Gyilkos buborékok Egészen félelmetesen hangzik, ha azt mondom, hogy a tengerek mélyén él egy hangokkal kommunikáló faj, fejlett társadalommal és végtelen lőszerrel. Természetesen nem Atlantiszról van szó, de az óceán egy közel olyan meghökkentő titkáról: a pisztolyrákról! Ákos
A pisztolyrákok a világ minden tájának tengereiben előfordulnak, egyes fajaikat még barlangok vizeiben is megtalálhatjuk. Általában korallzátonyok, tengerifű mezők vagy szivacstelepek közelében találkozhatunk velük. A rákok között sem számítanak különösebben nagynak, átlagosan 3-5 centiméteresre nőnek meg. Nem méretükkel, hanem valami egészen mással hívják fel magukra a figyelmet. Különös ismertetőjegyük halálos ollójuk, aminek nevüket is köszönhetik, és amely összetéveszthetetlen külsőt kölcsönöz nekik. A legtöbb rákkal ellentétben egyik ollójuk jelentősen nagyobb a másiknál, teljes testhosszuk akár felét is kiteszi. Érdekes tulajdonságuk, hogy amikor a nagyobbat elvesztik, annak helyére a kisebb típus nő újra. Amelyik ollójuk korábban a kisebb volt, lassanként azt növesztik nagyobbra, mígnem átveszi az elvesztett fegyver szerepét. Ugyanis egy fegyverről van szó, méghozzá az egyik leglenyűgözőbbről a természetben. A mechanizmus egyszerű, de az eredmény halálos. A rák ollója egy mozgatható és egy fix karomból áll. Amikor széttárja őket, közéjük víz áramlik. A fegyver töltve, már csak célozni és lőni kell. A rák ekkor hihetetlenül gyorsan összezárja ollóit, ez alig 1 ms-ot vesz igénybe. Ennek eredményeképpen a karmok közül a víz igen nagy sebességgel kezd kiáramlani, ez körülbelül 80-100 km/h-t jelent. Ekkor pedig egy, a gépészeti gyakorlatban is ismert jelenségnek lehetünk szemtanúi, nevesül a kavitációnak. Az ollóból kilépő és hirtelen nagy sebességre gyorsuló közeg nyomása Bernoulli törvénye szerint leesik. Olyannyira, hogy ennek hatására az áramló folyadék halmazállapota is megváltozik, egy gőzbuborék jön létre. Ez az úgynevezett kavitációs buborék. A környező közeg nyomása azonban azonnal össze is roppantja a kialakult buborékot, amelynek belsejében ekkor a hőmérséklet igen rövid ideig 4-5 000°C is lehet. Újabb kutatások szerint esetenként ennél lényegesen magasabb érték is előfordulhat. Viszonyításképpen, a Nap felszíne átlagosan 5 500°C-os. Az összeroppanást egy rejtélyes fényjelenség is kíséri. A tovaterjedő lökéshullám pedig pusztító erővel bír. A rák kisebb testű áldozataira azonnal halálos, de még nagyobb halakat is elkábít. Ha a pisztolyrák vadászik, az bizony nagyot szól. És amikor azt mondom, nagyot szól, azt úgy értem, hogy nagyon nagyot. A pisztolyrákok által leadott lövések elérhetik akár a 210 dB-t is. Ezzel szemben egy átlagos pisztolylövés nagyjából 150 dB. Ezzel a hangerővel a tengerek harmadik leghangosabb faját tisztelhetjük bennük, csak bizonyos cetfélék képesek túlszárnyalni ezt a néhány centiméteres showmant. Időnként a tengeri kommunikációban is műsorra tűzik magukat, teljesen önkényesen, nagy fejtörést okozva a szakembereknek.
Különleges képességüket egyébként nemcsak vadászatra és önvédelemre használják, ezt hívják segítségül búvóhelyük kialakításakor is. Itt ne arra gondoljunk, hogy kicsit arrébb tessékelik az aljzat homokját, kisebb köveit. Tűzerejük lehetővé teszi, hogy lépésről lépésre üreget robbantsanak maguknak akár masszív bazalt sziklákba is. Ez mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény egy alig kisujjnyi élőlénytől. A pisztolyrákokra, elsősorban fegyverzetükre nézve azt hihetnénk, hogy a tengerfenék bajkeverőivel van dolgunk, akik lőtérré változtatják a békés trópusi homokpadokat. Ezzel szemben egy kimondottan jó magaviseletű fajról van szó, ami még szimbiózisra is hajlamos. Kedvelt partnerük a géb, egy apró halfaj. Rendszerint az aljzat egy üregén osztoznak, amit nem ritkán maga a rák fúr – robbant – a homokba. Együttélésük kölcsönösen hasznosnak bizonyul. A hal feladata a veszélyforrások észlelése, amiben jóval erősebb ízeltlábú társánál. Ha a géb valamilyen támadóra lesz figyelmes, jelez a ráknak és visszahúzódnak az üregükbe, amit tüzérségi támogatással meg is védenek. Jobb esetben ezt sikerül is megoldani anélkül, hogy a géb baráti tűz áldozatává válna… Akkor sem illetődnek meg a pisztolyrákok, ha nincsenek a közelben baráti uszonyosok. Ekkor néhány száz példányból álló kolóniákat alkotnak, jellemzően szivacstelepek vagy korallszirtek belsejében keresnek menedéket. Társadalmuk igen fejlett, a termeszekéhez vagy a méhekéhez hasonló, a tengerek vizében azonban egyedülálló euszociális szerveződés. Az ilyen társadalmak jellemzője az utódok közös gondozása, a kifejlett példányok különböző generációinak együttes jelenléte, valamint a szaporodó és dolgozó kasztok kialakulása. Nincs ez máshogy a pisztolyrákok esetében sem. Egy párzásra képes királynő és király köré szerveződő dolgozóhad alkotja társadalmukat. Felmerülhet a kérdés az Olvasóban: Ennyi pisztolyos bandita egy helyen… vajon egymásra is lőnek? Lőnek bizony, méghozzá szánt szándékkal és a legkevésbé sem rosszindulatból. Ha kellőképpen nagy távolságból veszik célba társukat, azzal semmilyen kárt nem tesznek benne. A rákok ollóin kialakult szőrszerű képződmények azonban veszik az adást, az egymásra lövöldözés ugyanis a pisztolyrákok kommunikációs formája. Igen vadnyugati. Ha valakinek a cikk nyomán véletlenül megjött a kedve a pisztolyrákok tartásához, egészen könnyen hozzájuthat a kis cowboyokhoz. Számos díszállat kereskedésben kaphatóak. A leírások szerint akváriumi tartásuk egészen könnyű, nem igényel speciális körülményeket. Én erősen fontolgatom, hogy beszerzek egyet. Lenyűgöző élőlény. Ha nem is az evolúció csúcsa, biztosan lokális maximum.
Források: en.wikipeida.org, youtube.com, bbc.com, wired.com
