A Lockerbie-i katasztrófa Repüléstörténeti szempontból 1988 fekete évnek tekinthető, mivel a tizenkét hónap leforgása alatt 24 utasszállító repülőgépet ért komoly baleset. Tavaly, 2020 decemberében volt a 32. évfordulója a közvélemény által Lockerbie-i katasztrófaként emlegetett eseménynek, amelyet a polgári repülés 13. legsúlyosabb tragédiájának tekintenek a halálos áldozatok száma alapján. Vivi
A londoni Heathrow repülőtérről indult utolsó útjára 1988. december 21-én a Pan Am PA103-as járata. A „Clipper Maid of the Seas” becenevű, N739PA lajstromjelű Boeing 747-121 típusú repülőgép New Yorkba tartott és helyi idő szerint 18 óra 25 perckor szállt fel. Körülbelül fél órával később érte el a 310-es magassági szintet (kb. 9500 méter). Nagyjából 7 perccel ezután, 19 óra 3 perckor megszakadt a géppel való kapcsolat. Kis idő elteltével a légiforgalmi irányítók radarjain több, egymástól távolodó darab jelent meg. A szétszakadt repülőgép nagyjából 50 másodperc szabadesést követően a földbe csapódott és az egymástól nagy relatív sebességgel távolodó darabok hatalmas területen szóródtak szét. A repülőgép maradványai a skóciai Lockerbie városára, illetve a tőle keletre eső területekre hullottak. Két jelentősebb roncsmezőt lehet kiemelni: az elsőt Lockerbie, a másodikat pedig Langholm közelében. A repülőgép egyik szárnyát Lockerbie déli részén találták meg egy 560 köbméter nagyságú kráterben. A benne található üzemanyag miatt tűzgolyóként csapódott be és lángra lobbantotta a környező házakat. A katasztrófát a fedélzeten utazó 259 ember közül senki sem élte túl, ezen felül a leeső roncsok még tizenegy helybéli életét követelték. A repülőgépen • 189 amerikai, • 35 brit, • 4 magyar állampolgár • és 31 más nemzetiségű utas tartózkodott. A feketedoboz adataiból és más bizonyítékokból kiderült, hogy a katasztrófát egy robbanás okozta, amely a repülőgép poggyászterében történt. További nyomozások a szándékosság tényét is megállapították. Egy Toshiba hordozható rádiómagnóba rejtett csehszlovák Semtex típusú robbanóanyag okozta a katasztrófát, amelyet egy feladott bőröndben helyeztek el. A robbanást az utazómagasság elérésekor a szerkezetbe épített nyomásérzékeny kapcsoló
váltotta ki és ezt követően tizedmásodpercek alatt játszódtak le az események. A repülőgép bal oldalán található poggyásztartó alumíniumkonténerben történt detonáció 50 centiméteres lyukat hasított a gép törzsén, ami miatt légnyomáskülönbség lépett fel. A robbanáskor szétrepülő darabok szitává lyuggatták a repülőgép elülső alsó harmadát, a gép pedig cipzárszerűen szétnyílt. A PA103 egy európai gyűjtőjárat volt, mely Londonból indult. Emellett Frankfurtból indult egy ráhordó járat PA103A járatszámmal, mely a Németországból az Egyesült Államokba repülő utasokat szállította. Az egyéb országokból szintén oda tartó utasok is Londonban szálltak át. A nyomozás során meg tudták határozni a pontos konténerszámot, amelyben a bomba volt; ezek után ellenőrizték, hogy kiknek a csomagjai voltak ebben a konténerben. Így találtak három bőröndöt, amelyeknek a tulajdonosai nem voltak a gépen, valamint még egyet, aminek a tulajdonosaként feltüntetett utas nem is szerepelt az utaslistán. A keresést nehezítette, hogy sok volt az átfoglalás a járaton, mivel sokan lekésték, vagy egy korábbi géppel repültek. Az utaslistán nem szereplő személy csomagjának nyomát követték tovább. Ez a poggyász a PA103A frankfurti járattal érkezett Londonba, de eredetileg Máltán adták fel az Air Malta KM180-as járatára. A baleset helyszínén található nyomok is a szigetre vezetették a nyomozókat. A szétszóródott ruhák között nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak olyan ruhákon, melyeket egy máltai cég gyártott. A vizsgálatok során nem tudták megállapítani, hogy Máltán a hagyományos röntgeneljárással átvilágították-e a csomagot vagy sem. Szárnyra kapott egy olyan teória,
