1 minute read
A gyerekek sportolását veszélyezteti a tankerület
A tankerület igazgatója, Rábel Krisztina a 2022–23-as tanév első félévének végén, január 21-vel mondta fel a megállapodást a Városgazda Zrt.-nek küldött levélben.
például az ingyenes úszásoktatás és egyéb iskolai sportfoglalkozások folytatását.
A szerződés értelmében eddig az önkormányzat ingyenesen bocsátotta rendelkezésre az uszodákat, a tankerület pedig fizette a szakoktatókat és a buszos szállítást. A szerződés egyoldalú felmondásával a tankerület a szülőkre, illetve a sportolókra terheli a költségeket.
– Az úszásoktatás ellehetetlenítésével és korábban a tornatermi bérleti díjak emelésével a tankerület több száz gyerek egyesületi sportolását sodorta veszélybe – mondta a tankerület lépéseiről Somody László, a sportot is felügyelő alpolgármester.
A Külső-pesti Tankerületi Központ egyoldalúan felmondta a XVIII. kerületi önkormányzattal, illetve a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt.-vel kötött megállapodást, vagyis nem támogatja tovább az ingyenes iskolai úszásoktatást, a gyerekek utaztatását, sőt a jövőben az iskolai sportlétesítményeket – tornatermeket, sportpályákat, sátrakat – sem bocsátják rendelkezésre.
Ezzel a magatartásával egyébként a tankerületi igazgató szembemegy a kormányzat és az illetékes minisztérium alapvető célkitűzéseivel. Még 2016ban, az iskolák működtetésének államosításakor Pogácsás Tibor akkori önkormányzati államtitkár és Palkovics Tibor oktatásért felelős államtitkár a polgármestereknek küldött levelükben egyértelműen megfogalmazták, hogy elengedhetetlen a hosszú távú együttműködés a tankerületi központok és az önkormányzatok között. Hangsúlyozták, hogy a tankerület vezetőjének továbbra is biztosítania kell azokat a sportolási lehetőségeket, amelyek megteremtését az átadási időszak előtt az önkormányzat vállalta.
A Városgazda Utánpótlás Akadémia és az önkormányzat azon dolgozik, hogy az eddigi ingyenes sportolási lehetőség továbbra is a kerületiek rendelkezésére álljon, és a medencehasználatért és a szállításért a jövőben se kelljen fizetniük.
– Ennek érdekében folyamatos tárgyalásban vagyunk a tankerülettel, ám ez a másik fél elzárkózása és elutasító hozzáállása miatt időigényes folyamat. Álláspontunk szerint a tankerület magatartása nemcsak káros, de alkotmányos jogokat is sért, amennyiben korlátozza az egészséges élet- hez és a tanuláshoz való alapjogot – fogalmazott az álláspontját a közösségi médiában is megosztó Szaniszló Sándor polgármester. – A helyzetet elfogadhatatlannak tartjuk, és azon vagyunk, hogy a tankerület visszatérjen a korábban megszokott, bevált és működő rendszerhez, és az önkormányzathoz hasonlóan a gyerekek, a sportolni vágyók, a szülők és az iskolák érdekeit tartsa szem előtt az általa „jelen körülményeknek” nevezett kifogások helyett.
Az önkormányzat úgy döntött, hogy a tankerületi vezető feletteseihez fordul, felhíva a figyelmet arra, hogy a XVIII. kerületben a gyerekek sportolási lehetőségeinek, az úszásoktatásnak a tönkretétele zajlik.
P. A.