A MENTOROKAT KÉRDEZTÜK
A Mentorokat kérdeztük
Mentorként miért tartja kiemelkedően fontosnak a fiatal tehetségek felkarolását és benevezését a Jogászdíjra?
82
Dr. Kecskés Gábor: Hiszem, hogy a hallgatók által elért kiemelkedő eredmények közérdeklődésre, legalábbis a jogászi hivatásrendek széles körű érdeklődésére tarthatnak számot. Ennek egyébiránt különös fontossága van például a vidéki jogi karok esetében, mert fontos azt hangsúlyozni, és tudatosítani, hogy a meritórius tehetséggondozás és a nagyszerű hallgatói eredmények bizony valamennyi jogi karon jelen vannak, és ezek szerepe a jövőben bizonyosan felértékelődik. Következésképpen büszkeséggel mondhatom el, hogy a győri Széchenyi István Egyetem jogi karáról is rendkívül sok tehetséges hallgató, fiatal végzett kolléga került már a Wolters Kluwer Kft. jogászdíjainak jelöltlistájára, és 2019-ben egy volt hallgatónk (azóta már oktató kollégánk) nyerte el az év fiatal jogász tehetsége díjat. Azt gondolom, hogy a jogászdíjak jelölti listái már önmagukban egy nagyon fontos pillanatképet közölnek a hazánkban folyó minőségi jogászi munka számos válfajáról, részterületéről.
Dr. Kovács Péter: A fiatal generáció felkarolása, a tehetségek felfedezése és szakmai támogatása kiemelten fontos a jövő formálásnak, a szakmai utánpótlás kinevelésének szempontjából. Egy díjra jelölés egyrészt pozitív visszacsatolást, visszajelzést jelent a mentoráltnak a tekintetben, hogy tevékenysége értékteremtő, erőfeszítései láthatóak, másrészt további aktivitásokra sarkallhatja, újabb lendületet adhat szakmai munkájához.
Dr. Zaccaria Márton Leó: Legfőképpen azért tartom fontosnak a fiatal tehetségek felkarolását és támogatását, mert fontos, hogy a fiatal tehetségek érezzék a bizalmat, azt, hogy mentorként tudom és akarom is támogatni munkájukat, fejlődésüket, segítségükre legyek abban, hogy határozott, de elérhető célokat tűzzenek ki maguk elé, és mindent megtegyenek ezek elérése érdekében. E mellett azért is, mert egy ilyen rangos megmérettetés és esetleges elismerés nagy lökést adhat a jelölteknek szakmai életútjuk elején, illetve azt is megmutatja nekik, hogy milyen magas szintű
Dr. Pásztorné Dr. Erdős Éva: Több évtizede a Miskolci Egyetemen oktatok magyar és európai pénzügyi jogot amellett, hogy egyetemi docensi és tanszékvezetői munkám mellett sokáig ügyvédként is tevékenykedtem, és választottbíróként is dolgozom. Szakmai sikereim elérésében sokat jelentett számomra, hogy voltak példaképeim, mentoraim mind a tudományos, mind a gyakorlati közegben. Hiszem, hogy aki igazán szereti, amit csinál, annak nem közömbös, hogy azt másokkal is megszerettesse. Örömmel tölt el, amikor a tehetséges fiatalok tanulmányaik mellett versenyekre
Wolters Kluwer Jogászdíj
sztenderdekhez érdemes igazodniuk mind a gyakorló jogászi pályán, mind pedig a tudományos életben. Azért is fontos, mert így arra inspirálhatók a fiatal tehetségek, hogy mindez alatt a lehető legnagyobb fokú szakmai igényességgel járjanak el úgy, hogy pályázattól, díjtól, szakmai elismerésektől függetlenül is magasan tartható legyen a motivációs szint és az eredeti, értékteremtő szakmai munka ilyen módon is publicitást kapjon.