglalkozik. házban játszottunk egy filmforgatás apropóján, ráadásul együtt Művészeti jellegű kérdésekben mindig közösen dönt a zenekar, az egész zenekarral. Nos, nekem nagyon-nagyon jólesett! ezt szerintem soha nem fogjuk kiadni a kezünkből.

D+SZ: Mi egyébként az ideális koncertméret? Persze nem promóciós szempontból, hanem amit a legjobb csinálni? SZA: Én az olyan méretű termeket, helyszíneket szeretem igazán, ahol van alkalom a közönséggel való koncert közbeni kontaktus kialakításra. Nagyon jó ám a sok mosolygó szempárt látni, rengeteg energiát, szeretetet kap az ember ilyenkor. D+SZ: Tényleg leválasztva mindennemű anyagi vonzatot, milyen megcsinálni egy ekkora bulit, mint az év végi Syma csarnokbeli? Mi benne az igazi kihívás? SZA: Mindenki, aki színpadon van, bizonyosan vágyik arra, hogy kipróbálhassa, milyen érzés lehet több ezer ember előtt muzsikálni. Elképesztő érzés ez, és az sem elhanygolható, hogy ilyenkor jóval nagyobb hang-fény és vizuális technikával tud dolgozni az ember, ami azért még emlékezetesebbé teheti az egészet. Az is fontos, hogy ilyenkor sok olyan vendéget is meg tudunk hívni, akikkel egyébként év közben ilyen felállással nem tudunk dolgozni. D+SZ: Milyen most a zenekari közérzet? Jó a Csík zenekar tagjának lenni? Hogy képzeljük el, olyan, mint egy munkahely, a nap jó részét kitevő konkrét feladatokkal, személyre szabott posztokkal, vagy egészen más? SZA: Én nagyon jól érzem magam! Nyilván megvannak itt is azok a konfliktusok, amik minden ilyen, több évtizedes „együttélés” alkalmával néha elő-előjönnek. De csakúgy, mint egy jó 14

D+SZ: Igen sok mindent elértetek eddig kitartó munkával, és ez jól nyomon is követhető. Ezeken túlmutatóan van igazán nagy álom? Valami titkos vágy? SZA: Nagyon gondolkozunk azon – és ezzel nyilván nem vagyunk egyedül –, hogy hogyan tudnánk megjelenni külföldön a nem magyar ajkú közönség előtt. Ezt próbáljuk szervezgetni mostanában. Illetve vannak nagyon konkrét, a közeljövőben megvalósuló régi vágyak is. Jani pontosan a SYMA-koncert napján, december 30-án tölti be az ötvenedik évét, ebből az alkalomból jelenik meg a második szólólemeze, amire a zenekar tagjain kívül még sok, szívének kedves vendéget is bevonhatott a közös zenélésbe. Aztán én is összehoztam egy szabadidőzenekart, Második Műszak néven, az első lemezünk épp most jött ki a Fonónál. Erős rockabilly-rhythm and blues behatású az anyag, többnyire saját szerzeményeket, de néhány feldolgozást is tartalmaz. Egy igen régi vágyam valósult meg ezzel. Marianna is készül a második szólólemezére, amire már rögzítettünk is pár dalt. Természetesen a Csík zenekar is dolgozik gőzerővel, készülünk a SYMA-koncertre, és bár még csak fél éve jelent meg az új lemezünk, de már íródnak az új dalok is. n interjú: Rácz Mihály

csík zenekar A Csík zenekar a magyarországi népzenei élet egyik meghatározó, többszörös platinalemezes társulata. A szélesebb közönség az elmúlt tíz évben ismerhette meg az egyébként több mint két évtizede működő zenekart, amikor egyre több zenei stílust és dalt emelt át a Kispál és a Borz, a Quimby és mások repertoárjából, és tette a Csíkot rendkívül népszerű nagyszínpados fesztiválprodukcióvá úgy, hogy korábbi, „táncházi” munkásságuk sem sérült. A külföldön is rendszeresen turnézó zenekar 2007-ben Fonogram-díjat, 2009-ben Magyar Örökség-díjat, 2010-ben Prima Primissima-díjat, 2013-ban pedig Kossuth-díjat kapott.


15


16


INTERJÚ

PRESSER GÁBOR, ZENÉSZ, ZENESZERZŐ

szabadság és leegyszerűsödés A Vígszínház felé kerekezve jut eszembe: mára lett látható igazán, hogy a beat és a rock korai magyar hősei közül kik és mennyire bizonyultak végül valóban muzsikusnak. Messze nem mindenki, de szerencsére azért akadnak jó páran. De közülük is csak néhányan töltik „nyugdíjas éveiket” annyira intenzív alkotói-előadói munkával, hogy nehéz interjú-időpontot kapni tőlük. Fellépések, filmzenék, majdnem kész és készülő lemezek feladatai között szerencsére végül találtunk némi résidőt Presser Gáborral. D+SZ: Emlékszem egy tizennégy évvel ezelőtti beszélgetésünkre: lelkesen mesélted, hogy az Angyalok és emberek lemezzel végre elérted, hogy kompromisszumok nélkül megvalósíthasd, amit szeretnél. Sikerült azóta is fenntartani ezt a vívmányt? Presser Gábor: Őszintén szólva már nem emlékszem, hogy miért örültem én akkor ennyire, de az tény, hogy annál a lemeznél sikerült a lemezfelvételi időlimitet a végtelen innenső határáig kitolni. Mert nehezen tudom a munkát kiadni a kezemből. És azóta nagyjából sikerült is fenntartani ezt a fajta szabadságot, bár ez is hullámzik: előfordul, hogy úgy gondolom, érdemes kompromis�szumot kötni. Már jó ideje szabad ember vagyok, nem kötnek szerződések sehova – bár ennek az előnyei mellett éppúgy vannak hátrányai is. Nem is tájékozódom túl jól, keveseket ismerek. D+SZ: Kiadó híján nem érzed hiányát valamiféle külső, szakmai elemzésnek? P.G.: Hát annak nem. És én sem elemzem magam. És másokat sem, ha lehet. Ösztönös maradtam, hiába vagyok viszonylag képzett. A zene eleve ösztönös dolog. Nem tudnám szó szerint felidézni az összhangzattan szabályait, ahogy más közismereti tárgyból sem tudnék egy tételt sem. (Nevet) Viszont a zenén kívül igazán semmi más nem köt le, és a szabadság eredménye az is, hogy a zenének nagyon sok fajtáját nagyon sok módon vagyok szerencsés játszhatni. Hívnak komolyzenészek, meghívnak népzenészek, vagy improvizálunk négykezest Szakcsival – és amíg ők elégedettek velem, addig rendben is vagyok. Ez is egyfajta kontroll... És egyedül is nagyon szeretek játszani. Kon-

certeken is, otthon is. Az úgy van, hogy a legjobb gyógyszer, a legjobb vigasz odaülni a zongorához, mert az azonnal egy jobb létbe szenderít. (Nevet) D+SZ.: Hogy illeszkedik ebbe a képbe a dalszerzés? P.G.: Hát az a legelső. De az ember nem úgy ül a zongorához, hogy most akkor írok egy dalt! Zongorázni, a vázlataid között matatni már önmagában a legjobb dolog. És aztán, ha úgy érzem, hogy jaj, be kellene kapcsolni valamilyen felvevőt, akkor bekapcsolom. Aztán egyszer majd eldől, hogy egy-egy dalkezdemény mehet-e a vázlatok közé, vagy kidobható. Sokat szöszölök szövegekkel. Amikor valami mocorogni kezd, egyből írom az Ipadbe, de nagy szakadozott spirálfüzeteim is vannak, amikben évekre visszamenőleg ott vannak a vázlataim. Ez persze idővel óriási rumlivá dagad, így a régi füzetekből a fontosnak hitt lapokat kivágom, az újakba beragasztom és ott folytatom. Ha én írom a szöveget, többnyire zeneileg végtelenül egyszerű dalok születnek. De a Kék likőr, a Két ördög, vagy a Majd Leonard nem ilyen, az már kemény játszma volt, mert ezek inkább versprózák, ezeket a megzenésítéshez már meg is kellett tanulni. Visszahallgatni régebbi kis vázlatokat igen jó dolog, néha nagyon vicces, hogy miket tesz el az ember, vajon mi a fenére gondolhatott akkor – ez talán az egyetlen analitikus jellegű dolog, amire képes vagyok önmagammal kapcsolatban. Mondjuk az LGT-nek is megvolt/megvan az a jó szokása, hogy sosem vettük túl komolyan magunkat, tudunk röhögni magunkon. Ez nekem is egyfajta, talán jónak nevezhető tulajdonságom.

17


INTERJÚ

D+SZ: Pedig téged mások nagyon is komolyan vesznek, a szakma és a közönség is elismer, őszinte rajongóid vannak. P.G.: Köszönöm. Amit csinálok, azt igyekszem rendesen megcsinálni, érdekel, hogy hogy is lehetne a legjobb. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenkinek akarnék tetszeni. De nem tudom a dolgokat addig kiadni a kezemből, amíg én magam is el nem hiszem, hogy ez már rendes munka. És még így is előfordul, hogy utólag azt érzem, lett volna még mit piszmogni rajta. De hát ez két dolog: a munkámat komolyan veszem, magamat kevésbé. Ha egy próba nem válik örömzenéléssé, ha a zene, vagy az, hogy valamit meg kell tanulni – az probléma, vagy teher, akkor a legjobb abbahagyni. Egy egyszerű dal nagyon komoly dolog. Ezt már az elején megtanultam komolyan venni. Amikor kezdő voltam, úgy három-négy évvel az Illés ötven évvel ezelőtti ősrobbanása után, a beatzenészek legtöbbje nem elsősorban zenész volt, hanem orvosnak, bölcsésznek vagy mondjuk mérnöknek készült. Én meg jöttem a konzervatóriumból, amire ráadásul még jócskán rádolgoztam, úgyhogy nekem ez a közeg zeneileg nem volt túlságosan nagy kihívás. Inkább pont azt kellett megtanulni, hogy mi a határ, meddig szabad elmenni mondjuk a hangszerelésben, mert messze nem mindenki tudott egyformán játszani. A zenekarok sokszor baráti alapon jöttek össze, és csak később és ritkán úgy, hogy valamilyen zenei koncepció mentén zenész a zenésszel találkozik. Emiatt néha ijedten néztek a képzettebbekre, hogy annak nem telik extra negyedórába leszedni egy dal második akkordját a luxemburgi rádión. D+SZ: De aki nem tudta könnyen leszedni, az is rászánta az időt, mert mindez valahogy fontos dolognak tűnt. E tekintetben nagy a változás azóta. P.G.: A könnyűzene nevű dolog ugyanolyan dömpingáru lett, mint a sör, a nápolyi vagy a cigaretta. Itt a teljes választék: rengetegféle zenét hallgathatsz éjjel-nappal. Nehéz is ebből a tömegből valahogy kitűnni, ha a zenédet meg akarod ismertetni az emberekkel. D+SZ: Feltűnéskeltésre alkalmasabb eszköznek látszik egy kerek női fenék, mint a jó zongorázás. P.G.: Meg hát könnyebben elbírálható. De a jó zongorázásnak is megvan a közönsége. A méreteknél fogva nálunk kisebb az a réteg, aki meghallja, felfedezi és értékeli is a zenei teljesítményt. Egy nagyobb országban – sőt!, nagyobb nyelvterületen, hiszen ez is meghatározó – ez azért könnyebb. A hazai piac kicsi, és már el is öntötte a zenei világlekvár, de ez rendben van, hiszen az is szabadság, hogy hallgathatsz bármit. Persze az tény, hogy a muzsikálás és a sztárság között sokszor nincs nagy összefüggés. Nagyon sokat számít a promó, a marketing, leginkább a médiakapcsolatok, és a muzsikálás csak a vége felé, ezek után jön a sorban. De hát a média kénytelen sztárokat termelni, akiket kitalál, felemel, aztán be is ejti a pocsolyába, még mielőtt kiderült volna, hogy a „sztár”-nak nevezett valaki egyedül is meg tud-e tölteni egy százharminckét személyes művházat. Ezt (is) tanuljuk egy ideje, „légy híres, a többit majd megoldjuk” – amíg kellesz –, az se baj, ha a fagottról azt hiszed, hogy az egy kilukasztott ruhafogas. Ebben a (jó esetben) 2500 db-os aranylemezű hazai bizniszben olyan címek, rangok és posztok léteznek, hogy be se mernék kopogtatni az ajtajukon. De! Ez is a szakmánk része, hiába a fanyalgás. Meg a helyzetfelismerés. Szerintem közeledik a pillanat, hogy valaki megírja az első magyar futballoperát. Eközben a másik oldalon meg ott van egy csomó tehetséges kölyök, nem egy. És nem kettő elképesztő jó zenész, dalíró, kreátor. És szerencsére azért már nekik is jut médium, nyilván nem ugyanolyan. Így teljes a világ. És hát az tuti, hogy egy jó popsi tényleg többet ér, mint egy közepes zongoraszóló.

18

D+SZ: Mára a háromakkordos daloktól a könnyűzenében eljutottunk az egyakkordos, számítógépes zenéig. Vannak, akik ezt is hanyatlásnak látják. P.G.: Aki ma az én generációmból ilyesmit mond, pont úgy viselkedik, mint a mi időnkben azok, akik leszarjejezenézték a mi dalainkat. Valójában soha nincs igaza a meg nem értésnek. Ha a képzőművészetben működhet az, hogy kész elemekből, talált cuccokból, akár kézzel, akár digitálisan létrehoz valaki egy művet, ami önmagában, műalkotásként működik és zseniális, akkor miért ne történhetne meg ugyanez a zenében? Ha a mű jó, a gondolat jó, akkor mellékes, hogy számítógéppel készült-e, vagy igazi hangszeresek játszották fel egy Mambo magnóra. D+SZ: Te hogyan emelkedsz ki a dömpingből? Nem látszol divathullámokon lovagolni. P.G.: Ahogy az ember a születésétől a haláláig cipeli önmagát, azt mások is látják. Vannak, akiknek megvan a képességük, hogy úgy bújjanak újabb és újabb szerepekbe, hogy életük végéig divatosak, vagy ami még ennél is jobb, „avantgárd-ok” maradnak. Ez is divathullám, csak más az íve. És nem feltétlenül érdem, de nagyon jó helyzet. Például David Bowie mindig olyan zenészeket választ maga mellé, akik pont kettővel őrültebbek annál, amit egy átlagember elfogad. Ővele kiegészülve az egész egy olyan elegyet képez, ami őt is magasabbra emeli, és a zenészek is jól járnak az ismertséggel. De az egésznek a mélyén Bowie maga, az éneklése, előadásmódja teljesen hagyományos, és nem is sokat változott. De persze ez így nem teljesen igazságos, mert azért nagyjából mindenki valamennyire kilóg a skatulyájából. Laurie Anderson nem lóg ki. Meg hát tudomásul kell venni, hogy az bizony nem fog menni, hogy ötvenéves korod felett is a tizenévesek rajongjanak érted. Ezért harcolni nagyon gáz. Legyél boldog, ha van közöttük, aki fel- vagy elismeri a képességeidet. Minden generáció kitermeli a saját zenéjét, köztük a saját zsenijeit. És eldöntik, merítenek-e a múltból, vagy átlépik, netán együtt élnek, zenélnek vele.


INTERJÚ

Annak idején még épphogy csak odacsapódtam az Omegához, máris halálra sértettem a nálam öt évvel idősebbekből álló alapítókat azzal, hogy kijelentettem: ezt az egészet huszonöt évesen nyilván abba kell hagyni. Ők olyan huszonhárom körül voltak akkor. (Nevet) De én tényleg azt hittem, hogy ők nem akarják majd tovább csinálni, mikor majd kezükben lesz az egyetemi diploma, és véget vetnek annak, hogy a nyakukban egy elektromos gitárral ott álljanak a színpadon. Persze én tévedtem egy kicsit: itt ülök most ősz szakállal, és ha lehetőségem adódik rá, akkor rockzenét játszom, legfeljebb nem mindig itthon. És ma is besírok attól, ahogy egy rockgitár felnyög. D+SZ: Milyenfajta zenei foglalatosság vonz a legjobban mostanában? P.G.: Azt játszom most, hogy mindent a lehető legegyszerűbbre csinálok. Persze ez nagyon jól hangzik, de nem teljesen igaz. (Nevet) A Rutinglitang készítésekor hatszáz óra volt a felvételi idő. Annyit matattam. Például, hogy megtaláljam azt a két üvegdarabot, amiket összeütve majd a jég repedésére asszociál, aki hallgatja. Rászoktam, hogy minden aprósággal elszórakozzak, a zongora mikrofonozásával és hasonlókkal. Ősz óta dolgozom egy teljesen visszacsupaszított, egyszerű, egy szál zongorával éneklős szobalemezen. Ez az anyag már nagyjából célegyenesben van; de végül ezzel is az történt, hogy nem bírtam ki: először csak egy kicsit, de hozzájátszottam a Hammond orgonával, aztán már a basszus-szájharmonikával is – és végül csak csináltam még tíztagú szájharmonika-kórust is önmagamból. (Nevet) Én nem tudok szabadulni a hangszerraktáros-érzéstől! Akár addig a szintig is elmegyek, hogy megvásárolok teljesen reménytelen állapotúnak látszó öreg hangszereket a szépségükért, és mert megtanultam, nem csak úgy lehet megszólaltatni őket, ahogy a mester elképzelte. Két törött furulyából megcsináltam minden idők legjobb tikfáit. Mindezzel együtt valami olyasmin igyekszem most, hogy létrehozzak egy mesterséges útszűkületet, ami egy általam „szobalemez”-nek nevezett, valóban kisléptékű hanganyagokhoz vezet vissza. Bár... Most csinálok egy ugyanilyen egyszerű duettlemezt Falusi Mariannal is: ő az énekes, én vagyok a zongorakísérője – de már elkezdtem rádumálni, hogy Hammond azért legyen pár dalban, meg hát ugye nagyon klassz ütőhangszereim is vannak... D+SZ: Ezek szerint minden napod munkával telik? P.G.: Most igen. Két film zenéjét írom, Horváth Liliét, a Szerdai gyerek címűt és Kern Andrásét, a Gondolj rám-ot. Valamikor, jó régen elhatároztam, hogy egyszer majd egyéves, vagy még hosszabb „alkotói” szabadságra megyek. De akármikor is próbáltam ezt elindítani, valaki mindig azt mondta, hogy „ezt nem teheted meg velem”. Hol egy előadó, hol a színház, de valaki vagy valami mindig közbejött. Erre végül azt mondtam, hogy jó, akkor évente kettő-négy hónapra „nyugdíjazom” magam. Ez viszont azzal jár, hogy amikor dolgozom, akkor elég nagy a hajtás. D+SZ: És mikor épp nyugdíjban vagy? P.G.: Akkor megy a csavargás, de azért mindent cipelek magammal: veszek fel zajokat, írom a szövegeimet, de tudok zenélni, gyakorolni is. Az évtizedes turnézás, csavargás tapasztalttá tesz, bármerre jársz a világon, a szállodákban napközben általában zárva vannak az éjszakai bárok, és a bárokban többnyire van zongora. Ha ezt tudod, akkor már nagyon egyszerű megszervezni egy hotelben, hogy naponta egy órára beengedjenek zenélni. Általában megértik, hogy muszáj zongoráznom, és hagynak. Játszom egy kicsit, megnyugszom, és mehet tovább a csavargás, az olvasás, az írás. Meg a zenehallgatás. Mi, zenészek vagyunk az egyetlenek, akik a munkavégzés közben nem hallgathatnak zenét, és én ezekben a pihenőidőszakokban próbálom meg behozni a lemaradást. n interjú: Hegyi György, fotó:VETŐ GÁBOR

presser gábor (Budapest, 1948. május 27.–) Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista, énekes. Presser tizenévesen megírta az Omega első saját dalait, majd később ő lett az első három Omega-album fő zeneszerzője. A rengeteg sláger között világszerte legnépszerűbb a Gyöngyhajú lány, mely a mai napig ott pörög rádiókban, YouTube-diszkókban és készül újabb és újabb feldolgozás. Presser 1971ben alapította meg a Locomotiv GT-t, az első magyar szupergroupot Laux Józseffel, Barta Tamással és Frenreisz Károllyal, mely a magyar popélet egyik legfontosabb kulcszenekara és Pici leglátványosabb sikereket hozó zenei korszaka lett: megszámlálhatatlan Loksi-dal kötődik Presserhez. 1973-ban mutatta be a Vígszínház a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című Déry–Presser musicalt. 1978-tól a Vígszínház zenei rendezője. Számos előadónak írt dalokat, így Zalatnay Saroltának, Kovács Katinak, Demjén Ferencnek, Komár Lászlónak, Katona Klárinak, Vikidál Gyulának, Révész Sándornak vagy Zoránnak. Színpadi darabjai között említsük meg az Electromantic című balettet vagy az 1988-as A padlás című musicalt.



INTERJÚ

BOGGIE, DALSZERZŐ-ÉNEKES

mindenki egyért, egy mindenkiért Egészen elképesztő év áll Csemer Boglárka mögött, akit szó szerint milliók ismertek meg a világon Parfüm című dala és az ehhez kapcsolódó 30 milliós (!) nézettségű klip kapcsán. Boggie albuma számos listára felkerült, még a Billboardot is megjárta. A nemrég az Egyesült Államokban is fellépett énekesnő 2014 második felétől már új albumával, az All Is One Is All-lal koncertezik. Karrierépítésről itthon és külföldön, tudatosságról és véletlenekről beszélgettünk. D+SZ: A 30 milliós YouTube-nézettség elég mellbevágó szám, ennek ellenére egyáltalán nem folysz a rádiós csapból. Mit hozott eddig az a bizonyos 30 millió? B: Eredetileg 2013 nyarán küldtük szét a rádióknak a Parfüm című dalt, és akkor kezdte játszani a Jazzy, a Juventus és valamennyire a vidéki rádiók. Azt gondolom, hogy egy ilyen robbanás után, mint ami 2014 elején történt velem, törvényszerű, hogy a rádiók felkapják a dalt és játsszák, ha tetszik nekik, ha nem. Szerintem egy laikus is így gondolkodik, azaz hogy egy ilyen méretű siker mellé állok és ezzel egyben osztozom is benne. Megjelent Boggie című nagylemezem, amely felkerült a Billboard lista elejére, hirtelen mindenki ezzel foglalkozott az egész világban, míg mi tátottuk a szánkat, hogy az itthoni két nagy rádió nem játssza a Parfümöt. Teljesen mindegy volt nekik, hogy a lemez fenn volt a Billboardon, beszámolt róla mindenki a CNN-től a BBC-ig. Már tavaly kipörgettük az összes dalt a lemezről és mindegyiket visszadobta a Petőfi, amely egyébként rengeteg hasonló stílusú zenét játszik külföldi előadóktól. Azon tűnődtünk márciusban, hogy tudunk ebből jól kijönni: végül arra jutottunk, hogy nincs mese, új dalokat kell írni, csinálni kell egy új lemezt. Többek között ennek az eredménye a második, All Is One Is All című album. Mindez pedig szerencsésen találkozott egy belső alkotói igénnyel is, hiszen már több mint két éve játsszuk a zenekarommal az első lemezem dalait. A fő cél az volt, hogy legyen még egységesebb, kompaktabb a produkció és nemzetközi szinten még inkább helytálljon. Azt hiszem, mindez sikerült.

zsűri, tavaly pedig a két nagy rádió, de nemzetközi szinten a dal mégis sikert aratott, ezért a szerkesztők nyilván már más szűrőn keresztül néznek. Nyáron kiküldtünk egy beharangozó dalt (Fearless) a készülő lemezről, melyre már egészen hosszú leveleket írtak a szerkesztők, hogy milyennek kéne lennie. Ez előző évben nem így történt: tehát érzik, hogy már nem mehetnek el mellette, de még nem feltétlen vállalják be, ellenben véleményt formálnak. Kicsit össze is zavarodtam, hogy miért akarják nekem megmondani, milyen dalt énekeljek: hadd döntsem el én, szerintem nekik azt kell megmondaniuk, játsszák-e vagy sem. Pont attól szép ez a produkció, hogy megalkuvás nélküli. Olyan emberek dolgoznak benne a kiadótól kezdve a zenészeken át a szerzőtársakig, akik mindent beletettek a közös siker érdekében. Így lehet igaz, igényes, egyedi dolog. Erre nagyon büszke vagyok. Így találhatta meg a maga útját a Parfüm is, mert hittem benne én, mert hitt benne a Tom-Tom Records, a videós csapat, ennyi jó ember együtt, így elindulhatott egy olyan irányba, ami egyáltalán nem bejáratott.

D+SZ: Ennek ellenére úgy érzem, egyenes vonalú a zenei pályafutásod. B: Elég korán észrevették a tehetségemet a pedagógusok: általános iskolásan országos népdalversenyeken indultam, Erdélyből érkezett énektanárnőm révén erdélyi népdalokkal kezdtem ismerkedni. Ezek a tanárok tanácsolták, hogy kezdjek el klas�szikus zenével foglalkozni, így beiratkoztam a csepeli zenesuliba klasszikus énekre. Egy másik segítő kéz azt tanácsolta, hogy D+SZ: Nem kerültél mégis más tárgyalási pozícióba? B: Bár 2012-ben a Parfümöt visszadobta az eurovíziós magyar foglalkozzam dzsesszel is, így azzal is elkezdtem foglalkozni, 

21


INTERJÚ

22


INTERJÚ

bár korábban egyáltalán nem hallgattam dzsesszt, teljesen más környezetből érkeztem, hiszen csepeli munkásszülők gyermeke vagyok, egyenesen a panelből. Apukám viszont jól látta, hogy ez nekem jó, és mindig támogatott. Sose volt benne az a félsz, hogy nem tudok majd ebből megélni, hanem mindig azt mondta, hogy csináljam és büszke rám. Így lehetett, hogy tizenhat évesen már a Benczúrba jártam, a Postásba, majd évekkel később átmentem Kőbányára. Itt alapítottam első saját zenekaromat is, a Csemer Boglárka Quartetet. A kőbányai zeneiskola és a Budapest Jazz Club között partneri kapcsolat volt, így a suli hallgatóinak rendszeres klubesteket tudtak biztosítani, így 2009-ben nekem is ott volt az első koncertem, ott kezdtem beletanulni ebbe az egészbe. Évekig jártam Micheller Myrtillhez, jelenleg pedig Palya Beához. Myrtilltől nagyon jól megtanultam swinget énekelni és a mai napig is az általa tanított bel canto technikára támaszkodom. A popzenéből hiányzik egy csomó olyan praktika, amit a dzsesszben meg tudsz tanulni, például, hogy hogyan kell hangsúlyozni, hogyan variálsz meg egy témát ritmikailag, dallamilag. Ha valaki ezt szeretné megtanulni, – és én is ezt akartam, mert nem akartam dzsesszénekesnő lenni –, arra tökéletes ez a műfaj. Sokkal parádésabb trükkjeid lesznek, amelyek egy átlag popénekes birtokában nincsenek. Beával inkább önismereti, coach, lelki tréning jellegű együttléteink vannak, amiben persze mindig jelen van az éneklés is, de inkább csak improvizálás formájában. A tanáraimmal általában mindig kialakul egy mély kapcsolat. Most például Bea példáján látom, hogyan tudja az életét és a karrierjét is ilyen szépen építeni: sosem hasonlott meg, egyedi, amit csinál, saját dalokat ír saját zenekarral.

B: Nem tudod elképzelni, mennyi álmatlan éjszakámba került ez a döntés! Mindenesetre utólag bebizonyosodott, hogy nagyon jól döntöttem.

D+SZ: Egyébként voltak ikonjaid? B: Igazából sosem voltam egy rajongó típus. Persze gyerekkoromban megvolt a Whitney Houston-, Mariah Carey-korszak, szinte kötelező jelleggel (Nevet), a mostani érából nagyon tetszik, amit Jessie J csinál és rengeteg francia előadó van, akik itthon nem igazán ismertek, de nagyon szeretem őket. Tetszenek a saját dalaik, tetszik a pályaépítésük. Engem nagyon érdekel az európai klub- és fesztiválkörforgásba való bekerülés. Szerintem elég sok magyar előadó van, aki erre alkalmas lenne.

D+SZ: Az újratervezés fázisa elején állsz. B: 2013 karácsonya és 2014 januárja között leírtam egy papírra, mit szeretnék idén 2014-es terveim címmel. Tíz pontból állt, és amikor eljött 2014, a Parfüm révén január 21-re szinte ki lehetett pipálni az összeset. Ez elég durva, de alapvetően tervező típusú ember vagyok, minden év végén tartok egy számvetést az életemről, a vágyaimról, és levonom a tanulságokat. Azt tudom, hogy Boggie-lemez legközelebb csak 2016-ben lesz. Az biztos, hogy mások milliókat fizetnek egy olyan marketingkampányért, ami nekem ingyen az ölembe hullott a Parfüm miatt. Kutya kötelességünk ebből a legtöbbet kihozni. Igyekszünk kiszűrni a komoly megkereséseket, ennek eredményeképp voltam Hollandiában, felléptem Münchenben és nemrég New Yorkban. Itt négy egyetemi előadást is tartottam a Hofstra University felkérésére, amit egy péntek esti koncert zárt az egyetem saját koncerttermében. Életem első álló tapsát pedig itt kaptam. Elképesztő élmény volt. Az egyetemi koncerten kívül pedig Brooklyn kultikus koncerthelyszínén, a The Living Roomban is adtam egy klubkoncertet, ahol Norah Jones is többször fellépett már. Szóval szerencsére jól alakulnak a külföldi megkeresések. Jövőre pedig szeretnék egy európai klubturnét.n

D+SZ: A generációdnál is látod ezt a fajta hozzáállást? Jónás Vera, Petruska András, Szeder-Szabó Krisztina, csak így hirtelen ők jutnak eszembe. B: Petruska Andrissal együtt jártam Kőbányára, körülbelül egy időben kezdtük el, Szeder-Szabó Kriszti hozzánk képest két évvel később kezdte el építeni a produkcióját, és elég szépen halad. Sapszon Orsi is saját kvintettel dolgozik. Azt hiszem, a mi generációnkban van egy szemléletbeli váltás abban, hogy tudatosabban építjük a zenei karrierünket, és főleg abban, hogy produkcióban, saját dalokban gondolkodunk, és szerintem ez nagyon jó. D+SZ: Te például meghoztad azt a döntést, hogy Csemer Boglárka Quartetből Boggie-ra változtattad a produkciód nevét.

D+SZ: Az All Is One Is All lemez készítése egy gyors döntést jelentett. Ez a dalszerzés szempontjából milyen kihívást jelentett számotokra? B: A határidő mindig jó katalizátor. Volt két és fél nagyon intenzív hónapunk, amikor kizárólag ezzel foglalkoztunk Sebestyén Áronnal (szerzőtárs, producer, a zenekar zongoristája, a szerk.). Előtte hónapokig ötleteltünk, milyen legyen az irány, milyen legyen a hangszerelés. Természetesen adott volt egy váz, nem ad hoc jöttek a dalok: kijelöltük azokat a pontokat, amelyek alapján tudtunk haladni, például milyen jellegű dalok következzenek egymás után. Áron ebben zseniális producer, ezt már az előző album során is megtapasztaltam. Szerintem nagyon jól lehet hallani, melyik dalt írta Áron, melyiket én és melyiket közösen: nyilván más fejjel gondolkodik egy zongorista, és máshogy egy énekes, akinek a hangszere a torkában van. Én nem tudok jól harmonizálni, hangszerelni, viszont nem is akarok feleslegesen beleokoskodni, ellenben többnyire enyém az énekdallam és a dalszöveg. Tényleg hatékonyan működő kombót alkotunk. Dorozsmai Péter egyáltalán nem szólt bele a lemezkészítési folyamatba, ő mint egy jó supervisor a már elkészült dalokat véleményezte és jó meglátásokkal még jobbá tette. Ebből a szempontból is maga a stáb nagyon jó csapat, jól kommunikálunk egymással, jól tudunk dolgozni.

interjú: Bihari Balázs, fotó: várai enikő

23


LISTÁK

1

YOUTUBE MAGYAR TOPLISTA

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20

2

boggie horváth tamás kelemen kabátban feat. eckü majka és curtis majka és curtis majka, curtis, blr horváth tamás & raul feat. children of distance nótár mary jolly & kis grófo horváth tamás & raul halott pénz kowalsky meg a vega halott pénz diazmentha punnany massif jolly & kis grófo halott pénz jolly feat. kis grófo & bódi csabi mr.missh feat. young-g & igni mr. missh feat. raul & horváth tamás

parfüm emlékszem még júliusra maradjatok gyerekek magyar vagyok csak te létezel belehalok vége jali dali no roxa áj boldog vagyok valami van a levegőben amilyen hülye vagy, úgy szeretlek nem érinthet meg nélküled élvezd lej mamo lej hello lányok gyertek énekeljünk együtt veled érzem beléd estem

2 259 636 1 818 568 1 738 407 1 530 737 1 522 791 1 468 354 1 463 906 1 306 634 1 267 821 1 182 576 1 166 533 1 068 091 1 067 658 1 060 604 1 027 704 998 461 969 708 946 375 939 502 925 677

      

     

Előadók a FACEBOOKON – LIKE TOPLISTA

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20

children of distance nótár mary molnár ferenc caramel l.l. junior kasza tibor essemm vastag csaba majka fluor tomi rúzsa magdolna quimby tóth gabi dj flower radics gigi csík zenekar janicsák veca hooligans irigy hónaljmirigy tankcsapda király l. norbert

420 330 348 282 335 788 330 675 310 923 307 223 294 056 293 258 257 596 254 558 251 183 242 367 241 116 236 796 223 232 221 297 218 304 213 401 211 008 207 528

n n

      n

          

2014 ősz

ikonok:  javított  rontott n maradt új szereplő a listán a toplisták a szeptember–november időszakot fe­dik le, és kizárólag magyar zenei előadók eredményét mutatják. a youtube- és a facebook-lista az egész világról érkező megtekintéseket és követéseket tartalmazza, a többi kizárólag magyarországi adatokból táplálkozik. együttműködő partnereink: 3g multimédia kft. és a mahasz


LISTÁK

3

4

MAHASZ STREAMING TOPLISTA

1

kelemen kabátban feat. eckü maradjatok gyerekek   honeybeast a legnagyobb hős  3 punnany massif élvezd 4 punnany massif hétköznapi hősök 5 ákos igazán 6 majka és curtis magyar vagyok 7 wellhello rakpart  8 ákos újrakezdhetnénk 9 ő és én ha nem mondod  10 alvin és a mókusok konfliktus  11 majka és curtis csak te létezel 12 halott pénz valami van a levegőben 13 deniz ne akarj 14 byealex hé budapest! 15 n/a 16 n/a 17 n/a 18 n/a 19 n/a 20 n/a 2

5

1

1

rúzsa magdolna byealex 3 janicsák veca 4 compact disco 5 radics, bereczki, király v. & l. 6 ákos 7 intim torna illegál 8 balkan fanatik 9 dér heni 10 mohamed fatima 11 kállay-saunders andrás 12 newik 13 zséda 14 ákos 15 zanzibar 16 honeybeast 17 wellhello 18 zanzibar 19 newik feat. berkes olivér 20 bermuda 2

rakpart belehalok a legnagyobb hős the way i do igazán hétköznapi hősök maradjatok gyerekek valami van a levegőben légypapír ha nem mondod mary mix újrakezdhetnénk előkelő idegen utazó apuveddmeg sorry magyar vagyok szerelem szindbád dala minden most kezdődik el

nélküled hé budapest! könnyek az esőben ms. right álmodd meg a csodát! igazán örökké feljött a nap ég veled / next please ragyog a szívem juliet my love hány percet élsz újrakezdhetnénk indulás a holdra fel a legnagyobb hős rakpart újra good bye london

n

 n

       

6 MAHASZ album TOPLISTA

MAHASZ single TOPLISTA

wellhello majka, curtis, blr 3 honeybeast 4 vekonyz 5 ákos 6 punnany massif 7 kelemen kabátban feat. eckü 8 halott pénz 9 grb 10 ő és én 11 nótár mary 12 ákos 13 ákos 14 ákos 15 wellhello 16 the biebers 17 majka és curtis 18 rúzsa magdolna 19 ákos 20 ákos 2

MAHASZ RÁDIÓ TOPLISTA

1

 

3 hooligans

n

tankcsapda

2 ákos 4

depresszió kowalsky meg a vega 6 caramel 7 ákos 8 református kórusok 9 ákos 10 budapest bár 11 ákos 12 solaris 13 budapest bár 14 tankcsapda 15 honeybeast 16 tankcsapda 17 moby dick 18 tankcsapda 19 halász judit 20 tankcsapda 5

2014 ősz

urai vagyunk a helyzetnek igazán társasjáték a folyamat zajlik... még nem éden epicentrum arénakoncert 2011 vigasztaló énekek i. karcolatok 20 délutáni csókok 40+ marsbeli krónikák ii. húszezer éjszakás kaland agyarország a legnagyobb hős mindenki vár valamit földi pokol a legjobb méreg kezdődhet a mulatság élni vagy égni

  

    


BELSŐSÉG

SZERZŐI VÉLEMÉNYEZŐ BIZOTTSÁG AZ ARTISJUSNÁL 2 .

önként és dalolva Ismerhetjük őket szerzőként, dalszövegíróként, dj-ként, rádiósként, vagy mint barátot. De nem biztos, hogy tudjuk: ők az Artisjus könnyűzenei Szerzői Véleményező Bizottságának (SZVB) tagjai. A zenepiacért, a zenei alkotók érdekeiért dolgoznak önkéntesként, elhivatottságból, szakmabeliként. Második rész. Az Artisjusban a legfontosabb, jogdíjfelosztást meghatározó témákban maguk a szerzők hozzák meg a végső döntést – ezért működnek a formális választott testületek. „A zeneszerzők és szövegírók az Artisjustól bevételre számítanak, tehát kvázi ez az egyik munkahelyük”- mondja Szabó András, akit többek között a Freshfabrik dobosaként is ismerhetünk. Tevékenyen részt vett a bizottság munkájában a kezdetektől – sőt, már az SZVB előtti időkben is az egyik legaktívabb szerzőként figyelte az Artisjusban zajló munkát. „Már hét éve körvonalazódott egy szerzői csoportosulás, amely rendszeresen találkozott és véleményt cserélt a jogdíjfelosztás problémásnak tartott pontjairól. 2008-ban arra jutottunk, hogy hatékonyabb lenne a „munkahellyel” együttműködve tenni meg a lépéseket – így jött létre hat éve a Szerzői Véleményező Bizottság, nagyjából egy időben az eladói, kiadói kérdésekkel is foglalkozó Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületével”. Listákba szedték az anomáliákat, és arra törekedtek, hogy minden érintett fél érdekét konszenzusra hozzák. „Alapvetően olyan problémákat vetünk fel a kezdetektől, amelyek a vezetőség és a munkaszervezet figyelmét elkerülhetik. Ezek között vannak folyamatosan érzékelhető nehézségek és hirtelen felvetődő kérdések is, amelyek azonnali választ kívánnak. Az SZVB egyik fő feladata, hogy mindezekről hírt adjon a munkaszervezet illetékes vezetőinek és a szerzőkből álló vezetőségnek is, amelynek két tagja az SZVB munkájában is részt vesz (ők Czutor Zoltán és Szabó Áron)”. András szerint a vezetőség négy könnyűzenei tagjától képtelenség lenne azt várni, hogy minden, őket érintő kérdést megoldjanak. Sokkal inkább a többlépcsős szervezeti felépítésben hisz – és persze az emberek személyes lelkesedésében. „A bizottságban mindenkit fűt a változtatási láz, már-már forradalmi attitűd jellemez többségünket. Ez persze konfliktusokat is szül, miközben egy folyamatosan változó, különlegesen bonyolult rendszerben kell úgy egyensúlyozni, hogy ne sérüljön senki érdeke sem”. „Ha az SZVB-nek logót készítenénk, biztosan patikamérleg lenne rajta” – mondja Tóth Szabolcs, dalszerző, a Sugarloaf gitárosa is, akit a jobbító-szándék vezetett a Könnyűzenei Szerzői Véleményező Bizottságba, és akit a kezdetek óta tart ott a remény, a javítás lehetősége. Mint mondja, törekednek a reprezentatív összetételre, így van köztük csak dalszerző, szerző-előadó, dj, rádiós szakember, előadó-menedzser stb. egyaránt. A Könnyűzenei Szerzői Véleményező Bizottság most éppen rádiós-televíziós pontértékek meghatározásánál használt idősávokkal kapcsolatban vizsgálódik. Ezeknél a felosztásoknál ugyanis nem teljesen másodperc-arányos a felosztás, hanem sávonként meghatározott pontértékek alapján számolják a jogdíjakat. Így meglehetősen nagy jogdíjkülönbözet keletkezik (33%) a 3 perc alatti, ill. az ennél

26

SZABÓ ANDRÁS

hosszabb dalok között (éppen 3 percnél van a sávhatár). „Ha csak annyit változtatnánk, hogy a 3 perc helyett 2,5 percre változtatjuk a sávhatárt, akkor is komoly kilengések keletkeznének. A komolyzenei szerzők és az írók jogdíjai csökkentek volna a bevezetéssel. Korábban szorgalmaztuk a másodperc alapú elszámolásra történő áttérést, de az még nagyobb felfordulást és munkát jelentene” – árulja el Szabi a folyamatosan napirenden lévő témáról. Szintén aktuális probléma, hogy egy 3,5 perces könnyűzenei mű ugyanannyit ér a Petőfi Rádión, mint a sokkal kevésbé


BELSŐSÉG

hallgatott Bartók Rádión. Ugyanakkor rendkívül különböző a két rádió műfaji profilja – utóbbin többnyire komolyzenét játszanak, ami négyszeres szorzóval szerepel a felosztásban. „Jelenleg is zajlik az a vita, hogy jogos-e az ilyen mértékű kedvezményezettség a rádiókban nehezen szóhoz jutó műfajok (komoly, jazz) javára. Ugyanakkor azt is meg kell vizsgálni, hogy egy hallgatottsággal arányosabb felosztás érdemi jogdíjnövekedést hozna-e a Petőfin elhangzó műveknek, vagy észrevehetetlen lenne a nyereség – miközben a komolyzenei oldalon, ahol jóval kisebb a művek számossága, kivéreztetné a rádiós felosztást…”

zene szól, tehát valószínűleg a hazai szerzők egyik legfontosabb bevételi forrását jelenti”. Éppen ezért javaslataikkal egyaránt csiszolják ennek a területnek beszedési és felosztási rendszerét is. „Korábban a szerző gyakran csak a felosztáskor tudta meg, hogy mikor, hol hangzott el a műve – vagy éppen azt, hogy az adott felosztásban nem kap egy rendezvény után jogdíjat. Az a célunk, hogy az Artisjushoz bejelentett összes rendezvény adata láthatóvá váljon az érintett szerzők számára, és így a lehetséges hiányosságokra már a felosztás előtt fény derüljön. Az új felületen állapotjelző segíti majd a szerzőket a koncertes jogdíjak nyomon követésében.” Az online fejlesztéseBíró Zsolt – ismertebb nevén Dred – egy- ken túl, Dred fontosnak tartja a koncertek kori rádiósként már a kezdetektől szorgal- felderítésének megerősítését is az Artisjus mazta a rádiós elhangzási adatok feldol- részéről – vagyis, hogy minél több rendez-

már ebben a fázisban elakad a folyamat. „Faramuci helyzet az, hogy éppen attól várjuk a koncert adatait, aki a legkevésbé érdekelt - hiszen a szervezőnek kell a jogdíjat kifizetni. Arra keressük a megoldást, hogyan válhatna a műsor leadása az előadó felelősségévé.” Mint mondja, persze ez is csak akkor nyújthat igazi megoldást, ha mindez tényleges felelősséget jelentene, és motiválttá válnának - akár az őket képviselő EJI-vel együttműködésben. Ne felejtsük, például egy saját szerzeményeket nem játszó előadó kevésbé lesz érdekelt a szerzői jogdíjas „papírmunkában”. „Megoldást jelenthet, ha az előadó által leadott koncertműsor láthatóvá válna a Szerzői Információs Rendszerben a szerzők számára. Ők ezt jóváhagynák (vagy visszautasítanák), majd a koncertszervező is visszaigazolná az

TÓTH SZABI

BÍRÓ ZSOLT

PÉTER JÁNOS

gozását digitális technológiákkal. Így igazi SZVB-s sikerként értékelte, amikor az audio fingerprint technológiával már 36 rádió adatait vette figyelembe az Artisjus. Zsoltot a jogdíjkifizetések megértése iránti vágy ösztönözte arra, hogy részt vegyen a bizottsági munkában. „Gyerekként az érdekelt, hogyan működik a kisautó, ezért darabjaira szedtem. Ezt az elemző énemet itt kiélhetem, és ráadásul segíthetek másoknak is”. A rádiós témák mellett mélyrehatóbban a koncertek jogdíjaival foglalkozik. „A hazai élőzenei fellépéseken 75%-ban magyar

vényt jogosítson a jogkezelő. „A legutóbbi felosztás adatai igazolják erőfeszítéseinket. Az idei őszi koncertfelosztásban 5168 koncert után fizettek jogdíjat a szerzőknek, ami 12%-kal több a tavalyi novemberi felosztáshoz képest. Idén, ugyanebben a felosztásban 5324 szerző kapott jogdíjat, ez pedig 7 %-os növekedést jelent.” Péter János, a Firkin zenekarvezetője hozzáteszi, ennél még több koncert kifizetése rendeződhetne, ha nem a szervezők felelőssége lenne a koncertműsor elküldése az Artisjushoz. Sok rendezvénynél ugyanis

előadók és szerzők által már rendben talált adatokat. Így a szervezőnek mindössze a folyamat végén lenne szerepe az adminisztrációs munkafolyamatban.” Ezzel közvetve a szerzők és az előadók is befolyásolhatnák saját koncertes jogdíjaik sorsát. A javaslatok kidolgozásáig és idevágó szabályok módosításáig a szerzők a Szerzői Ügyfélszolgálatra, emailben küldhetik el koncertlistáikat – és műsoraikat ellenőrzésre.n –AJM– Fotó: Wlcsek András

27


28


KOMOLY

SÁRY LÁSZLÓ, ZENESZERZŐ

a szörnyeteg, nem a rosszindulatú fajtából „A zeneszerzők félszeg emberek, átadják a terepet a zenészeknek” – vallja az Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas komponista, Sáry László. Magát is nehezen megnyílónak tartotta, de a tanítás és a színház örökre megváltoztatta – olyan�nyira, hogy később pedagógiai módszert dolgozott ki tanítványai improvizációs készségeinek fejlesztésére. Lokomotívhangokra, gongra és füttyre is komponált már, módszere pedig kétségkívül egyedülálló: sokan úgy képzelnénk, zeneszerzőként elegendő csupán a szükséges darabszámú építőelemet összeilleszteni, ám a Sáry-zene szerzője a szükségesnél mindig több elemet hoz létre, hogy azok aztán újabb darabokban találják meg végső helyüket. A hetvenes-nyolcvanas évekbeli magyar avantgárd zene kimagasló alakja, az Új Zenei Stúdió alapító tagja január 1-jén ünnepli hetvenötödik születésnapját, ezen alkalomból beszélgettünk vele. D+SZ: Zenészcsaládból sokról hallani, de az már korántsem ennyire megszokott, hogy egy generáción belül két zeneszerzőt is adjon egy ház. Milyen hatással volt, hogy öt évvel idősebb bátyja, Sári József is komponálásra adta a fejét? SL: Sőt, hadd egészítsem ki: Bánk fiam is zeneszerző, lassan húsz éve végzett, így most már hárman vagyunk. Jóska bátyámmal tulajdonképpen párhuzamosan alakult az életünk. Neki óriási szerencséje volt, hogy az ötvenes években fölvették a pannonhalmi bencés gimnáziumba. Az ott tanító szerzetesek – többek között Szigeti Kilián egyháztudós és orgonista, a gregorián európai hírű tudósa, aki felfedezte bátyám zenei tehetségét – tulajdonképpen az egész életüket a tudományuknak és a diákoknak szentelték, akik előtt bármikor nyitva állt az ajtajuk. Bátyám hazahozta ezeket az élményeket és tanulmányokat, amelyeket a bencésektől kapott, és nekem már az általános iskolai éveim alatt biztos volt, hogy a zene fogja meghatározni a további életemet. Persze akartam mozdonyvezető is lenni, de melyik gyerek ne

szeretett volna? Apám állomásfőnök volt egy Pannonhalmához közeli kis állomáson. Szolgálati lakásban lakott a család, vonatok rohangáltak tizenöt méterre az ágyunktól. D+SZ: Szeret-e ma is vasúton utazni? SL: Ha messzebbre hívnak, akkor mindig, de akár még Győrbe is szeretek vonattal menni, mert az úton van időm felkészülni. Nagyon hasznos időtöltés, és tulajdonképpen a kezdetek óta így van, mert a győri iskola egyórányi vonatútra volt Győrasszonyfától. Ezalatt majdnem megtanultuk az anyagot. D+SZ: A vasútvonalak villamosításával szinte teljesen eltűntek a vonatozás ritmikus zajai, emiatt nem csalódott? SL: Dehogynem! Hiányzik az esti tűzijáték, amit okozott a mozdony, az a hatalmas monstrum – egy élő szörnyeteg, persze nem a rosszindulatú fajtából –, az a hatalmas ősállat, aki prüszkölt, szuszogott, tüzet okádott, szórta a csillagokat. Nagyon élvez- 

29


KOMOLY

 tem, bár tiszta mocsok lettünk, mire hazaértünk. De nem tudtuk megállni, hogy ne húzzuk le az ablakot, ezt újra és újra meg kellett néznünk. Szokták mondani, hogy valószínűleg innen eredhet bennem a ritmika intenzív akarása és feldolgozása, ez majdnem minden darabomra egzakt módon jellemző. A kilencvenes években készítettem egy darabot a Magyar Rádió elektronikus zenei stúdiójában, Decsényi János meghívására, aki többedmagammal felkért engem is, hogy a magyar tájak hangjairól írjunk műveket. Természetes volt, hogy a vonatokkal kapcsolatos darabot írok, mert a hatvanas évektől kezdve gyűjtöttem helyszíni felvételeket. 1983-ban kiadtak egy kiváló hanglemezt a magyar lokomotívokról készült felvételekkel (Hungaroton SLPX 19213), ezt, illetve a saját forrást használva született meg a gőzmozdonyok hangjaiból álló Etűdök gőzmozdonyokra és a Lokomotív szimfónia. Ez teljes mértékben konkrét zene, nem hangszeres, és nem is elektronikus, hanem kizárólag a mozdonyok és a környezetük – sínek, váltók, a győri állomás jóformán érthetetlenségig torzító hangosbemondói – által produkált hangok.

vagyok elégedve, mert nem lehet se hozzátenni, se elvenni belőlük. Mondhatni, jó pillanatban születtek. De több olyan művem van, amelyeket valószínűleg túlságosan gyorsan sikerült befejeznem, és olyan részek vannak még bennük, amelyek kívánják a kidolgozást. Szitha Tünde zenetörténész a kezdettől fogva végigkísérte az Új Zenei Stúdió munkásságát, egy tanulmányában (Paródiák és metamorfózisok Sáry László műveiben) ő világított rá arra, hogy jellemző munkamódszerem az anyagok és szerkezetek újrafogalmazása, újraírása. Ezt a műfajt a középkorból eredő eredeti jelentése alapján paródiának nevezhetjük, de a köztudatban élő értelmezésével ellentétben nem azt jelenti, hogy tréfát űzünk valakiből, csupán annyi köze van hozzá, hogy a paródia forrását, jellemzőit nagyon jól kell ismernie a szerzőnek. A középkorban divatosak voltak például a paródiamisék, azaz a korabeli világi zene motívumai alapján egyházi közegnek írt darabok. A szerzői öntudat akkoriban még nem létezett ebben a mai, őrülten felfokozott értelmében, sőt, örömmel töltötte el a szerzőt, ha feldolgozásra érdemesnek bizonyult a műve. A szerzői jogok megjelenésével változott meg a felfogás, pedig Weörestől tudom, ő is egészen más okból bújt egy D+SZ: Ez a montázstechnika – ha nem is ennyire explicit mó- régi kor költőnőjének figurájába. don – nem csak ebben a művében érhető tetten. SL: A hangkollázs mindig nagyon érdekelt engem, és most D+SZ: Nem lehet túl sok beszélgetést fellelni, amit önnel is nagyon foglalkoztat, hogyan lehet különböző anyagokat ze- készítettek az elmúlt években. Azok közé a zeneszerzők közé neművé összekovácsolni úgy, hogy ami létrejön, utaljon a mű tartozik, akik fontosnak tartják elmagyarázni a közönségnek ősforrására, de új minőséget is hordozzon. A festészetben ez a művei születésének körülményeit, vagy alkotásai mélyebb mindig is gyakori jelenség volt, a zenében már jóval ritkábban dimenzióit? fordul elő, Mozart és Stravinskij voltak a mesterei, mondhatni, SL: A közönség igényli, ha a szerző bepillantást enged a művei mindenkit tudtak utánozni. Az irodalomban pedig még nehezebb mögé. Ennek a sorozatnak, amin most dolgozom, talán azért is ügy, a kevesek közé tartozott Weöres Sándor, aki nagyon jól van sikere, mert valójában műhelymunka: elemzésszerűen megértett hozzá. Őt régről ismertem személyesen is, voltam is nála mutatjuk azokat a mozgatórugókat, amik a darab magvát képzik, párszor vendégségben, és a Katona József Színház kamrájában tulajdonképpen mikroszkóp alá tesszük a művet, a végén pedig most készül egy kétórás produkcióm, a Dob és tánc – maga a cím összegezzük azt, amit a darabban hallottak, és a közönség ezt Weörestől ered, ez meghatározó műve volt –, zenével, mozgás- borzasztóan szereti. Pedig régebben nem szerettem beszélni – sal és hanggal, amelynek egy-egy részlete havonta megszólal. A se magamról, se a műveimről. A szükség hozta, hogy változott tételek összefüggő láncolatát szimfonikus szvit formájában jövő a hozzáállásom: 1990-ben a Színművészeti Egyetemre kerültem, tavasszal fogjuk bemutatni. A Dob és tánc című költeménynek muszáj volt a növendékeknek olyan magyarázatot adni, hogy létezik felvétele a költő hangjával, az lesz tulajdonképpen ennek megértsék, mire gondolok, ekkor dolgoztam ki a Kreatív zenei a nagy szvitfüzérnek a középpontjában. Emiatt mostanában so- gyakorlatok nevű módszeremet. Nem akartam se szolfézst, se kat foglalkozom Weöres Sándorral. összhangzattant tanítani, semmi olyat, amit az iskolában már megtanulhattak. Közelebb szerettem volna vinni a tanítványaiD+SZ: Jellemző, hogy amikor új darabbal foglalkozik, a nap mat a huszadik századi zenéhez, hiszen akkoriban John Cage, minden percében arra koncentrál? Stockhausen vagy Boulez neve még korántsem volt itthon annyiSL: Állandóan. Mindenhova viszem magammal. Mindig nálam ra ismert, mint manapság. És ez a folyamat a műveimre is hatásvan a jegyzetfüzet, mert bármikor eszembe juthat valami, és azt sal volt. Némelyik korábbi darabomban olyan bonyolult leírások rögtön felírom. Ez a huszonegy tételből álló mű annyira szerteága- vannak, amihez külön jelmagyarázat, tulajdonképpen megfejtési zó, hogy mindenféle kis, apró mozzanatot fel kell jegyezni. Elkép- tabellárium szükséges. Megtanultam, hogy ahogy élőszóban, a zelhető, hogy nem használom sohasem, de lehet, hogy épp az a darabokban is az a legjobb, ha minél egyszerűbben írja le a szerző mozaik lesz majd a kiegészítője egy másik darabnak. És valószínű- azt, amit közölni szeretne. A színpadon pedig még fontosabb, leg ebben áll a veszélye is: sokszor nagyon nehezen teszek pontot hogy az ember a lehető legintenzívebben sugározza magából a a műveim végére. Vannak korábbi darabjaim, amikkel teljesen meg mondanivalóját.

30


KOMOLY

D+SZ: A kortárs irodalom és a színház manapság kifejezetten szárnyal, főleg ha a zenével vetjük össze. Közel negyed évszázada a színházban zajlik az élete, milyen módon hat ez a zenéjére? SL: Volt idő, amikor a műfajok nem éltek külön életet. A „klasszikus aranykorban” közvetlenül találkozott a mű a közönséggel, hiszen a középkori Európában a kultúra a templomokban zajlott, létrejött az előadó, zeneszerző és a közönség egysége. Még a huszadik század elejére is jellemző volt ez, Bartók is előadta saját műveit, a háborút követően szakadt szét a láncolat. Az Új Zenei Stúdió egyik lényeges törekvése éppen az volt, hogy ezt a hármas egységet próbáljuk meg visszaállítani. Ez sikerült is, igaz, a hivatalos zenei közvélemény megpróbált erről tudomást nem venni, hiszen különösnek, szokatlannak tűnt a hozzáállásunk. Komoly ellenállást éreztünk, de védett bennünket egyfajta háló is, ami Szigeti Pálnak, a KISZ Központi Művészegyüttes vezetőjének volt köszönhető, ő védte ki azokat a támadásokat, amiket ellenünk indítottak. Az Új Zenei Stúdión kívül akkoriban nem volt sok esélyünk. A Fészek Művészklubban indítottunk egy sorozatot, ami pár előadást ért meg. Stockhausen műveit elemeztük volna, de ha jól emlékszem, a kísérleti darabjainál – a Mikrophonie I és II, amiben mikrofonokkal kell hangmintákat venni egy hatalmas gong egyébként nem hallható hangjairól – elvérzett a dolog. Egy már akkor is nagy befolyással bíró zeneszerző Stockhausent „fasiszta vilSL: Az Új Zenei Stúdió tagjai közül töblanyszerelőnek” nevezte, azt hiszem, ez elég jól jellemzi a hangulatot. ben találkoztunk Darmstadtban Christian Wolff amerikai zeneszerzővel, aki Cage D+SZ: Az Új Zenei Stúdióval sikerült mindent megvalósítaniuk, amit szerettek volna? köréhez tartozott, és közvetlen, nagyon SL: Szőllősy András mondta, hogy az Új Zenei Stúdió működése óta már nem le- kedves ember benyomását keltette. Abhet úgy komponálni, ahogy korábban. 1971-től kezdve hetente voltak előadásaink, ahol ban a pillanatban, hogy elmondtuk neki, egy-egy művet szétszedtünk alkotóelemeire, és bemutattuk, mire érdemes figyelni, magyarok vagyunk, és nagyon szeretnénk este pedig koncertszerűen előadtuk a darabokat, amikor a közönség már ismerősként Cage-darabokat, Steve Reicht játszani, üdvözölhette ezeket a műveket. Ennek most is lenne létjogosultsága. A hallgatóság a nála lévő összes kottáját odaadta nepillanatokon belül érzi, hogy mely darabok jók és értékesek. Nem igaz az a híresztelés, künk. Sőt, megígérte, hogy küld többet hogy „mumus” lenne a kortárs zene. A sajátjainkat is beleértve több mint 600 művet is. Bizonyos kapcsolataink az ő jóvoltából adtunk elő. Amikor manapság összejövünk egy-egy koncertre, ugyanazokat a szavakat alakultak ki, hiszen nem tudtuk, hogyan használjuk, és ugyanúgy értjük egymást félszavakból, mint korábban. tudnánk felvenni a kapcsolatot Steve Reichsel vagy John Cage-dzsel. Amikor D+SZ: Sokszor és sokak által emlegetett kérdés: a magyar színészek – többek által elkezdtünk ismerkedni a minimálzenével, kritikával illetett – muzikális kvalitásai hogyan változtak az elmúlt évtizedekben? olyan ütemfajtákkal szembesültünk, ami SL: A legtöbb színháznak elsősorban prózai színészekre van szüksége. A Katona csak „útjelzőként” áll a kottapapíron. HiáJózsef Színházban szerencsénk van, mert a fiatal színészek zöme nagyon muzikális: ba kezdtük el tanulni Reich műveit, olyan�énekelni tudnak, és sokan játszanak hangszeren. Olyan apparátust mindig elő lehet te- nyira nem volt gyakorlatunk, hogyan kell remteni, amellyel elő lehet adni zeneileg is számottevő műveket. Persze egy zeneszerző játszani, hogy szükségünk volt etűdökre, mindig nagyobb apparátust szeretne, de ez legtöbbször anyagi és logisztikai okokból előgyakorlatokra. Emiatt írtam meg a Kois megvalósíthatatlan. Egy komponista akkor tud teljes mértékben jó darabot írni, ha tyogó kő egy korsóban című darabomat, magáévá teszi a gondolatot, hogy a rendelkezésére álló apparátust valójában ő találta aminek az a lényege, hogy fogaskerekek ki. Nyomot fog hagyni a művön, ha úgy születik, hogy közben szenved tőle az ember! módjára csatlakoznak egymáshoz a szólaBizonyos differenciáltsággal – hasonlóan a tangram nevű játékhoz, ami csupán hét kü- mok. Aztán a sors úgy hozta, hogy a mű lönböző elemből áll – elő lehet állítani bármilyen formát, nagyon kevés elemből is lehet kinőtte magát az etűd kategóriából – az működőképes darabot írni. Nekem is időbe telt, míg rájöttem erre. Amadinda a mai napig játssza. D+SZ: Részt vett a darmstadti nyári új zenei kurzuson 1972-ben, és az ott hallottak D+SZ: Lemezre rögzített életművében közül leginkább a tengerentúlról érkező repetitív zene hatása volt a legemlékezete- a kétezres évek közepéig – főként más sebb. Ezzel az irányzattal, ami kifejezetten nem német, és nem is európai, hogyan szerzőkkel összehasonlítva – tulajdonismerkedett meg? képpen folytonosság volt megfigyelhető, hiszen gyakran vettek fel új Sáry- 

31


LISTÁK

32


KOMOLY

 művet. Az elsőre evidensnek tűnő kérdés sok esetben más-más választ szül, így felteszem: fontosabbnak tartja-e egy darab felvételét az élő koncertnél? SL: A zeneszerzőnek mindkettő nagyon fontos. A hanglemez nagy előnye, hogy a felvételkor lehetséges kicsiszolni a kisebb problémákat és egyenetlenségeket, tisztább képet tudunk nyújtani a darabról, mint egy koncerten. Jellegéből adódik a hátránya is: egy felvétel mindig ugyanaz marad, ahányszor csak meghallgatom. Ezért nem is szoktam túl gyakran hallgatni a saját darabjaimat, mert egy idő után már nagyon kívánnám a változást. A koncert azért nagyon jó, mert élő dolog, sőt, az még örömtelibb, ha nemcsak egyszer, hanem másodszorra, vagy még többször eljátsszák a darabot. Ez egy nagyon nagy tanulmány a zeneszerzőnek, az élő előadás borzasztóan fontos. Ha nincs még kiadva a darab, akkor mindenképp korrigálok, előadási jeleket teszek a kéziratba, fogadom a zenészek visszajelzéseit, de egy előadás a közönség miatt is fontos. Mert ott és akkor mérem le igazán, hogy rendben van-e a darabom. D+SZ: A minap meglepődve láttam a nevét a Katona József Színház plakátján, Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése című darabjának szereposztásában. SL: A zeneszerzők többnyire félszeg emberek, nem szeretnek szerepelni, inkább átadják a terepet a zenészeknek. Én viszont az Új Zenei Stúdióval a kezdettől fogva aktívan részt vettem a játékban – saját és mások darabjaiban is –, és mindig is nagyon szerettem a saját műsoromban szerepelni. Van olyan része a darabnak, ahol föltétlenül szükségeltetik, hogy pár percre megjelenjek a színpadon, sőt, egy angol szöveget éneklek, és magamat kísérem harmonikán. Ezt nagyon szeretem. Szeretem a színházat. Másfajta tapasztalatot ad, mint amit az ember akkor szerez, amikor kortárs zenét játszik a pódiumon. D+SZ: Közel három évtizeddel ezelőtt azt mondta, az egyéni stílus nemhogy nem foglalkoztatja, hanem az egyéniség szerepét majdhogynem korlátnak érzi. Ez a felfogás kifejezetten hasonlít a polifónia elterjedése előtti időkre, ahonnét kevés zeneszerző nevét ismerjük. Nem azért, mert nyoma veszett a pergamenről, hanem nem tartották fontosnak feljegyezni. SL: Nem változott a véleményem. Most, hogy dolgozom a We­ö­res-műsoron, eszembe jut, hogy ő is ugyanezeket mondta. Lehetséges, hogy olyan intenzíven húzom meg a vonalakat, ahogy az csakis Sáry Lászlóra jellemző, és senki másra, de nem azért, mert törekszem arra, hogy fejlesszem az egyéniségemet. Véleményem szerint az egyéniségre nem lehet „törekedni”. Tulajdonképpen rengeteg művet írtam, és nagyon érdekelt, hogy a különböző hatásokat, amik értek, ne hárítsam el magamtól. Van, amit átengedek, mert nem érdekes a számomra, és van, ami rávilágít egy régebben született műre, és újraértelmezi.

D+SZ: Január 1-jén lesz hetvenöt éves. Másképp várja a születésnapját, aki az év első napján ünnepel? SL: Furcsa dolog ez, alig vagyok hetvennégy éves, már az év első napján betöltöm a hetvenötöt. De az az igazság, hogy sose foglalkoztam ezzel. Amíg az ember képes megőrizni a lelkesedését – vagy ahogy egy kritikus írta, a gyermeki világát –, addig nincs semmi baj. Valami biztosan ki van mérve minden embernek, de én szeretnék még egypár évet élni, mert nagyon sok dolog van még, amit szeretnék megvalósítani.n interjú: Németh Marcell fotó: nagyillés szilárd (DAL+SZERZŐ)

sáry lászló 1940. január 1., Győr. A zeneszerző, zenepedagógus 1966-ban szerzett zeneszerzői diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1970-ben Jeney Zoltánnal, Vidovszky Lászlóval, Eötvös Péterrel és Kocsis Zoltánnal hozták létre az Új Zenei Stúdiót, mely a kortárs zenei szcéna jól ismert zeneszerzői és előadói műhelyévé vált itthon és külföldön: 1972 és 1990 között több mint 600 kortárs zenei mű kapcsolható a stúdióhoz. 1972-es darmstadti utazása ihlette, hogy olyan új zeneszerzési irányokat keressen, melyek különböznek a bevett európai gyakorlattól. Hangok (Sounds for....) című 1972-es darabja, már ezen elgondolás jegyében készült. A Sáry-módszer, azaz a Kreatív zenei gyakorlatok az új zenei gondolkodás alapelemeihez nyúlik vissza, útbaigazítást nyújt bizonyos zeneszerzői módszerekhez, fejleszti az improvizációs készséget és a koncentrációt. E pedagógiai módszerét a hetvenes évek közepétől alkalmazza sikerrel zeneiskolás gyerekek körében, és tanítja zenetanárok számára világszerte. 1990-tol a Katona József Színház zenei vezetője. Több mint nyolcvan művet írt a kamarazenétől a kamaraoperán át a zenekari művekig. 1998-ban Lokomotiv szimfóniája 3. díjat nyert a 7. alkalommal megrendezett Nemzetközi Elektroakusztikus versenyen (IREN). 1999-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjává választották. Sáry László munkásságának elismeréseként 1979-ben Kassák-díjat, 1986-ban Erkel-díjat, 1993-ban Bartók–Pásztory-díjat, 2000-ben Érdemes Művész címet, 2008-ban Kiváló Művész címet kapott.

33


PROGRAMAJÁNLÓ

HASZNOS HOLMIK

PROGRAMOK IPADRE Sorozatunkban zenészeknek és zene iránt érdeklődő olvasóinknak ajánlunk hasznos vagy épp szórakoztató alkalmazásokat mobilra és tabletre a midi.blog.hu szakértő segítségével. jordan rudess lelke ipadbe költözik Jordan Rudess, a Dream Theater billentyűse lemintázta összes kedvenc hangját, és gigantikus iPad appba csomagolva árulja, tíz dollárért. A Jordantron egy gigabájtos csomag, 57 hangot tartalmaz, szép zengető van építve hozzá, és van egy csomó izgi performanszlehetősége is, mint a rendes szintiprogramoknak általában.

kinn az ipades prophet Újabb klasszikus algoritmus az Arturiától, táblára portolva: igaz, csak megfelezve, de kijött az iProphet, ami azt jelenti, hogy csak a nyolcvanas évek hibrid-digitális klasszikusát, a Prophet VS-t élvezhetik az iPadesek, az analóg Prophet V-öt nem, az ára viszont mindössze tíz dollár.

táblás szuperszinti a korgtól A Korg újradefiniálja a mintaalapú iPad-hangszerek világát, hamarosan érkezik ugyanis a Module, ami pár hangszert tud csak, de azokat a teljes tökéletességet fogja nyújtani. Alaphangszerek lesznek benne, 90 programvariációban: zongorák, orgonák, némi vonós satöbbi, rajtuk pici effekt, játszik melléjük MIDI fájlokat, meg fel is tudja venni a saját kimenő hangjelét. A hangokat elég nagy részletességgel, jó nagy hangmintakönyvtárból nyomja majd, és különböző bővítőkkel tovább turbózhatjuk – lesz hozzá például kétgigás zongora is –, a lejátszási polifónia pedig az iPad típusától függ. Még a legegyszerűbb kettes iPad is előad egy 32-es polifóniát, a legújabbakra pedig 72 a garantált.

androidon az amplitube Ezt is megértük: az IK Multimedia bemutatta az AmpliTube androidos verzióját, ami ily módon az első gitáreffekt a platformra. Nem szépséghiba, csak az Android sajátossága, hogy kikötik: a Galaxy Note 4 vagy a Galaxy Note Edge okostelefonokon fog működni csak, mert ezeknek van megfelelően gyors audiórendszere. Húsz dollár az ára. n

34


35


DAL+SZERZŐ ZENEIPAR

A KULTURÁLIS ÉS KREATÍV PIACOK FELMÉRÉSE AZ EU-BAN

A NÖVEKEDÉS SZOLGÁLATÁBAN A kreatív és kulturális iparágak (kki-k) nagy rugalmassággal alkalmazkodtak a gazdasági válság kihívásaihoz. A digitális innovációban előfutár szerepet töltenek be, így a jövőben tovább növekedhetnek. A kki-k 7,1 millió embert foglalkoztatnak közvetlenül, ez az EU aktív népességének 3,3 %-a. építőipar

15,3

vendéglátás

7,3

7,1

kulturális és kreatív iparágak fém- és acélipar

5,0

élelmiszertermékek (ideértve az italokat is)

4,8

autóipar

3,0

vegyipar

1,3

telekommunikáció

1,2

Foglalkoztatottak száma (millióban)

Az EU-ban működő kki-k több mint ötször annyi európait foglalkoztatnak, mint például a telekommunikációs ipar. A kki-k vonzzák a fiatal munkavállalókat: a munkahelyek 19,1%-át 30 év alatti dolgozók töltik be. A kki-k körében a gazdasági nehézségek idején is nőtt a foglalkoztatás, így a kki-k az EU fontos munkáltatójaként az európai gazdasági növekedés motorjának számítanak. 36


DAL+SZERZŐ ZENEIPAR

Munkahelyteremtés 2008 és 2012 között Európában –0,7% A kki-k körében +0,7%

28 ország / 11 fogyasztói piac: 535,9 milliárd eurós forgalom

Az európai könyvszektor a világon a legnagyobb

Naponta 100 millió újság kerül eladásra és terjesztésre

ŐK: rinck, A EZET oltzb FP, A PIACVEZ PIACV chette, H xel S ETŐK a pr H , : ta , e n n o Thom inger,Egm la rs P a o e p P e on sonu s u Gr o H R e uters t, G+J, om d n a R

Napilapok & folyóiratok

Könyvek

kultúra és kreativitás európában

Előadó-művészetek

, ŐK: ZET theum o CVE PIA ’s, Dor m istie an Ha V

Chr

A világ 10 leglátogatottabb képzőművészeti múzeuma közül 7 Európában van

Képzőművészetek

Videojátékok P g, R IACV ovi EZE o E TŐ Ub ntert K: : iso ft ainme nt,

Kin

A videojáték-ipar 2012 és 2015 között 9%-os növekedésre számíthat

TV

P BBC IACV , B EZE RTL SkyB, TŐK: Gro Ende up, m TF1 ol,

PIACVEZETŐK: Aedas, Foster an d Partners, Sweco

Építészet

Zene

: PIACVEZETŐK val, La st Music Festi Donauinselfe Scala, Festival Sziget Music

Reklám

Az Európában bejegyzett több mint 493 000 építész többsége kkv-ban vagy vállalkozóként dolgozik

Több mint 1 millió munkahely; a telekommunikációhoz hasonlóan : ŐK , ET ify EZ ot CV , Sp al PIA ezer ivers De Un

Pu PIAC bli VE cis Z , W ETŐ PP K: Gr ou p

Az online reklám 2008 óta évi 12%-kal nőtt

Film Rádió

PIACVEZETŐK: BBC World Service, Radio France Internationale

, K: TŐ polis ropa ZE VE , Kine Zent C PIA Corp thé, a , Pa rop Eu k Film s i rd No

A leglátogatottabb 10 nemzetközi fesztivál közül 5 Európában kerül megrendezésre

A lekérhető videoszolgáltatások piaca 2008 és 2012 között ötszörösére nőtt

930 millió látogató évente 5 európaiból 4 naponta legalább 2 órát hallgatja a rádiót

Forrás: Creating growth: Measuring Cultural and Creative markets in the EU, EY, December 2014

37



JOGI ESETEK

A SZERZŐI JOGI VÉDELEM HATÁRAI

a feneked a gyengém Kim Kardashiant most igazán felbosszantották. Van ugyanis egy fitneszmodell, aki – hasonlóképpen a reality-sztárhoz – méretes kerek fenekéről készített sajátkáival, ún. belfie-kkel szerez az interneten egyre nagyobb rajongótábort. Kim szerint a másik nő őt utánozza, ezért jogi úton szeretne fellépni riválisával szemben. Ha lehet hinni a pletykalapoknak, akkor valahol a napfényes Kaliforniában talán épp most dugják össze a fejüket az ügyvédei, hogy kitalálják: védheti-e copyright a nagy feneket, és a pózolást. A kérdést komoly szerzői jogi szempontból És a fenékpózzal? kell megközelíteni. Mit is véd a szerzői jog? Nem alkotás, nem egyedi, nem eredeti, ilyet bárki tud, tehát röAz irodalom, a tudomány és a művészet bármely alkotását, amelyeknek a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni-eredeti jellegük van. A szerzői jogi védelem erősen a szerző személyéhez fűződik, hiszen az ő gondolatainak kreatív kifejezésére vonatkozik. A védelem lényege, és gazdasági ereje abban áll, hogy mások a művet csak a szerző engedélyével használhatják fel (pl. másolhatják le, készíthetnek róla fotót, vagy tehetik egy másik mű részévé), amiért a szerző ellentételezést kérhet. Tehát a szerző dönthet úgy, hogy nem ad engedélyt, vagy eltilt másokat a felhasználástól. Világos, hogy a szerzői jog gazdasági hatalommal jár, ezért a védelem határainak feszegetése a gazdaság- és kultúrpolitikai lobbi visszatérő tárgya.

viden: nem védett! Tény, hogy a másik hölgy növekvő népszerűségével elhappolja a magazinmegbízásokat, de ez a működő piaci verseny velejárója. Kim, bele kell törődnöd.

Jó, de mi a helyzet Kim tomporával?

Ez azonban komoly veszélyt hordoz: itt már nemcsak a sportmozdulatok és a fenekekről készült képek posztolásának szabadsága a tét, hanem az, hogy van-e jogi alapja annak, hogy másokat eltiltsunk, befolyásoljunk valamilyen tevékenység szabad végzésében – egyéb ok nélkül – pusztán azért, mert az minket bosszant, vagy anyagi előnytől esünk el miatta.

Érdekes felvetés, de a szerzői jog nemzetközi és magyar alapelvei szerint is egyértelmű a válasz. Egy velünk született testrész senkinek sem az alkotása, tehát még akkor sem állhat fenn rajta szerzői jogi védelem, ha az szokatlan, más, mint a többi. Ezen nem változtat az sem, ha a hátsó nem igazi, mert a plasztikai sebész ilyen eredményében (még ha alkotásnak is neveznénk) sem valósul meg szellemi tevékenységéből fakadó egyéni-eredeti jelleg.

De én már hallottam olyat, hogy…

Az Egyesült Államokban születtek elutasító és megerősítő döntések is például az esztétikus sportmozdulatok szerzői jogi védelme tárgyában (elsősorban baseball és kosárlabda területén). Mivel a sport nem olyan szellemi tevékenység, ami az alkotó személyiségének kreatív kifejezését célozza, ilyen védelem elsődleges indoka a sportközvetítésekből befolyó bevétel, és a versenyelőny biztosítása volt más csatornákkal szemben.

Pedig Kim is valami ilyesmit szeretne…

A szerzői jog a szerzői művet védi, tehát nem ez a szerepe. Bár a Más a helyzet a fotóművészeti alkotással, hiszen egy művészien tengerentúli bíróságok hoztak már itthoni szemmel mérten bizarr beállított aktfotónak van egyéni-eredeti jellege, így a fotóst valóban döntéseket, de ami a popsikat illet, remélem, a szerzői jogi védemegilleti a szerzői jog. Ha egy ilyen kép egyedi, különleges beállítását, lem megállapításáig még ők sem merészkednének. n színeit, árnyékait koppintja a másik fotós, ott megállapítható lehet a jogsértés. A pletyka alapján azonban úgy tűnik, Kim nem egy konkrét képének utánzásán, és nem is fotóművészként háborodott fel, hanem Fodor Klaudia Franciska azon a jelenségen, hogy más is megoszt hasonló témájú képeket. fotó: shutterstock

39


40


GENERÁCIÓK

IDŐSEBB ÉS IFJABB NOVAI GÁBOR

majd elmúlik, majd megjön Rákaptam, hogy mikor elindulok egy-egy interjúra, meghallgatok valamilyen dallamtapadós zenét beszélgetőtársaim művei közül, így azt dudorászva kerekezhetek oda. A Casino Twist ezúttal annyira gyors tempót diktált, hogy vagy tíz perccel korábban érkeztem a kelleténél. D+SZ: A generációs beszélgetések szükségszerűen mind történelmi léptékűek. Ezúttal meddig menjünk vissza a múltba? id. Novai Gábor: Mondjuk 1963-ba. Pont abban az évben alakult az első zenekarom, mikor Magyarország villamosítása befejeződött: augusztus 20-án volt az első koncertünk, és aznap kapcsolták be ünnepélyesen az utolsó falut is az elektromos hálózatba. D+SZ: Családi hagyomány a zene? id.N.G.: Apám nem nagyon foglalkozott a zenével, leginkább csak felhasználóként, bár persze pár Mozart-operára azért elvittek. Viszont elmesélte, mekkora élmény volt számára, mikor régebben kórusban énekelt. Ez meg is ragadt bennem, és onnantól tudtam, hogy valami ilyesmit én is kipróbálnék. Aztán bejött a beatkorszak, amikor mindenki elektromos gitárt fabrikált magának, és pickupot tekercselt ajtómágnesre, és ez engem is berántott. D+SZ.: Emlékszel valamiféle első pillanatra? id.N.G.: Igen. Elmentem egy nyitott ablak alatt, ahonnan kiszűrődött a Beatles Twist and Shoutjának a bevezető gitárriffje, és ez a pár hang gyakorlatilag meghatározta az egész zenei pályafutásomat. (Nevet) Minden ember más-más zenéhez vonzódik, rólam kiderült, hogy én inkább erre vagyok fogékony. Hozzá kell tenni, hogy maga a zene ebben az őrületben akkoriban olyan 20%-ban lehetett fontos az emberek számára. Velem mégis az történt, hogy meghallottam azt a riffet, és onnantól kezdve csak a zenével, a zenéléssel akartam foglalkozni. És valamivel később ugyanígy jött a dalszerzés: amikor meghallgattam az első Gitárpárbajon Szörényi Leventéék dalát, akkor rögtön eldöntöttem, hogy én is dalokat fogok írni. Hazamentem, és azonnal írtam is egyet. (Nevet) A Kisstadionban zajlott a Gitárpárbaj: Kovács Andor és Pege Aladár képviselték a jazzt és zseniálisak is voltak, de az akkori közönséget már csak a beatzene érdekelte. Amikor aztán Leventéék megjelentek, ugyanaz történt, amit a Beatles-filmeken is látni: az óriási ovációtól és sikítástól szinte semmit nem lehetett hallani a zenéből. Az akkori erősítők eléggé kis pilinckák voltak... (Nevet)

D+SZ.: Ahhoz azért elég hangos volt a beatzene, hogy a felnőtteket felidegesítse. id.N.G.: Persze, és rosszul is szólt, meg torz is volt, de ez valahogy nem számított. Az is jellemző volt egyébként a korra, hogy kevésbé akadtunk fenn a technikai problémákon, sokkal inkább a tartalom volt a lényeges. És hát voltak problémák bőven, mert az elektromos gitár volt a nagy újdonság. Annyira fontos és meghatározó volt az új hangszer ebben az amatőr és autodidakta korszakban, hogy csakis ezen keresztül képzelhettük el a zenét. D+SZ.: És nagyon hamar nagyon jó zenék is születtek elektromos gitáron. A jelenből nézve elég robbanásszerűnek tűnik a dolog. id.N.G.: Borzasztó közhely, de a beatkorszak társadalmi értelemben tényleg forradalmi volt. A beatzene a fiatalokhoz kötődött, akik életfelfogás, világnézet és persze ízlés terén is szöges ellentétben álltak a háború utáni, megmerevedett generációval. D+SzZ: Ma nem látszik semmilyen forradalom, és talán a generációs ellentétek sem ennyire élesek. Milyen hullám emelhet fel ma egy fiatal zenészt? 

41


GENERÁCIÓK

idősebb novai gábor (Budapest, 1949. 02. 13.–) Novai Gábor, Nova: énekes, basszusgitáros, zeneszerző, szövegíró, producer, menedzser. A magyar poptörténet egyik meghatározó figurája, nélküle aligha lett volna olyan sikeres a Generál, a „nagy” Hungária vagy akár a Dolly Roll. 1970-ben már a Zé-Gé, a Corvina és a Rangers basszusgitárosa, majd 1971-től a Generál együttes basszusgitárosa és vokalistája lett Révész Sándorral, Karácsony Jánossal, Reck Lajossal, Ákos Istvánnal. Egy évvel később már övéké a Táncdalfesztivál közönségdíja és hamarosan Lengyelországtól Hollandiáig sikert sikerre halmoztak, bár a nyugati karrier a „szokásos” vasfüggönyön inneni módszerekkel elakadt. Novai írt slágereket a révészes és a charlie-s Generálnak egyaránt, majd 1979-ben távozott a zenekarból és beszállt a Hungáriába, amelynek földindulásszerű sikere és annak utórezgései még a távoli jelenben is érezhetők. Az évtized végétől egyre több előadónak írt és producerelt dalokat, így a Pa-dö-dőnek, a GM49-nek, az Unisexnek, Sugár Bercit menedzselte, majd 2003-ban létrehozta a Marót Viki és a Nova Kultúr zenekart. A Hotel Menthol musical társszerzője Fenyő Miklóssal, Huszka Jenő-díjas, többszörös arany- és platinalemezes – és nem mai számokkal számolva.

42

ifj. Novai Gábor: Ma teljesen más a zene szerepe és a jelentősége is. Rengeteg okból kifolyólag a hallgatói ingerküszöb is annyira ki van tolva, hogy reménytelennek tűnik olyasmit létrehozni a könnyűzenében, ami úgy megragadná az embereket, mint akkor. Sőt: a mai nagy sztárok közül nem egy csak annyit tesz, hogy átemeli a hatvanas évek zenéjét mai környezetbe, és tulajdonképpen nem ad hozzá semmi újat. Még a mai popzene is abból az energiából merít. Ha meghallgatok abból az időből egy eredeti felvételt, úgy tudok beleborzongani, ahogy mai zenébe sohasem. Valami olyasmi van benne, amit ma sokkal ritkábban látok megnyilvánulni a popzenében.

D+SZ.: Talán a teljes körűen kidolgozott fikció miatt tűnhet nosztalgikusnak a Hungária. Az aprólékos környezet, a karakterek, a nyelvezet nagyon sokat hozzátettek a produkcióhoz. Hogyan raktátok össze? id.N.G.: Mi akkoriban eljutottunk Nyugat-Berlinbe, ahol olyan három évvel előrébb jártak, mint a magyar ízlés. Ott láttunk ilyesmit. Volt egy helyi menedzserünk, aki szemüvegeket árult a bolhapiacon, ő szedte össze a szükséges relikviákat. Itthon persze ezek miatt a külsőségek miatt is az egész nagyon gyorsan kivirágzott, mert itt még csak hasonló sem volt. Még a Hungária dalaira esetleg ráfoghatnánk, hogy nosztalgikusak, mert ezek a rock and roll egy-egy nagy hőséhez kapcsolódó számok és stílusok reinkarnációi voltak. Volt Chuck Berry, volt Bill Haley, és mindenki más, és mindenkinek megvolt a maga felelőse a zenekarban. Zeneileg megírni ezeket a dalokat nem volt túl nagy kihívás, sokkal érdekesebb feladat volt a szöveg. Végül annyira sikerült adaptálni azt az amerikai zenét és hangulatot, hogy szinte népzenét csináltunk belőle: a Limbó Hintót ma is állandóan játsszák a szórakoztatóiparban és koncerteken is.

D+SZ.: Nagy zenefogyasztó vagy? ifj.N.G.: Igen. Nagyrészt mai zenéket hallgatok, de jazzista mivoltom miatt általában olyasmiket találok érdekesnek, amiket a nagyközönség talán kevésbé ismer. De még a friss, forradalminak szánt zenék vagy hangzások sem jelentenek akkora újdonságot, mint a kezdetekben. id.N.G.: Egész más a zene szerepe az emberek életében, a forradalmat nagyon hamar felváltotta a szórakoztatás. Azért persze a nyolcvanas években még volt egy videóforradalom és megjelent a száD+SZ.: A Limbó Hintót nullától százmítógépes zene is. És megjelent a dark is: éves korig bezárólag egyaránt szerették. odáig a dalszövegek alapvetően pozitívak, id.N.G.: Mi voltunk az első családi zenevidámak voltak, de egyszer csak jöttek a kar! (Nevet) sötét oldalról szóló dalok, amik hatalmas táborra találtak azzal, hogy megtagadták D+SZ.: Elérhetőnek tűnt egy ekkora siker a vidám popvilágot. azok után, hogy a Generál lehanyatlott? id.N.G.: A Generál a lemezsikerekhez D+SZ.: Hogy illeszkedett ebbe a hely- volt kötve, és azért bomlottunk fel 1978zetbe a rockandrollos Hungária? ban, mert a lemez nem ment. A Könnyű id.N.G.: A Hungária new wave zenekar álmot hozzon a szél nem ment, pedig volt. Nem nosztalgia, hanem az ötvenes Charlie ugyanúgy énekelte, mint később. évek és Rocky Sharp visszatükrözése a És énekelt még szórakoztató dalt is, a Künyolcvanas években. Pont úgy, ahogy a lönös szilvesztert, de hiába. Ugyanis énepunk is táplálkozott az ötvenes évekből: kelt funky rockot is, ami abban az időben zenei téren a lázadással, külsőségekben az nem volt kompatibilis a közönség ízlésével. eltúlzott frizurákkal, az ocelot-mintás ru- Ilyen volt például a Zenegép, amit először hákkal és hasonlókkal. eléggé bizonytalanul mutattam meg neki,


GENERÁCIÓK

de ő azonnal mondta, hogy jó lesz, és el akarja énekelni. Később az is ikonikus dal lett, de akkoriban itthon nem nagyon ütött be. Pedig Nyugat-Berlinben, ahol a War előzenekara voltunk, ott nagyon szerették ezt a fajta zenét: a németek annyira imádták Tátrait, hogy a koncert végén a kedélyek lecsillapítására le kellett kapcsolni a villanyt. Lám, megint a villany! (Nevet) Nyakunkba borult a War menedzsere, hogy azonnal menjünk velük előjátszónak az egész európai turnéra, és még az ilyenkor szokásos ezer márkát sem kell kifizetünk. Kell-e mondanom, hogy Tátrai nem kapta meg az útlevelet? Ez aztán végképp elvágta a zenekart, de nem volt mit tenni: történtek ilyenek abban az időben. D+SZ.: Ma útlevél is van, de akár egy szobából is lehet nemzetközi sikert csinálni. Hogyan használja ezt ki egy pályakezdő jazz-zenész? ifj.N.G.: A YouTube, a Facebook és társaik mindennapos használatban vannak mindenkinél. Ami ezzel jár, az egy folyamatos önmenedzselés is, mindenki maga készít mindent: zenét, fotót, videót. Ez szinte új műfajok megjelenését is elhozza, például divat lett a lo-fi. D+SZ.: Okoz bármilyen izgalmat benned, ha valaki Új-Zélandon meghallgatja a zenédet? ifj.N.G.: Egy kicsit. Azért csak kicsit, mert ez a fajta zenehallgatás nagyon személytelen. A legtöbbször véletlenül, egy megosztás miatt épp csak odakattintanak a zenénkre; jó esetben elmerülnek benne pár percre, aztán mennek is tovább. Nyilván egy nagyobb, sokmilliós kattintásszám valamivel több izgalommal jár. D+SZ.: Egy jó videóval akár össze is jöhet ennyi. Eleve videóban gondolkodik egy mai zenész? ifj.N.G.: Egyre inkább arra jövök rá, hogy polihisztor-üzemmódba kell átmenni, és nem lehet csak zenésznek lenni. De egy

jó videóval is nagy szerencse kell, hogy az embert sokan megismerjék. Továbbá rá is kell érezni valamire, ami megfogja az embereket. Emiatt tudják az amatőr, filléres próbálkozások legyőzni a drága, profi videókat is akár. De hogy sikerül-e, az szinte teljesen kiszámíthatatlan. D+SZ.: Ez már a sláger-faktor világa, ahol a szerencsének is különös szerep jut. A magyar pop-Fortunát azonban sokáig a Magyar Hanglemezgyár pincéiben tartották láncra verve. id.N.G.: Aki benne lehetett a Huszonnégyben – mert ennyit adtak ki akkoriban egy évben – , az már befutott. A többi viszont, aki mondjuk mindenféle szubkultúrát akart kiszolgálni, az nemigen kerülhetett be. Ebből a külső tömegből valahogy mégis bejutni néha elég véletlenszerűnek tűnt. A mi esetünkben az történt, hogy egy napon szólt Wilpert Imre, hogy lesz az Ifjúsági Parkban egy új zenekarokat bemutató program, és minket is hívnának, ha lenne saját, magyar számunk. Hatalmas önbizalommal azt lódítottam, hogy de hiszen van! (Nevet) Ez volt pénteken, és jövő csütörtökre összeraktuk az első lemezt. Még papírról olvastam a Casino twist szövegét, el is rontottam, úgy kellett a felvételen utána javítani. Azóta is elrontom ugyanott. (Nevet) A műsorba kerülés így teljesen véletlen volt: szerencse, hogy épp arra jött Wilpert és rákérdezett. Addig a Hungáriával nem foglalkozott senki. Szintén óriási szerencse volt, hogy Erdős Péter elment Bulgáriába Csepregi Évával Trabanton egy hétre, így titokban megcsinálhattuk a Rock and Roll Party című lemezt. Erre másképp nem kerülhetett volna sor, mert ők Fenyővel homlokegyenest szemben álltak. Akkoriban kezdett lehetővé válni, hogy máshol felvett anyagot is bevigyenek a Lemezgyárba, és mi voltunk az első zenekar a Kóbor János alapította stúdióban. Ahogy kész lett, rögtön be is vitte a felvételt, mindenkinek megmutatta és marhára tetszett is. Úgyhogy mire

ifjabb novai gábor (Budapest, 1990. 01. 09.–.) A becenevén Novan 2014-ben diplomázott a Kodolányi János főiskola dzsessz tanszakán, dzsesszzongora előadóművész szakon. Elsősorban a hatvanas évek zenéi, ezenkívül még autentikus és nem autentikus blues és dzsessz érdekli minden mennyiségben, a népzene és ezek ötvözete, vagy bármilyen szempontból progresszivitást mutató pop és dzsessz. Zenei mindenevő. Egyik ismertebb zenekara a főiskolán alapított Nemti, melyben saját népzenei ihletésű kompozícióit mutatja be a dzsessz szűrőjén keresztül. A produkció a marosvásárhelyi nemzetközi jazz versenyen és az Alba Regia versenyen különdíjas lett. A zenekar első nagylemeze 2015 első felében várható. Gábor tagja a Zombori zenekarnak is, amely progresszív „folktronicát” játszik, mely már lassan három éve működik és a Petőfi Rádió MR2 Akusztik című műsorában is bemutatkozott. Gábor talán legismertebb zenekara jelenleg a Petőfi Rádió által is kedvelt Blahalouisiana, mely Amerika déli államainak zenéje által inspirált, indie-s, motownos hatású produkció.

43


GENERÁCIÓK

 Erdős hazajött, addigra Bors Jenő már eldöntötte, és többször többeknek el is mondta, hogy ebből márpedig lemez lesz. Így Erdős is be kellett adja a derekát. Megjelent a lemez, és olyan ötszázezer eladott példány lett belőle. (Nevet) De hozzá kell tenni, hogy egy megjelenés akkoriban olyan nagy dolog volt, hogy még a Híradóba is belekerültünk.

átgondoltam, hogy pontosan mivel szeretnék elmélyültebben foglalkozni, és megértettem, hogy igazán mélyen csak a zene érdekel. És akkor neki is álltam komolyan gyakorolni. id.N.G.: Azért már születése óta érdekelte a zene, állandóan benne volt: például a musicalünk bemutatóján már ott táncolt a fináléban kisgyerekként. (Nevetnek) Amíg az én szüleim abban

D+SZ.: Gondolom, feltétel nélkül támogatod a fiad a zenészségben. Nálatok hogy álltak ehhez? id.N.G.: Apám véleménye eleinte az volt, hogy ez nem zene. Eleve az elektromos gitár sem hangszer, ellentétben mondjuk a hegedűvel, ami megszólal önmagában is. Valahogy úgy voltak vele, hogy majd elmúlik nálam ez a dolog. Aztán, amikor már kerestem vele annyi pénzt, hogy nem tőlük kellett kérnem, akkor elkezdték kicsit komolyabban venni. És amikor a Generállal Ki mit tud?nyertesek lettünk, akkor már elfogadták, és büszkék voltak rám.

reménykedtek, hogy majd úgyis elmúlik nálam a zene, én inkább úgy voltam ugyanezzel, hogy majd úgyis megjön nála.

D+SZ.: Számodra mióta világos, hogy zenész szeretnél lenni? ifj.N.G.: Nagyon sokáig nem érdekelt különösebben, bár jártam egy darabig zeneiskolába, de a skálázós szemléletű oktatás nem tetszett túlzottan. Ez egészen az érettségiig így volt, amikor

44

D+SZ.: Mi az, amit minden korban érvényes tapasztalatként vagy jókívánságként meg tudsz fogalmazni a zenészséggel kapcsolatban? id.N.G.: A legfontosabb a nyugalom. Ahhoz, hogy zenélni, alkotni tudj, alapvetően béke kell legyen körülötted. Az, hogy ez nekem mindenféle szempontból megadatott, hallatlan szerencse – és ezt kívánom a fiamnak is. „Egy a jelszónk: tartós béke!” (Nevet) n interjú: Hegyi György–Bihari Balázs fotó: nagyillés szilárd (DAL+SZERZŐ)


45


46


DAL+SZÖVEG

RADNÓTI MIKLÓS (1909. 05. 05–1944. 11. 09.)

ki gépen száll fölébe Legelőször is elnézést kérünk mindenkitől: Dal+szöveg rovatcímünk nagyon esetlennek hat a 20. század egyik legfontosabb magyar költője, műfordítója esetében, meglehetősen félreérthető, pejoratív felhanggal is bírhat akár. Irodalmon innen és túl Radnóti Miklós azon kevés huszadik század ikonikus figuráinak egyike, akik nem távoli, homályba vesző, irodalomkönyv kötelező olvasmányaként megismert alakok. Radnóti nyelvezete, mondanivalója tiszta és világos, a szó minden értelmében, míg életútja és értelmetlen halála a század első felének egyik szimbolikussá vált története. Életét rengetegen feldolgozták, elemezték: a 2014-es év pedig különösen hangos volt, hiszen ez évben hunyt el 101 évesen özvegye, múzsája, Radnóti örökségének ápolója, Gyarmati Fanni, míg novemberben a költő halálának hetvenedik évfordulóját ünnepelte az ország, majd az elhunyt özvegy hagyatékának ügyében bolydultak fel a kedélyek, decemberben megjelent Fanni naplója, 2015 januártól pedig Radnóti verseit már nem védi a szerzői jog. Hogy a költő-középiskolai tanár versei most is közös emlékezetünk aktív része, száraz adatokkal foglalkozó Excel-táblánk is jelzi, ahol 186 versmegzenésítést találunk neve mellett. És valóban, az eltelt évtizedek során számos zeneszerző zenésítette meg verseit, illetve épített egy-egy vers köré komplett zeneművet műfajtól függetlenül. Zeneszerzőink között ugyanúgy megtaláljuk Bárdos Lajos kórusműveit, mint Farkas Ferenc, Hollós Máté vagy Kadosa Pál, Ránki György darabjait és sorolhatnánk. Ágnes (Vanilla) talán az utóbbi évek egyik legismertebb popelőadója, aki Radnóti munkásságával gazdagon foglalkozott, hiszen egy egész albumot is megjelentetett a költő megzenésített verseivel. Both Miklós gitáros-dalszerző szintén egészestés műsort állított össze Radnóti születésének századik évfordulója alkalmából 2009-ben. Hogy Radnóti lírája mennyire átível szubkultúrákon, a legérdekesebb példa az eredetileg extrém metálcore-ban utazó Blind Myself zenekar Négyszögöl albumsorozata, mely második lemezén a Két karodban című Radnóti-szerelmes vers hallható. Az egyik legnépszerűbb felvétel Szabó Balázsé, aki még zsenge ifjúként talált Radnóti verseire, majd zenésítette meg a Bájolót. Ezt a dalt vitte a Suhancos zenekarba, és annak felbomlása után játssza azóta is, mely koncertjeinek egyik csúcspontja. n

DAL+SZERZŐ TOP 10 KÉT KARODBAN

ZENESZERZŐ: FÖDŐ SÁNDOR ELŐADÓ: BÍRÓ ESZTER QUINTET

BÁJOLÓ

ZENESZERZŐ: SZABÓ BALÁZS–KŐHÁZY FERENC ELŐADÓ: SZABÓ BALÁZS BANDÁJA

LYDIÁHOZ

HORATIUS FLACCUS (FORD. RADNÓTI MIKLÓS) ZENESZERZŐ: SEBŐ FERENC ELŐADÓ: SEBESTYÉN MÁRTA, SEBŐ FERENC

MINT ÉSZREVÉTLENÜL ZENESZERZŐ: GRYLLUS DÁNIEL ELŐADÓ: KALÁKA

HETEDIK ECLOGA

ZENESZERZŐ: BOTH MIKLÓS ELŐADÓ: NAPRA

OKTÓBER

ZENESZERZŐ: TOLCSVAY LÁSZLÓ ELŐADÓ: HALÁSZ JUDIT

KÉT KARODBAN

ZENESZERZŐ: FERENCZI GYÖRGY, KORMOS LEVENTE ELŐADÓ: FERENCZI GYÖRGY ÉS A RACKAJAM

ÉJSZAKA

ZENESZERZŐ: NÉMETH FERENC, POPOVICS GYÖRGY ELŐADÓ: KÁVÉSZÜNET

ÁHITAT

ZENESZERZŐ: FRENYÓ ÁGNES ELŐADÓ: ÁGNES

AZ ÉJSZAKA

ZENESZERZŐ: KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ ELŐADÓ: ÚJHOLD

–AJM– / illusztráció: németh gyula

47


IRODALOM

takács zsuzsa

A gyász előérzete Szenvedésre lettünk mi. Szenvedni annyi, mint diadalt aratni. Oh, hány éles vasnak kell rajtunk faragni, míg méltók leszünk, hogy az Ég királya beállítson majdan szobros csarnokába. (Babits-dézet az Onkológiai Intézet falán) 1. Fölriadtam, mert egy ajtó becsapódott, félelem fogott el, hogy most haltál meg, és a szél bevágta a nyitva felejtett ajtót. Vagy szándékosan hagytad volna nyitva, hogy tudjam távozásod idejét? Hajnali három óra volt. Két fekete lepke szárnya súrolta arcomat, ahogy a lakást körbejártam, két undorító hírnök. Az egyiket agyonütöttem, szétmorzsolódott a zsebkendőmön és a holtsápadt falon. A másik a szívembe fészkelte be magát, petéket rak, azokból kelnek ki a hátralévő napok.

5. Azt álmodom, hogy ismeretlen márkájú kocsit vezetek őrült iramban. Nincs rajta fék, nem is értem, hogyan, megáll mégis a kereszteződésben. Azután piros jelzésnél veszteglek (úgy tudom, napok óta). Egy gép könyörületes szívére bíztam magunkat. 6. Egy égszín zsámoly az ágya mellett. Térdelni tehették oda. Térdelek hát és közben látom magamat – térdel szegény. 7. Tizedik napja alszol. Míg bent jártam nálad, egy szélroham benyúlt a nyitva hagyott ablakon és fellökte az állólámpát, amit tőled kaptam. Pusztuljon minden, azt akarja.

8. Ott járkáltál altatás közben a Kék Golyó utcán. 2. Ó, Kék Golyó! Végigszáguld A gépek lélegzenek és alszanak helyetted. a burkolaton, leüti, aki áll. Lehunyt szemmel, frissen borotválva fekszel bárki boldogtalan látogató előtt. 9. Te vagy a legszebb a kórteremben! Tizenkilencedik napja Izmos karod, arányos mellkasod előttünk fekszel értünk a hófehér teremben. megmutatkozik. Hiába öltöztem hófehérbe, fagyoskodsz és verejtékezel, szándékom ellenére folynak a könnyeim. hogy elmehessünk felesleges dolgaink után. Ott fekszel, 3. Alszol mélyen a közös teremben. Beveszem én is Eunoctinomat. takács zsuzsa (Ó, boldog éjjel – eufónia!) Ha álmodsz is, meg nem mondanád, milyen rémeket látsz. Szeretnék Takács Zsuzsa Tiltott nyelv című versesüveg arccal ébredni, ha egyszer itt kötetéért kapott Artisjus-díjat az idei a reggel. Nem tükröz semmit. évben. A szerző Budapesten született Bevágja egy hirtelen kerekedett 1938-ban, 1963–64-ben a havannai vihar. Csörömpölés, szilánkok. egyetemen dolgozott magyar anyanyelvi Ó, üveges szemem. lektorként. Ezután a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanított, 4. majd 1990–től tizenegy éven át spaNem húzok fekete úszósapkát. nyol–portugál nyelvi tanszékvezető doVeszek inkább egy reményzöldet! cens volt. Írói pályája műfordításokkal Mint smaragd-palota ablakai indult. Versei a 60-as évek közepétől fekszenek a vízre zöld szemei.

48

sötét szempillád verdes, de súlyos szemhéjadat nem tudja fölemelni, nem ül meg rajtunk tekinteted, a zöld madár. 10. Legyen úgy, ahogyan tegnap volt? Ne legyen! Új nap következik akkor: a monitorra rossz paraméterek rajzolódnak. Pálcikák folynak kifelé, görbék laposodnak. 11. Mától korán esteledik. Reggeli hattól sötétek az utcák. Az éjszaka világít hidegen. Árnyak sodródnak,vakok haladnak egymás mellett. 13. Ha érintene bárki, jéggé dermedő keze leválna rólam azon nyomban. Holdverte árnyék a fényverte utcán állok, hogy beengedjenek. Egy ablakban gyerekfej nagyságú, fekete muskátlik bólongatnak. Egy öntözőkanna hullatja rájuk könnyeit. 14. Egyszer csak megelégeled, lesz majd sírás, rettegtem előre, ha majd az Ég királya beállít téged szobros csarnokába – és lett. Süt a kültéri Nap.

megjelentek például az Élet és Irodalomban, az Új Írásban és a Kortársban. Első önálló verseskötetét 1970-ben adták ki Némajáték címmel. Számos nívós szakmai elismeréssel jutalmazták – többek között: József Attila-díjat, Déry Tibordíjat, Radnóti-díjat, Weöres Sándor-díjat, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját és Kossuth-díjat kapott. n


3


4


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.