10.3.3. A hátrányok mintázatai

10.3.3. A hátrányok mintázatai

Az első generációs létet feltáró vizsgáltunk három fő részre tagolódott, és ezek mindegyikéhez kapcsoltunk kutatási kérdéseket, illetve hipotéziseket. Jelen alfejezetben ezeket igyekszünk megválaszolni, illetve összefoglaljuk a legfontosabb kutatási eredményeinket.

Az első generációs létet a szakirodalom általánosságban hiányokkal és hátrányokkal definiálja, amelyeket különböző tudományterületek nézőpontján keresztül (pszichológia, szociálpszichológia, szociológia), és különböző fogalmak felhasználásával elemez (kulturális tőke, kapcsolati tőke, integráció, identitás és habitus). A szakirodalmat átolvasva a hátrányok érzésének általános voltát, sajátos motivációs bázist és integrációs mintákat feltételezhetünk (English, 2012; Pike és Kuh, 2005; Bathmaker, 2020; Nimer, 2021; Thering, 2012).

Ugyanakkor jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy mennyire lehet egységesen, hasonló adottságokkal jellemezni ezeknek a diákoknak és oktatóknak a helyzetét, mivel a felsőoktatás egésze átalakult, másrészt pedig az első generációs diákok sajátosságai sem tekinthetők állandónak, s társadalmi hátterük is átrendeződik. A felsőoktatásban résztvevők összetétele, bekerülési kritériumai országonként eltérők, ahogyan a közoktatás kompenzációs képessége is. A kapott minták tehát nemcsak időben változnak, hanem eleve eltérő jegyeket is mutattak. Márpedig az első generációs diákok adaptációjának sikeressége ezekbe a sajátosságokba is be van ágyazva, illetve a kiformálódó intézményi reakciókba és gyakorlatokba (vagy ezek hiányába). Az arányok értelemszerűen kapcsolódnak a társadalmi csoportok zártságához vagy nyitottságához, s be vannak ágyazva a mobilitás tárgykörébe. Az egyetemek követelményrendszere, kulturális klímája, a hallgatói életmód egésze mindenképpen váltást jelent a hallgatóknak – a kérdés azonban az, hogy ez a váltás mekkora.

A Magyar Ifjúság Kutatás 2012-es és 2016-os adatbázisa kapcsán kutatási kérdéseink az első generációs diákok arányának változására és összetételére vonatkoztak. A kapott eredmények alapján azt láthatjuk, hogy az iskolai végzettség átrendeződése a hallgatói mintában a magyar ifjúság egészét meghaladja, és inkább mutatja a bezáródás jegyeit. A végzettség alaposabb feltárása egyfajta belső átrendeződésre utal, amely az alacsony végzettségű, fizikai munkát végző szülők gyermekeinek a csökkenő esélyeit tárja fel. Mindez az értelmiségnek mint társadalmi rétegnek a bezáródását vetíti előre. H3A hipotézisünket, amely az arányok csökkenésére, és H3B hipotézisünket, amely az érettségizett szülők többségére vonatkozott, valószínűsítettük. Az első generációs diákok aránya a hallgatókon belül 60,1%-ról 53,3%-ra csökkent,

az érettségizettek aránya pedig mind a két hullámban meghaladta az 50%-ot. A belső átrendeződés azt is maga után vonhatja, hogy azok a „klasszikus” reziliens életpályák válnak egyre ritkábbakká, amelyeket az utóbbi évek magyar oktatáskutatása feltárt (Ceglédi, 2012), az első generációs diákok egészére pedig a hátrányok kevésbé lesznek jellemzők.

A továbbtanulás motivációinak vizsgálata során a PERSIST 2019 adatbázist használtuk. A szakirodalom előzetesen egy extrinzik, mobilitással összefonódó bázist azonosított az első generációs diákok esetében (Thering, 2012). A motiváció itemeinek vizsgálata során látható volt, a posztadolenszenciával kapcsolatba hozható kijelentések, illetve az anyagi háttérre vonatkozó állítás („megengedhettem magamnak”) kevésbé volt jellemző, a társadalmi mobilitás vágya viszont magasabb átlagot kapott. A földrajzi közelség, amely a szakirodalom szerint szorosan kapcsolódik az alacsonyabb végzettségű szülők gyermekeihez, nem jelzett szignifikáns kapcsolatot. Az elkülönített motivációs faktorok közül kettő esetben volt a szülők iskolai végzettségének hatása (instrumentális és kiváró), viszont a társadalmi mobilitás vágyát magába foglaló faktor esetében ez nem volt kimutatható. H3C hipotézisünk részlegesen valószínűsíthető, hiszen a földrajzi közelséget tartalmazó item eltérése nem volt szignifikáns, a másik két esetben azonban a várt eredményeket kaptuk („családi hagyományt követtem” és „megengedhettem magamnak anyagilag”). H3D hipotézisünkben a társadalmi mobilitást és az egzisztenciális okokat tartalmazó faktor esetében a szülők végzettségének hatását prognosztizáltuk – ezt is csak részlegesen valószínűsíthetjük. A státuszorientált és materiális faktor be volt ágyazva az anya és az apa végzettségébe, ami azonban az instrumentális faktort nem alakította. Érdekes eredmény, hogy az anyagi helyzet indexe nem formálta azokat a faktorokat, amelyek extrinzik elemeket tartalmaztak (státuszorientált és materiális, instrumentális), viszont negatív irányba formálta a tudás bővítését is tartalmazó intrinzik beállítottságot.

A művelődési szokások vizsgálatakor az index esetében szignifikáns különbséget feltételeztünk, illetve kutatási kérdésünk az egyes tevékenységek gyakoriságának eltéréseire vonatkozott. A gyakoriságok kapcsán különbséget csupán a szépirodalom és a szakirodalom olvasása esetében találtunk, a magas- és tömegkultúra színterei esetében viszont nem. Hipotézisünket (H3E), ami a skála átlagaira vonatkozott, valószínűsítettük – ugyanakkor az eredményeink egy olyan trendet jelezhetnek előre, ahol a kulturális fogyasztás területén tapasztalható különbségek elhalványodnak. Ennek oka lehet a művelődési szokások általános megváltozása, hosszútávú hatásként pedig a kultúra területén megfogható lemaradás csökkenése prognosztizálható.

Az oktatói és hallgatói interjúk kapcsán az esetleges hátrányok feltérképezése volt a legfontosabb kutatási kérdésünk, illetve az oktatók esetében a felsőoktatási karrierek „királyi úttól” eltérő rajzolatát kívántuk megragadni. A hátrányok megléte egyik csoport esetében sem volt általánosítható, ugyanakkor az interjúk jelentős részében megjelentek az erre irányuló reflexiók. A hallgatók esetében az anyagi és kapcsolati tőkére vonatkozó állítások, a felsőoktatásra való átállás éles volta és a szülők segítségnyújtásának hiánya volt megfogható – ez utóbbi a jelentkezés folyamatára, illetve a pályaválasztásra vonatkozott. A tanulmányokkal kapcsolatos információk hiátusa (Haveman és Smeeding, 2006) több interjúban is megfogalmazódott – azonban ez nem teljesíthetetlen akadályként jelent meg. A kulturális motívumok az oktatók esetében jelentkeztek hangsúlyosabban (itt külön kategóriát képezett a „kulturális tőke”, illetve a „kultúrsokk”), illetve a váltás, a távolság érzése és az identitásváltás feldolgozását is problémaként azonosítottuk. Ezek megléte a hallgatói reflexiókban csekélyebbnek mutatkozott. A szülői magatartás mind a két esetben támogató volt, az édesapák és édesanyák sok esetben szinte saját határaikat átlépve igyekezték segíteni a gyermekeik iskolai pályafutását, s pozitívumként jelent meg az a szülői elvárásokkal kapcsolatos tény, hogy nem helyeztek túlzott terhet a gyermekeikre. A származás miatti iskolai címkézés azonban mind a hallgatók, mind az oktatók esetében visszatérő elemként jelent meg. Az oktatók karrieríve során sok esetben szakváltások, országváltások, nem egyetemi munkakörök jellemezték a pályára kerülés előtti éveket, és a megkérdezettek gyakran más, a felsőoktatáshoz kapcsolódó személyek segítségével kerültek közel újra az egyetemek világához. H4 hipotézisünk, mely az oktatók többsége esetében hátrányok vagy disszonáns érzés meglétét feltételezte, és a „királyi utak” ritkább előfordulását prognosztizálta, valószínűsíthető. A szakirodalom az első generációs lét előnyeit kevésbé hangsúlyozza – láthattuk, hogy főleg a tőkefajtákban és az integrációban való hiányokkal jellemzi a helyzetet – az interjúk alapján azonban úgy tűnik, hogy a megtett pályaív generálhatja az énhatékonyság érzésének magasabb szintjét is. Az oktatók a származásuk folyományaként a „másik” világ ismeretét és impulzusait, valamint a kommunikációs képességeik sajátos, szélesebb spektrumát is kiemelték.