2011-36 Csallóköz

Page 1

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

Svájci motoros halála NAGYMEGYER – Tragikus közúti baleset történt a város közelében múlt péntek délelőtt

2. oldal

Oldópont Nagy Erika

Žitný ostrov 2011. szeptember 6., 36. szám

Ára: 0,65 €

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokozonline.sk

Bezárják a rendelőket?

Soós Tamás a világelitben

Kritikus helyzetben a készenléti orvosi ellátás

A somorjai tehetség hetedik lett kötöttfogásban a kadettek szombathelyi világbajnokságán

5. oldal

41. oldal

Miért hallgat a rendőrség?

A vén berregő „Könyv, toll, tinta, ceruza, rontom-bontom, kezdődik az iskola”. Nemcsak Weöres Sándor versében, hanem a valós életben is. Ki diákként, ki pedagógusként ül be újra a padba, annak ellenére, hogy sokan vannak, akik szívesen elodáznák a kezdést. Kénytelen-kelletlen azonban meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy lassan, de búcsút int minden szépségével együtt a nyár, és az egyre sárgább falevelek jelzik, hogy vége a fesztelen szünidei napoknak, megkezdődik a szorgalmas tanulás. A diákok hátukra veszik az iskolatáskát, és tíz hónapig cipelik a terhet. Persze csak akkor, ha becsületesen elpakolják a könyveket, füzeteket, és nem egy kisméretű reklámtáskával indulnak útra. Mert ilyet is látni, nem is ritkán. Sokan először vesznek részt az évnyitó ünnepségen, könnyeikkel küszködve, meghatódva indulnak el szüleik kezét szorongatva az ismeretlen felé, ahol, bár még nem tudják, de sok élmény és új barát várja őket. Na meg a mindennapi elkötelezettség, a rendszeres és kitartó tanulás. Meg kell tanulniuk az egymás segítését, a konfliktusok kezelését, de nincs baj, mert a jó pedagógus tudja, minden gyerek más, máshogy értékes és fontos. Reggelente gyereksereggel találkozunk majd az utcákon, ami bizonyítja, hogy az iskolák felébredtek nyári álmukból és újra zsivaj tölti meg a frissen meszelt termeket. Aztán megszólal a vén berregő…

Raisz András: Bebizonyítom, hogy alaptalanul rágalmazták fiaimat (felvételünkön jobbra)

NAGYSZOMBAT/DUNASZERDAHELY/CSÓTFA – Megszüntette a további eljárást a nagyszombati kerületi bíróság a Raisz-fivérek ügyében. A halotti levél alapján ugyanis törvényesen bebizonyosodott, hogy Csaba és Szilárd már nem él, s ilyen esetben a jogszabály rendelkezése szerint az elhunyt gyanúsítottakkal kapcsolatos, vélt bűnügy felderítése nem folytatható. Lapunk megkeresésére Raisz András, az édesapjuk elmondta, hogy amint megkapja ezt a végzést, megteszi a szükséges jogi lépéseket két fia ártatlanságának bizonyítására. „Hónapok óta cáfolhatatlan bizonyítékok iga-

zolják, hogy fiaimnak semmi közük sem volt a Pápay-csoport tíz tagjának meggyilkolásához, amelyet a dunaszerdahelyi Fontána bárban követtek el 1999. március 25-én. A rendőrség hivatalosan eddig azzal gyanúsította őket, hogy ők szervezték meg a maffialeszámolást, s állítólag a géppisztolyokat is ők szerezték be. Ma már ezek a feltételezések nem állnak meg. Ugyanis jelentkezett a rimaszombati származású Bodoki Károly, aki vádalku fejében hajlandó volt a vallomásra. Ő pontosan tudja, kik voltak a felbujtók, s kik végeztek Pápayékkal. Minderről sokat tudtak a fiaim is, nyilván ezért végeztek velük. Állítólag Sátor Lajos parancsára, aki valószínűleg

Fogas Ferenc felvétele és archív

már szintén nem él” – nyilatkozta lapunknak. Két fia öt évet töltött vizsgálati fogságban, ahonnan 2005-ben szabadultak, mert lejárt az a törvényesen megszabott idő, ameddig fogva tarthatták őket. A dunaszerdahelyi leszámolással kapcsolatos per 2003-ban kezdődött, de máig sem fejeződött be. 2008. szeptember 17-én valaki üzleti tárgyalásra hívta őket, ahonnan nem tértek vissza. Édesapjuknak tavaly névtelenül valaki megírta, hogy Csaba és Szilárd halott, ki ölte meg és ki temette el őket, mint ahogy azt is tudomására hozták, hogy a megjelölt hely más személyek holttestét is rejtegeti. Folytatás a 2. oldalon

● Előfizetés: 031/550 37 44; online.csallokoz@gmail.com


Csallóköz

2

Tudósítás > Villáminterjú

A vonalban

Új tanévben – újabb változások

Miriam Žiaková, az oktatásügyi minisztérium szóvivője – A 2012/2013-as tanévtől ismét osztályozni fogják a testnevelést is, amelyből heti három óra lesz. Miért? A változásokra a riasztó szlovákiai adatok miatt van szükség. Felméréseink szerint az iskoláskorú gyermekek több mint hetven százaléka naponta legalább négy órát ücsörög a számítógép előtt. Harminc százalékuk pedig valamilyen ok miatt kihagyja a testnevelést, amelyet eddig nem osztályoztak. A mozgásszegény életmód miatt egyre több a túlsúlyos és olyan betegségekben szenvedő fiatal, amelyek eddig csupán a felnőtteket jellemezték. Ilyen a magas vérnyomás, a diabétesz, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedés. Ezen a nyugtalanító helyzeten kívánunk változtatni a heti három tornaóra bevezetésével, valamint az osztályozás visszaállításával. Szeretnénk a foglalkozásokat élményszerűvé tenni, ezért javasoljuk a zumba, a pilates vagy a flowin dance, esetleg az aerobic meghonosítását az órákon. Szorgalmazzuk a sportegyesületek és az iskolák szorosabb együttműködését is. Több kísérleti programot indítunk. Például jövőre valószínűleg tíz vagy húsz eurós szelvényt kap majd minden iskolás, akik ezt ott adják le, ahol mozogni, sportolni kívánnak. Az összegyűjtött szelvények értékének megfelelő készpénzt pedig majd a tárcánk utalná át az adott egyesületnek. M. F. M.

Helyben döntik el, mikor kezdődjék az első óra

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 35. számban közölt feladványért csak a 37. számban közöljük az elmúlt hét ünnepnapjai miatt. E heti mondatunk a következő: „Az ötlet tehát megszületett, csak partnerem nem volt az elképzeléseimhez, ezért félreraktam az anyagot”. Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: szeptember 9.

POZSONY/KIRÁLYFIAKARCSA – E hét elején hivatalosan is megkezdődött az új tanév, amely nagyobb szabadságot nyújt az iskolaigazgatóknak és a szülői tanácsoknak. Közösen eldönthetik például, hogy náluk mikortól kezdődjék a tanítás. Naponta hét és kilenc óra között csengethetnek be az első órára. Ugyancsak helyben döntenek az egyes órák közötti szünetek időtartamáról. Az új tanévben nem lesz félévi bizonyítvány sem, legfeljebb a szülő érdeklődhet gyermekének előmeneteléről és magaviseletéről. Akadnak olyan tanintézmények is, amelyek sms-üzenetben küldik majd el a választ. Az eddiginél jóval szabadabb kezet kapnak az iskolák a kötelező és a választható tantárgyak elosztásában, valamint a tantervek kidolgozásában. Újdonságnak számít, hogy az oktatásügyi minisztérium honlapján: www.minedu.sk egészen a 2013/2014-es tanévvel bezárólag feltüntették a tanítási szünetek és nyári vakáció időpontját. Régiónkban értesüléseink szerint nem nyílt új iskola. Királyfiakarcsán viszont a lecsökkent létszám miatt megszűnt a helyi iskola – tájé-

Kiselsősök és szüleik Egyházgellében, a tanévnyitó után

koztatta lapunkat Karol Grajcár, a kerületi tanügyi intézet (KŠÚ) szaktanácsadója. A tanévnyitó kapcsán sok értékes gondolat és még több közhely hangzik el. Mi az előbbiek számát szeretnénk növelni Popper Péter, a tavaly elhunyt neves magyar pszichológus szavaival: „Az indusztriális pedagógia futószalagként működik. A futószalagra hatéves korában, amikor szalagérett, ráállítják a gyereket, és minden tanórán rászerelnek egy kis többlettudást irodalomból, fizikából, matematikából stb. Ti-

Svájci motoros halála NAGYMEGYER – Tragikus közúti baleset történt a város közelében, múlt péntek délelőtt. A Fiat típusú személygépkocsi sofőrje – aki naponta hordott ebédet az Euromilk alkalmazottjainak – balra forduláskor nem vette észre az Alistál felől érkező, szabályosan közlekedő motorkerékpárt, amelynek vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést. A nagy csattanás következtében a 46 esztendős svájci motoros

életveszélyes sérülést szenvedett. A helikopteres légimentők a pozsony-kramárei kórházba szállították, ahol azonban a műtőben meghalt. Harminhárom esztendős barátnőjét többszörös törésekkel a dunaszerdahelyi kórházba szállították. Már sikerült stabilizálni az állapotát. Érdeklődésünkre Martina Kredatusová, a Nagyszombat megyei rendőrség szóvivője közölte, hogy a balesetet okozó férfi nem fogyasztott alkoholt. -r-c

*** A Fiatalság elixírje című versenyünk II. és III. fordulóinak nyerteseit az ünnepek miatt a jövő héten közöljük. A szerkesztőség A tragédia színhelye

Archív felvétel

Fogas Ferenc felvétele

zennyolc év múlva, mint diplomás álértelmiségi, lelép a futószalagról. Jogász, orvos, mérnök lett belőle. Jó gyerek az, aki megadóan hagyja, hogy a tudáselemeket fokozatosan rászereljék. Rossz, aki ágál, vagy számára túl lassú, vagy túl gyors a futószalag sebessége. Ezeket, mint lelki betegeket, pszichológushoz, pszichiáterhez, nevelési tanácsadóba kell küldeni”. Kívánjuk, hogy ne ilyen „bilincses” (Ady Endre) iskolákba járjanak gyermekeink és unokáink. m-ár

Miért hallgat...? Befejezés az 1. oldalról Úgy tudjuk, hogy K. Krisztián a rendőrségen jelentkezett és beismerte: ő maga ásta el Csótfán közös sírba a két meggyilkolt férfit, s ő vezette el idén kora tavasszal a nyomozóhatóságot a helyszínre. Ezért a vallomásért kérvényezte a védett tanú státusát, amely lehetőséget biztosítana neki akár a teljes identitásváltásra is. Lapunk kérdéseire Denisa Baloghová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője a nyomozás érdekeire hivatkozva ezúttal sem volt hajlandó válaszolni. Több független, nevének elhallgatását kérő bűnügyi szakértő szerint érthetetlen a rendőrség magatartása és hallgatása, miként az is, hogy csupán Bodoki Károly került vizsgálati fogságba, a rejtélyes ügyek további gyanúsítottjai állítólag továbbra is szabadlábon vannak. M. F. M.


3

Riport > Tudósítás

2011. szeptember 6. | 36. szám

Pozsony fele araszolva... Gépkocsik torlódnak, buszjáratok késnek Még mindig téma és még legalább október elejéig alighanem az is lesz a Pozsony felé vezető útszakaszok bedugulása, melynek oka az út szélesítése, s az ezzel járó munkálatok. Ha minden jól megy, akkor október első napjaitól Csölle (Rovinka) és a pozsonypüspöki Slovnaft kereszteződés között már két sávon lehet a fővárosba utazni. Akkortól Pozsonypüspöki és Főrév körül lassul le még inkább a forgalom, mert ott folytatják, illetve fejezik be az út szélesítését. A múlt héten az ünnepnapok ellenére még mindig sokan panaszkodtak a torlódás miatt, hiszen a főváros felé vezető útszakaszon rengeteg autó torlódott össze. Aki Dunaszerdahely felől indul, az az elmúlt napokban kizárólag Csallóközcsütörtök felől közelíthette meg Pozsonyt. Esetleg Bős, Vajka, Oroszvár fele került. Vagy szabadságot vett ki, mint több somorjai vállalkozó. „Szeptember végéig inkább otthon maradok, mert a vérnyomásom amúgy is magas” – közölte a felsőcsallóközi Nagy Géza. A légi Szászi Tibor már tíz éve jár minden reggel a fővárosba és nem pa-

naszkodik. Korán indul, későn érkezik haza, de a dugókat mindig sikerül kikerülnie. Mint mondja, aki ilyen hosszú ideje utazik nap, mint nap, az már tudja, hogyan kell elkerülni a nagy forgalmat. „Most nem érzékelem, hogy lassúbb lenne a közlekedés. Még pár évvel ezelőtt nagyon lassú volt, de amióta elkészítették Vereknyénél a körforgalmat, lényegesen gyorsult a forgalom” – meséli Tibor. Szerdán délután fél négykor indult haza Pozsonyból és fél óra alatt Somorjára ért. Nem érti, sokan miért panaszkodnak. Péter Dunaszerdahelyről hét órakor indul általában és akkor fél kilencre be is ér munkába. Igaz, kilenc órától kezdődik a munkaideje, de semmit sem bíz a véletlenre. „Mindig a legnagyobb forgalmat kapom el és ez ellen semmit sem tehetek. Ha hamarabb indulok, korábban érek Pozsonyba, de mi haszna, ha csak kilenckor kezdődik a munkaidőm” – ecseteli. Szerinte a lezárások miatt nem tart sokkal tovább az út, habár sok buszsofőr és utas is panaszkodik, hogy lekésik a csatlakozásokat. Akik személyautókkal utaznak, tudják mit vállaltak, de bíznak benne, hogy október elejétől nem kell majd a kocsisorban vesztegelniük.

Fogas Ferenc felvétele

Tájkép Dunahidason (Most pri Bratislave)

„Reggel fél hétkor indulok Dunaszerdahelyről, így háromnegyed nyolcra érek be munkába a belvárosba. Ha tíz perccel később indulnék el otthonról, biztosan nagyobb torlódásba ütköznék. Azt tapasztalom, hogy nyáron kevesebb a kocsi, mint például a tavasszal. Hogy ez mitől lehet, azt el sem tudom képzelni” – magyarázza Balla Tamás. Azt mondja, éppen belekeveredik egy enyhe dugóba. Ha fél órával hamarabb indulna, biztosan kevesebb ideig tartana az útja. Elárulja,

van, hogy reggelente nagyobb kocsisor alakul ki a főváros előtt, másnap viszont ugyanabban az időpontban ugyanott, zavartalan a közlekedés. Ennek az oka is érthetetlen számára. Az illetékesek türelemre kérik az autósokat és azt ígérik, mire a munkálatok befejeződnek, sokkal kényelmesebb és gyorsabb lesz majd a Pozsonyba vezető út. Remélhetően így is lesz.

Radler, a nyári durranás! Régiónkban is egyre többen vásárolják a sörös üdítőt MÜNCHEN/ÓGYALLA/SOMORJA – Még a szlovákiai gyártókat is meglepte, hogy milyen nagy sikere lett nálunk is a Radler üdítőnek. Hana Šimková, az ógyallai Heineken Slovensko cég kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a váratlanul nagy kereslet miatt az eredeti tervhez képest megduplázták a Bažant Radler gyártását, mert az üzletek és a bevásárlóközpontok egyre többet rendeltek a tízfokos sörből és citromléből készült italból. A megrögzött sörösök ugyan valóságos szentségtörésnek, kedvenc italuk megbecstelenítésének tartják ezt a módszert, de a kínálat tovább bővül, mert a Steiger

cég már piacra dobta a gyömbér és málna ízesítésű sört, a cseh Staropramen gyümölcscukorral ízesített itallal, az Urpiner pedig va-

Régiónkban is hódít az új üdítő

lamivel magasabb alkoholtartalmú, ízesített itallal szállt be a versengésbe. Egyébként nálunk az alkoholmentes, illetve a két fok

Fogas Ferenc felvétele

körüli ízesített sörök között lehet válogatni. A hazai gyárak vezetői elmondták, hogy az évek óta csökkenő sörfogyasztás miatt vásárolták meg a Radler gyártásának jogát, s a számításaik beváltak. Ebből az üdítőből már az idén csaknem annyit vásároltak, mint a népszerű kofolából, a Vineából, a CocaColából vagy az ízesített ásványvizekből. Az utóbbiak közül a Rajec márkák a legkelendőbbek. Ógyallán a Radler gyártását ősszel, s előreláthatóan télen sem hagyják abba. Németországban és Ausztriában, de más országokban is régóta ismert a Radler. A gyártási módját állítólag éppen kilencven éve véletlenül találta fel egy mün-

Angyal Sándor cheni vendéglős. A kocsmája elé váratlanul sok kerékpáros érkezett, s mindannyian sört rendeltek, amely már csaknem elfogyott. Ekkor az utolsó hordóba a találékony kocsmáros citromlét öntött, s azt bizonygatta a versenyzőknek, hogy ezt az italfajtát külön nekik készítette. A bajoroknak annyira megízlett az ízesített sör, hogy mind kihörpintették, stílszerűen „Radlernek”, vagyis kerékpárosnak nevezték el az új különlegességet, amelyet azóta gyártanak. Tavaly Németországban mintegy 400 ezer, Spanyolországban 370 ezer, Ausztriában 160 ezer, Magyarországon 70 ezer hektoliter Radler fogyott el. Az idei szlovákiai adatokat még nem hozták nyilvánosságra. Nálunk tavaly 436 ezer hektoliter ízesített üdítőt ittunk meg. M-ár


4

Csallóköz

Tudósítás > Tárca

Könyvtárosok tanulmányúton Közelebb került hozzájuk a Felső-Szigetköz

SÁRRÉT – Nem akármilyen öröm érte a légi Németh Gyulát, aki a hetvenes évek vége óta rendszeresen horgászik. A minap Sárrét közelében, a Kis-Dunán ugyanis horgára akadt egy 180 centiméteres, 32 kiló súlyú harcsa. A boldog halász elmondta, hogy közel fél óráig tartott, amig sikerült a becses zsákmányt kifárasztania, majd pedig a partra húznia. Egész idő alatt azon izgult, nehogy elúszszon a hal, amely az eddigi legnagyobb fogása. Cs. L.

LÉBÉNY/HÉDERVÁR/MOSONMAGYARÓVÁR – A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete tanulmányutat szervezett a Felső-Szigetközbe. A Dunaszerdahelyi járás könyvtárosain kívül galántai és komáromi könyvtáros is részt vett a kiránduláson. Bereck Zsuzsa, a somorjai könyvtár igazgatónője és Szerda Tamás, a Fórum Kisebbségtudományi Intézet munkatársa érdekes programot állított össze. Első állomás a lébényi, Árpád kori, Szent Jakabról elnevezett egykori bencés templom volt. Ezt követően a hédervári kastélyt tekintették meg, melynek angol parkja ma is lenyűgöző. A község érdekessége közé tartozik, hogy itt találtak Európában először kolorádóbogarat, vagyis nálunk meghonosodott neve szerint krumplibogarat, melynek közel egyméteres bronzszobrot állítottak. A szállóként működő kastély után Mosonmagyaróvár követke-

A szerző felvétele

A hédervári kastélykertben

zett, ahol a résztvevők ellátogattak a Horvát Gál Városi Könyvtárba. A létesítmény teljes mértékben igyekszik kielégíteni a mai igényeket. Rendelkezik internetsarokkal, DVD- és CD-lemezrészleggel. A könyvállomány meghaladja a nyolcvanezret. A résztvevők megtudták azt is, hogy az intézmény rendszeres találkozókat szervez írókkal – olvasókkal, nyitott iroda-

Hetek hordaléka

„AHELYETT, HOGY ÍRNÉK… legtöbbször az írásról gondolkodom”, olvasta valahol egyik kollégájától elbeszélőnk, aki napok, hetek, hónapok, évek, évtizedek óta az örökös írói újrakezdés kínkeserveivel küszködik. Tom Georch-nek is nevezhetnénk őt, hiszen legtöbb művének címe fölé ezt az írói álnevet kanyarította, elhagyva, illetőleg kizárólag baráti levelezésre korlátozva a szintén anyai felmenőitől származtatott de Doudecim Karcha nemesi előnevet. Szűkebb környezete mindeközben nem Görcs, hanem Alabár Tamásként ismerte őt, ahogy az a személyi okmányaiban is állott. Tom, egy keményfedelű füzettel a térdén, maroknyi kéziratpapírral az ölében, golyóstollal a kezében most is naphosszat a balkonon üldögél. Egy kimustrált, de képzelt betegségtől elgyötört testének így is oltalmas nyugalmat biztosító forgószékben, amely azonban – s ez lehetett kimustrálásának valódi oka, nem az elhasználtság – már elveszítette ezt a tulajdonságát. Ezért Tomnak a nap égi útját követve időről időre fordítania kellett rajta, hogy sápadt arcát állandóan a fanyar-ködös reggelekből kiderülő kora őszi verőfényben fürdethesse. Öregedvén, betelhetetlenül vá-

Nagy fogás!

lomórákat tartanak, az idősebb olvasóik számára pedig internetes képzéseket szerveznek. A látogatás után a társaság megtekintette a város nevezetességeit, főiskoláját, majd megismerkedhettek a sétálóutcával is. Mindannyian úgy érezték, hogy a tartalmas nap után még közelebb került hozzájuk a Felső-Szigetköz. Csiba Lídia

gyik a szabad levegő után, még ha azt csupán egy panelházi balkon néhány négyzetmétere nyújtja is. A balkon virágai, a futómuskátli rózsaszínű és halványlila zuhatagjai még legszebb pompájukban díszlenek, legyek és méhek döngik tele a szűk, enyhén huzatos térség szögleteit, s a finom légörvény időnként érett gyümölcsök és szőlőmust szagfoszlányait lendíti föl a toronyházak magasába. Mindez a kellem bágyasztó érzésével tölti el Tomot, de egyszersmind furcsa önsajnálatot is ébreszt benne. Gondolatban az utóbbi néhány esztendőt – a hatvanötön is túllendülve – így már olyan vízválasztónak tekinti, amely visszavonhatatlanul elindította őt az időből kifelé vezető úton. Nem szívderítő felismerés ez, amikor például ilyen erővel szól hozzá a természet, minden, amit az életben szeretett. S nem vigasz az sem, hogy az eddigi életével, egészségével tulajdonképpen rosszabbul is járhatott volna. Tom elgondolkodva forgatja ujjai között a kedvelt, Parker márkájú golyóstollát. Kusza, idegennek tűnő jegyzetsorok alapján igyekszik rekonstruálni egy történetet, amelynek az életéhez, úgy tűnik, csak annyi köze van, hogy ismerős kézírás-

A ritka zsákmány

sal rögzült a papíron. Valahogy mégis magáénak érzi az egészet. Ha most nem érti is a mindig megbízhatónak vélt fantáziája egykori logikáját, a töredékeiben maradt történet azért még jó, vagy pontosabban fogalmazva: használható alapul szolgálhat, ha mindenáron ott akarja folytatni – tehát nem csak képletesen, hanem a szó valódi értelmében –, ahol egykor abbahagyta. Igen, gondolja Tom, hiszen nincs egyébről szó, mint a lélek örökös álmodozásáról múlt és jelen

A toronyházak között kelet felé ki lehet látni a városból között. S ez a gondolat egy kicsit megnyugtatja. Mindjárt jobban érzi magát a rozsda- és kőszagú, szél sikálta panelfalak között. Az égen, szinte karnyújtásnyira, szellőzködő, bumfordi bárányfelhők. Valahol harangszó. Aztán az utána maradt csöndben aprócska körmök csikordulása a fém balkonkorláton; mire a tekintetét odarántja, a madár elrebben. A toronyházak között kelet felé ki lehet látni a városból. Ki a távoli mezőkre. Egy csaknem szabályos légi sugárúton át. A túlsó végéről tavasszal mindig bevirít kénsárgán a repceföld. A hold penge vékony vagy testesedő karéja is ebben

Csiba Lídia felvétele

a légi folyosóban kúszik föl éjszakánként a végtelen égi fennsíkokra. Tom oldalra csúszott fejjel, aprókat szuszszanva alszik. Amikor fölébred, restelkedő mozdulattal kapja föl a fejét, mint aki palástolni szeretné röpke elgyengülését. Aztán maga is meglepődik, hogy milyen nagyot kell fordítania a karosszékén, hogy a napot utolérje. Semmi kétség, nem néhány pillanatra nyomta el a buzgóság. A keményfedelű füzetében pedig ezt találja: „Alvásom alatt folyamatosan valami szöveget fogalmaztam. Az álombeli mondatról tudni kell, hogy nem tartalmas szavakat. Hosszúsága és szerkezete van csupán. A mellékmondatok, akár a nyákos hűlők. Leginkább az alárendelők alattomosak. Először csak a végtagjaimra fonódnak, aztán a mellkasomból préselik ki a levegőt. Az álombéli fogalmazási pánikot rendszerint heves lelkifurdalás kíséri. Semmi sem sikerül. Nem birtokolom az anyanyelvemet. Játszik velem, kevés vagyok. Beszűkültem, és amire beszűkültem, abban történetesen ügyetlen vagyok. Rossz lóra tettem, és a ló én vagyok. Ezek az álmok azt üzenik, hogy a tehetségtelenség erkölcsi vétség. Meg ezt is: nem azért jó tudni valamit, mert az valamire képessé tesz, hanem mert nem jó nem tudni valamit…” Szerdahelyi József


5

Tudósítás

2011. szeptember 6. | 36. szám

Bezárják a rendelőket? Kritikus helyzetben a készenléti orvosi ellátás GALÁNTA/DUNASZERDAHELY/SOMORJA/ KOMÁROM – Szeptember végétől nem akarnak ügyeletet vállalni a galántai orvosok, mert az idén még egyetlen centet sem kaptak a készenléti szolgálataikért. Az egészségügyi minisztérium illetékesei közölték, hogy ha valóban megtagadnák az ügyeletet, akkor nemcsak az esküjüket, hanem a vonatkozó törvényt is megsértenék, amely kötelezővé teszi számukra az ügyeletek vállalását. Emiatt személyenként akár 3319 eurós büntetéssel is sújthatják a tiltakozni készülő huszonhét orvost. Tavalytól szervezési szempontból a galgóci (Hlohovec) kórházhoz tartoznak a galántai ügyeletes or-

vosok, akik immár a szeredi körzetet is ellátják, ahol már hónapokkal ezelőtt megszűnt a készenléti szolgálat. Pásztor László, a Magán Orvosok Társulásának (ASL) elnöke elmondta, hogy a helyzet nemcsak a mátyusföldi járási székhelyen, hanem máshol is tarthatatlan. Közölte azt is, hogy felszólították a galgóciakat a tartozásaik rendezésére, de egyelőre csak ígéretet kaptak, azokból pedig már eddig is Dunát lehetne rekeszteni – tette hozzá. Véleménye szerint a megoldást csak az jelentheti, ha törvényesen rendezik az ügyeletes orvosok fizetését. Átmeneti megoldásként szóba jöhetne az is, hogy csak este tízig működnének a regionális készenléti szolgálatok.

Dunaszerdahelyen zavartalanul működik az ügyelet is Fogas Ferenc felvétele

Dunaszerdahelyen dr. Hajdú Zoltán, a felnőtt orvosi ügyeletet működtető REALMED vezetője lapunknak elmondta, a járásban egyáltalán nincs veszélyben a betegellátás, a készültségen továbbra is harminc orvos dol-

gozik váltott szolgálatokban. Úgy véli, egyfajta negatív hangulatkeltés áll a szóban forgó kijelentések mögött. „Tény, hogy a finanszírozással gond van, de ez nem befolyásolja a működést” – nyilatkozta.

Maurovich-Horvat Lajos, a Komáromi járásban orvosi ügyeleteket működtető MedHelp Kft. egyik vezetője lapunknak elmondta, náluk nincs fennakadás a készültségi ellátásban, s úgy véli, a kollégák is elégedettek. Hozzátette: a fent említett orvosoknak inkább a probléma megoldására kéne törekedniük zúgolódás helyett, aminek esetlegesen a páciensek láthatják a kárát. „Ha privatizálnák a létesítményt, javíthatnának a helyzetükön” – nyilatkozta a szakember. Somorján egyelőre zavartalanul működik az orvosi ügyelet, de az érintettek itt is szorgalmazzák a szükséges törvények mielőbbi módosítását. –und

Karinthy írógépétől Overdose patkójáig DUNASZERDAHELY – Különleges tárlat nyílt szeptember 2-án a Kortárs Magyar Galériában. Kárpáti Tamás, a kiállított műalkotások tulajdonosa a legkiválóbb kortárs képzőművészeket kérte fel arra, hogy a magyar kultúra, sport és történelem meghatározó személyiségeinek emblematikus tárgyait, relikviáit gondolják tovább, élesszék fel, ágyazzák be festménybe, szoborba, installációba. Az elkészült művek olyan mesterek keze munkáját dicsérik, mint például Nádler István, Szemethy Imre, Pauer Gyula, Kentaur, Szotyori László, Tettamanti Béla, Radák Eszter, Barabás Márton. A bemutató relikviáiból egyet-egyet kiragadva: Nagy Imre órája vagy Károlyi Mihály botja a politikát, Faludy György tolla, Kertész Imre kalapja és Karinthy Frigyes írógépe az irodalmat, Szabó István csapója pedig a filmművészetet képviseli. Szőnyi István és Barcsay Jenő ecsetjei a képzőművészet, Papp Laci kesztyűje, Egerszegi Krisztina úszódressze és Overdose patkója a sport nagyjai előtt tiszteleg. A mintegy nyolcvan műből álló gyűjtemény bemutatására autóbuszokkal érkeztek a magyarországi vendégek és a műalkotások készítői. „Nagyon jó

érzés, hogy ennyi magyar művészember gyűlt össze itt ma Dunaszerdahelyen. Ez nagyon sokat jelent a szlovákiai magyar közösségnek is, a városnak is, és reméljük, hogy a szlovákiai magyarok számára egy nagyon jó megjelenési, megmutatkozási lehetőség lesz ez a bemutató” – köszöntötte a jelenlévőket Kollai István, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. Feledy Balázs a tárlat megnyitóján úgy fogalmazott: a kiállított művészeti alkotások egyszerre állítanak emléket a tárgy egykori tulajdonosának és a kortárs képzőművészetnek. Mint megjegyezte, nagyon izgalmas és színes az a kulturális kör, ami körülveszi a tárgyakat műalkotássá teremtő művészek gondolatiságát. Kárpáti Tamás több évtizedes kulturális és sportújságírói ténykedése során tett szert az egyedülálló gyűjteményre. „Az évtizedek során fokozatosan kezdtem el gyűjteni a relikviákat. Némelyik tulajdonos személyes jó barátom. A célom az volt, hogy ezekből az egyszerű használati tárgyakból műalkotás váljék. Egy pipa, egy ecset vagy épp egy futballmez önmagában nem bír semmi különlegességgel, egy egyszerű objekt. Attól válik érdekessé, ha valakihez,

Grosics Gyula egyik meze

pontosabban valamelyik híres magyar emberhez tudjuk kötni ezeket. Így lesz az objektből szubjekt, a tárgyból pedig a képzőművészeknek köszönhetően műalkotás. Jelenleg mintegy nyolcvan darab képezi a gyűjteményt, de vannak olyan tárgyak, melyek még nem váltak hungarikonná. Ilyen például Puskás Öcsi cipője és több becses tárgy” – mondta a műgyűjtő, aki azt is elárulta, hogy egy hasonló szellemben fogant gyűjtemény tulajdonosa is, mely az Euroikonok nevet viseli.

Angyal Sándor felvétele

A nevezetes magyarok mellett ugyanis John Lennon, Jiří Menzel, Tony Curtis és Niki Lauda ereklyéi is a gyűjtemény részei. A műalkotásokat Bécsben, Budapesten, Keszthelyen és Egerben is bemutatták már. Idén európai körútra indult a tárlat, melynek gyergyószárhegyi állomását követően a lengyelországi, de a brüsszeli és párizsi meghívásnak is eleget kívánnak tenni. Dunaszerdahelyen szeptember 30-ig tekinthető meg a kiállítás a Vermes-villában. Kiss Balázs


6

Csallóköz

Tudósítás

Három közül egyben A Kis-Csallóközben csak Doborgazon van alapiskola Az úgynevezett Kis-Csallóköz három települése közül mindössze Doborgazon van alsó tagozatos alapiskola. Emiatt a nagybodaki és a vajkai tanulók helyzete korántsem mondható egyszerűnek. Nagybodakon már hosszú évek óta nincs sem isko-

la, sem pedig óvoda. A volt tanintézet rossz állapotban lévő, ki nem használt épületét épp az idén újították fel. Ide költözött be a község polgármesteri hivatala és az orvosi rendelő is. Vajkán pedig csak az óvoda üzemel. „Főleg Doborgazról és Vajkáról vannak növendékeink, a bodakiak inkább Bősre íratják a gyerme-

keiket. Bár azért volt már rá példa, hogy bodaki diák koptatta az iskola padjait. Jelenleg összesen tizenegy tanulónk van. Ebből öt vajkai, többiek helybeliek. Tavaly annyira rossz volt a helyzet, hogy első osztályt nem is indítottunk, egyetlenegy kiselsős sem jelentkezett. Idén egy kicsit már jobb. Három vagy

A szerző felvétele

Az egykori bodaki iskola ma már hivatalként működik

Ötven szerencsés nyertes Díjátadás szeptember 16-án DUNASZERDAHELY – Augusztus 26-án, pénteken sorsolták ki a helyi MAX szórakoztató- és bevásárlóközpontban a nyári nyereményjáték nyerteseit. Idén nagyobb sikere volt a versenynek, mint az elmúlt két esztendőben, hiszen hat hét alatt 7394-en kapcsolódtak be a játékba. Július elsejétől egészen augusztus 18-ig lehetett regisztrálni a nyereményakcióra, ha a bevásárlóközpont bármelyik boltjában vásároltak, bármilyen összegért. A megkapott számla hátoldalán szereplő kóddal vehettek részt a versenyben, a 12 111-es telefonszám felhívása után. A pénteki sorsolás Jana Horváthová közjegyző jelenlétében zajlott a központ vezetősége előtt. Jelen volt Fedor

Chrenko igazgató és Ferenczi Ildikó marketingmenedzser. A díjak felajánlói közül egyedül Hrobárek György, az Auto SISI tulajdonosa vett részt az eseményen, aki a fődíjként kisorsolt személyautót ajánlotta fel. Az első díj egy KIA Picanto automobil, de számos értékes ajándék is gazdára talált. Ennek boldog tulajdonosa pedig a dunaszerdahelyi Vég Márta család lett. A második Rozsár Erzsébet Hidaskürtről másodmagával egy wellnes-hétvégét tölthet el a várkonyi Amade Chateau szállodában, míg a harmadik díj nyertese a dunaszerdahelyi Demény Krisztina. szintén egy hétvégét tölthet el egy másik személy társaságában a poprádi Aquacityben. „Számunkra hatalmas siker, hogy az idei versenybe ilyen sokan bekapcsolódtak és reményeink

szerint nem lankad az érdeklődés a továbbiakban sem” – mondta el Ferenczi Ildikó marketingmenedzser.

négy új diák lesz. Még bizonytalan, mert az egyik gyermek családja elköltözik a faluból, és kétséges, hogy hova íratják be a szülők. A negyedik osztályt elvégzett tanulók többnyire Bősön folytatják tanulmányaikat” – tájékoztat Nagy Szilvia, a doborgazi Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatónője. A kis-csallóközi diákok másik lehetősége a Bősi Amade László Magyar Tannyelvű Alapiskola. Erről Sebő Renáta igazgatónőt kérdeztük. „Tavaly ebből a három faluból összesen 19 diákunk volt. Idén ez a szám kettővel csökkent. Öten elvégezték a kilencediket, és három kiscsallóközi gyerek iratkozott be hozzánk, az ötödik évfolyamba. Régebben volt úgy, hogy hetven körül volt azoknak diákoknak a száma, akik a Kis-Csallóközből jöttek. Mára ez a szám jelentősen csökkent, mindenhol egyre kevesebb a gyerek” – közölte. Idén összesen 27 elsőst várnak Bősről és Bakáról. Pontos számot azonban egészen az első tanítási napig nemtudnak. Számtalanszor megtörtént, hogy egy-egy kiselsős a beiratkozás után nem jelent meg a tanévnyitón. A szülők mégis úgy döntöttek, inkább máshova adják be a gyereket tanulni” – tudtuk meg az igazgatónőtől. Mészáros György

A nyerteseket egyébként múlt hétfőn értesítették a szerencséjükről. Az első öt díj leendő tulajdonosai pedig szeptember 16-án délután, öt órakor vehetik át az ajándékokat a bevásárlóközpontban. –as

A számítógépes sorsolás pillanatai, balról Hrobárek György, Fedor Chrenko igazFogas Ferenc felvétele gató, Jana Horváthová közjegyző és háttal Ferenczi Ildikó


7

Riport > Tudósítás

2011. szeptember 6. | 36. szám

A végzet asszonyát idézik fel Karády-est Kevicky Tünde és Gróf Bartal Gábor előadásában Hatvan esztendeje hagyta el Magyarországot, huszonegy éve, hogy New Yorkban elhunyt Karády Katalin, a hányatott sorsú díva, színésznő, énekes. Dalai halála után is tovább élnek. Fiatalok fedezik fel maguknak a két világháború közti időszak ünnepelt sztárját. Augusztus utolsó péntekén Dunaszerdahelyen két fiatal tehetséges zenész, Kevicky Tünde (ének) és Gróf Bartal Gábor (zongora) Karády, a végzet asszonya címmel – kávéházi díszletek között – mutatta be Karády-dalokból

Egyed Zoltán fedezte fel” – mondja Kevicky Tünde. Arra a kérdésünkre, mi vonzotta őt az egykori titokzatos előadóhoz, a Pozsonyi Állami Konzervatórium hatodéves, végzős operaszakos hallgatója a következőket válaszolta: „A téma már régen érlelődött bennem. Odahaza volt egy rózsaszínű Karády-kottánk, tinédzserkoromban gyakran a kezembe vettem, bele-beleolvastam és a dalok szövegét is megjegyeztem. Nem tudtam ki ő. Később hangfelvételek, friss feldolgozások révén közelebb kerültem ezekhez a szerzeményekhez, és akkor rádöbbentem, a szívemből

A szerző felvételei

Magával ragadott a személyisége

összeállított egész estét betöltő műsorát. S hogy miért éppen egy kávézóban? „A fiatal Karády Katalin is egy kávéházban kezdett el énekelni, ahol egy hírlapíró,

szólnak. Az ötlet tehát megszületett, csak partnerem nem volt az elképzeléseimhez, ezért félreraktam az anyagot. Néhány hónappal ezelőtt ismét elővettem a kottát,

A szívemből szólnak

s ettől a pillanattól kezdve már minden ment magától, mert közben bejött a képbe zenésztársam, Gróf Bartal Gábor is” – emlékszik vissza. „Egy városban élünk, mindketten zenét tanulunk, egymás szakmai törekvéseiről is tudunk ezt-azt, de a színpadon most hozott össze először bennünket a sors”– veszi át a szót a zongorista. Aki a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola abszolvense, s a Kőbányai Zenei Stúdióban szerzett könnyűzenei szakképesítést. „Hogy mitől érdekes Karády személye? A mélyérzésű dalokban Tündét és engem is mind a szöveg, mind a zene, mind az előadó személyisége egyformán magával ragadott. A háborús éveken kívül ezek a dalok az életről szólnak,

egyfajta életérzést sugalmaznak – az örökös ifjúságét, melyben a kiszolgáltatottság, a titkolt lázadás, a vágyálom egyaránt tettenérhető. Mindehhez, természetesen, Karády szuggesztív előadásmódja, dekoratív megjelenése, erotikus kisugárzása is hozzátartozik” – vallja meg a fiatal zenész. Ismét Tünde beszél: „Engem persze, elsősorban Karády hangja érdekelt, de szellemi üzenetét is időszerűnek érzem. Ezért szeretnénk őt műsorunkkal közelebb hozni a mai korosztályokhoz. Hatvan-hetven perces összeállításunk tulajdonképpen egy zenés időutazás, rövid, alapvető életrajzi adatokat tartalmazó narrátori szöveggel gazdagítva, s a számok között felcsendül Karády Katalin hang-

ja is. Projektünk egyben tisztelgés az ő lelkisége és emléke előtt.” A műsorban – egyebek mellett – a következő ismert Karády-dallamok állnak egymás mellett: Bánatos út, Hiába menekülsz..., Fogadj el engem így, ahogy vagyok..., Halálos tavasz, A szívem megdobban, Mindig az a perc..., Nincs kegyelem, Szeretlek én, Valahol Oroszországban, Honvágy, Szomorú vasárnap, Hamvadó cigarettavég. Kevicky Tünde elmondta még, hogy a dalokat társával együtt válogatták. A hangszerelés Gróf Bartal Gábor munkája. Az alkalomhoz illő hajviseletet Sághy Ági fodrásznő készítette. A műsorra készülve a zenészek nemcsak a legendákra hagyatkoztak, hanem Karády-filmeket néztek meg, meghallgatták a sztárral rögzített telefonbeszélgetéseket, interjúkat, elolvasták a róla szóló életrajzi könyveket. Igyekeztek megismerkedni a Karády-kultusz lényegével, és megpróbálták látni az összefüggéseket, melyek – szerintük – az idő távlatából könnyebben kibogozhatók... A dunaszerdahelyi Vámbéry kávéházban a telt házas közönség vastapssal jutalmazta az előadást. Nyilván így lesz ez máshol is, ahova hívják őket. Lelkes Vince

Fotosokk NAGYMEGYER – A fenti címmel rendezett még augusztus 20-21-én szabadtéri kiállítást a közelmúltban megalakult nagymegyeri fotóklub a helyi Szent István Kuturális Napok részeként. A színhely a római katolikus templom mellett lévő egykori zárda udvara volt. Az érdeklődők huszonegy szerző, összesen 142 fotóját tekinthették meg. „A Csemadok helyi szervezetének kezdeményezésére augusztus 4-én alakult meg a Nagymegyeri Fotóklub. Rendelkezésünkre bocsátották

az egyik irodahelyiséget. Fontosnak tartjuk a tapasztalatcserét, ezért terveink között szerepel profi fotósok meghívása is, akik előadásaikkal gyarapíthatják szakmai tudásunkat” – közölte a lakszakállasi Virágh Mária, a fotóklub egyik alapítója, aki a nagymegyeri Bugár Szabolccsal egyetemben a kiállítás főszervezője is volt egyben. A fotókiállítás anyagát szeptember 3-tól Lakszakállason lehet megtekinteni, s a tervek szerint később máshol is. Kovács Zoltán

Három érdeklődő, sok fotó

A szerző felvétele


8

Jogsi nélkül Öt gépjárművezető ellen indított büntetőeljárást a dunaszerdahelyi rendőrség hatósági döntés meghiúsítása vádjával. Ezekről a gépjárművezetőkről a közúti ellenőrzések során kiderült, hogy tulajdonképpen büntetésben furikáztak személygépkocsijukkal, hiszen korábbi kihágásokért el voltak tiltva mindennemű gépjármű vezetésétől. Ezért most már bíróságon kell felelniük tettükért s a büntetésük akár kétéves szabadságvesztés is lehet. (–rend)

Raktárban ütlegelt HODOS – Testi sértés vádjával indult eljárás egy 53 éves járásbeli férfi ellen, aki Hodosban az egykori mezőgazdasági szövetkezet egyik objektumában támadt rá tettlegesen a sértett személyre, akinek ezzel hét napon túl gyógyuló sérüléseket okozott. A támadó hat hónaptól akár két évig terjedő időre is rács mögé kerülhet. (–er)

Ablakot, ajtót ígért POZSONYEPERJES – Csalás van a rovásán egy 34 éves férfinak Pozsonyeperjesről, aki műanyag ablakok és bejárati ajtók leszállítása és beszerelése ígéretével összesen 400 euró előleget csalt ki a károsult személyektől, akik a beígért termékekből aztán semmit sem láttak. Az ilyen csalás büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés. (–ck)

Hely-történet Lelkes Vince rovata

Százharmincöt éve született Baranyay József helytörténész, levél- és könyvtáros, lapszerkesztő. Kamocsán látta meg a napvilágot 1876. szeptember 6-án. Középiskoláit Keszthelyen és Debrecenben járta ki, Budapesten jogot tanult. 1903-tól a Dunaszerdahelyen megjelenő Csallóközi Lapok főmunkatársa (1912-ig), majd felelős szerkesztője. Számos vidéki lapnak munkatársa: Komáromi Újság (1914– 1919), Vagyunk (1920), Barázda (1921–1926, 1936–1939), Komáromi Lapok (1920–1944) s a többi. Szülőfalujában, illetve Tanyon, ahol élete utolsó éveit töltötte – méltatlan körülmények között, rokonainál meghúzódva, nyugdíj nélkül – egyaránt emléktábla őrzi a nevét (utóbbi helységben 2006. augusztus 19-én avatták fel). Síremléke a komáromi református temetőben áll.

Csallóköz

Tudósítás > Visszapillantó > Bűnügy

Mégis, kinek a kötelessége? A saját hatáskörükbe tartozó értesítéseket két nyelven teszik közzé CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK /DUNASZERDAHELY – Néhány nappal ezelőtt Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere a felvidek.ma internetes portálon megjelent jegyzetében élesen bírálta, hogy több, magyarok lakta járás körzeti hivatala a veszélyhelyzetekre felhívó figyelmeztetését csak szlovák nyelven továbbította az önkormányzatoknak, holott a hatályos kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében az ilyen dokumentumokat kötelező az adott kisebbség nyelvén is közre bocsátani. E hatóságok egyike volt a dunaszerdahelyi körzeti hivatal, ahol az illetékesek ugyancsak egy nyelven továbbították a fent említett értesítést, mint ahogy augusztus 24-én is, a másodfokú hőségriasztásra felszólító figyelmeztetést is. Megkeresésünkre Krascsenics Péter elöljáró úgy

Krascsenics Péter elöljáró

nyilatkozott, ők nem mulasztották el a jogszabály szerinti kötelességüket: „Az erre vonatkozó törvény kimondja, hogy az élet, az egészség, a biztonság és a vagyon védelméről szóló információkat a településeknek a lakosok által hozzáférhető helyen kell kifüggeszteni államnyelven

Lelkes Vince felvétele

és a kisebbség nyelvén. Tehát az önkormányzatoknak! Van egyfajta hierarchia, ami ennek a folyamatát működteti. Például a másodfokú hőségriadóról szóló felhívást a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet küldte a megyei hatáskörű körzeti hivataloknak, ők továbbították a járási hivata-

loknak. Mi pedig az önkormányzatokkal vagyunk kapcsolatban, nem a polgárokkal” – közölte az elöljáró. Hozzátette: mivel a községek függesztik ki a hirdetőtáblára a közleményeket, ők felelnek azért, hogy mi kerül oda és azért is, hogy az adott kisebbség nyelvén – például Nagymagyar esetében, ha a roma lakosság aránya eléri a 20 százalékot, akár roma nyelven – kiteszie vagy nem. Olyan összmunkát azonban elképzelhetőnek tart, hogy a Csallóközi Városok és Falvak Társulásával együttműködve oldanák meg a kétnyelvűség kérdését az ilyen esetekben. „Nem arról van szó, hogy mi ez elől elzárkózunk, hiszen a polgári védelem és a válságkezelési osztály által közzétett, a szirénák üzemképességének ellenőrzéséről szóló értesítést magyar és szlovák nyelven is kifüggesztjük, mint ahogy a vészhelyzetekről kiadott ismertető füzetek szintén két nyelven íródtak” – nyilatkozta. (und)

Baranyay József (1876–1952) Régi, az 1900-as évek első felében megjelent könyveinek példányait már hiába keressük közkönyvtárainkban. Műveihez azonban hozzáférhet az érdeklődő közönség, hiszen Baranyay József mind a nyolc könyvét 2002-ben a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó egy kötetbe gyűjtve újra kiadta (Baranyay József: Nagyobb munkái, szerkesztette Koncsol László). A nyolc könyv a következő: A régi Csallóköz (Csallóköz történetéhez), A csallóközi aranymosás, Régi utazások Komárom vármegyében (A legrégibb időktől a múlt század közepéig), Fejedelemjárás Komárom vármegyében, A komáromi magyar színészet története 1811–1941, Komárom a magyar népdalban, A vesztőhelytől az internáló táborig (Egy magyar újságíró élete a cseh megszállás alatt), A komáromi nyomdászat és

a komáromi sajtó története (A komáromi sajtó történeti repertóriuma). Korábban, 1998-ban a KomáromEsztergom megyei Önkormányzat „műhelyében” Hidvégi Violetta rendezte sajtó alá szerzőnk kalandozások Komárom vármegyében című munkáját. Mindkét kötethez Mácza Mihály komáromi muzeológus írt elő-, illetve utószót. Bennük olvasható Baranyay József életpályájának eddigi legteljesebb összefoglalása. Részlet az életrajzból: „Miután Komáromnak a Duna bal partján fekvő része 1919ben Csehszlovákiához került, s a nyilvános könyvtár kezelését a város önkormányzata vette át, tagjai egyhangú döntéssel meghagyták Baranyay Józsefet könyvtárosi állásában, sőt később őt bízták meg a város hivatalos krónikájának vezetésével, így Észak-Komárom krónikájának máig

fennmaradt legrégibb kötetében az ő feljegyzései találhatók. Könyvtárosi állásában az 1938-as államfordulat után is meghagyták, s azt egészen a második világháború frontjának átvonulásáig betöltötte. A világháború közötti években a kedélyes, szellemes, művelt agglegény a mázsás súlyt jóval meghaladó alakjával a komáromi társasélet közismert és közkedvelt személyisége volt. Étvágyáról legendák maradtak fenn; ezek szerint többször is előfordult, hogy egy-egy étterem étlapjának kínálatát oda-vissza végigette. A zsidóüldözés idején tanújelét adta cselekvő humanizmusának, amikor a helyi hitközség 12 tóráját saját elhatározásából elrejtette a múzeumban, majd a háború után visszaszolgáltatta jogos tulajdonosaiknak, a hitközség hazatért tagjainak.”


9

Tudósítás

2011. szeptember 6. | 36. szám

Tatarozás ötvenhárom év után Az új tanévet már a külsőleg felújított intézményben kezdik meg a diákok DUNASZERDAHELY – Jócskán ráfért már a „ráncfelvarrás” a Vámbéry Ármin Gimnázium elöregedett épületszárnyaira. Az omladozó vakolat, a felpúposodott festékréteg és a kikilátszó téglák látványa októberre eltűnik, az iskola így méltó módon ünnepelheti fennállásának hatvanadik évfordulóját. Az épület már olyannyira elöregedett, hogy felújítása nem tűrt több halasztást. A külső tatarozás a tanévzárót követően kezdődött. Ám a júliusi esős időjárás némileg hátráltatta a rekonstrukciót. A rossz idő elmúlásával azonban a munkások lázas munkába kezdtek, hogy tanévnyitóra elkészüljenek a Szent István tér felőli oldal szigetelésével és újrafestésével. „Körülbelül hat évvel ezelőtt kezdtünk hozzá az iskola szakaszos felújátásához. Először a mellékhelyiségeket alakítottuk át, majd fokozatosan újítottuk fel a tantermeinket, a könyvtárszobát, új táblákkal láttuk el az osztályokat. A főépület tetejét is leszigeteltük és tavalyelőtt a nyílászárókat is kicseréltük. Emellett a veszélyessé vált barakkokat is lebontottuk, helyükre parkoló épült. Az egész átépítés hosszú folyamat, melyen belül most jutottunk el a külső tatarozáshoz. Ehhez a beruházáshoz Nagyszombat megye önkormányzata biztosította a szükséges anyagi forrásokat” – mondja az iskola igazgatója. Zirig Ferenc elárulta, hogy a gimnázium építésétől számítva semmilyen külső felújítást nem vé-

A szerző felvétele

Hamarosan elkészülnek

geztek rajta. A tanintézmény viszont tavaly töltötte be hatvanadik születésnapját, s ennek az évfordulónak a megünneplését novemberre tervezik. „Többnapos programsorozattal készülünk az évforduló méltó megünneplésére, ezért várjuk meg, míg új arculatot kap a főépület utca felőli része. A szeptember ötödikei tanévkezdésre a főbejárat felől eltűnnek a vasállások. A tanítást így

nem zavarja majd a munka, mivel a tantermeink nagy része az oldalsó, illetve az udvarra néző épületszárnyban található” – tette hozzá az igazgató. Megtudtuk azt is, hogy az épület két oldalsó szárnyának külső szigetelését és tatarozását először ezeknek az épületrészeknek a tetőszigetelése előzi majd meg. „Tibor Mikuš megyei elnök már alá is írta az ezekre a munkálatokra vonatko-

Megalakult a Fiatal Írók Köre BALÁZSFA – Augusztus 26-án, pénteken tartotta alakuló közgyűlését a Fiatal Írók Köre (FÍK). Feladata a kezdő szerzők irodalmi képzésének, publikációs terének és bemutatkozási lehetőségének megteremtése. A szervezet jelenleg több mint harminc tagot számlál, de várják a további harmincöt éven aluli, kötettel nem rendelkező, ám az irodalom iránt fogékony pályakezdőket. A pénteki közgyűlésen elfogadásra került a szervezet alapszabálya és megválasztották a vezetőket. Az elnöki pozíciót Rajkovics Péter tölti

Komoly pillanat az alakuló közgyűlésen

Angyal Sándor felvétele

zó szerződéseket, az anyagi fedezetünk tehát biztosított. Még mielőtt azonban nekilátnánk az oldalszárnyak felújátásának, újból közbeszerzési pályázatot kell majd kiírnunk. A megye a segítségünkre van, ezért bízom benne, hogy egy éven belül minden oldalról be tudjuk fejezni az épület szigetelését és újrafestését” – reménykedik a gimnázium igazgatója. Kiss Balázs

be. A fiatalok képviseletében a FÍK tevékenységét öttagú elnökség irányítja, melynek tagjai Angyal Sándor, Czucz Enikő, Hajtman Kornél, Takács Zsuzsi és Vörös Gergely. Az elkövetkező időszakra a fiatalok célul tűzték ki maguk elé, hogy összefogják a kötettel nem rendelkező szárnypróbálgató alkotókat. Ennek kapcsán a közeljövőben több rendezvényen mutatkoznak be az érdeklődőknek, valamint közös antológia kiadása is a távlati célok között szerepel. A FÍK Hodossy Gyula, a SZMÍT elnökének kezdeményezésére jött létre, aki a közgyűlésen is hangsúlyozta, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága a lehető legnagyobb mértékben támogatja továbbra is a fiatal tehetségeket. –fik


10

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Nová kapitola v rozvoji obce Slávnosť v znamení budúcoročnej londýnskej olympiády KRAVANY NAD DUNAJOM – Hlavným strategickým cieľom miestnej samosprávy je zabezpečenie dlhodobého a sústavného rozvoja obce. Vďaka polohe Kravian na brehu európskej veľrieky vidí súčasné vedenie riešenie tejto úlohy v rozvoji turistického ruchu. Za týmto účelom sa rozhodli založiť Miestnu organizáciu turistického ruchu. Počas uplynulých rokov sa neveľká obec s počtom obyvateľov okolo sedemsto duší značne zmenila. Vybudovali tu novú promenádu na brehu Dunaja, fitness vo voľnej prírode, prístav, mládežnícky klub, nové centrálne námestie, a práve dokončujú stavebné práce na novom obecnom úrade. V obci začali fungovať aj inštitúcie potrebné k rozvoju turistického ruchu – vynikajúca prístavná reštaurácia, príjemný pub a pribudli možnosti ubytovania. „Návštevník sa má kde ubytovať, má sa kde zabaviť, oddýchnuť si, dobre si zajesť. Je len jeden spôsob, aby sme v rozvoji cestovného ruchu pokročili, a tým je spolupráca. Zvolal som dvadsaťsedem podnikateľov

a predsedov miestnych záujmových organizácií, ktorí majú, respektíve by mohli mať záujem na ďalšom rozvoji turizmu, a založili sme Miestu organizáciu cestovného ruchu. Práve teraz prebieha jej registrácia,“ vysvetľuje starosta Gábor Duka. Potrebu spolupráce uznali aj miestni podnikatelia, ktorí návrh starostu jednoznačne podporili. Medzi prvé úlohy novej organizácie bude patriť vypracovanie stratégie cestovného ruchu obce, zhotovenie krátkeho filmu o Kravanoch a založenie interaktívneho portálu, ktorý turistom – potenciálnym návštevníkom obce – poskytne všetky informácie o tejto oáze pokoja na brehu Dunaja. Nové korzo – nové podujatia V sobotu 27. augusta pri príležitosti posledného letného podujatia slávnostne odovzdali do užívania a pokrstili novovybudované Korzo na Dunaji, ktoré bude zároveň novým centrálnym námestím obce. Celodenné podujatie s názvom „Dôležitá je účasť” sa nieslo v znamení londýnskej olympiády. Súťažné disciplíny – streľba na futbalovú bránku, hod oštepom, skákanie vo

Na konci augusta slávnostne odovzdali novovybudované korzo

vreci, darts a fitness – sa síce od tých olympijských trochu líšili, avšak nálada a elán súťažiacich sa vyrovnali ktorémukoľvek svetovému športovému podujatiu. Diplomy a ceny tým najlepším odovzdal čestný hosť podujatia, deväťnásobný majster sveta a olympionik, kanoista Tamás Wichmann. Celé korzo bolo na počesť pripravovanej olympiády vyzdobené typickými britskými atribútmi – nechýbali snímky slávneho Big Benu, červených poschodových autobusov či kráľovskej čestnej stráže, a šikovné kravianske ženy sa nedali zahanbiť

ani v kuchyni, keď pripravili návštevníkom ozajstné britské pochúťky. Organizátori posledného tohoročného podujatia Korza na Dunaji pripravili bohatý program, ktorého zlatým klincom bola tradičná – v poradí už piata – súťaž v jedení kravianskeho koláča. Táto miestna pochúťka z vykysnutého cesta sa pečie v peci a je obľúbená v sladkom i slanom prevedení. Sladkú variantu ochucujú ovocím, makom a škoricou, slanej verzii kraľuje klobáska, slanina, kôpor, smotana a cibuľka. Fantázii sa však medze nekladú. (padlovics)

Ocenenie na chýrnom festivale BENÁTKY – Rodáčka z Dunajskej Stredy, fotografka Jana Benjamin Navrátilová, pocestuje na Benátsky Filmový Festival kde jej firma Manfrotto odovzdá Veľkú cenu za jednu z jej fotografií.

Rodáčka z Dunajskej Stredy, fotografka Jana Benjamin NavrátiFoto: archív lová

Jana bude mať okrem iného v rámci festivalu prístup do „fotosekcie“ červeného koberca s možnosťou fotografovať svetoznámych hercov. Podľa posledných správ sa v Benátkach objavia celebrity ako George Clooney, Al Pacino, Madonna, Gwyneth Paltrow, Kate Winslet, Matt Damon, Jude Law a Colin Firth. Recepciu k udeleniu cien bude moderovať talianska herečka a speváčka Violante Placido, ktorá v ten istý večer predstaví i krátky film z réžie Billa Frakesa

Foto: Milan Drozd

s výhernou fotografiou. Jana bude bývať v luxusnom päťhviezdičkovom hoteli Danieli, neďaleko Námestia Sv. Marka, v ktorom sa nakrúcal americký film Tourist s Angelinou Jolie a Johnym Deppom. Rodáčka zo Žitného ostrova už niekoľko rokov žije v Spojených štátoch amerických a je jediná, kto-

rá v tejto súťaži zastupuje USA. Celosvetovo známa firma Manfrotto, ktorá sa špecializuje na výrobu statívov, 11. mája 2011 vyhlásila fotografickú súťaž na tému „Imagine More“ („Predstav si viac“). Jane udelia cenu spolu s výhercami z Veľkej Británie, Nemecka, Francúzska, Talianska a Hongkongu. Jej fotografiu porota vybrala spomedzi sedem tisíc prihlásených snímok. (elba)

Fotografia, ktorá získala celosvetové ocenenie


11

Reportáž

6. september 2011 | číslo 36

Stretla sa stará dobrá garda Telocvikári z celého okresu si zaspomínali na minulé časy DUNAJSKÁ STREDA – V stredu 31. augusta popoludní sa v reštaurácii Termál zišlo niekoľko desiatok penzistov. Nejednalo sa však o žiadne vetché starenky a deduškov zhrbených nad hrobmi, zraz si tu dali dôchodcovia, bývalí telocvikári zo základných a stredných škôl z celého okresu. A veru, aj keď tie vlasy sú už prešedivelé či úplne sivé, a aj vrások na tvárach pribúda, vyšportované postavy a mladistvý elán prezrádzali, čomu sa títo mládeži a športu oddaní ľudia po desaťročia venovali, respektíve niektorí z nich dodnes venujú. Bolo až dojemné sledovať, ako sa títo veteráni, kedysi konkurenti na trénerských lavičkách športových výberov svojich škôl, ktorí si neraz dokázali aj poriadne vynadať a potom sa o niekoľko minút zmieriť, schádzajú, vzájomne vítajú a spomínajú... „Zišli sme sa takto už po štvrtýkrát – prvý raz v roku 2003 – a som hrdý na to, že takýmto spôsobom sa v rámci okresu schádzajú iba telocvikári. Našim zámerom je slávnostne si uctiť tých našich kolegov, ktorí s deťmi v okrese pracovali najlepšie,“ povedal nám jeden z hlavných organizátorov podujatia Viktor Németh, ktorý bol predsedom okresnej organizácie Slovenskej asociácie športu na školách, familiárne prezývanej „Saška“, celých sedemnásť rokov. A kde vlastne vznikol takýto nápad? „No jednoducho sme sa stretli s Karolom Grajcárom, ktorý momentálne reprezentuje Krajský školský úrad v Trnave a s ktorým sme mali a stále máme veľmi dobré

vzťahy, a tiež s novým predsedom »Sašky« Mikim Kálmánom, a dohodli to,“ usmieva sa Németh, podľa ktorého má športová asociácia v TTSK dobré zázemie, odtiaľto pochádzal aj prvý celoslovenský predseda, doktor Javorka. Inšpirácia pre iných? Každému z prítomných bol udelený pamätný diplom, nechýbali ani drobné darčeky, no traja z nich boli odmenení navyše. Ako prvý František Kucman, ktorého si starší pamätajú i ako futbalového brankára v časoch, keď DAC ešte hrával futbal aj pre divákov, neskôr dlhoročný úspešný pedagóg na slovenskom gymnáziu v Dunajskej Strede a zakladateľ „Sašky“ v okrese,

Schádza sa stará garda...

Viktor Németh stál na čele „Sašky“ celých sedemnásť rokov Foto: Marian Baláži (2)

Ocenený József Ürge, sprava Viktor Németh, Karol Grajcár a Miki Kálmán

Bývalí telocvikári mali na čo spomínať

Foto: autor (2)

druhým sa stal spomínaný Viktor Németh, najdlhšie slúžiaci predseda Slovenskej asociácie športu na školách, neúnavný organizátor a dodnes aktívny pedagóg. Tretí pohár si prevzal József Ürge, o ktorom nám Németh povedal: „Jožko, okrem toho, že bol telocvikár a pripravoval žiakov na okresné a krajské súťaže, robil veľmi veľa aj pre učiteľov. Dlhé desaťročia pre nich organizoval inštruktorské kurzy v lyžovaní, a to najmä pre »netelocvikárov«, ktorí sprevádzali žiakov. Náš okres hory nemá a je to veľmi dôležité z hľadiska prevencie úrazov.“ Potom sa už mladistvo pôsobiaci dôchodcovia posadili ku gulášu a poháriku vínka. Netreba dodávať, že dlho a živo diskutovali a spomínali. Inšpirujúci príklad aj pre iné skupiny bývalých pedagógov? (banič)


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Premiérový koncert „Táslerovcov“ DUNAJSKÁ STREDA – Populárna slovenská skupina, ktorej korene siahajú do Prešova, zavíta po 17-tich rokoch pôsobenia premiérovo do centra Žitného ostrova. Vo štvrtok 8. septembra odohrá v dunajskostredskom kultúrnom dome koncert, ktorý je súčasťou „prídavku“ k jarnému, veľmi úspešnému akustického turné. Počas piatich dní IMT Smile odohrajú štyri koncerty: v Piešťanoch, Žiline, Vranove nad Topľou, a prvýkrát v histórii kapely zavítajú do Dunajskej Stredy. Hudobníci sa teda opäť chytia akustických nástrojov, fanúšikov usadia do príjemných malých koncertných sál a tí si budú môcť v tejto komor-

nej atmosfére vychutnať „unplugged“ prevedenie známych hitov ako

Opri sa o mňa, Duch človeka, Nepoznám, či aktuálny hit Veľa lásky.

Ivan Tásler to vie na pódiu parádne rozbaliť

Archív IMT Smile

Ivan Tásler poznamenal, že oproti predchádzajúcim turné bude to terajšie rozdielne okrem iného v tom, že budú koncertovať v menších priestoroch. „Ešte aj v tých menších priestoroch to bude obmedzené, lebo tam budú len miesta na sedenie. Všetky elektrické nástroje odložíme a používať budeme iba akustické. Svetlá budú intímnejšie, veľmi jednoduché,“ priblížil frontman a dodal: „Pri zostavovaní »playlistu« som stavil na jemnejšie, pomalšie a romantickejšie piesne. Vždy sme sa snažili nájsť si cestu k ľuďom cez pesničky. Keď cítime na koncerte ich podporu, posilňuje a posúva nás to ďalej“. (lb)

Európsky deň židovskej kultúry Už osemdesiatšesť rokov KOMÁRNO – V rámci tohoročného Európskeho dňa židovskej kultúry oslávili v poslednú augustovú nedeľu aj 220. výročie založenia Židovskej náboženskej obce v meste. Predpoludním sa v synagóge konalo V. regionálne stretnutie židovských náboženských obcí, v rámci ktorého predstavitelia komunít z regiónu už tradične hodnotili uplynulý rok, hovorili o možnostiach spolupráce v budúcnosti a mali možnosť pochutiť si aj na kóšer obede pripravenom rebecen Binou Stiefelovou. Popoludňajší program zahájila prednáška rabína Zeva Stiefela o mesiaci Elul, období prípravy na veľké židovské sviatky. Následne Rudolf Klein predstavil svoju novú publikáciu s názvom „Synagógy v Maďarsku”, a riaditeľ Centra židovského kultúrneho dedič-

Pripomenuli si 220. výročie založenia Židovskej náboženskej obce v meste Foto: Milan Drozd

stva Maroš Borský hovoril o Ceste židovského dedičstva na Slovensku. K narodeninovej oslave patrí, samozrejme, aj torta – tú, na počesť 220. výročia založenia židovskej náboženskej obce v Komárne, zdobila fotografia budovy Útulku, miesta konania stretnutí židovského spoločenstva z mesta i okolia. K Európskemu dňu židovskej kultúry už tradične patrí slávnostné odovzdanie cien „Kehila“ a „Kehila Haver“ tým Židom a Nežidom, ktorí svojou prácou prispeli k zachovaniu židovskej kultúry a tradícií. V tomto roku si cenu „Kehila“ prevzala prezidentka Združenia Ester – Zväzu židovských žien v Košiciach, fotografka Slovenského národného múzea – Múzea židovskej kultúry Viera Kamenická, manželia – filmári Susi a Peter Scheinerovci z Zürichu, členka vedenia Židovskej náboženskej obce v Komárne Alica Weissová, budapeštiansky výrobca lustrov László Gervai, a László Einhorn z maďarského mesta Tata. Cenu „Kehila Haver“ udelili v tomto roku pracovníčke Gemerského osvetového strediska Tímei Tóthovej, vedúcej cukrárne Edit Farkasovej, informatikovi Františkovi Piczekovi, podpredsedovi Združenia izraelského priateľstva v Tatabányi Zoltánovi Izsákovi a Karolovi Kengyelovi z Dunajskej Stredy. Slávnostné podujatie ukončila skutočná hudobná lahôdka – Sefardský koncert v podaní Bey Palya a Mátyása Bolya z Budapešti. (padlovics)

VEĽKÝ MEDER – Pani Mária Szabóová sa narodila dňa 25. augusta 1921 vo Veľkých Kosihách. Do Veľkého Medera sa presťahovala spolu s rodičmi keď mala štyri roky, od tej doby je mestu verná a dnes už patrí medzi jeho najstarších občanov. Pri príležitosti jej životného jubilea 90 rokov jej prišli zablahoželať aj zástupcovia samosprávy – primátor Alexander Néveri a viceprimártorka Ildikó Laposová. Pani Mária mala veľmi ťažké detstvo, veď už ako osemročnej jej zomrel otecko, no napriek tomu ostali i pekné spomienky. Hlavne keď už bola staršia – dodnes s úsmevom spomína na zábavy a tance pri citare. Potom prišla vojna, každodenný strach o prežitie, po vojne deportácia. „Odviezli nás do Čiech, do dedinky neďaleko Mělníka. Zobrali nás spolu s priateľkou, ktorá sa ponúkla, že pôjde spolu so mnou namiesto mojej mamičky. Pobudli sme tam dva roky, až nakoniec sme utiekli. Bolo

to tam ťažké. Gazda, ku ktorému sme sa dostali, bol nemilosrdný a krutý,“ hovorí babič-

roku 2001, keď ma operovali na slepé črevo. V súčasnosti už veľmi von nechodím, ale

Jubilantke prišli zablahoželať aj predstavitelia saFoto: autor mosprávy

ka, ktorá sa v roku 1949 vydala a porodila dvoch synov. Rodina žila v rodičovskom dome, ale keď Máriin manžel Bertalan v roku 1976 nečakane zomrel, dom predali. Dnes pani Szabóová žije u jedného zo svojich synov, kde sa zišli až štyri generácie, a tak sa snaží pomáhať pri výchove štyroch pravnúčat. „Vďaka Bohu mi bolo dopriate pevné zdravie, vážnejšie som bola chorá až v

viem, že mesto dnes a v čase mojej mladosti sa nedá porovnať. V minulosti to bola skôr dedina, teraz moderné mesto, ktoré sa neustále rozvíja. Škoda len, že ho už nemôžem častejšie vidieť, poprechádzať sa novými uličk a m i a štvrťami. Už ani rovesníkov a rovesníčky nemám, mnohí pomreli, nemám si s kým zaspomínať,“ ukončila svoje spomínanie jubilantka.


13

Rozhovor

6. september 2011 | číslo 36

V prospech lepšej komunikácie Sociálna poisťovňa vychádza v ústrety zamestnávateľom DUNAJSKÁ STREDA – S cieľom uľahčiť komunikáciu medzi klientom a inštitúciou, s ktorou pravidelne prichádza do kontaktu, Sociálna poisťovňa počnúc 1. septembrom zavádza dôležité zmeny. Na proklientske kroky, zavedené od začiatku tohto mesiaca, sme sa spýtali Gézu Gajdosa, riaditeľa dunaj skostredskej pobočky SP. O aké konkrétne zmeny teda ide, ktorej skupiny vašich klientov sa priamo týkajú?

– Sociálna poisťovňa v snahe odbremeniť zamestnávateľov od predkladania tlačív v papierovej forme a rozšíriť elektronickú komunikáciu postupne zavádza znižovanie hranice počtu zamestnancov, od ktorého zamestnávateľ zasiela registračné listy (RLFO), mesačné výkazy poistného a príspevkov (MN), a výkazy poistného a príspevkov (VP). Počnúc prvým septembrom 2011 Sociálna poisťovňa povinne určuje zamestnávateľovi, ktorý zamestnáva štyroch a viac zamestnanOsobných návštev v tejto budove ubudne

Géza Gajdos: Od novembra niektoré tlačivá iba elektronicky Foto: Vince Lelkes

Glosa Ľubo Banič

oznieva leto a to neklamne znamená, že sa nám opäť zlietavajú zo všetkých strán naši obľúbení, v politike pôsobiaci sokolíci a sokolice, aby nás vytrhli z letargie. Horúčavy ostatných dní a týždňov akoby predznamenávali, že sparno bude aj tam, kde sa

cov, zasielať vymenované doklady elektronicky prostredníctvom systému elektronických služieb – SES. Od mesiaca október 2011 sa potom hranica zníži na troch a viac zamestnancov, a od novembra bude platiť zasielanie dokumentov cez SES pre všetkých zamestnávateľov. Čo z tohto pre nich vyplýva? – V súvislosti s uvedeným je potrebné, aby si zamestnávateľ včas zriadil prís-

tup do SES na účely zasielania spomenutých tlačív. Pevne veríme, že tieto opatrenia v celku napomôžu zamestnávateľom rýchlejšie získať potrebné informácie, bez nutnosti osobnej návštevy pobočky Sociálnej poisťovne. Aké ďalšie benefity získa zamestnávateľ zriadením elektronického prístupu do SES? – Získa okamžitý prehľad a kontrolu ním zaslaných

Letušky na práškovacom lietadle rozhoduje o našej prítomnosti a budúcnosti. Čo nevidieť zasadne parlament, ktorý má toho na pláne neúrekom, nielen z každého rožku trošku. Napriek tomu sa už teraz tešíme na niektoré hitovky. Medzi top-témy bude nesporne patriť planá debata o podpore či nepodpore eurovalu, pokračovanie druhé. Superman Sulík sa opätovne nechal počuť, že jeho družina tento nezodpovedný počin ani Bohovi nepodporí, čím dozaista na smrť vydesil Merkelovú a Sarkozyho, o húfoch Grékov, Španielov a Talianov ani nehovoriac. Takže náš

milostivý (ne)súhlas nakoniec asi ostane na Ficovom rozhodnutí, akým spôsobom mieni grilovať pro-eurovalový fragment koalície. Ešteže sme takí fiškusi a vyhútali sme, že o záchrane európskeho finančného monštra budeme hlasovať ako poslední – v nádeji, že jej niekto podtrhne nohu ešte pred nami a nebude o čom. Alibizmus ako z knižky, ale čo už. S tým súvisí aj správa, že Riško Balónikový vládu neopustí, ani kedy sa pri eurovale Radičová sficila. Finančným trhom dozaista odľahlo. Iným evergreenom, ktorý nám kádéháci vrhajú do ná-

rodnej rady v štýle nekonečnej telenovely, je ich úporná snaha o zrušenie toho, čo do dejín slovenskej zákonotvorby vošlo pod titulkom „Mečiarove amnestie“. Je síce pravdou, že osnovateľ amnestií a štátu Vladino I. Elektrárenský si pri ostatných voľbách nabil držku a na aktuálne dianie kuká kdesi spomedzi medveďov a svišťov, ale to znamená iba toľko, že parlamentná diskusia okolo návrhu tohto ústavného zákona bude planá, menej vtipná a agresívna ako keby v snemovni nejaké torzo HZDS ešte drepelo. Hoci pravdepodobnosť zrušenia milosti Lexovi,

Foto: Ľubo Banič

dokumentov v systéme. Môže sledovať históriu tlačív s možnosťou vytlačiť si ich pre evidenčné účely. Umožní sa mu prístup k registru zamestnancov, ku saldokontu zamestnávateľa, ďalej ku individuálnemu účtu poistenca pre fyzickú osobu. V prípade záujmu o poskytnutie bližších informácií sa každý záujemca môže obrátiť na pracovníkov našej pobočky. (lel)

Krajčímu a sebe samému ešte nikdy nebola taká vysoká ako túto jeseň, výsledkom aj tak bude, že amnestie zrušené nebudú, a tak Lipšicovci budú môcť tento návrh ponúknuť o rok opäť. A celkom iste v ústraní neostane ani utužovanie slovensko-maďarských vzťahov, teda vzájomnej nevraživosti. Viktor od susedov sa chystá zverejniť ako si predstavuje volebné právo pre krajanov za nespravodlivými hranicami. Veľmi zaujímavý názor prejavil náčelník jednej mimoparlamentnej strany: keďže slovenskí Maďari majú politické centrá rovnako v Bratislave, Bruseli a Budapešti, je logické, že majú (do Budapešti) čo politicky povedať. Ej, bisťu Bohu!


14

Enni kéne Nagy Éva élelmiszervegyész rovata

Főleg az utóbbi húsz esztendőben rászoktunk, pontosabban fogalmazva rászoktattak bennünket a cukros üdítőitalokra. Ügyes marketingesek (akkor még fogalmunk sem volt, mit is jelent ez a szakma) sugallták a határokon túlról, milyen sikkes a cifra, formatervezett műanyag flakonokból inni az édes vizet. Eleinte csak vágyakozva bámultuk azt, akinek már megadatott, hogy ilyesmi az asztalára kerüljön, de azután elindult a hiper-szuperek polcainak megpakolása, mi pedig gondolkozás nélkül ráharaptunk. Ma már tudjuk, a cukrozott üdítők mértéktelen fogyasztása szoros összefüggésben áll egyes, a lakosság jelentős részét érintő kórképekkel. A cukros üdítőitalok egészségkárosító hatása tudományosan bizonyított, növeli

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905/186 015

Leggyakoribb tünetek az ösztrogén dominanciából erednek. Lányoknál és fiatal nőknél több tünet jelentkezhet egyszerre, melyek az orvosi irodalomban betegségként is megjelennek. A leggyakoribb a menstruáció körüli tünetegyüttes, melyet orvosi néven perimenstruális szindrómának neveznek. Néhányuknál csupán a menstruációs vérzés előtti pár napban vagy a vérzés első napjaiban jelentkezik. Sok lánynál és nőnél viszont akár már tíz nappal vagy két héttel az esedékes vérzés előtt megjelennek a tünetek.

Csallóköz

Tanácsadó

Az ártalmas cukros üdítők az elhízás, a II. típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Fogyasztásuk jelentős energiatartalmuk ellenére az éhséget nem csillapítja, így többletenergiaként jelentkezik. Ilyen üdítőitalnak tekintünk minden olyan italt, mely hozzáadott cukrot tartalmaz. Ezek kivétel nélkül a kiemelten egészségtelen élelmiszerek sorába tartoznak. Elfogyasztása során a finomított cukortartalom miatt növekszik a szérum triglicerid szintje, a vérnyomás, csökken a HDL-C, vagyis az ún. „jó” koleszterinszint, így növeli az érelmeszesedés, a szívinfarktus és az agyvérzés kockázatát, és a magas glikémiás terhelés inzulinrezisztenciát eredményez. A középiskolások körében végzett vizsgálat szerint minden további adag cukros üdítő elfogyasztásával az elhízás valószínűsége 60 százalékkal nő. Negatívan befolyásolják az ízérzetet is. Különösen gyerekeknél kimutatható, hogy akik víz helyett rendszeresen cukros üdítőt fogyasztanak, az egészséges, kevésbé édes élelmiszereket (például a zöldséget és a gyümölcsöt) nem találják ízletesnek, így nem is fo-

gyasztják azokat. Az általános iskolás gyermekek háromnegyede naponta többször, vagy legalább egyszer fogyaszt cukros üdítőt, melynek mennyisége a 14 éves korra már eléri a napi fél litert. Az iskolák egyharmadában van italautomata, melyben a cukros üdítőitalok jelentős arányban szerepelnek, az iskolai büfék nagy többbsége is főleg ilyesmit árusít. A 18 év feletti, cukros szénsavas üdítőt fogyasztók átlagos napi fogyasztása 2,9 dl, a 18-34 éves korosztály a legnagyobb fogyasztó, itt a nők átlagos napi fogyasztása 2,4, míg a férfiaké 5 dl (kb 220 kcal). Hát ennyit a statisztikai adatokról. Hová tűntek a nagymamák gyümölcsízeivel otthon készített szörpök, melyekben a bevitt cukor mennyiséget saját magunk szabályozhattuk? Miért nem jut eszünkbe a kertben szedett friss termést gyümölcslének kifacsarni? Pedig a gyümölcsökben lévő vitaminokra és gyógyító flavonoidokra szükségünk van. (A boltban vásárolt, akár „100%-os” gyümölcslevek se téveszszenek meg bennünket, mert megkérdőjelezhető a nyersanyag minő-

sége, és a kémiai beavatkozások nyomai). Miért hisszük el, hogy az a trendi, ha „műanyag” színes „löttyöket” iszunk, amelyek ráadásul megbetegítenek bennünket? A cukros üdítők az úgynevezett HFSS élelmiszerek (High Fat, Sugar, Salt) csoportjába tartoznak, melyeknek magas a zsír-, cukor- és sótartalma, nagy az energiasűrűsége, de értékes tápanyagot ugyanakkor alig tartalmaznak, a táplálkozási piramis csúcsán helyezkednek el, azaz minimális fogyasztásuk ajánlott. Ajánlás: helyettesítsük a cukros üdítőket vízzel, elhagyásuk az étrendből semmiféle kockázattal nem jár az egyén számára, ellenkezőleg, bizonyítottan csökkenti az elhízás, a II. típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Indítsuk gyermekeinket iskolába otthon készített egészséges ivólevekkel. A tudatosan táplálkozó és étkező szülő el tudja mondani gyermekének, hogy az így megspórolt pénz okosabban, minőségi, egészséges élelmiszerekre költhető, és a helyes táplálkozással csökkenthető a betegségek előfordulási gyakorisága, növelhető minőségi éveink száma.

A hormon egyensúlytalanságának tünetei A legfontosabb tünetek: ingerlékenység, hangulatváltozás, migrén, fejfájás, érzékeny duzzadt mellek, vízvisszatartás miatti súlynövekedés, édesség utáni mohó vágy, fáradékonyság. Pontosan nincs feltérképezve a betegség oka. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a természettől való elszakadás mindenképp szerepet játszik a betegség kialakulásában. A női ciklus változásait a munkahelyen egyáltalán nem veszik figyelembe. A természettől kapott ciklikus változás más életfeltételeket kívánna. A természetben élő nők a vérzésük idején elvonulnak, van, hogy külön helységben tartózkodnak és csak magukkal foglalkoznak. A mi világunkban ez egyáltalán nem lehetséges, sőt a család sem partner ehhez. A világ azt várja el a nőktől, hogy minden pillanatban egyformán teljesítsenek, nemcsak a családon belül, de még a munkahelyen is. A nők nem tudnak és nem is akarnak saját ritmusukra figyelni, de ezek a tünetek kikényszerítik, hogy a nő mégis megélje saját ritmusát. A betegség kikényszeríti, hogy valamelyest

visszahúzódjon. A tüneteket természetes progeszteron és növényi hormonok adása mellet segíti a relaxáció, friss levegőn való tartózkodás, nem megerőltető mozgás. Lelki tünetetek A havi ciklustól függetlenül is jelentkezhetnek. Előfordulhat a menstruáció előtti napokban, de ettől függetlenül is, a változókor tájékán, változókorban. A változókor tájékán ez az állapot szinte állandósul. A leggyakoribb az ingerlékenység. A nők apróságokon kiborulnak, sírógörcsöket kapnak. Ez az érzékenység szorosan összefügg az ösztrogén dominanciával. Ha sikerül a hormonrendszert kiegyensúlyozni, akkor ebből nemcsak a páciens, de környezete is sokat nyer. A házisárkányból hirtelen barátságos ember válik. A kiegyensúlyozatlan hormonhatás okozója lehet a hirtelen hangulatváltozásoknak. Az egyik percben vidám ember megmagyarázhatatlan okok miatt a következő percben búskomor. A ösztrogén túlsúly megszüntetésén kívül fontos a kikapcso-

lódás, amikor a beteg csak magával foglalkozik, kényezteti magát. Elengedhetetlen a rendszeres és elegendő alvás. Gyógyír A depresszió leginkább bevált gyógyírja az orbáncfű. A lelki okok közül továbbá előfordulhatnak félelmek. A félelmek főleg a változókor tájékán jelentkeznek. Általában az öregedéssel kapcsolatosak. A félelmek gyakran nyugtalansággal együtt jelentkeznek. A tünetegyüttest tarkítja az álmatlanság és az éjjeli hőhullámok. Ezeknél a tüneteknél mindenképp hasznos a hormonrendszer kiegyenlítése természetes progeszteronnal, nyugtató teák ivásával, Jonáš cseppekkel. Amennyiben a leírtak nem hoznak javulást, ne ódzkodjunk felkeresni egy lélekgyógyászt. A leggyakoribb a migrénes fejfájás. Gyakran a lányok első ciklusával megjelenik és nem múlik semmilyen kezelés hatására, sőt a klimax táján felerősödik. A fejfájások gyakorisága jelentősen csökken, ha megszüntetjük az ösztrogén túlsúlyt.


15

Tanácsadó

2011. szeptember 6. | 36. szám

Lelkem, jaj! Dr. Gašparová Bartalos Alica rovata

Perverziók nélkül... l Tisztelt doktornő!

Ebben a rovatban már sok ember gondjain enyhített, nagyon szeretném remélni, hogy nekem is nyújt valamilyen fogódzót. Harminckét éves leány és hívő ember vagyok, az egyik csallóközi kisvárosban élek, az itteni cég tulajdonosának az asszisztenseként dolgozom. Komolyan készülök a családalapításra, de nagyon sokáig nem találtam elvárásaimnak megfelelő férfit. Tavaly viszont megismerkedtem egy jóképű személlyel, akivel azóta sokat beszélgetek. Harminchat éves és még nőtlen, jelenleg karbantartó több iskolában is. Mind inkább megkedveltem, talán már meg is szerettem őt. Egyre többet voltunk együtt a szabadidőnkben, hosszas kérlelés után elmentem hozzá a garzonlakásába, de előzőleg kikötöttem, hogy testi kap-

csolat közöttünk csak a házasság után lehet. Nála viszont teljesen megdöbbentem. Képzelje el, bekapcsolt valamilyen szexcsatornát, aztán önmagát kezdte simogatni, s azt akarta, hogy mindketten végezzünk egymás előtt önkielégítést, miközben a förtelmes felvételeket nézzük. Bevallotta azt is, hogy ő ezt csaknem minden nap így csinálja, állítólag egyedül. Én rémülten, sikoltva rohantam el, s azóta nem válaszolok az sms-üzeneteire, nem veszem fel a mobilt sem, ha ő hív. Viszont nagyon hiányzik a személye, mert olyan jó volt vele beszélgetni. Azóta ismét nagyon magányosnak érzem magam. Doktornő kérem, valamilyen szexmániákussal hozott össze a sors, vagy mivel magyarázzam a történteket? Lehet-e még Imréből normális férfi és férj? Mert én a testi együttlétet is úgy tudom elképzelni, hogy szeretetben, perverziók nélkül, s leginkább gyermekáldás céljából. Krisztina

hogy hasznos lehet, ha a házassági eskü előtt betekintést nyerünk választottunk szexuális szokásaiba. Barátjának viselkedése számomra is meghökkentő, mert nem hiszem, hogy az első kettesben töltött alkalomhoz illett volna ez a meglepetése. Az ilyen jellegű szexuális kielégülést legtöbbször az olyan párok alkalmazzák, kik már hosszú ideje együtt élnek, nem kívánják egymást, a pornófilm, illetve más prak-

Kedves Krisztina!

tikák segítségével visznek izgalmat ellaposodott kapcsolatukba. Valószínűnek tartom, hogy partnere ilyen fura módon igyekezett a bizalmát kinyilvánítani, azzal, hogy beavatta önt ezidáig – valószínűleg – egyszemélyes szexuális életébe. Nem gondolt bele, hogy ez önnek egyszerre túl sok, ijesztő lehet. Ami a perverziókat illeti, úgy gondolom, ha két ember szereti egymást, úgy alakítja szexuális életét, ahogy közösen megállapodnak abban. Mi az, amiben szót értenek, s mi az, ami már kellemetlen az egyik vagy

Levelének elolvasása után a múlt évezredben éreztem magam, ugyanis ma már nagyon ritka az olyan hozzáállás egy párkapcsolathoz, a szexualitáshoz, a házassághoz, mint az öné. Világos számomra, hogy a vallások többsége tiltja a házasság előtti testiséget, némely esetben bűnnek számít az olyan szexuális aktus, mely nem gyermeknemzés céljából történik. Tiszteletben tartom vallásos meggyőződését, viszont története mégis azt sugallja,

a másik fél számára. Ez szigorúan magánügy, a lényeg, hogy együttléteik mindkettőjüket elégedetté tegyék. Ha lelkileg vonzódik Imre iránt és most, hogy nincsenek kapcsolatban, érzi a hiányát, akkor egy őszinte, tabuk nélküli beszélgetést javasolnék az intimitásról, kinek milyen elvárásai, elképzelései vannak, illetve mennyire tudják ezeket egymáséhoz alkalmazni vagy idomítani.

Net-felvétel

Kedves Krisztina, legalább szóban jó lenne a testiség kapcsán Imrével közös nevezőre jutni még a házasság megkötése előtt, ugyanis a szexualitásnak fontos szerepe van a párkapcsolatban. Ha nem működik, tönkretehet akár egy házasságot is. Tehát még mielőtt összeházasodnának, tisztázzák a témával kapcsolatos nézeteiket, elvárásaikat, mert ugye az égben köttetett házasságot a földön elég körülményes felbontani, rossz házasságban sínylődni, szintén nem a legjobb dolog.

Várom és szeretettel megválaszolom olvasóink további kérdéseit. Más Világ Princz Sándor ezoterikus rovata Elérhetősége: 0917 650 195

Kedves Sándor! Nagyon tetszik az ezotériával foglalkozó rovata, ezért úgy gondoltam, hogy én is megosztom az engem, illetve most már a családomat is

Álnok viselkedés érintő problémánkat. Van egy szomszédasszonyunk, aki állandóan áskálódik ellenünk. Az elején még csak velem kezdte, azóta hadjáratot indított az egész családunk ellen. Már nem is köszön nekünk, az utóbbi hetekben pedig már a templomban, mise előtt és után is kibeszél minket. Hát milyen hívő az ilyen? Segítsen védekezni ellene. Sárika Kedves Sárika! Problémája nem egyedi, mivel sokak életében felüti fejét az irigység ilyen nemű meg-

nyilvánulása, hiszen a boldogtalan ember egyedüli fegyvere az álnok viselkedés, önnek éppen ezért (is) különbnek kell lennie és úgy, ahogyan én is teszem, a rosszmájú, áskálódó emberek boldogságáért elmondok egy imát. Sokra képes az ilyen szeretet, mert a gyűlölet nem vezet sehová, az ítélkezés pedig nem az emberek dolga. Ezt bízza rá a „nagyokra” az égiek ítéletei mindenkire úgy sújtanak le, ahogyan az adott illető azt megérdemli. A szomszédasszonyához hasonló emberek, akik vasárnap reggeli, kötelező séta-

ként iktatják be a templomba menetelt, hogy aztán kijövet onnan folytassák azt az álszent életet, amilyet valójában a hétköznapokban élnek, nem hívő emberek. Az ilyen egyének unalomból, vagy a „mit szólnak mások, ha nem látnak ott”-alapelvből járnak Isten házába, de többségük még imádkozni sem tud helyesen. Nagy bátorságnak tartom ezt a magatartást Isten színe előtt, mint ahogyan azt is, amikor ateista tesz keresztet a nyakába, autójába és egyéb helyekre, gondolván, hogy bármennyi rosszat is tesz embernek, ál-

latnak, fának, a keresztvetés majd minden téren megvédi őt gonoszságaitól. Hát nem! Hála az égieknek, jól ki van ez találva. Ne haragudjon tehát arra a szerencsétlen, boldogtalan asszonyra, van neki elég baja saját önmagával, attól ilyen. Inkább tanuljon egy ideillő taoista mondásból, ami úgy szól, hogy: „Ne fáraszd magad azzal, hogy haragszol az ellenségeidre. Bocsáss meg nekik! Ezzel tudod a leginkább felmérgesíteni őket. Mindig vigyázz magadra, így képes leszel majd vigyázni másokra is.” Ennél bölcsebb választ aligha lehet adni.


16

Jogi elsősegély Dr. Gulyás Éva ügyvéd rovata

Tanácsadó

Csallóköz

Tisztelt olvasóink jogi vonatkozású kérdéseiket jeligével vagy névtelenül is elküldhetik levélben, levelezőlapon szerkesztőségünk címére (929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9) vagy pedig interneten is (online.csallokoz@gmail.com). Az ügyvédnő válaszait lapunkban közöljük. fenyegettek, hogy jól ellátják a bajom, ha sokat panaszkodok. Kedves ügyvédnő, valóban nincs mit tennem? Vajon lehet-e panellakásban olyan kutyát, papagájt vagy más állatot tartani, amely zavarja a szomszéd nyugalmát? Mit tehetek a pihenésre és a csendre való jogom érvényesítése érdekében? Mária

Papagáj razzia, kutyaugatással Kedves ügyvédnő! A nyugdíjkorhoz közeli, elvált aszszony vagyok, az egyik csallóközi kisvárosban, lakótelepi panel harmadik emeletén élek, garzonlakásban. Gyermekeim már családot alapítottak, a volt férjemről nincs tudomásom. A gondom az, hogy a felettem levő lakók kutyát tartanak, amely állandóan ugat. Különösen azóta, hogy a másodikon élő szomszédaim meg nemrég papagájokat vásároltak, amelyeknek a hangjára a kutya még bőszültebben csahol. Én meg lassan beleőrülök ebbe, mert sokszor még éjjel sincs csend nálunk. Voltam már panaszt tenni a helyi önkormányzatnál is, ahol széttárták a karjukat, s azt állították, hogy ebet vagy papagájokat mindenki tarthat odahaza. Próbáljak meg valahogy megegyezni a szomszédaimmal. Én ezt is megtettem, kértem őket, hogy legyenek tekintettel rám is, de lehurrogtak, s azt vágták a fejemhez, hogy este tízig ugathat a kutya, ehhez nekem semmi közöm. Még meg is

Útravaló

Kedves Mária! A levelében leírt helyzetre az egyedüli hathatós megoldás az lenne, ha sikerülne baráti hangnemben elbeszélgetni a szomszédokkal és megállapodni velük olyan megoldásban, amely mindkettőjük számára elfogadható. Minden más hivatalos ügyintézés sajnos, a szomszédi viszonyok további romlását eredményezi, és nem jelent igazán jó megoldást, vagy csak hosszas huzavona után lesz eredménye. Vannak persze olyan esetek, amikor a szomszéd nem partner az értelmes párbeszédhez és ilyenkor nincs más alternatíva, mint érvényesíteni a törvényes jogokat. A vonatkozó állategészségügyi előírások értelmében a lakástulajdonosnak joga van kutyát vagy más, nem haszonállatot tartania. A városok, községek az általános érvényű rendeleteikben meghatározhatják az állattartás pontos szabályait, feltételeit. Első lépésként ezért az önkormányzatnál kell bejelentést tennie és érdeklődnie, hogy mennyire jogszerű a szomszéd kutyatartása, hogy bejelentette-e a kutyáját, fizet-e adót utána. Ha ezzel kapcsolatban minden rendben van, akkor fordulhat még a helyileg illetékes ál-

Net-felvétel

lategészségügyi hivatalhoz azzal a felvetéssel, hogy a kutyát nem megfelelő körülmények között tartják, mert egész nap ugat és ez nem normális jelenség. Továbbá körbejárhatja a szomszédokat és indítványozhatja lakógyűlés összehívását abból a célból, hogy mint tulajdonosok, döntsenek a kutyatartás szabályairól a lakóházban. Amennyiben este tíz és reggel hat óra között zajong a kutya, akkor kihívhatja a városi rendőrséget és bejelentést tehet az éjszakai nyugalom megsértése miatt, amiért pénzbírsággal sújthatják

Herdics György címzetes apát rovata

Lelkiekben is gazdagodva

A pápa minden hónapban imaszándékot közöl, melyre ő maga imádkozik. Ugyanakkor arra kéri a híveket,

hogy ők is kapcsolódjanak ezen imaszándékhoz, ezzel is kifejezve az Egyház egységét. Szeptemberben, mivel megkezdődik az új tanév, a tanárokért és a nevelőkért fohászkodik, hogy munkálkodásukkal a fiatal nemzedéknek át tudják adni azt a szeretetet, amely az igazságot szolgálja. Ugyanakkor azért imádkozik, hogy valódi erkölcsi és lelki értékekre tudják nevelni az utánunk jövőket. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem csak arra kell törekednünk, hogy az utánunk jövő nemzedék megfelelő tudásszinttel rendelkez-

zék, hanem arra is szükség van, hogy a lelki értékeknek is szerepe legyen életükben. S a lelki és az erkölcsi értékek helyet kapjanak a társadalomban. Ha csupán a tudás megszerzésére helyeznénk a hangsúlyt, komoly hibát követnék el, hiszen a megfelelő lelki érettség, az erkölcsi normák hiányának az egész társadalom kárát vallja. Szívesen és szeretettel emlékezek azon tanáraimra, akik amellett, hogy gyarapították diákjaik tudását – olykor szigorúsággal is –, lelkiekben is gazdagították őket, minket. És ami e lel-

a kutya tulajdonosát. Ha mindez nem vezet eredményre, akkor végső megoldásként a bírósághoz fordulhat és kérheti, hogy a túlzott zajártalom miatt legyen megtiltva a szomszédnak a kutyatartás. Egy ilyen eljárás során önnek kell bizonyítania, hogy a kutya elviselhetetlen zajt produkál. Segítségére lehet például a többi szomszéd tanúvallomása, az éjszakai nyugalom megsértése ügyében, továbbá előzőleg lefolyatott közigazgatási eljárás dokumentációja.

kieket illeti, hogy konkrét legyek: megtanították szeretni a népet, melyből származunk, fontosnak tartották, hogy jól szívünkbe véssük: büszkék lehetünk történelmünkre, s hogy milyen csodás kincsestár a magyar irodalom. És megannyi szépre és jóra okítottak. Egyik ilyen tanárom éppen a közelmúltban költözött az égi Hazába… Ez a tanév is, akárcsak az előzőek, bizonyára sok tudást, lelki tartást, igaz értékeket hoz. Legyen ebben az iskolai évben is minden jó szándékon, nemes elhatározáson Isten áldása. Az új tanév, pedagógusnak és diáknak egyaránt sok szép pillanatot, sikert hozzon!


Nem halálos ítélet! Dr. Csóka Tibor klinikai onkológus rovata

Az előző részben az Enderlein-féle sötétlátóteres élő vércsepp analízist, mint értékes holisztikus állapotfelmérő rendszert vizsgáltuk, jellemeztük. Most pedig vessünk egy röpke pillantást annak „unokatestvérére”, szóljunk pár szót a száraz vércsepp elemzéséről (angolszász nevén dry field microscopy). Technikailag szintén a kapilláris (ujjbegyből levett) vérminta vizsgálata a tárgya ennek az invazív (testbe behatoló) módszernek. Ez talán

17

Tanácsadó > Tudósítás

2011. szeptember 6. | 36. szám

Biológiai daganatterápia VI. az egyetlen közös pontja a rokon vizsgálatoknak, ugyanis minden másban különböznek egymástól. Míg az élő vércseppnél a fedőlemezzel vesszük le óvatosan a vércseppet, azt csúsztatjuk ügyesen a tárgylemezre és rögtön elkezdhető az elemzés, addig a száraz vércseppnél a vérmintát magával a tárgylemezzel rögzítjük, több cseppet (általában hetetnyolcat) fixálunk, és fedőlemez nélkül hagyjuk a vizsgálódás előtt megszáradni. A következő nagy különbség, hogy az élő vércseppből nyert információ elsősorban a vérünk minőségi állapotáról árulkodik és az így összegyűjtött jelekből a fizikai testünk állapotáról csakis közvetett módon szerezhetünk tudomást. A száraz vércsepp információtartalma viszont – érdekes módon – nem a vérünk minőségével függ öszsze, hanem közvetlenül utal a szervezet szöveti-szervi struktúráinak állapotára!

Mintegy „okkult lenyomatként”, isteni pecsétként hordozza magában az egész szervezet aktuális állapotát. Na, ez aztán valami! A száraz vércsepp elemzése során főként az egyes cseppek alvadásának módja a vizsgálat tárgya. A beszáradás során képződő lyukak, egyenetlenségek, szakadozások, repedezések nem véletlenszerűek, hanem a szerveket felépítő szövetek diszharmóniájára, eltorzulásaira esetleg kialakult betegségekre, hiánytünetekre utalnak. A cseppek összehasonlításával megállapítható, hogy akut vagy krónikus, illetve jelenbeli vagy régebbi betegségről van-e szó. Sőt, ami számomra a legérdekesebb, az a tény, hogy a száraz vércsepp tartalmaz egy hasonlót, mint a szem szivárványhártyájának reflextérképe, amiből kielemezhető, hogy mely testüregben, esetleg szervben lokalizálható a vér erezetének

kóros alaktani elváltozása. A beteg íriszképével könnyen összahasonlítható, egyeztethető és a szerv aktuális állapota „kiolvasható”. Dr. Robert Young (a száraz vércsepp analízis tapasztalt és nagytudású atyja) DVD-lemezen megjelent előadásait hallgatva, könyveit és weboldalát olvasva egyértelművé válhat számunkra, hogy vérünk minősége és egészségi állapotunk között közvetlen és szoros összefüggés van. Amikor valakinek egészséges a teste, s lúgos, azaz elektronokban gazdag ételeket eszik, akkor egészséges vérsejteket épít – ennél fogva testsejtjei is egészségesek. Az emésztési folyamat tisztán, hatékonyan bontja le az elfogyasztott élelmet. A test teli lesz energiával és tartja az egészséges súlyát. Amikor valaki savasító, azaz protonokban gazdag ételeken él, a bélrendszere károsodik,

vagy torlaszok keletkeznek benne, akkor a vérképzés csökken, vagy le is áll. Azért, hogy a test a vörösvérsejt-utánpótlást folyamatosan biztosítani tudja, a test a sejtjeit kezdi átalakítani vérsejtekké – szó szerint lebontja saját magát. Amilyen a vér, olyan a test. Mikor is érdemes ezt a tesztet elvégezni? Természetes gyógymódok alkalmazása előtt és után, túlzott salakanyag-felhalmozódás gyanúja esetén, salaktalanító kúra előtt és után, csökkent immunaktivitásra utaló tünetek megjelenésekor, daganatra való hajlam – például családi előfordulás, fokozott rizikó – fennállásakor, rossz emésztés, felfúvódás észlelésekor, bélflórazavar és gombásodás gyanújakor, krónikus fáradtság esetén, tisztázatlan eredetű panaszoknál, krónikus betegségek fennállásakor... és így tovább.

Negyvenezer dollár a szülőfaluba Torontóban élő, elszármazott magyar hölgyek is segítettek JÓKA/ALSÓSZELI – A galántai járásbeli község legjelentősebb műemléke az 1994-ben felújított vízimalom. Eredetileg úszó malomnak épült 1894-ben, majd 1906-ban átalakították cölöpös malommá, így működött 1951-ig. Ma múzeum és a környékén létrehozott, a falu mezőgazdasági történelmének szentelt skanzennel együtt nagy látogatottságnak örvendő turistalátványosság, főleg a nyári hónapokban. Ottjártunkkor két hölgylátogató keltette fel figyelmünket. Szó szót követett, s kiderült, hogy Alsószeliben születtek, de 1957-től Torontóban élnek. Szalontay Kenéz Mihályné és Szentesi Jánosné, akiket szülőfalujukban lánykori nevükön Mézes Erzsébetnek és Mézes Annának ismerhettek. „Rendszeresen hazajárunk. Míg az egészségünk engedi. Most az alsószeli római katolikus templom augusztus 28-i felszentelésére jöttünk. Isten házának felújítására összesen

mintegy 40 ezer dollárt küldtünk haza. Amikor a magyarság erőszakos kitelepítésének 60. évfordulója alkalmából voltunk itthon, s látva, hogy milyen lepusztult állapotban van az épület, testvéremmel cselekvésre határoztuk el magunkat. Visszatérve azonnal átutaltuk a plébániahivatalnak az első 7 ezer dollárt. Majd később folyamatosan a többit. Meggyőződésem, hogy nemes cselekedetünkkel jó helyre küldtük a pénzt. Megboldogult, erdélyi származású férjem hasonlóképpen tett. Szülei teljes visszaszolgáltatott vagyonát, vagyis 300 hold földet, két házat és egy tanyát az árva és a szegény gyerekeket felkaroló Böjte atya alapítványának ajándékozta” – mondta el Szalontay Kenéz Mihályné. Méghozzá az idegenben eltöltött sok-sok év ellenére kiváló magyarsággal. „A torontói pénzküldeménynek meghatározó szerepe volt templomunk felújításában, hiszen a költségek felét biztosította. A többit a falu lakói és a helyi vállalkozók adták ösz-

Az adakozó nővérek

sze, de hozzájárult a püspöki hivatal is. A hívők között akadtak, akik 3000 euróval, mások 300 euróval segítették a munkát. Mindenkinek ezúton is hálás köszönetet mondok érte. A templom teljes felújítása

Fogas Ferenc felvétele

2009. február 18-án kezdődött el és 2011-ben, nagycsütörtök napján fejeződött be” – egészítette ki a példamutató történetet Halász Imre helyi plébános. Vladislav Kmeť


18

Csallóköz

Kulissza

Nyolcadik típusú találkozások J. J. Abrams rendezőként is sikeres J. J. Abrams nevét általában az olyan, ő fejéből kipattant kultikus sorozatokkal szokás összekapcsolni, mint a Lost, vagy az Alias. A Super 8-cal együtt viszont rendezőként is van már mögötte (legalább) két jelentősebb mozis opus. Szokás mindemellett az új évezred Spielbergjeként is üdvözölni, ami nem csak azért állja meg a helyét, mert egy-egy filmje mögött legalább egy executive produceri rubrikát kitölt a nagy előd neve, hanem azért is, mert nemhogy munkái Spielberg kezdeti darabjaiban gyökereznek, de gyakorlatilag azokról szóló emlékeinket frissítik fel. Tehát nosztalgiázunk. Már ami eggyel korábbi munkáját, a Star Treket, illetve a mostani Super 8-at illeti. Előbbiben Kirk és Spock kapitány viszonyához kapcsol modern CGI-díszletet, megőrizve az űreposz jellegzetes hangulatát, utóbbiban pedig Spielberg E. T.-jét és a Harmadik típusú találkozásokat házasítja a filmbeli kor, azaz a 70-es évek végének zombihorrorjaival, illetve azok paródiáival. Volt még egy rendezése, a Mission Impossible III., de azt inkább felejtsük el. A Super 8 középpontjában egy kamasz társaság áll, aki a mára kultikusnak számító címszereplő eszközzel próbál készíteni egy kisfilmet. Az egyik esti jelenet felvételénél olyan dolgot látnak, amit nem volna szabad. A vasútállomáson zajló felvétel közben kisiklik egy tehervonat, a gyerekek épphogy megússzák épp bőrrel. Az egyik szerelvényből pedig kiszabadul valami, amiről nem beszélünk. Azonnal megjelennek a légierő egységei, és

lezárják a területet, és ahogy azt illik, titokzatosak, és csak annyit mondanak, nincs miért aggódni. Abrams története tökéletesen rímel Spielberg már említett műveire, a rejtélyes erő a Harmadik típusú találkozásokat, a gyerekszereplők nyomo-

kizárólag annak a korosztálynak készült volna, amelyről szól (némely országban egyébként 16-os besorolást kapott, ami azért visszaadja, hogy nem szimpla gyerekmesét látunk). A filmes kitekintéseket (plakátok a falon, utalások George A. Romero zom-

A két főhős, Joe és Alice

Net-felvételek

zása pedig épp E.T.-t idézi. Nem árt megjegyezni, hogy ezen filmek bemutatójakor a rendező is kb. annyi idős lehetett, mint filmbéli barátaink. Talán ennek a nosztalgikus rajongásnak is köszönhető, hogy annyira közel tudja hozni a már többször is elmesélt történetet a nézőhöz. Forgatókönyvíróként elsősorban a dialógusok terén pompásan megragadja a gyermekkarakterek különbözőségét, láthatóan ismeri őket, és tisztában van azzal, kinek, hol és mi a szerepe. A főhős Joe (Joel Courtney) és Alice (Elle Fanning), az akaratos Charles (Riley Griffiths) és a robbantgatós Cary (Ryan Lee), illetve a többiek mind tökéletesen otthon érzik magukat szerepükben, ami egyrészt tehetségükről, másrészt a színészvezetés precizitásáról is tanúskodik. A film legnagyobb erősségét épp a gyerekszereplők adják. És nem azért, mert okvetlenül és

bifilmjeire), vagy az olyan retrós elemeket, mint a walkman, illetve a filmelőhívás viszontagságai, épphogy csak az idősebb, esetleg épp ezeken nevelkedett néző tudja igazán értelmezni. Márpedig az alkotás ezekkel együtt lesz teljes. A rendező kellően adagolja a feszültséget, és míg a néző az egyik szálon azon gondolkodik, vajon mi bújhatott meg a szerelvényben, addig más történetek is zajlanak a vásznon. Apa-fia az egyik, apa-lánya a másik vágányon, és e két família egymás közti viszonyába is némileg betekintést nyerünk. A szálak nem erőszakolják meg a háttérben zajló sci-fit, hanem felerősítik, az egyes sztoriszeletek motivációként szolgálnak a többihez és fordítva. A rosszpontok közé sorolható elsősorban a giccses befejezés, ez azonban semmiképp sem rontja el

a teljes művet, ugyanis a történet tökéletesen építkezik addig, és az a néhány felesleges elem legfeljebb hangyányit tompít a katarzison. Másodsorban talán nagyobb hangsúlyt kaphatott volna eleve a Super 8-as kamera, és a film a filmben elem. Egyrészt a gyerekek felhasználják a „hozzáadott produkciós értékkel” bíró, háttérben zajló eseményeket készülő filmjükhöz, ugyanakkor ez nem dokumentálja a történteket, hanem „csak” a gyerekek szórakozására szolgál. Ez kissé indokolatlanná teszi a címadást. Nem mondhatni ugyanakkor, hogy ez kitölthetetlen űrt hagy maga után, ugyanis a stáblista alatt ennek eredményét láthatjuk, ami pompásan ellensúlyozza az égbeszökően patetikus utolsó két percet. J. J. Abramsot teljes megalapozottsággal nevezik az új Spielbergnek, ám azt hozzá kell tenni, hogy az értelmes hollywoodi mainstream őt követő alkotóit is az új Spielbergnek, nem pedig az új Abramsnak fogják nevezni. Nosztalgikusnak, sőt, retrósnak, szívmelengetőnek, emberközelinek, emlékezetesnek nevezhető ugyanis a Super 8, ám olyan hajmeresztően eredetinek semmiképpen. Ezáltal pedig azt a hatásfokot, amit Spielberg és a hollywoodi új hullám vezéregyéniségei a hetvenes években elértek, manapság nem J. J. Abrams jelenti. Sokkal inkább például Christopher Nolan vagy David Fincher. Mindazonáltal megnyugtató, hogy a Jerry Bruckheimer/Michael Bay, illetve Roland Emmerich típusú agyolvasztóknak akad ilyen konkurenciája is. Szilvási Tibi

Önálló kiállítással jelentkezik Budapesten Mayer Éva SOMORJA/BUDAPEST – Szeptember 6-án nyílik meg a magyar fővárosban, az Óbudai Társaskör kiállítótermében (III. kerület, Kiskorona utca 7.) a pozsonyi születésű, Somorján élő Mayer Éva grafikusművész Szakítópróba című kiállítása. Mayer Éva 2008-ban végzett a Magyar Képzőművé-

szeti Egyetemen. 2009-től tagja a Magyar Grafikusművészek Társaságának, 2010-től pedig a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának Egyesületének, illetve a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának. Külföldön is szerzett tapasztalatokat, 2007-ben az írországi Corkban, a Crawford College of Art and Design intézményben is tanult, multimédia szakon, emellett részt

vett a mellett Firenzében, a Reneszánsz épületek tanulmányozásával foglalkozó nemzetközi integrált workshopon, illetve az V. Nemzetközi Művészeti Szimpóziumon, a WAD (World Art Delft Foundation the Netherlands) szervezésében Hollandiában. Önálló kiállításai voltak már a somorjai At Home Galleryben, a Madách Imre Gimnáziumban és a mű-

vészeti alapiskolában, a református templomban, Vágsellyén a Creon Galériában, illetve a budapesti Balassi Intézetben. Emellett csoportos kiállításai voltak már Krakkóban, Bécsben, Olaszországban és Japánban is. 2010-től részt vesz a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában a TRANSCOM. hu kiállítás szervezésében, illetve a DunART. com nemzetközi

szimpózium főszervezője Somorján. A Szakítópróba című grafika-installációja a migráció témáját járja körül, melynek keretén belül a helyzetváltoztatás mellett szeretne rávilágítani a lélek vándorlására, a személyiség változására és az elmúlásra is. A kiállításra, amely október 2-ig megtekinthető, zseblámpákat is kell vinni. –szt


19

Riport > Kulissza

2011. szeptember 6. | 36. szám

Iskolapadból a katedrára Pályakezdő pedagógusok az iskolaév kezdetén A balázsfai Barát Klára ugyancsak nemrég végzett a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem alsó tagozatos tanítóképző szakán. Előtte Losoncon tanult óvópedagógiát. Szeptembertől a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola napközis tanítója. „Szeretem a gyerekeket, szeretnék velük foglalkozni. Gondoltam a gyógypedagógiára is, de végül az alsó tagozat mellett döntöttem. Már gyerekkoromban a babáimmal játszottam tanító néniset, vagy óvónéniset” – ecseteli. Szeret-

BŐS/DUNASZERDAHELY – Az első csengetés nem kizárólag azokat tölti el izgalommal, akik most először ülnek az iskolapadba vagy kezdik meg új intézményben a szeptembert, hanem azokat is, akik első ízben állnak a diákok elé. Pályakezdő pedagógusokkal beszélgettünk terveikről, elvárásaikról. Cséfalvay András idén végzett a Nyitrai Konstantin Egyetemen zenerajz szakon. Ettől az iskolaévtől a bősi Amade László Magyar Tannyelvű Alapiskola pedagógusainak sorát erősíti. „Legfőbb tervem, hogy gyermek énekkart indítsak el az intézményben. Számos szakkör és szabadidős foglalkozás elérhető a diákok számára, de énekkar már évek óta nem működik” – osztja meg velünk elképzeléseit a fiatalember. Hozzáteszi, egyetemistaként volt szerencséje „élesben” betekinteni a tanítói szakma rejtelmeibe a kötelező gyakorlatok idején, s mivel a tapasztalatai kedvezőek voltak, optimistán áll a rá váró feladat előtt. Elárulta, eredetileg grafikus szeretett volna lenni, de miután ez a terve nem si-

Gyermek énekkart szervez Archív felvétel

került, nagypapája, Öllős Árpád életpályáját követve döntött e hivatás mellett, aki évtizedekig a dunaszerdahelyi magyar gimnázium megbecsült tanára volt. „Frissdiplomásként két lehetőségem volt: vagy egy szlovák alapiskolában helyezkedem el, vagy a bősi magyar alapiskolában. Én az utóbbi mellett döntöttem” – nyilatkozta.

Nagy elszántsággal Fogas Ferenc felvétele

ne drámapedagógiai foglalkozást indítani, ahol megismerik egymást a gyerekekkel, mert ő új lesz számukra. Nagyon vonzza a képzőművészet is, tehát minél több kézimunkát akar belevinni az oktatásba, és persze bármit, ami belefér majd az időbe. „Nagyon sok iskolába, illetve óvodába beadtam a jelentkezésemet, de elég kevés helyről jeleztek vissza. Sok intézményből arra sem tartottak méltónak, hogy értesítsenek, nem felelek meg, vagy nem kell nekik új tanerő” – meséli Klára, majd megtudom tőle, sok olyan ismerőse van, aki vele együtt végzett vagy egy évvel hamarabb és munkanélküli, mert nem tud elhelyezkedni. Az újdonsült tanító néni kicsit tart a gyerekektől, mert azonnal harmadikosokkal kezdi a tanévet, mégis nagy elszántsággal lát a munkához. Egyébként sok iskolában érdeklődtünk pályakezdő oktató után, de sajnos kevés helyen akadt új tanerő. Ha vesznek is fel az iskolákba tanítókat, azok általában gyakorlattal rendelkező oktatók. A frissdiplomások helyzete így egyáltalán nem rózsás. –und, –as

Kultikus pesti klubban mutatkozik be a PLUSplus A BeeFree után a Corvin tető meghódítására készülnek DUNASZERDAHELY/BUDAPEST A Nyárasdról származó Kovács Ákos és Varga Feri alkotta dj-páros számos fellépésével az elmúlt hónapokban elmaradhatatlan tagjává vált a dunaszerdahelyi régió underground partiéletének, közben a pozsonyi Radosť klub rezidenseivé is avanzsáltak. Itt volt az ideje „kinyitni az ollót” Budapest felé. A Corvin tető a budapesti Blaha Lujza téren álló egykori Corvin áruház legfelső emeletén, illetve a tetején kialakított klub, amely évek óta olyan kultikus partisorozatoknak ad otthont, mint például a Palotai nevével fémjelzett Rewind, a Breakbeat Massive, vagy a Subotage által szervezett Casino Bangkok, amelynek szeptemberi vendége a PLUSplus. Szeptember 9-én, pénteken mutatkozhatnak be. „Idén februárban történt, hogy Sidó Tivadar barátunk meghívására

Dunaszerdahelyre érkezett a pesti underground ikonja, Subotage, azaz Papp László, az NVC csoport alapítója, akinek NFG-s fellépésén mi játszottuk az ún. warm-up szettet” – mesélte Kovács Ákos. Hozzátette, hogy barátjuk már korábban megmutatta korábban felvett szettjeiket Subotagenak, majd közösen felléptek a pozsonyi Radosť egy estjén, ezt pedig a budapesti meghívás követte. „Egyedi produkcióval készülünk. Meglátjuk, hogy alakul, mindenesetre jók a megérzéseink” – folytatta Ákos. A kettős korábban közölt interjúnk során kifejtette, hogy zenéjüket elsősorban a techno jellemzi, arra rakódik rá a többi stílus, játszanak houset és minimalt is. Elsősorban dj-nek tartják magukat, ahogy akkor Varga Feri fogalmazott, „mások zenéjét játsszuk, de a felismerhetetlenségig darabolva”. Éppen ezért saját kiadványuk egyelőre nem jelent meg. Ákos azonban kérdésünkre elárulta, hogy az idei év végéig szeretnének kiadni

Budapestre is megérkezik a PLUSplus

egy kislemezt saját szerzeményeikből. A 2009 novemberétől együtt dj-ző Ákos és Feri tavaly márciusban alapították meg a PLUSplust, azóta a régióban Dunaszerdahely mellett Alistálon és Tallóson is játszottak, havonta egyszer a pozsonyi Radosť vendé-

Net-felvétel

gei, míg a nyár folyamán felléptek a pöstyéni BeeFree-n is, Szlovákia legnagyobb elektronikus zenei fesztiválján. A budapesti akció másnapjára, szeptember 10-ére pedig meghívást kaptak a galántai Open Mind Fesztiválra. –sztb


20

Csallóköz

Olvasószolgálat

Molnár Katalin, Illésháza A nyári szabadságot otthon töltöttünk. A ház körüli munkák, amelyeket az ember év közben nem tud megcsinálni, azt teszi a szabadság alatt. Így volt ez idén is. Ennek ellenére kisebb kirándulásokat tettünk a környéken, főként hétvégén. Az volt a baj, hogy nem tudtuk a férjem és az én szabadnapjaimat egyszerre kivenni.

Molnár Hajnalka, Jóka A szabadságomat otthon töltöttem, főként a gyerekeimre szántam sok időt, többet, mint azt év közben teszem. Hiszen máskor a munka után a házimunka vár az emberre és akkor nagyon kevés idő jut a gyerekekre. Mosás, főzés, takarítás, valamint a gyerkőcök iskolába készítése sok időt vesz el. Most legalább tudtunk beszélgetni, amire máskor nincs idő.

Holocsi Mária, Nagymagyar Ebben az évben teljesült egy nagy álmom és átléphettem az ország határait, ugyanis a szabadságot az egzotikus Törökországban töltöttem. Fantasztikus volt. Gyönyörű volt a tenger és az ottani emberek ismeretlen életmódja. Találtam időt a kulturális és történelmi emlékművek látogatására is, de a tenger, akkor is az volt a legfantasztikusabb.

Zuzana Korimová, Dunaszerdahely Legszívesebben otthon szabadságolok. Kétéves gyermekem van és még anyaságin vagyok. Pontosan ezért nem tudtunk messzire utazni. Inkább azokat a lehetőségeket használtuk ki, amelyeket a régiónk nyújt számunkra. Itt is nagyon sok szép város és termálfürdő található, de itt van a Duna is. A pihenéshez elég egy kisváros is, nem kell ahhoz turistaközpont.

Gyógyszertári ügyelet

Véradók

Élő nyelv

DUNASZERDAHELY – szeptember 6–10.: Viktória patika (Nagyabonyi út); szeptember 11.: Dr. Max (Kaufland); szeptember 12.: Noe patika (Fő utca). GALÁNTA – szeptember 6.: Medicen (Šafárik utca); szeptember 7.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); szeptember 8.: Klokner (Hódi út); szeptember 9.: Szent Márton gyógyszertár (Béke utca); szeptember 10.: Medicana (Posta utca); szeptember 11.: Felicita (Hódi út); szeptember 12.: Sun Pharma (Kaufland). KOMÁROM – szeptember 6.: Calendula Pharmacy (Nádor utca); szeptember 7.: 14. s r.o. patika (Megye utca); szeptember 8.: Tabletka patika (Mély utca); szeptember 9.: Szentháromság patika (Nádor utca); szeptember 10.: Rákóczi utcai patika (Rákóczi utca); szeptember 11.: A & Z patika (Petőfi utca); szeptember 12.: Astra patika (Megyercsi utca).

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson augusztus 30–31-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Németh György, Végh László, Bódis Attila, Kaproncai László; Csallóköznádasd: Molnár Zsuzsanna; Mad: Kovács Margit, Kovács Tamás, Kozma László; Kisudvarnok: Jávor Viktor; Nyárad: Oriskó László, Végh Béla; Balony: Csicsay Pál, Vörös Imre, Mgr. Ferenczi Vörös Zsuzsanna; Zlín: Lank Petr; Szarva: Gál Denis, Lengyel Tamás, Petyko István; Dunatőkés: Katona Olga; Medve: MUDr. Füzik Erika, Horváth Károly; Keszölcés: Katona Denisa mérnök; Szap: Zsemlye Etela, Csicsay Tibor; Egyházkarcsa: MUDr. Méry Éva; Lúcs: Mészáros Tibor; Vága: Klasztová Alžbeta, Sárkány Krisztína.

Misad Katalin

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (szeptember 7–14.) Őrült, dilis, szerelem (amerikai vígjáték): 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, szombat 22.15, szombat–vasárnap 11.00; Conan a barbár – digitális 3D (amerikai fantasy): 13.30, 15.45, 18.00, 20.15, szombat 22.30, szombat–vasárnap 11.15; Amerika kapitány: Az első bosszúálló – digitális 3D (amerikai sci-fi akciófilm): 17.15; Frászkarika – digitális 3D (amerikai horror-vígjáték): 19.45, péntek 21.45; Hupikék törpikék – digitális 3D (amerikai animá-

ciós film): 14.00, 16.00, 18.00, 20.00, szombat 10.00, 22.00, vasárnap 12.00; Hupikék törpikék – 35 mm (amerikai animációs film): 13.00, 15.00, 17.00, 19.00, péntek 21.00, szombat–vasárnap 11.00; Verdák 2. – digitális 3D (amerikai animációs film): 15.00, szombat 10.15; Verdák 2. – 35 mm (amerikai animációs film): 14.00, 16.15, szombat–vasárnap 11.45; Zöld lámpás – digitális 3D (amerikai sci-fi akciófilm): vasárnap 12.45; A gondozoo (amerikai vígjáték): 18.30, szombat 10.15; A majmok bolygója: Lázadás (amerikai sci-fi akciófilm): 14.15, 17.15, 19.30; Cowboyok és űrlények (ame-

Fogas Ferenc felvételei

Hol szabadságolt idén?

Czífery Fatima, Lég Mivel kicsi gyermekeink vannak, távolabb nem tudunk velük szabadságra menni. Éppen ezért kihasználtuk a Balaton közelségét és eltöltöttünk ott néhány szép és felejthetetlen napot. Főleg a gyerekek voltak nagyon lelkesek. A Balaton a legideálisabb számukra, hiszen a víz sekély és nem kell attól félnünk, hogy hirtelen mélyülni kezd. Vladislav Kmeť

„Az érem szónak két többes számú alakját használjuk. Melyik a helyesebb: az érmek vagy az érmék?” – kérdezi egy rendszeres olvasónk. Az érmek és az érmék két önálló – de hangzásban és jelentésben rokonságot mutató – főnév -k többesjellel ellátott alakja. Érem szavunknak (többes számban: érmek) a következő jelentéseit tünteti fel az értelmező kéziszótár: 1. ’kitüntetésül, díjul stb. adományozott (feliratos) kis fémkorong’; 2.’hasonló kisplasztikai alkotás’, pl.: emlékérem. Az érme főnév (többes száma: érmék) az előzőtől eltérő jelentésekben fordul elő nyelvhasználatunkban, mégpedig: 1. ’fém pénzdarab’; 2. ’kis kerek sült húsdarabok’, pl.: fokhagymás-mézes szűzérme. Az érmek és az érmék tehát nem rokon értelmű alakulatok, ilyen jellegű használatuk a mondanivaló félreértéséhez vezethet.

rikai sci-fi): 13.00, 15.15, 17.30, 19.45, szombat 10.45, 22,00; Förtelmes főnökök (amerikai vígjáték): 16.15, 18.15, 20.15, szombat 12.15, 22.15; Harry Potter és a Halál ereklyéi II. (angol–amerikai kalandfilm): 14.45, vasárnap 12.00; Másnaposok 2. (amerikai vígjáték): 20.30, szombat 22.30; Rossz tanár (amerikai vígjáték): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, szombat 10.30, 22.30, vasárnap 12.30. DUNASZERDAHELY, CINEMAX (szeptember 7–14.) Hupikék törpikék 3D (amerikai animációs film) MAGYAR SZINKRONNAL: szeptember 14-én kívül 16.30; A végső

állomás 3D (amerikai horror) MAGYAR SZINKRONNAL: 20.30, szombat–vasárnap 14.40; A végső állomás 3D (amerikai horror): szeptember 14-én kívül 18.30; Őrült, dilis, szerelem (amerikai vígjáték): szeptember 14-én 18.00; Ártatlanság (cseh filmdráma): 17.30, 19.30; Másnaposok 2. (amerikai vígjáték): 18.00; Pinokkio (angol–olasz kalandfilm): vasárnap 15.50. GALÁNTA, kultúrház, szeptember 6–7.: Muži v nádeji (cseh vígjáték): 19.00; szeptember 10-11.: Hupikék törpikék (amerikai animációs film): 16.30.


Megjelent a KABÓCA Szeptembertől az új iskolai évben újra megjelenik a legkisebb olvasók lapja, a Kabóca nyomtatott változatban is. Az első szám még a nyarat búcsúztatja. Nyári kép a kifestő, a hajós hajtogató. Manó Gömörben, a nagyinál töltött vakációja ugyancsak a nyárról szól. Tóth Elemér meséje és versei

21

Olvasószolgálat

2011. szeptember 6. | 36. szám

azonban már a szeptemberi évkezdést és a Kabóca új olvasóit köszöntik. A legújabb gyerekkönyveket bemutató rovatban ezúttal Pozsár Edit Pepi kalóz és az elrabolt királylány című kötetébe olvashatnak bele a kalandos történeteket kedvelők. Szörny Szabi a szeptemberi kert gyümölcseivel készült morzsasüti receptjét küldi a gyerekeknek. Az Angol Egériskola cí-

Kultúra

mű új rovat pedig azoknak a legkisebbeknek szól, akik ősztől már angolul is tanulnak. A rovatokat, oldalakat játékok, feladatok egészítik ki, és sok ajándék is gazdára vár a legügyesebb megfejtők, feladatmegoldók között. A lap kapható az újságárusoknál vagy megrendelhető a kiadó címén (tel.: 0918 311 753, e-mail: kabocalap@gmail.com). (–)

Kiállítás

Jön a Kútfeszt! Az idén alakult Kút Polgári Társulás szervezésében új fesztivál születik Komáromban. Szeptember 9. és 11. között pereg majd az első Kútfeszt szabadtéren, az Európa-udvarban. A Kút Polgári Társulás egy igényes bázist szeretne kialakítani, ahol elsősorban kisebbségi kultúrát talál az arra fogékony közönség. Szeptember 9-én, pénteken este hét órakor kezdődik a fesztivál a Ritka Magyar Banda és Korpás Éva koncertjével. Este 8 órától Itt és most címmel improvizációs est lesz, Kiss Szilvia, Czajlik József, Gál Tamás, Ollé Erik, Ná-

dasdi Péter és Lakatos Róbert részvételével, utána táncház a Ritka Magyar Bandával, a Madách Art Caféban Szeptember 10-én, szombaton délután 3 órakor Korpás Éva és zenekara adja elő Szól a kakas, szól című gyermekkoncertjét az Európa udvarban, délután 5 órakor a Kor–Zár verséneklő együttes muzsikál, este hétkor a Fats Jazz Band lép fel, majd nosztalgiabulit tart a ZSEB zenekar az ír kocsmában. Szeptember 11-én, vasárnap délután kettőkor az országos hírű hetényi Gólyaláb színjátszó csoport játssza Lázár Ervin: Hapci ki-

rály című meséjét az Európa udvarban, délután 3 órakor a Csavar Színház adja elő Asszony! című mesejátékát Kiss Szilvia, Gál Tamás, Bodonyi András főszereplésével, fél ötkor Pályi János mutatja be a Vitéz László című bábjátékot. Az első Kútfeszt programját a nagykanizsai Igricek együttes koncertje zárja vasárnap este 6 órakor. Az első Kútfeszt Komárom város támogatásával valósul meg. Aki ellátogat a fesztiválra, a remek műsor mellett pompás ételeket és italokat is talál majd. (–)

Nyílt nap a Jókai Színházban Nyílt napot tart a Komáromi Jókai Színház szeptember 15-én, csütörtökön. Az államünnepen az érdeklődők, a tervek szerint, délelőtt 10.00 és délután 14.00 között beleshetnek a Whisky esővízzel zenés bohózat aznapi próbájába, és láthatják, hogyan rendez Verebes István. Délután fél háromtól fél ötig húsz percenként indul a kulisszajárás. A látogatók megtekinthetik az öltözőket, a díszlet-, kellék-,

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 36. hét

Kőműves, segédmunkás, gépész – albári székhelyű cég. Tel.: 0905 486 577 Szakácsnő (1) – dunaszerdahelyi gyorsétterem. További információ a munkaügyi hivatalon keresztül: 031/244 04 10 Tehergépkocsi sofőr, gépész traktorbágerre – sárosfai cég. Tel.: 0908 666 584, e-mail: zilinska@ vaz.sk Speditőr (1) – vásárúti székhelyű cég. Jelentkezés e-mailben: karol.hodosy@upsvar.sk

sminktárat, a színház ismerős és felfedezésre váró zugait, valamennyi olyan helyiséget, amiket a közönség nem láthat. Kiállítások lesznek díszletek makettjeiből, jelmezekből, az elmúlt évad plakátjaiból, műsorfüzeteiből. A felnőtteket improfeszt, a gyermekeket interaktív bábszínház és játszóház várja. Aki aznap vált bérletet az új évadra a tavalyi árakon, ajándékot kap, minden 50. látogatónak pe-

Szerelőmunkás, gépész-technikus, építésvezető-tervező – dióspatonyi Aquapond cég. Tel.: 0907 545 479 Kőműves (1) – dunaszerdahelyi cég. Tel.: 031/552 79 66 Tanácsadó (3) – Amslico Metlife a.s. Tel.: 0908 628 677 Operatív és stratégiai anyagbeszerző (4) – dunaszerdahelyi Schindler cég. Feltétel: középiskolai vagy főiskolai végzettség (közgazdaság, gépészet), német nyelv ismerete társalgási szinten, PC ismeretek, SAP program ismerete. Jelentkezni e-mailben lehet szlovák vagy angol nyelvű életrajzzal: alena.belica@at.schindler.com

dig ajándékcsomaggal kedveskednek. Délután öt órakor a Vasmacska Stúdiószínpadon a Prah című tragikomédiát játszák. Rendezte: Anger Zsolt m.v. Csoportok látogatása esetén előzetes bejelentkezés szükséges, munkanapokon a 035/790 81 50-es telefonszámon. A nyílt nappal a Komáromi Jókai Színház szeretne még közelebb kerülni kedves közönségéhez. (–)

Pedagógus (1) – a dunaszerdahelyi speciális alapiskola, logopédia és pszichopédia. Feltétel: II. fokú főiskolai végzettség, empátia, szeretet a gyermekek iránt. Tel.: 031/551 75 66, 0905 789 673, e-mail: szs.ds@stonline.sk Egészségügyi nővér (1), rehabilitációs nővér (1) – a légi Vitalita n. o. Feltétel: középiskolai végzettség. E-mail: tankova@vitalitalehnice.sk Pénzügyi tanácsadó – pénzügyi téren tevékenyedő vállalkozónál. Iskolázás biztosítva, kiemelt kereseti lehetőség. Tel.: 0917 051 055, e-mail: tomas.vercse@zoznam.sk

DUNASZERDAHELY – Szeptember 8-án, csütörtökön este 6 órától People metr 2011 címmel nyílik nemzetközi kiállítás a Csallóközi Múzeumban. A tárlaton beszédet mond Borbély Károly képzőművész. A tárlat október 1-ig látható. Szeptember 6-tól november 12-ig megtekinthető Jacsmenyik József: Árnyalatok az árnyalatban – Tóny v tóne című kiállítás a Csallóközi Múzeumban. Szeptember 30-án zárul a Hungarikonok című tárlat a Kortárs Magyar Galériában. Vegyes DUNASZERDAHELY – Szeptember 8-án, este 7 órától a népszerű szlovák zenekar, az IMT Smile koncertezik a művelődési központban. Szeptember 13-án, kedden délután 2 órától zajlik a Nyugdíjas Csoportok és Szólisták XIII. Járási Népzenei Fesztiválja a művelődési központban. Szeptember 14-én, szerdán este 7 órától Szekeres Adrien magyar könnyűzenei előadó lép fel a művelődési központban. NAGYMEGYER – Szeptember 11–13. között tizennegyedik alkalommal rendeznek terménykiállítást a művelődési házban.

Takarítónő (1) – ausztriai munkavégzésre, vállalkozói engedéllyel. Feltétel: magyar nyelv ismerete, német nyelv alapfokon. Tel.: 031/550 39 05 Web adminisztátor (1), web-dizájner (1) – pozsonypüspöki cég. Életrajzokok küldeni a zoneworld.fegyveres@gmail.com e-mail címre Kamionsofőr – vásárúti Dunafruct Kft. Tel.: 0903 466 181 Pszichológus és ergoterapeuta – a medvei szociális intézetbe részmunkaidőre. Tel.: 031/554 11 05, e-mail: dssmedvedov@zupatt.sk


22 Névnapok

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény RÓMAI 51

NAPNYUGTA

PIRINYÓ

BURJÁN

R. 1. RÉSZ

Szeptember 6.: Zakariás, Alica Szeptember 7.: Regina, Marianna Szeptember 8.: Mária, Adrienn, Miriam Szeptember 9.: Ádám, Martina Szeptember 10.: Nikolett, Oleg Szeptember 11.: Teodóra, Bystrík Szeptember 12.: Mária

VOZNYESZENSZKI POÉMÁJA

HIBÁTLAN

HATÁROZÓSZÓ

JÁNOS

DOKTOR, röv.

A FIZIMISKÁJA

VISZTULA MELLÉKFOLYÓJA

Heti évforduló 1941. szeptember 6-án a németek által megszállt területeken elrendelték, hogy a zsidóknak sárga csillagot kell viselniük. 52 éve, 1959. szeptember 6-án hozták forgalomba az első Barbie-babát. 1901. szeptember 7-én Budapesten megnyílt a Fészek Művészklub. Szeptember 8-a Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja. 1636. szeptember 8-án megalakult a Harvard Egyetem. 1931. szeptember 9-én született Latinovits Zoltán színész. 113 éve, 1898. szeptember 10-én Erzsébet (Sissi) osztrák császárné és magyar királyné a Genfi-tó partján merénylet áldozata lett. 10 éve, 2001. szeptember 11-én terrortámadás következtében összeomlott a világ egyik legmagasabb épülete, a New York-i World Trade Center. Szeptember 11-én tartják A magyar dal napját. A pop- és rockzene mellett dzsessz-, népzenei, színházi, gyerek- és komolyzenei rendezvények is megtalálhatók a programban. 1941. szeptember 11-én kezdték meg a Pentagon építését, amit eredetileg könyvtárnak szántak.

MAGYAROR. KÖZSÉG

R. 3. RÉSZ

R. 2. RÉSZ AMERIKAI HÍRÜGYNÖKSÉG

SZIPPANT

UTCA JELE

KÖTÕSZÓ

DEHOGY

RÓMAI 1052

ROMÁNIAI MAGYAR ÍRÓ ...KEDIK, JÁR-KEL

SZÉP

A TÚLIUM VEGYJELE

EGYKORI VÁRMEGYE

HADIHAJÓ

KETTÕS BETÛ

FÕNÖK

TONNA

HATÁROZÓI IGENÉV KÉPZÕJE

KALÓRIA, röv.

... IDE!

DD

DUNSZT VÉLEMÉNY RÉSZE

ÉPÍTKEZÉSI ANYAG

ELEMÉR

HATÁROZÓSZÓ LEPUFFANT

RÉSHANG

Virágkalendárium A Regina név viselőinek levélbegóniát válaszszunk. Szép ajándékot készítsünk Teodórának fehér dáliákból.

Népi bölcsesség

GRAMM VAN – LATINUL

Z

VAJON FÕNÉVKÉPZÕ

Kisasszony napja a dióverés kezdete. Ezen a napon mennek el a fecskék.

E heti rejtvényünkben Hemingway amerikai regényíró és novellista egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 34. szám helyes megfejtése: Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot. (Seneca) Sorsolással a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Lap- és Könyvkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejAforizma Gratulálunk! A siker kulcsát nem ismerem, de a bukáshoz tő nyerte: Busánszky Magdolna (Hegyéte). vezető út az, ha mindenkinek a kedvében akarunk járni! (Bill Cosby)

Fejtörő Egy szóval ugyanaz A két meghatározásra egyetlen szóval kell válaszolnia, amely a két megadott, egymástól teljesen független jelentését egyaránt hordozza. Pl.: sérült – nagyon gyors = sebes. 1. európai város – amerikai író = 2. húskészítmény – nagyzolt = 3. kormányozható sportszán – operettherceg = 4. évszak többes számban – házhely = 5. finnugor nép – értelmi képességet = Az előző szám helyes megfejtése: Várnai Zseni; Benő; Lehel, Ede; Benczúr Gyula. Ismét eltelt egy hónap. Augusztusi nyertesünk sorsolással: Ambrovics Katalin (Dunaszerdahely), akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. Hűha, újra itt a suli!

Fogas Ferenc felvétele


23

Szabadidő

2011. szeptember 6. | 36. szám

Heti horoszkóp 2011. szeptember 6–12.

Net-felvétel

Amadinda koncert! SOMORJA – Szeptember 10-én, szombaton este 7 órától a világhírű Amadinda ütőegyüttes koncertezik az At Home Galleryben. A koncert programja: J. S. Bach: Jesus bleibet meine Freunde – Korál a 147. kantátából, M. P. Muszorgszkij: Három tétel az Egy kiállítás képei-ből, Tuileries, Csibék tánca a tojáshéjban, A limoges-i piac, Claude Debussy: Három tétel a Gyermekkuckó-ból, Hópelyhek tánca, Babaszerenád, Golliwogg's Cake-walk. Három ragtime: Scott Joplin: The Ragtime Dance, G. H.Green: Log Cabin Blues, Red Norvo: Knockin' On Wood, Claude Debussy: Holdfény. J. S. Bach: Air a D-dúr szvitből; a szünet után: Steve Reich: Nagoya Marimbas, Drumming – Part One, Mallet Quartet (–)

Viccplacc Új rab érkezik a cellába. Érdeklődve fordul cellatársához, aki a fapadon üldögél. – Maga miért ül bátyám? – Mert fájnak a lábaim. Orvos a beteghez: – Kovács úr, magának van egy kis szívzöreje, de aggodalomra semmi ok. – Nézze, doktor úr, ha magának lenne szívzöreje, én sem aggódnék. Repülés közben hirtelen leállnak a motorok. A pilóta beszól a mikrofonba: – Kérem, mindenki maradjon a helyén, ne nehezítsék meg az azonosítást… Köszönjük! – Pincér, kérek egy babgulyást parasztosan! – Ehun van e, ögyed! Japán diplomata beszáll a taxiba Budapesten, és ad egy csomó pénzt a taxisnak, hogy körbevigye a városban. Mennek a rakparton, egyszer csak megkérdezi a japán: – Ez mi? – mutat a várra. – Ez a Budai vár. – És meddig épült? – Ötven évig – válaszolja a taxis. – Nálunk egy ilyet tíz év alatt felhúznánk – mondja a turista. A sofőr morgolódik egyet, de nem

szól semmit. Kis idő múlva jön az újabb kérdés: – Na és ez mi? – Ez a Széchenyi Lánchíd – válaszol a taxis. – És ez meddig épült? – Hét évig – jön a felelet. – Nálunk egy ilyet másfél év alatt felhúznának – büszkélkedik a japán. A taxisnak kezd vörösödni a feje, de nem szól semmit. Öt perc múlva megérkeznek a Parlament elé és a japán rögtön megkérdezi: – Ez mi? – Mit tudom én, tegnap még nem volt itt. Isten megteremti a svájcit. – No svájci, hogy érzed magad? – Nem rossz, de mi lenne, ha teremtenél nekem égbeszökő hegyeket is? – Legyen, mit kérsz még? – Hát, teremts nekem alpesi réteket kövér fűvel! – Legyen. Te, ez csodaszép! Mit kérsz még? – Teremts nekem teheneket, hadd legeljék ezt a szép rétet, én megfejem őket és tejet fognak adni. – Rendben, legyen úgy, de az első pohár tej engem illet. A svájci megfeji a tehénkét, felnyújtja az első pohár tejet az Istennek. – Te svájci, ez nagyon finom volt, mit kérsz még? – 2 frank 50-et...

Kos (III. 21.–IV. 20.) Nagyszerű lehetőségei adódnak: új emberi kapcsolatokat építhet ki ezekben a napokban. Emellett a mindennapos rutin, a megfeszített munkatempó alkalmanként igencsak elkedvetlenítheti, a hét végére szinte teljesen belefásul a tennivalók sokaságába. Azért ne adja fel a harcot!

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Nem tud majd komolyan viselkedni senkivel. Egocentrikussá válhat, csak arra fordít energiát és időt, ami saját hasznát szolgálja, és néha teljesen kihagyja a számításból a családját, a barátait, és az ő elvárásukat. Szerencsés helyzetben van, mert csütörtökre fordul a kocka, és sikerül lehiggadnia.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Már a hét elején elszomoríthatja egy hír, és ezt kihasználhatja valaki olyan is, aki hűségesnek és odaadónak mutatkozott eddig, miközben titokban ön ellen munkálkodik. Legyen körültekintő, most bárki könnyen félrevezetheti, ön pedig tele van jóindulattal, s nem fedezi fel az önnek állított csapdát.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Különleges tulajdonságai kerülhetnek felszínre, azt az énjét mutatja, amit kevesen ismernek. Meggondolatlanul felfedheti gyenge pontjait, könnyen és vigyázatlanul kimutatja érzéseit. Ezekben a napokban nem várhat túlzott együttérzést senkitől. Őrizze meg hidegvérét, tartsa magát elveihez.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) A hét végéig igen pozitív dolgok követik egymást, hisz egy-két régóta húzódó problémája szinte magától megoldódik, vagy maga tesz pontot a végükre. Lehetőségeihez mérten pihenjen végre egy kicsit, estéit is tegye szabaddá, csendesebbé. Mindenképp kerülje a konfliktushelyzeteket. Rák (VI. 22.–VII. 22.) Kellemetlen apróságok nehezítik ezt a hetet, s most valamiért hiányozhat önből a kitartás, az ambíció, pedig fontosak lennének. Ne kapkodjon el semmit, a motiváció megérkezik magától. Étkezési szokásaira különösen figyeljen oda, a napokban könnyen felszedhet néhány fölös kilót! Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Közeleg az ősz, ez kissé elkedvetleníti, ráadásul a szőnyeg alá söpört családi problémák most nagyon kiéleződhetnek, ön pedig egyre inkább unja a meddő vitákat, a problémás embereket. Ugyanakkor mégsem teheti meg, hogy hátat fordít családjának, mert később a rokonság fordít hátat önnek. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Mintha kicsúszna a kezéből az eddig stabilnak tűnt irányítás, egyszerűen nincs elég ideje az összes kötelezettsége teljesítésére, álmai kiteljesítésére. Egy szabad pillanata sem lesz ezekben a napokban, ráadásul még környezete, családja hirtelen támadt igényeinek is meg kell felelnie.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Alaposan gondolja át az ügyeit mielőtt jelentős lépésre szánná el magát. Ha megteheti, inkább ne beszéljen senkinek idő előtt terveiről, döntéseiről. Könnyen megtörténhet, hogy barátai inkább lebeszélnék ezekről. Ha lehet, ne költekezzen túlságosan, mert szüksége lehet tartalék pénzre. Bak (XII. 22.–I. 20.) Valaki megpróbálhat a közelébe férkőzni, amit eleinte még szórakoztatónak és figyelemre méltónak is találhat, de ez nem lesz mindig így! A legjobb, ha már az ismeretség elején óvatosan kezeli ezt a kapcsolatot. Egyszerűen csak legyen őszinte és diplomatikus mindenkivel, bárhová is sodorja a sors. Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Fáradtság, a stressz vagy akár egy kisebb betegség terhelheti meg szervezetét. Ha így alakul, akkor azt könnyen legyőzi majd, viszont lehet, hogy a lelkét kell egy kicsit ápolgatni a szeretteinek. Olyan személyekkel hozhatja össze most a sors, akik ellenségesen viseltethetnek ön iránt. Halak (II. 21.–III. 21.) Adódhatnak pillanatok, amikor úgy érzi, bármibe kezd, úgysem sikerülhet. Otthon is sokasodnak a problémák: bútorai, háztartási készülékei adhatják meg magukat. Ez bizony nem véletlen. Valami fontos dolgot nem vesz észre, és így üzennek az égiek! Gondolja át, mi az, amit szőnyeg alá söpört.


24

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

Audi A8: A hibrid változat Összteljesítmény: 245 lóerő, végsebesség: 235 km/óra Az ingolstadtiak még a hivatalos frankfurti világpremier előtt leleplezték csúcsmodelljük hibrid változatát. Az A8h megszületését elsősorban a Mercedes hasonló modellje inspirál-

erőforrása viszont egy kétliteres, benzines, 211 lóerős turbómotor; ezt egészíti ki az 54 lóerős, 210 Nm nyomatékot termelő elektromotor. A rendszer összteljesítménye így

Fotó: Audi

ta, bár az S 250 CDI-ben, mint a megjelölés is mutatja, dízellel kombinálták a villanymotort. Az A8-as alap-

245 lóerő, a csúcsnyomaték pedig 480 Nm; ezek csupán 5 lóerővel, illetve 100 Nm-rel gyengébb mutatók,

mint az eddigi alapmotor 3.0 TDI adatai. Az autó egyébként összkerékhajtású, de a villanymotor takarékossági okokból kizárólag az első kerekeket hajtja. A váltó átalakított nyolcsebességes automata, az elektromos energiát mindössze 36,7 kg súlyú lítium-ionos akkumulátorcsomag tárolja. Ami pedig a menetteljesítményeket illeti, tény, hogy nem a lu-

xuskategória csúcsait ostromolják – „százas sprint” 7,7 másodperc alatt, végsebesség 235 km/óra –, de gyengének semmi esetre nem nevezhetők. Annál kevésbé, mert a hibrid hajtás nem a dinamizmusról, hanem a tiszta működésről szól; e téren pedig, 148 g/km-es széndioxid-kibocsátásával az A8h kategóriájának legtisztább autója... (ap, vgy)

Honda Civic 2012: Japán européer A nagyközönség bevonásával fejlesztették ki Szokatlan módon, mondhatni a nagyközönség bevonásával fejlesztette ki a szeptember 20-án nyíló frankfurti autószalonon bemutatandó új Civicet a Honda. Minthogy az autót kifejezetten az európai piacra

szánják, a gyár fejlesztőcsapata európai autóvezetőket, márkakereskedőket és újságírókat kért fel arra, hogy értékeljék a jelenlegi Civic komfortját és úttartását. A résztvevők úgy vélték, hogy a kocsi általában meg-

Álcázva...

Tempomat Ma már minden autós tudja, hogy e kifejezés alatt a sebességtartó automatika értendő. Azt viszont talán nem mindenki, hogyan kell helyesen használni, hogy ne csak a gyorshajtásért járó büntetésektől óvjon meg bennünket, hanem az esetleges többletfogyasztástól is. Mert ellenőrizetlen, automatikus használata gyakran ezzel jár.

győző vezetési élményt nyújt, de az új generáció futóműve mégis lehetne csendesebb, és a gördülési komforton is érdemes lenne finomítani. Az igazi fejlesztőmunka csak e tesztek után kezdődött Japánban, majd ismét az európai utakon folytatódott, mert a gyár mérnökei szerint az öreg kontinensen van „a világ legváltozatosabb úthálózata”. A kizárólag ötajtós, csapott hátú kivitelben készülő új Civic – elődjéhez hasonlóan – a VW Golf, Ford Focus, Opel Astra, Toyota Auris stb. fémjelezte alsó középkategóriában száll majd ringbe.

Ha például hosszú, lejtős útszakaszhoz érkezünk – amelyet majdnem mindig hasonló emelkedő követ – okosabban tesszük, ha az okos berendezést kikapcsoljuk, és motorfékkel gurulunk le. Ha túlságosan felgyorsulnánk, egy-két rövid fékezéssel vegyünk vissza a tempóból. Az emelkedő szakasz előtt pedig finom gázadással adjunk lendületet a kocsinak, és még mindig a tempomat használata nélkül, a megfelelő ssebességfokozat

...és maszk nélkül a tesztpályán

Tervezői különösen büszkék a továbbfejlesztett, 2,2 literes i-DTEC dízelmotorra, amelynek károsanyag-kibocsátása a 150 lóerő teljesítmény ellenére is mindössze 110 g/km. Ebben persze az is szerepet játszik, hogy a

megválasztásával, könnyed motorfutással hajtsunk fel rajta. A tempomat ugyanis erre – mármint könnyed motorfutásra – nem képes: csak a beállított sebességet tudja tartani, illetve ha alámegyünk, minél hamarabb elérni. Ráadásul kézi váltós kocsinál mindig az éppen használt sebességfokozatban. Példánkban ez úgy festene, hogy az emelkedő kezdetén egyre intenzívebb gázadásra kényszerítené a motort, hogy az autó

Fotó: Honda

Honda szakemberei rendkívül sok időt töltöttek a szélcsatorna-kísérletekkel. Ami igen jót tett az autó légellenállásának. Az új Civic 2012 elején jelenik meg az európai márkakereskedésekben. (vgy)

tartani tudja a 90-95 km/órára beprogramozott sebességet. És persze mindezt a legmagasabb fokozatban, elvégre a lejtőn nyilván ezzel gurultunk le. Hogy ötösben-hatosban, erős gázadással hegynek felfelé autózni milyen hatással van a fogyasztásra, azt talán nem kell külön ecsetelni. Aki mégsem tudná, annak csak annyit: a pillanatnyifogyasztás-mérő ekkor 25-30 l/100 km-es értéket mutatna... (vas)


Kert a lelke mindennek... Vladimír Banič agrármérnök rovata

Az időjárás még nem jelzi a nyár végét. Némi lehűlésre és az annyira várt esőre azonban számíthatunk a hét folyamán. Gyümölcsöskert A szőlészek kiváló minőségű termést várnak. A szüret az egyes fajták érési ideje szerint zajlik. A leszedett almát válogassuk át, csak az egészséges, érett termés alkalmas hosszú tárolásra. Szeptember közepétől fás dugványozással szaporíthatjuk a ribiszkebokrokat. A jól beérett, fejlett hajtás felső részét levágva 20 cm-es dugványokat készítsünk. A leveleket távolítsuk el róla, kivéve a legfelsőt, amelynek felére kurtítunk. Az így előkészített dugványokat leszurkáljuk a talajba és alaposan beöntjük. Utána feltöltjük földdel, hogy a legfelső rügy maradjon kint a bekurtított levéllel. A legyökerezési arány szinte 100 százalékos. A dugványtelepet tartsuk gyommentesen, szükség esetén öntözzük. Folytatjuk a szamócatelepítést. Most szaporíthatjuk a re-

25

Kertészkedő > Tudósítás

2011. szeptember 6. | 36. szám

Még nem búcsúzik a nyár barbarát tőosztással. Jelöljük ki a facsemeték őszi ültetésének helyét. Díszkert

helyiségeket. Hagyományos anyag a mésztej, ajánlatos gombaölő szert belekeverni.

A kertben most ajánlatos a komposztrakás átforgatása.

Ültessük el a növényhagymákat és gumókat, hogy a tél beálltáig jól legyökerezhessenek. Dugványozással szaporíthatjuk a muskátlit. Közeleg a krizantém szezonja. Gondosan vizsgáljuk át a virágokat, nincs-e szükség vegyszeres beavatkozásra betegség vagy rovarkártevő ellen. Az apróvirágú fajtáknál a hajtások visszacsípésével dús virágú, gömb alakot érhetünk el. A nyár vége, ősz eleje alkalmas időszak a tűlevelű növények kiültetésére, átültetésére. Konyhakert Duggassuk el az áttelelő hagymát. Készítsük elő a fokhagyma talaját. Folyamatosan szedjük az őszi káposztaféléket. Földdel szennyezett, sáros zöldséget ne tároljunk be. Mosás után azonban hagyjuk tökéletesen megszáradni, különben rothadásnak indul. Meszeljük ki a tároló-

Net-felvétel

Készítsük elő a fokhagyma talaját

Tűztámadás – hőségben, villanyfényben Magyarországi és hollandiai bajtársak is versenyeztek SOMORJA/KESZÖLCÉS/ NAGYMAGYAR – Múlt szombaton rendezték meg az immár 19. helyi tűzoltóversenyt a város polgármesterének vándorserlegéért. A rekkenő hőség ellenére csaknem negyven férfi, illetve női csapat igyekezett eredményesen szerepelni a tűztámadásban. Rajkai, bősár-

kányi és a hollandiai Leiderdorpból is érkeztek bajtársak. A színvonalas és izgalmas versenyt a nők között a házigazdák nyerték meg, a nagypakaiak előtt. A férfiak küzdelmében a keszölcésiek szerepeltek a legjobban, megelőzve Lednické Rovné csapatát. A látványos vetélkedőn kívül, a látogatók megtekinthették az Ürge Lajos parancsnok vezette helyi testület felszerelését, a bevetésre

A hollandiai tűzoltók már otthon érzik magukat Somorján is

Rajtra készek a somorjai lányok

Ján Čikovský felvételei

előkészített járműveket is. Nagymagyaron az elmúlt hónap végén éjszakai versenyt rendeztek, amelyen negyvenegy csapat vett részt. Zsigó Ferenc, a helyi önkéntes tűzoltó szervezet parancsnoka érdeklődésünkre közölte, hogy a férfiak kategóriájában első helyen a pozsony-

püspökiek végeztek, a hölgyek között az udvardiak szerezték meg az első helyet. Megtudtuk azt is, hogy a különleges hangulató versengésre Dunaszerdahely és Nagymegyer környékéről idén is elég kevesen jelentkeztek. J. Č.–V. K.


26

Csallóköz

Tudósítás

Nyolcszáz euró

Jogainkért tüntettek

KOMÁROM – Múlt héten rendezték meg a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja és a helyi református gyülekezet jótékonysági akcióját. A korábbi sikeres, kézről-kézre, „csereberéken” felbuzdulva, most is lelkes fiatalok, önkéntesek népes csoportjaival találkoztam a gyülekezet udvarán, akik különböző könyveket, lemezeket, sporteszközöket, elektrotechnikai cikkeket, edényeket, vázákat, dísztárgyakat, játékokat, tanszereket, ruhákat hoztak, amelyek már csak a helyet foglalták el eddigi tulajdonosaik lakásaiban. Mások viszont örömmel vásárolták meg mindezeket, jelképes összegért. Dél-Komáromból és a környező falvakból is jöttek nézelődni. „A látogatók nagy része talált nálunk olyan tárgyat, amivel boldogan térhetett haza. Mi pedig nyolcszáz eurót gyűjtöttünk össze. Ebből a komáromi református templom udvarán játszósarkot szeretnénk építeni, amely mindenki számára nyitott lenne” – mondta el lapunknak Szuri András, a jótékonysági napok főszervezője. H. A.

A nagygyűlésen két szlovák személyiség is felszólalt

Népünnepély KOMÁROM – Soha nem tapasztalt érdeklődés mellett zajlott az elmúlt hét végén az immár hagyományos borkorzó. Túlzás nélkül elmondható, hogy igazi népünnepéllyé nőtte ki magát a városban. Ebben bizonyára szerepet játszott az is, hogy idén már másodízben kapcsolták össze a 17 éves múltra visszatekintő Borostyán Fesztivállal, amelyen kereken tíz együttes lépett fel – egyebek között a Nikola Parov Quartet Herczku Ágnessel, a Budapest Acoustic Band, az Udu People, a Memória Társulat, és természetesen a névadó Borostyán együttes. A nagyobb érdeklődés mégis a finom boroknak és falatoknak szólt: a Klapka téren felállított borházikók és pecsenyesütők, lángos-, lepény- és rétesárusok körül valósággal hömpölygött a nép, és természetesen itt is szólt a zene. Csak érdekességként: aki rendkívül gazdag borkínálat ellenére mégis egy pohár sörrel szerette volna leöblíteni a cigánypecsenyét, azt az udvarias választ kapta: Sör, kérem, nincs. Ez borfesztivál... Vas Gyula

KOMÁROM – Mintegy kétezren vettek részt csütörtök délután a révkomáromi Klapka téren rendezett nagygyűlésen, amelyen a szlovák állampolgársági törvény mielőbbi módosítását követelték. Egyúttal pedig Szlovákia alaptörvénye elfogadásának évfordulóján a Fico-féle jogszabály alkotmányellenességére hívták fel a figyelmet. A felszólalók között volt a lévai Gubík László, aki nemrég hivatalosan is bejelentette, hogy már letette a magyar állampolgársági esküt, de a szlováktól sem akar megválni és kettős állampolgárként kíván élni. Annak ellenére – tette hozzá –, hogy már megkapta a felszólítást a szlovák belügyminisztériumtól: szolgáltassa be szlovák okmányait. Beszédében arra is kitért, hogy a döntését nem egyéni virtusnak, hanem közös ügyünknek tartja. Miroslav Kusý szlovák politológus értelmetlennek és diszkriminatívnak nevezte a Fico-kormány regnálása idején elfogadott jogszabályt, főleg azt a rendelkezését, amely szerint, aki más ország állampolgárságát kéri és kapja meg, azonnal elveszíti a szlovákot. Hangsúlyozta, hogy századunkban immár általánosan elfogadott a kettős állampolgárság. Abszurdnak nevezte a szlovákiai állampolgársá-

Mintegy kétezren voltak a Klapka téren

gi ellentörvényt, amely szerinte a 19. század szellemét idézi. Grigorij Mesežnikov pedig kijelentette: egy demokratikus állam nem foszthatja meg polgárait akaratuk ellenére az állampolgárságuktól. Szót kért Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a felvidéki magyarság sorsa a szerbiai és az egyetemes magyarság ügye is. Berényi József, a petíciós bizottság tagjaként pedig a jelenlegi szlovákiai kormánykoalíciót bírálta, mert ígérgetéseik ellenére még mindig nem jutottak egyezségre a hatályos jogi norma megváltoztatásának ügyében. Egyúttal nagyra értékelte a két szlovák demokrata jelenlétét is a rendezvényen.

Vas Gyula felvétele

Felszólalt még Karaffa János, a Pazmáneum Társulás elnöke, Fekete Vince, a szlovákiai református keresztyén egyház főgondnoka, Samu István, a Via Nova ICS elnöke, Feszty Zsolt, a Te Ügyed Kör vezetője és Less Károly, az Egy Jobb Komáromért civil szerveződés elnöke, A programot Zsapka Attila, a Szarka fivérek, valamint Vadkerti Imre és Fehér Nóra, a Kormorán együttes új énekesnőjének a fellépése színesítette. A helyszínen mintegy 1700-an írták alá az állampolgársági törvény módosítását követelő petíciót, így az aláírók száma országos viszonylatban a múlt hét végén csaknek hétezerre emelkedett. V. GY. – M. F. M.

Átadták az aláírásokat SOMORJA – A komáromi nagygyűlésen adták át a Vox Samariae-Somorja Hangja civil szerveződés tagjai azt a több mint háromszáz támogató aláírást, amelyeket az előző napokban gyűjtöttek lakhelyükön. Kiss Árpád, az egyik aktivista lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy négy szlovákul beszélő helybeli polgár is ellátta a kézjegyével az íveket. „Akadt viszont olyan személy is, aki dühösen azt mormogta, hogy ha nem tetszik nekünk itt Szlovákiában, akkor költözzünk át a Duna túlsó partjára. Mire neki is elmondtuk, hogy nem megyünk sehova, mert nekünk ez a szülőföldünk, s itt szeretnénk ezután is élni, békésen és egyenjogúan a szlovák polgártársainkkal. Eleget hátrált már a szlovákiai magyarság, itt az ideje, hogy végre éljünk az alkotmányos jogainkkal. Egyébként más

zavaró esemény nem történt az aláírásgyűjtő akciónk során” – tájékoztatta lapunkat. Az aláírók között volt Elek István is, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy jól ismeri Ivan Gašparovičot, aki egy ideig a főnöke volt. „Szemé-

Gyűltek az aláírások is

lyes tapasztalataim alapján állíthatom, hogy az elnök nagy nacionalista, s ameddig ő lesz az államfő, mi, szlovákiai magyarok semmi jót sem várhatunk tőle”– sóhajtotta. V. K.

Fogas Ferenc felvétele


Fotóriport

2011. szeptember 6. |36. szám

Derűs Pomlé-fesztivál Az egykori nagy sikerű szüreti ünnepségek hangulatát idézte fel a múlt csütörtökön másodszor megrendezett Pomléfesztivál Somorján, amelyet az időjárás is kegyeibe fogadott. Több ezren kóstolgattak kiváló borokat, tájjellegű ételeket, gyönyörködtek a kézművesek remekeiben, miközben a gyerkőcök a Csodaréten vetélkedtek, játszottak, a szabadtéri színpadon pedig bábosoknak, néptáncosoknak tapsoltak – szüleikkel együtt. A közönségvonzó rendezvényt Fogas Ferenc fotóival idézzük fel.

▼ Ez a fickó professzor lesz, hát én mi legyek? ▲ Kemencében sült tejfeles, szalonnás lepény, amelyre már csak a nagyszülők emlékeznek...

▼ Végre egy jót kajálunk!

▲ Bábosok a színpadon, csillogó tekintetek a nézőtéren ▼ A nagymegyeri Primavin kiválóan szerepelt a híres vetélytársak között

▲ De jól csúszik ez a villányi rosé

▲ Milyen szép itt minden, pedig számítógépet és mobilt sem árulnak...

27


28

Csallóköz

Apróhirdetés

Výhodné pôžičky od 350 Eur do 7000 Eur.

Hypopôžička od 2000 Eur do 50000 Eur. Regionálna kancelária Triangel, Korzó Bélu Bartóka č.788, 92901 Dunajská Streda. Tel.: 0918 709 051; 0903 782 895.

SZOLGÁLTATÁS Menyasszonyi ruhák, kiegészítők – ROMANTIKA SZALON, Župná 12., Komárno. Tel.: 035/77 30 446; 0907 210 281; 0905 260 575. LUNA EXKLUZÍVNA MÓDA – tel.: 02/527 310 17. Obchodná pasáž LUXOR, Bratislava, Štúrová 3. Újonnan nyílt fogászati rendelő Nyárasdon új pácienseket vesz fel. Ingyen regisztráció. Tel.: 0903 763 760. Estélyi- és örömanyaruhák még nagyobb választékban a FOCUS Divatházban, Dunaszerdahelyen.

UPC Direct – mindenkinek, mindenhol! Digitális Szatellit TV – az egyik legjobb megoldás! Kiváló programok, digitális kép és hang, HD minőség, alapcsomag már havi 9 eurótól. FIGYELEM! Az érdeklődőket várjuk a dunaszerdahelyi vásárban a 130-as sátornál – Szeptember 22–24ig. Szerződéskötés – szerelés – karbantartás. Tel.: 0905 260 575. A dunaszerdahelyi PERFEKT autósiskola gépjárművezetői képzést indít A, B, C, T, D, E kategóriákban. Tel.: 0908 504 004; 0903 460 714. Szőnyegek, ülőgarnitúrák mélytisztítása. Tel.: 031/552 11 61; 0910 158 876. Nyitrai egyetemisták számára szállást biztosítunk. Tel.: 0908 767 795. Gyorsan, megbízhatóan, olcsón elkészítjük könnyű fémszerkezetes, energiatakarékos, hőszigetelt házát 90–120 napos határidővel. Egy rendszer, ami megépíti álmait! Tel.: 0949 181 835; 1948 160 420.

Gyorskölcsön 3000 euróig vállalkozóknak, alkalmazottaknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak is. Tel.: 0907 723 420; 0948 088 246. Esküvőkre menyasszonyi, koszorúslány-, örömanyaruhák, kosztümök és egyéb ünnepi ruházat. Cím: Győr, dr. Kovács Pál utca 5. (Kapualj divatüzlet). www.big_blue. extra.hu Fűnyírók javítását vállalom, Várkonyon. Tel.: 0905 198 554. ALUSALE - distribution. Standard alumínium profilok rendelésre. Tel.: 0905 50 70 16; 0917 623 447. alusale.distribution@ gmail.com Angol és zongora tanítását vállalom. Tel.: 0903 49 60 46. Cserépkályhák, kandalló típusú cserépkályhák. Kis és nagy teljesítményű hordozható cserépkályhák széles választéka, kedvező árak. Egyedi bútorok fából. Tel.: 0036/20/3979102 www.cserepkalyhak-mobilcserepkalyhak.hu Német nyelvű külön órákat vállalok alap- és középiskolásoknak, Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 839 066.

Fürdőkádzománc-felújítás. Tel.: 0905 983 602. Útépítést, kocsibejáratok, parkolók, járdák térkövezését, öntött vagy hengerelt aszfaltozását vállaljuk. Tel.: 0036/30/ 342 29 79; 0914 242 850. ÁLLÁS Munkalehetőség hölgyeknek Dunaszerdahelyen. Tel.: 0905 890 028. Pincérnőt keresünk dunaszerdahelyi kávézóba. Tel.: 0905 30 30 53. Érvényes minősítéssel rendelkező elektróda (111), ill. WIG (141) hegesztők jelentkezését várjuk külföldi munkára. A szakmai életrajzokat a heusro@gmail.com címre fogadjuk. Asszisztensi munkára magyar nyelvtudású személy jelentkezését várom. Tel.: 0910 599 199. Ablakszerelőt keresünk. Tel.: 0905 855 963. INGATLAN Eladók építkezési telkek Nagymadban. Tel.: 0907 716 031.


EladĂł HidaskĂźrtĂśn, a falu kĂśzpontjĂĄban, vĂĄllalkozĂĄsra is alkalmas, Ăşj, 4 szobĂĄs csalĂĄdi hĂĄz 20 ĂĄras telekkel. Tel.: 0905 936 082. EladĂł 3 szobĂĄs csalĂĄdi hĂĄz Kisudvarnokban, vagy kiadĂł 1 ĂŠvre. Tel.: 0910 172 050. EladĂł Ăşj, 3 szobĂĄs csalĂĄdi hĂĄz BalĂĄzsfĂĄn. Tel.: 0905 296 759.

Eladó alma- Ês feferonpaprika. Tel.: 0903 856 659. Eladók tujåk: smaragd – 40 cm, 2,30 ₏/db smaragd – 80 cm, 3,80 ₏/db malonyai – 50 cm, 2,30 ₏/db rakÊta – 1,20 m, 5 ₏/db sÜvÊnynek való homoktÜvis 1 ₏/db. Tel.: 0915 484 352.

OZNĂ MENIE VysokĂĄ ĹĄkola zdravotnĂ­ctva a sociĂĄlnej prĂĄce sv. AlĹžbety otvĂĄra v ak. roku 2011/2012 bakalĂĄrske ĹĄtĂşdium v odbore sociĂĄlna prĂĄca. ZĂĄujemcovia sa mĂ´Ĺžu hlĂĄsiĹĽ na e-mailovej adrese: vs.alzbety.ds@gmail.com alebo na tel. Ä?Ă­sle 031/552 44 65. ProsĂ­me zĂĄujemcov, aby uviedli aj telefonickĂ˝ kontakt. ZĂĄujemcov budeme informovaĹĽ. VĹ ZaSP sv. AlĹžbety, Bratislava

LAKĂ S, GARĂ ZS

ISMERKEDÉS

DROBNÉ INZERà TY

Eladó felújított, kis 3 szobås lakås Dunaszerdahelyen (Újfalu-lakótelep). Tel.: 0905 339 605. Eladó ingatlanokat (lakåsokat) keresek, főleg a Dunaszerdahelyi jåråsból. Tel.: 0918 709 051. Eladó åtalakított, 42 m2-es, nagy, egyszobås lakås Dunaszerdahelyen (VåmbÊry tÊr). à ra 29 999 euró. Tel.: 0911 490 490; 0908 702 410. Eladó 3 szobås lakås garåzszsal, nagyon jó åron, Dunaszerdahelyen. Csak komoly Êrdeklődőknek! Tel.: 0905 158 857. Eladó garzonlakås Dunaszerdahelyen. Tel.: 0905 447 365.

50 ĂŠves hĂślgy hĹąsĂŠges tĂĄrsat keres. Tel.: 0910 397 460.

ALUSALE - distribution – predaj standarných hliníkových profilov na objednåvku. Tel.: 0905 50 70 16; 0917 623 447. alusale.distribution@gmail. com

KIADÓ – BÉRLET BÊrbe adók helyisÊgek a Grand Textil nagykereskedÊs ÊpßletÊben, Dunaszerdahelyen, a Rózsa utca 272 alatt. Tel.: 0903 473 712. Kiadók 2 Ês 3 szobås új lakåsok Nagymadban. Tel.: 0907 716 031. Kiadó 2 szobås lakås Dunaszerdahelyen (Újfalu-lakótelep). Tel.: 0911 763 030. Kiadó garåzs Dunaszerdahelyen (ZÜldfa sor, 30 euró/hó). Tel.: 031/552 46 44. Kiadó garzonlakås Dunuszerdahelyen. Tel.: 0907 654 177. Kiadó garåzs Dunaszerdahelyen. Tel.: 031/552 27 82. VEGYES Eladó mÊteres Ês hasogatott kemÊnyfa Dunaszerdahelyen. A szållítåst bebiztosítjuk. Tel.: 0903 757 983. Eladó szårított bßkkfa padló. Tel.: 0905 88 55 51. Eladó befőzni való uborka. Tel.: 0905 944 149.

29

AprĂłhirdetĂŠs > HirdetĂŠs

2011. szeptember 6. | 36. szĂĄm

ĂœDĂœLÉS – UTAZĂ S BĂœKFĂœRDĹ? – szĂĄllĂĄs, reggeli, 3 fogĂĄsos vacsora, ingyen parkolĂł, kerĂŠkpĂĄrhasznĂĄlat, kĂĄvĂŠ, internet – 15 eurĂł/fĹ‘/ĂŠj. Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu GÉPJĂ RMĹ°

CSALà DI HÉTVÉGE $ *<ÿ5 3/$=%$1

EladĂł feltuningolt Opel Tigra 1.6, 16V-1996 ĂŠs Renault Megan 2.0, 16V-1996. Tel.: 0911 291 687. EladĂł CitroĂŤn C3 Pluriel (kabriolet). Tel.: 0905 447 365.

MindkĂŠt nap 11 ĂłrĂĄtĂłl folyamatos programok kicsiknek ĂŠs nagyoknak!

HĂ ZIĂ LLAT

SZOMBAT

NONSTOP MEGRENDELHETĹ?K KIVĂ LĂ“ MINĹ?SÉGĹ° FRISS HĂšSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. KivĂĄlĂł minĹ‘sĂŠg, kivĂĄlĂł ĂĄron. Nagyobb mennyisĂŠgben elszĂĄllĂ­tjuk. Tel.: 0905 432 292. HĂšSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944 149. TallĂłstĂłl 3 km-re lĂŠvĹ‘ gulamezei baromfifarmon megrendelhetĹ‘k fiatal tĂśmni valĂł pecsenyekacsĂĄk, tĂśmni valĂł hĂ­m Mulard mĂĄjkacsĂĄk ĂŠs tĂśmĂśtt kacsĂĄk ĂŠlve ĂŠs tisztĂ­tva. Tel.: 0908 159 277; 031/778 23 53. A topolnicai/tĂłsnyĂĄrasdi baromfifarm (GalĂĄntĂĄtĂłl 5 kmre) eladĂĄsra kĂ­nĂĄl 8 hetes tojĂłjĂŠrcĂŠt tĂśbbfĂŠle szĂ­nben, idei tĂśmni valĂł brojlerkacsĂĄt ĂŠs szintĂŠn idei tĂśmni valĂł MULARD mĂĄjkacsĂĄt. Tel.: 031/78 11 563; 0905 551 499; 0905 450 432. EladĂłk 6 hetes Ĺ‘zpincs kiskutyĂĄk, beoltva. Tel.: 0905 198 554.

PredĂĄme uhorky nakladaÄ?ky. Tel.: 0905 944 149. Firma hÄžadĂĄ v blĂ­zkosti termĂĄlneho kĂşpaliska vo VeÄžkom Mederi na dlhĹĄie obdobie rodinnĂ˝ dom na prenĂĄjom a v Ä?o najvĂ˝hodnejĹĄej cene. Zn.: NovĂ˝ alebo zrekonĹĄtruovanĂ˝ interiĂŠr. Tel.: 0944 977 842.

2011. szeptember 10-11. %GYČŠIGAZÄ NČŠGYĘMÄ“LCSÄ“ZĹŹČŠTALÄ LKOZÄ S

*<Ăż5 3/$=$ 6=Âł3( 9ÂŹ/$6=7ÂŹ6 J\HUPHN Ă?V IHOQĂžWW NDWHJĂšULÉEDQ Jelentkezz! www.modellbazis.hu +36-30/492-3530 f %½%,7$ gyermekzenekar f &VDOÉGL NDODQGWĂ UD f 9HWĂ?ONHGĂžN Q\HUHPĂ?Q\]ÉSRUD f .2/20326 zenekar f 'Âł7ÂŹ5 (1,.Ăż Ă?QÉOOĂš VKRZ PÄ€VRUD

VASĂ RNAP

f 5ÂŹ',½ Ă?OĂž NĂ”YÉQVÉJPÄ€VRUD f &VDOÉGL NDODQGWĂ UD f 72/9$, 5(1ÂŹ7$ f 9HWĂ?ONHGĂžN Q\HUHPĂ?Q\]ÉSRUD f $/0$ (*<Ă…77(6 YLGÉP LQWHUDNWĂ”Y FVDOÉGL NRQFHUWMH f *\HUPHN NDODQGSDUN 6]HPH]JHVVHQ SURJUDPMDLQNEĂšO ,1*<(1(6 &6$/ÂŹ', 352*5$02. ĂšUÉWĂšO HJĂ?V] QDS J\HUPHN KĂ?WSUĂšED NĂ?]PÄ€YHV IRJODONR]ÉV J\âPĂ?OFV IDUDJÉV J\HUPHN NDODQGSDUN Ă?V VRNĂ˝VRN PHJOHSHWĂ?V $ PÄ€VRUYÉOWR]ÉV MRJÉW IHQQWDUWMXN

3+1 FAGYI AKCIĂ“ a Mambo Gardenben;

D QHJ\HGLN JRPEĂšF J\âPĂ?OFVIDJ\L AJĂ NDÉK!

*<Ä—5 3/$=$

UĂ?V]OHWHV SURJUDP ZZZ J\RUSOD]D HX


30

Csallóköz

Háttér

Ki volt valójában Esterházy János? Ne a politikusok, hanem a történészek ítélkezzenek, éspedig tények alapján Évek óta tart a vita a két világháború között tevékenykedő, 1957-ben elhunyt szlovákiai magyar politikus tetteiről, életművéről. A magyar és a szlovák politikusok merőben másként ítélik meg őt, miként jelenleg a két ország történészei is, holott Oroszországban már rehabilitálták őt, Lengyelországban pedig kitüntették bátor, emberéleteket mentő tetteiért. Az alábbiakban életútját és az eddigi vitákat foglaljuk össze.

ború után hozott népbírósági ítéleteket nem lehet újratárgyalni. Annak ellenére döntöttek így, hogy 1993ban Göncz Árpád magyar államfő személyes kérésére az orosz legfelsőbb bíróság Esterházy János ellen kiszabott szovjet büntetést

Blaskó János szobrászművész alkotását állították fel. Szarka László: Három lényeges szempont A politikusok értékítéletét mindig az aktuális politikai fejlemények befo-

Tragikus életút Esterházy János 110 évvel ezelőtt született Nyitraújlakon (Veľké Zálužie). A két világháború között a csehszlovákiai Országos Keresztényszocialista Párt elnöke, majd pedig az Egyesült Magyar Párt ügyvezető elnöke, három éven át pedig prágai parlamenti képviselő volt. Az első bécsi döntés után az önállosult Szlovákiában maradt, s a pozsonyi parlament egyetlen képviselőjeként nem szavazta meg a zsidók deportálását elrendelő törvényt. A második világháború utolsó napjaiban a Gestapo körözést adott ki ellene, de nem tudták elfogni, mert illegalitásba vonult. Nem sokkal később a csehszlovák hatóságoknál jelentkezett, amelyek letartóztatták, majd átadták a szovjet katonai szerveknek. Moszkvába hurcolták őt, ahol tízévi kényszermunkára küldték. Pozsonyban pedig távollétében háborús bűnösnek nyilvánították és 1947-ben halálra ítélték. A szovjet hatóságok az időközben súlyosan megbetegedett foglyot 1949-ben átadták a csehszlovák hatóságoknak, amelyek a büntetését életfogytiglanra, majd pedig huszonöt évnyi szigorított börtönbüntetésre módosították. A végletekig legyengült, súlyos tüdőbajban szenvedő politikus 1957. március 8-án halt meg a hírhedt morvaországi, mírovi börtönben. Titokban elhamvasztották, holttestét politikai parancsra az illetékesek nem adták ki. Évtizedekig még azt is titkolták, hogy hol rejtik a földi maradványait tartalmazó urnát. Végül leánya, Malfatti Esterházy Alice grófnő kérésére Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter derítette ki, hogy hamvait a prága-motolei temetőben, a kommunizmus áldozatainak egyik közös sírjában helyezték el. A hölgy a szlovák legfelsőbb bíróságon kérte édesapja perújrafelvételét, de kérését elutasították. Arra hivatkoztak, hogy a második világhá-

sebbségi politikus, hogy a kisebbségi jogokat próbálta érvényesíteni a csehszlovák parlament képviselőjeként, az Egyesült Magyar Párt elnökeként. Megpróbált egy olyan memorandumpolitikát folytatni, melyben a csehszlovákiai magyarság által elszenvedett konkrét sérelmeket megpróbálta ötvözni azokkal a követelésekkel, amelyek nyomán ez a kisebbség valódi közösségé válhatott volna” – nyilatkozta. Politikáját cseh és szlovák részről is értékelték, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Eduard Beneš, amikor csehszlovák köztársasági elnökké választották, személyes beszélgetésre hívta meg Esterházy Jánost 1936ban, a kistapolcsányi elnöki rezidenciára, ahol nemzetiségi miniszteri posztot ajánlott fel neki. Tehát látták benne a pozitív, az együttműködésre törekedő magyar politikust is – mutatott rá a történész. Békés határrevízió

Simon M. Veronika: a szlovákiai magyar politikus portréja

semmisnek mondta ki és rehabilitálta őt. A Magyar Koalíció Pártja néhány éve május 15-ét – Esterházy János 1942-ben ezen a napon nem szavazta meg a zsidók deportálásáról rendelkező törvényt – a szlovákiai magyarság emléknapjává nyilvánította. Tragikus életútját Molnár Imre foglalta össze Kegyelem életfogytig című könyvében, amely idén szlovák fordításban is megjelent. Dokumentumfilm is készült a meghurcoltatásairól. Szülőfalujának római katolikus templomában márciusban magyar, szlovák és lengyel nyelvű emléktáblát lepleztek le, Kassán, magánterületen, felbújtott szlovák nacionalisták tiltakozása ellenére felavatták a mellszobrát. A varsói Ursynów kerületben lévő Gielniowói Boldog László-templom mellett pedig a bronz mellszobrát,

lyásolják, ezért érdemes különválasztani a politikai és a történelmi megítélést – fejtette ki Szarka László történész, a komáromi Selye János Egyetem dékánja a Pátria Rádióban, az Esterházy János megítéléséről fellángolt vita kapcsán. Beneš is meghívta Szarka László szerint Esterházy Jánosról három dolgot érdemes feltétlenül hangsúlyozni. Az egyik az, hogy ő egy modern kisebbségi politikus volt. „A két világháború közti nemzetiségi kérdés a maga összetettségével nagyon komoly feladatok elé állította a csehszlovákiai magyar politikai elitet. Esterházy már Csehszlovákiában szocializálódott, sok tekintetben szembe ment SzentIványival vagy Jarossal, tehát azokkal, akik nála idősebbek voltak. Abban az értelemben volt modern ki-

Szarka szerint a második dolog, amit hangsúlyozni kell, hogy Esterházy János mindvégig és következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar kérdést Közép-Európában rendezni kell, és ennek a rendezésnek több formáját ismerte a két világháború közti Európa. Az autonómia formáit éppúgy ismerték, mint a 21. század eleji Európában. Az akkori Európa viszont minden szinten foglalkozott a békés revízió lehetőségével is. Szarka kutatásai szerint Masaryk elnök 21 olyan dokumentálható kijelentést tett olyan értelemben, hogy a csehszlovákiai magyar kérdést a magyarokkal szembeni békés határrendezésben is elképzelhetőnek tartja. Tehát a határrevízió akkor nem az ördögtől való volt, ez 1938 és 1945 után vált azzá. Esterházy János minden lehetséges eszközzel arra törekedett, hogy a csehszlovákiai magyar kérdést, és általában a magyar kérdést KözépEurópában rendezzék. Ez sokaknak tetszik, sokaknak nem tetszik, ezért másként ítélik meg őt szlovák és magyar politikusok. Semmi köze a fasizmushoz A harmadik dolog pedig Esterházy erkölcsi kiállását és ideológiai orientációját illeti – mutatott rá Szarka. Itt egészen bizonyosan mondhatjuk, hogy Esterházynak semmi köze nem volt a fasizmushoz. A fasizmus egyébként egy olasz találmány, a ná-


Háttér

2011. szeptember 6. | 36. szám

cizmushoz sem volt semmi köze. Esterházy mindkettőt mélyen elítélte. Ettől ő még tisztában lehetett azzal mint politikus, hogy Közép-Európában Olaszország és Németország nélkül semmit nem lehetett ebben a korszakban csinálni. Csehszlovákiát is ez a két nagyhatalom, és elsősorban a hitleri Németország tette tönkre, nem pedig Esterházy János. Ő törekedett arra, hogy mindazok a szélsőséges nézetek, amelyek együtt jártak a közép-európai térség fasizálódásával, ne érjék utol a szlovákiai magyarságot. Ennek legékesebb bizonyítéka az ő kiállása a szlovák parlamentben – fejtette ki a történész. Ugyanakkor ezzel a keresztényi kiállással szembe szokták helyezni – és Gašparovič elnök úr is ezt teszi – a Csehszlovákia felbomlásában vállalt kisebbségi szerepeket. Erről már sok történész sokszor nyilatkozott, hogy a kisebbségek természetesen mindig igazodnak, hiszen a befolyásolási lehetőségeik behatároltak. Szarka szerint szomorú tény viszont az, hogy a politika differenciálásokra nem képes: vagy feketét mond, vagy fehéret. Az Esterházy ügy két országra fejtett hatása kapcsán Szarka László elmondta, hogy ezek következmények és nem valamiféle új jelenségek. „Ott, ahol megoldatlan kérdések tömkelege van, ahol nagy súlyú problémák évtizedek óta sem találnak megoldásra, ott a történeti kérdések csupán arra jók, hogy ezt a távolságot fokozatosan kicövekeljék. Jelezzék azt, hogy a két ország között nagyon komoly ellentétek vannak, és minden történeti kérdés, minden filológiai kérdés, nyelvi-jogi kérdés vagy kisebbségügyi kérdés alkalmas arra, hogy ezeket a konfliktusokat és ezeket a távolságokat megjelölje. Ezt történt most is, azonban nem tudjuk pontosan, a

31

Csáky Pál is megkoszorúzta a mirovi jelképes sírt

köztársasági elnök miért éppen most tartotta fontosnak ilyen hangsúlyosan ezt kinyilatkozni” – jelentette ki. Az én hősöm a te ellenséged Esterházyt csak a történészek tudják a helyére tenni, ezzel kapcsolatosan most több kezdeményezés is van. Szarka László elmondta, egyrészt magyar és szlovák történészek neki kívánnak állni egy Esterházy forrásgyűjteménynek, ahol a csehül, magyarul és szlovákul íródott levéltári anyagok nyilvánosságra kerülhetnek. Ezzel lehetetlenné tehetnék azt, hogy mindenki éppen azt a papírt vegye elő, ami számára éppen megfelelő, a másik szempontot pedig agyonhallgassa. A másik kezdeményezés a visegrádi együttműködés révén valósul meg ebben az évben, decemberben Prágában. Az én hősöm a te ellenséged

elnevezésű projekt keretén belül cseh, szlovák, lengyel és magyar történészek Esterházy Jánost is meg fogják vitatni. Szarka László fontosnak találja, hogy a történészek megpróbáljanak egy reális és racionális képet alkotni ennek a kiváló politikusnak a pályafutásáról. (Pátria, Bumm) Peter Morvay: Árnyaltabb értékelést Esterházy János a szlovákok szemében máig fasiszta és háborús bűnös, a magyarok értékelése alapján viszont mártír és szent. Mindkét értékelés túlságosan leegyszerűsített. Ezért kellene végre tárgyilagos és tényekre alapozó párbeszédet kezdeni a két világháború között tevékenykedő politikus erényeiről és tévedéseiről, mert csak így lehet elfogulatlanul megítélni az életét. Esterházy semmiképpen sem nevezhető fasisztának vagy háborús bűnösnek, mert az a pozsonyi népbíróság, amely ezt az ítéletet meghozta, nem a tetteit mérlegelte, hanem csak azt vette figyelembe, hogy a vádlott magyar – hangsúlyozta kommentárjában a Sme publicistája. Tiltakozás

Márciusban felszentelték az emléktábláját Nyitraújlakon, jobbra Heizer Antal, Archív felvételek volt pozsonyi magyar nagykövet

A dunaszerdahelyi székhelyű Pázmaneum Társulás elutasítja Ivan Gašparovič szlovák államfő vádjait, amelyekkel megsértette a felvidéki magyarok mártírjának, gróf Esterházy Jánosnak az emlékét. „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt!” Esterházy János nyíltan szembeszállt a náci diktatúrával és életét kockáztatva mentette a világháborúban a magyar, cseh, szlovák, lengyel, zsidó embereket. Emiatt a Gestapo kö-

rözte és le is tartóztatta. Ismeretes, hogy a szlovák fasiszta bábállam parlamentjében, Tiso alatt egyedül a nyitraújlaki születésű magyar politikus szavazott „Nem!”-mel a zsidók deportálására. A világháború végeztével mégis igazságtalanul elítélték és bebörtönözték. „Mi a szlovák népet mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is. Az ezeréves sorsközösség az Úristen műve volt, és ezt a sorsközösséget emberi erő szét nem bonthatja – mondta és vallotta Esterházy János, akit a szlovák köztársasági elnök lefasisztázott és Hitler hívének nevezett. Az elnök úr történelmi ismeretei valószínűleg hiányosak, ezért megfontolandó lenne, hogy nyilatkozatai előtt tanulmányozza át az adott történelmi időszak fejezeteit és csak utána szólaljon meg. Esterházy János emlékének megsértése a felvidéki magyarság megsértése is, illetve azoké a szlovákoké, cseheké, lengyeleké, zsidóké, akiket Esterházy János a világháború szörnyű évei alatt segített, s akik örökre hálásak maradtak iránta. Felszólítjuk a szlovák államfőt, akinek minden Szlovákiában élő nemzet államfőjeként kellene viselkednie, hogy kérjen bocsánatot a barna- és vörös diktatúra által üldözött, hívő keresztény Esterházy Jánost gyalázó szavaiért, s elégtételül a durva sértésért támogassa a felvidéki magyarok mártírjának mielőbbi szlovákiai rehabilitációját!” – olvasható a dokumentumban, amelyet már több mint kétezren írtak alá. Összeállította: M. F. M.


32

Csallóköz

Médiasarok > Celebsztorik

Bajor Imre titokban megnősült! Azt mondja, most, 54 évesen véget ért a gyerekkora. Titokban feleségül vette kedvesét, s most azt érzi, végre vannak céljai, tervei. Most például a KRESZ vizsgára tanul, jogosítványt szeretne. Kis esküvő, nagy elérzékenyülés. Ilyen volt Bajor Imre titkos házasságkötése, ahol az anyakönyvvezetőn kívül mindössze négyen voltak: a színész és kedvese, Ildikó, valamint tanúként Eszményi Viktória és Heilig Gábor. Bajor sokáig ellenállt, nem akart megnősülni, hisz annak idején még a gyermekei anyját sem vette el. Ám amikor látta, hogy kedvesének ez mennyire fontos lenne, beadta a derekát. Bár a színész állítása szerint a titkos esküvő nem sok mindenen változtatott, Bajor élete az elmúlt hónapokban mégis gyökeresen átalakult. 17 kilót fogyott, túl van egy hajbeültetésen, de mindez semmit nem ért volna, ha Imre nem dönt úgy, hogy leteszi a poharat, felhagy a mértéktelen alkoholfogyasztással.

Net-felvételek

Élőben láthatják Budapesten! Babát vár Beyonce! Egy 1876-ban játszódó filmet forgat Magyarországon Milla Jovovich (36) ukrán származású színésznő, aki Az ötödik elemben vált világhírű sztárrá. A Winter Queen (Télkirálynő) című film egy a 19. század végén Moszkvában történt egyetemista fiú öngyilkosságáról szól, amelyről kiderül, hogy egy világszintű összeesküvésnek csak egyik eleme. A nő, akit alakít majd kifejezetten élvezi manipulálni az embereket, és úgy mozgatja a szálakat, hogy végül minden úgy történjen, ahogyan ő szeretné. Az utóbbi időben Magyarország igazi világsztárok ideiglenes otthona lett, forgatott itt Gérard Depardieu, John Cusack, Cynthia Nixon vagy Jeremy Irons – aki még a Szigetre is kilátogatott –, alig pár hét múlva pedig visszatér az Angelina Jolie–Brad Pitt szerelmespár, hogy ezúttal a Blöff sztárja készítse itt el legújabb zombis filmjét.

A Music Television (MTV) díjátadó műsorán jelentette be a sajtó munkatársainak Beyonce (29) amerikai énekesnő, hogy első gyerekük születését várják párjával, a rapper Jay-Z-vel. A 16 Grammy-díjjal büszkélkedhető énekesnő pocakját egy narancssárga ruhaköltemény akár el is takarhatta volna, Beyonce mégis boldogan jelentette be, babát vár. A váratlan hír azonban csak később robbant igazán nagyot, amikor a sztár a színpadra lépett. Az MTV gálaestjén ugyanis a várandós énekesnő nemcsak vendég volt, hanem fellépő is. Beyonce új albumjának egyik számát, a Love On Topot énekelte el a nagyérdeműnek. A produkció végén hirtelen eldobta a mikrofont, majd kigombolta blézerét, és mosolyogva megsimogatta gömbölyödő pocakját, amit hatalmas ováció követett nemcsak a közönség, hanem férje, Jay-Z részéről is.

Összeállította: Wimmer Ilona

Médiasarok Szilvási Tibor

A gyomor felfordul

Azt, hogy Magyarországon a valóságshow-szerű műsorokkal karriert lehet építeni, már régóta tudjuk. Így aztán a bő egy hete indult Aranypart nem is okozott túlságo-

san nagy meglepetést azzal, hogy négy szereplőjét a hasonló stílusban operáló, ám Siófok helyett Kolumbiában forgatott Éden hotel című agy- és gyomormosott szappanreality-ből horgászták át. Egyenes, kátyúk nélküli út vezet egyik toalettből a másikba. Az Aranypart, bár be nem vallottan (kb. a ValóVilághoz hasonlóan „saját” találmány), de az amerikai MTV-n futó Jersey Shore című adás koppintása. Nyolc fiatal partizik, szexel, már megbocsáss, fosik-hányik egymás mellé, egymás táskájába és szobájának sarkába. Az Éden hotel is sem hajlott el ettől a vonaltól és a Viasat eddigi legnézettebb műsora volt, az amerikai példa tehát indokolta, hogy valamiképpen folytassák. Ezek szerint van egy olyan

réteg Magyarországon a 18-34 évesek körében (e csoportban a legnézettebb), ahol ez a fajta életstílus vonzó, az édes semmittevés, a bizonyos keretek közötti önpusztítás. Az Aranypart esetében még kiszavazós rész sincs, tehát amíg a műsoridő tart, addig a pumpált mellű, és kidolgozott testű huszonévesek a kamerákról tudomást sem véve, exhibicionizmusukat kiélve addig feszíthetik a húrt, amíg bírják. A műsor vágói pedig majd eldöntik, mit küldenek az esti, és mit a késő esti idősávba, valamint milyen pikáns jeleneteket juttatnak ki a videómegosztókra, hogy azon is csámcsoghasson a nagyérdemű. A szlovák kereskedelmi csatornákon ólálkodva ezzel szemben – urambocsá – értelmesebb való-

ságshow-ra is bukkantam, éspedig a Farm címűre. Bár ez a sorozat már az utolsó óráit számlálja, az alapjaitól kezdve más irányból közelíti közönségét: ez esetben tíz személyt zárnak össze egy, a civilizációtól elzárt, vidéki farmra, ahol fabódéban alszanak, maguk termelik meg rendszerint a napi betevőt, és nem épp egy gőzfürdőben vagy szuper fürdőszobában mosakodnak. Mivel a kiszavazás sem a nézők kegyei szerint alakul, hanem a szereplőknek egymásért kell harcolniuk, így nem kell egész heti kampányt folytatni a kamerák előtt az sms-ekért. Persze, a bulvársajtó a szereplőkről ezúttal is leszedi a keresztvizet, ám ennek ellenére a Farm sokkal érdekfeszítőbb, mi több: a „mezei” néző számára hasznosabb időtöltést kínál, silányabb magyarországi változatainál, már ha a valóságshow-kat annak lehet nevezni.


TV-műsor 2011. > szeptember 7–13.

2011. szeptember 6. |36. szám

DUNA TV > szeptember 11., vasárnap, 22.10

London River

33

2005-ben csak a New Yorki terrortámadáshoz hasonlítható sokk rázta meg a nyugati világot: iszlám szélsőségesek robbantottak Londonban egy metróvonalon, sokszáz angol, amerikai és az országban tartózkodó turista halálát okozva. Történetünk a tragédia idején játszódik, amikor egy brit anya és egy afrikai apa keresi a robbantásokban eltűnt gyermekét a káoszban. Ők ketten találkoznak, és rájönnek, az otthontól távol élő, különböző kultúrából érkezett gyermekeik már jó ideje egy párt alkottak. Rendezte: Rachid Bouchared Szereplő(k): Brenda Blethyn, Sotiqui Kouyaté London River, algériai–angol–francia filmdráma, 87 perc, 2009

TV2 > szeptember 11., vasárnap, 20.05

Görögbe fogadva

Ősei földjére utazik Georgia, a görög származású amerikai idegenvezető. Legnagyobb bosszúságára azonban csoportjának tagjait nem nagyon érdekli a mediterrán ország történelme és gazdag kultúrája, leginkább a tengerparton süttetik a hasukat. Egyikük, Irv szerint nem kellene mindezt a lelkére vennie, azt tanácsolja neki, hogy próbálja ő is élvezni az életet, talán még a szerelmet is megtalálja. Meglepetésére erre nem is kell nagyon várnia. Georgia ugyanis egyre vonzóbbnak találja Poupit, a turistabusz csak görögül beszélő, kezdetben ellenszenves sofőrjét. Rendezte: Donald Petrie Szereplő(k): Nia Vardalos, Alexis Georqoulis My Life in Ruins, amerikai–spanyol vígjáték, 98 perc, 2009

MARKÍZA > szeptember 11., vasárnap, 23.50

World Trade Center

April Telek JOJ > szeptember 10., szombat, 22.15

A hős 93-as járat 2001. szeptember 11. szokatlanul meleg nap volt New Yorkban. Will Jimeno és John McLoughlin őrmester Manhattan központja felé tartottak, ahogy mindennap. Ám ez a nap más volt, mint a többi. A riasztásra a World Trade Centerhez vonultak. Ők ketten és még három férfi bementek az épületekbe és csapdába estek a romok alatt, amikor a tornyok összeroskadtak. Csodával határos módon McLoughlin és Jimeno életben maradtak, de hat méter mélyre temették őket a betontömbök és fémdarabok. Bár nem látták egymást, hallották, hogy mindketten életben vannak, és a következő tizenkét órát úgy élték túl, hogy életükről meséltek egymásnak.

Mark Bingham jegyet váltott a United Airlines 93-as számú, New Yorkból San Franciscóba tartó járatára. 2001. szeptember 11-e volt, sejtelme sem volt arról, mi vár rá. A felszállás után azonban néhány terrorista átvette a hatalmat a gépen. Az utasok mobiltelefonon tudomást szereztek arról, hogy repülőgépek csapódtak a World Trade Center ikertornyaiba. Az is kiderült, hogy a négy fegyveres a 93-as járattal a washingtoni Fehér Házat akarja megtámadni. Az utasok azonban fellázadtak, és Mark Bingham és néhány társa vezetésével minden eszközzel megpróbálták megakadályozni, hogy a terroristák elérjék céljukat.

Rendezte: Oliver Stone Szereplő(k): Nicolas Cage, Michael Pena World Trade Center, amerikai filmdráma, 125 perc, 2006

Rendezte: Peter Markle Szereplő(k): April Telek, Jeffrey Nordling Flight 93, amerikai katasztrófafilm, 89 perc, 2006


34 TV2 6.00 Két TestŐr 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka. Magazin 9.00 Mokka habbal 9.35 Stahl konyhája 9.40 Babapercek 9.45 Teleshop 11.20 A titokzatos Schut Francia–német film 13.30 Ezo Tv 14.25 Seherezádé 15.30 Lassie 16.30 Második élet 17.25 Update-konyha 17.30 Seherezádé Onur megpróbálja kiengesztelni Nilüfert, amiért nem ért haza időben a születésnapján. Nadide műtéte jól sikerül. Engin és Sehrazat együtt vacsoráznak a gyerekekkel, hogy megismerjék egymást... 18.30 Tények 19.20 Aktív 20.15 Jóban Rosszban Müllerék hiába várnak a házkutatási parancsra, nem jutnak előrébb. Roland minden egyes lépésről tájékoztatja Konrádot. 21.25 Doktor House 22.25 Született feleségek 23.20 Aktív extra 23.25 Szellemekkel suttogó (am.) A Szellemekkel suttogó 100. epizódjában egy szellem figyelmezteti Melindát, hogy egy fegyverraktárból eltűnt bomba emberéletet veszélyeztet. 0.25 Tények este 0.55 EZO TV 1.30 Bukott angyal (am.)

M2 15.05 15.55 16.50 17.15 18.15 18.40 19.05 20.00 20.30 21.15 22.00 22.25 23.15 0.00

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. szeptember 7. > Szerda RTL Klub 6.00 6.25 6.55 7.35 8.35 9.05

Autómánia Fókusz reggel Reggeli Reflektor Csak csajok Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (71.) 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.15 Asztroshow 13.30 Fél kettő 14.30 Leszek a feleségem! Kanadai vígjáték 16.15 A szív útjai (13.) Kenan megcsókolja Lamiát, akire a saját szobájában talál rá. A csókból szerelmi légyott lesz, annak ellenére, hogy Kenan titokban már eljegyezte Cavidant. 17.20 Ezel – Bosszú mindhalálig Ali megtudja, hogy Azad terhes és el akarja vetetni a gyereket. Eyşan figyelmezteti Ezelt, hogy Temmuz le fogja lőni Azadot. 18.30 Híradó 19.05 A Széf 20.10 Fókusz 20.45 Barátok közt 21.20 Ölve vagy halva Amerikai film Mason Storm túl sokat tudott. A Los Angeles-i rendőrség büszkesége ezúttal meglehetősen messzire ment: aki ugyanis beleavatkozik a magas szintű politikai korrupció kétes üzelmeibe, az könnyen megégetheti magát. 23.15 Csalóból csali Am.–kanadai film 0.55 Reflektor

Viasat 3 Caterina és a lányok Elit gimi. 24/9. Kalandozó Magyar válogatott Szabadlábon Erdélyben Esti mese Két zsaru egy pár Olasz sorozat (1.) Híradó McLeod lányai 24 – Hatodik évad (7.) Záróra: Ruzsa Magdi Angyali érintés Szerelemhajó A testőr (tadzsik) Tadzsikisztán a polgárháború idején. Erkölcsrajz az egyszerű emberről.

14.50 Doktor House 15.45 Nyomtalanul (am.) 16.40 Gyilkos számok Amerikai sorozat 18.30 Jó barátok 19.25 Két pasi... (am.) 20.25 Doktor House 21.25 Aranypart Valóságshow 21.55 A Bourne-csapda Am.–német thriller Két évvel ezelőtt Jason Bourne azt hitte, sikerült elmenekülnie a múltja elől. Hiába tűnt el kedvesével együtt a világ szeme elől, sokaknak áll érdekében, hogy holtan lássák. 23.55 Top Gear

Duna TV

M1 6.00 Ma reggel 9.00 Kalandozó 10.00 Házaspárbaj (3.) 11.00 Drága doktor úr! 12.00 Híróra, sport 12.20 Kárpát expressz 12.50 Nemzetiségi magazin 13.50 Médiaguru 14.20 Tunézia Afrika kapuja 14.45 Gyerekjáték az online szolgáltatás 14.55 Bűvölet (olasz) Alberto elsőként Elena sérüléseit látja el, akinek látszólag néhány törésen kívül nincs komolyabb baja. Davidénak azonban azonnali beavatkozásra van szüksége. 15.55 Liszt Ferenc 16.25 Kisváros (magyar) 17.00 Robbie, a fóka 17.50 Angyali érintés Archibald gyermekkórházat alapít. Egy hatalmas party-ra készülnek, amikor megérkezik Equadorból Manny, az árva kisfiú, akit ő támogat. 18.40 Szerelemhajó 19.30 Híradó, sport 20.05 Szilveszter 1985 A szomjas magyar – koncert alkoholisták javára 21.00 Linda 2. 7/1. Magyar sorozat 21.55 Az este 22.30 A főnökek főnöke (8.) 23.30 Kapcsoskönyv 0.15 Ma reggel

ATV 11.30 11.55 12.25 14.55 15.30 16.15 16.45 16.55 17.05 17.55 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája Híradó Tempó Pénz Tv Start! Kaschmir Gold Egyenlítő Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Egyenes beszéd Kálmán Olga műsora Hírek A tét Közéleti műsor Híradó Világhíradó 700-as klub Közéleti magazin Hazai turizmus Híradó Világhíradó

6.35 Isten kezében 7.10 Magyar elsők 7.30 Híradó 7.40 Család-barát 8.35 Nyári matiné 9.35 Szelek szárnyán 10.25 Derrick (német) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.15 Élő népzene 14.45 Beavatás 15.00 Szigeti veszedelem 15.45 Utazás a Marsra 16.35 Duna-anzix 16.55 Mussolini és én, Galeazzo Ciano 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.15 Robog az úthenger. Magyar sorozat. 6/1. 20.00 Híradó, sporthírek 20.20 Közbeszéd 21.00 O´ Horten Norvég film 22.30 Dunasport 22.35 Dokureflex Híd a Wadi fölött 2004-ben arab és izraeli szülők közös kezdeményezésére létrejött egy kétnyelvű általános iskola az izraeli Wadi-völgy Kara nevű falujában. Az iskola megnyitását heves viták előzték meg. Bár a szándék nemes és idealista, a valóság komoly akadályokat állított a szülők elé. Ráadásul az ellenkezőkkel és kételkedőkkel szemben is védelmezniük kellett a döntésüket. 0.00 Titkos társaságok 0.55 Közbeszéd

HBO 6.00 Tintaszív Német–angol film 7.40 A fehér szalag Német–olasz film 10.00 Reszkessetek betörők 2. (am.) 12.00 Scooby Doo Am. anim. film 13.15 Barátság! Am.–német vígjáték 15.00 A fantasztikus Róka úr (am.) 16.25 Tükröm, tükröm… (am.) 18.30 Az aranykezű sebész Amerikai filmdráma 20.00 Shrek a vége, fuss el véle (am.) 21.35 A zóna Mexikói filmdráma 23.10 Könnyű pénz Kanadai vígjáték 0.30 A csók (am.) 2.10 Anakonda 4. (am.) 3.35 Válás francia módra Am.–francia film

23.15 > RTL KLUB Csalóból csali

Malcolm King a világ legarcátlanabb, legönteltebb üzletembere. Válása után Renee, a volt felesége mindenéből ki akarja forgatni. Hogy a tekintélyes vagyon ne kerüljön az asszony kezébe, Malcolm a butácska szeretője, Peaches és a lány börtönviselt testvére, Charlie közreműködésével megszervezi a saját elrablását. A kezdeti lendület után azonban a tervbe hiba csúszik, a váltságdíjra ugyanis mások is szemet vetettek. Rendezte: Jeffrey J. Bird Szereplő(k): Anthony Anderson, Kellita Smith, Regina Hall Amerikai–kanadai akcióvígjáték, 95 perc, 2005

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.30 Vacsoracsata 9.25 Egyről a kettőre 9.45 Cobra 11 (13.) 10.50 Az elátkozott kincs Német film 12.45 Bűbájos boszorkák 13.45 Monk (1.) 14.35 Agymenők (am.) 15.05 Joey II. (am.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 Gyilkos elmék IV. 17.00 Híradó 17.30 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Teljesítjük legtitkosabb vágyait! 22.10 Hírek 22.35 NCIS VIII. (am.) 23.30 A félelem országútján (amerikai) 1.15 A gyilkosság szemtanúja (am.)

STV1 14.45 15.30 16.00 16.30 17.00 17.30 18.20 19.15 19.30 19.45 20.05 22.05 22.30 23.55 0.45 1.30

Amynek ítélve (am.) Szellemek (szlovák) Hírek Konyhaséfek háborúja Szórakoztató műsor A hegyi doktor Német filmsorozat A szerelem ereje Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok, másodpercek Holtpont Amerikai akciófilm Fsz.: Patrick Swayze Késő esti híradó Harmadik típusú emberrablások. 10/1. Amerikai sci-fi sorozat A felügyelőnő. 26/3. Német krimisorozat Amynek ítélve (ism.) Vad angyal (ism.)

JOJ 14.00 Glee (am.) 15.00 C.S.I. (am.) 15.50 Takeshai vára Szórakoztató vetélkedő 16.20 Criss Angel (3.) 17.00 Híradó 17.30 Bírósági akták Sok esetben a házasság felbontása után a felek még mindig ürügyet keresnek egy-egy újabb vitára, vagyonelosztásra. Így van ez a mai részben is. 18.30 Kutyil Kft. 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 Hawaii Five-0 22.15 Dr. Csont (am.) 0.15 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők (am.) 1.10 Műsorismétlések

STV2 12.30 Folklórzene 13.00 Polgár az ajtó mögött – hivatalos ügyintézés 13.35 Az est témája – reform az iskolaügyben 15.15 Krisztína (szlovák) 16.25 Magyar magazin 17.00 Regionális napló 17.30 A természet értéke Francia dok.-film. 6/1. 18.00 Szenior klub 18.30 Esti mese 18.40 Fókusz – a pénz 19.30 Híradó 19.45 Hírek magyar nyelven 20.05 A világ egy szűk híd – Steiner rabbi 21.05 Tudományos magazin 21.30 Kommentárok 21.55 Szigorúan bizalmas 23.00 Események 23.30 Hírek magyar nyelven 23.35 Hírek 23.50 Parlamenti napló


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Mokka habbal 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 11.15 Michou története Francia film 1960-ban járunk. Franciaország közeledik az algériai háború lezárásához, de Georges, a gall hazafi és veterán harcos nem tudja kiverni a fejéből a véres csaták emlékét, és számára minden muzulmán – legyen bárhol is a világon – még mindig potenciális ellenség. 13.30 Ezo Tv 14.30 Seherezádé Török sorozat 15.30 Psych – Dilis detektívek (1.) Amerikai sorozat 16.30 Második élet 17.25 Update-konyha 17.30 Seherezádé Nadide hazamehet a kórházból. Emel felkéri Sehrazatot, hogy szerepeljen a műsorában... 18.30 Tények 19.20 Aktív 20.15 Jóban Rosszban Konrád meglepi Beáék elrablóit, hogy információt szedjen ki belőlük Richárddal kapcsolatban... 21.25 A katedrális (2.) 23.35 Aktív extra 23.30 Első számú ellenségem (am.)

6.00 6.25 6.55 7.10 8.35 9.05

Törzsutas (ism.) Fókusz reggel Reggeli Reflektor Csak csajok Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (72.) 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.20 Asztroshow 13.30 Fél kettő 14.30 Repül a haverom Amerikai film 16.15 A szív útjai (14.) Lamiát elzavarják a házból, de szerencséjére Sait házvezetőnőjének megesik rajta a szíve, és felveszi konyhalánynak. Sait pasa boldog, amióta értesült Kenan és Cavidan eljegyzéséről. 17.20 Ezel – Bosszú mindhalálig Azad kórházba kerül a lövés után. Ali bosszút akar állni Kenanon, de Ezel emlékezteti a tűzszünetre, hiszen emiatt van Azad is életben. Tefo közli Şebnemmel, hogy soha többé nem akarja látni. 19.00 Híradó 19.05 A Széf 20.10 Fókusz 20.45 Barátok közt 21.20 Nyerő páros Amerikai akciófilm 23.10 Kemény zsaruk Amerikai sorozat 0.15 Reflektor

6.00 Ma reggel 9.00 Kalandozó 9.55 Házaspárbaj 10.55 Drága doktor úr! 12.00 Híradó 12.20 Kárpát expressz 12.50 Együtt 13.45 Kulturális karanténsziget 14.40 Gyerekjáték az online szolgáltatás 14.55 Bűvölet (olasz) 15.50 Liszt Ferenc 16.20 Kisváros (magyar) 17.00 Robbie, a fóka 17.50 Angyali érintés 18.40 Szerelemhajó A szívtipró Paolo új feladatot talál magának: tangót oktat, miközben rendbe teszi a munkamániás Phil házasságát is. 19.30 Híradó, sport 20.05 Déltenger kincse Matavaiba érkezik Muriri és Lavinia gyerekkori barátja, aki időközben jól menő üzletember lett. Laviniának egy italszállítmány elvesztése miatt súlyos anyagi gondjai támadnak, veszélybe kerül a kocsma is. 21.00 Linda (2.) 21.55 Az este 22.30 A főnökök főnöke Olasz sorozat 23.25 Ránki Dezső 0.20 Sporthírek 0.30 Ma reggel

5.55 6.35 7.05 7.30 7.40 9.35

M2

Viasat 3

ATV

15.05 Caterina és a lányok Olasz sorozat 16.00 Elit gimi. 24/5. Olasz sorozat 16.50 Kalandozó 17.15 Magyar retró 18.15 Szabadlábon Erdélyben 18.40 Esti mese 19.05 Két zsaru egy pár Olasz sorozat (2.) 20.00 Híradó 20.30 Hogy volt!?... Páger Antal 21.55 24 – Hatodik évad Amerikai sorozat 22.40 Záróra 23.05 Angyali érintés Amerikai sorozat 23.50 Szerelemhajó 0.35 Borneó foglyai Amerikai film

35

Tv-műsor > 2011. szeptember 8. > Csütörtök

2011. szeptember 6. |36. szám

14.50 Doktor House 15.45 Nyomtalanul (am.) Jason a tízéves érettségi találkozóján vesz részt. Másnap mindenkit megdöbbent a hír, hogy miután az éjjel hazavitte egy régi ismerősét, többé nem tért vissza sem a buliba, sem a szállodába... 16.40 Gyilkos számok 18.30 Jó barátok 19.25 Két pasi... (am.) 20.25 Doktor House 21.25 Aranypart Valóságshow 21.55 C. S. I.: A helyszínelők (am.) 22.55 Terepen (am.) 23.50 Jackie nővér (am.) 1.00 Top Gear

11.30 11.55 12.25 15.30 16.20 16.45 16.55 17.05 17.55 18.55 19.25 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája Híradó Fórum Start! Pénz Tv Egyenlítő Magazinműsor Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Híradó Egyenes beszéd A tv ügyvédje Juszt László műsora Híradó Világhíradó 700-as klub Közéleti magazin Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Késő esti híradó Világhíradó

Térkép Múltidéző Magyar elsők Híradó Család-barát Korea, Kína és Japán kultúrájának története 10.25 Derrick (német) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.15 Talpalatnyi zöld 14.45 Felelet az életnek 15.15 Virágzó Magyarország 15.40 A világ felfedezése 16.35 Duna-anzix 16.55 Mussolini és én, Galeazzo Ciano (4.) 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.15 Robog az úthenger Magyar sorozat 6/1. rész 20.00 Híradó, sporthírek 20.20 Közbeszéd 21.00 A három királyok Francia film Gáspár, Menyhért és Boldizsár újra megjelenik, ám napjainkban. A küldetésük azonban a régi, felkutatni a gyermeki Jézust. Ám valamiért Párizsba viszi őket a sors, ahol egy halom viszontagságon át igyekeznek felvenni a harcot a modern kultúrával és annak vívmányaival. 22.40 Dunasport 22.45 Kormorán – Farkasok éneke 23.45 Henryk Slawik – A lengyel Wallenberg 0.45 Közbeszéd

HBO 6.00 Az aranykezű sebész Amerikai filmdráma 7.30 Shrek a vége, fuss el véle (am.) 9.00 Chéri – Egy kurtizán szerelme. Angol– német film 10.30 Házasodik a család Amerikai vígjáték 12.15 A hercegnő és a béka. Am. anim. film 13.55 A paripa (am.) 16.00 A Vasember 2. (am.) 18.05 Mamas & Papas (cseh) 20.00 Na stojáka (cseh) 20.30 Hibrid (kanadai–am.) 22.20 Óvjátok meg Edwardot! Cseh dok.-film 23.35 A bosszú lélektana Svájci–belga krimi 1.20 Hibrid (kanadai–am.) 3.10 Az Amazonas kincse Amerikai kalandfilm 4.55 Paul McCartneykoncert

21.20 > RTL KLUB Nyerő páros

Jack Quinn terroristaelhárító vissza akar vonulni. Ám a szervezet nem hajlandó elengedni, és új feladattal bízza meg: Stavros, a világ legveszedelmesebb terroristája egy minden eddiginél veszélyesebb akcióra készül. Quinn az egyetlen ember, aki megfékezheti. A veszélyes küldetésben csak saját eszére és erejére számíthat, no meg egy izgága, kétméteres kolosszusra. A nyerő páros minden trükköt bevet, hogy megállítsa Stavrost bosszúhadjáratában. Rendezte: Hark Tsui Szereplő(k): Jean-Claude Van Damme, Dennis Rodman Amerikai akciófilm, 93 perc, 1997

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.35 Vacsoracsata 9.30 Egyről a kettőre 9.50 Cobra 11 (13.) 10.50 Lavina (am.–kanadai) 12.40 Bűbájos boszorkák 13.40 Monk (1.) 14.35 Agymenők (am.) 15.05 Joey II. (am.) 15.35 Egyről a kettőre 16.05 Gyilkos elmék VI. 17.00 Híradó 17.30 Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Seherezádé 21.00 Rendelő a rózsakertben (szlovák) 22.00 Adela-show 22.45 Hyradó 23.10 NCIS: Los Angeles 0.10 Factor 8 – Halálos vírus. Német thriller 1.50 Gyilkos kór: Madárinfluenza. Amerikai–új-zélandi film

STV1 14.40 15.25 16.00 16.25 17.00 17.30 18.20 19.15 19.30 19.45 20.05 22.05 22.25 23.25 0.15 1.00 1.35

Amynek ítélve (am.) Szórakoztató műsor Hírek Konyhaséfek háborúja Szórakoztató műsor A hegyi doktor Német filmsorozat A szerelem ereje Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok, másodpercek Lázadók országa. 7/1. Olasz kalandfilm Fsz.: Anna Favella Késő esti híradó Árulkodó nyomok Olasz filmsorozat A felügyelőnő. 26/4. Német krimisorozat Amynek ítélve (ism.) Vad angyal (ism.) Riporterek – publicisztikai magazin

JOJ 15.00 C.S.I. (am.) 15.50 Takeshai vára 16.20 Criss Angel (4.) 17.00 Híradó 17.30 Bírósági akták 18.30 Kutyil Kft. Lajos irigyli, hogy Juraj sikeresebb a műsorában. Ezért estére ki akar valamit találni. Egy személy azonban megakadályozhatja tervét: Tünde... 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 Igen, főnök! 22.30 C. S. I.: Las Vegas-i helyszínelők (am.) 23.30 C. S. I.: Miami helyszínelők (am.) 0.15 Az egység (am.)

STV2 10.55 A természet értéke 11.25 A világ egy szűk híd – Steiner rabbi (ism.) 12.25 Élő panoráma 13.00 Folklórzene 13.30 Szenior klub 14.00 Madárraj (szlovák) 14.30 Szigorúan bizalmas 15.45 Megállás nélkül… 16.40 Hivatásosok 17.00 Regionális napló 17.30 Férfiak és kamionok Francia sorozat. 10/1. 18.00 Kvarteto 18.30 Esti mese 18.40 Fókusz – a jog 19.30 Híradó 19.45 Hírek magyar nyelven 20.00 Este a lámpa alatt 21.30 Kommentárok 21.55 Este a lámpa alatt 23.55 Események 0.25 Hírek magyar nyelven 0.35 Hírek


36 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Alexandra-pódium 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Mokka habbal 9.35 Stahl konyhája 9.40 Babapercek 9.45 Teleshop 11.20 Született kémek 11.45 Winnetou 3. – Winnetou halála Német–olasz film 13.30 Ezo Tv 14.30 Seherezádé 15.30 Psych – Dilis detektívek (2.) 16.30 Második élet 17.25 Update-konyha 17.30 Seherezádé Ali Kemal az adóssága törlesztéseként elviszi Füszun autóját, otthon pedig azt mondja, hogy ellopták a kocsit. Bennu elmondja Onurnak, hogy nagyon hiányzik Kaannak, ezért Onur másnap meglátogatja a gyereket az iskolában. 18.30 Tények 19.20 Aktív 20.15 Jóban Rosszban Margit nem tudja elfelejteni Kardost. Szigeti is megérzi, hogy nincs minden rendben. 21.25 Félholt 2. (am.) Twitch, a szigorú Creighton Fegyintézet új lakója éppen látogatót vár, amikor két rivális banda összecsap a börtön irányításáért. 23.20 Aktív extra 23.25 Tények este 0.20 EZO TV 1.20 Eureka (am.)

6.00 6.25 6.55 7.35 8.35 9.05

5.50 Ma reggel 9.00 Kalandozó 10.00 Házaspárbaj 11.00 ...a Faragó Magyar dok.-film 11.40 Útravaló 12.10 Híradó 12.20 Kárpát expressz 12.50 Fimfárum Cseh animációs film 13.50 Háttértudomány 14.25 A nagyenyedi református templom sorsa 14.55 Bűvölet (olasz) 15.55 Liszt Ferenc 16.25 Kisváros (magyar) 17.05 Robbie, a fóka 17.50 Angyali érintés Amerikai sorozat 18.40 Szerelemhajó Amerikai sorozat 19.30 Híradó, sport 20.05 A régi nyár A József Attila Színház előadása felvételről Mária, a híres színésznő találkozik régi szerelmével, báró Jankovics Jánossal. A bárónak már felnőtt fia van, Máriának egy eladósorba került lánya. A két fiatal egymásba szeret és elhatározzák, összeházasodnak, hátha nekik sikerül, ami szüleiknek nem. 21.45 Az este 22.20 A főnökök főnöke Olasz sorozat 23.15 Záróra fiataloknak 23.40 Sporthírek 23.50 Ma reggel

6.35 7.05 7.30 7.40 9.35

Homo faber Magyar elsők Híradó Család-barát Korea, Kína és Japán kultúrájának története 10.25 Derrick (német) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.15 „...filléres emlékeim...” 15.00 Magyar elsők 15.20 Tálentum 15.55 Arcélek 16.10 Építészet XXI. 16.40 Duna-anzix 17.00 A világ felfedezése 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.10 Robog az úthenger Magyar sorozat 20.00 Híradó 20.20 Közbeszéd 21.00 Tanulmány a nőkről Magyar film Zsuzsa, Éva és Jolán elhatározzák, hogy elválnak a férjeiktől. Ügyvédjük, a fiatal Vera, az első ügy lendületével keresi föl a férjeket, akik egy csapásra beleszeretnek a bájos jogásznőbe. 22.30 Dunasport 22.40 Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny Díjkiosztó ünnepség és gálakoncert 23.35 A zárdán túl Francia filmdráma 1.20 Közbeszéd

Viasat 3

ATV

HBO

13.50 14.50 15.45 16.40 18.30 19.25 19.55 20.25 20.55 21.25

11.30 11.55 12.30 15.30 16.35 16.45 16.55 17.05

M2 15.00 A persely Francia film 16.00 Elit gimi. 24/11. 16.55 Kalandozó 17.20 Magyar bulizene 18.15 Szabadlábon Erdélyben 18.40 Esti mese 19.10 A zseniális Darwin Angol dok-film. 3/1. 20.00 Híradó 20.30 Hogy volt!? Benkő Gyula 21.50 Rózsaágy II. (8.) 22.50 Görbe este Francia tévéfilm 23.20 Gyász Jeruzsálemben Francia dok.-film 0.15 Angyali érintés Amerikai sorozat

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. szeptember 9. > Péntek

Infománia (ism.) Fókusz reggel Reggeli Reflektor Csak csajok Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (73.) 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.10 Asztroshow 13.30 Fél kettő 14.30 Paris Hilton – A papírhercegnő Kanadai film 16.15 A szív útjai (15.) 17.20 Ezel – Bosszú mindhalálig Azad ultimátumot ad Alinak, ha Ali megöli Kayát, nem tartja meg a gyereket. Kaya figyelmeztető üzenetet kap, amiben leleplezik Kenan tervét. 19.00 Híradó 19.05 A Széf 20.10 Fókusz 20.45 Barátok közt 21.20 CSI: Miami helyszínelők Amerikai sorozat Felrobban egy kubai menekült közvetlenül azután, hogy partra lépett. Az aláaknázott partszakaszon a helyszínelők is veszélybe kerülnek, Tripp nyomozó óvatlanul egy aknára lép. A negyven fokos hőségben kell mozdulatlanul várakoznia, míg az aknát hatástalanítják. 22.05 Vámpírnaplók (am.) 23.10 A főnök (am.) 0.10 Reflektor 0.20 Törzsutas 0.50 Ments meg! Amerikai sorozat

Őrangyal (am.) Doktor House Nyomtalanul (am.) Gyilkos számok Jó barátok (am.) Két pasi... (am.) Vérmes négyes (am.) Mike és Molly (am.) Két pasi... (am.) Get Carter (am.) Sam Lester kivesz egy lakást, ám a dolognak van egy kis szépséghibája: csak hetente két nap használhatja, mert meg kell osztania azt két másik, a hetet „harmadában” bérlővel. 23.25 Zűrzavaros éjszakák Amerikai vígjáték 1.20 Top Gear

17.55 18.55 19.25 20.45 21.55 22.15 22.30 23.10 22.55 0.20

Laci bácsi konyhája Világhíradó Fórum Start! Pénz Tv Egyenlítő Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Híradó Egyenes beszéd Mindentudás Egyeteme 2.0 Híradó Világhíradó 700-as klub Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Késő esti híradó Világhíradó

6.00 A paripa (am.) 8.05 Filmmagazin 8.35 A Vasember 2. (am.) Amerikai akciófilm 10.40 Mamas & Papas Cseh filmdráma 12.40 Szörnyetegek Olasz vígjáték 14.25 Élelmiszeripar Rt. Am. dok.-film 16.00 Pokolfajzat (am.) 18.00 Filmmagazin 18.25 Karácsonyi ének (am.) 20.00 A szabadság határai Amerikai filmdráma 21.55 Nindzsagyilkos Német–am. film 23.35 A papírember (am.) 1.25 Kakukktojás (am.) 3.20 A fehér szépségmítosz Ang. dok.-film 4.10 Az időutazó felesége Amerikai dráma

23.35 > DUNA TV A zárdán túl

Avril a baptista nővérek egyik kolostorában nőtt fel. Eldobott gyerekként az apácák nevelték fel, és arra készült, hogy egyszer belőle is apáca lesz. Az avatása előtt Avril két hétre visszavonul, hogy felkészüljön a fogadalomra. Eközben Bernadette nővér felfedi előtte a titkot, hogy van egy öccse. A nővér arra bátorítja Avrilt, hogy keresse meg a testvérét. Az öccse utáni kutatás során Avril felfedezi a kolostor falain kívüli világ új távlatokat nyit előtte. Rendezte: Gérald Hustache-Mathieu Szereplő(k): Sophie Quinton, Miou-Miou Francia filmdráma, 96 perc, 2006

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.40 Vacsoracsata 9.40 F.B.I. Akadémia 11.20 Végzetes randevú Kanadai film 13.10 Bűbájos boszorkák 14.10 Monk (am.) 15.05 Agymenők (am.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 Gyilkos elmék V. 17.00 Híradó 17.30 Reflex 17.50 Szomszédok 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Let´s Dance 23.30 A gyűjtő (am.) Alex Cross, a fekete bőrű törvényszéki pszichológus briliáns elme. Szinte minden rejtélyt megold. Most azonban ő is érintve van az ügyben. 1.40 Vörös zsaru (am.)

STV1 14.50 Amynek ítélve Am. filmsorozat 15.35 Bud Bindi – szórakoztató műsor 16.00 Hírek 16.30 Konyhaséfek háborúja 17.00 Szórakoztató műsor 17.30 A hegyi doktor Német filmsorozat 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok, másodpercek 20.05 Slávia kávéház – szórakoztató műsor 20.55 TOP Star Extra Vlastimil Brodský 21.55 K. Magálová-portré 22.05 Késő esti híradó 22.25 Rocca felügyelő 0.05 A felügyelőnő. 26/5. Német krimisorozat 1.00 Amynek ítélve (ism.) 1.45 Vad angyal (ism.)

JOJ 15.50 Takeshai vára 16.20 Criss Angel (5.) 17.00 Híradó 17.30 Bírósági akták 18.30 Kutyil Kft. 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Összeesküvés Amerikai thriller 22.30 Halálra jelölve Am. akcióthriller Hiába határozta el a fáradt zsaru, hogy visszavonul, lakóhelyén megjelenik a jamaikai kábítószer-maffia, és zsarolni kezdi a környék polgárait. 0.30 El Rey – a kokainkirály Kolumbiai– francia–spanyol film

STV2 10.50 11.25 12.00 18.10 18.30 18.40 19.30 19.45 19.50 20.00 21.05 21.30 22.00 22.30 0.30 1.30 2.00 2.05 2.20

Kvarteto – magazin Tudományos magazin Vízi szlalom-vb 2011 Energetikai magazin Esti mese Fókusz – a család Híradó Hírek magyar nyelven Keno 10 sorsolás Hogyan éljük túl a cunamit? (japán) Família – az élet tele van csodával – az autizmus és a család Kommentárok Cseh szerelem: A kínzottak szerelme Az utolsó vonat Cseh–német film Big beat Események Hírek magyar nyelven Hírek Parlamenti napló


Duna TV

TV2

RTL Klub

M1

6.00 Az idő örvényében 6.25 TV 2-matiné 8.35 Két testvér. Angol–francia film 11.00 Egy tini naplója 11.50 BL-magazin 12.20 Két TestŐr 12.50 Babavilág 13.20 Mindig nyár Amerikai sorozat 14.15 AutóGuru 14.45 Walker, a texasi kopó 15.40 Az ügynökség 16.35 Crusoe 17.35 Bűbájos boszorkák (am.) 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.35 A sherwoodi erdő titka. Amerikai– kanadai film 21.30 A United 93-as Am.–angol film Ez a lebilincselő, provokatív dráma az utasokról, a személyzetről és a légiirányítókról szól, akik egyre fokozódó rettegéssel figyelték, amint a United Airlines 93-as járata a negyedik eltérített repülővé vált a legszörnyűbb terrortámadás napján, 2001. szeptember 11én. A film végeredménye egy valós időben játszódó, döbbenetes erejű krónika lett a modern és a régi világ pusztító erejű ütközéséről és a bátorságról, amely ebből a tragédiából született. 23.40 A küklopsz szövetsége (am.) 1.20 Ezo Tv

6.30 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Tini titánok 10.25 Asztroshow 11.25 Házon kívül 12.00 Híradó 12.10 Autómánia 12.45 Tuti gimi (am.) 13.40 Forma–1 Olasz Nagydíj Az időmérő edzés 15.25 Míg a halál el nem választ 15.45 Robin Hood Angol sorozat 16.40 Hócsapda (am.) Jim hirtelen ötlettől vezérelve elhívja válófélben lévő feleségét egy motoros szántúrára a közeli hegyekbe. A romantikusnak induló kalandtúra azonban életveszélyes küzdelemmé válik a közelgő fagyhalállal szemben. 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.30 X-Faktor 2011 A válogatás 21.05 Kegyenc fegyenc Amerikai film 23.40 9/11 – A terrorizmus útja (1.) Amerikai film A történet 1993-ig nyúlik vissza és az ikertornyok elleni támadás reggelén ér véget. A dokumentarista jellegű filmben a tragédiához vezető események láncolatát követhetjük nyomon.

5.55 Ma reggel 9.00 Mozdulj! 9.30 Gyerekeknek 11.30 Most a Buday! 12.00 Hírek 12.05 Sztársáv 12.55 Divatos tengerpartok a 60-as években (1.) 13.45 Delta 14.15 Magyarország 14.45 A gimista nagyapa Francia–belga filmvígjáték 16.25 Magyarország története: Az I. világháború 16.55 Hogy volt?!... Gregor József 18.20 Sándor Mátyás 19.30 Híradó este 20.05 SzerencseSzombat. Sorsolások 21.00 A Bounty Angol–am. film 23.15 Hírek 23.30 „Esély a lángok között” jótékonysági koncert 0.25 Két jó barát Francia film Történetünk a francia-porosz háborút követő nehéz időkben játszódik, amikor a francia csapatok vereségét követően Párizst bekerítették a német csapatok. Hőseink, Albert és Camille, a két jó barát azonban fittyet hány a nélkülözésekkel teli körülményekre. 0.55 Koncertek az A38 hajón

M2

Viasat 3

ATV

15.10 A tihanyi bencés apátság 15.30 Jótékonysági koncert 16.20 Rózsa Sándor 17.15 Voyager– A múlt titkai és legendái 17.45 Európa egészsége 18.30 Esti mese 18.55 Montalbano felügyelő: Papírhold Olasz krimi. 2/1. 20.00 Híradó 20.30 McLeod lányai 21.15 Halhatatlanok Társulata 22.05 Elmeállapot Angol–ausztrál film 23.50 TS: Újpest FC– Pécsi MFC labdarúgó-mérkőzés

12.25 13.00 13.55 15.40 16.10 16.40 17.10 18.15

Romantikus kaland Luxusdoki Szívek szállodája Vérmes négyes (am.) Mike és Molly (am.) Két pasi... (am.) Beugró plusz Extralarge Gonzáles bosszúja Olasz–am. film 20.05 Columbo: Jobb ma egy veréb (am.) 21.55 Fűrész VI. (am.) Strahm különleges ügynök halott, így Hoffman felügyelő lesz Jigsaw hagyatékának örököse, aki rákényszerül, hogy újra beindítsa a játékot, és Jigsaw nagy cselszövése végre érthetővé válik. 23.35 A múlt árnyai Német film

37

Tv-műsor > 2011. szeptember 10. > Szombat

2011. szeptember 6. |36. szám

13.05 15.05 15.30 16.05 16.55 17.05 17.55 18.20 18.55 19.25 20.05 20.45 21.55 22.05 23.10 23.55 0.05

6.50 Arcélek 7.05 Gyerekeknek 9.40 Nyelvőrző 10.00 Az állatok nyelve 10.30 Divathét 11.00 Carlo és vendégei 11.45 Híradó 12.05 Isten kezében 12.35 Etnoklub 13.50 Török kezdőknek 14.45 A gyógyító növények világa 15.15 A tészta útja 16.15 Napok, évek, századok 17.05 A világörökség kincse 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.30 Napozz Holddal – A Kispálfilm Magyar koncertfilm 21.00 Éjfél a jó és a rossz kertjében (am.) A festői Savannah városában pompás karácsonyi ünnepségre készül az egyik legbefolyásosabb helyi hatalmasság. A parti utáni órákban lövöldözés veri fel a város nyugalmát. 23.35 Dunasport 23.50 Az emlékek útján Ausztrál film Öt fiatal jó barát, akik már egy ideje nem találkoztak egymással, elhatározzák, hogy beülnek egy autóba, és végigmennek azokon a helyeken, amihez bármilyen közös vagy maradandó emlék köti őket a nagy bulikorszakukhoz. 0.55 Felelet az életnek

HBO Közvetlen ajánlat Tempó A világ arcai Energiavilág Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok Híradó Zeneexpressz Híradó Ez a hét Egyenes beszéd Civil a pályán Havas Henrik műsora Híradó Zeneexpressz Fásy Ádám műsora Haza turizmus Késő esti híradó Műsorismétlések

6.00 Angeles S.A. Spanyol vígjáték 7.35 Tintaszív Némt–angol film 9.20 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán Amerikai kalandfilm 11.35 Mildred Pierce (am.) 13.40 Szingli generáció Cseh dok.-film 15.05 Mindenki megvan Am.–olasz film 16.45 Excsajok szelleme Amerikai vígjáték 18.25 Shrek a vége, fuss el véle (am.) 20.00 Mamma Mia! Am.–angol vígjáték 21.55 Brüno (am.) 23.20 Daybreakers Am. akció-vígjáték 0.55 A rocker csajok (am.) 2.45 Solomon Kane Francia–cseh film

21.05 > RTL KLUB Kegyenc fegyenc

Stan Mintont a kisstílű szélhámost csalásért elítélik. Agyafúrt ügyvédje segítségével azonban Stannek sikerül némi időt nyernie. Stan úgy dönt, hogy kiképezteti magát. A titokzatos Mester segítségét kéri, faragjon belőle rettenetes harcművészt, hogy képes legyen állni a sarat, mire eljön az idő. A hónapok során Stanből valóban kíméletlen harcos válik, s mikor bevonul a börtönbe, rá kell jönnie, hogy a dutyi egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzelte. Rendezte: Rob Schneider Szereplő(k): Rob Schneider, David Carradine Amerikai film, 105 perc, 2008

Markíza 5.40 Gyerekeknek 9.30 WIPEOUT (ism.) 10.30 Az Addams család Amerikai komédia 12.20 Pofa be! (francia) 14.05 Államfőnök (am.) 15.50 Kamukém Am.–hongkongi film 17.40 Beugró 18.25 Hab a tortán 19.00 Tévéhíradó 20.00 A Da Vinci-kód (am.) Robert Langdon professzort, a híres szimbólumkutatót a Louvre-ba hívják egy éjszaka. A múzeumban meggyilkolták a kurátort, és a tettes titokzatos jeleket és nyomokat hagyott maga után... 23.10 Vitathatatlan 2. – Börtönbox (am.) 1.00 Katonák voltunk Amerikai film

STV1 11.50 A másodperc töredéke. 14/1. (szlovák) 12.55 Capri. 13/9. 14.40 Lázadók országa Olasz kalandfilm 16.45 Az RTVS programjairól 17.10 Mini talent-show 19.10 A világ csodái 19.30 Híradó. Sport 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Postaláda 21.05 Soraya. 2/1. Olasz–francia film A tizennyolc éves Soraya és a perzsa sah, Mohamed találkozása szerelem volt az első látásra. Még akkor is, ha a lány apja nemkívánatos volt az akkori politikai hatalomnak, és Soraya modern nevelésben részesült. 22.55 Megszállva Kanadai–am. thriller

JOJ 13.15 Cseh–szlovák tehetségkutató verseny (ism.) 15.15 Nősülni fogok! 16.45 Összeesküvés Amerikai thriller 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 G-Force – Rágcsávók Amerikai film 22.15 A hős 93-as járat Kanadai–amerikai katasztrófafilm 24.00 Égető bizonyíték Am.–angol film Egy titkos információkat tartalmazó lemez Osbourne Cox CIA ügynök elhidegült felesége révén két edzőtermi alkalmazott kezébe kerül, akik megpróbálnak hasznot húzni az értékes dokumentumból.

STV2 9.20 Energetika 9.35 Hogyan éljük túl a cunamit? 10.50 Polgár az ajtó mögött 11.15 Siketek tévéklubja 11.45 KE 2013 – publicisztikai magazin 12.00 Vízi szlalom-vb 2011 19.00 Esti mese 19.10 Farmármagazin 19.30 Híradó 19.45 Nemzetiségi hírek 19.50 Keno 10 sorsolás 20.00 Rizikós műveletek Am. dok. 10/1. rész 20.50 GEN.sk: Ondrej Lenárd dirigens 21.05 Film a filmről: Nicky családja Szlovák werkfilm 21.20 Őrangyalok 21.50 Úton (olasz) 23.35 Események 2.50 Forma-1. Olasz Nagydíj 4.00 Hírek


38 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.15 Az idő örvényében 6.45 TV 2-matiné 11.25 Stahl konyhája 11.55 Kalandjárat 12.30 Borkultusz 13.00 90210 (am.) 13.50 A kiválasztott – Az amerikai látnok (am.) 14.45 Monk (am.) 15.45 Bűbájos boszorkák (am.) 16.40 Fogd a nőt és ne ereszd! (am.) A város leggazdagabb üzletemberének a lánya, Josie el akarja hagyni az otthonát. Egy áruház próbafülkéjében elalszik, s amikor felébred, rájön, hogy a biztonsági őrrel be vannak zárva az üzletbe. Az őr, Jim, a város közismerten reménytelen esetnek tartott alakja. Át kell vészelniük az éjszakát, de közben két betörő igyekszik bejutni az áruházba. 18.30 Tények 19.00 Napló 19.35 Napló extra 20.05 Görögbe fogadva Am.–spanyol film 22.00 Frizbi Hajdú Péterrel 23.00 Knight Rider Amerikai sorozat 23.55 Sivatagi álom Francia–koreai film 2.10 Ezo TV

6.30 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Trendmánia 10.30 Asztroshow 11.30 Törzsutas 12.00 Híradó 12.05 Merlin kalandjai 13.10 Magyar autósportmagazin 13.35 Forma–1 Olasz Nagydíj 15.50 Míg a halál el nem választ (am.) Közben: 16.00 Hatoslottósorsolás 16.30 Aranyeső Yuccában Olasz vígjáték Buddy egy papírból felállított indiánsereg törzsfőnökének álcázva magát megmenti a gazfickó Girolamót. Ám hamar megbánja jótettét, a túlságosan is ragaszkodó Girolamo ugyanis rendszerint akkor tűnik fel, amikor ő épp evéshez látna. Mivel Buddynak már rendkívül korog a gyomra, lépnie kell. 18.30 Híradó 19.00 Mennyei királyság Amerikai film Balian, a hitét vesztett patkolókovács származása ellenére a Szentföldre utazik, ahol akaratlanul is a háború középpontjába kerül. 21.50 Heti hetes 23.30 9/11 – A terrorizmus útja (2.) Amerikai film 1.40 Portré

5.55 Ma reggel 9.15 Katolikus krónika 9.40 Egyházi műsorok 10.30 Metodista magazin 10.55 Ortodox ifj. műsor 12.00 Hírek 12.05 Zegzugos történetek 12.35 Esély a lángok között – Jótékonysági koncert 13.30 Üvöltő szelek Olasz film. 2/1. 15.05 Hortobágyi kalandozások Csík Jánossal 15.20 Út Londonba 15.50 TeleSport MVM Paks–DVTK labdarúgómérkőzés 18.00 Anno 18.30 A király kalóza (4.) 19.30 Híradó este 20.05 Szeptember 11. – A katasztrófa után Am. dok.-film A műsor azokról szól, akiket a borzalmas események személyesen érintettek. A mentőalakulatok tagjai arról mesélnek, hogyan próbáltak tájékozódni az apokaliptikus terepen, miközben túlélők után kutattak, de megszólalnak a bevetett katonák és a családtagjaikat hiába kereső rokonok is. 20.55 Kárpáthy Zoltán Magyar film 22.20 Gyilkosság a villában Amerikai film 0.20 Koncertek az A38 hajón

6.20 Gyerekeknek 8.30 Csak az a foci (2.) 10.00 Kisboldogasszonynapi nagymise Szentkútról 11.05 Ízőrzők 11.45 Híradó 12.05 Élő egyház 12.35 Élő népzene 13.05 Csellengők 13.30 Foto Háber Magyar kémfilm Az ismeretlen főnök irányításával a fényképész Háberék célpont-fotókat és más titkos anyagokat gyűjtenek az ország területén. Nekik dolgozik Csiky Gábor teológus és kémia tanár is, akit szoros szálak fűznek Háber feleségéhez, Annihoz. Csikyről azonban kiderül, hogy az elhárítás embere. 15.10 Múltidéző 15.40 Dunáról fúj a szél 15.50 Vannak vidékek 16.50 Talpalatnyi zöld 17.25 Kirakat 18.00 Híradó 18.30 Mese 19.05 Szerelmes földrajz 19.45 Heti hírmondó 20.25 Klubszoba 21.25 Lélek Boulevard 21.50 Dunasport 22.10 London River Algériai–angol– francia film 23.35 Gyógyító hangok 0.50 „...filléres emlékeim...”

M2

Viasat 3

ATV

HBO

15.15 16.10 17.05 17.40 18.30 19.00

20.00 20.30 21.15 22.35 0.10

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. szeptember 11. > Vasárnap

Don Matteo Rózsa Sándor Voyager Európa egészsége A szeretet nevében Esti mese Montalbano felügyelő: Papírhold Olasz krimi. 2/2. Montalbanót egy feldúlt nő keresi fel, hogy eltűnt a fivére. Együtt indulnak a keresésére és a tetőtéri kuckójában akadnak a fejen lőtt férfi holttestére. Híradó McLeod lányai Koncz ZsuzsaAréna-koncert 2011 Üvöltő szelek. 2/2. Telesport

14.30 Extralarge – Gonzáles bosszúja Olasz–am. film 16.16 Három apának mennyi a fele? Francia film 18.10 Bosszúból jeles Amerikai thriller 20.05 C.S.I.: Miami helyszínelők (am.) 21.00 A főnök (am.) 22.00 Ripley és a maffiózók Olasz–angol film Tom Ripley, a szélhámos gyilkos egy kis faluban húzza meg magát. Egy társasági öszszejövetelen úgy érzi, szomszédja sértően nyilatkozott róla. Hidegvérű tervet dolgoz ki a férfi erkölcsi megsemmisítésére: gyilkost csinál belőle. 0.10 Get Carter (am.)

11.00 13.40 15.30 16.00 16.55 17.05 17.55 18.20 18.55 19.20 20.05 20.45

21.55 22.05 23.10 23.55 0.05

Vidám vasárnap Hazai turizmus Kaschmir Gold Együtt a biztonságért! Híradó Hazai turizmus Híradó Fórum Híradó Fórum: Pénz/ügyek Egyenes beszéd Tabu Havas Henrik műsora Híradó Zeneexpressz Hazai turizmus Késő esti híradó Műsorismétlések

6.00 Hirtelen 30 (am.) 7.40 A púposok doktora Am. dok.-film 8.10 Berlini vegyespáros Német vígjáték 9.50 Mamma Mia! Am.–angol vígjáték 11.45 A prédikátor kölyke Amerikai filmdráma 13.35 Ő a megoldás (am.) 15.15 A karatekölyök Am.–kínai akciófilm 17.35 Perzsia hercege: Az idő homokja (am.) 19.30 Filmmagazin 20.00 Kéjjel-nappal (am.) 21.50 Az út (am.) 23.40 Az elveszett Spanyol thriller 1.20 A fülke (am.) 2.40 Vakító fehérség Am.–kanadai krimi 4.20 A kilencedik légió Angol akciófilm

18.10 > VIASAT3 Bosszúból jeles

A végzős diáklány vágyainak netovábbja: ösztöndíj a Harvardra. Ezt csak a gimnázium legeslegjobb tanulója kaphatja meg, s egy akadály még ott tornyosul az egyetem kapuja előtt: Mrs. Tingle, az iskola hírhedt történelem-tanárnője. Ráadásul két legjobb barátja ártatlanságát is be kell bizonyítania, akiket hamisan csalással vádoltak meg. Akkor kezdődik az igazi móka, amikor a három diák megpróbál a saját szabályai szerint túljárni a tanárnő eszén. Rendezte: Kevin Williamson Szereplő(k): Helen Mirren, Katie Holmes Amerikai thriller, 96 perc, 1999

Markíza

JOJ

5.50 Gyerekeknek! 7.45 Andre. Amerikai –kanadai film 9.35 Let´s Dance (ism) 12.40 A Markiza kulisszatitkai 13.00 Testközelben 13.25 Sóhivatal 14.30 Szeptember 11. – A nap, amely megváltoztatta a világot. Élő adás New York-ból 16.10 A United 93-as Amerikai film 18.15 Hírek 18.20 Szomszédok Szlovák sorozat 19.00 Tévéhíradó 20.00 A Farm 22.00 Piszkos lappal Amerikai akciófilm Fsz.: Steven Seagal 23.50 World Trade Center (am.)

13.00 Sztárd ki a szíved! Am. zenés film 15.00 Az örökség 12 feltétele (am.) 17.15 TOP STAR 18.19 Élő adás Kassáról 18.20 Lakásátalakítás 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó Kassáról 20.15 Cseh–szlovák tehetségkutató verseny 22.15 C. S. I.: Miami helyszínelők (am.) 23.15 A gyilkos célkeresztjében (am.) Waxman egy profi bérgyilkos, de legújabb bevetésén hibázik. Egy nőt kellene megölnie, de a kiszemelt áldozata váratlanul egy gyermeket emel a magasba, s így fedezi magát.

STV1

STV2

11.00 11.25 11.55 13.00 13.35 16.00 17.05 18.15 18.55 19.30 19.45 20.05 21.15 23.15 23.40 0.45

Szlovákia képekben A világ képekben Öt perccel 12 előtt Szeptember 11. Szlovák dok.-film Forma-1 Olasz Nagydíj Postaláda Boris Filan műsora Konyhatitkok Szeptember 11. Ismétlés Híradó Gólok, pontok, másodpercek A másodperc töredéke. Szlovák tévésorozat (2.) Soraya. 2/2. Olasz–francia film Futballmagazin Ilyenek voltunk… Műsorismétlések

8.30 9.10 9.25 9.45 10.45 11.15 11.30 12.00 16.55 18.00 18.30 18.40 19.05 19.30 19.45 19.50 20.05 21.40 22.10 22.40 23.40 23.55 0.10

Kapura – magazin Farmármagazin Környezetv. magazin Rizikós műveletek Vallási műsor Alkoholista voltam… Família Vízi szlalom-vb 2011 Porsche super cup Őrangyalok Esti mese Útban Szentpétervár felé Az RTVS programjairól Híradó Keno 10 sorsolás Gombák: Őszi gombák Szlovák dok.-film Ketten a hullámokban Francia dok.-film Művészet 2011 Kinorama Filmarchívum Retró hírek Ilyenek voltunk… Események


TV2

RTL Klub

6.00 Magellán 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Mokka habbal 9.50 Stahl konyhája 10.00 Babapercek 10.10 Teleshop 11.45 Készen áll, Mr. McGill? Angol filmdráma 13.30 EZO TV 14.25 Seherezádé Török sorozat 15.30 Psych – Dilis detektívek (am.) 16.30 Második élet András rájön, hogy Salvador zsarolja Valtert egy olyan ügy miatt, amely nagyon rég történt és Salvadornak nem is kellene tudnia róla... 17.25 Update-konyha 17.30 Seherezádé Ali Kemalra és Ganira rálőnek. Onur elmondja Bennunak, hogy már nem is reméli azt, hogy Sehrazat visszatér hozzá. Kerem megkapja a válóperes papírokat és megpróbálja lebeszélni Bennut. Engin megkérdezi Sehrazatot, hogy még mindig szereti-e Onurt... 18.30 Tények 19.20 Aktív 20.15 Jóban Rosszban 21.25 NCIS (am.) 22.25 NCIS: Los Angeles Amerikai sorozat 23.20 Aktív Extra 23.25 Különleges ügyosztály: Párizs 0.25 Tények Este 0.55 EZO.TV 1.30 Szökevényvonat Amerikai sorozat

M2 14.10 14.40 15.05 15.55 16.45 17.10 18.10 18.35 19.00 20.00 20.30 21.15 22.00 22.25 23.15 24.00

6.00 6.25 6.55 9.05

Fókusz plusz Fókusz reggel Reggeli Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (74.) 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.10 Asztroshow 13.30 Fél kettő 14.15 Második esély Amerikai sorozat 16.20 A szív útjai (16.) Óriási a felfordulás, miután Kenan bejelenti, hogy felbontja az eljegyzését Cavidannal. 17.20 Ezel -- Bosszú mindhalálig 18.30 Híradó 19.05 A Széf. Vetélkedő 20.10 Fókusz 20.45 Barátok közt Zsolt és Zsófi kiruccanása nem várt fordulatokat tartogat. Júlia megbocsátja Zsuzsának azt a rengeteg rosszat, amit az utóbbi időben ellene tett? Júlia és András összeházasodnak? Aliz és Ádám egyre közelebb kerülnek, de vajon mit szól hozzá Szabi? Linda újabb döntéssel áll elő. 21.20 Dr. Csont (am.) 22.15 ValóVilág -- Beszavazó show 22.55 Hazudj, ha tudsz! Bankrablás meglepetésekkel (am.) 24.00 102 perc, ami megrengette a világot. Amerikai dokumentumfilm 2.00 Reflektor

Viasat 3 Vigyázz, kész, rajt! Élet-Víz Rocca parancsnok Eli gimi (olasz) A hangszerkészítés mesterei Magyar rock Szabadlábon Erdélyben Esti mese Két zsaru egy pár Híradó McLeod lányai 24 -- Hatodik évad Amerikai sorozat Záróra Angyali érintés Amerikai sorozat Szerelemhajó Amerikai sorozat Gyula vitéz télennyáron Magyar film

39

Tv-műsor > 2011. szeptember 12. > Hétfő

2011. szeptember 6. |36. szám

14.50 Elvált Gary 15.45 Nyomtalanul (am.) Joe Gibson-nak, a fiatal és tehetséges védőügyvédnek meggyőződése, hogy valaki követi és meg akarja ölni. Mivel munkájából adódóan számtalan bűnözővel akadt dolga, eltűnése után az FBI azt reméli, hogy egy korábbi védencén keresztül talán nyomára bukkanhatnak a titokzatos üldözőnek. 16.40 Gyilkos számok 18.30 Jóbarátok 19.25 Két pasi meg... (am.) 20.25 Doktor House (am.) 21.25 Aranypart 21.55 Bordertown -- Átkelő a halálba. Amerikai film 24.00 Top Gear 1.10 Ripley és a maffiózók Olasz—angol—am. thriller

Duna TV

M1 5.56 Ma reggel 9.00 Kalandozó 9.55 Házaspárbaj Olasz sorozat 10.55 Vizánta 11.30 Napirend előtt 12.01 Híradó délben 12.20 Kárpát Expressz 12.50 Nemzetiségi magazinműsorok 13.50 Szent István Vándorlás 14.20 Vizsgálat, lépj be! 14.50 Bűvölet (olasz) 15.50 Liszt Ferenc Magyar sorozat 16.20 Kisváros: Golf mindenáron (magyar) 17.00 Robbie a fóka Német sorozat 17.50 Angyali érintés Amerikai sorozat 18.40 Szerelemhajó Amerikai sorozat 19.30 Híradó este 20.05 Gyula vitéz télennyáron (magyar) A gunyoros közéleti és médiakritika középpontjában egy tévésorozat áll. A végvári csaták idején játszódó film amatőr főszereplője, a sörgyári melós, Prohászka Feri lángra lobbantja a magyar nők szívét. A sorozat kirobbanó sikert arat, hevíti a magyar öntudatot. 21.25 Mosoly a javából Randevú a Royalban 22.25 Az ESTE 23.00 A főnökök főnöke Olasz sorozat 23.55 KOGART kiállítások 2006--2011 Haraszty István 0.35 Ma reggel

ATV 11.30 12.25 15.30 16.25 16.45 16.55 17.05 17.55 18.20 18.55 19.25 20.40 20.45 21.55 22.15 22.30 23.15 23.55 0.15 0.20

Laci bácsi konyhája Otthon Tv 700-as klub Kőbánya híradó Egyenlítő Hírek Hazai turizmus Üdülési és szabadidős lehetőségek Hírek Fórum Híradó Egyenes beszéd No comment Újságíróklub Közéleti beszélgetőshow a politikáról Híradó Világhíradó Hazai turizmus 700-as klub (am.) Híradó No comment Világhíradó

Gazdakör Építészet XXI. Magyar elsők Család-barát Az idő örvényében Vissza Sherwoodba 9.35 Korea, Kína és Japán kultúrájának története 10.25 Derrick (német) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.15 Heuréka! Megtaláltam! 14.45 Afrika színei 15.45 Kézművek 16.00 Utazás a Marsra 16.50 Duna anzix 17.10 MacGyver Amerikai sorozat 18.00 Híradó 18.35 Esti mese 19.15 Robog az úthenger 20.00 Híradó, sportaréna 20.20 Közbeszéd 21.00 A kétarcú nő Amerikai játékfilm Larry Blake, a laptulajdonos téli vakációja közben beleszeret a síoktatójába, Karinba, és feleségül veszi. Amikor azonban vissza akar térni New Yorkba, aszszonya nem hajlandó vele tartani. Karin végül mégis követi újdonsült férjét a nagyvárosba, ahol meglepetésére Larryt régi barátnője, Griselda társaságában találja. 22.30 Sportaréna 23.10 Liftmesék Ausztrál játékfilm 0.30 Komolyzene

21.55 > VIASAT3 Bordertown...

5.30 6.35 7.05 7.40 8.35 9.00

HBO 6.00 A karate kölyök Am.–kínai akciófilm 8.15 Paul McCartneykoncert 9.15 Mumbai meséje Indiai vígjáték 10.55 Roger nyúl a pácban Amerikai vígjáték 12.40 Kéjjel-nappal (am.) 14.25 Chéri – Egy kurtizán szerelme Angol–német film 16.00 Spangol (am.) 18.10 Amélia Kanadai film 20.00 Mildred Pierce 3. Amerikai minisorozat 21.05 Szárnyas teremtmények. Amerikai film 22.40 Na stojáka (cseh) 23.10 Anakonda 4. (am.) 0.35 Az Amazonas kincse Amerikai kalandfilm 2.20 A mostohaapa Amerikai thriller

A film valós eseményeket dolgoz fel arról a gyilkosságsorozatról, ami több mint egy évtizede szedi áldozatait az északmexikói határváros, Juarez környékén. Az áldozatok mind szegénysorból származó fiatal munkásnők, akiket haláluk előtt megkínoznak és megerőszakolnak. Lauren Adrian egy bátor amerikai újságírónő, aki saját életét kockáztatva ered az elkövetők nyomába, hogy megpróbálja felderíteni végre az évek óta elfedett igazságot. Rendezte: Gregory Nava Szereplő(k): Jennifer Lopez, Antonio Banderas Amerikai--angol filmdráma, 107 perc, 2006

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.20 A Farm – különkiadás: Ma én főzök! 9.15 A rajzás – A pusztítás napja (am.) 11.30 A Farm – Döntő 12.55 Bűbájos boszorkák 13.55 Monk (am.) 14.50 Agymenők (17.) 14.50 Joey II. 22/19. Amerikai sorozat 15.20 Szomszédok (ism.) 16.00 Gyilkos elmék V. 17.00 Híradó 17.30 Reflex 18.00 A Farm – különkiadás: Ma én főzök! 19.00 Híradó, sport 20.00 Seherezádé 21.10 Rumli és rend – Ki bírja tovább? 21.55 Beugró 22.30 Híradó 23.00 Homo Erectus Amerikai komédia 0.40 Vámpírok hrca Kanadai horror

STV1 14.20 Vad angyal 15.10 Amynek ítélve Amerikai filmsorozat 16.00 Hírek 16.25 Konyhaséfek háborúja 16.55 A hegyi doktor Német filmsorozat 17.40 Öt az öt ellen Szórakoztató műsor 18.25 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok… 20.05 Ház eladó Német film 21.35 Riporterek Publicisztikai magazin 22.05 Késő esti híradó 22.25 Pokoli elmék. 22/9. Spanyol filmsorozat 23.15 A felügyelőnő. 26/6. Német krimisorozat 0.05 Amynek ítélve (ism.) 1.35 Ház eladó (ism.) 3.05 Pokoli elmék (ism.)

JOJ 14.55 C. S. I. (am.) 15.50 Takeshai vára Szórakoztató vetélkedő 16.20 Criss Angel (am.) 17.00 Híradó 17.30 Bírósági akták 18.30 Kutyil kft. 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VIII. 21.15 A mormota: Az ügyvezető 22.00 Hivatásosok hulla részegen 23.00 Kaliforgia I. 23.45 Lőjj a bombázóra! Amerikai komédia A Merle magazin fiatal szerkesztője reklámfogásként összehozza egy közös fotózásra a világ öt legjobb modelljét.

STV2 14.55 15.30 16.00 16.25 17.00 17.30 18.00 18.30 18.40 19.30 19.45 20.00 20.20 21.30 21.55 22.10 2.20 2.50 3.00

Futballmagazin BL-magazin A sport visszhangjai Roma magazin Regionális napló A világ folyói: Urubamba. 7/2. Francia természetfilm VAT – magazin Esti mese Fókusz – munka Híradó Hírek magyar nyelven A diagnózis. 12/2. Cseh dok.-sorozat Gyógyászat Kommentárok A halottnak meg kell halnia (szlovák) Szocializmus Francia–svájci film Események Hírek magyar nyerlven Híradó


40 TV2 6.00 6.25 7.00 9.00 9.50 9.45 10.10 11.45

13.30 14.25 15.30 16.30 17.25 17.30

18.30 19.00 19.30

20.30 23.25 23.30 0.30 1.00 1.35

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. szeptember 13. > Kedd

Babavilág Tények reggel Mokka Mokka habbal Stahl konyhája Babapercek Teleshop Porontyjárat Amerikai film Joe Braxton kisstílű szélhámos, aki ötéves kora óta él csalásból, rablásból. EZO TV Seherezádé Psych – Dilis detektívek (am.) Második élet Update-konyha Seherezádé Gani és Ali Kemal felügyeletével a kaszinótulajdonos és az emberei betörnek a bőrgyárba. Kerem megpróbálja meggyőzni Bennut, hogy mégse váljanak el. Eda elmenekül a bérelt lakásból és Keremék házához megy, ahonnan felhívja Sehrezatot. Tények Aktív Jóban Rosszban Bandi és Emil bajba kerülnek a motoros fesztiválon, a Rocksámán kétkerekűje miatt... Bajnokok Ligája labarúgó-mérkőzés Aktív Extra A médium (am.) Tények EZO.TV Hukkle Magyar film Fsz.: Kaszás Attila

M2 14.10 Vigyázz, kész, rajt! 14.35 Vizsgálat, lépj be! 15.00 Rocca parancsnok Olasz sorozat 15.55 Elit gimi (olasz) 16.45 A hangszerkészítés mesterei 17.10 Magyar pop 18.05 Szabadlábon Erdélyben 18.35 Esti mese 19.00 Két zsaru egy pár Fájdamas emlékek Olasz sorozat 20.00 Híradó, sport 20.30 McLeod lányai 21.15 24 -- Hatodik évad 22.00 Záróra 22.25 Angyali érintés 23.10 Szerelemhajó 23.55 Montalbano felügyelő (olasz)

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 6.25 6.55 9.05

5.56 Ma reggel 9.00 Kalandozó 10.00 Gyerekjáték az online szolgáltatás 10.10 Házaspárbaj Olasz sorozat 11.05 A szerelem diadala Olasz sorozat 12.01 Híradó 12.20 Kárpát expressz 12.50 Nemzetiségi magazinműsorok 13.55 Világörökségeink 14.25 Lélek-tantörténetek 14.55 Bűvölet (olasz) 15.25 Liszt Ferenc Magyar sorozat 16.25 Kisváros Magyar sorozat 17.00 Robbie, a fóka Német sorozat 17.50 Angyali érintés Amerikai sorozat 18.40 Szerelemhajó Amerikai sorozat 19.00 Híradó este 20.05 Önök kérték Kívánságműsor 21.00 Helyet az ifjúságnak Magyar tévéjáték 22.20 Az ESTE 22.55 A főnökök főnöke Olasz sorozat 23.45 Barangolások öt kontinensen 0.25 Ma reggel

5.30 Gazdakör 6.35 A történelem útvesztői 7.05 Magyar elsők Az első magyar országtérkép 7.40 Család-barát 8.35 Az idő örvényében Magyar sorozat 9.05 Az utolsó mohikán 9.35 MacGyver Amerikai sorozat 10.25 Derrick Német sorozat 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.15 Csellengők 14.40 Univerzum 15.15 Kézművek 15.30 Utazás a Marsra 16.15 Zebra 16.50 Duna anzix 17.10 MacGyver Amerikai sorozat 18.00 Híradó; Mese 19.15 Robog az úthenger Magyar sorozat 20.00 Híradó 20.20 Közbeszéd 21.00 Te rongyos élet Magyar játékfilm 22.50 Dunasport 22.55 Más világ 0.10 Törzsi szex és házasság (3.) Szingapúri sorozat 0.10 Közbeszéd

Trendmánia Fókusz reggel Reggeli Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (75.) 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.15 Asztroshow 13.30 Fél kettő 14.15 Második esély Amerikai sorozat 16.20 A szív útjai (12.) Török sorozat A hányatottsorsú Lamia mindent elkövet, hogy elfelejtse Kenant. Tisztában van azzal, hogy ilyen férfinál nincs esélye. Váratlanul beállít kidobott vőlegénye is... 17.20 Ezel (török) Cengiz értesíti Ezelt, hogy Kenan elrabolta Eysant. Egy régi klubban tartja fogva, ahonnan Eysen megpróbál megszökni. Sikerült értesíteni Cengizt, akit azonban a bosszúéhes Ali fog el. 18.30 Híradó 19.00 A Széf. Vetélkedő 20.10 Fókusz 20.45 Barátok közt 21.20 A mentalista Amerikai sorozat 22.15 ValóVilág -- Beszavazó show 22.55 Házon kívül 23.55 XXI. század -- A legendák velünk élnek 0.05 Légimentők -- Visszaszámlálás Angol sorozat 1.35 Reflektor

Viasat 3 14.50 Doktor House Amerikai sorozat 15.45 Nyomtalanul Amerikai sorozat 16.40 Gyilkos számok Amerikai sorozat 18.30 Jóbarátok Amerikai sorozat 19.25 Két pasi meg... Amerikai sorozat 20.25 Doktor House Amerikai sorozat 21.25 Aranypart Valóságshow 21.55 Nikita (am.) 22.55 Esküdt ellenségek Különleges ügyosztály Amerikai sorozat 23.50 Top Gear Autós magazin

ATV 11.30 Laci bácsi konyhája 12.25 Kőbánya híradó 15.30 700-as klub Amerikai közéleti magazin 16.20 Tempó 16.45 Egyenlítő 16.55 Hírek 17.05 Hazai turizmus 17.55 Hírek 18.20 Fórum 19.25 Egyenes beszéd 20.40 No comment 20.45 Húzós Közéleti műsor 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó 22.30 Hazai turizmus Üdülési és szabadidős lehetőségek 23.15 700-as klub 23.55 Híradó 0.15 No comment 0.20 Világhíradó

HBO 6.00 Amélia. Kanadai film 7.50 Amatőr banda Angol vígjáték 9.25 Derült égből fasírt Am. anim. film 10.55 A nővérem húga (am.) 12.45 Mildred Pierce 3. (am.) 13.50 A papírember (am.) 15.40 Ki az a Clark Rockefeller. Am. életrajzi dráma 17.10 Alice Csodaországban Am. fantasztikus film 18.55 Barátságpróba (am.) 20.30 „Na stojáka“ (cseh) 21.00 Sikersorozat 1. Am–angol sorozat 21.30 Író és kamuhős 2. Am. vígjátéksorozat 22.00 True Blood. 7-8. Ír–magyar sorozat 23.50 A szabadság határai Amerikai filmdráma 1.45 Túl jó nő a csajom Amerikai vígjáték 3.30 Kakukktojás (am.)

21.00 > DUNA TV Te rongyos élet

Sziráky Lucie művésznőt az ötvenes évek elején kitelepítik budapesti villájából, mert hivatalosan egy gróf felesége volt. A faluban, ahová megérkezik látványos kampány folyik a volt uralkodó osztály ellen. Ennek ellenére Lucie-t hamar befogadják, a csinos asszony kegyeiért verseng a helyi tanító és a rendőrszádos is. Végül ismét színpadra is léphet, a Csárdáskirálynő címszerepében... Rendezte: Bacsó Péter Szereplő(k): Udvaros Dorottya, Kern András Magyar filmdráma, 111 perc, 1983

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.30 A Farm – különkiadás: Ma én főzök! 9.25 Cobra 11. (német) 10.25 Gyilkos szex Amerikai kromi 12.10 Döglött akták IV. 13.05 Bűbájos boszorkák 14.05 Monk (am.) 15.00 Agymenők (13) 15.05 Joey II. (am.) 15.30 Egyről a kettőre 16.00 Gyilkos elmék V. 17.00 Híradó; Reflex 18.00 A Farm – különkiadás: Ma én főzök! 19.00 Híradó, sport 20.00 Seherezádé 21.00 Rendelő a rózsakertben V. (szlovák) 22.05 Adela-show 22.50 Hírek 23.15 A mentalista II. 0.10 Kegyetlen játékok 3. Amerikai film

STV1 14.20 15.10 16.00 16.25 16.55 17.40 18.25 19.15 19.30 19.45 20.05 21.05 22.05 22.25 22.55 23.35 0.25 1.10 1.55

Vad angyal Amynek ítélve (am.) Hírek Konyhaséfek háborúja A hegyi doktor Német filmsorozat Szórakoztató műsor A szerelem ereje Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok… Együtt jártunk… Gimi tévé. 13/1. Szlovák tévéfilm Késő esti híradó Áldozatok és a többiek… Különleges ügyosztály Amerikai krimisorozat A felügyelőnő. 26/7. Német krimisorozat Amynek ítélve (ism.) Bumeráng Műsorismétlések

JOJ 14.55 C. S. I. (am.) 15.50 Szórakoztató vetélkedő 16.20 Criss Angel (am.) 17.00 Híradó 17.30 Bírósági akták 18.30 Kutyil kft. Lajos már reggeltől az esti műsorára készül, melyben a kakukkos óráról lenne szó és gyakorlati bemutató. De amibe Lajos belekezd.... 19.00 Krimi-híradó 19.30 Hírek, sport 20.15 Panelházi történetek 21.15 Nősülni fogok! Valóságshow 22.30 C. S. I. (am.) 23.30 Dr. Csont II. (am.) 0.15 Az egység IV. (am.)

STV2 14.30 A diagnózis (ism.) 15.35 Vallási műsor 16.10 Alkoholista voltam… Szlovák riportfilm 16.25 Nemzetiségi magazin 17.00 Regionális napló 17.30 Nemzetközi terrorizmus 1945 után. 26/2. 18.00 Polgár a hivatalokban 18.30 Esti mese 18.40 Fókusz – egészség 19.30 Híradó 19.45 Hírek magyar nyelven 19.55 Az óriás: Jozef Bednárik 20.30 BL-labdarúgómérkőzés 22.50 BL-összefoglaló 23.40 Rendőrségi magazin 23.50 Események 0.20 Hírek magyar nyelven 0.30 Hírek 0.45 Parlamenti napló


41

Sport

2011. szeptember 6. |36. szám

Soós Tamás a világelitben A somorjai tehetség hetedik lett kötöttfogásban a kadettek szombathelyi világbajnokságán BIRKÓZÁS – Ötvenkét ország közel hétszáz versenyzője csatázott az érmekért Szombathelyen a kadett birkózók (16-17 éves korosztály) világbajnokságán. Korábban is létezett már ez a viadal, de tizenkét évvel ezelőtt abbamaradt a sorozat. A korosztály világversenyének újjáélesztésére azt követően került sor, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megszervezte az első ifjúsági olimpiát. Szombathely egyébként 1990 után másodízben látta vendégül a legjobbakat, kötöttfogásban és szabadfogásban egyaránt. A varsói kontinensviadal eredményeinek függvényében Szlovákiát kötöttfogásban a somorjai Gladiátor birkózóklub két versenyzője, Ahmeti Juszuf és Soós Tamás képviselte a megmérettetésen. Őket a nemzeti együttes trénereként a somorjaiak főedzője, Horváth István vezette csatába. A viadal első részében szabadfogásban mérték össze tudásukat a tehet-

ségek. Így fordulhatott elő, hogy a 100 kilósok mezőnyében Soós Tamás első fellépésén a súlycsoport amerikai szabadfogású világbajnokával viaskodott a továbbjutásért. „Tamás három harmadban pontozással verte a világelsőt, aki egyébként a szabadfogás fináléjában tussal győzte le riválisát. A folytatásban a japán ellenfél sem jelentett versenyzőnk számára leküzdhetetlen akadályt, két harmad után az ő kezét emelte a magasba a bíró. Ezzel egyben már a legjobb nyolc közé került. Sajnos, kirgiz ellenfele ádáz csatában, három harmadban pontozással nyert ellene. Soós Tamás kikapott grúz vetélytársától is, ezzel egyben érmes reményei szertefoszlottak. Végeredményben a 7. helyen végzett, ami természetesen nagy sikernek számít. Ahmeti Juszuf (76 kg) már az első körben elvérzett, egy ukrán fiú búcsúztatta őt a további küzdelmektől” – foglalta csokorba a szombathelyi szőnyegtényeket Horváth István. „Az utóbbi hetekben remekelt sportágunk kimagasló csallóközi tehet-

Soós Tamás (pirosban) az egyik hazai versenyen

sége. Soós Tamás klubunk eddigi legjobb eredményét produkálta. Két nemzetközi versenyen is pontokat szerzett Szlovákiának. Előbb a lengyel fővárosban rendezett kontinensviadalon az 5., a szombathelyi vb-n pedig a 7. helyen végzett. Eredményességé-

Ján Čikovský felvétele

vel szlovákiai viszonylatban a legjobbnak bizonyult, minden kétséget kizáróan megvetette a lábát a világelitben” – értékelte legsikeresebb versenyzőjük helytállását Szeiler Zoltán, a Gladiátor birkózóklub elnöke. (ágh)

Éremzsákmányoló csallóközi távfutók ATLÉTIKA – A Tatai Minimaraton és a Rajeci Maraton után újabb jeles nemzetközi sporteseményeken képviselték szűkebb pátriánk színeit a hosszútávfutás csallóközi megszállotjai. KOPPÁNYMONOSTOR – A Fenyves futás elnevezésű 13 kilométeres versenyen augusztus utolsó szombatján Rév-Komáromból és a Csallóközből is nagy számú küldöttség vett részt. Közülük a komáromi Ibos Csaba 53:54 perces idővel a 4. helyet szerezte meg az abszolút sorrendben, a gútai Zsélyi Zoltán (1:00) a 11. helyen végzett. A dunaszerdahelyi színeket képviselő Bögi Sándor a 60 évnél idősebbek kategóriagyőzteseként tért haza Magyarországról 1:07:21-es eredménnyel, a

Csoportkép a koppánymonostori csata után. Állnak balról: Vajas Krisztina, Zsélyi Zoltán, Morvai Kati, Kele Géza. Guggolnak: Archív felvétel Vajas Roland, Bögi Sándor, Antal Ferenc

szímői Morvai Katalin a nők kategóriájában futotta a legjobb időt (1:21:43). A 3 kilométeres távon, korosztályonként: 3. Vajas Roland (Dunaszerdahely, 12:00); 2. Ambrus Sándor (Komárom, 13:03); 3. Kysel Pavel (Komárom, 15:32); 3. Béres Lajos (Lekér, 13:47); 2. Komlósi László (Dunaradvány, 17:57); 2. Vajas Krisztina (Dunaszerdahely, 14:14), 1. Puha Zoltán (Komárom, 12:43). További teljesítmények: Rozbrojová Alexandra (Komárom, 15:37), Németh Ambrus (Komárom, 14:36). A szeniorok kategóriájában 1. helyen végzett Kele Géza (Dunamocs), az ifjúságiak versenyében ugyancsak az élen végzett Antal Ferenc (Dunamocs). BAKONYSÁRKÁNY – A Sárkány Őrület elnevezésű 21 kilométeres félmaratonra augusztus 28-án, va-

sárnap gyűltek össze a távfutás szerelmesei. A rajt déli 12 órakor volt a magyar országi településen. A táv a Bakony lankás dombjain vezetett. Ezen a versenyen is ott voltak a csallóköziek. Eredményeik: a dunamocsi atléta, Kele Géza 1:51:48-as időt futott és kategóriájában a 4. helyen zárt; a dunaszerdahelyi Ritter Lajos 1:34:11-es idővel a 3. helyen végzett korosztályában; ugyancsak 3. lett Vajas Roland (Dunaszerdahely, 1:42:49). További teljesítmények: Bögi Sándor (Dunaszerdahely, 1:54:59), Házi Attila (Vásárút, 2:14:12). Élete első versenyét, egyben félmaratonját abszolválta sikerrel a bogyai Ravasz Eszter, aki 2 óra 24 perc alatt futotta le tikkasztó hőségben a 21 kilométeres távot. (lel)


42

Csallóköz

Sport

Sport–nyár–szabadidő Az idei nyáron is számtalan sportolási és szabadidős programra nyílt mód tájainkon, melyeknek célja legfőképpen az egészségmegőrzés, a természetjárás és a túrázás volt. Fotóriportereink minden érdekes mozzanatot dokumentáltak. Több tucatnyi felvételükből az alábbiakat kínáljuk.

▲ Sárkányhajó, vígan ring a Dunán...

▲ A streetballosoknak néha bizony hat végtagra volna szükségük...

Fogas Ferenc, Ján Čikovský, Lelkes Mátyás, Lelkes Vince felvételei

▲ Nagy József miniszter és családja bekerekezett Csallóközbe

▲ A dunaszerdahelyi sportgimnázium oktatói csónaktúrával indították a nyári vakációt

▲ Rögtön jövök, csak beugrottam a Slovakiaringbe!


43

Sport

2011. szeptember 6. |36. szám

Vágsellyén irány a döntő! Fölényes győzelemmel indított a Duslo női csapata KÉZILABDA – Szeptember első hétvégéjén rajtot vettek a honi legmagasabb szintű női kézilabda-bajnokságok. A cseh-szlovák interligában, a WHILben (Womend’s Handball International Leaque) szereplő vágsellyei Duslo a legutóbbi idényben ezüstéremmel zárta a hosszú távú versenyt. A klubfunkcionáriusok célkitűzései ezúttal sem bátortalanabbak – csapatukkal egy esztendő

múlva is a döntőben szeretnének végezni. A felkészülést július 11-én kezdték a sellyei nők, az erőnléti gyakorláson túl színvonalas tornákon vettek részt, miközben a szakvezetők több fiatal tehetségnek biztosítottak játék- és bizonyítási lehetőséget. A keret tagjai: A. Grantnerová, M. Túróciová, Z. Haládiková – S. Demjanová, Szarka S., E. Veselková, L. Weibelková, Z. Piskayová, S. Kováčová, B. Ďurechová, I. Bahy-

Trochtováék tizenhét gól különbséggel lépték le cseh ellenfelüket

Archív felvétel

Őszi sorsolás 1. forduló – szeptember 3., 18.00: Vágsellye–Jindřichov Hradec 2. forduló – szeptember 11.: Nitra-Sereď–Vágsellye 3. forduló – szeptember 17.: Vágsellye–Písek 4. forduló – október 1.: ŠKP Senec–Vágsellye 5. forduló – október 8.: Vágsellye–Partizánske 6. forduló – október 12.: Zlín–Vágsellye 7. forduló – október 29.: Vágsellye–Poruba 8. forduló – november 5.: Michalovce–Vágsellye 9. forduló – november 12.: Vágsellye–Slavia Praha 10. forduló – november 19.: Vágsellye–Olomouc 11. forduló – december 17.: Vágsellye – szabadnapos 12. forduló – december 3.: Vágsellye–Most 13. forduló – december 10.: Veselí–Vágsellye A visszavágók sorozata 2012. január 7-én indul. lová, M. Porubská, Darázs K., I. Trochtová, Czanik A., M. Hátašová, L. Bérešová, S. Pileková, L. Vidiečanová, Pócsik K., K. Zemáneková. A klubvezetés: K. Ember – elnök, Kovács L. – menedzser, M. Lukačín – edző, R. Petrikovič – csapatvezető, J. Grell – orvos, V. Bliznáková – gyúró. A WHIL 1. fordulójának eredményei: HK Slovan Duslo Šaľa–TJ Házená Jindřichov Hradec 34:17 (18:8).

Legtöbb gól: Trochtová, Bérešová, Weibelová 5 – Eliášová 6, Bubeníková 5, Kohoutová 4. Handball Club Zlín–ŠKP Piccard Senec 32:24 (21:12), DHC Sokol Poruba–TJ Sokol Písek 41:35 (22:16), Iuventa Michalovce–UDHK ŠG Nitra-Sereď 37:16 (18:8). Partizánske–Slavia Praha 29:22 (14:12) Most – szabadnapos volt. Az Olomouc–Veselí találkozót szeptember 7-én játsszák. (lv)

Hétvége a hazai focipályákon Országos, nyugat-szlovákiai és regionális ligák Szeptember 10. (szombat) – III. liga, nyugat: Érsekújvár–Moravany (16.30). IV. liga, délkelet: Diószeg– ČFK Nitra, Ekel–Negyed, Gúta–ViOn B/Volkovce, Nagymegyer–Párkány (mind 16.00). V. liga, dél: Vágkirályfa–Nádszeg (16.00). Szeptember 11. (vasárnap) – III. liga, nyugat: Slovan juniorok–Somorja, Trnava B–Vágsellye (mindkettő 10.30). Nyugat-szlovákiai régióbajnokság: Nyárasd–DAC B, Léva–Jaslovské Bohunice, Nagyölved–Bős (mind 16.00). IV. liga, délkelet: Felsőkirályi–Nyékvárkony, Udvard– Illésháza, Újlót–Vága (mind 16.00) V. liga, dél: Vásárút–Šintava, Mocsonok–Vinohrady n/V, Nagylég–Beladice, Ekecs-Apácaszakállas–Nagymagyar, Csallóközkürt–Pered, Jóka–Dióspatony (mind 16.00), Farkasd – szabadnapos; kelet: Ímely–Garamkálna, Tardoskedd–Marcelháza, Szentpéter–Zselíz, Zsitvabesenyő–Kozárovce, Garamtolmács–Hetény, Naszvad–Bánov (mind 16.00).

Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, I. osztály, 5. forduló – szeptember 10., 16.00: Kisudvarnok–Szentmihályfa, Királyfiakarcsa–Tárnok; szeptember 11., 10.30: Egyházgelle–Csallóközcsütörtök, Baka–Egyházkarcsa, Sárosfa–Hodos, 16.00: Jányok–Kisfalud, Nagyszarva–Csenke, Nagyabony–Balony. II. osztály, 5. forduló – szeptember 10., 16.00: Patonyrét–Pozsonyeperjes, Izsap–Pódafa; szeptember 11., 10.30: Lúcs–Padány, Bodak–Felbár, 16.00: Csákány–Alistál, Nagyudvarnok–Somorja B, Csiliznyárad–Illésháza B, Nagypaka–Felsőpatony. III. osztály, 3. forduló – szeptember 10., 13.00: Izsap B–Somorja C, 16.00: Ekecs-Apácaszakállas B–Csallóköznádasd; szeptember 11., 10.30: Nagymegyer B–Szap, 16.00: Béke–Hegyéte, Sárrét–Csilizpatas, Mad–szabadnapos. I. osztály – nők, 3. forduló – szeptember 10., 16.00: Illésháza–Balony; szeptember 11., 10.30: Kisudvarnok– Nagymegyer, Alistál–Egyházgelle. GALÁNTA, I. osztály, 5. forduló – szeptember 11., 10.30: Alsószeli–Hidaskürt, Vízkelet–Nemeskosút,

A sereghajtó ekecsiek (fehérben) vasárnap a listavezető nagymagyariak elleni Kovács Zoltán felvétele hazai találkozón szeretnék rendbehozni szénájukat

15.30: Taksony–Nagyfödémes, Sopornya–Szered B, Felsőszeli–Tallós, Nagymácséd–Tósnyárasd, Alsószerdahely–Pusztakürt. II. osztály, 5. forduló – szeptember 10., 15.30: Jánosháza–Magyargurab; szeptember 11., 10.30: Galánta B–Királyrév, 15.30: Kisgeszt–Salgocska, Nemeskajal–Ábrahám, Kismácséd– Pusztafödémes, Feketenyék–Gány, Vágpatta–Vezekény. KOMÁROM, I. osztály, 5. forduló – szeptember 11., 16.00: Šrobáro-

vá–Madar, Perbete–Gúta B, Búcs– Lakszakállas, Vágfüzes/Kava–FK Actív Komárom, Ógyalla B/Bajcs– Izsa, Keszegfalva–Pat, Csallóközaranyos–Bátorkeszi, Újgyalla–Nemesócsa. II. osztály, 5. forduló – szeptember 11. 16.00: Ifjúságfalva–Nagykeszi, Tany–Csicsó, Martos–Bogyarét, Marcelháza B–Dunamocs, Nagysziget–Megyercs, Bogya/Gellér–Dunaradvány, Örsújfalu – szabadnapos. (–ckj)


44

Csallóköz

Sport

Csütörtök villog és vezet Dunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokság A Csallóközcsütörtök továbbra is kiosztja ellenfeleit s a valamivel gólszerényebb Tárnokkal eddig hibátlan teljesítménnyel vezetik a bajnokság elitmezőnyét. Hodosi győzelmével megőrizte veretlenségét Királyfiakarcsa is. A második vonalban négy forduló után már nincs százszázalékos csapat, de az elithez hasonlóan pont nélküli gárda sem, ami a mezőnyök nagyobb kiegyensúlyozottságáról tanúskodik. A harmadosztályban a nadasdiak mindössze két gólt rúgtak az eddigi két fordulóban és mégis két ponttal vezetik a mezőnyt. Az ifik pedig két fordulót is ledaráltak az elmúlt héten… I. osztály – felnőttek, 4. forduló: Hodos–Királyfiakarcsa 0:3 (0:1)), góllövők: Lelkes T. 2, Hervay L. Egyházkarcsa–Nagyabony 0:0, Balony–Egyházgelle 0:1 (0:1), g.: Puha I. Szentmihályfa–Baka 1:2 (0:1), g.: Rigó A. – Mészáros Z. 2. Tárnok–Kisudvarnok 1:0 (0:0), g.: Kulich M. Kisfalud–Sárosfa 3:2 (1:1), g.: Pőthe D., Csepi Gy., Matejka I. – Miklós I. 2. Csallóközcsütörtök–Nagyszarva 7:2 (5:0), g.: Varga L. 3, Hromada L., Lipiak V., Hajdú L., Koniarik M. – Herberger Cs. 2. Csenke–Jányok 4:1 (2:0), g.: öngól, Kotlár A., Gastič T., Randuch D. – Kurejko M. A bajnokság állása

Balról: Fehér, Brndiar, Bartal és Zilizi. Hodos–Királyfiakarcsa 0:3

reczky Z. 3, Balogh T. –Vörös G., Szabó T., Póda D. Felsőpatony–Csiliznyárad 4:2 (1:0), g.: Kun T. 3, Sípos T. – Darnay T., Gaál T. Somorja B–Lúcs 1:0 (0:0), g.: Rigó A. Padány–Csákány 1:6 (1:4), g.: Csölle D. – Študent M. 2, ifj. Mikóczy F., Chamilla P., Jáger Sz., Valacsay J. A bajnokság állása 1. Pozsonyeperjes 4 3 0 1

17:6

9

2. Alistál

12:6

9

4 3 0 1

III. osztály – felnőttek, 2. forduló: Somorja C–Ekecs-Apácaszakállas B 2:1 (0:0), góllövők: Hideghéty Cs., Szalai S. – Halasi S. Csallóköznádasd–Sárrét 1:0 (0:0), g.: Csicsay L. Csilizpatas–Béke 8:0 (4:0), g.: Csicsay L. 3, Bugár Z. 2, László A. 2, Csánó. Hegyéte–Nagymegyer B 2:2 (1:1), g.: Novák A., Bubeník M. – Paxian V., Jakóczy G. Szap–Mad 4:2 (0:1), g.: Horváth L., Dömötör B., Brezovszky L., Johancsik G. – Tóth K., Ollári A. Izsap B csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása

3. Nagypaka

4 3 0 1

12:7

9

4. Csákány

4 2 2 0

12:4

8

5. Somorja B

4 2 1 1

6:4

7

6. Felsőpatony

4 2 1 1

8:8

7

7. Illésháza B

4 3 0 2

10:7

6

1. Csallóköznádasd 2 2 0 0

2:0

8. Izsap

4 2 0 2 12:11

6

2. Hegyéte

2 1 1 0

7:3

4

9. Nagyudvarnok

4 2 0 2

4:8

6

3. Nagymegyer B

2 1 1 0

6:3

4 3

6

1. Cs.csütörtök

4 4 0 0

17:3 12

10. Padány

4 2 0 2

4:8

6

4. Csilizpatas

2 1 0 1

9:4

2. Tárnok

4 4 0 0

10:5 12

11. Felbár

4 1 2 1

3:4

5

5. Ekecs B

2 1 0 1

8:3

3

3. Királyfiakarcsa

4 3 1 0

11:2 10

12. Pódafa

4 1 1 2

10:8

4

6. Sárrét

2 1 0 1

4:1

3

I. osztály – ifjúságiak – A hétközben bepótolt 1. forduló eredményei: Alistál–Vásárút 1:11 (1:5), góllövők: Hromada A. – Juhos I. 4, Kozma B. 4, Kovács F. 2, Molnár M. Csallóközkürt–Lég 8:2 (3:1), g.: Orbán R. 3, Hegedűs I. 2, Németh P. 2, Lukovics A. – K. Žitňák 2. Csenke– Nagyabony 5:0 (2:0), g.: Nyársik A. 2, Rigó J., Rigó R., Deszkás D. Nagyszarva–Nagypaka 2:2 (1:2), g.: Tar L., öngól – Gašparík T., Duffek M. Egyházgelle–Pozsonyeperjes 4:0 (1:0), g.: Takács D., Pongrácz J., Pongrácz B., Viola M. Nagymagyar–Izsap 11:7 (7:0), g.: Trajcsik B. 5, Szabó D. 2, Bognár M., Lamos B., Keszőcze F., Gúgh P. Baka–Nagyudvarnok 5:2 (2:0), g.: Mészáros D. 3, Csomor Á., Csóka P. – Horváth P., Fajner I. Kisudvarnok–Sportgimi 2007 B 1:2 (0:1), g.: Szalai N. – Huszár I., Molnár K. 4. forduló: Sportgimi 2007 B–Izsap 5:0 (1:0), góllövők: Izsák T., Csóka B., Majer G., Senkár M. öngól. Pozsonyeperjes–Kisudvarnok 0:1 (0:0), g.: Farkas R. Vásárút–Nagyudvarnok 11:0 (5:0), g.: Juhos I. 5, Kozma B. 2, Molnár M. 2, Kovács F., Horváth A. Nagypaka–Baka 1:2 (0:1), g.: Gašparík T. – Matus T., S. Pospíšil. Nagyabony–Nagymagyar 1:2 (0:1), g.: Kardos I. – Nagy A., Hurtony M. Nagylég–Egyházgelle 3:6 (2:0), g.: Csölle G., Gašparík T., Rigó A. – Sidó L. 3, Pongrácz B. 3. Alistál–Nagyszarva 4:2 (2:0), g.: Lukács I. 2, Domonkos B., Rásó G. – Drnovský G. Derzsi I. Csallóközkürt–Csenke 6:0 (1:0), g.: Lukovics A. 2, Németh P., Orbán R., Pőthe G., Hegedűs Cs.

4. Csenke

4 2 1 1

11:6

7

13. Lúcs

4 1 1 2

6:5

4

7. Szap

1 1 0 0

4:2

3

5. Balony

4 2 1 1

11:6

7

14. Csiliznyárad

4 1 0 3

8:12

3

8. Somorja C

2 1 0 1

2:5

3

6. Egyházkarcsa

4 2 1 1

4:1

7

15. Patonyrét

4 0 1 3

4:13

1

9. Mad

2 0 0 2

3:9

0

7. Hodos

4 2 1 1

7:7

7

16. Bodak

4 0 1 3

4:24

1

10. Izsap B

1 0 0 1

7:0

0

8. Szentmihályfa

4 2 0 2

8:5

6

11. Béke

2 0 0 2

0:9

0

9. Baka

4 2 0 2

8:8

6

10. Sárosfa

4 1 0 3

4:8

3

1. Nagymagyar

4 4 0 0

11. Jányok

4 1 0 3

4:9

3

2. Csallóközkürt

4 4 0 0

19:4 12

12. Egyházgelle

4 1 0 3

4:10

3

3. Baka

4 4 0 0

19:4 12

13. Nagyszarva

4 1 0 3

6:17

3

4. Egyházgelle

4 4 0 0

17:4 12

14. Kisfalud

4 1 0 3

4:17

3

5. Vásárút

4 3 0 1

25:7

9

15. Kisudvarnok

4 0 2 2

2:4

2

6. Sportgimi B

4 3 0 1

18:3

9

16. Nagyabony

4 0 1 3

2:5

1

7. Kisudvarnok

4 3 0 1

13:3

9

8. Csenke

4 2 0 2

13:9

6

9. Nagylég

4 2 0 2 11:15

6

10. Nagyabony

4 1 0 3 10:13

3

11. Alistál

4 1 0 3

6:23

3

12. Nagypaka

4 0 1 3

4:14

1

13. Nagyszarva

4 0 1 3

6:18

1

14. Pozsonyeperjes 4 0 0 4

3:20

0

15. Izsap

4 0 0 4

1:25

0

16. Nagyudvarnok

4 0 0 4

2:30

0

II. osztály – felnőttek, 4. forduló: Pódafa–Patonyrét 2:2 (1:1), góllövők: öngól, Szabó A. – Szőcs T., Gašparík L. Illésháza B–Bodak 6:1 (4:0), g.: Illés Cs. 2, Rigó I., Skuby A., Popluhár T., Kiss L. – Soós R. Felbár–Nagyudvarnok 2:1 (0:0), g.: Závodszky A., Csiba J. – Bögi J. Pozsonyeperjes– Nagypaka 3:1 (2:1), g.: Tászli D. 3 – Nagy P. Alistál–Izsap 4:3 (3:1), g.: Be-

Ki volt a vétkes – egymástól kérdezik az ellenfelek

Fogas Ferenc felvételei

A bajnokság állása 25:3 12

(–ckj)


45

Sport

2011. szeptember 6. |36. szám

Kikapott a listavezető

Győzelmek idegenben

Komáromi területi labdarúgó-bajnokság

Galántai területi foci

Megérdemelten nyertek a vendégek a listavezető pályáján, hiszen végig nagyon fegyelmezetten és taktikusan játszottak. Így a következő fordulót a mezőny egyetlen százszázalékos csapataként már az élről várhatják. A második vonalban a vezető Tany és a marcelházai fakó az a két gárda, amely eddig még minden bajnoki pontot begyűjtött. I. osztály – felnőttek, 4. forduló: Gúta B–Šrobárová 3:0 (1:0), góllövők: Farkas, Németh Kr., Jancsó. Madar–Újgyalla 3:3 (2:1), g.: Varga R., Keszegh, Varga J. – Otyepka, Šmída, Habara. Nemesócsa–Csallóközaranyos 3:4 (1:0), Szkukalek L., Viczena, Cseh – ifj. Horváth 3, Lelkes. Bátorkeszi–Keszegfalva 1:2 (1:1), Németh – Bagin, Csepreghy. Pat–Ógyalla B/Bajcs 0:4 (0:3), Čerešník J. 2, Čerešník O., Bičan. Izsa–Vágfüzes/Kava 5:1 (2:0), Jakab 3, Vörös, Erdélyi – Varga L. FK Activ Komárom–Búcs

4:2 (1:0), Csonka 2, Kapusňák Martin, Benkóczky – Židek T., Mikle. Lakszakállas–Perbete 2:0 (0:0), Oláh, Inczédy. A találkozó végeredményét nagyban befolyásolta a vendégek kapusának kiállítása… A bajnokság állása 8:2 12

(1:4), g.: Kovács, Nagy, Bedecs – Németh 2, Kováč, Obložinský O., Trencsík, Martinček. Dunamocs–Martos 5:0 (3:0), g.: Pálik és Lajos T. 2-2, Bábi. Bogyarét–Tany 3:4 (1:3), g.: Vendégh, Gubica, Fördős – Halász Zs. 2, Koton (11-esből), Tóth. Csicsó–Ifjúságfalva 8:0 (5:0), g.: Nagy T. és Dudás 2-2, Nagy M., Szép, Gál, Bölcs. Nagykeszi–Örsújfalu 2:2 (2:1), g.: Mészáros, Ódor – Borka, Tóth. Bogya/Gellér csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása

1. Keszegfalva

4 4 0 0

2. Bátorkeszi

4 3 0 1

11:4

3. Aranyos

4 3 0 1

10:8

9

4. Lakszkállas

4 3 0 1

9:8

9

5. Perbete

4 2 1 1

12:7

7

6. Izsa

4 2 1 1

9:8

7

7. FK Actív

4 2 1 1 10:13

7

1. Tany

4 4 0 0

8. Búcs

4 2 0 2

10:9

6

2. Marcelháza B

4 4 0 0

17:9 12

9. Šrobárová

4 1 1 2

8:6

4

3. Dunamocs

4 3 0 1

22:8

10. Ógyalla B

4 1 1 2

7:6

4

4. Nagykeszi

3 2 1 0

12:3

7

11. Újgyalla

4 1 1 2

7:7

4

5. Örsújfalu

4 2 1 1

13:5

7

1. Sopornya

4 4 0 0

24:2 12

12. Gúta B

4 1 1 2

7:8

4

6. Bogya/Gellér

3 1 1 1

5:3

4

3. Alsószeli

4 4 0 0

13:4 12

13. Nemesócsa

4 1 1 2

6:7

4

7. Nagysziget

3 1 1 1

6:7

4

3. Hidaskürt

4 3 0 1

9:2

9

14. Vágfüzes/Kava

4 1 0 3

5:14

3

8. Martos

4 1 1 2

3:10

4

4. Felsőszeli

4 2 0 2

10:9

6

15. Madar

4 0 2 2

7:12

2

9. Csicsó

3 1 0 2

8:9

3

5. Nagymácséd

4 2 0 2

6:6

6

16. Pat

4 0 0 4

7:14

0

10. Bogyarét

4 1 0 3

5:14

3

6. Vízkelet

4 2 0 2

5:7

6

11. Dunaradvány

4 0 1 3

6:11

1

7. Taksony

4 2 0 2

2:4

6

12. Megyercs

4 0 1 3

3:19

1

8. Nemeskosút

4 2 0 2

8:11

6

12. Ifjúságfalva

4 0 1 3

0:21

1

9. Szered B

4 2 0 2

6:11

6

10. Tallós

4 1 0 3

6:8

3

11. Dolná Streda

4 1 0 3

5:9

3

12. Nagyfödémes

4 1 0 3

3:7

3

13. Tósnyárasd

4 1 0 3

6:12

3

14. Pusztakürt

4 1 0 3

5:16

3

9

II. osztály – felnőttek, 4. forduló: Dunaradvány–Nagysziget 1:3 (0:1), góllövők: Vörös Á. – Rohožka, Dani, Ágh. Megyercs–Marcelháza B 3:6

Mihályfai lépésvesztés

Nyugati csoport – a 14. forduló eredményei: Dióspatonyi DSC– Nagyszarvai Happy Boys 4:3 (3:2, Légi FC–Mihályfai MSz 4:2 (2:0), Sá-

rosfai Favorit–Felbári FC 2:0 (1:0), Felsőpatonyi Old Boys–Egyházgellei FC 2:6 (2:2). A Tárnoki Old Boys csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása

24:5 12 9

(–bj)

Fogas Ferenc felvétele

„Hodos, a mi falunk” feliratú pólókban buzdították játékosaikat a helybeli szurkolók

ÖREGFIÚK-FOCI – Ettől függetlenül továbbra is a két csoport jelenlegi első két helyezettje a legesélyeseb arra, hogy a csoportküzdelmek után az elődöntőben és a döntőben megosztozzon az idei bajnokság végső érmes helyezésein.

I. osztály – felnőttek, 4. forduló: Szered B–Alsószeli 1:6 (0:2), góllövők: R. Očenáš – T. Sabatovič, D. Bednár 2, Gödör A. Nagyfödémes–Vízkelet 1:2 (0:2), g.: Jankovič P. (11-esből) – Kiss I., Sárkány I. Nemeskosút–Alsószerdahely 6:1 (3:0), g.: Anda A. 2, P. Kováč 2, Botlík L., G. Bučko – T. Hučko. Pusztakürt–Nagymácséd 3:1 (2:1), g.: Mészáros F. (11-esből), R. Kriška 2 – Rózsa Z. (11-esből). Tósnyárasd– Felsőszeli 5:2 (3:1), g.: Szarka R., Iván D., Lax K., O. Hrubý – J. Flaška (11esből), Király M. Tallós–Sopornya 2:3 (1:0), g.: Molnár K. 2 – E. Rojka 2, M. Blaho. Hidaskürt–Taksony 0:1 (0:0), g.: T. Marušinec.

Keleti csoport – a 10. forduló eredményei: Egyházkarcsai Ajax–Várkonyi FC 2:6, Megyeri Vízművek–Bősi FC 6:2 (4:1), Alistáli MSz–Nádasdi Dinamó 3:3 (2:1), Hodosi Stavreco–Pozsonyeperjesi FC 3:0. A bajnokság állása

II. osztály – felnőttek, 4. forduló: Királyrév–Kismácséd 5:1 (3:0), góllövők: T. Beneš 2, M. Jurík, P. Mézeš, A. Očenáš – R. Štiak. Pusztafödémes–Jánosháza 5:0 (4:0), g.: Csandal L. 4, Kubík M. Salgocska–Vágpatta 1:2 (0:2), g.: M. Bubák – T. Dvorský, L. Matušica. Vezekény–Feketenyék 2:3 (0:2), g.: Kovács Á, Haver R. – Lošonský, Oros, Varjú. Gány–Galánta B 3:1 (0:0), g.: Horváth M. 2, Hegedűs R. – G. Kováč. Magyargurab–Nemeskajal 11:0 (3:0), g.: T. Stasinka 5, Mat. Griga 2, J. Stasinka, Fodor F., Pomichal R., M. Dubovický. Ábrahám–Kisgeszt 4:0 (1:0), g.: R. Baláž 2, M. Levák, J. Štefánik. 1. Magyargurab

4 4 0 0

26:1 12

2. Pusztafödémes

4 4 0 0

20:2 12

3. Vágpatta

4 4 0 0

11:4 12

4. Feketenyék

4 3 0 1

13:6

9

5. Gány

4 2 0 2

8:8

6

6. Jánosháza

4 2 0 2

6:9

6

9 9 0 0 42:14 27

7. Ábrahám

4 2 0 2

7:14

6

1. Dióspatonyi DSC 12 11 0 1 38:13 33

1. Vízművek

2. Mihályfai MSz

12 9 1 2 46:24 28

2. Stavreco

10 7 0 3 39:13 21

8. Királyrév

4 1 2 1

9:7

5

3. Szarvai HB

13 7 1 5 37:22 22

3. Eperjesi FC

10 6 0 4 31:27 18

9. Nemeskajal

4 1 1 2

5:17

4

4. Felbári FC

12 6 2 4 32:25 20

4. Várkonyi FC

8 5 1 2 28:18 16

10. Vezekény

4 1 0 3

6:6

3

5. Légi FC

12 6 1 5 40:25 19

5. Bősi FC

9 3 1 5 28:31 10

11. Kismácséd

4 1 0 3

8:15

3

6. Felsőpatonyi OB 12 5 1 6 19:33 16

6. Nádasdi Dinanó 10 2 2 6 24:46 8

12. Galánta B

4 1 0 3

4:13

3

7. Gellei FC

12 3 1 8 27:44 10

7. Karcsai Ajax

10 1 3 6 15:27 6

13. Kisgeszt

4 0 1 3

2:14

1

8. Tárnoki OB

12 2 1 9 27:41

7

8. Alistáli MSz

10 1 1 8 16:47 4

14. Salgocska

4 0 0 4

4:13

0

9. Sárosfai Favorit 13 2 0 11 21:60

6

(–ckj) (bejó)


46

Csallóköz

Sport

A patonyiak leváltották az éllovast Megőrizték a veretlenségüket, átvették a vezetést a nagymagyariak Nyugat-szlovákiai V. labdarúgóliga, déli csoport, 5. forduló. Zsigray duplájával legyőzték a mezőny csallóközkürti listavezetőjét a dióspatonyiak. A másik csallóközi régióderbi nagymagyari győztese hazai pályán sikerrel vette a rivális légiek alkotta akadályt és újra átvette a vezetést a tabellán. Az őszi idényben először játszottak odahaza a nádszegiek, akik fölényes győzelmet produkáltak a mátyusföldiek presztízscsatáján. A győztesek mezében Andódi triplázott. A vásárútiak pontot raboltak az újonc jókaiak otthonában. Hengereltek a perediek, súlyos vereséget mértek a sereghajtó ekecs-apácaszakállasiakra. Eredmények: Vinohrady nad Váhom–Vágkirályfa 2:1 (1:0), g.: Marián Remenár (38., 56.), ill. Lacko (84.); Nádszeg–Vágfarkasd 5:2 (2:0), g.: Andódi (12., 56., 70.), Ivicze (41., 11esből), Farkas B. (80.), ill. Holbík (83.), Molnár I. (90.); Beladice–Mo-

Verve a légi védelem...

csonok 1:3 (1:2), g.: E. Hrnčár (30.), ill. Slíž (35.), Galovič (38.), Michalík (88.); FK Nagymagyar–Lég 3:0 (3:0), g.: Illés (13., 22.), Kordanič (21.); Pered–Ekecs-Apácaszakállas 5:1 (4:0), g.: Beneš (20., 90., 11-esből), Bende, (24.), Mikle (26.), Molnár (37.), ill. Végh (47.); Dióspatony–Csallóközkürt 2:0 (1:0), g.: Zsigrai L. (45., 79.); Jóka–Vásárút 1:1 (1:0), g.: Baroš (11.), ill. Fekete (81.). Szabadnapos: Šintava. Összeállította: (ái) A bajnokság állása 1. Nagymagyar

5 4 1 0

13:1 13

2. Csallóközkürt

5 4 0 1

10:4 12

3. Mocsonok

5 3 1 1

4. Nádszeg

4 3 0 1

12:5

5. Lég

5 3 0 2

11:9

9

6. Vágkirályfa

5 3 0 2

8:9

9

7. Vásárút

4 2 1 1

7:5

7

8. Jóka

5 2 1 2

6:10

7

9. Pered

5 2 0 3

14:8

6

10. Beladice

4 2 0 2

9:8

6

9:2 10 9

11. Dióspatony

5 2 0 3

7:8

6

12. Vinohrady

4 1 2 1

5:8

5

13. Šintava

4 0 1 3

3:11

1

14. Vágfarkasd

5 0 1 4

6:18

1

15. Ekecs

5 0 0 5

3:17

0

Ján Čikovský felvételei

Csölle Pepóéknak (kékben) ezúttal nem sok babér termett Nagymagyaron

A nagymagyariak egyik oszlopos tagja, a 43 éves Pavol Dudík

Győzelemmel ünnepelt a klubelnök Nyugat-szlovákiai V. labdarúgóliga, keleti csoport, 5. forduló: Klubelnökük, Sokol László ötvenedik születésnapját győzelemmel tették emlékezetessé az éllovas zselíziek. A Komáromi járás képviselőinek ógyallai derbijét a sörgyáriak nyerték. Ötödszörre sem sikerült pontot szerezniük a hetényieknek, az újonc bánkesziek az utolsó percben küldték őket padlóra. Vendégként taroltak a naszvadiak. Eredmények: Zselíz–Zsitvabesenyő 3:1 (2:0), g.: Rotík (37.), Valach (39), Szabó (70.), ill.: Kovács (76.);

Ógyalla–Szentpéter 3:2 (2:1), g.: Kling, T. Bičan, Kurák, ill. Vida, Lakatos; Garamkálna–Tardoskedd 1:1 (1:1), g.: Biely, ill. Bátora B. Hetény–Bánov 2:3 (1:1), g.: Šátek (5.), Lucza (75.), ill. Král (6., 66.), Kovács (90.); Kozárovce–Hontfüzesgyarmat 0:0; Tlmače–Komjatice 1:1 (1:0), g.: Vanya (8.), ill. Bórik (46.); Marcelháza–Cseke 1:1 (1:0), g.: Kosťukevič (22.), ill. Straňák (90.+); Ímely–Naszvad 1:4, g.: Ryšavý (78.), ill. Molnár (22., 31.), Csontos (42.), Pásztor (59.). Összeállította: (gh)

1. Zselíz

5 4 1 0

12:4 13

2. Naszvad

5 4 0 1

16:6 12

3. Komjatice

5 3 1 1

8:6 10

4. H.füzesgyarmat 5 2 3 0

6:2 9

5. Garamkálna

5 2 2 1

6:3 8

6. Tardoskedd

5 2 1 2 14:11 7

7. Cseke

5 2 1 2

8. Ógyalla

5 2 1 2

7:9 7

9. Bánov

5 2 1 2

7:9 7

10. Kozárovce

5 2 1 2

6:10 7

11. Ímely

5 2 0 3 18:19 6

9:8 7

12. Zsitvabesenyő

5 2 0 3

9:12 6

13. Marcelháza

5 1 2 2

10:8 5

14. Tlmače

5 1 1 3

5:9 4

15. Szentpéter

5 1 1 3 10:18 4

16. Hetény

5 0 0 5

7:16 0

Serdülők focija Dunaszerdahelyi területi bajnokság, 2. forduló, eredmények: Illésháza–FK Nagymagyar 0:3 (0:2), g.: Gúgh, Horony, Balogh. Nagyabony–Alistál 6:3 (4:1), g.: Domonkos 3, Horváth 3 – Varga 2, Both. Balony–Egyházkarcsa 3:3 (2:2), g.: Halász 2, Hajzuk – Csörgő 2, Szabó. Csenke–Kisudvarnok 0:0. Lég–Baka 0:8 (0:3), g.: Mészáros Á. 2, Csóka 2, Matus, Brogyányi, Hegedűs, Mészáros Z. Ekecs-Apácaszakállas–Vásárút 5:0 (2:0), g.: Földes 2, Nagy 2, Simon. Nyékvárkony–Hodos 6:1 (3:1), g.: Levický 2, Takács, Szalai, Both, Sankó – Simota. Bős–Nyárasd 3:0 (2:0), g.: Tatai, Bertalan, Vida. (l-s)


47

Sport

2011. szeptember 6. |36. szám

Kupamérkőzések

Nyeretlen a DAC-fakó Megszakadt a komáromiak és a nyárasdiak veretlensége LABDARÚGÁS – Nyugatszlovákiai régióbajnokság, 5. forduló. Pöstyénben megszakadt az újonc komáromiak veretlenségi sorozata. A nyárasdiaknak sem termett babér az újonc otthonában. Hazai pályán, villanyfényes meccsen vesztett az őszi idényben még nyeretlen DAC-fakó. A dunaszerdahelyiek Harsányi duplájával és Csonka találatával kétgólos hátrányból fordítottak, de védelmi hibáikat a vendégek két ízben is megbüntették, három pontot zsákmányoltak. Vasárnap remek rajtot vettek, már a 8. percben 2:0-ra vezettek, három pontot szereztek a bősiek. Eredmények: Piešťany–KFC Komárom 2:0 (1:0), g.: Koprda (31.), Moravčík (54.); Palárikovo–Považská Bystrica 1:7 (1:2), g.: Zlatňanský (9.), ill. Perexta (28., 77.), Filo (53., 86.), Brezničan (3.), Šebík (61.), Ondrička (70.); DAC B–Skalica 3:4 (1:2), g.: Harsányi (22., 49.), Csonka (52.), ill.

Jakúbek (13.), Šebesta (20., 67.), Vaško (73.); Nová Ves nad Žitavou–Nyárasd 4:2 (2:2), g.: Maňák (15.), Sládek (34.), Hujík (67.), Jambor (74.), ill. Mandák (38.), Mikus (42.); Jaslovské Bohunice–Bánovce nad Bebravou 1:1 (Sedlák (18.), ill. Škultéty (15.); Galánta–Léva 1:1 (0:0), g.: El-

iáš (85.), ill. Varga (55.); Bős–Domaniža 3:1 (2:1), g.: Bolega (6.), Kováč (8.), Nagy T. (84.), ill. Mi. Kvaššay (45.); Nagyölved–Šúrovce 1:1 (1:0), g.: Predajniansky (37.), ill. Timko (73.). A bajnokság állása 1. Pov. Bystrica

5 4 1 0

2. Skalica

5 4 0 1

9:5 12

3. Léva

5 3 1 1

12:6 10

4. Komárom

5 3 1 1

10:4 10

5. Piešťany

5 3 1 1

7:2 10

6. Nyárasd

5 2 2 1

9:5

8

7. Šúrovce

5 2 2 1

7:5

8

8. Bős

5 2 1 2

5:11

7

9. Nagyölved

5 1 3 1

5:5

6

5 1 2 2

4:4

5

10. Bánovce

Nagy József (Komárom) és Csonka Árpád (DAC B) az előző fordulóból Milan Drozd felvétele

18:4 13

11. Galánta

5 1 2 2

4:6

5

12. N. Ves n/V

5 1 2 2

4:6

5

13. Domaniža

5 1 1 3

8:11

4

14. DAC B

5 0 2 3

5:9

2

15. J. Bohunice

5 0 2 3

4:13

2

16. Palárikovo

5 0 1 4

1:16

1

Nyugat-szlovákiai V. labdarúgóliga, déli csoport, 5. forduló: Pinte Attila kezdte meg a nyékvárkonyiak gólgyártását Nyitrán. Illésházán az új edzőnek, Ján Hodúrnak sem sikerült elsőre felráznia nyár végi kábulatából a csapatot. Az ekeliek becsületgólját az örökifjú Gőgh Árpád lőtte.

A mezőnynek két veretlen és két nyeretlen gárdája van. Piros lap: Varga Gy. (Nagymegyer). Eredmények: Párkány–Udvard 1:1 (1:1), g.: 43. Bábsky (11 m) – 37. Sárközi. ČFK Nitra–Nyékvárkony 1:2 (1:2), g.: 26. Cifra – 4. Pinte, 25.

Nagy Dávid (a labdával), a megyeriek üdvöskéje, akit edzője az elmúlt héten gyenge szereplése miatt lecserélt, Vágán javuló formát mutatott és csapata erősKovács Zoltán felvétele sége volt

Női foci

Összeállította: (ái) A visszavágó mérkőzéseket rendezték a hétvégén a Szlovák Kupa első fordulójában. Továbbjutott a Vágsellye, a Deáki, kiesett az alistáli együttes. Eredmények: ŠK Štich Humenné (I. liga)–ŠK Selce (II. liga) 0:2 (0:1), g.: Jamrichová, Veselová – az első mérkőzésen: 3:4, továbbjutó: Selce. ALISTÁL Méhes T. Újlót–Felsőkirályi 1:0 (területi bajnokság)–DEÁKI (II. liga) (0:0), g.: 67. Koreň. Illésháza– 0:2 (0:1), g.: Döme, Danadová – 0:5, Nagysurány 2:3 (0:3), g.: 72. (11 Deáki. FK Slovan Duslo Šaľa (I. liga) m) és 74. Őszi – 10. és 36. Simoni- –TJ Spartak Bánovce nad Bebravou des, 30. Hurík. ViOn B/Volkovce– (II. liga) 4:0 (2:0), g.: Siváková 2, ŠaEkel 4:1 (3:0), g.: 3. Ondrejka, 10. raboková, Legeňová (öngól) – 9:2, és 64. Barčák, 45. Pintér – 73. Duslo. Lady Team Bratislava Gőgh. Negyed–Diószeg 2:1 (0:0), (I. liga)–FC Union Nové Zámky (I. lig.: 63. Kalmár, 75. Drotár – 60. Mé- ga) 1:7 (0:4), g.: Párajová – Andruškoszáros. Ipolyság–Gúta 0:1 (0:1), g.: vá 4, Derzsi 3 – 0:2, Érsekújvár. ŠKF 35. Magyar Zs. Vága–Nagymegyer Žirafa Žilina (I. liga)–TJ Kovo Beluša 1:0 (1:0), g.: 35. Hodúr P. (II. liga) 4:0 (4:0), g.: Kekelyová 2, Randová, Hrobáriková – 7:0, Žilina. OFK Dunajská Lužná (II. liga)–MŠK Slo1. Negyed 5 4 1 0 12:2 13 van Trenčianske Teplice (I. liga) 1:4 2. Nagysurány 5 3 2 0 12:3 11 (1:3), g.: Kucerková – Manová 2, Mrá3. Nyékvárkony 5 3 1 1 9:4 10 ziková, Štilichová – 0:1, Trenčianske 4. Gúta 5 3 1 1 10:7 10 Teplice. Az ŠK Slovan Bratislava (cím5. Ekel 5 3 0 2 13:10 9 védő) és az MFK Topvar Topoľčany (ta6. Vága 5 2 2 1 9:7 8 valyi döntős) csapata egyenesen a má7. Udvard 5 2 2 1 8:6 8 sodik fordulóba jutottak. 8. Nagymegyer 5 2 1 2 6:3 7 Dunaszerdahelyi területi bajnok9. ViOn B 5 2 1 2 8:9 7 ság, I. osztály – nők, 2. forduló: Ba10. Párkány 5 2 1 2 9:11 7 lony–Alistál 0:10 (0:4), góllövők: Bu11. Újlót 5 2 1 2 4:12 7 gár Anna 6, Berecz Ilona 4. Nagyme12. Diószeg 5 2 0 3 12:11 6 gyer–Illésháza 0:11 (0:4), g.: Szikela 13. ČFK Nitra 5 2 0 3 8:15 6 Marcela 4, Michaela Gregušová 2, 14. Ipolyság 5 1 0 4 4:12 3 Vršková 2, Kuczmanová 2, Keszőcze. 15. Illésháza 5 0 1 4 7:12 1 Egyházgelle–Kisudvarnok 2:0 (0:0), g.: 16. Felsőkirályi 5 0 0 5 4:11 0 A. Gažová 2. (bejó) Összeállította: (lel)

Nyékvárkonyi bravúr Nyitrán Négy helyen nem jelentett előnyt a hazai pálya

A Nyugat-szlovákiai Futball-szövetség Kupájának második fordulóját játszották szeptember első napján a kisorsolt együttesek, s nem egy pályán bizony az alacsonyabb szintű bajnokság résztvevője vívta ki a továbbjutást esélyesebb ellenfelével szemben. A remek fociidőben játszott nyugat-szlovákiai kupaforduló érdekesebb eredményei: Illésháza–DAC B 0:1 (0:0), a mérkőzés sorsdöntő gólját Csölle szerezte. Ekel–Bős 3:2 (1:2, g.: Faragó 2, Farkas – Vass, Kovács. Gúta–Nyárasd 2:1 (0:0), g.: Máté Zs., Glofák – Čambal. Negyed–Komárom 2:1 (1:0), g.: Bombicz A., Verchola – Mayer. Vága–Galánta 4:1 (2:1), g.: Borš 2, Sloboda, Búš – Vaňo. Párkány–Nagyölved 1:6 (0:2), g.: Baranyai – Benko 2, Bagala, Predajniansky, Dulai, Horniak. ViOn B/Volkovce–Léva 4:1 (1:0), g.: Chovanec, Farkaš, Gábriš, Vnad – Turčan. A nyugat-szlovákiai kupa harmadik fordulójára szeptember 15-én kerül sor. (–ckj)


48

Csallóköz

Sport

Csonka forduló a másodvonalban Az elmaradt Szenc–Petržalka mérkőzést szeptember 20-án pótolják II. labdarúgóliga, 7. forduló: Megszerezték első győzelmüket a Stanislav Lieskovský edző vezette losonciak. Liptószentmiklósból zsákmányoltak értékes pontot a rimaszombatiak. A szepsiek csupán remiztek odahaza a Dubnicával. Az illetékes szervek elhalasztották a Szenc–Petržalka mérkőzést. A Ligás Klubok Uniója döntése alapján ugyanis azon egyesület, melynek legalább egy labdarúgóját nominálják az U21-

es válogatottba, kérelmezheti soros bajnoki találkozójának korábbi lejátszását. Amennyiben az érintett klubvezetések az időpont kijelölésében nem jutnak egyezségre, az LKÚ végrehajtó bizottsága ex offo szabja meg a terminust. A szenciek indítványára az irányító szerv a múlt héten ilyen szellemben járt el, amikor is Szarka Ákos válogatottbeli elfoglaltsága okán az új időpontot szeptember 20-ára jelölte ki (17:30). Eredmények: Szepsi–Dubnica 0:0 – augusztus 30-án játszották. Losonc–MFK Ružomberok

„B” 1:0 (0:0), g.: 63. Beňo. MFK Dolný Kubín–TJ Spartak Myjava 0:2 (0:1), g.: 13. Ulrich, 90.+ Neoveský. MFK Zemplín Michalovce–FO ŽP Šport Podbrezová 3:0 (1:0), g.: 30. Hottek (11 m), 60. Serečin, 85. Wassem. MFK Tatran Liptovský Mikuláš–Rimaszombat 2:2 (0:1), g.: 74. Latiak (11 m), 88. Legerský – 45. Sedlák, 49. Piszár. Szeptember 10-én, szombaton a szenciek Nagymihályban vendégszerepelnek. Összeállította: (l-s)

A bajnokság állása 1. Michalovce

7 5 1 1

2. Myjava

7 5 1 1

13:6 16 8:2 16

3. Podbrezová

7 3 2 2

9:4 11

4. D. Kubín

7 3 1 3

8:10 10

5. Rimaszombat

7 2 3 2

7:8

9

6. Petržalka

6 2 2 2

6:6

8

7. Szenc

6 1 4 1

5:5

7

8. Szepsi

7 1 4 2

3:10

7

9. Ružomberok B

7 1 3 3

9:8

6

10. Losonc

7 1 3 3

3:6

6

11. L. Mikuláš

7 1 3 3

4:8

6

12. Dubnica

7 0 5 2

3:5

5

Bevehetetlen erőddé vált a Pomlé A somorjaiak negyedik hazai meccsüket is megnyerték, Péntek hálója újra érintetlen maradt III. labdarúgóliga, nyugati csoport, 6. forduló. Pelegríni duplájával a negyedik hazai meccsét is megnyerte a Koníklegénység, ráadásul a somorjaiak kapusa, Péntek ősszel a Pomléban még nem kapitulált. „Tartottam ettől a találkozótól. Több kezdő emberünket, Kubát, Ďurechot és Mezovskýt nem küldhettem csatába, ráadásul a rutinos Czinege sem volt harcképes állapotban. Az első harminc percben jobbak voltak a vendégek. Később nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk, a második félidőben már mi irányítottuk a játékot. Pelegríni kétszer is beta-

lált, több góllal kecsegtető helyzetünk kimaradt. A győzelemmel elégedett vagyok” – kommentálta a csallóköziek újabb sikerét edzőjük, Vladimír Koník. Az éllovas vágsellyeiek hazai pályán diadalmaskodtak. * STK 1914 Somorja–Vráble 2:0 (0:0). Gólok: Pelegríni (47., 79.). STK: Péntek – Vaško, Marušin, Staško, Fulmek, Kopúň, Kučera, Špánik, Pelegríni (90. Peter Rigó), Hulínek (85. Frečka), Lezsaics (71. Kuba). * További eredmények: Vágsellye–Púchov 3:1 (2:1), g.: Čurgali (2.), Košút (37.), Lalák (88.), ill. Ľupták (34.); Topoľčany–Nové Mes-

to nad Váhom 3:1 (2:0), g.: Gešnábel (15.), Ďurček (32.), Švikruha (64.), ill. Šebek (83.); Moravany nad Váhom–Vrbové 3:3 (2:1), g.: Glos (18., 11-esből), Gálik (32.), Gligič (73.), ill. Sedlák (7.), Kuťka (57.), Andrísek (72.); Nemšová–Slovan Bratislava jun. 1:1 (0:0), g.: Martin Fabuš (80., 11-esből), ill. Peňaška (68.); Szered–Érsekújvár 3:1 (3:0), g.: Herák (30., 45.), Kasaj (21.), ill. Bukovič (51.); Dunajská Lužná–PSČ Pezinok 0:0; FC Nitra jun.–Sp. Trnava B 2:2 (2:1), g.: Boszorád (34.), Paukner (35.), ill. Zvolenský (12.), Ciprys (69.). Öszeállította: (ágh)

A bajnokság állása 1. Vágsellye

6 5 0 1

13:6 15

2. Somorja

6 4 1 1

8:1 13

3. Dun. Lužná

6 4 1 1

4:4 13

4. Szered

6 4 0 2

11:5 12

5. Slovan jun.

6 3 2 1

12:9 11

6. Nemšová

6 3 2 1

9:6 11

7. Pezinok

6 3 1 2

4:3 10

8. Topoľčany

6 2 1 3 12:11

9. N. Mesto

6 2 1 3

9:9

7

10. Sp. Trnava B

6 2 1 3

8:9

7

11. Púchov

6 2 1 3

6:8

7

12. FC Nitra jun.

6 1 2 3

7:8

5

13. Vráble

6 1 2 3

7:11

5

14. Érsekújvár

6 1 1 4

4:9

4

15. Vrbové

6 1 1 4

7:14

4

16. Moravany

6 1 1 4

5:13

4

7

Priskin gólpassza

Hat mérkőzésen egyetlen egyszer kapitulált az STK kapusa Ján Čikovský felvétele

RÉV-KOMÁROM/BUDAPEST – Priskin Tamás (1986. szeptember 27.) remekbe szabott passzából szerezte meg a nemzeti tizenegy győztes gólját Rudolf Gergely, a Magyarország– Svédország Eb-selejtező mérkőzés 90. percében. A rév-komáromi illetőségű labdarúgó a múlt pénteken 34. alkalommal húzta magára a címeres mezt, egyébként pedig az angol másodvonalban szereplő Ipswich Town FC játékosa. Archív felvétel

Főszerkesztő – Šéfredaktor: SZILVÁSSY JÓZSEF. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: LELKES VINCE. Főmunkatárs – Konzultant: BODNÁR GYULA. Szerkesztők – Redaktori: ÁGH ISTVÁN, BERECK JÓZSEF, ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Riporterek – Reportéri: ANGYAL SÁNDOR, VLADISLAV KMEŤ. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 51. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Halpiac 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Kiadja: FIERI Kft., 929 01 Dunaszerdahely, Galántai út 397/10. Nyomja: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV: 329/08. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 51. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Vydáva: FIERI, s.r.o., 929 01 Dunajská Streda, Galantská cesta 397/10. Tlač: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia. EV: 329/08. E-mail: online.csallokoz@gmail.com; iroda@csallokozonline.sk. Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR – program Kultúra národnostných menšín 2011. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.

Csallóköz


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.