A gépészkar élén

A gépészkar élén – interjú Dr. Orbulov Imre Norbert Dékán Úrral Flo Mint sokan már tudjátok, ebben az évben dékánválasztás volt. Karunk élén augusztus elseje óta Dr. Orbulov Imre Norbert Dékán Úr áll, akit interjúnkban pályafutásának kezdetéről, céljairól, és a változásokkal kapcsolatos véleményéről kérdeztük.

Káté: Kérem meséljen kicsit magáról! Mi motiválta a szakmaválasztásban? Orbulov Imre Norbert: Ebből a szempontból érdekes lehet, hogy debreceni születésű vagyok. Egyébként kertész családból származom, és van egy unokatestvérem, akivel egy háztartásban nőttem fel. Mi az a generáció vagyunk, akinek mindig azt mondták a szülei, hogy tanuljanak tovább, mert kétkezi munkából nagyon nehéz megélni. Az unokatestvérem egyben a példaképem is volt és ő a műszaki pályát választotta. Debrecenben van egy elég jó műszaki középiskola, a neve akkor Mechwart András Gépipari és Informatikai Középiskola volt (ma már szakgimnázium), én is oda iratkoztam be gépész szakra. Akkoriban indultak úgynevezett világbanki támogatású képzések, én világbanki gépészként végeztem, és utána még egy gépipari számítástechnikai technikus minősítést is szereztem. Annak idején, amikor a továbbtanulásra került a sor, több tanárom volt aki azt mondta, hogy a BME-re jöjjek. Jelentkeztem az egyetemre, felvettek, és tulajdonképpen így kerültem ide. Alapvető volt, hogy én a gépész szakmát szerettem volna tovább tanulni, így gépészmérnök hallgatónak iratkoztam be. Akkor még osztatlan, tehát ötéves képzés volt, ilyen módon szereztem gépészmérnöki diplomát. Itt az egyetemen első- és másodéves koromban volt egy nagyon jó tanárom, Németh Árpád tanár úr, azóta már nyugdíjas, de továbbra is aktív az Anyagtudomány és Technológia Tanszéken. Ő vetette fel először, hogy végezzünk TDK munkát egy hallgatótársammal, aki egyébként iskolatársam is volt Debrecenben, és kis unszolásra belekezdtünk. Azért mondom, hogy kis unszolásra, mert akkoriban is volt sok ZH, sok házi, így az ember kicsit nehezen tudta elképzelni, hogy hogyan illeszti be ezt a menetrendbe, de bizton állíthatom, hogy az egyik legjobb döntés volt 4 tanulmányaim alatt. Végül is így kötöttünk ki az Anyagtudomány és Technológia Tanszéken, legalábbis én. Csináltam néhány TDK-t, és ott írtam a diplomamunkámat is. Ennek a tanár úrnak volt egy kutatási területe a szíve csücskében, ez a fémhabok volt. Ezzel kezdtem mélyebben foglalkozni, és ezzel eveztem rá a PhD vonalra. Amikor diplomáztam, tanár úr részéről nem az volt a kérdés, hogy akarok-e PhD hallgató lenni, hanem hogy beadtam-e már a jelentkezésemet. Adtam ennek egy esélyt, és sikerült PhD fokozatot szereznem. Káté: És mi ösztönözte, hogy beadta a pályázatát a dékáni posztra? Hogyan került utána oktatóból a dékáni hivatalba?

O.I.N.:Még fiatal adjunktusként ténykedtem a tanszéken, amikor Stépán professzor leköszönt a dékánságról. Ez 2012-ben volt, a professzor úr egy ciklust töltött ki, 2008 és 2012 között. Régóta az van a törvényben, hogy a vezetői pozíciókat egy alkalommal lehet ismételni, maximálisan két ciklust tölthet ki az ember. Én akkor még nem láttam bele ezekbe a folyamatokba, a lényeg, hogy Czigány Tibor profeszszor úr lett a következő dékán 2012-től, és ő kezdte el keresni a helyetteseit. A Gépészmérnöki Karon hagyományosan három dékánhelyettes van. Van egy oktatási dékánhelyettes, ez Bihari Péter tanár úr, van egy tudományos és nemzetközi dékánhelyettes, ez most Hős Csaba tanár úr, akkor pedig Kovács Ádám tanár úr volt, illetve van egy gazdasági dékánhelyettes, aki most Samu Krisztián tanár úr, 2012-ben pedig én lettem. A legnehezebb mindig a gazdasági dékánhelyettes pozíciójára embert találni, mert egészen nagy menynyiségű adminisztratív munkával jár ez a szerepkör. Én tehát 2012-ben kerültem be az akkori vezetésbe, mint gazdasági dékánhelyettes. Amikor ennek a vezetésnek letelt a két ciklusa új dékán választás következett. A Gépészmérnöki Kar mindig egységet sugároz: amikor valamilyen vezetői pozíciót kell választani, akkor egy jelöltet indít, aki mögött felsorakozik az egész Kar. Nem volt ez most sem másképp.

Káté: Mint mondta, már korábban nyolc évig együtt dolgozott az előző vezetéssel, az előző dékánnal. Továbbra is ugyanazokat a célokat viszi tovább, vagy esetleg vannak saját céljai, amiket kitűzött, hogy szeretne megvalósítani?

O.I.N.: A pályázatomban természetesen szerepelnek saját célok, de azt kell, mondjam, hogy az előző dékáni vezetések nagyon szervezett és jó munkát végeztek. Ha kishitű akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy ennek a konstans fenntartása is egy nagyon szép eredmény. De az embernek mindig vannak céljai, mindig szeret nagyot álmodni, van egy-két ilyen a mi tarsolyunkban is. Ezek olvashatók a dékáni és dékánhelyettesi pályázatokban is. Kiemelem a legfontosabbakat olyan sorrendben, ahogy az a Karon szokásos: oktatás, kutatás, gazdaság és hallgatói ügyek.

Oktatás tekintetében egyértelműen az a cél, hogy fenntartsuk ezt a minőségi oktatást, amit most a Kar végez. Önök is tudják, mint hallgatók, hogy az ország legjobb műszaki képzésére járnak, és szeretnénk, ha ez így is maradna. Idén se volt ez másképp, ahogy ez a felvételi ponthatárokban is látszik. Ha megnézzük a gépész alapszakot, a második legnagyobb felvételi ponthatár és a mi felvételi ponthatárunk között 59 pont különbség van, mechatronikán ez a különbség körülbelül 110 pont. Ez az egyik kódja a minőségi oktatásnak, hiszen minőségi jelentkezőkből sokkal könnyebb jó hallgatókat képezni és tovább építkezni. Ez tehát ezen a vonalon fontos cél, ezt így kell tartani, még akkor is, ha ez valamelyest hallgatói létszámcsökkenéssel jár. A Gépészmérnöki Karnak, talán nem meglepő módon nem is a demográfiai csökkenés a legnagyobb ellensége, hanem az, hogy mivel ide mindig a legkiválóbb hallgatók jelentkeznek, ők azok, akik B, vagy esetleg A tervként külföldben is gondolkoznak. Közülük többen próbálkoznak kijutni nyugat-európai egyetemekre is, ami valamilyen módon persze érthető, de szeretnénk arra hangsúlyt fektetni, hogy a BME nagyon jó képzést nyújt. Erre egy kiváló mérőszám az úgynevezett ARWU lista, ezt az Academic Ranking of World Universities nevű rangsort Shanghai listának is szokták hívni. Ebben a tématerületi rangsorban a mechanical engineering kategóriában, ami ugye a gépészmérnöki képzést jelenti, a kar a 201-300. helyen áll. Ez első olvasatban nem tűnik nagyon az elejének, de fontos megjegyezni, hogy ez egy többezres lista, a világ minden egyeteme beleszámít, tehát ugyanezen a pályán focizik az MIT, az Oxford, a Cambridge, a Northeastern University vagy a Caltech is. Ennek tükrében a mi helyezésünk egyáltalán nem lebecsülendő.

A kutatás vonalat tekintve, mi ide soroljuk az angolnyelvű képzésünket is, bár talán ez inkább az oktatáshoz kapcsolódna. Szeretnénk ennek a volumenét növelni, szeretnénk elérni azt, hogy minden hallgató legalább egy tantárgyat teljesíthessen angol nyelven. Szerintem nekik is nagy segítség lenne, hogy tanulják a szakmai angolt, akár úgy, hogy ha több tantárgyat teljesít, akkor kap egy betétlapot a diplomájába, hogy angolul teljesített komoly tantárgyakat. Visszatérve a szorosabban vett kutatásra, itt nem lehet nagyon más cél, mint a kutatási volumen fokozása. Törekednünk kell a rangos publikációkra, minél több nemzetközi és hazai pályázat elnyerésére. A fiatal kutatók számára például egy nagyon jelentős pályázati forrás az MTA Lendület kutatócsoporti finanszírozás. Ezek ötéves kutatócsoportok, több százmillió forintos büdzsével. Ebben a kategóriában most három kutatócsoport van a Karon, a legfrissebb az idén indult. Remélem, hogy jövőre is nyerni fogunk legalább egyet, egy fiatal munkatársunkkal. Oktatóink szintén intenzív kutatási tevékenységet folytatnak, ennek számos rangos publikáció és elnyert díjak is jelzik az eredményét. Például Hegedűs Ferenc tanár úr a HDR tanszékről, aki annó még évfolyamtársam volt, most nyerte el a Humboldt-ösztöndíjat, azt

is experienced researcher, tehát eggyel már magasabb kategóriában, mint azt az életkora indokolná. Tele vagyunk tehetséges kutatókkal, akik ezt a vonalat szépen viszik is tovább.

Gazdasági szempontból a stabil gazdálkodás lehet egyedül a célunk. A kar három lábon áll: van a költségvetési forrás, a különböző kutatási források, illetve az úgynevezett saját bevételes tevékenység. Az a cél, hogy ezek körülbelül három egyforma lábat jelentsenek. A költségvetési forrás az annyi, amennyi, erre nagyon kevés ráhatásunk van. A pályázásra van ráhatásunk: intenzív pályázati tevékenységet folytatunk, és a saját bevételes tevékenységre is van ráhatásunk. Meg kell keresni az ipari partnereket, felajánlani a kompetenciaterületeinket, és minél többet dolgozni velük.

Végezetül említettem, hogy a hallgatói vonalról is szeretnék egy-két szót szólni. Itt a kari vezetésnek elsősorban a Gépészkari Hallgatói Képviselettel és a szakkollégiumokkal van kapcsolata. Évekre visszamenőleg nagyon jó a kapcsolatunk a GHK-val, nincs ez másképp most sem, rengeteget segítenek a Karnak, különböző felmérésekben, különböző tevékenységekben, rengeteget segítenek diplomaátadókon, gólyatáborban, beiratkozáskor, szóval le a kalappal. Ők is eljöttek hozzám egy beszélgetésre, hogy mit tervezek dékánként, még a választás előtt, nekik is azt mondtam, hogy számítok rájuk, az ő életüket érintő jelentős változást én nem tervezek, nincs is igazán ráhatása egy Karnak. Partnerséget kínálok és kérek továbbra is a közös munkához.

Káté: Az oktatás vonalra szeretnék visszakérdezni. Figyelemmel követte a második MSc felülvizsgálatot? Mi a véleménye róla, kell-e érdemi változtatást tenni? tudom mondani, hogy amikor az első évfolyam végez, akkor fogunk tudni véleményt mondani, mégpedig a megkérdezésükkel. A BSc átalakításnál rengeteg külső hatás is volt rajtunk, például óraszámot kellett csökkentenünk. Ennek a Kar vezető munkatársai nem örültek, mert nem ugyanaz a hatékonysága az önálló ismeretelsajátításnak, mint hogyha az ember valakitől tanulja. Ha szabad egy kicsit visszakanyarodnom Németh tanár úrhoz, ő ezt úgy fejezte ki, hogy 45 percnyi előadáshoz körülbelül 120 percnyi önálló tanulás, tehát durván dupla annyi idő tartozik. A mai világban viszont nemcsak a könyv létezik, mint azt tudjuk. Az interneten fent van sok előadás, rengeteg interaktív tananyag, amiket a Karon is igyekszenek fejleszteni, úgyhogy bízom benne, hogy ez a kontaktóraszám csökkentés nem lesz káros hatással a képzésre. Én úgy gondolom, hogy a képzési programon minden olyan változást átvittünk, amely indokolt volt. Ez alatt azt értem, hogy minden ilyen képzési program változáskor a Kar nem csak a „saját feje után megy”. Csináltunk felméréseket: megkérdeztük a saját oktatóinkat, munkatársainkat, hogy ők hogy látják az aktuális helyzetet, hol kellene változtatni, megkérdeztük az ipari partnereinket, hogy mi a véleményük a képzésről, hol lehetne változtatni, és talán elsőként kellett volna említenem, hogy megkérdeztük a jelenlegi és volt hallgatóinkat is, hogy ők hogy látják a képzés struktúráját, tartalmi dolgait. Szerintem ez egy jól sikerült átalakítás, ehhez illesztettük az MSc képzés „reformját” is. Én bízom benne, hogy jól fog működni. Mellékesen realizáltuk azt a hallgatói igényt is, hogy több kari jegyzetre lenne szükség, a kari jegyzetprogramunkban már 24 jegyzet érhető el és ez a szám tovább fog nőni.

O.I.N.: Természetesen nyomon követtem a vizsgálatot, sőt valamelyest részese is voltam, ha másképp nem, hát oktatóként. Én azt gondolom, hogy ez az MSc program egy nagyon jól sikerült program, viszonylag jelentős változásokat tartalmaz az eddigi MSc programhoz képest, de ez mind az előnyére fog válni. Ehhez kapcsolódik, hogy az MSc felvételi számaink nőttek is, több hallgatót vettünk fel, mint tavaly. Úgy néz ki, hogy megvan a bizalom a program iránt, a jelenlegi és a már iparból visszatérő hallgatóink között is. Amikor ez a képzés beindul, és végez az első évfolyam, akkor megint elő fogjuk venni a képzést. Én bízom benne, hogy a következő ilyen felülvizsgálati körnél finomhangolásokra 6 lesz csak szükség, és mindenki megelégedésére fog működni a program. Káté: Két évvel ezelőtt indult az új BSc tanterves évfolyam. Hogy látja, mennyire vált be ez az új tanterv? Mi a véleménye róla? O.I.N.: Akik két évvel ezelőtt indultak, azok majd csak másfél év múlva fognak végezni. Megint csak azt Káté: Említette, hogy szeretnék fenntartani az „elit” képzést itt az egyetemen, attól függetlenül, hogy ez hogy befolyásolja a létszámot. A 2020-ban érettségizőknek a felvételijükhöz kötelező lesz már egy nyelvvizsga és egy emelt szintű érettségi. Hogy látja, fogja ez befolyásolni a létszámot?

O.I.N.: Természetesen ezen a vonalon is elkezdtünk gondolkodni, hogy mi lesz a helyzet. Én két dolgot látok: egyrészt azt, hogy a Gépészmérnöki Kar képzéseire magas a felvételi pontszám, ezért általában csak azok, vagy olyan hallgatók jutnak be többségében, akik hoznak plusz pontot nyelvvizsgából és emelt szintű érettségiből. Készült is egy kimutatás, Bihari dékánhelyettes úr egyetemi szinten kimutatta, hogy kik azok, akinek nincsen középfokú nyelvvizsgája és/vagy emelt szintű érettségije. Egyetemi szinten ez az arány körülbelül 10%, és ez érvényes nagyjából a Gépészmérnöki Karra is, ahol alapképzési szaktól függően 5-10% az ezekkel nem rendelkezők létszáma. Ebbe az energetikai mérnök alapszakot nem vettük bele, mert ott már eddig is kötelező volt az emelt

szintű érettségi. Ebből kiindulva a létszám csökkenést is 5-10%-ra tesszük. Ugyanakkor persze tisztában kell lenni azzal is, hogy ezeket a követelményeket már jó régen meghirdették, tehát aki komolyan veszi a továbbtanulást, az kényelmesen rá tudott erre készülni. Tapasztalatunk szerint a diákok nagyon jó képességűek, ha van egy léc, akkor azt a lécet ugorják meg. Hogyha ez a léc magasabbra kerül, és erről tudnak idejében, akkor azt fogják megugrani. Úgyhogy bízunk benne, hogy jó nagy létszámunk lesz jövőre is.

Káté: Az idei gólyaszámban, a dékáni köszöntőben különösen felhívta a gólyák figyelmét, hogy szerveződjenek. Mit gondol, miért olyan fontos egy hallgatónak, hogy részt vegyen szakkollégiumokban, versenycsapatokban vagy öntevékeny körökben?

O.I.N.: Azt próbáltam leírni a köszöntőmben is: meggyőződésem az, hogy az itt végzettek lesznek a krémje a műszaki elitnek. A világban nagyon sok mindent a kapcsolati hálók mozgatnak, és ezért tartom azt nagyon fontosnak, hogy ne csak egyének legyenek, ne egy neptun kód legyen egy hallgató, hanem kössön ismeretségeket. Ne féljenek segítséget kérni a saját szaktársaiktól, a szakosztályoktól, tanáraiktól, és persze induljanak a TDK-n. Próbáljanak minél több szakmai szálat kialakítani, mert akár úgy döntenek, hogy bennmaradnak az egyetemen PhD képzésre, vagy máshol még folytatják a tanulmányaikat, akár úgy döntenek, hogy az iparba mennek, ezek a kapcsolatok mindig a segítségükre lehetnek. Az egyetemi évek alatt rengeteg barátság és szakmai kapcsolat szövődik. Ezekhez már lehet használni a közösségi médiát is, a szakmai facebook-ot, a LinkedIn-t. Rengeteg hallgatótársuk ott már nekem is kapcsolatom. Tudja-e például, hogy a BME LinkedIn profiljának több, mint ötvennyolcezer követője van? Mindenki, aki beírja, hogy a BME-n végzett, azt a rendszer automatikusan csatolja hozzá. Nekem még az is meggyőződésem, hogy ez az álláskeresésben is a segítségére tud lenni valakinek.

Káté: Említette, hogy sokan mennek külföldre. Hogyan látja, mennyire tud külföldön egy BME-n végzett magyar mérnök érvényesülni? Mitől lesz jó mérnök egy mérnök?

O.I.N.: Ez egy nehéz kérdés. Őszintén szólva én soha nem dolgoztam külföldön, személyes tapasztalatom tehát ezen a vonalon nincs. Több ismerősöm, kollégám, barátom, a szakmai kapcsolathálóm részei dolgoztak, illetve dolgoznak külföldön. Nekem az a tapasztalatom, hogy ezeknek a kollégáknak a jelentős része valamelyest csalódik külföldben. Nem a szakmai dolgok miatt. A szakmai vonalon a BME-n végzett mérnökök nagyon jól boldogulnak. Inkább a szociális hálónak a hiánya, vagy az integrálódásnak a hiánya az, ami miatt ezek a kollégák – szerencsére – hazatérnek. Ha egy lépést visszalépünk és az oktatásra gondolunk, akkor nagyon jól hangzik az, hogy valaki nyugati egyetemen tanul. Nagyon jó szerezni egy diplomát mondjuk az Oxfordon, vagy az MIT-n. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy nemzetközi szinten is erős a BME diploma.

Hadd mondjak el egy példát név nélkül. Volt egy energetikus hallgatónk, aki elvégezte a BME-n a BSc képzést, és utána elment egy skandináv országba energetikus MSc képzésre, majd onnan Erasmus pályázat keretében hazajött Budapestre áthallgatni, mert azt mondta, hogy nem nagyon tudnak neki újat mondani az ottani MSc képzésen. Ebből is látszik, hogy nagyon erős a Gépészmérnöki Kar összes alapképzése. Ez nem jön át a ranglistákon, mert a ranglisták általában kutatási teljesítményt mérnek, meg azt, hogy hány Nobel-díjas végzett az egyetemen. Én még mai fejjel is meggondolnám, hogy külföldre menjek tanulni, vagy pedig jöjjek a BME-re tanulni, és mondjuk egy vagy két félév Erasmus-szal elmenjek világot látni. Szerintem nagyon jó diploma a BME gépészkari diploma, és ezt nem csak azért mondom, mert jelenleg én vagyok a dékán.

7

Káté: A hallgatókhoz visszakanyarodva: milyen a kapcsolata a hallgatókkal? Hogyan fog ez változni attól, hogy most dékán lett?

O.I.N.: Ez megint csak az én szemszögem, de az a meggyőződésem, hogy jó a kapcsolatom a hallgatókkal. Talán az adhat némi bizalomra okot, hogy tavaly elnyertem a Gépészkar Kiváló Oktatója díjat a hallgatóktól, amit ők az OHV alapján ítélnek oda, ebből gondolom, hogy nem annyira tragikus a helyzet. Időnként szoktam nézni a Mark My Professor profilomat is, ott is 4,85-nél tartok az ötből. Úgy gondolom tehát, hogy elégedettek velem a hallgatók. Az oktatás részére tekintve, én az utóbbi években egy gépész alaptantárgy, a Fémek technológiája, és egy gépész mestertantárgy, a Fáradás és törés oktatója vagyok. Ezek mellett az Anyagszerkezettan és anyagvizsgálatot, illetve a Fémek technológiáját angol nyelven is tartottam. A dékáni elfoglaltságaim és órarendi ütközés miatt most úgy néz ki, hogy a Fémek technológiáját és a Fáradás és törést viszem tovább, az angol nyelvű alapképzésből pedig kimaradok, azt tehetséges kollégáim fogják elvégezni helyettem, amit ezúton is köszönök nekik. Ez lesz most az óraterhelésem, ez heti négy órát plusz a felkészüléseket meg az oktatásszervezési feladatokat jelenti. Még talán ehhez annyit, hogy a Fémek technológiája ugye nagy tantárgy, tehát ott 200-250 fő van, a Fáradás és törés, és annak angol megfelelője, a Fatigue and fracture 30 fő alatti, 18-20 fővel szokott futni.

Káté: Hogyan gondolja, mi az a legfontosabb tulajdonság vagy erény, amiben egy hallgatónak fejlődnie kell, mialatt ide, a Gépészkarra jár, hogy aztán egy jó mérnök lehessen belőle? és ezért biztos előremenetelük van a ranglétrán az adott cégnél. Ami még nagyon fontos a szakmai tudás és alázat mellett, az az alkalmazkodóképesség, a tanulás, a kíváncsiság, a folyamatos akarás, hogy többet tudjanak, és ennek a mozgatása és életben tartása.

O.I.N.: Én úgy gondolom, és talán ezt a köszöntőben is írtam, hogy a Gépészmérnöki Kar képzéseiben a szakmai tartalmon kívül egy nagyon fontos elem az, hogy tanuljanak meg tanulni, tanuljanak meg dolgokat gyorsan átlátni, gyorsan felfogni és gyorsan alkalmazkodni. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog a mérnökök életében, a helyzethez való alkalmazkodás, problémamegoldás, csapatmunka. Ezeket a kompetenciákat vagy stílusjegyeket mindenképpen el kell sajátítaniuk, egyébként nem is tudnak diplomát szerezni, erre azért elég jól ösztönözve vannak számos számonkéréssel meg házi feladattal, vizsgával, egyebekkel. Ez viszont egyben garancia is arra, hogy amikor kikerülnek a való életbe, és elhelyezkednek egy komoly cégnél, akkor ott nem 8 érik a szoros határidők meg a nagy feladatok Önöket váratlanul, és hamar rájönnek a főnökeik, hogy terhelhetőek, jól dolgoznak, jók a csapatmunkában, könynyen és jól látják át a feladatokat, problémamegoldók, Káté: Mondta, hogy többször is TDK-zott. Miben tett ez hozzá a karrierjéhez, illetve a tanulmányaihoz, és miben tehet hozzá egy mostani hallgatónak?

O.I.N.: Nagyon röviden, a TDK indította el a karrieremet, az akadémiai pályafutásomat, azt hogy doktorandusz lettem, és így tovább. Nekem meggyőződésem, hogy ez egy nagyon fontos része a hallgatók életének, nagyon hasznos, ha önálló szakmai munkát végeznek egy hozzáértő személy szakértelme, vezetése alatt. Itt olyan fortélyokat lehet elsajátítani, amik annak a szakterületnek a nüansznyi dolgai, ami esetleg már nem fér bele egy alapképzésbe, csak egy mélyebb mesterképzésbe vagy a doktori képzésbe. Annál meg persze nincs is jobb, mint amikor egy adott szakterületnek egy elismert professzorától lehet plusz tudást felszedni. Ezek azok a „titkos tanok”, amik igazán nagy lökést tudnak adni egy karriernek. Én bíztatnék mindenkit, hogy TDK-zzanak. Nagyon sokan TDK-znak a karon, és szerencsére egyre több BSc-s is, amiért plusz pont jár az MSc felvételihez és a PhD felvételihez is. Nem ritkán ezek olyan kutatási területek, amelyek egy ipari munkához csatlakoznak, tehát általa fél lábbal be tudja magát tenni az ember egy céghez. Ezeknek a TDKknak csak és kizárólag hozadéka van. Igaz, hogy több energia befektetést igényel, de ha valakit igazán érdekel egy tématerület, akkor ez majdhogynem hobbi szinten megy, és eszméletlenül jó dolgokat ki tudnak hozni a hallgatók a kutatások során. Minden évben megrendezésre kerül a kari TDK díjátadó ahol csak ámulunk a címeken, hogy mennyire komoly dolgokkal foglalkoznak, kezdve a mesterséges intelligenciától a dinamikán át a robotokig, a lézertechnológiáig, és így tovább. Őrület. Le a kalappal a hallgatóink előtt. Ezt folytatni kell, vegyenek részt TDK-n minél-minél többen.

Káté: Végezetül van-e valami, amit üzenne a mostani diákoknak, hallgatóknak, a lap olvasóinak?

O.I.N.: Hogy mit kívánok a hallgatóinknak? Először is sok sikert a tanulmányaikhoz, és rengeteg kitartást, tanulni akarást, türelmet. Ne adják fel, nem olyan nehéz ez, menni fog. Használják a Kar lehetőségeit, erőforrásait. Konzultáljanak a tanáraikkal, professzoraikkal, lásd TDK, találkozzanak a szakkollégiumokkal, járjanak szakosztályba, szerveződjenek.